Endre

~Igen, ma rám nézett. Úgy. Biztos, hogy úgy, mert láttam. Én pedig nagyon jól ismerem az embereket ám. Na, jó, nem tudom, hogy nézett rám, de szerintem tetszem neki. Igen, biztos. Miért ne tetszenék? Csapattársak lettünk, és ő olyan szép. Én meg őrzök. Még párszor át kell olvasni a szabályzatot, de biztosan fantasztikusan őrzöm majd azt a négy… izé három karikát. Meg nézhetem, ahogy Ikimono szálldos. Vagy Lorelai… vagy… hú. Mind olyan szépek, csak hát nem mernek megszólítani. Mert én odamennék, lehet hozzájuk. Végül is csapattársak, például mondhatnám nekik: „helló, neked is szorítja a cipő a lábadat? Tudod ez új, és…” Á, béna vagyok. Mindig az voltam, ezek a csajok meg… De játékos lettem és kezdek! Nem semmi! Ezt megünneplem!~ Benyitottam a kocsmába büszkén, keményen kihúztam magam, majd ahogy körülnéztem, máris egyre kisebbé kezdtem összemenni. Tiszta kosz volt minden, undorító. Az emberekről meg ne is beszéljünk. ~ Az tuti részeg, fújj! Mindjárt lerókázza a barna macit ott mellette, mert az meg úgy néz ki, hogy… Ja semmi, ne nézzek oda, mert lecsap. ~ Elkapom a tekintetemet, majd gyorsan odasunnyogok nem túl bátran a pulthoz.
- Egy sört kérek! – mondom határozottan, és hangosabban, aztán halkabban még hozzáteszem. – Van alkoholmentes, igaz? - szemeim körbevillannak, hogy nem látnak-e mások, de megnyugodok, hogy ha látnak is, nem hallják. Amint meghozza némi fejcsóválás után a gülüszemű pincér a sörömet, máris megint kihúzom magam és keményen leülök egy kétszemélyes asztalhoz… ahol a legkevesebben láthatnak.
- Hurrikánokra! Ikimonora! Lorelaira! A lányokra! Akiket rohadtul nem érdeklek! Éljen Ákos, aki bejön egy kocsmába és majdnem betojik, ha ránéznek! Mindjárt megyek! Nem maradok! De a sört megiszom, mert kifizettem és drága volt! Hülye vagyok! Na, erre! – Suttogom magam elé, a szemeim, meg mintha megrázott volna az áram, jobbra-balra figyelik az ellenséget. Tehát mindenkit, aki felém jön. Úgy tűnik, senkinek sem szúrok szemet, még szép, hiszen sörözök! Belekortyolok az italba és… csak azért nem köpöm ki, mert nagyon égő lenne. Nem mintha eddig olyan jó lettem volna, azért vannak határok. Például Röszkénél is van. Szóval behunyom a szemeim és megiszom a keserű lét, amitől ráadásul be sem fogok rúgni. A legrosszabb kombináció, érdemes volt bejönni. ~ Szép volt Ákos, megint bizonyítod, hogy te vagy a hét lúzere. ~

Endre

A sör nem lesz jobb, ahogy telik az idő és a hangulatom sem. Ráadásul egyre többen jönnek a „csárdába”, ami még nem lenne baj, de egyre több rossz arcú illető -  De szépen mondtam! - is érkezik, ami kezdi az én kis helyemet veszélyeztetni. Mi van, ha valamelyik barom leül ide és okosan nyomni kezdi a részeg sódert. „Hé, aggyá má’ pénz, mert kell vonatra, meg egy fröccsre.” Aztán ha véletlenül nem adok, akkor ő ad, de csak egy jó nagy pofont. Csakhogy én nem vagyok részeg és pálcám is van… nekik is lehet. De nem szabad elveszettnek látszani, mert azt nagyon megérzik „ezek”. ~ Amúgy nem félek ám! Maga vagyok a megtestesült naaaaagy… Nyúl Béla. ~ Szürcsölöm ezt az ihatatlan izét, ráadásul meg is jön lassan alul a hólyagnyomás is, hogy el kéne menni vécére is, pedig alig ittam belőle. De a lényeg, hogy még nem jöttek ide, úgyhogy itt az ideje elmenni vécére… aztán elhúzni a csíkot. Felállok… felállnék, de megszédülök. ~ Te jó ég! Egy alkoholmentes sör ilyen hatással van rám. Biztos, hogy az, mert azt kértem. ~ Rásandítok a pultos fickóra, akivel pont találkozik a tekintetünk. Na nem vagyok meggyőződve, hogy jól szolgált ki, biztos elnézhetett valamit. Nagy sörös vagyok, meg tudom különböztetni, hogy ez rossz, az meg még rosszabb, nagy baj nem lehet. ~ Na mindegy, akkor még jobb, ha simán elhúzom a csíko…~ Újból felállnék, de akkor egy nagydarab srác érkezik, aki nem néz ki nagyon idősnek. Az azért jó, mert ő még jól orrba is nyom, ha kekeckedek, de meglepődöm. Udvariaskodni kezd és le akar ülni. ~ Persze pajtás, hát nagyon nagy kedvencem van hozzád, meg a hülyeségekre. ~ Érzem, ahogy picit elvigyorodom, az érzéseimen sosem tudtam uralkodni, tehát gyorsan beleiszom a sörbe, ami valahogy most még rosszabb, mint eddig. Ráadásul a folyik ki a szám szélén a pólómra és büdös is mellé, de ezzel még nincs vége a dolognak. Köhögni kezdek, mert okosan félre is nyeltem a nagy kapkodásban. Ez nem tántorít el attól, hogy beszélni kezdjek, fulladozva.
- Ja. khmm Ülj csak lekh naakh üjj mákhh öhh öhhöhh. – a szám elé teszem a söröskorsót miközben a másik kezemmel mutogatok a szemben lévő székre. ~ Ezaz, egyre jobb vagy Áki bébi! ~ Lehet, hogy itt legilimentorok is vannak, mert többen felröhögnek a mutatványomon, ezért gyorsan leülök, tehát rászédülök a székre, egy kis sört kilögybölve az asztalra.
-  A csajomat várom, ö… Turnman Katit. – közlöm a sráccal, bár aki jó emberismerő biztosan nem hiszi el. De ha jobban utánanéznek, láthatják, hogy a csapattársam, tehát igaz lehet. Ahogy körbenézek, szerintem azt sem tudják, hogy kik ezek a Vegyes Hurkák. ~ Miket beszélek? Heves Hurrikánok! Ebben a sörben lehet alkohol! ~ Felfedezem a nyilvánvalót, ha eddig nem voltam benne biztos. ~ Remélem Katiig – akiről kábé a nevét tudom, meg egyszer-kétszer láttam már meccseken –nem jut el ez a dolog, mert ki leszek nyírva. ~ Prefektus, te jó ég, meg fog kopasztani, majd beletesz olvadt csokiba! Csokiba fogok belefulladni, te nagyon idióta saját magam! ~ Elkerekedett szemekkel és félelemmel nézek a srácra, lehet, hogy még le sem ült. Vagy de?

Katkó és Endre

Borzalmasan alakul eddig az estém. Ráadásul a srác is biztos jókat röhög rajtam, miközben hellyel kínálom fulladozva. Persze ez még nem elég, mondok én magamtól is ökörségeket. Ahogy kell, meg is érkezik Turnman Kati, én meg rákká vörösödök szégyenemben és remélem, nem vesz észre minket.
- Katkó? Jaaa, neeem, csak izé, csak úgy mondtam. – próbálom menteni a menthetetlent, és a pechszéria folytatódik tovább. Katalin idejön hozzánk, és most ugrik be, hogy ezt meg is beszéltük! ~ Idióta vagy Ákos fiam. Ezért ugrott be a neve, teee elfuserált hősszerelmes! Most kéne elmenned, amíg nem késő! ~ Komolyan szédültem, de nem csak a sörtől, hanem Katalintól, aki oda is köszönt nekünk.
- Szia! – tovább vörösödök, ha ez még lehetséges, az új srác pedig még ki is használja ezt. ~ Köszi, rendes vagy, majd küldök neked viszketőátkot ajándékba, díszdobozban! ~ Ráöltöm a virtuális nyelvemet, mert a rendeset nem merem. Tudom, egy hős vagyok…
- Neked? Nem tudom ki vagy. De… csapattársak lettünk, igaz Kati? – kérdezem a barna hajú csinos csajszira nézve, talán mégsem annyira veszett a helyzet. Csak, ahogy a szemeibe néztem, majdnem elolvadtam és elég bárgyú képet is öltöttem fel, szokásom kifejezni az érzéseimet a képemen. Sajnos. Zavartan meredtem gyorsan a korsómra és újra inni kezdtem belőle. ~ Ne mellém ülj le lécci-lécci! Ott van a nagyfiú, úgyis ismered már. Sokkal jobb lenne úgy neked, naaa. ~ Kérlelem Katit magamban, mert ha mellém ül, nem lesz menekülési utam. ~ Hoppá, böffentyűűű. ~ Érkezik lentről az érzés, de gyorsan becsukom a számat. A sör felugrik a torkomon, de elég halkan szerencsére, mert időben csuktam be a számat, viszont felfújódik az arcom, mint egy hörcsögnek. Hirtelen nem is tudom, hogy mihez kezdjek, kis lyukat formázok az ajkaimnál és a lufi, amit én csináltam az arcomból, lassan leereszt. Gyorsan vigyorgok, mintha nem szégyellném, de az arcom színe, még mindig vörös. ~ Remélem azt hiszik, csak leégtem a napon. Persze leégtem… ~ Summázom, majd egy hirtelen ötlettől felpattanok és meginogok.
- Szeretnél leü… persze, hogy szeretnél. Hozok egy széket magamnak, te meg ülj le oda légyszi. – mondom Katinak, majd kérdően nézek rá. Remélem, belemegy és akkor minden szuper, mert az új szék a lehető legközelebb lesz majd a kijárathoz, én pedig azon fogok ülni. ~ Háháhá! De okos vagy Ákos! Tiéd a nap ötlete. ~ Végre valami jó dolog, csak közben a világ lassan forogni kezd, de még nem vészes. Simán elérek majd a székig.

Katkó és Endre

- Endre, oké. Szóval ismeritek egymást. – Ez gyorsan leesett nekem, hiszen, különben nem mutatta volna be Katalin Endrét. Talán még a zöldszemű szörny is megcsillant a szememben, mintha lenne jelentősége, vagy tényleg úgy lenne, mintha járnánk és nekem féltékenységre lenne okom. Jól van, jóképű a srác, de bárkit megkaphat valószínűleg, szóval miért pont „Katkót” ha már így szólította. ~ Amúgy se lenne jövőjük, Kati biztos nem bukik az ilyen jóképű, izmos pasikra. Biztos nem. ~ Végül is ezzel le is zártam rövidre a témát, nyilvánvaló én vagyok a nyerő kettőnk közül, vagyis lennék, ha több lenne a bátorság bennem, mint egy légyben. Újabb vörösödés jönne menetrendszerűen, szerencsére már nincs hova.
- Köszi, de nem voltam olyan jó. van még mit gyakorolni. Meg a szél is fújt, szerencsém volt. – sütöm le a szemeimet, és nem teszem hozzá, hogy néha azt sem tudtam mi lesz, csak szerencsém volt. Volt olyan, hogy el akartam kapni és kicsit túlmentem a labdán, amit a fejem hárított. na, onnan két percig nem láttam, vagy ha igen, akkor kettőt, és akkor mindenki rosszul célzott, vagy fújt a szél és a nagy része mellé ment. De nem baj, majd biztosan védeni is fogok egyszer, ha lesz, aki tanítgat. Mert jó az edzés, meg nagyon jó a repkedés, de stresszhelyzetben bajban vagyok. Mint, ahogy most is kábé, nekem ez stresszhelyzet. A menekülési kísérletemet Katalin megállítja, hamarabb hoz magának egy széket és ül le mellém, mint, ahogy én kimondanám, hogy:
- Igazán hoztam volna neked. De végül is jó így is. Honnan ismeritek egymást? Katit, ha szabad becéznem téged, már láttam máskor is, meg meccseken, de téged sosem. Már ha nem csal a sejtésem és ide jársz te is Endre. – Egyikőjükről a másikukra pillantok, ahogy magyarázok, majd sikeresen kiloccsantok még egy kis sört, pedig a felét már megittam.
- Szívószállal gáz lenne? – kérdezem Endrét, mert Katalinra nem merek pillantani. Érzem a közelségét, és ez megizzaszt, mert lány nem nagyon szokott hozzám ilyen közel kerülni. Egy evaporessel felszippantom a sört, majd olyan gyorsan elteszem a pálcám, amilyen gyorsan elővettem. A baj csak az, hogy kicsit melléteszem a zsebemnek és valami puhába fúródik a hegye. Lepillantok és látom, hogy Kati lábát találtam el és gyorsan elhúzom a pálcát, majd elteszem a helyére, a saját zsebembe.
- Jaj, bocs, nem akartalak szurkálni, csak… begörbült a hegye és azért volt a dolog. Amúgy nem. – hablatyolok össze-vissza, és véletlenül belepillantok a barna szemekbe. ~ Ó, ne, nem akarom. Mi van, ha belém szeret? Majd akkor elveszi az időmet a papírhajó készítéstől? Vagy az a baj, hogy attól félek, hogy gáznak találna, egy ilyen peches srácot? Inkább ez. ~ Sóhajtok, majd újra Endrét nézem. Belekortyolok a sörbe és akkor veszem észre, hogy közben megittam az egészet.
- Várjál csak! Holnap játszunk? – pillantok Katalinra. - Biztos nem a jövő héten? Hú, a nagymamámnak lehet, hogy fáj a lába és nem tudok menni. De azért megpróbálok. – gyorsan kiült rajtam az idegesség, mert csak most váltott kettesbe az agyam és felhívta a figyelmem a beavatási meccsre. Hát, ha ott leégek, végem van. Ma már mindegy, úgy látom, sokkal rosszabb nem lehetek.
- Neked van barátnőd Endre? – terelem gyorsan el magamról a témát, lehet, hogy nem a legjobb pillanatot választottam, a témában pedig egészen biztos vagyok. De ez az ital egész jót tett a bátorságomnak, most legalább már nem félek hülyeséget mondani, pedig eddig ahhoz is bátorság kellett. Hátradőlök és nagyot nyekken a szék, amire én összerezzenek, de nem lett baj, nem törik össze.
- Nyikorog. – Nézek le a szék lábára, de bekerül a mellettem ülő lány hasonló testrésze is a látóterembe. Majd visszatérek inkább Endrére, hátha mondd valamit. Jó lenne, különben tényleg idiótának fognak nézni. Teljes joggal.

Katkó és Endre

- Igen, biztos nagyon csinos lehetett… izé, lehettél. – elrántom a fejem balra és mosolygok, mint egy hülye kis óvodás. Nagyjából annak is érzem magam, az elvörösödő fejemmel együtt. Aztán a sört is kiloccsantom és megbököm a pálcámmal Katit. Nagyon égő az egész, és nem szabadulhatok, a barna vízesés elválaszt a menekülési útvonalamtól. Kezd melegem is lenni, ezért leveszem a pulóverem, alatta pedig előbukkan a navinés pólóm. Apa csináltatta, egy narancssárga unikornis van rajta „Nadine” felirattal. Oké, ő sem tökéletes, de nekem nagyon is tetszik ez a póló.
- Akkor majd hozok egy szívószálat és köszönöm a segítsé… ged. – nehezebben forgott már a nyelvem valamiért, talán túl sokat ihattam. Nem szoktam, de talán gyakorolni kéne ezt. Gyorsan el is tereltem a figyelmem magamról, de elég bénán, mert Endrének nem tetszett, hogy az ő életét akarom boncolgatni.
- Bocs, tényleg igazad van. Hát jó, Kati te neked… ja, semmi. – megint csak belevörösödök a dologba és belekortyolok a sörbe, de most már vigyázok, hogy a számba folyjon bele, nem mindenhova máshova. Persze Endre is itt hagy, ez most egy jó alkalom lenne, egy kicsit udvarolni, vagy valami. ~ De hogy a sárkánypikkelybe kezdjek neki? Jaj, Katkó olyan szép a szemed! De csak ha nincs barátod, akkor szép nagyon. Hát, megbuktál, Ákimáki… ~ magamban morgok egyet, ami véletlenül élőszóban is megjelenik. Idegesen fészkelődöm egyet – vagy hármat -, mit kéne tennem? Talán, ha nem jelent volna meg, Endrét megkérdeztem volna, ő olyan magabiztosnak tűnik, otthonosan mozog Kati közelében, meg úgy mindenhol. De így elég ciki lenne tanácsot kérni, főleg, hogy félek hirtelen megszólalni, még valamit rosszul mondok. Közben megérkezik Endre és átadja a forralt bort a lánynak, amit ő kért.
- Itten, izé, nincs olyan az a, izé a? Hogy mondják? Dark, vagy mi. Darc, az lehet, Darc. Van itt olyan van e itt? – kérdezem kissé furcsán a kettőstől, arra a dobójátékra gondolok, amikor bedobják a nyilakat a körbe. Még sosem játszottam, csak láttam, amikor apu elvitt egy ilyen mugli szórakozóhelyre, de persze nem mertem beállni.
- Me’-mer’ játszhatnánk is. De persze, beszélgethetünk tovább, csak én eléggé béna vagyok ebben. Mondjuk abban is, de ott legalább csendben vagyok és akkor nincs baj. – valami megoldhatta a nyelvemet elzáró ajtó lakatját, mert szabadon indult meg és a gondolataim vízesésszerűen terítették be a két asztaltársamat. Ráadásul az őszinteségi roham elég rosszul érint engem, de nem ma lesz a napja, hogy abba fogom hagyni. minek is? Tök jól megy és az őszinteség fontos dolog.
- Ikimononak van barátja? – kérdezem Katitól, de nem állítom meg a szóáradatot.  
-Tök csinos… Jaj Endre, szinte csak csinos és jó fej lányok vannak a csapatunkban. Gondolom te is szurkolsz nekünk, a legjobb csapat. Há’ de tényleg! Kati te is jól nézel ki mondjuk ám. Persze te biztos foglalt vagy, mert… meeert... meeeeert… csak. – kimondtam és most vigyorgok a csapattársamra. Tudom ám, hogy jól eltereltem a gyanút Ikimonora, aki tényleg csinos és olyan szép mandulaszemei vannak, hogy imádnám megpucolni és nézegetni.
- Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de ez a hely egészen varázslatos, ha nem lenne koszos, vagy pont ezért? Mondjuk, azért vannak, akik kiragyogják magukat, aztán visszamennek a kastélyba a barátjukhoz, de azért a csárda, az már csak ilyen koszos, amikor… Hány óra? – kérdezem kétségbeesetten, és a poharamra nézek, ami a nagy beszélgetés közben kiürült. Felfordítom, de nem jön belőle semmi, tényleg üres, kiittam. De szuper volt, kár, hogy nem emlékszem az ízére, de csakis jó lehetett a „vége”. Igen, oda töltik a finom részt, különben nem fogyott volna el ilyen gyorsan. Kár, hogy kissé beindította a wc kényszeremet, ezért fel is pattanok.
- Bocsi Kati, csak el kell mennem oda hátra, hogy ott majd, tudod. Kijön a sárga, pedig nem is spárga. Meg satöbbi. – mondom vidáman és felállok, eléggé szédülősen.
- Fohog vehem a vihág. – viccelődöm és még kuncogok is hozzá. Aztán, ha Kati kienged könnyű dolgom van, amúgy megpróbálok kimenni mögötte. Amint sikerrel vettem ezt az akadályt, a fal mentén elmegyek a toalettig.  Beállok az első piszoárhoz és elvégzem a dolgom.
- Könnyű úton járj és ne lépj rá a sárga útra, mert az eső éppen esik, te pedig vizes leszel, hej. – éneklek közben, a hangerőről nincs tudomásom, de olyan halk sanzonos lehet.
- Na, most kimegyek, elkapom a csajt és enyém lesz holtodiglan, hehehe. – vihorászok, majd kisétálok magabiztosan dülöngélve, vissza az asztalhoz. Nem esek el, pedig akár ez is előfordulhatott volna. Visszatuszkolom magam a helyemre, majd csillogtatva szemlencséimet a párosra megkérdezem, mi jót csináltak.
- Aztán, mi jót dumáltatok? – nem bonyolítottam túl a kérdést, de nagyon jól éreztem magam.
- Kosmáros, adjál már ide még egy körtöt! Légyszi! – kiabálom a pult felé, és közben belenézek a barna szemekbe. ~ Ejha, de sokan lettek, ez már azér’ túlzás drágám. ~ Vigyorgok a csapattársamra, aki minden bizonnyal most szeretett belém.

Katkó és a távozó Endró

~ Minden rendben van, látom, hogy ők is jól érzik magukat. ~ Visszafelé tartok az asztalunkhoz, és most jövök rá, hogy nem is válaszoltam eddig semmilyen kérdésre. Minek is tettem volna? Kell egyáltalán? Illik, talán illik, szóval most összeszedem magam, és közben elérem a régi székemet, beszuszakolódom Katkó mögött és lecsüccsenek vigyorogva.
- Na, szóva’ dágáim az va’, ho Endricek etanáta, ez Nadine akar lenni, csah Apám csinátatta a póót. De ige’, nekeis tesszik, ezér’ hordóm é sígy mé’ egy kis piko…piki…pokio…pikentóriája is van az egésznek. – vigyorgok, a beszéd nem annyira megy, de ez nem gátol meg abban, hogy folytassam. Mivel már nagyon biztosan ülök, csak hallgatom a figyelmeztetést, amit Endre mond.
- Jó, nem iszok többet főnök… vagy, apa? – felröhögök, mert szerintem igen vicces, hogy Endre az apámnak képzeli magát, és most én is annak. Milyen jó fejek lennénk pedig, együtt járnánk kocsmázni és megbeszélnénk a dolgokat, meg nyomatnánk a "Darcot". Meg a biliárdot, mert abban is béna vagyok, és ha már itt élnénk nagy békességben az majdnem, hogy kötelező. Mármint jónak lenni ezekben a játékokban. Este meg két pofa sör mellett Apa segítene megírni a leckét bűbájtanból. Ezek aztán igazán jó kedvre derítenek, intek „apának” aki elmegy tőlünk.
- Te se igyá’ már többet, mer’ izé, tuod. – ingatom a fejem jobbra-balra, és még egy kacsintást is beleviszek e szép manőverbe. Mivel kettesben maradtunk e szép hölgyeménnyel, illetve én maradtam vele együtt, felkönyökölök az asztalra és felé fordítom vigyorgó tökfejemet.
- Milyen gonosz má’, hogy itt hajott, mi Kadi? – teszem fel a kérdést és egyre jobban azon gondolkodom, hogy meg kéne csókolnom. ~ Mert miért ne? Szinte úgy lángol a szeme, hívogat, hogy menjek közelebb a számmal és tapasszam az övére. Má’ nem az övére… érted. ~ Vitatkozom magammal, de persze nem merek cselekedni. Mert ha innék még két sört, megtenném, de ha nem ittam volna egyet oda is tudnék menni, így aztán marad a várakozás.
- De amúgy meggondoltam téged, vagyis magam. Nem vagyok olyan jó a Darcba, még kinevetné, azt akkor aztán vége a dógoknak, igaz? – réveteg tekintetemben alig-alig látszik értelem, viszont remekül csinálom az egészet, úgy érzem. Teljesen jól vagyok, semmi sem akadályoz meg abban, hogy most már visszamenjek a kastélyba…minek is? Mindegy, volt ott valami dolgom… Felpattanok, majd Katkóra nézek.
- Figyejj, mivel nem akarsz megcsókolni, talán vissza kéne kísérnélek tégedet, különbeh még úgy járz, mint Janó, a medve, akit elraboltak a mókusok, aztán nem ment haza és kiírták, hogy vége. – még a mutatóujjam is felemelem figyelmeztetésképpen. Hogy a mese így volt-e már nem tudom, meg, hogy a szereplők is ezek voltak-e, azt sem, de mintha valami ilyesmi lett volna.
- Szerintem későn van, és még elkésünk, aztán megbüntethecc, mer’ repektus vagy. Én meg nem bírom a fentrőtámaszt. – a vállaim automatikusan vonódnak meg, és várom, hogy elinduljunk innen… oda.

*Ákos beszéde szándékos elírásokat tartalmaz, mert részeg. Kérem ne javítsátok.*

Katkó ♥

Katkó ♥

Katkó, a nyomozó kisiparos ♥

Katkó, a nyomozó kisiparos ♥

Katkó, a bűnbánatos ♥