A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=782816#post782816][b]Warren Mina - 2019.12.09. 12:14[/b][/url]

Este van, este van, ki ki nyugalomban, én pedig arcomon levakarhatatlan vigyorral, táskámban ajándékkal sétálok az erdőben. A mai nap sikerült mindent elintéznem, többnyire a ház is rendben van, a hét elején pedig munkába is állok. Kell ennél több? Igen, a régi kapcsolataim felélesztése, mert azért mégsem szeretnék magányos lenni, és azt sem szeretném, hogy szembejönnek az utcán, én meg úgy csinálok, mintha teljesen természetes lenne, hogy itt vagyok. Nem az. Visszajöttem a gyakorlataim miatt, és egy másik dolog miatt is, amit most még fedjen a jótékony homály. Illetve a másik két dolgot, ha pontos akarok lenni, de az egyikre még csak gondolni se szeretnék.
Baktatok, és boldogságom határtalan, mert ez a mai egy olyan tényleg jó nap volt. Olyan igazán szeretni való és tökéletes, aminek végén elégedetten álltam a konyha közepén, és azt mondtam, hogy igen, ez az a nap, mit sokszor szeretnék megismételni.
Most pedig, habár rendesen kimerítettem magam napközben, és kellett egy kis magány, amíg újratöltődöm, itt állok egy régen látott ajtó előtt, és csak remélni merem, hogy a tulaj itthon van, és nem ügyel a kórházban. Szeretem, és gyerekként is nagyon sokat segített a jelenléte, és mondanám, hogy talán most már meg sem ismer, így rövid hajjal, magasabban, felnőttesebben, sminkben, de a szaglása mondhatni kiváló, és nyilván engem elég jól ki tud szagolni. Hiszen ismeri a szüleimet, mint a rossz pénzt, így hát hiába a távolság, az eltelt évek, mert bizony azok elteltek, hiába járok már a húszas éveim közepén, van, ami nem változik, az illatom, amit csak ő érez. A mosollyal az arcomon koppantok hát hármat az ajtón, és izgatottan várom, hogy kitáruljon előttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=783900#post783900][b]Warren Mina - 2019.12.16. 19:39[/b][/url]

Nagyot dobban a szívem, amikor az ajtó feltárul, nem vagyok türelmetlen, sem olyan, akinek ha azonnal nem nyitnak ajtót, elkezdi püfölni azt, vagy éppenséggel lelép. Sosem értettem azokat az embereket, akik így működnek. Ők biztos értik a miérteket, de ha elmagyarázzák se tudom megérteni vagy átérezni tetteik okát. Ezért nem lennék jó pszichológus, sok más miatt persze, de szeretem hinni, hogy ez a fő ok. Pedig el lehet hinni, hogy nem.
Az ajtó kitárul, a szívem dobban, a mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ahogy megpillantom a férfit, aki pont ugyanúgy néz ki, mint, ahogy emlékeimben él. Igazán boldog vagyok ettől, boldogsággal tölt el, hogy láthatom, hogy még itt van, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az életben. Nem kérek és nem remélek nagy belépést, teátrális üdvözlést, hiszen sem ő, sem én nem abból a fajtából származunk, ki szeret nagy látványosságot okozni. Nekem bőven elég a tény, hogy szélesebbre nyitja az ajtót, és én beljebb léphetek, hogy otthonában üdvözöl.
- Apa nincs itt? Valahogy állandóan elkerülöm.
Hiába szeretnék meglepetés lenni, egyszerűen nem tudom meglepni, mert sosincs ott, ahol hiszem, hogy van, vagy, ahol lennie kéne. Vele szeretnék előbb találkozni, és csak aztán anyával, meg a testvéreimmel, mert a kettesben töltött idő nekem mindennél fontosabb, és ezt csak akkor élhetjük meg, ha más, vagyis anya még nem tudja, hogy itthon vagyok, főleg, hogy most nem csak látogatóba jöttem, hanem komolyabb időre terveztem.
- Hoztam egy kis ajándékot.
A táskámból óvatosan húzom elő lecsapolt véremet, mit elég ízlésesen még egy kék szalaggal is átkötöttem, sőt, masnit is tettem rá. Friss, szinte még meleg, vidáman nyújtom felé, remélve, hogy örömmel fogyasztja majd, és nem olyan rossz ízű, hogy csak szívességből kortyolgasson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=784889#post784889][b]Warren Mina - 2019.12.22. 10:05[/b][/url]

- Ivott?
Mondjuk a fene se tudja, hogy miért kérdezek ilyet, hiszen mind a ketten tudjuk a választ. Ha nem anya játssza a zugivót, akkor apa iszik, valahogy az alkohol elég rendesen szerepet játszott a gyerekkoromban, de annyira sosem, hogy bármelyikük is megüssön, pusztán csak tényként könyveltem el, hogy isznak, amúgy sem voltunk soha mintacsalád, szóval nem hiszem, hogy bármi furcsaságot kellett volna tapasztalni ebben.
- Majd elmeséled milyen? Nagyon érdekel, hogy másabb-e, mint azoké, akik teljesen emberek.
Nekem ugye egy részem nem az, és bár én még olykor szenvedem ezt, ha valaha lesznek gyerekeim, ők már nem. Sem ezt, sem a bőrkarkötő mélyén megbúvó "kis affért" sem. Mi másnak nevezhetném? Egyik nap kétségbe esek tőle, másik nap meg nevetek rajta, furcsán nem tudom még megszokni a gondolatot, ezért van szépen állandó takarásba. Eljön majd mindennek az ideje, addig, hogy mi van a csuklómon nem közkincs. Hogy később megmutatom-e? Talán. Csak még egy kicsit őriznem kell a titkot. Egy kicsit. Nem vészes az, gyorsan eltelik.
- Kávét kérnék, köszönöm.
Mert hogy már az ereimben is kávé folyik, konkrétan csodálkoztam, hogy amikor a vérem a tasakba került, nem sűrű feketésbarna massza jött ki a sok cukornak köszönhetően. Simán elhiszem, hogy egy nap majd, amikor megvágom magam - semmi lelki trauma, csak a ficánkoló állatok okozzák -, akkor egy barna trutyi indul el a vörös helyett.
- Megnézhetem a cicákat?
Mondjuk ez meg tőlem udvariassági kérdés csak, mert ahogy megkérdezem, és ők megjelennek, úgy kötök ki a földön törökülésben - illem kislány, illem -, és hívom magamhoz őket, hogy aztán szó szerint elkezdjem megnézni őket, persze nem barátságtalanul, hanem odafigyeléssel, kedvességgel.
- Kicsi hosszú a körmük, nem vészes, de ha beleakadnak valamibe, akkor be is szakadhat nekik. Egy picit vágni kellene belőle. Megcsináljam?
Pillantok fel érdeklődve, mint aki teljesen otthon van. Na, hát ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok apám lánya. Jöttem, láttam, befészkeltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=787514#post787514][b]Warren Mina - 2020.01.04. 11:07[/b][/url]

Végül is, ez is egy megoldás, nem? Persze a gondolatoknak, amik ilyenkor a fejemben vannak, inkább nem adok hangot, mert a legtöbb nem túl kedves, sőt, egyáltalán nem azok, ami azt illeti. De olyan rég óta van bennem az, hogy inkább nem mondok ki semmit, hogy már egész jól megy. Talán kicsit bolond vagyok? Többet beszélgetek magammal, mint másokkal. Egyszerűen nem megy, a gubóból való kitörés, csak nem.
- Szívesen visszaállítom a rendet.
Ajánlom fel nyugodtan. Ebben mindig is jó voltam, évekig anya után takarítottam, most apa jön. Eljön az a pillanat, amikor szerepet cseréltek, és te gondoskodsz már a szüleidről, nem pedig fordítva. Csak valahogy nekem ez korábban jött. Hogy miért is lett végül Amerika? Részben ezért. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de igen. Ki akartam szabadulni innen, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, hogy a saját szennyemet takarítsam. Bevallom, könnyebb volt, egy pontig. Aztán persze minden nehezebb lett, és most itt vagyok, megint. Van az a pont, amikor inkább a mások után való takarítást választod, mint, hogy számot vess arról, milyen emberré is lettél.
Ahogy engedélyt ad rá, úgy édesgetem magamhoz a pamacsokat és a pálcám segítségével, finom mozdulatokkal igazítom meg kicsit a körmeiket, hogy nehogy beszakadjon nekik, mert az nagyon fájdalmas tud lenni. Előzzük meg a bajt. Nem hosszú, és nem is vészes művelet, nem éreznek semmit, de azért a végén megpuszilgatom a mancsaikat, hogy érezzék is, nincs baj, semmi olyan nem történt, ami miatt meg kellene ijedniük.
- Természetesen nem tud.
Nem hiszem, hogy nagyon repesne az ötletért, és nem akarom, hogy bármi olyat lássak az arcán, ami később megmérgezné a kapcsolatunkat. Hiába vagyok felnőtt nő, attól még vannak dolgok, amik rettegésben tartanak, ilyen az apám tekintete is.
- Adtam volna a nyakam is amúgy, de gondoltam, előbb nézd meg, hogy ízlik-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=789639#post789639][b]Warren Mina - 2020.01.18. 09:03[/b][/url]

Ha valami igazán megnyugtat, az az állatokkal eltöltött idő. Semmi szükségem arra, hogy egy emberrel osszam meg az életem, ahhoz elég nagyot csalódtam benne is, magamban is az utóbbi hetekben, így hát eldöntöttem, hogy független, állatbolond nő leszek. Persze, tudom a szívem mélyén, hogy ha egyszer egy leghőbb vágyat mutató tárgy a kezembe kerülne, akkor még mindig azt mutatná, hogy ő meg én együtt vagyunk, és talán még azt is, hogy a gyerekeink szaladgálnak körülöttünk, apró sárkányaik egymást kergetnék, és mindinkább magukra akarnák terelni az apjuk figyelmét. De nem lehet. Nem szabad ebben a kósza álomképben élnem, mert a szív leghőbb vágy sokszor nem lesz több, csak puszta ábránd. Én pedig nem akarok csak ülni és várni valamire, amit az eszem tud, hogy sosem lesz igazi.
Egy pillanatra teljesen elmerülök a gondoltban, ezért riadtan, és kissé tompán érzékelem csak, amikor a kismacsekok riadtan távoznak, és ha lett is volna rá lehetőségem, akkor sem érteném, hogy mégis mi történt. Csak pislogok kettőt, és betudom ezt az egészet olyan macska dolognak, mert én aztán tényleg semmit, de semmit nem érzékeltem abból, ami itt történt az előbb. Ha meg érzékeltem volna, akkor se hiszem, hogy bármi is változott volna attól, ahogy cselekszem, vagyis, hogy felállok, és amíg odasétálok Mr. Kenshez az elemi mágia segítségével átnedvesítem a kezeimet, hogy kicsit lemossam magamról a macskázást, és a mosogató fölé érve, lecsepegtetem magam, majd úgy tűnik el a víz és a nedvesség, mintha nem is lett volna. Még csak kis lépésekben merem tesztelgetni, hogy mire is vagyok képes, a nagyobb lépés még várat magára, ahogy az is, hogy a bőr karkötőt lepattintva, megmutassam a világnak a jelet, mi a bal csuklómba égett egy életre. Ennél feltűnőbb nehezen lehetne.
- Érdekes személyiség. Már, az apám. Sosem tudom eldönteni, hogy mik is vagyunk mi egymásnak. Barátok, családtagok? Néha úgy viselkedik, mintha egy haverja lennék, akivel együtt kocsmázik vagy szereli az autóját, máskor meg képes lenne egy hozzá közel álló embert megölni, mert a lányához ért.
Mosolyogva, kékjeim vidám csillogásával pillantok fel a mellettem állóra, miután beízesítettem a kávémat, amit leginkább gusztustalanul iszok, és ezen gyakran nevetek is. Anyai örökség. Eleve nem is akartam kávézni, aztán meg nem akartam úgy kávézni, ahogy ő, és most mi van? Tonnaszám vedelem az agyoncukrozott és tejezett valamit, amit a rossz nyelvek szerint már nem lehet emberi fogyasztásra alkalmasnak nevezni. Kiváló képességekkel rendelkezem.
- Nos, tény viszont, hogy huszonnégy éves vagyok. A legszigorúbb országban is felnőtt, aki képes önálló döntéseket hozni, és aki nem rohanna az apjához elújságolni, hogy milyen élmény, amikor kiszívják a vérét.
Vagyis, ez az én döntésem, és nem kell senkitől engedélyt kérnem, én pedig szeretném, ha élne a lehetőséggel, amikor úgy érzi, hogy szeretné. Attól még, hogy ez megtörténik, nem kell apának tudnia. Van egy ilyen pakk amúgy is az életemben, dolgok, amiket inkább nem mesélek el neki. Szóval oda még egy dolog már nem számít. Belekortyolok az italomba, elégedetten elmosolyodok és felpillantva rá, még szélesebbé válik az a mosoly.
- Ugyan már, Dwayne Warren nem az Isten maga, nem lát mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=790529#post790529][b]Warren Mina - 2020.01.25. 17:04[/b][/url]

Sokszor nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, és tudom, hogy érti most is, hogy mit szeretnék pontosan kifejezni, sőt a válasza megmosolyogtat. Nos igen, ez a szó szerintem tökéletesen leírja azt, hogy milyen is ő. Furcsa ismerni. Mármint életem első tizenkét évében semmit semmit sem tudtam róla, azt sem, hogy igaz-e, amit anya mond, hogy ő egy szuperhős. Semmit. Aztán egyszer csak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ott állt az ajtóban, nézett engem, én is őt, és elindult valami. Akkor még csak sejtettem, hogy ő egy szuperhős, később pedig kiderült, hogy az apukám.
Más nem tartaná annak Dwayne Warrent, de nekem életem első tíz évében a szuperhősökkel azonosították, és talán nem olyan, mint Vasember vagy Hulk, nekem mégis a hősöm maradt, annak ellenére is, hogy az érdekes szóval tudom csak illetni. Az apám és szeretem őt, közelebb van a jellememhez, amint anya, és talán egy jó ideje már a szívemnek is ő a kedvesebb szülőm. Anya nekem túl sok, túl drámai, túl érzékeny, apával sokkal egyszerűbb ilyen szempontból.
- Szóval, mivel hivatalosan is megállapítottuk, hogy nem Isten.
Kezdek neki a dolognak, mert hát úgy tűnik ebben az egészben én vagyok a kezdeményező fél, és amilyen izgatott vagyok, nem is nagyon akarom kerülgetni a dolgot. Vidáman kapok elő egy hajgumit a zsebemből, szakmai ártalom, hogy mindig van nálam egy, és fogom össze a mostanra már váll alá nőtt hajamat. Lassan megint el kell mennem fodrászhoz, de ahogy láttam, az itteni megszűnt, pedig nagyon rákészültem, hogy egyik nap, munka után bemegyek, és legalább magamba szívom az összes érdekes információt a helyiekről. Nagy most a változás, amióta elmentem már a második polgármester irányítja a helyet, a hrmadik igazgató az iskolát, talán a második az előkészítőt, és azért nem volt olyan hosszú idő az a néhány év. Ráadásul szinte mindenki ismeretlen, fel kell vennem a helyi ritmust, mert mint mindig, most is kezd elkapni a pánik, hogy kívülálló vagyok.
- Hogyan csináljuk? Van valami rituáléd előtte, vagy csak úgy bele a közepébe?
Őszinte érdeklődéssel és lelkesedéssel kérdezem, mert bár nem ezzel a szándékkal érkeztem ma ide, de annyira izgalmas, hogy most egy vámpír fog inni belőlem, hogy csak na. Sőt, itt a vámpír személye is nagyon izgalmas, hiszen egészen kicsi korom óta ismerem, és már akkor azon gondolkoztam, hogy vajon amikor idősebb leszek, akkor megtörténik-e az, hogy az én véremet is kiszívja, és most itt állok vele szemben, izgatottan csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek, amikor karácsonykor az ajándékbontás következik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=790754#post790754][b]Warren Mina - 2020.01.27. 08:55[/b][/url]

- A csuklóm?
Pillantok le automatikusan arra, amelyiken a bőrkarkötő van, és hirtelen elfog az érzés, hogy nem akarom, hogy a kis jelemnek baja legyen? Jó nem? Eddig hogy utáltam a létezését, most meg azért ragaszkodnék hozzá. Hát zseniális. Viszont szerencsére két csuklóm van, és nem mondta azt, hogy kifejezetten a balt kérné, így a jobb az szabadon felhasználható. Amúgy is balkezes vagyok, nyilván azt a kezemet féltem jobban, mindentől. Még a manikűröstől is. Noha az én munkámban nem igen lehet semmiféle extra a körmön, de egy japán manikűr mindig csodálatossá teszi.
- Mi a különbség a nyak és a csukló között?
Érdeklődöm, miközben odanyújtom neki a jobb csuklómat, hogy ha inkább ezt szeretné, akkor ezt adom, nekem igazából mindegy, csak valahogy összemostam a vámpíros filmekkel a dolgot, hogy nyakra mennek. A kérdésem pusztán érdeklődő, mert szeretek tudni dolgokat. Igazából elég sok mindent szeretek tudni, csak úgy szívom magamba az információt, hogy a következő pillanatban okosabb legyek.
- Furcsa. Oké. Az se baj egyébként, ha fájdalmas, jól bírom.
Elvégre a munkám során is előfordult már, hogy számos állat bele-belekapott a kezembe vagy a lábamba, de ez vállalt dolog, pontosan tudtam, amikor nekiálltam a tanulmányaimnak, hogy nem lesz fájdalommentes, hiszen senki se úgy születik, hogy a szakmája csúcsa, ez kamu. Kicsit közelebb araszolok, izgatott kíváncsisággal nézem, hogy mi is fog történni, és nagyon érdekel, hogy milyen az a bizonyos furcsa érzés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=795856#post795856][b]Warren Mina - 2020.02.26. 12:41[/b][/url]

- Óóó!
Ajkaim csodálkozásra nyílnak, ahogy kifejti a különbséget, és meg is értem egy pillanat alatt. Az intimitási faktor más. Így már értem, hogy miért inkább a csuklómat kéri. Valljuk be, ez egy teljesen logikus döntés, mert bőven Dwayne Warren poklába bérelünk helyet már csak azzal is, hogy én azt mondtam neki, vegyen a véremből, ő meg azzal, hogy akárcsak elgondolkozott az opción. Most viszont már nem csak elméleti szintről beszélhetünk, hiszen éppen a gyakorlati megvalósításon ügyködünk.
- Nem zavarna, ha megmaradna, csak a jel miatt aggódom.
Arra még nem kérdeztem rá, hogy mi van, ha az elemi mágus jelem sérül. Azt se tudom, hogy sérülhet-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, akkor vajon hatással van-e az elememre. Én tényleg eléggé kezdő atomfizikus vagyok ezen a téren, szóval inkább nem kockáztatnék. Ezt nehezebb lenne kimagyarázni azt hiszem.
Izgatott vagyok, és azon dolgozom, hogy még csak véletlenül se csukjam be a szemem, mert látni akarom. Túl azon, hogy ezt már gyerekként eldöntöttem, felnőttként előtör belőlem a tanulmányozó-megfigyelő énem is, aki látni akarja, hogy mégis hogyan működik ez. Csodálatos dolognak tartom, hogy átérezhetem, megtapasztalhatom, megismerhetem a világ ezen kis apró szegmensét. Az apró fájdalomra nem is reagálok, a hang az, ami megakasztja egyenletes légzésem egy pillanatra, de utána minden megy tovább a maga kerékvágásában, egészen addig, míg tarkómra nem fog, ott kissé mintha megint beszűkülne a levegővétel, érintése kirántott a magam köré zárt kis csend-buborékból, és így már nem csak látok, de morranását is hallom.
Ajkaimra lassan szökik egy apró mosoly, érzem, ahogy egy gát átszakad bennem, ahogy eggyel közelebb kerülök hozzá, és ahogy eggyel közelebb kerülök magamhoz is. Bal kezem felemelve, óvatos, lassú és végtelenül finom mozdulatokkal kezdem el el simogatni a haját. Van bennem egy ösztön, ami arra sarkall, hogy ez a helyes lépés. Másrészt így akarom jelezni, hogy minden rendben van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=799625#post799625][b]Warren Mina - 2020.03.21. 11:59[/b][/url]

Az élmény magával ragadó, leírhatatlan abban a pillanatban, amikor történik. Nem hiszem, hogy lenne író, legyen bármilyen tehetséges is, aki ott és akkor meg tudja fogalmazni azt, ami átjár minket, ami bennem fellobban, amit kivált az, ahogy a csuklóm fölé hajol, majd átadja magát vérem élvezetének, én pedig átadom magam az új élménynek. Nem is hittem, hogy ennyire sok minden képes egyidőben megindulni. Az érzések, a mozzanatok, egy-egy apró rándulás a testen, ahogy a szív hevesebben kezd verni az idegen érzésre, majd a bizalomtól nyugszik meg újra.
Átadom magam az élménynek, elraktározom, de semmiképpen sem állok neki most megvitatni magammal, hogy milyen is. Hogy mi az, amit kaptam, mennyire cseng össze azzal, amit hittem, vagy amit vártam. Most csak az élmény van. Most csak a bőr alatt bizsergő, hangyatánc, a szívem dobbanásainak váltakozásai vannak, a sóhaj, tőle és tőlem, a látvány, az elválás okozta pillantnyi üresség. Furcsa nézni, ahogy mintha mi sem történt volna, eltűnik annak a nyoma, hogy a vérem vette. Furcsa az üresség érzése, nem tudom, hogy ezt kellene-e éreznem, vagy valami mást, mindenképpen érdekesnek tartom, hogy ez a hirtelen jött magány lett a társam a végén.
- Váó.
Halkan hallatom ezt az egyetlen csodálkozó szót, mert nem tudom, hogy mit is mondhatnék ebben a pillanatban, de úgy érzem, hogy valamivel meg kell törnöm a csendet. Megnyugtató, hogy a macsekok úgy gondolják, hogy minden rendben van, és én is tudom, hogy ez az igazság. Csak az élmény, az olyan új még. Az élmény, ami teljesen átjárja most a szellememet.
- Köszönöm az élményt.
Szorítok rá mosolyogva a karjára, mert tudom, hogy aggódik apa miatt, de ez kettőnk között marad, hiszen nyoma sincs az esetnek, én pedig olyan sok titkomat őrzöm észrevétlen, hogy ennek is lesz helye közöttük. Leguggolva megsimogatom a kis szőrösöket, imádom, hogy ennyire okosat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=806834#post806834][b]Warren Mina - 2020.04.25. 10:29[/b][/url]

Nyugalmi állapot. Hagyjuk egymást, ki-ki a maga érzéseivel, gondolataival van elfoglalva. Ismerem magam, napokig fogom még boncolgatni az itt átélteket, és hol mosolyogva, hol komoran jutok majd egy-egy korszakalkotó megállapításra. Én ilyen vagyok. Akkor is emésztek dolgokat, amikor azt mondom, már nem teszem. De nem szeretem, ha tudják, hogy igen.
Most is inkább a macskákkal játszom, még mindig kissé talán szürreális az élmény, hogy macskákkal vagyunk körbevéve itt az erdő szélén, de valahol rém aranyosnak találom, hogy itt vannak ez a kis puhák. Viszont illetlenség lenne az illőnél tovább maradni, így hát fogom magam, és egy idő után búcsút veszek a férfitól, aki jelen pillanatban talán az egyetlen biztos pontnak mondható az itteni életemben.
Fogalmam sincs, hogy akarok-e majd másokat kialakítani, hogy vágyok-e arra, hogy több emberhez is kötődjek érzelmileg. Úgy tűnik az a tíz év annyira nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az elköteleződés minden formájától rettegek jelenleg. És igen, a rettegek egy tökéletesen jó szó, mert olyan szinten kerülöm az esetleges mélyebb összefonódásokat, amennyire csak lehet.
- Szép estét.
Köszönök el egy bájos mosollyal, olyannal, amiben nincs egyéb szándék, és amit csak nagyon kevés embernek mutatok meg, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, kihasználható a bizalmam. Mr. Kens más, őt ismerem egészen kicsi korom óta. Mindig is meghatározó része volt az életemnek, és szeretném, ha az is maradna. Ő sosem ártana nekem, talán felé van a legnagyobb bizalmam, ezért is adtam a vérem kétféle módon is neki. A bizalom ritka kincs, és egyedül nála nem félek, hogy ez elveszhet.