Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
ViktornakA hangulatom egész kellemes volt, de most megint kezdek mérges lenni. Főleg ettől a sráctól. Kedvesen köszönök, erre ő, mintha most mondtam volna valami nyomtatást nem bírót, bunkón válaszol. Hát akkor én se leszek kedves. Gúnyos vigyor ül ki az arcomra, miután átgondoltam a történteket, már nagyon is viccesnek találom. Magamat ismerve nem csoda, hogy egy ilyen pukkancsba botlom. De ha ő így, akkor én is, elintézem, hogy leszálljon az egekből a kis srác. Még mindig gúnyosan mosolyogva felelek a kérdésre. -Nem, szerintem nem találkoztunk még.Egy kicsit várok, majd folytatom. -Szerintem emlékeznék egy ilyen pukkancs kis srácra.Egyenlőre még teljesen finom voltam, de várom, hogy mit felel. Ha tippelnem kéne, akkor most biztos mérges lesz, szegényke nem jó emberrel kezdett el bunkózni. Egy Rellonos nem jó ellenfél ehhez. Míg várom a választ, nekidőlök a lámpaoszlopnak, fél lábamat felemelem és a talpam nekitámasztom az oszlopnak, még mindig gúnyosan mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol rólam, hiszen előbb még megijedtem tőle. Kár, hogy az csak azért volt, mert nem vettem észre. Túl fekete a sötétben szinte nem is látszik. De ettől még egyáltalán nem ijesztő.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna és a Mesélő /fogalmam sincs, miért hittem, hogy nem én jövök?! bocsánat a késésért/A kérdésem úgy hat a lányra, mint derült égből villámcsapás. A viccelődést szeretem, és most pont meg tud nevettetni az orros dologgal ő, akit nem tudom, kicsoda, de a hangja már ismerős. Amikor a nevemen szólít, akkor kicsit nézek, igen, biztos, hogy ismerem, de tényleg fogalmam sincs, ki ő. - Ismerjük egymást? Cincogom, mert egyszerre szégyellem magam és várom kíváncsian, hogy kivel is találkoztam. És ezen amíg nem válaszol nem tudok napirendre térni, ami pedig elég hosszadalmas folyamat lehet, ha rajtam múlik. Hogy mit is keresek a játszótéren, csak egy vállvonást ér meg számomra, meg egy nagyon rövidke mondatot, de semmit többet. - Jó időnek nézett ki, és hiányzott már a levegő. Ha még nem tudnám meg a nevét a lánynak, hirtelen leesik. Ő volt, akinek hála majdnem feldobtuk mindketten a talpunkat, aztán még jót vihorásztunk a gyengélkedőn, míg a bácsi helyrehozott mindkettőnket. Nem fogom sosem elfelejteni, az biztos. Első nagyobb volumenű esemény az itteni életemben, amikor se szülők, se nagyszülők, rosszabb esetben pedig se a testvéreim. - Már nem akarok meghalni, és a kedvem is egyre jobban javul az itt töltött időm alatt. Már vannak ismerőseim, és kezdek beilleszkedni is. Bár ettől még messze vagyok. És te lemondtál már a hirtelen, ellenőrizetlen kóstolásokról? Vigyorodom el, mikor az egyébként kellemes hidegben felkerekedik a szél, hogy felkapva a hópelyheket keringőzzön velük. A hajam még szerencse, hogy össze van fogva, most biztos, hogy a számból kéne kiszedni minden egyes szálat. Megigazítom a sálam, mert kezdek fázni, amikor is a szemem sarkából látom, hogy papírcetli repül ki a hinta egyik csövéből. Nem akarom megfogni, még csak nem is izgat a dolog, mert ismerem én ezeket a cserfes kis papírokat. Nem akarok még egyszer ráfázni sem, így csak magamban könyörgöm, hogy vigye el innen messzire azt a pergament, papírt, tudom is én, hogy mit. Felkapja egy újabb szellő, meg még egy, ami az ölembe hullajtja. Becsukom a szemem, nem akarom látni, mi fog történni, aztán csak az egyiket hunyorogva mégiscsak meglesem, mi van rajta. Hiába, a kíváncsiságom győzedelmeskedik, vesztemre. Csak annyit látok, hogy álmok, meg teve, aztán máris olyan érzésem támad, mintha valaki a szemhéjamra akasztott volna egy kötelet és húzná lefelé. Az érzés, ami ekkor körbevesz, rémisztő. Az előbb még fáztam, most meg már melegem van. Elaludtam, és álmodom? Lassan nyitom ki a szemem, mert túlságosan tisztán látom magam előtt a napot, aztán mikor ez be is bizonyosodik, egy nagy puszta, sivár, kopár homoktenger felett, akkor az első dolgom, hogy leveszem a kabátom és a téli kiegészítőim, amiket aztán a kabát ujjába teszek, a kabátot meg a karomra fektetem, hátha meg akar viccelni ez az izé. Magam mellé pillantok, és jééé, tényleg Anna van mellettem, bár lehet, hogy ez csak a képzeletemben van így, a játszótéren viszont nem ő volt velem. Felé fordulok, a távol nem érdekel, a hangom pedig kissé megfáradt, kissé aggodalmas, meg kissé izgatott. Utóbbi csak egészen picit. - Már megint életveszélybe kerültünk? Vagy most kivételesen megússzuk? Nevetem el magam, de csak kényszeres "hisztis nevetés"- sel, és remélem, hogy nem olyan lesz ez az esemény, mint a múltkor, amikor majdnem távoztunk e földről. Csak Annára figyelek, hátha neki van ötlete, hogy mi a fészkes fenét kellene most csinálnunk, mert nekem bevallom, most halvány lila gőzöm sincs.
|
|
|
|
|
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
#Benedikta Végre eljött az első tavaszi hónap. Juhú! Vissza lehet pakolni a szekrénybe a meleg kabátokat, s helyettük előkerülnek a dzsekik. Cool. Persze, jó a tél, (elvégre akkor van karácsony, ami az én kedvenc ünnepem) de jobban szeretem ha a Nap süt. Mindig nekem kell havat lapátolni. Pfúj. Borzasztó volt. Ha belegondolok hányingerem támad. Utálom, ha házimunkát kell végeznem, inkább videojátékozok. Az a nekem való! Bár itt nincs semmilyen elektronikai eszköz, ezért be kell érnem könyvekkel és kártyákkal. UNCSIIIIII! Legalább az Előkészítőben nem unatkozom, elhülyülök a barátaimmal, itthon meg Viktor nevettet, játszik, s tanul velem. Imádom a tesómat. Jó ötlet volt ide jönni, sokkal élvezetesebb itt az élet, mint Dunakeszin. Igaz, még nincs annyi barátom, de szerintem sikerülni fog szerezni néhányat. Elvégre vicces vagyok, jó fej és aranyos. Ki ne haverkodna velem? Az Előkészítőbe sokan járnak, szóval nem lesz nehéz egy kedves srácot találni, akivel elmehetnék nyáron fagyizni meg ilyenek. Szóval délelőtt van, már felöltöztem, egy kockás ing van rajtam, amit Viktor választott ki. Ja, és csőfarmer fedi pipaszárlábaimat. Viktor persze mindig előadja, hogy mikor ő kicsi volt még nem volt menő a csónaci, én viszont képtelen lennék olyan gatyákat hordani, mint amilyeneket ő vett fel kölyökként. Ultragáz. Pfejj. Mivel legutóbb nem tartottam be a szavamat, így bátyókám nem nagyon akart elengedni a játszótérre. Egyedül. Nagyon félt engem, amit megértek, nem is szeretek egyedül császkálni, de a játszótér nincs messze, csak kettőt kell köpni. Szóval szépen ránéztem és elengedett. Hihi. Az én irtó cukker csoki barna szemeimnek senki nem tudom ellenállni, főleg, ha úgy nézek velük, akár egy kiskutyus. Így hát jelenleg Bogolyfalva macskaköves utcáit járom, céltudatosan haladva a játszótér felé. Itt annyira cool játékok vannak, az összeset kipróbálom. Pillanatokat alatt megérkezek, (na jó, beletelik negyed órába) s rögtön a hinta felé rohanok, mikor megpillantok egy érdekes kinézetű lányt (?). Olyan, mint egy fiú ésés... Köszönjek neki, vagy ne? Elvégre nem is ismerem. Csak nézek rá a nagy boci szemeimmel és gondolkodom. - Őőő... Szia! - nyögöm ki végül, majd beülök a mellette lévő játékszerbe. Remélem nem néz idiótának. Ó, olyan bénának érzem magam. Vajon Viktor megengedné, hogy üdvözöljem? Nem tudooom. Nyajh.
|
|
|
|
|
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV
SZŐCS tag || oroszlán
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
|
PöttömSzabadság!! Igen, ezt érzem most, itt, a játszótéren. Na, nem azért, mert eddig még sosem engedtek ilyen helyekre, mert már sokszor voltam játszótéren. Sokkal inkább azért érzek szabadságot, mert végre nem kell nap mint nap anyu és apu parancsolgatásait hallgatnom. Csináld ezt, menj ide-oda, ne csináld azt.... ésatöbbi, ésatöbbi. Ez már nagyon idegesített, de végre mindettől megszabadultam és azt csinálok, amit akarok. Vagyis majdnem, bár olyan nagyon nagy hülyeségeket nem fogok csinálni, hogy bajba kerüljek, bár... ki tudja. Most a legfőbb boldogságomat, bármily meglepő, ez a hinta okozza, de csak azért, mert ilyen magasra még sosem mentem, mert sosem engedték. Anyáék szerint túl életveszélyes és kieshetek, meg blablabla. De most ők nincsenek itt, így nem is szólhatnak rám, szóval szabadsááág!! Nagyon jól elvagyok, egészen addig, míg meg nem hallom egy kisfiú bátortalan hangját, azonban bármerre fordítom a fejem, nem látom sehol. Persze ennek valószínű az az oka, hogy még mindig hajtom a hintát, így határozottan megpróbálom letenni a lábam a földre, hogy megálljak. Na ettől tuti szétment a cipőm talpa, de az legyen a legkisebb gond, úgyis van még jópár cipőm, eggyel kevesebb van, kit izgat. A lényeg, és ami fontosabb is, sikerül megállnom és észrevennem a fiúcskát, a mellettem lévő hintában. Nagyon cuki kis kölyök és kicsit mintha meg lenne szeppenve. Ennyire furán nézek ki? Vagy mi? Mert tuti miattam néz így a kis Tökmag. Egy pár percig csak némán nézem őt, úgy, amitől egyes emberek zavarba jönnek. Hát igen, valamit tanultam a bátyámtól ezalatt a néhány év alatt. Yeah! Ő szokott így nézni rám, meg még sok mindenkire, hogyha valamit el akar érni, vagy valamit meg akar szerezni, és ez néha már félelmetes. De be szokott válni, bár... nekem nem mindig. - Szevasz, Tökmag! - köszönök végül, mert azt az elején elfelejtettem, de így, egy kis fáziskéséssel ezt bepótolom, majd csak nézek némán ismét a srácra, de már egy picit kedvesebb arccal és még egy apró mosolyt is villantok.
|
|
|
|
|
Podmaniczky Andine
INAKTÍV
Daloló fecske
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
|
Grace – Az utolsó felvonásCsípős hideg van, lazán öltözött, kabátja leginkább csak kiegészítő, sokan nem segít azon, hogy a hűvös a csontjáig hatol. Mégsem fázik annyira, hiszen fűti az új, az ismeretlen, és a boldogság, hogy egy olyan helyen tanulhat tovább, ahol azt tanulhatja, amihez igazán ért. Táncot, éneket és színészetet választott, de menet közben néhány zenei fakultációt is szeretne felvenni, a nyári gyakorlatot pedig ez egyik legnagyobb mágikus színi társulatnál tölti majd, ahova a házvezetője ajánlotta be. Ha minden jól megy, híres lesz és ismert, csilloghat. Amióta az eszét tudja, erre vágyott, és most olyan közel van hozzá, hogy nem tud olyanok miatt aggodalmaskodni, mint a hideg. A másik szuper dolog, hogy nem egyedül megy, Grace is vele tart az ismeretlenbe, és a házban, ahova beköltözik, egymással szemben kaptak kis lakást, így mindig lesz valaki, akihez fordulhat, és szrencsére az iskolában is lesz ismerős arc, még akkor is, ha nem sok közös órájuk lesz. Az elmúlt két hetet otthon töltötte, újra végigsétált az ismert győri utcákon, ellátogatott a kedvenc fagyizójába, és sokat beszélgetett a szüleivel és a testvéreivel, hogy mi lesz ezután. Érzi a törődést és érzi a féltést is, amit akkor is érzett, amikor kiderült, hogy ő boszorkány, egy varázstalan családban. Amikor a testvéreiről is kiderült, már ismerős volt a helyzet a szüleiknek is, így nem fogadták olyan rosszul. Kicsit fáradt, az éjjel szinte semmit sem aludt. Az elmúlt két napban összeszedte az itteni cuccait, az éjszakát Milannál töltötte, kibeszélték az elmúlt éveket, hiszen most el kell válniuk, ami furcsa, hiszen az elmúlt években szinte testvéri kötődés alakult ki közöttük, volt mit átbeszélniük. Aztán eljött a hajnali három, elment zuhanyozni, megcsinálni a haját és az aznapi sminkjét, majd kiválasztotta a ruháját, hogy felöltözzön. Közben a fiú reggelit készített, ami nagyon jól esett a sok egészségtelen kaja után, amit az éjjel magukba tömtek. Friss tojásrántotta, gazdagon megpakolva minden földi jóval és narancslé. Mikor a reggelit elpusztították már szinte hat óra volt, így táskáját a vállára véve elindult az ajtó felé. Tértágítóval megáldott, nehéz bőröndjét a fiú vitte utána. Korábban felajánlotta a lánynak, hogy kikíséri, de a búcsú így talán még nehezebb lenne. Tudja ő is, hogy most valami megváltozik kettejük között, a távolság próbára teszi a barátságukat. Három lépést tesz, majd megtorpan, és visszasiet a fiúhoz, hogy egy hosszú, forró csókot adjon neki, olyant, amilyen az első együtt töltött alkalmak egyikén volt. Milan viszonozza, majd nevetve öleli át. Hajnal van, még csak ébredezik a természet, de szinte biztosak benne, hogy a kukkoló néni – Margitka vagy Marcsika a neve – a túloldalon mindent tökéletesen lát. Most azonban nem érdekli őket. Kibontakozik az ölelésből, visszasiet a csomagjához, majd egy intéssel nekiindul ismét az állomás felé vezető útnak. Lassan múlik el hat, de mire odaér negyed hét is. A vonatuk húsz perc múlva indul, hat negyvenkor. Már bent áll, hiszen itt várakozik húsz percet, ám nem száll fel, amíg nincs itt a másik fél, hiszen a peronon könnyebben megtalálják egymást, mint egy hosszú vonaton.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Dóra és a Mesélőnk/Sivatagi-show első felvonása/
Hogy ismerjük-e egymást? Milyen kérdés ez? Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy ez most jó jel, vagy éppen sértésnek vegye, hogy nem ismeri fel a lány őt.
- Anna... tudod... csokis süti meg ilyesmi... - kezdte kicsit óvatosan, miközben folyamatosan Dóra arcát fürkészte. Még mindig nem volt biztos benne, hogy nem csak szórakozik vele. Talán így akar bosszút állni a múltkori dologért, vagy csak unatkozik vagy... tényleg nem ismerte meg.
Jobban belegondolva azonban nem is lehet olyan meglepő a dolog. Talán túl sok a téli felszerelés. Elvégre akkora kabát van rajta, hogy akár két ember is elférne benne, na meg a sál! Még az otthonban kapta. Elvileg valami segélyszervezet küldte, ahol ruhákat kötnek a rászorulóknak. Úgy is nézett ki: kissé lukacsos volt, néhol hibás és nagyon nagy. Vagy négyszer tekerte körbe a nyakán, de még így is bőven lógott mindenfele.
Miközben jó hosszan végiggondolta ezt, Dóra már rég túllépet a felismerésen, és a válaszából ítélve be is azonosította őt. Vagy mindenesetre a bemutatkozás megtette a hatását.
- Nem is tudom, azóta még nem találkoztam elhagyatott dolgokkal, de azért meggondolom, mielőtt bevállalnám - vigyorodott el szélesen. Ezek szerint mégsem haragszik rá, bár az is lehet, hogy ez csak célozgatás a múltkorira. Úgy dönt, inkább az előbbi verziót fogadja el igaznak. Így azért egyszerűbb a beszélgetés.
Alig fejezi be a mondatot, mikor a szél feltámad és lássanak csodát, a kilométeres sál az arcában köt ki, jó alaposan megtekeredve. A lyukakon keresztül kicsit kilát, de inkább becsukja a szemét, ugyanis a szél nem csak a sálat, de a porhót is erőteljesen az arcába fújja. Még jó, hogy a haját legalább a pomponos sapkája lefogja, így legalább azt megúszta. Így is épp elég feladat valahogy megoldani, hogy a hosszú anyagot a helyére igazítsa.
Bár a szél metsző hideget hoz magával, mégis elálmosodott egy pillanatra. Talán az egész napos kószálás teszi. Azon kezdett járni az agya - miközben harciasan bajlódott a sállal -, hogy talán vissza is megy a kastélyba, mikor a hideget egy pillanat alatt váltotta fel a forróság. Még a szél is elállt, úgyhogy sikeresen megszabadította magát kígyózó fogvatartójától. Egy pillanatig azt hitte, elaludt a hintában, de akkor nem fordulna ez meg a fejében. Látott már ilyesmit, a tévében, na de hogy ő is itt álljon egy igazi sivatagban... Na, ez tényleg elég álomszerűnek tűnik. Egy szerencséje volt, hogy nem csak ő keveredett ide, ugyanis Dóra közvetlenül mellette állt.
- Hoppanáltunk? Én még nem tudok... - Az álom után a második gondolata. Akkor már az álomra több esélyt látott.
- Életveszély? Ugyan! Kézben tartom a dolgokat!
Megpróbált magabiztosnak tűnni, bár abban már kevésbé volt biztos, hogy ez kívülről is látszott. Remélte, hogy a legközelebbi találkozása a lánnyal már nyugodt lesz, de úgy tűnik, ha ezek ketten itt összekerülnek, vonzani kezdik a furcsaságokat. Végül is nem olyan rossz dolog ez...
Kezdett egyre melegebb lenni, így fogta magát és Dóra példáját követve megszabadult téli bundáitól - bunda alatt értendő a kabát és a sál is -, majd valami fogódzó után nézett. Homok, homok, homokdomb, homokbucka, homok dűne, homokvölgy, ember két tevével, homokhegy, homokdomb... Várjunk csak, ember két tevével! Na, ez már valami!
- Menjünk, kérdezzük meg... merre kellene mennünk, hátha ő tud valamit - mutat a férfi irányába és megküzdve a homokkal a helyes irányba indul el. Remélte, hogy Dóra is látja. Nem akart csak képzelődni, hisz... mégiscsak kézben tartja a dolgokat!
|
|
|
|
|
Simfel Kristóf
INAKTÍV
Büfékocsis Vadalma úr
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
|
Haru
Gyönyörű tavaszi délután, munka után érdekes, hogy nem sötétedett be egyből. A levegő is kellemes, a madarak is csiripelnek, hát kell ennél több? Igen, jó lenne, de most kár a múlton keseregni. Úgy dönt, ma egy kicsit másfajta útvonalon megy haza, mint amin egyébként szokott, úgyhogy a Minisztériumból kilépve a másik irányba veszi az útját, sétálása közben pedig gondolataiba mélyülve kotorássza ki aktatáskájából a túró rudit, hogy megjutalmazza magát vele a fárasztó nap után. Amikor a keze ügyébe kerül, elégedetten csomagolja ki a piros pöttyös csomagolást, hogy aztán a szájában élvezhesse a mugli édességet. Amíg ezt a műveletet elvégezte, észre sem vette, hogy tett egy kört a főtéren, és már megint a lakósor felé tart. Szájában a túrós finomsággal, tarkóját megvakarva pislog egy párat, aztán úgy dönt, hogy inkább a következő ház utáni utcán lefordul. Ismerd meg hazádat - tartja a mondás, és amúgy sem volt sok ideje mostanában csak úgy sétálgatni a faluban. Illetve ideje lett volna rá, csak lusta volt hozzá. Ej-ej Kristóf, szedd össze magad. Már majdnem az utolsó falatnál tart, amikor meglátja a játszóteret. Szégyenszemre megfordul a fejében, hogy le kéne csúsznia a csúszdán, de hát mit szólnának hozzá az erre járó gyerekek és felnőttek? Egy tisztviselő, akinek példát kéne mutatnia... A háta mögé les, hátha erre jár valaki, de a sötétedés előtti órában csupán egy párt lát elsétálni egymásba fonódva a lakósor felé. Visszafordul a játszótér felé, szemeivel kiszúrja a legközelebbi hintát, ami talán az ő súlyát is elbírná. Ha nem, akkor maximum összekapja egy varázsigével, de ezt most muszáj. Ha meg valaki meglátja... hát... legalább nem az egyik mászókáról csimpaszkodva, vagy az egyik alagútba beszorulva, a hivatali ruhájában kapják rajta. Lassan elindul, néha még ugyan a háta mögé lesve, hátha erre jár valaki, akkor azt mondhassa neki, hogy csak eltévedt. Aztán végül csak begyorsítja a lépteit, s mikor feleszmél, már mindent eldobva magától a hintában lengedezik és hajtja magát magasabbra és magasabbra. - Víííííííííííííí! - kiabál a boldogságtól, végre megint egy kicsit gyereknek érzi magát, és a legfontosabb, hogy egyre nagyobb magaslatokat legyen képes elérni az önerejéből, közben pedig igazi Kristófosan kacarászik.
|
|
|
|
|
Haru Smith
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
|
KristófA délutáni műszak egyik kellemetlen hozzátartozója, hogy aránylag későn ér haza, illetve, hogy sokkal nehezebb elindulnia, mintha reggel a megszokott ritmusban tenné a dolgát. Halk sóhajjal pillant az égre, mialatt elgondolkodott az elmúlt napon. Már ha csak azt számba veszi, hogy most nem volt semmilyen probléma, esetlegesen gyermeki kajacsata, vagy csínyek áradata, akkor valóban egészen kellemesnek lehetett mondani. Na nem mintha bármikor is baja lett volna a gyerekekkel. Nagyon szerette őket, persze igyekezett megtartani azt a távolságot ami ahhoz kell, hogy a fegyelem megmaradjon. Hosszú idő után találta meg igazán azt, hogy a gyerekekkel jobban meg tud lenni, mint esetlegesen a vele egykorúakkal. Na nem mintha bármi baja lenne a saját, vagy idősebb, fiatalabb generációval, egyszerűen egy ideje nem túl nyitott másokkal szemben. A gyerekekkel szemben viszont semmilyen távolságot nem kell tartani. Nem kell félni attól, hogy mást látnak, mint amit mutat. Gondolatai emiatt teljesen szerteágaztak, mialatt a túródesszertjét majszolta. Mindig is nagyon szerette, szinte gyermeki boldogsággal "falta" azokon a napokon, amikor megtehette. Éppen befejezte s a közterületi szemetesbe dobta a kisebb édesség csomagolását, amikor nevetés ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét az ismerős hangra, s arra indult meg, mialatt a következő mozdulattal igazgatta vissza a táskája a vállán. Amint egyre közelebb ért, minden lépésnél, mindegyik lépés végén, a csendben meghallotta a saját szívdobbanását. Nem értette, miért lett feszült, mintha bármi titka is lett volna.... Ám, csak ahogyan egyre közelebb ért, tudatosult benne, hogy a múltja nem engedi el leginkább..... Megtorpant döbbenten. Kék szemei nagyra tágultak s csak nézték a férfit, aki éppen egy öt éves gyermek szintjén vijjogott a hintán. A ruhája, kinézete és viselkedése elégé ellentétes volt, így pedig még zavartabb az egész szituáció. .... Nem tud ettől megszabadulni.....Miért nem ? A következő pillanatban hirtelen lendületből fordult meg, majd ment tovább előre. Nem akart még közelebb kerülni a játszótérhez, sőt, leginkább szerette volna elkerülni azt, aki éppen saját tulajdonának tekinti. Nem akart vele még találkozni. Nem csak mert túl sok kérdés fogalmazódott meg benne, hanem mert nem tudta, hogy éppen miként tudna reagálni a másik kérdéseire - már ha lennének- vagy cselekedeteire. Az is lehet, hogy észre sem veszi, vagy nem emlékszik rá. Ez ebben a pillanatban hihetőbb, s maga az emberi elme - vagy női elme- másik zavaros oldala, hogy maga a célszemély sem éppen tudja eldönteni, ennek a lehetőségnek örülne, vagy sem. Arcát elfordította, táskáját vissza húzta a vállára s szinte abba kapaszkodott, mintha csak abból kérne egy kis erőt a következő percekhez. Nem kell sok...csak egy kicsit tovább megy. A férfi játszik - na persze, hogy játszik... - nem fogja észrevenni. Narancssárga, hosszú haja kiengedve újra és újra dőlt hátának, mialatt talán ő dramatizálta túl, de még térdig érő, világos szoknyájában is azt érezte, mintha ólomból lennének a lábai. - Nem sok...csak egy kicsi....Motyogta azzal, egy pillanatra apró kis fény villant a fejében s jobb kezével a pálcájára fonta ujjait. Egy kis orra esés nem ártana neki, de végül nem tette meg.
|
|
|
|
|
Simfel Kristóf
INAKTÍV
Büfékocsis Vadalma úr
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
|
Haru
A felhőtlen gyermeki boldogság kimossa elméjéből a mai hivatalban eltöltött nap történéseit. Lábával és hátával hajtja magát egyre magasabbra és magasabbra, míg lassan eléri a hinta maximum magasságát. Innen ha kiugrana, biztosan a lábát törné, de előtte minimum azt képzelné, hogy tud magától repülni, kezeit szárnynak gondolva érkezne arccal a talajnak. Persze ez nem történik meg, Kristófnak van annyi esze, hogy ne legyen olyan tévhite, hogy most egy madár lett belőle... Mert ugye nem...? Nem hát, hiába olyan gyerekes, amilyen, nem bolondult még meg. Csak az, hogy öltönyben most is ott kacarászik a magasban, egy kicsit őt is összezavarja. Mikor lehetett utoljára játszótéren...? Egy pár év azóta biztosan eltelt már. A tavaszi délután kellemesen ölelő meleg fuvallata kezd lehűlni, egy fél órán belül sötét lesz, akkor pedig nem árt majd hazafelé venni az irányt. Addig is ki kell élvezni ezt a csodálatos pillanatot, szemeivel keresi azt a pontot a talajon, amihez viszonyítani tud, hogy milyen magasra is sikerült feljutnia... amikor észrevesz egy lányt a játszótér felé vezető úton. Narancs színű haján ősziesen törik meg a tél utáni napfény, és bár csak hátulról látja, nagyot dobban a szíve és döbbenten kapaszkodik a hinta láncába. Ez ő... A lendület gyengül, mígnem a lábával fogja meg a földet, hogy ne menjen tovább. Mit keres itt? Miért van itt? Jó, igen, tudta, vagyis... pletykákat hallott, hogy Haru itt van a faluban, de amióta ideköltözött, sose futott össze vele. És mégis itt van, mondhatni karnyújtásnyira tőle. Nagyot nyel, továbbra is az édes szépség hátát bámulva. Oda kell mennie hozzá. Meg kell szólítania. Annyi év telt el azóta, mégsem képes odamenni és köszönni neki? Nem ronthatja el megint... A szíve a torkában dobog, feláll a hintából és visszakozva magában pár lépést tesz a nő felé. Mit mondhatna? Hogy sajnálja, hogy megbánta az akkori döntését, hogy ő az egyetlen nő az életében, akit igazán szeretett? Görcsben álló gyomorral terem a lány mögött. - Bocsánat hölgyem, még szabad az egyik hinta, ha leülni volna kedve. - mondja nyugodt hangon, bár magának inkább úgy tűnik, hogy végig nyöszörgött.
|
|
|
|
|
Haru Smith
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
|
KristófA hangra megtorpant s maga elé nézett. Apró sóhajjal, mialatt lehunyta a szemei rázta kicsit meg a fejét. Éppen csak annyira, hogy a másiknak még ne tűnjön fel. Vajon miért nem sikerült úgy meglépnie, hogy nem veszi észre? Miért kell ez mindkettejüknek? Amint újra előre nézet kék szemeivel, most a távot pásztázták. Lehetnének többen is az utcán, csak úgy elvegyülne egy picit .... Ezt meg tudná tenni egy városban, de itt, egy falun nem biztos, hogy túlságosan hatásos lenne. A másodperc tizedben átfutott két megoldás is a fejében, végül a nyugodt kérdésre egy nyugodt választ adott. Nem ismerte fel.....talán, vagy csak megint a szokásos heppjeit vette fel. - Köszönöm, de inkább hazamennék.Nem mert megfordulni, pedig nagyon is jól tudta, hogy ez illetlenség. Az anyja ezekre megtanította, volt ,hogy órákig képes volt az asszony ott ülni az asztalnál, hogy a lánya végre megjegyezze ezeket az "apróságokat". Most valószínűleg azt vágná a fejéhez, hogy "Erre tanítottalak, te lány?" vagy, "Egy nő viselkedjen mindig helyén! Ha sértett is ne alacsonyodjon le!" . Bármennyire is jutottak eszébe ezek az anyai tanácsok...nem segítettek. Egyáltalán nem, mivel nem is ide tartoztak. Ha megfordult a férfi felismeri, ha felismeri akkor biztosan beszélnie kell vele. Abból meg nem tudja mit várhat. Arról nem is beszélve, hogy az a nőszemély nagyon is kedvelte ezt a marhát! Igaz a főztjét már nem.... de annyit nem találkoztak, hogy ezt jobban ki is vesézzék. Két legyintéssel hessegette el a fejénél a levegőt. Vagy legalábbis ennek tűnt, míg ő ezeket az össze-vissza gyűjtött foszlányokat tüntette véglegesen el. A sok heves különböző érzés, gondolat után végül megdöntötte egy parányit a fejét s felé fordult. No persze nem teljesen, épp csak egy kicsit. Jönnek az udvarias körök. - Nahát..Szia Simfel. Remélem,hogy jól vagy. - Már amennyire szükséges. - Nem rég költöztél erre ? - Miért pont ide ? Nem elég nagy Magyarország? Amint a válaszokat megkapta, ha a férfi megtette, bólintott rá s ismét magához vette a szót. - Ha nem bánod, szeretnék hazamenni. - Jobb helyzetben. Nem tudom eldönteni, hogyha most elvigyorodsz akkor aranyosnak találnálak, ami felér jelenleg a halállal, vagy éppen megszületne ismételten az a késztetés, hogy képen vágjalak.... Elmosolyodott de nem mondta ki a szavakat. Inkább. De....még él benne a sértettség, azért amit nem értett meg a másikkal szemben, s amit azért is ítélt kellemetlennek, mert tudta, hogy ő sem igazságos a másikkal szemben. Nehéz...nagyon nehéz.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Dóra és AnnaAz arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak. A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek. Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet. - Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is. Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele. - A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok? Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna, Mesélő Annával csak egymásra nézünk, meg a sivatagban gyalogló férfire, aki egyre közelebb jön hozzánk. Nagyon remélem, hogy abban igaza van Annának, hogy nem vagyunk megint halálközeli állapotban, és azt is, hogy ő kézben tartja a dolgokat. Hirtelen a kis fejembe szökik az a pár sor, amit utoljára olvastam, mielőtt idekerültem, majd elkerekednek a szemeim, pont akkorra, mire az a mogorva fószer elér minket és máris gorombáskodik. De előtte még a kezembe nyomja az egyik teve kantárját, merthogy kettő állata is van. Kicsit jobban megfigyelem az állatokat, és szegények úgy tele vannak pakolva, mint a szamarak nálunk. Az egyik oldalát kicsit tüzetesebben megvizsgálom, hogy van-e valami, amit esetleg elcsórhatnék, de a sok durva anyagon és egy darab papíron kívül semmit nem látok, így nem is foglalkozom vele tovább. A szememet inkább a férfire emelem, és elgondolkodom rajta, hogy ő biztos tudja, hogy mit ezen a helyen, hiszen elég gyakorlott lehet már. Rögtön utánzom a mozdulatait, Annát is odarántom magam mellé, hogy valamennyire fedjen minket a szárazságtűrő állat árnyéka, ha nem érti, miért tettem, akkor a napra mutatok, nem szólok semmit, hiszen a torkom majd kiszárad, de hát a kastélyban ittam... Ami azt jelenti, hogy emögött vagy mágia áll vagy csak szimplán piszok nagy balszerencsénk van. Az agyam is kezdi feladni a létezésének reményét, de azt inkább attól, ahogy Ghaffar, merthogy így hívják, a mi dolgainkra rá nem kérdez. De Isten látja lelkemet, tőlem semmit sem kap. De héééjjj! Lehet, hogy tudom a megoldást. - Tudod mit? Akkor máris jössz egy kis vízzel, ami mindkettőnknek elég, mert a tevéd kantárját egy ideje már fogom. Én segítettem neked, akkor most te segíts nekünk. A többiről utána beszélhetünk. Válaszolok vissza, remélve, hogy Anna nem fog valami szögesen ellentétes dolgot kitalálni. Ha meg igen, majd elmegyünk és közösen megbeszéljük, Ghaffar hallótávolságán kívül. Most viszont csak várom, hogy akkor mi is lesz Ghaffar válasza a kissé lehet, hogy pimasz és botor megjegyzésemre.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Dóra és a Mesélőnk/Sivatagi-show második felvonása/
Mire odaértek a férfihoz, dőlt róla a víz, még a szája is kiszáradt ebben a nagy melegben. Úgy tűnt, a Napnak már-már gyilkos sugarai érik a földet. Már kezdett csak arra gondolni, hogy menjenek vissza a játszótérre, ahol elég hűvös van. Aztán a férfi elkezdett valami fura nyelven hadoválni nekik, és Anna úgy nézett rá, mint akinek elmentek otthonról.
- Szuper, az egyetlen ember erre nem ért magyarul... - súgta oda Dórának, és míg a férfi tovább magyarázott, elkezdte felmérni a terepet. A vándor nagy turbánt hordott, sötét bőre és sötét szeme volt. De Annát jobban érdekelte az a két állat, ott a közelben. Még sosem látott tevéket, csak képeken és ezek bizony sokkal rondábbak voltak élőben. Álmatag képük volt, lassúnak és lomhának tűntek. A férfi jól megpakolhatta mindkettőt, bár ez csak viszonyítás kérdése. De ami szembetűnt neki, az a sárga papír, ami a teve oldalán lógott. Ez még nem is lenne furcsa, de ki az, aki szöveggel kifele tartja a papírt?
Addig elmélkedett, míg a férfi egyszer csak meg nem szólalt ismét, immár tisztán és érthetően magyarul. Anna már éppen hálásan nézett volna rá, ha a mogorva férfi nem kéri számon tőlük, hogy eltévedtek. Kezdett egyre idegesebb lenni, és mielőtt még visszaszólhatott volna, Dóra közölte a feltételeiket.
Már nem is volt olyan mogorva, amikor meghallotta a pimasz, ám annál okosabb választ. Vigyorogva odaállt Dóra mellé, és hogy magabiztosabbnak és lazábbnak tűnjön, a kezét a zsebébe süllyesztette. Akkor érezte meg az apró kavicsokat a kezében. Legalábbis érintésre kavics formájuk volt, és ami a lényeg, hogy nem is kevés volt belőle a zsebében. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, de remélte, hogy Ghaffar ezt nem vette észre. Megmozdulni sem mert az izgalomtól és félt, hogy ha az arab esetleg rájön, hogy nem csak kabát és sál van náluk, kirabolja őket és ott hagyja őket szomjan halni a sivatag közepén. Először csak kapják meg a vizet, amit Dóra kért, utána pedig még alkudozhatnak. A biztonság kedvéért azért óvatosan készen létbe helyezte pálcáját, és fejben végigment azokon a varázslatokon, amiket esetleg itt alkalmazhatnának.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Dóra és AnnaKapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki. - Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen? Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett. - Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene… Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle. - Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál. Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi. Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan. - Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok! A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni: Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam. Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján. ***Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna, Mesélő (Bocsi, hogy nem viszem tovább, de egyrészt nem is akarom, másrészt nem szeretek sablon lenni)Igazából remélem, hogy nem fog minket páros lábbal rugdosni a következő oázisig, amiért azt adtam neki válaszként amit, de szerencsére nem így történik. Kapunk pár korty vizet, ami tökéletes lesz egy ideig. Azonban ennyivel nem fogjuk megúszni, érzem előre, és nem kell csalódnom. Megint járni kezd az agyam, kissé feltűnésmentesebben, és megpillantom a kis papírt is, amit ezúttal körülbelül meglóbál előttünk. Csak a betűtípust látom, semmi egyebet, de a fantáziám meg sem mozdul. - Mit szólnál ahhoz, hogyhaaaa..... Ránézek Annára, hogy most rajta lesz a sor az alkudozáson, merthogy nekem semmim sincs, csak a kabátom, azt meg nem adom oda, otthon szükség lesz rá. Hacsak az egész kalamajka után vissza nem kapjuk mindezt. Ezt viszont nem vagyok hajlandó megkockáztatni. - És ha azt mondom, hogy képesek leszünk nélküled boldogulni? Fordulok a férfi felé, és megint csak remélem, hogy Annának lesz annyi telepátiája, hogy mellém álljon, és ne kezdje el pánikolni. Mást viszont nem teszek, mert nem tudom, ez milyen reakciót vált ki Ghaffarból. De nagyon remélem, hogy inkább megelégeli a dolgot, és segít, mintsem játszunk itt naphosszat.
|
|
|
|
|
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Daphneöltözet. Mondtam már, hogy imádom a kígyókat? Életem legjobb születésnapja talán az volt, amikor tizenegy évesen apa azt mondta, hogy valószínű, hogy a Slytherin sorait bővíteném, akárcsak ő valamikor régen, bár fogalmam sincs, miért járt oda és nem is beszél róla, a lényeg viszont az, hogy mindez a kolozsvári Állattani Múzeum alagsori viváriumában hangzott el, miközben az orromat a terrárium üvegének nyomva bámultam egy Aspidites melanocephalust, amint éppen nagyon lassan megszabadulni igyekezett régi bőrétől. Azóta minden évben ott töltjük a születésnapom legalább felét, sőt pár éve még azt is elintézte nekem, hogy az említett feketefejű pitont ideadják nekem kerek öt percre. Ahogy ott tekergett a nyakamban, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, egyszer beszerzek egyet kedvencnek. Kértem is aput, de most jobbnak látta Hermészt nekem ajándékozni, kígyó helyett pedig csak a telefonomra kaptam olyan nagyon aranyos külső borítót, ami éppen olyan, mint egy kígyó bőre. Imádom. Kár, hogy a telefon éppen semmire sem használható jobbára, hiába nyújtózom vele jobbra-balra, mintha valami láthatatlan ellenséggel hadakoznék, és mindezt egy pad tetején fél lábon egyensúlyozva, miközben másik lábfejem éppen beakasztottam a pad háttámlájába, mert úgy kevesebb az esélye, hogy lepottyanok. Még szerencse, hogy ezt farmerban művelem és nem szoknyában. Jel kellene. Internetet akarok, a fenébe is. Nem az a gond, hogy függő lennék, csak jó lenne elérni azt a nyomorult blogot, amire majd egyszer írni kellene a közeljövőben éppen a kígyókról, vagyis pontosabban arról az egyről, amit nemrégiben a réten elkaptam. Persze, jelen pillanatban még azt sem látom, hányan néztek rá mostanig, valaki szólt-e hozzá a legutóbbi bejegyzésemhez, vagy egyáltalán bármelyikhez. Nem mondhatom, hogy nagy az olvasóim köre, de az a kevés, aki van, hűséges olvasó, nem illene elhanyagolnom őket. - Indulj már el. - noszogatom a telefont, majd kikapcsolom, újra elindítom, hátha majd most megszállja a Szentlélek, és csak sikerül felpillantanom pár percre a világhálóra. Lassan éledezik, és ahogy előre nyúlok, mintha pislákolna a legrövidebb vonalka a négyből, ami azt jelzi, hogy van hálózat errefelé. - Huh, na végre. Leszel szíves elindulni. - dünnyögöm félhangosan, közben pedig még egy félcentit előre nyúlok, remélve, hogy nem ezen múlik ingatag egyensúlyom és még ez a fránya telefon sem makacsolja meg magát és dobja ki ismét, hogy nincs hálózat, legfeljebb segélyhívást indíthatok.
|
|
|
|
|
Daphne A. LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Weöres Ioana Médea A rezidencia felé igyekvő nő napszemüveg mögé bújtatja halovány fényeit, és visszafogott kézitáskájába kapaszkodva siet láthatatlan maradni. Szigorú öltözete, és mozdulatlan ajkai még a legbátrabb közeledőket is elijesztik, zárt és szótlan francia ő, aki egyenes háttal, s hosszú léptekkel halad magassarkú cipellőiben. Tekintetét nem engedi a földre meredni, csak és kizárólag maga elé néz menet közben. Tudja, hogy a mellette el-elhaladó falusi emberek, a fal tövében üldögélő öreg nénik megnézik szokatlan eleganciája láttán, de nem foglalkozik velük. A mögötte sorakozó évek alatt megszokta már az emberek mindent látni vélő, s akaró tekintetét, a vonalain időző kíváncsi pillantásokat. Annak a néhány üzletnek a kirakata előtt áll meg végül, amelyeknek ittléte óta egyetlenegyszer sem szentelt figyelmet, és a mindenféle furcsa dolgokat áruló boltok között talál egy péksüteményeket áruló apró helyiséget is. Eszébe azonnal az otthon ízei jutnak, s úgy nyit be a csengő-bongó ajtón, hogy napszemüvegét kezében gyorsan összecsukva máris a sós, s édes sütemények kínálatában vesztegel. - Kérem, ez bagett? - érdeklődik szelíden a pult mögött álló töltött galamb hölgyeménytől, de az a fejét rázza, és hangosan feleli, hogy az 'kifli, csak úgy sült ki'. Daphne a pirospozsgás orcájú nőre emeli tekintetét, majd egy cukrozott fonott kalácsot kér, és némi borravaló után kilép a távoztában is éneklő ajtón. A kinti napsütés ellenére nem teszi vissza a szemét takaró sötét lencséket, inkább táskájába rejti, és a kalácsot a papírzacskó végével tartva kezdi meg. A puha tésztát takaró cukormáz jó érzéssel tölti el, hiszen imádja az ízeket, főleg az édességet, és az arab ételeket, így sűrűn előfordul, hogy nem csak akkor eszik, amikor arra feltétlenül szükség volna, hanem csakúgy, amikor spontán eszébe jut egy ízvilág. Olyankor megvásárolja hozzá az alapanyagokat, és elkészíti az ételt, hogy aztán leülhessen a tévéje elé, és kedvenc műsora alatt elfogyassza a finomságot. Csakhogy itt nincs televízió, sem internet, sem más élvezeti cikk, amikkel otthonában, Francia honban ezidáig elszórakoztatta magát. Kalácsa édes ízébe feledkezve kopognak cipője sarkai, amikor megpillantja a padon balettozó, fél lábon táncoló, s nyújtózkodó lánykát, aki egy jól ismert, ámbár régen látott műszaki cikket lóbál kitárt kezében. - Internet?! - sikkant fel tőle szokatlanul eltérő hangszínben, fonott édessége egy mozdulattal esik vissza zacskójába, ő pedig tág pupillákkal kezd futni a kapcsolat után kapkodó lány irányába. - Mondd, hogy van internet! A padhoz érve lekapja magáról lábbelijeit, s azokat sarkuknál fogva egyik kezében tartja, míg másikban a kalácsát rejtő tasakot fogja, s úgy lép fel ő is a régi ülőalkalmatosságra. Izgatottsága az egekben táncol, oly módon hiányzik neki a mugli lét legtöbb gyönyörűsége, hogy ezekben a pillanatokban harisnyában pipiskedő kislányként nyújtogatja ő is fejét ide-oda, követve az idegen lány mozdulatait. - Látom a jelet, nézd! - lóbálja meg vörös cipőit a balettművésznő feje mellett, hogy rámutathasson a látni vélt csíkra. - Vagy... talán mégsem.
|
|
|
|
|
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
|
Iza *-*ruhaAnnyi minden történt mostanában, borzasztó megkönnyebbülés volt megkapni azt a levelet. Végre vége.
Ifens anyja már nem tud beleavatkozni az életembe. Pontosítok, ő csak a nevelőanyja, de szinte lényegtelen számomra. Egy ember, aki nem nézett jó szemmel. Azt egészen pontosan még mindig nem tudom, mi problémája volt velem, de azért az betett nekem rendesen, hogy megfenyegetett. Végső soron ő járt rosszul, én még akkor is logikusan és jól kezeltem ezt, ha megviselt. Hát lelkileg érzékenyebb vagyok, mint az átlag, de tudhatta volna, hogy semmire sem megy. Mindenesetre számomra borzasztó volt. Leléptem, és először senki sem tudott rólam semmit. Akkor még pánikoltam, és minden eszembe jutott, ezért nem adtam semmit jelet, de Lengyelből rögtön Anyához költöztem és elmagyaráztam. Jeffhez viszont nem mentem vissza. Nem akartam kockáztatni, befolyásos család, ki tudja mire képes lett volna. Így pedig amíg azt hitte eltűntem a színről, sikerült aláásni. Bár arra is tartok esélyt, hogy ha nem jövök haza, idáig sem jutok el. Mondjuk jogi asszisztensnek kezdtem el tanulni, annyira mégsem vészes.
A hosszú hónapokban a legesleggyötrőbb a babáim hiánya volt. Őket csak akkor láttam, ha Anya elment értük, mert hát mint a nagyijuk, ehhez teljes mértékben joguk volt. Kihasználtam minden időt, de most, hogy végre korlátlanul a kicsikéimmel lehetek és a férjemmel is megbeszéltünk mindent, mintha kicseréltek volna. Nem igazán látott mostanában senki, így nem is tudnák ezt megmondani, de Anya, ő láthatja rajtam csak úgy igazán.
Otthon, vagyis a házunkban elvoltam, már az utolsó pár napban elég izgatottan. Kicsit sem amiatt, hogy újt tanév, meg mint kiderült, két unokahúgom is ide fog járni, bár ezek az információk is megmaradtak bennem. Nekem most tényleg sok új volt.
Kint sétálgatni is egy nagyon rég abbahagyott szokásom, most pedig folytatom. A dupla babakocsit magam előtt tolva, és hallgatva a mostanra már oly ritka csendet, úgy érzem nyugodt vagyok és boldog.
Van határozott elképzelésem, az előkészítő felé veszem az irányt. Izát szeretném elkérni, ami már előre meg van beszélve. Persze, amit fontos, hogy csak az órái után, mert a tanulás egyértelműen előbb van, mégis szeretnék azért vele tölteni egy kis időt. Meg minden családtaggal, baráttal, hogy újra olyan vagyok, mint régen.
Beérve az első nevelő, akivel összefutok, az az a nő, akivel beszéltem korábban, így rögtön meg is kérem, hogy szóljon az unokahúgomnak, hogy megérkeztem. A vártnál kicsit gyorsabban visszaérnek, és pedig már messziről mosolygok a kislányra. Hát nekem kislány, akármilyen nagynak is érezheti magát. Cukorfalat.
- Sziaaa!
Elnyújtva, aranyosan köszönök. Nem sokszor láttam még, bár már jöttünk be, de ki nem vittem. Időm viszont volt elgondolni, mit is csinálhatunk, még ha van is egy határidő, amire vissza kell hoznom. Ezt az időt is kihasználom, vagyis kihasználjuk.. négyen. A nevelőt tehát megnyugtatom, hogy minden rendben lesz, és visszahozom időre, aztán sétálunk is ki az épületből.
- Mit szólnál, ha lemennénk a játszótérre? Jó idő van, használjuk ki.
Régen voltam már, és ő is biztosan értékelni fogja. Na meg a piciknek sem árt, és egyszerűen csak jó ötlet. Úgyhogy amint tudtomra adja a véleményét a dologól részemről indulhatunk is, így az irányt már felveszem. Közben a csöppségekre pillantok már nem is tudom hanyadszorra, reflexszerűen beivódott ez az agyamba. Dóra elaludt, és Dávid sem sír a pocija miatt, ez már haladás.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Dóra és a Mesélőnk/Sivatagi-show harmadik felvonás/
Mindennek ára van. Na igen, de a zsebében lévő kis kavicskákat csak nem kéne odaadni neki... Hál' Istennek legalább a vízhez hozzájutottak és miután az oltotta szomjukat, már tisztább fejjel tudott Anna is gondolkodni. Már tisztában volt vele, hogy meg kell szerezniük azt a pergament, ha nem is volt teljesen tisztában azzal, miért.
Dóránál nem volt semmi, amit esetleg felajánlhatnának, így Annára maradt a dolog. A kabátját nagyon szívesen elajándékozta volna az arabnak, csakhogy akkor meg ha visszakerülnek Bogolyfalvára, meg fog fázni. Vagy legalábbis jégcsapként indulhat el a hálótermébe. Úgyhogy jobbnak látta, ha inkább kivesz a kövekből pár szemet, és azt ajánlja fel Ghaffartnak.
A tenyerében tartott három kisebb darab gyémántot, és az arab felé mutatta.
- Ez megfelelő ár a pergamennek? - Nem nézett Dórára, csak a feladatra koncentrált. Nem, nem a kijutásra. Jelenleg meg kellett szerezni a papírt, és kész. A többi majd jön utána. - Egy ilyen kopott és szakadt papír nem ér meg többet, de hogy lásd a nagylelkűségünket... - ismételte el, amit korábban Ghaffar mondott a víznél.
Úgy tűnt, Ghaffar kifejezetten örült, mikor meglátta a csillogó köveket. Nem is csoda, tényleg elég értékes, de csak és kizárólag akkor, ha kijut a sivatagból. Ebből nem tud vizet varázsolni. Bár továbbra sem bízott az arabban, így mikor az a kövekért nyúlt, elhúzta előle a kezét.
- Előbb a papírt, ha kérhetem. - Igen, ezt a mozdulatot az egyik régi filmből leste. Ott hatásosnak tűnt, és úgy látszott, Ghaffar is - ha kelletlenül bár -, de átnyújtotta a papírt, majd elvette az érte járó kavicsokat.
Anna örömében szélesen elvigyorodott. Nem is volt ez olyan nehéz: van vizük, maradt még kövük és meg is van a papír. Már csak az a kérdés, mi van a papíron. Kitekeri a lapot és mielőtt még olvasni kezdené, félve Dórára sandít. Aztán hangosan belekezd a versbe.
Mire a végére ér a szövegnek, elálmosodik és a szemét is alig bírja nyitva tartani. Már megint kezdődik. Pont az az érzés keríti hatalmába, ami a játszótéren is.
Kipattan a szeme, mikor megérzi a vágásokat a karján. Megpróbál gyorsan felülni, de ezzel csak még több sebet ejt a karján, és néhány horzsolást az arcán is beszerez. Miután nagy nehezen sikerült felállnia, óvatosan körülnéz. Legalább már növényeket lehet látni. Ez határozottan megnyugtató volt az előző egyhangú látvány után. A Nap sem tűzött olyan erősen, de a sivatagi néma csendet felváltotta az állatok morgása és... ha jól hallja, akkor egy patak csobogása. Legalább innivalójuk lesz.
|
|
|
|
|
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Daphne
A pad tetején kész akrobatika gyakorlatnak minősül egyensúlyozni, de túl fogom élni, bizony ám. Akármilyen antitalentum vagyok is tornából, az internet miatt, ha kell, a fát is megmásznám most, csak induljon már el ez a megbolondult kütyü és jussak fel a világhálóra. Látnom kell azt a blogot. Most azonnal. Nyújtózkodom, még egy kicsit előre, vagy vajon akkor lesz ez jobb, ha felfele tartom a telefont? Kinyújtózom teljesen, de az az egy vonalka továbbra is csak pislogni látszik. A fenébe. Még meg is rázom a telefont, hátha attól helyrekattanna, és újrakezdem a nyújtózást. Ajkamba harapva erősen koncentrálnom kell, hogy el ne felejtsek fél lábbal a pad támlájába kapaszkodni, vagy szó szerint orra esek a járókelőknek látványosság gyanánt, közben pedig azt a szót hallom, hogy internet. Ennyire erősen akarnék feljutni, hogy közben már hangokat hallok? Nem, az nem lehet. Vagy mégis? A szemem sarkából észlelt mozgás azonban azt bizonyítja, hogy nem a fejemben született meg a hang, mint amikor a néni halála utána napokig hallottam a hangját még a házban. Állítólag azért, mert hallani is akartam. Most azonban feltűnik valaki mellettem a padra állva, és egy pár piros cipellő is a látómezőmbe kerül. Arra téved a tekintetem, és a szavakra némi fáziskéséssel reagálok, végre leengedve a kezem a telefonnal együtt.
- Majdnem sikerült, de aztán mégsem. Ez a fránya mágikus közeg teljesen blokkolja a hálózatot. - jelentem ki némileg letörten, hiszen ebből se lesz ma blognézés, a bejegyzés megírása meg... nem számít, megírom papíron, és majd otthon begépelem. Gond egy szál se. A tekintetem azért visszatéved a már említett vörös cipellőkre.
- Jaj de nagyon szép cipő. - jelentem ki máris lelkesen, mintha az internet már nem is lenne probléma, és egyensúlyba tornázva szépen magam lemászom a padról, aztán helyet foglalok rajta, ölembe ejtve kezem a telefonnal, amit még mindig szorongatok. Legszívesebben odacsapnám a földhöz éppen, most, hogy megint eszembe jut, de nem az ő hibája, az összes varázslatot meg, ami miatt nem működik, nem tudom földhöz csapni. Na de igen, a cipőkre akartam kitérni, úgyhogy amint elhagyja ajkaimat lemondóan egy sóhaj, máris ráfókuszálok újra az említett lábbelikre.
- És annyira szép a színe. Egyszerűen meseszép. - le se veszem most már róla a szemem. Ha cipőkről van szó, hát akkor azokat mániákusan gyűjtöm, fogalmam sincs, hány pár van éppen, de lassan minden egyes napra akad egy az évben, ha jól emlékszem, ilyen gyönyörű vörösem viszont még nincs valami okból.
|
|
|
|
|
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV
Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
|
AnnelieMióta találkoztam Tündérmókussal, nem igazán érdekel a tanulás. Hiszen annyi minden mást lehet helyette csinálni. A könyveimet hátrahagyva, inkább a krétáimat szedem össze, és indulok el a falu felé. Természetesen papírt is viszek magammal, de ha netán találnék egy üres utcarészt, kipróbálnám az aszfalton is őket. A lakók is biztosan örülnének neki, ha vidám és vicces figurák díszítenék végig az utat.
Na, ez el is van döntve, amint leérek a faluba, neki is állok a munkának, de talán előtte még játszanék egy kicsit. Annyira hívogatónak tűnik az a hinta a játszótéren, de még sosem volt alkalmam kipróbálni. Na, de majd most.
Krétáimat és lapjaimat egy padra borítva futok is a hinta felé, majd nevetve, sőt kacagva hajtom magam és azt képzelem, hogy repülök. Sőt szárnyalok, mert közben szárnyaim is nőttek, olyan édesen csillámosak, mint amilyenek a tündéreknek vannak. A lendülésem közben elért legmagasabb pontról sikerül kiszúrnom egy lányt, aki egyedül sétál a közelben. Nem tűnik nekem elég boldognak, így hát a hintázás abbahagyva, krétáimat újra felkapva felé igyekszem, hogy mosolyt varázsoljak az arcára.
|
|
|
|
|
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV
bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
|
 Anne imádja ezt az időt. A meleget jobban, de ez az átmenet is már teljesen jó neki ahhoz, hogy bátran kimerészkedjen. Mostanában elég sok idejét a faluban töltötte. Tudta, hogy csak hétvégente szabad a lejárás, azonban nem tudta szabályozni magát. Lejárt a húgához az előkészítőbe, játszott vele néhány órát, majd általában próbált minél kevésbé feltűnően elslisszolni az erdő felé, hogy elterüljön az általa felfedezett kis terület szép zöld pázsitján. Múltkor álmatlanság gyötörte, úgyhogy íjjal, és pálcával felszerelkezve kiment az erdőbe. Járt-kelt, több dolgot is felfedezett, és szerzett néhány szép kis karcolást is, ugyanis a vadabb bestiák elől való menekülés nem csak kifáradással, de esésekkel is jár. Aztán megúszta az egészet, és ezzel együtt rátalált egy ösvényre. Sejtette, hova vezet, ezért végigment rajta, és pár perc alatt leért a falu szélére. Vigyorogva konstatálta, hogy nagyobb felfedező, mint hitte. Vasárnap hajnalban is ezen az úton indult Bogolyfalvára. A Napocska néha sütött, néha nem, szóval még jó, hogy a kis vörös magával vitt egy pulcsit is a hosszú ujjú felsőjéhez. Kényelmes sportcipőben, és melegítőben mászkált, kivételesen a hátára vetett íj nélkül. Nem is érezte magát annyira jól, de most egy célja volt, méghozzá a játszótér, hogy a magasabb játékokon tornázhasson. Egy jó fél óra lógás, és légtornászgyakorlat után beleunt, hogy túl alacsonyan van, így a pulóverje kapucniját a fejébe húzva leült egy padra, és a fejét hátravetve pihent, néha felpillantva, hogy azért nagyjából képben legyen vele, mi is folyik körülötte. Lassacskán felállt, és sóhajtva kifelé indult. Szeme sarkából felfedezte, hogy az eddig még hintázó lány színes valamikkel a kezében határozottan igyekszik feléje. Kíváncsi volt, mivel vonta magára a figyelmét, ezért kicsit lelassított.
|
|
|
|
|
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV
Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
|
Bár nincs túl messze, és nem is távolodik nagy iramban, mégis lihegve érem utol az ismeretlen lányt, ami valószínűleg a gyors tempónak, a hintázásnak és a sok nevetésnek köszönhető. Oh, ha már a kacagásról van szó, az első benyomás nagyon fontos, nagymamám is mindig ezt szokta mondani, szóval biztos, igaz. Azt pedig, hogy az emberek már első látásra kedvesnek gondoljanak, általában egy mosollyal lehet elérni. Amint utolérem a vörös hajú lányt, megállok előtte, és bár alig kapok levegőt, de elvigyorodok, majd köszönök is neki, hiszen az udvariasság sem elhanyagolható dolog.
- Szi.... Szia! - nyögöm ki nagy nehezen, majd megpróbálom normalizálni lélegzésemet, hogy jobban ki tudjam fejezni magam. - Akarsz velem színezni? - kérdezem teljesen naivan, bele sem gondolva, hogy a legtöbb embernek vasárnap reggel sokkal jobb dolga is lehet, mint a falu utcáit színes krétákkal összemázolni.
- Vannak varázskrétáim, és, ha gondolod, akkor megosztom veled - nyújtom felé a dobozt, ami a rajzeszközöket rejti, majd választ sem várva hirtelen felkiáltok. - De, ha játszani szeretnél inkább, abban is benne vagyok! - nézek rá nagy komolyan, és várom válaszát.
- Nem tűnsz túl vidámnak - jelentem ki keresetlen egyszerűséggel. - Akarod, hogy a barátod legyek? - nézek rá félrebillentett fejjel, édes mosollyal és képzeletem szerint csillogó szemekkel.
|
|
|
|
|
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV
bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
|
Szereti azokat a helyeket ahol egyedül lehet, és valamilyen formában a játszótér is ilyen. Csinálhatja amihez kedve van, mert a kisebb gyerekek nem mennek oda hozzá, a szülők meg még annyira sem. És itt zömmel a kis totyik voltak, akiknek a hangjukat könnyen elviseli. Mivelhogy az a lány a színes cuccaival elég gyorsan haladt felé, inkább várt, mert a végén még követte volna egészen a kastélyig, rosszabb esetben a titkos helyére. Végülis, mi baj lehet belőle? Visszaköszönés helyett bólintott, amolyan "tudomásul vettem, hogy akarsz valamit, látlak is" formában. Látta a lányon, hogy valamitől tiszta...lökött, de hát megesik, hogy a világ teremtményei közül néhány selejtes. - Te...tessék? - meglepetten hőkölt enyhén hátra, szemei tágra nyíltak. A lányt legalább tizenhétnek nézte, és ilyen kérdéssel csak a húga által találkozott. Szóhoz sem jutott, csak rázta a fejét a következő kérdésre egyre jobban. Hátra is lépett egyet, majd maga elé tartotta a kezeit. - Köszi, de nem szeretek ra... - be sem fejezhette a mondatot, a színes lány felkiáltott. Annelie fejében nagyon szép gondolatok futottak át, többek között, hogy miért is nem vitte magával az íját... - Én, öhm, ahm... - meglepettségében kissé összezavarodott. Ez a barátkozós duma tutira nem normális, körbe is nézett, hogy honnan ugrik elő valaki, kezében egy fényképezővel, hogy mindenki röhöghessen majd rajta egy jót. Na de sehol nem volt senki, még megmentő sem, úgyhogy nyelt egy nagyot, és gondolta, majd szépen eltereli a lány figyelmét. - Jó, rajzolhatunk... - nehezen, de kinyögte ezt a mondatot, és kivett egy fekete krétát a dobozból.
|
|
|
|
|
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV
Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
|
 Láthatóan elég mély első benyomást tettem rá, de talán nem elég jót, ugyanis leginkább a hitetlenkedés olvasható le az arcáról. Na, de sebaj, kis értetlenkedés után, bár nem elég lelkesedéssel, de beleegyezik, hogy rajzol velem. Annyira megörülök neki, hogy kedvem lenne megölelni, de egyelőre nem úgy tűnik, mint, aki szívesen fogadná az ilyen érzelemkitöréseket. Így hát ölelőzés helyett a karját ragadom meg, és húzom magam után a lányt egy kőasztalhoz, amin elkezdhetjük a firkálást. Érdemes előbb kicsiben kipróbálni a dolgokat. Ha itt már megy, áttérhetünk akár Bogolyfalva Fő utcájára is.
A dobozban rengeteg érdekes kréta lapul, például a sárbarna, ami mocsárszagot áraszt, vagy a lila, ami halkan vinnyog, miközben a vonalat húzod vele. Viszont a legjobb bennük az, hogy a velük készült rajzok mozognak, akárcsak a varázsfestmények. Kezdésnek egy állatkát szeretnék rajzolni, de nem tudom, hogy mi legyen az. Segélykérőn nézek a velem rajzoló lányra, hátha ő kisegít engem:
- Mi a kedvenc állatod? - fordulok hozzá, miközben azt is figyelem, hogy ő mit készít, már, ha egyáltalán nekiállt már rajzolni.
Amíg a válaszát várom, felkapok egy napsárga, valóban világító krétát, és satírozni kezdek vele, majd egy fehéret, ami kellemes meleget áraszt magából, és azzal is húzok pár vonalat. Máris kész egy majdnem élethű cikesz, ami repkedni is kezd az asztal lapján. Nevetve megpróbálom elkapni, de erre több okból sincs esélyem.
- Sosem voltam jó kviddicses - nevetek a lányra, feltételezve, hogy érdekelheti ez az apróság. - Te sportolsz valamit?
Csacsogás közben a kezem nem áll meg egy pillanatra sem, így hát hamarosan feltűnik a cikesz mellett egy lila egyszarvú és egy piros sárkány is. Nevetve figyelem hogyan kergetőznek.
|
|
|
|
|
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Keith Miután elhagytam az erdő szélét úgy döntöttem visszacammogok a faluba, nem akartam, hogy Viktor dühös legyen rám. Bár a haragja hamar el szokott szállni Haragországba, ahol a haragok laknak, de azért nem szerettem volna látni a félig szomorú félig elképesztően mérges arcát. Ha így tekint rám mindig elszégyellem magam és a végén bocsánatot kérek. Nem szeretem, ha haragszik rám, az olyan rossz érzés. Szóval minden összevetve nem akarok szófogadatlan lenni, ezért igyekszem vissza a Boglyas térre. Nem tudom mennyi lehet az idő, de a bátyómnak azt ígértem, hogy napnyugta előtt visszatérek szerény kis hajlékunkba. Mivel a Napocska még javában ragyog biztos kinn tudok még tölteni egy-két órácskát. Sietősen lépkedem kicsiny kis lábacskáimmal. Hú... már egészen elfáradtam. Azért szerencse, hogy van nálam víz. Viktor sosem enged el a hátizsákom nélkül, ami természetese. meg van tömve édességgel, vízzel és üdítővel. Most inkább a vizet kívánom, ezért azt a palackot halászom elő. Legjobban az csillapítja a szomjúságot, nem igaz? Miután kortyolok a flakonból, tovább folytatom az utam. Leveszem magamról az ingem és a derekamra kötöm. Olyan, mintha nyár lenne! Bár ha Viktor látná, hogy az ing nincs rajtam, tuti rám eröltetné. Beletúrok a hajamba, majd sóhajtok egyet. Mikor érek már oda?! Nem is emlékszem, hogy ilyen hosszú lett volna az út. Bah... Kicsit gyorsítok a tempón és hopp. Már meg is érkezek. Na jó, ez nem egészen így történt, egy bő tíz perc azért még eltelt. Elégedetten lecsüccsenek az egyik padra, s táskámat magam mellé teszem. Ez nap eddig csúcs volt, remélem ugyanígy fog folytatódni.
|
|
|
|
|
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV
bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
|
Ahogy jobban megfigyelte a krétákat, észrevette, hogy tényleg varázskréták lehetnek. Legalábbis valami olyasmi, ha már csillog meg villog, van ami meg büdös. Amit a kezébe vett, a fekete, az éppenséggel mint a korom, olyan koszossá varázsolta a vöröske kezét. Hitetlenkedve, de elhurcolódott egy asztalnak használható kemény táblához, és le sem vette a szemeit a lányról. A kréta csak volt a kezében, nem igazán kezdett vele semmit. Egyre jobban érezte, hogy itt valami nincs rendben. - A ló - válaszolt gyanakodva, mintha ez valami vallatás lenne, és rajzolna egy hatalmas plüsslovat vele, ami aztán életre kel. Szerencse, hogy eközben ez a cuki inkább napocskát rajzolt...nem, egy cikeszt, meg állatkákat, és azok csak a papír szegletei között futkostak. Lélekben Anne fújt egyet. Nincs még annyira tisztában vele, hogy ilyen dolgokkal miket lehet csinálni, a cirkuszban csak olyan krétákkal rajzoltak, amik a végén soha nem mozdultak meg se jobbra, se balra. Elmosolyodott arra, ahogy közölte a kviddicses tudását. Ő a saját kapcsolatát a kviddiccsel egy nagy nullával írná le, ugyanis azon kívül, hogy párszor dobáltak már a bátyjával seprűn, meg próbáltak elkapni egy cikeszt - sikertelenül - , semmit nem konyít hozzá, és a szabályokhoz sem ért. - Én légtornász vagyok, és íjász - válaszolta egy vállvonás kíséretében, aztán húzott pár vonalat a krétával a papírra, ami végül egy dementorra kezdett hasonlítani. Összevonta a szemöldökét, a rajzeszközt visszarakta a dobozába, majd leporolta a mancsait. -Ne haragudj, de nekem most mennem kell... - miközben ezt kimondta, már hátrált egy métert, és mielőtt a másik válaszolhatott volna, a pálcájával felé suhintott, hogy használja az egyetlen varázslatot, amit tud. - Immobilus! - nem várta meg, hogy mi lesz a vége, elslisszolt a helyszínről, és egyenesen az erdőbe futott.
|
|
|
|
|
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
KrisztiánHopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbr kettő, hopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbra kettő, ugrás pörgés, fordulat! Gyönyörű érkezés. Hopp sasszé balra kettő... Az élet szép. Bájos bolyhos felhőkből áll, meg gyönyörű zöld fűből, kedves emberekből, aranyos gyerekekből. Keith mindig is vidámnak látta az életet, de most mintha cukormázat öntöttek volna őrült kis világára. Miközben táncikálva halad a főutcán a a ribizlis-csokoládés fagyiját nyalogatja, csak úgy lobog utána frissen mosott szőke haja és citromsárga, vékony talárja. Szerencsére volt jó pár ruhadarabja, ami átment a "cukisági" rostán, a taláron kívül ilyen egy kék mesehősös póló és egy narancssárga trapéznadrág, amin jó pár fagyinyom található, mert mikor megszólított embereket mindig nagyon hirtelen állt meg, és amúgy se győzi hova kapkodni vigyorgó fejét; mindenhol csoda vár rá. - Szervusz pajtás! - Közli kedvesen és barátságosan nevetve, miközben pihegve lecsüccsen egy kisfiú mellé. Furcsa gondolat suhant át a fején, amint meglátta a kisfiút; eszébe jutott a húga, és felbuzgott benne a határtalanul aranyos testvéri szeretet. Jó lenne egy öcs, például egy ilyen kisfiú, mint aki mellette ül. Látott már valaki nála gyönyörűbb gyereket? Keith kis híján az ölébe kapja és megölelgeti, de egyelőre még csak ámulva-gyengéden néz rá. - Hogy vagy? - Kérdezi lelkesen, és oldalra fordulva gyorsan törökülésbe helyezkedik, hogy szemből csodálhassa a gyermeket, miközben eszi a fagyiját. A gyerekek csodálatosak. - Ne haragudj, kéred? - Ismeri a szabályt, ami arról szól, hogy minden édességügyben a kisebbeké az előny. Mikor ez eszébe jut, szinte ijedten tolja el magától a fagyit, hogy beletuszkolja a kisfiú kezébe. - Tessék, vedd el. - Ő maga a másik kezével már a talárja zsebében turkál, hogy előkeresse az erre a napra kicsiny napocska matricákkal díszített pálcáját. Ám még mielőtt ez megtörténik, sok minden előkerül a zsebéből; cukorkák, 2-3 apró plüssfigura, néhány muffinos és cuki figurás bábu, meg egy kis csillám, hátha valakinek szüksége lenne rá az utcán, sose tudni. Ezek mind-mind az ölében landolnak, hogy Keith egy-két ujjával játszhasson a plüss-kutyák aranyos fülecskéjével. - Invito jégkrém! - Volt ám neki táskája, de lerakta a régi munkahelyén, a cukrászdában, hogy ne kelljen az óriási jégkrémes dobozzal rohangálnia, hiszen megolvadna - most ez száguld kettejük felé két kanállal, amit Keith ugyanúgy a kisfiú felé nyújt, mint imént a fagyit. - Hogyhogy nem játszol éppen a játszótéren, vagy miért nem a testvéreddel vagy? - Ha neki ilyen testvére lenne, egész nap vele akarna lenni, mint Ririvel. Hiányzik neki Riri.
|
|
|
|
|
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Keith Mint egy meggyötört kalandor, úgy dobom le magam a legközelebbi padra, pedig alig 15 percet sétáltam. Csakhogy még gyerek vagyok ezért hamar elfáradok. Vagy épp fordítva kéne lennie? Mivel még a tojás héjak sem estek le y popómról egész nap pörögnöm kéne? Hát általában le sem lehet állítani, de ma délután alig egy órácskát szundiztam, ez a megfelelő ok a fáradtságomra. Megigazítom a menő sérómat aztán a szökőkút felé sandítok. Nyáron tuti megmártózom benne! Otthon ilyen rosszat nem mernék megtenni, de nem hiszem, hogy itt bárki megbüntetne, elvégre itt kicsit mindenki defektes. Sőt, ha melegebb lenne pár fokkal, már most simán csobbanék egyet. Dilinyós vagyok tudom én, mondták már. Viktor gyakran megjegyzi, de akkor csak vigyorgok, hiszen viccből mondja, nem gondolja komolyan, sosem bántana meg. Ekkor lépteket hallok, fel is kapom a fejem, s megpillantom a legvicesebb embert a Földön, akit valaha láttam. A szerelése egyszerűen káprázatos, egyszerűen cuki. A kinézete mosolygásra kéztet, nem semmi figurák laknak itt, az egyszer biztos. - Szió vicceskinézetűfiú! - nevetek. Hát ez a fickó biztos nagy arc lehet, egyelőre szimpatikus, bár nem tudok róla semmit. Ő tuti jó fiú, tőle nem kell tartanom, azt hiszem. Viszont azt még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy valaki hogy képes ilyen maskarában járkálni. Nekem is kell ilyen! Ebben a minutumban valaki gyártson nekem ilyet, különben dühbe gurulok! - Ezen a fantasztikus napon kitünően érzem magam. Hát te? Ugye milyen csodálatos napunk van? Mellesleg csípem a szerkód, klassz. - vigyorgok az ismeretlenre. Nem igazán szoktam szóba elegyedni ismeretlenekkel, de olyan, mintha ezt a srácot évek óta ismerném és óvoda óta a legjobb pajtások lennénk. Mondjuk Viktor lehet ezt a fiúcskát őőő... különösnek tartaná, de most nincs itt, hogy elárulja a véleményét. - Én nem... - hiába ellenkezem, a srác a kezembe nyomja a fagylaltot - Köszönöm szépen. Az én tatyómba van üdítő, víz és édesség, kéred valamelyiket? - kérdezem kedvesen, majd nyalok egyet a fagyiból. Mmmm... igazán finom. Csak azt látom, hogy egyszercsak millió plüss, játék és cukorka terem a srác ölébe. Milyen aranyos játékok! Az egyik kis mackót megkaparintom és megsimogatom. Milyen mély zsebe lehet! Ekkor elmormol valami furcsa szót, int a pálcájával és bumm, egy hatalmas doboz fagyi landol a padon két kanállal. - Húúú, te aztán nagyon rendes és aranyos fiú vagy! Hogy hívnak? Én Krisztián vagyok. A tesóm pedig nem tudom hol van én meg úgy döntöttam sétafikálok egyet. Te mi járatban erre felé? Van kedved játszani? - kérdezem tök lelkesen. Hiperszuperüberkirálymenőségescsodálatosfantasztikus órákat fogok eltölteni a sráccal, úgy érzem. Olyan régen bújócskáztam mááááár....
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Dóra és AnnaMiközben összeszedik magukat, valószínűleg megint feltűnő lesz, hogy a papír nincs náluk, Anna zsebe, ha maradt benne bármi is, most üres, viszont Dóriéból az üvegcse a kis tasakban ott hever a fekvő lány jobbján. Vélhetően nem tudja, mi van benne, főleg mert maga az üvegcse sötét, és még a folyadék színe se látszik. Finom morgás, ágak reccsenése, vonyítás. Fényes nappal van a Szavannán, mégis félelmetes a hely a maga módján. Arra most már biztosan rá kell eszméljenek, nem teljesen normális ez a dolog, ami velük történik, ehhez pedig apróságokon át vezet az út, kezdve azzal, hogy Anna, akinek a papír a kezében volt, észre fogja venni, hogy kék porszemcsék tapadtak a tenyerére, ami nyilván nem a földről ragadt ott. Ugyan ilyen porból akad egy kicsi a ruháján is, ami a tekercs nyomát körvonalazza, ha úgy tetszik, rajzolja ki a felsőjén. Ott volt az, de ismét elvesztették, biztosan köze van ennek is ahhoz, hogy ide kerültek, ha eljut Anna idáig, már előrébb kerül, mi is ez a fennforgás. Ha összeszedték magukat, a holmijukat és nekikezdenek a patak keresésének, nem kell sokat keresniük, két-három összenőtt, hatalmas bokor takarásában fekszik a friss víz lelőhelye. Ez nem egy megszokott erre az erdős szavannában, hiszen főleg a pusztás, füves, takaratlan helyek a jellemzőek, ráadásul mintha nem a legmelegebb, száraz éghajlati szakaszba csöppentek volna. Ha felnéznek az égre, még mintha borús is lenne. A környék meg, ami meglepő módon elég üres, már-már gyanúsan elhagyatott, de nekik pont így biztonságos, mért aggódnának? Amíg az ivással, mosakodással pepecselnek, addig nem is sejtik igazán, hogy több szempár rájuk szegeződött, és végig kíséri mozdulatukat, egy fa lombjának, vagy épp bokor árnyékán rejtekéből. Lesnek rájuk, támadásra készen figyelnek, bár nem rossz szándékkal, inkább területóvásból, és amint a lányok kicsit megnyugodnának és gondolkodni kezdhetnének a miérteken, felfedve magukat támadnak a majmok rájuk, erőteljes hangadással közelednek, mintha el akarnák őket kergetni a víztől, de sarokba is szorultak a lányok. Vagy előállnak egy tervvel, vagy megerőltetik kicsit magukat, mi is áll rendelkezésükre. A víz nem fegyver, bármi bottal nekik indulni életveszély, a ruháik se segítenek sokat, na de még esetleg ott van az az üvegcse, kinyitva valami eszméletlenül bűzlő löttyöt magában rejtve.
|
|
|
|
|
