Bajai Emma
INAKTÍV
RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
|
CsajokMíg ők El táskájáról diskuráltak, én a lány kezét vizsgáltam. An egyik pillanatról a másikra felém fordult, és velem kezdett el társalogni, így elkaptam a tekintetem a kezéről, és a szemébe néztem. - A cica mágikus cica, de amúgy nem tud színt változtatni. - mosolyogtam a lányra. - És a bogolyfalvi napok nagyon jók voltak. - A lány közbeszólt, én pedig csendben végighallgattam, de közben állandóan a kezén járt az agyam. - Tudod, én sárvére vagyok, úgy hogy ismerem ezeket a dolgokat, de ez nem olyan volt, mint egy mugli esemény ahol mindenki kiáll a maga standjára, és árul. Itt minden belépő ember kapott egy virágfüzért, és volt tűzgyújtás, meg minden. Nagyon jó volt. Kár, hogy nem mentél le. Miért nem halasztasz évet? - kérdeztem. Szegény El nem tudott beszállni a beszélgetésünkbe, mégis tökéletesen el volt. Minket hallgatott. A gondolataim a lány kezéről addig birizgáltak, amíg végül rákérdeztem. Nem erre a reakcióra számítottam, és rögtön gyanús is lett. Igaz, hogy millió és millió fajta lehetőség futott át a fejemen, akkor is azt gondoltam, hogy biztos nem igazak, és csak én képzelek bele valami nagy dolgot. Úgy tűnik az elméletek értelmüket nyerték.
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Bianca
*Még egészen kellemes az idő ahhoz, hogy időnként kimerészkedjen a szabad levegőre is. Nem igazán akart odabent zavarni senkit sem azzal, hogy nekiáll gyakorolni. Negyed órája ha van, hogy magára húzta a talárját a farmer meg a kockás ing fölé és fogta Hieronymust, ellenőrizte, hogy jól van-e hangolva, majd a tokjába téve szépen kisétált vele ide. A tölgyfaajtón túl megáll, gyönyörködve néz szét, nyugtázva magának, hogy nem volt rossz döntés kimozdulni a négy fal közül, majd elgondolkodva szemléli a padokat. Pár pillanatba telik csupán, hogy eldüntse, melyik is lesz számára ma a legideálisabb hely, majd egyenesen oda megy. Első dolga megszabadulni a talártól, amit az a megtiszteltetés ér, hogy összefogva a padra kerül, majd ráteszi a hegedű tokját. Amint kinyitja a tokot, először a kottákat veszi ki, és térdére téve gondosan átlapozza őket. Egytől egyig saját kezűleg másolt nagyszerű alkotásokról van szó, amik nagyon is a szívéhez nőttek, amióta csak hegedül. Ha van számára döntés, ami nehéz tud lenni, hát az az, hogy mikor mit is játsszon ezen művek közül. Percekbe telik, mire választása Beethoven G major hegedű románcára esik a választása, pontosabban a mű szóló részére, az zenekari része most kimarad a műsorból. A többi kottát elteszi, ezt az egyet becsípteti a sarkától a tok alá, majd miután kényelmesen elhelyezkedett most éppen törökülésbe, feltűri az inge ujjait könyékig és előveszi a hegedűt végre. Kihúzza magát, a vállához illeszti a hegedűt, vesz egy nagy levegőt és a kottára pillantva időnként elkezd játszani, és az első pár hang után nagyot szusszantva meg is áll. Hallja, hogy valami nincs rendben, másként szól most Hieronymus, mint szokott.*
- Jól van na... neked se tetszik a súlypont, mi? *jegyzi meg félhangosan, majd feláll és újra nekikezd a mű játszásának. Most már elégedettebb a hangzással, pillanatok alatt bele is feledkezik a játékba, az egyetlen dolog, ami leköti, hogy úgy csúsztassa az ujjait a hegedű nyakán a húrokon, hogy minden egyes hang a helyén legyen.*
|
|
|
|
|
Bianca Charlotte Krise
INAKTÍV
(:
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
|
Axel Hazatérés, pontosabban visszatérés közben, már azon agyalt, hogy még vissza van három vizsgája. Kettőnek nem tudja az eredményét, a többit menet közben meghozták a baglyok. Eddig nagyon jó, büszke is magára. Jót tett, hogy kicsit kiszabadult, egy hétig legalább nem volt idegbeteg, akinek csomókban hullik a haja és olyan karika van a szemei alatt, hogy az elsősök is megriadnak tőle. Teljesen kipihent, és holnap délutánig az is akar maradni.
Akkor jön a hajrá vagyis az utolsó három vizsga, és előttük a tananyag átnézése. Hétfőn vizsgázik Mitológiák és Vallásokból, szerdán Legendás Lények Gondozásából, pénteken pedig Átváltoztatástanból. Már most fél, különösen az utolsó kettőtől. Nem akarja őket, egyszerűen nem, de azt sem, hogy a kijelentésére, melyet még a vizsgaidőszak elején a testvérének tett rácáfoljon. Akkor is meg fogja csinálni. Ezen kívül ott van még a repüléstan, ami böki a csőrét, de nem tudja, hogy beüljön-e rá. Az is pénteken lesz, de még elő se vette a könyvét.
Ládáját maga után nem vonszolva halad az iskola kapuját átlépve, széles mosollyal a tölgyfaajtó felé. Tetszik neki a zene, ami valahonnan szól. Valaki hegedül. Nagyon szereti a hegedű hangját, a bátyja tanult ezen a hangszeren játszani, míg ő maga zongorázni, de lehet, hogy már azt se tudja, hogyan is néz ki egy zongora. A nem vonszolást pedig a szuper kerekek váltották ki, melyeket édesanyja jól rávarázsolt, így simán gurul és egész jól is néz ki, mint a muglik bőröndje.
Az ajtó elé érve azonban megtorpan. Nem, nem mehet csak úgy be, hogy meg sem nézi ki az, aki játszik. Ládáját a fal mellé állítva, szoknyáját és oldalra font hosszú, szőke haját megigazítva indul el a fiúcska felé, aki az egyik padon foglal helyet. Nem hiszi, hogy zavarná, hiszen ha így volna, akkor nem itt a nyílt színen gyakorolna a srác. Csendesen közelebb oson, és ha észreveszi, mert miért ne venné észre, csak int neki egyet, mosolyogva, jelezve, hogy ne hagyja abba, és kérdés nélkül leül mellé a padra. Nem túl udvarias lépés, de nem szeretné megzavarni. Inkább behunyja a szemét, és kicsit hátradőlve hallgatja a játékot. Ruha
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Bianca
*Nagyszerű az idő ahhoz, hogy ne féltse Hieronymust kivenni a tokjából és idekint játszani rajta. Hossza előkészület után végre eljut eddig is, bár az első próbálkozással nem túl elégedett. A hegedű valahogy másként szól, mint szokott, ez pedig nagyon sérti a fülét. Feláll, abban reménykedve, hogy talán csak a súlypontjával nem volt rendben valami az imént. Most, hogy másodjára kezd neki a románcnak, már sokkal jobban hangzik az eredmény. Maga a mű nem túl hosszú, legalábbis a szólórésze nem, így amint a végére ér, most csakazértis visszaül a padra és újrakezdi módosítva kicsit az iménti tartásán, bal vállát lejjebb engedve, amennyire csak kivitelezhető ez egyenes háttal. Most sem egészen tetszik az, amit hall, de igyekszik ujjai csúsztatásával javítani a hangzáson. Az eredmény nem is rossz, csak még mindig nem tetszik neki. Egyszerűen nem az igazi, nem olyan, mint az előbb volt. Annyira ezzel van elfoglalva, hogy észre sem veszi a lányt, amíg az le nem ül mellé, és akkor sem áll meg, csak ránézve elvigyorodik. A biccentés sem fér bele most a repertoárba, mert még csak pár pillanat van hátra az egészből, majd amint a végére ért, szusszant egyet és leengedve a hegedűt a térdére hátradől a padon a lány felé fordítva fejét. *
- Szia. Rég jöttél? Ne haragudj, csak ha játszom, akkor nem igazán figyelek egyébre. A házat is vihetnék a fejem fölül, az az igazság. Különben Axel vagyok. Elsős Rellonos. Benned kit tisztelhetek? *szólal meg most, hogy már nem szól a hegedűje. A ház említésére a szavait alátámasztó talár felé bök, amire a kottát meg a hegedű tokját tette. Óvatosan bele is teszi most a hegedűt a tokba a vonóval együtt, bár még nem csukja be, a gyakorlásnak mára nincs vége. Ha a már lassan szertartásossá váló mozdulatsornak vége, akkor kezet is nyújt végre, elvégre bemutatkozott az imént.*
|
|
|
|
|
Bianca Charlotte Krise
INAKTÍV
(:
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
|
Pont a végét sikerült elkapnia, de sebaj, ennyit is érdemes volt meghallgatni, amint véget ér a mű, és a fiú megszólal, kinyitja a szemét, és kékjeit a fiú felé fordítja.
- Semmi baj, a zene az egyik legmegbocsáthatóbb dolog, amiért valaki nem figyel a másikra, én is így tettem volna, azt hiszem. Nagyon szeretem, ha valaki hangszeren játszik, a hegedűt pedig különösen.
Kicsit feljebb ül, lábait keresztbe teszi, hiszem mégiscsak lány, ráadásul szoknyában van, illendő új is viselkednie. Hajával játszva néz a kastély felé, elképzelve, ahogy darabjaira szedik a hatalmas épületet, amíg a fiú játszik. Igen mókás jelenet, ahogy Rellonosok - mivel róluk a legelképzelhetőbb - pakolják ki a bútorokat, kicsit arrébb a páncélok áráról egyezkednek, és közben párbajoznak a csillagvizsgáló hatalmas eszközein.
- Lotti vagyok, szintén Rellonos, aki reméli, hogy a hét végére már másodikosnak mondhatja magát.
Jelenleg egy vizsgán múlik az egész, pontosabban azon, hogy pozitívan értékeljék a beküldött vizsgalapját. Ha az megvan, akkor elméletileg nem kell görcsölnie a vizsgák miatt, gyakorlatilag viszont ott van az a másik, igen zavaró pont az életében, a hülye fogadalma.
- Szóóóval elsős, akkor mostanában érkeztél ugye? Milyenek az eddigi tapasztalataid? Találkoztál már érdekes arcokkal? Na és tanárokkal?
Szereti ezt a témát, tud is róla beszélni, és igen, ilyenkor kicsit bekapcsol és nekiáll kérdezgetni, anélkül, hogy a másik szóhoz tudna jutni. Aztán persze rendszerint észbe kap, és hirtelen megáll, mintha dermesztő álokkal sújtották volna. Lassan, de biztosan talán kezdi kinőni a hiperaktivitását is.
- Bocsi, kicsit el szokott szaladni velem a ló. De kérdezhetsz bármit a suliról, a diákokról, a tanárokról, a házról vagy bármiről, nagyon szívesen megválaszolom, csomó mindent tudok, mert én gyakorlatilag itt nőttem fel. A szüleim is itt tanítanak.
Mind a három, legalábbis magában ezt gondolja, de inkább nem teszi hozzá. Előbb-utóbb úgyis eljut a fiú fülébe is, ha még nem jutott el, az ő érdekes családi helyzete, addig meg minek nyúzza, nem igaz?
- Mesélj magadról, honnan jöttél például? A neved olyan furcsa nekem.
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Bianca
*Csak akkor veszi észre, hogy nincs egyedül, amikor a románc végére ér. Bocsánatot is kér azonnal, amiért nem vette őt észre, majd elvigyorodik a válaszon beleegyezően rábólintva a megjegyzésre. *
- Játszol te is hegedűn? *kérdezi végül, miközben belerakja a tokba Hieronymust, de még nem csukja be. Legalább négy- öt órát szokott gyakorolni naponta, néha hatot is, ma meg épp hogy volt ez fél óra, csak egyelőre társasága akadt, hát oda figyel.*
- Örvendek és ahhoz meg akkor sok sikert.*mondja és kezet nyújt a lánynak, ha már megtudja ő is a nevét. Ő egyelőre csak azon gondolkodik, hogy évet ugrik, ha sikerül letenni a vizsgáit, mert korban már ott van, hátha ésszel is megbírja. Eddig még senki nem mondta, hogy ne próbálja meg, ha annyira tanulni akar. *
- Pár napja már itt vagyok... és hátööö... a hely tetszik, az emberekkel sincs semmi gond, de a tanárokról lehet, hogy inkább vizsgák után kellene véleményt alkotnom. *válaszolja egy kisebb időintervallumra korlátozódó gondolkodási idő után megfontoltan, nem akar ő most senkiről semmi rosszat sem mondani, és főleg nem maga alatt vágni a fát. Mindjárt meg is dicséri magát gondolatban ezért, amikor meghallja, hogy a lány szülei tanárok itt. Nem mintha lenne, mit mondania, de inkább ne is legyen esély kiforgatni a szavait véletlenül sem.*
- Óh, értem. És nem piszkál senki emiatt? Mármint nekem otthon a nagynénémék tanárok, ezért választottam másik iskolát, ahol nem dolgozik egy rokonom sem. *kérdezi kissé meglepődve, sőt kíváncsian, mert ilyesmi neki alapból ki volt zárva, noha Thys néni még csak nem is az édesanyja, ahogy Javier bácsi se az apja. A szülei sem támogatták az ötletet, így más alternatívák után néztek, végül itt kötött ki.*
- Ja, bocsi... úgy beszélek, mintha ismernél. Svédországból jöttem. Ez az otthon meg... Uppsalában van a mágusképző, de én Stockholmban születtem és a családom is ott él. Te akkor, ha jól értem, magyar vagy? Bár nem vagyok biztos benne, hogy attól igaz is a gondolatmenetem, hogy nekem logikusnak tűnik.*jegyzi meg, és máris kérdőn néz, miután röviden összefoglalta mindazt, amit eddig elfelejtett elmondani hirtelenjében magáról. *
|
|
|
|
|
Tristan Blackwood
INAKTÍV
Tris "NemRunatesója" Blackwood
RPG hsz: 24
Összes hsz: 126
|
Mejer Anett Megjelenésem nem arat osztatlan sikert - kezdem magam diszkrimináltnak érezni, ugyan ki ne örülne neki, ha egy csúnyácska srác a semmiből elé lebegne és közölné vele némi hörgés kíséretében és igen méltóságteljesen szálldogálva, hogy a kapu szellemével futott össze? Na ugye?! A nyelvet, melyen produkciómat méltatta, felismertem - ki ne tudná detektálni a németet? - de mivel soha nem tanultam, a leghalványabb elképzelésem sem volt arról, mit habog a másik. A germán nyelvek alapvetően nem érdekeltek, mert leginkább egy tüdőbeteg ork utolsó sóhajaira emlékeztettek nagyátlagban, így hát amikor megadatott a lehetőség, hogy kiszélesítsem a kommunikációs lehetőségeimet, inkább a spanyolra tettem a voksom. Lényeg: milkalila segédfogalmam sem adatott a beszélgetés tárgyáról. Nem volt hát mit tenni, mint legjobb tudásom szerint válaszolni, előkapva a legszalonképesebb nyelvet, amit ismerek, s melyről tudom, világszerte rengetegen beszélik. - Vo mawizzi vekho jinne! - jelentem ki hasonló hangnemben, mely a dothrakiak nemes nyelvén annyit jelent, hogy "Nincs nyúl". Igyekeztem a beszélgetés fonalába bizonyosan beleillő választ találni. Erre a lány ismételten mond valamit németül, s továbbra is magam előtt összefont karral gyakorlom a dzsinnlétet - ki tudja, lehet, egyszer élesben kell majd produkálnom, és akkor jól fogok kinézni, ha tapasztalat nélkül próbálok ráérezni a dologra! Majd indítványozom, hogy ez legyen a következő reptan vizsga tárgya. - Hash hrazef gova vaf? - térek a következő napirendi pontra, mely által egészen pontosan azt kívánom megérdeklődni, vajh ez a ló és a bárány kompatibilisek-é a szerelem útján. A választ sajnos nem értem, de azért egyetértően bólogatok. - Jini osto afisi - közlöm vele, ami valószínűleg azt jelenti, hogy ez egy légycsípés, de nem vagyok benne teljesen biztos, és ezzel ki is merítettem dothrakitudásom legjavát. - Rég beszélgettem ilyen jót - jegyzem meg ábrándos tekintettel, mert a szellemi magaslat, melybe emelkedtünk, egészen megmelengette a szívemet. - Manapság olyan nehéz szót érteni bárkivel is, annyira örülök, hogy találkoztunk! - sóhajtozok, az örömtől a föld felett lebegve.
|
|
|
|
|
Bianca Charlotte Krise
INAKTÍV
(:
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
|
Axel
- Nem, én zongorázok, a bátyám játszik.
Azt nem meséli el, hogy ő már vagy ezer éve nem játszott a hegedűjén, de most annyira a gondolataiba van, hogy fel is hozza a faluból, és legfeljebb a rejtett kis szobácskába, ahol a rókakölyköket rejtegetik Noellel gyakorol. Igaz is, ki kell találni valamit a kölykökre, mert lassan már nem lehet kölyköknek nevezni őket, de nem szeretné azt se, hogy az legyen, amit a vadőr mondott neki, mert ha valaki bántaná őket az erdőben, akkor nagyon elszomorodna.
Lelkesen fog kezet a fiúval, miközben megtudja, hogy határozottan friss husival van dolga. Jól sejtette, hogy még nem látta erre. Ez lehet az oka. Szegény a legpocsékabb időpontban érkezett, bár, ha ügyes és gyorsan be tud magolni pár dolgot, akkor jól is jöhet ki a lépés. Az első úgyis elég alap, nem sokat tanítanak, vagyis de, de nem olyat, ami behozhatatlan. Ha így jött volna ő is, akkor biztos, hogy letette volna a vizsgáit, de neki a családja nem engedte, csak szigorúan a tanévkezdéstől.
- Lehet, mondjuk azért annyira nem kell aggódnod, néhány fura arcon kívül egész jó fejek.
Neki csak a bűbájtan tanár nem szimpi, valahogy túl vadnak tartja a stílusát egy iskolába, illetve a már rémként emlegetett Felagund professzor, akiről viszont semmi rosszat nem mondhat, hiszen tizenöt éven át elviselte ha sírt, ha beteg volt, ha hisztizett, anélkül, hogy akár csak egy halvány rokoni kapcsolat is lenne közöttük, sőt még apának is szólíthatta.
- Nem nagyon, igyekszem kitörni a tanárgyerek titulusból, és azt hiszem egész jól csinálom. Oké, néha furán néznek rám és összesúgnak a hátam mögött, de ha nekik jól esik, akkor csak tessék. Én nem titkolom a szüleimet, de nem is építek rá. Tudom, hogy a többi tanár attól még ugyanolyan gyerekként kezel, mint a többieket, sőt néha kicsit jobban is szivatnak, mint másokat. Én vagyok itt a büntetőmunkák királynője szerintem.
Szóval svéd. Sejtette, hogy magyar nem lehet, de nem jó helyre tippelte a fiút. Inkább angolnak mondta volna, de úgy tűnik jól ráfázott. Viszont a fiú sem találta el, hogy ő honnan jött. Kicsit megrázza a fejét, mielőtt válaszolna.
- Nem, én angol vagyok, de az édesanyám itt tanít, ő is ide járt és ezért is írattak ide, amit nem bántam meg, nem akartam messze lenni a családomtól, és már gyerekként is bejárhattam az iskolába, sőt a Rellonba is, így egyértelmű volt, hogy oda kerülök.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Ele ^^A vizsgaidőszak ismét kezdetét vette, már másodszor az ő életében. Emlékezett tavalyról, hogy mennyire ki nem állhatta, pedig alapvetően semmi baj sem volt vele. Azon kívül persze, hogy nagyon fárasztó. Egy ideje - ami persze csak pár nap volt, függetlenül attól, hogy ő többnek érezte - úgy volt már vele, hogy csak aludni akar. Agyi kapacitását még egy zoknihoz sem lehetett hasonlítani, pedig valójában fogalma sincs, mi olyat csinálhatott, amitől így ki tudott nyiffanni. S mivel már majd elaludt az ágyon görnyedezve a könyv fölé, úgy határozott, inkább fogja azt a vackot, és nekivág annak a nagy birtoknak, amin áll a suli. Elvégre hiába, hogy lehúzott majdnem két egész évet itt, a telket még alig ismeri, inkább a faluban szokott fel-alá koslatni. Végül, könyvével a kezében és sötét karikával szemei alatt megérkezett a faházhoz, amit persze addig nem is látott. Körbejárta a fát, és elgondolkodott rajta, hogy fel kellene menni. Viszont azzal is tisztában volt, hogy így ebből semmiesetre sem lesz tanulás. Hirtelen azon kapja magát, hogy beszélnek hozzá, s fejét a fa törzse mögül kidugva egy lányt pillant meg. - Ja, szia! Örülök. Mary Glotternek hívnak. - mosolyog rá barátságosan. Idő kell, míg felfogja, hogy a lánynak mi a neve, hogy neki milyen nevet kell, és hogy kell-e egyáltalán mondani.
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Bianca
- Értem. A zongora se rossz. *jegyzi meg elvigyorodva. Azt mindig értékeli, ha valakinek a zenéhez nem csak úgy van köze, hogy hallgatja. Kezet fog a lánnyal, ha már bemutatkozott, aztán előkerül az iskola és ezzel együtt a tanárok kérdése is. Jobban örülne, ha a zenénél maradtak volna, de arról sem lehet folyamatosan beszélni, még ha ő tudna is, így bölcsen úgy dönt, nem mond róluk egyelőre se jót, se rosszat.*
- Fura arcok? Milyen értelemben? *kérdezi kissé bizonytalan vigyorral az arcán és kérdő tekintettel, ha már a lány ilyet mondott. Mint kiderül, tanárgyerek, szóval biztosan tudhatja, mit is beszél.*
- Ühümm, világos. Azt hiszem, épp valami ilyesmivel számoltak a szüleim, bár némileg pesszimistább színezetben. Ezek szerint annyira mégsem rossz. *válaszolja laza vállvonás kíséretében, miután néhány pillanatig csendben emésztgette a hallottakat.*
- Nem baj, itt legalább fel se merül, hogy kivételeznének velem, és megismerhetek egy rakás embert, akihez egyébként talán sose lenne szerencsém. *teszi még hozzá, és gondolatban még Runa jelenlétét is egy pozitív előjellel látja el, legalább nem kell új legjobb barátot keresnie, az is valami. Ha már a nemzetiségnél tartanák, kiderül, hogy a gondolatmenete meg sem közelítette a valóságot. Beletúr a hajába, még egy fokkal jobban összekócolva a tincseit, megjegyzi magának, hogy ez nem talált, majd a lányra vigyorog.*
- Akkor ezt most alaposan elnéztem, pedig gondolhattam volna. Még szokom ezt a magyar másságot, hogy a családnév van elől és vannak azok a fura betűik is, amiket sokszor képtelen vagyok kimondani... egész vicces ez az á... ami mintha kicsit ó is lenne... és kínlódom vele, meg mire az a sok y, amit nem is i-nek ejtenek? Nekikezdtem tanulni, de lehet jobban járnék, ha keresnék valakit, aki elmagyarázza. Esetleg nem tudsz valakit, aki vállalná, hogy néha az agyára megyek ilyen apróságokkal? Nem örülnék neki, ha eladnának a piacon.*reménykedve kérdez, miután már majdnem grimaszokba mentek át azok a szájhúzások, és egészen vicces, ahogy megpróbálja kiejteni a számára teljességgel ismeretlen a hangot. Különös nyelvnek tűnik neki ez a magyar, de eldöntötte, hogy megtanulja és meg is fogja, ha törik, ha szakad, most meg ha már számára az derült ki, hogy a lány egészen rég itt van, ha másban nem tud segíteni, hát legfeljebb ajánlhat valakit, aki taníthatja kicsit.*
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Késő délután volt - tulajdonképpen esteledett és a levegő kezdett hűvös lenni, de ő ebből mit sem érzékelt. Amikor az utolsó vizsgája után kijött ide, még kellemes meleg volt és rátört a fáradtság és a megkönnyebbülés. Körülnézett, hóna alatt az írószerekkel megrakott szütyővel és a jól megszokott naplóval, azt latolgatva, hol lenne a legkényelmesebb pihenni egy kicsit; a kastélyban nem volt maradása, még sokan vártak a folyosókon, akik utolsó pillanatra hagyták, vagy túl sok vizsgát vállaltak be. Nem akarta őket zavarni és ha csak egy rövid időre is, meg akart feledkezni az egész mizériáról, mert holnap nekikezdhet a pakolásnak és... de az holnap lesz. Ma egtett minden tőle telhetőt, innentől már nem rajta múlt, s ezzel a gondolattal sétált az egyik szimpatikusnak tűnő, virágos rész felé, útközben lehúzva a talárját, hogy leteríthesse és arra ülhessen. A szokás hatalma, hogy bár a talár alatt vajmi kevés látszott belőle, ha vizsgára ment, mindig rendesebben öltözött, azon kevés ruhájából válogatva, amik festékfoltoktól és egyéb kiegészítőktől mentesek maradtak, úgyhogy nem ártott kicsit vigyázni, hogy ez így is maradjon. Nem túl elegánsan zuttyant le, a holmiját maga mellé ejtve és felnézve a vakítóan kék égre, amin most egyetlen felhő sem látszott. A napsütés melengette a falak hűvöse után és pár percre félretolta a maszkját, a fény felé tartva az arcát, élvezve, ahogy a meleg apránként átjárja és eltereli a gondolatait. Lerúgta a cipőjét, mielőtt eldőlt, a lehető legkényelmesebben terülve el - nem telt sok időbe, hogy a meleg elbódítsa és elnyomja az álom, az éles fény elől pedig árnyékolta az arcát az álarca, úgyhogy nem is nagyon tudta, hogy telik a délután és lassan estébe fordul. A hideg viszont lassan elérte, úgyhogy mostanra összegömbölyödött, mint aki megpróbál elbújni előle, de nem ébredt fel. Keveset aludt az utóbbi időben, ami most megkérte az árát.
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
GilbertÖltözetMagam is meglepődtem azon, hogy ma reggel egy kisebb honvágy érzetével keltem. Pár hónappal ezelőtt, mikor idejöttem, örültem, hogy elszabadultam az otthoni környezetből, most meg visszavágynék? Mit tett velem ez a hely? Lassan már a Rellonhoz sem vagyok méltó. Igyekeztem minél hamarabb elhessegetni ezeket a gondolatokat, majd nekivágni egy újabb hétnek. Szerencsére tanulmányi szünet van, túl vagyok a vizsgákon, minden úgy sikerült ahogy terveztem, így amiatt sem kellett aggódnom, hogy elfelejtettem egy-két házi feladatot, vagy tankönyvet. Unalmas telt a napom, járkáltam erre arra, de a legtöbb időmet még is csak a szobámban töltöttem. Végigvettem magamban, hogy amióta itt vagyok, mik történtek velem. Rájöttem, hogy nem is volt olyan unalmas ez az elmúlt lassan 3 hónap. Csak így tovább! Kinéztem szobám ablakából, próbáltam megállapítani, hogy milyen idő is van, majd előkaptam pár ruhadarabot, átöltöztem, majd elindultam. Szükségem van egy kis friss levegőre, a tüdőm lassan már olyan dohos levegővel lesz tele, mint maga ez a kastély. Pár perc alatt leértem a lépcsőkön, majd a rét felé vettem az irányt. Jártam már ott, tudtam merre kell mennem. Mikor odaértem a kapuhoz, szinte kivágtam. Hatalmasat csattant, majd hagytam, hogy magától csukódjon vissza. Mikor körbenéztem, nem láttam egy értelmes lelket sem, így hát elindultam az egyik kedvenc fám felé, mikor feltűnt, hogy már foglalt. Ennyire rossz lenne a szemem, hogy az imént észre sem vettem a fűben fetrengő alakot? Csendesen, szinte már lopakodva közelítettem meg, majd mikor odaértem, lenéztem rá, és csak akkor döbbentem rá, hogy az illető mélyen alszik. Két opció jelent meg a fejemben. Vagy felrugdosom, hogy ez nem éppenséggel a legmegfelelőbb hely az alvásra, vagy továbbállok és hagyom szundikálni. Önmagamat is megleptem azzal, hogy egy harmadik opció mellett döntöttem. Leültem, a fiútól talán pár centire, és csak bámultam, ahogyan fekszik, mint egy kismacska és alszik. Alapesetben sosem tettem volna ilyet, de idekint ő volt a legérdekesebb dolog amit találtam. Hihetetlen..Ennél mélyebbre már nem hiszem, hogy süllyedhetek. Ha jobban belegondolunk, melyik az az idióta aki leáll egy vadidegen embert bámulni? Ráadásul alvás közben? Ha felébred egy a szerencsétlen, nagy valószínűséggel frászt fog kapni. Nem akartam ezt a pillanatot megvárni, így egy kicsit közelebb hajoltam a fiúhoz, talán túl közel is, és elkezdtem suttogni a fülébe. - Ébresztő, Csipkerózsika! Mondtam, majd visszatértem az előbbi pozíciómba, ami azt jelentette, hogy tisztességes távolban a fiútól. Nem bírom a közelséget.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
YvonneAnnyira fáradt volt, hogy nem is álmodott, valószínűleg ezért sem riadt fel arra, hogy járnak-kelnek körötte. Egyébként is hajlamos volt különféle padokon, folyosókon és furcsa helyeken felejteni magát, úgyhogy egészen megszokta az ilyen mozgást, ráadásul az Eridon is tipikusan az a hely, ahol nehezen lehetett elbújni, mert valaki mindig rádtörte az ajtót. Az viszont nem jellemző, hogy bárki is odalopózna hozzá, csak hogy sugdosson a fülébe, úgyhogy az idegen hangra összerezzent és kipattantak a szemei- ez azonban nem jelentette, hogy fel is ébredt. Az a típus volt, aki prímán elmászkált félálomban bármerre és akár mezítláb is világgá indult, ha még nem érte el az éberségnek azt a fokát, hogy eszébe jusson cipőt húzni.* - A Csipkerózsikákat nem is így ébresztik.-*Motyogta, nem igazán tudatosítva, hogy egy vadidegennel készül egy meserészlet felett vitába bocsátkozni. A kezére támaszkodva tornázta magát ülő helyzetbe, megborzongva a hűvöstől és automatikusan igazítva meg az álarcát, mielőtt körbepislogott. Kábán próbált rájönni, kicsoda ő és voltaképp hol is van, mert jelenleg egyáltalán nem értette, hogy került a fűbe, miért van ilyen hideg és még számtalan kérdés zümmögött álmos fejében, buzgó méhkasként. A figyelme elég gyorsan a közelben ücsörgő lányra irányult, aki továbbra is őt nézte - nem tűnt ismerősnek, legfeljebb látásból. Az előbbiek folyományaként leellenőrizte, nincs-e esetleg lova, netalán kardja, de még egy árva rokkának se látta nyomát. Ezek szerint biztonságban volt.* - Hello.-*Kockáztatott meg egy köszönést, mert annyira azért sikerült felébrednie, hogy ne csak csodálkozó szemekkel bámulja.* - Ne haragudj, nem emlékszem, hányra kértem ébresztőt, elárulnád, mennyi az idő?-*Nagyon udvariasan és rossz szándék nélkül érdeklődött, miközben megkereste a fűbe hajított tornacsukáját és nekifogott, hogy felöltse. A hangsúlyából nem érződött neheztelés, valahol a semleges és a derűs határán ingadozott. Az pedig, hogy esetleg a következő pillanatban egy csinos kis átkot érdemelhet ki egyébként nem kötekedésnek szánt megjegyzésével, meg sem fordult álmos fejében, egyszerűen azt mondta, ami először eszébe jutott.
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
GilbertÉbresztőm hatására a fiú pár másodperc múlva fel is tápászkodott, bár látszott rajta, hogy még be kell azonosítania, hogy hol is tartózkodik éppen. Átérzem a helyzetét, hiszen velem is előfordult már olyan, hogy elaludtam köztéren, bár ezt a kis dolgot inkább megtartom magamnak. Egy halovány mosolyt vetettem a fiú felé, nem akartam, hogy úgy ébredezzen, hogy egy morgós arcot lát. Sosem voltam másokra tekintettel, de mivel már én is voltam olyan helyzetben mint Ő, most az egyszer kivételt tettem. - Bocs, nem akartam ragaszkodni a meséhez. Furcsán jött volna ki. Mondtam, majd visszagondoltam a mesére. Csipkerózsikát csókkal ébresztik. Majdnem nevetni kezdtem, mi lett volna, ha így ébred szegény fiú. Mondjuk, biztosan nem ébredt volna így, mivel én ilyet nem tettem volna. Vártam egy pár percet, figyeltem a fiú mozdulatait, ahogyan kómásan feltápászkodik, nyújtózkodik és próbál visszatérni a jelenbe. Ezt követően rám köszönt, majd feltett egy kérdést. Csuklómon lévő órámra pillantottam, majd vissza a fiúra. - Hamarosan 5 lesz. Mármint délután 5, csak, hogy pontosítsak. Mondtam egy halk kacajjal egybevéve. A mögöttem lévő fához kissé közelebb húzódtam, majd hátammal nekidőltem, és onnan figyeltem a további történéseket. Nem mondtam semmit, inkább csak próbáltam csendben meghúzódni, és megvárni míg a fiú feléled. Nem tartott neki sokáig, emiatt én kész istennek tartottam. Nekem reggelente olyan sokáig tart mire ténylegesen ébren vagyok. Be kell valljam néha még az órákon is alszom. Nyitott szemmel. Az évek során kifejlesztettem a saját, nyitott szemmel alvós technikámat. Eddig bejött, és tökéletesen boldog vagyok vele! Tanfolyamot kellene indítanom, és másoknak is megtanítani. Mr. Csipkerózsika is jelentkezhetne. Pár percig még agyaltam ezen a furcsa elméleten, elkalandoztam, majd visszatértem a jelenbe, köhécseltem egy kettőt, és rászántam magam egy rövid bemutatkozásra. - Amúgy, Mr. Csipkerózsika, a hős, álmodból felébresztő lovagod neve, Yvonne. Örvendek. Mondtam, majd kezemet a srác felé nyújtottam, egy széles mosollyal az arcomon. Rég nem mosolyogtam már ekkorát, tetszett ez a szituáció és a fiú is szimpatikus volt. nem sok ember érdemelheti ki, hogy ilyeneket gondoljak róla, úgyhogy csak gratulálni tudok neki. Egy rövid kézfogás után visszadőltem a fára, és onnan figyeltem Őt. A széles mosoly kissé elhalványult, de azért még észlelhető volt. Valamiért reménykedtem benne, hogy nem fog haragudni rám amiatt mert ily módon felébresztettem, de nem tudtam már tovább nézni. Szerintem még szerencséje is volt, hogy én találtam rá, és nem egy tanár, vagy épp egy nálam még durvább Rellonos. Akkor már nem járt volna ilyen jól, mint velem. Hát igen, egy kész főnyeremény vagyok!
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Sir YvonneA másik hangja egész jókedvűnek tűnik, vagy legalábbis remekül szórakozik a helyzeten és Gilen, aki most olyan kócos és bamba, mint egy ázott verébfióka - normálisan is csúfos kudarcba fulladt minden fésülködésre tett kísérlete, de most extra gyűrött volt. Tett egy halvaszületett próbálkozást, hogy kicsit civilizálja a küllemét, amivel semmiféle látható javulást nem ért el, de lassan csak helyére tollászkodta a gondolatait.* - Hangyányit.-*Ismerte be, kissé kótyagosan. Volt egy olyan érzése, hogy ha tartják magukat az eredeti forgatókönyvhöz, meglepetésében esetleg le találta volna fejelni hős lovagját, merő hálából. Kellemetlen dolog orrtöréssel alapozni meg ismeretségeket, még akkor is, ha nem szándékosan egyengeti laposra valaki ábrázatát. A következő kérdése megint élénk derültséget okozott, bár ennek oka nem annyira az idő, mint inkább az ő teljes dezorientáltsága lehetett. A válasz kicsit meglepte- még jó, hogy mára már semmilyen programja sem maradt, mert ha nem ébresztik fel, lehet, hogy még jó ideig nem tér magához.* - Ohh. Köszönöm.-*Akkor már jó négy órája feküdt itt kiütve, végzett gyors fejszámolást, mert valamikor kicsivel dél után szabadult el a teremből és kihagyta az ebédet. Viszont most egész pihentnek érezte magát és valahogy meg is feledkezett róla, hogy alapból nem volt olyan jó a hangulata, sokkal jobban lekötötte gavallérja, aki roppant jólnevelten be is mutatkozott, puszta szerénységből lehagyva a nevéhez járó címet.* - A megtiszteltetés az enyém...Sir Yvonne.-*Ha már ő stabilan Csipke József lett, akkor a másiknak is dukált ennyi, s ő, légszoknyáját összecsippentve, produkált egy fél pukedlit, mivel felállni hozzá mégsem akarózott neki. Aztán elfogadta a felkínált jobbot és visszafogottan megrázta - mégsem illik deli vitézek kacsóit összeroppantani meg szélmalomként lengetni.* - Egyébként Berta vagyok. Gilberta.-*Mutatkozott be, bár ezt már nem lehetett az álmosságára fogni, mert mostanra teljesen kiment az álom a szeméből, úgyhogy Yvonne gazdagabb lett annak tanulságával, hogy nem mindenkit érdemes felébreszteni. Gilt sokan jóval szimpatikusabbnak találták, ha nem nyitotta ki a száját.* - Mi szél hozott, dicső lovag? Szép a ruhád, szép a... ööö ... fogad? Mivel lehet egy lovagnak bókolni?-*Állt meg gondolkodni. Aki megpróbál összefüggést keresni, jobb, ha feladja, néha követhetetlenül ugrál egyik témától a másikig és ez egy ilyen pillanat volt, másodpercek alatt lényegült Süsüből töprengő Micimackóvá. Aztán már-már segélykérően nézett Yvonne-re, oldalradöntött fejjel. Úgy tűnt, mintha az álarca rókafülei is tanácstalanul konyulnának kicsit.*
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Mr. CsipkerózsikaA fiú a szememben kissé érdekes fazonnak tűnt, hiszen még nemigen találkoztam olyan emberrel, aki a földön fekve alszik, egy álarccal a képén. Eddig még nem is nagyon tűnt fel, hogy álarcot visel, pedig szinte kiszúrta a szememet. Bár, azt eddig is tudtam, hogy figyelmetlen vagyok, úgyhogy nem tulajdonítottam a dolognak nagyobb jelentőséget. A fiú egyetértett velem, hogyha a mesét szabályszerűen vittem volna végre akkor...inkább bele se gondolok. Hamar túlestünk a bemutatkozáson, a fiú hangja érdekesen csengett, de nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Elnevettem magamat azon, hogy miféle becenevet adott nekem, majd kihúztam magamat, és csípőre tettem a kezemet, mintha a nagy és erős hősi lovagot akarnám eljátszani. A vicces az, hogy szerintem még menne is, még úgy is, hogy én lány vagyok, de a filmbeli hősök 99% férfi. Széles mosoly húzódott végig az arcomon, a kis álomszuszék igazi mázlista, hogy ennek tanúja lehetett. Szeretem ha valakinek jó a humorérzéke, be kell ismernem, hogy imádok nevetni, mindig is imádtam. De amióta itt vagyok, minden egyes apró érzelmemet leplezni igyekszek, ha pedig kicsúszik valami az irányításom alól, úgy érzem mintha valami hatalmas bűnt követtem volna el. Mint például most is. Köhécseltem egy-kettőt, majd visszapillantottam a velem szemben ülőre. Kezdett kissé zavarni, hogy nem látom az arcát, gyakorlatilag azt se tudom kivel beszélgetek. Az is elképzelhető, hogy már láttam valamikor a folyosón, de így, hogy csak egy maszkot látok, olyan tudatlan vagyok. - Üdvözletem, szépséges Gilberta. Jegyeztem meg, kissé túlzóan színészi hangsúllyal. Sosem voltam jó a színészkedésben. Kiskoromban az én "drága" szüleim még dráma órára is beírattak. Jennynek ment rendesen, de én mindenben csak botladoztam. Yvonne West, a család fekete báránya. Már hozzászoktam. Gilbert újra megszólalt, szavai térítettek vissza a jelenbe. Egy perc erejéig a földre pillantottam, így próbáltam meg elrejteni egyre szélesebb mosolyomat, majd visszanéztem a velem szemben ülőre, és szóra bírtam magamat. - Az unalom hozott ide. Cöhh...Ennyi minden jó közül, pont a fogamat dicséred? Kérdeztem nevetve, hisz előjött az egoista énem is. Végül is, lovag vagyok! Minden lovag izmos, erős és jóképű, plusz, folyton ajnározzák saját magukat. Én miért ne tehetném ezt? - Az én kis hercegnőmnek, pedig biztosan bájos arca van. Láthatnám végre? Kérdeztem Gilberttől, hiszen már kíváncsi voltam rá, hogy kit is riasztottam fel édes álmából. Nem szoktam senkit sem elítélni külső alapján, ezért is nem akadtam fent azon, hogy egy különös maszkot visel. Sóhajtottam egyet, majd pár másodperc erejéig tekintetem letért a fiúról, és a kastély felé irányult. Minden olyan csendes volt.
|
|
|
|
|
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katalin, mm gyakorlatA kezdeti nehézségek után végre nekikezd, hogy az ellenérzéseit félretéve csak a feladatokra koncentráljon és becsülöm ezt a tulajdonságát, hasznára lehet még. Az első meglepetésszerű akadálynál ugyan úgy tűnik, zavarba jön, de gyorsan túlteszi magát rajta és újra próbálkozik, felhasználva minden tippet, amit csak kap, így nem tart sokáig, hogy átverekedje magát a bordák és szegycsont barikádján. Innen már automatikusan halad tovább, egy nagy és könnyen hozzáférhető szervet választva és sikeresen teljesítve az első megadást. Most már egyre nehezíteni fogom a feladatait, de ezzel együtt, egyre pontosabban és konkrétabban meg tudja fogalmazni a kérdéseit.* - Igen, így is mondhatjuk. Más a szerkezetük, mert a vázizmok rostokba, kötegekbe tömörülnek, míg a simaizmok csak rétegeződnek. Az összehúzódásukhoz szükséges ingerek terjedése is máshogy történik, de ez egy másik történet.-*Bólintottam, rövid magyarázattal szolgálva a megfigyelésére. Bele fog jönni, csak idő kérdése és látom, hogy komolyan veszi, tényleg mindent belead. Igyekszik és ez a fő, mert így lesz gyümölcse is annak a munkának, amit most ebbe a gyakorlatba fektet. - Rendben. Most próbáld meg összehasonlítani az egyes belső szerveket!-*Adom ki a következő utasítást.* - Ez komplikáltabb, mert még több pontosságot igényel. Figyelj arra, milyen mélyre hatolnak a hullámok és hány réteget érintenek, próbáld meg elválasztani a különböző visszhangokat! Ha szükséges, segítek hozzáférhetőbbé tenni őket, de a célunk az, hogy enélkül is képes légy rá később.-*Elvégre, egy élő szervezetnél mindenféle boncolás nélkül is tudnia kell fokozatosan vizsgálni meg a szerveket és szöveteket, nem csak a diagnózis, de a gyógyítás miatt is. Nem várok tökéletes eredmény és valószínűleg ezzel fog elmenni a legtöbb idő, úgyhogy guggolásból ülésre váltok, türelmesen figyelve, hogyan fog hozzá, segítve tájékozódni, mit merre keressen. Nem mindenhol volt szükség rám, inkább csak támogatni igyekeztem és válaszolgattam a felmerülő kérdésekre. - Lépjünk tovább, a csontokhoz, porcokhoz, inakhoz.-*Zárom le végül ezt a részt, s ha ezen is túl leszünk, akkor nagyon eltérő vizekre evezünk - kíváncsi vagyok, sejti-e, miért is van a társaságunkban Obszidián.
|
|
|
|
|
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Sir Yvonne- Lovad nem volt és csak ez rímelt.-*Védekezett, mert tényleg főként a sietség tehetett róla, hogy semmi jobbal nem tudott előrukkolni. Sőt, a kérdéses gavallér lovagi felszerelése olyannyira hiányos volt, hogy tényleg nehezen talált bármit is, amit hirtelen hősi és menő kiegészítőként tüntethetett fel. Főleg, hogy még csak szőke sem volt...* - De kiemelhetném a bátorságod...-*bizonytalan pillantást vetett a hölgy ruhája felé, mert nem akarta megsérteni - bár ha helyesen ítélte meg, akkor ez a lány elég magabiztos volt és tudta, hogyan vonzza a szemet.-* ...udvariasságod és nemes beszéded is említésre méltó és a fülnek kellemes. Lustaság, henyeség messzire kerül, mindig tudod, mi a kötelességed, s a gyengék, elesettek segítségére sietsz.-*Ó, jaj annak, aki Gilbert fantáziavilágának kapuját kinyitja, mert Pandóra szelencéje ám a boglyas fej, amiben ezer és ezer furcsa gondolat tanyáz, melyek gyakran abból a rengeteg regényből merítenek, amiket eddig olvasott, és ez nem kis mennyiséget jelent. Ismeri ám a lovagi erényeket, Avalon legendáit, bár Merlinről természetesen már azt tudja, amit a varázsvilág őrzött meg hatalmas mágusáról. Figyelte szavainak hatását, hogy aszerint harapjon a nyelvébe, vagy folytassa Sir Yvonne magasztalását. Furcsa egy játék volt ez, de annál érdekesebb, mert teljesen váratlanul jött az ötlet, ahogy a helyzet adta. A másik mosolyaiból és nevetéséből úgy ítélte, tetszik neki, még ha általában túl gyorsan is magához tért és rendezte a vonásait. Kihívást jelentett, hogy újra megnevettesse, és a lány újabb labdát adott fel neki, amit nem hagyhatott ki. Egy laza mozdulattal húzta le a fejéről az álarcot, lehajtva a fejét, hogy ne felfelé kelljen emelnie, csak leugorjon a gumi, ami a helyén tartotta- ennek értelme egy pillanattal később vált nyilvánvalóvá, amikor a rókamaszkból hirtelen legyező lett. Hős lovagja kapott egy fél, hullámos, sötét hajjal keretezett arcot, derűsen csillogó kék szempárral, majd némi szempillarebegtetést követően úgy tett, mintha elpirulna és visszabújt álarca mögé. Nem az imázsát óvta, és már nem is annyira félelemből, inkább kényelemből tartotta meg ezt a szokását - érdekes volt figyelni a többiek reakcióját és továbbra is örömét lelte, ha új és új darabokat alkotott. A következő pillanatban viszont abszolút hercegnőtlenül hangosat kordult a gyomra, hogy szinte visszhangot vert.* - Elnézésed kérem.-*Nevetett, hangyányi zavarral a hangjában.* - Reggel óta nem ettem. Mit gondolsz, fél királyság helyett egy fél pizzával beérnéd?-*Kérdezte, mert a vizsgák végeztével kicsit kimozdult volna, még ha ünneplésre nem is volt sok oka, de egyelőre sikeresen félresöpörte ezt a gondolatot. A falusi falatozónak pedig egész jó híre volt a diákok közt, kevés pénzért jókat lehetett enni, ha hihetett a pletykáknak.* - De ha több kedved van, akkor rögtönözhetünk vadászatot is...csak nem vagyok biztos benne, mit is ejtenénk.-*Vakarta meg a fejét, mert azért varangypecsenyéhez mégsem fűlt a foga.
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Marcell
*Álmos, esős napnak ígérkezik ez a mai. Álmosan is ébredt, később a tervezettnél, így ráadásnak még morcos is kissé. Ehhez még egyelőre nem is számolta hozzá azokat az ablakból nagyon is jól látható csúnya, szürke esőfelhőket, pedig azt tervezte, hogy ma kipróbálja, milyen Lisbeth hangzása a réten. A sötét gyönyörűség már hatodik éve a tulajdona, még mesterrel készítették a szülei, miután úgy gondolták, hogy a éppen ideje, hogy legyen saját hegedűje. A rét ugyan kiesett az esélyes helyszínek közül, azonban gyakorolnia mégis kell, az kihagyhatatlan része a napjainak. Köré épül minden egyéb. Elindult hát keresni egy jó helyet, ahol talán senkit nem zavar meg. Az időre való tekintettel vastag sötétkék felső van rajta a szintén sötétkék farmerhez és teniszcipő, kezében meg ott a fekete hegedűtok, amit még véletlenül sem lóbál. Nem, egy hegedű annál jóval több törődést érdemel, hogy csak úgy lóbálná. Félúton a rét fele végül megleli a pillanatnyilag tökéletesnek ígérkező helyet. Ugyan csobog a szökőkút vize, de majd megpróbál nem figyelni rá, ha meg nagyon nem fér meg együtt a hegedű hangjával, hát keres másik helyet. Egyelőre csend van, nem úgy tűnik, mintha zavarna bárkit is, és ez elég. A többi mindjárt kiderül. Elsétál a padig, ráteszi a tokot, és ő is leül mellé, amíg kiveszi és átnézi a kottáit. Mellőzve a szó szoros értelmében vett klasszikusokat végül A Gyűrűk urából választ egy dalt, még időszerű is szövegét tekintve, hiszen a téli hideg érkezésének említésével kezdődik. Elénekelni nem tudná, de gyakorolni tökéletes. Felkel, elteszi a fölös kottákat, azt az egyet, amire éppen szüksége van, a pad támlájának támasztja, alját becsíptetve a hegedűtok alá, majd előkerül a hegedű is végre. Először is egy gyors skálázás kerül műsorra, megszokásból adódóan, majd játszani is elkezd. Végeredményben egész szépen szól a szökőkúttal a háttérben a dal, elégedett mosoly jelenik meg az arcán és teljes beleéléssel játszik tovább. *
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Aaaxel S. Sjösjösjölander
Utálom az esőt és a vihart, olyan félelmetes. Amikor dörög az ég és villámok jelennek meg az égen. Kialszik a világítás és egyedül csak gyertyával tudok fényt teremteni. Ilyenkor rettegek, főleg, ha éjszaka történik. Én még mindig lámpa mellett alszok, mert a végén előmászik az ágyam alól a gonosz szörny és hamm, bekap! Nem akarok meghalni, a halál olyan rossz. Többé nem tudsz beszélgetni a szeretteiddel, nem tudsz enni a kedvenc kajádból és nem tudsz ugrálni a réten, mint egy bolond. Ha eltávozol a földről a Mennybe, vagy a Pokolra jutsz. Én a Mennybe szeretnék kerülni, biztos ott él Lalla is, vagyis... ő nem is biztos, hogy meghalt, lehet csak elment, nem tudom biztosan, csak azt, hogy egyedül hagyott a sok nagy ember közt. Jó, itt van nekem Ell és David, de rá örökké szükségem lett volna. Tudja az összes titkom és még többet meg akartam vele osztani. Mindegy, ő döntött így. Szóval egész nap nem mertem kimozdulni, attól rettegtem, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet esni az eső, vagy megdörrenhet az ég. Mivel beköszöntött az ősz előkerültek a melegebb pulcsik. Ezért ma egy farmert öltöttem magamra, egy kék pólót és egy ugyanilyen színű kötött pulcsit. Szeretem az ilyen pulóvereket, olyan jó puhák és melegek. Az ágyamon feküdtem, rajzolgattam, dúdolgattam, mint minden 10 éves kisgyerek. Bizony, Szeptember első napján 10 éves lettem, azt hittem lesz valami változás, de semmi. Ugyanakkora vagyok, nem kezdett el szőrösödni annyira kezem sem, úgyhogy ez csak egy szám, azt hiszem. Mivel kezdek unatkozni, felállok az ágyikómról megragadom a rajzos cuccom és félve elindulok. Talán mégsem olyan jó ötlet... a végén vizes lesz az alsógatyám. Dehát én már jártam éjszaka az erdőben, kardoztam Noel lovaggal és találkoztam egy nagy mackóval és nem lett semmi bajom. A vihar mit árthat? Gyorsan kiérek a Fénylő Lelkek Udvarára. Örülök, hogy most már nem tévedek el, szinte már minden kis zugát ismerem a kastélynak, volt időm feltérképezni. Egy fiút pillantok meg, akinél hegedű van és játszani kezd. Minél közelebb megyek hozzá és kíváncsian figyelem. Hű, ez gyönyörű!
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Marcell
*Kezdeti aggodalma alaptalannak bizonyul, a szökőkút vizének csobogása nemhogy zavarná az összképet, inkább beleillik a végeredménybe még szebbé varázsolva azt. Elégedetten vigyorogva fejezi be, és azzal a szándékkal engedi le a vonót, a hegedűt továbbra is bal vállának támasztva, hogy másik kottát keres, amikor észreveszi a kisembert. Nem látta, mikor jött, csak most észleli, hogy figyelik, hát egyelőre hanyagolva a további eljátszandó darab keresését, leengedi a hegedűt és elvigyorodva odafordul a fiúhoz. Ránézésre körülbelül tíz évesnek saccolja, de ettől még lehet fiatalabb, vagy idősebb, mindjárt kiderül. *
- Szia. Axel vagyok. És te? Rég érkeztél? *kérdezi, és bal kezébe fogva a vonót is a hegedűvel közelebb lép és kezet nyújt. A kezdeti morcossága már elszállt abban a pillanatban, amikor rájött, hogy az udvar is éppen olyan jó választás, mint a rét, így most barátságosan vigyorog a kisfiúra, remélhetőleg kezet is ráz vele, ha már bemutatkozott. A rajzfelszerelést csak most veszi észre. Nem kell ahhoz sok fejtörés, hogy legyen sejtése arról, mi is van a kisfiú kezében, ha már felfigyelt rá, hogy szorongat valamit, főleg, hogy van egy húga, akinek újabban mániája mindenféle méretű és vastagságú ecseteket meg erősségű és színű ceruzákat gyűjteni egy jövőbeli festői karrier reményében. Zavartan megvakarja a tarkóját, majd a padra néz.*
- Óh... elnézést. Elfoglaltam az egész padot és nincs ahol rajzolnod, igaz? Máris odébb rakom a tokot, meg azt a kottát is és nyugodtan leülhetsz. *jelenti ki azonnal és a hegedűt egyelőre a tokba fekteti, a vonót meg bal karja és az oldala közé szorítva odébb rakja a tokot. A kottát is elveszi és a többihez teszi, majd leguggol a pad elé és a vonót a térdén egyensúlyozza tovább, kézbe véve a kottákat.*
- Zavarni fog, ha gyakorolok? Egyébként netán megnézhetem, mi szépet rajzolsz? *kérdezi, még mindig csak szorongatva a kottáit, mert addig fölösleges belelapozni, amíg nem mondják, hogy nem zavar, ha meg zavarna, akkor keres másik helyet magának hegedülni. *
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Aaaxel S. Sjösjösjölander
Imádom a zenét! Mindig is szerettem dalolászni és hallgatni anyukám gyönyörű hangját. Ő azt mondta, hogy borzalmas az énekhangja, pedig nekem nagyon tetszett. Szerintem az enyém borzasztó, mint amikor a cica nyávog amiért húzzák a farkát. Ezért nem is nagyon kísérleteztem az énekléssel, biztosan nem fogok jelentkezni se a Csillag Születikbe, se az X faktorba, nekem nincs annyi tehetségem, biztosan a mentorok kinevetnének, mellesleg lámpalázas vagyok. Mindegy. Szóval mindig is szerettem ha az énektanár zongorázott órákon, vagy gitározott, nagyon jó volt hallgatni. Olyankor becsuktam a szemem és valami szépre gondoltam, olyan helyszínre, vagy olyasvalakire, aki illett az adott darabhoz. Nos, ilyenkor ki is nevettek az osztálytársaim, mint mindig. Sajnálatos módon anyukám egy hangszeren sem tudott játszani, pedig esténként olyan jó lett volna. Egészen eddig pedig élőben még sosem hallottam hogyan szól a hegedű, viszont most megtudtam. Az előttem lévő nagyfiú lenyűgözően szólaltatta meg a hangszert. Leírhatatlanul szép volt. Mikor végzett nagy szemekkel és tátott szájjal néztem, majd megtapsoltam. Rámpillant, majd elmosolyodik, ezért én is így teszek. - Mamarcinak hívnak. - kezet rázok a fiúval, a kis tenyerem szinte eltűnik az övében. Mondom én, 10 éves vagyok, de nem változott semmi... - Őőőő... - elgondolkodok egy pillanatra. - Júliusban. - Nos, igen, már nem is dadogok annyira, csak gyakorlás kérdése volt az egész, persze ha túl hosszú mondatot bökök ki és elvesztem a fonalat, akkor rámjön, de már annyira nem is vészes. Még mindig magamhoz szorítom a rajzos cuccom, nem szeretem nagyon mutogatni. Axel észreveszi és attól félek, hogy azt kéri, hogy mutassam meg azt, de nem ez történik. Azt gondolja, hogy a cucca miatt nem tudtam leülni a padra. - Nenem kell pakolnod! - legyintek, de addigra már végez. Na jó, helyet foglalok és a combomra helyezem a cuccomat. Axel leguggol én pedig nézem mit csinál, majd válaszolok a kérdésére. - Ó, dedehogy baj, imádom a zezenét. - mosolygok. - Tatalán én is fogok majd valaha így játszani? - kérdezem. - Tötökre jó lenne tudni hegedülni. - előhúzom a rajzot majd felé nyújtom. - Mimivel a rajzolás közben éppen dududorásztam, egy hegedűt rajzoltam le, élőben még sosem hallottam. Tetessék neked adom, ha még eljátszol nekem valamit. - mosolygok rá, majd kényelmesen elhelyezkedem a padon. rajz (persze kicsit csúnyább)
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Marcell
*Ha belemerül a hegedülésbe, gyakran megesik, hogy nem figyel a környezetére. Tulajdonképpen ilyenkor a házat is lehetne vinni a feje fölül, legfeljebb arra riadna fel, hogy látja a csillagokat. Most is csak akkor veszi észre, hogy nincs egyedül, amikor a végére ér az éppen játszott darabnak. Első dolga bemutatkozni és kezet is nyújt a kisfiúnak barátságos vigyor kíséretében. A névre kissé megemeli a szemöldökét, és bizony visszakérdez hirtelen, mert enyhén furán hangzik neki - nem mintha nekik nem lennének mások számára fura neveik, éppen azért kérdez rá, hogy biztos jól értette-e, nehogy aztán valami egyéb legyen. *
- Mamarci? Hát... örvendek, hogy találkoztunk. *közli és szélesebb lesz a vigyora a július hallatán, elgondolkodva megingatja a fejét egy pillanat erejéig. Nem pont erre gondolt, de végül is rábólint a kapott információra. *
- Szóval július óta. Az szép idő? Előkészítő? *kérdezi, ha már felmerült ez is. Inkább arra volt kíváncsi, mióta várt a kisember arra, hogy befejezze a hegedülést és szabad legyen a pad. Pillanatnyilag ez az egyetlen gondolat ugrik be neki, és félre is pakol azonnal, hiszen tényleg elfoglalják az összes ülőhelyet a dolgai. Ha már leguggolt átnézni a kottáit, jobbnak látja először megkérdezni, hogy zavar-e, ha itt marad. A válasz hallatán megkönnyebbülten sóhajt egy aprót, hiszen ez azt jelenti, nem kell másik hely után néznie. Fogja a kottákat és fordít egyet a tokon, hogy keresztbe legyen a padon, ne hosszában, így ő is le tud ülni. Helyet foglal a kisfiú mellett, és lazán megvonja a vállát.*
- Nem tudom, de ha szeretnéd, meg lehet próbálni. *válaszolja, meg bólogat arra, hogy jó lenne tudni hegedülni. Mondjuk ő kicsit határozottabb volt és közölte a szüleivel, hogy hegedülni akar, mint a nagypapa, de hát az másik történet. Most örül annak, hogy valakitől ilyet hall és ez meg is látszik az arcán - nála a hegedűt nem lehet überelni semmivel sem. A rajzra kíváncsian vár, majd fülig szalad a szája, amikor elébe kerül.*
- Ez igazán szép. És köszönöm, kedves tőled, bár amúgy is játszanék, mert sokat kell ám gyakorolnom még ma. Viszont ha szeretnéd, megmutatom közelebbről a hegedűmet. Kipróbálhatod, ha érdekel, milyen is játszani rajta. Cserébe a rajzért, hm? *ajánlja a maga részéről. Kiveszi a tokból és a kisfiú elé tartja a hegedűt, ha igényt tartana egy kis ismerkedésre ezzel a hangszerrel.*
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Aaaxel S. Sjösjösjölander
Tetszik nekem ez az élő koncert, jó, hogy nem csak tv-n és interneten keresztül hallom a hegedű hangját. Sajnos én egy hangszeren sem tudok játszani, sőt az egész családban senki sem tud, pedig nagyon jó lenne, ha valamelyikünk legalább gitározna. Bemutatkozunk egymásnak, majd visszakérdez, először azt hiszem, hogy ő is dadog, ám kiderül, hogy nem, mert a többi szót hibátlanul elmondj. - Nenem. Csacsak simán Marci. - mosolygok rá és zavartan megvakarom a tarkóm. Na, ezért nem jó dadogni! Az emberek mindig félre hallják azt, amit mondok, gyűlölöm... Válaszolok a következő kérdésére. - Iiigen, az. Iiigen, odajárok, dede ne szívesen, inkább vagyok a kastélyban. - mosolygok. Na, ez a mondat egész jól ment! Eközben visszagondolok arra a napra, mikor megérkeztem. István bácsi ellátott egy csomó instrukcióval és az utána következő nap találkoztam Ellel a játszótéren. Mmm.. milyen jó is volt! Beszélgettünk, együtt varázsoltunk... már akkor is kedves volt, csak én alig mertem megmukkanni. Axel elpakolja a cuccait, pedig nem is lett volna rá szükség, most már nem igazán szerettem volna rajzolni inkább beszélgetni vele, vagy zenélni. De végül helyet foglalok és a fiú leguggol elém. Hú, tök furi, hogy most kicsit én nézek le rá. Igazán jó érzés! - Húúú... Tetete tényleg segítenél nekem abban, hogy memegtanuljak hegedülni? - kérdezem nagy szemekkel. Eddig még senki sem ajánlott fel nekem ilyesmit! Hú, itt tényleg mindenki rendes. Axel felajánlja, hogy megnézhetem közelebbről a gitárját, ha odaadom cserébe a rajzot. Én természetesen igent mondok, hiszen ilyen nem mindennap történik velem. Megfogom a hegedűt, majd megszólalok: - Hú, eeeez úgy néz ki, mint egy kis gitár. - nevetek. - Ezek a huhuhúrok, ugye? kérdezem, majd rámutatok az egyikre. - Jájájátsz még egyszer valamiiiiiiiiit! - kérem tőle szépen.
|
|
|
|
|
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Marcell
*Nem számított társaságra, de ha már így alakult, akkor illemtudóan bemutatkozik, a név hallatán pedig visszakérdez, csak hogy biztos legyen, jól értette-e? Barátságosan vigyorog tovább a kapott válaszra, még bólint is hozzá. *
- Értem. Hát akkor... örülök, Marci. Amúgy remélem, nem vagy ideges vagy ilyesmi, mert nem harapok ám.*válaszolja, már csak azért is, mert tudja magáról, hogy bár sose volt logopédusig fajuló gondja, de a mai napig képes dadogni egy kicsit, ha az édesanyja elég magas hangerővel szólítja meg és ráadásul a teljes nevén. Egyébként továbbra is furán ejti azt az a betűt, ami az anyanyelvében nem ismert hangzó, így a számára megszokott hosszú á hangnál ugyan valamivel rövidebb, majdhogynem palócos hangzású másik lesz az eredeti magánhangzó Marci nevében. Még tanulja a magyart, idő kell, mire megszokja a számára ismeretlen elemeit kiejteni meg leírni az új nyelvnek.*
- Értem. Szép is ez a hely, ami azt illeti. *jegyzi meg, és már neki is lát összeszedni a dolgait. Pillanatokon belül rendet tesz, kis helyre redukálva a hegedűnek szükséges teret, és még ő is leül a padra nemsokára, hiszen kiderült, hogy nem zavar. A kérdésre elgondolkodik, majd vállat von amolyan egye fene jelentéssel lazán és beleegyezően rábólint.*
- Még sose tanítottam senkit, de megpróbálhatjuk, ha nagyon szeretnél hegedülni tanulni. *jelenti ki. Pillanatnyilag fogalma sincs, honnan lesz hegedű Marcinak, például, de inkább azon jár az esze, hogy egyszer skálázni tanult, hangokat lefogni, meg hasonlókat és nem jut eszébe, mi volt a legelső gyakorlódarab. Megrázza a fejét kissé, csak úgy magának tudatosítva ezzel, hogy túl előre szaladt, és inkább átadja a hegedűt közelebbi szemlélődés céljából. Addig is ujjai között a vonóval térdére könyököl és fejét oldalra fordítva figyeli, hogyan néz Marci a hegedűre. Ez a lelkesedés tetszik neki, de most nincs ideje elmerülni tervek szövögetésében esetleges hegedűórákat illetően. A gitár említésére kihúzza magát és határozottan rázza meg a fejét.*
- Kinézetre kicsit, de egyébként nem igazán. *közli komoly arccal, és a hangja most annyira élesen cseng, hogy érezni rajta, nem szereti, ha a hegedűt a gitárhoz hasonlítják, mert az valami szörnyűség a szemében. Csak akkor enyhülnek meg a vonásai, amikor a húrokról esik szó. Marci végül is nem hibás azért, hogy őt gitárra emlékezteti a hegedűje, de majd mindjárt elmagyarázza, mi a különbség. Vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja és újra elvigyorodva belevág.*
- Igen, azok a húrok, csak ehhez van vonó, azzal szólaltatod meg és a hegedűnek csak négy van, míg a gitárnak hat... meg nincsenek érintői sem... itt a nyakán, látod? A gitár nyaka olyan, mintha kockás lenne, és így könnyebb tudni, hol kell lefogni a húrokat... meg aztán a hegedű hangja olyan, mint az énekhang és sokkal több gyakorlást igényel, de sokkal szebb is tud lenni... ühm... bocsánat, nagyon elmentem.* megvakarja zavartan a tarkóját, amikor észreveszi magát. Belemerült a különbség ecsetelésébe, mutogat is lelkesen beszéd közben, de itt most az érintőknél megáll, mert rájött, hogy nagyon eltért az eredeti témától. Inkább fogja a hegedűt, ha már arra kérik, játsszon és felkelve a padról kihúzza magát, ismételten bal vállának illesztve a hegedűt.*
- Van valami, amit esetleg nagyon szeretnél hallani?*szemöldökét kérdőn megemelve biztató vigyorral néz Marcira. Legyen ez most kívánságműsor, hátha van olyan darab, amit Marci szeretne hallani, ő meg el tudja játszani. *
|
|
|
|
|
Mészáros Alex
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
MarcikaÉletemben először pakoltam, és meg kell, hogy mondjam piszok nehéz volt állandóan lehajolni, felvenni a cuccokat, behajítani a szekrénybe, és így tovább. Kicsit kezdtem már megsajnálni anyámat, hogy annyiszor felszedte utánam a dolgokat, de mikor eszembe is jutott, hogy miért vagyok itt, és miért újoncként, szinte már majdnem felröhögtem, és folytattam a teendőimet. Számomra nem volt kérdés, hogy melyik ház lakója leszek majd. Ahogy láttam egy a süvegnek se okozott nagy gondot, így legalább nem pazaroltam el sok időt, hamar haladhattam tovább. Késő este volt, mire végeztem mindennel, kissé kimerülten rogytam le a már öreg ágyra, ami a szobám negyedét tette ki. Ezen az ágyon kívül volt még 2 a szobában, de mind érintetlen volt. Ez az! Legalább nem kell mások idegesítő szokásait elviselnem, és az sem árt, hogy nem fognak éjszaka felverni amiatt, mert horkolok. Igen, szoktam, de hogy őszinte legyek ez engem sosem zavart. Meg amúgy is, este aludni kell, nem hallgatózni. Ennyi, sztori lezárva. Sóhajtottam egyet, majd zsebembe csúsztattam kezemet, ahol megtapogattam öngyújtómat, és már éreztem is a kényszert, hogy el kellene szívnom a már jól megszokott cigarettámat. 2 éve dohányzom, de ez az otthoniaknak még mindig nem tűnt fel. Néha több percen keresztül képes voltam nevetni azon, hogy áramlott belőlem a dohány édes illata, de apám nyugodtan, és magabiztosan sétált el mellettem, mintha ott se lettem volna. Felpattantam az ágyamról, majd kisétáltam a szobából. Nem nagyon ismertem még ki magamat a helyen, úgyhogy leginkább az ösztöneimre hallgattam, így elindultam valamerre. A Rellon ház körletét hamar magam mögött hagytam. Lépcsőkön le, majd ráfordultam egy ismeretlen folyosóra, és zsebre tett kézzel, lassan kezdtem el battyogni egy kisebb kapu felé. Éreztem, hogy jó irányban vagyok, majd mikor elértem a célomat, kitoltam a kaput, és kiléptem a sötét éjszakába. Nem sok mindent lehetett látni, de mivel a kastély fénye valamelyest bevilágította a teret, nem tulajdonítottam neki nagy lehetőséget. Az egyik padhoz sétáltam, szinte már rádobtam magamat, majd előbányásztam egy cigarettát, és meggyújtottam. Mikor beleszívtam, ugyanazt az elégedettséget éreztem, mint minden ilyen szép percben. Egyedül, a sötétben, cigizgetve. Na ezt nevezem és tökéletes pillanatnak! Bár, amilyen "szerencsés" egy ember vagyok, nem fog ez sokáig tartani. A hatodik érzékem már előre figyelmeztet...
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Mémészáros AlexFélek, nagyon félek. Most kivételesen nem a vihartól, a szörnytől, vagy a zsákos embertől, hanem István bácsitól, ha megtudja ki fog akadni, nem tudom milyen mikor mérges, de nem is akarom megismerni azt az oldalát. A legjobb lesz, ha elmesélem mitől rettegek olyan nagyon. Napokkal ezelőtt olyan megbízatást kaptam Noel lovagtól, hogy a szemeim majd kiugrottak a helyükről. A feladatom az, hogy szerezzem meg a legmagasabb toronyról a Rellon zászlóját. Mivel köteles vagyok ezt megtenni igen-t feleltem. Azóta mindennap eszembe jutott, hogy miként kéne ezt végrehajtani. Felmásszak a falon? Lopjam el valaki pálcáját és varázsoljam le onnan? Szerezzek egy irdatlan hosszú létrát és felmásszak rajta? Szóljak Ellnek? Ám ma megpillantottam István bácsi szobájában egy seprűt. Fejem felett egy képzeletbeli villanykörte jelent meg, ami természetesen nem volt kiégve. Egész délután azt figyeltem mikor tűz végre el a szobájából, nos mikor ez megtörtént berohantam és megszereztem azt. Azóta kinn rejtegetem a seprűt az egyik bokornál. Kissé bűntudatom van, még sosem tettem ilyet, remélem nem fog erre rájönni István bácsi. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, legalábbis Ell tuti megrázná a fejét és adna nekem egy hosszú választ, hogy ez miért rossz döntés. Most nincs itt nem tud nekem parancsolni! Az emberek egy vörös hajú kissrácot vélhetnek elsuhanni a folyosón. Céltudatosan lépkedek felemet fejjel, szinte már futok. Mindjárt 9 óra, most már senki sem lehet odakinn, tuti nem vesznek észre. Már a réten vagyok és keresem azt a bokrot, ahova a lehelyeztem a seprűt. Mikor megvan, a lábam közé veszem, aztán ugrok egyet. Ez mégis hogy működik? Próbálkozom még egy kicsit, mikor egy alakot vélek felfedezni az egyik padon, akinél cigi van. Fúj.... Odasétálok hozzá. - Mimimi a jó a babagózásban? - teszem fel az egyszerű kérdést.
|
|
|
|
|
Leonie Rohr
INAKTÍV
padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
|
Vörös szerelemIlyen ez a szerelem: mint amikor a villám belecsap a fába, a végén meg egy marék hamu marad belőle, semmi más. De azért a lángolás része egészen kellemes. Kellemes? Nem ez a legmegfelelőbb szó rá. Vigyora körbeéri a fejét, és úgy érzi, övé a világ, ahányszor csak Nathaniel rámosolyog, megszólal vagy hozzáér. Például mikor a srác kedvesen végigsimít az arcán; még a lélegzete is elakad. Úúú, úúú, most jön a filmekben látott lábfellibbenős csók, ugye? Jajj, hiszen megfogadta, hogy soha többet nem fog senkit megcsókolni, miután Zsolti fiú olyan csúnyán letámadta, de most mégis… mintha egy vödör vizet loccsantanának a nyakába, mikor Nath végül semmi egyebet nem tesz, csak néz. Egy villanásnyi csalódottság után azonban újra kivirul. -Valamit csak kitalálunk – neki tökéletesen mindegy, mi lesz a program, ha Nathaniel azt szeretné, felőle még fát is vághatnak, vagy kitatarozhatják a kunyhót. Addig nem számít semmi, amíg a srác nem akar lelépni mellőle, bár ez elég esélytelennek tűnik, tekintve, hogy el sem engedik egymás kezét, mintha attól minimum összedőlne a világ. -Nézd! Ott a faház! – miután végre elérték az erdőt, szép lassan feltűnik orruk előtt az úti cél. Hölgyünk kisebb örömsikkantás közepette engedi el szívszerelme kezét, és befarol elé, megállítva ezzel őt. Vagy Nathaniel szimplán elgázolja, bár az nagy melóval járna, hiszen kiásni egy gödröt, majd Leonie-t belepni földdel… -Versenyezzünk! – pattogja körbe a fiúcskát. – Aki előbb odaér, aaaaz nyer! – az teljesen mindegy, hogy mit, de a kis törpének szüksége van némi mozgásra ahhoz, hogy ne őrüljön meg itt helyben. Eddig sem hiányzott belőle az energia, de jelenleg a szerelemtől kezdenek kiakadni a mutatók. -Háromra indulunk, jó? – kérdi vihogva. – Eeeegy… - és már szalad is, hátha némi csalással előnyt szerez a sráccal szemben. Nyilvánvaló, hogy Nath könnyedén utolérheti, ha akarja, pedig tényleg úgy rohan, mintha a halál vakondot lóbálna mögötte, s közben még visít is. A fékezés kicsit nehezebben megy, szinte visszapattan a fa törzséről, és vihorászva kiterül a földön. -Nyerteeem! - jelenti be levegőért kapkodva, bár lényegében fogalma sincs róla, hogy ez így van-e, mert inkább azzal foglalkozott, hogy ne taknyoljon el útközben. Miután végre nem úgy érzi, hogy menten beszakad a tüdeje, felül, és rajongása tárgya felé pillog. -Ugye nyertem? - kérdezi vigyorogva. Igaz, csillogó tekintete nem csak a győzelemnek szól, hanem az ismételt felfedezésnek, hogy ez az úriember egyszerűen gyönyörűséges.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Palarn ezredes
Szeptember 28., délelőtt A repülés számára gyerekkorától fogva valami nagyon nehéz és nagyon tiltott dolog volt. Első találkozása a seprűvel csúfos lábtöréssel végződött és sokáig azt mondogatta magának: soha többé nem ülök seprűre. A kedves anyukája sem engedte volna, s míg élt, Runa elől a seprű lakatok mögé rejtőzött. Most viszont, hogy a Bagolykőbe került lassan egy éve, idejét látta, hogy ezt a sztereotípiáját lerombolja. Legalább egy esélyt kell adjon a dolognak, hátha mégis csak rossz volt az első próbálkozása. Olyasmiről persze álmodni sem mer, hogy kviddics, de nem lenne rossz, ha legalább meg tudna zabolázni egy szemtelen seprűt, és repkedhetne vele pár kört. Majd valamikor ötödéven bizonyára ő is leteheti majd a többiekkel együtt a hoppanálási vizsgát, de addig is vagy Hop porból él meg, vagy megtanul egy darab fával közlekedni ősboszi módjára.
Ehhez a bonyolult tanulmányhoz Yarista segítségét kérte. A fiú elé állt pár napja, angyali mosolyt mutatott be neki és elkezdte kérlelni, hogy adjon neki repülés órákat. Persze közölte a tényeket is: eddig csak leesni tudott a seprűről, fennmaradni rajta nem, és saját seprűje sincs, úgy hogy legfeljebb egy iskolai példányon gyakorolhatna, ha Yar vállalja az okítását. Szóval mindent elmondott a szőke herceg külsejű háztársának, és megegyeztek végül, hogy találkoznak a réten vasárnap délelőtt, miután Yar a második kávéját is letuszkolta a torkán. Igazából fogalma sincs, kávézik-e kékvérű háztársa, de ha nem is, majd készít neki profi forrócsokit hálából, ha nem töri össze magát ma.
Most éppen a fűben ücsörög riasztó hideg ide vagy oda, ismételten teniszek díszítik a lábait, de melegítőt húzott, kapucnis melegítő felsőt és alá még egy Mickey egeres pólót is vett, meg sálat kötött a nyakába, de amúgy nincs agyonöltözve, a haját pedig biztonsági okokból felfogta lófarokba a feje búbjára. Valahogy jövőre nem akarna megbukni Markovits professzor vizsgáján, mert akkor fejjel nekirepül a Levita tornyának. Na szóval, már csak Yar hiányzik az életéből, de ő most nagyon.
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Aaaxel S. Sjösjösjölander
Miután tisztázzuk, hogy nevem valójában nem Mamarci, hanem Marci tovább folytatjuk a beszélgetést. Mellesleg Axel tök furán mondja nevem, el is nevetem magam, miközben arra gondolom, hogy végképp abba kéne hagynom a dadogást, ám sajnos ez nem megy csettintésre. Várjunk csak! Körbe vesznek varázslók és egyik sem tud mit kezdeni ezzel? Ez butaság! Valakinek biztos van a tarsolyában egy olyan varázsige, amit segíthetne rajtam, na, majd megkérdezem Ellt, ő olyan okos! - Jaaaj, nenem vagyok ideges. - mosolygok. - Óóó, nenene is egyél meg! Nenem akarok a pocidba kerülni! - mondom nagy szemekkel és a mutatóujjammal megbököm a hasiját. Beletúrok a hajamba, úgy láttam, hogy néha így szokott csinálni David és az olyan menő. Igen, olyan akarok lenni, mint David, vagy Ell! Ők olyan kedvesek velem és ők olyan csúcsok, mint kívül, mint belül. Örülök, hogy valakire példaképként tekinthetek. Axel összerámolja a cuccait, így helyet tudok foglalni a padon, szóval így teszek. Egy pillanatra körbenézek az udvarban és elgondolkodom azon miért nem voltam még itt, hiszen tök király ez a hely. Azt hittem már minden egyes kis szegletét bejártam a kastélynak, nos tévedtem. A szökőkút is nagyon szép meg az egész varázslatos. Értem miért választotta Axel ezt a helyet a gyakorlásnak, tök nyugalmas. - Iiigen, nanagyon szeretnék! - mondom csillogó szemekkel. Mindig is vonzottak a hangszerek, már csak azt nem tudom, hogy van-e a zenéhez érzékem. Mellesleg szerintem jó tanítvány lennék, amit kérnek tőlem azt általában megteszem, legalábbis eddig nem volt rám panasz. A suliba is mindig odafigyeltem, pedig legtöbbször nem jelentkeztem órán. Miután megeegyezünk, hogy megnézhetem a hegedűt és ő játszik nekem, no meg tanít is kicsit hegedülni. Egész jó alkut kötöttem. Megfogom a hegedűt és vizsgálni kezdem, tök könnyű. Ekkor megjegyzem, hogy olyan, mint egy kicsi gitár. Szemeim most Axelre szöknek, látom rajta, hogy kissé komoly és a hangja is félelmetes. - Bobocsi, nenem akartam sesesemmi rorosszat momondani. - annyira megrémülök tőle, hogy még jobban dadogni kezdek, mint eddig. Elhiheti nem akartam semmi csúnyát mondani, igazából azt sem tudom mivel bánthattam meg. Elterelem a témát, mire Axel elmosolyodik és beszélni kezd, hosszasan. Nagyon odafigyelek, mintha a következő alkalommal kikérdezné. - Ó, így mámámár mindegy világos. Tetetszik nekem ez a hangszer. - mondom most már alig dadogva, lenyugodtam. Aztán megkérem, hogy tényleg játsszon már nekem valamit. - Húúú... őőő... - megvakarom a buksim. - Nenenem tutudom, válassu te!
|
|
|
|
|
