Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849388#post849388][b]Radetzky Bercel - 2022.07.18. 12:24[/b][/url]

- Igazad van, ez más funkciójú létesítmény.
Nem is vitatkozhatok vele, ez a hely nem árvaház, hanem valódi menedék, függetlenül attól, hogy milyen rokonok vannak még az élők sorában. Mennyivel jobb ez, mint mint régen, amikor nem volt a kétségbeesett fiataloknak menedékük! Komolyan mondom, hogy ez az ember zseniális, és, hogy ezt végig tudta vinni, motivációt ad a számomra is, és büszkeséggel tölt el, hogy a barátja lehetek.
- Nem, nekem van feleségem, akit dugok. De van titkárnőm is, egy cuki leszbikus művészlány. Imádom, de ugyanazt szeretjük, így előbb gyanakodnék rá és a feleségemre, mint magamra. Viszont neked nincs feleséged, de bizonyos testrészeid nyilván örülnének neki, ha lenne titkárnőd.
Vonom meg a vállaimat, ahogy az épület felé pillantok, majd a következő kijelentéssel nevetve vissza rá. Ó Barnabás, hogy miért nem fontolod meg a kimondott szavakat.
- Ha túl sokat csicsereg, be kell tömni a száját. Amúgyis, őt már ismered, szóval lehet többfunkciós.
A vigyorom kiszélesedik, és lépek egyet hátra, mielőtt esetleg felhívásnak gondolná ezt arra, hogy kiverje a fogaimat.
- Kajázzunk, éhes vagyok. És ha tele a szám, én se bosszantalak. Na gyere, hát tényleg csak elkötelezett Bánkiboldogító vagyok. Kérdezd csak meg a húgodat. Ő is imád a közelemben lenni.
Szerintem senki sem okozott még olyan gyorsan agyvérzést Zorkának, mint én, szóval ez is egyfajta tehetség, de az biztos, hogy most az a legjobb, ha inkább szépen vidámabb témákra terelek, és boldogságát nem a testi műveletek hiányával lombozom le. Szeretet van, meg béke.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849395#post849395][b]Irina Szuvorova - 2022.07.18. 14:04[/b][/url]

Abszolút nem mondanám, hogy ez a hét az én hetem. Előbb Radetzky jelent meg, aztán elhagytam az egyik körmömet, aztán Elfogadhatót kaptam a beadandómra, amire két estét is rászántam a könyvtárban. Így hiába akartam ellenkezni, nem nagyon sikerült, mikor a csoporttársam felhozta, hogy menjünk el abba a buliba a Szabadkikötőben. Helyette feldobtam némi sminket, kiöltöztem és elindultam, hogy bevegyük a pécsi éjszakát. Elobb csak egy-két koktél csúszott le, aztán az egyik srác feldobta, hogy hát biztos nem is vagyok orosz, ha ennyire bírom csak az italt, szóval viszonylag hamar csúszott át a szirupos édes ital a nemzeti csodaszerbe. Vodka, tisztán, jég nélkül, mert az is csak a csicskáknak kell, nem nekem. Jó volt ez így, mert nem igazán kellett arra gondoljak, hogy milyen pokoli hetek állnak mögöttem, de kevésbé volt jó, mert Violetta, a csoporttársam, akivel jöttem, is valahol feladta a harcot és otthagyott engem egyedül. Ez azért nem egy jófej hozzáállás, de akkor épp nem érdekelt. Volt már vagy hajnali kettő, mire úgy döntöttem, hogy ideje hazatérni, már az isten se tudja milyen nevű, hányadik helyről aznap este. A macskaköves út imbolygott a lépteim alatt, ahogy egy antilop kecsességével keltem át az úton. Egy autó dudálva húzott el, mire magasra emeltem a feltartott középső ujjam, egy nagyon szép orosz kifejezést kiabálva utána. Én tehetek róla, hogy gyorsan hajt ott, ahol én leléphetek az útra? Viszont az is feltűnt, hogy olyan, mintha valaki követne. Párszor hátra pillantottam a vállam felett, aztán végül két utcával később megtorpanva sarkon fordultam.
Én nem tudom, te mit gondolsz apám, de jó lenne, ha lekoccolnál. Nem vagyok vevő a para perverzekre! - Határozott hangot ütöttem meg, de a kiállásom hagyott maga után kívánnivalót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849396#post849396][b]Radetzky Bernárd - 2022.07.18. 14:10[/b][/url]

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

Bár nem hajnal fél háromkor terveztem hazaindulni, azzal azért egy ideje tisztában vagyok, hogy a szakma nem reggel nyolc órától délután négyig tart, Marosvári meg pláne nem, és ha ő az esti előadás után azt mondja nekem, hogy akkor mi most átsétálunk az irodájába, és részletesen átvesszük az egyik kényes ügy vádiratát, akkor nem mondhatom neki, hogy bocs, tanár úr, de órák óta korog a poci vagy hogy kösz a kérdést, amúgy hullafáradt vagyok, és ha nem bánja, inkább hazamennék bedőlni az ágyba.
Pontban kettőkor sóhajtotta ki magából, hogy mára végeztünk, de az ajtóban állva még húsz percig bólogattam a listába szedett és újra elismételt támadási felületekre és érdemességük szerint arányszámított lehetőségekre. Arra persze, hogy mégis mit vár tőlem ezután, még nem derült fény, viszont abból, hogy “Menjen, Bernárd, holnap találkozunk”, pedig egyébként a héten már semmilyen közös eseményünk, szemináriumunk és előadásunk nincs, felmerül a gondolat, hogy innentől váltásalsóval kéne járnom az óráira. Vagy mindenhová.
Út közben előhúzok egy szál marlborot, az ajkaim közé csippentem, és a szél elől a kezemmel védve az áhított parázst, meggyújtom. Hallom, hogy a másik oldalon kicsit sem józanhangú lányok vihognak, és épp csak feléjük pillantva lefordulok az utcasarkon, hogy akkor meglássak egy másik, kicsit sem józanjárású, talajrészeg ismerőst. Tőle nem sokkal lemaradva meg egy nyálát törölgető srácot. Csak ez hiányzott a mai napba, Marosvári meg a nemzeti hős, akit tapasztalatból tudom, hogy egyáltalán nem nehéz rávenni egy kis vodkára. A fejemet oldalra billentve állok meg, és zsebre tett kézzel, érdeklődőn figyelem a kibontakozni látszó jelenetet; Irina úgy sétál a járdán, mintha egy ötven méter magasan kifüggesztett kötélen egyensúlyozna, majd - gondolom én - meghallja vagy megérzi maga mögött a veszélyt, megáll, hihetetlen lassúsággal és nulla kecsességgel megfordul, meredten összpontosít, hogy képes legyen beazonosítani emberünket, és szinte látom, ahogy emelni kezdi a táskáját, hogy jól tarkón csűrje az ürgét, de észbe kap, hogy ezesetben túl kicsi lett az a női ridikül. Ajajj, na most mi lesz? Azon, amit mond, vagy legyünk őszinték, kiabál a másiknak, halkan felnevetek, és a fejemet csóválva elindulok, hogy egyetlen utcasarokkal később már a srác mellett álljak meg, s jobbomat a vállára téve szánakozón megbillentett fejjel nézzek rá. A cigibe közben még egyszer utoljára mélyen beleszívok, majd elpöccintve a csikket tekintetem Irinára vándorol. Csak remélni merem, hogy emberünk is hasonlóan tesz.
- Az ízlésed kiváló, barátom - mondom neki elismerően, ugyanakkor eszembe sincs ránéznem, helyette mindvégig a nő részeg tekintetét figyelem. Aztán arcomat visszafordítom az idegen felé, és vonásaimat rendezve, fikarcnyi kedvesség nélkül, immáron csak és kizárólag ő hozzá beszélve folytatom. - De ha egy ujjal is hozzáérsz, előveszem a kedvenc bicskámat, itt helyben felváglak vele, azután pedig olyan rutinnal kötlek fel a hasfaladból kifordult beleiddel, hogy mire észbe kapsz, már vége is - ismertetem vele a programtervet, majd, miután elhallgatok, szórakozottan meglapogatom a vállát, és széles mosolyra húzom a számat. - Értesz engem, ugye? Nincs harag? Nincs? Remek, remek. Akkor jó éjt, aztán csak óvatosan. Hallani, hogy Pécsen is egyre több az állat.
Merlinke, hogy nem lehet egy nyugodt éjszakánk se… az idegen elballag, mondjuk így, én meg Irina felé pillantok.
- Vodka, tisztán, jég nélkül? - kérdezem, mintha mi sem történt volna, majd közelebb lépve hozzá, arca felé nyújtom a kezem, hogy ha engedi, ujjaimmal megsimítsam bőrét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849397#post849397][b]Irina Szuvorova - 2022.07.18. 14:12[/b][/url]

Van, hogy olyan lassított felvételben mennek a dolgok az életben, amikor tudod, hogy valami borzasztó fog történni, de azt nem tudnád megmondani, hogy mi. Csak azt, hogy valami el van cseszve, erre pedig még ebben az állapotban is rádöbbentem. Nem volt nehéz, hiszen az ismeretlen férfi úgy koslatott utánam, mint egy birka, de még csak tudomást sem véve arról, hogy nagyon feltűnő a dolog. A gyomrom egészen kicsire összeugrott, mert éreztem, hogy egy jól irányzott jobb horoghoz abszolút nem elég biztos a tartásom. A futáshoz pedig sem a cipőm, sem az egyensúlyérzékem nem készült. Maradt az egyetlen opció, amit nem is emlékszem, hogy medvék vagy részegek ellen javasoltak: fújd fel magad és legyél hangos.
Nem jött be. A következő sarkon még mindig a nyomomban volt, így már épp a telefonom után matattam, hogy hívjak egy taxit, vagy a rendőrséget, vagy a teket, vagy valami, mikor meghallottam az ismerős hangot és földbe gyökerezett a lábam. Másodpercek teltek el, mire rávettem magam, hogy feléjük fordulva Radetzkyre emeljem a zöldjeim, de akkor alaposan tettem. Lassan, kihasználva az időt, hogy az agyam mindent feldolgozzon. Miért ilyen szép öltönyben? A szívem majd kiugrott a mellkasomból, én pedig összepréseltem az ajkaim. Áruló. Azt hittem erről már megegyeztünk. De mégis hogy tudnék haragudni rá a múltkori miatt, ha ilyeneket mond valakinek, csak azért, mert nem úgy nézett rám, ahogy az neki tetszene? Az ajkam akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogy a fejem egy egész kicsit oldalra billentettem, így figyelve az előttem kibontakozó idilli képet, majd az idegen sietős távozását. Mire feleszmélhettem volna a pillanatnyi transzból, már csak ő maradt, meg én, ketten a pécsi éjszakában. Az pedig mindig veszélyes volt.
Csak nem azt akarod mondani, hogy lehet máshogy is inni? - kérdeztem vissza bizalmatlanul. Ahogy a keze az arcom érintette szinte éreztem, ahogy az elektromosság felszikrázik a bőrömön, majd végigsuhan minden idegszálamon, a gerincemen. A tenyerem a kézfejére simítottam, a hüvelykujjammal simítva végig azt. - Még mindig jól áll, mikor dühös vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849398#post849398][b]Radetzky Bernárd - 2022.07.18. 14:22[/b][/url]

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

A mosoly mindvégig ott bujkál a szám sarkában, és mikor visszakérdez, akaratlan is felnevetek. Halkan, jólesőn. Nem törődök azzal, hogy a hét elején milyen kellemetlen jelenetbe bonyolódtunk az egyetem folyosóján és hogy végül milyen rémesen váltunk el egymástól, nem érdekel, mit csinált ma, hogy közelebbi kapcsolatba került-e valakivel annyi vodka után a buliban. Nem jut eszembe az sem, hogy jegyben jár egy orosz katonával, aki már akkor a felettesem volt, mikor aláírtam a bevonulási szerződést. Csak nézem őt, az arcát, a vonásait, melyekből az ital kioldotta az irántam érzett gyűlöletét, minden haragját és dühét, és nem hagyott maga után mást, csak kedvességet és jó érzést, a régi Irinát, akit imádtam hallgatni. Szégyellni való lenne, ha eszembe jutna, hogy van egy másik nő, akinek ígértem egy vacsorát, az ötödik hivatalos randit.
- Hát - kezdek bele, és komoly gondolkodást mímelve elpillantok a semmibe. - Az eretnekek azt mondják, a narancs egész jól passzol hozzá.
Már vigyorral az arcomon nézek vissza rá, és hozzáérve megdobban a szívem. Arra számítottam, hogy majd ellöki a kezem és akár még pofon is vág, amiért ilyen közel merészkedtem hozzá, így viszont, hogy ellenkezés helyett kezét az enyémre teszi, talán nem is tud róla, de felébreszti bennem a vágyat a továbbiak iránt. Csupán az arcához értem hozzá, és máris többet akarok, pont mint régen. Mint mindig.
- Nem tudom, miről beszélsz - kiszélesedő ajkakkal felelem, pillantásom közben tekintetéről úgy kívánt szájára esik. Azután vissza. - Csak elbeszélgettem vele, hogy tudja, mi a közös érdek. Hogy te jól legyél, ő meg életben maradjon, és mint hallhattad is, az egész teljesen nyugodt és ártatlan volt. Senkinek sem hiányzott volna, hogy bántson.
Ezen a ponton jut eszembe a leendő férje, az mondjuk hogy az én alakuló kapcsolatom továbbra sincs meg, igencsak beszédes lenne, ha tudnék róla. Hüvelykujjamat lassan végighúzom az arcán, egészen a hajvonalig visz a mozdulat, és néhány barna tincset a füle mögé rejtve rá mosolygok. Nem akarom megölni a pillanatot, és bár mintha egyre csak fogyna közöttünk a távolság, tér és a levegő, visszaélni sem szeretnék a lehetőséggel, hogy ő most részeg, és valószínűleg elfelejtette, mennyire utál.
- Ott laksz még, ahol régen is? - kérdezem, és már majdnem elindulok a járdán, hogy érezze, mennünk kell, mert késő van, vagy inkább mert túl korán, és ha nem megyünk, tenni fogok felé egy lépést, az utolsót, és annak, ami azután következik majd, reggel nem fog örülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849399#post849399][b]Irina Szuvorova - 2022.07.18. 14:41[/b][/url]

Az ismerős nevetés boldoggá tett. Olyan volt egy pár pillanatig, mintha meg se történtek volna az elmúlt évek. Bernárd nem ment sehova, én pedig nem borultam ki semmi miatt. Láttam az arcán az elgondolkodott kifejezést, mielőtt kiejtette volna azokat a borzasztó szavakat a száján. Azonnal a fülemhez kaptam a kezeim és megráztam a fejem.
- úgy teszek, mint aki ezt most nem is hallotta! - tiltakoztam hevesen, mert számomra elviselhetetlen volt a gondolat, hogy valaki így meggyalázza a kedves nemzeti italunk.
Így kellett volna ismét találkoznunk. Nem dühösen és csalódottan, hanem azon nosztalgiázva, milyen szépek voltak azok a napok, amiket együtt töltöttünk.
-Nem, én sem - ismertem be kótyagosan, a tekintetem képtelen voltam elszakítani az arcáról, a mosolyáról. Aztán csak megtettem, ám csak a csodás kékjeiig jutottam. - Tény, igazán diplomatikusan kezelted. Még csak meg sem ütötted.
Nyilván a múltban sem történt ilyen, mert valaki nem ismerte a határait. Az előttem álló férfi mindig higgadt és kiegyensúlyozott. Az érintése valami olyat ébreszt fel, aminek nem illene még életben lenni, de a vodka ezt az ellenérzést kioldotta belőlem. Már-már öntudatlanul nedvesítettem meg az ajkaim, ahogy tettem egy fél lépést felé, ám ő is pont ezt a pillanatot választotta, hogy lépjen. Grimaszba szaladt az arcom, majd eltöprengve bólintottam.
-Igen, még mindig ott. Remélem te tudod, merre, mert én kicsit megkavarodtam. - Gondolkodás nélkül nyúltam a keze után és az ujjaim az övéi közé fűztem. Mert logikus, nyilván így biztonságosabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849403#post849403][b]Radetzky Bernárd - 2022.07.18. 15:40[/b][/url]

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

Rázkódó vállakkal nevetek, ahogy őt nézem, és közben megfeledkezem az utcáról, a narancsfényükkel fölénk magasodó robosztus lámpákról, a boltsorról, a házakról, zebráról, a túloldalon viháncoló fiatalokról, megfeledkezem világról, időről, s ezzel együtt magamról is; csak a ciripelő nyári éjszaka és Irina alkohollal keveredő illata létezik, a létezésemet e kettő teszi ki. A város határvonalon áll, órák óta nyugszik már, de még éppen elkapni benne egy-egy éber lelket: téged és engem.
- Tudom, marha nehéz elképzelni, de hidd el, vannak, akik a vodkával nem az anyaméhben ismerkednek meg - jegyzem meg széles vigyorral, és már éppen ellépnék tőle, hogy irányba állítsam az estét, de hiába, ha ő belemozdul a gesztusba. Pillantásom tekintetéről az enyémhez túl közel kerülő ajkára esik, a perc megfagy, meg-megdobbanó szívemet a fülemben hallom visszhangozni. Pislogok egyet, majd nevetősen lehajtom a fejem, hogy kettőnk közé nézve eltereljem körülötte zsongó gondolataimat. Az illata bent felejtette magát az orromban, képtelen vagyok rajta kívül bármi mást is érezni, sem a hűvös szél, sem a betonból kiáramló nappali hőség nem jut el hozzám. Irina.
Aztán ujjai az enyémek közé csúsznak, mire én ártatlanul felé pillantok, csak hogy megbizonyosodjak szándékának valóságosságáról. Fogalma sincs, mit tesz velem, és hogy én mi mindent tennék ővele. Az érintésébe beleborzongva indulok el, át a zebrán, finoman magunk között lengetve egymásba kulcsolódó kezünket, majd egy csendes pillanatban homlokráncolva ránézek.
- Amúgy a nadrágodat a buliban felejtetted vagy mi történt? Valaki több vodkát ivott, mint Miss Russia? - kérdezek rá az engem - jelenleg - leginkább foglalkoztató témakörre. A meztelennek tűnő combjaira. Hmmmm, hmmmm, atttttttttyavilág.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849407#post849407][b]Irina Szuvorova - 2022.07.18. 16:29[/b][/url]

Könnyű. Ezt a kifejezést tudnám használni most a találkánkra, ami meglepő. Nem gondoltam volna, hogy valaha még fogok így beszélni vele, de most megmentette a seggem egy meglehetősen kellemetlen helyzetből. Nem vitt rá a lélek, hogy egy rossz szavam is legyen arra, mit csinált vagy nem csinált korábban. A kijelentésére elnyíltak az ajkaim, némán formálva oh-t, ahogy átértékeltem a helyiek alkoholkultúráját.
- Tényleg? Tudod, ez valahol elég elkeserítő ám - ráncoltam az orrom a macskakőre bámulva, majd felnéztem Bernárdra. Lehet, hogy benne is csak az fogott meg, hogy nem kellett neki kísérő a rövid mellé. Ahogy közelebb léptem hozzá, meg is fagyott a pillanat, ő is mint egy szobor belelassult az indulási szándékába. A kékjei lassan a számra vándoroltak, én pedig beharaptam az alsó ajkam egész lassan. Abban a percben fogadni mertem volna rá, hogy meg fog csókolni. Gondoltam, hittem, akartam. Szóval a frusztrációm elég hangosan adott jelet magáról, amikor a fejét lesunyva nevette el magát. - Mi olyan vicces?
Váratlanul érte, hogy én nyitottam felé, ezt láttam is az arcán, ahogy az ujjaim az övéi közé fűztem. Láttam az arcán a zavart, de csak elmosolyodtam kicsit, megszorítva a kezét. Végre sikerült elindulnunk, bár míg ő egy határozott katona lépteivel haladt, én leginkább egy újszülött borjú igyekezetét produkáltam.
- Rajtam van az. Ah, várjál, megmutatom - meg is torpantam ismét (szép munka, Radetzky), majd a falnak támaszkodva levettem a magassarkúim, mert rohadtul zavart, hogy becsúszkált a sarka a macskakövek közti résekbe. Majd, már szilárdan állva a lábaimon, feljebb emeltem a zakóm, hogy látszódjon a kicsivel combközép fölé érő rövidnadrág. Ha még megvan. Megvan? A nadrág kérdésen túllépve le is hajoltam a gazdátlanná vált cipőkért, nem nagyon foglalkozva a dimenzióimmal, szóval kissé megilletődve is egyenesedtem fel, miután a fenekem sikerült elég rendesen nekidomborítani Bernárdnak.
- Hopp? Mehetünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849477#post849477][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:36[/b][/url]

Csak megyek, mintha Miksa dróton rángatna, és bár tudom mi az úticél, és tudom, hogy mit kell csinálnom majd, mégsincs elég agyam ahhoz, hogy kitaláljam, mit fogok mondani neki. De tényleg, mit? Annyi minden kavarog bennem, hogy nem tudok csapásirányt adni a gondolataimnak, nem tudom, hogy hogyan fog ez alakulni. Még arra sem volt időm, hogy legalább kicsit rendbe szedjem a fejem. És mire felfogtam, hogy gondolkoznom kéne, addigra már ott is álltam a parton, ahol tekintetemmel a nőt kerestem, akinek most valamit biztos, hogy fogok mondani, de nem tudom, hogy mit. Remek lesz.
Főleg, amikor meg is pillantom, hogy hol van. A szemeimet összeszorítva sóhajtok egy mélyet, mielőtt lerúgom a cipőmet, és vetkőzni kezdek. Ismerem magam, ha most nem, akkor soha. A múltkor hagytam elmenni, most nem fogom. Éppen ezért, mielőtt még baromságot csinálnék, boxerre vetkőzve gyalogolok bele a vízbe, amit még nem fogok fel, hogy milyen hideg is, hogy beszéljek vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849478#post849478][b]Radetzky Bernárd - 2022.07.19. 11:37[/b][/url]

Nem bírom ki, muszáj megmosolyognom az orra körül kialakuló gyermeteg ráncokat, pláne azzal együtt, amit mond. Az ajkaimat megnedvesítem, mielőtt engedem őket szétnyílni, aztán oldalra billenő fejjel, felvont szemöldökkel várom, mikor lesz végre hajlandó rám nézni. Most úgy tűnik, minden, még a macskaköves úttest is érdekesebb nálam. Lehet, nem volt elég ez a majd' öt külön töltött év, egy pár hónapot rá kéne még lapátolni, hátha akkor izgalmasabb jelenség leszek a számára.
- Azért, ha az emlékeim nem csalnak, többször is elismerted, hogy mi csóró magyarok is tudunk inni - ha akarunk - mondom neki halkan, mintha attól tartanék, hogy meghallanak minket, pedig ha lenne is körülöttünk bárki, feltehetőleg kicsit sem érdekelné, mit csinál két részeg fiatal a pécsi éjszakában. Hogy mit susmog, min nevet, miért vész bele a másik sóhajába.
Túl közel van, int a gondolat újra meg újra, vörösen villog a lámpa, és az sem segít, hogy még rá is kérdez a kis dög; mégis mi olyan vicces, hah, Bernárd? Hangosan, az ég felé emelt fejjel nevetem el magam, már kínomban, hogy még a vállaim is belerázkódnak, aztán valamiféle elnyújtott nyögéssel megcsóválom a fejem.
- Áj, jáj, Irina - tűnődöm, egyenesen belebámulva a fölöttünk zizegő utcalámpába. Jó volna nyerni magamnak némi időt, így rágni kezdem a szám, végül, mikor már nem bírom tovább nézni az égető fényt, lepillantok rá. Nem mintha látnék bármi egyebet - akár mondjuk őt is - azon a nagy, fekete, utcalámpa alakú folton kívül. Hát nem tökéletes? - Nem vicces, csak tudod... ez az egész. Az, hogy itt vagy, hogy mindketten itt vagyunk, együtt. Legszívesebben felvinnélek a dombra, hogy reggelig ott üljünk a kőpárkányon.
Itt az igazság, tessék, ezért nevettem. Mert jól érzem magam a közelében, és mert vele ellentétben egy kortyot sem ittam, így most kapok belőle egy szeletet, amihez máskülönben, ha nem volna talajrészeg a drágám, nem juthatnék hozzá, és aminek a hiányáról már régesrég elfeledkeztem, most viszont hihetetlen erővel vág mellbe. Az előttem hangyázó sötét folt lassan szertefoszlik, helyét illedelmesen visszaadja Irinának. Istentelenül nehéz levennem róla a szemem.
- Mi? - állok meg egy pillanatra, legalábbis azt hiszem, hogy egy pillanat lesz csupán, de aztán hajolgatni kezd, a mellei meg kéz a kézben tolakodnak előre, hogy kibuggyanjanak a zakóból, és míg ő ártatlan cipőtleníti magát, én borzalmas erkölcsi dilemmákon megyek keresztül. Keményen viaskodik bennem az állati ösztöneit megélni akaró férfi és a nagybetűs úriember, hát öltönyben vagy, ember!, fordulok jobbra-balra, takarom a szemem, persze csak épp annyira, hogy tökéletes rálátásom legyen a lányokra. - De nem kell ám, tényleg - dünnyögöm, bár szerintem meg sem hallja, és a következő pillanatban már mutatja is azt az aprócska shortot, huh, hálisten, hogy megvan, nagyon szép, mehetünk is tovább, de nem! - Mit csinálsz? Uram isten, hagyd őket, hagyd, hagyd, majd én hozom - mondom színtelen hangon, hiszen már minden vérem délen gyülekezik, és mire kikerülöm az ágyékomba pucsító sejhaját, ő már rég felegyenesedve pillog rám. A rohadás, lesz így némi problémánk. Balomat megkínzottan húzom végig az arcomon, dirr két új ősz hajszál, welcome, jobbommal közben megkeresem a kezét, és ujjainkat egymásba simítva teszek egy újabb próbát az elindulásra.
- Még egy ilyen, és kényszerzubbonyban viszlek haza - jegyzem meg rá se nézve, csak úgy a rend kedvéért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849479#post849479][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:43[/b][/url]

Csak azért van még Magyarországon, mert nem érti, hogy mégis mi folyik itt. Zille teljesen ki van fordulva magából. Először a hazugság arról, hogy gond van az anyjukkal, aztán jött Márton, aki állítja, hogy közöttük volt valami. Az esküvő, amire ruhákat készített le lett mondva. Teljes káosz van itt és szeretné megérni, hogy végre kibogozódnak a szálak.
Nem akart a parton céltalanul sétálgatni, így hóna alá vágta a SUP-ot és keresett egy olyan helyet, ahol nem igazán vannak fürdőzők. Kellett neki a magány, kellett neki a víz, a nap és az, hogy kicsit másként lássa a világot. Szerencsére a víz nyugodt, így maga mellé teszi az evezőt, lábait előre nyújtja, kezein támaszkodik és így tekint a közeledő irányába.
- Mi a…? Mit keres maga itt? - értetlenül néz Mártonra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849480#post849480][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:44[/b][/url]

- Beszélnünk kell.
Szögezem le azonnal, és valószínűleg több tényezőnek köszönhetően is a szívroham határán vagyok. Aki járt már a Balatonban, tudja, hogy nem lehet abba csak úgy belegyalogolni, annak megvan az esszenciája, ami a “hűbazdmeg” és az “aztakurvaéletbedehigeg” között heyezkedik el. Szokni kell, mint a jó bort. Emellett ugye fogalmam sincs, hogy mit mondok, és lever a víz attól is, ha nem tudom, hogy mi lesz a következő lépés. Nekem tudnom kell a következő lépést.
- Írtál nekem. Egy levelet. Még kint, Hollandiába. Megírtad, hogy elveteted az emlékeidet rólam. Ez egy nagyszerű ötlet volt, de tudod, minden kétélű, attól még, hogy te kitöröltél engem, én nem csináltam ilyesmit, én emlékszem, és neked is emlékezned kell. Muszáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849481#post849481][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:45[/b][/url]

– Nézze, én nem tudom, hogy ön milyen világban él és miért pont engem környékezne meg, de kérem ne szórakozzon velem - néz a másikra, aki nem néz ki valami túl jól.
– Mondja, jól van? Elég sápadtnak tűnik - teszi fel kérdését nemes egyszerűséggel. Nem terelni akár arról, amit a másik magyaráz, csupán csak nem szeretné, ha baja esne.
– Márton, valamiféle fogadást kötött valakivel? Vagy miért mond nekem képtelenségeket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849482#post849482][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:45[/b][/url]

- A legkevésbé szórakozni van kedvem.
Morgom, mert nem nagyon vagyok humoromnál, hát ilyenkor a pánik az pánik, nincs ezen mit szépíteni. A kérdésre, hogy jól vagyok-e, csak finoman megingatom a fejem és legyintek egyet. Mindegy is most, hogy velem mi van.
- Mert nem képtelenség. Meg tudom mutatni a levelet, kint van a parton, a boríték is. Mugli posta, tényleg? Hogy biztosan ne tudjam megakadályozni? Képes voltál tényleg mindent elvenni magadtól és tőlem, csak, hogy a végén senki se legyen boldog?
Mert Zille se lett volna, ezt most már belátom. Sokáig harcoltam vele, de most már tudom, hogy nem tettem volna boldoggá, mert, ha el is veszem, ha Mira nem is emlékszik, nekem akkor is csak körülötte jártak volna a gondolataim. Én nem felejtettem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849483#post849483][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:46[/b][/url]

– Márton, kérem - néz sűrű pislogások közepette a másikra.
- Látom, hogy dühös, csalódott és frusztrált, de én nem tudom miről beszél. Kérem értse meg, hogy fogalmam sincs semmilyen levélről, sem mugli postáról. Én sajnálom, hogy valaki ezt tette önnel és így járt, de ne engem büntessen, kérem - megtehetné, hogy elevez és itthagyja a férfit, de nem viszi rá a lélek. Csak nézi őt, nézi az ismerős vonásokat, vizslatja a szemeit, melyben látja a csalódottságot és mégis talán némi reményt is.
- Tegyük fel, hogy igaza van. Meséljen nekem, segítsen kicsit, kérem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849484#post849484][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:47[/b][/url]

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, mert egyszerűen már mindent elmondtam, hogy szeretem, hogy mindent félretettem érte, hogy mindenkinek megmondtam, hogy mi a helyzet. Megcsókoltam, de nem emlékezett, pedig volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy fog. Tényleg volt egy pillanat. Kiengedve a bent tartott levegőt, a part felé fordítom a tekintetem.
- Ott találkoztunk, annál a padnál, ahol az a hülyegyerek épp két lánnyal beszélget. Az öcsém, két lánnyal beszélget.
Mindig hülyegyerekezem, de valójában imádom, tényleg a kedvenc testvérem, és indokolatlanul hanyagolom el például Misit, aki a korban hozzám legközelebbi öcsém,
- Utálok futni, de rávett, hogy csináljam, szánalmas látványt nyújtottam, de volt, akinek tetszett. Kutyaszarba léptem, mivel éppen haldokoltam, ez nem tűnt fel. Aztán megláttalak, és olyanná váltam, mint egy serdülő, még a nyálam is elkezdett folyni. Te pedig rágóba ültél, amit távozáskor szóvá is tettem, erre visszaléptél hozzám, és kihúztad a nadrágom madzagját, mert nagyon  szereted azt a szoknyát. Elkötötted az anyagot, és otthagytál. Annyira szerettem volna utánad menni, és a legnagyobb barom vagyok, hogy nem tettem, de el voltam jegyezve, és még ha nem is éreztem semmit a húgod iránt, a kötelességeim miatt nem mentem. Mert az apám ezt szerette volna, és én tiszteltem őt egész életében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849485#post849485][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:47[/b][/url]

Tekintete a pad felé téved, ahol Miksát véli felfedezni, int is neki, amikor véletlenül feléjük néz, majd ismét minden figyelme Mártonra irányul. Érdeklődve hallgatja a történetet, mely közben néha elkomorodik az arca, néha pedig majdnem nevet, hiszen eléggé viccesnek tűnik a kutyakaki és még a rágó is. A végére pedig ismét teljes értetlenség ül ki az arcára.
– De. Nem értem - sóhajt fel és tekintetét ismét a padra vezeti.
- Zille egy szóval se említi magát, nem beszél arról se, hogy most miért nem lesz esküvő, már azt sem értem, hogy ki lett volna a férj és ez az egész túlságosan zavaros - mintha még bele is fájdulna a feje egy kicsikét.
— Mikor történt ez? - pontos időpontot szeretne, hogy előkutassa emlékei közül, hogy szerinte mit csinált akkor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849486#post849486][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:47[/b][/url]

- Én lettem volna a férj. Először a tiéd, de te megszöktél, én pedig az oltárnál vártalak. Nem ismertük egymást, elrendezett házasság lett volna. Aztán, mivel az egyezség meg lett kötve, úgy volt, hogy a húgodat kell elvennem, de aztán megjelentél, és minden megváltozott. A csónakház után elmondtam Zillének, hogy szeretlek, és képtelen vagyok nélküled élni, nem veled összekötni az életem, de te addigra elvetetted az emlékeidet. Zille viszont idehívott, hogy megoldjuk, csak senki sem számított rá, hogy nem emlékszel rám.
Kétségbeesetten nézek rá, hogy hátha valami, akármi, egy mozdulat, egy pillanat, bármi beugrik neki, mert tényleg nem tudom, hogy mitévő legyek, kitörölt, egyszerűen kitörölt.
- Lassan egy hónapja. Akkor jöttél, először. Két hétig voltál itt, sok alkalmunk volt együtt. Aztán a Rengetegben csókolóztunk, te eltűntél, én Bogolyfalvára mentem, ott újra találkoztunk egy héttel később, majd megint eltűntél, visszamentél Hollandiába, én megmondtam Zillének, hogy téged szeretlek. Két nappal később előállt azzal, hogy visszahív, úgy, hogy vissza akarj jönni, ezért mondta édesanyátokat, mert tudta, hogy miattam nem jönnél vissza, de elkéstem. Két nappal azután, hogy majdnem lefeküdtünk egymással, levelet írtál és kitöröltél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849487#post849487][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:48[/b][/url]

– Maga lett volna a férjem? - néz elkerekedett szemekkel a másikra. Be kell látnia, hogy nem is járt volna annyira rosszul, már, ami a kinézetet illeti, a többiről nem tud ugyebár nyilatkozni.
- Micsoda nevetséges dolog, hogy a húgommal akart összeállni, ezután - csattan fel hirtelen. Hát ez felháborító.
- Mennyivel idősebb nála, hát miért akarta ilyesmibe kényszeríteni? Én azt hittem, hogy tiszta szerelemből készül férjhez menni - húzza el száját a gondolattól. Miféle beteg állat van itt mellette? Pedig már kezdte azt gondolni, hogy Márton áldozat, közben meg.. Ki tudja miféle perverziói vannak.
- Elég hihetetlennek tűnik ez az egész. Ne haragudjon, de én nem igazán hiszen az ilyen, megláttalak és máris beléd szerettem mesékben - mondjuk nem is nagyon engedett magának meg ilyesmit, hiszen inkább a munkára koncentrált mindig.
– Tudja, annyira. Annyira hitelesen mondja, hogy már szeretnék hinni magának - nézi őt. Nézi a padot, Miksát aztán megint Mártont, igyekszik, próbál emlékezni, még szemeit is hunyorítja és akkor megvan.
- A kutyaszar, fú de büdös volt - nevet halkan és Mártonra néz.
- Tényleg találkoztunk itt és azért vettem el a nadrágod madzagját, hogy reklamálj, mondj valamit, vigyél el a bokorba, a vízbe, bárhova. De nem jöttél.. - ennyi van meg neki egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849489#post849489][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:49[/b][/url]

- Én. Csak arra se voltál kíváncsi, hogy milyen vagyok. Nem találkoztunk. Te pedig leléptél. Nem szóltál, és rengeteg emberrel a templomban, ott vártalak az oltárnál.
Ez sosem fogom megbocsátani. Akkor sem, ha házasok leszünk negyven éve. Na nem mintha erre olyan nagy esélyünk lenne. Előbb úszom át a fagyott Balatont, amibe a negyven fokba is bele akarok fagyni, mint, hogy ez a nő eljusson odáig, hogy ok, házasodjunk, szeretlek, meg emlékszem. De ne legyünk telhetetlenek.
- Mert ez a kötelességem. Én úriember vagyok, állom a szavam. Amikor az apád nekem szegezte a kérdést, nem mondhattam nemet. Abban reménykedtem, hogy Zille hasonlít rád, és lelép.
Tényleg ezt hittem. Hogy azt mondja, ő olyan Miksa szerű férjet képzelt el, nem olyat, mint én, és amúgy is, kicsi még anyának meg feleségnek lenni, de nem mondott ilyet, ő ezt akarta, és ez így még ijesztőbb. És amikor már próbálnék valami mást mondani, akkor hirtelen, ott van. Az emlék. Ami miatt a SUPhoz úszom, és megfogom azt.
- Igen, és ha nem kötött volna a jegyesség, meg is tettem volna, de látod, akartál engem, akkor akartál. Ha csak testileg is. És ha… őrültség, de ha eljönnél velem azokra a helyekre, ahol fontos dolgok történtek velünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849490#post849490][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:50[/b][/url]

– Sajnálom, az nem maga ellen szólt - úgy érzi, mintha ez a beszélgetés már megtörtént volna, de azt nem tudja megmondani, hogy csak álmaiban vagy a valóságban.
- Az ellen szöktem meg, hogy a fejem felett döntöttek, a mai világban ez felháborító és nevetséges - meg úgy bármelyik világban az. Hadd legyen már az embernek szabad akarata.
– Kötelesség? Ne nevettessen már. Egyáltalán miért köttetett ez az egyesség, kiderült már? - mert, hogy biztosan valami simlisség van benne és azt is határozottan érzi, hogy az ő apja a hunyó és a bukó fél. De annak idején nem jött rá, hogy mi a bibi, pedig nem egyszer szökött be az apja dolgozószobájába, mielőtt úgy döntött, hogy jobb lelépni.
Az újra lefutott körök, a témák melyekről már vitatkoztak lassan beindítják a gépezetet és parányi emlékfoszlányokat szórnak elméje sötét zugaiba. Látja, hogy Mártonban megcsillan némi remény, de a helyzet az, hogy jelenleg többel nem tud neki szolgálni. Halványan, de megvan neki az első találkozásuk.
- Én nem tudom. Amennyiben tényleg igaz, amit mondasz, akkor biztosan nem véletlenül döntöttem úgy, hogy nem akarok emlékezni rád - húzza el a száját kissé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849491#post849491][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:50[/b][/url]

- Tényleg az, felháborító, de engem úgy neveltek, hogy a családom és a kötelességeim az elsők.
Én pedig sosem kívántam ellene menni ennek. Csodáltam az apámat, úgy éreztem, hogy az, aki megtestesíti azt a példát, ami mindennél fontosabb a számomra, a vezetőt, a szülőt, a gondviselőt, az első embert, a tanítót, a barátot, egyszerűen az én apám volt a minden, nekem ő volt a mindenem, és a legbüszkébb kisfiú voltam, hogy nekem ilyen apukám van. Akit aztán elvettek tőlem, nagyon korán, éppen ezért ragaszkodtam olyan nagyon hozzá, hogy ha másik lányt akarnak hozzám adni, akkor elveszem a másikat.
- Mert a legjobb barátok voltak.
Felelem csendesen, én nem láttam ebbe bele semmi többet, csak annyit, barátságot, hűséget, ami szintén példaértéket képviselt. Azt szerették volna, ha a gyerekeik biztonságban vannak, olyan társ mellett, akinek jó háttere van. Én is erre törekszem, amikor az öcséim vagy húgaim választottakat hoznak haza.
- És nem gondolod, hogy jár nekem annyi, hogy megtudom, miért döntöttél így?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849492#post849492][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:51[/b][/url]

– Ugyan már, maga tényleg olyan hülye, hogy azt gondolja csupán legjobb barátság végett jutottak erre? - neveti el magát hangosan, s fröcsköl magára némi vizet, hogy ne csak aszalódjon a deszkán.
- Eszembe sem jutna a legjobb barátnőmmel egyezséget kötni a gyermekeink felett csupán barátságból. Ez ostoba feltételezés - az ilyen ősök által eldöntött frigyek mögött mindig lapul valami, nem kell ehhez fizikusnak lenni, hogy az ember tudja.
– De hát azt mondtad, hogy írtam egy levelet. Hát gondolom abban benne van bőven, amit tudnod kell, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849493#post849493][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:51[/b][/url]

- Az én apám tisztességes volt mindig, te meg utálod a tiédet, így esélyt sem adnál arra, hogy a jövőd volt a lényeg neki.
Én hiszek az apánk döntésében helyette is, és ez egy jó döntés volt, helyes döntés, hiszen szerettük egymást, tudom, hogy igen, és a francba is, hát éreznie kell. Attól még, hogy rám nem emlékszik, elvileg tudnia kell, nem? Vagy ez túl romantikus elképzelés?
- Az, hogy soha nem lesz elegendő távolság kettőnk között egy szar indok, és rohadék lépés. Neked könnyű így, nem emlékszel, és én? Elvártad volna, hogy leéljek egy életet a húgoddal, úgy, hogy téged akarlak? Ez kegyetlenség, Miri.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849494#post849494][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:51[/b][/url]

– És lássanak csodát, házasság nélkül is milyen szép életét és jövőt biztosítottam magamnak - közli némi fölényességgel a tényeket. Megdolgozott azért, amije van és nincs ráutalva egy férfira, neki ez sokkal többet ér, mindennél.
- Nem sok értelme lett volna az egésznek, hiszen valószínű, hogy eluntam volna magam, utáltalak volna, mert kényszerből kellett hozzád menni és talán fél egy éven belül mentem volna innen, csak megspóroltam a válási procedúrát - elképzelni se tudja, hogy mi hajtja azokat a nőket, akik megelégszenek azzal, hogy otthon tesznek, vesznek. Számára ez rabság lett volna, a szerelem pedig aligha épülhet erre.
– Minek neveztél? - villan a szemében valami sötét és gondolkodás nélkül vágja fejbe a másikat az evezővel.
- Még egyszer így hívsz a legnemesebbik szerved fogja bánni, ezt megígérem - meglepődik a saját szavain, leginkább azért, mert tudja, hogy ezt már használta. Nézi Mártont, hogy vajon amúgy jól van - e és amennyiben igen, még egyet ad neki, hogy biztosan sikerüljön visszaverni a képzelgéseit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849495#post849495][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:52[/b][/url]

A szemem forgatom meg arra, amit mond, mert ítélkezik, mert azt gondolta, hogy mellettem, akit nem is ismer, nem lenne más, csak egy száját befogó babagyár. Ez egyáltalán nem így van. Az én családomban a nők egyenlőek a férfiakkal, a beházasodók a beházasodottakkal. Kivéve mondjuk Virágot, aki egyre inkább elhiszem, hogy elmorzsolja Milán golyóit, de hát ilyen a szerelem, meg, ha hülyeségeket pofázol. Apropó, hülyeség, az én fejemen is koppan egy nagyot az ütő hasonlóan nagy szamárság miatt, és mégis elnevetem magam.
- Ugyanmmár, a múltkor is ezt mondtad, és nézz csak rám, teljesen termékeny és dugásra képes maradtam, pedig azóta nem egyszer hívtalak így.
A teljesen termékeny és dugásra képes azért merész kijelentés ebben a kibaszott hideg vízben, de hát a fene essen belé, komolyan mondom, ha ez kell, én teherbe ejtem, hát de tényleg. Oké, oké, kicsit drasztikusak vagyunk ma.
- Miri.
Mondom ki újra, mert baszki, zsibbad az agyam helye, az egész fejem, és valószínűleg ocsmány vizihulla lesz belőlem, de akkor sem fogom hagyni, hogy eltántorítson. Emlékszik, vagyis, fog, teszek róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849496#post849496][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:52[/b][/url]

– Pont nem érdekel, hogy termékeny vagy dugásra képes - válaszol felháborodottan. Mégis mit képzel magáról ez a férfi? Mirella nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen alpári stílusban szóljanak hozzá. Mondjuk az is tény, hogy ő maga sem szokott ennyire hevesen reagálni arra, ha valaki becézi.
- Mondja, maga teljesen hülye? - nem érti, hogy Márton mit akar. Az imént kérte, pontosabban fenyegette meg azért, amiért így hívta őt, erre megint megteszi.
- Ne hívjon így és kérem, ne zaklasson tovább - az evezővel, most Márton azon kezére csap, amellyel fogja a SUPot, remélve, hogy ettől az majd elereszti és ha lehetősége van rá, mélyebb részre indul, hogy kérése komolyságát megmutassa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849497#post849497][b]Bontovich Márton - 2022.07.19. 11:53[/b][/url]

Senki a földön, még Miksa sincs olyan hatással rám, hogy ennyire ne maradjak tiszteletteljes. De ő most kiváltotta, nem is csak most, általában megteszi, kivéve akkor, amikor egy csodálatos nő bőrébe bújik, mondják, hogy az ördögnek is szüksége van alvásra, de úgy tűnik nem elégre, mert a következő pillanatban már csattan is újra az ütő, amitől kénytelen vagyok elereszteni.
- Emlékezni fogsz, ha tetszik ha nem, és amikor megtörténik, engem fogsz akarni.
Ez nem kérdés, nem vágy, ez tény. Rohadt magabiztos vagyok, holott az is lehet, hogy most törte el négy ujjamat. Átkozott boszorka. Komolyan mondom, veszélyességi pótlékot kellene fizetni mellé. A fene vigye el ezt a nőt. Bosszankodva indulok kifelé a másik önelégülthöz, hogy csak egy dühös pillantást vessek rá.
- Kurvára nem vagyok normális, hogy még hallgatok rád. Most el kell mennem, találni egy orvost, mielőtt hazamegyek.
Ép kezemmel magamra rángatom valahogy a nadrágot, de a pólóval meg a cipővel kedvem sincs vesződni, csak el akarok menni innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849498#post849498][b]Fölnagy Mirella - 2022.07.19. 11:54[/b][/url]

Nem akar nagyot ütni, sőt nem is üt nagyot, de úgy tűnik, hogy sikerül rohadt jó helyen eltalálni a másikat, mert az arca sokat elárul.
- Most fenyeget? - néz meglepődve a másikra, miközben az evezőt a vízbe meríti.
- Legalább lesz értelme távolságtartási végzést kérnem - kiabálja a férfi hátának, aki szerencsére kérésének eleget tesz és békén hagyja. A vicc az egészben az, hogy ez rohadtul nem tetszik a nőnek. Hát mi az, hogy a férfi otthagyja? Ez határozottan az ő szokása szokott lenni.
Szokása?
Összeszűkült szemekkel néz a másik után, fejét kénytelen megrázni, hogy elhessegesse ezt a gondolatot, elvégre nem lehet a szokása valami, amit sosem tett meg, nem igaz?
Az evezőt a vízbe meríti és elindul kicsit beljebb, hogy kavargó gondolataival elvonuljon az emberek elől és lassacskán, magányában megküzdjön velük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=849499#post849499][b]Irina Szuvorova - 2022.07.19. 12:18[/b][/url]

- Tiltakozom, a csórót már te tetted hozzá, én maximum azt mondtam, szerencsétlenek - nevettem el magam, ismét felpillantva rá. De valahogy nem éreztem ezt biztonságosnak. Bernárd szemébe nézni olyan volt, mint túl közel állni a szakadék széléhez: Sosem tudhatod, mikor ránt olyan mélységbe, ahonnét nem tudsz visszamászni. Pláne az én állapotomban. Közel voltam hozzá, nagyon közel, éreztem a kölnije illatát, sőt, szinte biztos voltam benne, hogy ha kinyújtottam volna a nyelvem egy egész kicsit, még annak a hegyén is szinte éreztem volna az aromát. Ez már valószínűleg a vodkának tudható be, így csak figyeltem nagy boci szemekkel, becsukva a számat.
- Azt hittem, máshogy fogod befejezni ezt a mondatot - nevettem fel kacéran, aztán a nyakkendőjén igazítva egyet figyeltem az arcát, kissé oldalra billentve a fejem. - Akkor miért nem teszed?
Most valahogy kézenfekvő a kérdés, mert anno sosem kellett körbejárni a dolgokat tizenkétszer, csak ott kötöttünk ki és csak beszéltünk, beszéltünk, csókolóztunk, aztán ismét beszéltünk, mindenről és semmiről. Az iskoláról, Pécsről, Oroszországról, a keserédes meggysörről, a Szpecnazról. Főleg arról. Mi változott, hogy ennyire nehezen veszi rá magát még a felvetésre is?
- Mi? - kérdeztem vissza a dünnyögésre, mert a klub zenéje és az elfogyasztott alkohol mind egyből a hallásomra mentek, nem értem én, mikor valaki morog maga elé, mint egy medve a ház előtt. Pedig olyannal is találkoztam már.
- Hagyjam? Tudod milyen drága ez? Egy helyi család hónapokig elélne belőle - lengettem meg az ominózus lábbeliket, de így utólag értettem, hogy miért kezdett el egyből tiltakozni. Nem feltétlenül jól mértem fel a személyes terét. Vagy az enyémet, de valamelyik számításba hiba csúszott. - Én is örülök, hogy látlak, kedves.
Még hangosan fel is nevettem, de aztán csak hagytam, hogy a kezem megfogva húzzon tovább az utcán.
- Szürkét szeretnék, az megy a bőröm tónusához. Most sarokba leszek állítva? Mintha mérges lennél.