Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Valentin

Őt sem töltötte el valami nagy lelkesedéssel a tény, hogy hazamenjen. Mégis megtette, mert a család azért mégis csak család. Ám a lehető legelső alkalommal lelépett, ami ma reggel adatott meg. Meg se állt a Bagolykőig. Itt legalább senki nem nézi mit, mikor és hol csinál. Liv el van foglalva az ivadékaival és egyre kevesebb ideje jut rá, aminek egészen tud örülni.
A csomagjait letéve rájött, hogy semmi keresnivaló a négy fal között. Így vette útját a falu felé, ahol a locsolkodás zajlott. Valahogy ez sem tetszett neki, így tovább állt. A tó felé haladt, emlékei szerint vannak ott padok ahol helyet foglalhat.
Jól emlékezett, még nyüzsgés sem volt. A túlparton valami embereket pillantott meg, de ennél tovább nem zavarta őket. Az egyik pad felé vette az irányt ahol csodák csodájára megpillantotta az Ildáját. Vagyis egyáltalán még az övé? Esetleg már másé és elfelejtette vele közölni? Kérdés nélkül huppan le melléje, hátha nem küldi el vagy löki bele a tóba.
- Nem hoztam semmi parfümöt, kölnit, akarsz fürdeni a tóba? -
Elvigyorodik majd rápillant. Persze az utolsó részt nem kell komolyan venni, nem szándékozik ő semmi ilyesmit tenni.

Thomas

Az a műsor rendesen jobb volt, mint mikor Francit kiöntöttem, pedig aztán az sem volt semmi, még röhögtem is egy sort. Igazából ez a mai reggel rendesen vicces volt, még Luca is meg lett öntözve, nehogy nekem azt mondja, hogy nem fordítottam rá kellő figyelmet és most ezért elhervad. Másokkal ellentétben még meg is hálálta, kaptam érte sütit! Azt hiszem, a múltkori fura, zsebemben lévő recept alapján készült megint.
- A köpeny megtévesztő volt, azt hittem Franci az - közöltem rezzenéstelen arcizmokkal, pedig aztán ha valaki látta a csatakra ázott szőkét, nem volt nehéz megmondani, hogy ő már túlesett a nap pocsék részén.
Hanyagul az ingem ujjába töröltem azt a pár csepp rám fröccsent vizet, majd rántottam egyet a vállamon, mintha olyan egyszerűen csak besétáltam volna.
- Hát persze... nem volt vizem. Az előbb...

Cesare

A tóparton ücsörögve, jó ideig fürkésztem a tavon fodrozódó hullámokat, melyeket közeli vadkacsák heves szárnycsapásai okoztak. Aztán néha felemeltem a pillantásom, és a túlpartot fürkésztem, láttam is odaát néhány halovány alakot, de ahhoz túlságosan is messze voltak, hogy felismerjem őket. Némi sóhaj szökött fel belőlem, hogy egyedül kell töltenem ezt a napot, amikor legnagyobb meglepetésemre Ces tűnt fel mellettem.
- Te mit keresel itt? Ezer éve nem láttalak. - Talán némi gúnyt is kiérezhetett a hangomból, hisz jó ideje, hogy még csak nem is találkoztam vele. Túlságosan is elfoglalták az ismeretlen hölgyeka környezetében, amiért persze nem lehettem mérges,vagy féltékeny, hisz nem jártunk, de valamiért ez mégis bosszantott, és az érzést nem tudtam hová tenni.
- Köszi, de ahhoz már elég hűvös van. Mi szél hozott erre? - Tekintetem visszavezettem a tóra és a kacsákat fürkésztem tovább.

Tényleg, igazán gondolhatott volna a vadkacsákra és megrakhatta volna a zsebét kenyérrel. Csak, hogy tűnjön állatbarátnak. Ha már elment tüntetni az ellen, hogy ne fogadjanak örökbe nyuszit húsvétkor. Hiszen a menhelyen már van egy jó adag tapsifüles, akiktől megváltak. Igaz nem éppen ő a megfelelő személy akire rálehetne bízni, de azért elmegy és meglátogatja őket.
Azért ő sem az aki most szállt el a falvédőről és megérzi a gúnyt. Viszont nem tudja hova tenni ezt a lány részéről. Hisz nem esküdtek egymásnak örök hűséget, még azt se mondta neki, hogy a barátnője. Akkor mégis miért gúnyolódik?
- Megszülettek az unokaöcséim, megtanultam pelenkát cserélni. És te mit keresel itt? -
És azt a csomó mindent ami apróságok ellátásával jár. Csupán ő nem reggeltől estig, estétől reggelig csinálja, mint Liv és a drága sógora. Elég az amit kap néha napján, sőt ha beossza, hosszabb időre is elég. Azért felteszi a kérdést neki is amit kapott, hátha okosabb lesz az felől miért csinál vele így a lányt.
- A friss levegő a sok kölni, parfüm után. -
A kastély a szó szoros értelmében bűzlik, úszik és egyszerűen jó itt ez a csend. Ennél többet nem kell beleképzelni, mert nincs mit.

Valentin

Ces

- Te és a pelenkázás? Ezt valahogy nem tudom elképzelni. - Bármennyire is éreztem némi dühöt az irányába, nem tudtam megállni, hogy ne nevessek annak gondolatától, ahogy elképzelem, hogy ő pelenkáz kis kölyköket.Valahogy ez az egész nem illett hozzá.
- Én csak nagyon unatkoztam a kastélyban, a szobatársam is kiköltözött, szóval nem akadt társaságom. Meg jól esett csak úgy a séta.- Vontam meg vállaimat, miközben arrébb csusszantam a padon, hogy ha Cesarenak van kedve, akkor letelepedhessen mellém.
- Áh, akkor rád nem jellemző ez a locsolósdi, nem is baj, én sem kedvelem ezt az ostoba hagyományt. - Kisebb koromban előforult, hogy néha megöntöztek illatos vízzel, de mióta felnőttem, próbáltam elkerülni ezeket az eseményeket.
- Na és, mi a helyzet veled úgy egyébként? - Titkon azért érdekelt, hogy van-e valakije, vagy éppen most kit fűz, és ilyenkor mindig eszembe jutott az az este amikor én is beleestem a csapdájába, és aztán mintha mi sem történt volna, úgy viselkedett velem.

- Eljössz velem látogatóba? Akkor megmutatom neked. -
Mindenkinek furának tűnik elsőre, de ha tényleg ez történt miért nehéz elhinni? Igaz ő se gondolta volna, hogy ide jut, de mégis megtörtént. Most aztán hiába reklamál a gyártóknál, mert a végén Liv dühében lepörköli a szemöldökeit majd a haját, végül őt egészen. Ilyet nem akar megkockáztatni.
- Hova költözött a szobatársad? -
Bukik ki belőle a kérdés anélkül, hogy tekintettel lenne a tényre. Kíváncsiskodni nem szép dolog, még csak nem is illik. Így igazán elnézi a lánynak, hogy ha nem válaszol a kérdésére.
- Kedvelném a hagyományt ha nem csinálnának belőle ilyen hercehurcát. -
Nemes egyszerűséggel széttárja a karjait, próbálva ezzel az érzékeltetni amit a kastélyban tapasztalt. Hála az égnek nála senki se próbálkozott még viccből se, bár garantáltan nem úszta volna meg a találkozást semmilyen értelemben. Nem szereti ha ostoba tréfák találják meg célpontnak.
- Idén végzem, el kéne dönteni mit kezdek az életemmel tovább. Veled? -
Most már udvariasan kérdez vissza hiszen érdekli a dolgot. Egyébként rájött arra, hogy Ildát mi érdekli, de amíg nem fog kereken rá kérdezni, ő nem fog semmit se mondani. Elvégre semmi mesélni valója nem akad.

Ces

- Te most tényleg elhívtál magatokhoz látogatóba? - Szemöldököm azonnal a magasba szökkent, hisz egészen meglepő volt részéről ez a meghívás. Furcsának tartottam, már csak azért is, mert jó barátok nem voltunk, pusztán csak, volt köztünk némi kémia. Vagy valami olyasmi, azt hiszem.
- Ide a városba, az egyik régi barátnőmmel, de az okát nem tudom, hogy miért is. Azt hiszem hogy valami családi dolog történhetett. Tudod, velem sosem volt túl bizalmas ilyen témákban. - Vontam meg a vállam, hisz ez volt az igazság, hiába kedveltem Hajnát, ő nem igazán nyílt meg efféle témákban.
- Ne is mond, a sok csokinyúl és tojás, őrjítő - Nagyot sóhajtottam és már csak legyintettem a húsvétot illetően. Időközben besötétedett, a levegő is lehűlt, így magamra húztam a kardigánomat és összefűztem magam előtt a kezeimet.
- Tényleg, mindig elfelekezem arról, hogy te nem az én csoportomba jársz - Jegyeztem meg nevetve, és azt kezdtem észrevenni magamon, hogy a haragom egészen eltörpül a közelében.
-Velem nincs semmi, a szüleim válnak és a vizsgáim sem sikerültek sajnos - Sóhajtva adtam tudtára a tényeket.
- Mi a helyzet a barátnőiddel? Kivel futsz mostanában? - Tettem fel nyíltan a kérdést.

- Nem, a nővéremékhez hívtalak. Tőlük majd mehetünk hozzánk. -
Vigyorog, élvezi ahogy lereagálja Ilda a helyzetet. Ám egy percig sem árulja el, hogy a két ház egymástól óriási távolságra van. Livék a fiúkkal lent élnek a faluba, míg az ő szobája otthon van a szüleinél, Olaszországba. Egyszer úgy is elviszi oda Ildát, ha akarja a lány, ha nem.
Bátorításképpen paskolja meg kicsit a vállát a lánynak miután megosztotta, hogy miért költözött el a szobatársa. Valójában azt szeretné kifejezni, hogy számíthat rá ha úgy érzi egyedül. Aztán ki tudja mit is gondol valójában Ilda.
- Bár a csoki finom, a többi nem annyira. -
Nevet, mert rendesen megkóstolta és megízlelte a cukorkabolt termékeit még húsvét előtt, hogy biztos legyen mindenből. Még fel is vásárolt egy jó adaggal a sok csokiból, ott a szobájában.
Érzi ahogy hűl le a levegő, így indítványozza a lánynak, hogy esetleg térjenek vissza a kastélyba. Megpillantja a lányt ahogy magára húzza a kardigánját, megszólal benne a jó öreg szőke herceg fehér lovon, aki éppen a réten legelészik vígan és leveti a zakóját. Átadja Ildának aki készséggel elfogadja tőle, csak éppen egy kissé nőttére van. De legalább nem fázik már.
Csibész mosolyt engedve ajkaira kihúzza magát. Jól esik, hogy a lány mindig elfelejti melyik csoportba is jár. Ezért lehet fel se tűnik köztük a korkülönbség, ha mégis, reméli nem gondol rá sokat.
- Ha valami bánt vagy meg akarsz beszélni bármit, rám számíthatsz. -
Végre sikerül felállniuk a padról, így Ilda kezét fogja meg. Ebből kell érteni, hogy tényleg számíthat rá, bármi is történjék. Nem sokszor csinál ilyet, főleg nem lányokkal. Komolyan gondolja, ezért tér el az eredeti tervből és adja elő, hogy jó lenne ha a teaházban vacsoráznának.
- Nem futok senkivel se. -
Neveti el magát, egy utolsó pillantva a tóra és a vadkacsákra. Éppenséggel senkivel se fut, van elég gondja anélkül is. Az irányt kisebb megbeszélés után a teaház felé veszik, ahol sikerül eltölteniük kellemesen az időt. Megbeszélnek pár dolgot, valószínűleg olyasmiket amit eddig senkinek se mondtak el. Addig nyúlik el ez a kis csevej míg záróra lesz. Fizetés után a nagyobb biztonság érdekében a rezidenciában alszanak majd reggel térnek vissza a kastélyba.

Thomas

A kérdésére csak egy sokatmondó pillantás volt a válaszom. Mindketten pontosan tudtuk, hogy mit keresne itt a lányom, még ha hirtelen le sem esett neki a dolog. Néha én is csak késve ébredek rá, hogy hoppá, igen, Franci már nem tizenkettő.
- Elég nagy kitolás, igen - bólogattam elgondolkozva, de aztán vontam egyet a vállamon. Legalább már a Hedda dolgot elengedte, ezt mindenképpen haladásnak könyveltem el. Pár röpke másodpercig még tűnődtem, majd rábólintottam a dologra végül.
- Ühüm, a kávé jól hangzik, bár nem tudom, hogy ilyen vén csontoknak, mint mi, egyáltalán jót tesz-e még - jegyeztem meg csúfondárosan vigyorogva.

Valentin

Alexander

A várt hatalmas monológ elmaradt, én meg csak ültem ott, nagyra nyitott szemekkel és pislogás nélkül vártam a folytatást. Ami nem jött. Szóval csak az ajkam lebiggyesztve könyököltem a támlára.
- Azt mondod? Biztos ez? Én nem akarok futni, nem elegáns. Lehet gyorsan sétálni is? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, hol a csészére meredve, hol Alexra. Nem volt teljesen önmaga, hogy ezt a hirtelen dózisú D-vitamin tette, vagy a kávé, amit éppen nekem is készült adni, az már más kérdés volt. Én csak reménykedtem, hogy inkább az előbbi.
- Lehet, hogy van, mi van, ha így akart felszedni? - kérdeztem, miközben a csészébe szimatoltam, majd meg is lötyögtettem a tartalmát. Biztosra kellett menni.

Valentin

- Mintha te olyan előkelő lennél, pörögnek a lábaid, mint egy tacskónak
Minket futni nézni szerintem külső szemlélő számára rosszabb lehetett, mint a Benny Hill show. Egy botsáska üldöz egy tacskót. Fenomenális! Aszondja pókszerű. Képes volt azt a fejemhez vágni, hogy pók szerű vagyok.
- Azért szavazok inkább a gyors sétára, még csak nem is annyira fárasztó, mint a másik. - Tény és való volt, hogy tudtam futni, de sosem szerettem. A színpadon is legfeljebb két-három lépést tettem futólépésben. Többre nem is tellett volna, az itteni színpad nagyságát tekintve.
Bizonytalan pillantást vetettem még utoljára, majd rántottam egyet a vállamon és már beleittam volna, mikor megszólalt.
- Azt hiszed, félek ilyesmiktől? Láttál kínai gömblángsárkányt cukrosalmát enni a tetőn? Nem? Akkor ez a cucc nem az igazi - szusszantam fel, majd belekortyoltam. Annyi biztos, hogy bivalyerős volt. - És amúgy mi van veled?

Valentin

Alex

Bólogatásba kezdtem hevesen, jelezve, hogy bizony jól hallotta, tacskót mondtam. Azok olyan mókásak, mikor rohannak, olyanok, mint valami rajzfilmfigurák, ahogyan pörög körbe a rövid lábuk. Alexnak nem volt rövid lába, csak hozzám képest.
- Furán néznénk ki, mint egy birodalmi lépegető - kezdtem a széken jobbra-balra dülöngélni kicsit, hogy szimuláljam, hogyan is vonszolódnék az utcán, ha a hátamon lógna. Igaz nem így nézett volna ki, mert a színháznak hála megvolt a kondim, de az elképzelés vicces.
Megingattam a fejemet, hogy nem, az a sárkány annyira nem vicces.
- Múltkor a Mancs-hely tetején volt egy, folyton piszkált a rövid kezével. Tiszta rossz volt - csapkodtam dinoszaurusz mód a karjaimmal, mielőtt megemeltem volna a csészét és beleittam volna a vizsgálódás után.
- Alhatsz nálunk is, lehet kényelmesebb, mint a kanapé - ajánlottam fel tök természetesen, kicsit grimaszolva a kávé utóízétől, de semmi komolyabb arcot nem vágtam.
- Öm... lassan vissza kéne mennem, mielőtt Lili felébred. Nincs kedved...? - mutogattam a házunk felé, miért is beszélnék, ha lehet nonverbálisan is kommunikálni.

Valentin

- Nem csoda, hogy színész lettél, ha Activity-t játszanánk, simán kitaláltam volna, hogy birodalmi lépegető vagy.
Válaszolom nevetve, miután megemésztettem, hogy a pók letacskózott. Igen, jól vagyunk, köszönjük.
- Fúj, ezt most elképzeltem. Miért van a menhely tetején...?
Nem igazán értem, hogyan került oda, és hogy Merlin szakállára, miért nem csinálnak ilyenkor valamit? Tiszta rossz belegondolni is.
- Oh, igen, hallom is a gondolatait. Ébredezik. Miután nyakon öntötted vízzel. Óóó, mind a két lányodat. Most az egyik vendégszobában alszanak együtt. Aranyos.
Nem, dehogy hallottam, csak ismerem a barátomat. Ha én ennyit kaptam, akkor a lányok vödörnyi vízzel köszöntötték a hajnalt.
- Hohó, valaki amerikai palacsintát reggelizne. Juharsziruppal. Ha nincs nálatok, tudok vinni.
Oké, én vagyok a palacsintázós, de a kislány se fogja megbánni, hogy az lesz reggelire.
- Amúgy de, én szívesen, tudod...
Böktem én is a házuk felé a fejemmel, majd felkelve szépen kihúztam magam, és kivételesen én nyújtottam felé a karom.
- Pók uram.
Fejbiccentéssel invitáltam, hogy együtt átlépve a sövényt, megkörnyékezzük a konyhát.

//Köszönöm, Kedvesem   //

Babyboy és Babygirl

Grace pillantását egy mosollyal viszonzom, oké, értem én, tartom a szám.
- Nem tudom, kiszolgálhatom-e az ilyesféléket mint te, Bailey - egy sajnálatos sóhajjal csóválom meg fejem, még a szám is elbiggyesztem, de azért előveszek neki egy poharat.
- Amúgy miattam nem kell visszafognotok magatokat, csak úgy mondom - a ronggyal Gracere, majd Hunterre mutatok, aztán végre elkezdem arra használni, amire való. Kitörlök vele egy poharat.

Kamilla és Hunter

Kamilla megjegyzésére alig bírtam visszafojtani a kitörni kívánó nevetést, de aztán valahogy csak sikerült összehozni. Nem tudtam elképzelni, miféle alakok azok, akik olyanok, mint Hunter és nem szolgálhatja ki őket.
Felvont szemöldökkel néztem Kamillára, majd Hunterre és ismét vissza Kamillára.
- Visszafogni? Mit kéne csinálnom, vessem magam a nyakába és ne hagyjam szóhoz jutni se? - kérdeztem kissé értetlen fejjel, de azért félmosollyal.

Babyboy és babygirl

Megforgatom szemeim, majd megvonogatom vállaim.
- Hát nem tudom te milyen vagy, de rajta kezdek elég jól kiigazodni, szóval ha akartok csinálni bármit, ne miattam fogjátok vissza magatokat - első sorban a nőszemélynek intézem szavaim, ahogy megvonogatom vállaim, felőlem akár tovább is állhatnak, vagy táncolhatnak, vagy smárolhatnak, nem fogok Hunca boldogságának útjába állni.
- Oh, mily nagylelkű vagy - elé tolom a kész italát, asztalt törlök, könyökölök. Egy egészen röpke pillanatig felvont szemöldökkel meredek a mestertanoncra. A rokkanttal.
- Aha, kibékültem a rokkanttal, kedves vagy, hogy kérded. - én amúgy most nem sértődtem meg. Ja de. Köszi Hunter.

Kamilla és Hunter

Hogy nem akarjuk zavarba hozni Kamillát? Ez lenne az oka? Hát, ez mondjuk érdekes elképzelés, jó tudni. Nem tudtam elképzelni, hogyan is állunk, miként, merre, hány lépés.
- Az őszintét megvallva, nem tudom, hogy miattad lenne-e a dolog - vontam meg a vállamat lazán és halványan elmosolyodtam. Még meg kellett volna beszélni ezt Baileyvel, mert hát... most mi is történik?
Az ajkamba haraptam egy pillanatra, de csak kikívánkozott a dolog, szóval nagy komolyan Kamillára néztem.
- Még lett volna időd beleköpni. - Talán neki nem tűnt fel ez a nagyszerű lehetőség.

Noel

Noel

Noel