Lenke

Azt hiszem, hogy bármennyire is próbálkozom - na jó, ez hazugság, mert azért annyira nem töröm magam, Bogolyfalva még mindig nem nőtt annyira a szívemhez, valahogy csak nem tudom az otthonomnak hívni. Talán majd egyszer, ha végre elég elhivatottságot érzek hozzá, hogy kicsit jobban körbejárjak... De annak nem ma jött el a napja, mert egyszerűen kibírhatatlan a hőség, ami makacsul befészkelte magát a szobámba. Lehet, hogy ez a sors fintora, amiért újabban folyton itthon ülök. Néha azért ki is szoktam mozdulni, szerintem ez már fél siker... Ez a mai nap is olyan volt, hogy kicsit kellett a levegő, mert itt bent bizony már híja volt. Szóval jobb ötlet híján, mert nem akartam egyedül menni, a mihaszna baglyomat fejbe dobtam egy csemegével, hogy aztán a haragosan csattogó csőrét befogjam egy Lenkének címzett levéllel. Nem sok embert ismertem a faluban, akit meghívtam volna magammal, de ő ilyen volt. A levélbe belefirkantottam az időpontot és a helyszínt is, meg ugye a szokásos formaságok. Utána rávettem magam, hogy végre felöltözzek, a választásom pedig egy fekete rövidgatyára, meg egy fehér pólóra esett, hozzá strandpapucs. Nem volt a kedvenc cipőfajtám, de ez volt az egyetlen, ami most elviselhetőnek tűnt. Fésülködés címén párszor a vállig érő barnás vöröses vacakba túrtam, majd megráztam a fejemet. Hát ez egész egyszerűen reménytelen.
A válltáskámba belegyömöszöltem a teljességgel használatlan, értelmetlenül hatalmas fekete fürdőlepedőmet, meg egy fürdőgatyát, mellé egy tusfürdőt, aztán utamra slattyogtam, egy cetlit hátrahagyva Alexnek, hogy majd jövök, nem a bunyipok vittek el, ne aggódjon.
A faluban sem volt kisebb a meleg, szóval csak nem tudtam hova tenni a dolgot. Minek nekem mágia, ha semmi hasznát nem veszem egy esetleges agylágyulás esetén?
Viszont Merlinnek hála, a Barlangfürdő reklámja nem volt rossz, így az is elég könnyen behatárolható volt, hogy merre is találom azt a bizonyos sziklafalba mélyesztett ajtót. Lenkének még se híre, se hamva nem vol, de nem is csináltam belőle problémát, mert korábban érkeztem, inkább csak a hideg sziklának döntöttem a hátamat és rágyújtottam. Többnyire jó gyerek vagyok, de ez az  orbitális jellemhibáim egyike.

Lenke

Igazából gondolkoztam rajta, hogy ilyenkor nem kellett volna ilyen hamar elindulnom otthonról, mert hát... az azzal jár, hogy várakozhatok, ami meg nem előnyös, mikor a 30 fok fölötti időjárás tombol.
Én azért feltaláltam magamat, mert előhalásztam a cigimet és rágyújtottam, ami azért is volt jó, mert a mentolos füst kicsit változatossá tette a rémesen állott és fülledt levegőt. Aztán már csak arra eszméltem, hogy valaki közeleg a látóhatáron, és ahogy közelebb ért, rá kellett eszméljek, hogy Lenke az. Halványan elmosolyodva intettem neki, majd ismét a hajamba túrtam elgondolkozva, persze nem a veszélyes kezemmel.
Gyorsan meg is szabadultam a füstölgő kátrány rúdtól, mikor Lenke ideért, majd halványan elvigyorodtam.
- Helló. Jaj, nem, nem, dehogyis. Én jöttem korábban, mert féltem, hogy nem lesz energiám megmozdulni, ha tovább várok - nevettem el magamat, majd vállat vontam és elfojtottam a mosolyomat, végigmérve a leányzót. Mit ne mondjak, eléggé kitett magáért, annak ellenére, hogy csak fürdeni indultunk. Nem tettem szóvá.
- Hogy vagy amúgy? Nem láttalak egy ideje - állapítottam meg elgondolkozva, majd kitártam előtte az ajtót és betessékeltem úriemberhez méltóan. Ez amolyan megszokás volt a részemről, meg ugye amúgy is szívesebben lettem volna bent, ahol már kevésbé van forróság.
Belépve körbepillantottam, majd a pulthoz lépve kifizettem a két belépőt, ha már egyszer én invitáltam meg. Mikor megkaptuk a pecsétet ismét rápillantottam, majd a lépcső felé.
- Átöltözés után találkozzunk ott a központi teremben? Mármint tudod, a szökőkútnál. Nem öt órakor... - ráztam meg a fejemet halkan felnevetve, miközben lefelé baktattam a lépcsőn.

Lenke

Persze muszáj volt felnevetnem a kijelentésén, miszerint öregek vagyunk mi már ehhez az időhöz. A legrosszabb, hogy valamilyen szinten igaza van, mert hát a legtöbb gyerek, akit idefelé láttam, teljes lelki nyugalommal nyalta a homokot az útról most is. Nem zavartatták magukat a gatyarohasztó hőség miatt. Bezzeg én azon gondolkoztam, hogy a testtömegem hány százaléka párologhatott el a melegtől.
- Egyet kell értsek veled sajnos... Mi lesz így később...? - kuncogtam szórakozottan, miközben végigmértem kicsit, ami szerintem neki is feltűnt. Legalább benne még megvolt az igény arra, hogy jól nézzen ki, ami elég sok mai nőből hiányzott. Elmesélte, hogy mostanság többször kap szabadságot, mert ugye kevesebben vannak és nem akarják túlterhelni őket, mire lassan bólogattam, elgondolkozva. Volt logika benne, én is hasonlóan jártam volna el.
- Az azért nem rossz, hogyha van néha egy kis szabadidőd. Az Mt képzés? Hát nem tudom, nekem a Roxfort után egy kicsit furcsa, hogy őszinte legyek, ugye főleg az, hogy magyarul folyik az oktatás. De alapvetően nem rossz, egyáltalán. Csak kicsit tartok a vizsgaidőszaktól. - vakargattam meg a tarkóm egy enyhe grimasz kíséretében. Ha valamiben nem voltam biztos, akkor ez egy szokványos gesztus volt tőlem. Közben beljebb tessékeltem magunkat, meg ugye fizettem, mielőtt még Lenke különösebben a pénztárcájába kotorhatott volna. Anyám nekem azt tanította, hogy ha meghívsz valahova egy hölgyet, úgy illik fizetni. A köszönetére csak halvány mosollyal legyintettem, hogy hát, nem tesz semmit.
Nekem viszonylag gyorsan ment az átöltözés, szóval a fekete fürdőnacimban és egy másik, immáron tisztább strandpapucsban csattogtam ki a közösségi térbe.
- Hm, nem tudom. Neked melyikhez lenne kedved? - érdeklődtem lepillantva a lányra, majd a látható medencékre. Az ajkamba haraptam elgondolkozva majd igazából kettőt szúrtam ki magamnak. - A színes habos jól néz ki, oda majd mindenképpen tenni kell egy vizitet... de az is jól néz ki, ahol a mennyezetről folyik a víz. Tanácstalan vagyok. Szerinted?

Lenke

- Ne felejtsd ki azt sem, hogy majd mérjük egymás vérnyomását, meg ugye összehasonlítgatjuk a hallókészülékeinket, hogy melyikünk fogja majd jobban hallani a pletyka alapot a szomszédból. - kontráztam rá, nevetve, mert hát ugye ez az egész csak vicc volt, legalábbis a részemről mindenképpen. Egyelőre nem kívántam járókeretes vén trotty lenni, az apám dolga lesz egy pár évtized múlva, én már csak megörökölni akarom azt a mankót.
Lenke meglepő módon tényleg érdeklődött az iránt, hogy milyen itt az oktatás és hogy én hogyan viszonyulok hozzá, szóval elgondolkozva pillantottam körbe, majd rá.
- Hogy őszinte legyek, de, elég fura magyarul tanulni, néha kénytelen vagyok szótárazni, mert egyszerűen nem jut eszembe egy bizonyos szó. Szerintem a mestertanoncok dolga jóval kevésbé megfigyelt folyamat, mint mondjuk az általános diákoké, szerintem nem figyelnek ránk annyira. De aztán nem tudom, erről inkább egy tanárt lenne érdemes megkérdezni. Én tanácstalan vagyok. - nem akartam füllenteni és hát azt hiszem, hogy ez volt az igazság. Még nem voltam itt annyi ideje, hogy komolyabb ötleteim lehessenek arról, mennyire is szigorú a rendszer. Talán majd egy pár hónap múlva.
- Majd inkább az első vizsgaidőszak után fogok nyilatkozni erről. Gondolom addig neked is ráér, nemde? - kérdeztem szórakozottan, majd gyors letudtuk az öltözést mindketten. Ahhoz képest, hogy nő, elég hamar megvolt az átvedléssel, szinte alig kellett várnom rá. Ezt egy elismerő bólogatással nyugtáztam.
Végül a szavazatok döntő többségben a színes habos mellett lettek letéve, szóval száraz helyre pakoltam a törölközőmet, majd elmerültem nem sokkal később a habok között. Üdítő élmény volt egy kicsit lehűlni, arról nem is beszélve, hogy a hab határozottan szórakoztató volt.
- Szerintem ez egy jó döntés volt - fújtam a tenyeremről némi habot a hölgy irányába.

Ráhel  

Nem mondhatnám, hogy apám munkahelye - és egyben második felesége - annyira a szívem csücske lett volna, de néha tettem ide kisebb kitérőket. Többek közt olyan alkalmakkor, mikor apa bejelentette, hogy sokáig dolgozik és nem vitt ebédet, esetleg csak meg akartam látogatni jó fiúhoz méltóan. Néhányszor azonban pofára estem a meglepetés találkákkal és nem találtam őt itt a környéken, mert már elment, vagy még bent sem volt.
Ma azonban csak szerettem volna egy helyet, ami nem a házunk és semmi köze nincsen az iskolához. Le akartam tisztázni magamban, hogyan is fogok majd boldogulni az életben, mit tanulok majd, ha itt végeztem, esetleg dolgozni fogok-e.
Ehhez pedig az egyik hinta tökéletesen megfelelő helyszínül szolgált. Szépen ledobtam magamat és a farmeros lábaimat a levegőben lógálva dudorásztam valami igen gyermeteg dallamot, miközben hanyatt dőltem a teknőc hátra emlékeztető hintában. Gyerekkoromban is ez volt a kedvencem és ez azóta sem változott semmit. Ez a hinta ugyanolyan baró maradt. Néha a gyerekek furán néztek, amiért ilyen idősen is képes vagyok ide mászkálni, de néhányukkal egészen jól el tudtam beszélgetni. Más volt a világképük, mint a legtöbb embernek.
Rövidesen feleszméltem a kábulatból és rájöttem, hogy nem csak én hintázom, egy másik szintén ringatózik, hát arra sandítottam.
- Hahó?

Mr Lasch

A vizsgákra való veszett tanulás kifejezetten megviselte a szervezetemet a napokban. Ezért az éjszakák többségét a kastélyban töltöttem, jobb is volt így, legalább azon sem kellett aggódnom, hogy apám majd félhullán benyit hajnalban és rámmorran, miért nem alszom inkább.
Azonban a mai nappal a szervezetem úgy döntött, hogy épp eleget tanult már, köszöni, nem hajlandó további ismeretanyagok befogadására. Csak ültem a jegyzeteim fölött, bámultam rájuk, néha elolvastam és mégsem sikerült semmit megjegyezni. Így tehát minden bűntudat nélkül keltem fel az asztal mellől és kezdtem öltözni, hogy találkozzak Mr Nagymenő-minisztériumi-manussal. A kedvéért még arra is képes voltam, hogy az ing helyett egy képregényes pólót és farmert válasszak öltözékképpen. Amúgy is sokkal jobban preferáltam ezt. Végül öt perccel a megbeszélt idő előtt futottam be a Falatozó elé, ahol Ervin már nem meglepő módon ott ácsorgott.
- Hova siettél ennyire? Még én is bőven idő előtt vagyok! - horkantam fel végül, megveregetve a vállát, hogy jelezzem: helló, jelen!

Dér Jankó

Valahogyan egyáltalán nem lepett meg a tény, hogy amint karnyújtásnyi távolságba keveredtem Lasch úrhoz, abban a pillanatban már meg is ölelt. Persze, kaphatnék sokkot, hogy miért csinálja meg engem ne ölelgessen, de miért is? Helyette inkább kissé esetlenül ugyan, de viszonoztam a gesztust, megveregetve finoman a hátát.
- Hé, nehogy aztán rám kend! Kettőnk közül te vagy olyan hű de elfoglalt. Nehogy sírj nekem, mert ülhetünk pityeregve az asztal mellett két oldalt, mint valami rakás szerencsétlenségek - nevettem el magam halkan, pedig teljesen komolyan gondoltam. Ha nekem valaki fontos volt, akkor néha már túlzottan is fogékony voltam az illető érzelmeire és a nevetésből pillanatok alatt retardált fóka módján történő visítás lett, a szipogásból pedig könnyáradat. Persze, fagyos volt, hát biccentettem, hogy akkor nincs más, irány befelé.
Bespuriztam hátra, hogy aztán a melegtől lassan feleresztve megszabaduljak a kabátomtól és egy tincset zavartan lökjek odébb a homlokomból. Ideje fodrászhoz menni.
- Áh, semmi sok. Vizsgaidőszak lesz, tanulok ezerrel, de az agyam betompult, asszem túlzásokba estem - nevettem fel kicsit megdörgölve a szemeim, hogy rendes működésre bírjam a bent ketyegő valamit, sikertelenül. - És a minisztériumban?
Ahogyan sejtettem, azért ez a póló sokkal jobb hatással volt a kedélyállapotára, mintha kiöltöztem volna és beállítok nyakkendőben. A helyében már csömöröm lenne tőle.
- Igen, tudom. És jól is járnál, de nem vagyok nő, szóval buktad. Mit iszunk? - kérdeztem végül felcsapva az étlapot.

Lazánka  

- Az még nem is hangzik olyan rosszul, mint mondjuk az, hogy szerelmet vallottam a nődnek, aki erre mindkettőnknek kosarat adott. Ez jobban illik a helyi nénikhez - nevettem el magamat kissé. Ha az ember elindít köztük egy pletykát, tíz perc múlva a falu végére ér, de teljesen kifacsarva, nincs mese. Azért látszik rajta, hogy egy jó ideje nem ökörködött már senkivel, az ilyesmi meg le tudja lombozni az embert. Ezért nem szabad korán munkába állni.  
- Csak ne hagyd, hogy bármibe rángasson, nem fogok bíróságra járkálni a hülye fejed miatt! - jelentettem ki harciasan, de egyértelmű volt, hogy én lennék az első, aki a cellája előtt ugrálna, hogy: "Lasch... Héló! Börtöntöltelék! Hahó". Röhej. A kérdés hallatán futólag eltöprengtem, de aztán lassú fejrázásba kezdtem. Fura is volt kicsit.
- Nem tudom, nem hallottam ilyesmiről. De apa mostanság nem beszél annyit az előkészítőről, meg amúgy is ritkán látom... - Persze, erről nem csak ő tehetett, hanem az egész família, az élen velem, majd magával és az előkészítővel, aztán Franci és Valentin.
Egyszerűen nem tudtam elképzelni róla, hogy majd pont neki fog hiányozni a vizsgákkal járó stressz.
- Cseréljünk! Te bemész, megírod a bájitaltan vizsgámat, én meg nyakkendőt öltök és végzem a dolgod az irodában, aktakukac - néztem rá provokáló pillantással, amit egy pimasz mosollyal körítettem. Azért jó volt kicsit olyannal lógni, aki mégis velem egykorú és nem nőnemű egyed. És Ervin, persze.
- Mondtam, hogy nem neked való a minisztérium, papa... - ráztam meg a fejemet, majd lemondó sóhajjal legyintettem nagyot. Aztán jött az a katasztrofális ötlet a részéről, hogy kérjünk napi ajánlatot, ami tényleg rettenetes döntés volt.
Így hát evidens, hogy belementem.
- Jó, legyen úgy. Legfeljebb kapunk valami undormányt - vigyorogtam szélesen, mint valami hibbant. Azt hiszem, nem vagyunk egymásra jó hatással.

Mer' a nézését...

Persze kiröhögött, én meg ettől felhőtlenül boldog voltam, hiszen ez volt ennek a kis találkának a célja: random brainstorm és egy kis lazulás, neki a munka, nekem a könyvek mellől. Az ötletére én törtem ki röhögésben és az arcom a kezeimbe temettem, hogy ne vágjak nonstop retardált fejeket.
- Ez jó, ez tetszik! Tuti ez történt, én erre szavazok! - törölgettem a könnyeimet a végére, mert hát ennyire szar ízlésű nő nem igazán létezhet. Először dob engem, majd Ervint? Ugyan!
Csak akkor vettem kicsit komolyabbra a hangom, mikor arról volt szó, hogy azért figyeljen, mibe keveredik bele, mert nem akarok csápolni a cellája előtt egy "free kisses" pólóban, amin dementorok vannak. Nem, barátocskám, felejtős.
- Hm? Ja, nem tudom... Nem hiszem. Megint hajtják a hülyeségük a másik vén csonttal, lehet összekaptak, vagy nem tudom - vontam meg a vállamat lazán végül. Én szerettem mind a kettőt a magam módján, de néha ingerem lett volna a fejüket az asztalba verdesni, csak egy kicsit, úgy szeretetből. A kérdésére csak röviden biccentettem, hiszen apám kicsattanó formában volt az utóbbi időben, egy rossz szavam nem lehetett rá, még a gyászos dátum ellenére sem.
- Úgy nézek ki, mint aki nem? Ugyan már, haver, velem minden oké - legyintettem és nagyjából így is gondoltam. Egy ideje már nem gyászoltam anyámat, úgy gondoltam, egy sokkal jobb helyen van most, ahol nincsen fájdalom és betegség, sem csalódottság.
- Akkor ezt lemeccseltük, én úgyis kompromisszum- és segítőkész vagyok, egy rossz szavuk sem lesz rám az irodában. A bájitaltan meg a könyökömön jön ki, hatszor olvasok el egy mondatot és azután sikerül felfognom az első pár szót... Ez az ajánlat annyira vonzó... - gondolkoztam el, de a vigyor az arcomról egy pillanatra sem tűnt el. Túlzottan el tudtam képzelni magunkról azt a bizonyos cserét, még ha nem is túlzottan szabályos vagy erkölcsileg helyes cselekedet lenne. Ebben e mesügében mindig ez volt a különleges: hogy elhitte magáról.
A pincér reakciója vagy nagyon színlelt volt, vagy megdöbbent esetleg utalni akart rá, hogy ez tényleg nem jó ötlet, de semmiképp nem volt bíztató.
- Szerintem ezt besz.ptuk fiam. Mit kapunk, sárkánygolyókat? Szalamandra-szószban? - vágtam undorodó grimaszt, de ismét kuncogni kezdtem.

Tűzről pattant Lazánka  

A mondata végére majdnem átugrottam az asztal fölött, hogy befogjam a száját, de végül csak a székben egyre lejjebb süllyedve öltöttem rákvörös színt és túrtam a hajamba. Jó, rendben, a haverom teljesen retardált, nincs mit tenni. A végére már csak rázkódtam a visszafogott nevetéstől, hiszen a környező asztaloktól persze minket figyeltek.
- Oh, kapd be, jó?! - vágtam hozzá a kezem ügyébe akadó csomag papírzsebkendőmet, mert valahogyan le kellett vezessem a "feszültséget" rajta, mert előbb-utóbb lehet kiütném. Persze egyáltalán nem haragudtam rá, csak kellett valami kifogás, hogy piszkálhassam.
Végül felegyenesedtem és kicsit nyújtózkodtam is, hogy nagyjából kiegyenesítsem a gerincemet, hogy aztán elégedett vigyorral bámuljak rá, enyhén oldalra biccentve a fejemet. Kettőnk közül ő volt a nagy csajozós, én jobban elvoltam magamban. Így voltunk nyerő páros.
- Vigyázz, mert szavadon foglak! - közöltem végül pimasz grimasszal az arcomon. Bár a kivitelezését még nem tudtam elképzelni, meg azt sem akartam tudni, mekkorát kapnék, ha fény derülne rá, hogy nem magam mentem be a vizsgára. Nem mintha ez megállítana bármiben is. A gondolat minden esetre nagyon tetszett.
Aztán persze produkáltam magam, kitalálva a legundorítóbb kaját, amiről az ember álmodhat, ez persze el is érte a célját.
- Finnyás vagy, Ervin! - vágtam rá dacosan, majd ismét elfojtottam egy vigyort. - De én is. Fúj!
Ekkor érkezett meg a pincér a két tányérral és az üdítőkkel, amit aztán le is pakolt elénk és én ugyanolyan tanácstalanul meredtem Laschkára, mint ahogyan ő rám. Most ez mi a...? Jómagam csak biccentettem a pincérnek, aztán beleszagoltam a pohárba és evőeszközt szereztem, míg ez az eszement beleivott.
- Azért ne okádj az asztalra, légyszi! Ö... ugye nem a szemöldököm fogod lelihegni a helyéről következő körben? - kérdeztem, most már komolyan kétségbeesett fejjel meredve a palacsintára, amit megbökdöstem a villámmal, mintha fennállna annak a veszélye, hogy esetleg megmozdul. - Mit csinálunk, ha visszaharap? - Ez utóbbi kérdést már megszeppent fejjel, de teljes komolysággal tettem fel.

Franci

Ash számára nem volt szokatlan az iskola. A szünet során már már egészen hiányzott is neki, hogy legyen valami, ami lefoglalja a szürkeállományát. Az, hogy megbukott, egyszerűen képtelenségnek tűnt a szemében, mikor annyit készült a vizsgákra... Leginkább a folyamatos stresszre lehetett fogni a dolgot, mikor vizsgázott, mindig rátört a félsz.
Azóta már továbblépett ezen, most is éppen lelkesen tömte magába a gyümölcslevest az arcocskájába. A meggyektől már lassan olyan formátumot öltött, mint egy hörcsög három tál sárgarépa után. Ekkor tipegett be a szőke a gyönyörű görög istennőhöz hasonló lábain. A srác egyből látta, hogy valami nem okés, így hát fel is pattant és átpakolta magát a látványosan feldúlt leányzó mellé.
- Na mesélj, minden oké? - közben hevesen integetve jelezte egy háztársának, hogy húzzon onnan és hagyja őket beszélgetni. A tányérját is sikeresen mentette át, talán megmarad.

Franci

Tény és való, hogy Ash sosem volt egy Casanova, de attól még neki is feltűnt, hogy  tényleg beszélni akar róla. Ez olyan, mint mikor azt mondják, hogy semmi. Az is azt jelenti, hogy véged van ember. Ezt már ő is tudta, hiába volt elég tapasztalatlan.
Nem sokkal később ki is bújt a szög a zsákból és leányzó elmesélte, hogyan szenvedett balesetet a ruhája. Nathaniel most először vetett komolyabb pillantásokat a meggyötört egyenruhára és azért el kellett ismernie, hogy még így is elég jól néz ki a szöszi. Sőt. Attól még nem kéne így mászkáljon az iskola falai között, mikor ennyi itt a pasi.
- Oh, sajnálom szívem. Akkor ez egy ilyen peches nap... - a száját elhúzva próbált valamiféle lelkitámaszt nyújtani a barátnőjének, noha tudta, hogy nem túl jó benne. Attól még senki nem mondhatja azt, hogy nem is próbálkozott.
Tudta ő, hogy a tanárok is mennyire szemetek tudnak lenni, ha rossz napjuk van, nem kellett már bemutatni neki. Felagundnak pedig szerintem még sosem volt jó napja, mióta tanerőnek állt.
- Reptan? Az a csávó annyira fura... Nem kéne hazamenned átöltözni, vagy valami? Nekem totál nem szimpi az ipse. Még csak negyedikes a barátnője. - Nem gyakran szokta kibeszélni a "fajtársait", de attól még ez a csávó nem esett a szimpátia-körébe.
- Jaj, semmi baj, cica, nekem az első izgalmas dolog a napomban a gyümölcsleves volt... - mesélte éppen semmiféle lelkesedést nem mutatva az órák iránt. Már volt minden, tudta a dolgokat, igazából akár aludhatott is volna, akkor sem marad le semmiről.

Franci

Hiába is próbálta volna feldobni a napot, jelen egyedül pillanatban arra volt alkalmas, hogy meghallgassa Franci óhaját-sóhaját, panaszát, esetleg még egy kicsit pletykáljon. De ez volt minden, amit jelen pillanatban nyújthatott, a gyümölcsleveses tálon kívül.
- Most mi van? - Soha nem volt nagy pletykás, éppen ezért nem is értette, miért kell rögtön ráförmedni. A srác éppen nem volt jelen az ebédnél és a barátnője sem a házba járt, akkor meg miért kellene olyasmin izgulnia, hogy ki mondja vissza neki a dolgot. Az Edictumnak hála így is eleget folyt róluk a szó.
- Sem, azt hiszem. Azt beszélik, még csak most lesz 17. A srác talán 26? Valami hasonló - vont nagyot a vállán, jelezve, hogy nem különösebben kérdezett utána még a dolognak, pedig aztán akár meg is tehette volna.
- Czettner Maja - ezt az információt viszont pontosan tudta. Ez már annyira nyilvánvaló volt, hogy szinte fájdalmas, de jóval azelőtt, hogy a pasi it kezdett volna tanítani. Arra a kérdésre, hogy akkor miért kezdene mással, lazán vont egyet a vállán. Az ilyen pasiknál sosem tudhatja az ember. Végül is annyira nem volt nagy kunszt az egész, de jobban szerette volna, ha nem nézegette senki Franci formás lábikóit.
Azt meg sem próbálta vitatni, hogy a leves jó. Kellemesen halványrózsaszín volt, krémes, tele gyümölcsdarabokkal, éppen annyira, hogy ne tűnjön kásának, de túl kevés se legyen. Sok háziasszony összetette volna a két kezét, ha hasonló finomságot képes főzni.
- Arra gondolsz, hogy...? - Értette a célzást, de egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Franci tényleg lógni akarna órákról. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy az apukák nem voltak a ház közelében, Lili itt ült és a ház üres.

Franci

A kérdésére Nath csak egy apró fejrázással tudott válaszul szolgálni. A Navinés legjobb tudomása szerint még fiatalkorú volt és nem is értette az egész kapcsolat lényegét, mert bizony a friss tanerő sokminden volt, de kedves semmiképpen. Nem tett jó első benyomást az eridonosra, a maga beképzelt, mosolytalan, humortalan valójával.
- Már látom is az első randitokat. Biztosan bukna az ötletre... - igyekszik elviccelni a dolgot, de azért a gondolatra mégiscsak gombóc ül a torkában. Mi van, ha a szőke tényleg komolyan gondolja? Mindenki jobban járt azzal, hogy a kanalat szorongatva inkább ismét a meggylevesre koncentrált.
Senki nem merte volna tagadni, hogy Olive nagyon szép nő volt, de neki már egy jó ideje teljesen más volt az ideálja, amibe a csinos LLG tanárnő egyáltalán nem passzolt. Neki csak a nyakigláb szőke kellett, aki most éppen az agyát próbálta húzni. Neki pedig mindebből semmi fel sem tűnt... A pillantását pár másodpercig a tanári karon legeltette és csak azután nyitotta ismét szólásra a száját.
- Hogy én? Húúú... Talán Erdős-Prinz tanárnőt, ő olyan nagyon szép és elég kedves is - nehezére esett ilyesmiről beszélni, de tudta, ha nem ad választ, akkor a szőke úgysem lapoz addig, míg ki nem szedi belőle. Okos enged, azt mondják. Ő mindig próbált okos lenni, csak a legtöbbször nehezen ment neki, sok időt vett igénybe a művelet. Valahogy nem lepte meg a dolog, mármint hogy Franci beavatta, hogy a lányok ilyesmiken gondolkoznak, meg néha a fiúk is. Ő is értette, sok ismerőse szerette volna a tanári kar egyik-másik tagját az ágyában tudni.
- Részemről... rendben van - eléggé bizonytalanul hangzott, de nem zavartatta magát, így is komolyan gondolta. Előbb azonban szerette volna befejezni az ebédjét. Már úgysem tudtak neki újat mondani, hiszen tavaly jó gyerek volt, szinte minden órán ott volt, ha betegség nem tartotta távol. Kisfiús mosollyal pillantott a mellette ülő vélaszármazékra, majd inkább ismét az evésre koncentrált. - De semmi szerelmünk lapjai...