Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ez az utolsó rendezvényem itt, és ha már éppen egy szilveszterrel sikerül zárnom megnyújtott Bagolyköves pályafutásom, akkor azt azért nem teszem józanul. Nem, nem kell azt gondolni, hogy végigittam az elmúlt négy órát, de azért jó hangulatban vagyok. Nem fázom annyira, mint talán kellene, de biztos vagyok benne, hogy holnapra egy kicsit meg fogok azért hűlni. Ez az élet rendje, nem? Valamit valamiért.
Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, felügyelek, és azért jól szórakozom. Felöltöztem pirosba, nem is volt kérdés, hogy ezt választom, és nem azért, mert élő tilalomfa kívánok lenni, de mégiscsak Eridonos vagyok, a szívemben örökké az is maradok.
Nézem az elhaladókat, sokan behúzódtak már az éjfél közeledtével a fedett részre, de a kemény mag, vagyis vagy tizenhat diák meg én, aki úgy üldögélek a kút szélén, lábam lógatva, mint akit ide parancsolt az anyja, még kint vagyunk, és én is azon gondolkozom, amin ők, hogy vajon lesz-e tűzijáték. Nagyon szeretném, ha lenne, mert titokban nagy fanatikus vagyok. Bizony, tele vagyok ilyen mocskos kis titkokkal, mint, hogy imádom a pirosat, a tűzijátékot és nem bírom a pezsgőt. Csak pezsgőztem, és úgy egy üveggel lehet bennem... na jó, maximum másféllel, de idült mosollyal az arcomon nézelődök, rendben vagyok, de tényleg. Egy pontig.
A ponton túl viszont, összeomlok, lefagyok, és felpörgetem magam. Igen, ezt egyetlen szemvillanás alatt, ugyanis Mr. "mindigszexi" Bianchi közeledik. Mint a Bridget Jonesba Mark Darcy. Ah baromira dögös. Ennek annyira nem örülök, mert ha tudom, hogy itt lesz, akkor nem iszok, de ha meg nem iszok, akkor elsunyulom az ittlétem, és nem mondom meg neki, hogy mennyire dögös. Nem, nem azt, hogy dögös, hanem, hogy mennyire örülök, hogy látom. Mert örülök. De attól még mondjuk nem kellene ennyire szépnek lennie, hát lecsapják itt a kezemről. Na nem mintha lenne még honnan lecsapni. Ah, miért vagy ennyire szép, Nico? Lehet csak némán kéne itt ülöm, kezemben a kis üvegemmel, és hátha nem szúr ki egy nagyon piros pacát. Tovább megyek, egy nagyon piros pacát, aki alkoholtól vigyorgó arccal integet neki. Csak gratulálni tudok Fisher, a kommandónál lenne a helyed... "lopakodsz".
- Búcsúztatja az évet, drága kolléga?
Érdeklődök olyan kedvesen, mintha minden rendben lenne. Mondjuk lehet még mindig egy buta, szőke tyúknak tart, de lesandítva meg kell állapítanom, hogy ha az is vagyok, legalább a dekoltázsom nagyon rendben van. Fontos ugyebár, hogy adjunk magunkra, amikor ilyen szép emberek közelében vagyunk. Sírba teszel, komolyan mondom, Maci!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Nem kényszerítettem én ám a mellettem sétálót semmire, megkérdeztem eljönne-e, és örültem, mikor igent mondott. Mondhatott volna nemet is, nem sértődtem volna meg, szilvesztereztem volna otthon, de azért no... valljuk be, örülök, hogy itt lehetek. Khm. Egészen pontosan, hogy itt lehetek vele na. Mondjuk ki.
Kifogytam az ötletekből, már ami az elegáns öltözékeket illeti. Csodás kifogás volt ez amikor megkérdezték miben jövök ma - azt mégsem vághattam rá csípőből, hogy végre kényelmesben. Pedig pontosan ez is egy érv volt, ami miatt végül egy nadrág (végre!) és egy hosszított pulcsi mellett döntöttem. Apró fénypöttyöket vetítek a falra, ahogy a világítás tükröződik az ezernyi kis csillámon, még meg is mosolygom, olyan mintha járkáló kis prizma lennék. Ilyenekkel szoktak szórakozni a macskák nem? Állítólag szeretnek játszani a tovahussanó fénykörökkel.
- Valószínűleg a levitás azt mondaná, hogy ez az egész babona hülyeség, és mivel nincs semmilyen tudományos alapja, ezért nem hiszi el - reflektálok sztereotipizált iskolatársainkról való töprengésére. Igyekszem nem gondolni arra, hogy az, hogy ezt felhozta, és hát hogy ugye ő rellonos, az azt jelentené, hogy mi is... de az alapján amilyen természetességgel felmerült ez a téma, valószínűleg úgy készül, hogy... hát igen. Najó, még van pár órám lélekben felkészülni az éjfélre.
Mintha csak megérezné pillanatnyi kis zavarom (ami egyébként az arcomon tök jól látszik, hiszen figyelemfelkeltő pirossága messziről lebuktat) csavarja tovább a témát, s nem is tudok ellenállni a kiszökni kívánó nevetésemnek.
- Az csak egyszer történt meg - védekezek, kezeimmel elrejtve tekintetem. Szemhéjjamon nagyon halványan csillogó aranypor van, de olyan kevés, hogy szintre észrevehetetlen, csak akkor látszik ha valaki egészen közel hajol. - Különben is, minek kívánjak ilyet, ha utána vissza is változnál?
Nos, abba nem gondolok bele, hogy arra a varázslatra csak az igaz szerelem csókja képes a mese szerint, ami esetünkben egyelőre nem igazán van... várj, azt mondtam volna, hogy egyelőre?
- Különben is, békám már van... - viszont ha te átváltozol, akkor te nem leszel. Még időben megállítom magam, hogy kimondjam a teljes gondolatot, és egy apró köhintés után inkább odalépek a cetlikhez, hogy elvegyek egyet, és megpróbáljak kigondolni rá valamit. - Nincs ötletem - motyogom magam elé, és nagyjából annyira meglőve érzem magam, mint amikor azt kérdezte tőlem, mit tennék ha bármit megtehetnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szemöldökeimet ráncolva hallgatom, ahogy Dana kérdéseket tesz fel, kérdések után,  de a csalódott mosoly nem lankad. Nem érti. Ő sem érti, pedig ennél világosabb aligha lehetnék, még akkor is, ha a közös nyelv nemigen megy még annyira, amennyire szeretném. De igyekszem. Legalábbis igyekeztem.
- Elmondani neked, hogy adni egy esélyt, de nem vonzódni – vonom meg vállaimat, mielőtt búcsúzkodni kezdenék, majd el is lépnék mellette. Nem jutottam sokáig, tekintettel arra, hogy rögtön dobálózni kezd, mint valami hisztis kamaszlány, aki nem kapta meg a legújabb telefont, ráadásul földhöz is vágja magát, én meg csak pár pillanatig hitetlen tekintettel nézem őt, hogy aztán szusszanjak egyet és elé guggolva segítsem fel. Kérdésére megemelkedik a szemem, miközben igyekszem arrébb vonszolni a szilánkoktól, majd valami gyökér összetakarítja. A szilánkok ropognak cipőm talpa alatt, ahogy egyszerűen hagyom figyelmen kívül az ismételten nekem szegezett kérdést. Hogy mit érdekel engem? Nos, lehet rám sok mindent mondani, de nem vagyok hajlandó és képes sem arra, hogy így hagyjak magam mögött egy embert. Nem vagyok mindenki kedvence, de akik megérdemlik, azokkal nyilvánvalóan nem fogok faszkodni, még akkor sem, ha a karjaim között lévő nőtől ezt pont nem vártam volna. Magamhoz szorítva, erősen tartva vonszolom arrébb, majd a fal mellett állok meg végül, hogy elengedjem és ellépjek tőle. Ismét egy kérdés, amire halványan elmosolyodom felé, miközben mutatóujjammal simítom végig arcát.
- Megértést – megy ám a nyelv, ha megerőltetem magam. Automatikusan húzom vissza kezemet, ahogy felém hajol, majd karjai nyakam köré fonódnak. Kezem derekára csúszik, ahogy közelebb vonom magamhoz amennyire még lehetséges, majd ajkaiba suttogom szavaimat. – Nem csókolni meg azért téged, hogy elhinni nekem bármit is. Nem én lenni, ha megtenni – kissé eltávolodva tőle lehelek lágy csókot szája sarkára, majd ellépek tőle, pontosan egyidőben azzal, amikor ő is ezt teszi. Bólintok egyet, karjaimat összefonom magam előtt, hiszen nem tudok mást mondani. Azt csinál, amit szeretne.
- Már találni – vonom meg vállamat óvatosan, ellenállhatatlan mosoly mellett ajkaimon, ahogy Dana tekintetébe fúrom kékjeimet. – Csak ő türelmetlen lenni – fejezem be mondandómat, majd ellépek a faltól, ismét homlokon csókolom a lányt, hogy aztán homlokának motyogjam szavaimat. – Sok sikert – végül ismét ellépek mellette, de most már nem fordulok vissza, bármi is történjék. Döntött, nekem pedig nem hagyott más választást azzal, hogy alapvetően elutasítja azt, ami én vagyok, amire nekem van szükségem az idővel. Vállam felett pillantok vissza még felé, intek egyet halvány mosollyal ajkaimon, majd lassan lépkedve, zsebeimbe süllyesztett kézzel hagyom el a helyszínt. Boldog új évet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Összességében kijelenthetjük, hogy a levitás megölné a bulit.
Mondjuk ebbe nem is gondoltam bele, de valóban úgy lenne, ahogy mondaná, és egy levita-navine páros élné tovább a mindennapjait, nem foglalkozva vele, hogy szerencsétlenek lehetnek. Talán ők csinálják jól. Viszont mivel rellonost kell megcsókolni éjfélkor, és ő hívott el, ez azt jelenti, hogy készül a csókra. Szóval amióta csak mondta, készülök azzal, hogy tökéletes legyen, mert bár be nem vallanám, de izgulós típus vagyok. Főleg, ha valakinek élményt akarok szerezni. Nem sok ilyen ember van, a családom, Berci és most ő. Baj lesz ebből te fekete szemű nőszemély.
- Ohhó Payne! Vissza is? Az legalább két csók. Elég nagy igényeid vannak neked hallod-e!
Nézek rá úgy, mintha tényleg valami lehetetlent kérne, de persze nem az. Ha egyszer már csókolóztunk, a többi nyilván jön magától. Minden vele töltött órában jeget török, és jeget tör, és talán nem is olyan rossz ez a kis előre elhatározás. Persze ezt másnak még nem mondanám, Bertalannak azt se mondtam meg, hogy vőlegény lettem. Majd tényleg egy xboxozós délutánban benyomom neki, hogy ez van. Persze előbb még időt akarok tölteni Edith-tel. Megerősíteni. Fel kell készülnie arra, ami ott várja.
Ahogy a cetlikhez lép, követem, mint egy jó kiskutya, én is veszek egyet, habár szintén fogalmam sincs, hogy mégis mit írhatnék rá. Mit kérhetnék? Most minden olyan rendben van, és furcsa, de még azt sem akarom ráírni, hogy ő ne legyen. Élvezem. Közelebb lépve, hogy megijedjen és/vagy zavarba jöjjön megint, egész közel hajolok hozzá, szándékosan úgy, hogy ajkaimmal a füléhez érjek, meleg leheletem mellé bújó hanggal suttogok a fülébe.
- Hogy jó szerető legyek.
Szemét vagyok? Tudom, de innen van még tovább, haját elsimítva előbb nyakára, majd a vállára is nyomok egy csókot, végül, mintha mi sem történt volna, ellépek és ledobom magam a szökőkút szélére, és kiélvezem az arcára kiült érzelmeket.
- Vagy azt a születésnapodon kell, és most megígérni kell valamit? Ah, pedig azt reméltem, hogy kérhetem, hogy az új vasember játék tavasszal jó legyen. Mit szeretnél, mit fogadjak meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tisztában voltam vele, hogy mit mondott akkor, szavai mégis iszonyatosan fájtak, főként azért, mert egyoldalú volt az egész dolog. Mint kiderült, teljesen máshogyan álltunk hozzá mindenhez, mindketten ragaszkodtunk a saját álláspontunkhoz. Ráadásul minél jobban hajtogatta a maga igazát, annál kevésbé tudtam hinni neki. Mikor elhangzott a szájából, hogy megértést szeretne, legszívesebben én is ugyanezt mondtam volna neki, csak hozzátettem volna, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogyan azt ő sajátosan elképzeli, valamint, hogy ha kicsit sem kompromisszumképes, nincs miről beszélni. Arra jutottam végül, hogy inkább nem mondok semmit, hiszen semmi értelme, hogy ugyanazokat a köröket rójuk újra és újra eredmény nélkül. Férfiak...a teremtés koronái... na, persze!
- Nem kell több fájdalom, hiú remény... vége - feleltem neki a szemébe nézve, miután eltávolodtunk egymástól, ám azért még kaptam tőle egy apró kósza csókot a szám sarkára.
- Neked is sok sikert! - néztem rá, közben arra gondoltam, hogy valóban nem számíthattam neki olyan sokat, ha ennyire könnyen lemondott rólam. Valahogy nem hatott meg az, amit mondott nekem, hiszen amennyire őszintének tűnt, épp olyannyira lehetett megjátszott is. Egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta, de már ott tartottam, hogy nem is állt szándékomban többet az egésszel foglalkozni ezek után. Egyszerűen nem volt értelme tovább erőltetni a dolgot, pláne úgy, hogy  a másik ezt nem is akarta igazán. Valamilyen szinten magam is felelősnek éreztem magam a kialakult helyzetért, de valljuk be, azért mégiscsak kettőn állt a vásár. Véget ért a dolog, ezen nem volt mit vitatni, de legalább nem váltunk el csúnyán egymástól. Intettem neki én is, majd visszamentem a buliba, hogy szerezzek magamnak valami italt, mert az most nagyon rámfért. Micsoda évzáró buli volt ez!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem világos, mit is keres a szilveszteri bulin. A válasz tulajdonképpen az, hogy Francesca lelépett bulizni, ő meg elég lúzer dolognak tartotta, hogy otthon ülve sirassa az elmúló évet. Húga azt tanácsolta, nézzen be ide, elvégre az Eridon ház egyik fejeként nem ciki tiszteletét tennie és, ha mégis annak érzi, hát mondja azt, hogy felügyel. Ez az aprócska kis hazugság olyannyira megtetszett neki, hogy hanyagba vágva magát végül felbaktatott a Fénylő Lelkek Udvarába, hogy valóban emberek között töltse ezen évének utolsó napját. Kollégáival egészen jól mulatott, illetve a pirosak is örömmel keresték társaságát, főleg most, hogy sokkal szabadabb volt az időtöltés. Már csak fél óra lehetett vissza éjfélig, mikor nagyjából egészéből magára maradt, ez pedig azt jelentette, hogy sétál egy keveset. Nem sokat, épp csak annyit, hogy felmérje a terepet, ellenőrizze a nebulókat és aztán legnagyobb meglepetésére felfigyeljen egy felé integető, már nem annyira szomjas Emily-re. Mivel ő maga nem igen fogyasztott még alkoholt, így az első mozdulattal kikapja a mellette elhaladó mestertanonc kezéből az üveg pezsgőjét, mondván ne igyon többet, majd ő maga meghúzza. Erre ugyanis nem árt rátölteni.
- Nem nagyon van választásom. Ha már mindenképp menni akar, legalább elbúcsúzom tőle - megvonja vállát, majd ismét jó nagyot kortyol a pezsgőből. Az a helyzet, hogy nem bírja a pezsgőt. Sőt, az alkoholt sem, ami igen nagy probléma, már amennyiben öt perc leforgása alatt kívánja elfogyasztani az említett italmennyiséget. Eddig nagyjából másfél deci csúszott le, csak mondom. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal sokkal bátrabban néz a lányra. Illetve nem is rá, hanem végig rajta. Ez a vörös igazán vadító, ugyanebben a színkombinációban el tudná nézni lengébben. Lassan hámozná le róla a blézert, hogy hozzáférjen meztelen vállához és hosszú nyakához, borostáját dörgölné a puha bőrhöz, ezzel vörös nyomot hagyva az érintett területen. És aztán... Várjunk, ez most nem az a pillanat, ahol perverz vágyairól kellene fantáziálnia.
- Látom te is vidám vagy. Azért csak óvatosan. Azt mondják, amit az év első napján teszel, azt teszed majd az összes többin is - pimasz mosoly ível ajkaira, ahogy szemében valami megfoghatatlan dolog csillan. Hogy mire gondol? Talán, ha együtt maradnak, együtt töltik a jövő évet. Nem mintha ezt akarná, mert haragszik, csak közben megint felé fújja a szél ezt a kellemes virágillatot, ráadásul a tökéletes csípő is jól láthatóan kirajzolódni látszik a nadrág ívében. Baj lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Pfff.
Forgatom meg a szemeimet, hogy aztán nevetve megrázzam a fejem. Komolyan Merlin, hát nem unod még? Így is sebezhető vagyok, hát még ha ittam is, akkor mi lesz belőlem? Mennyire jó, hogy nem gondolatolvasó! Ne is legyen soha az, mert messziről elkerülne akkor. Nézzük csak a jelenetet: Itt lóbálom a lábam a szökőkút szélén ülve, mint aki csak úgy van, közben meg fejben épp azon elmélkedem, hogy legszívesebben mellkasát csókolva haladnék lefelé, hogy aztán... Ó igen, ez az a pont, amikor kiszáradt ajkaimat megnyalva pillantok el másmerre, de csak egy kicsit, hogy aztán visszanézzek rá. Nézni szabad, nem?
- Jól kell megválogatni az elsejei programunkat.
Mondjuk jó lenne, ha nem egy kiadós másnappal kezdődne, de ahogy a férfit elnézem, neki valahogy egy átaludt nap van tervben. Nem is baj talán, mert ez azt jelenti, hogy nem ér rá nővel lenni, és ha igaz, akkor nem lesz nővel egész évben. Mármint másikkal. És ha? Végül is, létezik olyan, hogy egy pár, akik a szakítás mellett döntenek, egyszer még...
- Van még nekem is pezsgőm, neked adom. A fele még megvan.
Ó igen, ilyen a női ármány drága hölgyeim és uraim. A nő, ha úgy gondolja, hogy esetleg, talán, akkor bizony nem olyan rossz az, ha a másik fél kissé tompa. Szép. Még hogy ártatlan a lelke, valljuk be, még az öltözete is ordít, hogy Niconak és nem 2020-nak szól. Borzalmas nő, borzalmas.
- Ülj mellém, Nico. Innen olyan szép lesz a tűzijáték.
Mármint remélem, hogy lesz, mert azt nagyon szeretem, de inkább azt szeretném, hogy mellettem legyen éjfélkor, mert abban azért van valami reménnyel teli. Nem tudom, hogy megtenné-e, hiszen haragszik rám, én meg jobban bűnhődöm, mint azok, akik rendszeresen csalják a párjukat, és elintézik egy opikával. Nico olasz. Nem, ez nem vigasztal még mindig. Szóval kérlelem őt, szépen, kedvesen, és bájosan, mert szeretném, ha nem hagyna magamra az év utolsó perceiben. Vagy inkább soha. Elvégre barátok vagyunk. Vagy legalábbis ezzel áltatom magam. Ő egy ilyen speciális barát, aki haragszik rám, akit kívánok, akibe szerelmes vagyok. Úgy igazán. Leírhatatlanul. Szóval, ő ilyen különleges. Valaki, akinek még a pezsgőmet is odaadnám. Amúgy se bírom a pezsgőt, és amúgy se kellene többet innom, mert meggondolatlan leszek.
- Tettél fogadalmat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ahogy megnyalja ajkát, a férfi fantáziája ismételten beindul. Ő is végignyalna rajtuk, betapasztaná őket, s addig csókolná, míg már vére serkenne. Tehát nagyon sokáig. Ujjai elvesznének a barna fürtökben, míg karja a csodás csípőre fonódna, el nem engedve Emily-t.
- Ez így van. Még nem tudom, mit csinálok majd - véletlenül sem cirógatja majd a nő hasát, miközben ajkai birtokba veszik a csábító melleket. Azokat a melleket, amik a fekete felső alól sokat sejtetően villannak elő, ám még épp ízlésesen. Mert nem, természetesen ez sem kerülte el Nico figyelmét, aki, mint említettem, alaposan végigmérte a csinos alakot. Az alkohol lassan kezd hatni, ám magabiztosan, így mikor újabbat kortyol a pezsgőből, már kezdi érezni azt. Sohasem bírta jól, egy-két feles totál rottyra képes tenni, ami férfi létére kissé ciki. De mi gond sincs, pont ezért nem iszik és pont ezért nem kéne innia most sem: ha a pia elveszi az eszét, ki tudja, mit fog tenni.
- Le akarsz itatni? - játékosan csillannak meg íriszei, ahogy szemöldökeit felvonja. Mondjuk nem lenne nehéz, de jelenleg is nem kevés ital pihen kezei között, amit el is szándékozik fogyasztani. Ha azt a fél üveget még magába dönti, minden bizonnyal a józanságán kívül önmagát is elveszíti. - Sohasem venném el tőled a lehetőséget - mosolya pimasz, ahogy elképzeli a nőt még inkább becsípve. Az szép lesz, ha lealjasodnak a diákság szeme láttára és itt fognak dülöngélni részegen, szégyent hozva magukra és a tanári karra. Igazán idilli kép.
- Ám legyen - ahogy megmozdul és leül, érzi, hogy megszédül. Ajjaj, az alkohol elkezd hatni. Ennek örömére ismét szervezetébe juttat egy merészebb kortyot, miközben combja a nő combjához simul. Elvégre leült mellé, ahogy kérte, arról nem tehet, hogy nem határozta meg a fenntartandó távolságot. Így sikerült, nagy ügy. Terpeszben helyezkedik el, könyökeivel térdein támaszkodik, ugyanolyan lelkesedéssel szorongatva megkezdett pezsgőjét. Még nem tudja, hogy mennyire veszélyes játék is ez, miközben a percek lassan peregnek felettük. Lassan eljön majd az éjfél, a várva várt tűzijáték, ők meg úgy néznek ki, mint két dinnye a fűben. Csak a színük nem stimmel.
- Még nem. Nem is biztos, hogy fogok, eddig nem jöttek be - elhúzza száját és megrázza fejét. A többé nem megy vakrandira, a kerüli a balhét és egyéb fogadalmak nem neki valóak. Ha megkérdeznék tőle, mit szokott csinálni, minden bizonnyal azt felelné, hogy rendszerint bajt. És tényleg! - No és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy halvány mosollyal reagálok az – remélhetőleg – egyik csapattársára tett megjegyzésére. Ugyan így becenévről nem tudom ki az a Nyálka, és szerintem amennyit nem voltam itt a kastélyban, arcról sem tudnám, kiről van szó. Mindenesetre elmosolyodom és úgy teszek, mintha a helyzet magaslatán lennék (nem vagyok) és tudnám ki az a Nyálka (nem tudom). A karom viszont egyre jobban fárad. A köztünk lévő, egyre növelt távolság sem segít a helyzetemen és hamarosan be kell ismernem először csak magamnak, hogy ezt nem fogom tudni sokáig csinálni. A fogaim összeszorítva szenvedek még végig pár dobást, mert egyszerűen nem akarom beismerni neki, hogy nem bírom. Nem akarok már rögtön az első edzésen csalódást okozni neki, még a csapat tagja sem vagyok. Muszáj kibírnom, ő is kibírja, nem adhatom fel az elején... Aztán mégis feladom. Próbálok nem panaszosan véget vetni ennek az edzésnek, nem kell, hogy még ő is aggódjon értem vagy azt gondolja nem bírok visszapasszolni neki egy labdát, mert itt csak ennyi történt, de nekem még ez sem ment. Némán hallgatom végig a beszédét, mikor közelebb ér hozzám és bevallom nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne hajtsam le a fejem. Arra is kényszerítenem kell magam, hogy a szemébe nézzek és ne mondjuk a cipőm tanulmányozzam. Türelmesen várom meg, hogy befejezze, majd a fülem mögé tűrjön egy tincset és csak ezután kapom el a tekintetem.
- Tudom – válaszolom halkan, ahogy gyorsan visszapillantok rá. - De én ezt szeretném. Szeretnék a csapat tagja lenni, a ház tagja lenni, ismét az iskolába járni. Nem lóghatok mindig a nyakadon, ismerkednem kell, barátokat kell szereznem. Nem azért jöttem el otthonról, hogy egyedül legyek.
Hazugság. Hazugság minden. Az összes kiejtett szó, a rezzenéstelen arcom, a megjátszott kétségbeesésem. Olyan könnyen hazudok az unokatestvérem szemébe, mintha egész életemben ezt tettem volna. Tudom, hogy képes vagyok elhitetni vele tényleg ezt akarom, ez minden vágyam, ezért jöttem vissza az iskolába. Nem azért, mert otthon képtelen vagyok két lépést tenni anélkül, hogy apával találnám szembe magam. Tudom, hogy egyelőre még el tudom vele hitetni mindezt, ezért így is teszek az elkövetkezendő pár órában, amit még a lánnyal töltök. Igaz, nem a kviddicspályán gyakorolva, hanem a klubhelyiségben beszélgetve olyan érdektelen témákról, mint a felvett tárgyaim vagy a háztársaink, de biztos vagyok benne, hogy sikerül megjátszanom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Nekem lennének ötleteim, de szerintem ahhoz még innod kellene.
Jegyzem meg széles mosollyal, és azért remélem, hogy egy iciri-picirit zavarba hozom, mielőtt folytatom az ajánlatomat.
- Csak egy kartondobozt kell szereznünk, és az ösvénytől olyan ötven méterre már olyan meredek a talaj, hogy azzal lecsúszva, egészen a falu határáig jutunk.
És, hogy én ezt honnan tudom? Ó igen, rendszeresen közlekedtem le így a faluba. Amikor még gyerek voltam, és élveztem, szóval csak egy kis alkohol kell, egy tettes társ, meg egy kartondoboz. Sokkal jobb, mint éjjel egymást támogatva lebotorkálni, vagy négykézláb felkúszni az Eridonba. És nevethetnénk is. Szerintem tök jó ajánlat, cimbis program. Persze, nyilván nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy lennének ötleteim, de hát nem árulhatjuk el minden titkunkat azonnal. A nők rejtélyesek.
- Bánnád?
Kérdezek vissza pimaszul, de mivel nem veszi el az üvegemet visszahúzom, és bár nem kellene, de azért egy pár korttyal megjutalmazom magam. Csak szépen, nőiesen, mintha csak ízlelgetném. Ha az igazgató ezt megtudja, akkor aztán fuccs az állásomnak. Nem mintha lenne. De ha így haladok, nem is lesz esélyem sem. Se pasi, se állás, és megint csak egy ezüstöt bírtam összekaparni. Jól indítom az évet.
- Hát szia.
A mosolyom már megint szélesedik, mert nem csak, hogy leült mellém, de gyakorlatilag egybeforrt velem. Jó, csak a combunk, de ittas és szerelmes nőnek az már olyan, mintha viszonyotok lenne. Lepakolom magam mellé az üveget, és valami különös vonzás okán, elkezdem Nico haját piszkálgatni, mintha tényleg gyerekek volnánk. Vajon milyenek lettünk volna diákokként együtt?
- Áh nem. Azt mondtam, hogy fogok, de már annyit ittam, hogy nem kockáztatnék. Még a végén elírok valamit, aztán nem tartom be a fogadalmam, és nyekk az életemnek. Szeretek élni. Meg aztán tökre hiányoznék neked is Francesco, szóval nem halhatok meg csak úgy, nem?
Hú, biztos, hogy nem kellene többet innom, mert tényleg baj lesz belőle, de most még rajtakapom magam a hülyeségen, mint, hogy a haját simogatom, meg itt vallomásozok, így gyorsan el is kapom a kezem, és igen, inkább újra iszok.
- Most ugyanannyi van az üvegünkbe. Fogadjunk! Akié előbb elfogy, de nem szándékos vedeléssel, az kérhet valamit a másiktól. Mit szólsz? Bármit kérhet, a másiknak teljesítenie kell. Jó, kivéve gyilkosság. Az morbid lenne.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bercel
ruha ami végre nem ruha

- Egy kicsit - finomítok azért az állítás élén, bár tagadni... eszemben sincs. Igazából nem kéne aggódnia a csók miatt, nincsenek ijesztő elvárásaim a ma estével kapcsolatban. Őszintén szólva én már egy egyszerű kis puszira is azt mondanám, hogy tökéletes, ha úgy érzem, hogy tényleg adni akarja, nem kell nekem semmiféle nagy túlgondolás. Csak a szándék. Bennem ott volt a szándék, hogy elhívjam, hogy nyissak felé, megragadtam a felkínálkozó alkalmat, ezzel is igyekezve görgetni tovább ezt a kis kapcsolat-féleséget. Nem mondom, elég nagy bátorságomba tellt megírni azt a levelet, de megérte, most itt sétálva úgy érzem bármilyen kínosnak is tűnt akkor, jól tettem, hogy nem hagytam ki az alkalmat. Lehet kicsit bénácskán, de én is igyekszem ám nyitni felé.
- Nem teljesen kettő, az már egy-egy - változtatok kicsit a hangsúlyon, hiszen akkor az már azt jelentené, hogy ő is adott meg én is... és hát azért az mégsem ugyanaz a kettő, mintha mindet ő adná, nem? Vagy ezek az apró kis különbségek csak bennem élnek? Szavai enyhén zavarba hozna, de ugyanakkor kis ellenkezésre is sarkallanak. Furcsa, hogy ennyire kimondok neki mindent, de az elhatározásomat nem akarom megtörni, és bizony ha visszafognám magam, sokkal nehezebb dolga lenne neki is, nekem is. Így még ha kínos is az amit mondok vagy teszek, igyekszem a lehető legőszintébb maradni... ami nyilván nem egyszerű, de valamit valamiért.
A cetlik között kezdek válogatni, hiába tudom, hogy mindegyik üres, reménykedek benne hátha valahol találok egy olyat, amire már ráírták a kívánságomat. Bolondság, tudom, de leköti a figyelmemet, így egészen váratlanul ér a mögém lépő test melege. Zavartan fordulnék meg, de ekkor megszólal, én pedig teljesen kilibabőrözök, és mint akit betonba öntöttek, mozdulatlanságba dermedek, ahogy vagyok. Egy szempillantás alatt vörösödök el teljesen, arcomról csak úgy süt a pír, talán még érezhető is. Önkéntelenül húzom fel a vállamat ahogy a nyakamba csókol (hogy mit csinááál?!), s egyik kezemmel már nyúlok is fel, hogy ahogy ellép, tenyeremet bizsergő vállamra simíthassam. Vagy csak képzelem, hogy izgatott levelibékák ugrándoznak körbe-körbe a bőröm alatt? Az is lehet, nem lepne meg túlzottan. Teljes zavarban követem tekintetemmel ahogy leül, és óó, ha akarnám se tudnám elrejteni előle mennyire zavarba hozott szavaival, érintéseivel. Te jó ég. Érintéseivel. Te jó ég. Észre sem veszem, hogy mindeközben egy cetlit már agyon nyomorgatok a kezemben, és még ha lenne is valamilyen épkézláb fogadalomötletem, most bizony az is kiszállna döbbenten résnyire nyíló számon át.
- Szóval azt szeretnéd - rázom meg a fejem kicsit, hogy hangomból eltüntessem az enyhén remegősre sikerült felhangot -, hogy én találjam ki mit fogadj meg? És akkor cserébe te kitalálod én mit teljesítsek?
Igen, lényegében megismétlem amit ő mondott, bár egy lépéssel tovább viszem az ötletet. Vajon rá merném bízni ennek az eldöntését? Mondjuk igazából azok után, hogy a jövőmet adom oda neki, egy fogadalom már nem oszt, nem szoroz... Új súlya lett ennek az egésznek, ahgy párhuzamba állítottam magamban.
- Mit szólsz inkább ahhoz, hogy mondok neked hármat, és abból kell kiválasztanod amit tényleg megfogadsz majd? És fordítva. - vetem fel az új ötletet, ismét becsempászve a beszélgetésünkbe a számolgatósdit. Először öt volt, most már csak három. Nem fogok hazudni, a kérdésem mögött időhúzási szándék is van, így miközben kiszakadva a bűvöletből elé sétálok, agyam már sebesen kattog azokon a bizonyos opciókon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Én nem tudom mi lenne velem nélküle. De komolyan. Bármikor rosszkedvű vagyok, csak rá kell nézem az asztalomon lévő fotókra - ahol bohóckodik, vagy a másikra, ahol átváltozik makivá és integet -, mindjárt jó kedvem lesz. Néha még becipelem magamhoz az ágyba is, mintha ott lenne. Jó, néha ott is van, de ez nem tartozik másra...
- Nem baj, egyszer hagy élvezzem ki, ahogy kipengeted a lovettát - egy csomó mugli filmet láttam már, szóval fejlődök, mint az állat mugliból. Persze nevetve menekülök és természetesen elkapom, de még természetesebben hagyom, hogy ő kerüljön felülre. Egyébként is ez az egészségesebb, mert ha jégszobrot csinálok belőle, nem annyira vicces.
- Hiába, eltanultad a mesterséget a maki énedtől, úgy könnyű - úgy csinálok, mintha kicsit bántana a dolog, holott, csak élvezem az egészet. Zihálva nevetek, ahogy mutogatja a bicepszét a terelők gyöngye. Azért még nem is számoltunk, hogy Ambrózy profot kihívta párbajozni. Nooormális? Legalább hívott volna engem is, hogy lepetrifikus-ozzam! Akkor nyerhetett volna, amúgy nem hiszem! De azért szurkoltam volna és biztosan megpróbáltam volna megverni a profot. Haha, hát értékelni kell a próbálkozást is.
- Szerintem meg maximum - nevetek és hirtelen cserélünk, amúgy sem értem, miért akar betemetni, hiszen továbbra sincs rajtam kabát és jelentősen hidegedni kezdett a hátam, ahogy elszórakoztunk. Most én vagyok felül, és csak mosolygok rá, majd lehajolok és kap egy leheletnyi csókot. Aztán felállok róla és felhúzom.
- Micsoda hóembert lehetne belőled csinálni... ijesztgethetnéd az erre járokat, imádnám! - lelkesedek be, de a hideg miatt kicsit el is megy a kedvem. - Masu, bemegyünk a faházba? Át kéne melegednem - nézek rá kiskutya szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Furán néztem Angelicára, miután láttam, hogy valami levelet rágcsált. Épp a szokásos futó-gyakorlatomat végeztem, mert hát, ki kell mozdulni időnként a kastélyból, és amúgy is, délután hazamegyek, ha vége az óráimnak.
- Megbocsáss, Ange, de… nem átkoztak meg valami legelő nyuszi-átokkal? – pislogtam rá értetlenül. ÉS mi ez a hadválás? Nem ehhez szoktam tőle, bár így is ritkán láttam, elvégre én nem a kastélyban lakom most már, hazajárós vagyok.
- Tuti volt, látnod kellett volna Kedvest és Fülöpöt – kuncogtam, amint arra gondoltam, amikor összeismertettem a menhelyről befogadott macskámat a nagybátyámmal. Fenomenális élmény volt, bár, igaz, most már nem csak nagybátyó pusztítja a macskakaját nálunk. Tökkelütött egy családom van, de pont így jó, legalább mindig van mivel meghökkenteni a jó népet. Csodáltam is, hogy a legutóbbi Edictum-számba nem kerültem be, de valahol azért örülök is neki.
- És a tiéd? – érdeklődtem, próbálván megfeledkezni az imént látottaktól. Ange meg az a furi levél… - Amúgy, ha fogyózni akarsz nem a koplalás és a legelés a legjobb módja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Mit kezdjek veled? Túl kedves vagy.
Húzom el a számat, de persze egy pillanattal később már mosoly húzódik a számon. Én ugyebár, mint rellonos, kötelezően gonosz kell, hogy legyek, bár igazából, ezt sosem definiálták nekem pontosan, hogy mit is jelent. Mármint, hogy miként kellene gonosznak lennem, de a rám aggatott mintát ugye bólogatva helyeslem. Nem hiszem persze, hogy a csínyek, amiket elkövetek, és a gondolatmeneteim eléggé lefednék a “gonosz” fogalmát, de igazándiból nem is nagyon túráztatom magam ezen.
- Egy-egy. Szóval az egy-egy az nem kettő, de ha kettőt adok és kettőt adsz az kettő? Remélem a gyerekeink az én matematikai képességeimet öröklik majd.
Szerintem egy adott és egy kapott csók az kettő, szerinte meg egy. És ha valaki csak ad, de nem kap azt el lehet felejteni? Vagy az egy fél? És két két lehet egy egész akkor is, ha különböző embereknél van? Vagy ha mondjuk mind a kettőt ő adja, de nullát kap, akkor az tulajdonképpen csak két fél? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg bennem, de valahogy úgy érzem, inkább jobb csendben maradni, mert nem akarom, hogy faképnél hagyjon. Ha már egyszer idáig eljöttünk, mert eljöttünk, és én tisztelem benne, hogy volt olyan bátor, hogy elhívott, akkor már szeretném, ha élvezné is. Hogy mi a franc van velem, azt meg úgy inkább senki ne kérdezze, de élvezem a lány társaságát. Igazán, őszintén, élvezem. Szóval ilyen az, amikor valami hiányzik az életünkből és megkapjuk egy váratlan módon? Pedig semmi kedvem nem volt kötődni, se hozzá, se máshoz, de az utóbbi pár napban még csak eszembe se jutott, hogy bármelyik lánynak füttyentsek. Mintha valami kezdene tényleg elromlani bennem.
Tudom, hogy utál, amikor zavarba hozom, de tetszik, hogy megtörténik, és bár nekem ez könnyen megy, hiszen van tapasztalatom, valamiért azt érzem, hogy neki egyáltalán nincs. Nem tudom, hogy szerencsés-e, amiért pont én vagyok az, akivel lesz, mert hát már most is tapasztal pár dolgot, de talán mégis. Vannak olyan srácok, akiket eddig ignoráltam, de most furcsa mód felmérgesít és riaszt a gondolat, hogy egy Edith típusú lány közelében legyenek, hogy hozzá érjenek, hogy… lehunyom egy pillanatra a szemem, mert nem szabad belegondolnom, különben felkelve megkeresném, és nagy valószínűség szerint, gondolkodás nélkül megütném őket. Azt nem merem mondani, hogy megverném, mert valószínűleg alul maradnék. Van olyan helyzet, ahol nem segít a tény, hogy Radetzky Andor az apám.  
- Félsz, hogy mit kellene leírnod a papírra?
Kérdezem vigyorogva, felpillantva rá, a kezemben lévő tollal a nadrágját piszkálgatva, majd csalódott morranással felpillantok rá.
- Ah, azt hittem, hogy ez is olyan, mint a párnák, tudod, átforgatható.
De nem. Viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy megcsípjem az anyagot, és kicsit közelebb húzzam magamhoz a nőt.
- Nem túl meleg, szóval szerint, ha le akarsz ülni, akkor az ölembe ülj.
Mondom neki úgy, mintha ez teljesen természetes lenne, és mintha nem is figyelnék, hogy mit mondok, mert olyan nagyon el lennék foglalva a fogadalommal. Pedig figyelek, és meg kell hogy mondjam, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt valaha is megunjam. Imádom őt zavarba hozni.
- Mondok hármat.
Pillantok fel rá végül határozottan és eltökélten. Egyetlen egy volt a fejemben, de mivel hármat szeretett volna, megadom neki a választási lehetőséget.
- Szólj, ha valamivel nem értesz egyet, szóval ne menj bele valamibe, mert én akarom, társak vagyunk. Ne félj tőlem, én ezt ugyanúgy tanulom, mint te. Egy részét legalábbis. És a harmadik, maradj önmagad.
Hogy melyiket választja, az rajta múlik, én megadtam neki a hármat, és kíváncsian figyelem, hogy ő miket okoskodott ki nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Abban mi lenne a kihívás! - kiállt utána, és már indulok is. Egyelőre nem találtam fogás a Dana menekülésében, de szerencsére a pálya behatárolja a cselekedeteit, és először megfigyelem, hogy miket csinál, miközben üldözöm. A hirtelen a föld felé manőver, egy kicsit meghökkent és nagyon remélem, hogy Danának nem lesz semmi baja. Követni kezdem őt és próbálom meglátni azt, hogy merre lehet jól felhozni a seprűt anélkül, hogy becsapódás lenne a vége. Hiszen az, hogy felhúzod, még félsiker, mert jönnek a lelátók. Persze Dana vakmerő, én is, de nem annyira, hogy kockáztassak. Párszor már megjártam, és nem kívánom ezt a sormintát követni egy játék miatt. Szóval kihozom magam a zuhanásból és arra megyek, amerre szerintem érkeznie kellene a szöszke nyanyának. Nem tudom mikor jutott eszembe, hogy nyanyázzam Danát, de nagyon fel tudja húzni magát rajta és nem kell félteni, kapom az áldást. Szóval kihozom  a seprűm, majd ő is, felette vagyok jópár méterrel, és hiába forog nem lát, pont felette repülök. Ha madár lennék, biztos lepottyantanám poénból, persze úgysem találna, de a kép élénken él a szemeim előtt. Szóval itt az idő támadni, így rá is fordulok, hátha továbbra sem vesz észre. Kicsit be is lassít én úgy látom, ami nekem kedvez, és felülről rárepülök és vállon próbálom koccantani a lábammal.
- Megvagy! - kiáltom, biztos vagyok a sikerben. Ha sikerül szuper, ha nem, mehet tovább a macska-egér játék és kapom a megjegyzést. Ilyen az élet. De azért egy próbálkozásnak jó volt, szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egyedül maradtam teljesen. Theory ma visszarepült Franciaországba anyához és Raphaelhez. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy tehette ezt. Ő is ugyanazt élte át, mint én, hát akkor hogy hunyhat szemet mindez felett? Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, felfogni, hogy életem egyik nagyon fontos része cserbenhagyott. Azt hittem, együtt fogjuk átélni ezt a kalandot, de nem. Tévedtem, már megint. A papír csak úgy szakad pennám alatt, olyan erővel karcintom rá a betűket. Írásom rendezetlen, csak úgy, mint érzéseim is. Haragszom. Theory-ra, a világra, de leginkább Raphaelre, mert biztos, hogy az ő keze van ebben a dologban is. Lehet, hogy megfenyegette a húgomat, vagy ajánlott valamit, amire a lány mindig is vágyott. Kinézem belőle. Nem tudok neki megbocsátani ennyi év után sem. Most, hogy sokkal szabadabb ember vagyok, és hogy már sokkal több időm van elgondolkodni a múltamon, úgy érzem, hogy a nyomás alatt szétszakadok. Még most is érzem az érintéseket, a félelmet, amely akkor eluralkodott bennem és az ez utáni undort, ami meghatározta napjaimat.
Rászoktam a naplóírásra, hátha így jobb lesz, ha kiadhatom valaminek, hogy mi is a problémám. Úgy sem mondtam még el sok embernek az igazat, talán ez lesz a legjobb megoldása annak, hogy megszabaduljak a démonjaimtól.
Hátradőlök, fújok egyet. A füzet leesik mellém, ahogy kicsusszan kezeim közül. Miért is csinálom én mindezt? Talán nekem is az lenne a legjobb, ha visszamennék Franciaországba? Talán… talán anya képes hatni Raphaelre, hogy hagyja abba, amit csinál. Nem. Az az ember sosem változik, mindig is az a szörnyeteg lesz, aki volt. Pénzéhes állat. Mindig csak a hasznot látja másokban.
Nem sírok, az nem menne. Próbáltam már régebben, de egy csepp sem csordult le. Úgy látszik még nem dolgoztam fel eléggé a dolgot ahhoz, hogy el tudjam engedni. Vagy csak az a baj, hogy még senkinek sem beszéltem róla anélkül, hogy pánikrohamot kaptam volna. Mit is gondoltam, majd egy könyv segíteni fog, mi? Mekkora egy barom vagyok.
Léptek zaja csapja meg a fülem, pedig azt hittem, teljesen egyedül vagyok. Felriadok, a naplót pedig olyan gyorsan rakom a táskámba, hogy csak úgy porzik a helyiség. Vagy legalább is azt hiszem, hogy elrakom, ám csak a táska mellé sikerül tennem, így mikor azt felemelem, a napló egyszerűen lehull a porba. Én vissza sem nézek, kapucnimat felhúzva és napszemüvegemet a fejembe nyomva indulok ki az ajtón, majd fellökve az épp be siető Benettet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Reccsen néhány faág a lábam alatt, ahogy gyalogtempóban megközelítem a faházat. Az enyhe időjárás miatt nem öltöztem fel vastagon, a vékonyabb kabátomhoz gondosan a nyakam köré tekertem barna sálamat. Útközben azért áthűlök, hiszen az erdő nyirkos hely, és hosszú út vezet a birtokon keresztül a titkos bunkihoz, vagy mihez. Én sem olyan régóta fedeztem fel, de azóta szívesen járok ide olvasni, alkotni, mert a suli többi terméhez képest ilyenkor senki nem merészkedik ide, pláne sötétedéshez közel. De most még van egy kis időm, és hoztam gyertyákat is, ha szükség lenne rá. Összeszorított fogakkal azzal nyugtatom magam, hogy odabent már nem lesz annyira hideg.
Magányosnak érzem magam, az elmúlt időszak mindent felborított körülöttem. Ritkábban küldök leveleket haza, és a barátaim is elfoglaltak. Jóvá kell tennem Karolánál, hogy nem hívtam el a bálra, és továbbra is aggaszt, amit róla hallottam. Haragszom magamra és bűntudatom van, amiért hagytam magam ehelyett az orromnál fogva vezetni. Ha bátrabb vagyok, a lánnyal lettem volna, ehelyett valami olyasmi történt, aminek nem hiszem, hogy kellett volna. Nehezen alszom a gondolatok miatt, hiszen pontosan emlékszem, hogy miket mondott utánam. Olyan, mintha cserben hagytam volna Theont a tisztáson, pedig nem szoktam csak úgy elfutni. Akkor viszont mentem, mint egy gép, betelt a pohár. Próbálom felidézni, hogy mi lehetett az a félmondat, amit félreértett, és amivel kiválthattam nála a következményt. Megbántottam őt, és magamat okolom a félreértésért, meg hogy megbántottam. Nem szabadott volna megnéznem őt magamnak... Pedig én igyekeztem tartani a távolságot, és ha egy kicsit is engedtem, már megvolt a baj.
Ahogy a felfelé vezető lépcsőkre lépek, a korhadt fa megnyikordul alattam. A korlátnak támaszkodva óvatosan lépkedek fel, nehogy beszakadjon alattam az instabil deszka, de könnyű súlyomnak hála épségben feljutok. Az ajtóban kiviharzik egy furcsa szerzet, kapucniban és napszemüvegben. Nem számítok rá, ezért is ugrom félre ijedtemben, de a szemem sarkából még elkapom a vonásait. Theon az? Szerintem csak azért néz levegőnek, mert haragszik rám. Kellett, hogy lásson... Vagy ennyit számítok neki, hogy már fel se ismer. Akkor kellettem neki valamire, hogy legyen társasága, de túltette magát rajtam.
Görcsbe rándul a gyomrom a gondolattól, hogy őt láthattam az előbb. Bemenekülök a faházba, ledobom magam az egyik babzsákra, amiben az előbb mintha még ültek volna, a táskámat pedig magam mellé rakva előkeresem benne a könyvemet. Meglátok azonban egy füzetet a földön heverve. Remegő ujjakkal a kezembe veszem és belelapozok. Úgy látszik, nincs befejezve, valakinek a naplója lehet, vagy valami jegyzetfüzet. Talán egy kitalált történet, mint amiket én is szoktam írni. Az is elég gáz lenne, ha egyszer elhagynám és valaki más találná meg... A név azonban túl ismerős benne. Theory... És akkor minden összeáll a fejemben. Kapkodva falom a betűket, ki tudja mióta, oda-vissza lapozgatva az időben a bejegyzések között. Az idő megáll számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Olyannyira sietek, hogy nagyon meg sem figyelem, hogy ki mellett viharzok el. Kapucnimat a fejembe húzom, a napszemüveget feljebb tolom orromon és már ott sem vagyok. Még csak az kéne, hogy valakivel diskurzust tartsak. Azonban képtelen vagyok megfeledkezni az aprócska jelzőről, amit a szemem sarkából látok meg, mikor ellököm a srácot. A barna hullámos tincseket.
Már rég a kastély felé tartok, amikor egyszer csak elkap az érzés, hogy én bizony valamit elfelejtettem. Megtorpanok, majd lenézek a cipőmre, hogy be van e kötve, de azzal nincs semmi gond. Átkutatom a zsebeim, de azokban sincs semmi olyan, amihez ragaszkodnék. És ekkor beugrik. Csak sejtem, de már a gondolattól is csomó lesz a gyomromban, hogy elvesztettem azt a hülye füzetet. Leveszem a táskám a hátamról, majd kutatni kezdek benne. Haszontalan papír fecnik, cukros papírok, egy-egy tankönyv, de az amit keresek, bizony nincs itt. Elmormogok néhány jól válogatott francia káromkodást, majd tanakodni kezdek. Vajon hol veszthettem el? Fejemben végigfuttatom a mai napom, de nem kell Sherlocknak lenni ahhoz, hogy leessen, hol is van a füzet; a faházban. Igen, ott, ahova nemrég az a srác ment.
Futni kezdek, majd’ hasra esek, úgy rúgom magam alatt a talajt, ahogy egyre közelebb kerülök az imént elhagyott kis viskóhoz. Az ajtóba érve megállok egy percre, mert azért csak ki kell magam fújni, de amint felemelem testem a térdeimre nehézkedett karjaimról, meglátom a legnagyobb rémálmom. A naplómat egy másik ember kezében. Aki nem más, mint a srác, aki faképnél hagyott a bálon.
- Tedd azt le – közlöm határozottan, hátha közlési módommal megfélemlíthetem, ergo gyorsabban visszaszerezhetem a füzetet. Szemeimből süt a gyűlölet, de valahol ott van benne a félelem is, hisz csak valaki más kezében van az egész életem. Ez pedig egyáltalán nem tetszik. Még mielőtt bármit is tehetne, odarohanok hozzá, majd kitépem a kezei közül a kis könyvecskét. Mellkasomhoz szorítom védelmezően. Butaság, de csak ez a kis nyavalyás, aki tudja minden titkom, még szép, hogy óvom.
Nem várok rá, megfordulok, hogy elinduljak kifelé a helyiségből. A levegő már kezd így is elég kellemetlen lenni, tekintettel, hogy egyikünk sem akarja látni a másikat. Én azért nem, mert csak úgy otthagyott, ő pedig valószínűleg még mindig tart tőlem. Nem is csodálom, néha én is félek magamtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Raphael a nevelőapja lehet, azért nevezheti a nevén. Hamarosan rám is ez vár, ha a szüleim tényleg elválnak. Kíváncsi vagyok, mennyire megy majd könnyen, van akinél évekig pereskednek. Anya szüleitől van a lakás, abba szerintem apának nem lesz sok beleszólása, de mi a helyzet a többivel? Vagy a testvéreimmel... Anya és apa megérdemelnek egy normális kapcsolatot, persze szkeptikus leszek, ha egyszer új párt találnának. Biztos, hogy nem fogok senki mást apának hívni, és bár nagyon jó lenne, ha megváltozna és minden helyrejönne, azért sosem alkottak tökéletes párt, így jobban átlátva a helyzetet. Az iskolába kerülésem óta különösen megy az elvonatkoztatás, nem mintha olyan nehéz lenne azzal, hogy alig lakom velük és csak a múlton tudok rágódni.
Találomra olvasok bele a bejegyzésekbe, különösen a legutolsó irományon időzök el. Mintha egy picit magamra ismernék, legalábbis megnyugtat, hogy másnál se minden fenékig tejfel, de csomó minden értelemszerűen nem világos a történetből, vagy csak egyszerűen nem akarom elhinni a leírtakat. Gyűlölet és undor. Érintések. Gyógyíthatatlannak tűnő sérülések, nyomás az ember vállán. Nem átlagos napokról van ebben beszámoló, és nem a korosztályom klisés problémáival foglalkozik. Valami hihetetlenül ellentmondásos érzéssel szorongatom a kezemben a füzetet, fel sem fogva teljesen, hogy mit teszek, mennyire illetlen vagyok, és mekkora veszélybe sodrom magam. A kíváncsiság túl erős, mert erre a tudásra már régóta szomjaztam. És akármennyire kavarodik fel a gyomrom a szövegtől, én mégis élvezem, ahogy olvasom, és az adrenalinszintem egyre csak emelkedik az izgalomtól.
Durva neszelés az ajtó mögül, aminek a hatására összecsukom a könyvet úgy, hogy néhány lapját véletlenül össze is gyűröm. Beletemetkeztem a titkos naplóba, és nem csak a saját dolgomat hanyagoltam eddig, de még a környezetemre se figyeltem eléggé, hogy meghalljam a vészjósló jeleket. Amikor beront a srác, a füzete még mindig a kezemben van. Előbb az érkezőre, aztán az itt felejtett holmijára pillantok. Gombóc van a torkomban.
- Én... nem tudtam, hogy a tiéd... - ez nem teljesen igaz, de ha ez a hazugság ment meg a fiú haragja elől, akkor muszáj ehhez folyamodnom. - Ne haragudj. Nem esett baja - habogok, a gyenge magyarázkodás azonban nem hiszem, hogy meggyőzi őt arról, hogy pont nálam volt jó helye a gondolatainak, még ha szerintem tényleg szerencsés, hogy nem más valakinek a kezébe került. Dühösen tépi ki a kezemből féltett tulajdonát, amit utána magához is szorít. Tényleg nagy bajba keveredtem...
- Theon - szólok utána rekedten, hátha szóvá tudom tartani, még mielőtt kiviharzana a faházból. - Megértem, ha most mérges vagy - fut végig agyamon a karácsonyi bál, valamint a naplóban leírtak emlékei. Már megint én kavarok be nála, amiért ha jól sejtem, büntetést fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szemeimet elönti a vörös köd, szinte már pattan a szikra, mikor ismét felemelkedem a térdemről és tekintetem fixálódik Benetten. Azon a fiún, aki csak úgy cserben hagyott, mint mindenki más is. A húgom, az anyám, Raphael. Mindenki csak kihasznál engem. Öklömmel beleütök az ajtófélfába mérgemben. Görnyedve indulok el a fiú felé, először lassan, de lépteim fokozatosan gyorsulnak, míg nem ott állok előtte. Pillantásomból süt a megvetés és talán még valamennyi félelem is megtalálható, ahogy fölé magasodom. Szemem körülötti vágások igazán ijesztő külsőt kölcsönöznek nekem. Nem csodálnám, ha Benett most is elfutna. Mert csakis azért menekülhetett el legutóbb is. Mert túl rémisztő lehettem. Akár csak egy szörnyeteg, szuszogó, sebesült vadállat.
Kitépem a kezéből a füzetet. Eleget nézte a haragtól izzó íriszeimet ahhoz, hogy meglazuljon a szorítása a könyv körül. Magamhoz ölelem a füzetet. Akár egy játékát féltő gyerek, úgy állok ott a fiú előtt, aki már mindent tud. A múltam, a jelenem, és a jövőm, minden ebben a papírtömegben van és most valaki más is hozzájutott. Talán jobban járnék, ha megint megfenyegetném. Talán akkor nem szólna róla semmit senkinek, hogy miket talált benne. Mert akárhogy is nézzük, elég ronda dolgokat tartalmaz. Én pedig félek. Attól, hogy valaki kiismer, hogy valaki megtalálja a gyengepontom. Mert ami aznap éjjel történt Raphael és köztem, azt bizony bátran nevezhetem annak.
- Mérges? – Felhorkantok, ahogy még mindig háttal állok a fiúnak. A nevetés hirtelenszerűen tör ki belőlem, éles késként hatolva át a köztünk kialakult csenden. – Mondd, mégis miből gondolod ezt? – Költői kérdés volt, kérem szépen, így nem is várok rá választ, már folytatom is mondanivalómat. – Nem mérges, hanem kibaszottúl pipa vagyok! Mondd csak, izgalmas volt az esti mese, amit olvastál? – Ennél a résznél már megfordultam és minden egyes szót a fiú arcába üvöltök, miközben a könyvről egy percre sem veszem le a kezeimet. Nagyon dühös és mindenek előtt sértett vagyok. Mert most először adta vissza nekem valaki, amit én is csinálok másokkal. Hogy játszadozom az emberekkel, majd eldobom őket. Benett is elhitette velem, hogy egy szép és jó estém lesz vele, erre otthagyott a szarban. Ezért pedig még nagyon meg fog fizetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Megrándulok a hangos koppanástól, amit a fiú öklöse kelt az ajtófélfába. A napló nem hazudik, valóban érzelmi viharok tombolnak benne, és a csillapíthatatlan harag a valóságban is testet ölt, ha okot talál rá. Saját magamról nem találtam a füzetében részleteket. Talán jelentéktelen figura vagyok, talán csak nem olvastam át elég tüzetesen. Az idő rövidsége miatt szeretném az utóbbit hinni, de ez inkább az a vágyam is lehet, hogy valakinek fontos legyek. Hátradőlök, amennyire lehetséges, de elfutni nem tudok, ahhoz túl kényelmesen belesüppedtem a babzsákba, a kijáratot pedig elállja a srác. Mi minden miatt lehet mérges? A titkait félti, vagy többről van szó? Haragszom rá, amiért mindent lerombolt bennem a bálon, pedig nagyon jól indult köztünk az újrakezdés. Még hogy tiszta lap... A francokat. Kapott egy második esélyt, de amint kettesben voltam vele, ismét kellemetlen helyzetbe hozott, pedig megígérte, hogy megváltozik.
- Hát... - fújom ki a levegőt, ahogy a megfelelő szavakat próbálom keresni. Nem tudom, mi lenne a jó válasz, de biztos nem a motyogásom. Fülig pirulva húzom össze magam szégyenemben, és csak az üvöltésére tudatosul igazán, hogy mennyire belegázoltam a lelkébe. Pedig én nem vagyok ilyen, vagyis nem ilyen vagyok, vele ellentétben. Megtartom mások titkait, átérzem valakinek a nehéz helyzetét, és a bizalmára törekszem, mert egyébként sincsenek sokan körülöttem, akikre számíthatok. Óriási hiba volt belelapoznom a naplóba.
Nem tudok tovább tétlenül a fotelbe süppedve ülni, ezért felkelek és megállok vele szemben úgy, hogy megtartsam a kettőnk közötti tisztes távolságot, ami azért kell, hogy maradjon valamennyi önbizalmam válaszolni neki. Erőt veszek magamon, és a fejem lehorgasztása helyett a szemébe nézek. A sebhelyek mintha egy fokkal jobban festenének, mint a bálon, de túl messze van hozzám. Azzal, hogy nem a földön ülök, kevésbé érzem magam alárendeltnek.
- Te is tudod, hogy nem esti mese - rázom meg a fejem szomorúan, ahogy nyelek egy nagyot. - Véletlen volt. Tudod, hogy tartom a szám - folytatom a győzködést, hátha sikerül megnyugtatnom valahogy anélkül, hogy nekem támadjon. Összefonom magam előtt a karjaimat és az ablakhoz sétálok, onnan nézek végig a fiún, ahogy továbbra is a naplóját szorongatja. A bálon minden olyan jó volt köztünk, amíg... Pedig ő is hiányzott. Aztán megint itt vagyunk, de most mintha újra a tanulószobában érezném magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem tudom, mit tehetnék, mi lenne a helyes. Érzelmek kavarognak bennem; harag, csalódottság, félelem. Dühös vagyok, amiért mindenki a szarban hagy. A húgom, anyám és Benett. Pedig én már azt hittem, hogy minden oké köztünk, erre csak úgy lelépett. Pedig biztos ő is akarta, csak egyszerűen félt. Pont úgy, ahogy most én a titkaim miatt. Már első találkozásunkkor rájöhetett, hogy nem szeretek felfedni magamról semmit, így pedig most hogy életem egyik legnagyobb titkához fért hozzá, csupasznak érzem magam. Ugyanolyan tehetetlen és undorító szörnynek, mint akkor. Biztos ő is így tekint rám. Szinte látom a szemeiben a megvetés, amiért csak úgy odaadtam magam több embernek, kezdve a legváratlanabbal, Raphaellel. Mit is gondoltam, majd Benett lesz az, aki másként néz majd rám? Ugyan, ilyen csak a tündérmesékben létezik, ez pedig a kemény igazság.
- Oh persze! Aztán megint otthagysz magamnak, ugye? – Felhorkantok, elfordulok tőle. Nem akarom látni többet a szemeit. Nem akarom undorítónak érezni magam.
- Szerintem ezt itt zárjuk le. Te és én sem jöhetünk ebből ki jól – leteszem a táskám a földre, majd most már beleteszem a könyvet. Jól becsatolom a hordozót, majd felcsapom a hátamra. Elindulok ismét a kijárat felé.
- Ha van valami ellenvetésed, még most mondd – ezt már higgadtan mondom, de szavaimban nincs semmi különösebb érzelem. Üres az összes, kiégett. Legyőzötten állok, számat elhúzom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mégis miről beszél? Ő szúrta el... Elbizonytalanít, amikor olyanokkal jön, hogy azt hitte, én is akartam azt a dolgot. De nem ismerhet ilyennek, nekem pedig azt nem szabadna elfelejtenem, hogy mielőtt kiszúrt volna a sátraknál, még valami lánnyal enyelgett. Hány áldozat lehet még a kastélyban, akik ugyanúgy szenvednek Theon miatt, mint én? A különleges kisugárzása, amivel mindenkit hiteget. Ha nyugodt, akkor nagyon határozottnak tud lenni, biztonságban éreztem magam mellette akkor is, amikor kinevettek a többiek a tánctéren. Mellém állt és megvédett. Szar érzés tudni, hogy hátsó szándékai voltak. De hol hibáztam? Túl jó vagyok, túl ártatlan... Könnyen megszerezhető áldozat. Egy sovány, hiszékeny, makogó, könyvmoly levitás.
- Veled akartam maradni... - cáfolok rá a feltételezéseire, és nagyon fáj, hogy rám se néz. Érzem, hogy lassan könnybe lábadnak a szemeim, ha így folytatom, de próbálok annyi erőt venni magamon, hogy ne égessem le magam még egyszer. Mély levegőket veszek, hátha jobban fogom magam érezni.
Mintha kést szúrna belém, annyira meglep amit mond. Aprón remegni kezdek, magamban fortyogva, miközben megannyi gondolat cikázik az agyamban. Az emlékeim között kutatok lázasan, hátha találok valamit, amivel menthetem a menthetőt. Nagyon szorul a nyakam körül a hurok. Látom, hogy egy pillanat alatt összepakol és távozásra készen áll a bejáratnál, és nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Többé nem tudnék úgy elmenni a folyosón mellette, hogy ne szorulna össze a torkom, ahogy eddig is rettegtem tőle. De mindvégig magamat hibáztatnám.
- Mit rontottam el?! - szalad ki belőlem kétségbeesetten, elcsukló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mit tehetnék? Annyi minden kavarog a fejemben, hogy egyszerűen képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Kezem meg-meg remeg, legszívesebben megütném, amiért beleütötte az orrát a dolgomba, de mégsem teszem meg. Le kell higgadnom, hisz ezzel csak adom alá a lovat, hogy egy erőszakos idióta vagyok. Ezt pedig nem szeretném. Mély levegőt veszek…. egy, kettő, három és kifúj.  Mérges vagyok, de már közel sem annyira. Inkább most azt mondanám, hogy az előző érzéseimet felváltotta a csalódottság, mert nem sikerült, nos, semmi sem. Azt terveztem, hogy majd csinálok egy egyéjszakás kalandot a srácból, erre meg úgy viselkedek, mint egy idióta és elriasztom magamtól folyton.
- Oh, valóban? És miért? Mert egy szerencsétlen hülye gyerek vagyok, akit megsajnáltál? Kösz, de nem kérek a szánalmadból – kapok így is eleget, teszem hozzá fejben, de nem mondom ki. Így is elég rosszul nézek ki, nem szeretném, ha még rontanék a helyzeten. Ezért inkább megpróbálom lezárni a helyzetet. Szavaim üresen konganak. Összepakolok, füzetem a táskám mélyére rejtem. Ezek után még azt is eltudom képzelni magamról, hogy fogom és elégetem vagy darabokra tépem, hogy még egyszer ilyen elő ne tudjon fordulni. Utálom magam, amiért figyelmetlen voltam és belekeveredtem ebbe a helyzetbe. Pláne, hogy Benett találta meg. Azok után, ami a bálon történt, őt akartam a legkevésbé. És hogy miért? Mert akárhányszor ránézek, saját kudarcomat látom benne. Hogy nem tudtam még egy ilyen kis szarossal sem elbánni, mint amilyen ő. Hát akkor mire vagyok egyáltalán jó? Lépten, nyomon csak falba ütközök.
- Figyelj, nem kell a dráma – beletúrok hajamba, fújok egyet olyan jó szenvedősen, majd tekintetem a fiúra emelem. Mondom ugye én, aki a drámázás koronázatlan királynője, de mindegy. – Ha ennyire azt állítod, hogy valóban nem akartál otthagyni a szarban, akkor bizonyítsd be – azt már nem kötöm a minden lében kanál orrára, hogy mivel, van ő olyan kreatív, hogy kitalál valamit. A táskát fogom és lehajítom a sarokba, míg magamat ledobom az egyik babzsákra és várok. Csodára? Nos, valami olyasmire. Ha a kis hülyének volt annyi vér a pucájában, hogy beleolvasott a naplómban, akkor annyi is lesz, hogy előrukkoljon egy B tervvel. Én pedig unatkozom, nagyon szívesen néznék valami előadást. Bár mondjuk a mostani szenvedése is elég jó. Kárpótol a sajátomért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Percek kérdése és én lehetek a következő, akit megtalál az ütéseivel. Félek, hogy ezúttal ismét egy olyan állapotában fogtam ki, amikor elvesztette az ítélőképességét. Bosszant, hogy ismerem a jó oldalát is, ugyanakkor nem csodálkozom a kiborulásán, hiszen amit lefirkált magának a kis füzetébe, azt valószínűleg soha nem osztotta volna meg másokkal. Én is pipa lennék. Fogalmam sincs, hogyan kezelném nemhogy a napló illetéktelen kézbe kerülését, de még az abban leírtakat se.
- Nem... - vágom rá ösztönösen, ahogy magam elé nézve kétségbeesetten győzködni próbálom őt arról, hogy az én esetemben másról van szó. Előítéletesen kezel, ahogy én őt, amíg nem jött oda hozzám újból. Kár, hogy nem ismer jobban, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondol. - Jól éreztem magam a bálon. Szerintem tök jó volt a tánc, a beszélgetések, meg hogy mellém álltál - apró mosolyra húzódik a szám, ahogy felidézem magam előtt a jelenetet, amikor megvédett mások gúnyolódásától a pultnál és a táncolók között egyaránt.
- Nem ítéllek el azok miatt - bökök a táskája felé, amiben az irományait rejtette el. Attól még nem egy angyal persze, ugyanúgy haragszom rá a nyomulása miatt, meg hogy fizikailag is bántalmazott. Inkább vegyes érzelmek kavarognak bennem, mert a korábbinál másképp látom a dolgokat. Sokkal megértőbb vagyok, de a bőröm is féltem, nem szólhatok vissza akárhogyan.
- Hát jó. Tessék, most veled maradok. Sőt, veled is megyek, ha le akarsz lépni - dacosan lehuppanok a szomszédos babzsákba, a biztonság kedvéért magamhoz húzva a táskámat. Bizonytalan hangom elárulja, hogy nem vagyok valami határozott, hiszen ha megint félelmet kelt bennem, akkor nem biztos, hogy be tudom tartani a szavamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az erőszak jó, de nem mindig vezet megoldáshoz, ezt igazán megtanulhatnám. Most viszont nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam az indulatok és inkább visszafogom magam. Még mindig egy rakás szarnak érzem magam, hisz csak kitudódott az, amire a legjobban figyeltem. Mert nem hiszem, hogy csak az utolsó oldalt olvashatta el, előtte pedig… nos, elég cifra dolgok vannak ahhoz, hogy bárki is egy szegény kisfiút lásson bennem. Én meg ugye ezt nem akarom.
- Oh, szóval nem tartasz egy nagy ribancnak sem egy szánalomra méltó kisfiúnak? Nos, ez új – ízlelgetem a számban ezeknek a mondatoknak az ízét és a hallottakat, melyek Benettől hangzottak el. Ilyenre még nagyon nem volt példa. Elég sok pletyka kering rólam az iskolában és az egyik az, hogy én vagyok a legnagyobb éjjeli pillangó az egész suliban. Igen, szeretem a szexet, de attól még nem kell rögtön rosszra gondolni. Sokan ilyenkor összeköttetésbe hozzák az fateromról hallott hírekkel, és bumm, meg is van a legrosszabb rémálmom. Csodálkozom is, hogy Benett nem riad vissza tőlem. Azonban mikor ránézek, hiába is próbálom odaképzelni, az ő szemeiben semmi megvetést sem látok. Igaz amit mond, tényleg nem ítél el semmi miatt sem.
Lehuppanok a babzsákra, ő pedig mellém, táskáját szorosan átölelve, éppúgy, mint ahogy én pár perccel előbb a könyvecskémmel tettem.
- Csökönyös egy srác vagy te, igaz Benett? – Elmosolyodom, majd a babzsákkal felé fordulok, hogy térdünk majdnem összeér. – Nos, ha ennyire tarod magad, akkor esetleg még a szobámba is elkísérnél, ha én azt mondanám? – Különös mód, most nem megyek bele a személyes terébe, tartom magam. Végtére is így is lehet húzni valaki idegeit.