Eric S. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
Lyra - Sóbálvány átok? Mi vagyok én, valami elsős? - kérdezett vissza egy vigyorral, de egyébként Lyrának tényleg igaza volt. Seren semmi pénzért nem engedte volna, hogy visszaforduljon, még ha túszként kell végighurcolnia a bolton, akkor sem. Igaz, talán nem vennék jó néven, ha felemelt pálcával besétálna a közértbe egy "mindenki a földre" felkiáltással, majd Lyrát kényszerítené, hogy ugyan vegyen már valami gyereknek való műanyagpoharat, és rögtönzött símaszkkal a fején kimasíroznának. Nem, ez tényleg nem a megfelelő módszer, és még pszichológusra sem volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön. Talán fejlődőképes...? Engedelmesen megtartotta a kosarat, elvégre máshoz nagyon úgyse értett, tipikus nő-férfi felállás; előbbi pakolgatja a cuccot nagy lelkesen, utóbbi nyöszörögve fizet, csak náluk a lelkesedés és a nyöszörgés nélkül. - Szerintem a haja rendben van - jegyezte meg összevont szemöldökkel, ahogy a parókák előtt álltak mindketten. Vajon Lyra miért pont ide vezette őket? A lány válaszát hallva bólintott; igen, eszébe jutott, hogy ez probléma lehet, de még mindig több esélye volt Lyrával, aki valaha volt nyolcéves kislány, még ha nem is a legátlagosabb fajta, mint önmagával, aki se kislány, se átlagos nem volt soha, igaz, tizenéves huligán korában volt hosszú haja, de arról szívesen megfeledkezne így utólag. - Nem, álkulcsot semmiképp - egyezett bele. - Csak fullnormális dolgokat. Semmi bicska, hegyes hajtű, vagy hasonlók - szögezte le, csak hogy teljesen tisztán lássanak. Próbálkozásuk eleve halott ötletnek tűnt, igaz, legfeljebb ha elrontanak valamit, akkor is lesz ideje átugrani, elvégre a kastély itt van a szomszédban, de mégis kellemes lenne legalább némi felkészültséggel várni Eiriant. Követte Lyrát a fogkrémek felé, de szerencsére mielőtt válaszolnia kellett volna a költői kérdésre, a lány elintézte helyette. Igaz, az ő "csoki?" kérdése se állt annyira messze az igazságtól, csak baromira nem illett ide. - Hát, ha már itt járunk, valamivel használni is kell a fogpasztát - gondolkodott el hangosan. - Szerinted a piros jó? - kérdezte, ahogy leszedett egy fogkefét a polcról, ugyanis rózsaszínt egyszerűen nem volt hajlandó venni. - Meg valami hajbizé se ártana - jutott eszébe, még a parókás polc miatt. - Hosszú haja van, valamit csak kezdeni kell vele - nézett Lyrára, ez már teljesen az ő terepe volt, Seren annyit tudott volna megmondani a különböző típusú csatokról meg mindenféle klipszekről, hogy ja, az a műanyag izé.
|
|
|
|
|
Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Glyniss - Chiliset? Te Jézusom. Leég a torkod. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit merész gondolat? - mondtam neki aggodalmaskodva. Remélem túléli. Én egyszer már majdnem belehaltam. Na, mindeggy. - Remélem nem fogok átváltozni valami érdkes dologgá. - nevettem, majd megkóstoltam, milyen az íze. A gyomrom kavarogni kezdett. Finom, de átváltoztat. Lecsusszantam a székről. Mire észbe kaptam, minden olyan nagy lett. Uram atyám! Macskává változtam! Oda futottam Glyniss-hez, hogy segítsen rajtam, de gyoirsan, mert így maradok. - Miau! Miau! - nyávogtam, arra célozva, hogy vigyen már kiinnen. Könyörgök! Odabújtam a lábához és elpihentem.
|
|
|
|
|
Markovits István
INAKTÍV
Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
|
BarbiÚgy éreztem Barbin, hogy kicsit távolságtartó velem, mikor puszit adott. Lehet, hogy a tanár-diák kapcsolat miatt feszélyezve érezte magát, de hát most nem az iskolában voltunk. Aztán amikor tréfásan mellkason ütött, megnyugodtam, hogy nincs itt semmi baj. Elkaptam a derekánál fogva, néhány másodpercig el se engedtem, ez volt a természetese védekezési reakcióm az ütésével szemben, de a közelsége is jól esett. - Barom, szemétláda? Egyre szebb lesz. Hát ezt érdemlem? - vontam kérdőre Barbit nevetve. Még mindig tudott kislányosan viselkedni, és ilyenkor a régi szép idők nosztalgikus hangulatát hozta elő bennem. Valójában már nem volt a lánynak kifogása a vizsga miatt, utólag egy jó kis agytornának értékelte, amit elég érdekesen fogalmazott meg, de értettem a mondandója lényegét. - Örülök, hogy lehiggadtál. Pedig számítottam rá, hogy ki kell engeszteljelek. - eresztettem el egy csalfa mosolyt. Több ötletem is lett volna, hogy Barbi kedvében járjak, de persze úgy, hogy azért én se járjak rosszul. - Nem hallottál róla? - egy kicsit elkenődtem, pont Barbinak szerettem volna a leginkább imponálni, senki más rajongása nem számított volna annyit, mint az övé. A Warriorsnál is sokszor extra motivációt jelentett, hogy a pálya mellett tudhattam, mint az egyik leglelkesebb szurkolónkat. - Kösz a gratulációt. Igazán kijöhetnél a következő meccsemre, sokat jelentene nekem. - talán még egy kicsit meg is sértődtem, hogy nem hallott a kiváló teljesítményemről, de persze ezt igyekeztem nem kimutatni, inkább a csalódottság hangja szólt belőlem, amikor megköszöntem a gratulációt. Egyúttal azonban felvetettem, hogy tekintse meg a Bikák következő mérkőzését. Tulajdonképpen most már én voltam az, aki ilyenformán kiengesztelést igényelt. Ugyan volt egy kis ünneplés a csapattal, de korántsem volt akkora, mint amilyeneket Barbi annak idején megtapasztalhatott. Még nem éreztem annyira stabilnak a helyemet, hogy három meccs után nagyon duhajkodni merjek. De annyira nem is hiányzott, már nem voltam a pillanatnak élő huszonéves. - Egy kis szolid ünneplés volt, de semmi extra. - részletekbe nem mentem bele. Ha valakivel, akkor Barbival biztosan szívesen megünnepeltem volna durvábban is az eddig sikeresnek mondható visszatérésemet. De valamiért ezt a gondolatomat mégse osztottam meg vele. Lehet, hogy megijedtem az elutasítástól?
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
JamieMiután leül és rendel sok idő nem is telik el, hogy megkapja amit rendelt. Abban a pár másodpercben azonban megszabadul kabátjától és a pultra könyökölve vár. Ezt jobb kezével teszi, tekintget körbe, majd lábán pihenő bal kezén akad meg. El is mosolyodik a gondolatra, mivel csupán pár napja van ott az a kör. Meg az egész a nyaralásra emlékezteti, amiből csupán jó néhány órája, valamikor az éjszaka közepén tértek haza. Közeli emlék, de most próbálja kizárni, legalábbis egy kis időre. Egészen meredten bámulta csak kezét, persze mosolyogva, majd egy hang zökkentette csak ki, ami azt jelezte, hogy az ital az bizony ott van, előtte. Abban a pillanatban felnézett, és kicsit a fiú felé is fordult.
- Köszönöm - mosolyodott el, majd kezébe is vette a vajsört. Most volt pár pillanat, amíg meglepődhetett, mivel még sosem látta itt a pultost. Jó, egy ideje nem is tért be a csárdába, de azért elég szembetűnő változás, annyit meg kell hagyni. Eddig itt néhány ismerősén kívül csak magas, kigyúrt, vagy elég sötét megjelenésű embereket látott. Ő pedig egy normális srác. Sőt, nagyjából korabeli is, ez aztán nagy csoda.
- Új vagy itt? Még sohasem láttalak - teszi fel aztán kérdését. Még azt sem tudja, miért akar egyáltalán beszélgetni vele, csak egyszerűen megkérdezi ami foglalkoztatja. Meg aztán a mosolygást nagyon is tudja díjazni. Ő is imád mosolyogni, önkéntelenül is, bármikor. Így pedig elég furcsa látvány egy vigyorgó fiú a pult mögött, fura látvány azokhoz képest, akik itt megszoktak fordulni. De hát ilyen is kell, jó az a bizonyos változatosság.
Most már az eddig csak szorongatott poharat szájához is emelte, hogy igyon belőle, mert végül is ezért rendelte, nem csak dísznek. Addig is csak szépen csendben figyeli az idegent, a könyökölést már abbahagyja, amíg nem jut eszébe valami más is, egy téma, vagy csak kérdés, amivel folytathatná a beszélgetést. Még mindig nem tudja, miért, csak egyszerűen jelen pillanatban ezt akarja. Talán majd rájön.
|
|
|
|
|
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV
Polgármester Úr
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
|
Lexine Christopher élvezi az új, idegen emberek látványát, érdeklődő pillantással figyeli, ahogy a kislányt a magasba löki a dadája - nem tudom elképzelni róla, hogy a saját gyereke lenne, már csak az irritált pillantása miatt sem -, és szája egy fogatlan mosolyra húzódik. Fiamat nézve rám is rám jön a mosolyoghatnék, a baba már csak ilyen hatással van mindenkire a környezetében, de egyelőre visszatartom. Az előttem álló nőszemély közelében nem biztos, hogy okos dolog lenne bármiféle érzelmet mutatnom, még csak a kezemben tartott kisbaba felé sem. A kislány a hintán meglehetősen hangos, ezért sem gondolnám, hogy az ő gyereke. Amennyire ismerem - márpedig eléggé jól -, nem gondolom róla, hogy a saját gyerekét hagyná, hogy ilyen legyen. Az agysejtjei már kihaltak volna, de mivel látszólag nem tesz semmit a - hiszti? - ellen, szerintem eléggé nagy bizonyossággal mondhatom azt, hogy nem az övé. Alapból nincs az az elmeháborodott, aki egy ilyen nőtől akarna gyereket, na meg őt sem nézem annak a kifejezetten anyatípusnak. Mondjuk ha ebből indulunk ki, anno, amikor találkoztunk még a drágát sem tudtam anyaként elképzelni, mégis az események alakulásával változtak a dolgok. Bár jobb lenne távolságot tartani, de érzem Chrisen, hogy kezdi unni az egy helyben ácsorgást, leülök tehát vele a Lexine melletti hintára, és óvatosan lökni kezdem magunkat. Pillantásom a kislányon van, aki meglehetősen gyorsan és magasra löki magát, de most nem hibáztatom a dadát. Eléggé kezelhetetlennek tűnik a gyerek, nem is tudom mi mit tennénk, ha a fiunk annyira problémás gyerek lenne, hogy élni nem hagyna minket. Így is rengeteg időt töltünk vele, vigyázunk rá minden percben, és ketten alig győzzük. - A számból vetted ki a szót. - Vágok egy újabb pofát, bár mostanában nem gyakran szoktam. Látom, hogy Chrissel meglehetősen felkeltettük a kislány figyelmét, legalábbis ő biztosan. A kérdésére sóhajtok egyet. Nem is vártam mást. Jó régen volt, hogy találkoztunk, azóta sok minden megváltozott, amikről ő bizonyára nem hallott. - Szerinted mégis miért akarnám más gyerekét ellopni? -
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
SerenEgyetértően bólogattam Seren megállapítására, miszerint csakis normális dolgokat vehetünk, bár szinte láttam magunk kívülről, ami leginkább a férfi "hát igen, nekünk normálisak a szúró szerszámok, de másnak nem biztos" hangszíne miatt volt, és hirtelen rendkívül tanácstalannak éreztem magam. Mert hát oké, hogy ilyet nem, de akkor mit? Aztán csak sikerült elindítani a gondolataim, és valami ésszerű ötletre lelni odabent, minek hatására nem sokkal később már volt egy fogkrém a kosarunkban. Aztán Seren is aktivizálta magát, én pedig helyeslően bólogattam. - A piros nagyon jó lesz - mondtam, majd vetettem egy fintorgással egybevetett pillantást a polc felé. - Remélem a kislány nem szereti a rózsaszínt, mert akkor kénytelen leszel a kezébe nyomni a pénzt, és elküldeni őt vásárolni magának. Mert hogy volt annak is határa, amire én hajlandó voltam, és különben is, túl élénken élt bennem mint a mai napig az a két hét, mikor minden ruhám automatikusan rózsaszínné változott, ráadásul Serent is rózsaszín talárban láttam akkor viszont, szóval nem hiszem, hogy békés nyugalommal tudna nézni a fürdőjében ilyesmiket. - Ööö... Hajbizé. Oké - bólintottam egyet szórakozottan, majd odébb léptem a polc előtt. - Hát... hajgumi? - mutattam egyet a férfinek, aztán visszahajoltam, hogy megszemléljem a kínálatot. - Esetleg csat? - választottam ki egy katicás darabot, de a tudományom itt nagyjából meg is állt, mert soha az életben nem merültem el a női pipereholmikban. Ami alapvető volt azt ismertem, de kész, ennyi. - Hajkefe! - vidultam fel aztán hirtelen a felfedezésemtől, mert hogy egy fanyelű hajkefét találtam, ami valahogy nagyon úgy nézett ki, mint aminek egy kicsi örülne. Nekem amúgy is egy sima műanyag fésűm volt egész életemben, és azt is utáltam használni, szóval csak tippelni tudtam. - Szerinted tetszene neki? - meresztettem nagy, kíváncsi szemeket Serenre, miközben a kezébe nyomtam. - Nem allergiás valamire? - jutott aztán eszembe a kérdés, még mielőtt a sampon és a tusfürdő került volna sorra. Lehetséges, hogy mégsem vagyok annyira reménytelen eset?
|
|
|
|
|
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV
ex-csárdatulaj
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
|
SharlotteFurcsa érzés amikor az ember eléri a céljait. Csak egyszer jártam a faluban korábban, most mégis itt vagyok, talán a szívem húzott ide. Még nagyon érdekes minden, ugyanis én eddig az iskolán kívül csak kirándulni voltam varázslófalvakban. Az emberek újak, és mindenki ismeretlen. Szerencsém, hogy talpraesett vagyok és nem félek tőle, hogy magányos leszek. Főleg itt a csárdában, ahol soha nincs nyugalom. A napi munkaidő kezdetét vette, aztán csodák csodájára a lány, aki kérte a vajsört, megszólított. Mivel annál a két másodpercnél tovább nem figyeltem őt, felvont szemöldökkel pillantottam ismét rá. Kezem megállt a pohár törölgetése közepette, amit éppen folytatni akartam. Körbenéztem magam körül, és mögött, hogy ő most vajon tényleg nekem beszélt-e. -Én? Aha...most költöztem. Londonból -ez volt az első olyan beszélgetés, amire élesben kellett reagálnom. Azért érezhető volt az egyszerű mondatomból és a kiejtésemből, hogy ez még nem megy annyira mint a már begyakorolt kiszolgálós duma. Alexa azt tanította meg első sorban, hogy a munkahelyen hogyan kell majd beszélnem, és azt mondta, a további beszélgetés menni fog majd, mint a karikacsapás, csak idő kell hozzá. Én meg büszke vagyok magamra amiért rögtön tudtam válaszolni. Széles vigyorral néztem a lányt. Szerettem volna valamit mondani neki, aztán eszembe jutott... Ez a "rájöttem!" az arcomon is látszott, egy pillanat alatt leraktam a poharat, megtöröltem a kezem, és az övé felé nyújtottam. -Jamie Wayne -próbáltam minél normálisabban kimondani a nevem, nem hadarva. Nem tudtam, hogy a lány megérti-e vagy sem. -Te? Miközben megtudtam a lány nevét, morogva intettek, hogy rendelni akarnak. Egy röpke "elnézést" után odafutottam az öreghez, majd vissza a pultba. -Itt laksz? -kérdeztem a szöszitől, mert nem szerettem volna ha társaság nélkül marad, vagy bunkónak hisz. Közben kitöltögettem a röviditalokat, és tálcára raktam.
|
|
|
|
|
Zsolt Perott
INAKTÍV
Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
|
Lagger Arm Bogolyfalván sétáltam mikor eszembe jutott az aranyszívű Fédra néni. Még mindig rendkívül hiányzik, pedig eltelt már egy kis idő azóta, hogy első napomon meleg szívvel fogadott. Reménytelenül sétáltam a kis faluban. A csillagok már tisztán látszottak, és kezdett egyre hidegebb lenni. Ebben a pillanatban megpillantottam a Mátra Máguscsárdát. Már kezdtem fázni, de eszembejuttak háztársaim szavai, miszerint a vajsör felmelegí akármennyire is fázom. A muglik vizsgálódni szoktak, hogy mi igaz és mi nem. Most mugliként mentem oda a pulthoz, és kértem magamnak egy vajsört. Körülnéztem, és egy szabad asztalt kerestem szemeimmel. Ezt sajnos nem láttam, de viszont volt egy lány az egyik asztalnál, aki szimpatikusnak tűnt. Mivel nem akartam a pult mellé ülni, mint egy alkoholista odasétáltam hozzá. -Szia! Szabad ez a hely? Ha megengedi leülök. -Mit keres egy magadfajta lány egy ilyen helyen? Szomorúnak tűnsz. Mi a gond? Kérdeztem szomorúan. Én is szomorú vagyok, egy fontos személy elvesztése miatt. Fédra néni nagyon fog hiányozni, miatta vettem fel a jóslástant is. Bárki lesz az új tanár, vagy esetleg tanárnő biztosan nem fogom szeretni a jóslástant, ha lesz. Senki nem tudja helyettesíteni őt, még Kőszegi sem, pedig Ő igazán szimpatikus, meg jófejnek tűnik. Nem tudom, mi lesz így Fédra néni nélkül. Az élet nem állhat meg, de nem tudom elképzelni az itteni életem nélküle. Másodikos lettem, egy újabb nehézségi szint, amit muszály túllépnem, ezen gondolkozva kortyoltam egy nagyot a vajsörömbe. Ez nagyon finom... Hmmm...
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
JamieA fiú meglepődöttsége, hogy szólt hozzá, neki nem volt fura. Tényleg eléggé hihetetlen lehetett, de ő ezt akkor nem látta át, csak örült, hogy azért reagál is rá valamit. Az utolsó szónál felcsillant a szeme, és el is mosolyodott hozzá.
- Az szuper, én ott születtem – mondta egészen közvetlenül. Ha egy sötét alak lenne, akkor sem menne sokra ennyivel, meg kezdjük ott, hogy ezt nem is nézte volna ki belőle, így aztán teljes nyugodtsággal osztotta meg vele az információt. Csak nézett ki magából egy darabig, leginkább a fiút, majd amikor az letette a poharat és kezét felé nyújtotta, ezt ő is megtette, hogy aztán megtörténhessen a legalapvetőbb üdvözlési forma. Ehhez persze fel is állt, majd visszaült helyére és a másikkal egyetemben elárulta nevét, mivel logikusan ez következett a bemutatkozásból meg a kérdésből.
- Sharlotte Johanson – jelentette ki egyszerűen, ebben semmi olyan nem volt, amiért másképp kellett volna. Csupán a mosolya, ami megmaradt. Imádja ezt, és hogy a srác is mosolyog, egyre inkább késztetést érez, hogy csinálja. Közben természetesen tesz azért, hogy a vajsör fogyjon, hiszen nem csak dísznek rendelte. Meg persze Jamie is teszi a dolgát, mert ugye ez egy munkahely, és Sharlotte csak csendben figyeli, ahogy elsétál egy öreghez a rendelést felvenni. Előtte csupán egy kedves mosollyal válaszol, hogy semmi gond, de nem kell sokáig nélkülöznie a társaságát, mert az vissza is tér, elég hamar. Ráadásképpen még egy kérdést is kap, amire szívesen válaszol. Nem csak azért, mert nem akar bunkónak tűnni, hanem tényleg jobbnak érzi úgy, hogy beszélgetnek, mintha egyedül ülne az egyik távoli asztalnál.
- Igen, egy ideje a faluban lakom a bátyámmal. És akkor gondolom te is – vigyorog tovább. Igazán természetes ez nála, nem tud faarccal mondani vagy tenni semmit, csak ha éppen olyan kómás állapotban van, hogy még a neve sem jut eszébe. Na akkor képes eléggé érdekes arckifejezésekkel menni a világnak, de az ritka. Ez most nem olyan. Magában elmélkedik, ahogy kortyolgat az italából és figyeli, ahogy a röviditalok a kis poharakban a tálcára kerülnek. Ezalatt egy újabb kérdésen töpreng, és szinte rögtön eszébe is jut egy eléggé kézenfekvő téma.
- És milyen itt, eddig? - kérdez rá a lehető legnagyobb komolysággal, már ami tőle telik. Az is csak annyit tesz, hogy ugyanúgy vigyorog, és megkülönböztethetetlen a másik nézésétől. Nem tudja, hogy mikor érkezett, de néhány dolgot biztosan láthatott már, akármennyi ideje is tartózkodik a faluban. Ha meg nem tudott véleményt alkotni, majd ő elmondja milyen jó, meg szép. Egyszer biztosan kialakul róla a teljes és saját véleménye, de az se lehet annyira rossz.
|
|
|
|
|
Lagger Arm
INAKTÍV
Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
|
ZsoltSzórakozottan iszogattam, az érdes asztal peremét vizsgálgatva. Az ital kellemesen átjárta minden porcikámat, és magam sem tudtam meghatározni, hogy most boldog vagyok-e, vagy szomorú. Olyasmi érzésem volt, mint ami akkor fog el, ha lebetegszem. Olyankor rosszul érzem magam, de élvezem, hogy csak heverek, és általában kiszolgálnak. Elvoltam. Egy udvarias hang szakított ki a mélabúmból. Számítottam rá, hogy hamarosan társam akad az asztalnál, hiszen magamban voltam, és én még a megbízhatóbbik népséghez tartoztam a csárdában, aki mellé oda mer ülni az ember. Azon gondolkoztam, hogy ez akkor is így lenne-e, ha a terveim szerint leborotváltatnám oldalt a hajam, vagy felvennék egy számomra tetszetős bakancsot. - Szia - mosolyogtam a fiúra, talán kicsit kényszeredetten, és ösztönösen végigmértem. Nem volt furcsa ismertetőjegye, talán a fancsali arckifejezés az, ami nem tette számomra közönbössé. - Persze, gyere csak. A srác, akit ismerősnek találtam, leült az asztalhoz. Szinte biztosra vettem, hogy évfolyamtársak vagyunk, vagy hasonló. Félig-meddig arra számítottam, az én szerencsémet ismerve. Hogy néma csendben fogunk egymás mellett iszogatni, elvégre idegennek számítottunk egymásnak, de az idegen megcáfolt. Nagyon udvarias volt, bár a magamfajta lány jelzőt kicsit furcsának tartottam. - Ó, hát, izé... unatkoztam - böktem ki. Kicsit feszélyezve éreztem magam, hogy ki kellett mondanom, mi nyomja a szívemet, de nem akartam azt mondani, nincs semmi baj. Ha már rákérdezett, nem volt szívem kamuzni. - A zongoratanárnőm kórházban van, kicsit aggódom érte. Az ezután érkező csend olyasmi volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Sejtettem, hogy folytatnom kéne a beszélgetést, hiszen olyan kedves volt, megkérdezte, mi a bajom. Bár a fiú tipikusan olyan udvarias típusnak látszott, de nem az a lényeg, hogy csak velem kedves-e, nem akartam megbántani. - Te is elég levertnek látszol - jegyeztem meg. - Vagy rosszul látom? Az arcvonásait tanulmányoztam, és próbáltam rájönni, nem találkoztunk-e már valahol. Bár sejtettem, hogy a válasz nem lesz.
|
|
|
|
|
Glyniss Clarkson
INAKTÍV
Csillagszemű Vadóczka
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
|
VaníliaKihozzák a rendelést és boldogan kóstol bele a forró, ámde enyhény csípős italba. -Egyáltalán nem olyan csípős, csak kellemese égeti a torkodat. Kipróbálod?-nyújtja neki a poharát. Közben megérkezik Vanília rendelése is, ami elsőre egy ártalmatlan italnak tűnik. Beleharap a kókuszos sütijébe, ám majdnem félrenyeli a falatot és köhögésben tör ki, amikor az előtte ülő lány kezd fura színt ölteni. Nem telik el egy perc se, a lába előtt egy kiscica kereng. Tág pupillákkal mered a cicára, elsőre alig hisz a szemnek, hogy Vanília az, majd úgy dönt kihasználja az alkalmat és egy kis játékra invitálja új társát. Előhúzza kesztyűjét a kabátjából és a cica előtt lengeti, hátha kapva kap a himbálódzó, puha dologra. -Na mit szólsz? Tetszik a kesztyűm?-libegteti a cica karmai előtt. Aztán ha megunta felveszi a kis szőröst és meggyömöszöli az asztalon. -Érdekes.Remélhetőleg hamarosan elmúlik a hatása ennek a szernek. Nehogy a végén kiderüljön allergiás vagy erre a varázslöttyre, és így maradsz.-vigyorog a cicus szemébe.
|
|
|
|
|
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katkó ♥Sosem gondoltam, hogy Zoé után még lesz esélyem a szerelemre. Túlságosan is jó volt a nyár, és túlságosan is rossz volt az egész, ahogy tönkrement. De már kihevertem, igaz egy tanév kellett hozzá, na meg Kati elbűvölő személyisége. Talán most még biztonságban is érzem magam mellette, mert nincsenek úgynevezett körülmények, mint életkor, vagy mondjuk nem csap meg árammal. Zoénál sem volt ez igazán gond az én részemről, de most ezek az akadályok sem gördülnek elém, mi több valamivel magabiztosabb is vagyok, amióta az őzikeszemű az enyém. Nagyon kis furcsa volt azon a délutánon, talán azóta sem volt olyan heves, mint akkor. Vagy csak meg akarom szépíteni a dolgot, igen ez lehet az igazság, hiszen akkor csókoltuk meg egymást először. Belegondolva elég béna randi helyszín a szobánk, de mégis… valamiért nem szokványos és emiatt tetszik. Persze, ha majd a gyerekeinknek elmeséljük, biztos nagyot nevetnek majd… izé… kissé előrehaladtam. Még mi is azok vagyunk, előbb végezzük el az iskolát, meg hasonlók. Kati természetesen ugyanolyan kedvesen fogadott, ahogy szokott, a csókjaink ugyanolyan édesek voltak, ahogy mindig. Vagy talán most egy kicsit édesebbek az előzőnél, hiszen azok már elmúltak, ezek pedig éppen most történnek. Néha magam is meglepődök, mennyi mindent össze tudok hordani. Bebiztosítjuk egymásnak, hogy szeretjük egymást, mindenféle szinten, szavakkal és tettekkel egyaránt. Iszunk is rá, csak, hogy felkerüljön pont arra a bizonyos i-re.
- Végül is igaz, ez egy jó helyszín. Bár veled a szellemházban is jó lenne egy randi, szóval… - meghúzom a vállaimat kedvesen, ha egyáltalán lehet úgy, és kezdek, elveszi a szemeiben. Valahogy ez visszatérő dolog nálam, nem tudom, hogy zavarja-e egyáltalán. A süti kérdés máris továbbtereli a figyelmemet, és már mondom is.
- Az aruenta a múltkor nagyon ízlett, most is jó lenne. Én azt fogok kérni, de én fizetek ám. – kicsit megfenyegetem viccesen mosolyogva az ujjaimmal, és máris rágondolok, a mézes, lágy és csoki bevonatos süteményre. Nem is annyira drága, de itt mondjuk a legolcsóbb muffin is észbontó hatású.
- Te mit szeretnél? Jól gondold meg drága! – a kezem ösztönösen az övét keresi az asztal felett, és pihentetőleg rá is helyezem a kezére a sajátomat. Valahogy, ha a közelemben van, nem szeretem, nem megérinteni, sokat jelent nekem, minden érintés. Minden rendbennek tűnik, nagyon várom a folytatást és azt, hogy előhozakodjon valamivel. ~ De mit szeretne? Biztos nem a vizsgákról beszélgetni. Nagyon jól csinálja, egyre jobban felcsigáz… ~ Mosolygok tovább, mint a vadalma, és még egy apró pír is jelenik meg az arcomon. Egész ügyesen álcázom már mellette ezt.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Ákica<3 - Felőlem találkozhatunk extrémebb helyszíneken is, ha neked az bejön - villantok Ákosra egy kihívó pillantást. Mert miért ne? Lehet, hogy tényleg egész jó randi helyszín lenne a kísértetház, vagy akár a kínzókamra. A közeg biztos adna valami pluszt az élményhez. Kicsit elszabadul a fantáziám, de igyekszem gyorsan visszarángatni magam a jelenbe, Én most nem tehetem meg, hogy ilyesmiről képzelegjek. Ha kiderül, hogy az egész kapcsolatunk csak egy jól elkészített bájitalon alapszik... Ezzel ismét problémánál vagyunk. Amilyen gondtalanul fantáziálgattam pár másodperce, olyan erővel nehezedik most rám a bizonytalanság, és az egyre erősödő bűntudat ezért az egész helyzetért.
Azonban úgy tűnik, Ákos nem veszi észre micsoda lelki vívódáson megyek itt keresztül. Ez egyrészt jó, esősorban örülök neki, hogy nem kérdez rá a dologra, nem kell magyarázkodnom, van időm a saját tempómban kitalálni, hogyan tovább. Másrészt viszont, miért nem veszi észre? Nem teljesen nyilvánvaló?
Gond nélkül áttérünk, a ki mit rendel témára. Én azonban mégsem tudom százszázalékban erre koncentrálni, a fejemben kavarognak a gondolatok és már képtelen vagyok gátat szabni nekik. Ákos szemeibe nézve minden teljesen egyértelmű. Szeretem őt, és valaki nagyon csúnyán átvert. De ha megpróbálok az agyammal gondolkodni..., ott kezdőik a káosz. Ezért inkább úgy határozok, hogy a legjobb lesz, ha összességében mellőzöm a gondolkodást, amíg lehet. Majd megoldódik minden magától. Remélhetőleg.
Félrebillentem a fejem és csettintek egyet a nyelvemmel Ákos kijelentésére, miszerint ő fizet. De egyébként nem viszem túlzásba az ellenkezést, helyette mosolyogva küldök neki egy cuppanós puszit.
- Hmm, még nem tudom - elgondolkodom, vajon mit is kéne választanom. Aztán Ákos keze megtalálja az enyémet az asztalon, jól esik az érintése, ugyanakkor megint hevesen feltör bennem a lelkiismeret furdalás az egész miatt. ~ Szörnyű vagyok! ~ A további kínszenvedésemtől - rövid időre legalább - az asztalunkhoz közeledő pincérnő ment meg, aki jókedvűen kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Mintha csak megérezte volna, hogy már épp a rendelést beszéljük meg.
- Én öö hamis túróst kérek - adom le a rendelésem, aztán a pincérnő felírja azt is, amit Ákos szeretne és újra magunkra magunkra hagy minket.
Itt az ideje, hogy előhozakodjak azzal, amire kíváncsi vagyok. Már veszem is a nagy levegőt, de szavak helyett végül csak egy hatalmas sóhajra futja meg egy mosolyra. Hiába, nem gondoltam ezt át rendesen, ahhoz nem vagyok elég számító és megfontolt. Éppen ezért még magamat is meglepem azzal, hogy továbbra sem mesélek el mindent Ákosnak, hogy nem adom fel ezt a hülye játékot, és nem szembesítem egyenesen a "vádakkal". Egyszerűen túl rég óta titkolom, és most már fogalmam sincs, miképp vezethetném be a sztorit.
- Tudod, néha olyan fura... egyszerűen csak képes lennék csendben üldögélni veled, és nem kellene semmi más csak te... És ez most nagyon bénán és nyálasan hangzott. Mint akit nem is tudom. Nem itattál te velem titokban valami durva szerelmi bájitalt? - " Csak poén". Ezt sugározza minden rezzenésem, a hangsúly, a hanglejtés, minden. Csak egy furára sikeredett szerelmi vallomás, az egész arra alapozva, hogy az előbbi sóhajom simán elment egy szerelmes sóhajtásnak is. Mindebben a legrosszabb, hogy minden szavam igaz, és mégis hazugságnak érzem. Létezik ez? Ha lehet, az eddigieknél is rosszabbul érzem magam, eddig még mindent elmagyarázhattam volna Ákosnak, nem lett volna semmi gond. De én mit csináltam? Ki tudja milyen indíttatásból inkább körülményeskedve próbálom megtudni a választ a valójában nagyon is komoly kérdésre. ~ Szörnyű vagyok! ~
|
|
|
|
|
Eric S. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
LyraMár-már vállon veregette saját magát, amiért képes volt egy olyan tárgyat a kosárba tenni, ami nem teljesen felesleges, de a Lyra által felemlegetett lehetőség nem kicsit borzasztotta el. - Majd a tanársegéd megveszi. Vagy kiadom büntetőmunkának - vonta meg a vállát. Már látta is maga előtt, ahogy a hatstrófás ódák helyett hajfonást, cipőkötést és ruhajavítgatást lesz a rendetlenkedők reszortja. Igaz, most, hogy egy jó nyolcvan gyereket a gondjaira bíztak, egy plusznak igazán nem kellene problémát jelentenie. - Gondolom - egyezett bele, és belerakta a Lyra által mutatott izéket a kosárba. Az ő szemében egyforma volt mind, úgyhogy vett jó néhányat, hátha Eirian szemében nem ugyanolyanok. Volt egy olyan tippje, hogy a nyolcévesek hajlamosak háklisak lenni az ilyesmire. Lyra nagyon megörült a hajkefének, Seren pedig vetett rá egy "ezt-ugye-nem-gondolod-komolyan" pillantást, mikor a lány megkérdezte tőle, vajon szerinte tetszeni fog-e Eiriannak a fésű. - Mittudomén? Ez egy fésű, szerintem igazán mindegy, hogy néz ki - bölcselkedett. Ha nem lettek volna ennyire analfabéták a témában, valószínűleg jót vigyorgott volna azon, hogy Lyra sem sokkal jártasabb ilyen téren, mint ő, de pillanatnyilag lefoglalta a kapacitását a komoly feladat, hogy vajh jó-e a fanyelű fésű. Seren meghozta a nehéz döntést, és berakta az eszközt a kosárba. - A szociális munkás nem említett semmi ilyesmit, úgyhogy nem hiszem - válaszolta arra a kérdésre, hogy vajon Eirian allergiás-e. Áttértek a tusfürdőkhöz, és tanácstalanul állt meg a hosszú sorok előtt; a férfirészleg olyan szép és egyszerű: van hajad? ha igen, akkor ezt vegyed, cső, mehetsz is. Nem is értette, minek kell túlkomplikálni, amikor egy tubus jó mindenre, amit a zuhanyzóban intéz az ember. Felkapott egy dobozt, amire a "szupergyümölcs testápoló" fantázianevet ragasztották, és elégedetten ellépett a polctól, mondván megtalálta az univerzális darabot, nem kell tovább válogatni. Mi kellhet még? - Ugye szerinted is vannak ruhái...? - kérdezte, még annak a gondolatától is szörnyülködve, ahogy lelki szemei előtt megjelent kettejük képe, ahogy egy halom bidres-bodros, fidres-fodros tüllruhával szemben ácsorognak.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Seren- Addig meg a régi tanársegéded használod erre, éééértem - villant a szemem vidáman Serenre, egyértelműsítve, hogy csak szekálom épp. Milyen jó is nekem, hogy nem kellett tartanom attól, hogy megtorolja, mert akkor vásárolhatna egyedül! A hajkefével viszont igencsak nehéz dilemmába botlottunk. - Igazad lehet... - bólintottam kissé bizonytalanul, de azért a férfi kezébe nyomta a darabot, hogy döntse csak ő el, hogy mi lesz vele, mert hát mégis csak ő készül apukának, vagy mi a fene. Aztán egy pillanatra nem néztem oda, és Seren máris elkódorgott. Gyorsan utána caplattam hát, és belekukkantottam a kosárba, amiben valami testápoló kapott kitüntetett helyet, viszont a férfi máris lelépni készült, amiből nyilvánvalóvá vált számomra, hogy semmi egyébbel nem kívánja kiegészíteni a repertoárt. A karjánál fogva kaptam el és húztam vissza, hogy szembesítsem a tettével. - Mondd csak, te zseni, miből gondoltad, hogy a testápolóval lehet mosakodni? - meresztettem rá nagy szemeket, miközben az orra elé toltam két gyerekeknek készült terméket. - Sampon a hajra. Tusfürdő fürödni - közöltem, majd belepottyantottam a flakonokat a kosárba. Na ez a szintű tudatlanság és pasi gondolkodás már nekem is sok volt. - Mondd csak, te tán ugyanazt kened a képedre borotválkozás után, mint amivel zuhanyoztál? Mert ez kábé ilyen mértékű mellényúlás volt - mondtam fejcsóválva. Aztán a következő kérdés még inkább a kétségbeesés szélére taszított. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne eresszek meg egy fáradt mosolyt a másik felé, mielőtt válaszoltam volna. - Nem Seren. Bizonyára csomagolópapírban adják át neked, masnival a fején. Sajnos mint vizuális típus, ezt azonnal láttam is magam előtt, és kitört belőlem a röhögés. Viszont miután rendeztem az arcvonásaim, sikerült érdemi választ is adni. - Szerintem lesz neki elég ruhája kezdetnek, na meg nem is tudhatjuk, hogy milyen méret kell neki. Viszont ágyneműt meg törölközőt még kereshetnénk. Kezdtem belejönni a dologba.
|
|
|
|
|
Eric S. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
- Mindig is téveszthetetlen logikád miatt választottalak újra - vigyorgott a lányra. A szemrehányó kérdésre egy vállrándítással felelt, miért ne gondolta volna? Testápoló, még a nevében is benne van, hogy valami ilyesmire való, nem? Nyilvánvalóan soha nem használt ilyesmit, úgyhogy a különbséget se érezte olyan kardinálisnak, hogy értelmét lássa a válogatásnak, de nem szólt bele, amikor Lyra inkább úgy döntött, ez nem lesz megfelelő választás. - Képzeld, igen. Úgy hívják, szappan - fedte fel az évszázados titkot, amit még a maják is életük feláldozásával őriztek, de Seren valahogy mégis hozzájutott ehhez az információhoz, amit a gyakorlatba is ültetett nagy kedélyesen minden reggel. Nem értette, minek ennyi felesleges pipereholmi, de megadta magát - Lyra csak jobban ért a témához, úgyhogy hagyta, hogy - az ő szemében - a polc felét berámolják a kosárba, és most már valóban indulhattak arrébb. - Nem lehetne dobozban? Akkor az ággyal nem kellene már foglalkoznom - vágott vissza nem kevés szarkazmussal a hangjában. Oké, hálás volt Lyra segítségéért, de ezek az oda-vissza gúnyolódások náluk megszokottak voltak, egyikőjük se vette szívére a másik megjegyzéseit - annál sokkal több mindenen mentek együtt keresztül, minthogy ilyen apróságok megbomlasszák náluk az egyensúlyt. - Oké, szerintem ennyi elég, fizessünk és menjünk - jelentette ki, miután az ágyneművel és a törölközőkkel is meggyűlt a bajuk - még a színeket is nehezükre esett összeválogatni, de választott mindenből kétfélét, és probléma letudva - mivel a fizetését lényegében semmire nem használta és anyai ágról annyi pénzt örökölt, amit megszámolni sem tudna - és nem a matematikai képességeivel van gond, no nem mintha bármikor is tervezné használni, annál sokkal büszkébb volt, és egyébként is megállt a saját lábán, nem kellett neki segítség -, úgy volt vele, ennyi feleslegbe talán még nem hal bele. A maradékot ehhez képest egész gyorsan elrendezték; a szekrényeknél és egyéb bútoroknál annyira nem lehetett mellé nyúlni, úgyhogy azt még nekik is egész egyetértésben sikerült elintézni, főleg világos és élénk színeket válogatva. Arra tippeltek, az minden kislánynak tetszik. Már bőven benne jártak a délutánban, mire végeztek, de sikerült mindent elintézni, amit Seren konkrét csodaként élt meg. - Végeztünk - nézett Lyrára, miközben megálltak a tér közepén. - Kösz, hogy elkísértél - tette még hozzá, ugyanis valóban értékelte a lány segítségét, egyedül nehezen boldogult volna a temérdek, szerinte sokszor felesleges dolog között.
|
|
|
|
|
Zelei Viktória
INAKTÍV
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
|
Zoé* Széles vigyorral nyugtázza, hogy a lánynál van karamellás csoki. Nagyon jól megismerték egymást az elmúlt találkozások alkalmával, bár inkább a kislány mesélt el magáról sok mindent. Nagyon szereti Zoéval lenni, mert sokkal engedékenyebb, mint az anyukája. Valahogy őt meg Lettit leszámítva senki nem akarja olyan szigorúan nevelni a kislányt, emiatt egy kicsit megzavarodik, hogy melyik a helyes viselkedés. Talán az, amit a mamája mond, de ez akkor is jobb így. Azért nem viszi túlzásba a komiszkodást akkor, amikor nem az anyukájával van, mert nehogy a fülébe jusson, hogy miket csinál. A kastélyban van egy pletykás banya szobor, az bármiről képes pusmogni. Azzal vigyázni kell, nehogy elferdítve visszajuttasson ezt-azt az anyukája fülébe, mert akkor el fogja venni valamelyik játékát egy egész hétre. De a kastélyon kívül ettől nem kell tartania, úgyhogy még nagyobb lelkesedéssel reagál az ízváloztatós csokira.* - Váááltoztatja? Húúúú, kérek szépen! * Rikkantja elcsodálkozva, miközben az izgatottságtól összedörzsöli a két tenyerét. Hűha, ilyenről még nem is hallott, pedig szívesen kipróbálná. Nem kell annyi csokit megennie, és mégis sok ízt érez. Ebben az anyukája is benne lenne.* - Milyen ízei vannak? Ugye nincs benne olyan undi, mint a mindenízű drazséban? *Kérdi fintorral az arcán. Állítólag van belőle szellem meg hányás ízű is, olyat szerencsére még nem fogott ki, de a chilissel rendesen meggyűlt a baja, nem győzte inni rá a tejet. Azóta nem mer olyat enni, pedig a tejszínes eper ízűért nagyon oda van. * - Nem fogom! *Ígéri komoly arccal, szavait egy bólintással nyomatékosítja. Nem kellene féltenie, mert nagyon profin hintázik a kicsi lány, van benne gyakorlata. Vivien azt is megtanította neki, hogy hogyan kell leugrani a mozgó hintáról. Tényleg, meg is mutatja Zoénak, hogy milyen ügyes. Ahogy lassul a hinta elrugaszkodik és leugrik róla. Picit meginog a lába, de szépen földet ér anélkül, hogy elesne. Zoéra nézve felnevet, annyira tetszett neki a mutatványa.* - Ezt Vivi mutatta, hogy kell! * Csicsergi, miközben eszébe jut, hogy lekapja a hátizsákját.* - Szerinted mit játsszunk még? * Teszi fel az újabb kérdést a lánynak, miközben elgondolkodva szétnéz. Az alagutas mászóka irányába mutat, miközben vigyorogva várja a lány reakcióját.*
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A válaszát hallva csak egy lesújtó pillantást vetettem felé. - Az arcszeszre gondoltam. De a válaszoddal most igen érdekes információkat szereztem a szokásaidról - vigyorodtam el, aztán ejtettem a témát, és inkább újra a vásárlásra koncentráltam, mert ezen bizony túl kellett lenni. Jót nevettem a dobozos verzión, amit sebtében vizualizáltam, de miután kellően kiszenvedtük magunkat a textilárus részen, hatalmas megkönnyebbült sóhajjal követtem Serent a pénztárhoz. Megvallom, nekem az nem jutott eszembe, hogy még nem végeztünk, csak mikor Seren elterelt a bútorbolt felé, de hála az égnek itt viszonylag könnyű dolgunk volt, ráadásul kifogtunk egy segítőkész eladót is, aki szívesen választ minden felmerülő kérdésre. Miután biztosítottak róla minket, hogy a legszebb, legjobb ágyat választottuk, ami ráadásul még gerincbarát matraccal is rendelkezik - bár nekem ez nem sokat mondott, úgy igazából, mert én egy sima ágynak is nagyon tudtam időnként örülni -, a férfi aláírta a megrendelést, mi pedig útnak indultunk. - Semmiség - mosolyogtam rá Serenre, ahogy megálltunk a boltok előtt. - Majd még kitalálom, hogyan hálálhatod meg - kuncogtam, majd előkapartam a pálcám, és elkértem tőle a szatyrot, hogy miniatürizáljam. - Én így szoktam, mert zsebre lehet tenni, és utálok cipekedni - magyaráztam a tettem, és talán itt mutatkozott meg először a nap folyamán a részemről a női leleményesség. Aztán előhúztam egy termoszt a táskámból, a helyére pedig beejtettem a vásárolt holmikat. - Kérsz? Kávé - nyújtottam a tanár felé a fém tartályt, tudva, hogy a fekete ital a gyengéje. Na igen, mostanában nekem is az lett, mert bár Kahlil bájitalának és az eltelt időnek hála, egyre kevésbé voltam rosszul, a kávé és a tea literekben mérhető szürcsölése megmaradt rossz szokásnak.
|
|
|
|
|
Eric S. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
A válaszra megvonta a vállát, majd összeráncolt homlokkal a lányra pillantott, mikor a szappannal való borotválkozást az érdekes kategóriába helyezte. - Áh, remélem, nem használod fel ellenem ezt a felettébb lényeges információt - válaszolta enyhe gúnnyal a hangjában. Mégis, nem teljesen mindegy, mivel borotválkozik? Az a fontos, hogy megteszi - borostásan még éppen kinézett valahogy, ahhoz valószínűleg a diákjai is hozzászoktak már, mert legtöbbször nem foglalkozott ilyesmivel az ő tiszteletükre, ha bal lábbal kelt fel, viszont a rendes szakáll kész tragédiával ért fel nála. Így sem volt túl szerethető arca a sötét pillantások és jellegzetes mimika miatt, szőrösen viszont egy sorozatgyilkos erőszaktevőt is megszégyenítene pszichopátiás kinézet tekintetében. A felvetésre, hogy majd Lyra majd kigondolja, mivel is hálálhatná meg segítségét, elvigyorodott. - Azért ne gondolkodjon sokáig, kedves prefekta - jegyezte meg, kicsit megnyomva az utolsó szót. Őszintén örült neki, hogy a lány prefektusai egyike közé tartozott - egyrészt, mert mindig is tudta, hogy Lyra sehogy sem passzolt a levitába, másrészt pedig biztos volt benne, hogy a rellonos gárdának így minimum olyan híre lesz, mint az Anna és ő idejében volt. Loveguard büntetési rátája is kifejezetten tetszett neki, Phillips kellően gunyoros volt, Rainsworth pedig teljesen gátlástalan - pont olyanok, mint amilyeneknek a sárkányok gárdájához lenni kell. A lekicsinyített szatyrot zsebre vágta - ő ilyenekkel az esetek többségében nem foglalkozott, soha nem vásárolt össze annyit, hogy szükség legyen hasonló praktikákra. A kávét megköszönte és elvette - már a kérdés is felesleges volt, lényegében koffeinnel működött, ha már enni egyébként sem evett sokat. Az innivaló kicsit édes volt az ízlésének, de minden más tekintetben egész jónak minősült. - Nem ülünk le? - mutatott egy padra, elvégre ha még úgyis beszélgetnek meg kávézgatnak egy kicsit, felesleges a ronda szökőkút mellett szobrozniuk.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A megszólításra vidáman nevettem egyet. - Látom, boldoggá tesz a tudat, hogy ezen túl is neked fogok dolgozni, házvezető helyettes úr - viszonoztam a hangsúlyt csipkelődve, de jókedvűen, mert kifejezetten örültem, hogy így fordultak a dolgaim. Szívesen lettem prefektus a rellonban, ahol elememben éreztem magam, annak ellenére is, hogy egyébként jobbára meghúzódtam a háttérben, leginkább annak köszönhetően, hogy még nem tudtam magamban rendezni minden lelki bajom. Aztán lerendeztük a szatyrot, és így megszabadulva attól, hogy figyelni kelljen a holminkra, már nyugodtabban tudtam álldogálni a téren. Egyszerűen nem szerettem, ha tele van a kezem, akkor mindig úgy éreztem, hogy nem tudok elég gyorsan reagálni, ha kell. Aztán a kávét odanyújtottam Serennek, és a javaslatára bólintottam egyet, és elindultam a pad felé. Végül is tényleg teljesen nyugodtan leülhetünk, hiszen az idő is szép volt, na meg az égben madarak röpködtek... vagyis... Megráztam a fejem, mintha valami zavaró gondolat keveredett volna elő, aztán inkább elkértem a termoszt Serentől, és még ittam a kávéból, mert úgy ítéltem, hogy bizonyára csak nagyon fáradt vagyok. Egyébként a lötyit Noel hozta nekem reggel, azzal az indokkal, hogy ha úgyis a faluba megyek, akkor jobb, ha van nálam fekete, és milyen igaza volt! Ráadásul mivel az utóbbi napokban rendre ő hozta le az üvegházba a reggeli kávét, már tudta azt is, hogy milyen ízesítéssel szeretem azóta, hogy egyáltalán képes vagyok ízesítve meginni. - Ez már a tiéd - adtam vissza az italt Serennek, testvériesen elfelezve a kávét, mert biztos voltam benne, hogy egy ilyen nap után neki is szüksége van rá. Aztán hátra dőltem a padon, és elkezdtem az eget bámulni. Furcsa, valahogy olyan békesség lett először úrrá rajtam, aztán kiült az arcomra egy boldog mosoly, és a világ kifejezetten gyönyörű helynek látszott. Aztán az egyik felhőt meglátva hirtelen felkiáltottam. - Nééézd! Olyan, mint egy sárkány! - mutattam fel az égre, aztán Serenre nevettem, várva a hatást, hogy vajon ő is látja-e. Igazából egyáltalán nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben, és hogy az a valami egy bájitalnak köszönhető, amit a kávémba kevertek.
|
|
|
|
|
Seren E. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
- Bizony-bizony. Majd te megneveled a kölyköket - jelentette ki vigyorogva, ugyanis számított rá, hogy Lyra módszerei megfelelőek lesznek erre. Nem hitte volna, hogy a vásárlás valóban ennyire terapeutikus hatással van a nőkre, még az olyan atipikus egyedekre is, mint Lyra Castle, de a lány boldog mosolya eloszlatta a kétségeit - abban ugyanis biztos volt, hogy nem az ő személye késztette arra, hogy a prefekta ennyire kiviruljon. Ő még nem érzett semmiféle hatást a kávéval kapcsolatban, elvégre jóval magasabb volt, mint Lyra, és volt már gyakorlata különböző vidámító szerekkel, úgyhogy a szervezete valamennyi ellenállást is kifejtett velük szemben, legalábbis annyira, hogy nagyobb adag kelljen ahhoz, hogy megérezze a hatásukat. Engedelmesen átvette a maradék kávét, és természetesen meg is itta - a fekete nedűvel nem udvariaskodunk, ha van, elhappoljuk és kész -, úgyhogy néhány perc múlva ő is kezdte érezni, milyen kellemes is itt ülni Lyra mellett egy padon, csak bámulni a szép, levitakék eget, és azon tanakodni, melyik felhőt mihez is lehetne hasonlítani. Lassacskán rá is átragadt a prefekta hangulata, úgyhogy vele együtt nevetett. - Neked nincs déjà vu-d? - néz a lányra egy mosollyal, ahogy az égen átvonuló sárkányfelleget kíséri szemmel - igaz, akkor az erdőben feküdtek, a földön, és a csillagokat nézték így, de a világ hasonlóan szépnek tűnt. - Az meg olyan, mint egy kelpi - irányítja Lyra kezét egy kicsit arrébb, finoman átkulcsolva a kézfejét - újabb déjà vu -, majd hirtelen ötlettel felpattant, magával húzva a lányt. - Gyere! - szólt, és elkezdett szaladni, majd megállt az egyik bolt előtt, és intett Lyrának, hogy álljon meg. - Mindjárt jövök - közölte, majd benyargalt a boltba, egy perccel később pedig két sapkával érkezett meg: Lyrának egy cicafejet formázóval, amit rögtön rá is adott - nemleges választ egyébként se fogadna el -, magára pedig farkasfüleket aggatott. Elővette a varázspálcáját, majd egy szál margarétát varázsolt gyorsban, mivel géniuszi ötlete támadt, a növényt pedig Lyra kabátjára tűzte. - Cicavirááág - vihogott elmés ötletén. Halványan megfogalmazódott benne az érzés, hogy érezte már magát hasonlóan, ha nem is ennyire boldog póninak, de régebben is voltak módszerei arra, hogy elfelejtse búját-baját, és a mostani helyzet valahogy nagyon azokra az estékre-délutánokra emlékeztette - most viszont nem volt hajlandó törődni az ilyen gondolatokkal, elvégre jéééééé, a tócsában fürdik egy kisveréb, de ééééééééééédes!
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Rendkívül boldognak éreztem magam, elfelejtettem minden bút és bajt, csak a vidámság maradt, meg az, hogy milyen jó is élni. És amúgy is, süt a nap, a fű már zöldell, hát kell ennél több? Ja igen, még Seren is itt volt, akivel megoszthattam a hirtelen jött örömöt. A kérdés még elért valami mélyebb részeket bennem, ahol felidéződött egy nagyon régi este, mikor szinte ugyanezek a szavak hangzottak el, csak nem az én számból, és ahogy Serenre néztem vigyorogva, az ő szemében is ott csillogtak az emlékek. - Én is emlékszem ám! - nevettem rá tiszta szívből, aztán ahogy megfogta a kezem, megint ugyanaz az érzés lett úrrá rajtam. Ez már egyszer megtörtént. A következő pillanatban viszont már lendületből repültem utána, ahogy felhúzott a padról, ami igazán nem kerülhetett neki nagy erőfeszítésébe, és kénytelen voltam csengő kacagástól kísérve a nyomában loholni, mert nem engedett el. Az egyik bolt előtt aztán lefékeztünk, és amíg ő a boltban volt, én elmerültem egy katica csodálásában, ami ki tudja honnan keveredett az egyik korlát szélére. Persze a visszaérkező Serennek is meg kellett mutatnom a felfedezésem. - Nééézd, katicabogárka! - Aztán lehajoltam, hogy a kis lény szemmagasságban legyen, és elkezdem neki énekelni. - Katalinka, szállj el, jönnek a törökök... De nem értem végig, mikor felfedeztem Seren kezében a sapkákat, és megörülve visszafordultam hozzá. - Juuuj, cica! - vidultam nagyban, miközben a fejemre lett húzva a kérdéses fejfedő, aztán megcsodáltam Seren farkasfüleit, felnyúlva megnyomorgatva őket. - Ú, de király lenne, ha igazi lenne! - jelentettem ki, de a figyelmem máris átterelődött a virágra, amit időközben elővarázsoltak nekem. A név, amivel illettek, persze rögtön újabb emlékeket ébresztet bennem. - Nyau! Köszönöm, Tüskeböki! - vigyorogtam Serenre, aztán az egészet megspékeltem egy macskapuszival, a következő pillanatban megpördülve a tengelyem körül, és félrebillentett fejjel bámulva egy párocskára, akik tátott szájjal meredtek ránk. - Ne vágjatok már olyan bús képet, hát nem látjátok, hogy milyen gyönyörű a világ? - vigyorogtam rájuk, ezzel végképp kikészítve az idegeiket, úgyhogy jobbnak látták, ha elszelelnek. - Ó, Sereeeen! - fordultam vissza az ebben a pillanatban rendkívül tekintélyes hvh felé. - Vigyéél, léééégyszii! - toppantam elé, elkapva mindkét csuklóját, és igazi kiscica szemekkel nézve fel rá.
|
|
|
|
|
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katkó, a nyomozó kisiparos ♥- Ó, nem is tudtam, hogy te ilyen bevállalós vagy édesem. – kicsit nagyon nyálasan hangzott, de viccesnek szántam inkább és én nevetek is. Hasonlóan kihívóan válaszolok a pillantására, a csokoládébarna szemeibe, meg annyira elveszek, hogy lassan azon gondolkodom, hogy kiszedem őket és üvegben tárolom, hogy mindig… Ö, kissé elrugaszkodtam, azt hiszem. Inkább csak annyit bámulom, amennyit csak lehet és akkor senkinek sem esik bántódása, és az én kedvesem is szép szemekkel nézhet rám továbbra is. Katkó még nem választ, ez kicsit fura, mert mindig határozott elképzelései vannak, ráadásul korábban érkezett és ő ajánlotta fel, hogy sütizzünk. Na, mindegy, vagy ilyen is, hogy ő sincs a toppon éppen, habár ez nem nagyon látszik rajta. Van egy kis mellékérzetem, de komolyan nem tudom, hogy mi az, nem húzza el a kezét, amikor az övére teszem, akkor pedig nagy baj, illetve bármilyen baj nem lehet. Nem sokkal ezután érkezik a pincérnő, Kati pedig rendel, ahogy én is.
- És még egy kör üdítőt, mert remélem, hogy sokáig leszünk. – kacsintok Katira és elég egyértelműen nézek a felszolgálóra ahhoz, hogy tudja, mire gondolok. A pincérnőnk már látott egyet s mást, és csak egy finom mosoly jelenik meg az arcán, miközben elindul teljesíteni a rendelésünk rá eső részét. Aztán az én drága őzsutám belekezd valami fura dologba, és még a végén vicceset is kérdez. Tényleg nem tudok mit mondani rá, csak nevetek.
- Tudod, ez annyira hihetetlen, hogy néha el sem hiszem, hogy te engem választottál. Valójában… nagyon megleptél a szobánkban, nekem sosem volt még ilyen dolgom. Nem, mintha esély lett volna hasonlóra is, vagyis egyszer igen, de az már régen volt. Bájitalt? Á, annál én sokkal bénább vagyok, hogy meg merjek csinálni egyet és beadni Neked. Amúgy sem tudok hazudni, főleg nem olyannak... – itt elcsuklik a hangom, mert visszaidéződik az egész Katival töltött pillantok összessége egy másodpercben - … aki tetszik nekem. – fejezem be s mosolyogva, ajkam beharapva, szégyenlősen hajtom le a fejem, de a szemeimmel őt nézem.
- És nem hangzott nyálasan, inkább őszintén, amit mindig nagyra értékelek. – vigyorgok, mint a tejbe tök, nem tudom, hogy miért. Talán túl szerencsésnek tartom magam, hogy Turnman Kati a kegyeibe fogadott, vagy csak elfogadott olyannak, amilyen vagyok? A másodiknak biztos jobban örülnék, de így is elégedett vagyok. Visszaérkezik a pincérnő az italokkal és a sütikkel is, én pedig jó fiú módjára megvárom, míg Kati nekikezd. Közben megiszom az első kör italt.
- Nagyon jó év lesz ez, érzem. Minden meccsedre elmegyek szurkolni. Na, és valamelyik szünetben elmehetnénk kirándulni… vagy ilyesmi, jó lenne. Szeretnék hosszabb időt kettesben lenni veled, ha te sem bánod. – a gondolataim veszélyes vizekre eveztek, már ami az erkölcsösséget illeti. Kirándulni, persze, az is nagyon jó lenne vele, de az esti romantikázás még jobb lenne. A nappali után közvetlenül.
|
|
|
|
|
Seren E. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
- Emlékszel a tölgyfára? - kérdezte nevetéssel küzdve, ahogy eszébe jutott az a sok hülyeség, amit azon az estén összehordtak; felejthetetlen volt a számára, akkor is az lett volna, ha nem kapott volna folyamatos emlékeztetőt ezekről az esetekről. - Szép - nézte ő is a bogárkát, majd néhány bólogatással igazat adott Lyra felvetésére, vagyis milyen jó lenne, ha valódiak lennének a sapik. - Nekem van valódi is, bibí...lemásoltam Kahlil karkötőjét, és át tudok változni macskává - jelentette be nagy büszkén. Lehajolt a lányhoz, hogy megkapja a honoráló macskapuszit, elvégre Lyra elég picike volt ahhoz, hogy lábujjhegyre állva se érje el a kritikus pontot. Kedvesen integetett a szemét meresztő párosnak, majd visszanézett a lányra, aki csillogó szemekkel figyelte őt. Ennek a pillantásnak egyszerűen nem lehet ellenállni, még ha küzdene, akkor sem, de egyébként sem harcolt túlzottan. - Tudod mit? Jó! - adta be a derekát, majd leguggolva hagyta, hogy a lány felpattanjon a hátára és átkarolja. Érezte a lány lélegzetét a bőrén, a vörös tincsek pedig a nyakát csiklandozták, de nem húzódott el vagy szólt rá a másikra, valahogy jól esett neki a lány közelsége, akármennyire is furcsa volt számára ez a gondolat, elvégre nem sok ember volt, akinek az érintését hajlandó volt elviselni. Mintha mi sem volna természetesebb, elindult a rajta csimpaszkodó lánnyal együtt, hangosan - és elképesztően hamisan - fütyörészve valami buta kis dallamot, majd hirtelen megállt, egy pontra nézve, s arra irányítva Lyra figyelmét is. - Te is látod, amit én? - kérdezte, és bár a lány nem láthatta, tekintete kimondatlan elragadtatottságról árulkodott. Odalépett a bolthoz, melynek tövében egy kismacska mosakodott, olyan apró, hogy a tenyerében is játszi könnyedséggel elfért. Felvette - közben szépen meglifteztetve a hátán kapaszkodó ex.levitást -, és gyönyörködve nézte a cirmos jószágot. - Kiscica - közölte Lyrával is, ha neki esetleg lettek volna bármi kétségei a dologgal kapcsolatban, és odatartotta a lány elé az apró szőrgombócot, aki nedves orrocskáját kedvesen a prefekta arcához nyomta. - Tartsuk meg - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Majd hagyja, hogy valami vadállat martalékává váljon, vagy itt kint tanyázzon ebben a hidegben? A gondolatra majdnem sírva is fakadt.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
- Persze. Meg a mocsári gurbuláncra - röhögtem nagyban a felidézett emlék hatására. - Jaj, meg a lila nyúl és a türkiz krokodil! És emlékszel, hogy táncoltunk? A bolt előtt állva aztán teljesen elkerekedett szemekkel néztem Serenre. - Tudsz cica lenni? - Az arcomon egyszerre látszódott csodálat és öröm. - Ugye majd megmutatod? - kérdeztem lelkesen, mielőtt elvonták volna a figyelmem az utca túloldaláról. Aztán Seren beadta a derekát, én pedig boldogan másztam fel a hátára, ahogy lehajolt nekem. Átkaroltam a nyakát, és a lábaimat is összekulcsoltam a derekán, nehogy véletlen le találjak esni, és jókat kuncogtam magamnak, ahogy a haja és a sapka szőre csiklandozta az arcomat. Ebben a gyönyörű világban nagyon jó volt ölelgeti őt. Elindultunk, és Seren fütyülni kezdett, amit a bájitalnak hála valami mennyei muzsikának hallottam, így teljes nyugalommal csatlakoztam be egy egészen másik dallammal, a környékbeliek legnagyobb rémületére. Azonban mint akik észre sem vették a diszharmóniát, mi csak tartottuk tovább a kétszemélyes koncertünket, míg nem Seren hirtelen megállt, én pedig próbáltam megtalálni, hogy mit lát. - ÍÍÍÍhhjjjjj....! - visítottam szolidan, mikor Seren minden előzetes figyelmeztetés nélkül lehajolt, de mikor sikeresen visszaegyenesedtünk, akkor megláttam a kezében a csöppnyi cicát. - Ó, te édes, te aranyos! - olvadoztam az állatka láttán, aztán mikor megkaptam a mai második cicapuszim, és ez úttal nem egy részidős macskától, szinte lefolytam Seren hátáról. - Jó, tartsuk meg! Vigyázzunk rá! Nézd, milyen apró! - helyeseltem nagyban, aztán előre nyúltam, hogy megcirógassam a kicsit. - Meg is kell etetni, meg itatni, meg minden! - mondtam továbbra is olvadozva a látványtól, aztán újra könyörgőre fogtam a hangom - Vegyünk neki valamiiiit! - Természetesen valami alatt macskaeledelre gondoltam, esetleg egy kis tejre, viszont akár elindultunk a megfelelő boltba, akár nem, én bizony nem voltam hajlandó elengedni Serent, aminek hála továbbra is igencsak nagy látványosságot nyújtottunk.
|
|
|
|
|
Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Glyniss A hátamra feküdtem, és rögtön játszani kezdtem a kesztyűvel. Pofozgattam jobbra balra. Hirtele abba hagytam, felálltam, és Glyniss ölébe ugrottam. Odabújtam hozzá, és simogatást vártam. - Hogy tudnék eljutni a gyengélkedőbe. - gondolkodtam. - Hát persze. Rosszullétet tettetek, akkor biztos felvisz. De jó ötlet. - gondoltam, majd össze kuporodtam, és panaszosan nyávogni kezdtem. Nem akarok egy életen át macsaként élni. Holnap lesz az első anítási nap, nekem meg a hátam lesznek kötve az eszközeim és úgy szllomozokbe a termekbe. Szép is lenne. - Miaú! Miaú! - nyávogtam panaszosabban, mint előbb.
|
|
|
|
|
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV
ex-csárdatulaj
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
|
SharlotteHihetetlen, hogy már a második napon olyan lánnyal futok össze, aki onnan származik ahonnan én. Bár nem értem mit kereshet itt, kissé furcsa arckifejezés vonult át az arcomon. -Szép a mosolyod -engedtem meg egy bókot vigyorogva. Szememben a huncutság apró szikrája villant fel, csak a szokásos. Vele szemben nem reménykedtem semmiben, több okból is. Munkában voltam, randira pedig nem akartam hívni. Ráadásul kicsit fiatalnak tűnt, elég gáz lenne ha a későbbiekben csúnyán néznének rám. A rendelés felvétele után kérdeztem egy pont passzentosat, és hopp! Még egy ok amiért letettem a lányról. A faluban lakik, méghozzá a testvérével. Köszi, de verés nélkül is jól vagyok. Továbbra is vigyorral a képemen bólogattam a feltételezésre. Új vagyok, gondolom rám is van írva. Gyorsan kiugrottam az italokkal az öreghez, és csak ezután válaszoltam a kérdésre. Kellett fél perc, hogy teljesen megértsem a mondatot, kívülről viszont ez úgy látszhatott, hogy erősen gondolkodok a válaszon. Felpillantottam, és szembesültem vele, hogy páran eltűntek a kocsmából. Na de nem baj, a megcsappant létszám úgyis kétszeresére fog nőni estére. -Én nem tudom -bután megráztam a fejem, a helyzet megkívánta, hogy még vállat is vonjak. -Második napom ez, nem nézelődtem. Vannak jó helyek? -felvont szemöldökkel néztem, nekitámaszkodtam a pult belső felének, így helyezve magam ideiglenesen kényelembe.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anyu *-*El sem hiszem, hogy Lyra belement ebbe. Mert az oké, hogy én még mindig szeretek pénzt költeni, meg összevenni minden hülyeséget, na de , hogy ő is... ez azért meglepett. Bár kétlem, hogy annyira rajongna érte, mint én, minden esetre tök jó lesz kiruccanni. Ha már lementem Vandához, úgy döntöttem, ott is ragadok, így nem tart sokáig a Vasútra érnem. Kezembe a pohár kávé, mert anélkül sehová nem mozdulok, főleg nem reggel. Tudom, hogy már így is késésben vagyok, ezért megszaporázom a lépteim. Igen, megint nincs időm engedélyt kérni, de csak nem veszik érte a fejem, ha meg még is.... hát így jártam. Szerencsére a hajam megint vörös, így legalább elkerülöm a fürkésző pillantásokat, nem értem, sokaknak miért nem tetszett a "papagáj fej", szerintem jól nézett ki. A vasúton megpillantom Lyrát, el is húzom a szám, mert saját példámból kiindulva, nem hiszem, hogy sokan szeretnének várakozni. - Ííí, bocsi. Sokat vártál?- "köszönök", miközben bűnbánón tekintek rá. Nem, meg sem fogalmazódik bennem, hogy nem tűnt volna fel neki, nem mentem este vissza az Üvegházba. - Vandánál voltam.... öhm Dobrai Vanda, szellemtan tanár... és az unokanővérem- vonok vállat, mert illene azért valami magyarázatot adni. Persze sose titkoltam a dolgot, egyszerűen, nem éreztem késztetést aziránt, hogy úton útfélen hangoztassam, meg hát, tényleg nem sok közük van hozzá. Lyra viszont más. - Oké, nem egy Kon, de hidd el, tök jó fej, majd egyszer bemutatlak neki- vigyorgok rá, miközben a sárkányos karkötőm birizgálom. Imádom, hogy mindig bele tud trafálni, mi tetszik.
|
|
|
|
|
Glyniss Clarkson
INAKTÍV
Csillagszemű Vadóczka
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
|
VaníliaA cicus láthatólag élvezi a játékot a kesztyűvel és Glyniss is jól mulat, ám az idő múlik és Vanília csak nem akar visszatérni emberi alakjába. Kezdett gyanússá válni a dolog és ezen nem segített a cica kétségbeesett nyávogása sem. -Vanília, hallasz engem? Vissza tudsz változni?-kérdi, bár valószínűleg feleslegesen. -Buta kérdés, ha tudnál, már visszaváltoztál volna.-motyogja maga elé. Feláll az ülőpárnáról, felkapja a cicát és a pulthoz sétál reklamálni. -Már elnézést, de az asztaltársnőm macskává változott. Ez normális mellékhatása a varázsturmixnak?-kérdezi egyelőre nyugodt hangon. Semmi értelme nem lenne, ha kétségbeesne éppen most, amikor Vaníliának szüksége van rá. A pultos hölgy csak tágra nyílt szemekkel mered Vaníliára és rázza a fejét értetlenül. ~Hát ezzel sokra megyek.~gondolja magában gúnyosan. -Akkor meg tudja mondani merre találom a gyengélkedőt?-kérdi. A nő útbaigazítja, azzal Glyniss már fordul is a kijárat felé. -Legközelebb legyenek szívesek felűntetni az esetleges mellékhatásokat a kétes italok mellett, hogy elkerüljék az ilyen kényelmetlen szituációkat.fűzi hozzá véleményét a történtekhez kissé határozottab hangnemben, mint szerette volna. Azzal összeszedi mindkettejük cuccait és elindul a gyengélkedő felé. -Ne aggódj, minden rendben lesz.-nyugtatja meg kellemes hangján Vaníliát.
|
|
|
|
|
Seren E. Weaver
INAKTÍV
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
|
- Ne is mondd - röhögött fel, még így is volt benne annyi önkritika, hogy tudja, borzalmasan táncolt, bár igaz, emlékei szerint még így is inkább Lyra taposta le az ő lábfejét, mint fordítva, tehát hasonló kvalitásokkal rendelkeztek ezen a téren. - Naná - vigyorgott, bár eredeti állapotában annyira nem tervezte, hogy többször felölti a macskabundát, de úgy tűnt, ezt jelen pillanatban hajlamos volt elfelejteni. A kis vöröske láttán mindketten cipőjükbe olvadtak, s Seren nagyban támogatta a lány ötletét, hogy megtartsák, vigyázzanak rá, és minden nap szeretgessék a kis szőrgombócot. Kigombolta a kabátja elején lévő felső két gombot, hogy odatehesse az apró macseszt, nehogy megfázzon szegény a hidegben. A kicsi nem tiltakozott túlságosan, úgyhogy Seren ezt sikerként könyvelte el és Lyra utasítására megindult a kijelölt bolt felé - hogy aztán a kapuban ki is penderítsék őket. Felsóhajtott. - Gonosz néni - jegyezte meg, nehezményezve a bánásmódot, majd dédelgetett kedvencükre nézett. - El kell neveznünk - jelentette be olyan komolyan, mintha valóban keresztelőt tartana a szerencsétlen macskának, de szerencsére nem tudta a szöveget, amit a papok ilyenkor kántálni szoktak. Egy darabig dobálóztak a különböző macskanevekkel - Seren nagyon kreatív volt, többnyire a "cicus", "pöttöm" és "dög" nevek jutottak eszébe, utóbbinál már megmutatkozott eredeti személyiségének egy falatkája is valószínűleg -, és egy félórás szenvedés után végül a Naharra tették a voksukat. - Én álmos vagyok. Ne menjünk el a kastélyig - nyűgösködött, miközben a cica a kabátja elülső részében már összegömbölyödve dorombolt. - Menjünk be Yvonne-ékhoz. Náluk most nincs senki - javasolja, majd arra is vette az irányt, s kisvártatva megláthatták a Rouflaquette-lány otthonát. Serennek még ilyen állapotban sem telt több időbe két percnél feltörni a zárat, odabent pedig rögtön ledöglött a kanapéra aludni; ahogy múlt a bájital hatása, egyre álmosabb lett, így az egyébként minimum félórás, de inkább órás forgolódás helyett most pillanatok alatt álomba szenderült, Naharral a mellkasán.
|
|
|
|
|
