36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2019. december 9. 12:14 | Link

Mr. Kens
Ruházatom

Este van, este van, ki ki nyugalomban, én pedig arcomon levakarhatatlan vigyorral, táskámban ajándékkal sétálok az erdőben. A mai nap sikerült mindent elintéznem, többnyire a ház is rendben van, a hét elején pedig munkába is állok. Kell ennél több? Igen, a régi kapcsolataim felélesztése, mert azért mégsem szeretnék magányos lenni, és azt sem szeretném, hogy szembejönnek az utcán, én meg úgy csinálok, mintha teljesen természetes lenne, hogy itt vagyok. Nem az. Visszajöttem a gyakorlataim miatt, és egy másik dolog miatt is, amit most még fedjen a jótékony homály. Illetve a másik két dolgot, ha pontos akarok lenni, de az egyikre még csak gondolni se szeretnék.
Baktatok, és boldogságom határtalan, mert ez a mai egy olyan tényleg jó nap volt. Olyan igazán szeretni való és tökéletes, aminek végén elégedetten álltam a konyha közepén, és azt mondtam, hogy igen, ez az a nap, mit sokszor szeretnék megismételni.
Most pedig, habár rendesen kimerítettem magam napközben, és kellett egy kis magány, amíg újratöltődöm, itt állok egy régen látott ajtó előtt, és csak remélni merem, hogy a tulaj itthon van, és nem ügyel a kórházban. Szeretem, és gyerekként is nagyon sokat segített a jelenléte, és mondanám, hogy talán most már meg sem ismer, így rövid hajjal, magasabban, felnőttesebben, sminkben, de a szaglása mondhatni kiváló, és nyilván engem elég jól ki tud szagolni. Hiszen ismeri a szüleimet, mint a rossz pénzt, így hát hiába a távolság, az eltelt évek, mert bizony azok elteltek, hiába járok már a húszas éveim közepén, van, ami nem változik, az illatom, amit csak ő érez. A mosollyal az arcomon koppantok hát hármat az ajtón, és izgatottan várom, hogy kitáruljon előttem.
Utoljára módosította:Warren Mina, 2019. december 9. 12:15
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2019. december 13. 00:43 | Link

Mina
este | a bejáratnál | x

Megiszom az éjjeli betevő pohárka vért és csak ülök a kanapén, ez alkalommal hosszabban élvezve a bódulatot. Nem tervezek nagyon menni sehova, aztán majd kiderül. Úgyis mindig tartogatnak nekem valamit. Vagy megszáll az ihlet és kapom magam, elsuhanok valahova; vagy megneszelek valamit a környékről; vagy beállít valaki. Lehet az a szokásos banda, akik átjáróháznak használják az otthonom, vagy olyasvalaki is, aki ritkábban teszi tiszteletét.
Felnyitom a szemem, mikor közelednek az ajtómhoz. Hallgatom az illető vidám légzését, szívének izgatott kalapálását. Komótosan felkelek és mire bekopog, már sétálok az ajtóhoz mezítláb, fekete farmerban, csíkos köntösben. Sötét alakom megjelenik a homályos üvegen át és nyílik a bejárat. Letekintek az előttem álló lányra. Az ajtótárás lendülete rögtön töményen rám sodorja illatát, azonban nincs erre szükségem ahhoz, hogy felismerjem őt. Mina. Többszáz évem során számtalan embert láttam már felnőni. Egyik nap gyermekként szaladgálnak, a másik nap már fiatal felnőttként aggodalmaskodnak a holnapon. Nekem legalábbis ilyen szempillantásnak tűnik. Ettől még kétségtelenül érdekes megtapasztalni, miként mutat rajtuk az idő.
Pár vicces kis nyikkanás. Ilyen hangok közepette fut ki Athos, a vörös macskám, át a verandán, ki a kertbe. Lenézek a küszöb felé, mert közben Aramis, a fekete is megjött, csak éppen ő a lábamnak simítja magát éppen, miközben egy vernyogással köszönti a vendéget. Igen. Macskáim vannak. Nem hiszem, hogy Dwayne -akit változatlanul naponta itt esz a fene- ezt említette volna a lányának. Rühelli őket. Szerintem féltékeny.
- Szia - kapja a kis Warren az üdvözlések üdvözlését. Tudja, hogy nem vagyok egy hatalmas köszöngető, sem beszélő. Viszont jelezni akarom neki, hogy tudom ám, hogy most tért vissza és azt is észre vettem, hogy nem volt itt. Meg hogy neki ez nyilván több időnek tűnt, mint nekem. Ő jóval régebben látott engem, mint én őt. Legalábbis azt tekintve, ahogy érezzük. Az másik kérdés, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki egy szemernyit nem változott.
Jobban kitárom az ajtót és félreállok, hogy bejöhessen.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2019. december 16. 19:39 | Link

Mr. Kens

Nagyot dobban a szívem, amikor az ajtó feltárul, nem vagyok türelmetlen, sem olyan, akinek ha azonnal nem nyitnak ajtót, elkezdi püfölni azt, vagy éppenséggel lelép. Sosem értettem azokat az embereket, akik így működnek. Ők biztos értik a miérteket, de ha elmagyarázzák se tudom megérteni vagy átérezni tetteik okát. Ezért nem lennék jó pszichológus, sok más miatt persze, de szeretem hinni, hogy ez a fő ok. Pedig el lehet hinni, hogy nem.
Az ajtó kitárul, a szívem dobban, a mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ahogy megpillantom a férfit, aki pont ugyanúgy néz ki, mint, ahogy emlékeimben él. Igazán boldog vagyok ettől, boldogsággal tölt el, hogy láthatom, hogy még itt van, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az életben. Nem kérek és nem remélek nagy belépést, teátrális üdvözlést, hiszen sem ő, sem én nem abból a fajtából származunk, ki szeret nagy látványosságot okozni. Nekem bőven elég a tény, hogy szélesebbre nyitja az ajtót, és én beljebb léphetek, hogy otthonában üdvözöl.
- Apa nincs itt? Valahogy állandóan elkerülöm.
Hiába szeretnék meglepetés lenni, egyszerűen nem tudom meglepni, mert sosincs ott, ahol hiszem, hogy van, vagy, ahol lennie kéne. Vele szeretnék előbb találkozni, és csak aztán anyával, meg a testvéreimmel, mert a kettesben töltött idő nekem mindennél fontosabb, és ezt csak akkor élhetjük meg, ha más, vagyis anya még nem tudja, hogy itthon vagyok, főleg, hogy most nem csak látogatóba jöttem, hanem komolyabb időre terveztem.
- Hoztam egy kis ajándékot.
A táskámból óvatosan húzom elő lecsapolt véremet, mit elég ízlésesen még egy kék szalaggal is átkötöttem, sőt, masnit is tettem rá. Friss, szinte még meleg, vidáman nyújtom felé, remélve, hogy örömmel fogyasztja majd, és nem olyan rossz ízű, hogy csak szívességből kortyolgasson.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2019. december 21. 22:37 | Link

Mina
este | a konyhába menet | x

Csak megrázom a fejem a kérdésére, miközben várom, hogy belépjen, majd beteszem szépen mögötte az ajtót. Indulok tovább a folyosón. A konyhába akarom invitálni.
- Mindössze a nyomai - teszek még ennyit hozzá az apját illetően, eltekintve a romokban heverő nappali felé, ahogy elhaladunk előtte. Felborított kisasztal, pár szanaszét dobált hangszer, oldalán fekvő karosszék, levert lámpa és hasonló szépségek. Felkapta a vizet minap és átrendezte a helyiséget kicsit. Porthos, a szürke és D'Artagnan, a fehér macskám eközben a kanapén bunyózik, ránk sem hederítve.
- Hm - hümmögök kicsit, amikor a konyhába értünk után előáll az ajándékkal. Bár inkább morgásfélére hasonlít, amit hallatok. Sápadt arcom rezzenéstelen, ahogy vékony ujjaim közt forgatom a szépen felmasnizott tasakot, benne a lány sűrű vérével.
- Köszönöm... - fejezem ki hálámat, miközben tovább pislogok a meglepetésre és hangsúlyom is fennmarad a szavam végén. Rögtön volna mit mondanom vagy kérdeznem még, ám egyelőre úgy döntök, nem árasztom rá. Egyelőre fogadom az ajándékot, ahogy illik. Az ajándékot, amilyennel nyilvánvaló okokból még soha nem kedveskedett nekem és ami különben akármilyen bizarrnak tetszhet, valójában egy magamfajtának az egyik legszebb, amivel csak be lehet állítani hozzá. A tényleges legszebb nyilván egy felkínált nyak, csukló, comb.
- Mivel kínálhatlak? Tea? Kávé? Bor? - rakom le a konyhapultra a zacskót, miközben elkezdem nyitogatni a szekrényeket, utánajárva, mik vannak itthon. Amiket említettem, azok valószínűleg. Ha csak valaki fel nem élte az itt tanyázók közül. Különben részemről arról mit sem tudok, hogy nálam most a szülei előtt teszi tiszteletét.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2019. december 22. 10:05 | Link

Mr. Kens

- Ivott?
Mondjuk a fene se tudja, hogy miért kérdezek ilyet, hiszen mind a ketten tudjuk a választ. Ha nem anya játssza a zugivót, akkor apa iszik, valahogy az alkohol elég rendesen szerepet játszott a gyerekkoromban, de annyira sosem, hogy bármelyikük is megüssön, pusztán csak tényként könyveltem el, hogy isznak, amúgy sem voltunk soha mintacsalád, szóval nem hiszem, hogy bármi furcsaságot kellett volna tapasztalni ebben.
- Majd elmeséled milyen? Nagyon érdekel, hogy másabb-e, mint azoké, akik teljesen emberek.
Nekem ugye egy részem nem az, és bár én még olykor szenvedem ezt, ha valaha lesznek gyerekeim, ők már nem. Sem ezt, sem a bőrkarkötő mélyén megbúvó "kis affért" sem. Mi másnak nevezhetném? Egyik nap kétségbe esek tőle, másik nap meg nevetek rajta, furcsán nem tudom még megszokni a gondolatot, ezért van szépen állandó takarásba. Eljön majd mindennek az ideje, addig, hogy mi van a csuklómon nem közkincs. Hogy később megmutatom-e? Talán. Csak még egy kicsit őriznem kell a titkot. Egy kicsit. Nem vészes az, gyorsan eltelik.
- Kávét kérnék, köszönöm.
Mert hogy már az ereimben is kávé folyik, konkrétan csodálkoztam, hogy amikor a vérem a tasakba került, nem sűrű feketésbarna massza jött ki a sok cukornak köszönhetően. Simán elhiszem, hogy egy nap majd, amikor megvágom magam - semmi lelki trauma, csak a ficánkoló állatok okozzák -, akkor egy barna trutyi indul el a vörös helyett.
- Megnézhetem a cicákat?
Mondjuk ez meg tőlem udvariassági kérdés csak, mert ahogy megkérdezem, és ők megjelennek, úgy kötök ki a földön törökülésben - illem kislány, illem -, és hívom magamhoz őket, hogy aztán szó szerint elkezdjem megnézni őket, persze nem barátságtalanul, hanem odafigyeléssel, kedvességgel.
- Kicsi hosszú a körmük, nem vészes, de ha beleakadnak valamibe, akkor be is szakadhat nekik. Egy picit vágni kellene belőle. Megcsináljam?
Pillantok fel érdeklődve, mint aki teljesen otthon van. Na, hát ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok apám lánya. Jöttem, láttam, befészkeltem.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. január 3. 21:00 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Kérdésére összevonom szemödökömet, majd megrázom a fejem elgondolkozva. Csak sört ivott, viszont az szerintem Dwaynenek nem oszt, nem szoroz. Mintha víz lenne.
- Csak felhúzta magát valamin - vonok vállat, hanglejtésemmel legyintve az ügyre. Egyáltalán nem is érdekes, pontosan min akadt ki. Először felhergelte magát egy munkahelyi ostobaságon; aztán meg azon, hogy én erre már megint nem mondok semmit és csak a fensőbbséges kussolás megy nekem; ezután meg a bútordobáló vízözön. A szokásos menet.
Nem felelek kérésére, ami persze önmagában még nem sok mindent jelent. Nagyjából semmit. Ahogy megvan a kívánalma, már fordulok is vissza a konyhaszekrényhez kávét készíteni. Utána csak hátrapillantva bólogatok kicsit, lenézve a benyargaló dorombológépekre. Nemsokára már melegszik a kotyogó a tűzhelyen, rakok tálcára cukrot, tejet, kanalat, hogy majd ízesíthesse magának. Házias egy halhatatlan vagyok. Noha ennyiben nagyjából ki is merül az itthoni serte-pertélési teljesítményem, szerintem túlszárnyalok másokat. Főleg, hogy egy embert szolgálok ki vele. Meg hát bárkit, akit szívesen fogadok az otthonomban.
- Megköszönném - élek ezzel a kedves ajánlattal, hiszen én aztán nem ápolom a macskáimat. Kapnak tőlem enni, inni, fedelet a fejük felé, puha helyet a selymes kis hátsójuk alá, állatorvosi ellátást és ezzel vége. Még jó, hogy van nekem egy Annamarim meg akkor mostmár egy Minám, aki törődik egyéb szükségleteikkel is.
- Édesapád nem tud az ajándékról, igaz? - teszem be a vérrel teli tasakot a hűtőbe, majd nézek le a cicázó Warren lányra. Fenekem a konyhapultnak döntöm és sápadt kezeimmel letámasztok oda magam mellé, a választ várva, miközben a kávé lassan kijön mellettem, ám egyelőre rá sem hederítek.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. január 4. 11:07 | Link

Mr. Kens

Végül is, ez is egy megoldás, nem? Persze a gondolatoknak, amik ilyenkor a fejemben vannak, inkább nem adok hangot, mert a legtöbb nem túl kedves, sőt, egyáltalán nem azok, ami azt illeti. De olyan rég óta van bennem az, hogy inkább nem mondok ki semmit, hogy már egész jól megy. Talán kicsit bolond vagyok? Többet beszélgetek magammal, mint másokkal. Egyszerűen nem megy, a gubóból való kitörés, csak nem.
- Szívesen visszaállítom a rendet.
Ajánlom fel nyugodtan. Ebben mindig is jó voltam, évekig anya után takarítottam, most apa jön. Eljön az a pillanat, amikor szerepet cseréltek, és te gondoskodsz már a szüleidről, nem pedig fordítva. Csak valahogy nekem ez korábban jött. Hogy miért is lett végül Amerika? Részben ezért. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de igen. Ki akartam szabadulni innen, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, hogy a saját szennyemet takarítsam. Bevallom, könnyebb volt, egy pontig. Aztán persze minden nehezebb lett, és most itt vagyok, megint. Van az a pont, amikor inkább a mások után való takarítást választod, mint, hogy számot vess arról, milyen emberré is lettél.
Ahogy engedélyt ad rá, úgy édesgetem magamhoz a pamacsokat és a pálcám segítségével, finom mozdulatokkal igazítom meg kicsit a körmeiket, hogy nehogy beszakadjon nekik, mert az nagyon fájdalmas tud lenni. Előzzük meg a bajt. Nem hosszú, és nem is vészes művelet, nem éreznek semmit, de azért a végén megpuszilgatom a mancsaikat, hogy érezzék is, nincs baj, semmi olyan nem történt, ami miatt meg kellene ijedniük.
- Természetesen nem tud.
Nem hiszem, hogy nagyon repesne az ötletért, és nem akarom, hogy bármi olyat lássak az arcán, ami később megmérgezné a kapcsolatunkat. Hiába vagyok felnőtt nő, attól még vannak dolgok, amik rettegésben tartanak, ilyen az apám tekintete is.
- Adtam volna a nyakam is amúgy, de gondoltam, előbb nézd meg, hogy ízlik-e.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. január 13. 22:16 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Csak rázok kicsit fejemen. Nem kell fáradnia a lánynak az apja utáni rendrakással. Majd, amikor megjön hozzá a kedvem, megcsinálom és azzal a lendülettel legalább kihajítok, elpakolok pár dolgot, meg átrendezem talán kicsit a nappalit. Mértékkel.
Élvezik a macsekok, hogy most egy kevésbé hűs kéz jár rajtuk. Bújnak is a meleg testhez, dorombolón. Amelyiket éppen nem szépítgetik, mind ott sündörög az is. Olykor mondanak is valamit a kis Warrennek cérnavékonyan nyekkenve. Bírom őket. Tetszik, hogy ilyesfajta életekkel is megoszthatom már lakomat. Néhány éve még lehetetlen lett volna ez. Rettegtek tőlem. A házam közelébe sem bírtak jönni az állatok. Érezték, ki... mi lakja. De ma már ők is idetartoznak. Fordulópontot jelez ez halhatatlan létemben. Kezdek Teremtőm nyomdokaiba lépni, azt hiszem.
- Gondoltam - lehelem csak unott hangon, mikor kiderül, Dwaynenek fogalma sincs róla, milyen ajándékkal kedveskedett most nekem Mina. Fordulok oda a kotyogóhoz, kiöntöm belőle a kávét egy bögrébe, aztán vonom a mosogatóhoz. Eközben folytatja a lány válaszát. Jobb kezem a műanyag részen tartja a főzőt, a bal most megfogja az izzó fémet. Tompa szisszenéssel pörkölődik bőröm. Arcom enyhe fájdalomba torzul. Ebből persze vendégem mit sem láthat, ahogy háttal ténykedem. A cicák viszont egyszerre néznek felém. Hallják különös, kínlódó szusszanásom és érzik rajtam, hogy valami változott. Inkább ki is szaladnak kicsit a folyosóra. Valahogy most nem érzik itt jól magukat. Fogaim előhúzódnak pár pillanatra, miközben már engedem is a hideg vizet a fémre és felszáll a gőz. Mire viszont megfordulok a kávéval, agyaraim már nem látszanak. Lerakom a feketét a tálcára látogatómnak, hogy jöjjön csak ízesíteni. Sajnálom, az asztal az ugyebár egy sakktábla és éppen döntő játékban vagyunk Kinseyvel, oda nem fogom rakni.
- Mina, az apád szíven döf a legelső fadarabbal, ami a keze ügyébe kerül, ha én iszom belőled - adom tudtára szokásosan higgadt, rekedtes tónusomban, megint a pultnak támasztva. A tenyeremen, melyre nehezedem, nyoma sincs már az imént magamnak okozott égési sebeknek.
Érdekes ez, mert különben meg vagyok győződve róla, hogy barátom jobban szeret engem, mint szinte bárkit a világon -még a családját is beleértve-, viszont ha a hülye elveiről meg begyöpösödött nézeteiről van szó, szemrebbenés nélkül oltaná ki az életem, hogy aztán a gyászba teljesen belerokkanjon, mindvégig tagadva még maga előtt is, hogy miattam vált ronccsá. Igen, ezt így tudom elképzelni.
- Ízlenél - fedem fel előtte, hogy nem kell nekem kóstolni semmit, hogy pontosan tudjam, kedvemre való lenne. Komoran fürkészem őt. Hülye Dwayne.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. január 18. 09:03 | Link

Mr. Kens

Ha valami igazán megnyugtat, az az állatokkal eltöltött idő. Semmi szükségem arra, hogy egy emberrel osszam meg az életem, ahhoz elég nagyot csalódtam benne is, magamban is az utóbbi hetekben, így hát eldöntöttem, hogy független, állatbolond nő leszek. Persze, tudom a szívem mélyén, hogy ha egyszer egy leghőbb vágyat mutató tárgy a kezembe kerülne, akkor még mindig azt mutatná, hogy ő meg én együtt vagyunk, és talán még azt is, hogy a gyerekeink szaladgálnak körülöttünk, apró sárkányaik egymást kergetnék, és mindinkább magukra akarnák terelni az apjuk figyelmét. De nem lehet. Nem szabad ebben a kósza álomképben élnem, mert a szív leghőbb vágy sokszor nem lesz több, csak puszta ábránd. Én pedig nem akarok csak ülni és várni valamire, amit az eszem tud, hogy sosem lesz igazi.
Egy pillanatra teljesen elmerülök a gondoltban, ezért riadtan, és kissé tompán érzékelem csak, amikor a kismacsekok riadtan távoznak, és ha lett is volna rá lehetőségem, akkor sem érteném, hogy mégis mi történt. Csak pislogok kettőt, és betudom ezt az egészet olyan macska dolognak, mert én aztán tényleg semmit, de semmit nem érzékeltem abból, ami itt történt az előbb. Ha meg érzékeltem volna, akkor se hiszem, hogy bármi is változott volna attól, ahogy cselekszem, vagyis, hogy felállok, és amíg odasétálok Mr. Kenshez az elemi mágia segítségével átnedvesítem a kezeimet, hogy kicsit lemossam magamról a macskázást, és a mosogató fölé érve, lecsepegtetem magam, majd úgy tűnik el a víz és a nedvesség, mintha nem is lett volna. Még csak kis lépésekben merem tesztelgetni, hogy mire is vagyok képes, a nagyobb lépés még várat magára, ahogy az is, hogy a bőr karkötőt lepattintva, megmutassam a világnak a jelet, mi a bal csuklómba égett egy életre. Ennél feltűnőbb nehezen lehetne.
- Érdekes személyiség. Már, az apám. Sosem tudom eldönteni, hogy mik is vagyunk mi egymásnak. Barátok, családtagok? Néha úgy viselkedik, mintha egy haverja lennék, akivel együtt kocsmázik vagy szereli az autóját, máskor meg képes lenne egy hozzá közel álló embert megölni, mert a lányához ért.
Mosolyogva, kékjeim vidám csillogásával pillantok fel a mellettem állóra, miután beízesítettem a kávémat, amit leginkább gusztustalanul iszok, és ezen gyakran nevetek is. Anyai örökség. Eleve nem is akartam kávézni, aztán meg nem akartam úgy kávézni, ahogy ő, és most mi van? Tonnaszám vedelem az agyoncukrozott és tejezett valamit, amit a rossz nyelvek szerint már nem lehet emberi fogyasztásra alkalmasnak nevezni. Kiváló képességekkel rendelkezem.
- Nos, tény viszont, hogy huszonnégy éves vagyok. A legszigorúbb országban is felnőtt, aki képes önálló döntéseket hozni, és aki nem rohanna az apjához elújságolni, hogy milyen élmény, amikor kiszívják a vérét.
Vagyis, ez az én döntésem, és nem kell senkitől engedélyt kérnem, én pedig szeretném, ha élne a lehetőséggel, amikor úgy érzi, hogy szeretné. Attól még, hogy ez megtörténik, nem kell apának tudnia. Van egy ilyen pakk amúgy is az életemben, dolgok, amiket inkább nem mesélek el neki. Szóval oda még egy dolog már nem számít. Belekortyolok az italomba, elégedetten elmosolyodok és felpillantva rá, még szélesebbé válik az a mosoly.
- Ugyan már, Dwayne Warren nem az Isten maga, nem lát mindent.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. január 22. 22:14 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Nem kerüli el figyelmem, hogy már eleve nedves kézzel érkezik meg és hogy törölköző vagy külön bűbáj nélkül szárítkozik. Elemi mágus? Akkor ezt éreztem. Egy ideje kezdem tudni beazonosítani ezt a fajta varázserőt. Más rezgései vannak, hiszen közvetlen kapcsolódnak ezek az emberek bizonyos környezeti tényezőkhöz. Szóba viszont nem hozom, hogy észleltem, és ahogy mást sem, ezt sem látni rajtam.
- Az. Érdekes - értek egyet, hangom még a szokásosnál is mélyebben szól, ahogy nyomatékkal ejtem a nem feltétlen kedveskedő jelzőt. Aztán lesütött szemmel bólogatok a továbbiakra, miközben egy sóhajszerű, mély levegőt veszek, arcom mellé hullott hajjal, a konyhapultot támasztva.
Az a helyzet, hogy még a bagolykövesek is en bloc tabu nekem. A mestertanoncok, mindenki. Ezt kötötte ki az apja. Szóval még az sem hatja meg egyáltalán, ha történetesen egy vadidegen felnőtt ember az, akiből szeretnék fogyasztani. Ha a tanodába jár, akkor tilos. Mert az az ő területe. Örülhetnek neki az iskola tanulói, hogy nem kutyamód jelöli meg a kastélyt és őket. Már azon sem csodálkoznék.
Elég az hozzá, fogalmam sincs, mi járt a fejemben, amikor rábólintottam az ostoba szabályaira. Talán úgy voltam vele, hogy ha neki ettől jobb, nekem aztán nem nagy erőfeszítés, nem áll semmiből. Van még hal bőven a tengerben. Viszont azóta egyfolytában fojtogat ez. A láncravertség érzése. És mindezt miért? Hogy aztán a nagy semmin is úgy felhúzza magát, hogy átrendezze az otthonomat. Vagy éppen engem. Csak ugyebár én túl gyorsan gyógyulok.
- Nem, nem az - nyugtázom semmilyen hangon, hogy az édesapja tényleg nem Isten. Körbepillantok a konyha terében, majd lenézek mellém a mosolygó Minára. Szavaim közönyösen olvadnak bele a jelenbe, holott mintegy megpecsételés volt ez a részemről: ebben a szent pillanatban döntöttem el végleg, hogy Dwayne bekaphatja. Feltétel nélkül fogadom el őt, úgy, ahogy van, minden baromságával, hisztijeivel, a borzalmas nézeteivel, a hangulatváltozásaival. Mindennel. Nem mondom meg neki, mit csináljon, még a saját otthonomban sem traktálom szabályokkal, hova teheti a lábát, mennyit ihat, kit szidhat, hova hamuzhat. Ő pedig határokat szab nekem még az alapvető szükségleteimben is. Úgyhogy bekaphatja. Nincs harag, ugyanúgy szívesen látom, ugyanúgy az életem szerves részének akarom, ugyanúgy érzek iránta, csak majd észre fogja venni, hogy átléptem az általa felállított határokon, ami jól fel fogja cseszni és nekem jön. Megverekszünk, ezúttal nem adok neki annyi előnyt, így ő jár majd rosszabbul persze és megyünk tovább. De ez ugyanúgy megtörténik akkor is, ha semmit nem csinálok. Jó, nyilván megeshet, hogy ez az egész új felállás annyira szíven üti, hogy előadja majd egy darabig, hogy kész, többet látni se akar, ám hamarosan újra a kanapémon fogom találni. Veszítenem nincs mit, viszont, amiből elég, abból elég.
Nem teszek hát egyebet, mint lepillantok az említett nyakra.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. január 25. 17:04 | Link

Mr. Kens

Sokszor nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, és tudom, hogy érti most is, hogy mit szeretnék pontosan kifejezni, sőt a válasza megmosolyogtat. Nos igen, ez a szó szerintem tökéletesen leírja azt, hogy milyen is ő. Furcsa ismerni. Mármint életem első tizenkét évében semmit semmit sem tudtam róla, azt sem, hogy igaz-e, amit anya mond, hogy ő egy szuperhős. Semmit. Aztán egyszer csak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ott állt az ajtóban, nézett engem, én is őt, és elindult valami. Akkor még csak sejtettem, hogy ő egy szuperhős, később pedig kiderült, hogy az apukám.
Más nem tartaná annak Dwayne Warrent, de nekem életem első tíz évében a szuperhősökkel azonosították, és talán nem olyan, mint Vasember vagy Hulk, nekem mégis a hősöm maradt, annak ellenére is, hogy az érdekes szóval tudom csak illetni. Az apám és szeretem őt, közelebb van a jellememhez, amint anya, és talán egy jó ideje már a szívemnek is ő a kedvesebb szülőm. Anya nekem túl sok, túl drámai, túl érzékeny, apával sokkal egyszerűbb ilyen szempontból.
- Szóval, mivel hivatalosan is megállapítottuk, hogy nem Isten.
Kezdek neki a dolognak, mert hát úgy tűnik ebben az egészben én vagyok a kezdeményező fél, és amilyen izgatott vagyok, nem is nagyon akarom kerülgetni a dolgot. Vidáman kapok elő egy hajgumit a zsebemből, szakmai ártalom, hogy mindig van nálam egy, és fogom össze a mostanra már váll alá nőtt hajamat. Lassan megint el kell mennem fodrászhoz, de ahogy láttam, az itteni megszűnt, pedig nagyon rákészültem, hogy egyik nap, munka után bemegyek, és legalább magamba szívom az összes érdekes információt a helyiekről. Nagy most a változás, amióta elmentem már a második polgármester irányítja a helyet, a hrmadik igazgató az iskolát, talán a második az előkészítőt, és azért nem volt olyan hosszú idő az a néhány év. Ráadásul szinte mindenki ismeretlen, fel kell vennem a helyi ritmust, mert mint mindig, most is kezd elkapni a pánik, hogy kívülálló vagyok.
- Hogyan csináljuk? Van valami rituáléd előtte, vagy csak úgy bele a közepébe?
Őszinte érdeklődéssel és lelkesedéssel kérdezem, mert bár nem ezzel a szándékkal érkeztem ma ide, de annyira izgalmas, hogy most egy vámpír fog inni belőlem, hogy csak na. Sőt, itt a vámpír személye is nagyon izgalmas, hiszen egészen kicsi korom óta ismerem, és már akkor azon gondolkoztam, hogy vajon amikor idősebb leszek, akkor megtörténik-e az, hogy az én véremet is kiszívja, és most itt állok vele szemben, izgatottan csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek, amikor karácsonykor az ajándékbontás következik.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. január 26. 23:16 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Kislányből fiatal nővé cseperedett, nem is akármilyenné. Igazán csinos, kellemes jelenség. Bár soha nem volt kétségem afelől, hogy ilyen lesz, ismerve a szüleit. Figyelem, ahogy összefogja a haját, majd lesütöm a szemem.
- Nincsen rituálém - rázom meg a fejem, aztán oldalvást nézek le Minára.
- Viszont... inkább a csuklód kérném - tekintek szemébe. Sajnálom, ha félrevezettem azzal, ahogy a nyakára pillantottam. Az ereit figyeltem inkább, semmint azt a pontot, ahonnan kóstolnék. Nem mondom bár, hogy nyakból akkor iszom csak, ha valakivel más terveim is vannak, ám tény, hogy jelenleg a Warren lánynál valahogy ezt a másik utat tartom ildomosabbnak. Ahogyan felnézett rám már egész kiskorától, egyáltalán nem kizárható, hogy egy ilyen élmény és az emberek számára vonzó közelségem úgy összezavarná, hogy tovább merészkedne és nem csak éhségemet akarná csillapítani. Azt pedig nem szeretném. Hiába jelképe ez most mintegy annak, hogy megszegem a Dwayne által hozott ostoba, önkényes szabályokat, attól még lázadó tinédszer nem vagyok, aki bosszúból buján a gyermeke vérét veszi, aztán ágyát is megtöltve vele. Kockáztatni sem akarom, hogy efelé induljunk. Hiába nem gondol akár Mina jelenleg ilyesmire, fogalma sem lehet, mit vált ki belőle. Mit váltok ki belőle.
- Nem fog fájni, csak furcsa lesz - térek rá arra, hogy felkészítsem, mire számíthat. Eléggé úgy veszem le róla ugyanis, hogy ez lesz neki az első alkalom. Bár profinak tetszhet az okos kérdéseivel, a praktikus hajfelkötéssel, higgadtsága csak a látszat.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. január 27. 08:55 | Link

Mr. Kens

- A csuklóm?
Pillantok le automatikusan arra, amelyiken a bőrkarkötő van, és hirtelen elfog az érzés, hogy nem akarom, hogy a kis jelemnek baja legyen? Jó nem? Eddig hogy utáltam a létezését, most meg azért ragaszkodnék hozzá. Hát zseniális. Viszont szerencsére két csuklóm van, és nem mondta azt, hogy kifejezetten a balt kérné, így a jobb az szabadon felhasználható. Amúgy is balkezes vagyok, nyilván azt a kezemet féltem jobban, mindentől. Még a manikűröstől is. Noha az én munkámban nem igen lehet semmiféle extra a körmön, de egy japán manikűr mindig csodálatossá teszi.
- Mi a különbség a nyak és a csukló között?
Érdeklődöm, miközben odanyújtom neki a jobb csuklómat, hogy ha inkább ezt szeretné, akkor ezt adom, nekem igazából mindegy, csak valahogy összemostam a vámpíros filmekkel a dolgot, hogy nyakra mennek. A kérdésem pusztán érdeklődő, mert szeretek tudni dolgokat. Igazából elég sok mindent szeretek tudni, csak úgy szívom magamba az információt, hogy a következő pillanatban okosabb legyek.
- Furcsa. Oké. Az se baj egyébként, ha fájdalmas, jól bírom.
Elvégre a munkám során is előfordult már, hogy számos állat bele-belekapott a kezembe vagy a lábamba, de ez vállalt dolog, pontosan tudtam, amikor nekiálltam a tanulmányaimnak, hogy nem lesz fájdalommentes, hiszen senki se úgy születik, hogy a szakmája csúcsa, ez kamu. Kicsit közelebb araszolok, izgatott kíváncsisággal nézem, hogy mi is fog történni, és nagyon érdekel, hogy milyen az a bizonyos furcsa érzés.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. február 22. 22:05 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. február 26. 12:41 | Link

Mr. Kens

- Óóó!
Ajkaim csodálkozásra nyílnak, ahogy kifejti a különbséget, és meg is értem egy pillanat alatt. Az intimitási faktor más. Így már értem, hogy miért inkább a csuklómat kéri. Valljuk be, ez egy teljesen logikus döntés, mert bőven Dwayne Warren poklába bérelünk helyet már csak azzal is, hogy én azt mondtam neki, vegyen a véremből, ő meg azzal, hogy akárcsak elgondolkozott az opción. Most viszont már nem csak elméleti szintről beszélhetünk, hiszen éppen a gyakorlati megvalósításon ügyködünk.
- Nem zavarna, ha megmaradna, csak a jel miatt aggódom.
Arra még nem kérdeztem rá, hogy mi van, ha az elemi mágus jelem sérül. Azt se tudom, hogy sérülhet-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, akkor vajon hatással van-e az elememre. Én tényleg eléggé kezdő atomfizikus vagyok ezen a téren, szóval inkább nem kockáztatnék. Ezt nehezebb lenne kimagyarázni azt hiszem.
Izgatott vagyok, és azon dolgozom, hogy még csak véletlenül se csukjam be a szemem, mert látni akarom. Túl azon, hogy ezt már gyerekként eldöntöttem, felnőttként előtör belőlem a tanulmányozó-megfigyelő énem is, aki látni akarja, hogy mégis hogyan működik ez. Csodálatos dolognak tartom, hogy átérezhetem, megtapasztalhatom, megismerhetem a világ ezen kis apró szegmensét. Az apró fájdalomra nem is reagálok, a hang az, ami megakasztja egyenletes légzésem egy pillanatra, de utána minden megy tovább a maga kerékvágásában, egészen addig, míg tarkómra nem fog, ott kissé mintha megint beszűkülne a levegővétel, érintése kirántott a magam köré zárt kis csend-buborékból, és így már nem csak látok, de morranását is hallom.
Ajkaimra lassan szökik egy apró mosoly, érzem, ahogy egy gát átszakad bennem, ahogy eggyel közelebb kerülök hozzá, és ahogy eggyel közelebb kerülök magamhoz is. Bal kezem felemelve, óvatos, lassú és végtelenül finom mozdulatokkal kezdem el el simogatni a haját. Van bennem egy ösztön, ami arra sarkall, hogy ez a helyes lépés. Másrészt így akarom jelezni, hogy minden rendben van.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. március 18. 21:55 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Szusszanok egyet, ahogy elsimítja hajam. Helyes, hogy éreztetni akarja, hogy minden oké, noha krisztálytisztán érzem rajta amúgyis. Mindent érzek most. Mármint még jobban, mint általában. Legalábbis úgy tűnik. Talán mert ilyenkor az ösztöneim is jobban felülkerekednek, érzékeim kiélesednek.
Kihúzom belőle kisvártatva agyaraimat, felemelem fejemet és kábán sóhajtok. Lenyalom fogaim végéről is a vért és szemeim lehunyva tartom még. A csuklóján ejtett kis sebek szépen beforrnak, elhalványulnak. Elengedem őt. Legalábbis kezét. Tarkóját fogom továbbra is. Mély hangon hümmögök még, majd feltárom kába tekintetem. Mindig mámorba kerít vért venni magamhoz, hát még közvetlenül. Bólintok neki, amúgy köszönetül és nagyon lassan elengedem.
Visszahunyom a szemem és letámasztok magam mellé a konyhapultra, élvezni kicsit mindazt, ami ilyenkor mindig átjár. Erre már a macskáim is visszanyargalnak a szobába. Nem éreznek már fenyegetést. Az egyikük egy székre ugrik, egy másik jön Minának hízelegni, meg akkor már az én lábamnak is odadörgölőzik.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. március 21. 11:59 | Link

Mr. Kens

Az élmény magával ragadó, leírhatatlan abban a pillanatban, amikor történik. Nem hiszem, hogy lenne író, legyen bármilyen tehetséges is, aki ott és akkor meg tudja fogalmazni azt, ami átjár minket, ami bennem fellobban, amit kivált az, ahogy a csuklóm fölé hajol, majd átadja magát vérem élvezetének, én pedig átadom magam az új élménynek. Nem is hittem, hogy ennyire sok minden képes egyidőben megindulni. Az érzések, a mozzanatok, egy-egy apró rándulás a testen, ahogy a szív hevesebben kezd verni az idegen érzésre, majd a bizalomtól nyugszik meg újra.
Átadom magam az élménynek, elraktározom, de semmiképpen sem állok neki most megvitatni magammal, hogy milyen is. Hogy mi az, amit kaptam, mennyire cseng össze azzal, amit hittem, vagy amit vártam. Most csak az élmény van. Most csak a bőr alatt bizsergő, hangyatánc, a szívem dobbanásainak váltakozásai vannak, a sóhaj, tőle és tőlem, a látvány, az elválás okozta pillantnyi üresség. Furcsa nézni, ahogy mintha mi sem történt volna, eltűnik annak a nyoma, hogy a vérem vette. Furcsa az üresség érzése, nem tudom, hogy ezt kellene-e éreznem, vagy valami mást, mindenképpen érdekesnek tartom, hogy ez a hirtelen jött magány lett a társam a végén.
- Váó.
Halkan hallatom ezt az egyetlen csodálkozó szót, mert nem tudom, hogy mit is mondhatnék ebben a pillanatban, de úgy érzem, hogy valamivel meg kell törnöm a csendet. Megnyugtató, hogy a macsekok úgy gondolják, hogy minden rendben van, és én is tudom, hogy ez az igazság. Csak az élmény, az olyan új még. Az élmény, ami teljesen átjárja most a szellememet.
- Köszönöm az élményt.
Szorítok rá mosolyogva a karjára, mert tudom, hogy aggódik apa miatt, de ez kettőnk között marad, hiszen nyoma sincs az esetnek, én pedig olyan sok titkomat őrzöm észrevétlen, hogy ennek is lesz helye közöttük. Leguggolva megsimogatom a kis szőrösöket, imádom, hogy ennyire okosat.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. április 15. 20:51 | Link

Mina
este | a konyhában | x

Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. április 25. 10:29 | Link

Mr. Kens

Nyugalmi állapot. Hagyjuk egymást, ki-ki a maga érzéseivel, gondolataival van elfoglalva. Ismerem magam, napokig fogom még boncolgatni az itt átélteket, és hol mosolyogva, hol komoran jutok majd egy-egy korszakalkotó megállapításra. Én ilyen vagyok. Akkor is emésztek dolgokat, amikor azt mondom, már nem teszem. De nem szeretem, ha tudják, hogy igen.
Most is inkább a macskákkal játszom, még mindig kissé talán szürreális az élmény, hogy macskákkal vagyunk körbevéve itt az erdő szélén, de valahol rém aranyosnak találom, hogy itt vannak ez a kis puhák. Viszont illetlenség lenne az illőnél tovább maradni, így hát fogom magam, és egy idő után búcsút veszek a férfitól, aki jelen pillanatban talán az egyetlen biztos pontnak mondható az itteni életemben.
Fogalmam sincs, hogy akarok-e majd másokat kialakítani, hogy vágyok-e arra, hogy több emberhez is kötődjek érzelmileg. Úgy tűnik az a tíz év annyira nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az elköteleződés minden formájától rettegek jelenleg. És igen, a rettegek egy tökéletesen jó szó, mert olyan szinten kerülöm az esetleges mélyebb összefonódásokat, amennyire csak lehet.
- Szép estét.
Köszönök el egy bájos mosollyal, olyannal, amiben nincs egyéb szándék, és amit csak nagyon kevés embernek mutatok meg, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, kihasználható a bizalmam. Mr. Kens más, őt ismerem egészen kicsi korom óta. Mindig is meghatározó része volt az életemnek, és szeretném, ha az is maradna. Ő sosem ártana nekem, talán felé van a legnagyobb bizalmam, ezért is adtam a vérem kétféle módon is neki. A bizalom ritka kincs, és egyedül nála nem félek, hogy ez elveszhet.


Love Love Love
Utoljára módosította:Warren Mina, 2020. április 25. 10:29
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa