Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Végül nagy nehezen rávettem magamat, hogy felkeljek az ágyamról és átöltözzek és őszintén: rossz volt. Még elidőztem volna egy kis ideig valaki olyan bőrében, aki olyan, mint én... csak jobb. Szóval felvettem egy fekete farmert, ugyanilyen pólóval, majd a hajam lófarokba kötve sétáltam vissza a konyhába. Sutyiban lehúztam egy fél pohárkával, majd mély levegőt véve az ebédlőbe léptem. Eszti kedvtelenül piszkálgatta a maradék spagettijét, azt hajtogatva, hogy de ő jóllakott és sokkal inkább szeretne még egy mesét hallgatni. Halványan elmosolyodtam, majd a kezem nyújtottam, hogy egye fene jöjjön.
- Azt hiszem én most kihagyom ezt a pompás összeröffenést. Örvendtem, Ms Baako - biccentettem, a szemem sarkából vetettem egy pillantást Francira, majd felkaptam a kicsilányt. - Úr isten, sok volt a tészta, tudod?
Révay balra el, halaszthatatlan Szépség és a Szörnyetege akadt, mert ugye azt olyan jól tudja felolvasni. Szóval bevackoltunk egy nagy rakás párna közé.

Appa, Nath, Thomas, Nessa

Sokaság

Nagyon kedves itt mindenki. Agyon dicsérik a főztjét, és a fél éves amazonasi túlélő túra után igencsak jólesik neki egy ilyen kis zsibongó társaság, ahol jóllakathat mindenkit.
- Hát... igenis, meg nem is. - válaszol Tomnak. - Van még szabadidőm.
Most ezt komolyan? Jesszusom Nessa, ne célozgass már!
Inkább Franciska dicséretére reagál gyorsan.
- Hozzám lehet jönni bármikor, mindig több ételt főzök, mint amennyit kéne. - kacsint rá Franciskára, jelzésül, hogy ő bizony itt a helyi cukros néni, és ipari mennyiségű kajával látja el a környezetét bárhol, bármikor.
- Valóban, már el is felejtettem. - mondja vidáman a hirtelen újra felé forduló lánynak. Igazán jó társaságnak véli. De azért roppant érdekes az is, amit mond.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy édesapád mugli színházakban is fellép. Hogyan tud ennyi mindent csinálni egyszerre? - kérdezi, és közben meg is jelenik a "falra festett ördög", aki csöppet sem fest ördögien, főképp nem egy kisgyerekkel a karjaiban.
Úgy tűnik meglesz az eltévedt művész úr is, de hamarosan el is sétál egy köszönéssel. Nessa csak szomorkásan mosolyogva néz utána. Habár nem vámpír vagy vérfarkas a férfi - tudta szerint - de még így is észreveszi rajta orvosilag, hogy valami nincs rendben. Sóhajt egyet, és gyorsan leplezve észrevételezését, újabb spagetti falattal álcázza magát.
Lehet, hogy jobb, ha gyorsan végzek a vacsorával, és magukra hagyom őket... pedig szívesen felajánlottam volna még a segítségem...
Thomas zökkenti ki a gondolatmenetéből. Lenyeli a falat spagettit, és halovány mosolyt küld a férfi felé.
- Ó a hideg. - borzong meg egy kicsit színpadiasan. - Hát ott nem volt kifejezetten az... itt pedig... - megcsóválja a fejét. - Inkább jóleső volt egyébként a visszatérés, mint a furcsa. Épp a hideg volt megrázó, amit olyan jól kiemelt-él. - helyesbít a végén, mikor rájön, hogy majdnem magázódott megint. Néha automatikusan rááll a szája beszéd közben. Talán megszokás.
- De nem akarlak ilyenekkel untatni titeket a vacsora asztalnál. - mosolyog. - Bár... igazából volna egy két remek történetem... de szerintem a gyerekek jobban szeretnének hamar ágyba bújva valami szuper kis esti mesét hallgatni. Én pedig igazán nem akarok a dolgok útjába állni.
Hozzá is lát rendesen az evéshez, és kisvártatva már el is fogy a spagettije háromnegyede. Annyira szívesen maradna még... de van valami furcsa dolog, ami arra készteti, hogy jobb volna mennie.

Nomusa, Franci, Apu

Azt hiszem, hogy sikerült alkalmi süketté válnom és nem is mondtam semmit arra apának, hogy maradhatnék estére. Még egy hatalmas villányi tésztát tömtem magamba, mielőtt válaszoltam volna és ez idő alatt a "ház ura" is tiszteletét tette az asztalnál, legalább húsz másodpercre.
- Hagyd, Franci, fölösleges... - legyintettem felismerve az utalást, de szerintem ő is tudta, hogy van, akin az sem segítene.
A lányra pillantottam zavartan, kicsit a tarkóm vakargattam, majd apára pillantottam és végül megvontam a vállamat.
- Persze... maradhatok - bár nem igazán értettem, három ember hogy nem boldogul nyolc gyerekkel. Azért annyira nem veszélyesek.

Appa, Nath, Thomas, Nessa

Sokaság

Franci látszólag próbálkozik az apjánál, de Ash lebeszéli a dolgokról. Nessa nem szól bele. Persze szívesen segítene, ha tudna, de jobb ha nem teszi. Ha olyan kapcsolatba kerülnének a lánnyal és a segítségét kérné, akkor minden további nélkül, de így, még ismeretlenül nem avatkozna bele az ilyesmikbe.
Észre sem veszi, hogy a lánynak feltűnik a célozgatása, amely tulajdonképpen nem is volt szándékos. Csak mosolyogva fordul felé újra.
- Igazán nincs mit. Hozzám bármikor lehet jönni bármiért.
Aztán meglepődik.
- Tényleg? Ilyen sokat van távol?
De hát a családnál nincs fontosabb!
- De gondolom az iskolában laksz olyankor.
Legalábbis próbálja magát is nyugtatni ezzel, hogy csak nincs ez a szegény lány folyton egyedül. Viszont Franci elkezd takarítani, így gyorsan belapátolja a spagettije maradékát, persze teljesen úrinőként, és elegánsan, amennyire lehet, egy ilyen küzdős tésztával.
- Pedig tényleg jóleső volt. - mosolyog a férfira. - Nincs jobb az otthonnál... és jelenleg, legyen is bármilyen, ez az otthonom.
Bármilyen magányos mostanában.
- Ugyan! - legyint aztán. - Már számtalanszor mondtam, hogy nem tesz semmit! Én annak örülök, ha örömet okozhattam! Bár... még jól is kijöhetek abból, ha jössz nekem eggyel. - tréfálkozik kissé.
Elég lesz már.
- Semmi gond, nem tartozik senki bocsánatkéréssel. - rázza meg aztán a fejét , és szomorkás mosollyal veszi tudomásul a gyanúját. - Az ő háza, és ráadásul mindenkinek vannak rossz napjai. Remélem hamar megoldódnak a gondjai. - mondja őszintén. És tényleg reméli. Kedvenc művészének mégse legyen azért depressziós hangulata, hiszen annyi remek darabot szeretne még látni tőle, még ha ez önzőn is hangzik így ebben a formában.
- Meg kell ismételnünk? - lesz hirtelen vidámabb és szélesebb a mosolya, miközben Thomas felsegíti - felsegíti? - hogy kikísérje őt. Sajnálja, hogy nem tud segíteni pakolászni, de tényleg nem akar sokáig idézni, későre is jár.
- Köszönöm, hogy itt lehetettem! Nagyon örülök Ash, jó éjszakát Franciska! - köszön el mindenkitől.A gyerekek is sorra kerülnek, akivel még találkozik, és Valentinnak is jókívánságokat küld. Majd Tom felsegíti rá a kabátját, Nessa pedig teljesen odavan már az egésztől.
Hogyan lehet valaki ennyire kedves? És udvarias? És még humoros is... na meg a szemei...
Nem kell már a teázás ahhoz, hogy tudja, igenis, randira akarja hívni ezt a férfit, és meg is teszi biz isten, ha ő nem teszi meg.
- Ugyan már, Tom! - legyint aztán végre elnevetve magát az ajtóban.
- Annyit köszöngetünk ma egymásnak, hogy az már lassan büntetendő! - mosolyog. - Inkább csak örüljünk, hogy egymás társaságában lehettünk kicsit. Elbűvölő a családja.
Merthogy ez bizony a családja, akár minden egyes gyerkőccel együtt is, és nagy dolognak tartja, hogy így hirtelen bele csöppenhetett egy kicsit.
- Az enyém inkább csak... hangos. - mosolyog.- És igazán jóképű a fia... de hát volt kitől örökölnie.
Na, most már tényleg elég.
Ekkor érkezik egy jó éjt puszi, és ez végre Nessába fojtja a szót.
- Jó éjt Tom. - igazítja meg kicsit zavartan a kabátját a nő, aztán már csak a távozás marad, és a furcsán bambán vigyorgás egész hazaúton.
Nem tudja még mi fog kisülni ebből az egészből... de talán lehet végre valami jó.

G-g-g-g-g-g G-Byungie
RT lesz, megígérem!

▫ valahol, valamikor

A vörössel való találkozás teljesen felbolygatta életét. Eddig se járt két lábbal a földön, most meg aztán... El van foglalva teljesen, igazából csak rutinosan cselekszik. Nem meglepő, hogy könnyedén nekimegy már a második embernek az utcán sétálva, és mikor felpillant, csak akkor ismeri fel benne Ráhelt. Szemöldöke megemelkedik, jobbjával a füle mögé tűri hullámos tincsét és szólásra nyitná a száját. Helyette azonban csak néz rá.

Soo Young

G-g-g-g-g-g G-Byungie
RT lesz, megígérem!

▫ valahol, valamikor

Nagy nehezen feltűnik neki, hogy a szőke kislány minden cucca a földön kötött ki az ütközés következtében. Főként az zökkenti ki elmélázott állapotából, hogy meghallja valahonnan a nevét egy sikítás kíséretében, de nem néz a hang forrása felé, csak Ráhelre.
- Én... ööhmm - elgondolkodva néz körbe, halvány lila gőze nincs róla, miért is jött. - Nem tudom. Én...tényleg nem tudom, miért jöttem - megrázza fejét, gondterhelten vonja össze szemöldökét.
- Te? Mi ez? - mutat a táskára, meg annak tartalmára.

Soo Young

G-g-g-g-g-g G-Byungie
Látod? Még mindig RT *-*

Soo Young
Ügye vagy drágám.

G-Byungie
Ez még mindig RT >.<

Soo Young
Nem engedjük elkallódni

G-Byungie
Ez még mindig RT >.<

Soo Young
Nem engedjük elkallódni

G-Byungie
Szerintem elkallódtunk. Megint. >.<
Vége

Valentinom

Nos, a legutóbbi "pizsiparti" óta egészen jól elvoltam. Nem igazán kerültem már Alexot, nem volt rá szükségem rá, hiszen már mindent tudott. Ez azért az én lelkemnek is jót tett. Már nem kellett hiányoznom a színpadról, illetve a dohányzást is mérsékeltem. Viszont! Otthon is több időt töltöttem és éppen így lettem tájékoztatva, hogy Alex megint sokáig bent lesz, szóval elhatározásra jutottam. Bepakoltam egy adag rizottót éthordóba - mert igen, tudok főzni -, majd szépen útra is keltem.
Érdekes látvány fogadott, az irodája úgy nézett ki, mint egy rémálom...
- Alex, te mi a szent szart csinálsz, életem? - kérdeztem felvont szemöldökkel az ajtóban állva.

Valentinom  

Éppen megálltam az ajtóban, azon tűnődve, hogy kifüggesztek egy "katasztrófa sújtotta-övezet" feliratú táblát, mikor Alex megfordult és közölte, hogy kifizet magának hat pennyt.
- Anyagi nehézségeid vannak? És nem szólsz, hogy segítsek? Rémes vagy - ráztam meg a fejemet rosszallóan. Megkérdezte, hogy mit keresek itt, mire felmutattam neki a dobozkát halvány mosollyal.
- A madarak csiripelték, hogy valószínűleg ma is bent fogsz rohadni délutánig... szóval gondoltam még a végén elfogysz... - közöltem csipkelődő hangsúlyban. Átsasszéztam pár kupac közt, majd odaadtam a dobozt, hogy végül nekidőljek az asztal sarkának.
- Igazán nagylelkű felajánlás tőled! Egy fél asztal!  - nevettem fel végül, miközben félre biccentett fejjel figyeltem őt. - Hogy vagy, Alex?

Valentin

A kérdésére felnevettem, majd lelkesen megráztam a fejemet. Néha nem is értettem, hogy tudnak velünk ennyit foglalkozni, miért nem a saját dolgukkal törődnek. Ennyire laza lenne az iskola? Szakköröket nekik.
- Látod? Szerintem nincs elég dolguk... - ráztam a fejemet rosszallóan pár pillanatig. Lepillantott magára, én meg csak legyintettem, hogy oda se neki. Igazából szerencsétlennek eléggé önképzavara volt, azt hiszem. Magához képest határozottan jól nézett ki, nem is értem mi baja volt.
Én beljebb haladtam a helyiségbe, majd végül elhelyezkedtem az asztalon, hogy azért mégis leüljek. Kicsit felnevettem a kijelentésén.
- Ugyan drágám, ez a minimum... ismersz. Van időm, most főztem - mostanság elég sokszor szoktam, ijesztő -, szóval úgy döntöttem, hozok neked is. - Lényegében ennyi volt az egész. Talán kicsit látni is akartam. Egészen kicsit. Ő enni kezdett, én pedig elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy még mindig igen király vagyok. Egy pillanatig elgondolkoztam, majd felpillantottam rá.
- Hiába ugyanaz a recept, én sem tudnám nagyanyám főztjét leutánozni. Abban mindig benne van az a bizonyos mozdulat, a pillanat, az érzés... Franci is jól főz, csak más - jegyeztem meg, miközben az irathalmokat figyeltem ismét. Jó volt az úgy, csak kicsit rumlisan. A kérdésére elgondolkoztam pár pillanatig, hogy aztán ismét rásandítsak.
- Az attól függ. Lelkileg, vagy fizikailag? Az utóbbi kapcsán azt mondanám, hogy a dohányzás redukálása jót tett... Az előbbi meg. Jobban. Azt hiszem - fojtottam el egy mosolyt.