A varangy rúgná meg már az egészet. Dühös, feldúlt, haragos, már kétszer majdnem felkente a falra a büfés srácot. Miért nem képes megérteni ő, hogy nem kér semmit arról a nyamvadt kocsiról? A végén már szánalomból lerakott pár galleont a kocsira. Ezzel szerencsére megváltotta a további kérdezősködést és azt, hogy ténylegesen felkenje a falra szegény srácot. Amúgy ő nem bántotta, csupán útban volt és majdnem tökéletes alany lett a dühe levezetéséhez. Inkább megemberelte magát és úgy döntött semmi értelme bántani, hisz a munkáját végzi. A diákok etetése pedig elég jól fizet, ahogy tapasztalta.
Annyira próbálta elhúzni a leszállást a vonatról amennyire csak lehetséges volt. Már a felügyelő tanár kellett letessékelje, bár próbálta elmagyarázni, hogy neki semmi keresnivalója sincs itt. Nem tágított a professzor, így leszállt. Miközben dúl fúlt mérgében, mert hála a drága nővérének nem abban a házban lesz ahova beadta a kérvényét. Liv beleszólt, intézkedett, szokás szerint. Valójában értékelné a nővérétől kapott gondoskodást, ha nem terjedt volna ki arra, hogy figyelembe se veszi az akaratát.
Navine. Mi a fészkes fene az a Navine? Csak a Rellonról rendelkezik megfelelő információkkal, hiszen azt a kérvényt oda küldte. Már az a pitypang színű sárga se áll jól neki, hova tette a nővére azt a megfelelő színérzékelőjét? Vagy azt gondolja, hogy bébicsőszre van szüksége? Erősen el van tévelyedve, de amint találkoznak Cesare elmeséli mi is az ábra. Na meg mi az a hülyeség, hogy ő prefektus lesz? Dehogy lesz, levágja majd Liv asztalára és akassza arra a felelősséget akire akarja. Őt hagyja ki ebből, mert már így is elég mindenbe beleszólt.
Mivel már a nagy tömeg elvonult, nagyjából fogalma sincs arról merre is menjen. Így nyugodt szívvel foglal helyet a fogadócsarnokban. Ignorálja az árusokat, semmire nincs szüksége innen. Egyszerűen csak nyugalomra vágyik, ám ezt addig nem fogja megkapni amíg meg nem érkezik nővére. Nézelődik, várakozik, reménykedik, hogy ennél rosszabb úgy sem lehet. Elvégre még tető sincs a feje felett, ágya sincs. Ezek után bármi jöhet, megbirkózik vele.

Még mindig nem barátkozott meg a helyzetével, az ágyával vagy azzal a jelvénnyel. Hiába próbálja elveszíteni, elpakolni, valami csoda folytán mégis visszakerül hozzá. Vajon nyomkövető bűbájjal látta el a nővére a biztonság kedvéért? Fogalma nincs hogyan ellenőrizhetné ezt. Bár azért nem mondott le róla, hogy megtegye. Valamilyen úton módon úgy is sikerül. Csak idő kérdése.
Valójában szépen lassan már azt se tudja mit csináljon. A társas interakcióit nagyjából lekorlátozta a vezetékneve, így barangolásra adja a fejét. Sőt, még kabátot is vesz. Arra az esetre az idő csaló lenne, nehogy összeszedjen valami megfázást félét. Elvből elkerüli a gyengélkedőt, Liv kísérleti nyúlja nem szeretne lenni. Inkább kimúlna valami sötét sarokban, mint, hogy rajta próbálgassa anyai ösztöneit. Semmi baj nincs velük, amíg nem akar olyan személyeken kiteljesedni akik nem viselik valami szívesen.
Nagyjából fogalma sincs merre járkálhat, mert térképet senki se nyomott a kezébe. De a cukrászda felírat eléggé felkeltette kíváncsiságát. Na meg a hasa sem az utolsó részvevő az egészben. Ezért széles vigyorral az arcán tér be.  A vendégeken végig néz, felméri a kínálatot, a lányoknál egy hangyányival többet időz. Aztán a pulthoz sétál, válogat, gondolkodik. Kisebb noszogatásra, amit a pincérnőtől kap, eldönti mit is akar. Már csak azon gondolkodik, hogy hova üljön le. Eléggé színes a felhozatal a cukrászda vendégeit illetően, mert legtöbben társaságban vannak. Ott meg nem akar zavarni, akármennyire is társaságra vágyik. Végül kisebb keresgélés után sikerül kiszúrni egy hölgyet, aki valamiféle magazint olvasgatva iszogat valamit. Csak nem fogja leharapni a fejét, ha megszólítja.
- Szép napot. Szabad ez a hely? -
Illedelmesen köszön, mosolyog, és vár. Remélhetőleg igenlő választ kap, amennyiben igen, helyet foglal a hölggyel szemben. Ha valami csoda folytán mégsem engedi meg, hogy csatlakozzon, valószínűleg vissza fog sétálni a pulthoz és kér valahol egyszemélyes asztalt. Ha meg nincs, pechje van és valaki árgus szemekkel fogja végig nézni ahogy elfogyassza a megrendelt süteményeit.

Éhes. Farkaséhes. Ó, jajj, lehet egyáltalán farkaséhes ha nem is vérfarkas? Azt hiszem nem, így ez a kijelentés hibás volt születése óta. Szóval csak simán éhes, úgy, mint aki óráról szabadult. Sőt, a talárját már rég a szobában hagyta. Tett oda egy kitérőt, mert utálja ha rajta van az a lepedő. Még ha nem is fehér, neki attól lepedő. Igaz még sosem használta akként, mert a manók mindig cserélnek ágyneműt és elrendeznek mindent. Hanem ki tudja milyen lenne Mr. Belmonte szobája.
Hiába vágtat be a drága háza konyhájára, az kong az ürességtől. Nagyterembe nincs értelme menni, hiszen a könyveket, lapokat, pergameneket sosem kedvelte, étvágya, gusztusa sincs hozzá. Így utolsó mentsvárként gondol arra, hogy meglátogatja a földszinti konyhát. Ott általában van mit enni, hanem kérni kell a manóktól és lesz mit enni.
Kissé vissza vett a tempójából, ráérős léptekkel halad miközben feltűri kék ingének ujjait. Végig simít világos színű nadrágján, láthatatlan szöszök után kutatva. Hiába na, még mindig figyel a kinézetére és ez sosem fog változni. Még ha ezt az átkozott prefektusságot is a nyakába akasztotta Liv, vannak olyan dolgok amiktől nem tud szabadulni.
Fura, semmilyen zaj nem szűrődik ki a konyhából. A végén éhen fog halni, mekkora veszteség lenne a világ számára. Sóhajt egyet, mintha ettől valami javulna, majd belép. Orrát megcsapja a frissen sült tészta illata, már menne és falná be, de a jó modor, amit még mindig nem felejtett el, nem engedi. Meglátja a lányt, a varázsturmix okozta károkat és legszívesebben lenyalogatná a krémet a lányról. Persze már megint közbe szól a nevelés, így nem teszi meg. Miközben a lány felé halad, kezébe vesz egy konyhai törlőt, hátha szükség lesz rá.
- Igazán finom, tökéletesen használható arcpakolásként is. -
Vigyorogva mondja mialatt a mutatóujjával egy keveset letöröl a lány arcáról és megkóstolja. Hűha, ez egészen jó! Kár lenne csak úgy veszni hagyni, de átnyújtja a törlőt, ha szükséges. Hanem szívesen folytatná amit az előbb elkezdett, mert így nem megy kárba, legalább kerül valami a gyomrába és esetleg szerezhet egy új barátot. Vajon mi történik?

Nem hallja meg azt a megjegyzést amit Ilda az anyjának szán, de a kedves mama orrára kötné, hogy egyszerűen csodálatos a lánya és a krém tökéletes, csak a varázsturmix tehet az egészről. Következő alkalomkor valószínű kézzel fogja elkészíteni, így el lehet kerülni ezt az apró balesetet.
- Bocsánat, elnézést, felajánlhatom szolgálataimat? -
Komolyan gondolja, hogy amiért megijesztett, amúgy nem volt szándékos, cserébe szívesen segít neki. Az már egészen más tál tészta, hogy ő segítség alatt evésre gondol, Ilda pedig sejti-e, nem tudni. Óvatlanul végig járatja a tekintetét a rellonos mestertanoncon, aki igazán szép és van benne valami kellemes báj ami megfogja az ember fiát.
- Nincs is itt még a születésnapom, de igazán figyelmes vagy Ilda. -
Veszi viccesre a figurát, hiszen tudja nem az ő születésnapja volt a cél. De attól jó ízzel fogyasztotta el a kóstolót amit kapott és még örült is neki. Jól sikerült, semmi baja nincs tőle, akkor meg minek kell akadékoskodni? És csak nem mérgezte meg, hisz szerencsétlenség lett volna a világ számára ha eltávozik innen. Ha mégis megtörténik, visszatér kopogószellemként.
- Tudod ha olyan lány lennél aki vakolatot ken az arcára, biztosan nem kóstolom meg. És nem hiszem megmérgeztél, ugye? -
Segítene a törlésben, de mire meggondolja a dolgot, a lány már meg is oldotta. Nagy vigyor kúszik az arcára, hisz övé lehet amit nem kaphat meg a sütemény. Engedelmesen kerít egy széket, leül és várja a sült galambot. Na jó, most megteszi az a csokoládés krém is.
- Rám kenheted, ha utána lenyalogatod. -
Vigyorodik el, ezt nem tudta kihagyni. Sőt, ha kihagyta volna, nem is ő lett volna. Azért figyelmes, nehogy a lány ennél nagyobb bajba kerüljön, mint ez a krém támadás. Megmossa az arcát, a kezét, megtörli és magában óriási piros pontot ír fel Ildának amiért a konyhai törlőkendő nincs tele festékkel. Ő sosem volt az a típus aki nyalogatná a vakolatot. Inkább maradjanak meg annál a kőművesek, neki nem kell az a hely.
- Annak készültem, szendvics séf leszek. -
Persze, ő és a főzés. Ő és a konyha lángolás meg hasonlók. Ezért volt otthon manójuk, nehogy egy óvatlan pillanatban Cesare a családra gyújtsa a házat. Széles vigyor csúszik az ajkaira mikor meglátja a tálat, a krém maradékát és a kanalát. Éppen, hogy nem tapsol örömében. Ennyire könnyen megoldani az evést. Vagyis az előételt, mert ez neki nem lesz elég.
- Köszönöm kérdésed, egészségem rendben van, remélem a tiéd is. Megkóstolnám azt a piskótát, segítek is ha kell valamit.
Hála a tyúkoknak, hogy nem fáj a foga. Hogy emlegethet Ilda ilyet mosolyogva? Áh, mindegy elnézi neki ha kap piskótát. Közben nézelődik, hátha kap még valami ehetőt, mert azt a krém maradékot elég hamar bekanalazta és azért dolgozik benne a jótétlélek, a segítség. Szóval beáll kuktának ha Ilda igényli.

- Mire van szükséged Ilda? Mit ajánljak fel neked? -
Húzza komisz mosolyra ajkait, elvégre ha Ildának nem kell a segítsége, szolgálata, mégis mi kell neki? Fut az agya, megjelenik előtte egy két olyan kép amit nem szívesen osztana meg a lánnyal. Aztán veszi a fáradtságot és elhessegeti, mert ennél több, mint képzelgés, úgy sem lehet.
- Ó, milyen szépeket mondasz nekem, a végén elolvadok és kenyérre kell kenjél, nehogy a cipőd talpára ragadjak. -
Valahogy valami Humor Herold kerülhetett a reggelijébe, mert ezt nem tudja abbahagyni. Elvégre Ilda adja alá a lovat, ő meg miért ne ülné meg? Közben manók hada szállja meg a konyhát, de ahogy észre veszi a két diákot óvatosabbra veszik a figurát. Összeszedik amire szükségük van, majd távozóra veszik a dolgot. Amúgy miért is tettek ilyen dolgot? Elvégre Cesare és Ilda szállta meg a főhadiszállásukat, nem fordítva történt. Mindegy, az olasz nem fogja keresni ennek az okát. Az ő bajuk, mármint a manóké, Cesare mossa kezeit. Elvégre a tiszta kéz az egészség alapja.
- Mikor is? Ja igen, május 40. Koraszülött voltam, így már december 13-án megszülettem, de májusra vártak. -
Amíg Ilda nem fogja azt mondani, hogy elég, ő nem fogja abbahagyni. Jobban érzi magát, sőt ahogy észre veszi a lányka is vidámabb. Nem az a búskomorság ül az arcán ami egyébként szokott, hanem a mosoly, vigyor kúszik a helyére. Legszívesebben naponta adagolna neki vidámságot, nevetést. Biztosan jobban érezné magát. És azért titkon reméli nem valami félresikerült tortát kap. Bár annak is szívből örülne, lévén, hogy a kastélyban nem sok barátot szerzett magának aki csak úgy tortát sütne neki.
- Megfogok halni, segítség. Miért mérgeztél meg? Ennyire utálsz engem?
Színpadiasan köhögni kezd, a torkát fogja és szemeit forgatja. Őszintén reméli erre nem volt képes Ilda, ha mégis majd Livnek felel erről. Reméli szép szertartást kap és gyufásdobozban fogják tartani a hamvait, hogy legyen vele sok baj és csak port kelljen törölni róla. Muszáj befejeznie a színészkedést, mert megkapja a krémet, vagyis ami maradt belőle, a kajáért pedig feladja színészi karrierjét.
Nem válaszol a kérdésre, sejtelmes mosolyra húzza ajkait és az inge gombjait kezdi kigombolni. Szépen lassan, egyesével, úgy mintha még sosem szakított volna össze inget, mert útban volt. Addig nem fog leállni amíg Ilda nem mondja és ha valaki benyit, hogy mit csinálnak itt, majd előadja, hogy a lány leöntötte és vizes ruhába nem fog járkálni. Mindenre van magyarázata, csupán elő kell álljon vele.
Szúrós szemekkel néz rá, hisz neki ígérte a krémet, most pedig megakarja enni?! Hol itt az igazság? Gyorsan végig gondolva, belapátolja, nehogy más döntés szülessen és vissza kéne adni a tálkát. Az felérné egy fél halállal.
- Milyen plafon? Repedés? Semmit se hallok. És nem hiszed el? Olasz vagyok, szóval a véremben van a főzés iránt elkötelezettség. -
Ez az, Cesare ekkora bakot mostanában nem lőttél. Nagy francokat van a te véredben a főzés iránt elkötelezettség, de még szendvics séf minden esetre lehetsz. Elvégre abból lekörözhetetlen tudománnyal rendelkezel, hála a manónak aki otthon van. És enni nagyon jól tudsz, bizonyítják a különböző családi vacsorák és Liv üres hűtője a faluban. Amúgy ebből másszál ki barátom anélkül, hogy a nyakadig érne és hálát kéne adjál az Istennek, hogy nem hullámzik.
- Hova szeretnéd most pakolásként? Szívesen felkenem bárhova. -
Vigyorodik el, megvillantva tökéletes fogsorát. Megint futott az agya, miközben Ilda elvette előle a tálat és megmosta. Hát, abból többet nem ehet, de még mindig nem lakott jól. Most már saját konyhára kell dolgozzon vagy mi? Áh, végül is lehet megeheti a piskótát, csak sülne már meg. És falhatná fel, persze Ilda nem nézné csak úgy végig. Bottal ütné el a közeléből Cesaret.
- Milyen krém kell a piskótához? -
Végre komoly, így komoly választ vár. Sőt, tényleg segíthet neki, de csak ha megfelelő információval látják el. Ilda, kapd össze magad, a végén Cesare veled főzni fog, történelmi pillanat!

- Értem, te engem akarsz. -
Isten lássa azt a kevésbé ártatlan lelkét, ezt egyáltalán nem tudta kihagyni. Sőt, a szemeibe fúródó pillantást viszonozza, hiszen űzi az ösztöne. Az a bizonyos vadász ösztön nem hagyja nyugodni. Végül vesz egy mély levegőt, hagyja elúszni az egészet, egyelőre nem tervezi tovább zavarba hozni Ildát.
- Ezt nekem adtad. Most ne akard visszakapni, kivéve ha rád kenhetem. -
Felébred benne az éhség, ezért mondja Ildának, hogy vissza adja, ha rákenheti. Igazából rákenné, de az éhség nagy úr, így megeszi. De ha annyira kéne és szépen is kérne Ilda, vissza adná. Csak mégis jobb helyen van az ő gyomrában. Ha már úgy is enni jött, legalább ennyi öröme legyen. Mert ezzel az adag krémmel, ami még maradt, nem futhat messzire.
- Biztos lehúznak az órabérből ha lassan csinálják. -
Nevet fel. Amennyire tudja ezek a manók nincsenek fizetve, ellentétben az övékével. Persze egészen más itt, mint otthon. Ott mindent megcsinált helyette a manójuk és valamiféle fizetést is kapott. Ha a nyakát kéne tegye rá, akkor se emlékszik rá. Általában az anyja intézte ezt.
Ő is nevetni kezd Ildával. Bár nem várták május 40-re és nem is koraszülött, de attól jó sztori. Nevetni legalábbis lehet rajta. Amivel vidám perceket tud okozni a lánynak. Ezzel kirántva őt a búskomorságból, depresszióból. Amúgy hogy szenvedhet egy ennyire vidám lány abban? Biztos kell legyen valami magyarázata, amit még Cesare is elhisz.
- Elsiratnál ha meghalnék? Hiányoznék neked? -
Próbál valami szomorú képet erőltetni magára, miközben Ilda van annyira galád, hogy elhúzza a tálkát előle. Hát mégis hogyan pusztítsa el, ha nincs nála? Vagy esetleg a pakolásra céloz?
Óriási vigyort rakna az arcára, ha éppen nem a csibészes mosolya díszelegne ott, Ilda arcát meglátva. Élvezi ahogy felkúsznak a szemöldökei és az arcára kerülő pírt. Tényleg ennyire könnyű zavarba hozni? Vagy csupán Cesarenak jön össze ennyire könnyen? Sőt, még az ajkába is harap. Cesare érzi a győzelmét, tudatában is van.
- Gondoskodsz rólam, azt hiszed megfázom. -
Kicsi szíve megremeg, hisz hiába vannak konyhába, attól nincs itt valami meleg. Fülig ér a szája, mert vissza adta a tálat, kanalaz és végez. Nincs amit nagyon időzni a dolgon, mert a mennyiség se akkora. Szinte fáj a szíve ahogy elveszi előle Ilda újra a tálat, immár üresen és kiöblíti. Bár lenne benne még valami ehető...
- Megmutatom én mibe vagyok jó, nem csak a főzésben. Ha nem árulsz el senkinek, ez az feltételem! Megígéred? -
Ha megígéri, Cesare tényleg megmutatja. Ha nem Ilda hoppon marad, hiszen valószínű kiadja az olasz képességeit. Ő is nevet ahogy megtolja a mellkasát a lány és mintha valamiféle átsiklott volna rajta az érintéstől. Nem tudja hova tenni, az pedig végképp nem gondolja, hogy a zöld lány lehet ilyen hatással rá. Végül gyors mozdulatokkal vissza gombolja ingét, nem mutatva egy percig sem, hogy gondolkodóba esett. Vajon miért történt ez? Izzana köztük a kémia? Izzana a levegő, mert a konyhában vannak és kezd meleg lenni? Jó lenne egy hihető magyarázat.
Lepillant Ildára, mert vállon veregette. Ha tudná kit veregetett, biztosan nem tenné ennyire szívesen. Cesare kész katasztrófa a konyhában, most mégis megerőlteti magát és emlékezni próbál. Kiskorában sokszor legyeskedett Liv mellett a konyhában. Nem egyszer segített neki az elkészítésben, az alapanyagok cipelésében. Most meg elő kéne bányászni azokat a pillanatokat.
Annyira mégsem teszi próbára Ilda a fiút, mert megadja az utasításokat. Elvette tőle a fakanalat, tálat és már ment is, hogy öntsön bele tejet. Beleöntötte, rakott hozzá három kanál cukrot. Eddig simán ment minden, ebben mégis mit tudott volna elrontani? Vigyorog, mint egy tejbe tök, mert sikerült neki. Persze ez nem szállt a fejébe, hiszen nincs is ami oda szálljon. Ez nem nagy dolog.
- Ha ha, nőttél volna nagyobbra. -
Ott hagyja a pulton a tejes, cukros keveréket és oda megy a szekrényhez. Kiölti a nyelvét Ildára, semmit se kell komolyan vegyen a mondatából, csupán  humorosan megjegyzi a méretét. Természetesen semmi gondja nincs vele, sőt. Leveszi azt a két zacskó port amire szükség van. Nem adja oda egyből, megnézi, megforgatja, megvizsgálja. Mivel nem tapasztalja ehetőnek, Ilda kezébe nyomja és várja a további utasításokat. Ha már ennyire tud vezetni a konyhába, tegye meg tovább is.

Mostanában jól vitte a büntetéseket. Többször sikerült elkapnia egy rellonos lányzót, aki valamiért nem akart hallgatni rá. Emiatt többször találkoztak takarodó után, mint kellett volna. Persze, neki mindegy volt, mert aludni úgy se aludhatott abban az időpontban, így legalább elkapott valakit. Büntetőmunkára ítélte és mikor végre lejárt az idő, bemászott az ágyába, pihenni. Igen, még neki is szüksége van a pihenésre.
A sorozatos elkapásnak barátság féle lett a vége. Sikerült az egyetlen sárgának lenni akit elviselt a lány. Vajon nőtt Cesare mája? Ki tudja.. Valahogy az olasz fülébe jutott a lány születésnapja. Gondolkodott mégis mit csinálhatja, vegyen neki valamit, vigye el valahova vagy meg se említse neki. Majdnem az utolsó mellett döntött, mert egy idő után a nők kényelmetlennek érzik ezt az egész születésnap dolgot. Valószínűleg Hajna is ezzel az érzéssel küzd, ám Cesare nem hagyta neki. Elhívta, megerőltette magát.
Szokásosan vár. Mintha rá lenne szabva az a sablon, hogy a nőkre várjon. Igaz éppen nem fázik, de ha még sokáig kell itt lennie, biztosan fog fázni. Ám végre megérkezteti magát a kisasszony, arra panaszkodva milyen hideg. Valószínűleg még senkire se várt, így nem tudja mennyire hideg is a hideg.
- Áh nem, még sétálhatsz egy kört, itt várlak. -
Ismeri a női késés fogalmát, azt az öt - tíz percet, de ez már sokkal több. Biztos nyomos oka van rá, de Cesaret egyáltalán nem érdekli. Majd megnézheti magát ha még egyszer késik.
- Meg vagyok ölelés nélkül is, köszi. -
Hát ha nem megy, akkor nem megy. Az olasz fiú semmit sem fog erőltetni, az nem ő lenne. Váll vonogatva fogadja a feléje dobott puszit. Most mit kéne csináljon? Az arcára ragassza? Egyszer megkérdezi, hátha felvilágosítja róla.
- Várjuk a mágiaügyi minisztert, az államtitkár helyettest és az iskola igazgatót, a házvezetődet. -
Kinyitja a lány előtt az ajtót, reméli veszi a lapot és bemegy, így nem kell megfagyjon a sejhaja. Hajna után ő is belép, majd becsukja az ajtót. Innentől a lefoglalt asztalhoz kísérik őket, Cesare pedig lesz annyira kedves a lánnyal, hogy lesegítse róla a kabátját. Utána nyugodt szívvel helyet foglalhat a kanapén.

Mivel tökéletesen átaludta az ebédet és az után következő bármilyen étkezést, ezért felkerekedett. Kimerészkedett a pincéből, ahol végre úgy érzi megtalálta a helyét. Anélkül, hogy Liv látná minden lépését és a fejére koppintana. Igaz nem éppen egy közösségi ember lett a Rellonban, mégis határozottan jobban érezte magát ott. Végre nem küszködött azzal az érzéssel, hogy nem oda való. Nem mintha lelkileg összetört volna ettől a dologtól, csupán kissé zavarta. Az ahogyan nélküle döntött Liv és még nem is szégyellte, hogy minden befolyását latba vetette értem. Na mindegy, eltelt, túlélte és már csak jó dolgok következnek, legalábbis reméli.
Szabály szerűen mintha a konyha felé vágtatna. Éhes, hiszen nem ébredt fel. Viszont hiába ment volna a Nagyterembe, ott aztán semmi ehetőt nem talált volna. Csupán diákokat akik még mindig a könyveket bújják. Az pedig nem neki való, ő köszöni szépen meg van azzal elégedve amit produkált. Még egyetlen egy vizsgája van hátra és törheti azon a fejét, hogy mit akar kezdeni az életével. Valószínűleg marad még tanulni, hátha viszi valamire. Elvégre nem volt annyira rossz a kastély falai között. Rengeteg a szép lány és egyre több érkezik, így unatkozni se fog a sok óra között.
Kikerül három házimanót ahogy valami tálat egyensúlyoznak. Egek, ezek nem tudnak segíteni egymásnak? Na nem mintha benne annyira túltengene a segítőkészség. Így tovább megy, befelé az ajtón. Azon gondolkodik, hogy kérjen valamit a manóktól vagy inkább saját maga álljon neki. Addig gondolkodik, hogy beér a konyhába és feltűnik szeme előtt Alíz, a sárga prefektus. Szemének mindig kedves volt a szőke lány a maga gyönyörű zöld szemeivel, amivel ha rájuk pillantok azonnal zsebre vágta az olaszt. Imádja vékony testalkatát és az izmokat amiket úgy tudja a kviddicsnek köszönhet a lány. Közben reméli, hogy ebből a kis közjátékból sokat nem vett észre a szőkeség.
- Alízka, szia! Mi járatban erre? -
Bukkan fel a lány háta mögött, lazán átölelve. Azt gondolja, hogy ennyi idő után már megteheti, hiszen együtt voltak prefektusok, egy csapatban játszottak, sőt még háztársak is voltak amíg az ifjabb Belmonte át nem jelentkezett a zöldekhez. Azért reménykedik abban, hogy nem fogja felszedni a pofont, a verést és a többit, amit kaphat egy ölelésért.
- Van kedved segíteni főzni valamit? -
Érdeklődik a legszélesebb mosolyát elővéve, mert jól jönne neki a segítség, ám ha mégse, valahogy csak elboldogul. Ellép a lánytól, megindul a szekrények felé. Egyelőre még gondolkodik azon, hogy mit is készítsen. Előbb megvárja Alízka válaszát, majd eldönti mennyire bonyolult dologba is vágjon bele.

Úgy látszik imái meghallgatásra kerültek az égieknél és nem szedett fel sem egy pofont, sem egy taslit az ölelésért. Igazán kegyesek voltak hozzá ott fent, majd valamikor hálás lesz ezért. Egyébként újra végig járatja a lányon szemeit, felméri a kínálatot és megállapítja magában, hogy egyre szebb és jobb a szőkeség. Persze ezt nem meri hangosan is bevállalni, mert a végén hamar elúszna az előbb megszerzett kegyesség az égiek részéről. Annyira nem szeret kockáztatni, legalábbis ebben.
- Aha, megraktad a hasadat. A végén fel kell gurítsalak a lépcsőn, megígérem vállalom a megtisztelő feladatot. -
Kerekítette Alíz evését viccesre. Úgy gondolja, hogy a lány nem fog megsértődni, ezért merte elsütni ezt az apró kis poént. Amúgy tényleg vállalná a megtisztelő feladatot, már ha a lány rámerné bízni az életét. Néha az a gondolat ütötte fel magát a fejében, hogy nem töltött elég időt a lánnyal amíg lehetősége volt rá. Hisz prefektusok voltak, járőrözhettek volna együtt, járhattak volna akár még az elsősök után is. Viszont még előtte van a lehetőség, hogy változtasson rajta. Elvégre főzni fognak, ami nem 5 perc alatt jön össze.
- A töltött káposzta nem jön be annyira. Mit szólsz a spagettihez? Ahhoz el tudom készíteni anya szószát. És utána mondjuk készíthetnénk pudingot, tejszínhabbal. -
Örül annak, hogy Alízka vevő a dologra, így legalább nem kell egyedül lennie majd ennie. Őszintén nem tudja a lány, hogy is van ezzel a dologgal, bár az elég jó kezdés, hogy segít. Jelentkezett kuktának majd főkóstolónak, végül mosogatónak, talán.
A manóknak elég, hogy meghallják a spagetti és a főzés szót, így már kezdik is előpakolni az egyik pultra a sárgarépát, vöröshagymát, darált húst, zellert. Még egy serpenyőt is kapnak, amihez olívaolaj társul. Ebből aztán megtudják oldani amit akarnak. Illetve idővel a többi hozzávaló is előkerül, hanem Cesare utánuk ered és felfedezi a konyha szekrényeiben mi is lakozik. Cesareban felülkerekedik a vére és már áll is neki, a tűzhelyhez siet ahol közepes lángon kissé felhevíti az olajat, belerakja a darált húst, sóval és borssal fűszerezi illetve hozzá ad egy kevés vizes, majd pirítani kezdi.
- El is felejtettem kérdezni, ugye nem vagy vegetáriánus? -
Hirtelen még erre sem gondolt, annyira szerette volna végre érezni a hazai ízeket. Közben azért sűrűn a lányra pillant, hogy mit is válaszol. És fejben már a következő lépésre készül, mert az a darált hús nem pirul olyan sokáig. Elvégre nem odakozmálni szeretné az olasz, azzal nagyot nem alakítana Alízka előtt.

Szélesen elmosolyodik ahogy megtudja a lányka kedvenc étele a spagetti. Viszont felfedezi azt az információt is, hogy ez az egyik. Vagyis neki több van, a lelkesedéséből ítélve pedig él és hal az olasz konyháért. Mekkora szerencséje van, hogy Cézivel hozta össze a sors. Elvégre ő olasz, jó na, félig és még a főzés sem áll annyira távol tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Vajon tisztában van azzal Alíz, hogy megfogta az Isten lábát? Természetesen képletesen szólva, hisz az Istent még senki sem fogdosta. Bár ki tudja, a mai világban bármi történhet, egyik napról a másikra.
- Természetesen csokoládé puding, mást nem szeretek. -
Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben azért tudja, hogy Alíznak sincs ellenére az a csokoládés puding. Nagyon nem kedveli az extrém ízeket a pudingok terén, mert tudja mennyi minden felesleges, ártalmas dolog kerül bele. Hiszen elég gyakran segédkezik szüleinek az étteremben, sokszor kap kéretlen tanácsot a főszakácstól. Mégis azok a kéretlen tanácsok formálják legjobban a főzésre hajlandó énét. Például a főszakács szoktatta le a különféle pudingokról, mert elmondta mennyi felesleges színezék anyag, tartósítószer és egészségre ártalmas dolgok leledzenek benne. Számára az egészsége többet ér, mint holmi lopott csoda percek egy finom puding társaságában.
- Egy földre szállt angyal vagy, mennyire fájt mikor leestél a mennyből? -
Dobja be ezt a már ezer éve használt csajozós szöveget amiért Alíz feltalálja magát a konyhába és úgy gondolja segít neki, a hagyma pirításával. Igazából arra gondolt, hogy ezzel az alkalommal megmutatja a lánynak milyen is az igazi olasz spagetti amiben nincs hagyma. Viszont neki fogott, amivel semmi baj nincs. Kissé átírja az olasz srác a terveit és annál jobbat esznek majd. Hiszen semmi perc alatt át tudja írni a receptet, tud már annyit. És kivételesen nem az egója szólt belőle.
A darált hús megpirult, közben figyelni kezdte ahogy Alíz legyőzi a hagymát. Megoldotta ügyesen, túlélte. Nem bírja ki nevetés nélkül ahogy a zsebkendőért nyúl a lány. A mugli módszereken kívül másképp is meglehet oldani azt a fránya hagymavágást. Vagy talán nem is akarta. Jobb neki, hogy Cesare könnyezni látja. A végén még meg kell vigasztalnia. Haha, majd az evés után lehet szó róla. Most a hasa az első.
- Tudod, a pálcádat használva kevesebb könnyel oldod meg. -
Reméli a lány nem fogja fel kéretlen tanácsként, ő egyszerűen segíteni akar neki. Közben óriási mosolyt kap a lányka amiért nem vegetáriánus, így a lehetőségek tárháza végtelen. De azért ehetnek majd együtt salátát, az se annyira rossz. Félre teszi a megpirított darált hús, várja hozzá a hagymát ami Alíz keze alatt készülődik. Egyelőre még semmi se füstöl, nem érez égett szagot sem, így a lány nem éppen egy csődtömeg a konyhában.
Előveszi a pálcáját, a sárgarépa és a zeller felé suhint amik megszabadulnak a héjuktól, egy másik suhintással pedig fel is vannak vágva. Ebből a szempontból imád varázsló lenni, mert csak suhintások és már meg is vannak a dolgok. Még egy utolsó suhintással berakja őket a darált hús mellé. Magához hívja a rozmaringot, babérlevelet, ők is belekerülnek a húshoz fűszerezés gyanánt.
- Bébicsősz vagyok, mindig elérhető. A nővéremnek ikrei születtek, fiúk. És hát, a lányok körül rajonganak, így nem unatkozom annyira. Veled a banánkák között mi a szituáció? -
Érdeklődik nem csupán udvariasságból, hanem azért, mert tényleg kíváncsi a lányra. Újra vissza szegődik a tűzhely mellé, kevergetni kezdi a zöldségeket a hússal együtt lassú lángon. Hagy nekik időt arra, hogy összeérjenek, megmutatva az igazi ízüket. Kíváncsi rá, hogy a végén mit fog szólni az összeállításhoz Alíz. Nem nagyon hiszi, hogy volt dolga ilyen ízkombinációval. Azért néha átpillant, mert a legvégén majd ügyesen belefogják pakolni a hagymát is, ha nem kozmálódik oda.
- Tovább tanulni, egyelőre még nem tudom milyen irányba. Neked? Akarsz tanulni még? -
Hűha, Alíz nem is annyira kezdő a konyhába, gyakorlott mozdulattal teszi bele a hagyma mellé a paradicsom konzervet. Hirtelen annyira el is bambul, hogy elfelejt egyet kavarni, amit aztán gyors kapkodással megold. Mindjárt a végén vannak ennek, nem most kéne tönkre tenni ezt a fejedelmi ételt amit még az édesanyjától tanult. Általában ezt szokta kérni mikor nagy ritkán hazadugja az orrát. Adriana is szereti, így az egész család kedvére tud tenni a kedves édesanya.

- Ja, persze, mindenhez van házi receptem. Főleg a lányokhoz. -
Felnevet. Azért neki sincs mindenhez házi receptje, mert az étteremben kamatoztatná a tehetségét, ott meg semmi sem marad titokban. Kissé hiányzik is neki a hely, mert ott bármikor alkothatott valami újat. Itt korlátok közé van szorítva, mert a manók készítik el a legtöbb ételt.
- Mi az, neked nem jönnek be a klasszikusok? Úgy gondolod szépen felépített imidzsem van? -
Meglepődve fogadja azt ahogy Alízka a derekával oldalba bök. Irtó nagy szerencséje volt, hogy sikerült kiviteleznie ezt a manővert, tekintve, hogy az olasz alulról súrolja a 190 centimétert. Egyébként kíváncsi arra, hogy mit fog a lányka válaszolni a szépen felépített imidzsre. Ha valójában így gondolja, az olasz izgalmas tartja a dolgot.
- Velem is megküzdhetsz. -
Kacsint rá sejtelmes félmosolyt megeresztve. Valójában tudja miről beszél, amíg nem volt pálcája, neki is meg kellett küzdenie minden egyes hozzávalóval. Ha éppen valamelyik testvére nem szánta meg és suhintott kettőt, amivel a probléma nagy része le volt tudva. Ő egyébként sosem ment oda kérincsélni, inkább végig szenvedte a összetevőket, akár még sírt is a hagyma láttán. Sosem kért a szánalom segítségből, úgy gondolja, hogy ebben a tulajdonságában az apjára hasonlít. Ő sem fogadta el senkinek a segítségét soha ha az nem szívből jött, a tenni akarást magával ölelve. Helyette megszenvedett az öreg mindennel.
- Univerzálisnak kell lennem, hanem megbuktat Liv a Legendás Lények Gondozása vizsgán. -
Felnevet, tulajdonképpen nem gondolta komolyan az előbbi mondatát. Annál jobban szereti a kis tökmagokat, mint, hogy bármennyit is jelentsen neki az a nyamvadt vizsga. Szeret velük lenni, még a pelenkacserét egyaránt kedveli, mert varázslattal megoldható. Szintén az etetés hasonló módon megy, mert még ő sem tanulta meg hogyan kell ketté szakadni. Viszont egy alkalommal igazán meginterjúztatja erről hőn szeretett nővérét, hogy ő mennyire tud ketté szakadni imádott fiai érdekében.
- Természetesen én leszek a házvezetőd, te a rabszolgám. Minden reggel sütit akarok enni és melléje tejet inni. -
Vigyorogva a tűzhelyre pillant, hogy ellenőrizze mi is formálódik keze alatt. Azért egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne amit elmondott. A lányka kiszolgálja, lesi minden kívánságát, mint egy kiskirálynak. Közben átpillant, ránéz a hagymára, tökéletesnek ítéli, ezért díjazza ahogy Alíz leveszi a tűzhelyről.
- Sodródom az árral, lehet maradok mestertanoncnak és egyetemista leszek, a lehetőségek között bőven válogathatok. Gyere, jósolj nekem valamit, tudsz? Tanítani akarsz? A tökmagokat? És a faluba lakni? Vegyünk közösen házat. -
Erősen gondolkodik azon, hogy mit is tegyen magával, a jövőjével. Ezért próbálna több helyre beiratkozni, felvételizni és sikeresen venni az akadályokat. Anyagi akadálya nincsen a dolognak, soha nem volt. Csupán arról van még itt szó, hogy Cesare mit akar. A jóslásra felkapja a fejét, mindig érdekelték az ilyen képességek. Kíváncsi lenne neki mit tudna mondani a lányka, már ha tudná. Igazán nem tudja hogyan működnek ezek a képességek, ezért ha nemet mond Alíz, nem forszírozza tovább a dolgot. A tanítás tényén nem lepődik meg, látta mindig, hogy mekkora szeretettel és odaadással viselkedik a lány az apróbb diákokkal. Lassan mintha pótanyjuk lenne, neki valószínűleg elsírják minden gondjukat, bajukat, bánatukat. A vére, a kíváncsisága hajtja, hogy mit válaszol a közös ház vásárlására. Már holnap leköltözhetnének, amennyiben Alíz igent mondana. Gyorsan megoldanák a házvásárlást, hisz Cesare már egy ideje nézelődik egy ház után a faluban.
A főzést sem elhanyagolva egy pálca intéssel rakja bele a hagymát a zöldséges hús mellé, ezután kavargatni kezdi. A másik serpenyő egy újabb pálcaintéssel a mosogatóba száguld. Most várniuk kell, hogy párolódjanak, össze érjenek az ízek, ezt követően neki esnek a tészta főzésnek. Arra viszont még van egy kevés idő, így a lánykára pillant, várva, hogy csicseregjen valamit amiről beszélgethetnek.

Éhes. Határozottan nagyon éhes, kifárassza ez a rengeteg tanulás, már alig bírja idegekkel. Na jó, viccet félretéve ő sosem volt az a valaki aki letöri a széket és még az asztalt is, annyira tanulna. Csak szépen komótosan az átmenőkre pályázik, kell a fenének több. Úgy sincs szüksége ösztöndíjra, amúgy se akarna olyat megpályázni. A végén még túl sok kötelezettséggel járna és az olasz azokat nem kedveli annyira.
Szerencsére most járhat kelhet reggeltől estig, estétől reggelig a faluban.  Így legalább nem a manókat zaklassa azzal, hogy éhes és már megint kéne valamit ennie. Két vizsga között készülés közben elszánja már megint a falura. Komótosan lesétál mintha éppen most kéne nyugdíjazzák. A sarkon még egy mama utána is szól, hogy ha megöregedik szívesen várja kávézni. Haha, mama, fogalma nincs arról, hogy az olaszt ennél jobb csajok várják.
Leragad az egyik kirakatnál. Igazán vennie kéne valamit Adrinak. Hiszen itt van a sok tökmag között a faluban, nem bírta a testvérei nélkül. Valahol, nagyon mélyen a szívében megérti. Ezért akar venni neki valami apróságot, hogy érezze a törődést. Hiába van itt a faluban, attól még hozzájuk tartozik. Az ő külön bejáratú kishúga akinek mindig lesz helye a szívében, akármi történik.
Kizökkenti valaki az elmélkedésből. Hajna az akit még sárga prefektusként számtalan alkalommal elkapott, büntetett meg. Legszívesebben megölelgetné a lányt, elnézést a nőt, hiszen időközben igazán szemrevaló lett. Viszont tudja, hogy nem kenyere neki az érintkezés, így inkább csak egy széles mosolyt ereszt meg felé. Amennyiben változott az érintéshez való viszonya, megölelgetné. Reméli ha tényleg változás állt be a dologba, megossza az olasszal.
- Helló másik idegen. -
A kezével végig akarna simítani az arcán, aztán felébred, hogy mit tervez. Megtorpan, visszahúzza kezét és próbál valamiféle bocsánatkérést sugározni a szemeivel. Nem ad neki hangot, hogy ne hozza még ennél is kényelmetlenebb helyzetbe Hajnát. Hiába, annyira közvetlen és barátságos akar lenni vele, hogy ezt mindig elfelejti.
- Éhes vagyok, ugye te is? Egyél velem, meghívlak. Ehetünk sok desszertet meg mindent amit akarsz, csak gyere. Unalmas egyedül enni. -
Szempillantás alatt bújik elő belőle az olasz, aki él hal az evésért. Szívesen főzne Hajnával egyszer, viszont most elsőbbséget élvez az, hogy nem bírja már sokáig. Valójában örülne annak ha a nő vele tartana, mert evés után beszélgethetnének nyugodtan. Hiába lettek háztársak, elég kevés alkalommal találkoztak. Most meg úgy gondolja, hogy szeretne változtatni ezen. Vajon a nő is benne van? Puszta barátságból, mert úgy hallja, hogy valaki komolyan csapja a szelet a drágának. Ő pedig semmi jó elrontója, ebben az egyben tartja magát valamihez.

A varangy megrúgta ot, ezért elslisszolta a vizsgáit. Volt amire be se ment, mert fontosabbnak tartotta, hogy az egyetemen haladjon. Szerencsére minden lében kanál novére nem szidta össze vissza, mint a bokrot, kivételesen. Jót is tett az önérzetének ez az apró dolog. A szülei lassan már semmit se szólnak. Nem mintha tudnának tenni a dolog ellen. Megszokták.
Kikapcsolódásra vágyott, ezért indult neki a csodás fővárosnak. Igazából nem tartja annak, de ez is jobb a semminél. Kissé hiányzik neki már az olasz városok pezsgése, mozgása. Mégsem látogat haza, nincs valami nagy kedve a családhoz. Vagyis ahhoz a részéhez ahol körbepuszilja mindenki majd jönnek az ölelések és kérdések hada, hogy merre rejtegeti az asszonykát. Jelenleg nem rejtegeti sehol, pedig milyen jól tenné.
Ilyen gondolatok hada sorakozik a fejében miközben befordul az egyik sarkon. Valamelyik csuda jó ismerősétől hallotta, hogy van egy bár amit érdemes meglátogatni. Ez az egyetlen egy dolog vonzza most, így nem is kell sok és már a bárban találja magát. Ahogy belép, megcsapja, magához vonzza és megtartja a hely hangulata. Egyedi, hangulatos, nem mindennapi. Kevés ilyen helyet lehet találni ami nem egy lepukkant kocsma, mint a faluban lévő csárda. Ott a csövesektől fogva mindenki megfordul, itt pedig megjelenés, kisugárzás és pénztársa vastagság kell ahhoz, hogy belépj és marasztaljanak. Az egyik pincélányka szívélyesen egy asztal felé terelgeti az olaszt, ő meg hülye lenne nem utána menni. Kényelmesen elhelyezkedik, fellapozza az itallapot és vár. Várja azt, hogy mit válasszon na meg, hogy ki lesz a mai estére a társasága. Ismerkedne, kibújna a mestertanonci és egyetemi hallgató hétköznapokból. Változatosságra van szüksége.