Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hm? - emelem meg szemöldököm, a lányra pillantva.
- Igen. Igen, persze... - bólogatok, furcsállva kicsit a kérdését. Nem nagyon tudom, minek szól az érdeklődése, hiszen én nem veszem észre, mit csinálok. Nem ráz meg annyira a környezet ám, nincsen miért aggódni értem, csak tényleg picit másképp viselkedem, mintha a megszokott közegben lennék. De jól vagyok. Körbenézek, ahogy a cukrászdáról mesél. Pompás is a fagylaltjuk, az biztos.
- Ó... igazán? - mosolygok, kérdésemmel bevallva, hogy nem gondoltam, hogy ez külön nekem, nekünk szólna. Az volt az elképzelésem, ez egy efféle közösség, ahol mivel mindenki közel áll egymáshoz, nem átallják jól meg is nézni a másikat. Ezek szerint ez nem teljesen így van. Körbepillantok ilyen szemmel is most, aztán aprót nyelek. - De ugye nincs baj? - érdeklődöm tőle, ez nem feszélyezi-e vagy bármi, hiszen akkor mehetünk akár haza. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen ez neki.
Elfogy még az a kevés fagyi Launál. Már nyúlok a zsebemhez, amikor érkezik a számla, ám barátnőm kezébe veszi a dolgokat. Köztünk természetes ez. Nincs az, hogy állandóan én fizetek, bár tény, többségében igen. Főleg, mert általában kifejezette én hívom el ide-oda. Megköszönöm hát a cukizást, rámosolyogva és hamarosan állunk tovább. Elindulunk hazafele, viszont nem sietjük el, kerülővel megyünk, hogy lássunk más részeket is a településből. Ez persze megint vizslató tekintetekkel jár, ám nekem nem gond. Komolyan remélem, hogy neki se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megírtam az utolsó vizsgám is, ezzel együtt pedig szabad ember vagyok. Viszont vannak dolgok, amiket szeretnék megbeszélni a legfontosabb emberrel az életemben. Döntéseket hoztam, és szeretném, ha elfogadná ezeket. Nem akarom mélyvízbe dobni, csak kimondani mindent. Éppen ezért kértem, hogy ma ebédeljen velem, és sétáljunk egyet, a vár egy olyan részén, ahol kevés turista van ilyenkor. Karjába kapaszkodva, a macskaköves úton haladok vele, egy rejtettebb, de szép kilátással rendelkező részre.
- Kicsit olyanok vagyunk most, mint a burzsuj tinik, akiknek semmi más dolguk nincs, csak gyönyörűnek lenni.
Pillantok fel rá mosolyogva. Reggel levizsgáztam, az eredményt nem tudom, de úgy érzem, hogy nem buktam meg, hogy mehet tovább minden, ahogy kitaláltam. Jó néhány hónapja itt álltunk, amikor olyan ajándékot adott nekem, ami tényleg engem tükrözött, és azon az estén boldog voltam, a féléves évfordulónkon. Most én készülök ajándékot adni neki, csak még kicsit kivárok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azóta nem voltunk itt, hogy megünnepeltünk valamit, ami percről-percre egyre inkább közelített a valósághoz, aminek egyre több jelentősége lett, és aminek nem úgy kellett volna végződnie, ahogy azután, nálunk, a kisházban. Közel sem. Habár felrémlik a pillanat, mikor odaadtam Lilinek a gyűrűt, nem hozom szóba, mert a valaha volt boldog emlék beszennyeződött, és ma már nem ugyanaz. Az a gyűrű visszakerült hozzám, és most is ott van apa dolgozószobájában, valahol két üveg whiskys üveg között.
- Ühm - jólesően morranok, és miután lemosolygok Lilire, eltűnődve felvonom a szemöldököm. - Hát, az a helyzet, hogy nekem jelenleg tényleg semmi más dolgom, mint gyönyörűnek lenni.
Széles vigyorra húzom a számat, aztán mutatóujjammal igazítok egy aprót az orromon ülő napszemüvegen. Az igazság az, hogy a polgármester úrral való találkozás még várat magára egy kicsit, levele szerint ugyanis előbb a gyakornokaival szeretne összehangolódni.
- Szóval - irányítom lépteinket az előttünk kibontakozó kilátó kőfalához, és felkönyökölve rá, oldalasan pillantok át a drágaságra. - Ünnepélyesen szeretnéd visszaigényelni a gyűrűdet, kedvesem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Jól csinálod.
Mosolyodom el a válaszán, ahogy a kőfal felé irányítja a lépéseinket. Ez a hely különleges, és szeretném a mostani találkozásunkat is azzá tenni. Sok minden történt ebben a fél évben, és nem mindenre vagyok büszke, vagy nem mindenre emlékszem vissza szeretettel. Viszont itt vagyunk együtt, és ennél nincs fontosabb.
- Nem, ha te magadtól nem adod, nem kérem.
Szeretem azt a gyűrűt, az első igazi ajándék volt tőle, az első, ami rólunk szólt, az, amibe kapaszkodni szeretnék mindig. De nem kényszer árán. Ha soha többet nem adja vissza és ha soha többet nem csókol meg, az csak azt a ki nem mondott jelentést hordozza, hogy nem vagyok méltó rá, és ezért nem is hibáztathatom.
- Nem folytatom a Bagolykövet, és nem megyek az AMS-re se.
A telefonomat elővéve megkeresem a júliusi sms-t, és átcsúsztatva a telefont mutatom.
- Közösségszervezés, levelezőn. Dolgozni szeretnék, hasznossá válni.
Ez az egyik dolog, és talán nem fog jól végződni, de vele akarom megbeszélni. Akkor döntöttem el, amikor félig külön voltunk, de nem akarom, hogy a döntéseimnek ne legyen része. Azt szeretném, ha valóban közös életünk lenne, és kész vagyok ezért áldozatokat hozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyik kezem felé nyújtom, hogy ha ő is szeretné, ujjaim az övéi közé csúsztatva közelebb vonjam magamhoz. Igaz, hogy ami most van, nem épp a tökéletes állapot, ha kimondatlan is mindketten tudjuk, hogy ez egy nem normális, beteg stádium, attól még látom a Duna fölött ragyogó Napot, és érzem a bőrömön a nyár utolsó sugarait. Eddig ritkán kerítettem rá sort, hogy csak úgy, önmagában a pillanatot élvezzem, azt, hogy Lili velem van, hogy együtt vagyunk, és közösen, ámbár a saját csendünkbe burkolózva felejtünk. Pillanatok sora az egész, amiből egy sincs már meg. Minden emlék; fakó és poros.
- Ha visszaadom, ugyanazt fogja jelenteni, mint mielőtt odaadtad apámnak? - kérdezem, válasza elől a folyó felé fordítva arcomat. Az életünket ez a kérdés, leginkább egyetlen szó határozza meg; ugyanolyan. Vajon ugyanolyan lesz-e még, ha egymásra nézünk, ugyanolyan lesz-e, ha egymáshoz érünk, ha egymáshoz szólunk, vajon ugyanúgy mozdulunk-e, eszünk, beszélünk, vajon ugyanolyan lesz az érzés, a kapcsolatunk? Ugyanolyan, mint előtte volt?
Még nem merek szembenézni ezekkel a kérdésekkel, nem merem kimondani őket sem Lilinek, sem pedig magamnak. Most csak élvezni szeretném a percet.
A gondolataimat félresöpörve hajolok az elém csúsztatott telefon fölé, majd felpillantok. A szemeit keresem.
- Kérlek, ne levelezőn tanulj - szólalok meg nyugodtan, tekintetem ide-oda jár a szemei között. - Túl sok van benned ahhoz, hogy eljátszd, csak mert bizonyítani akarsz valami hülyének.
Ha azt hiszed, hogy nálad fiatalabbaktól nem tanulhatsz, tévedsz. Petyagyereknek igaza volt, mikor azt mondta, Lili nálam sokkal jobbat érdemel. Előfordul, hogy nem jó látni, amit másokkal teszel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Mindig azt jelentette.
Nálam nem volt szakadás ebben. A gyűrű mindig minket szimbolizált, a helye is. Olyan szinten, hogy egyetlen másik ékszert sem tettem soha a helyére. Nem tudok mindent előtt és utána lévőbe sorolni, mert sosem szűntem meg igazán szeretni őt. Volt, amikor fájdalmas volt, sőt most is van, hogy azt hiszem már, hogy nincs több könnyem, lovaglás helyett mégis a szalmára borulva áztatom át teljesen, de nem tudok lezárt szakaszként tekinteni arra, amit a gyűrű szimbolizál. Az a gyűrű mi vagyunk, ezért szeretem annyira. Benne van minden. Nem tarthattam úgy magamnál, hogy ne legyen igaz mind a két fél részéről.
- Sosem voltál hülye, Ricsi.
Hozzábújva, apró csókot adok az állára, mielőtt a mellkasára döntöm a fejem, csak hallgatni szeretném a szíve dobbanását, hallgatni azt, hogy milyen, amikor velem van. Én keresem magunkban az olyan, mint régen dolgokat, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem visszafordítható. Bárcsak láttuk volna, hogy ez hova vezet, bárcsak dönthettünk volna mi arról, melyik útra lépünk.
- Van egy másik gyűrű.
Nem húzódom el tőle, a kék bársony már az összekapcsolt ujjaink között van, egyszerű trükk, de hatásos.
- Tudom, hogy van családi pecsétgyűrűd, de arra gondoltam, hogy talán ez is tetszene. Az alapja lápisz, barátságkő, a monogramod pedig zafír, amiről azt tartják, hogy segít a szerelemben.
Merész lépés, tudom, és azt is, hogy ez több embernek nem fog tetszeni, ha kiderül, de nem érdekel, én ezt szerettem volna neki adni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti séta |o


 oo

Rendben, akkor tehát nincs semmi baj, biztos csupán a szokatlan környezet váltja ki ezt belőle. Meg is nyugszom rögtön. Ó hát, az lehet hogy nincs miért aggódni, de ez nem éppen úgy működik, hogy csak akkor aggódunk, amikor tényleges ok is van rá. Vagy legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy nálam nem így megy a dolog.
Igazán aranyos, hogy nem is gondol arra, hogy ez most csak és kizárólag nekünk szól. Hogy az egész falu teljesen fel van bolydulva az eseményektől. Az ugyan tény, hogy mindenki tud a másikról mindent – vagy legalábbis ezt hiszik - , és tényleg ismerem a lakosság körülbelül háromnegyedét, de azért ennyire nem bámuljuk ám meg a másikat. Annak mindenesetre örülök, hogy ő nem tartja annyira szokatlannak, nem zavarja ez a helyzet.
- Nem, nincsen baj, csak tényleg furcsa. Nem így szoktak viselkedni. Bár is igaz, hogy engem aztán még soha nem láttak együtt senkivel se. Semmilyen értelemben – felelem teljesen őszintén. Érthető is igazából, kíváncsiak. Kíváncsiak, hogy kinek köszönhető ez a sok változás, hogy ki az a srác aki mellett igazán boldognak érzem magam. Hamarosan úgy is hazamegyünk, és akkor nem lesz mit nézegetniük rajtunk. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és elpusztítom a maradék fagyimat, majd a pultos lány felé pillantok. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, és már jön is az asztalunkhoz. A számlát persze automatikusan a fiú felé nyújtja, csábosan pislogva rá. Összeráncolom a szemöldökömet azonnal, de kedvesen tudatom vele, hogy eltévesztette ám a házszámot, ugyanis én fizetek. Láthatóan megütközik a dolgon, és kissé kelletlenül nyújtja nekem át a blokkot. Amíg én a pénztárcámban matatok a szemérmetlenje ismételten Thomas felé pislog és valamiféle búgó hangon érdeklődik afelől, hogy ízlett-e neki a fagyi, meg hogy elégedett-e a kiszolgálással. Ó és persze, hogy kifejezi a reményét is arra vonatkozóan, hogy hamarosan újra vendégül láthatja. Hangosan fújom ki a levegőt, majd a kezébe nyomom az összeget. Bár megfordul a fejemben, hogy nem adok neki borravalót, ez után az alakítása után még mit nem, de végül csak adok pár plusz érmét. A pultos lány még rebegteti a szemét egy kicsit, majd elvonul. Fejcsóválva figyelem, amíg el nem tűnik, majd újra a barátom felé fordulok, rámosolygok és már sétálunk is tovább.
Úgy határozok, hogy a kastély parkjába is teszünk egy kört. Nagyon hangulatos a tó körüli rész például, a kis híddal, meg a kis pavilonnal. A gyerekek kezdenek lemaradozni, hamarosan nekik haza kellene érniük, ám a vöröske még nem adja fel a követést. Picit lassítunk a tempón, ő pedig ettől felbátorodva utánunk kiállt. Megállunk, hiszen már mióta foglalkoztat minket, hogy mégis mit szeretne ennyire. Gyorsan beér minket, majd egyenesen a barátomhoz fordulva megkérdezi a szokásos gyermeki őszintességgel, hogy Thomas valamilyen messzi földről jött királyfi-e. Azonnal széles vigyorra húzódik a szám, hiszen végülis tényleg van valami az egész kisugárzásában ami miatt erre asszociálhat. Meg persze vissza is idézi bennem a kérdése az első találkozásomat a barátommal. Mosolyogva várom a fiú válaszát, majd a kislány hamarosan el is szelel, mi pedig folytathatjuk az utunkat. A vízparton járunk éppen, amikor a nap kezd elkezd lefelé ereszkedni, gyönyörű színűvé varázsolva ezáltal az eget. Ráérősen bandukolunk tovább, figyelve a fények játékát. Mire elhagyjuk a parkot már el is tűnik a láthatáron. Folytatjuk hát utunkat hazafelé, miközben sötétség borul a tájra. Bársonyos sötétség, nem olyan, mint egy nagyvárosban. A csillagok is sokkal jobban látszanak, én pedig örömmel pillantok rájuk fel. Mivel felfelé pislogok, így a kezem folyton a fiúéhoz ér, de most nem pillantok folyton rá emiatt. Kellemes érzés. A hazafele séta sokkal eseménytelenebbül telik, részben a sötétség miatt is, részben pedig már szerintem mindenki megtudott mindent. Gyorsabban is érünk haza, mint vártam volna, mire észbekapok már a kapunk előtt álldogálunk, és a kulcsomat keresgélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Válaszára csupán egy aprót bólintok. Értettem. Azonban mikor ajka alatt felsercen a néhány napos borostám, a szám hosszúra nyúló, örömteljes mosolyra húzódik. A Dunán lefelé haladó, távoli hajókat és a rajtuk ülő turistákat figyelve ölelem át a vállát, és vonom őt magamhoz még közelebb.
- Sosem? - hitetlenségemben nevetve kérdezek vissza, és homlokráncolva nézek le rá. - Na ne mondd! Én azért tudok egy pár alkalomról. Lássuk csak... ott van mindjárt az első kérdésem, aztán a színjáték - a hangom elhal egy pillanatra, a szám elnyílik, és csak azután fűzöm tovább a szót, hogy habozás gyanánt nyelek egy nagyot. - ...a viselkedésem és az, ahogyan általában bántam veled. Végezetül pedig, hogy hagytalak kisétálni a kisház ajtaján.
El sem tudja képzelni, milyen nehezemre esik kimondani mindezt; bevallanom, hogy tévedtem, ráadásul a tévedéssorozat ilyen sokáig, a kapcsolatunk egésze alatt kitartott, és mint az árnyék kísért minket idáig. Valójában fogalmam sincs, hogy tudott szeretni, mikor szerethetetlen voltam. Egyáltalán, miért szeret bárki is olyat, aki tízből kilencszer elutasító, rideg és olyan mérhetetlenül gyarló, mint én vagyok?
Némileg ugyan értetlenül, de annál nagyobb meglepettséggel nézek először Lilire, majd az egymástól távolodó kezeink között feltűnő bársonydobozkára. Míg elengedem a vállát ismét felpillantok, majd egész testemmel a lány felé fordulva, csak az egyik könyökömmel támasztom meg magam a kőfalon, és mielőtt bármit is tennék, leveszem és magunk mellé teszem a szemüveget.
- Ezt mikor...? - kérdezem halkan, hogy a mellettünk elhaladó japán és koreai turistacsoportok még csak a hangomat se hallják, azután újra lepillantok, és kiszáradó torokkal felnyitom a dobozt.
A tekintetem mindent elárul; kékjeimben visszatükröződik a monogrammomat viselő pecsétgyűrű, amitől képtelen vagyok elválasztani őket. Sokáig nézem szótlanul, meg nem rezdülő arccal, majd, mint egy rosszban sántikáló kisfiú, egyszer csak kacér büszkességgel, már-már mindenre elszánt tekintettel felpillantok, és kiemelve az ékszert az aprócska párnák közül, azt egy határozott mozdulattal a gyűrűsujjamra húzom.  
- Köszönöm - suttogom már a fülébe, mikor halántéka környékén a haja vonalába csókolok. Azután eltávolodom, de hiába, az őt körülölelő sampon-balzsam és parfüm keveréke az orromban marad, és megszínezi az összes ártatlan lélegzetvételemet. Visszatámaszkodom a kőre, és bár el-elpillantok a Duna irányába is, a mindvégig hitetlenkedő mosoly arcomon marad. Végül megingatom a fejem, és sóhajtva fordulok Lilihez. - Hihetetlen vagy, tudod? És... - fordítom komolyra a szót - nappalin kéne folytatnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nincs az a kérdés, sosem állok meg, ha nincs a színjáték, sosem veszlek észre, sosem látom meg Ricsit Richárd alatt. Sosem akartam volna többet, mint, hogy láthatatlan maradjak.
Akkoriban ennyit szerettem volna, hogy az olyan menő fiúk, mint a Vajda Ricsi a létezésemről se vegyenek tudomást. Volt elég bajom azzal, hogy a szüleim lemondtak rólam, hogy árvaházban kötöttem ki, hogy örökbe fogadtak, aztán visszavittek, majd megint magukhoz vettek, de két férfi, két gyerekkel. Az életem éppen elég kusza volt, nem akartam még a szexista cinkelődés középpontjába is kerülni. Vannak lányok persze, akik drámáznak ezen, de titokban élvezik, én nem.
- Az első gondolatom az colt, hogy fel akarlak pofozni, sosem gondoltam ezt senkiről ismeretlenül meg főleg nem. Már akkor volt benned valami... megmagyarázhatatlan. Azt hiszem, a lényem egy része mindig is vonzódott hozzád, mintha már életünk előtt összetartoztunk volna.
Más nevetne ezen, és talán ő is megteszi, de tudom, hogy túl ezen érti, amit mondok, érti, hogy mire gondolok. Legalább anélkül ölel át, hogy undorodna tőlem, már ez is egy nagyon komoly lépés, mert az elején aggódtam. Még most sem tudom, hogy mik vagyunk mi egymásnak, pontosabban, hogy én jelentek-e neki hasonlót, mint korábban. Azt nem tagadom, hogy az én érzéseim mit sem változtak az irányába.
- A kisháznál eléggé magabiztos voltam, de csak mert abban reménykedtem, hogy mire a kapuhoz érek, beérsz, visszarántasz, megcsókolsz, és elkezdődik az életünk a kötelék nélkül. Túl romantikus elképzeléseim voltak akkoriban.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon sok mindent beleláttam abba az estébe. Nagyon hinni akartam, hogy odaérek, hogy kilépjek a kapun, már érezni fogom a parfümjét, azt, ahogy visszaránt. Hallottam a fülemben, ahogy sikkantok egy aprót, majd belenevetek a csókba. Belegondolni is szánalmas, hogy vagy fél órát szobroztam egy fa mögött, hátha utánam indulna, és nem akartam, hogy azt higgye, elkésett. Még most is emlékszem, mennyire dobogott a szívem, mennyire fáztam már a végén.
- Néhány hete, amikor volt az a nagyon szerencsétlen péntek, és semmihez se volt kedved. Akkor rajzoltam meg. Előtte már beszéltem a gemmológia tanárommal róla, hogy ajándékoznék neked egy ilyet, a köveket vele együtt választottam. Először a te kézírásoddal írtam le a monogramod, de az nem mutatott benne olyan szépen, így az enyémmel van.
Tudom, hogy nehéz neki beszélni arról, ha hibázott, és hálás vagyok, hogy mégis megteszi. Nekem bármit elmondhat, ezért kezdtünk jóban is lenni, mert szerettem volna, ha beszél velem, és a kötelék miatt tudta, hogy nem árulnám el. Most már csak a szeretetem van, ebben kell megbíznia, és azzal, hogy kimondta ezeket a dolgokat, érzem, hogy igazán fontos vagyok még neki. Nem merek semmiben sem reménykedni, nem akarom elbízni magam, mert olyankor mindig pofára esek. Ezért nem érintik már ajkaim az ajkait, ezért nem mászok bele illetlenül a magánéletébe, ezért nem akarok belegondolni dolgokba, melyek miatt veszekedhetnénk. Megtisztel engem, én pedig őt, míg világ a világ, bármi is legyen velünk ezek után.  
Elmosolyodom, ahogy a fülembe suttog, és a mosoly a halántékcsókkal csak szélesebbé válik, pilláimat lehunyom, hogy kiélvezzem a pillanatot. Ahogy elhúzódik felpillantok, és gyönyörködve nézem, ahogy ujján a gyűrűvel áll ott. Örökre az emlékezetembe vésem ezt a pillanatot, mert csodálatos. Mint egy festmény, annyira tökéletes. Mellé lépve a vállára hajtom a fejem, és a csillogó vízben gyönyörködve kérdezek vissza.
- Hihetetlen? Miért?
Aztán elnevetve magam, egy hosszabbat szusszanok.
- Levelezőre vettek fel, Ricsi. Arra gondoltam, hogy az előkészítőben tovább dolgoznék, és mellette a színházba szervezhetnék egy gyerek-és ifjúsági csoportot, tizenhat éves korig, nekik taníthatnék színészetet. Akkor senkivel sem kellene csókolóznom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Kutatni kezdek a táskámban, de az a baj, hogy minden van itt, csak az nem, ami igazán kéne. A megrágott papír fecniken át a használt ko… papír zsebkendőkön keresztül egészen az elnyűtt kottapapírokon minden megtalálható, egyedül valami kötszernek alkalmas dologba nem sikerült még belebotlanom. A helyzet kezd súlyosbodni, ugyanis hála a felesleges erőltetésnek, a sebek néhánya felszakadt, amelyekből karmazsin vér kezd el szivárogni. Ledobom táskámat a por fedte padlóra, majd lehuppanok holmim mellé egy láda tövébe. Remek. Az élet mostanában nagyon szeret szívózni velem. Először Charlotte pletykája, majd a hajam színének elvesztése, most meg a majdnem törött, ám annál sebesebb karom. Frusztráltan fújom ki az eddig benntartott levegőt, majd mire ismét visszanézek sajgó kézfejemre, azon már rég egy új patyolat tiszta kötés feszül. Mágia, valaki itt boszorkányságot végzett. Kapkodhatnék most össze vissza, kutathatnám a jó szándékú segítőm kilétét, de őszintén? Kurvára nem izgat. Belefáradtam már mindenbe, a legkisebb gondom az, hogy most bújócskát játsszak valakivel.
- Gyere elő – hangomban semmi akaratosság, ő majd eldönti, minek veszi felszólalásomat. – Csúnya, rossz rellonos vagyok, de nem harapok. Csak ha a partnereim arra kérnek – fűzöm még hozzá mellékesen, hátha ez majd megadja a kellő lökést a félénk félnek. Szabad kezemmel összekócolom kissé barna tincseimet, majd belebámulok a sötétségbe, lehetőleg arra az irányba, amerről majd látogatóm érkezni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | esti séta | x



Különös dolog ez, mert nem tudom, miért érzek valami bizarr, megilletődött kis örömöt attól, hogy ezek szerint igazán engem látnak először vele. Valahogy jól esik, kivételesnek érzem magam, bár közben meg nem tudom, mit szóljak, mivel ez jelentheti azt is, hogy magányosnak ismerik és hogy az is volt. Amiért meg nyilván nem repesek. Vegyes érzelmeim egy szimplán megértő mosolyként ülnek ki arcomra.
Hátulról csap le rám a cukis lány, ezért is a kicsit kései zsebhez nyúlásom. Miközben barátnőm számolgatja pénzét, derűsen felelgetek az igazán kedves kiszolgálónknak. Élvezem, hogy valaki végre azért néz engem ennyire, mert közben beszél is hozzám vagy van valami dolga velem. Felé fordulok a széken, felfelé pislogva rá, egyik karom átlógatva a háttámlán, és elmondom neki, hogy igen, nagyon finom volt, megköszönöm neki, biztosítva róla, hogy minden remek volt, tényleg. Igazán aranyos, ahogy a vendégekkel törődik. Még az újakkal is. Ahogy Lau fizet végül, fel is kelek ültömből. Viszonzom a cukrászdás kedélyes búcsúját, intve neki és utána pillantva kicsit, ahogy itt hagy minket. Indulhatunk!
Csodás a kastélypark, főleg ezekben a napnyugta körüli fényekben. Valahogy mindig ilyen hangulatos helyekre keveredünk Lauval, ennyire mesebeliekre. Olyan helyekre, ahol minden együtt van, ahol a sétából hamar andalgás lesz. A kitartó kiskölykök változatlanul a nyomunkban, mivel pedig esélyt adunk rá nekik, beérnek minket. Érdeklődve fordulok a kislány felé, ahogy láthatóan tőlem szeretne valamit. Szélesen elvigyorodom egy lehelletnyi nevetéssel, összenézve barátnőmmel, majd elárulom a vöröskének, hogy igen, elég messziről jöttem, Angliából, de nem vagyok királyfi. Aztán körbepillantok kicsit, mintha attól tartanék, valaki figyel, és picit lejjebb hajolva, csöndesen hozzáteszem, hogy: legalábbis nem tudok róla. Erre csillogón elkerekedik a szeme, izgatottan felkacag, aztán nemsokára nyoma sincs.
A jótékony sötétség ránk száll lassan, eltakarva az utak repedéseit, homályosítva a máló házfalakat, elcsitítva a helyiek kíváncsiságát. Csöndesen bandukolunk, olykor ejtve csak pár szót, ám ezek is mintha az elérkezett estébe olvadnának, részei volnának. Az én lelkem is nyugszik szépen, ahogy már nem kell annyi minden szokatlanra figyeljek. Hazaérünk Lauékhoz és nemsokára már lépünk is be berkei ajtaján. Leveszem a cipőm és várom, hogyan tovább. Van-e vajon közös vacsora vagy bármilyen jelenés a szüleinél, esetleg ilyenkor már ki-ki saját helyére vonulva tölti pihenését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Semmilyen párhuzamos dimenzióban és univerzumban nem fordulhat elő, hogy a tekintete sarkából végigkövette volna ezt a mozdulatsort. Vagy a félrebiccentett fej nyomán kirajzolódó élesebb állkapocs ívet. Persze most is, ebben a ritka realitásban is mindössze azért történik meg, mert éppenséggel nem tud úgy helyezkedni, hogy ne látná, és nyilván tudatában van a másik jelenlétének, ösztönösen figyeli. Ez nem érdeklődés csak éberség.
- Nem, valóban nem, ideális esetben semmilyen átmeneti vonás nem létezhet - ért egyet Ábel kijelentésével, amely teljesen helytálló szerinte is. Természetesen neki van rá kézzel fogható bizonyítéka viszont, hogy milyen egy elrontott átváltozás következménye, ami viszont már más képet mutat. Önmagában azonban sem sem magyaráz meg semmit. Ábel következő kérdése rá is világít, miért. Talán a tarkóvágás is azért nem bizsereg az ujjaiban, mert túlzottan lefoglalja ez a mágiaelméleti rejtély.
- Melanosuchus niger, fekete kajmán. - Itt hátrébb dől ültében, a szájához emeli a szálat és mélyet szív belőle. A lezuhanó parázs elporlad a semmiben a nemrég végrehajtott bűbájának köszönhetően. Némi csend áll be köztük, hacsak Ábel nem töri meg azt. Ezalatt töprengve emeli állához és a tenyerét, középső ujjának felső két ujjperce alsó ajkának ívét követi végig, ahogy végigpörgeti fejében, mégis hogyan fűzze össze a következő mondat szavait.
- Az első átváltozás.. nem volt zökkentőmentes. Mondhatni. Szerepet játszhat, de ebben az esetben is különösen meglepőek és kiszámíthatatlanok a mágia útjai és következményei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti sétából hazaérve|o


 oo

Elég sok olyan vele kapcsolatban átélt élményem van, amit fel tudnék címkézni ezzel az először szavacskával. Jól is érzi, ugyanis tényleg kivételes. Viszont nem ismertek engem magányosnak az itteniek, és én sem éreztem magam annak. Egyszerűen úgy volt, hogy mindig egyedül voltam, ez volt a megszokott, a természetes. Most meg már nem ez az.
Nos én részemről kevésbé örülök annak, aminek a barátom; bár ez nem meglepő, mivel én látom ám, hogy miről van itt szó pontosan. De nem csinálok ügyet a dologból, tulajdonképpen nincs is miből. És egyébként is, éppen elég volt egyszer túlreagálni valamit. Bőven sok. Utána is néz a lánynak, amikor elmegy? Ö, nem. Teljesen megszokott, ártatlan arcvonások. Fogalma sincs róla, hogy mi történt itt az előbb, talán csak kedvesnek találja. Igen. Oké, haladjunk tovább inkább.
Meglep az, ahogy a kislánnyal bánik. A jókedvű válasza az nem, azonban hogy úgy tesz, mint aki egy titkot osztana meg vele, és végül is meghagyja a kislánynak az álomvilágát ha ő is úgy szeretné, hát…nem is találok rá szavakat. Ahogy elfut a lány látom rajta, hogy továbbra is annak fogja tartani Thomast, királyfinak. Egy röpke pillanatra hozzáérek a fiú kezéhez, megsimogatva azt, majd utána húzom is el a kezemet és folytatjuk az utunkat.
A házba beérve az ajtóm felé emelem a karomat, némán mutatva, hogy arrafelé orientálódunk ám. Itthon vannak már ugyan a szüleim ismét, de a közös időtöltést mára már letudtuk. Nem szokás mifelénk se a közös kajálás, se együtt tévézés, vagy lekuporodás a kanapéra, hogy átbeszéljük kinek milyen napja volt. Eléldegéltünk egymás mellett.
- A vacsora az már nem lesz közös, úgyhogy amennyiben valami tartalmasabb ételre vágysz szólj nyugodtan. Általában valamiféle szendvicset, vagy valami könnyed egyszerű dolgot szoktunk vacsizni. Az ebéd a nagy étkezés nálunk. Persze ehetjük azt ettől még, ami ebédre volt, vagy bármit – mondom el neki a továbbiakat az estére vonatkozóan. Kevésbé sikerül összeszedetten elmondanom, ennek pedig az az oka, hogy este van. Este van, és van még valami, amiről nem beszéltünk.
- A matracért viszont kimehetnénk most, hogy ne később kelljen vele vacakolni, amikor ők már alszanak - vetem fel a dolgot, bár ez korántsem az, amit mondani szerettem volna. Köze van hozzá, és ez valóban lényeges is, csak éppen nem ez járt a fejemben az imént. Arra majd rátérek picit később. Most tényleg gyorsan elintézzük ezt, a fránya matrac behurcolása kétemberes feladatnak bizonyul, vagy legalábbis lényegesen egyszerűbb úgy megoldani. Egyelőre betolom az ágy alá a fekvőalkalmatosságot, hogy ne legyen útban, majd gyorsan visszaszaladok még plusz takaróért, párnáért, ágyneműhuzatért amíg a fiút lefoglalja a felébredő cica. Természetesen apám elkap odakint, dörmögése valamennyire behallatszik a szobámba is, de talán nem kivehetőek a szavai. Anyám is sápítozok pár sort, hogy tényleg teljesen biztosak vagyunk-e benne, hogy egy szobában szeretnénk-e aludni. Biztos nem lesz belőle semmi baj, hiszen ... ugye az én múltam meg minden. Az ő szavai már sokkal jobban hallhatóak, ahogy a válaszom is, amelyben biztosítom, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt alszunk, nem lesz gond, de tényleg. Hamar megnyugszik ettől, és kedélyesen szép estét kíván nekünk. Persze ezt csak így nekem mondja jó hangosan, mert még véletlenül sem menne el a szobámig ... sebaj. Kisvártatva otthagyom őket és sietek is vissza a saját birodalmamba. Bezárom magam után az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcomon. Kész, szülők letudva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nem közös a vacsi. Ó, értem. Bólogatok. Szokatlan nekem ez, hiszen a nevelőotthonban ugye minden étkezés együtt volt kötelezően a nagyteremben, a tanodában is összegyűlünk rá, noha már szabadabban, és Liam bácsival pedig az a napunk egyik fénypontja, mikor leülünk a vacsoraasztalhoz. Ettől függetlenül nem lep meg, hogy náluk nincs így és gondnak sem gond.
- Egy szendvics az teljesen jó - mosolygok. Nekem az esti a melegétkezés, tudom, ezért is ajánlja azt, ami ebédről maradt, viszont simán átállok én és rendben vagyok vele, hogy az volt a fő kaja ma, úgyhogy most elég nekem valami hideg.
Tényleg, a matrac! Megszerezzük, viszont én csalok kicsit és mikor már beérünk az udvarról, javaslom, támasszuk le egy pillanatra és elugrom a pálcámért, lebegtetni, így irányítgatni mégis könnyebb. Bekerül az ágy alá, a nagy ténykedésre meg persze felébred a csodacica. Odalépek hozzá és végigsimítok rajta. Rögtön hátára gördül, nyújtózva, kelletve magát. Hallom a kinti beszélgetést, először csak tompán szűrődik be, aztán egyre jobban elér hozzám. Nyelek egyet, ahogy megértem, miről van szó. Magam elé pislogok, lélegzetem nehéznek érzem. Mikor viszont megjelenik Lau, hozza magával derűmet is. Rámosolygok.
- Biztos ne kívánjak nekik jó éjt vagy ilyesmi? - kérdezek rá a tuti kedvéért. Ha nem kell, nekem nem fontos, csak nem akarom, hogy azt gondolják, bújkálok előlük vagy valami. Nem amiatt, milyen véleménnyel lesznek, hanem megint mindössze azért, hogy aztán ne a lánynak kelljen állnia, ha esetleg keresetlen szavaik lesznek rólam. Viszont nyilván zavarni sem akarok már így este, ha náluk ilyenkor már nem szokás így külön odajárulni a vendégeknek köszöngetni. Ha nekik rendben, nekem rendben. Főleg, ha Launak rendben, nekem rendben.
Kimegyünk a konyhába vacsora után nézni és mivel már a szülők a szobájukba vonultak, mégis lesz ebből közös asztalnál étkezés, csak éppen édes kettesben. Ahogy jóllaktan tartunk visszafele, az anyukával összefutunk még, ha meg már így alakult, megejtem neki azt a mosolygós jó éjt kívánást, aztán vonulunk el. Ezúttal Lau kezd a fürdőben, én addig elvagyok Benitoval, meg sebtében előkészítem magamnak a mosakodáshoz szükséges cuccokat.
Hamarosan enyém a terep, bevetem magam tusolni. Eláll már a zuhany, ám én egy-két percig nem jövök még ki, utána viszont egyszerűen csak törölközővel a derekam körül érkezem meg. Mezítlábú lépteim sietősek, röviden barátnőmre mosolygok, belenyúlok táskámba és kiveszek egy benne felejtett ruhadarabot: a pizsi boxeremet, nyilván. Utána már megyek is vissza, befejezni a meg sem kezdhetett felöltözést. Azon agyaltam különben odabent annyit, hogy miként oldjam meg, hiszen nem akartam Laut megkérni, hogy adja be ezt a ruhadarabomat. A pólóm magamra kaphattam volna, persze, viszont nem mertem, mert azzal bonyolultabb biztosan tartani a törölközőt magamon, az meg nem vicces. Szóval így volt a legegyszerűbb. Mondanám, hogy legközelebb hozom a pálcámat magammal, hogy beinvitózzam, ami kell, viszont egy részt, ha a gatyám elfelejtem, a varázspálcám miért jutna eszembe? Más részt az is elég ciki, ha végigrepül az alsód a szobán a kedvesed orra előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Szerencsém van, mert nem én késtem, ő jött előbb. És a magyarázata alapján nem is türelmetlen csak izgága. Bár megfordul a fejemben, hogy honnan vágta el, hogy ez volt a fejemben, de hamar el is vetem a legilimentor dolgot... Ahhoz szerintem még túl fiatal. Mondjuk sohasem lehet tudni. Valószínű, hogy csak az arcom volt nagyon átlátszó.
- Na akkor jó. Nem szokásom késni és egy pillanatra már azt hittem hogy. De ha csak te jöttél előbb, akkor nem vagyok gáz - fejtem ki szóban is az aggodalmam aztán ledobom magam egy székre.
- Engem sem kaptak el. Bár a húgom biztos sejti, hogy volt egy-két kisebb kihágásom, de mivel nem kapott el, nem adhatott ő sem büntit. - Vigyorgok, mert hát na. Ez van. Ha nem kaptak el, akkor büntetni sem lehet, nem igaz? - Tudok és szeretek is. Mondjuk itt még annyit nem voltam. Nem is tudom miért - Ezen valóban elgondolkozom, mert tényleg nem jártam le sokszor, pedig a lehetőség meg volt. Valószínűleg azért nem, mert nem volt megfelelő személy, akivel elhülyéskedhettem volna. De talán most... most megtaláltam. Azért persze várok, hogy esetleg ő ajánlja fel...
- Esténként jobb? - érdeklődöm még kíváncsian, ezzel is mutatva, valóban érdekel a téma, és attól sem zárkózom el, hogy esetlegesen a takarodó utáni időpontban teszteljem a dolgot. Főleg akkor, ha Dana megerősíti, hogy az valami miatt megfelelőbb, mint mondjuk napközben.
- Nem sok, meg vagyok a legtöbb vizsgával. Mondjuk a Jóslástan egy vicc volt, de hát jól kidumáltam magam. Azon kívül... - megvonom a vállam. Nem történt sok. Tulajdonképpen nem szeretem a vizsgaidőszakot, mert rendkívül unalmas. A legtöbb ismerősöm vagy parázik, vagy tanul. Kevesen vannak azok, akiket ez kevésbé érdekel. Gondolom szülői nyomás jár mindenkire. Nekem ebből a szempontból szerencsém van, mert nem erőltetik, de persze azt is tudják, hogy magamtól sem érem be K-nál rosszabbal. Aztán ki tudja. Még nincs meg minden eredményem, de bízom a legjobbakban.
- Igen, mert hát megígértem - bólintok rá a füzet dologra, - Igen. Gondolom a vizsgák. Én szerencsére a nehezén túl vagyok. A gemmológiától tartottam egy kicsit de szerintem azzal se lesz gond. Ami meg még hátra van az sima csiga - Mondom könnyedén, aztán elnevetem magam, mert én már el is feledkeztem a sárgaságomról..
- Na igen. Nem az én színem volt. Ne vedd rossz néven, de valahogy a kék jobban áll. Szerintem. - Aztán csak nézem, ahogy ő is elővesz egy füzetet, és az asztalra helyezi. Oldalra döntöm a fejem, és próbálom elolvasni a borítót, már ha van rá írva valami. - Te mit hoztál? - kérdezem kíváncsian és lelkesen várva a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Alsó ajkamat harapdálva, izgatottságomat mit sem titkolva várom, hogy a srác elárulja nekem, milyen számok hevernek a lába előtt. Ez egy igen fontos része a játéknak, és mivel nincsen jobb dolgom ma – általában sincsen –, mint játszani, ezért valóban hihetetlenül feszengek. Gyerek vagyok a legtipikusabb fajtából, ezért a türelmem is kezd fogyni. Ugyan nem sok idő telik el a kérdésem és a válasz között, nekem mégis örökké valóságnak tűnik. „Hat meg négy” Mondja ki végül a másik, amire én ide-oda rángatom kócos kis fejemet. Not bad, not bad. Ez is valami, mert azért a tíz egy baromi jó kis szám. Legalábbis amikor a szerencséddel játszol a könyvben. A könyv. Szemeim kidüllednek az izgalomtól, majd megfordulok, hogy a padon pihenő kötetbe bújjak. Libabőrös lesz mindkét karom, sőt még combomon is érzem, ahogyan vigyázban állnak a szőrszálak. Azt is érzem, szinte kiszagolom, hogy a srác már kíváncsi, hogy mi lesz. Nem is olyan rossz arc ez a School Boy.
- Így nem lesz combo pont – mondom vállamat vonva. – De – itt egy pillanatra felnézek a másikra. Kék szemeim boldogan csillagnak, amikkel visszabújok a könyvbe, a hetvenkilencedik oldalra lapozok. Megcsócsált körmös jobb mutatóujjammal, a sorokat simogatom végig, amiket hangosan olvasni is kezdek. – Amennyiben két egyforma számot dobtál… blablabla. Nem releváns – legyintek bal kezemmel. – Amennyiben két különböző számot dobtál, és a két szám összege nagyobb, mint nyolc, adj a szerencsepontjaidhoz kettőt. Ha a pontjaid így összesen meghaladják a tizennégyet, akkor eljutottál a kardhoz, és már a kezedbe is vetted. Vezesd fel az adatlapodra, új fegyvert találtál – szemeim már úgy csillognak, hogy messziről azt hiheti a másik sírok. Szélesen mosolygok, habár a szörny még mindig előttem áll, a fegyver megszerzése egy időre megnyugtatott. „Figyelj csak” Hallom ismét a fiú hangját, amire felemelem a fejem, és arcomat érdeklődően és kissé értetlenül fordítom felé, habár igenis értem a szavait.
- Iiigeeen?! – nyújtom el válaszom a végén kissé kérdőre emelve a hanglejtésemet. Aztán ismét elkap az a rossz érzés, mert amikor Liliről kérdez egy fiú, akkor általában kapok. Vagy fizikálisan vagy a lelkemet darabolva.
- De tudnod kell, hogy semmi nincsen köztünk – mondom a legférfiasabb énemet előszedve, ami talán kacagásra késztetheti a másikat, hiszen nézzünk csak rám. Ez eléggé viccesen hangzik pösze kis számból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem volt akkora gond felajánlani a lehetőséget. Bár jobb szeret magában, egyedül ütögetni - meg úgy bármit egyedül csinálni, de a közös tevékenység gondolata inkább csak enyhe kellemetlenség. Mint amikor az embert elhívják egy buliba. Értékeli, hogy elhívták, de azért aznap éppen nincs akkora kedve hozzá, vonzónak tűnik az ágy és a Netflix gondolata, a punnyadásé. Aztán valahogy mégiscsak ráveszi magát, hogy felöltözzön, aztán elmenjen az összejövetelre: ahol aztán remekül szórakozik és arra gondol, hogy ezt kár lett volna kihagyni. Na hát mondjuk Sára hasonló szituációi nem végződnek ilyen kitörő happy enddel, de összességében azért néha arra jut: annyira nem volt rossz mégsem társaságban csinálni valamit. Lehet, ezzel is így lesz.
- Én meg Sára. - Végignézi, illetve átengedi az ütés lehetőségét a levitás lánynak.
- Hát, még csak most ajánlottam fel, hogy ketten gyakoroljunk, szóval még konkrétan semmire - ismeri be szemrebbenés nélkül, merthát tény, hol gondolt volna ki még páros edzésötletet az alatt az egy-két másodperc alatt. Neki is adaptálódnia kell gondolatban, hogy osztoznia kell a gyakorlórgurkón.
- Megpróbálhatjuk passzolni egymás között, hátha javítható a célzás. Meg legalább jobban megszokja az ember, ha egyenesen felé tart egy ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem mintha valaha is túl sokra tartotta volna az újságosak, legyen az egy országos hetilap vagy egy iskolaújság. Pontosan tudta, mennyi ostobaságot és légbőlkapott hazugságot képesek összehordani egy jól hangjó szalagcímért. Annak idején, mikor felébredt, megadatott neki az az öt perc hírnév, amit sosem kért és sosem akart. Szerencsére ez olyasmi volt, ami végül hamar lecsengett. Nem kísérte el ide Magyarországra végül, ahol nem vert akkora hírverést a Morphe esete; valószínűleg pont ezért pakolták be ide.
Mostanra Sárának már bőven elkezdődött a nap. Volt reggel futni a kastély körül például. Az udvar sétálóösvényei tökéletesek erre, a táj szép, főleg, ha elfut az erdő széléig - nem túl közel, persze. Annyira nem vonzotta az erdő, mert tudta, hogy átlagos esetben mik lehetnek egy mágikus erdőben és nem vágyott meglepetésszerű találkozásokra.
Visszatérve aztán megreggelizett és tanult valamennyit, bár számára a vizsgaidőszak elég tétlen volt, tekintve, hogy ekkora érkezett már amúgy is. Sára nem harmadik évfolyamának végére, hanem elejére csöppent ide a szándékok szerint, nem is vizsgázhatott ennek értelmében.
Melegítőben és sportcipőben érkezik a pályára, ahogy szokott és itt találja Elijaht is, akit inkább ismert meg jobban a kis könyvtáras mizériájukból, mintsem az Eridon cikkből. Hátulról közelíti meg az ücsörgő srácot, hogy aztán a feje fölött teljesen előrehajoljon és így pillantson le a srácra egy intéssel.
- Csá. - Eztán ki is egyenesedik és megkerülve a másikat beáll vele szembe. Szétnéz, mások is vannak itt épp. Ők valszeg a következő idényre gyakorolnak már most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Lágyan rázom csípőmet, miközben még mindig fogom belső rádióm adását. Éppen Michael Jackson egyik slágerére rázom magam. Kék szemeimet lehunyom, és élvezem, ahogy combjaim között a bringa ülésével játszok, miközben még mindig fenekemet riszálom. A zene egyre hangosabban dübörög a fejemben, majd elkezd lefelé csúszni. Végigszáguld torkomon, lezuhanva mellkasomba, ahol jár egy tiszteletkört, s ismét torkomat veszi irányba, hogy számon suhanjon ki eszeveszettmódon. És beindul a váll, két karom a magasba lendül, és Jacksont utánozva kiáltom el magam.
-  All I want to say is that, they don't really care about us… - ezt megismétlem még egyszer, miközben ökleim lecsúsznak a mellkasomra, és gorilla módjára kezdem ütni azt. Mosolyogva hallgatom, ahogyan az utolsó erősebb hangok visszhangzanak, majd elégedetten elmosolyodok, és újra tekerésre adom a fejem. Annyira nem gyorsan ugyan, mint ahogyan eddig jöttem, de nem vagyok lassú. Szemeimet egy pillanatra lehunyom, mélyet szippantva a friss levegőből, s amikor felnyitom őket, egy fiút látok meg magam előtt. A semmiből bukkant fel. Esküszöm. A mellkasomban megragad a levegő, ahogyan a bringám kormányát megpróbálom egy másik irányba rántani, de már túl késő. Így a srác táskájába akad a vezérrúd jobb széle, egészen pontosan a fékkar. Nem is kérdés, hogy mind a ketten a fűben találjuk magunkat pillanatokon belül. A bringa kissé felsérti a lábamat, nem tudtam a hirtelen esésben kirántani alóla. A navinés sem jár jobban, neki igencsak megránthatja a nyakát vagy mellkasát a táska, ami most már mellettük hever a földön. A pánt sikeresen elszakadt.
- Ú, b*szki… - nyögöm, miközben fájdalmas képpel a bicikli-sértett vádlimhoz nyúlok. A másikra emelem a szemeimet. – Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Gondolván, hogy mi baj történhetne, ha sétálgatok egyet a faluban, mosolyogva indultam el. Eddig nemigen volt alkalmam felfedezni a kicsiny falut, mert mindig volt valami dolog, de így, hogy a cikket sikerült még időben leadnom az Edictumnak és a többi kiadónak is, talán egy kis sétát megérdemelhetek. Óvatosan battyogok a szökőkút felé, megtartva a két méter távolságot, mielőtt beleesnék - mert igen, képes vagyok rá -, és csillogó szemekkel csodálom a vizet nyugalomban. Nem tudom, hogy a tisztáson kívül meglátogattam-e itt bármi mást eddig, de úgy érzem, ha már tombol a vénasszonyok nyara, akkor megérdemelhetem egy kicsit és kiélvezhetem. Ez egészen addig működőképes is, amíg egy öltönyös férfi nem lép oda hozzám, rózsával a kezében. Mondom öltönyös! Megilletődött tekintetemet emelem rá, hogy aztán rögtön le is süssem szemeimet. Tudom, hogy ez egy kis falu és bármi megtörténhet, de azért erre nem számít az ember lánya, ha eljön egyet sétálgatni a délután folyamán. Érzem, ahogy a vörös legszembetűnőbb árnyalata kezdi el beborítani arcomat, amikor meghallom a bókot, és hirtelen zavaromban összeszorítom szemeimet. Mély levegőt véve, de fejemet továbbra sem felemelve, veszem el a felém nyújtott rózsát.
- Köszönöm - motyogom a macskakőnek, kezemet rögtön visszatéve magam mellé, immár rózsával benne. Hogy mit köszönök? Valószínűleg a bókot is és a rózsát is, hiába nem merek a férfi szemébe nézni, pedig tudom, hogy így lenne illendő. Egyszerűen nem megy, bármennyire is szeretném megnézni az illetőt, aki ennyire kedves, és... nem. Nincs és. Mély levegőt veszek, halkan kifújom azt, majd feltekintek az előttem álló férfira, hogy egy halvány és zavart mosoly mellett, talán magabiztosabban is, de megköszönjem ismét.
- Köszönöm, nagyon szép - óvatosan emelem orrom felé a rózsát, hogy egy jókorát szívjak be illatából. Kellemes, olyan rózsás illatú, mint amilyen illatot egy ember vár egy rózsától. Nos igen, inkább ne menjünk bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Miután Lilla elutazott a szüleihez, Henrik pedig a romániai kiruccanás miatt nem tarthatott vele, így ő otthon foglalatoskodott és gondolkodott. Ez egyébként semmi jót nem jelent kettejükre nézve, mert attól a ponttól, hogy végzetesen elromlott minden, egészen addig a pontig, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, érzelmei minden állomást megjártak. Tudjátok, olyasfajta vonat volt ez, ami minden tyúkólnál megáll és elidőz egy kicsit, a legszemélyebb személyvonat.
Ez a hasonlat amúgy illik is a jelenlegi szituációhoz, ugyanis Lilla épp ilyen járművel érkezik vissza Bogolyfalvára. Nyilván ő is gondolkodott. Komolyan mondom, ettől a szótól lassan kiráz a hideg is. Na de egy szó, mint száz, Henrik úgy dönt, kimegy elé és rittyent egy rém romantikus jelentet, ahol a férfi epekedve várja kedvesét. Ezt az idillt csupán a benne felgyülemlett feszültség rombolja porig, így idegességében végül virágért is elfelejt elmenni. Egy szép szál vörös rózsát akart, de ha most visszafordulna, elkésne. Murphy, te szemét. Az állomásra kiérve már csak alig pár perc van a vonat érkezéséig, mikor egy hang szárazon közli, hogy a szerelvény késik húsz percet. Henrik lehunyja szemét és csak az a jól megfontolt kérdés jut eszébe, hogy mikor olvadt be a mágusvasutak a MÁV-ba?
Tehetetlenül ácsorog a többi várakozó között, akik legalább annyira morcosak a hír hallatán, mint ő. De ugye mit van mit tenni, el kell ütnie az idejét, ami tulajdonképpen semmire sem elég. Hiszen ha most innen indul el virágot venni, megint nem ér vissza, de egy helyben ácsorogni húsz percet meg időpazarlás. Megcsóválja fejét és a távolba meredve szuggerálja a vonatot, hátha ettől hamarabb megérkezik. Kezeit zsebébe mélyeszti és komor arckifejezéssel mered előre, talán el is bambul. Sok minden megfordul fejében, ahogy a másodpercek csigalassúsággal vánszorognak tova, mégis, mikor ismét az órára pillant, csupán egy perc telt el. De hosszú lesz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem igazán törődik vele, hogy Ophelia fel van-e készülve a következő pár órára vagy nincs, ugyanis önmagáról sem mondhatja el, hogy teljes mértékben biztos a dolgában. Csak cselekszik úgy, ahogy a jelenlegi helyzetben a legjobbnak látja, ezért is ront be a nőhöz, ezért is ejti csak le holmiját és ezért indul meg rögtön a folyosókon mozgósítani mindenkit.
Nem telik bele sok idő és Brown is így tesz, a zúgolódás szinte azonnal megkezdődik a létesítmény falai között, mindenki talpon van és intézkedik. Épp fordulna be a sarkon, mikor egy finom női kéz kulcsolódik karjára és szinte szó szerint visszarántja. Nem tudja, hogy mi lepi meg jobban: a nő érkezése vagy a hirtelen jött ölelés? Egy pillanatig kissé dermedten állja a kirohanást, majd óvatosan átkarolja a nő derekát és enged a szituációból fakadó, őszinte gesztusnak. Amikor egy puszit is kap a sok köszönöm mellé, végül elmosolyodik és olyan könnyedén, mint ahogy magához vonta ereszti el egy pillanat alatt. Ő maga jól tudja, hogy nem kell a dolgozókkal sürgölődnie, így rohamos léptekkel lép ki a hűvös hajnali levegőre, hogy mélyen beszívja azt. Szinte érzi, hogy a férfi hamarosan itt lesz. Nem telik bele sok idő és az elemi mágusok elkábítják a sárkányokat, valamint Ophelia is megáll mellette, hogy együtt felügyeljék az eseményeket.
Egyszer csak egy alak rajzolódik ki a távolból, Henriket pedig elönti a megkönnyebbülés. Jianyu tényleg eljött és segíteni fog. Így is elvesztettek már egy sárkányt, nem engedhetik, hogy még többen pusztuljanak el. Türelmesen áll és vár, egy lépést sem mozdul, míg oda nem ér ismerőse, ekkor viszont követi példáját és szinte azonnal elmosolyodik. Számára a másik nem ijesztő, cseppet sem riad meg tőle, ami a körülötte lévő dolgozókról már nem mondható el. Furcsán méregetik Jianyu-t, egyenesen bizalmatlanul, ami a hónapok óta tartó ámokfutás tudatában nem meglepő.
- Örülök, hogy eljöttél, már nagyon vártunk - véletlenül sem célozgat, még csak szemrehányásnak sem szánja, őszintén szaladnak ki száján a szavak és csak reméli, hogy barátja nem veszi zokon. - Egyébként ő itt Ophelia, a rezervátum vezetője, róla írtam korábban - mivel érzékeli, hogy némileg ridegen viselkedik a férfi, így rögtön próbálja oldani a feszültséget. Egyébiránt ezzel a mondattal tisztázni is akarta az erőviszonyokat: itt Henrik is csak egy vendég. Bár ettől függetlenül Jianyu továbbra is hozzá intézi elsődlegesen szavait, nyilvánvalóan azért, mert benne már bízik. Ezért maradt ilyen sokáig életben.
- Természetesen. Ophelia mutatja az utat - kezével int, hogy induljon meg a szőke és vezesse őket. Tényleg szeretné, ha kívülről is látszana, ő itt az irányító és remekül csinálja. Eközben a szakértő mellé szegődik és jól hallhatóan - elvégre semmi titok nincs ebben - intézi szavait hozzá. - Hogyan akarod meggyógyítani őket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ma reggel úgy döntöttem, hogy a kastélyon kívül fogok reggelizni. Ezért lementem Bogolyfalvára – mert szereztem állandó engedélyt, thanks Mom – és meglátogattam a cukrászdát, biztosan hiányoztam már nekik. Amióta Vajda Ricsivel volt ott egy a kellemetlennél is kellemetlenebbül kezdődő randevúm, nem szívesen mentem oda, mert csak feltépte a sebeket. Az igazat megvallva, nem is esett olyan jól az a… hat fánk. Így nem is időztem ott sokat. Elvitelre kértem egy virslis párnát. Néha a sósat is megkívánom. Ezért akkurátus léptekkel, nyugodtan elindultam a vasútállomás irányába. Szép nap ez a mai; a madarak csivitelnek, kellemes langyos a szél, és igazi falusi hangulat járja be a környéket. Kutyaugatás, tyúkok kotkodálnak. Valóban egyre kintebb kerülök a faluból. Kutyaugatás, kutya… csaholás, kutya… morgás. Lassan fordulok meg, és egy egész pofás kis keverék kutyát pillantok meg, azonban neki más tervei vannak velem, mint nekem lenne vele. Biztosan érzi a virslis párnát a zsebemben, de amint ezt felismerem, már ötven méteren futok, és sikoltozok, mint egy kislány. Egészen addig, amíg el nem érem a vasútállomást. Már nem követ a kutya, a sok ember elijesztette. De ez nekem fel sem tűnik, csak rohanok, mint egy őrült, egészen addig, amíg teljes lendületemmel neki nem szaladok egy utamban álló felnőttbe. Mesehős módjára pattanok vissza popsival a peron melletti kőre. Azonnal hátam mögé nézek, hogy üldöz-e még a pokolfajzat, s amikor megállapítom, hogy nem leszek kutyakaja, mosolyogva nézek fel, ahol egy felnőtt férfi sziluettjét látom. A háta mögül süt a nap, így nem látom tisztán az arcát, csak fájdalmasan hunyorítva nyitom szólásra az ajkaimat.
- Elnézést, de az életemre tört egy Pokolfajzat - mondom nemes egyszerűséggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Elgyötört arckifejezéssel nézi a másodpercmutatót. Nem halad az idő. Szinte fizikai fájdalmat érez, miközben várakozik, elvégre nem elég, hogy tétlenkedik, a sok nem kívánt gondolat egyre-másra dulakszik elméjében. Ó bárcsak történne valami, ami csak egy pillanatra kizökkenti!
Na így találjon meghallgatásra minden fohász. Éppen csak dagonyázna az önsajnálatban, mikor teljes erővel nekiütközik valami. Vagy inkább valaki. Bár olyan nagy súlyt nem képvisel a támadó, ahhoz épp elég, hogy a lazaságától épp szétesni készülő Henrik megtántorodjon és lépjen egyet előre. Acélos fiatalember, nem tagadom, de ha egy tizennégy éves gyerek rohan neki mindenféle megállási szándék nélkül, hát azért nem egy falnak ütközik. Persze még így is a férfi jár jobban, hiszen mögötte csak egy puffanás hallatszik, ahogy a kisebbik test találkozik a peronnal. Meglepetten fordul hátra - a szituáció egyébként filmbe illő - és pillant le az orv támadóra, mikor megállapítja, hogy tényleg egy kisgyerek az.
- Pokolfajzatok márpedig nincsenek - elmosolyodik és könnyeden ereszkedik féltérdre, hogy egyik lábán megtámaszkodhasson és szemügyre vegye a hang tulajdonosát. Nem túl szép szál legény, kissé csontos és apró, tipikus kezdődő kamaszkori jegyeket mutató fiúcska a mi Péterünk, Henrik pedig kérdés nélkül nyújtja kezét, hogy fel tudja segíteni. Lehet, hogy gyereket nem akar, de a gyerekeket szereti. - Össze fogod törni magad, ha nem vigyázol, gyere, állj fel - meglepően mély és kedves hangja van. Úgy értem még engem is meglep, milyen kis cuki. De ez van, nem véletlenül megy tanárnak és tanít majd második évfolyamtól, van türelme és kitartása a nehezebb eseteknél is. Petya pedig ki tudja, milyen, hamarosan úgyis kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Érzem a kellemetlen, tompa nyomást a farokcsontomnál, hiszen legnagyobb szerencsétlenségemre, arra sikerült érkeznem. Így nem csoda, hogy nem ezer wattos mosollyal szólaltam meg az imént, hanem azzal a tipikus fájdalmas arckifejezésemmel. Igen, tipikus annak, aki már ismer, elvégre eléggé sokszor szokott fájni valamim. Vagy magam vagy másik miatt, ez lényegtelen. Ennyi esés-kelés, ütés és miegyéb után már igazán lehetnék immunis mindennemű fájdalomra. Bal kezemmel támasztom magam a köveken, jobbal viszont a derekamat masszírozgatom, miközben félszememet az ismeretlen sziluetten tartom. Még süt a szemembe a nap, ezért a többféle hunyorítás egy percen belül.
- Látnia kellett volna – mutogatok a falu irányába. – Akkor mást mondana.
Veszem némiképp színpadiasra a figurát, miközben gyanakodva nézem a férfi következő mozdulatait. Letérdel, és érzem, ahogyan vizsgál engem. Mindenki vizsgálja a képemet, ezért szinte már szagot, sőt még színt is tudnék párosítani ahhoz, amit ilyenkor érzek. Nyelek egyet, ajkaimat összeszorítom, és keserves pofát vágva kezdek bólogatni.
- Igen, tudom – mondom gyermeki lemondással. – Bocsánat! – motyogom. Nem szerettem volna tiszteletlenül, szélvész úrfi módjára nekirontani, de így alakult. Jobb kis paraszt gyereknek tűnni, mint halottnak. Ekkor valamiért megnyugszom. A férfi hangja olyan kellemesen cseng, megragadom a felém nyújtott kezet, és felállok. Még mindig nem vizsgálom meg jobban az arcot, inkább elkezdem porolgatni a ruhámat.
- Amúgy – kezdek bele. – A bácsi elmehetne szinkronszínésznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ebben a korban még a gyerekek kelnek-fekszenek. Meg hát ugye, ha csak saját tizennégy éves fejére gondol vissza, verekszenek és piszkálódnak. Nem egyszer ment haza ő is kék-zöld foltokkal, pedig nem is tartozott a balhésabb srácok közé, ő mindig épp csak rosszkor volt rossz helyen. Most is mondhatnánk ezt, de valószínűleg Péter még mindig jobban járt vele, mint egy házsártos nénivel, aki már a banyatankjával és a levegőben rázott öklével kergetné "HULIGÁNOK" felkiáltással - mondjuk a többes szám nem igazán életszerű, de lehet, hogy az ütközés után kettőt látna az eridonosból.
- Teljesen igazad van, remélem találkozom vele és jól móresre tanítom - abszolút komoly arccal bólogat a kis srácnak, mint aki belelovalja magát, hogy most már csak azért is utánajár a legendának. Mert ez az állat - vélhetően egy kutya lehetett - egy igazi vadorzó, egy pokolfajzat. Az a csoda, hogy Henrik nem nevetett még fel. - Ne viccelj, semmi baj. Te jól vagy? - egyértelmű, hogy melyiküknek fájt jobban ez a találkozás, elvégre míg Henrik talpon maradt, addig Péter adott egy cuppanós nagy puszit a betonnak. Ahogy egyébként derekát simogatta, abból sejthető, hogy tényleg eléggé megütötte magát, de mivel egyik testrészét sem fájlalja különösebben, így ebcsont beforr (eb, értitek, ebcsont... höhö).
Egyetlen könnyű mozdulattal segít talpra állni és ő maga is felegyenesedik, gondolván, innentől az unalmas várakozás folytatódik majd, ekkor azonban megüti a fülét egy kifejezés. A bók rész szinte tova is reppen. - Bácsi? Milyen bácsi? - döbbenten néz le rá és sajnálatos módon konstatálnia kell, hogy egy tizennégy éves számára egy harminckét éves igenis bácsi. Már csak a csókolom hiányzik és teljes lesz az összkép, Henrik vesz magának járókeretet és rövid úton eltemeti magát. Ha már ilyen öreg. Ettől függetlenül összeszedi magát és az első sokkból felocsúdva eljut tudatáig a hízelgő megjegyzés is. - Ez kedves tőled, de nem hiszem, hogy ez lenne a nekem való pálya - óvatosan összeborzolja Petya haját - lehet azt még tovább borzolni? - és kedvesen mosolyog le rá. Ugye, hogy nem is igaz, amit az újságok írnak róla? Henrik egy tündér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Az én édesanyám udvariasságra tanított egész életemben. És annak ellenére, hogy néha egy kocsis megirigyelné változatos káromkodás technikámat, tényleg nem vagyok rosszul nevelt gyerek. Minden mozdulatom erről árulkodik; anyu jó munkát végzett. Megdobban a szívem. A férfi megkeresi és elintézi azt a dögöt. Én ezt el is hiszem, és hálásan bólogatva nézek utoljára ezzel a rettegő tekintettel a falu irányába. Meg fognak védeni, furcsa érzés. Aki valaha már volt gyerek – normális, hétköznapi érzésekkel –, akkor tudja, hogy milyen hamar el lehet varázsolni ilyen szavakkal. Van aki persze annyira önálló ennyi idősen, hogy nem kell neki védelem; nekem mégis lelket simogató érzés ez.
- Jól – szólok röviden, miközben még egy-kettőt porolok a nadrágom hátsó részén. Ekkor megérzem a virsli illatát. Elfintorodok már előre, hiszen tudom, hogy milyen látvány fogad majd, amikor kiveszem a péksüteményt a zsebemből. Mint amit a kutya szájából húztak ki. Nagyot nyelek, szinte érzem, hogy a fánkot a nyelőcsövemet felfelé kezdik nyomni a funkyt – fánkit. Előveszem a süteményt, és undorodva sántikálok egy nagyon közel lévő kukához, amibe ki is hajítom a maradványokat. Jobb lábamat kissé húzva, de férfi módjára teszem meg Mr. Hyde-ra emlékeztető járásmóddal azt a pár lépést a szinkronszínész felé.
„Bácsi? Milyen bácsi?” Érzem, hogy ezt azért mondja, mert nem érzi még magát elég öregnek, de… az. Mármint az én fejemben annak tűnik, hiszen el sem tudom képzelni, hogy én egyszer ennyi idős legyek.
- Pe… - dig tényleg nagyon jó a hangja. Mondanám, amikor végre meglátom a férfi arcát. Ismerem őt. Az újságból. Ő… Merlinre! Láttátok a Reszkessetek betörők című filmet? Most azt a jelenetet láthatjátok, amikor Kevin találkozik az öreg hólapátos Marleyval. Nem tudod, hogy milyen az? Google it. A vérem megfagy, és minden zaj elhal körülöttem. Ez a nap egy katasztrófa. Az előbb egy kutya, most meg… a csávó, aki kinyírta a szüleit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hosszú ujjai a pohár peremét fogják körbe öt ponton, ahol az ujjbegyek az üveg szélére simulnak, miközben rezzenéstelen arccal pillant át a másik oldalra, Charlotte arcát figyelve. Nem érez különösebb dühöt a dolog felett, ettől függetlenül teljesen egyértelmű, hogy ezt a bájitalt nem neki kell meginnia. Nem is tervezi, viszont ha már megfőzték és ilyen ‘leleményes’ módon megpróbálták valamilyen okból pont neki beadni, nyilván oka van.
- Hn. Én is így gondoltam – válaszol az akár még meg is ihatom szókapcsolatra bólintva. Ezt is várja el legalább, ha már a lány besült a próbálkozásával előtte. Nem különösebben szégyenteljes, inkább csak megvan a következménye annak, hogy a személyére is fény derült. Szerencsésebb lett volna, ha Dante nem tudja, kinek kell viszonozni a szívességet.
- A szulfuros mellékillatból ítélve valamilyen hangulatbefolyásoló főzet. – Mivel el van keverve más itallal, nem tudná felismerni, pontosan miről is van szó, egyébként is a nagyteremben vannak, mindenhol különböző ételek, sütemények, italok illatai szállnak és keverednek. Extrém mód jó szaglás és még több éves, akár évtizedes tapasztalatra lenne szüksége a pontos bájital megállapításához.
- Ha már lefőzted, magad teszteld. – Amit saját maga tehet, azt Dante is saját maga próbálja ki. Más kérdés, hogy a következő projektjénél ezt nem teheti meg ilyen egyszerűen, ott más módszerelhez kell majd folyamodnia, de ebben az esetben nem látja akadályát az empirikus tesztelésnek. – Aztán meglátjuk, hogy valóban ezt a hatást akartad-e elérni és ezt a hatóidőt.
Kis szünetet hagy, keze lecsúszik a pohár aljára, ahogy a karcsú üveget közelebb tolja a lányhoz. Mivel a körülöttük ülők szótlanul hallgatnak, hallani a terítő tompa súrlódását a mozdulat nyomán. A fiú valamivel közelebb hajol, mocsárzöld tekintete metsző és kérlelhetetlenül hűvös tényszerűséggel fürkészi Charlotte-ot, milyen reakciókat mutat.
- Netán valami olyan ártalmas löttyöt akartál velem megitatni, amit te magad nem fogyasztanál el bármikor? Hmm? - Az utolsó hümmögés mély basszusa kellemetlen mellékzöngét rejt, ahogy maga a lusta ráérősséggel kiejtett szavak által formált kérdés is. Erre tulajdonképpen csak egyetlen egy helyes válasz létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Tulajdonképpen ezzel a nemes gesztussal mindenki mást is megvéd a pokolfajzattól, mely vérmesen próbálna felfalni kisebb és nagyobb gyermekeket. Kár, hogy amit Henrik mond, csupán viccelődés, mégis jól látható, hogy Petya komolyan veszi. Itt bizony egy Superman van kérem szépen, jól rendet tesz mindenhol IS.
- Akkor jó - bólint egyet, bár elnézve az eridonost, vannak kétségei. Érdeklődve figyeli, ahogy zsebéből előkerül a virslis párna, bár némileg megviselt állapotban. Tudjátok, pont úgy néz ki, mintha valaki ráesett volna. Egész találó hasonlat, figyelembe véve a tényt, hogy tényleg ez történt. Bujkáló mosollyal az arcán figyeli, ahogy kissé sántán ugyan, de elbotorkál a kukához és csalódottan dobja ki. Természetes, hogy egyből megesik rajta a szíve, egy legörbülő gyermekszáj, hozzá kellően drámai sántikálással bármely felnőtt szívet meglágyítana. Meg merem kockáztatni, hogy a legádázabb gonoszok is vennének neki egy másikat, mielőtt leigázzák az emberiséget.
Tulajdonképpen tervezi is, hogy Lillával elviszik majd és vesznek neki másikat - egy ilyen kis apróság igazán nem tétel -, mikor úgy tűnik, Petya folytatná. Azért feltételes mód, mert egyetlen szótag a legkevésbé sem nevezhető folytatásnak, de még csak kezdésnek sem. Figyeli, ahogy az addig pirospozsgás arcból lassanként kifut minden vér, Csepreghy pedig teljesen lefagy. Henrik természetesen nem tudja mire vélni mindezt, így azonnal a háta mögé néz. - Csak nem visszajött a pokolfajzat? - vissza is fordul és gyanúsan kezdi méregetni az eridonost. Valami nem stimmel. Eszébe sem jut, hogy önnön személye vált ki ilyen megkérdőjelezhető reakciót, elvégre kivételesen nem tett semmi rosszat. Jó, amúgy sem szokott, de most pláne cukorborsó. - Minden rendben? - kissé aggodalmasan fürkészi a kisfiús arcot, miközben válaszra vár. Ha most itt elájul és eszméletét veszti, Henrik lemegy hídba és felavatja magát, én mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szóval itt van ez a fiatalember, Márk, aki meghallgatta a mondanivalómat a konferencián és rögtön a téma szakértőjének érzi magát. Udvariasan hümmögök, de valójában már percek óta nem tudom  (vagyis inkább nem akarom) követni, hogy mit mond. Nem úgy tűnik, mint aki hajlandó lenne egyhamar lemondani a társaságomról, ami elég kétségbeejtő. Még akkor sem, mikor már három gratulációval később a sokadik pohár rozémat fogyasztom. Én nagyon türelmes és megértő vagyok, de kezd egy cseppet fárasztani a „kolléga“.
- Nem, egyelőre semmilyen könyvet nem áll szándékomban kiadni, csupán jelentkeztem egy előadásra, mivel sokat foglalkoztam ókori varázsigék kutatásával - Nem hittem volna, hogy az állandó dumája közben jut ideje még kérdezni is. A csendesen morajló tömegben kezd olyan érzésem lenni, mintha ez a férfi egyszerre tudna beszélni és hallgatni is. Nem tudom, hogy csinálja, de lassan már Leonie-n is túltesz. Azt meg nem állítom, hogy a legjobb technika a menekülésre, ha rozéba kapaszkodva igyekszem túlélni ezt az egészet. Talán be kéne zárkóznom a mosdóba, bár vannak kétségeim, hogy ez mennyire tartaná vissza. Bizarr.
Újabb udvarias mosoly mellett segítségkérően jártatom végig a szemeimet a tömegen. Aztán elkapok egy ismerős barna pillantást. Arie. Felcsillannak a szemeim, ahogy egy „kérlek“ szócskát artikulálok felé, fejemet pedig alig láthatóan megbillentem (a még mindig beszélő) Márk irányába.
Frank Arie Martin! Ha most nem szabadítasz meg, akkor esküszöm… hát nem tudom mivel árthatnék neki, de remélem veszi a lapot.
Megindulok az italok felé egy újabb pohárért (az eddigiek is kezdenek kellemesen zsibbasztóan hatni), de Márk nem tágít, és úgy lohol utánam, mint valami hűséges kiskutya… Vajon ha elkezdek futni milyen gyorsan ér utol? Vagy inkább az a kérdés, hogy hány lépés után vágódom hasra a magassarkúban…