Merkovszky Igazgatóhelyettes Úr

A reményem, hogy eltekinthetünk néhány apróság felett a taníttatásomat illetően szinte rögtön elszáll. Bár hazugság lenne azt mondani, hogy nem számítottam a kérdésre, azért még reménykedtem, hogy esetlegesen megúszhatom a dolgot, s egyszerűen felvesznek a mesterképzésre.
Elhúzom a számat, majd kissé sanyarúan nyúlok a zakóm belső zsebébe, ahol a Koreából származó bizonyítványom lapul. Lassan veszem elő, egy hosszú másodpercig még nézem is, majd nagyot sóhajtva leteszem az asztalra. S bár koreaiul írt bizonyítványról szó, automatikusan, gondolkodás nélkül látom el a szükséges bűbájjal, hogy az előttem ülő férfi is érthesse, ami benne áll.
- Khm... Nem állt módomban befejezni az iskolát... - mondom végül csendesen, mert így felnőtt fejjel zavarba ejtőbb a dolog, mint amilyennek 17 évesen tűnt. Hiába, azóta eltelt jó pár év, s ennyi idő alatt rá kellett jönnöm, hogy hiba volt annak idején kicsapatni magam. A következő iskolámból meg kérni sem merek semmit, nem hiszem, hogy az ott tanult tárgyak bármelyike elfogadott lenne itt. Ezt persze nem teszem hozzá. Csak csendesen várok, amíg a velem szemben ülő alak átlapozza, az egyébként makuláltan bizonyítványomat, ami szerint bár az órák nagy részén nem jelentem meg, a vizsgáimat kiváló eredménnyel teljesítettem, leszámítva a mágia törit. Azt meg már igazán elég, ha csak én tudom, hogy ez a bizonyítvány egyáltalán nem tükrözi a valós tudásom, sokkal inkább a családom megbecsülését és a pénztárcánk mértékét, amivel az iskolát támogattuk. De persze ezzel kapcsolatban is őszinte leszek, ha rákérdez.
- Feltételezem, előbb az alapszakot kellene befejezni - mondom bizonytalanul, kissé kedv szegetten, és lemondóan. Nem vágyom rá, hogy iskola padba kelljen ülni és megint olyasmit tanulni, ami nem érdekel, de az az érzésem, hogy manapság a varázsló világban nem sokra tartják a hozzám hasonló alapvégzettség nélküli egyéneket.
Ami az iskolai házakat illeti, bólintok.
- Hallottam róla, a boltomba jár is pár diák, gyakran emlegetik a 4 házat. Kicsit utána is néztem, bár nem teljesen világos a dolog. Elmondaná, mi a lényege ennek? - kérdezek vissza, mert valóban érdekel, s ha már úgy alakul, hogy alapszakos diákként kell kezdenem, jobb felkészülni mindenre.
Közben pedig, bár eddig nem került szóba, azért tartok a kérdéstől, ami a félvámpírságomat célozza meg. Nem tudom, itt vannak-e erre vonatkozó szabályok. Linkének nem mondtam, hogy más lennék, mint bárki, de a vezetőség elől úgy gondoltam nem titkolhatom el. Ezért is írtam be, igaz, csak hosszas gondolkodás után az egyéb rubrikába, hogy nem teljesen vagyok ember.

Aaron és Karina

Choi Min Jong

Merkovszky Igazgatóhelyettes Úr

Elhúzom a szám, bár számítottam valami hasonlóra... a remény hal meg utoljára, és a velem szemben ülő férfi a gyilkos.
- Khm... Persze. Természetesen... - felelem enyhe zavarral, amikor az órákat említi. Igazán nem terveztem ellógni. Sőt ha olyanok az órák, még lelkes is leszek, csak hát korábban nem voltak olyanok. De rosszabb esetben, majd olvasok valamelyik hátsó padban, vagy alszom. Ha csak az számít, hogy jelen legyek, igazán nem lehet probléma.
Bólintok a felvetésre, hogy el kéne végeznem az alapképzés hátralevő részét. És sóhajtok is egy nagyot, mert hát... nem így szerettem volna. De nagy valószínűséggel ezt a rendszert megkerülni nem igazán tudom. Utólag pedig biztosan jól fog jönni. S ha minden igaz, úgyis több időm van, mint az "egyszerű" földi halandóknak, szóval abszolút belefér.
Figyelmesen hallgatom, amit a házakról mond, próbálom értelmezni, megérteni a rendszer lényegét.
- Azt hiszem ez érthető... Mi alapján dönti el, hogy melyik házba kerülök? Mit kell tennem, és mikor eshetünk túl ezen?- mert igen, egész biztosan végig csinálom. Ha már itt vagyok, és megkaptam az esélyt, akkor meg kell próbálnom. Akkor is, ha nem fenékig tejfel és nem olyan tökéletes, mint ahogy szerettem volna. A semminél sokkal de sokkal jobb.
Viszont, akárhogy próbálok nem gondolni rá, engem rettentően zavar, hogy még mindig nem mondott semmit a félvámpírságomról. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e, vagy sem, és nem is tudnék nyugodtan kilépni ebből a helyiségből, amíg nem tudom biztosan. Megköszörülöm hát a torkomat és nagyon halkan kérdezem meg.
- Az nem baj, hogy nem vagyok teljesen emberi? - a balkezemmel köröket kezdek rajzolni a combomra, ahogy beszélek. Ez is sorsdöntő. Nekem legalábbis. Én szeretnék minél inkább beilleszkedni, s azt gondolom, a legtöbb diák nem venné jó néven, hogy olyasvalaki mászkál közöttük, akinek vérre van szüksége az életben maradáshoz, de az is lehet, hogy csak én vagyok nagyon maradi gondolkozású még mindig.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Ebben a szent pillanatban nem volt éppen a boldogság szobra. Ugyan vége volt a hétnek, legalábbis a tanórák szempontjából, azonban ez mégsem tudta teljes mértékben feldobni, mert egyet jelentett azzal, hogy jön a hétvége, amikor szívesen üldögélne a szobájában és olvasna, de mondjuk úgy, hogy most egy kicsit kevésbé volt hozzá kedve, mint általában. Seth tegnap kapott egy hosszú levelet az utóbbi napok eseményeiről, de tény, ami tény, nem az új szobatárs jelentette a legbosszantóbb problémát.
Hanem az az akta darab. Tekintettel arra, hogy akár diákcsíny is lehetett volna, előbb egy kicsit visszakutatta, hogy honnan is került a diákok kezébe a macskája aktája, de úgy tűnt, hogy valódi, és tényleg a Minisztériumi irodából származik. A maga részéről itt döntött úgy, hogy akkor szépen lemásolja és zsebre rakja, mert erre bizony rá akart kérdezni egy illetékesnél. Pontosabban, kérdőre vonni.
Éppen a könyvtárba tartott, amikor a merőlegesen futó folyosón észrevett egy közeledő alakot. Rögtön lefékezett, mert felismerte benne az egyik felügyelőt, mégpedig milyen szerencse, éppen azt, akivel már kétszer is szóba elegyedtek. Remek!
Mivel a másik előbb a plafont nézte, aztán pedig a padlót, így nem volt nagy művészet gyakorlatilag útját állni. Amíg megtette felé azt a pár lépést, addig Jared elő is vette a papírt, széthajtogatta, és mikor megállt Farkas előtt, akkor a tetejénél fogva egyszerűen belógatta az orra elé.
- Mondja csak, szeretnék kölcsönbe a sétáló bögrémet is esetleg? Mozog, úgyhogy biztosan megfigyelik, könnyebb dolguk lenne vele - mondta, miközben kicsit lejjebb engedte a papírlapot, hogy lássa a férfi arckifejezését. Az övé egyébként híven türközte a gondolatait, avagy hogy "nincs maguknak jobb dolguk??" és "nem gondoltam volna, hogy az állatrendészet kihelyezett egységéhez van szerencsém".

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy pillanatra újra átsuhant az arcán az "ezt nem hiszem el" kifejezés, mikor halálos mérgeket emlegettek fel neki. Mert most azért gondoljunk már bele, kérem szépen, vajon egy bájitalfőző hozzávalói között mennyi mérgező adalék van? Jó eséllyel elég sok.
Mielőtt viszont ezt hangosan is kifejtette volna, inkább vett egy mély lélegzetet, és megpróbált kissé lehiggadni. A papírt is elengedte, hagy nézegesse a másik, ha nagyon akarja, elvégre Sherlock tényleg nagyon szép macskaúrfi.
A kérdést hallva egy pillanatra lefagyott, aztán pislogott kettőt és jelentősen lecsillapodva felelt, már majdnem viccként bökve oda a választ.
- Na de kérem, nem gyilkosság a vád. Zoknit lop! - felelte önérzetes hangon, de hallatszott rajta, hogy a végén már majdnem ő is elmosolyogta magát, kiérezve a helyzet komikumát. Pár pillanat múlva viszont már újra komolyan nézett a férfire. - Őszintén szólva, egyáltalán nem tudtam eldönteni, hogy ezt most vajon komolyan gondolták-e, de nem segített a mérgemen, hogy a nyakamra járnak az eridonosok, és követelik rajtam a fél pár zoknijukat - fejtette ki. Nem, tényleg nem kellemes reggel-este ezzel foglalkozni, és bár tény, hogy a macskája tolvajjá lépett elő afeletti bánatában, hogy Seth már nem lakik velük, az sem kevésbé bűnös, aki csak úgy engedi őt bemenni idegen szobákba.
- Ha lehet, visszakérném - nyújtotta aztán a kezét, és ha megkapta a lapot, akkor el is rakta. Avery jutott eszébe a körözési plakátjával, neki biztos érdemes lesz megmutatni, hogy a család egy újabb tagja rendelkezik most már félig-meddig hivatalos bűnügyi irattal.
- Egyébiránt - állt félre a férfi útjából, megadva neki a lehetőséget, hogy elinduljon ha akar -, amúgy is szerettem volna Önnel beszélni. Bár a festmények fülétől távol, ha lehet - villant a szeme az egyik alakra, aki ha tudott volna, akkor kiesik a keretéből, úgy figyelt. - Ha azt mondanám, hogy van a közelben egy titkos folyosó, akkor velem jönne esetleg? - vetette fel. Nem lepődött volna meg, ha a másik nemet mond, elvégre akár csapda is lehetett volna, de nem erről volt szó egyébként.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Vállat vont, amolyan "ez van" formán, de mikor látta, hogy a férfi a nevetést próbálja visszafogni, végül ő sem bírta ki, csak elmosolyodott. Ha az ember a megfelelő szemszögből nézi, akkor ez tényleg vicces, noha az is tény, hogy a minisztériumi emberek között ettől még mindig volt valaki, aki nagyon nem értette a dolgát. Most komolyan, ő több, mint egy évig dolgozott lent a faluban Kolosnál, de egyszer sem látott efféle marhaságot, mint aktát egy macskának.
Kis híján egyébként elszólta magát, mert majdnem elmesélte, hogy igyekezett ő megtudni, hogy miért van az állat a zoknikra kattanva, de szerencsére még időben észbe kapott, és így nem hívta fel a figyelmet arra, hogy állatok fejében is képes emlékeket vagy motivációkat keresni. Megjegyzendő, Sherlock esetében nem járt sikerrel.
- Még szerencse, kicsit nehézkes lenne a kihallgatás - jegyezte meg, miközben némileg mérsékelte a mosolyát és elrakta a papírt, közben ugyanis eszébe jutott, hogy más megbeszélnivalójuk is akadhat.
Kíváncsian nézett a felügyelőre, amíg a válaszára várt. Az, hogy vele tart-e, nem jelentett sokat a levonható következtetések szempontjából, de ha nem tette volna, akkor azért Sebby csalódott volna benne és valószínűleg nem is megy bele végül az ajánlatba, amit legutóbb tártak elé. Nem szívesen szövetkezett volna olyan aurorral, aki a saját képességeiben sem bízik annyira, hogy egy diákkal áttérjen egy csendesebb folyosóra.
A válasz viszont újra mosolyt csalt az arcára.
- Erre - indult el egyszerűen a megfelelő irányba, hogy mutassa az utat, majd az egyik oszlop mellett odébb hajtott egy lelógó drapériát. Szűk folyosón találták magukat, aminek a másik vége nem volt messze, de az újonc prefektusok rémálma volt, mert a gyakorlott szabályszegők itt egy pillanat alatt el tudtak tűnni és a párhuzamos folyosón lyukadni ki. Elsétált a közepéig, ott állt csak meg.
- Kérem, ne átkozzon meg, csak disaudiót szeretnék kiszórni - jegyezte meg, mielőtt elővette volna a pálcáját, hogy még egy óvintézkedést tegyen. Nagyon nem szerette volna, ha bárki rájön, hogy lepaktált a felügyelőkkel. Ebből a szempontból egyébként pont jól jött neki a macska aktája, mert azon azt is feltüntették, hogy őt is figyelik, ami számára nem volt meglepő, ámde remek alibi a diáktársak előtt. Mármint az lenne, ha tisztán csak a felügyelők pártjára szeretne állni, de nem így volt.
- Gondolom sejti már, hogy az ajánlata miatt hívtam ide - kezdte. - Nekem is lenne egy. Van egy tippem Önnek, egy meglehetősen értékes nyomozási útvonal, de cserébe egy kérésem is lenne. Fogja fel úgy, mint egy afféle próbát, hogy megbízhatok-e az ígéretében - vázolta fel.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Nem érzi túlzottnak az óvintézkedéseket és azt sem, hogy a másiknak szól, mielőtt varázslásba fog - valahogy nagyon biztos tud lenni abban, hogy nem lenne élete legjobb élménye egy titkos folyosón kapni valamit a nyakába csak a minisztériumi paranoia miatt. Miután végzett, újra Farkashoz fordult, hogy folytassa a kíváncsi fülektől már kellően megóvott beszélgetést.
- Nos, ismerek valakit, aki a tavaly történt problémás esetek egy jelenős részénél jelen volt és előfordulhat, hogy nem is venné rossz néven, ha megkeresnék - kezdte. Valójában már beszélt erről Radúzzal, nem akarta volna csak úgy ráküldeni a felügyelőket, hogy nem kérdezi meg róla a férfit előre, de erről a vele szemben álló aurornak egyelőre igazán nem kellett tudnia.
Persze az alku nehezebb része ezután jött, mégpedig hogy úgy adja elő saját kérését, hogy az ne keverje őt gyanúba és ne is azonnali elutasítás legyen rá a felelet. Sebby sosem volt jó színész, úgyhogy most sem erre alapozott, inkább csak a szavak kapcsolatára figyelt és reménykedett, hogy eltalálja a kellő hatást. Nem lett volna rossz, ha itt van Seth, neki ez biztos ezerszer jobban ment volna.
- Az én kérésem viszonylag egyszerűen teljesíthető. Elsősorban a különleges képességgel bíró diákok érdekelnek, és róluk szeretnék egy listát, amennyiben megoldható - fejtette ki.
A kérése nem volt véletlen. Abban biztos volt, hogy teljesen felesleges lenne a megfigyelt emberekről kérdeznie, de a legtöbb gond azok alapján, amiket hallott tavaly, a képességeket tanuló diákokkal volt. Ebből következik, hogy egy ilyen lista alapján azért nagyjából be lehet lőni, hogy kit figyelnek.
Persze a kérdés jogos, hogy erre Sebbynek mi szüksége lehet? A helyzet az volt, hogy egyszerűen nem tudott megbízni a minisztérium embereiben. Elképzelhetőnek tartotta, hogy egyesek túlságosan is rászállnak a diákokra, akár éppen az eridonosokra is, és akkor mindenképp szólni akart Radúznak, még ha nem is akarta azzal bajba keverni, hogy tőle kér ilyet. Csak hát némi segítség nélkül nyilván nem figyelhetett oda mindenkire, akár prefektus volt, akár nem.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Bólintott. Sejtette, hogy a férfi így fogja gondolni, azért hozta fel éppen ezt az információt. Persze a nehezebb része ezután jött, nem is siette el, de azért szépen lassan felfedte, hogy mit is várna cserébe.
Nem lepődött meg rajta, hogy a másik hosszasan gondolkodott rajta, mert ő is tudta, hogy ez nem egyszerű kérés, de a cél jó volt a részéről, és ennyi a lényeg. Sebby nem volt az a fajta ember, aki bármilyen információval visszaélne, őt sokkal jobban érdekelte az, hogy a törvény keze tényleg igazságos legyen, meg az, hogy mi is folyik a háttérben. A felügyelővel történt két találkozásáról sem tud senki, még Ricsi sem, mert őt meg nem szeretné megijeszteni.
- Meg - bólintott. Nem kért volna írásos listát, ő sem írt le semmit ezzel az egésszel kapcsolatban, ezért is eshetett meg, hogy nem tudta Seth-tel sem megbeszélni, hiszen gondatlanság lett volna egy bagolyra bízni bármilyen efféle levelet, ahogy a naplójuk lapjai is túl könnyen kerülhettek illetéktelen kezekbe. Mindenesetre, ha a felügyelő ezen a ponton átejti őt a nevekkel, az elég hamar ki fog derülni, lévén az elemi mágusokat Ricsi révén könnyedén megtudhatja amúgy is, viszont az mindenképp kiderül, hogy lehet-e benne legalább minimálisan bízni.
A férfi szavait hallva szemforgatós mosolygást produkált, míg nekidőlt a hátával a falnak.
- Csak a macskám - jegyezte meg, de aztán újra komoly lett az arca és elgondolkodott rajta, hogy erre mit feleljen. Végül úgy döntött, hogy mivel félrevezetni úgyse tudná, inkább az igazság egy részét fedi fel a férfinek.
- Egyrészt azért fontos, mert ha tényleg elfogadom az ajánlatát, akkor nem árt tudnom, hogy kire kell odafigyelnem. Másrészt meg azért, mert mint a nemrég megtárgyalt példa mutatja, vannak túlbuzgó emberek a minisztériumnál. Ugyebár.
Meg sem próbálja elrejteni a bizalmatlanságát, úgyis az arcára van írva mindig minden gondolata.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Értékelte, hogy a férfi értette a viccet és széles mosollyal jutalmazta. Tény, ami tény, ez az eset hosszan tartó poénforrássá avanzsált Jared szemében abban a pillanatban, mikor kiderült, hogy csak egy szerencsétlen tévedés. Igaz, a számára okozott problémán ez nem segített igazán.
A listával kapcsolatos válaszra viszont megpercent a szemöldöke. Nem tudta, hogy a másik nem érti vagy csak mereven elutasítja a tényt, hogy Sebastian szerint hajlamosak lehetnek a túlkapásra..? Nos, akármelyik is volt igaz, nem sietett kifejteni a véleményét, mert a két indok közül legalább az egyikre rábólintottak. Ez éppen elég.
A felvetett kérdés viszont látványosan elgondolkodtatta. Ujjaival a falon dobolt, miközben megcsodálta a plafont, aztán úgy döntött, jobb lesz, ha visszadobja ezt a kérdést. Őszintén szólva eredetileg annak adott a legkevesebb lehetőséget fejben, hogy tényleg belemegy a felügyelő a játékba, szóval erre nem volt kész terve.
- Nem is tudom. Önnek mi a véleménye? - nézett a férfire. Nem sarokba szorítani akarta a felügyelőt, úgyhogy nem érezte problémának, ha néhány feltételt ő szab, sőt, ha az a cél, hogy bízzanak a másiktól kapott információkban, akkor ez így helyes. Persze amellett, hogy tényleg nem jutott eszébe jó megoldás.
- Egyébként üzenni fogok Önnek. Megbeszélem az illetővel, hogy mikor jó neki, ha megyünk - tette hozzá még. Na igen, eszében sem volt csak úgy adni egy nevet és tovább nem törődni a dologgal, hanem ő is menni akart. Ha Radúz úgy fogja gondolni, hogy nincs helye a beszélgetésnél, akkor úgyis megkéri, hogy távozzon és ezt tiszteletben is fogja tartani, de egyébként nem látta okát, hogy miért is ne legyen jelen.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Láthatóan a másik is megküzdött azzal, hogy miként is lehetne ezt az egészet úgy kivitelezni, hogy mindketten jól járjanak és biztosítva legyenek. Ez azért egy kicsit megnyugtatta, mert legalább nem csak neki nem jött erre csuklóból a világmegváltó ötlet.
A megállapításra csak bólintott egyet, helyben hagyva a tényt. Kár lenne azt játszani, hogy ők most itt örök érvényű szövetséget kötnek épp, ahol nincs helye kételynek, mert nem így volt. Sebastian ugyanúgy nem várta el, hogy feltétel nélkül higgyenek neki, mint ahogy ő sem volt képes rá.
A visszakérdezés egyébként nem rázta meg túlságosan.
- Megyünk. - A hangja kijelentő volt és abszolút megingathatatlan tényt közölt, bár maga sem tudta volna megmondani igazán, hogy ehhez miért is ragaszkodik. A tavaly történtek az ő érdeklődését nem nagyon keltették fel, neki fontosabb volt, hogy ha már egyszer prefektus, akkor idén ne legyenek ilyenek, de ettől még természetesnek érezte, hogy ha ő viszi Radúzhoz, akkor nem búcsúzik el az ajtóban. Egy kicsit talán féltette is a torzonborz vadőrt, mert nem akarta, hogy túlságosan rászálljanak, még ha tudta is, hogy meg tudná védeni magát. Mindenesetre, akárhonnan is nézzük, volt ebben a történetben buktató elég.
- Nem érdekes különösebben számomra az igazolványa, láttam már elég ilyet - lökte el magát a faltól, miközben az arcára mosoly ült ki. Azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy ugyan tényleg látott ilyesmit, csak akkor még nem volt érdeke tüzetesebben megvizsgálni. Most viszont már a felügyelő detektor is félkész volt, úgyhogy nem volt rá ténylegesen szüksége többé, hogy a kezébe kapjon egy igazolványt.
- De megegyeztünk - bólintott azért rá, mert biztosítéknak egész jól megteszi a kis kártyácska.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy töredék pillanatra meglepte a felé nyújtott kéz, de tulajdonképpen alkut kötöttek, azt meg illik megpecsételni valamivel. Elfogadta hát a jobbot és viszonozta a gesztust, miközben előbb lefelé figyelt, hogy ne vétse el, aztán egy mosollyal felnézett a férfire.
- Amint tudok biztosat mondani, szólok - biztosította újra, immár az egyezség értelmében erősítve meg a szándékot. Mindenesetre, a felügyelő határozott kézfogása eléggé bizalomgerjesztő volt abból a szempontból, hogy vajon megtartja-e majd az ígéretét.
- Nincs más - engedte aztán el és lépett vissza az eddigi helyére, miközben kicsit megrázta a fejét. - És mivel én most a könyvtárba megyek, nekem arra rövidebb lesz - mutatott a folyosónak a másik végére. - Önnek viszont inkább azt a kijáratot ajánlanám, ha nem szeretne elkeveredni - utalt arra, ahol bejöttek. - Csak vigyázzon, hogy ne lássák meg, mikor kilép a drapéria mögül, mert kár lenne ha rájönnének, hogy ismeri az átjárót - javasolta még, aztán a maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. - Viszontlátásra bájitaltanon! - villant még a szeme a másikra, mert hát nem felejtette ő el, hogy arról beszéltek, hogy talán vele tartana oda, bár talán csak viccként is felfogható az egész.
Megvárta, hogy a férfi is elinduljon, akkor pedig hátat fordított ő is és elindult, hogy bejezze az útját. Séta közben zsebre vágta a kezeit és immár némileg nyugodtabban haladt, mint mielőtt találkoztak, mert legalább egy dolgot letudott végre abból a sokból, ami mostanában eléggé zavarja a napjait. Ki tudja, ebből ráadásul még tényleg haszna is lehet.

Kiva és Vivi

---

Dorian

Mina

Nem éreztem magam különösebben jól mostanság. Mármint úgy éreztem magam, mint aki folyton pörög és soha nem bír lenyugodni, még egy kicsit sem. Idegesítő. Na meg az ember egy idő után elkezd  kiégni, ha nem tud pihenni, nem tudja magát lekapcsolni még éjszaka sem. Nekem meg nem állt szándékomban 23 évesen ronccsá őrölni magam, mikor van egy jó bandám, varázsló vagyok az élet meg fain. Hát hogy nézne az ki? 30 évesen majd rohangálok a járókeretemmel?
Tehát ma végre sikerült összeszednem magamat és elhatároztam, hogy elmegyek Zójához, hátha ő tud valamit erre az egészre. Nyugtatót, altatót, meditációt, vagy bármit, amitől visszaállok alapjáratra és nem kell többé azon idegeskednem hogy. 'Ha most elaludnék 4 órát pihenhetnék... Na és ha most aludnék, két órát pihenhetnék'
Szóval kopogtattam a rendelő ajtaján, de nem érkezett válasz. Semmi. Ismételt kopogás, majd angol szitokszóból öt-hat darab egymás hegyén-hátán, majd találomra rányitottam... És csodák-csodája, Szezám tárulj. Úgy tűnik, vagy nyitva maradt, vagy... Vagy. Egy Mina dekkolt a szőnyegen egy rakás könyvvel. Nem pont rá számítottam és hogy őszinte legyek, nem is vagyok biztos benne, hogy akartam vele találkozni.
- Öhm. Bocs. Csak anyádat kerestem, de asszem téves. - léptem vissza azonnal és már csuktam is az ajtót. Nem tudom, mostanság valahogy úgy kínosan éreztem magam a társaságában. Gondolom az egésznek a Noel ügy az oka. Vagy valami más, nekem végül is mindegy. A lényeg, hogy ez most kínos volt.

Dorian