Tanárnő

Egészen tűrhetően sikerülnek életem első nonverbális varázslásai. Mondjuk, ugyanazt a varázslatot ismételgetem, de legalább valami alakul. Ez is több, mint a semmi. Igen, annál határozottan több.
Igazából minél pontosabban követem a tanárnő utasításait, annál jobban megy, legalábbis én így érzem.
Aztán jön a feketeleves, mert ezt nem lehet másképpen nevezni. Próbáljam meg a többivel is? Ezzel is alig akart menni eleinte. Mindenesetre hangosan nem kezdek el tiltakozni, ha mindig elkezdtem volna, amikor őrültségnek tűnő feladatokat kaptam, akkor most sehol sem lennék, vagyis itt nem lennék. Valószínű, hogy már régen kivágtak volna innen, ha folyton hisztizek, vagy nem tudom. Mindenesetre veszek egy mély levegőt és bólintok. Nem akarok feleslegesen beszélni, mert az idő fogy, az órának is lassan vége, ha jól számolok, így neki is kezdek a feladatnak. A varázslatokat tudom, a pálcamozdulatokat is tudom, csak úgy kell megcsinálni, hogy… nos, nonverbálisan kell megcsinálni.
Még utoljára veszek egy mély levegőt és elkezdem. Víz, föld, levegő, tűz, ebben a sorrendben haladok, direkt a tüzet, hagyva a legutoljára, mert rendesen is azt éreztem a legnehezebbnek. Hát még nonverbálisan?!  

//sajnálom a késést, de érettségiztem és nem volt elég erőm írni >.<"

2. gyakorlati óra



//Az áttekinthetőség miatt vastagon szedtem a lényeget.//

Kath

Már épp hozzátette volna még, hogy "de csak egy kis részben", ám úgy döntött, felesleges tovább vitatkozni és nem, nem szükségszerű, hogy mindig övé legyen az utolsó szó. Kibírhatja - nem sokszor, legfeljebb egy héten egyszer, maximum kétszer -, hogy mások zárják a szájkaratét.
 - Örömmel hallom - biccentett, miközben összefonta maga előtt a karjait, nem kifejezetten elzárkózásból, egyszerűen csak megszokott mozdulatként.
Kath elhallgatott egy pillanatra, Seren pedig nem kifejezetten erőltette a beszédet, inkább kinézett az ablakon, csak hogy ne kelljen a gusztustalan berendezésen legeltetnie a szemét, már tényleg nem értette, mi volt az, ami ide vonzotta...ja, a csend. Ami nincs. Hm-hm.
 - Kérdezz körbe - vonta meg a vállát. - Attól még, hogy én nem tudok ilyen személyt, nem azt jelenti, hogy nincs. Kutakodj az eridonosoknál, arrafelé vannak az ilyen altruista lelkek - javasolta, és nem, nem ajánlja fel, hogy ha Kath bármikor megszomjazna, ugorjon át az irodájába egy kis nasiért, mert ha megtenné, valószínűleg két lábbal rúgná ki az ajtón. A Kathes volt az első vámpírélménye, és szerette volna, ha az utolsóvá is ezt tehetné.
 - Hát, ne menj Notharték felé, mert valami leharapja a karod, de szerintem a többi kertben nincs mitől tartanod. Tényleg, állatvér nem elég? - jutott eszébe a kézenfekvő lehetőség.
Egy idő után magán érzi a lány tekintetét - ösztön, ez mindenkiben benne van, és egyszerűen nem lehet ignorálni. Épp elgondolkodott volna, hogy mi lelte szerencsétlen vérszívót, és reménykedett benne, hogy nem azon töri a fejét, hogy hogyan fogja engedélye ellenére is vérét venni - nem mintha egyébként Serenben elég tartás lett volna a tiltakozáshoz -, amikor Kath megszólalt.
 - Te meg mit szívtál? - nézett a lányra, közelebb hajolva egy pillanatra, hogy csekkolja a pupillaméretét, de semmi furcsát nem fedezett fel benne, pedig Seren tekintete már-már szakértői a témában. Vajon a catnip után feltalálták a vampnipet is? Reméljük, nem, mert épp elég átok a világnak a létezésük alapból, a tudatmódosító szerek áldásos hatására nem volt szükségük a kibontakozáshoz.

EM gyakorlati óra 2. ~ Juli néni

Ahogy egy kicsit beljebb sétálok az épületben, feltűnik hogy bizony Erdős tanárnő sehol sincsen. Vagyis valahol több mint valószínűleg van, de nem itt, az én két szememnek látható helyen. Egy cseppet kezdek kétségbeesni, vajon nem akkor jöttem, mikorra megbeszéltük vagy esetleg túl későn érkeztem? Viszont a félelmem alaptalan, hamarosan hallom, ahogy a tanerő felnevet mögöttem és pedig megpördülök a tengelyem körül, hogy szembekerüljek vele.
Hagyom, hogy vezessen, ötletem sincs hogy milyen merényletet tervez ma ellenem, remélem túlélhető lesz. Bár gondolom, hogy nem áll szándékában semmi rosszat tenni velem, mégiscsak a tanítványa lennék. Ugye a mesterek nem bántják a tanítványaikat? Ugye...?
Valami lávás, felgyulladós helyre vezet le a tanárnő, remélem nem én leszek a megsütendő vacsora. Szerencsére hamar rámutat arra, hogy nincs mitől félnem, nem fogok nyárson sülni, inkább csináljak valami kis ügyeskedést. Azt amit az előző órán is... Hm, kettő is volt, király, választhatok hogy melyiket akarom csinálni! Akkor legyen mondjuk aa... Na, álljunk inkább neki.
Tenyerembe fogom a kis helyest és rámeredek. A gyakorlásoknak hála már nem kell csukott szemmel kommandóznom elemi mágiáskodás közben, szóval pár pillanatig elmerengve szuggerálom a golyót majd levegőt veszek és nekikezdek a feladatnak. Lassan elkezdem növelni a bent lévő láng méretét, mind fejben, mind pedig térben. Már nem megy annyira nehezen - vagy nem érzem olyan nehéznek - mint legelőször, de még mindig igénybe vesz némi időt, mire elkészülök vele. Pár percen belül sikerül teljesen megnövelni a nagyságát, már nem is tudna tovább növekedni.
És akkor most az ellenkezője jön. Vagyis akkor nem szabad elengednem, hanem magamnak kell összezsugorítanom - ha jól értem. Óvatos lépésekben elkezdem egyre kisebbre venni a bent lévő tűz méretét, ami reményeim szerint szép lassan tüzecskévé válik, vagyis egészen apróra összemegy. Ez némileg nehezebb feladat, növelni szerintem könnyebb a tüzet. Először a felső részét zsugorítom, aztán alul, végül pedig a két oldalán is összébb szabom. Nem mondanám, hogy sokáig tart, de eljátszok vele egy darabig, mire sikerül annyira kicsivé tenni, hogy elégedett legyek vele.

Ginnie

A feladat még mindig ugyanaz, mint eddig, bár ahogy látni, vannak fennakadások, nem is kevés. A tanerő egy ideig csak némán ül, és figyeli a lányt, aztán amikor még mindig semmi, akkor néhány jó tanáccsal azért ellátja.
- Ne izgulj. Nyugalom. Csak figyelj rá oda, és menni fog, de ne félj, az sosem tesz jót, és szorongsz tőle. Csak vedd természetesen a dolgokat, mintha a legegyértelműbb megmozdulásaid lennének. Nem annyira más, mint a tűzzel való játék, próbálj meg abból kiindulni. Képzeld el, ahogy megmozdulnak, vagy beszíneződnek az egyes elemek, és utána végezd el őket előbb hangosan, majd miután visszaállt, jöhet hang nélkül. Csak nyugalom, koncentráció, és odafigyelés. Ha pedig nem megy, semmi baj, legalább nem mész el házi feladat nélkül.
Vigyorodik el, és figyeli, mit csinálgat a lány, majd mikor az elemek közül csak a tíznél, és levegőnél érez némi sikerességet, még néhány dicsérő szó, és elengedi, azzal a feladattal, amit már említett, és még annyit tesz hozzá, hogy a következő órán ezzel indítanak majd.

Lotte

Lotte késik, ami alapból nem egy jó indítás, de hát ez mindenkivel előfordul. Ebből kifolyólag viszont elég rohanóra kell venni ma a tempót, ami már a kezdeteknél is látszik. Lotte bemutatja, hogy mit gyakorolt, ami majdnem teljesen rendben is van, azonban a fordítás már kevésbé. Sőt, az semennyire sem.
- Várj, állj meg!
Inti le, még a kezét is ráteszi az alkarjára, hogy megállítsa a mozdulatsor közben. Vesz egy mély levegőt, és közben azt sem tudja, hol kezdje, megpróbálni viszont meg kell.
- Amikor azt mondtam, hogy fordítsd meg a folyamatot, akkor arra gondoltam, hogy csillapítsd le a tüzet. Az első feladatrészed tökéletesen ment szinte, tele még számomra is újdonságokkal. Most viszont csak arra koncentrálj, hogy az ott lévő lángokat lecsillapítsd. Sehova ne mozdítsd a gömbödet, mert az így is úgy előtted fog lebegni. Koncentrálj az elemi részére a feladatodnak.
Mondja el még egyszer, hogy mit is csináljon Lotte, reméli, hogy most kicsit több sikerrel. Azért pedig, hogy ezt elérjék, előbb megmutatja, hogy mire is gondolt, bár védőburok nélkül. Előttük előbb hirtelen fellobbantja, majd szimplán a gondolatai erejével elkezdi lecsökkenteni, ezt már lassabban, hogy Sharlotte megfigyelhesse, hogy piciben mit is kell megvalósítania.
Utána pedig jöhet ő...

2. gyakorlati óra

Szőke hercegem

Értékeltem, hogy Seren végre egyszer nem próbált meg kijavítani. Ez valamiféle rögeszme volt nála, amit bizonyos szinten meg is tudtam érteni, de amikor már a huszadik mondatomba kötött bele, gyakran felment bennem a pumpa, és ha egy ilyen esetben nem a férfiről beszélünk, akkor az illetőnek már nem lett volna karja a következő pillanatban.
-Látod, jobban is megbecsülhetnél! –villan fel az arcomon egy halvány görbület, amit igyekszem leplezni.
Ez már csak így megy. Seren mond valamit, én közlöm vele, hogy nem figyel rám eléggé, ő pedig elüti a dolgot. Most is ezt fogja csinálni, ebben szinte olyan biztos vagyok, mint hogy itt csücsülök. Vagy talán nem. Egyszer az életben igazán meglephetne valaki. Csak egyetlen egyszer! Tudom, hogy nem könnyű feladat, de olyan régen csodálkoztam már el valamin, hogy éppen ideje lenne egy hosszabb ideig tartó szájtátásnak.
Rá kell ébrednem, hogy Serennel is csak többen vagyunk. Őszintén, még ha eridonos is az illető, mekkora az esélye, hogy van annyira beteg lélek, hogy csak úgy odaadja nekem a vérét? Megbűvölhetném, de hol itt a kaland, kérdem én? Egyébként is, az igazán pszichopatákat a Rellon falain belül kell keresni; ezért vagyunk egyre többen, irtjuk a másik ház diákjait.
-Persze, majd rögtön egy navinés után futok. –bólogatok helyeslően, hatalmas szemekkel, mintha tökéletesen egyetértenék a férfivel. –Notharték kertjében nem attól félek, hogy valami leharapja a karom, hanem attól, hogy Nothart harapja le a karomat. Kis különbség! –világítok rá a lényegre. –Elég, de ez olyan, mintha te tofut ennél. Gusztustalan! –villantom ki a szemfogaimat.
Komolyan meg kell gondolnom, hogy láttam-e már valakit tőlük élve távozni. Legendák szerint, Noelnek például sikerült, tehát ő már egy igazi hős. Minden esetre elraktározom a memóriámban egy feljegyzést, hogy ha a következő lincselésen összefutok a fiúval, ezt mindenképpen megkérdezem tőle.
Azután változik a kép. Már nekem odabent. Szépen lassan közeledett és annak ellenére, hogy tudtam, valami nincsen rendben, félretettem a megérzéseimet. Erre most mégiscsak szembe találom magam életem egyik legnagyobb hülyeségével –gratulációkat elfogadok, köszönöm!
Seren elkövette azt a hatalmas hibát, hogy közelebb hajolt hozzám, annak ellenére, hogy gyakorlatilag sütött rólam, nem vagyok magamnál. Szerintem egyikünk sem számított a reakciómra. Azt nem tudom, ő mit gondolt, de én ezt egészen biztosan nem. Az már más kérdés, hogy én ugyebár nem voltam önmagam.
Szóval, gyanítom Seren annyira nem értékelte, hogy a következő pillanatban már az ölében csücsültem és félrebillentettem a fejét. Nem voltam durva, sőt úgy bántam vele, mint egy porcelánbabával, csak éppen emberi szemmel követhetetlenül hajtottam végre a mozdulatsort.
-Semmit sem. –rázom meg a fejemet ártatlanul; mert tényleg annak érezem magam. –Még! –elővillannak a fogaim, de védelmemre szolgáljon, hogy nem akarom megharapni. Legalábbis nem igazán. Legalábbis egyelőre nem igazán.
Ja, és abban sem vagyok biztos, hogy megharapni vagy megcsókolni akarom Serent...
Ha önmagam lettem volna, valószínűleg önön kezemmel állítok karót a szívembe.

Zsebvemp

 - Az ajándékokat és a virágözönt hova küldjem? - kérdezte, nem teljesen gúnymentesen. Véleménye szerint kellően megbecsülte a lányt, ha nem tette volna, valószínűleg nem vagdossa fel a saját ereit, csak hogy megmenthesse az életét. Nála ez az értékelés jele.
No meg azé, hogy nem szeretett volna a maradványokkal foglalkozni. Sírásónak nem volt jó, a hamvasztás meg kellemetlen emlékeket ébresztett benne.
 - Mondjuk igazad lehet, Notharttól nagyobb eséllyel kapsz el veszettséget, mint a bestiáitól - közölte egy vigyorral, jót szórakozott Kath mondatán. Nem, a látszat ellenére ciánfejet sem utálta ennyire, csak jól esett szívózni vele, Seren már csak ilyen.
 - Dunsztom sincs, az milyen - jegyezte meg, ugyanis nem evett még tofut, de Kath hangsúlyából ítélve nem lehetett kifejezetten étvágygerjesztő.
 - Desperate times call for desperate measures. Az éhhalálnál jobb - jelentette ki nagy bölcsen egy vállvonás kíséretében. - Miért, embervért nem gusztustalan inni? - tette fel a következő kérdést, mert személy szerint ultraundorítónak tartotta ezt az egész piócadolgot.
Egy pillanatra elgondolkodott, és miután úgy határozott magában, hogy ez egy működőképes lehetőség, megosztotta a lánnyal is.
 - Pedig azt tudnánk szerezni neked. Nem, nem arra gondolok, hogy Alexával felkapjuk a pattintott kő lándzsánkat és felszúrjuk kis Vukot, sőt, még csak nem is egy diák házikedvencét akarom beáldozni, de vért rendszeresen használnak bájitalokhoz, könnyű beszerezni, ha már nagyon döglődsz - vetette fel a lehetőséget. Szerinte legalábbis a dolog gusztustalanságából sokat elvett a tény, hogy üvegből lehetett inni, nem pedig az erdőben kell egy fatörzsön görnyednie a lánynak, utána meg szedegetni a szőrcsomókat a fogai közül.
Az egyik pillanatban még épp pupillacsekkolást tartott, a másikban pedig Kath valahogy az ölébe teleportált, merthogy a férfi mozogni nem látta, az hót ziher.
 - Hé. HÉ. Te mi a sz*t művelsz?! - lepődött meg kissé naturálisan.
Mielőtt még bárkiben felmerül a kérdés, hogy Seren mindig így viselkedik-e, ha szép lányok ülnek az ölébe, a válasz nem. A dolog romantikájából azonban rengeteget elvett a tény, hogy Kath a diákja volt - és akármit is csinál a többi tanár, Serennél ez tabu -, szemmel láthatóan meglágyult az agya...ja, és hogy egy vérszívó. Klinikailag hulla, hiába is próbálnánk enyhíteni a dolgon, ez pedig nem túl csábító.
 - Menj arrébb, mielőtt még valami olyasmit csinálsz, amire holnap visszagondolva első reakciód az lesz, hogy kirohansz a tűző napra - javasolta, és igen, ez a megjegyzés az önmagáról alkotott véleményét is híven tükrözte, mert egy pillanatig sem feltételezte, hogy Kath mindezt önként és dalolva teszi.

Szőke herceg


-A koporsómba. –feleltem, mintha ez teljesen természetes lenne.
Serennel szemben sokkal könnyebb volt ilyesfajta abszurd és némiképp morbid megfogalmazásokat használni, mint gyakorlatilag bárki mással. Ad egy, a házvezetőm volt. Ad kettő, többször is sikerült már megmentenie az életem és ad három, a helyén kezelte a vámpírságomat. Nem könyörgött, hogy szívjam ki a vérét és nem is próbált egy karóval sakkban tartani, minden egyes alkalommal, amikor szembe jöttem vele a folyosón. Lelki szemeim előtt felsejlett a kép, ahogyan az ingjéből előránt egy kihegyezett fakarót az iskola kellős közepén. Jézusom!
Felnevettem a megjegyzésen. Tulajdonképpen semmi bajom nem volt Konnal, sőt nem is lehetett, elvégre még nemigen volt vele alkalmam szemtől szembe elcseverészni, de a hallottak alapján örültem, hogy eddig erre nem került sor. Simán kinézném belőle, hogy viccből leharapja a lábamat; és akkor én rágcsálom mások bokáját, nem igaz?
-Rossz. –zártam rövidre a témát. Mégis milyen lehetne a tofu? –Nem, nem gusztustalan. –ingattam a fejemet, miközben Serent bűvöltem. –Vámpír vagyok, az embervér a normális táplálékom.
Végiggondolom a javaslatot, ami nem is tűnik akkora hülyeségnek. Elvégre mégiscsak kényelmesebb egy üvegből mosómaci vért inni, mintha szegény kis szőröst a karjaimban kellene szorongatnom, amíg kileheli a lelkét. Csak ugye ezek után meg ott van az a hátrány, hogy az állatok vére hamar kihűl. Összerezzentem, mikor a gondolatmenet végére értem.
-Ez annyira nem is rossz ötlet. –jegyeztem meg és elraktároztam a memóriámba az infót.
A memóriámba, ami ebben a szent pillanatban döntött úgy, hogy csődöt mond. Mintha csak azt a bizonyos kis kapcsolót valaki OFF-ra állította volna és ezáltal elveszett volna a valódi Katherine odabentről.  Az meg, hogy a jelenleg életben lévő verzió nem annyira én voltam, mint amennyire szükségszerű lett volna; nos, ez nem az én hibám.
Minden esetre a következő másodpercben már túl közel voltam Serenhez, ennél fogva gyakorlatilag képtelenné váltam az érdemi gondolkodásra. Odabent leeresztették a függönyt. Tettem, amit „tennem kellett” és eszembe sem jutott helyesen gondolkodni.
-Tudod mit gondolok? –váltottam elgondolkodóra, majd egészen közel hajoltam Serenhez. –Hogy ez nem elég jó érv. –jelent meg az ajkaimon egy ragadozómosoly és ismételten megvillogtattam csodás fogazatomat.
Nem akartam bántani Serent, ezzel annak ellenére is tisztában voltam, hogy nem én irányítottam. Nem csak, hogy nem akartam bántani, képtelen is lettem volna rá, hogy bántsam. Fizikai képtelenségnek tűnt, hogy egyáltalán megharapjam; legalábbis számomra.
Nem moccantam, továbbra is tartottam azt a csökkentett távot és kíváncsian fürkésztem a férfi arcát.

Krumplis zsák

 - El is felejtettem. Balga dolog. Tényleg, volt temetésed? - érdeklődött, noha kissé talán furcsa a kérdés, de valahogy Serent soha nem zavarta, ha furcsa pillantásokat kapott ritkás megnyilvánulásaiért. Amilyen kevesen a szemébe mertek nézni, azok megérdemelték, hogy esetlegesen hülyének nézzék.
Megvonta a vállát, biztos úgy van, ahogy Kath mondta, nem készült további tényeket fűzni a dologhoz, elvégre se tofutéren, se vámpírétkeztetésben nem volt kifejezetten jártas.
Miközben Kath a fogát csattogtatta - mire a férfi mellesleg felvonta a szemöldökét, mert nem tudta eldönteni, hogy ennek most csábosnak, vagy félelmetesnek kellett volna lennie, de végül úgy döntött, egyik sem -, kitapogatta a varázspálcát a talárzsebében - mennyivel kínosabb lenne a mozdulat, ha szokás szerint most is a nadrágzsebbe tette volna...
 - Tudod, én mit gondolok? - mímelte a lány hangsúlyát. - Incarcerandus - adta a másik tudtára, mire láthatatlan béklyók reppentek Kath csuklója, alkarja és bokája köré; elég régóta ismerte és használta a varázslatot ahhoz, hogy ne kelljen tényleges köteleket bűvölnie. Az azért mégiscsak érdekesen nézett volna ki annak fényében, amit tenni készült.
A következő pillanatban felállt a fotelből, majd vállra vetette a lényegében mozgásképtelen lányt, lábánál tartva, hogy ne essen le a fotel túlsó oldalára, mert ha még ennél is több kár történik az agyában, akkor már el kell altatni a szerencsétlent. Persze, a vemplány próbálkozhatott szabadulással, de azon túl, hogy apró dühös ökleivel Seren hátát próbálja ütögetni, nem túl sok mindenre volna képes: amilyen szorosan össze lett bilincselve, még vámpírmértékben nézve sem tehetne túl sok kárt, ha esetleg a hirtelen jött vonzalom ugyanilyen hirtelen gyűlöletbe csap át, keskeny a választóvonal.
Vállán a zsákká avanzsált rellonossal elindult, vidáman integetve a folyosón leesett állal bámuló diákoknak, nem különösebben zavartatva magát amiatt, hogy ez pontosan milyen hírrel és következményekkel fog járni.
 - Remélem, kényelmes - jegyezte meg, ahogy egy pálcaintéssel kinyitotta a kastély bejárati ajtaját, majd kilépett a szabadba, megcélozva a birtok szélét, ahol a hoppanálási gát véget ért. A vonalat elérve elengedte a lány lábát, és mivel ő valószínűleg nem tudott kapaszkodni, kellemes zuhanást kísérve a fűben végezte.
Valószínűleg Seren sem lehetett teljesen eszénél, mert kedve támadt megjegyezni, hogy Naspolya, laposra vagy taposva, de hála a jó égnek végül nem tette.
Felállította a lányt - egyedül maximum hernyóaraszolásra lett volna képes -, ám elítélte kezdetleges tervét, miszerint elmagyarázza a következő lépéseket. Helyette leszögezte magában a három C-t, magához kötözte Kathet, és egy halk pukkanással eltűntek.

Lotte

A lány szépen halad, a növelés már megy neki, hát akkor most jöhet a csökkentés. A feladat kicsit nehezebb, de nem annyira, hogy ne lehetne megoldani. Szépen is halad, a koncentrációval sincs gond, ahogy észre lehet venni, azonban nem igen akar sikeredni a dolog, csak egy hajszálnyit.
- Emeld fel a kezed. Segíts vele azoknak a lángoknak. Ne nyisd ki a szemed, de képzeld el magad elé. Próbáld meg a kézfejeddel, az ujjaiddal csökkenteni a csóvákat, és természetesen a tudatoddal, az akaratoddal.
Próbál meg neki segíteni, és mielőtt a lány továbbmenne, gyorsan leállítja, és megmutatja, hogy mit, és hogyan próbáljon meg. Előbb feléleszti, majd lecsökkenti a tüzet, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világban.

Kiva

Már másodjára kap új feladatot a leányzó, ami az előrelépését szolgálja. A tűzcsiholás jól megy neki, talán jobban is, mint elsőre gondolni lehetett, de hát ilyenek az elementalisták. Teli vannak meglepetéssel.
A csökkentés már egy kicsit más tészta, az nehezebb, és ez meglátszik. Kiva tüze egy picit csökken, azonban az még kevés, szinte alig látható.
- A megközelítésed jó, hogy apránként lódulsz neki, de nem elég csak játszanod, és valami olyasmit gondolnod. Akard, hogy úgy legyen, és ahogy már eddig is, gondolj olyasmire, mintha te magadnak kellene összemenned. Ezek még nagyon alap dolgok, és ha ez nem megy, a későbbiekben csak szenvedni fogsz. Ahogy azt már tapasztalhattad, a képesség nem elég, kell hozzá a kitartás, és a gyakorlás, minél több, annál jobb. Szóval még egyszer csökkentsd, de most nehezebb feladatként kapod vissza.
A válasza csak ennyi, és igazolásul Kivának egy valódi, mellette lévő tüzet kell megfékeznie, ami, hogyha nem tesz ellene valamit, akkor őt fogja porig égetni. Kellene ennél jobb ösztönzés?

2. gyakorlati óra

Lotte

Lotte az eddigiek alapján cselekszik most is, javítva azokat a hibáit, amiket eddig elkövetett. Tulajdonképpen nem is hibáit, hanem a nem a legjobb mozdulatait, gondolatit. Ez a mostanin meg is látszik, hiszen a kis segítség után már majdnem teljesen jól sikerül neki a feladat, amit kapott.
Julcsi előbb csak csodálkozik a tekergetésen, és nem esik le neki, hogy mit is akar ezzel imitálni, de hagyja is, hiszen hogyha valami jó, akkor abba nem piszkál bele. És egyébként is mindenki más, mindenkinek más a jó. Ha Lotte végzett, és felnéz, akkor egy mosolygós, lelkes arcot láthat, nem is véletlenül.
- Ügyes. Bár kicsit más módszer, mint amire számítottam, de ügyes. Nos. Mára tulajdonképpen ennyit gondoltam, tudom, kevésnek tűnik, és minden ilyesmi, de ha ezek megvannak, erre épül majd minden. Sipirc uzsonnázni, aztán csak gyakorolj! A következő délutánt még megbeszéljük, de annyit kérek, hogy majd szólj, ha úgy érzed, hogy mindez megy, és megnézhetem, hogy hogy is csinálja egy profi.
Jó adag falat, amit érdemes több részletben lenyelni. Lotte még fiatal, és most kezdte csak a dolgokat, nem kell elsietni semmit sem. Miután minden eltűnik, és a terem visszaáll eredeti kinézetébe, Julcsi feláll, megvárja Lottét, és együtt sétálnak ki a levegőre, majd le a teraszról, hogy aztán folytathassák a napjukat.

Merkovszky prof.

A tanulószoba ajtaja kivágódott, majd pár másodperc múlva egy főnixes gólya esett be rajta, olyan arccal, mint akit kergettek. Arca kipirult, haja oldalt copfba fonva, a mai napra sellőfonatot készíttetett a tesójával - mindig egymáson szoktak fodrászkodni. Rajta egy kék, kötött pulcsi, meg egy teljesen átlagos, két éves farmernadrág, amitől egyszerűen nem volt hajlandó megválni, pedig a szára alja is már a bokáján túl volt. Nem úgy festett, mint aki teljes mértékig ártatlan jó kislány...

Zihálva huppant le a hozzá legközelebb eső babzsákra, miután jó gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Körbenézett mindenütt: oké, sehol egy darab tréfás kedvű szellem.
Ivett ezúttal a saját kárán tanulta meg, hogy a tréfa csak addig az, amíg a kiszemelt célpont is annak tartja. Hát neki nem volt vicces a lovagi páncélokkal szórakozó szellem.
A szobában ár ült valaki, egy harmincas éveiben járó férfi, legalább is ennyire tippelte az elsős nebuló.
- E... elnézést a zavarásért... - kért bocsánatot rögtön, mielőtt magára haragítaná a tanárnak kinéző illetőt, és kivívna magának egy nem túl barátságos, zöld tekintetet.

Amint lassan levegőhöz jut a nagy rohanásban, eszébe jut, miért is indult el: csendes helyet keresni a nemrégiben kapott könyvének az olvasgatásához.
Ez egy mugli író meséje volt, az Aliz csodaországban  címet viselte.
Még mindig ez volt a kedvence, hiába, az ember sosem lehet elég idős a mesékhez, gondolta ő.
Aztán előkapta a pergamentekercseket és a tintásüvegét, de azt olyan hévvel dobta az asztalra, miután kiemelte, hogy amaz hangos koppanással landolt a bútordarabon, kupakja pedig kiesett. Hoppá, ebből most baj lesz... - aggodalmaskodott magában a kis főnix.
Azonban, ahogy az várható volt, a tinta nem folyt ki belőle.

Megkönnyebbülten lélegzett fel, hogy talán nem vonta magára túlságosan a figyelmet a kisebb zűrrel, amit magának okozott.
Remek, most akkor várhatok öt percet, mire kiolvas úgy-ahogy, és írhatok... hacsak nincs itt a közelben tinta, hogy megírjam anyáéknak a levelet, amit ígértem. - pufogott halkan, magában.
Merthogy a másik tintásüvegét meg fönt hagyta a gólyalakban, az Eridonos toronyban. Ez van, ha az ember lánya nem tesz rendet maga után, ha már nekiáll pakolászni a holmijai közt.
Jobb elfoglaltság híján nekiállt a magával hozott könyvét olvasni, amíg a fagyott tinta ismét a régi állapotába nem kerül.

Hanga Ivett

Merkovszky prof.

Lassan már ott tartott, amikor Alice a kalapos nyúl után eredt a történetben, de ebben megzavarja egy meglepődött tanár, akinek valahogy nem fér a fejében, hogy egy nebulónál fagyott tintát talál.
- Küldjön a közelembe két rakoncátlan szellemet, akik épp unatkoznak, meg néhány lovagi páncélt, és fűszerezze némi frászkarikával is, meg adjon hozzá egy elsős diáklányt, vagy legalább is engem. - kicsikét tudományosnak, vagyis inkább szakácskönyv-jellegűnek tűnhet a válasz a tanerő szemében, de ezzel Ivett nem igazán foglalkozott.

Jobban izgatta az, hogy talán a két szellem időközben elunta, hogy felkutassák érte az iskolát, falakon és termeken keresztülgázolva, és lovagi páncélokat szabadítva őrá.
- Ugye, itt nincsenek szellemek? - gyanakodva körbelesett, majd ismét a tanárra figyelt, miután nagyjából sikerült lenyugodnia, a kis incidensre nem is gondolva többet.

- Elnézést, ha tiszteletlen voltam, tanár úr - teszi is hozzá gyorsan, mert nem akart illetlennek tűnni.
Hát, ez a nap nagyon nem úgy tűnik, hogy ez az övé lenne.
- Nem jó, ez mikor elindultam a klubhelyiségből, még folyékony volt - pillantott rá a tintásüvegre, amitől azt várta, hogy öt perc múlva ki is olvadjon, ám ez még nem teljesült egészen.
Épp csak annyira olvadt meg, hogy kicsit lehetett mártogatni, úgyhogy még várhatott vele.
- Mondja, kérem, hogy van itt még használható tinta - nézett szépen a tanárra, legalább is megpróbált reménykedni abban, hogy tud valahonnan életképes tintát szerezni, ami fog is a papíron.

Már rég írt a szülőknek, és az első korcsolyás próbálkozásokról is mindenképp akart említést tenni, noha eddig saját magából kiindulva esze ágában sem lett volna. Mondjuk abból merítve, hogy eddig nem sok jó tapasztalata volt a jégről, ez nem is csodálható az ő részéről.

Hanga Ivett




Fess tojást egy játékodban.
4 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Merkovszky prof.

- Akkor jó.
Miután sikerült szép lassan lehiggadni a tanára válaszát hallva, eléggé meglepi a tanerő kíváncsisága, ami a fagyasztóláda-kisasszonyt illeti.
- Nem olyan hosszú ideje, az ikertesómmal egy időben, tavaly jelentkezett a képességünk, de neki meg is szűnt, miután idejött a Bagolykőbe, de vissza is jött, nem bírta ki, hogy külön éljünk. Nehezen barátkozó típus - válaszolta a mióta-kérdésre.

- Egyértelműen. Engem már nem lep meg, inkább aggaszt. Ciki lenne vizsga, vagy dolgozat kellős közepén - húzta el a száját a tintás üvegre pillantva. Ha még csak az apjuk reggeli kávéja fagy meg, az hagyján. Az a legkisebb gond, van még kávé a világon elég. De tintát nem lehet másodpercek alatt szerezni számonkérés alatt... Ezek után felírhatja a teendők című fejbeli listájára a golyóstoll beszerzését. Talán abba nem fagy bele a folyadék...

- Kertesi Hanga Ivett a nevem, de jobb szeretem az Ivettet - mutatkozott be ő is, és igencsak ledöbbent, mert úgy nézett ki a dolog, hogy tanáráról volt szó. Vagyis, csak az egyikről.
- Akkor viszont fogunk találkozni az idén, tanár úr - mosolyodott el. Egész jó fej tanárai vannak a suliban, legalább is ő így vélte.
- Elemi mágiával foglalkozik, ugye? - Nem, ezúttal nem "látott" meg semmit, csak próbált következtetni abból, hogy mennyire kíváncsi Merkovszky professzor a furcsaságára, konkrétan a fagyasztásra.

Ivett már nem is nagyon törődött eztán a könyvével, ami szépen pihent az asztalánál, amelyiknél ült. A tanára átköltözött az ő asztalához, nyilván kommunikáció-könnyítés céljából.
Nem is olyan rossz gondolat - jegyezte meg magában, mivel a professzor igencsak magas hozzá képest. Körülbelül száznyolcvan és százkilencven centi közé tippelte volna magasságát.
Érdekesnek ígérkezett a nap, persze, közben Ivett továbbra is a tinta kiolvadását várta.

Hanga Ivett

Merkovszky prof.

A professzora faggatózása miatt kezdte magát nem kicsit kényelmetlenül érezni. Nem szerette, ha erről a tulajdonságáról szó esett, valahogy úgy festett olyankor, zavarában vörösödve, mint egy kisgyerek, akit az apukája épp abban a pillanatban kapott rajta valami kellemetlen csínytevésen.

- Hát, még nem nagyon tudnak róla... csak egy páran. Flaviu tanárnőnek jeleztem egyedül - vallotta be Ivett. Talán másnak is kellett volna szólnia? A házvezetőjének? Remélte, hogy ezért nem kap megrovást. - Meg a házamból Ginnie és az ikerhúgom tudnak még róla itt. Meg most már Ön is.
- Remélem, nem sértem meg a professzor urat, de gáz csak akkor lesz belőle, ha elpárolog - próbálta kicsit enyhíteni a faggatózás okozta kellemetlen érzést.

Nem rendőrségi kihallgatáson van, csak a tanárát nyilván foglalkoztatja a szakterületébe vágó eset.
- Wow, ezt hogyan... - nem kis döbbenet ült az arcára, amikor Merkovszky professzor egy apró lángocskával megoldja a tinta-problémát. - Hűha... - ilyen esetekben még az egyébként beszédesebb Ivett sem igen találja meg a szókincsét.

Na, nem mintha amúgy nem látott volna már szokatlan dolgokat, mugli világból kiemelt varázsló-szülei körében, de ez még neki is új volt, ahogy sok minden a kastélyban, na, meg Bogolyfalván.
- Mondjuk úgy, hogy éles helyzetekben, amikor erős stressz-hatás ér. Legalább is máskor nem igen szokott működni - válaszolta már valamivel kevésbé nyugtalan hangon most már, a kis "mutatvány" hatására.
- Ilyesmiket fogunk tanulni majd az óráin? - érdeklődte barátságosan.

EM óra

Nathaniel igen csak meglepődött, mikor kiderült, hogy bekerült az elemi mágia gyakorlatisok közé. Eddig úgy gondolta, hogy semmiben sem tehetséges különösebben, erre kiderült, hogy vele született képessége van. Ez elég nagy újdonság volt számára, annál is inkább, mert végre valamiben jobb volt a bátyjánál, ami már eleve megelégedettséggel töltötte el.
Azt mondták, hogy ő a tűz elemet uralja, de mindeddig nem igazán kísérletezett, mert teljesen tisztában volt vele, hogy mennyire veszélyes elem az övé. Egyetlen szikra elég, hogy minden elpusztuljon, márpedig ezt nem kockáztathatta, viszont így roppant türelmetlenül várta már az órákat, ahol végre megtanul bánni a lángokkal.
Egyszerű ruhában indult hát el a toronyból a kijelölt helyre, csak egy fekete nadrág és egy sötét pulcsi volt rajta, mert hát az idő már egyre hidegebb volt, nem lehetett pólóban meg ingben szaladgálni. Nem tudta, hogy jön-e most más is oda rajta és a tanáron kívül, de annyira nem is zavartatta magát. Nyilvánvaló, hogy először bénázni fog, szinte lehetetlen, hogy elsőre könnyen menjen a tűzmágia, de ezzel más is így lenne, így nem számít, ha látja valaki.
Viszonylag hamar ért le, pedig közben még megállt az egyik ablakmélyedésnél megenni egy fánkot, amit a zsebéből halászott elő teljesen összenyomorgatott állapotban. Miután belépett az ajtón, körülnézett, de még nem látott senkit sem odabent, így nekilátott, hogy összefogja a haját, mert bármennyire is lángoló vörös, azt azért nem szerette volna, ha tényleg belekap a tűz, márpedig neki a leghaloványabb gőze sem volt arról, hogy egyáltalán ez megtörténhet-e, mert eddig nem tanult elemi mágiát. Az előző iskolájában például nem is volt ilyen tárgy.

Nathaniel - EM óra

Ádám

Nézelődött a különös teremben, ami olyan volt, mintha a szabadban lenne, és meg is állapította magában, hogy a varázslók épp oly tökéletesen kitettek magukért illúziók tekintetében, mint mindig. Ő ugyan a saját részéről jobban értékelte a valódi természetet, de annyi baj legyen.
Szerencsére nem kellett túl sokat várnia, hogy megérkezzen a tanár. Mikor odament hozzá, Nathaniel felé fordult, a javaslatra pedig bólintott egyet, és megrázta a felé nyújtott kezet.
- Részemről oké. Nathaniel Blackwood - mutatkozott be ő is a férfinek, akit minden bizonnyal felismert volna, ha csak egy kicsit is jártasabb a kviddicsben, de hiába járt ezelőtt a Roxfortba, ott sem tudta megszeretni ezt a sportot, így viszont megvolt az az előny, hogy teljes természetességgel csak a tanáraként nézett rá.
- Rendben - biccentett a vörös hajú a kiadott feladatot hallva, aztán rávigyorgott a férfire. Hát igen, gondolta ő, hogy nem lesz sétagalopp ez az elemi mágia tanulás. Igazából furcsállta is, hogy megvan benne a képesség, kicsit talán sorsszerűnek is tűnhetett volna, hogy pont most került ebbe az iskolába, amikor ez kiderült, de Nathaniel nem hitt a sorsban, így nem is jutottak eszébe effélék.
Kicsit egyébként tartott tőle, hogy hogyan is fogja ő ezt megtanulni, pontosabban inkább csak az elméleti résszel lehet gondja, mert soha nem volt elég szorgalmas tanuló ahhoz, hogy megjegyezzen ilyesmit. Viszont itt, minden eddigi tantárggyal szemben ott volt az az eshetőség, hogy élvezni fogja a tanulását. Nos, ki tudja.
Így aztán a fiú el is indult, hogy teljesítse a feladatot, és céltudatos, széles lépésekkel átsétált a semmiből előtűnő boltív alatt, aztán pedig megállt az asztal előtt, és várta, hogy most mi lesz.

Nathaniel

Hanga Ivett

Ádám

Miután Nathaniel áthaladt a kapun, és megállt az asztal mellett, a tanár is odajött, és megjelent négy tál. A fiú egy darabig csak figyelmesen nézte őket, aztán kérdőn pillantott Ádámra, de szerencsére közben már jött is az instrukció.
- Rendben - biccentett a férfi felé, jelezve, hogy megértette a feladatot, aztán némi töprengés után jobbról kezdte a próbálkozást, a tüzet hagyva a legvégére, mert azt találta a legjobbnak, és reménykedett, hogy azzal lesz sikerélménye.
Végighaladt a tálak mentén, tenyerét tartva föléjük, de semmi sem történt. A vízbe beledugta az ujjait is, a rögöket megtapogatta a földnél, de semmi. Volt benne egy cseppnyi izgalom, mert valahol kezdett tőle tartani, hogy tévedés az egész, nem is kellene itt lennie, de a szíve mélyén érezte, hogy nem így van, hát előre elmosolyodott, mikor a tűzhöz érkezett.
Nem igazán tudta, mit vár tőle a tanár, de ahogy kinyújtotta a kezét a lángok fölé, egyből érezte, hogy ez más, mint az előző három, és mintha egy kicsit odébb táncoltak volna a vörösen izzó nyelvecskék, miközben lejjebb eresztette a kezét, de ez lehetett akár a szél is... Megpróbált hát valami látványosabbat művelni, hogy biztosra menjen.
Koncentrált, miközben mutató ujját kinyújtva köröket írt le a tál fölött, azzal a céllal, hogy aprócska forgó örvényt idézzen a lángokból. Ez volt az első ötlete, és úgy vélte, hogy ez nem is lehet olyan nagy dolog, viszonylag egyszerűen ráérzett a módjára, és ha valóban sikerült, akkor újra felnézett a tanárra, az elmaradhatatlan vigyorral az arcán.
- Megfelel?

Nathaniel



/Hogy sikerül-e vagy sem, azt majd én fogom eldönteni, szóval ennyire hagyd nyitva a végét. Az alapján fogok dönteni, hogy mennyire kreatívan írod meg a láng elképzelését, illetve azt, hogy közben milyen érzés az elemi mágia használata./

Kiva - EM óra



Tűzróka