Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Hát én most nagyon szívesen mondtam – bólint egyet. – De igaz is. Most ha nem tanulok, nekem nem lesz jobb végzettségem, és a többi. Szerintem ha valakire nagyon ráerőltetik sem jó mert így… belecsömörödik – ismertem olyanokat a régi iskolámban, akik tanárok gyereki voltak és nekik igenis voltak elvárások azzal szemben, hogy mit kell nekik letenni az asztalra. Aztán meg persze, csalódás, mert csomó esetben kivételezve is volt velük. Itt ilyet mondjuk nemigen észleltem, sőt, talán nincs is? De nem merem kijelenteni. Inkább nem és akkor abból nincs semmi gond.
- Jaj, akkor kellemes lehetett már az elején is. Az időjárás? – mert anyának sokszor attól fáj, szerencsére nekem nem, nem örököltem, ahogy szokta mondani, ő se tudja honnan, a családban nem nagyon kínos a fejfájás. Persze, lehet neki is mástól, ellenben nem fogok abba belemenni, mert hát, nem köteles elmondani nekem, hogy mi van odafent, ami nyomhat. Nekem akkor szokott, ha sokat próbálok egyszerre tanulni, vagy nem alszom eleget éjszaka. Sarkalatos esetek inkább.
- Hmmm. Hát én is ezt magyarázom magamnak. Amiket szeretek, azokkal kábé itt nagyon semmit se lehet – nevetek – Lehet, hogy valami egyszerűt csinálok, majd visszamegyek, leteszem az érettségit és arra építek. Tudod, így több lábon. Hátha – vonok vállat, bár sokáig sem akarok tanulni, mert akkor meg mire dolgozhatnék, már minden leszek, csak nem fiatal. Igazából, aztán mégis, addig tanulni, míg lehet. Nem tudom mi a jó. Nagyon nem. Valahogy ez nekem elmaradt, hogy ilyen komolyan gondoljak arra, mi lesz akkor, ha elvégzem az alapképzést.
- Hát, lehet, hogy késett! Viccelek csak. Szerintem, bár rossz dolog, de nem feltétlen lehetetlen. Én év közben szoktam, amikor megyünk előre az anyagban és érzem, hogy sok. Én nem tartom viccesnek, csak nagyon remélem, hogy elmúlik – mert nem kéne így folytatódnia az évnek, ha már most ilyen stresszes, akkor később csak rosszabb lehet és az meg… Na igen. Elsős koromban volt az, hogy annyira féltem mindentől, hogy féltem egész évben, csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is olyan rossz. Szóval, szurkolok neki.
- M-mm. Majd nagyon megnézek mindent, aztán hátha. Apukám repül, pilóta. Kicsinek az akartam lenni, de már az sem. Szóval… - tárom szét karjaimat, hogy annak is mindegy már, hát még a mostani ötleteimnek. Majd leszek valamit. Időm van rá. Még. Aztán mikor jut majd eszembe megint? Amikor ott ülök, hogy döntenem kell.
- Ó, sosem kevernél abba. Szerintem ha valaki kikísérek mert rosszul van, még meg is köszönik – vagyis, amikor valaki beteg volt, szintén a másik helyen, így volt. Aztán, hogy itt mi a szokás, nem tudom. Viszont a kérdésére kicsit elkomorodom és megvonom a vállam. Találom-e vagy sem, tényleg kétes. Nem vagyok jó mágus, mugli vagyok, de sosem lehetek totálisan mugli, mert tudok varázsolni. Ez még ennyi év után is hitetetlen.
- Nemigen. Tudod, nem azért, mert nem vagyok ügyes, hanem mert mindig van valami új, és ez jó, csak aztán rájövök, hogy itt se lesz igazán helyem. Nem tudom, valaha meg tudom-e szokni. Szerintem muglik között fogok élni, még ha mágus munkám is lesz – ezt mondjuk olyan jól eldöntöttem, nem úgy, mint a továbbtanulásom. Az lesz nekem a legjobb, ha lehet majd autóm, és nem, még véletlen sem próbálkozom meg a hopponálással. Sosem. Láttam a rossz próbálkozások alatt mi lehet.
- Igen-igen. Én Rúnakígyók között voltam – mosolygok rá, nem baj, ha nem ismeri. Itt sokan szeretik ezt a sportot, de van, aki nem. – Jaj! Nem szeretsz repülni, nincs ezzel baj. Te másban vagy jó, ennek így kell lennie. Én mondjuk sosem tanulok meg hoppanálni, így majd lesz más. De a repülés egész jól megy. Hajtó vagyok. Aki gólt próbál dobni – magyarázom, de nem megyek bele annyira, hogy összezavarjam. Persze, ha kérdez, akkor szívesen elmondom. – Jobb amúgy kicsit? Vagy hozzak ki azért inni vizet? Azt mondják az jó rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Bólintok egyet a magyarázat hallatán, hiszen teljesen logikus, amit az eridonos mond. Egy picit azért elhúzom a számat, mert bár rám soha nem erőltettek semmit sem a szüleim – tökre nem is foglalkoztak velem - , attól még tudom miről beszél.
- Nem hiszem, nem vagyok frontérzékeny – rázom meg a fejemet óvatosan. Szerencsére elkerülnek engem az ilyen dolgok, ellenben a saját gondolataim nem igazán kímélnek. Na meg az elvárásaim sem magammal szemben. Nemes egyszerűséggel túlstresszeltem saját magam, tiszta ügyes vagyok.
- Visszamennél? Hű. Hát látod én azt nem tenném soha. Mármint persze eléldegélek én a muglik között, de hogy ne használjam az elememet például, na azt nem tudnám megtenni. A varázspálca is egész jól hozzámnőtt már – mosolyodok el, bár szomorú vagyok a gondolattól, hogy Eli talán elhagyja a varázslók világát és ki tudja hogy hova vetődik. Mivel nem célom a muglik közt élni, úgy nem igazán hiszem, hogy találkoznánk. És erre a gondolatra ismét belehasít a fejembe a fájdalom, el is kezdem masszírozni a halántékom.
- Majd csak megtalálod a neked való dolgot. Kipróbálsz többféle szakmát, és előbb-utóbb meglesz a hivatásod. Mondjuk a repülés az érdekes, mármint repülővel – naná, hogy azzal, seprűvel nem. Esetleg még repülő lovon, na az még nagyon menő. És kevésbé tűnik veszélyesnek, mint az a darab fa.
Aztán megerősíti a gondolatmenetem, miszerint igen, ő a muglik közt szándékozik élni. Sóhajtok egy nagyot, tudomásul véve a dolgot. Hozzáfűzni viszont nem nagyon tudok mit, egyszerűen nem találom a szavakat.
- Hppanálni pedig egész jó, de vannak, akik nem is alkalmasak rá. Meg hát máshogy is lehet ám utazni, szóval tökre nem gond ha nem tud valaki – magyarázom majd szélesen elvigyorodom – Tudom mi az a hajtó, azért ennyit már sikerült megjegyeznem. Az elég sok csapatmunkát igényel. Mármint az őrző az csak úgy van, és védi a karikákat, a fogó meg röpköd mint a szélvész, hogy elkapja a cikeszt. A hajtó meg összedolgozik a többivel, passzolgatnak meg ilyenek. Nem egy könnyű poszt – érdekel ám a kviddics, mármint szívesen hallgatom, ha mesélnek róla. Danka is folyton arról beszélt, amikor még egy szobába laktunk a navinében. Ragadt rám tőle elég sok infó. De hogy mit tudnék kérdezni, azt nem tudom. Hogy szereti-e? Nyilván, különben nem csinálná. Ügyes-e benne? Na ezt meg kevésbé érzem illőnek.
- Kicsit jobb, köszönöm. Ó ne fáradj, van itt nem messze egy mosdó, ha vízihatnékom támadna. Remélem nem lesz gond belőle, hogy kijöttünk – adok hangot az aggodalmamnak. Elvileg elhangzott már minden fontos dolog, csak nem orrolnak meg ránk, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem nagyon volt kedve enni, amikor ebédre került a sor, meg amúgy sem nagyon szereti a legtöbb főtt kaját, valahogy mindegyikkel van valami baja. Vagy az íze, vagy az állaga, vagy csíp, vagy van benne valami olyan összetevő, amit ki nem állhat, úgyhogy egyébként is nagyon nehéz olyat találnia, amit szeret.
De ma különösen nem volt kedve semmihez. Azt hallotta tavaly év végén, hogy eljegyezték Emilyt, de azt meg sem álmodta volna, hogy egészen Olaszországig megy a férje után. Kimet meg tudja a csoda, hogy mi lelte, de ő is cserbe hagyta őket. Most két férfi a házvezetőjük, akiknek egyáltalán nem örül, most már egészen más világ jön. Ők biztosan nem lesznek olyan kedvesek és elnézőek vele, mint Emily és Kim. Már arra is gondolt, hogy átkéri magát a Likőrös bácsihoz, Emily megígérte, hogy átmehet, ha nem tetszik itt neki. De az Emily volt, nem pedig Rudolf.
Rudolf ide, Hege oda, ma le sem ment ebédelni, viszont ez azzal járt, hogy délutánra csak megéhezett egy kicsit. Szomorkásan, a legpuhább bő kapucnis pulcsijában (szigorúan elbújva a kapucnija alá), melegítőben és kényelmes tornacipőben indult meg a konyha irányába, hogy magához vegyen némi elemózsiát, amivel reggelig kihúzhatja. Mert ő vacsorán sem akarja a két férfit látni, az egészen biztos. Annyira nem félt a tanárokól, hogy rászólnak, máskor is járt már ide pirítóst zabálni, olyan kis soványka, valószínűleg örülnek neki, ha végre valamit eszik.
- Sziasztook, csak a vajas pirítosért jöttem, nem zavaroook! – Köszön be a kis manóknak, akik között már szinte gyakorlottan mozog. Tudja, hogy már javában készül a vacsora, nem akarja őket megakasztani. Néhányan visszaköszönnek neki, már megjegyezték, hogy ő nem várja el a körbe ugrálást. Szerencsére a vacsorához már volt elkészítve pár szelet vágott kenyér, így azt könnyen meg tudja magának pirítani, a vaj meg kés helyét pedig már könnyen megtalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

„Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.” – olvastam magamban, a vonat hangját, és a külvilágot kizárva. A szünetben a tudományos irodalmak mellett szükségem volt valami könnyű olvasmányra, így találtam rá Jane Austen kötetére, az Emmára.
 Segített gyorsabnak érezni az utazással töltött időt. Vártam, hogy újra lássam Lizát, Darya-t és kicsit körülvegyen újra a zsongás. A sünetem otthon telhetett volna jobban is, de legalább anyával bizonyos szálakat el tudtunk varrni végre. Idén amúgy sem tudnék másra koncentrálni, másodév, új tanév, új tananyagok jönnek. A teljesítésvágy magas szinten tengett bennem.
 A kabinba belépett egy lány, akivel szerintem korábban még nem is találkoztam. Intettem, és továbbra is csak olvastam a könyvembe fülig elmerülve. Nagyon le akartam zárni a fejezetet megérkezés előtt.
 A vonatról leszállva lettem figyelmes rá, mintha a lány is velem tartana. - Róza vagyok - mondtam, amikor viszonylag csöndben meneteltünk. Hamar kiderült, hogy utána egy irányba fogunk haladni, így hát egészen a Bagolykő kapujáig kísértük egymást.
- Melyik házban vagy? – kérdeztem, karomat közben átbújtatva a hátizsákom pántján. Nényleg nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna korábban, viszont igyekeztem megtörni a csendet. Feltételeztem, hogy első éves, de nem voltam biztos benne. Elvégre nem túl sok emberre figyeltem fel az itt töltött időm alatt, azért mégis a könyvtárba lézengők, a tanárok, és a kviddics csapatok tagjai már egészen jó arány lehet.
 Válaszát várva felnéztem az elénk terpeszkedő épületre. El kell ismernem, tényleg hiányzott a Bagolykő a szünetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Hát, akkor nem tudom. De az mondjuk jó, mert akkor nem kínoz sokszor. Vagy… sokszor fáj amúgy? – érdeklődöm, mert az sem jó, ha igen, nekem tényleg ritka, hogy megesik, azt sem szeretném, ha neki ennyire gondja lenne vele, mert hát, nem jó az, de nem is én döntök róla. Azért beszélek neki, hogy jobb legyen, de nem fogom erőltetni sem a válaszokat, ha csendben szeretne lenni.
- Aha. Nem vagyok nagyon ügyes, elemem sose lesz, csak Duracell, így könnyű lenne. Persze, nem felejteném el ezt a világot, lehet, hogy mágusok között fogok élni végül, ezt nem tudom. De ha úgy adódik, akkor igen… Elemmel nehéz, azt úgy tudom gyakorolni kell, nem? – nem jó dolog, de nem is a vége mindennek, mivel tényleg nem tudom, ez is egy lehetőség, amelyből több akad majd, ha befejezem a tanulmányokat. A munkámtól fog majd függni, bizonyára, mert ha olyan, akkor nem lesz egyszerű muglik között végezni, szóval, előre nem temetek semmit. Ha úgy alakul, nem szeretnék megszakítani semmit sem, ott van Petya, minimum már miatta is fent fogom tartani a kapcsot a mágusvilággal. De nagyon előre van ez a dolog. Nagyon messze.
- Persze. A repülés az, így mágusoknak szerintem fura is. Nekem a seprű volt. Nagyon kíváncsi vagyok, miket tudnék kipróbálni, nem vagyok a legügyesebb, de kíváncsi igen – bólogatok is, csak adjon majd egyszer valaki tanácsot. Erre valók a tanárok, majd felkeresem a házvezetőm akár, egy tavaly végzett ismerősnek is ők adtak tippeket és lám, tök jól teljesít. Így, egyelőre ezt az ötletet elraktározom magamnak. Nem szégyen, nem szoktam ilyeneken aggódni.
- Olvastam róla, igen. Mármint arról, hogy tök sok baleset is lehet és kicsit parázok tőle, hogy na én lennék az a srác, aki elhagy ezt-azt. De tudom, ott a kandalló, meg minden ilyen izé. Meglássuk, fogalmam sincs ugye, hol leszek én akkor – mert jóslástanból szörnyű voltam, hamar le is adtam, mert nekem az álomnapló írás is sok volt, mivel ritkán álmodok bármit is, vagy ha igen, oltári nagy hülyeség. Egyelőre, én így látom a dolgokat. De minden képlékeny.
- Igen, szerintem is a legnehezebb. Mert még ott vannak a terelők is, hogy leüssenek a seprűről, meg ilyenek. Szóval… tényleg az. Meg jó is, én szeretem, viszont fejlődni kell benne, legalább az is egy cél – és amit még tudok is, mert nem kell hozzá pálca. Valahogy magabiztosabb vagyok nélküle, lehet, csak beképzelem az egészet, persze. Sosem tudni. Egyszer majd megér egy beszélgetést ez is, valakivel.
- Örülök, hogy jobb – mosolyodom el közben szavaira. – Szerintem nem, már úgy sincs érdemi, csak a kajálás meg a gratulációk. Amúgy is lassan vége lesz, nem? Sose tudom meddig tart, nem figyeltem közben az időt. De ha halljuk a zsivajt közeledni, akkor kell mennünk csendesebb helyre – nézek hátra, de egyelőre senki sehol. Nem is bánom, hogy nem vagyok ott, ha éhes vagyok, ott a konyha, megoldom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Látszólag figyelmesen végig hallgattam drága bátyuskám Tomi mondanivalóját, hogy viselkedjek rendesen és ha lehet ne hozzak bajt magamra se szégyent az ő fejére. De szokás szerint egyik fülemen be a másikon ki. Túl sokszor oktatott már ki és olyan volt mint egy második apa. Mondjuk megértem, hisz mindig ő vigyázott ránk és nevelt fel minket. Így teljes joggal viselkedik úgy mint egy szülő. Majd végül elbúcsúztunk egymástól, hisz csak ő jött ki velem a vasútállomásra és felszálltam a vonatra, hogy helyet keressek magamnak. Szinte az egész vonatot végigjártam, és minden kabin tele volt. Lassan úgy voltam vele, hogy mindegy majd végig állom a vonat végében az utat volt már hosszabb utazásom is amin állnom kellett. De a vonat vége felé pont találtam egy kabint ahol csak egy lány ült és olvasott. Így gyorsan bementem, és közben leszűrtem a tanulságot, hogy legközelebb rögtön a vonat végén kezdjem a keresést, hisz úgy látszik itt van bőven hely. Mikor bementem, a lány felnézett a könyvéből és intett nekem egyet mire én egy biccentéssel együtt köszöntem, majd visszafordult a könyvéhez. Így én is leültem és előhalásztam egy könyvet, hogy elüssem az időt még odaérünk.  
Csak arra lettem figyelmes, hogy utitársam készülődni kezdett. Mikor ki pillantottam az ablakon láttam, hogy megérkeztünk, így én is a felvarrókkal és kitűzőkkel teli aggatott szimatszatyromban elsüllyesztettem a könyvet, majd a málha zsákomat magamhoz véve elindultam éni is. Kicsit meglepődtem amikor bemutatkozott.
- Én meg Neszta. - Válaszoltam neki nyugodtan. Azt hittem csak ennyit akart és majd az út további részében csend lesz, de meglepett hogy újra kérdezett.
- Nos, még nem tudom, ez az első évem. - Mondtam majd folytattuk az utunkat a suliig. Attól függetlenül, hogy Tominak azt mondtam nem lesz baj és nem vagyok ideges, teljesen az ellentétét éreztem. Nem igazán tudtam mire számíthatok, hisz egyedül Bettit ismertem itt, de úgy látszott elkerültük egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hosszasan bólintottam, amikor válaszolt. Tehát elsős. A gondolatra felsejlettek bennem az emlékek a tavalyi évemről, az ideérkezésről. Ha Darya nem jött volna a megmentésemre még elveszebb lettem volna, mint ahogyan az akkor elsőre gondoltam.
- Én Levitás vagyok - töröm meg a csendet. - De attól fügetlenül, hogy egy házban kerülünk e majd, vagy sem, szívesen segítek bármiben. - mondom neki kis bíztatásképpen.
 Újabbat rántok a hátizsákom pántján. Otthon, amikor pakoltam nem tűnt ennyire nehéznek. Próbáltam oda sem figyelni rá, miközben végre Nesztával beértünk a csarnokba. Megfordulok, így szembe tudok állni a lánnyal.
 Nem tudom milyen messziről jött vagy mennyire fáradhatott el az úton, de gondolom jól esne neki leraknia a cuccait és kicsit kifújni a levegőt. - Nem akarok fals információt adni, de azt hiszem az elsősök arra fognak gyülekezni - mutatom neki az irányt. Körbepillantok, hátha jön valakit, akinél rákérdezhetek megerősítésképpen, de a bejárati csarnok abban a pillanatban igen csendesnek bizonyult.
 Tekintetem találkozik Nesztájéval, mire kicsit oldalra döntöm a fejem. - Izgulsz? - kíváncsiskodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Némán rázom meg a fejemet. Nem, nem sokszor fáj a fejem. Nem is nagyon szokott fájni, maximum akkor ha beteg vagyok. Csendben pedig nem azért vagyok, mert nem szeretnék megszólalni, vagy mert zavarna a hang, a beszéd. Csak ehhez nem igazán van hozzáfűznivalóm. Egyetértek Elivel.
- Az veledszületett, mármint az elem. Aztán egyszercsak a felszínre tör, és akkor kezdődik a buli. Igen, kell gyakorolni, hogy rendesen tudd irányítani. Teljesen nem fogod sose, mert ha valami veszély fenyeget, akkor az elemed megvéd – magyarázom neki kicsit felvidulva. Noha maga a téma nem éppen vidám, hiszen történhetnek katasztrófák így, de én mindig szívesen mesélek az elemizéssel kapcsolatban.
- De ha nem tudsz annyira koncentrálni akkor nem is engedik, hogy elkezd a tanfolyamot – osztom meg vele ezt az infót is. Tudom, hogy így van, ez nem találgatás. De hogy ezt honnan szedtem, azt nem árulom el. – Én szeretek hoppanálni amúgy. Hosszú útra menni mondjuk fárasztó, utána simán végig tudnék aludni egy teljes napot, de idővel ez jobb lesz. Társashoppanálni is klassz, meg tök gyors.
Egy csöppet el is révedek, ahogy az eszembe jut, hogy mennyi időm és energiám volt abban, hogy magabiztosan tudjak vinni valakit magammal akárhova. Na meg amíg körbejártam a legfontosabb helyeket, mint célpontot. Na meg amikor először vittem magammal valakit.
- A terelőknek jól kell tudni célozni, de talán kevésbé, mint a hajtóknak. Ha sokat gyakorolsz és elég ügyes vagy és felfigyelnek rád, akkor foglalkoznál ezzel hivatásszerűen, vagy csak hobbi? – érdeklődöm tovább, ez a téma valahogy sokkal izgisebb, mint a jelenlegi hogyanlétem, meg az, hogy jutottunk ide.
- A beszéd rövid szokott lenni, a kajálás hossza változó. De valószínűleg tényleg nemsokára vége lehet – el is hallgatok, hogy jobban oda tudjak fülelni, közeleg-e valaki vagy valakik vagy sem. – Nem gond, hogy lemaradsz a lakomáról miattam? Te nem tudsz olyan könnyen kaját szerezni bármikor, mint én. Tényleg, egyszer szívesen vendégül látnálak nálam, összeütök valami finomat, bár nem fogja megközelíteni a sulis terülj-terülj-asztalkámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ez a nap is iszonyat gyorsan eltelt, már beesteledett, mire észrevételeztem magamon, hogy bizony még semmit sem ettem ma. Kitakarítottam szobámat, tanultam, Hápival foglalkoztam. Próbáltam lekötni magam minél több tevékenységgel, hogy ne Somán járjon az eszem, közben pedig még enni is elfelejtettem. Nem is volt napközben igazán étvágyam, viszont most igencsak megjött. A gond az volt csupán, hogy nem volt időm enni, ugyanis kezdetét vette az esti prefektusi feladataim egyik legfontosabbik feladata, azaz a járőrözés. Miközben a földszinten baktattam a folyosón, egyre jobban korgott a gyomrom, én pedig egyre nyűgösebbé váltam az éhség mardosó érzésétől. Útközben megpillantottam a konyhát, majd megálltam az ajtaja előtt, és néhány percnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, én bizony ma bekajálok. Nagyon éhes voltam már, így nem is tudtam volna összpontosítani a kötelességeimre, és kissé gyengébbnek is éreztem magam emiatt a kelleténél. Úgy gondoltam, hogy gyorsan eszem valamit, aztán majd folytatom a járőrözést teli hassal, addig pedig csak nem bukom le. Benyitottam végül a helyiségbe, majd helyet foglaltam az egyik hátsó asztalnál, és villámgyorsan leadtam a rendelésemet az egyik manónak. Baconos kolbászos pizzát kértem ketchuppal és egy pohár frissen facsart narancslevet. Egy kis ideig vártam, hogy meghozza a manó a kajámat, majd mikor elém került, rögvest neki is estem a pizzának, amely külön szeletekre volt vágva. Iszonyat jól esett ez az étel... mivel farkaséhes voltam, még a vasszeget is elfogyasztottam volna, minden további nélkül, viszont ennek a pizzának mennyei volt az íze. A manók aztán tényleg értették a dolgukat! Elégedetten falatoztam, kezdtem egyre jobban érezni magam, ahogyan kezdett múlni az éhség gyötrő érzése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Dudorászva baktatok a kihalt folyosón, ahol csak a festmények horkolnak vagy suttognak még valamiről. Sokakkal ellentétben én nem találom ezt olyan izginek. Mármint a sötét, néptelen sulit. Az emberek a legizgibbek, azok meg pont sehol. Mindegy, kell a nem izgi is az életbe. Márpedig mi lehetne annál kevésbé izgibb, mint ahogy én a kávémért bandukolok a konyha felé? Mondjuk az, ha még egyszer azt mondanám, hogy izgi? Azt mondtam már, hogy izgi?
Belököm az ajtót, amit egyébként nem kéne csinálnom, mert múltkor is orrba nyomtam az egyik nagyfülű kollégát. Emiatt most rögvest az ajtó mögé is nézek, nem hever-e ott egy kiütött manó, de ezúttal szerencsére nem. Indulok is tovább.
- Szép estét - köszönök annak a maroknyi esti dolgozóknak... meg - ezek szerint - annak a kis szöszinek, aki ott hátul burkol éppen valamit és akit az üdvözlés közben veszek észre. Pillantásom viszont átsuhan rajta, mintha csak egy bútordarab lenne. Mintha teljesen rendben lenne, hogy itt van. Természetes.
- Kaphatok egy kávét? Kis tejszín, két cukor. Köszönöm - darálom el kívánságom.
- Máris, Igazgató úr - hajbókol az egyik kis tünemény és iszkol készíteni, amit kértem, én meg addig lébecolok a konyhában. Kinyitogatok szekrényeket, belesek, kezembe fogok egy-egy eszközt, megnézegetem. Legfőbbképp láb alatt vagyok. Rámosolygok az egyik kis lényre, bólintok neki, aztán ugyanígy teszek a navinés prefektussal, miközben elsétálok mellette és a kajájára sandítok. Jól néz ki. Nem semmi éjjeli snack. Oké, a kávé sem szokványos rendelés ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rögvest megfagyott a vér az ereimben, amit megpillantottam az igazgatónkat, gondoltam, hogy itt vége a történetnek, biztos számon fog kérni, mit keresek itt ilyenkor. De legnagyobb meglepetésemre nem tette...
- Szép estét, igazgató úr! - pattantam fel az asztalom mellől evés közben már-már szalutálva. Reméltem, hogy nem vette rossz néven, hogy én épp ebben az időpontban étkezem, és nem követte figyelemmel a prefektusi beosztás követelményeit. Közben figyeltem, ahogyan felfedezi a konyhát, úgy tűnt számomra, mint aki még nem járt itt...
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem tőle az asztalomtól felegyenesedve, mint valami kis mintadiák. Magam sem értettem a reakcióm, de azzal tisztában voltam, hogy általában segítettem azokon, akik valamilyen szinten rászorultak, vagy nem találták a helyüket az adott időszakban.
- Ha éhes, egy kóstolót fel tudok ajánlani a pizzámból - nyújtottam feléje az egyik szelet pizzát, volt még nekem bőven. Hirtelen nem is tudom mi ütött belém, talán a túlélés ösztöne? Ez az újdonsült igazgató elég jó fejnek tűnt idáig, végül is úgy gondoltam, hogy nyithatok is felé. Ez pedig nem sok emberrel esett meg nálam, de ő úgy tűnt, hogy hasonló tulajdonságokkal bírt mint én, amit idáig álmomban sem gondoltam volna.
- Mi járatban erre? Maga sem tud aludni? - kérdeztem tőle hirtelen felindulásból. Legbelül éreztem, hogy lehet, csöndbe kellett volna maradnom, még szépen át is vészeltem volna a dolgot. Mehettem volna kajálás után tovább járőrözni. Ehelyett felhívtam magamra a figyelmet... ejnye Dana!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ahogy felpattan, szögletes bólintásommal szinte egy "pihenj, közlegény"-t üzenek neki. Folytatom aztán tévelygésem. Ó, sokszor jártam én már itt. Egyik törzshelyem. Csak szeretek mindig úgy szemügyre venni, mintha most lenne részem benne először.
Hogy segíthet-e valamiben? Még éppen ezen morfondírozom, amikor pizzával kínál.
- Nem, kösz, nekem most csak... ez kell - áll be egy kis szünet szavaimban, hiszen már éppen mondtam volna, hogy kávé, amikor elém is került a maga illatos, gőzölgő valójában. Hálásan biccentek a szervírozó manónak és már kortyolok is, közben lazán támaszkodva az egyik asztalon.
- Tudnék én aludni, ó, de még mennyire tudnék - forgatom meg a szemeimet, szinte vágyakozva beszélve, miközben lelki szemeim elé úszik pihe-puha ágyam. - Csak nem lehet - mosolygok, mintha valami jót mondtam volna, pedig ez minden, csak nem jó. De hát akkor most sírnom kéne? Mondjuk azt ritkán vetem be, tény. - Még dolgom van - hadarom el ezt sebtében egy korty után, aztán a prefekta pizzájára nézek.
- De egyébként segíthetnél valamiben - térek rá ezzel az előbb felhozott, sokkal izgisebb részre, minthogy még tovább taglaljam, milyen unalmas, éjszakában fennmaradós egy igazgató auror élete.
- Megmondanád, hogy mit keresel itt ilyenkor? - érdeklődöm meg tőle fecsegő hangon, újra és újra végigpillantva rajta, aztán ráérősen kortyolok megint a csészémből, tán még kisujjam is eltartom. Közben hátam kicsit az egyik konyhabútornak vetve, szabad kezem zsebemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rögvest vissza is pattantam lendületből a helyemre, miután tekintetével jelezte a "pihenj közlegény" üzenetet. Úgy tűnt, hogy nem szállt el magától a posztja miatt, igaz az előző igazgatónk sem volt az a hataloméhes típus. Ismertem azonban a szüleim révén olyanokat, akiket a hatalom teljesen kifordított magukból.
- Kávé... - szippantottam magamba a fekete nedű finom illatát. Bizony, az volt az én éltető erőm reggelente. Jelen pillanatban viszont csupán éhes voltam, de szerencsére ezt a problémát sikerült már orvosolnom.
- Milyen egyébként az aurori élet? Nálam szóba jött a többi között ez a pálya, elég izgalmasnak ígérkezik, de kíváncsi vagyok egy kompetens ember véleményére is - tettem fel neki egy kérdést, mert néhányszor bizony eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy auror leszek egyszer.
- Hát, ezzel én is így vagyok. Bár én inkább éjjeli bagoly típusú ember vagyok, úgyhogy főként akkor vagyok elememben - közöltem a férfival nagy őszintén. Végül is nem árultam el magamról túl sokat, csupán közöltem vele a bioritmusom működését. Rögtön felszaladt a szemöldököm, miután közölte velem, hogy mégiscsak segíthetnék neki valamiben, majd eljött az a kérdés, amelytől oly annyira tartottam idáig. Most mit mondjak erre? Hazudjak neki? Az mégse lenne fair, meg úgyis kiderülne, elég ránéznie a jelvényemre.. a legjobb az egyenes út, végül is mit veszíthetek? Rossz esetben nagy bünti vár majd rám, vagy ki tudja mi, jó esetben meg emberséges lesz, ha elmondom neki az igazat.
- Nos, igazából őrjáraton vagyok, de ma nem ettem még semmit, nem igazán volt étvágyam. Kimaradt a reggeli, az ebéd... egy ideig nem is voltam éhes, de estére hirtelen elkezdte mardosni az éhség a gyomromat, úgyhogy beugrottam ide, hogy gyorsan ehessek valamit, aztán mehessek a dolgomra - feleltem neki őszintén. Ha rajtam múlott volna, akkor egész nap nem ettem volna semmit, de a hasam jelezte, hogy bizony éhes már nagyon, így pedig nem voltam képes koncentrálni semmire sem. Máris jobban lettem pár falatka után...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem értem mi történik velem, csak azt érzem, hogy megfulladok.
Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de biztos, hogy nincs túl késő, vagy éppen túl korán, mert fél füllel hallottam, hogy egy-két meglepett eridonos utánam fordult, mikor kivágtam magam a klubhelyiség ajtaján.
Nem emlékszem, hogy álmodtam-e valamiről, vagy sem, csak annyi biztos, hogy levegőért kapkodva, izzadságban úszva ugrottam fel az ágyból, és most vékony pizsamában, mezítláb szaladok a nyugati szárny folyosóján, a legrövidebb úton a bejárati csarnok felé. Egyszerűen oxigénre van szükségem.
A forróságon, amit belülről érzek, valamelyest segít a folyosó falainak és a kőpadlónak hűs felülete. Október van, ilyenkor már javában beköszönt az ősz, és ez most sincs másképp. A normális diákok ilyen időben a vastagabb zoknijukat húzzák fel reggelente, és a talárjuk alá melegebb felsőt húznak. Mindenesetre a hideg nem tud bántani most, mikor ezer más dolog ellen kell küzdenem. Szeretnék kijutni a levegőre, és szeretném ha alábbhagyna a mellkasom szorítása.
Zihálva követem a folyosó irányát. Nem gondolkozom, a lábaim saját maguk irányítanak jófelé, és arra se gondolok, hogy mi van, ha a bejárati ajtót csukva találom. Nem tudhatom, hogy zárják-e éjszakára, hiszen sosem próbáltam még.
A csarnokba érve kapkodva markolom meg a kilincset, és izmaimat megfeszítve húzom magam felé a nehéz tölgyfaajtót. Az kinyílik, én pedig megkönnyebbülve lépek ki rajta. Egy-két lépést még teszek, igyekszem lelassítani a lélegzeteimet, hogy kellő mennyiségű oxigént juttassak a tüdőmbe. Ha nem pizsamában lennék, még össze is téveszthetnének egy maratonfutóval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már bőven naplemente után volt, az összes diák visszavonult már a klubhelyiségekbe, és ott folytatták a csacsogást az iskoláról, barátokról és mindenről, amiről a normális tinédzserek beszélni szoktak. Azonban Zsombornak ma este sem volt kedve a sárgák között ülni és hallgatni a vicces történeteket, amelyeket mesélnek, vagy éppen együtt inni egy forró teát. Ez inkább azon közé az esték közé tartozott, amelyeket csak magányosan, zenét hallgatva volt képes túlélni. Agyában a gondolatok újra és újra őrületbe kergették. Arról nem is beszélve, hogy most még több minden adódott, mint eddig. Nagy dolgokra készült. De előtte kellett egy terv.
Így kisurrant a főkapun, mielőtt Tánya észrevette volna – a nő beosztása éppen valahol a Navine klubhelyiségében hevert, amikor órák között átment rajta, onnan tudta ki elől kell elbújni. Órákon keresztül sétálgatott az udvaron, legtöbbször valamelyik fa árnyékában elbújva. Éppen a hatodik körénél tartott, amikor meglátta az ajtó nyitódását. Először megijedve az egyik törzs mögé bújt be, füléből azonnal kikapva a készüléket, hogy ha közeledő lépteket vél felfedezni, azonnal reagálhasson. De helyette nehéz lélegzetvétel halk nesze szűrődött csak felé. Ismerős volt. Érezte, ahogy mellkasa a hanggal együtt kezd el fel-le járni, mintha csak ő is átélné a rohamot.
Kilépett az árnyékból, és sűrű, gyors léptekkel gyorsan a lány mellett termett. – Húzd ki magad – helyezte egyik karját a lány hátára, másikat a vállára, hogy ezáltal kényszerítse rá, hogy felálljon a görnyedésből. – Nézz rám – állt elé, lehajolva a lány szintjére. – Gyere, számolj velem együtt. Figyelj – mutatta fel mutatóujját a lány arca elé. – Egy, kettő – kezdte lassan, és adta hozzá ujjait, és várta, hogy a lány is becsatlakozzon. – Gyerünk, nem hallom – ösztökélte újra a lányt, továbbra is komolyan a szemeibe nézve. Mély barnái nyugalmat sugároztak, míg testtartása kicsit feszült volt. Ismerte a pánikroham összes kezelését és tünetét. Neki is nem egyszer gyűlt meg vele a baja. Arról nem is beszélve, hogy az ELMÉben ezer meg egy ilyennel küzdő beteg volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem teketóriázik a prefekta, azt meg kell hagyni. Máris interjúvol engem.
- Attól függ, főleg irodai vagy éppen terepmunka jut neked. Összességében nem éppen leányálom. Ha mondjuk szeretnél családot, harmóniát a hétköznapokban, kellemes mennyiségű szabadidőt... - sorolom jóleső hangon - akkor felejtsd el! - intem le aurori pályára való vágyódását, majd belekortyolok a kávémba. Kemény élet a miénk és még aki azt is hiszi, hogy valamilyen úton-módon kikerülheti a túl necces helyzeteket, az nagyon téved. Részemről mondjuk soha nem akartam kikerülni. Inkább mindig fejest ugrok beléjük.
Nade elérkezünk a nagy kérdéshez és igazán jól teszi a navinés, hogy nem áll neki kamuzni, ugyanis - bár nem feltétlen tudhat róla - egyből kiszúrnám. Nem csak így-úgy-amúgy derülne ki, hanem abban a szent pillanatban. Hiszen ez a szakterületem. A hivatásom. Az életem.
- Ó. Értem. Értem - bólogatok latolgatva, miután elmesélte nekem korgó gyomra legendáját - Csak az a baj, drága, hogy ez a kolbászos pizzaremek azért nem éppen az az "éppen csak bekapok egy falatot" kategória - bökök csészémet tartó kezemmel a kisebb lakomára. - Fejezd be nyugodtan, nem kell sietni, nehogy elcsapd a hasad! Viszont máskor inkább csak kérj valamit, amivel aztán már léphetsz is ki az ajtón és majszolgathatod járőrözés közben, jó? - javaslom neki. Remélem, nem kell nekiállnom ecsetelni, miért jobb döntés az. Ha nem érti, akkor persze nagyon-nagyon szívesen megteszem.
- Minden esetre 10 pont a Navinétől és a héten egyik délután ugorj be a manóknak segíteni kicsit büntetőmunka gyanánt! - osztom ki a szőkeség jussát teljesen tárgyilagosan. Nem haragszom meg semmi. Ez szimpla tanulópénz. Akiben ilyesmi felmerül, hogy aurornak álljon, annak aztán főleg. Viszont alig fejezhetem be a mondatom, amikor...
- Uram, dehát mit tettünk? Mit csináltunk rosszul? - kezd vékony hangján sápítozni az egyik manó, aki felfigyelt a kiosztott feladatra. - Igazgató úr, ugye nem küld el minket? - csuklik sírásba a hangja és szavaira társai is rémülten fordulnak oda.
- Mi? Dehogy. Félreértitek. Annyira jól vagytok, hogy ezt is gondolkodás nélkül rátok merem bízni. Biztos vagyok benne, hogy kiváló feladattal látjátok el a mi kedves prefektánkat, amikor ellátogat hozzátok - intek negédesen a lány felé, mintha felkonferálnám valamilyen rendezvényen, aztán felhörpintem az utolsó korty kávét, már nyomva is a házimanó kezébe az üres csészét, hogy lefoglalja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ó, értem. Hát akkor sajnos nem nekem való ez a pálya, pedig olyan rendhagyó... kár érte. Én mindenképpen szeretnék majd a későbbiekben családot alapítani, de azt se tudom egyelőre, hogy mi fog történni velem a közeljövőben. Annyi lehetőség van, hogy az ember képes elveszni köztük. Igazából még magam sem tudom, mit kéne csinálnom, de az biztos, hogy emellett vonz a veszély is, dolgozik bennem az adrenalin. Igazából el kéne döntenem, mi is a fontosabb, mit csinálnék szívesen, de ez nem olyan könnyű - válaszoltam a férfinak őszintén elgondolkodva.
- Nos, ez az én bűnöm, mivel nem reggeliztem és ebédeltem, így egy nehezebb ételre esett a választásom az esti járőrözés alkalmával. Ha ezt megeszem, akkor legalább egész este nem leszek éhes. De persze nem fogom újra elkövetni ezt a hibát, ígérem - ecseteltem a férfinak a helyzetem.
- Rendben, ígérem így teszek - feleltem az igazgatónak, miután kiszabta rám a büntetést. Még egész jól megúsztam a dolgot, mert lehetett volna sokkal rosszabb is de szerencsére jó fej volt velem, így nem kellett neki még magyarázkodnom.
- A pizzát azért választottam igazából, hogy pótolja a reggelit és az ebédet egyben, de persze, ha úgy nézzük, ez viszont hátráltat abban, hogy el tudjam látni a napi dolgaimat - helyeseltem a férfinak nagy bőszen. Közben nagy szemekkel néztem, ahogyan a manók próbálják kikerülni a munka nagy részét, nagy rémület kíséretében. Közben megegyeztek arról a suli fejével, hogy én majd besegítek nekik a konyhai munkák során.
- Na, és milyen érzés igazgatónak lenni? Gondolom, jó nagy felelősség. Van valami kihívás ebben a munkában? Valószínűleg az aurorság azért izgalmasabb. Persze nem vagyok benne ebbe az egészbe, épp ezért vagyok kíváncsi rá - folytattam a társalgást az igazgatóval. Jó fej volt, mert idáig nyitottnak tűnt minden kérdésemre, ha pedig egy ilyen emberrel volt dolgom, ki is használtam az adott lehetőséget, hogy minél többet megtudjak arról a dologról, ami érdekelt. Klassz volt, hogy nem egy karóba nyelt emberrel volt dolgom, és így nagyobb bizalommal is voltam felé, mivel tudtam, hogy a kérdéseimre választ is fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Idáig szerencsém volt, mert senki sem kapott el, amikor szabályszegést követtem el, most viszont pont az igazgatóval kerültem össze a konyhában, amikor vacsoráztam, így kiderült, hogy tilosban jártam, de szerencsémre, csupán egy enyhébb büntetésben részesültem általa. Tulajdonképpen a manóknak kellett besegítenem a konyhában, így egy kis időre konyhai kisegítő szerepében bűvölögtem. Meg is jelentem a rám kiszabott büntetés napján a konyhában, majd beálltam a manók közé, hogy segítsek nekik a konyhai munkákban. A manók bizony nem kíméltek, beálltam hagymát pucolni, kenyeret szeletelni, kajákat fűszerezni, szóval segítettem nekik mindenben, amiben csak tudtam. Úgy voltam vele, hogy minél gyorsabban letudjuk az egész dolgot, annál kevesebb időt kell a konyhában töltenem. Szerencsére, amikor épp bénáztam, a manók rögtön a segítségemre siettek, így némi háttértámogatást is kaptam tőlük. Az étel, amit kreáltunk, nem volt túl nehéz feladat, ugyanis sült pulykacombot csináltunk zöldségkörettel. Sosem voltam az a nagy főzős típus, de szívesen tanultam másoktól, így a manók utasításai szerint sikerült segédkeznem az étel elkészítésében. Emellett pedig elmosogattam a piszkos tányérokat, edényeket, evőeszközöket is, ami elég gyorsan ment. Miután végeztem mindennel, és a manók is úgy vélték, hogy nincs velem több dolguk, egyenesen az igazgatói irodához vezetett az utam, ahol jeleztem, hogy megtettem a rám szánt részt a büntetőmunkából. Tehát leróttam az adósságomat, és a tapasztalataim szerint a manók is meg voltak elégedve a munkámmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A múló percek lassan órákká dagadnak és folynak szét a lába alatt, észrevétlenül. Az idő múlását egyedül a manók lázas ténykedése jelzi, aminek sebességébe valószínűleg belefájdulna a tekintete, ha feketéit egy pillanatra is felemelné az asztalra helyezett, érintetlen tányérról. Az egyik sarokban kuporog egy ócska széken, pontosan ott, ahová még a rúnatan előtti szünetben vezették. Azóta az órának valószínűleg már rég vége van, ő mégis mozdulatlan, görnyedt háttal mered az elé pakolt gombaragura, amit kérnie sem kellett és ő pontosan tudja, hogy nem is neki szánták.
Nem tudhatták, Dom. Csak hagyd ott, tudom, hogy nem szereted.
Pontosan. Ő nem szereti… élesen szívja be a levegőt, miközben szemei lecsukódnak. Az egyik manó rögvest mellette terem, hallja, ahogy remegő hangon hozzá intézi szavait, mégsem lel értelmet bennük. A Teó hangján érkezett suttogás tölti meg dobhártyáit, a szűnni nem akaró érzéssel, hogy nem neki kéne itt lennie. Itt sem. Akaratlan Kisvirág mosolya taszítja háttérbe testvére hangját, szája széle felfelé rándul a kósza emlékkép láttán. Gyomra megremeg, ahogy felidézi szavait és egy csalfa pillanatra ismét elhiszi, hogy neki is van létjogosultsága. Hogy ő is kellhet.
Igaza van, Dom. Tudod jól.
Sóhajtva ejti ki kezéből a kanalat és temeti arcát baljának tenyerébe. Az evőeszköz csörömpölését elnyomja az ételek illatától terhes levegőt kettészelő éles hang, megölve benne minden kétes, önsanyargató gondolatot.
- Csendben nem megy? - csattan fel élesebben, mint szerette volna, hangja túlharsogja a manók szüntelen csevegését. Pillanatnyi csend ereszkedik a helyiségre, miközben feketéi szikrákat szórva tapadnak a gondtalan lányra, míg őt ezernyi szempár tartja fogságban. Egy pillanattal később az eddig előtte heverő tányér csörömpölve hul darabokra a padlón, tartalmát szétszórva körülötte. Feketéi döbbenten merednek a káoszra, majd siklanak az asztal azon részére, amit a ragu órákon át magáénak tudhatott; saját könyöke vált hódítóvá, ezzel véget vetve gyötrelmének újabb forrásának.
- Bocsánat.. - halk, zavart motyogás hallatszik az alig nyíló ajkak közül. Mire a szó szertefoszlik a térben, a manók szorgosan takarítják az általa idézett káoszt. Zavartan túr a hajába, majd hajtja le a fejét és fordul vissza a már üresen ásítozó asztal felé.
Menned kéne, Dom, mielőtt újat tesznek eléd.
Mennie kéne, mégsem képes moccanni. Mennie kéne, mégis lelke egy apró szeglete az újabb adagra vár, hogy újra elmerülhessen a pusztító gondolatok árjában. Mennie kéne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Annyira kimerültnek érzem magam, mintha valóban maratoni távokat futottam volna, pedig egyszerűen csak gyors léptekkel küzdöttem el magam idáig. Most, hogy elértem a célomat és kijutottam a kastélyból már újabb ingerekre is tud reagálni a testem: jelen pillanatban fogom csak fel, mennyire lüktet a fejem a fájdalomtól. Muszáj leülnöm. A fűszálakon megtelepedett vízcseppek szinte azonnal átnedvesítik a pizsamámat, bár már mindegy is, a megfázás szinte garantált az után, hogy mezítláb végigcsattogtam a folyosón. A lábaimat felhúzva, homlokomat a térdeimnek támasztva várom, hogy a roham elmúljon, és az agyam újra kitisztuljon.
A saját elnehezült lélegzetvételeimtől meg sem hallom, hogy valaki mellettem terem. Már csak akkor rezzenek össze, amikor a kezei magabiztosan a hátamra és a vállamra csúsznak, és erővel felegyenesedésre kényszerítenek. Könnyekben úszó tekintetemet a fiúra emelem, és bár alig látom, mégis tudom, hogy segíteni akar. A hangja a fülemben távolian cseng, és csak néhány további kapkodó lélegzetvétel után jut el a tudatomig, hogy mit csinál. Számol. A hangja, és a számolás monotonitása segít: ahogy igyekszem hozzá hangolni a lélegzeteimet, lassan egyenletesebbé válik a szívem ritmusa is. Fogalmam sincs mennyi idő telik el így, az időérzékem teljesen elveszett valahol a klubhelyiség és a bejárati csarnok között... Mindenesetre a látásom végül kitisztul, a szívem és a mellkasom mozgása normál tempóra lassul. Elmúlt. Ezzel egyidőben a hideg a csontomig hatol; hirtelen mindenemen megérzem, de képtelen vagyok törődni vele. Elfáradtam. Óvatosan hátradőlök a fűben, pillantásommal a kastélyt körülvevő fák megritkult lombkoronáját csodálva, majd a szemeimmel lejjebb tekintek, a fiúra, aki átsegített ezen. Megköszönném, ha meg tudnék szólalni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A csomagjaimat már felvitték az új szobámba, amit még sosem láttam. Az övemen ott lóg a pálcám, amivel aligha akarok bármit is kezdeni; évek óta hozzá sem értem, itt viszont nem lesz egyszerű elkerülni, bár igaz, hogy elég ízlésesek a vésetek rajta - legalább kiegészítőnek jó lesz.
A levélben - amit egy bagoly útján kaptam meg, aki kapásból a nappalimba piszkított, ezzel nem kis felháborodást kiváltva belőlem és a macskámból, Lady Menthaból - az állt, hogy felvételt nyertem ide, én viszont inkább azt mondanám, hogy fizetem a tandíjat a semmiért a szüleink megnyugtatása végett; hogy ide kellett jönnöm teljesen értelmetlenül ahelyett, hogy azt csinálnám, amiben jó vagyok. Azt is leírták, hogy egy diák fog körbevezetni - ha az igazgatóságnak van egy kis jóérzése, ez nem a testvérem lesz, bár ő valószínűleg kihagyná ezt a kis összejövetelt, és egyedül kellene eligazodnom ebben a hatalmas épületben.
Lady nyávog a kezemben tartott kényelmes hordozóban, mire kissé elhúzva a számat pillantok le rá a kapuban. Tudom, nekem sincs kedvem hozzá. Megismerem ezt a nyávogást - "hagyjál békén és simogass", ez az utasítás, mely bár talán kissé ellentmondó, teljes mértékben tudok vele azonosulni.
Azért meg kell próbálnom jó képet vágni ehhez az egészhez, mert akárhogy is számolom, egy évet biztosan itt kell töltenem, elbújva a sajtó szemei elől.
A fülhallgatót kiveszem a fülemből, mikor belépek a hatalmas ajtókon - tekintetem körbehordozom a homokórákon, melyek a pontverseny állását jelzik, a freskókon, a hatalmas lépcsőn, meg egy ládán, a hirdetményeken. Halk sóhajjal lépek oda a papírokhoz - egyelőre nem látok senkit, aki várakozna rám, az emberek csak jönnek-mennek, teszik a dolgukat és rám se hederítenek. Ők nem ismernek fel. Végül is... elvileg ez volt a cél.
Idén elmarad a kviddicskupa, olvasom, miközben a zsebemben gyűlt szemetet a szemetesládába dobom, ami rögtön vissza is köpi a padlóra. Felvonom a szemöldököm, miközben közelebbről is elolvasom a feliratot: adománygyűjtő doboz. Aha...
A szemétért lehajolva végül inkább csak két galleont csúsztatok a ládába, amit már méltóztatik nem visszaküldeni a feladónak. Ez a hely annyira szürke... Annyira semmilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Reggel kaptam a felkérést, hogy ma vezessek körbe egy új diákot, egy fiút, aki idősebb nálam, de a háztársam lesz. Nem vagyok prefektus, nem azért, hanem mert kiemelten megbízható vagyok. Jó nem, vagyis de, de nem hiszem. Kettő ok miatt vagyok most itt, az egyik az, hogy baromira rosszul tudok amúgy emberekkel kapcsolatot létesíteni és ezt állítólag fejlesztenem kellene, a másik meg az, hogy reggel én voltam az első ember, aki Volkov professzorral szembe ment a folyosón. Kellett nekem korán kelni, éreztem én, hogy baj lesz belőle.
Mivel külön engedéllyel én tízig is alhatnék, hogy igazán szép és kipihent legyek - köszönjük apu, hogy ilyen bőkezűen támogatod az iskolát -, sokáig feküdtem az ágyban, úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy a szobatársaim készülődnek valahova, vagy, hogy Zina ugyanazt a könyvet háromszor ejtette le, három különböző helyről. Nem volt most kedvem velük menni, habár szerintem kettejükkel már egész jól kijöttem. A kicsi lány egészen aranyos, olyan, mint egy normális kishúg, Emma pedig, kicsit olyan, mint én, vagyis jól elvagyunk a világunkban, de tudunk közösen is beszélgetni. Szóval miután ők elmentek, vártam még egy picit, hátha visszaalszom, de nem sikerült, így eshetett meg az, hogy éppen belém sikerült botlania a házvezetőmnek, amikor én a könyvtár felé vettem az irányt.
A legutóbb borzalmasan elrontottam a ragálytan vizsgámat, és bár még mindig találtam ki, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azért szeretnék javítani. Az egészségügy nem hiszem, hogy az én világom lenne, és az a nagy helyzet, hogy kviddicsen kívül semmiben sem vagyok tehetséges, sőt, azt sem tudom, hogy abban mennyire igen, mert a legutóbbi két alkalommal is hiába ültek kint csapatok edzői a lelátón, nem én voltam az, akit ajánlattal kerestek meg. Vagyis egyelőre minden tekintetben kispadon éreztem magam, de ez nem jelentette azt, hogy úgy is kell kinéznem.
Amikor felbukkanok a lépcsők tetején, minden tökéletes rajtam, a ruhám csodálatosan simul, a szempilláim kiemelik a Vajda kék szemeimet, leomló barna tincseim pedig olyanok, mintha egy fotózásról jönnék. Ha már aludni nem tudtam és menni nem nagyon volt kedvem, legalább nézzek ki úgy, mint egy ember. Vagy jobban. Leérve határozottan indulok a fiú felé, és még az a bájos kis mosolyt is megvillantom felé, amivel illik másokat köszönteni.
- Vajda Olívia, nagyon örvendek, én foglak ma körbe vezetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Annyira hosszan nem várakozok, hogy megterhelő legyen - a forgatásokon órákat kell ülnöm tétlenül, mikor valamiféle fennakadás van -, mégis némiképp enervált vagyok, ami betudható az új környezetnek is. Egy-ketten azért talán észrevesznek; a smink feltűnő, az is, ahogy felöltöztem, mert bár egyszerű, mégis a fiú-lány határon táncol megjelenésem. Nem azért, mert olyan a ruhák szabása, hanem mert én viselem. Minden hajszálam tökéletesen áll, az órákig való készülődés és tervezés eredménye sosem maradhat el. Nem látok visszatükröző felületet, így csak látatlanban igazítom meg a tincseimet.
A lépcsőre terelődik a tekintetem, ekkor pillantom meg a hozzám hasonlóan mugli ruhákba öltözött lányt; szépen összerakott outfit, ékszerek, smink, és az arca is nagyon szimmetrikus. Kihúzom magam, ismét a hajamhoz nyúlok, és halkan megköszörülöm a torkom; felém tart, ő fog körbevezetni, gondolom, de szerencsére én sem múltam ma alul magam. Valami halvány féltékenység azért felrémlik bennem, lévén neki olyan adottságai vannak nőként, amilyenek nekem sosem lesznek, de igyekszem lenyelni a keserű ízt, miközben halvány mosolyt erőltetek az arcomra. A kabátunk egyébként még hasonlít is valamelyest.
- Han Dohoon, de a Moont szeretem. Örülök - hangom könnyed, talán egy kissé magasabb, mint várható volt, mégis kellemesen halk, nem hivalkodó. Nem megjátszott orrhanggal szeretem felhívni magamra a figyelmet ugyanis. - Köszönöm, hogy körbevezetsz, elég hatalmasnak tűnik ez a kastély... nem biztos, hogy eligazodnék egymagam. - Bájcsevegek. Mást nem is nagyon tudnék; még ha igyekszem is nem elárulni, mennyire feszült vagyok ettől a helyzettől, valami biztos meglátszik a highlighter meg a smink alá rejtve. Még egy tétova mozdulatot teszek a kezemmel, hogy amúgy is tökéletes hajam még inkább megfeleljen az elvárásaimnak, de macskám agresszív fújása megzavar a folyamatban.
- Semmi baj, Lady, nem bánt - mondom a macskának. - Sajnálom, nem kedveli az idegeneket. Majd hozzászokik... - Muszáj lesz neki...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Lili épp a lépcsőn lépdelt lefelé, tekintetét és pálcáját előreszegezve, nem törődve a mellette fel- és lesiető diákokkal. Nem nézegette a homokórákat sem most, pedig a Levita épp vezetett a házversenyben, figyelmét egyedül a varázslat fenntartására fordította. Egy nagyobbacska zsákot lebegtetett ugyanis maga előtt, és bár bizonyára vicces kis felfordulást okozott volna vele, ha tartalmát szétborírtja a bejárati csarnokban, úgy gondolta, talán mégis inkább mellőzi ezúttal a káoszt.
Nem az övé volt ugyanis, legalábbis nem teljes egészében. Volt pár holmi az alján, amit ő tett bele ugyan, de a javát háztársaitól gyűjtötte be. Elkérte, természetesen, csak úgy semmit nem vett el, mert még ha jó szándék is vezérelte, azt tudta, hogy lopás lenne.
Megérkezett a csarnokban elhelyezett ládához, lepottyantotta mellé a zsákot, és nekiállt, hogy kibontsa a száját. Csupa olyan cuccot hozott, melyet eladományozhatott a rászorulóknak. Igazából nem tudta, kik is a rászorulók, és hogy mire is szorulnak rá, csak azt, hogy olyan dolgokkal kellett "etetni" a ládát, amire már a gazdájának nem volt szüksége. Könyveket, ruhákat hozott főleg, de volt nála néhány játék is, varázs sakk készlet, és elvarázsolt jo-jó is.
Nem sűrűn látott bárkit is a ládához járulni, és arra gyanakodott, hogy ez nem azért van, mert mindenkinek minden régi dolgára szüksége van állandóan és örökre, csupán senkinek sincs kedve ide lehozni azt. Így hát Lili úgy döntött, tesz egy körütat, és rászán egy délutánt erre.
Azzal fel is nyitotta a láda tetejét, és a tértágító bűbájjal ellátott tárolóba kezdte dobálni a zsákból a mindenfélét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zselyke izgatottan lépte át az ajtót, s ámulva nézett körbe a hatalmas bejárati csarnokon. Nem érkezett olyan túl sok holmival egyelőre, úgy döntött, hogy majd meglátja, mire lesz szüksége még, és megoldják, igaz, eléggé nagy meglepetésként érte a családot, hogy van egy varázslásra alkalmas személy közöttük: ő.
Rózsaszín egybe ruhája felett egy valamivel vastagabb kabátot viselt, a kötött sapkáját már levette és a zsebébe gyömöszölte, ahogy tudta.
Egy hátizsák volt a hátán, és egy gurulós bőrönd, benne a legszükségesebb ruháival és a tanszereivel.
Tanácstalanul nézett körbe, fogalma sem volt, merre kéne elindulnia, és annyi látnivaló tárult szeme elé, hogy nem győzte kapkodni a tekintetét. Tényleg szép volt a helyiség, és örült azért annak is, hogy itt a kétnyelvűsége nem fog gondot okozni, hallotta már, hogy eléggé nemzetközivé bővült az intézmény, szép számmal jártak külföldről diákok ide mind alap, mind mesterszintű képzésekre, az őket informáló boszorkány mesélt erről.
- Öhm, bocsi, ne harargudj, most érkeztem és hát… nem nagyon szeretnék eltévedni, nem tudod, merre van az Eridon? – szemelt ki egy szőkés hajú diákot, akit egyedül látott valami ládánál. – Oh, ez a láda mire jó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem azért foglalatoskodott a Süveges lány ilyesmivel, hogy megveregessék érte a buksiját, vagy büszke legyen magára, amiért jót tett. Egyszerűen csak bosszantotta, hogy ki van téve egy láda a bejárati csarnokban, és nem használják elegen. Ha salátafejeket kellett volna beledobálni, akkor bizony Lili salátafejeket gyűjtött volna egész délelőtt, hogy most azokkal dobjon kosárra. Ehelyett azonban rászorulóknak szórta bele a külölféle régi, vagy megunt ruhaneműket, és olyan könyveket, melyeket gazádáik remélhetőleg nem azért adtak Lilinek, hogy legyen kifogásuk arra, hogy miért nem tudtak készülni a vizsgára, és majd jól ráfoghassák a lányra.
Ezen való töprengéséből egy hang szakította ki, egy fiatal, keleti lány lépett hozzá, ránézésre, mint aki eltévedt, de talán csak most érkezett. Lili meg is állapította, hogy a bejárai csarnok már csak ilyen, ide gyakran érkeznek emberek.
- Ó! Szia! - köszöntötte a szőke mosolyogva, magában bólintva, hogy bizony duplán is igaza volt, a lány most érkezett, és ha nem is tévedt még el, lát rá esélyt a szavaiból ítélve.
Arról viszont, hogy merre van az Eridon, épp nem sok fogalma volt. Nagyjából sejtette ugyan, mert több barátnője is onnan érkezett, de ez volt az egyetlen ház, amiben ő maga még sosem járt.
- Az Eridoooon, aaaz, azt hiszeeem.. - elkezdett forgolódni, de közben a másik észrevette a ládát is, amit Lili az imént még lelkesen tömött, szóval felfüggesztve a magában keringőzést nekiállt elmesélni legutóbbi felfedezésének tárgyát.
- Ez itt egy adománygyűjtő láda. Feneketlen, vagy legalábbis nagyobb belül, mint kívül, hogy sok-sok minden beleférjen, és mint látod.. hoztam mindenfélét, amit bele lehet dobálni. De szemetet nem lehet, meg szerintem romlandó dolgot se, pedig van egy szendvicsem, amit már nem akarok megenni, csak félek, hogy kiköpné a láda.
Így aztán a szendó helyett inkább még egy pulcsit hajított a tárolóba.
- Szóval elsős vagy? És Eridon? Tök jó! Az a második kedvenc házam! Vagy a harmadik? - egy pillanatra elmerengett a kérdésen. Túl sok mindenkit kedvelt túl sok helyről. - Én a Levitába járok amúgy, és Lili vagyok.
Úgy gondolta, ha már fellép idegenvezetőnek, nem árthat be is mutatkoznia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Furcsa jelenség ez a pánikroham. A legéletidegenebb pillanatokban csap le ránk, és olyan erővel söpör végig rajtunk, amelyet még sose tapasztaltunk. Beleremegnek a csontjaink és izmaink, ajkaink lilává változnak, mint egy halott emberé. Tán élet és nemlét között is lebegünk, ha nem, akkor is minimum úgy rezeg bennünk.
Ahogy Zsombor újra látta a jeleket, úgy önti el a rosszullét egy pillanat alatt. Szája kiszáradt, és a légzése is nehézkessé vált. Tekintete egy pillanatra csak ugyan, de valami egészen komorba fordult. Kicsit megcsapkodta saját combját, hogy észhez térjen. Itt most nem róla volt szó, hanem egy másik emberről. Valakiről, aki jobban szenvedett nála. Aki még gyengébb, és nem tudja kezelni a kieséseit.
Addig számolt és igyekezett a lányt is arra bírni, amíg nem látta, hogy képes lett egy pontra fókuszálni. Az ujjaira. Még akkor sem hagyta abba, hozzáadott még jó néhányat, mire úgy ítélte meg, hogy az ismeretlen tekintete eléggé kitisztult ahhoz, hogy elhiggye, innen már képes lesz visszatérni hozzá.
Rögtön kibújt kabátjából. - Gyere, ez így nem lesz jó - ingatta a fejét, és óvatosan felhúzta a lány háta mögé csúsztatta kezét, hogy azzal megemelje picit, és alácsúsztassa a meleg anyagot, majd visszafektette. Elől még kicsit megigazgatta, hogy amennyire lehet fedje a lányt, aztán csak leült mellé a vizes fűbe. Hagyta, hogy újra energiát vegyen magához. Hogy teljesen kitisztuljon a világ. Tudta, hogy ha kell, akár fél órát is vár. Vagy egy kicsit többet. Azon túl pedig képes lett volna a két karjában visszavinni a lányt az épületbe. De még várt ezzel a tervvel. Hátha a levegő jobbat tesz neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zselyke kíváncsian méregette a ládát, ilyet ő a mugli iskolában még nem látott. Ezt egy tök jó ötletnek tartotta, mert így akkor kevésbé szerencsés diákok is hozzájuthatnak olyasmikhez, amivel könnyíthetik az életüket: ruhák, tanszerek, stb…
- Ó, ez mugli körökben is jó ötlet lenne, akkor nem menne kárba annyi sok jó állapotú holmi – bólogatott bőszen. – És egész aranyos is ez a kis láda.
- Ez se rossz. És faliújságotok is van? – kezdte kérdésekkel bombázni a másikat. A tapasztaltabb diák máris szimpatikus volt a szemében, még ha ki is derült, hogy másik házból való.
- Oh, helló! – köszönt, lelkesen nyújtva a kezét illem szerint. – Én Molnár Zselyke vagyok. Friss főnixfióka. Segítesz felfedezni a sulit? Mi mindent lehet itt még csinálni, ami nem csak tanulás?
Sok kis apró gondolat fogalmazódott meg a fejében, és legszívesebben minden kérdést egyszerre tett volna fel, de vérmérsékletéhez igazodva próbált nem a másikra zúdítani mindent. Tapasztalta már, mennyire riasztó tud az lenni, pláne, ha véletlenül kínaiul sikerült megszólalnia.
- Milyen szakkörök vannak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Lili is egészen pofásnak találta a ládikót, úgyhogy csak bólogatni tudott helyeslése jeléül. Zselykének abszolút igaza volt, és nem csak abban, hogy aranyos a láda.
- Faliújság? Ahol a sok hír meg bejelentés, meg elveszett plüssmaci felhívás van? Persze - nevetett. És valószínűleg nem csak a Levitában, hanem valamennyi házban volt ilyen, bár mikor lent járt a Rellonban, pont nem figyelt olyasmire föl. De lehet, hogy csak azok láthatják, akikre vonatkozik, ő pedig ott betolakodó volt, csúnya szóval élve.
- Persze, segítek - bólintott Lilkó, és megszaporázta a pakolászást, a végén már fogta a zsákja alját, és úgy rázta bele a ládába a tartalmát. Majd a zsákot is korábbi tartalma után hajította.
Dolga végeztével belekarolt a másik lányba, és elindult vele keresztbe.
- Szemben van a nagyterem! Ott szoktunk többnyire mindenféle étkezést, ünneplést csinálni, bálozni, évnyitózni, évzárózni, egyszóval mindenféle egész iskolás dolgot.
Nem is nagyon jutott ennél tovább, mert el kellett méláznia Zselyke másik kérdésén. Szakkörök?
- Hát ööö.. ja! Tudom! - csapott a homlokára. - Van például színjátszó szakkör, ha szeretsz színészkedni! Meeg az nem tudom, szakkör-e, de lehet újságírással is foglalatoskodni nálunk.
Több más nemigen jutott eszébe, pedig törte a buksiját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egy kicsit sem lepődök meg azon, hogy nem tud dönteni, hogy melyik könyv legyen. Bizony, ez nekem is szokott dilemmát okozni, lásd ezelőtt. Természetesen nálam ilyenkor egyszerű a megoldás, mivel általában mind a kettőt kiveszem végül, de Nonó nem biztos, hogy boldogulna egyszerre kettő, nehezebb könyvvel.
 - Tudod mit? Add ide mind a kettőt, kivesszük, és segítek elvinni a körleted bejáratáig, rendben? - Jó, ez most teljes mértékben úgy hangzott, mintha gyengének nézném, úgyhogy gyorsan próbálok javítani a helyzetemen.
- Mármint persze csak akkor viszem, ha szeretnéd. Csak gondoltam segítek, ha már itt vagyok. - Érzem, hogy megint kezdek elvörösödni, pont mint a tónál. Igaz, ez most egy sokkal kevésbé megrázó eset, úgyhogy arcom gyorsan vissza is nyeri eredeti színét, és a lány döntése alapján veszem fel, vagy hagyom ott az ő könyveit is.
 - Tudok főzni, ha gondolod, összedobhatunk valamit. A manók viszont nem is engednének ki minket csokis keksz nélkül.
 Amikor kiérünk a könyvtárból, felnevetek a meglepődöttségén. Pedig ez a három könyv még mindig jóval kevesebb a szokásosnál! Mit szólna a vizsgaidőszakbeli könyvadagjaimhoz?
 - Remus Lupin életrajza, és az Erdők mágiája kíváncsiságból kell, a sárkányos könyv pedig sárkánytanra segíthet.
 Útközben tovább beszélgettünk, közben ügyelek rá, hogy elkerüljük a forgalmasabb helyeket. Amikor megérkezünk az ajtóhoz és belépünk, azonnal elkezdem keresni Lilyt.
 Végül, mivel nem látom a sok manó közt, újra a lányhoz fordulok, akit máris három kis lény próbál megkínálni a legkülönbözőbb szendvicsekkel, sütikkel és italokkal.
 - Fogadj el valamit, mert különben nem hagyják abba. - Mondom, természetesen barátságosan, s félig nevetve. Én is elveszek egy üveg töklevet, és egy süteményt, majd miután megköszönöm, elvezetem Nonót az asztalhoz.
 - Ülj le, együk meg szerintem, és beszélgessünk. Ahogy sejtem, még rengeteg kérdésed van.
Valóban, az eridonos csak úgy árasztotta magából a tudásvágyat, legalábbis eddigi találkozásaink alapján ezt szűrtem le.
 Miközben a lány megszólalására várok, körbejáratom a tekintetemet a konyhában. Hol lehet Lily? Elment volna takarítani? Dehát ilyenkor mindig a konyhában szokott lenni.