Piper

NemTomi. NemMilán. Andris.

[a futó felhők alatt egy délután]

Annelie

Egyre több könyvet pakol ki a táskájából. Nem is tudja, hogy bírta el ezt a táskát. A nagy pakolás közben pedig Annelie-t hallgatja, hogy milyen állatokat lehenne érdemesebb megfigyelni. Fogalma sincs, hogy még is melyiket válassza. Szüksége van még egy kis gondolkozásj időre. Szóval úgy döntött, hogy először befejezi a könyvek kipakolását és csak utána választ az állatok közül.
-Hát igazság szerint én megnézném a hippogriff családot is, de a sárkányodat is.
Ahogy kimondja ezt a mondatot hirtelen eszébe jut valami. Nem tálalja ki azzonal a mestertanonc lánynak, hanem a könyveit rendezgeti egy kis ideig, mintha az sokkal fontosabb lenne. Aztán erőt vesz magán és kimondja.
-Figyelj, nem lehetne, hogy megnéznénk a hippogriffeket és a sárkányodat is?
Nem érti miért hitte azt, hogy ezért a kérdésért Annelie leharapja a fejét.
-Már ha neked is jó úgy.

//A buli szerepjátékosan augusztus 31-én zajlik, amely álmodóilag a zárónapja is a játéknak.//

Melissa
edzőruha

Kettős érzések voltak bennem: szívesen ismerkedtem volna, mivel nem igazán vannak barátaim Bagolykövön, de az introvertált énem legszívesen sarkon fordult volna és a szobájába zárkózott volna. Végül amellett döntök, hogy maradok és kommunikálok egy kicsit az idegen lánnyal.
 Nem álltam meg, futottam tovább, de ahogy a szemem sarkából ki tudtam venni a mellettem futó lány sem lassított le. Folyamatosan azon gondolkodok mi mást mondhatnék, mert az időjárásról nem hiszem, hogy órákon át lehetne beszélgetni (nem mintha olyan sokat akartam volna futni).
 Nagyon örültem, hogy tovább vitte a beszélgetést és bemutatkozott. Persze nekem eszembe se jutott volna, hog be kéne mutatkoznom. Kicsit többet kéne emberekkel beszélgetnem, mert ez így nem lesz rendben.
 - Ainsley, örülök, hogy találkoztunk - biccentettem, nem nagyon tudtam mit kéne csinálnom. Oldalra pillantottam, de nem ismertem fel, feltehetőleg még nem találkoztunk. - És melyik házba jársz? - próbáltam valamit felhozni témaként, de ezzel a kérdéssel megint csak azt bizonytottam, hogy ötletem sincs, hogyan kéne az emberekkel beszélgetnem.
 A beszéd miatt kicsit hamarabb elfáradtam a szokottnál és visszavettem a tempómból. Nem állt szándékomban órákon át futni, ezért azt terveztem, hogy egy tíz perc múlva megállok és nyújtok egy keveset.

Öltözet
      Nem mondhatni, hogy ő aztán akkora party-arc, hogy arra nincs mértékegység. Főleg azok után, hogy.. nos kicsit megjárta a dolgot. Azonban nem kesereghet ezen, mert először is, feltűnne, és akkor végképp nem tudná megmentei magát. Szóval.. mindegy. Besöpör mindent a szőnyeg alá, és inkább azon dolgozik, hogy ne egyedül és ne strandpapucsba menjen. Mondhatni, a buli napjáig majdnem mindent sikerült a legjobban megvalósítania. Fogjuk rá. A lakkcipő nem sikerült, de helyette haját rendezte elegáns vonalba. Hogy mennyit szenvedett vele.. Nem akart sokat vacakolni a partner keresésével, alvégre nem azt a bizonyos gyűrűt akarja egyik ujjára sem húzni, csupán egy jót mulatni, többedmagával. Nem mondja azt, hogy az első szembejövő lánnyal tervezte ezt, és nem is valósította meg, hogy csak úgy random arcokhoz odalépve rájuk kiáltson. Annyira nem elvetemült, azonban, amikor ismerős arcokat, és fürtöket látott, már próbálkozott is. Ennek örömére, nem kell a senkire várnia, azonban, ahogy arra számítani lehetett, neki kellett a kevesebb idő arra, hogy csinosba vágja magát. A lányok hajlamosak túlozni, ha valami közösségi esemény adódik, vagy egyszerűen, ha csak mennek valahova. Ruhaválogatás, a haj, a smink, meg minden kutyafüle. Örül, hogy neki a kiadós fürdés, a haj normálisba való rendezése és az öltözködés öt percek művelete kimerített mindent. Félúton beszéltek meg találkát, mert hát, az a legegyszerűbb, addig sem bent áporodik a sötét szettjében, és nem, nem az van, hogy szégyelli a másikat. Ha kétszer annyit lépcsőzne, megizzad és akkor aztán nem lesz kellemes.
- Jaj, hol van már.. – toporog kicsit, miközben a karjára erősített órájára pillant. Nem hozott semmit, persze egy belső zseb rejtekében ott pihen a pálca, mert azt mondták, az mindig legyen nála, és miután megkért egy felsőbb évest, hogy a zsebkendőtartó zsebet buherálja meg, máris nincs probléma semmivel sem. Csak az idővel. Jó, szerencsére bőven van még idejük, csak akkor is.. Nem szeret várni sokat, elveszti az érdeklődését, és türelmetlenné válik. Meg minden ilyesmi. Ha dohányozna, most tartana a sokadiknál, de szerencsére csak egy rágót rágcsál. Hozhatott volna ennyi erővel halat is, mert bőven ráérne a legszálkásabb darabra is.
- Végre már! – nyújtogatja a nyakát, amikor a távolban megpillantja az ismerős alakot, és reméli, nem keveri össze senkivel sem. Egy utolsó simítás a zakón, és máris barátságosabb képpel várja a másikat.

Adrián
Ruha, Cipő, Frizura

Vajon milyen lesz egy spanyol témájú parti? Vannak elképzeléseim, de érdekelne, hogy a pirosak mit tette középpont. A tánc tűnik a legesélyesebbnek, végül is az kiemelkedő és egy ilyen alkalomhoz tökéletesen passzol. Bár maga az élet stílus is lehetne...hm...túl sok mindent tudok elképzelni, szóval az lesz a legegyszerűbb, ha megnézem. Itt pedig jött a probléma, a partnert. Szerencsére nem kellet keresnem, összetalálkoztam egy ismerős eridonossal aki elhívott. Nos ezzel ez a gond megoldva, a következő a ruha. Néhány órás magazin lapozgatás az adott országból megadta az irányt, hasonlóan hosszú vásárlás után elégedett vagyok. A bulira szerintem időben kezdek el készülődni, de még így is sikerül megcsúsznom. Enyhe bosszúsággal tüzöm fel a hajam és illesztem bele a virágokat, nem gondoltam volna, hogy ilyen macerás megcsinálni ezt, vagy háromszor próbálkoztam mire szép lett. Ezt követően gyorsan cipőt veszek, fújok magamra egy leheletnyi parfümöt, aztán vettek egy utolsó pillantást magamra a tükörben. Az eredmény egész kellemes, a fehér ruha és a viszonylag barna bőröm kontrasztjával, valamint a szőke hajamban lévő vörös rózsával egész jól sikerült megfelelnem a látott képeknek. Most már csak az a kérdés mit szól a partnerem.
Apropó partner, mennem kellene. Ránézek az órára, még nem késtem el, de ha nem indulok el rövidesen elfogok. Sietős léptekkel megyek a megbeszélt helyhez.  
Még egy kanyar és elméletileg ott is vagyok, befordulva már látom is, hogy elkéstem. Elfintorodom, pech... Mielőtt megláthatná az arckifejezésem elmosolyodom. Felé tartva megszemlélem az öltözetét, jobban el sem üthetnénk egymástól. Nem beszéltünk meg semmit, de nem gondoltam arra, hogy talpig feketében fog megjelenni. Nos, késő bánat. Olyan jing-jang-os hatást fogunk kelteni, de ez még érdekes is lehet, szóval nem zavartatom magam ezen az apróságon. Megállok mellette és lesimítom a szoknyám.  
-Szia!
Egy laza mozdulattal megpördülök, aztán érdeklődve nézek rá.
-Nos, megfelelek a témának?
Ha erre azt mondja nem, akkor nem is tudom mi csinálok. Bár kétlem, hogy ez megfog történni, mivel nem ismertem a kultúrát utána néztem, emiatt elég biztos vagyok magamban, de azért nem árt egy kis megerősítés.

Öltözet
      Nem lát nagy tömeget még, lehet ők jöttek túl korán? Vagy a legtöbben is úgy vannak, mint ő, hogy a másikra várnak épp? Meglehet, sosem tudni. Persze, szeretett volna a kezdés egy közeli időpontban érkezni, hogy ne maradjon le semmi fontos momentumról sem, hiszen ki tudja, lehet akkor történik valami, amikor épp még vakaródzik valamerre. Meh. Jó, nem mindig ilyen pontos, de most ügyelt rá, hiszen nem akarta a lányt megváratni, nem lett volna épp illendő tőle, és bár nem halna bele abba, ha megdorgálnák, de negatív képet sem akar festeni magáról, annyira nem elvetemült. Az ijesztő jellemet meg tulajdonságokat meghagyja azoknak, akik erre építik karrierjüket.
Azonban, mégis neki kell várnia kicsit, ami ugye nem gond, mert a lányok legálisan késhetnek, meg minden. Az öt perc egyenlő a fél órával szabály, amit senki sem mond ki, főleg nem ők hímek, mert hát, ők is elkövetik párszor. De nem számít, a várakozásnak vége, Melissa be is fut, ő pedig már mosolyog, és kihúzza magát, hogy ne tűnjön trottyosnak. Meg ha ez a zakó meggyűrődik, az isten se tudja kivasalni..
- Szia! Örülök, hogy eljöttél – és mondjuk nem gondolta meg magát, hogy vele jöjjön el, és nem valami népszerűbb, jóképűbb valakivel. A kérdésre lép kissé hátrébb, csak azért, hogy mindent tökéletesen belásson, és mint valami szakértő, végig is méri. Elismerő arccal bólintgat párat, és bár ő aztán végképp nem ért a női divathoz, nem érzi harsánynak és magamutogatónak. Kellően elegáns, ami jobban tetszik neki, mintha valaki kipakol mindent.
- Nagyon csinos vagy! Ez a ruha.. bár én nem értek hozzá, de szerintem tök jól illik ide – mosolyog a másikra, miközben visszalépdelve nyújtja felé a karját, hogy szabadon karolhasson bele, és bevezethesse az esemény közepébe.
- Csak a cipő.. mármint.. hogy tudsz benne menni? – ezt már halkabban kérdi meg, mert otthon is látja ezt az anyai lábakon, és elborzad, hogy képesek egy alig pár centis felületen egyensúlyozni, majdhogynem lábujjhegyen állva.
- Szerintem igyunk valami, jól néz ki a kínálat – mutat a pult felé, ahova felsorakoztatták azokat, és persze vár, hogy a másiknak van-e kedve hozzá.

Bárki, aki ott van  
Ruha, haj,cipő,smink

Most hirtelen Viktor aki itt van, utána lehet bárki más
ruha; cipő; no makeup

Adrián

Egy mosollyal reagálok a megjegyzésre, bár olyan, mintha lenne folytatása. Talán meglepte, hogy tényleg megjelentem? Vagy inkább jobban örült volna, ha nem? Bár az is lehet, nincs is folytatás. Feleslegesen agyalok ilyeneken. Inkább kikérem a véleményét, végül is neki csak több fogalma van a témáról, mint nekem. A komoly arcú bólogatásból legalábbis ez jön le, aztán megszólal és tova tűnik az illúzió. Ettől függetlenül újabb mosolyt villantok a bók hatására.
-Köszönöm. Te se panaszkodhatsz.
Gyanítom neki lényegesen kevesebb időbe telt elkészülni. A férfi lét előnyei, se magassarkú, se figyelmet igénylő szoknya. Helyette van más mondjuk...
Elfogadom a felém nyújtott kart, aztán elindulunk az eseményközepébe. Nos, mint ne mondjak kitettek magukért a pirosak. Már az alaphangulat roppant kellemes, bár úgy tűnik a koránérkezők listáját gazdagítjuk. Rajtunk kívül alig egy-két pát látni. Magamban vállat vonok, legalább nem maradunk le semmiről.
A gondolataimból Adrián kérdése ráz fel, meglepetten nézek rá. Hisz rajtam most egy nem túl magas darab van. Pillanatnyi gondolkozás után válaszolok.
-Sok gyakorlás és a női léttel járó tehetség hozzá.
Ezzel, mint a magas, mint a kis felületre választ adtam. Igazából szerintem a gyakorlás a titka, én már lassan három éve tipegek ilyenekben, szóval nem meglepő a magabiztosságom. Az első félévben még alacsony sarkú vagy telitalpú darabokkal szenvedtem, majd szép lassan fejlődtem. Így visszagondolva, az amikor 4-5 évesen anyukám cipőjében botladoztam sokkal élmény telibb volt, most már hiányzik belőle a régi varázs és inkább önbizalom növelőként szolgál. Miközben felidézem a kezdetben valóbénázást a partnerem elvezet az italokhoz.
Érdeklődve tekintek végig a kínálaton, végül megakad a szemem a megspékelt darabokon. Vajon milyen meglepetéssel készültek nekünk?  
A megjegyzésre bólintok, kifejezetten csábít a bájitallal megbólintott verziók kipróbálása.
-Rendben. Kipróbáljuk a bájitalos koktélokat?
Érdeklődve fordítom felé a fejem, megértem, ha ő nem vonzódik hozzájuk, de engem érdekelne.

Öltözet
      Nem akart ő semmit sem sötétre festeni, vagy épp olyat állítani, amely nem igaz a lányra, sem senki másra. Csak pár szó, és ennyi volt, nem igyekezett feszültséget kelteni, vagy épp magát sajnáltatni, hogy felültették. Mindig megoldotta az ilyen közösségi eseményeken a partnerkeresést, vagy ha épp mégis egyedül érkezett, akkor talált olyan társaságot, akik szívesen mulatták vele az időt. Mondhatni ez a fajta érkezés az újabb számára, így ha kicsit ügyetlen lesz, ennek tudható be.
- Ugyan, igazából elég slampos, de nem volt jobb – pillant le magára. Az kicsit bántja, hogy csak farmert tudott keríteni feketében, de manapság amúgy is ez a divat, hogy a farmert az elegánsabb darabok mellé párosítják. Vagyis ezt látta anyja egyik magazinjának címlapján, még otthon. Az ünneplőnadrágja inkább barna, mint fekete, így ha divatos, ha nem, ez maradt. Még szerencse, hogy a fekete szín is szerepelt a dress-code listáján, és így nem került bajba, hogy rendelgetnie kellett volna otthonról.
- Még nincsenek sokan, időben jöttünk – állapítja meg, miközben beérve néz szét a lézengő, beszélgető siserehadon. A díszítés kissé neki talán még giccses is neki, de meg kell vallania, hogy szép, és sok munka volt benne. A szervezés alatt őt is hívták, hogy segíthet, ha úgy kívánja, de mivel érzéke az ilyesmihez nemigen akad, csak pár apróságból vette ki a részét, meg most a látványból, ami bőven megfelelt mindennek. Örül, hogy az ő háza rendezett ilyesmit, és tetszetőssé is vált.
- Áhh! – bólint egy aprót, amikor visszatér a jelenhez. – Láttam már olyanokat, akiknek a járását fájt nézni, csak azért kérdeztem. Te egyáltalán nem kacsázol – pillant le, majd már vissza is rá. Azért örül, hogy a férfiaknak való magassarkú már nagyon rég kiment a divatból, és most kényelmes sportcipőben lépkedhet örömmel. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy neki ilyesmi kerüljön a lábára. Még viccből sem.
- Hú. Azokban biztos elég sok a rizikó, de üsse kavics. Csak nincs közte olyan, ami veszélyes – vagy vér ciki. Fogalma sincs, mi az, amit ezekbe rejtettek, nem hallott róluk semmit. Kicsit tart tőlük, de nem is akarja magát nyuszinak mondani, így, elengedve a lányt, kiválaszt két tetszőleges darabot, apró sóhajjal kísérve.
- Lesz, ami lesz – lép vissza és az egyiket a lány felé nyújtja, majd, amikor átveszi, ő a sajátjába kortyol. Tény, hogy eléggé finom.. de vajon a bájital miatt?

Eridonos bulika; Viktor

Ainsley

Sablon kérdéske, sablon beszélgetés... Jobb reggeli programot is eltudtam volna képzelni, de ez van. Nem lehet minden beszélgetés magával ragadó és érdekes, ezekhez úgy sincs erőm ilyen korán. Igazából az lett volna a legtökéletesebb, ha egyedül, békében kocoghatok ahogy szoktam. Mostanában elég új ingerér, a futásból ez igazán kimaradhatna.
A neve elgondolkodtat, kellemes hangzású név, plusz egész ritka. Nos, azt hiszem, ha más nem is, de a keresztneve tetszik benne. Ez már egy pozitív kezdet, csak a folytatás hiányzik. Szerencsére ez is megjelenik, egy alap kérdésben. Enyhén mosolyogva válaszolok.
-A Rellonba. Te?
Kétlem, hogy háztárs, rövid ideje vagyok itt, szóval csak tippelek, de nem zöldnek látszik. A többi házról egyelőre kevés információm van, ezért a találgatás elmarad. Kényelmes tempóban futva várom a választ. Illetve csak tenném ezt, mert lassít. Rövid habozás után követem és enyhe érdeklődéssel fordítom felé a fejem.
-Elfáradtál?
Ha igen, akkor kb. ennyit a beszélgetésről én még futni akarok. Szóval ebben az esetben talán máskor következhet a folytatás.

Ombozi Noel
Outfit, Esernyő

Azt hiszem nem tudom elkerülni az esőt, amikor elindultam éppen elállt és úgy tűnt egy ideig nem kezdi újra, de most megint kezd dörögni. Eh, bosszantó, kibírhatná amíg megtalálom a faházat. A több napos nedves időjárástól már így is minden saras, azaz az én cipőm is. Szóval jó lenne, ha legalább nem zivatarban kellene sétálnom. Hiába van nálam esernyő az erdőben esélytelen a használata, egyszóval a fák takarásától függnék...
A gondolataimból egy pocsolya ránt ki, amikor belelépek felfröccsen a víz a lábszáramra. Elfintorodom egy pillanatra, miért is pont ma kell az erdőben keresgélnem? Egy apró sóhajjal tovább indulok, önön hülyeségemtől szenvedek. A rossz idő miatt a kastélyban tartózkodtam, ezt pedig elég hamar eluntam. Emiatt, kapva kaptam a felfedezési lehetőségen, az egyik felsőbb éves mesélt a házról. Nem túl nagy szám, de környezetváltozásnak megfelel. A táskámban van könyv, rajzfüzet, ceruza...stb. Szóval eltudom foglalni magam, aztán ha mindent meguntam vissza megyek. Bár először meg kellene találni a faházat.
Elkezdek felfelé nézelődni, szerintem már elég mélyen járok az erdőben ahhoz, hogy a közelében legyek. A srác azt mondta figyelni kell, akkor könnyen kilehet szúrni. Ez elnézve a tájat annyira nem tűnik hihetőnek, de egy próbát megér. Hm...arra, mintha valami lenne a fán.  
Kikerülök egy nagyobb pocsolyát, aztán visszafordítom a tekintetem. Apró győzedelmes mosollyal szemlélem meg az épületet, nem nagy szám, de elégedett vagyok a megtalálásával. Sietős léptekkel megközelítem a lépcsőt, egyre közelebb a pillanat, amikor leszakad az ég, azt pedig már fedett helyen szeretném megvárni.

Angyalföldi Boróka
Outfit, Manon

Napi egy-két séta nem olyan gyilkos, ha nem esik az eső, akkor még kint sem. De párnap elromlott az idő és nincs sok kedvem ki menni. Manon viszont egyre nyűgösebb, szóval muszáj lesz...
Kinézek az ablakon, most egész tűrhetőnek tűnik az idő. Lenézek a kis kedvencemre, majd egy apró sóhajjal felállok. Akkor menjünk sétálni, ki a sárba. Magamra kapok egy pulcsit, előkeresem a pórázt, aztán a vidáman izgő-mozgó ebre rakom.
-Jól van, jól van. Maradj egy kicsit nyugton.
Egy pillanatra tényleg megáll, ez pedig pont elég ahhoz, hogy rendesen rá rakjam. Gyorsan cipőbe bújok, elkapom a körülöttem rohangáló Manont és elindulok kifele. Eleinte kézben viszem, így egyszerűbb átjutni a klubtermen. Miután üresebb részre érünk leteszem, hagyom hadd menjen, végül is, ezért indultunk el. Sietős léptekkel haladok a kedvencem mögött, kis termete ellenére elég gyors.  
Kiérve a szabadra megállítom, majd rövid habozás után leveszem a pórázt.
-Ne menj messze.
Ezzel elengedem, eleinte a közelemben marad, aztán elindul én pedig lassan sétálva követem. Nem akarom szem elől téveszteni. Nézem az egyre sötétedő tappancsokkal rohanó ebet, még mindig szürreális ez az egész. Kb. két hete találtam, már egész jól összeszoktunk, de még mindig el-el gondolkozom. Sosem gondoltam, hogy így megfog nyerni magának egy négylábú. Előtte furán néztem azokra, akik az állataikhoz beszéltek most pedig én is ezt teszem. Érdekes egy helyzet...

Melissa Von
Manon, Séta

-Most mennek ki? Nincs sétához jó idő... Magamban motyogtam, hogy senki ne hallja. Manon régóta nem járt kint, az tény, sajnáltam is szegényt. Az időjárás nem mindig játszott az ő kezükre. Sokat esik mostanság. Ha a boltívek alatt elbújok, tudom nézni őket! Ezen felbuzdulva el is indultam. Mikor kiértem a klubhelységből, akkor indultak el. Szerencse, hogy ott átvergődni nem könnyű.

Épphogy el tudtam bújni egy sötétebb részen, mikor megérkeztek. Amilyen kicsi egy állat, olyan gyors volt. Manon nagyon örült és emiatt én is örültem. Mindig is szerettem volna egy kutyust, de sosem lehetett. Mivel árvaházban nevelkedtem, sehova nem tudtam volna elrejteni, a faházamban pedig nem tudtam volna eltartani. Ideköltözni sem volt egyszerű, emiatt mindig hiányoltam egy négylábú jószág társaságát. Melissa pedig pont olyat kapott, amilyet mindig elképzeltem. Mióta Manon itt van, azóta nézem minden sétálásukat, de közelebb még nem mentem, csak a hálóban. Ott pedig nem beszélek a múltamról, emiatt kutyázni sem merek.
-De édes vagy! Csak suttogni merek a sötét sarokban, nehogy valamelyikük meghalljon. Manon így is veszélyesen közel jött hozzám egyszer.
 Hazudhatnék, de nem lenne helyén való, miután én leskelődök utánuk, bármennyire is "csak" egy kutyasétáltatásról van szó. Örültem, hogy boldogok,
 egy évig elnéztem volna azt a kis szőrmókot, ahogy rohangál. Indulnom kellett volna, de egyszerűen nem bírtam.

Angyalföldi Boróka

Ahhoz képest mekkora komoly mozgás igénye van. Lassan félórája sétálok Manon után és kezdem unni. Megértem, hogy rég tudtunk kijönni, de ebben a hűvös, nedves időben jobb bent lenni. Különben is miután visszamentünk le kell takarítanom a kis crupom, mert csupa sár már.
Mintha csak meghallotta volna mire gondolok végig fut egy méretes tócsán, egy apró sóhajjal nyugtázom, hogy így nem mehetünk a szobámba. Azaz előtte kell valahol levarázsolnom róla a koszt. Fejben végig futok az ennek megfelelő bűbájokon, bár lehet egyszerűbb lesz, ha egyszerűen valamelyik mosdóban leszedem róla a nagyja sarat, majd miután visszamegyünk a többit. Hm...még meglátom.  
A gondolataimból az ég dördülése szakít ki, összerezzenek. Remek, csak egy újabb vihar hiányzott. Felnézek az égre, úgy néz ki rövidesen esni fog. Nos, ennyit mára a sétából.
-Manon gyere.
A felém rohanó sáros eb láttán enyhe undor fog el, ennyi koszt. Aztán a boldog pofija látva mosolyogva megcsóválom a fejem, egy kis fürdés nem nagy ügy. Már éppen lehajolnék hozzá, amikor elszalad mellettem. Meglepetten fordulok utána, most meg hova megy? Sietős léptekkel követem, úgy látszik az egyik oszlopot nézte ki magának. Egy árnyalatnyival hangosabban utána szólok.
-Manon hozzám!
Még eléggé az elején vagyok az oktatásának, de azért haladunk. Megáll és visszanéz rám, aztán vakkant egyet. Kíváncsian nézek rá, mit találhatott?  
Utolérve őt az oszlop mögött egy ismerős alakot pillantok meg, egy másik zöld lányt. Enyhe értetlenséggel nézek rá.
-Hello.
Hát ő? Miért bujkál? a lábamnál letelepedő ebre fordítom a tekintetem. Mielőtt megint megléphetne lehajolok hozzá és rárakom a pórázt.

#azex #meganapsütés

Napsütéses délután ez, megkönnyebbülten szabadul ki a kastély fogáságából. Délelőttjét a rellonbeli szobájában töltötte jegyzetei felett görnyedve. Pár hete van rá, hogy kitalálja, mégis mihez akar kezdeni. Mert most, hogy kviddicses pályájának lőttek, feleslegesen végez két iskolát. Elég lenne az egyetem, ami mellett szintén ott a kviddicspálya, hogy kedvére túlhajtsa magát. Pont, mint tegnap, amikor izmai elgyengülésével a földön kötött ki, tökéletes esést produkálva jobb csuklójára. Hát...legalább valami megy neki.
Hunyorogva sétál ki az udvarra, napszemüvege a szobában maradt és már csak azért se menne vissza érte. Inkább kezét használja napellenzőnek, de azt is csak addig, amíg el nem ér a szökőkút melletti padhoz. Ott leül, majd lábait keresztbe vetve elkényelmesedik. Szemei azonnal lecsukódnak.
Ruhája szoknyarészét automatikusan, gondolkodás nélkül húzza valamivel feljebb. Mintha csak otthon, a nyugágyban feküdne, úgy élvezi a napsütést.

Melissa Von

-Szia. Pislogok. Manon valamiért észrevett. Ez eddig sosem fordult elő. Nagyon megijedtem Melissa nézésétől, pedig nem látszott soha félelmetesnek. Most ott állt előttem Manonnal a kezében. Hazudnom kell. Muszáj!-Csak erre jártam. Sétálni akartam egyet. Nem úgy tűnt, mint aki bevette. Nehezebben megy, mint gondoltam. Pedig máskor nagyon könnyen tudok hazudni, de valahogy most nem megy. Zöldben vagyok, talán felismert. Végül is láthatott már. De mi a fenét képzeltem? Látható volt, hogy jön a vihar, én meg pont azt találtam volna ki, hogy sétálok? Hacsak nem instant tüdőgyulladásra hajtok, akkor semmi értelme nem lenne kint mászkálni ilyenkor. Mintha a gondolataim az égig szálltak volna, elkezd esni.  Manont nem zavarja a dörgés, engem annál inkább. Beleborzongtam. -Egyébként Róka vagyok. Próbálok mosolyogni. Nagyon butának érzem magam. De ez volt az egyetlen dolog ami értelmesnek tűnt, hogy megtörje a csendet. Miért vagy ilyen hülye? Tényleg bemutatkoztál neki? Idióta... Már láttuk egymást, Rellonos, de még sosem mutatkoztunk be egymásnak. Még mindig nem vagyok biztos abban,hogy elhitte, mit keresek itt. Manon mozog a kezében. Gondolom még mehetnékje van. Fél órát futkosott lent, de ennyi neki kevés. Nagyon kétségbe estem. De mit is gondoltam? Hisz nem bujkálhatok örökké. Titkon tudtam, hogy eljön ez a nap, de nem gondoltam volna, hogy ez ma lesz... Jesszus... Most mi jön?  Mit akarhat tudni?

Myra

Megunta, hogy mindenki a vizsgáira készül, valamiért ő sosem volt olyan szorgos, mint az évfolyamtársai, s az időt sokkal szívesebben töltötte szórakozással, mint sem a tankönyvek forgatásával.
Kedve lett volna egy jót kártyázni, sakkozni, vagy lemenni a faluba elnyalni egy jó, hűsíti fagyit valamelyik lány társaságában. Még sem akadt jelentkező erre a nemes feladatra, Natenek be kellett látnia azt, hogy a következő hetekben még jó ideig nem számíthat társaságra. S bár néhány másodperc erejéig megfordult a fejében a tanulás gondolata, ki is nyitotta könyvét, hogy olvasgasson, öt perccel később már Csoki mozgolódására figyelt fel. A kölyök -hozzá hasonlóan- nehezen viselte a benti levegőt, szívesebben vágyott a természetbe, hogy aktívan rohangálhasson a zöldellő fűszálak közt.
Nate ezért kikászálódott az ágyából, magára kapott egy térdig érő nadrágot,egy pólót és a sportcipőjét, majd ölbe kapva Csokit, lesétált vele a Fénylő lelkek udvarára.
- Vissza akarod hozni? Na? Gyerünk, szaladj!-egy kék kis gumilabdát hajított el a srác, ami a szökőkűt irányába száguldott. Ő észre sem vette, hogy ülne-e valaki a kút túloldalán, csak a vízbe csobbanó labda hangját hallotta. Csoki persze azonnal neki iramodott, szaglószervét használva szimatolta maga előtt az utat, miközben apró mancsait sietve rakta egymás után. Végül odaért a szőkőkút mellé, de hiába próbált felmászni, nem sikerült felkapaszkodnia. Némi ugatást is hallatott, majd farkát csóválva, észrevette a padon ücsörgő fiatal hölgyet, akihez oda is húzódott, majd neki kezdett el ugatni, miközben játékosan próbálta elkapni a lány lábfejét.
- Csoki, kire ugatsz? Gyere vissza- Nate követve a hangokat, maga is odaért, s ledöbbent, amint megpillantotta a lányt.
- Myra Blackburn? Jól látok? - hangjában megült némi meglepettség, öröm, s kérdések egyvelege. Jó ideje nem látta már a lányt,s kapsolatuk sem hagyományos módon ért véget.

#cukiakutyád #megtartom #régtalálkoztunk

Nyugalmát semmi nem tudná megzavarni. Leszámítva az őrült kutyaugatást és persze a placcsanó vizet, amiből az ő felmelegedett bőrére is jut. Össze is rezzen és szorgosan kezdi el visszaszerezni hirtelen elcsatangoló gondolatait egészen, míg meg nem látja a fenevadat a lába alatt. Kénytelen elmosolyodni a kis állaton és hátrapillantva megszerzi labdáját a szökőkútból.
- Ezt keresed? Játszani szeretnél? - kezd gügyögésbe a kutyának az orra előtt mozgatva a játékszert.
Aztán keze megakad a levegőben. Nevét hallja, a hang pedig ismerős, de hirtelen nem tudná megmondani, ki nem látta mostanság a kastélyban. Korábban nem volt ez annyira jellemző.
Tekintetét lassan emeli a jóképű férfira, majd az emlékek bevillanásával a meglepettség kiül arcára. Értetlenül pislog és elnyíló ajkai mosolyra húzódnak.
- Nathan? Te szent bodzapálca! - ennyire futja tőle, és nagyjából a kutyussal is eddig tart a barátkozás. A labda kiesik a kezéből miközben feláll, hogy megölelje rég nem látott idegenjét.
- Azt ne mondd, hogy itt tanulsz. És ő hozzád tartozik? Hogy hívják? Merlinre! Itt vagy - kérdéseit egy szuszra teszi fel, majd elnevetve magát újból megöleli a férfit.

Myra

- Valami hasonlót akartam én is mondani, nem hittem volna azt hogy még látlak ebben az életben-teszi hozzá a srác, még mindig nagy szemekkel bámul a lányra, hisz nem számított ilyen meglepetésre.
- Akár lottót is vehetnél, mert mind a kettő talált. Itt tanulok, és ő hozzám tartozik, Csokinak hívják. De hogy lehet, hogy egész évben még csak nem is láttalak, és várj- hirtelen torpan meg mondandójában a srác, hisz csak most tudatosul benne az, hogy Myra emlékszik rá, tudja a nevét, és felismerte őt. Legutóbbi találkozásuk alkalmával, amikor a gyengélkedőn meglátogatta a lányt, az még csak beszélni sem akart vele, s fogalma sem volt arról, hogy ki lehet Nathan.
- Te most akkor emlékszel rám, és tudod hogy ki vagyok?- kérdése közben éri az ölelés, hirtelen nem is tudja, hogyan reagálja le, végül azonban csak magához húzza Myrát,s magába szívja hajának az illatát.
- Rég örültek nekem már ennyire-jegyzi meg mosolyogva, majd a lány arca felé nyúl, hogy kihalássza a hajszálai közé repült katica bogarat.
- Mesélj, hogy vagy és mi történt veled? Emlékszel rám tényleg? Mindenre?-Ezer kérdéssel ostorozza a fiatal mestertanoncot, miközben az időközben nyomába szegődött kutyát felkapja a földről, mert már a lába szárát húzogatja apró fogaival.

- Kreatív névadás - jegyzi meg ugyanúgy szemtelenkedve, ahogy azt az együtt töltött éveik alatt mindig is tette. Nem sokat változott, de ebből Nathan mit sem tudhat. Hisz évek óta nem találkoztak.
Pontosan azóta, hogy a baleset történt és útjaik elváltak. Nem emlékezett rá, ahogy másra sem. Semmire, ami a legfontosabb volt az életében. És mégis annak ellenére, hogy egyszer már majdnem mindent elveszített, újra és újra megpróbálja megnehezíteni saját életét.
Nathan kérdésére bólogat. Mosolyogva, miközben szinte alig pislog, hogy rendesen megnézze magának a férfit. Aki az elmúlt négy-öt évben rendesen megváltozott.
- Hé, az az én háziállatom volt - nevet fel jókedvűen, amiben csak az a meglepő, hogy kivételesen nem a táskájában lapuló dolgok miatt érzi magát jól. - Mindenre - válaszolja nyomatékosítva ezt a kijelentést. - Főleg arra a dohos, lejárt vegyszerekkel teli szertárra... - teszi hozzá.
Hátrébb lép és visszaül a padra, majd Csokihoz emeli kezét egy kiadós szeretgetésre.
- Három hónap után engedtek ki. Gyógyszerekkel tömtek és új életet kellett kezdenem itt. Tizenhat évesen tizenegy éves tudattal... Rettenetes volt. Majdnem egy év, aztán... Itt maradtam, kviddicseztem az írek ificsapatában. Egy újabb baleset és megint csak itt maradtam - vonja meg a vállát, hangjában pedig érződik, hogy gondol az életére. A két dolog, ami jó volt... Mindketten elmentek. Magára hagyták.
- Ez az én drámám, mi a tiéd? - kérdezi újra mosollyal az arcán és ha Nathan engedi, ölébe veszi Csokit, amíg a gazdi mesél.

Myra

- Te most tényleg beszóltál nekem? –nevetve kérdezi Nathan, aki talán már elszokott egy kicsit Myra stílusától, de néhány pillanat alatt máris kirajzolódott előtte a lány egykori valója.
- Oké, valójában tényleg nem voltam túl kreatív, de ránéztem és meglátva a színét nem jutott más az eszembe. Egyébként hallgat rá, már egészen hozzászokott –jegyzi meg, miközben ölébe húzva az ebet, megvakargatja annak a feje búbját, mire a kisállat tovább csóválja a farkát, és érdes nyelvével végig szánt Nathan kezén.
- Áh, csak szeretnéd, hogy a tiéd legyen, de ő csakis hozzám ragaszkodik, igaz-e? –nevetve pillant a kezében tartott kutyára, akit vissza is helyez a talajra, hogy az eb élvezhesse a természet és a szabadság adta lehetőségeket.  Közben Nath leporolja a kezeit, majd sejtelmes mosolyra húzza ajkait, amikor szóba jön az említett raktár. Hirtelen neki is bevillannak az emlékek, szemtelen mosolya csak még inkább kiszélesedik.
- Arról ne is beszéljünk, túl vizuális vagyok - vigyorogva jegyzi meg Myrának, s mivel férfiből van, a Blackburn lány sejtheti, hogy a tűzzel játszik.
- Uh, jó sokáig voltál akkor kórházban – Nathan a padra telepszik, miközben Csoki kiélvezi a lány kényeztetését, meg is nyalja Myra kézfejét, amire a srác is elmosolyodik.
- Kedvel téged, bejössz neki - jegyzi meg nevetve, aztán tovább hallgatja a történetet, ami persze komor vonásokat szül arcára.  
– Ez rémes, ami veled történt, de tényleg. Két baleset is, és a múlt egy részének elvesztése- fel is sóhajt közben, hisz eszébe jut, amikor meglátogatta a lányt a gyengélkedőn, és Myra egyáltalán nem ismerte őt fel.
- Az én drámám fele ennyire sem rossz, legalábbis nem éltem meg drámaian. Az apámmal vesztem össze, aki állandóan irányítani akarta az életemet, és beleszólni abba, hogy mikor mit tegyek. Megelégeltem, összeszólalkoztunk, aztán elköltöztem tőle. Ennek már egy éve, azóta nem beszéltem vele, és nem is tudok róla semmit. – vállat von, nem igazán akarja untatni a lányt. Pillantása a Myra kezébe tévedt kisállatra fut, mosolyogva figyeli, hogy a kutya mennyire kedveli a lányt.
- A végén még féltékeny leszek, nem sokakat kedvel meg ilyen hamar- állapítja meg, közben felpillant a lányra. –Egyébként baromi rossz érzés volt, amikor nem ismertél fel, meg kicsit bűntudatom is van, hogy utána nem kerestelek, de így tartottam jobbnak – sóhajt, hisz valóban így történt, nem volt elég türelmes, ráadásul Myrának barátja is volt, így nem is szobrozhatott állandóan a szobája előtt.
- Na és , mi a helyzet veled mostanság, futsz mostanában valakivel? –kíváncsian vonja fel szemöldökét, miközben Csoki igyekszik felkapaszkodni Myra mellkasára.

Nem szól semmit, csak a fejét ingatja. Néha ez sokkal dühítőbb tud lenni, mint a piszkálódás, pedig egyébként nem rossz szándékkal mondja ezt most Nathannek. Legalább eszméletlen helyes ez a kis Csoki.
- Na azt majd meglátjuk - fogadja el a nem hivatalos kihívást és nagy valószínűséggel meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy bebizonyítsa, a férfinak nincs igaza.
- Minden kockádra emlékszek - teszi hozzá ajkát beharapva. Néhanapján elképzelte, milyen lehet ő mostanság. Adriant, az akkori párját ugyancsak itt, a Bagolykő falai között fedezte fel újra, és micsoda véletlen, hogy most még Nathan is felbukkan. Nem így képzelte. Az nem jutott eszébe, hogy ennyire ugyanolyan lesz, mint évekkel korábban, csak már felnőtt fejjel.
- Látod? Én mondtam - bólint az ölében levő kiskutyára pillantva és nyom egy puszit a feje búbjára. Az állatkertben felnőtt lány nem fog nemet mondani egy kis tündérnek.
- Az én szüleim kétszer férjhez akartak adni... Ezek a szülők már csak ilyenek, ugye? Azért sajnálom ami apáddal történt.
Kicsit elhallgat, simogatja az ölebet, majd Nathan szavaira elmosolyodik. Felpillant a szemébe, és felszabadítja jobbját, amit aztán az ő arcára csúsztat. Lassan húzza végig ujjait a borostás állán, szemei ajkán időznek el. Ha rajta múlott volna, nem feledi. Ki tudja, hol tartanának.
- Hát amint látod, ő az új pasim - neveti el magát a felkapaszkodó kiskutyát elkapva. Sikerül fél pillanat alatt összekarmolnia a ruhából kilógó mellkasát, de nem foglalkozik vele, inkább felpakolja félig a vállára, hátha ott jobban fogja érezni magát.