Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Franci, Apu, Nomusa, Valentin

Mivel tudtam, hogy ma nagy "parti" lesz, nem is álmodoztam olyan luxusokról, mint amilyet a tanulás jelent. A délutánom jelentős része a bevásárlással telt, amikor is egy csomó időt a polcok előtt rostokolva töltöttem, azon filozofálva, vajon melyik chipset is kéne venni. Végül inkább nem döntöttem.
Francival gigantikus sátorrá alakítottuk a nappalit, amitől őrémsége majd egész biztosan hanyatt dobja magát, de meg is érdemli. Zord mindenségit neki!
- Franciiiii? - kiabáltam vissza az egyik nagy rakás párna mögül előmászva kisfiús vigyorral és már a konyhába is baktattam. A lány a jelek szerint éppen egy nagy rakás ragacsos, barna színű itókát készített elő, amivel később majd össze lehet öntözni a kanapét.
- Mondjad, itt vagyok - álltam meg végül mellette, oldalra biccentett fejjel figyelve őt. - Én is kapok, ugye?

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Éppen rákattantam a kakaóra, hogy nekem bizony az kell és biztos úgysem adnak, de Franci meglepő módon éppen ezért hívott. Kissé megilletődve néztem rá pár másodpercig, majd végül beleegyezően biccentettem, hogy legyen hát.
- Nem jártam semerre, teszteltem, mennyire alkalmas a kastély bújócskára.  A képességei több, mint kiválóak - eközben magamhoz ragadtam egy kanalat, hogy aztán megkóstoljam a ragacsos, édes italt.  Elvettem a felém nyújtott csészét.
- Nem bánom... Ha ragaszkodsz hozzá, rád írom a végrendeletemben - bólogattam szélesen rámosolyogva a szőke leányzóra, aztán a kakaóba ittam. Nem volt túl édes, pont olyan kellemesnek bizonyult.
Közben újabb nő csatlakozott a díszes kompániához, akinek Franci volt szíves bemutatni is. Nem igazán kívántam feltartani a nőt, aki a kezében a tálakkal egyensúlyozott, de azért kezet fogtam vele.
- Örvendek. Nathaniel vagyok... Vagy Ash, ahogy jobban tetszik - mosolyodtam el barátságosan, a másik kezemben a kakaóm maradványait szorongatva. Aztán szemügyre vettem a nagy halom edényt, végighallgatva a felsorolást.
- Te jó ég... Igazán köszönjük a fáradozást... - pislogtam nagyokat, hogy aztán Francira nézzek kérdőn. - A vén csontok hova lettek?

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Én bólogatva nyomatékosítottam, hogy persze, maradjon legalább a vacsorára, hogy aztán fel is merüljön a kérdés azt illetően, a hiányzó két személy most éppen hol is tartózkodik. Pár pillanatra elméláztam a válaszra, majd rosszalló fejjel biccentettem.
- Alighanem igazad van. Ha nem ér haza fél órán belül, küldeni fogok neki egy rivallót... - közöltem, mintha mindennapos lenne, hogy az ember az apját torkolja le különböző agresszív levelek formájában.
Franci felszólítására már surrantam is a szekrényhez, még szerencse, hogy kiigazodtam a házon. Kiszedtem egy nagy halom tálat, amit aztán egy pálcamozdulattal az asztalra is lebegtettem, ha kézben viszem, egész biztosan legalább három eltörik.
- Francika, szerintem nem illik a vendégnek teríteni, de hagyom, hadd bíráld el te a kérvényt - nevettem, miközben elkezdtem kipakolni a porcelánokat szépen sorba.

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Mikor láttam, hogy Franci mély levegőt vesz, diszkréten a fülemre tapasztottam a kezem. Nem mintha nem szeretném a hangját, de néha szinte már ijesztő hangerőt képes megütni.
- Ilyenkor nem irigylem a jövendőbeli férjedet - közöltem, sokatmondó pillantást  vetve a lányra, hogy aztán pimasz vigyort öltsek fel. Erre a hangos közleményre már apu is előkeveredett, a riasztóan kék zoknijában. Egyszer még összemosom a feketékkel...
Éppen hogy beszélgetésbe keveredett, szociális helyzetekben meglehetősen kárörvendő művészlelkünk - aka, Franciapci - is befutott és most először örültem, hogy még nem fogtunk neki az evésnek. Tuti félrenyeltem volna. Életke?
Kérdő pillantásokat lövelltem Franci felé, hogy aztán kifogástalan mosolyt mutassak Nomusának. Teljesen normális családom van.
- Megyek, felügyelem a kézmosást...

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Míg kb címszavakban követtem le, hogy mi zajlik az ebédlőben, segítettem a gyerekeknek kezet mosni. Fő a biztonság, meg amúgy is, addig van időm emészteni az imént történteket.
Közben Franci toppant be, mire felé fordultam vigyorogva. A kijelentése teljesen abszurdum volt.
- Ha apám képes volt a tiédet elviselni harminc éven át, te nem leszel nekem kihívás - pöccintettem rá egy kis szappanos vizet az utolsó mancs mosása után. Átvettem a száraz törölközőt, hogy aztán a suttogó Vesznának szenteljem minden figyelmem - mintha hagyna választást...
- Hát határozottan fura volt és nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e tudni. Nem lehet, hogy valami nőügy volt? Abból sok van neki... - próbáltam kicsit elviccelni a helyzetet, aztán Vesznának nyújtottam a még megmaradt apró száraz részt.

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Megkaptam a nekem kijáró csúnya pillantást, hiszen beszóltam apuka nőügyeire, holott mindenki tudja, hogy az utóbbi húsz évben meglehetősen botrányosak. Megadóan feltartottam a kezemet, mielőtt a vélaszármazék eltesz láb  alól, itt a fürdőben.
- Aludt itthon, míg szabadságon volt? - kérdeztem felvont szemöldökkel, de igazából nem vártam választ, csak el akartam kicsit gondolkoztatni.
Néztem, ahogy visszabiggyeszti a törölközőt a helyére, majd a megjegyzésére grimaszba rándult az arcom.
- Hát nem tudom Franci, valahogy nem lenne ínyemre... - jegyeztem meg, visszatartva a lélegzetem egy pillanatra, majd utána sétáltam, hogy kihúzzam neki a széket.

Nomusa, Franci, Apu, Valentin

Ameddig Valentin jelen volt én lehetőleg meg sem szólaltam és szintén hallgatásba burkolóztam, míg róla folyt a szó. Na, nem mintha problémám lenne vele, de azért én nem vagyok oda érte sem emberileg, sem pedig mint művészért. Ez furának is tűnhet, hiszen végig kísérte a gyerekkorom.
Végül inkább az evésnek láttam és nem igazán szóltam érdemben a csevejhez.
- Nagyon finom a tészta, Ms. Baako - jegyeztem meg végül. Nem csak udvariasságból, tényleg az volt.
Annával kezdtem inkább beszélgetni arról, hogyan is halad a rajzolással mostanában.

Nomusa, Franci, Apu

Azt hiszem, hogy sikerült alkalmi süketté válnom és nem is mondtam semmit arra apának, hogy maradhatnék estére. Még egy hatalmas villányi tésztát tömtem magamba, mielőtt válaszoltam volna és ez idő alatt a "ház ura" is tiszteletét tette az asztalnál, legalább húsz másodpercre.
- Hagyd, Franci, fölösleges... - legyintettem felismerve az utalást, de szerintem ő is tudta, hogy van, akin az sem segítene.
A lányra pillantottam zavartan, kicsit a tarkóm vakargattam, majd apára pillantottam és végül megvontam a vállamat.
- Persze... maradhatok - bár nem igazán értettem, három ember hogy nem boldogul nyolc gyerekkel. Azért annyira nem veszélyesek.

Franci

Az ember nagy nyugodtan aludna, gondtalanul, hiszen a nagy vizsgadrukkban kómába ejtettem magamat. Azaz, nem teljesen így történt. Apuval vacsiztunk valamit, aztán elindultam a szobámba, ahol ledobtam magamat az íróasztalomhoz. Egy ideig szenvedtem a tanulással - igen, jól ment, csak nem szerettem csinálni -, aztán azt hiszem sikerült bekómáltam, mert egyszer csak arra kaptam fel a tankönyv által szétnyomorgatott arcom, hogy valami kopog az ablakomon. Felpattanva kinyitottam és kimeredtem rajta.
- Igen? Ki az? - kérdeztem pár pillanatig pislogva a sötétbe.

Franci

Azt kell mondjam, nem számítottam rá, hogy egy csinos szőke negyedvéla fogja az ablakomat kopogtatni, szóval néztem le egy pár pillanatig, mielőtt eljutott volna az agyamig, mi is történik. Aztán, mint akinek villanykörte gyulladt a feje felett, megcsillant az értelem az arcomon.
- Egy pillanat! - válaszoltam, hogy aztán a lábaim szedve, de a lehető leghalkabban levágtattam a lépcsőn és az üvegajtót kitárva intettem, hogy jöjjön be minél előbb. Becsuktam utána, majd megráztam a fejemet kicsit.
- Mit keresel te itt ilyenkor? - kérdeztem halkan, de számonkérőn majd felsóhajtva lazán megöleltem fél kézzel. - Kérsz valamit inni?

Franci

- És ez pont az éjszaka közepén jut eszedbe, mikor már semmi esélyem ezt nyugodt keretek közt közölni apámmal? Vagy felkeresni a temetkezési vállalkozót a tied nevében? - ráztam meg rosszallóan a fejemet, de igazából tényleg minden ügyben zargathatott volna éjszaka. Neki elnéztem a dolgot, azon ne múljon.
- Hát jó... - tartottam fel a kezemet megadóan, bár meglehetősen értetlenül, de nem akartam a dolgot nagyon firtatni. Aztán megtörtént a nagy leleplezés, én pedig meglehetősen megszeppenve figyeltem őt. Kicsit olyan Zója beütése volt a lánynak, kicsit nagyon.
- Öööö... és utána elmentél egy fodrászhoz, aki ezt művelte veled bosszúból, mert csúnyán néztél rá? - kérdeztem enyhén értetlenül. Egyáltalán nem értettem a dolgot a leányzó részéről. Ennyire elszúrta volna a bájitalt?

Franci

Mindent értően bólogattam, mikor közölte, hogy a bájitaltól sikerült ezt a hajkreációt a fejére varázsolnia. Rettenetesen nézett ki, már ha azt vesszük, hogy én lassan, de biztosan megszoktam a szőke haját.
Hitetlenkedve végigmértem.
- Hát ez a ruci, ez meg mi? - kérdeztem, hiszen még a látványtól is fázni kezdtem. Valentin tuti aludt, vagy otthon se volt, mert ilyen ruhában nem engedte volna ki a hidegbe a kislányát.
- Jó... egye fene - sóhajtottam fel, majd a szemem kissé megdörgölve vonultam a konyhába, elővéve a tejet meg kakaóport, hogy csináljak bele. - kérsz extra cukrot bele...?
Közben vázolta a problémát, én pedig aprókat bólogatva igyekeztem feldolgozni a helyzetet, hogy mégis mi történt, meg miért, meg hogyan. Közben megmelegítettem a tejet és lapátoltam bele neki kakaót dögivel.
- Ez bizony ciki helyzet... - helyeztem végül elé a bögrét.

Franci

- Meg fog fázni a derekad és utána meg majd nyomod az ágyat és jajgatsz! - fújtam nagyot, jelezve, hogy részemről nem helyeslem ezt az egészet. Azért a magam módján aggódtam Franci egészségéért. Még akkor is, ha ilyenekben van otthon, akkor sem tűnik túl melegnek.
A zoknijára néztem, majd szélesen elmosolyodva bólogattam kicsikét. Nem bírtam volna felvenni egy ilyet, de neki jól állt.
- Tényleg nagyon bulis - kuncogtam fel, majd átszolgáltattam neki a már külön megcukrozott kakaót. Ismertem, hogy mennyire édesszájú és így azt is tudtam, hogy hogyan kéri majd az italát.
- Még egy ilyen megjegyzés és nem csinálok semmit a hajaddal! - mutogattam fenyegetően. - Igyekszem kitalálni valamit.

Franci

Közölte, hogy nem is hiányolt, mire kényszeredett mosolyt erőltettem az arcomra. Sosem értettem a női logikát, hiszen ha nem érdekelne mi van vele, most kizártam volna, nem pedig kakaót kevergetek neki a konyha közepén, miközben apám az emeleten alszik.
- Franciska, ne hozz ki a sodromból... az, hogy vizsgaidőszak van és gyakorlatilag ma is arccal előre egy tankönyvben aludtam, nem azt jelenti, hogy nem hiányoltalak, csak azt, hogy élni sincs erőm! - horkantam fel, és ez teljes mértékben igaz is volt. Viszont még mindig nem voltam a helyzet magaslatán, így inkább felraktam egy adag kávét főlni, mielőtt a pultot is közelebbről megszemlélem.
- Jó, jó, asszony, maradj már magadnak, igyekszem gondolkozni! - emeltem fel a kezeim, hogy hóha hó! Álljon meg a menet, én itt a jófiú vagyok, ne tessenek már bántani!
- Miért kéne beszélgetnünk a szerelmi életemről? Érdekel? - szaladt fel a szemöldököm hitetlenkedve. Mi van ezzel a lánnyal újabban?

Franci

Nem gondoltam volna, hogy ilyen kérdések megfogalmazódnak néha Franci kicsi fejében. Nem azért, mert buta lány lenne, hanem mert nem volt egy átlagos téma és még én sem gondolkoztam ilyenen.
- Hát, én nem igazán ragaszkodtam egy házhoz sem... nem tudatosan - ráztam meg a fejem, miközben a kávéfőzőt szuggeráltam, mert ma nem akart lefőni az a lötty.
A szerelmi életem témája egyszerűen soha nem volt túl kelendő, tekintve, hogy ilyesmim nem is igazán létezett. Azaz, volt, hogy volt valami, de az is inkább... áh, hagyjuk az egészet.
- Jó, persze, de eddig sosem érdekelt... - nevettem fel halkan. Tényleg nem volt ilyesmi iránti érdeklődése szinte soha. Szerettem, meg nagyon jó barátok voltunk, ez mégis afféle tabu volt. A kérésre csak bólintottam egy kicsit, hogy aztán ismét kakaó gyártásába kezdjek, aztán megszeppenve nézzek fel rá, majd szomorkás mosollyal.
- Te sosem nézel ki gázul, Vessz... - jelentettem ki magamhoz képest elég halkan.

Franci

Felnevetve bólintottam egy párat, hiszen teljesen igaza volt, tényleg egy kékekhez társítható minta díszelgett az arcomon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy alapban a Levitához kellett volna tartoznom. Én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt.
- Nyolc évesen így is volt, ha ez megnyugtat - nevetgéltem kicsit zavartan, de aztán csak megvonogattam a vállamat, mintha nem is számítana a dolog. Pedig nem így volt. - Tényleg nem fair ez velünk szemben, de remélhetőleg én tiszta leszek. Vagy féljek a mérgezett kondér-keksztől?
Elmesélte, hogy tegnap ő bizony még rettenetesen nézett ki, mert nagyon beteg volt, de én nem tartottam őt akkor sem csúnyának. Legfeljebb egy kicsit megviseltnek, de a kettő nem ugyanaz.
- Jaj, nem, dehogy! - jelentettem ki tiltakozólag, de mielőtt még jobban nekiállhattam volna a tagadásnak, már át is ölelt, én meg kissé szerencsétlenül, de viszonoztam, az arcom a nyakába fúrva.
- Ugyan, csajszi... és a te szerelmi életed, ha már ilyen varázslatos vagy?

Franci

Igazából tényleg megdobáltam mindenféle hülyeséggel, azzal az elképzeléssel, hogy az majd jót fog tenni a kapcsolatunknak. Aztán mindig jött Valentin, hogy ha Veszna még egyszer sírni fog, akkor az egyik plüssmedvém véletlenül levándorol a torkomon.
- Igazán szép kapcsolat volt - bólogattam határozottan, visszagondolva, hogy azért nekünk ez alakult anno máshogy is. Ha nem lenne ennyire ijesztő az apja, talán még máshogy is lehetett volna.
Felvázolt nekem egy ne, túl derűs jövőképet, melynek során egy unszimpatikus lánnyal osztottam meg az ágyamat - nem csak azt. A hideg is kirázott a gondolatra és inkább a bögréjébe öntöttem a forró tejet, hogy a kevergetéssel felhabosítsam, majd letegyem tőle nem messze a pultra.
- Vigyázz, forró! - jelentettem ki, majd nem sokkal később ölelgettem, mintha mi sem történt volna az utóbbi időben. Jó volt így és nekem nem is volt ellenemre, így a nyakának döntöttem a homlokom kicsit, a derekát átkarolva.
- Majd segítek Valentinnak elásni az exférjeid... De ha lehet, inkább keress valami értelmes srácot, aki... nem egy seggfej. - Igazából aggasztott a gondolat, hogy Franci összejönne egy ilyen... izomaggyal.

Franci

- Tudom ám, hogy csak miattam mondod! - cukkoltam, hiszen teljes mértékben képben voltam vele, hogy sosem állna le valaki olyannal, mint... én. Azt hiszem, ez a legtömörebb és őszintébb válasz, amit szolgáltathatok.
Aztán felvázolta, hogy egyszer úgyis elveszem és addigra nem ártana jóban lennem apukával, ami amúgy nem korrekt kérés. Sosem voltam rosszba Valentinnal, eléldegéltünk egymás mellett. Azt hiszem, engem tartott a kisebb rossznak a többi létező hímnemű egyed körében - ha apámat nem vesszük, aki ebben az esetben bizony élesen elütő ellentét. Nem kéne hasonlítgatni az érzelmeit.
- Hát, az azért elég durva lenne.
Közben óva lettem intve, hogy bizony normális lány kell keresnem, mire csak felhorkantam. Nem akarom bántani az itteni közösséget, de az imént említett kategóriával még nem volt dolgom.
- És ilyen lány létezik? - érdeklődtem kissé elhajolva tőle, de nem engedtem el a derekát. Miért is tettem volna?  Végül már kénytelen voltam felnevetni és óvatosan eltűrtem egy tincsét.
- Ha nem ismernélek, azt hinném már féltékeny vagy! - jelentettem ki csibészes vigyorral.

Franci

Kis mosolyt öltöttem fel, mikor az érzelmi drámáira utalt nekem. Oké, persze, nem volt egy könnyű eset, de attól még az én Francim... lehetett volna, ha anno lett volna bátorságom felvállalni a dolgokat. Mostanra meg már belenyugodtam, hogy ez így marad.
- Nem, igazából csak az döbbentene meg, ha ennyire leadnál az elképzelt álompasi követelményeiből - kuncogtam fel, elkapva róla a pillantásomat, majd
gyorsan vissza is nézve rá, mielőtt még félreért nekem valamit.
Azonban a szokásos csipkelődésre egészen másféle reakció érkezett, mint amire számítottam. Semmi vicc, csak egy kérdés. Egy pár pillanatig hezitáltam, továbbra is az arcát figyeltem, majd kissé az ajkamba haraptam.
- Nem. Kéne? - kérdeztem kissé rekedtesen, de a válaszom őszinte volt.
Ekkor szólt, hogy kész a kávé, én meg lekaptam és kikapcsoltam a tűzhelyet.
Hátrapillantottam a vállam felett kicsit, miközben elővettem egy bögrét és tejet töltöttem bele, majd kávét is. Momentán ezzel az itallal van a legintimebb kapcsolatom. Nem bírok nélküle létezni.
- Fura vagy, kedves. Inkább te nem mondasz el valamit...

Franci

Elkezdte sorolni nekem, hogy milyen is az álompasi a számára és meglepő módon egy szó sem esett a kinézetéről. Jó, persze, ez most elítélőnek hangozhat a részemről, pedig cseppet sem szánom annak. Egész egyszerűen a szép lányoknak lehetnek nagy igényeik.
- Persze, érthető. Nem vagy az a tipus, aki egész életében egy helyen akar élni és kutyát akar meg gyereket, miközben a pasija este tízkor esik haza és nem is látja a család. Én sem akarnék így élni - vonogattam meg a vállamat, majd a kávém ízesítésével kezdtem el foglalatoskodni, hiszen az legalább valamelyest felébresztett volna. Végül három kanál cukor után feladtam és inni kezdtem.
- Ühüm. De mondjuk ez nem lepett meg, apád is az mióta szerelmes - vontam meg a vállamat, mintha ez a két szó egy mondaton belül nem lenne halálosan rémisztő. Nem. Ez normális...
- Mi ellen? Nem értelek, darlin'... - közöltem végül immáron teljesen tanácstalanul.

Franci

A kijelentésével kiérdemelte, hogy odavágjak a konyharuhával a combjának, mert hát mégiscsak a férfiúi önbecsülésemet tiporta éppen sárba! Hogy lehet ilyet feltételezni rólam?
- Ami azt illeti, nem, ha pasim lenne, nem szeretném, hogy tízkor essen haza - jelentettem ki végül pókerarccal, mert ha már itt tartunk, csak azért se legyen igaza. Persze, Valentin mellett hogy is várhatná el az ember, hogy ne legyen érzelmileg retardált? Így is nagyon sokra vitte szentem, ahhoz képest, amit az emberek hinnének.
- Már az, hogy te is bediliztél? Aha, eléggé - jegyeztem meg egy második adag kávét is kitöltve, miután az első nem tette meg a várt hatást. Vagy legalábbis annyira sokkolva lettem, hogy nem igen tudtam hinni a fülemnek. Szerelmes. Nagyszerű, nem is tudom, mi hiányzik még az életemből!
- Mit csináltam? - futott fel a szemöldököm az este során sokadszor, ahogyan dobbantva pózba vágta magát előttem. A pultnak dőltem, a karom összefonva a mellkasom előtt, mintegy védekezve az esetleges támadástól.
Az azonban elmaradt.
- Ez... nagyszerű. - nyeltem nagyot, hogy aztán elkámpicsorodottan bámuljak a semmibe pár pillanatig, majd kifusson a vér az arcomból, kis híján a bögrém is elejtve. - Na várj... MI?!

Franci

Azt hiszem, hogy nem a legjobb módon reagáltam le a dolgot, de apám már fel volt készítve Révayékból, én nem számítottam egy hasonló precedensre az elkövetkezendő... ötven évben. Erre kiböki nekem, hogy szerelmes. Belém. Szentisten, mégis mit várt szerencsétlenem? Lehet, hogy az esze kiszőkült, ahogy ő visszabarnult.
Mire magamhoz tértem az első sokkból, már jóformán a kijáratnál járt, én meg a kanapén átvetődve szereztem csak annyi előnyt, hogy aztán a csuklóját elkapva húzzam vissza és karoljam át.
Talán mondanom kellett volna valamit. Talán nem ártott volna. Ehelyett? Az álla alá nyúltam finoman, de határozottan és kissé feljebb billentve a buksiját, megcsókoltam.
- Borzalmas ízlésed van. Majdnem olyan rossz, mint apámnak - nevettem fel végül, finoman elsimítva egy könnycseppet. Nem akartam, hogy szomorú legyen.

Franci

Talán egészen kicsit megijesztettem, de nem volt szándékosan, csak nem akartam egy hatalmas jelenetet rendezni, ahogy ütöm az ajtót és az apja nyitja ki. Azzz határozottan ciki lenne, nem akarok plüssmedvét enni. De, végülis megérdemelném, megcsókoltam a lányát. Nem először.
Hagytam, hogy az arcát a kezébe temetve dőljön nekem, ahogyan sírva nevetett. Annyira lehetetlen helyzet!
- Azt hiszem, tényleg valami dns dolog lehet - nevettem kicsit én is, hogy aztán homlokon csókoljam finoman.
Közölte, hogy ő bizony lázas, ami könnyen lehetséges volt. Legfeljebb elkapom, ennél jobban már úgysem teszem ki magam a veszélynek. Szóval finoman az övéi közé csúsztattam az ujjaim és a lépcső felé húztam.
- Gyere, alhatsz nálam, aztán reggel kitalálunk valamit a hajadra. Együtt - jegyeztem meg halványan elmosolyodva. Nem igazán számítottam erre, lehet, hogy csak a láz tette.

Franci

Egyből jött nekem, hogy van egy csomó mosatlan a konyhában, mire intettem egyet a pálcámmal és a szivacs életre kelve heves suvickolásba kezdett. Megállva arra mutattam, enyhén kiábrándult fejjel, aztán azért elvigyorodtam szélesen.
- Látod? Mágia! - Mintha ez olyan meglepő lenne a világunkban. Mindezek után magammal húztam a lányt az emelet felé, mert ha már ennyire rosszul érzi magát, be is vallja, tényleg nem ártana lepihennie, lehetőleg felügyelet mellett.
- Tanulni? Jaj, hagyj a hülyeségeiddel, Franci! - Ilyet sosem hallott volna tőlem napközben, de most este volt és már csökkent a toleranciám küszöbértéke.  Ám ezt a választ csak akkor böktem ki, miután becsuktam az ajtót magunk után. Nem hiányzott még egy magyarázkodás apának reggel.
Csak megráztam kicsit a fejemet.
- Szerintem így is szép vagy, de ha attól megnyugszik a lelked, moss arcot! - vonogattam meg a vállamat és szélesen rámosolyogtam. Amennyiben arcot akart mosni, megvártam itt, ellenkező esetben pedig leültem az ágy szélére, őt figyelve.
A kérdésre azonban nem tudtam választ adni. Hülyén hangzott volna, ha azt mondom, hogy "bárkit, aki nem én vagyok". Pedig tényleg így gondoltam. Hogy majd valami seggfej lesz, akit utálhatok.
- Nem tudom, dear. Valaki olyat, aki rettenetes seggfej és akit utálni fogok - mondtam tanácstalanul.

Franci

Nos, annyira nem is tartott sokáig neki, mint amennyire gondoltam volna, de nem is egy perc volt, mint egy pasinál. Nem lepődtem meg a tényen, hogy hát ja, elsősorban nem csak az arcmosás volt terítéken. Igazából nem bántam, ő ilyen volt, szerettem is benne, hogy mindig maxos akar lenni.
- Hát, akkor attól tartok, elég rossz... lehetett a szerelmi életed - sunytam le a fejemet elvörösödve kissé. Nem volt jellemző rám, de mit vár az ember, ha egy ilyen lányt fog ki és azt mondja, szereti? Nem mondhatom, hogy én is, mert a szerelem... hát egy jó ideje elraktároztam a lelkem egy olyan részére, ahol nem zavar már.
Figyelemmel kísértem, ahogyan a pólóm ujjával szórakozik, hogy aztán a szemébe pillantsak és finoman a tarkójára csúsztattam a kezemet, röviden biccentve. Végül közelebb húztam kissé, s az ajkaim finoman az övéihez értek. Ki gondolta volna, hogy ez még megtörténhet?

Franci

Azt hiszem, jó ideje nem igen próbálkoztunk ilyesmivel, de ez így volt rendben. Mégiscsak megmaradtunk a magunk dolgánál és nem csesztünk el mindent, amit ilyesmivel el lehet.
- Hm, micsoda meglepő! - vágtam meglepett arcot, de persze kitört belőlem a nevetés. Ez is amolyan benfentes vicc volt, amit csak  a mi elmebeteg családjaink értettek volna.
A csóktól kissé összerezzentem, de aztán intettem, hogy másszon be és aztán követtem csak én, a karomat a derekára fonva és kissé közelebb bújva hozzá. Nem zavart a láza, csak vastagon betakartam szegényemet.
- Addig maradsz, ameddig szeretnél. De ha gondolod, persze... - biccentettem aprót, majd csókot nyomtam még a vállára. Nem akartam, hogy szegényem azt higgye, szégyellem.
- Szép álmokat, Franci.

Apuka

Lássuk be, senki nem igazán számított arra, hogy az én közelemben esetleg olyan lányt lát, akivel nem csak beszélgető-viszonyban vannak. Nos, ezt így is terveztem hagyni, azonban Franci, meg a láza mást tervezték. Persze, ez ilyen, ember tervez, isten végez. Na de ennyire? Szóval reggel, miután Fel ébredtem, meg egy ideig csodáltam a mellettem békésen szundito lányt, majd lassan mozdulasra bírtam magam. Kicsit betakartam, majd mivel apu úgyis lazsis napot tart, indultam, hogy főzzek egy kávét. A lépcső aljában döbbentem csak rá: nem alszik.
-eeee... jó reggelt.

Apuka

Lássuk be tetszik nem tetszik, az ember fia nem arra számít hogy reggel mikor lesonpjogna kávéért, apám már nagyban ott nyomta az ipart a konyha közepén. Látszott meg az arcán a reggel.
A kezében kard helyett palacsintasütő díszelgett, mint holmi fegyver.
- Reggelt, konyhatündér - horkantam fel afféle válasz gyanánt. Azt hiszem, lehettem volna sokkal kedvesebb is apával, de van, mikor egyszerűen nem lehet.
- Nem, nem mondhatnám. Annál ez egy kicsit jóval bonyolultabb. Hogy vagy? Nessa? Valentin? Valaki akiről nem tudok és imád?
Ez az évszázad beszolasi alapjának nagy részét szolgáltatta.
- aha, jól esne. Legyen inkább 2! - telepedtem le az egyik szekre.

Franci

Azt hiszem, ha ez az egész nem éppen a vizsgaidőszak előtt történik, sokkal gyorsabban feldolgozom, megemésztem, majd reagálok Francinak, hogy hogyan és merre tovább. AZ azonban, hogy több fronton kellett egyszerre helyt állnom, jelentősen hasonlatossá tett apámhoz. Néha csak így elméláztam és azt sem tudtam, hol is tartottam öt perccel előbb, vagy hogy az érzéseimmel mit kéne kezdenem. Kösz, apa. Hasznos örökség.
Ma viszont a kastélyból az utam a cukrászdába vezetett, mert szükségem volt a plusz cukorra a vérkeringésemben és ezt csak egy baromi nagy habos sütemény pótolhatta.
Bent pedig feltűnt egy ismerős szőke buksi, hát nem is vonultam tovább, csak leültem vele szemben, széles mosollyal az arcomon.
- Halihó...

Franci

Egy pillanatra elbizonytalanodtam a dolgokat illetően, mert hát nem igazán olyan volt, mint akit szétvet az öröm attól, hogy lát. De már mindegy volt, hiszen ráköszöntem, nincsen visszaút. Inkább leültem vele szemben és az ismét eredeti színében tündöklő haját csodáltam.
- Igen. Én. Alighanem. Jobban vagy? - kérdeztem még egyszer végigmérve, de úgy tűnt, hogy sokkal jobban van és legalább volt rajta rendes ruházat is. Most nem kellett azért aggódnom, hogy esetleg idefagy.
A kávéra néztem, majd kicsit megszaglásztam, de illatra jó volt, hát be is nyúltam, mindenféle további kommentálást nélkülözve.
- Én még mindig szeretem, szóval nincs gond - közöltem, hogy aztán rendeljek magamnak egy citromhabos piskótát. Legalább addig is volt kifogásom, hogy miért vagyok elgondolkozva.
- Mágusjog? Ijesztően nagy mennyiség...