Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Czettner kisasszony és Ombozi úrfi


Olyan rég nem lövöldöztem már, a kastélyra köszöntött tavasz mintha helyettem dolgozna. A diákok és még a tanárok szíve is rózsaszínbe öltözött, minden folyosó sarkán csókolózó párokat látni, ami örömmel tölti el kis szívem, mégis bánatos vagyok, hiszen nem én okoztam ideig-óráig tartó boldogságukat. Hetek óta szomorkás hangulatban jártam teremről teremre, még a szabadban is szerelemre éhező, csüggedő lelkeket kerestem, ám mindhiába. Elkeseredésemben már azon gondolkodtam, hogy ha nincs emberi lény, akit fenéken lőhetnék, hát akkor bizony a manókat veszem célba, és elárasztom a manólakot munka helyett romantikázó apróságokkal.
Kitúrtnak, leváltottnak, feleslegesnek érzem magam, amiről egyedül a gonosz tavasz, a miatta rügyező fák, a folyton virágzó növények tehetnek. Indokolatlanul sok szívet lobbantanak lángra, olyan fiatalok is nyitnak általa az érzelmek felé, akikre diáktársaik jégkirálynő és zord szívű jelzőket biggyesztenek. A konyha irányába repdesek éppen, hiszen a tervemhez szükséges lények egy része - hogy bosszút állok állásom elvesztése miatt -, egész nap a konyhában szorgoskodik, és azért dolgozik, hogy a diákság akárhányszor is vágyik valami finomra, ők előállítsák azt nekik. Unott arccal, hátsómat vakarászva repülöm át a küszöböt, amikor felcsillannak apró szemeim. Ha a szimatom nem csal, akkor bizony ide nem jutott el a tavasz, és elkél pár nyíl ahhoz, hogy ezek a fiatalok a kakaózáson még ezen a délelőtt túl jussanak. Sokáig figyelem jelenetüket, egészen eggyé válok szívük dalával, mely tökéletesen másképp szól. A lányka talán még soha nem érzett szerelmet, a fiúcskának még mindig törött a rugója. Nincs miért tovább várnom. Szárnyacskáimmal bőszen csapkodva közelebb siklok hozzájuk, és hosszú vigyorral készítem elő arany nyilaimat. A kislányt célzom, mert neki van nagyobb szüksége bátorságra és nyitottságra, így egy vékonyabb, kevésbé hosszútávú hatású nyíllal egyenesen a mellkasára irányítom fegyverem. A lelkét kell eltalálnom. A biztonság kedvéért kap egyet a jobb vállába is, mire kuncogni kezdek és a kakaót ígérgető fiúcska felé fordulok. Az ő szívének gyorssegélyre van szüksége, össze kell forrasztani azt, amit oly feleslegesen téptek darabokra. A jobb lapockájába lövöm első nyilamat, amit ugyanoda egy újabb, az utolsó követ. Elmosolyodom, innentől tudniuk kell a dolgukat, remélem élvezni fogják ezt a napot, ugyanis nyilaim hatása nem tart örökké. A vonzalom kialakult, a bátorság belőve, a színpad a tiétek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ugye nincs harag? A múltkoriért.. igazán nem akartuk.
A manók száma időközben szerencsére visszaállt a normálisra, de úgy tűnik, nem igazán örülnek a felbukkanásomnak. A konyha közepén állva, bocsánatkérő mosollyal az arcomon, és egy-két igen szép könyvet tartva nézelődök szét az apró varázslények között, kiknek egyik fele morcosan, a másik félve pislog vissza rám, de egyik csoportnak sem látszik különösebb kedve a közelembe jönni, és átvenni az ajándékot, melyet kiengesztelésükre hoztam. Igazság szerint elnézegetve a köteteket, lassan úgy érzem, hogy nem is bánnám, ha végül megtarthatnám őket.
Gondolatban korholom magam önzőségemért, majd leteszem a könyveket a pultra. Sajnos úgy fest, nem fogják egyhamar elfelejteni nekem a Lénussal töltött főző estünket, ami finoman szólva nem a várakozásoknak megfelelően zajlott. Jó móka volt mindenesetre, csak a manók vannak más véleménnyel valamiért.
- Már itt se vagyok. - Hiába minden, jobb lesz, ha megyek, különben nem fognak tudni másnapra főzni, ha azzal kötöm le őket, hogy meredten kell bámulniuk rám. Sarkon fordulok, és célba veszem a kijáratot. Az igazat megvallva már csak azért is reméltem, hogy megbocsátóak lesznek, mert sikerült megint lemaradnom a közös étkezésről a nagyteremben, és miután egy órával a vacsorát követően ez eszembe jutott, arra is kénytelen voltam ráébredni felállva az asztalomtól, és kis híján bezuhanva alá, hogy bizony tegnap délben ettem utoljára. Már megint elfeledkeztem erről az ostoba szokásról, mint evés.
Így jártam - gondolom savanyúan, és ettől máris savanyú cukorra vágyom. Nem laknék jól vele mondjuk, de legalább talán megúsznám ezúttal is ájulás nélkül. De lévén, hogy nincs merszem ilyen tekintetek kereszttüzében bármi kész kajához hozzányúlni az asztalokon, inkább a koplalás mellett döntök. Majd reggelire bedobok valamit.
El is jutok az ajtóig valahogy, de aztán érzem, hogy kezd kicsúszni a kezemből - illetve a lábamból - az irányítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az üveg csörömpölve törik össze a padlón, tartalmát szétfröcskölve a parkettán.
Ingerült káromkodással ereszti le a kezét, felül a kanapén, aminek karfájáról olyan intelligens módon szédítette le azt a nyavalyás italát. Hosszasan szemléli a foltot, ami lassan és alattomosan kúszik a rongyszőnyeg felé, végül azonban mindössze megcsóválja a fejét, egy lesújtott szusszanással tápászkodik föl.
Majd felszárad vagy ha nem, feltakarítják azok a drága, dolgos kis manók. Elvégre más dolguk sincs az ég egy adta világon, ő pedig biztosan nem fog domesztikálódni addig, amíg meg nem házasodik. Apropó, manók... A fejét vakargatva sandít az órája felé, látványosan húzza el a száját. Remek, a vacsoráról megint lemaradt, no nem mintha épp a zajos nagyteremre lenne szüksége pont egy ilyen kényelmetlen napon.
Elnyom egy feltörekvő, nehézkes ásítást, az állott levegőjű irodáját követően frissítően hat a hűvös, kihalt folyosó. Lébecoló diákokkal, vacsorájukat fogyasztó portrékkal találkozik rövidke útja alatt, nem igazán köszön senkinek, mint általában, igyekszik a lehető legminimálisabb interakció nélkül áthidalni a távot.
Ahányszor szóba elegyedik valakivel, mindig szívességet kérnek tőle ugyanis. Ez pedig kezd finoman is szegény agyára menni.
Leballag a kopott kőlépcsőkön, az elkövetkező vacsora képével a fejében siet végig a hosszú folyosón. Jó kapcsolatot ápol a manókkal, így lehet, hogy megint jut valami finom falat számára, mondjuk egy báránysült, borda vagy...
   -  Whoa!
Ahogy kinyitja az ajtót, valami első pillanatban meghatározatlan, nehéz tárgy zuhan ki rajta. Reflexből engedi el a kilincset és hátrál egy lépést, mire a dolog tompa puffanással landol a lába előtt.
Ennek a dolognak azonban barna haja és végtagjai vannak.
Fél pillanatnyi rémült csodálkozás után tehát feltételezi, hogy emberszabásúval, minden bizonnyal nőneművel van dolga.
   -  Héhé! Mi van veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szóval így alakult, így kötöttem ki a földön. Pedig eddig azért ritkán jutok, mármint tényleg, többnyire időben szól a vészcsengő, és sikerül magamba némi táplálékot juttatnom, mielőtt a testem úgy döntene, hogy kifogyott az üzemanyag, és ideje energiatakarékos üzemmódba kapcsolni. Ráadásul az esetek többségében sikerül megkapaszkodnom. Most azonban csak az ajtó, és a rajta található kilincs van, és a kilincsnek megvan az a fura szokása, hogy ha ránehezednek, akkor lenyomódik, és ezáltal, hacsak nincs zárva, az ajtó is kinyílik, amihez tartozik. Na most, ha pedig ez megtörténik, bajosan fog a továbbiakban támaszul szolgálni az a kilincs. Jelenleg pedig már azelőtt nyílni kezd az ajtó, mielőtt elérném, és már csak a reflex, ami megfogatja velem. Ez fájni fog.
Még épp hallom, hogy valakinek sikerül meglepetést is okoznom a manőverrel, mielőtt nyekkennék a folyosó kövén. Szuper, így legalább nézője is akad szerencsétlenkedésem újabb fejezetének. Igaz, megvan az előnye is, így legalább esélyem van rá, hogy van, aki felkapar a földről, hacsak nem a manók pártját fogja. Az kellemetlen lenne. Felpislogok, miután magam alá sikerül húznom az egyik lábam, és úgy-ahogy ülő pozícióba helyezkedem. Az egyik tanár az, de hirtelen ennyi információ jut csak a tudatomig, mert akadozik a vérellátás kissé. Azt sem fogom fel először, hogy angolul szólt hozzám, és kérdésére magyarul válaszolok.
- A gravitáció van velem, úgy tűnik.. - megdörzsölöm a kobakom, és jobban szemügyre veszem a férfit.
- Oh, sorry.. - Angolul folytatom, ahogy sikerül összetennem egy-két részletet, ami a földetérés óta történt. - Azt hiszem, leesett a cukrom, én pedig követtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Zavarban pislog le a nőre egy ideig, mire a központi idegrendszeréig is eljut a gondolat, hogy mozdulni kellene. Lehajolva annak felkarjánál fogva segíti őt felülni, miközben már-már zavarba ejtő alapossággal tanulmányozza az arcát. Nem tűnik iskolásnak, ám ez nem jelenti, hogy nem fut át néhány sötét elképzelés az agyán. Nem az első nő lenne ugyanis a kastélyban, akit így... nos, földre hullva talál, általában azonban ezt az állapotot eddig masszív szörpfogyasztás által érték el. Ennek jellegzetes illatát azonban nem érzi, ráadásul a hölgy hamarosan meg is szólal, nem épp a szörptúltengésre jellemző hangnemben.
   -  Ehm, sorry I...
Fél térdről pislog az arcába, meglehetősen bután, mindössze megrázza a fejét jelezvén, hogy ebből a kelet- európai blablából egy árva megveszekedett szófoszlányt sem ért. Sosem tervezte megtanulni és ehhez az elhatározásához komolyan ragaszkodik is. Minél kevesebb ragad rá az országból, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy itt ragad.
   -  Áh! Cukor.
Így már sokkal világosabb a dolog. A nő válla fölött elpillantva a manók felé int, ők azonban, mivel egyáltalán nem ostobák, már elkészítették az ilyenkor életmentő narancslevet, egyik példányuk pedig már szalad is vele.
   -  Segítsek felállni vagy menni fog? Megvagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szinte ég az arcom, annyira kínosan érzem magam, és csak tetézi a dolgot, hogy egész lelassul a felfogókészségem is, csak lassan jut el a tudatomig, hogy sikerült nézőre is szert tennem mesterien kivitelezett felbukásomnak, és az illető utána még segített is merőlegesbe kerülni, amit majd nem lenne butaság később megköszönni, csak nehogy elfelejtsem.
Érzem, hogy engem néz, méghozzá olyan alapossággal, mintha meg akarná számolni a szeplőimet, amikből azért jóval több van, mint amennyit csak úgy meg lehetne számolni. Egyébként is, sötét van már hozzá.
Nem ért meg, ami nem is meglepő, nem Chaske az egyetlen kolléga az iskolában, akinek nem Magyarország a szülőföldje, így aztán hozzá vagyok már szokva, hogy a diákok jó részéhez is angolul szóljak először, hacsak korábban nem hallottam, hogy magyarul beszélt volna.
Kábán bámulok magam elé, igyekszem összeszedni magam, ami nem egyszerű, ha egyszer a földre kerültem, már nehéz onnét újabb szédüléses elzúgás nélkül felállni, ha nincs, aki segítsen, így most minden szégyenérzet ellenére örülök, hogy mégiscsak van itt valaki.
- Egy kis segítséget elfogadnék, köszönöm.. - motyogom zavartan, majd ha már egyenesbe kerültem, a manók felé pislogok.
- Túl rég nem ettem, az a baj, ők pedig.. hát, azt hiszem kicsit neheztelnek rám, és nem igazán volt képem kérni tőlük vacsorát.
A szúrós tekintetek ellenére, melyekkel az előbb öveztek, ha kérem, biztos adtak volna valamit enni, ha mást nem is, maradékot, de ezeket a kötelességtudó drága lényeket ismerve még így is kezüket törték volna, hogy jóllakjak, csak közben csúnyákat gondoltak volna rólam, és hát inkább meghátráltam, a többi pedig már történelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Milyen lovagiassá tette ez a pár hónapnyi kastély béli tartózkodás... néha még önmagát is meglepi vele. Persze továbbra is mindössze hölgyekkel szemben tanúsít megfelelő előzékenységet, a srácok kénytelenek elviselni faragatlan stílusát. Ellenben ez is határozott haladás az egykori wisconsini kölyöknek, aki egy nyáron felgyújtotta osztálytársnője derékig érő haját.
Az alkarját megszorítva állítja talpra a nőt, egy ideig még tartja, amíg teljesen biztos nem lesz benne, hogy megáll a saját lábán. Aztán engedi el, hátrébb lépve tőle, kiosonva annak intim szférájából.
   -  Megesik az ilyen.
Flegmán megvonja a vállát. Nem szívesen firtatja mások gyengeségét, ahogyan annak sem látja értelmét, hogy fölöslegesen eljátssza az aggódó lovagot. Számtalan szánni való vagy undorító megnyilvánulást látott eddigi élete során, munkája azonban diszkréciót követel tőle. Azok után, hogy terroristákat, pénzembereket és elnököket látott összecsinálni magukat félelmükben, egy ájulás már nem üti meg azt az ingerküszöböt, ami fölött érdekelné a közjáték.
A manó, aki időközben megérkezett a narancslével, a nadrágja szárát rángatva hívja fel magára a figyelmet. Dwayne átveszi tőle a poharat, a mozdulat folytatásaként pedig Matilda kezébe nyomja.
   -  Ülj le valahová, aztán fenékig. Ettől tuti jobb lesz - zsebre tett kézzel ráncolja össze a homlokát - Te nem az a könyvtáros csaj vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szédületes borulásom hatása lassan lecseng, kóválygó fejemen túl már kezdem érezni, mimet sikerült beütnöm, és mimet nem, bár előbbiből nem csak több van, de valahogy jobban is lekötik figyelmem a sajgó érzéssel, melyet keltenek, mint az esést sikeresen túlélő többi tagom. A fejemet szerencsére nem koppintottam a kőnek, akkor nem biztos, hogy ilyen ügyesen tudnék most állni, miután a kolléga egyenesbe hoz a karomnál fogva.
- Igen, főleg velem - mondom kínomban mosolyogva, majd a férfira pillantok, és zavartan hozzáteszem: - Mármint nem szokásom ám elájulni, vagy elszédülni túl sokszor, csak.. néha. Szóval azért ritka az ilyen.
Örülök, hogy itt van, különben lehet, nem tudtam volna ilyen egy-kettő felkerülni a földről, de ugyanakkor rém kellemetlen is, hogy látnia kellett valakinek. Általában tényleg csak legfeljebb szédelgek kicsit. Biztos elbotlottam odabent valamiben. Persze tudom, hogy nem, de azért igyekszem beadni magamnak.
De nem sokáig kell magyarázkodnom, mert a kezembe nyom egy pohár narancslét, amit nyomban kortyolni is kezdek. Ezalatt legalább eltűnődhetek rajta, hogy ki is ő, mert csak odáig sikerült eljutnom, hogy itt dolgozik, de lévén, hogy a kastélyban van, ezt a következtetést akár egy rozsdás lovagi páncél is képes lett volna levonni.
- Könyvtáros csaj - visszhangzom kuncogva. - De, igen, ő lennék. Mármint én vagyok. - Az azért valamelyest megnyugtat, hogy ő sem tudja a nevem, így annyira mégsem kínos, hogy én sem ismerem őt fel.
- Ritkán látlak a nagyteremben, vagy a folyosókon, mit is oktatsz? - puhatolózom egy székhez érve, és lehuppanva rá. Az persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nagyteremben, közös étkezésekkor például én is elég ritkán bukkanok fel, a folyosókat pedig rendszerint úgy járom, hogy az előttem tartott könyvet bújom. Mindenesetre talán beugrik a neve, ha kiderül, mit is csinál, nem vagyok én teljesen tájékozatlan, csak a személyes ismeretség maradt még ki sokakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mindössze a vállát vonja meg, tényleg nem szívesen firtatja az ájulásának esetét. Mostanság szinte minden nőnemű ismerőse várandós lett a környezetében, a gyengébbik nem tagjai pedig potyognak ilyenkor, mint a legyek. Így valójában azon sem csodálkozna, ha emiatt hagyná el Matildát az ereje - ritka belterjes és egymás közt szaporodó népségből áll ez a kastély.
   -  A könyvárba se megyek gyakrabban.
Óvatosan teszi hozzá, hiszen ez a vallomás még hozzátartozik az igazsághoz. Soha, semmilyen körülmények közt, önszántából biztosan nem tenné be a lábát arra a helyre, ami minduntalan arra emlékezteti, mennyire ostoba is valójában. Márpedig így van, egy Matildához hasonló könyvkukac minden bizonnyal idiótának bélyegezné azonnal, ha kiderülne alapfokú oktatásának ásítozó hiánya, hát jobb elkerülni az ilyet.
Beljebb sétál a konyhán, a nőnek kurtán int, hogy kövesse. A hosszú asztalok közül a Navine megfelelőjének végére ül le az egyik székre. A könyökét az asztal lapjára támassza, neki senki sem tanította meg, hogy nem illik az ilyet.
   -  Aurormágiát. Mármint... leginkább magaviseletet, ahogy az óráim telnek.
Újabb vállrándítás, némileg sötétebb hangsúllyal. Néha úgy érzi, nincs más dolga a kastélyban, mint büntetni, fegyelmezni és alkalomadtán megrázni a jó népet, ha végképp nem értenek a kedves szóból. Nehéz is a pedagógusi lét, bizony, különösképp, ha az ember fiának semmi képesítése sincs hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatja, miért is kerültem padlóra, előbbi kutató tekintete valószínűleg inkább a személyem beazonosítását célozta meg, mint azt, hogy kiderítse, mi bajom van, mivel csak a vállát rántja meg magyarázkodásomra. Úgyhogy nem is firtatom a kérdést, zavartan elfordulok inkább, és a narancslével foglalkozom, miután sikerült a székben való - de jóval finomabb - landolás is.
- Pedig az aurormágia érdekes lehet - kuncogok. - Dwayne, igaz? Én Matilda vagyok, de maradhatunk a könyvtáros csajnál is, ha az jobban tetszik. - Most már tudom hova kötni, így a neve is előúszik emlékeim felhőjéből, és ha már úgy tűnik, egyelőre nem sietős szándéka magamra hagyni, akkor nem árt, ha bemutatkozom neki.
- Az unokatestvérem is auror, vele főztem a múltkor itt, azért nem szeretnek a manók - sóhajtok, miközben megtámasztom kicsit még kába fejem, és lenyelem az ital maradékát. - Mármint nem igazán az unokatestvérem, mert az anyám testvérének a férjének a testvérének a lánya, de mégis annak tekintem. - Nem sokszor adtam még elő ezt a történetet, és most nem is tudom, miért tettem, de mindegy is, mert jön egy másik gondolat, ami sokkal inkább logikusan következik abból, hogy a velem szemben ülő férfi ugyanannak a hivatalnak dolgozik, mint emlegetett nem-egészen-unokatestvérem.
- Ismered esetleg? Almásy Léna a neve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A manók felé néz, azonban néha vissza-visszapillant a nőre, mintha ellenőrizné, nem készül-e ismét az asztal alá bukni. Akkor ugyanis elmenekülne innen, de el ám, semmi sem hiányzik neki kevésbé, mint a fehérnépet ápolgatni egy ilyen nyugalmas napon.
A bemutatkozásra bólint, igen, ő lenne az. Minden bizonnyal kezet kellene nyújtania ilyenkor, ezt mégsem teszi. A tekintete a konyha végében időzik, ahol a manók elkezdték tányérra pakolni a szokásos vacsoráját, azt a zseniális marhasültet, amihez hasonlót még sehol máshol nem evett. Mégis jók valamire ezek a kis állatkák.
   -  Jahm. Tök érdekes. Úgy érzem magam néha, mint egy dadus.
Elhúzza a száját, a szeme visszakúszik Tilda vonásaira. Egy ideig frusztrálóan tanulmányozza az arcát, a mondatai nyomán azonban mintha felismerés támadna az agya legmélyén. Hátradől, összecsapja a tenyereit, mintha világraszóló felfedezést tett volna.
   -  Hát persze! Te voltál akkor a másik jómadár, Léna mesélte... én kötöztem be a sebeit, mondd csak, hogy sikerült összehozni a dolgot?
A közvetett ismeretség gondolatától hallhatóan megered a nyelve, az arca is elhagyja korábbi, zárkózott kifejezését. Hátrébb csúszik a székével, hogy az érkező, köténykés házimanó az asztalra szervírozhassa a vacsoráját. A sültet borsós körettel és sűrű öntettel tálalták, pont úgy, ahogy szereti.
   -  Naná, hogy ismerem. Együtt tanítunk néha.
És együtt alszunk, teszi hozzá magában, erről azonban mindössze az arca apró fintora árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tovább fixírozza arcomat, ami kissé kezd kényelmetlenül érinteni, így tekintetem ismét csak elfordítom, és az utolsó utáni kortyot próbálom valahogy a poharamból eltüntetni. Igyekezetemet látva egy manó felugrik az asztalra, komótosan odasétál elém, és kiveszi a kezemből a poharat, és morog valami olyasmit, hogy hoz még. Zavartan bólintok, és azt hiszem, még egy köszönömöt is produkálok, aztán összerezzenek, mikor Dwayne összecsapja kezeit. Felé rántom pillantásomat, és elmosolyodok, mivel most már végre nem mint két vadidegen ülünk egymással szemben. Igaz, ettől még nem tudok róla sokkal többet, de az máris kellemesebbé teszi a beszélgetést, hogy már nem kell tovább vesződnie engem bámulva, hogy ki is vagyok.
És más is változik, hirtelen mintha lerázott volna magáról valamit, ami eddig visszafogta a nyelvét, és arca vonásait, de lehet, hogy csak a felbukkanó vacsorájának látványától ugrott meg a jókedv-mutatója. Elnézve az elé kerülő ételt, nem is nagyon lepne meg a dolog. Gyorsan becsukom a számat, mikor azon kapom magam, hogy kinyílt, és aztán megint majdnem eltátom, mikor az információk, melyeket hallok, összeállnak a fejemben egy képpé. Nem is volt olyan képtelen gondolat, hogy ismerheti, de ezek szerint nagyon is ismeri, ha együtt tanítanak. Még el is kapok valami furcsa kis rándulást az arcán pillantásommal, de azt már nem tudom hova tenni. Biztos szeret vele tanítani, talán azt jelentette.
- Tényleg, mintha említette is volna, hogy nem egyedül okít, de aztán elfelejtettem kifaggatni - mondom, majd mikor ismét egy manó kerül a látóterembe, összerezzenek. Egy tányért tart a kezemben, nekem is hoztak enni. Majdnem megölelem a szerencsétlen kis házimanót örömömben, de látva szándékom egy hangos pukkanás mellett arrébb hoppanál, a tányér pedig a kinyújtott kezemben landol.
- Egyébként úúgy sikerült, hogy nem igazán sikerült maga a főzés - fordulok vissza Dwayne-hez, és térek vissza Lénához, és konyhai kísérletezésünkhöz. - Ünnepelni akartunk, és valamiért az a furcsa gondolatom támadt, hogy ezt nem lehet másként, mintha magunkra gyújtjuk a konyhát.
Ábrándozó kifejezés jelenik meg az arcomon. Mindennek ellenére jó móka volt azért, és végül túléltük, csak pár edény, és manóideg bánta.
- Na és amúgy jól kijöttök Lénussal? Nem mesélt rólad, bár lehet, hogy én nem figyeltem csak.. hajlamos vagyok máshol járni olykor. Óh, jut eszembe.. - villát ragadok, és máris bekapkodok pár falatot az életmentő fogásból a tányéromon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Int a mellette strázsáló házimanónak, hogy távozhat, fél kézzel maga elé húzza a tányérját. A világért sem vacsorázna a kamaszoktól fülledt Nagyteremben, ahol a zaj szép lassan az idegeire megy, ha pár órával később ugyanazt megeheti nyugodtan, egyedül. Mármint majdnem egyedül, de Tilda társasága negyede annyira sem irritáló, mint a hisztis kölyköké.
   -  Az úgy derék. Oszt' senki se mondhatja rátok, hogy nem tudtok ünnepelni.
A fehér szalvétát, amibe az evőeszközöket betekerve kapta, összegyűrve a tányér mellé dobja. Zavaróan helytelen tartással veszi kézbe a villát, a kés a baljába kerül, marékra fogva, akár egy óvodás. A tudatlan szemlélő persze nem sejtheti, hogy így is sokat fejlődött már ezzel, levetkőzve az egy evőeszközös maszatolás szokását, amivel fél életében különben egész jól elboldogult. De hát kényes ez a fehérnép, a kedvükért el kell sajátítani néha ilyen fölösleges dolgokat.
Ügyetlenül áll neki a hús kaszabolásának, miután a borsót kényes alapossággal a tányér szélére tolta. A kérdésre azonban színpadiasan elejti a kést, hogy a kezével a szívéhez kapjon.
   -  Hát nem mesélt rólam? Ez fáj...
Félig tele szájjal beszél, az ég felé pillant.
   -  Minden szögből elég jól kijövünk egymással, asszem. Legalább is nekem nem szokott panaszkodni - visszaveszi a kését, újabb darabokat, nem vág, inkább szakít le a húsból - Én bírom. Néha segít vigyázni a lányomra. A lányom is bírja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány

Kacér az apró navinés, pedig igazán lehetne annyi esze, hogy ezt pont vele ne tegye. Mostanság igencsak ki van élezve minden felé irányuló, félreérthető, csábítónak vélhető mozzanatra, gesztusra és bármilyen ilyen jellegű szóra. Nem felel a barnának, csak nézi őt egyre szélesebb vigyorával, s olykor még fejét is megrázza.
- Én a helyedben óvatosabban fogalmaznék - tanácsolja végül, de nem néz rá, helyette a kenyérszeletekre fókuszál, hiszen valahol nagyon mélyen, az agya egy hátsó szegletében pontosan jól tudja, hogy ennek a kicsi pónilánynak csupán a szája nagy, ha ő lépne, elhúzódna tőle vagy akár el is futna. Azt pedig végképp nem szeretné, ha társainak arról mesélne, hogy Ombozi Noel igazából egy szatír, aki tonhalas szendviccsel csalogatja be az ember lányait a konyhába. Felnevet az elképzelt jeleneten, majd visszapillant Lucára, aki olyan édesen mosolyog, hogy nem bírja megállni, és neki is füle tövéig szaladnak ajkai.
- Akkor megnyugtatnálak, mert hozzád köthető mély ragaszkodásomtól nem kell tartanod - biztosítja a harmadéves prefektust, de szemeiben mégis ott munkál valami furcsa izgalom, olyasmi, amit csak azok látnak egymás tekintetében, akik bár nem szerelmesek, mégis kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában. Szeretne közelebb kerülni a csöpp Czettnerhez, hogyne szeretne, de ha ránéz szíve a helyén marad, és bár az adrenalin úgy dolgozik, ahogyan kell, vére mégsem pezseg. A lány előzőleg megválaszolt kérdésére azonnal eszébe jut egy volt kapcsolata, aki úgy keltette életre benne a ragaszkodást, a hovatartozás örömét, hogy észre sem vette azt. Elmosolyodik, és jobbját a készülő szendvicsről egyenesen a pulton ücsörgő, nem túlzottan hasznos Luca combjára engedi.
- Szerintem a portrés ügyet te éppen annyira élvezted, mint én, Mihaelről pedig köztudott, hogy a fejemet vette volna, ha nem vagyok elég ügyes és szerencsés ember - fordítja némileg komolyra a szót, de szája szegletében ott bujkál a huncut mosoly, s a szándék, hogy megszerezze magának a mai nap főnyereményét, Lucát.
- Most pedig még kakaót is készítek neked, hm, had gondolkozzam - engedi el a navinés combját, és töprengve állát kezdi simogatni. - Nem, drágám, egyáltalán nem vagyunk kvittek.
Éppen, hogy már érzi a lány fölötti győzelem mézédes mámorát, amikor Luca csak úgy megszólal, és olyat mond, amivel egy pillanatra elhallgattatja a rellonost. A fiú még hátra is hőkölne meglepettségében, ám inkább nem teszi, helyette félredöntött fejjel figyeli a kacsintást, a boldog-huncut arckifejezést.
- Nocsak! Talán mégsem az a szende lány vagy, akinek gondollak? - kérdezi tőle arcára visszakúszó félmosollyal, aztán vigyorogva tűnik el a segítőkész manók csoportjában. Kérésére a konyha tündérei elkészítik a két bögre forró kakaót, és mire Noel visszaér társaságához, akkora ők már az egyik asztalra is teszik a gőzölgő italokat.
- És ha kezdek unatkozni? - kérdezi a lány fölé magasodva, egészen közel a csillogó barna szemekhez, mikor egyik pillanatról a másikra, egy valamiért ismerős érzés keríti hatalmába. Meg sem hallja, amit Luca neki mond, mert azonnal ellöki magát a pulttól és hátrafordul, hogy elkaphassa azt, aki előző hónapjait szenvedésre ítélte. Cupido. Körbepillant a konyhában, majd ismét találkozik tekintete a karba font kezekkel üldögélő lányéval. Kissé megnyílt ajkakkal nézi, közben közelebb lép hozzá, visszatámaszkodik a pultra úgy, hogy karjai között legyen az apró test, és megkönnyebbülve veszi észre a vállait, szívét, s lelkét nyomó láthatatlan súly könnyed eltűnését. Nevetni kezd, hangosan kacag, hiszen odaveszett a fájdalom. Aki hozta, el is tüntette azt, egyszer s mind felszabadította őt, s most már ismét önmaga lehet. Rávigyorog az őt leső lányra és addig közelít annak szájához, hogy ő már ne tudjon tovább hátrálni.
- Ne untass tovább! - suttogja bele a barna ajkaiba, és ha ő engedi a rellonosnak, akkor minden óvatosság nélkül csókolja meg. Jobb keze a pultról Luca lábára emelkedik, hogy onnan tovább csússzon karjára, végül ujjai arcához érjenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ahogy feloldódik mellettem a férfi, úgy száll el belőlem is a kényelmetlen, kínzó érzés, melyet az okozott, hogy nézőt találtam a konyhából való félig sikeres távozásomnak. A szégyenérzet apad, akárcsak a fájdalom, melyet a beütött tagjaim sugároztak, és még el is nevetem magam Dwayne megjegyzésére.
- A manók nem is mondták, ellenben sok más cifrát igen. - Noha varázserejük révén akár ki is reptethettek volna minket páros lábbal az első nem megfelelő röppályán haladó lábost látva, a varázslók iránti mérhetetlen tiszteletük miatt ilyesmire nem került sor.
- Egyébként fura kis szerzetek ezek - kalandozok el az egyik dolgozó házimanót figyelve pár pillanatig. - Olyan hatalmas varázserejük van, hogy ha kedvük szottyanna hozzá, leigázhatnának minket könnyedén. Nehéz elképzelni, hogy egykor hogy kerekedhettünk föléjük.
De minthogy étel került elém, és a borulásomat annak előzetes hiánya okozta, most a tányéromra fordítom a figyelmem, amíg Dwayne-t hallgatom. Szépen a balomba ragadom a villát, ahogy kell, beleszúrom a húsba, ahogy kell, a jobbomban tartott késsel pedig - ahogy kell - felvágom. Ezek után lerakom a kést, átveszem a jobbomba a villát, és úgy emelem a számhoz a falatot. A következő falatnál aztán ismét átveszem a balba a villát, jobba ragadom a kést, és addig ismételgetem a műveletet, amíg el nem fogy az étel.
- Sajnálom.. én.. nem tudom, lehet, hogy mégis - magyarázkodom zavartan. Lehet, hogy mondta ám Léna, de sok infó elveszik az éterben, tudom, szörnyű vagyok. De hallva, hogy mennyire is közel vannak egymáshoz - mert hát, ha még a lányára is segít Léna vigyázni, az csak nem egy felszínes munkakapcsolat, amolyan, "hát, ez a munkám, ezt kell csinálni" fajta, hanem tényleg jóban lehetnek, és akkor aztán Lénának semmi oka nem lehet nem mesélni róla. Vagyis hát, gondolom.
- Biztosan mesélt! - jelentem ki végül határozottan, habár egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban, de nem akarok rossz fényt vetni Lénusra. - A lányodról, igen.. hogy is hívják? Mondta pedig..
Hogy ne kelljen tovább beszélnem, újabb pár falatot küldök le a torkomon, és az újabb pohár gyümölcslevet is kortyolgatom hozzá.
- Szoktatok közösen akciózni is? - kérdezem végül. Együtt tanítanak néha, értem, és vigyáznak Dwayne lányára, de sötét varázslók még most is vannak a világban, ugye. Érdeklődve pislogok hát a férfira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hallgatja, amit mond, az ételt rágva sandít el a tűzhelyek körül sündörgő manók felé. Valójában sosem tűnődött még el a helyükön, lényegében pedig nem is értelmes lényeknek, hanem hasznos állatoknak tartja őket. Természetesen jóval az emberi faj alá rendeltnek tartja őket, lényegében minden beszélni tudó varázslénnyel együtt, legyen az kobold, sellő vagy bármi más. Esetleg véla - akkor is, ha egyetlen lánya a sors kényelmetlen fintora folytán negyedrészt ezeknek az "állatoknak" a leszármazottja.
   -  Okosak, hogy nem lázadnak fel - a késével döfködi a húst - Ott voltam az orosz koboldlázadásoknál tíz éve. Vérfürdő volt az egész. Nem éri meg nekik se.
Undorodva fintorodik el, beszéd közben nem igazán figyelt, így az általa annyira utált répaszeletek közül egy a szájába került. A borsóval még úgy- ahogy megbarátkozott, de ezzel a sárga gyökérdarabbal továbbra is viaskodnia kell. Behunyja a szemét, amíg le nem nyeli a falatot, ám addig legalább Tilda beszél, így elterelheti a gondolatait.
   -  Relax - int egy aprót a kést tartó kezével - Minának hívják. Tizenkét éves.
Végtére is megérti, hogy nem mesélt neki róla, hiszen miért tette volna? Törékeny egóját már nem rendíti meg, hogy Léna, tanult, intelligens és csinos aurornőként nem dicsekszik azzal, hogy egy hozzá hasonló jöttment jenki parasztgyerekkel üti el az idejét.
   -  Uhumm... - iszik a vizéből, az inge ujjában törli meg a száját - Volt már rá példa. Általában ő az ész, én pedig a testőre. De ritka. Nem ugyanaz a szakterületünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Még mindig a sürgölődő-forgolódó manókat nézegetem, de Dwayne-t hallva visszafordítom pillantásomat felé. Igaz is, ő a varázsvilág rendőrségéhez tartozik tulajdonképpen, többet lát az ilyen dolgokból, mint én, aki csak olvas róluk. Számomra az a lázadás csak tények felsorolása, érdekek szembenállásának néhány sarkalatos elemzése és pár szó arról, hogy mi változott, és mi nem. A halottakat csak egy szám jelöli, az is csak közelítőleges, hiszen sokan azóta se kerültek elő. De ott lenni, és átélni nem néhány szám egy könyv hasábjain.
- Sajnálom - mondom halkan, elértve a fintort az arcán. A tányéromnak szentelem a figyelmem, amíg nem hozom magam ismét kényelmetlen helyzetbe, a magyarázkodással talán méginkább, mint azzal, hogy fogalmam sincs, mesélt-e Léna Dwayne-ről.
- Mina, hát persze! - bólogatok nagy tudálékosan, mintha csak beugrott volna, hogy tényleg mondta Léna. - Persze, hogy mondta, a lányát a társának.. mármint a parnerének..! Úgy értem, nem úgy, hanem érted, szóval a munkatársának, igen, ez az a szó.. - Úgy érzem sürgősen be kéne fogjam, szóval újabb falatokkal kényszerítem magam csendre.
- Vagy úgy - nyelem le a jókora falatot, amit a számba tömködtem. - Szóval más a szakterületetek. És mikor együtt vagytok, mivel foglalkoztok?
Érdeklődve függesztem tekintetem rá, mert még nem sokat faggattam Lénát erről sem. De sok pótolnivalónk van!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A villájával a borsószemeket szurkálva könyököl az asztalon, a tekintete azonban a hebegő vacsorapartnerén nyugszik. Nagyon lassan rág, láthatóan elgondolkodik valamin, végül kicsit megrázza a fejét.
   -  Nem vagyunk partnerek. Csak néha.
A szeme visszavándorol a tányérján fekvő káoszra, ügyetlen mozdulatokkal kezdi kaszabolni a hús maradékát. Lényegében tényleg nem dolgoznak együtt, Lénának megvan a maga csapata, ő pedig teljesen más osztagokban tevékenykedik. Néha azonban, ha a kedve úgy hozza, tudja, kiket kell körbehízelegni azért, hogy megkaphassa a kedves kolleginát egy körre. Mármint bevetésre, fiam, bevetésre.
Piszkálgatja a sültet egy keveset, mindössze fél füllel hallgatja Tilda kérdését.
   -  Egymással.
A szájába vesz egy halom borsót, hátradől, a keze a pohara után nyúl, mikor visszajátssza magában Tilda mondatát. Megáll egy pillanatra, fölpillant rá.
   -  Mármint munkával. Khm. Hát így... - az ujjaival a pohár oldalát kezdi kissé zavartan kocogtatni - kisebb begyűjtések, ilyen kis nem tudom. Léna kivizsgál dolgokat így izé.... hát úgy mindenfélét.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Schlett E. Lilla
- ruha -

A konyha meg én egy lapon nem volt jó ötlet. Nagyon nem volt jó ötlet. Eddig is tudtam, hogy béna vagyok mindenféle gyakorlatban, de otthon sose engedtek a közelébe, úgyhogy most kiderítettem végre egymagamban nagyon okosan, hogy milyen igazuk volt. Apa egyre inkább tévedhetetlennek tűnik a szememben. Csak egy egyszerű zöldséglevest akartam volna összehozni, de ezek után, tuti, hogy a manók kiutálnak, és legközelebb, ha meglátnak errefelé, be sem engednek. Ráadásul a kedvenc Pink Floyd-os felsőmnek is annyi. Úgy nézek ki, mint akit utolért az apokalipszis, de még át is hajtott rajta, mert minek megállni. Ha fejembe esett volna egy lábos, akkor gond egy szál se lenne, de így kimenni emberek közé... hajaj, a nem létező önbizalmamnak is annyi lett hirtelen, amikor végignéztem nemrégiben magamon, és rájöttem, hogy a konyhából nekem még ki kell tenni a lábam és visszakecmeregni a szobámba, mielőtt szalonképessé varázsolhatom magam, mert a figyelemzavarom netovábbja, hogy a pálcámat is ott hagytam az ágyamon. Minek nekem ilyen mágikus erővel rendelkező fadarab, ha van a két kezem, és talán csak nem teszem tönkre az egész helyet. Botorság volt elhinni. A konyha is úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. A hajamból a zöldségdarabokat már sikerült kiszedegetni, remélem, hogy egy sem maradt ott, vagy megöl a szégyen, a ruhámon viszont ott éktelenkedik néhány gyönyörű zöld paca, mert a levesből valami felismerhetetlen állagú zöld katyvasz lett, ami még böfögött is ráadásnak éppen a kedvenc pólón hagyva nyomokat. Azt hiszem, túl sok lett benne a borsó, és még szét is főztem, vagy valami ilyesmi. A jobb kezemen a mutatóujjamról szerencsére csak a körmöt sikerült lenyiszálni nagy igyekezetemben, az ujjbegyemet nem annyira, hogy nélküle maradjak, hamarabb visítottam fel ugyanis, hogy ez már nem a répa, mert ha az lenne, nem fájna olyan veszettül. Kész katasztrófa vagyok, konyhai antitalentum. Ráadásul ez nem is elég, de még a zene se megy, se a sport, se a rajz, és hogy jobb legyen, a varázslatok egy részét is el tudom szúrni, mert miért ne. Legszívesebben elsüllyednék ebben a percben, még akkor is, ha ez most nem jut apu tudomására. Sűrű bocsánatkérések közepette hagytam el pár perce a konyhát, hogy óvatosan araszolgassak most vissza a szobám felé, az árnyékba húzódva, hátha nem botlok bele senkibe, bár a fehér felső rejtőzködéshez sem a legelőnyösebb választás volt, aztán, amikor úgy tűnik, hogy ismerős hangokat hallok a sarkon túlról, beiszkolok az első folyosóra, hátamat a falnak vetve még a levegőt is visszatartom. Csak észre ne vegyenek. Ne most. Lehunyom a szemem is, bár attól nem leszek láthatatlan sajna, majd pár percnyi várakozás után kilesek, sehol senki, de a hang még nem halt el, sőt, mintha hangosabb lenne. Ó, merthogy a hátam mögül jön a folyosóról. Uramatyám, hová keveredtem. Sári most tuti kihúzná magát, mert neki van önbizalma, de én még mindig elsüllyednék. Megdörzsölöm zavartan az arcom, mert nagyon ég, beletúrok a hajamba, ha még maradt volna zöldségdarab, hátha megtalálom, aztán félszegen mosolyogva megpróbálok innen kihátrálni. Kínosabbnál kínosabb szituációkba keverem ma magam. Fel se kellett volna kelni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Lilla

Jaj ne, menekülőre fogtam, de csak még kínosabb helyzetbe bonyolódni sikerült, mert bekeveredtem erre a nagyon hangos folyosóra. Miért pont itt és most kell minden festménynek figyelni, ráadásul pont rám. Ha nem ismeri a Pink Floyd-ot, akkor is kiszúrható, hogy a zöld foltok nem a póló tartozékai, hanem külső ráhatás eredményezte, pontosabban az én szorgos igyekezetem, amivel sűrűn tudok mindenféle bajt okozni. Ha visszaérek a szobámba, ki se teszem többet onnan a lábam. Ebben a percben azonban valahogy összeszedni kellene magam, és hazakecmeregni innen, csak hogyan. Erről holnapra az egész kastély tudni fog, és ha eljut a banyáig egy emelettel följebb, eláshatom magam. Vagy játszhatok csipkerózsikásat is akár, száz év múlva csak nem emlékszik majd erre a jelenetre senki. Egyik lehetőség jobb, mint a másik. Rendben, első számú teendő, nem bepánikolni. Ha én itt most kiakadok, és még a sírógörcs is rám jön, abból csak még nagyobb sztori lesz, úgyhogy nyugalom, Médea, nyugalom, beszív, kifúj, szép lassan, ismét beszív, kifúj, és futni kellene, amilyen gyorsan csak lehet, de még mielőtt megmozdulhatnék valaki valami Kingát meg Danit meg spenótot emlegetve éppen megölel. Nem visítok, nem visítok, nem visítok. Még hogy nem visítok, pedig úgy jönne az magától, de nem szabad pánikolni. Megígértem magamnak, és apunak is, hogy nem ijesztek rá senkire, úgyhogy ajkamba harapok, bár kissé sikerül megkésni, így olyan hangot adok ki, mint egy nyikorgó ajtó. Már nyikorogni is tudok, ó dejó. Lassan színpadi kellék lehetek, ha így folytatom, mert megszólalni ott aztán végképp nem tudnék amúgy sem, hogy esetleg eljátsszam valaki szerepét, hiába tudom kívülről a teljes Hamletet. Pár pislogás kell még a gyors eszmefuttatás után, hogy konstatáljam, hogy ez a hajzuhatag itt az arcomban egyébként szőke. Sári? De akkor miért hívott Kingának? Nem Sári? Jaj, már megint. Nem visííít. Legfeljebb csak nyikorog. Nagyot nyelek, majd ha elenged megpróbálok elmosolyodni, bár arcizmaim merevségével szembesülve ez se sikerül barátságosra, inkább lehet valami vicsorgó izé, amit én inkább nem is akarok látni most. Behunyom a szemem, aztán kinyitom az egyiket, reménykedve, hogy ez hátha mégse való, de ott áll, és az az érzésem, hogy vagy ismer és nem emlékszem rá, vagy nagyon összekever valakivel. Elszórakoznék az elméleteimmel itt estig is egyébként lassan elfeledkezve az iménti jelenetről, de megragadja a karom, én meg nem tudok megállni a hirtelen kapott lendülettől, úgyhogy mielőtt elhasalnék ráadásnak, jobban járok, ha elindulok.
- Megijesztettél... és nem spenót volt, hanem borsó... rád is került belőle, azt hiszem. Ne haragudj - pislogok rá bűnbánó tekintettel, amint végignézek az egyébként szimpatikus ingén, közben meg hiába erőltetem az agysejtjeimet, nem tudok rájönni, honnan ismerhet, mert én biztos nem ismerem. Vagy nem is ismer? És akkor meg rögtönzött volna? De az csak a filmekben történik meg, nem velem. Uuh, teljesen összezavarodtam, mi is van éppen.
- Uhm... nem akarsz inni egy teát? Vagy kakaót? - kérdezem végül, miután már legalább két percet beámultam a földre, mellette haladva, és figyeltem, ahogy hol az egyik nagylábujjam kerül képbe a valószerűtlenül kék lakkal a körmömön, hol a másik. Nincs ennél jobb ötletem hirtelen.
- Már csak azért, mert ezt jó lenne megbeszélni - pislogok fel rá nagy szemekkel, és próbálok rájönni, vajon mennyire is néz hülyének éppen, vagy esetleg csak nagyon bénának tartana? Fel kellett volna venni a legilimenciát, de elfelejtettem, hogy határidős a jelentkezés. Ezt is jól megcsináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója