Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csak ma kaptam meg minden papírt, mert bár otthon már összekészítettem az orvosi kartonomba szükséges dokumentumokat, elkeveredett a legutóbbi véreredményem, ezért csináltattam egy újat, hogy jól látható legyen, minden a legnagyobb rendben. Kivéve a vashiányom, mert az valahogy nem akar eltűnni, pedig szedem a vastablettákat is, és még a májat is szeretem. Tudom, hihetetlen, mert finnyásnak gondolnak, de az igazság az, hogy két pofára tudom magamba tömni, méghozzá jó foghagymásan. Hogyan riassz el a környezetedből fiúkat, ugye?
Szóval a lényeg, hogy vérhiányosan, de teljes vizsgálati anyaggal, allergialistával, gyógyszerekkel és róluk készült listával felszerelkezve indulok neki az útnak ami a Rellonból a gyengélkedőre vezet. Mivel vége a tanítási időnek lezserebbül vagyok, a szoknyát nadrágra cseréltem és a blúzt is áthúztam egy kényelmesebb darabra. Igazából Ricsié volt és ki akarta dobni, de annyira finom az anyaga, hogy kiloptam a kidobásra szánt cuccai közül, és azóta hordom. Néha lopok. De persze szigorúan csak családtagtól és csak olyat, amire a másiknak már nincs szüksége. Rúzst, szemceruzát, ékszereket. Nem túl etikus tett, de hát valamin nekem is spórolni kell. Ricsi mindig arra tanított, hogy sose várjam meg, amíg beüt a szar, mindig legyenek tartalékaim. Mert ha beüt, akkor már késő siránkozni. Szóval, bár még nem tapasztaltam, hogy milyen is az, amikor az embernek nincs mondjuk pénze, teszek félre. Mindennek az árát, amit összeloptam a nagy crup-os perselyembe dobom. Nem tudom mennyi van benne, de az évek során a kis vézna kutya jó duci lett, szóval nem aggódom, ha jön egy válság, valahogy kivitelezem a túlélést.
Mellesleg aggódom, mert órák után jöttem, eszemben sincs hiányozni, és még egy csomó szorgalmi meg házi vár rám, de most még mindig jobb a helyzet, mintha azon kattognék, hogy vajon miről maradok le azon az órán, amit itt töltök. De ügyelet csak van, nem? Elvégre baj most is lehet. Bár ne legyen, mert akkor nem végzünk gyorsan. Hármat koppintok, mielőtt belépek, és csak pár foglalt ággyal találom szembe magam. Oh. Az egyikőjük oldalra mutat, és ott is van egy ajtó, szóval biccentve követem az utam. Megint koppintok egyet, és ha engedélyt kapok, belépek.
- Szép napot! Vajda Olívia vagyok, és hoztam az orvosi kartonomba szükséges papírokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Teljesen megfeledkeztem az ajtóban állóról. Valahogy úgy képzeltem, hogy - mivel úgy látszik, egyszerre csak egy ember tartózkodhat itt - horkanok fel magamban - már ő is lelépett. Amikor megszólít, akkor eszmélek. Pont visszatettem az utolsó lapokat is (165-től 172. oldalig), biztonságba helyezem magam mellett a Bájitaltan kezdőkneket.
Fogós kérdéssel fordul hozzám. Rekedten válaszolok.
- Nos... azt el tudom mondani, hogy hogyan kell idejönni, ha megtalálod a szárnyas bikát ábrázoló festményt a csarnokban. De hogy pontosan hol vagyunk és hogy kell innen bárhova menni... arra még nem jöttem rá.
De tényleg. Azért szoktam idejárni, mert már megjegyeztem az utat. De nem tudom összekötni semely pontjával a fejemben létező csökevényes-kávéfoltos Bagolykő-térképnek. Csak valahogy mindig idetalálok. Mindig... három hete kezdődött a tanév.
Felajánlanám, hogy segítek megkeresni a Navine klubhelyiséget, de velem rosszul járna.
- Szívesen segítenék, de azt hiszem, velem csak rosszabbul járnál - mondom ki hangosan is.
- Bár, végül is jobb, ha elindulok én is. Hosszú bolyongásnak nézek elébe. Vagy... neked megy a bájitaltan?
Váratlan kérdésemet a kétségbeesés szüli. Alig vagyok még itt, de a dupla bájitaltanok és az ott szórt jegyek már elültették bennem a kételyt, hogy valaha második évfolyamos leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Emberi hang! (Emberi káromkodás.)
Felnézek, felülök, feltápászkodom ebben a sorrendben.
- Végre! - mondom a szokásosnál is magasabb hangon.
- Mármint: de jó, hogy jöttél!
Látszik rajta, hogy felsőbb éves, ránézésre legalább negyedikes. Rajta nem fog ki egy gagyi találós kérdés. Valószínűleg arra is tud bűbájt, hogyan ne tévedj el a kastélyban.
- Figyu, mi az, amit az erős ember sem tud megtartani, mert olyan nehéz? Vagyis nem olyan nehéz...
- Szóval nem enged be a szfinx - nézek rá kérlelően.
Lehet, ez túl gyanús.
- Igen, tudom, elég gáz, én sem értem, miért a Levitába kerültem, de esküszöm, hogy levitás vagyok! Bele is van írva a könyvembe...
Fecsegek össze vissza, és már csatolom is ki a táskámat, de megállok a mozdulattal.
- Persze bárki beleírhatja a könyvébe, mi?
- ...Légyszi?
Tuti jó benyomást tettem rá egyből. Az megy nekem. Egy elsős gyökér, aki nem jut be a saját szobájába, fél a szellemektől és szófosással leplezi zavarát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #airportadventuresGIF


Miután végre indulásra készen álldogállunk otthon, apa hamarosan elhoppanál minket a pályaudvartól nem messze, hiszen innentől mugli tömegközelekedés lesz és mugli minden. Kapkodom a fejem ide-oda már az első pillanattól. Rileyval járok csak nagy ritkán a varázstalan közegben, viszont Budapest azon részein, amiken most haladunk át, még soha nem voltam. Úgy szorítom néha bőröndömet, hogy zsibbadni kezd a kezem. Ilyenkor átteszem a másikba.
Ámulattal figyelem, ahogy Liam bácsi jegyet vesz az automata kiadó masinából és hagyja, hogy én dugjam be a gépnél. Megrezzenek az éles, trillázó pittyenésre, de aztán nagyot nevetek. Ez csak azt jelenti, hogy elfogadta. Még a zöld kis fény is rám kacsintott. Jó ég, csomó minden történt már és még csak most lépünk be a reptérre.
- Hűha - folytatom egyik kedvenc tevékenységem, a gyermeki rácsodálkozást mindenre, miközben feltekintek a hatalmas táblákra a nagy-nagy, fehéres-fémes térben. Városok nevei meg mindenféle számok és információk a beszállásról. Ahogy eddig is, apa most is elmagyarázza nekem az alapvető tudnivalókat. Csillogó szemekkel hallgatom és próbálok minél több dolgot elraktározni. Mivel itt aztán végképp sokan vagyunk, útitársam ingujjába kapaszkodom, megcsípve egy kicsit azt. Legszívesebben belekarolnék vagy megfognám a kezét, csak nem tudom, azt lehet-e. Mondjuk ez a csimpaszkodás sem túl elegáns, noha igazából alig veszem ám észre, hogy kapaszkodom. Ösztönös egy mozdulat. Elveszek kicsit a fent a falakon villódzó hatalmas, mozgó képekben, amelyek ugye nem újdonságok, ez nálunk megszokott jelenség, csak éppen itt mindez nem mágiával történik, hanem mindenféle elektrotechnológiával. Lenyűgöző!
Azt mondja apa, nekünk nem kell becsekkolni, sem csomagot leadni.
- Nekünk miért nem kell? - kérdezek vissza, miközben az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, mi az a becsekkolás. Mármint a szót értem, csak hogy egy reptéren az mi és főleg, hogy nekünk miért nem szükséges, na az rejtély előttem. Közben pislogok a sor felé, amerre Liam bácsi mutatott, miközben mondta ezt a dolgot. Ő nekik akkor ezek szerint mind kell. És a mi cuccunk miért maradhat nálunk? Tőlünk miért nem veszik el? Ú, látom is, ahogy a pultoknál leadják a többiek és kész, a poggyászuk már utazik is el tőlük valahova. Nyújtogatom a nyakam, vajon hova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szép estét OFF
én is itt vagyok, tádááám

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Beeeeeeelián, kedves uram
hogy s mint?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az ismeretlen figyelme Csengére terelődik, és hirtelen megörül neki. Bár a lány már eleve sejtette, mi lehet a helyzet, azért hagyja, hadd magyarázkodjon a másik, amúgy se nagyon tudna a szavába vágni. Inkább megvárja, amíg végre kifogy a mondanivalóból - vagy a szuszból -, csak aztán felel neki.
 - Figyi, igazából engem nem érdekel, hogy levitás vagy-e. - Még a vállát is megvonja ezt illusztrálandó. - Akár egy eltévedt navinés vagy, aki csak egy biztos zugot szeretne éjszakára, akár egy rellonos, aki a barátnőjéhez akar beszökni, nekem mindegy. Én bemegyek - azt, hogy "ha tudok" csak magában teszi hozzá -, aztán, hogy ki jön be utánam, mikor kinyílik az ajtó, már nem az én dolgom.
Talán nem hangzik túl segítőkésznek, meg talán rendesnek sem, sőt elég rideg megfogalmazással sikerült - állítólag - háztársa tudtára adni, hogy nem igazán érdekli bejut-e a háza helyiségeibe, és ott mit csinál. De igazság szerint ez a helyzet.
Közben elgondolkodik az említett találóskérdésen, magában elmormolja nem először, hogy "miért nem lettem inkább eridonos?", aztán összeráncolt homlokkal a szfinxre néz:
 - Ha azt mondom, hogy az ígéretét, az elég pesszimista, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szeretnék emberin viselkedni. Ó, de még mennyire szívesen elbeszélgetnék ezzel a fiúval az élet dolgairól. De nem tehetem, mert ez most nem az szakkör, ahol lelkizni lehetne. Egyébként sem vagyok az a fajta. Csendes vagyok és megfontolt. Legalábbis este tízig. Utána szokott megfoganni bennem a gondolat és az érzés, hogy nagyon nem nekem méretezték bogolyfalvi kis bérleményemet. Szorít a légkör, az apró amerikai konyhás nappali, a kis lyuk, amit hálószobának csúfolok, és a fürdőszobában sem tudok venni egy pihentető fürdőt, hiszen egy zuhanykabinból áll szinte az egész.
Beliánt figyelve azonban teljesen messzire szállnak a gondjaim, s ugyan nem profi hozzáállás, amit most tanúsítok fejben, mégis érzem, hogy nekem nem kellene panaszkodnom magamnak semmiért. Van egy jól fizető állásom, van egy lakás, amiben álomra tudom hajtani gondterhelt fejemet, és néhány jó ismerősre is szert tettem ennek a munkának köszönhetően. Ez az ifjú pedig itt van előttem életem legszebb éveiben, millió teherrel vállain, és mindent elmond nekem. Látszólag őszintén. A szemei többet beszélnek hozzám, mint bármelyik szava, ami eddig elhagyta idegesen remegő ajkait.
– Igen – helyeslek a feltett, megerősítésre váró kérdésre, majd csendességbe burkolódzok. Érdekes. Egy vizsga, egy felmérés. – Mégis hogyan lehet felmérni valakit, aki nem ebben a világban nevelkedett? – nem szeretném, hogy támadó, gáncsoskodó kérdések hagyják el szájamat, de őszinte érdeklődés lapul minden egyes feltett kérdés mögött. Hivatalos volt, de ki kellett egészítenie a „dolgaival”. Milyen dolgokkal? Volt már dolgom zűrös kölykökkel, akik egyik iskoláról járták a másikat, és felül kellett bírálnom a kérelmeket, azonban Belián ügye – mint már többször említettem – több szempontból is speciális. Nem fér a fejembe, hogyan kerülhet így valaki a varázstársadalomba, amikor a bizonyos traumáig semmi köze nem volt hozzá.
És itt is tartunk; a támadásnál. Próbálom visszatartani a bennem rejtőző kíváncsiságot, de ahogyan egy hatalmas nyeléstől megemelkedik ádámcsutkám, már érzem, hogy ezt a leplezés-próbálkozás már többszörösen elveszítettem a mai napon.
Rosszkor, rossz helyen. Erre csak együttérzésemnek hangot adva horkanok fel, mintha tudnám, hogy miről beszél. Hasonló érzések bennem is voltak rengetegszer, mégsem tudom azt állítani, hogy teljesen értem, miről beszél nekem a fiú.
– A többiekkel mi történt? – dőlök ismét előre, két kezem mutatóujjait tartva ajkaim előtt. – Tartja velük a kapcsolatot vagy minden neműt megszüntetett velük? – kíváncsiságom egyre csak fokozódik, de érzem, hogy erről nem szeretne még többet. S mivel nem fogom a jelentésembe írni, ezért nem erősködök. Ő is tudja már a penna leállításának köszönhetően, hogy ezek sehova nem fognak bekerülni. Csupán az én éhségemet kívánják csillapítani. Biccentek mondandója végén, majd ismét intek az írószerszámnak, hogy folytathatja, hiszen most már pennatintát tűrő téma lesz.
– A faluban lakik? – teszem fel a kérdést, majd a tisztségre apró, nosztalgikus mosoly jelenik meg színtelen ajkam szegletében. – Én magam is prefektusként kezdtem itt a pályafutásomat – teszem hozzá, hogy ő is tudja hová tenni somolygásomat. „Nem kürtöltem világgá mi vagyok”, csapja meg a fülemet, mire vonásaim ismét elkomorodnak a profizmus megkövetelése végett, majd bólintok egyet.
– Amit arról beszéltünk – intek közben ismét a pennának. – Az itt is marad – halkan puffan a tollas írószerszám, majd hátra dőlök az egyre kényelmetlenebb székben. – Köszönöm, hogy időt szakított rám – emelem tisztán csillogó zöldjeimet Beliánra. – Amennyiben nincsen más mondanivalója… végeztünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

híradó után és reklámújságok után, többszörös rokkantnyugdíjjal
még csak hétfő van, de már elfáradtam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy érzem, hogy kezdek kicsit oldódni. Nem mintha nehéz dolgom lenne a nő közvetlen társaságában, de azért megvan az alap beszédképtelenségem. Kissé szánalmas, hogy ennyi idősen sem tudok rendesen – vagy eddig még nem sikerült – megnyílnom alkohol nélkül, de annyira belém nevelték a zárkózottságot, s az érzelmek elfojtását, hogy igen nehéz kibújnom abból az öltönyből, amit már harmincöt éve viselek. Olykor el-elmosolyodok, jól ápolt fogsoromat megvillantva Jules felé, szemeimben meglepően boldog csillogást vetve a kék szemekre. Engem is meglepett, hogy azonnal elígérkeznék egy következő randevúra – hiszen még ennek sincsen vége sőt, még csak most kezdődött – de szívesen töltök időt a nővel. Megtalálta a nyitját a beszélőkémhez, ami nem más, mint a provokáló kérdések és a huncutmód vibráló szemek.
A következőkben látom rajta, hogy ő is meglepődött hirtelen reakciómon, de nem azon a módon, ahogyan vártam. Nem feltételeztem semmit sem a randizási szokásairól, ám ha az igazat kellene megvallom, arra tippelnék, hogy volt egynéhány, de inkább olyannak ismertem, aki a munkájának él, mint én magam. Annyira különbözőnek tűnhetünk, mégsem érzem, hogy annyira távol lennénk egymástól.
A beállt, tizenéves pillanatok után én is egy újabb falatért nyúlok, majd hogy legyen mire fogni a beállt csendet, majszolgatni kezdem ugyanazt a fajta rákot, amit Jules is magához vett. A kellemes fokhagymás íz bejárja szájüregemet, majd amikor orromon kifújom az illatot, elégedetten sóhajtok egyet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó itt a kaja. Vagy csak elszoktam az igényes falatoktól, amióta… jó régóta. Hiszen egyedül élek, és alig van időm ételekkel foglalkozni; leginkább a zacskós tésztalevesek ízéhez vagyok szokva, ami ugyan jó egynek, de nem a legegészségesebb. Pedig régebben sok időt szántam erre. Amíg érdekelt, azonban az utóbbi időben nem ez a jellemző.
„…ma rengeteget fogsz beszélni, értem”, hallom Jules szavait, amire csukott szájjal, benne a rák utolsó falatjaival mosolyodok el. Ez az a rész, amikor újra beszélnem kell, különben elveszítem a már nagyjából megszerzett „jó hangulat” kitűzőt.
– Ne haragudj – mondom még mindig a szájam szegletében meglapuló mosollyal. – Nem jellemző, hogy lyukat beszélnék mások hasába – teszem hozzá már szinte zavarban érezve magamat. Tény, hogy jól működik az ő beszél, én pedig néha megszólalok, de nem ezen kellene alapulnia a további beszélgetéseknek.
A Janis Joplin megjegyzésre még felhorkanok sajátos módomon, majd elgondolkodok a feltett kérdésen. Hobbi. Hobbi. Hobbi. Találj ki valamit, Szigethy, mert nem áll jól a szénád. Most az egyszer ne ronts el valamit, amiben látsz fantáziát. Mégis oly’ nehéz megszólalni és elhitetni valakivel, hogy nem vagyok olyan unalmas, mint amilyennek beállítom magam, mert… ha én ezt gondolom magamról, akkor hogyan is várhatom el valakitől, hogy az ellenkezőjét gondolja rólam. Túl elszántam írom le magam.
– Egyen már rajta kaptál – felelem mosolyogva, s z anyagszalvétába törölve ujjaimat. Végül szájam elé emelem azt, és ott is megszabadítom magam az étel okozta károktól. – A testedzés az, ami a napjaim nagy részét kitölti – tartok egy kis szünetet, majd folytatom. – Nagyon vézna kölyök voltam. Körülbelül öt éve döntöttem úgy, hogy teszek ellene – és ezt a fizikumot fenntartani rengeteg munkával és lemondással jár. Kiemelkedő hobbijaim nincsenek. – Szeretem a természetet járni és néhány éve mugli fegyvereket kezdtem gyűjteni, de azokat elrejtettem egy időre – van egy bérleményem, ahol tartom őket Budanekeresden. – Tudom, hogy szereted a munkád, de… - itt veszem csak észre, hogy Jules felém nyújtja a poharát. Egy ideig hezitálok, majd elveszem és belekortyolok. Biccentve megköszönöm, de a pincér már látja is, hogy mit kell tennie; hozza a következő kört. – Mi az, ami a leginkább kikapcsol? Mit csinál Julianne Ainsley, amikor nem gazdasági igazgató?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nem igazán
de találtam leárazva azt a fajta sajtos chipset, amit szeretek, de csak vitrinbe tenném nézegetni

úúú, baromi messze van
szerintem a fórum fog életben tartani

...mint sokszor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Minden meggyőzőerőmet bevetem (igen, ennyi telik), teljesen feleslegesen. A felsőbb évest nemhogy nem hatja meg, de abszolút nem érdekli, ki fia-borja vagyok. Ó, milyen otthonos érzés. De most pont ez kell nekem!
Simítok néhányat a taláromon, mintha bármin is változtatna, a vállamra kapom a táskát, és felsorakozom a lány mögé.
Simán elhajtotta azt a szellemet - állapítom meg jobbra is, balra is végignézve a folyosón, míg várom az ajtónyitódást. Mintha nem is történt volna meg az a kínos kis incidens...
A szfinx előttünk derűs ábrázatot visel, most kinyitja az egyik szemét.
- Te vagy az, Csengettyű? - kérdezi, akkor már mindkét szemével vidáman hunyorog. - Neked más kérdés jár.
- H...mi? - kérdezem hüledezve. - Ez, mi ez a bánásmód?
- Az előző könnyű volt. Elsősöknek - adja meg a kegyelemdöfést a klubhelyiség őrzője. - És rosszul is mondtad tovább.
Összepréselem az ajkaim, de biztos vagyok benne, hogy közben füstcsíkok hagyják el a füleimet.
- Megtöltök egy egész szobát, mégis bármi befér tőlem. Mi az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Teátrális sóhajom talán egész az igazgatói irodáig elhallatszik, sőt, miattam lebbennek meg a pálmafalevelek Afrikában, és érnek be a... hm. Afrika a pálmás kontinens, vagy keverem valamivel? Mindegy.
- Túl igaz. Akkor örökké hétvége - ásítom el magam kényelmesen, határozottan elutasítva még a gondolatát is annak, hogy az utóbb felvázolt eset azt jelentené, hogy hétvégén kéne órákra járni. Hű, ez még gondolati szinten is borzalmasan hangzik, sírhatok?
Bólogatok, ahogy megismétli a kérdést, bár míg rajta ború látszik, az én szemeim csillognak. Biztos vicces lesz! Mármint ha csak abból indulunk ki, hogy ott állunk majd egymás hegyén-hátán fura ruhákban, és arra várunk, hogy megtanuljunk ritmusra lépegetni. Toty toty, mint a kiskacsák. - Hát szerintem biztos nem mondják azt, hogy akkor is táncolj, ha nagyon nagyon nagyon nem akarsz, de miért hagynád ki? - mosolygok bátorítóan. - Biztos tök buli lesz. Hajnalban kelés a próbákra, kényelmetlen ruhák és cipők, ideges vicsor mindenki arcán, ah - széttárom a karom - csak belegondolok és fülig ér a szám.
- Szerintem mi - vonok vállat, miközben lábaim lassan dobolni kezdenek, ahogy lábfejeimet ritmusosan egymáshoz ütögetem. Kezdek ébredezni, indulnak a kerekek, kezdődik a mocorgós időszakom. Igen igen, tudom, másnéven hiperaktív, nem kell zazerálni. Azt ugyan még nem mondták - vagy csak nem figyeltem -, hogy hogy lesz ez a táncpár dolog, nem tudom ki kérne fel... vagy kit kérhetnék fel, és jobban belegondolva egy kicsit zavarbaejtő is a kérdés, de egyelőre figyelmen kívül hagyom. Majd gondolkodok rajta ha eljön az ideje, nem igaz? Mindenesetre töprengésemből Lau is segít kiszakadni, újabb kérdésére hümmögve vetem hátra a fejem, hogy csak úgy koppan a falon. Jó, nem olyan koppan-koppan, fájni legalábbis nem fáj.
- Meg akarom nyalni a könyököm - viccelem el a kérdést csípőből, még fel is emelem balom, hogy lássa, jelenleg még nem elsajátított partitrükkről van itt szó. Egy pár pillanatig kiélvezem az arcomra ülő vigyort, aztán azonban picit visszább veszek, és hümmögve próbálom megválaszolni rendesen is a kérdését. - Fogggalmam sincs. Már az auror sem hangzik olyan jól. Lehet, hogy egyelőre maradok általános mesterképzésen, hogy nyerjek még pár évet kitalálni.
Furcsa, hogy ahogy közeledik a választás ideje mennyivel kevésbé vagyok ideges, mint mondjuk másodikban, amikor berongyoltam Dimi bácsi ajtaján. Azt hiszem elfogadtam, hogy nem kell sietnem? Rájöttem, hogy idő mire körvonalazódik előttem? Vagy csak bebeészelem magamnak, hogy ne legyek parában? Úúú, lehet titkon hipnozitázátáltak, hogy ne aggódjak, csak nem emlékszem mert azt is elfelejtettették velem. Az tök menő lenne, úú, meg kell tudnom ki volt! - És te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A kérdésem után sajnos ugyan az az arckifejezés fut át az arcán, mint az enyémen is , teljes, totális elveszettség. És a válaszával sem tudott megnyugtatni. "Szárnyas bika?" Ja igen, az a fura teremtmény a fehér ruhás kislány portréja mellett. Igen, azt hiszem innen vissza találok oda, de onnan megint nem jutok semerre. Reménytelen, itt fogok bolyongani egész életemben ebben a kastélyban, ahol amúgy bármikor rám támadhat egy szellem.

-Hát az az igazság, hogy nem vettem fel a bájitaltan órát, de amikor sikerül összefutnom egy-egy társammal, akkor ők szoktak mesélni róla. Esetleg tudok segíteni. Legalább addig sem egyedül bolyongok ebben a túlméretezett kastélyban. -felelem nem túl határozottan és közben reménykedem, hogy elfogadja a társaságomat és nem kell tovább bolyonganom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A nap egészen csendes. Lex halkan dorombol a kezem alatt, ahogy ujjaimat futtatom bundáján. Terápiás kandúr lett belőle. Nagyon szeretik és tényleg jó hatással vannak azokra akik valami matt bekerülnek a gyengélkedőre. Nincs okom panaszra. Minden rendben körülöttem. Bálinttal bár kevesebbet találkozunk, mint szeretnénk jól megvagyunk. A tanítás kevesebb siekrt adott, mégis úgy érzem van értelme folytatni. A gyógyítás pedig a legjobb dolog, ami történhetett velem a szerelmen kívül azóta, hogy megérkeztem ide a tanodába. A kopogásra mindketten felkapjuk a fejünket. - Tessék! - hívom be a várakozót, aki egy diáklány. - Jó napot Olívia, az én nevem Strakhova professzor! - mutatkozom be neki miközben átveszem tőle a papírokat. Gyors és rutinos mozdulatokkal lapozom át és azonnal felfedezem a vérszegénységet és az allergiákat valamint a gyógyszerlistát - Látom külön is fogyaszt vasat - futom át újra a laborleletet - Azért egy hematitot mindenképpen adnék önnek, hogy a vas amit bevisz a szervezetébe kicsit jobban ott is maradjon - mondom, majd leteszem a papírhalmot az asztalomra és az egyik üveges tárlóból előveszek egy doboz zsebkő méretűre csiszolt, furattal ellátott, grafitszürkén csillogó hematitot és felé nyújtom az egyiket - Ezt minig hordja magánál, lehetőleg bőr közelben - adom ki az orvosi utasítást mialatt ellenőrzöm, hogy helyesen működik-e a kiválasztott darab. Teljesen rendben van. A kő körül vörösen buborékoló vérre emlékeztető auraként áramlik a benne rejlő energia. Lex persze nem bír magával és fontoskodva köröz a lány lábánál, megharcolva annak egy cseppnyi figyelméért. Nagyon érti a dolgát annyi szent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarja erőltetni, hogy a férfi túlzottan sokat beszéljen. Ki fogja mozdítani a komfortzónájából - már amennyiben eddig nem sikerült -, de nem célja, hogy rosszul érezze magát. Éppen ezért feltett szándéka legalább annyit, vagy inkább picit többet csacsogni, mert bár nem az emberek szakértője, annyit még ő is le tudott szűrni, hogy Sándor jóval introvertáltabb, mint ő. Ebből kifolyólag, noha sok mindenben juthatnak közös nevezőre, bizonyos dolgokban változatlanul különbözni fognak - ami nem baj. Sőt, valószínűleg kitépné a haját, ha minden apró rezdülésükkel ugyanarra tartanának, mindig egy véleményen lennének. Persze fontos, hogy legyenek hasonlóságok, de azok az aprócska különbözőségek lesznek azok, amik segítenek összetartani a nagy egészet, teljesen mindegy, milyen kapcsolatról beszél az ember. Kell a magánszféra, az énidő, ha pedig mindent együtt és ugyanúgy csinálnak, előbb-utóbb ez elvész. Lucával is azért tudnak ilyen jól működni, mert bár sok mindenben egyformák, jó néhány dologban ég és föld a párosuk.
- Én nem mondhatom el ugyanezt magamról, de megfogadtam, hogy ma este jó kislány leszek és hagylak érvényesülni - hangjában vidámság cseng és a humor mögött érezhetően meghúzódik az igazság is. Bár sohasem ontotta magából az információt, Jules most különösen odafigyel az egyensúlyra: azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, nem pedig azért, hogy a nő meséljen magáról. Bármily meglepő is legyen, neki is fontos, hogy megtudjon ezt-azt a másikról.
- Hű, akkor neked fegyvergyűjteményed van? Na ez a nem semmi - elismerően bólint, majd újabb falatot ejt a szájába. - És lőni is tudsz? - ez viszont már érdekesebb kérdés. Ez a hobbi nem olyasmi, mint mikor a létező összes bélyeget összegyűjtöd, ahhoz nem kell szakértelem. Azzal nem igen tudsz mit csinálni, legfeljebb örülsz neki, de a fegyverek már más lapra tartoznak, már csak azért is, mert ezek szerint Sándornak nincs kifogása a muglik ellen, mi több, valamilyen szinten rajong is értük. Maradjunk annyiban, hogy ezt nagyon sok varázsló a mai napig nem mondhatja el magáról, ami szomorú bár, mégis elfogadott.
A kérdésre hamiskásan elmosolyodik, mert biztos benne, hogy ez a válasz is kellően meglepő lesz. Mielőtt úgy döntene, hogy megszólal, hagyja, hogy a pincér ismét töltsön mindkettejüknek, majd bele is kortyol borába. - Nos, én imádok fürdeni - némi hatásszünet kedvéért nem folytatja, csak hagyja, hogy az első benyomás és az érzések megjelenjenek a férfi arcán, majd amikor meggyőződik róla, hogy már lenne kérdése, megelőzi. - Nem a reggeli vagy esti gyors zuhanyzásra gondolok. Van otthon egy hatalmas kádam. Általában a szélét körberakom illatgyertyákkal, bekapcsolok valami hangulatos zenét és egy jó könyvvel elmerülök a habokban. Én mondom, istenibb, mint egy hosszú alvás - szinte érzi, ahogy bőrét simogatja a meleg víz, orrát megtölti a vanília és a rózsa kellemes egyvelege, miközben fülét cirógatja a háttérben halkan zümmögő jazz. Vajon a férfi is elképzeli, milyen az, amikor ilyen kellemesen lazít? És vajon zavarba jön tőle? Ilyenkor bánja, hogy nem legilimentor. - De egyébként szeretek kimozdulni otthonról, társasági ember vagyok. Ja és imádom a sorozatokat, képes vagyok napokig ülni a TV előtt és nézni őket - széttárja karjait, amolyan "ki érti ezt?" stílusban, majd két kagylót pakol maga elé, hogy a lehető leggusztusosabban - lehetetlen - fogyassza el őket, de legalábbis nekik lásson.
- Arra gondoltam, hogyha ezt a sok mindent megesszük, sportolhatnánk valamit. A futás után most szívesen elvernélek például kosárban - huncut, szemtelen mosoly költözik arcára, szemében megcsillan a versenyzési vágy. Egy izzasztó próbatétel, hogy lemozogják ezt a rengeteg mindent, de legfőképp a bort. Mondjuk, ha igazán sokat isznak, egymást se fogják látni, nemhogy a palánkot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Rátok férne pár ametiszt, ti komisz pernahajderek! - incselkedik angyali kacagással és kipirult arccal azzal csapat festett alakkal, akik neki bármikor erre jár hangos füttyögéssel és borízű bókokkal teszik a szépet. Persze tudja, hogy ez csak tréfadolog és nem veszi a lelkére. Sőt, igazából még mulattatja is, hogy ekkora sikert arat. Nincs baj az önbecsülésével, mostmár, hogy Bálinttal egy párt alkotnak, mégis néha jót tesz a másoktól kapott pozitív megerősítés. Még ha azok a mások két dimenziós és sokadik poharas festett tódító hódítók. - Na jól van fiúk, most már tényleg mennem kell! - köszön el tőlük, akik csókolat küldenek és poharaikat hevesen emelgetik felé. Kifelé indult, hogy vegyen pár hozzávalót az egyik olyan különleges orosz fogáshoz, amivel szeretné meglepni kedvesét. Ez az egymásnak főzögetés az első randevú óta zajlik és azóta sem tudta megunni, ahogy a férfit sem siekrült. Fülig szerelmes a vonásaiba, a szemébe és a hangjába, de ezt azért előtte igyekszik nem olyan hévvel kimutatni. Elvégre felnőttek és nem bakfisok. De sokszor csak azon kapja magát, hogy rajta felejti ábrándozó kék szemeit és ujjaival haját csavargatja ha csak rá gondol. Na ilyenkor szokot ő magának sürgősséggel ametisztet kirendelni. A megrészegedés ellenszerét. Na igen egyesek betegséghet, mások alkoholos mámor érzéséhez hasonlítják a szerelmet. Neki az utóbbi tűnik helytállóbnak. Már majdnem elért a folyosó végére, amikor is észreveszi, hogy cipőfűzője kibomlott. Lehajol hát, hogy gyorsan bekösse még mielőtt rálép és szégyen szemre elhasal hódolói szeme láttára. Az lenne csak az igazi tragédia. Nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Micsoda?! A bájitaltan nem kötelező?! Nekem azt mondták, hogy kötelező. Talán ugrattak? Le lehet adni, vagy ez most már eldőlt? Ezt kell tanulnom öt éven át?!
A hangom egy oktávval magasabbra ugrik, ideges vagyok. És ilyenkor hajlamos vagyok nagyon sokat és gyorsan beszélni.
Egy nagyon hosszú levegőfújással próbálok megnyugodni. Egyszerre csak egy dolog.
- Oké. Bájitaltan. Tehetünk egy próbát.
Végül is tök mindegy. Annyira megy a tantárgy, mintha én sem járnék rá. Sajnos vagy nem sajnos, arra azért ügyel a ház, hogy a gólyák eljussanak az óráikra. Valahogy mégis mindig elkeveredünk órák után. Meg takarodó előtt.
- Figyelj, az a bajom, hogy elolvasok egy ilyen receptet és... nekem csak annyi marad meg belőle, hogy "van itt néhány hozzávaló, tessék, csinálj belőle valamit".
Rábökök az első receptre. Közönséges altató.
- Látom, hogy itt van egy csomó minden, ezt így meg úgy, eddig-addig, keverd, jobbra ennyit, balra annyit, várjál ennyit, forrald fel, de ne így, hanem úgy... Semmi. Nekem ez... Én ezt képtelen vagyok befogadni. Állok az üst fölött és csak beleszórom a hozzávalókat.
- Már napok óta próbálom memorizálni a receptet, hátha akkor nem ér majd váratlanul az órán, de egyszerűen nem megy.
A hajamba markolok, már az őrület határát súrolom. Hogy nem kötelező?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Milan
Úgy hallottam, hogy a legtöbben azért járnak ide, hogy megtanulják kontroll alatt tartani az elemüket, nos, velem nem pontosan ez a helyzet. Nekem inkább abban kell a segítség, hogy merjem megszólítani, előhívni, ne féljek elfogadni, hogy egy-egy gondolatomra milyen pontosan képes reagálni. A máskor oly kényelmes önfegyelmem elvileg előny, ám itt úgy néz ki szükségem lenne valamilyen szenvedélyre (ha színpadias szeretnék maradni mondhatom azt is, hogy tűzre) ahhoz, hogy ne csak álljak mint egy fadarab, várva a csodát, hanem az tényleg be is következzen. Lassan el kéne hinnem, hogy ez a valóság, meg kéne birkóznom vele, de a mai sem lesz ennek a napja, még ha sokkal nyugodtabban is sétálok ki az apró szobából. Lehet nem is lesz napja. Csak lassan elfogadom, és elfogad, anélkül, hogy napokhoz tudnám, vagy akár akarnám kötni.
- Nem tudtam, hogy keresel - szeppenek meg, hirtelen nem tudván mi is az ami olyan fontos, hogy kutatni kelljen utánam. Következő szavai azonban megnyugtatnak, ha bármi extra történt volna akkor azzal kezdi, nem köntörfalaz. - Egyre jobban - vonok vállat az igazságnak megfelelően, de nem állok neki részletesen kifejteni a viszonyomat az elememmel. Nem szoktam. Egyrészt még én sem érzem igazán, másrészt ez talán valami olyasmi amit inkább magamban kell lerendeznem, nem pedig hangoztatnom. Mondhatnám, hogy milyen jól megy, és rajtam kívül senki nem tudná, hogy nincs így - azaz Olviér de. De neki az is a dolga, hogy az ilyesmit tudja. Iridis valóban nincs elragadtatva az ingyensimi gondolatától, inkább pihen le nem messze, és figyel minket onnan mint akinek nincs jobb dolga. A becézésre csak megforgatom a szemem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy zavar - valahol nosztalgikus, valahol megszoktam már.
- Sokkal jobb mint vártam - pislogok meglepetten a hirtelen jött kérdésre, számon könynedén csúsznak ki az őszinte szavak. - Persze, más mint eddig, de nem érzem magam ott rosszul, vagy bármi ilyesmi ha emiatt kérdeznéd.
Hogy is ne gyanakodnék, amikor annyira ellenezte ezt az egészet. - Még mindig fújsz rá? - utalok Bercire félredöntött fejjel, erősen sugallva, hogy a válasz őszinte legyen, akkor is, ha az éppen egy igent jelentene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

-Hát nekem azt mondták nem kötelező és annyira nem is érdekelt mint a sárkánytan. - a sárkányok gondolatára elmosolyodom, viszont ez a kötelező dolog kicsit megzavar, nem akarok bajba kerülni azért mert nem vettem fel egy tárgyat amit kellett volna.

-Nos mi lenne ha együtt nekiülnénk annak az altatónak? Ha megvannak hozzá a szükséges alapanyagok, akkor megpróbálhatnánk együtt elkészíteni. Ha nincsenek... Hát bár nem sok mindent ismerek ezen a helyen, tudom, hogy hol lehet szerezni hozzávalókat. - mosolygok rá a zavarban lévő lányra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nagyon örvendek!
Ezek szerint akkor még éppen időben vagyok, vagy talán jobbkor is jöttem. A saját lelkem megnyugtattam, meg a tény is megnyugtatott, hogy nem óráról hiányzok. Nagyon feszengenék, de így, nos, így minden a lehető legsimábban megy a maga útján.
~ Ügyes vagy Olcsi! ~
Dicsérem meg magam fejben, mert fontos számomra a dicséret. Egész életemben úgy életem, hogy mindig kerestem a felnőttek elismerését, és fontos volt az egészen apró dolgokban is, hogy elismerjenek engem. Igen, komolyan, nekem erre szükségem volt, és szükségem van, de már megtanultam magamnak osztani a dicséreteket. Nem túl sokat, csak amikor érzem, hogy szükségszerű. Vajda létem alatt megtanultam tökéletesnek lenni, de azt nem, hogy hogyan éljek az elismerés nélkül, szükségem van rá, mint egy falat kenyérre.
- Igen, különben nagyon fáradékonnyá válok. A szervezetem nem képes megkötni rendesen.
Életem egy szakaszán aludtam csak. Fáradtan ébredtem, volt, hogy elmúlt tíz is, egykor az ágyért könyörögtem, hatkor keltem, nyolckor újra lefeküdtem. Akkor vizsgáltak ki és állapították meg, hogy a vas felszívódásával hadilábon állok.
- Hogyan hatnak egymásra a holdkővel?
Érdeklődöm a kezemben tartott példányt forgatva, miközben balommal előhúzom az apró ezüstláncra függesztett holdkövet. Hosszú a lánc, a kő nem látható, egészen a szívemig lelóg. Szökőévben születtem, február huszonkilencedikén, csakúgy, mint a bátyám, olvastam a passzoló kövekről, és a saját fejem után menve választottam a holdkövet. Alkalmas depresszió, hangulatingadozás, negatív energiák és stressz ellen kiváló, nekem pedig mindegyik ellen nagyon fontos, hogy legyen egy pajzsom. Csak remélni merem, hogy jól választottam. Ricsi pecsétgyűrűje ihletett meg, amit Lili vett neki, és abban kettejük köveit helyezte el. Hátha nekem is segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Nem is kellett sokáig várnom, míg Babett megérkezett. Széles mosollyal fogadtam a lányt, örültem, hogy egy párban voltam vele a feladat során, mert igaz, nem sok időt töltöttem el a társaságában idáig, de azalatt rájöttem, hogy nagyon intelligens, művelt lánnyal van dolgom, bár ez a közös órák során is bebizonyosodott már.
- Szia! Csini a rucid! - viszonoztam vidáman a köszönését, a "szuper" szócskára pedig kissé elpirultam. Ugyan, dehogy voltam én szuper, egyszerűen csak megvolt a dolgok beszerezéséhez a megfelelő kapcsolathálózatom. Ez most nagy szolgálatot tett mindkettőnk számára, meg is lett az eredménye azáltal, hogy mindent sikeresen beszereztem.
- Köszi. Igen, sikerült! - feleltem neki büszkén, úgy viselkedtem, mint egy kis diák, aki megkapta élete első kiváló jegyét.
- Itt van minden, ami a bájital-főzéshez kell. Üst, továbbá a százfűlé-főzet hozzávalói: meghajtófű, disznópázsit, juharfa fátyolkája, pióca. Aztán itt vannak még a második felvonás összetevői is: bikornisszarv, juharfa fátyolkája, bumszalagbőr, egy diák haja - mutattam be a hozzávalókat a lánynak nagy bőszen. Azt nem is ecseteltem, hogy ez a főzet két részből áll, amelyeket külön-külön kell elkészíteni, hiszen biztos voltam benne, hogy ezzel már tisztában van.
- Most azt kéne kitalálnunk, hogy melyik hozzávalót hagyjuk ki a főztünkből, illetve mennyi ideig főzzük ezeket. Elsőre tuti biztos vagyok benne, hogy nem sikerül, de van bőven anyag, szóval simán kísérletezhetünk még - mondtam Babettnek megnyugtatásul. Valóban nem kellett aggódnunk amiatt, hogy esetleg kifogynánk az összetevőkből, mert pont beszereztem belőlük annyit, amennyi bőven elég lesz arra, hogy megalkossuk belőlük az általunk elképzelt bájitalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Zavartságát látva új neki, hogy kötelező lenne a bájitaltan. Hogy őszinte legyek, remélem, nekem van igazam. Ajj, hogy mondhatok ilyet? De tényleg, inkább ő mint én. Ajj, seggfej vagyok.
- Egy egész tantárgy a sárkányoknak? Nem fértek bele a Legendás Lények Gondozásába? - Ez nem gúny akar lenni, hanem egy komoly kérdés. A gyerekkori néhány sárkányos mesén kívül mondjuk tényleg nem tudok sokat a sárkányokról, lehet, hogy megtöltenek egy egész tantárgyat. Mondjuk biztosan a futóférgek is... na jó, talán azok nem. De ennyi erővel lehetne mondjuk hippogrifftan is. Vagy szellemtan! Brrr.
Ajj, milyen rendes, én meg ilyeneket gondolok...!
- Mi? A szükséges alapanyagok? Ja, hát azok nincsenek.
Hogy még meg is főzzem? Elolvasni is rémesen unalmas!
- Te honnan tudod, hol lehet hozzávalókat szerezni?
Ez őszintén érdekel, hiszen most mondta, hogy nem jár bájitaltanra. Nekünk elmondták az első vagy a második órán. Persze a közelébe nem teszem a lábamat annak a helynek, csak ha muszáj.
- Őrülten unalmas ez a főzőcskézés - vallom be...
- Ja, bocs. Én Hunor vagyok, benned kit tisztelhetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

-Igen, van nekik egy egész tantárgy. - mesélem lelkesen -Bár még nem tudom, hogy miért kell nekik plusz tárgy, mert csak ritkán lesz óránk. Talán mégsem olyan nagy az anyag. - gondolkodom hangosan. - Még sosem láttam sárkányt, de nagyon szeretnék. -teszem még hozzá, bár magam sem értem miért árulom el ez ennek a lánynak.
-Örülök, hogy megismerhetlek Hunor, én Ajsa vagyok. -mosolygok rá az új ismerősre. -Hát... az van, hogy nagyon szeretem csodálni a portrékat és hát az egyik festménnyel, egy volt tanárral, hát sikerült összebarátkoznom és ő tud adni alapanyagokat. -mondom büszkén és egy kicsit kihúzom magam, mert bár sok mindent nem ismerek, de legalább a portrékat már úgy ahogy igen. - Szóval ha megkérem biztos ad. Utána meg neki tudunk állni megcsinálni. Nagymamám mindig azt mondta, hogy könnyebb egy receptet úgy megtanulni, ha meg is főzöd nem csak a receptkönyvet bújod. - Igaz ezt a konyhára értette, nem pedig egy varázsló iskola órájára, de hát az elv ugyan az, mi baj lehet belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Én is örülök. - De tényleg. Még nemigen szereztem haverokat itt, valszeg nem sok akad a hozzám hasonló bolyongó idiótából, ha a rendszeres eltévedések ellenére még csak most futok össze az elsővel.
Amúgy tetszik a lelkesedése, de azért valami elkezd érdekelni.
- Várj. A sárkányok ugye nálatok is azok az agresszív, óriási, kegyetlen tűzokádó lények, akiknek csak egy apró, bosszantó bogár vagy, akit eltaposhatnak, miután felgyújtottak?
Én a magam részéről még golyóálló üvegen keresztül sem szívesen találkoznék velük. Hacsaknem...
- Vannak háziasított példányok?
Ez már jobban hangzik.
És tisztelettel hallgatom az ügyes mentorválasztási módszereit is. Nekem is barátkoznom kéne portrékkal. Tényleg! Ők tudnak mozogni a keretek között. Lehetne egy idegenvezetőm!
- Várj. Egy festmény hogy tudja kiadni a hozzávalókat... a vászonból?
Rögtön le is eresztek a nagy lelkesedésből. (Abszolút nem voltam feldobva, hogy egy üst fölött kell ácsorognom hosszú órákon át, és értelmetlen szabályok alapján spirális mozdulatokkal a Hejj, a babám mandragórát énekelve elkészíteni a szánalmasság ellenszérumát vagy ilyesmi.)
De túl rendes ez a csaj. Meg mond is valamit. Lázadozásból hiába kapok K-t, anyámékat jobban fogja izgatni a bájitaltan jegyem.
- És eltalálsz a barátodig?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Hát az a helyzet, hogy nálunk a sárkányok nem létező teremtmények, csak a film ipar kitalált lényei. - válaszolom kicsit feszengve. Az összes sárkány amit eddig láttam mind filmes trükk volt valamelyik mozifilmben. Mondjuk ott voltak barátságosak is, meg persze agresszív szörnyek is. És igaz ami igaz, némelyik filmben háziasítják a sárkányokat, de azok elsősorban animációs filmek mind.
- Hát nem azt hiszem olyat nem tud. Mármint kiadni valamit a vászonból. Vagy de? - nézek rá megdöbbenve - Viszont a kép mögött van egy üreg ahova valaki évekkel ezelőtt elrejtett bájital cuccokat, legalábbis a portré azt állítja, hogy azok azok és már unja,hogy neki kell rá vigyázni, így szívesen tovább adná másnak. Mondjuk egy bájitalokat kedvelő kisdiáknak. - felelem lekesen - a bájital elkészítésében segítek, így nem kell egyedül unatkoznod, és legalább én is tanulok, hamár az órát nem vettem fel. - mosolygok rá barátságosan.