30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. január 26. 23:16 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Kislányből fiatal nővé cseperedett, nem is akármilyenné. Igazán csinos, kellemes jelenség. Bár soha nem volt kétségem afelől, hogy ilyen lesz, ismerve a szüleit. Figyelem, ahogy összefogja a haját, majd lesütöm a szemem.
- Nincsen rituálém - rázom meg a fejem, aztán oldalvást nézek le Minára.
- Viszont... inkább a csuklód kérném - tekintek szemébe. Sajnálom, ha félrevezettem azzal, ahogy a nyakára pillantottam. Az ereit figyeltem inkább, semmint azt a pontot, ahonnan kóstolnék. Nem mondom bár, hogy nyakból akkor iszom csak, ha valakivel más terveim is vannak, ám tény, hogy jelenleg a Warren lánynál valahogy ezt a másik utat tartom ildomosabbnak. Ahogyan felnézett rám már egész kiskorától, egyáltalán nem kizárható, hogy egy ilyen élmény és az emberek számára vonzó közelségem úgy összezavarná, hogy tovább merészkedne és nem csak éhségemet akarná csillapítani. Azt pedig nem szeretném. Hiába jelképe ez most mintegy annak, hogy megszegem a Dwayne által hozott ostoba, önkényes szabályokat, attól még lázadó tinédszer nem vagyok, aki bosszúból buján a gyermeke vérét veszi, aztán ágyát is megtöltve vele. Kockáztatni sem akarom, hogy efelé induljunk. Hiába nem gondol akár Mina jelenleg ilyesmire, fogalma sem lehet, mit vált ki belőle. Mit váltok ki belőle.
- Nem fog fájni, csak furcsa lesz - térek rá arra, hogy felkészítsem, mire számíthat. Eléggé úgy veszem le róla ugyanis, hogy ez lesz neki az első alkalom. Bár profinak tetszhet az okos kérdéseivel, a praktikus hajfelkötéssel, higgadtsága csak a látszat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. január 27. 08:55 | Link

Mr. Kens

- A csuklóm?
Pillantok le automatikusan arra, amelyiken a bőrkarkötő van, és hirtelen elfog az érzés, hogy nem akarom, hogy a kis jelemnek baja legyen? Jó nem? Eddig hogy utáltam a létezését, most meg azért ragaszkodnék hozzá. Hát zseniális. Viszont szerencsére két csuklóm van, és nem mondta azt, hogy kifejezetten a balt kérné, így a jobb az szabadon felhasználható. Amúgy is balkezes vagyok, nyilván azt a kezemet féltem jobban, mindentől. Még a manikűröstől is. Noha az én munkámban nem igen lehet semmiféle extra a körmön, de egy japán manikűr mindig csodálatossá teszi.
- Mi a különbség a nyak és a csukló között?
Érdeklődöm, miközben odanyújtom neki a jobb csuklómat, hogy ha inkább ezt szeretné, akkor ezt adom, nekem igazából mindegy, csak valahogy összemostam a vámpíros filmekkel a dolgot, hogy nyakra mennek. A kérdésem pusztán érdeklődő, mert szeretek tudni dolgokat. Igazából elég sok mindent szeretek tudni, csak úgy szívom magamba az információt, hogy a következő pillanatban okosabb legyek.
- Furcsa. Oké. Az se baj egyébként, ha fájdalmas, jól bírom.
Elvégre a munkám során is előfordult már, hogy számos állat bele-belekapott a kezembe vagy a lábamba, de ez vállalt dolog, pontosan tudtam, amikor nekiálltam a tanulmányaimnak, hogy nem lesz fájdalommentes, hiszen senki se úgy születik, hogy a szakmája csúcsa, ez kamu. Kicsit közelebb araszolok, izgatott kíváncsisággal nézem, hogy mi is fog történni, és nagyon érdekel, hogy milyen az a bizonyos furcsa érzés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. február 22. 22:05 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. február 26. 12:41 | Link

Mr. Kens

- Óóó!
Ajkaim csodálkozásra nyílnak, ahogy kifejti a különbséget, és meg is értem egy pillanat alatt. Az intimitási faktor más. Így már értem, hogy miért inkább a csuklómat kéri. Valljuk be, ez egy teljesen logikus döntés, mert bőven Dwayne Warren poklába bérelünk helyet már csak azzal is, hogy én azt mondtam neki, vegyen a véremből, ő meg azzal, hogy akárcsak elgondolkozott az opción. Most viszont már nem csak elméleti szintről beszélhetünk, hiszen éppen a gyakorlati megvalósításon ügyködünk.
- Nem zavarna, ha megmaradna, csak a jel miatt aggódom.
Arra még nem kérdeztem rá, hogy mi van, ha az elemi mágus jelem sérül. Azt se tudom, hogy sérülhet-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, akkor vajon hatással van-e az elememre. Én tényleg eléggé kezdő atomfizikus vagyok ezen a téren, szóval inkább nem kockáztatnék. Ezt nehezebb lenne kimagyarázni azt hiszem.
Izgatott vagyok, és azon dolgozom, hogy még csak véletlenül se csukjam be a szemem, mert látni akarom. Túl azon, hogy ezt már gyerekként eldöntöttem, felnőttként előtör belőlem a tanulmányozó-megfigyelő énem is, aki látni akarja, hogy mégis hogyan működik ez. Csodálatos dolognak tartom, hogy átérezhetem, megtapasztalhatom, megismerhetem a világ ezen kis apró szegmensét. Az apró fájdalomra nem is reagálok, a hang az, ami megakasztja egyenletes légzésem egy pillanatra, de utána minden megy tovább a maga kerékvágásában, egészen addig, míg tarkómra nem fog, ott kissé mintha megint beszűkülne a levegővétel, érintése kirántott a magam köré zárt kis csend-buborékból, és így már nem csak látok, de morranását is hallom.
Ajkaimra lassan szökik egy apró mosoly, érzem, ahogy egy gát átszakad bennem, ahogy eggyel közelebb kerülök hozzá, és ahogy eggyel közelebb kerülök magamhoz is. Bal kezem felemelve, óvatos, lassú és végtelenül finom mozdulatokkal kezdem el el simogatni a haját. Van bennem egy ösztön, ami arra sarkall, hogy ez a helyes lépés. Másrészt így akarom jelezni, hogy minden rendben van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. március 18. 21:55 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Szusszanok egyet, ahogy elsimítja hajam. Helyes, hogy éreztetni akarja, hogy minden oké, noha krisztálytisztán érzem rajta amúgyis. Mindent érzek most. Mármint még jobban, mint általában. Legalábbis úgy tűnik. Talán mert ilyenkor az ösztöneim is jobban felülkerekednek, érzékeim kiélesednek.
Kihúzom belőle kisvártatva agyaraimat, felemelem fejemet és kábán sóhajtok. Lenyalom fogaim végéről is a vért és szemeim lehunyva tartom még. A csuklóján ejtett kis sebek szépen beforrnak, elhalványulnak. Elengedem őt. Legalábbis kezét. Tarkóját fogom továbbra is. Mély hangon hümmögök még, majd feltárom kába tekintetem. Mindig mámorba kerít vért venni magamhoz, hát még közvetlenül. Bólintok neki, amúgy köszönetül és nagyon lassan elengedem.
Visszahunyom a szemem és letámasztok magam mellé a konyhapultra, élvezni kicsit mindazt, ami ilyenkor mindig átjár. Erre már a macskáim is visszanyargalnak a szobába. Nem éreznek már fenyegetést. Az egyikük egy székre ugrik, egy másik jön Minának hízelegni, meg akkor már az én lábamnak is odadörgölőzik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. március 21. 11:59 | Link

Mr. Kens

Az élmény magával ragadó, leírhatatlan abban a pillanatban, amikor történik. Nem hiszem, hogy lenne író, legyen bármilyen tehetséges is, aki ott és akkor meg tudja fogalmazni azt, ami átjár minket, ami bennem fellobban, amit kivált az, ahogy a csuklóm fölé hajol, majd átadja magát vérem élvezetének, én pedig átadom magam az új élménynek. Nem is hittem, hogy ennyire sok minden képes egyidőben megindulni. Az érzések, a mozzanatok, egy-egy apró rándulás a testen, ahogy a szív hevesebben kezd verni az idegen érzésre, majd a bizalomtól nyugszik meg újra.
Átadom magam az élménynek, elraktározom, de semmiképpen sem állok neki most megvitatni magammal, hogy milyen is. Hogy mi az, amit kaptam, mennyire cseng össze azzal, amit hittem, vagy amit vártam. Most csak az élmény van. Most csak a bőr alatt bizsergő, hangyatánc, a szívem dobbanásainak váltakozásai vannak, a sóhaj, tőle és tőlem, a látvány, az elválás okozta pillantnyi üresség. Furcsa nézni, ahogy mintha mi sem történt volna, eltűnik annak a nyoma, hogy a vérem vette. Furcsa az üresség érzése, nem tudom, hogy ezt kellene-e éreznem, vagy valami mást, mindenképpen érdekesnek tartom, hogy ez a hirtelen jött magány lett a társam a végén.
- Váó.
Halkan hallatom ezt az egyetlen csodálkozó szót, mert nem tudom, hogy mit is mondhatnék ebben a pillanatban, de úgy érzem, hogy valamivel meg kell törnöm a csendet. Megnyugtató, hogy a macsekok úgy gondolják, hogy minden rendben van, és én is tudom, hogy ez az igazság. Csak az élmény, az olyan új még. Az élmény, ami teljesen átjárja most a szellememet.
- Köszönöm az élményt.
Szorítok rá mosolyogva a karjára, mert tudom, hogy aggódik apa miatt, de ez kettőnk között marad, hiszen nyoma sincs az esetnek, én pedig olyan sok titkomat őrzöm észrevétlen, hogy ennek is lesz helye közöttük. Leguggolva megsimogatom a kis szőrösöket, imádom, hogy ennyire okosat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. április 15. 20:51 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. április 25. 10:29 | Link

Mr. Kens

Nyugalmi állapot. Hagyjuk egymást, ki-ki a maga érzéseivel, gondolataival van elfoglalva. Ismerem magam, napokig fogom még boncolgatni az itt átélteket, és hol mosolyogva, hol komoran jutok majd egy-egy korszakalkotó megállapításra. Én ilyen vagyok. Akkor is emésztek dolgokat, amikor azt mondom, már nem teszem. De nem szeretem, ha tudják, hogy igen.
Most is inkább a macskákkal játszom, még mindig kissé talán szürreális az élmény, hogy macskákkal vagyunk körbevéve itt az erdő szélén, de valahol rém aranyosnak találom, hogy itt vannak ez a kis puhák. Viszont illetlenség lenne az illőnél tovább maradni, így hát fogom magam, és egy idő után búcsút veszek a férfitól, aki jelen pillanatban talán az egyetlen biztos pontnak mondható az itteni életemben.
Fogalmam sincs, hogy akarok-e majd másokat kialakítani, hogy vágyok-e arra, hogy több emberhez is kötődjek érzelmileg. Úgy tűnik az a tíz év annyira nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az elköteleződés minden formájától rettegek jelenleg. És igen, a rettegek egy tökéletesen jó szó, mert olyan szinten kerülöm az esetleges mélyebb összefonódásokat, amennyire csak lehet.
- Szép estét.
Köszönök el egy bájos mosollyal, olyannal, amiben nincs egyéb szándék, és amit csak nagyon kevés embernek mutatok meg, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, kihasználható a bizalmam. Mr. Kens más, őt ismerem egészen kicsi korom óta. Mindig is meghatározó része volt az életemnek, és szeretném, ha az is maradna. Ő sosem ártana nekem, talán felé van a legnagyobb bizalmam, ezért is adtam a vérem kétféle módon is neki. A bizalom ritka kincs, és egyedül nála nem félek, hogy ez elveszhet.


Love Love Love
Utoljára módosította:Warren Mina, 2020. április 25. 10:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2020. október 18. 20:58 | Link

Adam


szerda kora délelőtt | o


Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. október 19. 20:52 | Link

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x

A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2020. október 22. 19:46 | Link

Adam


szerda kora délelőtt | o


Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. október 23. 21:00 | Link

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x

Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2020. október 24. 11:58 | Link

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt | o


Elmosolyodom a megerősítésen, tudom én jól, hogy nem hagytam ki semmit sem, megjegyeztem mindent, ami fontos. Felkészültnek érzem magam, már amennyire ebben a helyzetben felkészülhet az ember.
- 1, 2 … - kezdek el hangosan számolni, amint megkapom a jelzést. Magamban is mondogathatnám a számokat, de így talán jobban fel tud készülni a férfi a betoppanásomra. Az ötös szám elhangzása után gyorsan és határozottan lenyomom a kilincset és besurranok a lakásba. Azonnal csukom is be magam után az ajtót, kizárva a nappali világosságot. Pár másodpercet várok, amíg hozzászokik a szemem a benti sötétebb fényviszonyokhoz, majd elindulok a kijelölt úton. Tekintetem végigsiklik a folyosón elhelyezett dolgokon, de nem állok neki töprengeni azokon, hogy miket is látok és azok milyenek, és nem is állok meg jobban körbenézni. Majd talán máskor, vagy később. Semmiképpen nem most, amikor egy kis törékeny testet ölelek magamhoz, akinek minden pillanat számíthat. A szobákba se kukkolok be, haladok egyenesen előre, a bal oldalt elhelyezkedő nappalit keresve. Nem nehéz megtalálni, nem nehéz nem bemenni, felmenni máshova. Nem nehéz a célra koncentrálni. A lehető legkevesebb gondot szeretnék okozni. Mindenkinek.
- Itt vagyunk – közlöm a nyilvánvalót, amint belépek a nappaliba. Lepillantok a cicára, és talán csak ez utal arra, hogy őhozzá beszéltem, őt akartam megnyugtatni. Itthon van, jó kezekben van. Aztán gyorsan felmérem a terepet, de közben már mozdulok is a férfi felé. Egy icipicit elcsodálkozom a sok mindenen, tekintetem pár pillanatig megpihen pár hangszeren, de nem húzom most az időt szétnézéssel, inkább végigmérem a ház tulaját. Kissé meghökkent a megjelenése, valahogy nagyon nem számítottam arra, hogy köntösben fogad, úgy, hogy az arcán és kezén, esetleg karján kívül más bőrfelületet is megpillanthassak belőle. Oké, eleve már az meghökkentő, hogy egyáltalán van köntöse. Nem tudnám megmondani miért, de fura. Félresöpröm viszont ezt az egészet, hisz most nem fontos. Megállok közvetlenül a vámpír előtt. Olyan közelségben, hogy simán el tudjon érni engem és én is őt. Olyan közelségben, amilyenbe nem szeretek menni, lenni. Olyan közelségbe, amilyenre most talán szükség van ha át akarja venni tőlem a cicát.
- Egy bokor mellett feküdt, eléggé egyenetlenül lélegzett, fájdalmasan nyávogott amikor rátaláltam. Furcsán tartotta a hátsó lábait, úgy néztem hogy fáj neki, de nem láttam konkrét jelet arra, hogy mi lehet a baja. Nem nyílt törés. A többiek azonnal előrohantak amint felemeltem és mutatták az utat idáig. Úgy érzem hogy gyengül – adom elő a történetet, felidézve lehetőség szerint minden fontos részletet miközben azokba a fura szemekbe nézek. Nem félek tőle, nem érzem magam rosszul attól, hogy ilyen közel állok hozzá. És attól sem tartok hogy esetleg mindjárt kinyújtja a kezeit és átveszi tőlem a kis fehérséget.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. november 9. 18:43 | Link

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2020. november 15. 17:57 | Link

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt | o


Az életösztön úgymond cserben hagy hisz érzem ugyan, hogy nem kellett volna bejönnöm ide, a józan ész azt diktálta, hogy ne tegyem, de játszi könnyedséggel tudtam félresöpörni ezt a kis kellemetlen érzést. Lehet, hogy röhejesnek hangzik, de megbízom a vámpírban. Hiába nem tudja senki sem, hogy hol vagyok, nem látott ide bejönni senki sem, mégse félek attól, hogy soha nem jutok ki innen. És ez nem csak azért van, mert most valószínűleg neki is fontosabb a macskája élete, mint az, hogy lakmározzon belőlem.
Nem ejtem le a karjaimat azonnal amikor átveszi a fehérséget. Egy ideig még a levegőben tartom őket, tekintetemet le sem veszem a kis testről. Mintha fel lennék készülve rá, hogy elkapjam ha esetleg elejtené. Micsoda marhaság ez már! Ezerszer jobbak a reflexei a férfinak, és kizárt, hogy elejtse a cicust. Hiába olyan kis picike. Szinte megbabonázva figyelem, ahogy magához öleli, ahogy figyeli az állatkát. És bevillan az a vágy, hogy megörökítsem valahogy ezt a jelenetet. A fekete hajfüggönyt, ami a kis fehérség felett lóg. Adam arcát, a cica arcát. Bárcsak tudnék jól rajzolni! Egészen addig bámulom, amíg a mozdulatlanság meg nem szakad. Révetegen követem, megállok velük szemben, tisztes távolságban. Nem azért mert félek, hanem mert teret szeretnék adni neki. És nem akarom elszívni a levegőt a cica elől.
Felszisszenek amikor a cica jelzi, hogy fáj neki. És ösztönösen mozdulok közelebb, mintha meg tudnám védeni ettől. Pedig hát a gazdája nagyon óvatosan vizsgálgatja. Egyelőre elrakom magamban a fehérség nevével kapcsolatos gondolatokat. Majd ha túl leszünk a nehezén akkor majd visszatérek rá.
- Jaj, szegény! – motyogom, mégis biztos vagyok benne, hogy jól hallja a férfi, amit mondok. Aggodalmasan cseng a hangom, és csak remélem, hogy nem komoly az a törés. Nem szilánkos vagy ilyesmi. A sima törés is borzalmasan fájdalmas, mint a mellékelt ábra mutatja.
- Én nem … - kezdek bele fájdalmas arccal miután megcsóváltam a fejemet – csak gyógyító mestertanconci képzésen tanítják az ilyen varázslatokat. Sajnos én nem tanultam – magyarázom csendesen. Hallottam róla, hogy van ilyen varázslat, még olvastam is róla. De ennyi ismerettel eszemben sincs megpróbálkozni vele. Rengeteget árthatok vele, ha nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. – Fájdalomcsillapítani tudok, hűtéssel – jegeléssel, nem tudom, hogy az szükséges-e – teszem még hozzá, hiszen a mágiám erre is használható. És szeretnék segíteni, de tényleg, de nem mertem eddig ezt alkalmazni, hisz ha ártok vele … nem kockáztatok na. Közben közelebb lépek a kanapéhoz, hogy megsimogathassam a cicust. Meg ha kell, akkor segítek megtartani vagy akármi.
- Helyre tudja tenni itt helyben, vagy el kell vinni valahova?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1251
Összes hsz: 8073
Írta: 2020. november 18. 10:54 | Link

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2020. november 23. 19:29 | Link

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt. | o


Nagyjából erre számítottam. Semmi szomorkodás, vagy olyan arckifejezés, hogy ezt azért illett volna tudnom, vagy akár valamiféle elismerés, hogy nem ködösítettem, őszintén bevallottam, hogy nem értek hozzá. Nagyon sokan valamit mondtak volna, vagy ilyenek. De nem a vámpír. Ő egyszerűen tudomásul veszi a dolgot és már napirendre is tér felette, arra koncentrálva, hogyan oldjuk meg akkor hát ezt a helyzetet.
- Rendben, akkor majd finoman lejegelem – biccentek tudomásul véve a feladatom. Persze előbb megvárom amíg beadja neki a gyógyszert, valószínűleg akkor úgy is ficeregni fog a cica, és nem szeretném elrontani a fájdalomcsillapítást.
- Ó, értem. Akkor jó – felelem csodálkozó hangon. Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg. Hogy kedvese lenne a férfinek? Nem hiszem. Talán az, hogy majd ő viszi el a dokihoz. De, miért ő? Próbálom végiggondolni, hogy mi felett siklottam át, de tátva marad a szám és teljesen kiürül az agyam. Puszta kézzel porrá zúzta a gyógyszert! Csak úgy! Jó, igen, tudtam én hogy erősek a vámpírok, de látni még sose láttam, hogy mennyire. És ez egy kis apróság, egy semmiség volt, ebben biztos vagyok.
- A vámpírlétnek is megvannak a maga előnyei. Az erő, a gyorsaság. Mit szeret benne a legjobban? – lehet hogy butaság erről kérdezni, főleg most, de képtelen vagyok megállni a dolgot. Vagy felteszem a kérdést, vagy tovább gondolom és eljutok oda, hogy vajon mennyi erőre lenne szüksége ahhoz, hogy a koponyámat zúzza porrá ugyanígy. Gyanítom, hogy nem sok.
A kis állatka letisztogatja magát, nem is ficereg túl sokat, úgyhogy munkához látok én is. Magam elé emelem a kezemet, noha nem lenne már szükségem a kézmozdulatokra. Most viszont szeretnék teljesen biztos lenni a dolgomban, és ez segít összpontosítani. Megsimítom a levegőt, a sérült lábacska körül pedig egy vékony jégréteg képződik. Látványra olyan, mintha hozzá se érne a lábára, csak körülötte lenne, ám éri a kis végtagot, kellemesen hűsítve azt. Érzetre pedig olyan, mint valami lufi, nem vizes hatású, és pláne nem olyan, mintha odafagyna hozzá az ember, vagy az állat.  Homlokráncolva figyelem a cicát, hogy amint megmozdul rögtön igazodjak hozzá a kis jeges borogatásával.
- Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Vagy érzi ha bekerül a véráramába teljesen? – kérdezem, aztán végre megvilágosodom. – Délelőtt? – ezt már hangosabban kérdezem meg, fel is pillantok a férfira. Hát ez volt a fura! Hogy a kedvese viszi el, és nem ő. Tehát nem este jut el dokihoz a cica. És a kedvese viszi el, mert ő kimehet nappal, mert ő nem vámpír. Mert ő nem vámpír?!
- Az, az, az jó. Akkor hamarosan megérkezik elvileg. Esetleg, maradjak amíg ideér? Hátha történik valami és azonnal állatorvoshoz kellene vinni D’Artagnant. Mert hát, szóval, érti – ajánlom fel a további szolgálataimat. Nagyon szívesen elvinném a cicát. És tényleg nem azért mondom, hogy maradnék, mert kíváncsi vagyok a hölgyre. Nem az én dolgom, és ugyan miért ne lehetne egy vámpírnak ember kedvese?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa