Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Még szerencse, hogy Nessa épp nem régen érkezett vissza, és úgy döntött, benéz a rendelőbe, hogy minden rendben van e.
Már zárva van a bestiárium, így nem kell mást csinálnia, csak körbe néznie, és kicsit megdögönyöznie régen látott állatait. Nem is számít eseményre.
Ám ekkor... hirtelen valami dörömbölést hall. Kell egy kis idő, mire ráébred, hogy ez bizony az ő ajtaján van. De miért? Hiszen már zárva vannak. Talán... valamiféle vészhelyzet?
Máris fogja magát, és gyorsan kimegy hátulról a bestiárium előterébe, ahonnan az üvegablakon át már meg is pillant az ajtóban egy lányt.
Int pálcájával, hogy feloldjon a zár, és azonnal nyitja is a bejáratot.
- Mi történt? Baj van?
Ezzel kezdi. Mert hát jobb, ha nincs udvariaskodás, ha tényleg baj történt. Ha pedig nem, hát ráér utána is.

Nessa nagyokat pislogva néz a lányra... de mivel is csináljon mit?
Aztán a kis szőkeség zokogásban tör ki.
- Na... csak nincs itt akkora baj... - próbálja vígasztalni, és előhúz egy zsebkendőt a zsebéből - jó ha mindig va az embernél - hogy a lány felé nyújtsa azt.
Ekkor azonban előkerül a furkász, Nessa pedig még meglepettebb, mint eddig volt.
- Egy furkász? - teszi is fel a kérdést, hiszen azért nem mindennapi, hogy ilyen kisállatot hoznak neki. Miközben hallgatja a lányt, már hajol is le az állatkához, hogy közelebbről megnézze. Aztán kiegyenesedik, és ellép az ajtóból.
- Gyertek be! Arra van a rendelő. - mondja is határozottan, majd mutatja az irányt, miközben int pálcájával, s felgyulladnak a mutatott irányban a fények.

- Na, mindjárt megnézzük! - próbálja nyugodt hangnemével kicsit a lányt is nyugtatgatni. Amikor belépnek, bezárja mögöttük az ajtót, majd a nyomukban ő is a vizsgálója felé veszi az irányt.
- Biztosan meg tudjuk menteni, ne aggódj! - próbálkozik közben még. - Nem fogod elveszíteni! Igen, oda tedd kérlek...
Oda is lép az asztalhoz, ahová a mozdulatlan furkász kerül, és számára is rögtön látszik, hogy valami valóban nem stimmel, hiszen ezek a kis állatkák igencsak aktívak szoktak lenni, minden körülmények között. Itt pedig még sok szép fényes dolog is van.
- Mióta ilyen? Evett ma valamit? - kérdezi, miközben elkezdi óvatosan nézegetni és tapogatni a kis orrontót.
- Hol tartod? Hol szokott aludni?

- Ugyan, semmiség... ha vészhelyzet van, hát vészhelyzet van. - mosolyog bátorítóan. - És tegezz csak nyugodtan.
Figyeli amit a lány mond, miközben kicsit megemeli az állatkát is, és minden irányból alaposan megnézegeti.
- Nos igen, a csillogó dolgok... néha áss el neki pár galleont a kertben, hogy lefáraszthassa magát... erre a célra pont jó a leprikón arany. - motyogja közben csak úgy mellékesen.
- Gondolod, hogy képesek lennének rá? Hogy állnak hozzá a többiek? A kastélyban laksz ugye? Ő is ott van akkor? Egyébként mit adsz neki enni? - tesz fel ismét egy sor kérdést vizsgálgatás közben.
- Tegnap milyen volt? Mit csinált, merre járt? Nézted ma már a zsebecskéit?

A vészhelyzetes dologra csak mosolyog. Tudja ő milyen aggódni egy állatkáért.
- Szerintem kell lennie a Mindenki Bestiájában... habár a furkász nem hétköznapi háziállat. Pont a sok csínytevése miatt. Nálam viszont mindig van egy kevés, hátha el kell mennem egy-egy kertbe furkászt fogni, akkor könnyű elcsalnom vele, hogy kivihessem az erdőbe, ahol szabadon lehet és nyugalomban. Adok majd neked párat amíg megtudod honnan tudsz majd szerezni. De csak pár napig jók. Fogyóeszköz, mint az étel, mert pár nap után köddé válnak. Hamis galleon.
A karácsony hallatára elnyom egy félmosolyt. El tudja képzelni, milyen lehetett.
- Zöldségek? Igen, az végül is jó. Földalatti állat, így szeret gyökereket rágcsálni... néha egy-egy gilisztát is... mióta van meg? Mennyi idős?
Elkezdi tapogatni az állatka hasa alját.
- Nem érzed kicsit nehezebbnek, mint tegnap?
Inkább felteszi ezt a kérdést, mert hát sosem lehet tudni.
- Nem is szabad bezárni egyébként. A furkásznak kell a szabadság. És a játékra való lehetőség. Viszont nem árt szemmel tartani, mert hajlamos túlzásokba esni... hol találod meg, amit elcsen?

- Igazán nincs mit. És nem kell visszaadnod, úgyis eltűnne. A kereslet meg nem olyan nagy rá, csak nem könnyű beszerezni meg köddé válik egy idő után, és inkább csak vicces holmi, de a furkászoknál jól jön... Három éve?
Kicsit még vizsgálgatja.
- Ha jól nézem, nem sokkal lehet idősebb három évnél.
A ládát hallva aztán hangosan felnevet.
- Igen, ez egy nagyon jó ötlet! Még egy cetlit is írhatnál rá, hogy "Elnézést, hogy elvettem tőled... aláírás..." - elgondolkodik. - Hogy is hívják a kis rosszcsontot? Jut eszembe, még a Te nevedet sem tudom. - mosolyog.
A tapogatás közben hirtelen megáll.
- Ez az... nézd csak meg itt! Fogd csak meg! - az állatka hasa aljánál van a nő ujja.
- Itt egészen kemény, érzed?

- Inkább az, hogy fényes. - mosolyog Nessa. - A diákoknak szokott vicces lenni... adnak pénzt a barátjuknak, az meg nézi, hogy eltűnt... hasonlók, tudod. Ennek a kis gézengúznak meg amíg nem tűnik el a pénz, jó kis vadászat lehetőség.
Röviden felnevet egy kicsit azon is, hogy a lány apukája nem nagyon örült az új szerzeménynek.
- Hát igen, nem éppen szokványos kis kedvenc... de hát nekem egy hippogriff van itt hátul... - von vállat vigyorogva.
- Szóval Ron... hát szia, Ron. - duruzsol kedvesen a furkásznak, majd fejcsóválva Ráhelre pillant.
- Ugyan már, sokkal fontosabb volt ez a kis édes, mint az, hogy itt illedelmeskedjünk. - kacsint egyet. - Ráhel... szép neved van. Most kezdted a Bagolykövet? Melyik házba osztottak be? - érdeklődik egy kicsit, csak, hogy teljen az idő, amíg vizsgálódik, és a lány is kevésbé pánikoljon. Ekkor találja meg a különös keménységet.
- Hm... ahogy sejtettem. - vigyorodik el hirtelen szélesen a lány kérdésére.
- Tudod, mondtam nem rég, hogy hajlamosak túlzásokba esni. - néz Ráhelre egy kicsit.
- Hát... ez most nem lesz a kedvenc pillanata... de fogd meg kérlek így, a hátsó lábain állva! - emeli meg az állatot egy picit.
- Na Ron... most megnézzük mit rosszalkodtál! - mondja kedvesen az állatkának... aztán a következő pillanatban hirtelen eltűnik egy kicsit a keze a furkász bundája alatt a hasánál, ott ahol az erszénye sejthető az állatnak.
- Meg is van! Valami jó nagy dolgot gyömöszölt be magának! Nem csoda, hogy mozdulni sem bír, és semmi kedve! - nevet egy kicsit a nő. - Így semmi nem tud se ki se be jönni... na mindjárt kiszedjük! Nem lesz itt gond! Utána egycsapásra jobb kedve lesz, meglásd! Tartsd erősen, és szólj ha készen állsz!

Végre elkészült mindennel.
Így Nessa pár órával azután, hogy Tommal találkozott, már úton van a megadott címre, hogy elvigye a kis gézengúzoknak a tetemes mennyiségű vacsorát. Végre főzhetett. Kibontakozhatott, és annyit csinálhatott, hogy még szégyellnie sem kell. Spagetti, gyümölcsleves, ilyen olyan sütemény desszertnek... persze mind gondosan előtte lebegve tágító bűbájokkal ellátott fazekakban és tálakban.
Hamarosan meglátja a házat, és nagy levegőt vesz. Hát lesz ami lesz, ő megy és becsenget, ha már ennyit dolgozott vele.
Annak rendje és módja szerint az ajtóhoz sétál, szépen oldalra lebegteti maga mellé a dolgokat, aztán csenget. Már ha van csengő, de biztosan van. Ha meg mégsem, akkor a kezét is tudja használni kopogásra.

Szerencsére nem kell sokat várnia, és máris kinyílik az ajtó, hogy megjelenjen benne az a szőke leányzó, akit napközben is látott.
- Jó estét! - köszön vissza vidáman. Így meg pláne, hogy már tudja, ki ez a lány.
- Valami olyasmi lehetek... - vigyorog.- Találkoztunk ma már. Nessa vagyok. - nyújtja szabad, nem pálcát tartó kezét a lánynak. - Nagyon örülök! És kérlek, tegeződjünk! Nem vagyok még annyira öreg. - poénkodik.
- Beviszem a vacsorát, aztán nem is zavarlak titeket, ne aggódj! Csak gondoltam jól jöhet egy kis meleg étel... - kacsint. Amikor beinvitálják, már megy is a lány után, természetesen a vacsorát előre lebegtetve.
- Hova pakolhatom őket? - kérdezi közben vidáman. Fél szemmel azért szétnéz a lakásban, és el kell ismernie, hogy valóba szép nagy. Meg ízlésesen berendezett, bár ő jobban szereti a kisebb, otthonosabb és melegebb színű tereket. Mint a saját kis lakása. Habár ennyi gyereknek az is szűkös volna.

Mosolyog a lány szavain, és szépen bekormányozza a sok edényt és tálat a lakásba. Követi Franciskát, miközben egy újabb emberbe botlanak.
- Szia! Nessa vagyok! - mutatkozik be a fiúnak is felé nyúlva, fél kézzel, egyensúlyozva a másikkal a sok mindent.- Tegeződjünk. - tudja le a dolgot máris, hogy minél hamarabb túlessenek rajta ebben a tömegben. Hirtelen el sem jut a tudatáig, hogy esetleg ő éppen Tom fia lehet.
- Akkor ide? - kérdez még vissza, majd szépen sorjában lelebegtet mindent a megfelelő helyre. Amikor kész van aztán, nagyot sóhajt, és végre leengedi pálcás kezét.
- Na, ez is megvan! - mosolyog a kamaszokra.
- Megmutatom gyorsan melyikben mi van. - mondja.- Az ott a tésztás edény... spagettit csináltam, nem makarónit... abban van az oregánós szósz, de csak kicsit fűszeres a gyerekek miatt, az ott a sajt, lereszelve... az a húsgombóc, mert van aki úgy szereti a spagettit... abban van külön sütve gomba, ha valaki azzal enné... az a gyümölcsleveses kondér, magtalanítva. - mosolyog.- Az sokáig el is áll, és szerintem másnaposan sokkal finomabb, úgyhogy még holnapra is maradhat nektek... abban pedig csokis és karamellás muffin van. Nos... azt hiszem ennyi. - teszi elégedetten csípőre kezeit, miközben szemléli az edényhalmot.
Na jó... lehet megint kicsit túlzásokba esett... de ha ez a jó neki, akkor mégis mit tegyen?

- Akkor Nathaniel, vagy Ash. - mosolyog a fiúra Nessa, majd megrázza a fejét.
- Ó, igazán nincs mit! Nem volt fáradtság. Szeretek főzni, öröm másokat etetni. - vigyorog a fiatalok felé. Aztán Francira pillant, és elgondolkodik egy pillanatra.
- Nos... végül is miért ne? - kérdezi aztán. - Ha a szüleitek sem bánják... maradhatok egy kicsit. - mosolyog. - Igaz is, valóban... merre vannak?
Hamarosan érkezik is a válasz, amin csak mosolyognia kell. Valentin itthon sincs, ahogyan sejtette, hiszen egy művésznek igencsak sok dolga lehet... Tom pedig... és most esik le neki, hogy Ash a férfi fia. Talán egy pillanatig el is mélázik a fiún, de aztán hamar észbe kap szerencsére. Főképp mivel Franci megszólítja.
- Ne viccelj, ennyi gyereknek ketten teríteni? - neveti el magát. - Mutasd mi merre van, segítek!

Nessa segít kipakolni, már ha tényleg van igény a segítségére, és a pálcájával ügyesen és bravúrosan szlalomoztatja az étkészletet a lakásban. Látszik, hogy profi ebben, habár nem gyakran ad hatalmas vacsoraestéket.
- Igen, bizony, hogy szerencsés! - nevet fel közben. - Na és miért éltetek muglik között? Persze csak ha szabad megkérdeznem. Milyen köztük? - érdeklődik, hogy egy kis beszélgetést kezdeményezzen, miközben készülnek az egyelőre még meglehetősen jól rejtőzködő gyerekhad megetetésére.
Aztán hirtelen meg lesz fogva a keze, és ő csak vigyorogva adja meg magát, hadd vezessék, ahová akarják. Utána pedig majd' beszakad a dobhártyája. Francinak aztán van hangja bőven!
És erre fel még csak fokozódik a lárma, ahogyan egy rakás gyerek szalad be vidáman kiabálva a szobába, ahol állnak.
- Áh, szóval itt vannak!

Nessa illedően próbál nem odafigyelni a kamaszok kedves kis szóváltására, csak burkoltan vigyorog. Ám nem is kell sokáig így maradnia, hiszen máris pörögnek az események.
Először ugyanis a gyerekhad után megjelenik Thomas, Nessa szíve pedig valamiért furcsa módon kihagy egy dobbanást. Nem tartja gáznak az integetést, inkább mókásan kedvesnek, és még ő is vissza int a férfinak, ha nem is fog integetési hadjáratba.
- Szia... a gyerekek hívtak meg. De nem akarok sokáig zavarni. - mosolyog a nő, de szerencsére nincs ideje zavarba jönni... mert ekkor még inkább zavarba ejtőbb jelenet sorozatnak lehet szemtanúja. Megérkezik ugyanis a művész úr.
Akinek látványától Nessa önmagában átmegy tinilánnyá.
Nem igaz... tényleg ő az! Tényleg! Nem mintha nem hittem volna Tomnak... de tényleg! Nem hiszem el! Jesszusom!
És igazán dicsérendő, hogy a nő mindeközben végig rezzenéstelen arccal áll. Amíg a férfi homlokon nem csókolja egy "életke" következtében Tomot.
Mi a...?
A gyerekek lelépnek, na meg Ash is, és ők négyesben maradnak egy kis időre. A kérdésre nyomban válaszolna, ha nem próbálna éppen kivergődni a sokkhatásból... ám szerencsére Tom bemutatja őt. Ekkor már végre automatikusan előre lendül a lába, hogy egy mosoly kíséretében kezet nyújtson Valentinnak.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem, és elnézést, hogy csak így betoppantam a házába... csak egy kis vacsorát hoztam, és a gyerekek marasztaltak, de ígérem, nem leszek sokáig... - magyarázkodik egy sort.
- Az expedíció meg nem is olyan nagy szám... viszont legalább, már Tomnak hála tudja, hogy az egyik rajongója vagyok. Minden remek dolog így kezdődik. - tréfálkozik, miközben vet egy pillantást Mr.Everett felé, amiben benne van, hogy köszöni ezt az álnok árulást, de persze minden valódi bosszúállási szándék nélkül, inkább csak amolyan poénosan, "ezért még meg fogsz lakolni" nézéssel.
Aztán inkább átadja a terepet Tomnak, hadd beszéljen, amíg ő Nessa megemészti, hogy mi a fene is folyik itt.

- Ó, azt nem is gondoltam. - mosolyog Nessa Valentinra, amikor a férfi odalép hozzá, és kezet csókol neki.
Ó, nahát, micsoda úriember!
Úgy tűnik se ő, sem pedig Tom nem bánja a jelenlétét, a gyerekeik pedig elbűvölőek így elsőre. Mindketten egyedülálló apák lennének? Hogyan csinálják? És most még egy maroknyi kisebb is itt van a nyakunkon. Lassan már-már kötelességének érzi, hogy segítsen ezeknek az erős férfiaknak. Már amennyire szükségük lehet rá.
A nőcsábász kifejezésre csak vigyorogva megcsóválja a fejét, miközben Tomra néz, aztán visszapillant Révay úrra.
- Remélem ízleni fog önnek a vacsora! - mondja, csak, hogy kedveskedjen egy kicsit valami mondattal legalább, hiszen kezet csókolni biz isten ő nem fog.
Amíg a két férfi beszélget, gyorsan int hármat a pálcájával. Egyet, hogy feltakarítsa az esetlegesen bentről behozott latyakot, bár vigyázott rá, hogy ez véletlenül se történjen meg. Egyet, hogy tökéletesen szárazzá varázsolja a csizmáját is, és egyet, hogy egy fogasra röppenjen a kabátja. Így ebédhez készen van ő is, a kézmosást pedig már le is tudta még a bejövetel előtt egy jó kis fertőtlenítő krémmel. Most fekete fehér, narancs ábrás, combig érő felsőjében, és fekete farmerjában ácsorog. Nem mondták, hogy vegye le a cipőt, így inkább csak szárazra törölte. Ne maradjon semmi nyoma!
Mire végez - remélhetőleg minél feltűnésmentesebben - már asztalhoz is invitálják. Gyűlnek a gyerekek is, Tom pedig kihúzza neki a széket.
- Nahát! Köszönöm. - mosolyog a férfira, miközben leül.
Itt csak úriemberek vannak. Micsoda remek társaság! És ezek a gyerekek nagyon elbűvölőek!
- Az egyik darabjához öltözött? - kérdezi aztán Valentint, mivel már másodszorra téma ennyi idő alatt a ruházata, és Nessának is feltűnt ám. Jól áll neki a hosszú haj. Igazából nem is egy kifejezetten jóképű férfi, de valahogy van benne valami, ami annyira magával ragadja az embereket.
Nessa pedig az öltözékről kérdez. Egyrészt, mert különös, hogy egy színész ebben tér haza... másrészt pedig mert ha volt is már róla szó, ő illemtudóan nem figyelt oda mások beszélgetésére.

Csak hallgatja a két férfi beszélgetését, majd feltesz egy kérdést Valentinnak, csak, hogy társalogjanak egy kicsit. Na meg érdekli is a válasz. Végül is meg tud valami olyasmit, amit még nem tudott a férfiról, és egészen jópofa bár érdekes hóbortnak tartja... ám az utolsó mondatát nem tudja mire vélni, mivel eléggé fapofával mondta.
Nem kérdez vissza viszont, és Tomtól sem kérdez semmit. Habár furcsának találja kicsit a művész urat, nem fog nekiállni ezt kitárgyalni a saját lakásában, ahol éppen vacsora vendég, még ha ő is hozta a vacsorát. Vannak bizonyos alaptörvények és szabályok, amiket be kell tartani, és tisztelni a másikat. Ez pont ilyen. Így csak zavartan mosolyog egyet a mondat végére, és hallgatása burkolózik.
Ám szerencsére Franciska úgy tűnik eléggé felfigyelt a történtekre ahhoz, hogy "megmentse" a helyzetet, már ha olyannak mondható, amit meg kell menteni.
- Aham... - vigyorodik el a gardróbos megjegyzésre, és egy kicsit még kuncog is hozzá.
- Ó semmi gond! - legyint aztán, kicsit azért halkabban. - Én csak örülök, hogy itt lehetek, veletek, és megismerhettelek benneteket. - hunyorog kicsit mosolygás közben. Nagyon kedves ez a lány. Az azért érdekelné, miféle védekező relfex az ilyesmi, és mi ellen, hogyan alakult ki... hiszen tudományos elme, és még kíváncsi is. De ugye az elvek és szabályok.
Közben Tom is helyet foglal, és a fiatalok, meg a gyerekek is. Csak Valentin nincs sehol.
- Hát, sziasztok! - mosolyog körbe Nessa nyomban. - Nessa vagyok. - mutatkozik be nekik is, ám eközben Tom éppen megszólítja őt. A nő vár, amíg mindenki szed magának, és eldöntik, hogy csak szószt, vagy húsgombócot, esetleg gombát is akarnak e a tésztára.
- Hát... - mosolyog Tomra.- Adnom kell egy interjút. - gondolkodik el. - Vezetnem kell a bestiáriumot, hamarosan megint én leszek a rendelőben... és... nem is tudom, sok minden, és mégis még elég kevés. - pillant vissza a férfira a végén. Azt csak nem mondhatja neki, hogy "randizni vele igazgatóbá'". Főleg nem ennyi ember előtt. A dicséretre ismét elmosolyodik.
- Örülök, ha ízlik. - mondja, majd amikor ő is sorra kerül szed magának, egy kis tésztát, gombócot, gombát.. szóval mindenfélét, de csak egészen apró adagot, hiszen nem magának csinálta.
Kissé elmélázik azon, ahogyan Tom segít az egyik gyerkőcnek. Nagyon aranyos ez az életkép, és talán túlzottan is ellágyulnak a vonásai. Mondana még valamit, de nem is tud szóhoz jutni. Inkább felteker egy kis adagot a villájára, és bekapja azt. Az evés jó kifogás a némaságra.

Nagyon kedves itt mindenki. Agyon dicsérik a főztjét, és a fél éves amazonasi túlélő túra után igencsak jólesik neki egy ilyen kis zsibongó társaság, ahol jóllakathat mindenkit.
- Hát... igenis, meg nem is. - válaszol Tomnak. - Van még szabadidőm.
Most ezt komolyan? Jesszusom Nessa, ne célozgass már!
Inkább Franciska dicséretére reagál gyorsan.
- Hozzám lehet jönni bármikor, mindig több ételt főzök, mint amennyit kéne. - kacsint rá Franciskára, jelzésül, hogy ő bizony itt a helyi cukros néni, és ipari mennyiségű kajával látja el a környezetét bárhol, bármikor.
- Valóban, már el is felejtettem. - mondja vidáman a hirtelen újra felé forduló lánynak. Igazán jó társaságnak véli. De azért roppant érdekes az is, amit mond.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy édesapád mugli színházakban is fellép. Hogyan tud ennyi mindent csinálni egyszerre? - kérdezi, és közben meg is jelenik a "falra festett ördög", aki csöppet sem fest ördögien, főképp nem egy kisgyerekkel a karjaiban.
Úgy tűnik meglesz az eltévedt művész úr is, de hamarosan el is sétál egy köszönéssel. Nessa csak szomorkásan mosolyogva néz utána. Habár nem vámpír vagy vérfarkas a férfi - tudta szerint - de még így is észreveszi rajta orvosilag, hogy valami nincs rendben. Sóhajt egyet, és gyorsan leplezve észrevételezését, újabb spagetti falattal álcázza magát.
Lehet, hogy jobb, ha gyorsan végzek a vacsorával, és magukra hagyom őket... pedig szívesen felajánlottam volna még a segítségem...
Thomas zökkenti ki a gondolatmenetéből. Lenyeli a falat spagettit, és halovány mosolyt küld a férfi felé.
- Ó a hideg. - borzong meg egy kicsit színpadiasan. - Hát ott nem volt kifejezetten az... itt pedig... - megcsóválja a fejét. - Inkább jóleső volt egyébként a visszatérés, mint a furcsa. Épp a hideg volt megrázó, amit olyan jól kiemelt-él. - helyesbít a végén, mikor rájön, hogy majdnem magázódott megint. Néha automatikusan rááll a szája beszéd közben. Talán megszokás.
- De nem akarlak ilyenekkel untatni titeket a vacsora asztalnál. - mosolyog. - Bár... igazából volna egy két remek történetem... de szerintem a gyerekek jobban szeretnének hamar ágyba bújva valami szuper kis esti mesét hallgatni. Én pedig igazán nem akarok a dolgok útjába állni.
Hozzá is lát rendesen az evéshez, és kisvártatva már el is fogy a spagettije háromnegyede. Annyira szívesen maradna még... de van valami furcsa dolog, ami arra készteti, hogy jobb volna mennie.

Franci látszólag próbálkozik az apjánál, de Ash lebeszéli a dolgokról. Nessa nem szól bele. Persze szívesen segítene, ha tudna, de jobb ha nem teszi. Ha olyan kapcsolatba kerülnének a lánnyal és a segítségét kérné, akkor minden további nélkül, de így, még ismeretlenül nem avatkozna bele az ilyesmikbe.
Észre sem veszi, hogy a lánynak feltűnik a célozgatása, amely tulajdonképpen nem is volt szándékos. Csak mosolyogva fordul felé újra.
- Igazán nincs mit. Hozzám bármikor lehet jönni bármiért.
Aztán meglepődik.
- Tényleg? Ilyen sokat van távol?
De hát a családnál nincs fontosabb!
- De gondolom az iskolában laksz olyankor.
Legalábbis próbálja magát is nyugtatni ezzel, hogy csak nincs ez a szegény lány folyton egyedül. Viszont Franci elkezd takarítani, így gyorsan belapátolja a spagettije maradékát, persze teljesen úrinőként, és elegánsan, amennyire lehet, egy ilyen küzdős tésztával.
- Pedig tényleg jóleső volt. - mosolyog a férfira. - Nincs jobb az otthonnál... és jelenleg, legyen is bármilyen, ez az otthonom.
Bármilyen magányos mostanában.
- Ugyan! - legyint aztán. - Már számtalanszor mondtam, hogy nem tesz semmit! Én annak örülök, ha örömet okozhattam! Bár... még jól is kijöhetek abból, ha jössz nekem eggyel. - tréfálkozik kissé.
Elég lesz már.
- Semmi gond, nem tartozik senki bocsánatkéréssel. - rázza meg aztán a fejét , és szomorkás mosollyal veszi tudomásul a gyanúját. - Az ő háza, és ráadásul mindenkinek vannak rossz napjai. Remélem hamar megoldódnak a gondjai. - mondja őszintén. És tényleg reméli. Kedvenc művészének mégse legyen azért depressziós hangulata, hiszen annyi remek darabot szeretne még látni tőle, még ha ez önzőn is hangzik így ebben a formában.
- Meg kell ismételnünk? - lesz hirtelen vidámabb és szélesebb a mosolya, miközben Thomas felsegíti - felsegíti? - hogy kikísérje őt. Sajnálja, hogy nem tud segíteni pakolászni, de tényleg nem akar sokáig idézni, későre is jár.
- Köszönöm, hogy itt lehetettem! Nagyon örülök Ash, jó éjszakát Franciska! - köszön el mindenkitől.A gyerekek is sorra kerülnek, akivel még találkozik, és Valentinnak is jókívánságokat küld. Majd Tom felsegíti rá a kabátját, Nessa pedig teljesen odavan már az egésztől.
Hogyan lehet valaki ennyire kedves? És udvarias? És még humoros is... na meg a szemei...
Nem kell már a teázás ahhoz, hogy tudja, igenis, randira akarja hívni ezt a férfit, és meg is teszi biz isten, ha ő nem teszi meg.
- Ugyan már, Tom! - legyint aztán végre elnevetve magát az ajtóban.
- Annyit köszöngetünk ma egymásnak, hogy az már lassan büntetendő! - mosolyog. - Inkább csak örüljünk, hogy egymás társaságában lehettünk kicsit. Elbűvölő a családja.
Merthogy ez bizony a családja, akár minden egyes gyerkőccel együtt is, és nagy dolognak tartja, hogy így hirtelen bele csöppenhetett egy kicsit.
- Az enyém inkább csak... hangos. - mosolyog.- És igazán jóképű a fia... de hát volt kitől örökölnie.
Na, most már tényleg elég.
Ekkor érkezik egy jó éjt puszi, és ez végre Nessába fojtja a szót.
- Jó éjt Tom. - igazítja meg kicsit zavartan a kabátját a nő, aztán már csak a távozás marad, és a furcsán bambán vigyorgás egész hazaúton.
Nem tudja még mi fog kisülni ebből az egészből... de talán lehet végre valami jó.