37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Második emelet - Ginnie Marrywather összes RPG hozzászólása (12 darab)

Oldalak: [1] Le
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2012. október 15. 22:09 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15


Én, a megtestesült pontosság… vagy mégsem?  Hát valóban nem, ugyanis ha az lennék, akkor most nem kéne minden diákot félre löknöm az utamból, hogy megtaláljam a helyet, ahol életem első gyakorlati elemi mágia órája lesz. Igazából már belegondolni is ijesztő, hogy én elemi mágus lennék, de az vagyok… legalábbis azt hiszem.
Mindenesetre a főprobléma még ugyan az, nem tudom, hogy hol az a terem, ahol az óra lesz. Komolyan mondom életemben nem hallottam róla, pedig eltöltöttem már pár álmatlan éjszakát a kastély falain belül (és néha kívül is). Mindenesetre az, hogy nem találom a termet, gyakorlatilag nullára csökkenti annak az esélyét, hogy időben oda érjek. Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy ez milyen egy silány bemutatkozás lesz. Mindenesetre, amikor körülbelül ezredszerre fésülöm át a sulit, találok egy elég biztató feliratú ajtót. Igazából sok veszteni valóm nincs. Amikor belépek a terembe majdnem elfelejtek levegőt venni annyira gyönyörű. Idén már harmadikos vagyok, de néha - mint például most - még mindig el kell csodálkoznom a varázsvilág csodáin. Komolyan, ha ezt nem látnám a saját szememmel, lehet, hogy el se hinném. Amikor alaposabban körül nézek, észreveszek egy kis folyosót, ami felfelé vezet. Ugyan még soha nem voltam erre, de valami azt súgja, hogy nekem arra kell mennem, így el is indulok felfelé a lépcsőkön. Miközben felfelé haladok, viszonylag rendbe szedem magam, hogy ne nézzek ki annyira szakadtnak. A lépcső végén megállok egy pillanatra, veszek egy mély levegőt, végül belépek a koránt sem szokványos tanterembe.
- Jó napot! A nevem Ginnie Marrywather - mondom a tanárnőnek, aki természetesen már bent van a teremben. - Elnézést a késésért, nem találtam meg egyből a termet - teszem hozzá bűnbánóan, bár azt nem tudom, hogy tényleg késtem-e, vagy csak a tanárnő érkezett korán.
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2012. október 17. 22:57 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15


Láthatóan a tanárnő nem mérges rám amiatt, hogy késtem. Ennek örülök, így legalább nincs rólam rossz véleménnyel, legalábbis remélem, bár nem éppen úgy tűnik. Amikor a tanárnő elindul előre, bizonytalanul pillantok utána, de végül ez én lábaim is megindulnak. Szerencsére nem halad gyorsan, így könnyen be tudom érni. Érdeklődve figyelem azt, hogy hová megyünk, amikor pedig kilép egy tisztásra (szerintem ez az, bár nem vagyok benne teljesen biztos), majdnem felsikoltok meglepetésemben. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy most iskolán belül, vagy iskolán kívül vagyunk. Bár azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ez a sulinak valami nagyon különleges helye. Mikor végre sikerül túltennem magam a meglepetésen beleszippantok a friss levegőbe, majd fülelni kezdek, így sikeresen meghallom a víz csobogó hangját. Persze ez nem tart sokáig, elvégre egy órán vagyok, így amikor látom, hogy a tanárnő leül, gyorsan odaszaladok, és én is letelepszem a fűben. Természetesen vele szemben. Figyelemmel hallgatom azokat a szavakat, amiket hozzám intéz.
- Furcsán - mondom őszintén. - Tudja… nekem még most is furcsa a varázsvilág, pedig már harmadikos vagyok. Így joggal mondhatom, hogy furcsa még ez az elemi mágia. Persze az órán már hallottam róla, meg minden, de soha sem képzeltem el, hogy milyen lenne, ha én is az lennék. Mind ezen kívül izgatott is vagyok, mivel egy teljesen új világ fogy megnyílni előttem - mondom neki egy halvány mosollyal, majd félrebillentem a fejem, és kicsit elgondolkozom a második kérdésén.
Érdekes, hogy pontosan ezen gondolkoztam tegnap, lefekvés előtt. Mondjuk; utána olvastam a dolgoknak mielőtt átmentem volna azon a kapun, és kiderült volna, hogy melyik elem az enyém, de erről nem sok feljegyzést találtam. Ami pedig a gondolataimat illet… azt inkább hagyjuk.
- Sokat gondolkoztam azon, hogy mire is leszek majd képes, de sosem tudtam behatárolni, mivel ha jól gondolom, akkor az elemi mágia lehetőségei szinte határtalanok - mondom elgondolkozva, és reménykedem, hogy nem mondok hülyeséget. - Hogy mit várok a tárgytól? - ismétlem meg szándékosan a kérdést. - Nem tudom… talán tudást, és valami különleges dolgot, amit egyelőre magam sem tudok behatárolni - mondom nyugodtan, mert nekem tényleg ez a véleményem.
Lehet, hogy a tanárnő most jót derül magában, de nem baj, ő megkérdezte, én meg őszintén válaszoltam. Ennél több már tőlem sem telik.
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2012. december 2. 23:33 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15



Ez a határos-határtalan kérdés kicsit megzavar, de azért értem, hogy a tanárnő mit szeretne mondani, így határozottan bólintok. Amikor előkerül a lap, érdeklődve figyelem, hogy mit is tartalmaz. Őszintén; nem számítottam ilyesmire, de aláírom, elvégre nem áll szándékomban senkit sem megtámadni. Ezt szívem szerint meg is mondanám a tanárnőnek, de sejtem, hogy ez valami hivatalos papír, amit minden tanoncnak alá kell írnia, így rövid habozás után átveszem tőle.
Gyorsan végigolvasom, hogy mi is van ráírva, mivel otthon azt tanultam, hogy semmit sem írhatok alá addig, amíg tisztában nem vagyok a tartalommal. Igazából nem hosszú a lap, így ez gyorsan meg van. Mivel semmi ellenvetésem nincs, oda firkantom a nevem, majd felemelem, hogy visszaadjam a tanárnőnek, de a tekintetemet szinte magához vonzza az a gömb, ami a fent említett személy kezében van. Egyszerűen elbűvöl már maga a látvány is, ahogy a víz mozog, megfagy és hasonlók. Nem tudom, hogy meddig, de egy ideig biztosan nézem a gömböt. Szerencsére egyszer csak észreveszem magam, megrázom a fejem, majd gyorsan a tanár felé nyújtom az aláírt lapot.
- Tessék, aláírtam - mondom, bár nem értem, hogy miért fűzöm hozzá ezt a mondatot, mert felesleges.
Mindenesetre nem mondok semmi mást, inkább várakozó tekintettel meredek a tanárnőre, és várom, hogy mit is fogunk ezután csinálni, mert már csinálni akarok valamit. Persze, ezt hangosan sosem mondanám ki, de gondolni mindent szabad. Meg ha jól számolom, akkor lassan lejár az órára szánt idő is…

// elnézést a sok késésért...
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. december 2. 23:47
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2012. december 17. 23:11 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra
Tanárnő


A tanárnő a kezembe adja a gömböt, amit én csodálkozva veszek át. Türelmesen végighallgatom a feladatot, majd bólintok. Tökéletesen világos, hogy mit kell csinálni, csak azt nem tudom, hogy miként kezdjek neki. Először csak az egyik kezemből a másikba veszem a gömböt. Érzem, ahogy a víz ide-oda megy benne, mikor a golyó az egyik kezemből a másikba kerül.
~ Hát jó, akkor kezdjünk neki ~ sóhajtottam egy nagyot, majd a bal kezembe vettem a gömböt, hogy a jobb kezemmel, majd mozgatni tudjam a vizet. ~ A tanárnő azt mondta, hogy nem kell bonyolultnak lennie, csak a vizet kell mozgatnom. ~ nyugtatom még magam, végül a mutató ujjam a gömb fölé helyezem, majd hatalmas koncentráció közepette elkezdem ide-oda mozgatni felette. Elméletileg, csak húzkodni szeretném a vizet, ami így elgondolva nem is tűnik olyan nehéznek. De a gyakorlat? Hát az már teljesen más tészta.  
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. április 1. 17:11 Ugrás a poszthoz

2013. tavaszi félév



Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


Izgatottan ballagok fel Keleti szárny második emeletére. Tagnap elkezdődött az új tanév, ami azt jelenti, hogy folytatódnak a tavaly megkezdett elemi mágia órák is. Tudom, hogy harmadikban nem voltam a legaktívabb ilyen-olyan okok miatt, de eldöntöttem, hogy idén sokkal, de sokkal többet beleadok, mert bele kell. A terem üres, így arra következetek, hogy a tanárnő már az a gyakorlati órák színhelyén van.
Arra nem is gondolok, hogy a tanerő késék, mert ez többnyire az én szokásom, mert… nos, eddig mindig elkéstem. Órám ugyan nincs, de azt tudom, hogy most nem vagyok késésben, mert gondosan ügyeltem arra, hogy legalább 10 perccel az óra kezdete előtt elinduljak, így biztosan időben vagyok.
Mindenesetre hallgatok a megérzésemre, miszerint a tanárnő a gyakorlati helyszínen van, így elindulok oda.
Mondjuk, ez az elindulás nem vesz igénybe olyan sokat, felmegyek pár lépcsőn, majd kiválasztom a megfelelő ajtót, ami a vízé. Amikor belépek rajta, megint elcsodálkozom a tájon, ami elém tárul. Egyszerűen nem tudok betelni az itt uralkodó friss illattal, az enyhén párás levegővel, valamint a vízesés szépségével. Mikor másodszorra is körbenézek, megpillantom a tanárnőt, így szépen, lassan odamegyek hozzá.
- Jó napot - köszönök illedelmesen. - Remélem, ne várakoztattam sokat - és nem késtem, teszem hozzá, de már csak gondolatban, majd várom a tanárnő instrukcióit.
Utoljára módosította:Erdős Julianna, 2013. április 2. 10:57
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. április 1. 18:54 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


A tanárnő nem húzza az időt. Egyből a köszönés után ismerteti az óra „programját”, vagyis azt, hogy most a tavaly tanultakat ismételjük át. Ez ellen nincs ellenvetésem, sőt, örülök is neki, hogy nem valami újat veszünk, hanem feleleveníthetem azt a kevéskét, amit tudok.
Amikor előkerül a gömb nyelek egyet, visszamosolygom a tanárnőre, majd felveszem a gömböt.
Először becsukom a szemem, és megpróbálom felidézni a tavaly tanultakat. Szerencsére nem kell sokat gondolkoznom, sőt, gondolkoznom sem kell, csak éreznem. Megpróbálom érezni a vizet. Jó, lehet, hogy ez így hülyén hangzik, de nekem szükségem van rá, vagyis egy kicsit megnyugtat. Amikor kinyitom a szemem, felemelem a jobb kezem - mert a balban van a gömb -, a kis tárgy fölé teszem, majd elkezdek körözni az ujjammal.
~ Szépen, nyugodtan. Nem hajt a tatár ~ nyugtatom magam, miközben tovább mozgatom az ujjam a gömb felett, és reménykedem, hogy jól emlékszem, akarom mondani érzem, hogy mit kell csinálni. .  

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. április 1. 20:40 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


Az első feladat jól sikerül, és egy apró dicséretet is kapok, aminek nagyon örülök, aztán ez egy pillanat alatt semmivé lesz, mert megtudom, hogy mi a következőfeladat. Fodrozódjon a tóvize. Hát remek, mondhatom. Már attól is féltem, hogy az első feladat sem fog sikerülni, erre most csináljam meg ugyan azt, vagy tízezerszeres nagyításban? Komolyan; ez egyre jobb.
- Rendben, megpróbálhatom - bólintok végül, mert ha már van egy képességem, akkor meg is tanulom használni, még akkor is, ha szinte lehetetlennek tűnő feladatokat kapok.
Bár, így átgondolva; a víz hullámoztatása nem lehetetlen, csak… csak nehéz. Vagyis annak hangzik.
Mindenesetre veszek egy mély levegőt, majd közelebb lépek a tóhoz. Először csak szemügyre veszem a sima felszínt, ami valószínűleg valami mágiának köszönhetően lett olyan, mert a végében egy vízesés torkollik bele. Végül sóhajtok egy jó nagyot, majd kinyújtom a kezem és koncentrálok, ha lehet ezt mondani, akkor sokkal erősebben, mint az előbb, majd kinyitom a szememet, és elkezdem a "műveletet".  
Először csak megpróbálom érezni a vizet, a jelenlétét, majd szépen, lassan és végtelenül óvatosan megmozdítom a csuklómat, abban a reményben, hogy elkezd fodrozódni a tófelszíne.
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. április 2. 19:09 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


Amikor a tanárnő szól, hogy nyissam ki a szemem, meg is csinálom, viszont ezzel egy időben a kezem is visszahúzom és erősen a mellkasomhoz szorítom. Ez nálam amolyan védekezési stílus, ami akkor jön elő, ha nyugtalan vagyok.  Most pedig az vagyok, de fogalmam sincs, hogy miért. Magának a helynek nyugtatóhatással kellene lennie, mert szép, meg friss, meg minden, de ennek ellenére érzem, hogy a szívem minimum kétszer gyorsabban ver a kelleténél.
Nem válaszolok a tanárnő szavaira, csak bólintok és elkezdem utánozni a légzőgyakorlatokat. Először nem történik semmi változás, majd érzem, hogy a szívem dobogása és a légzésem is - észre sem vettem, hogy szaporább - el kezd normalizálódni.
Amikor befejezem a légző gyakorlatot, megint a tanárnőre nézek, és hallgatom az instrukciókat, majd nézem, ahogy ő megcsinálja. Így, figyelve olyan egyszerűnek tűnik, pont, mint a gömbös forgatás, mert így belegondolva; az se olyan vészesen nehéz. Lehet, hogy én reagálom túl? Fut át a fejemen a gondolat, de már nincs időm, mert a tanárnő befejezte a bemutatót és én következem.
- Rendben, akkor megpróbálom úja - mondom egy halvány mosollyal, mert már kikívánkozott belőlem egy mondat, valahogy olyan kellemetlenül éreztem meg, hogy csak állok, figyelek és bólogatok.
Most sokkal határozottabb léptekkel indulok meg a tó felé. Valahogy nyugodtabb vagyok és egy kicsit jobban is bízom magamban. Talán a légzőgyakorlat vált be, talán más. Nem tudom, de most jobb.
Ahogy a tó elé érek, megint lehunyom a szemem. Érezni akarom a tó nyugodtságát, ahogy tükörsimán elterül előttem, de ez csak úgy nem meg, így kinyitom a szemem, és egy rövid pillanatig a tükörsima vizet bámulom, majd eszembe jut valami, így megint lehunyom a szemem, de most először nem a vízre, hanem a nyugodtságra koncentrálok. Ezért elképzelem, hogy nyár van, meleg és a nagyszüleimnél fekszem a fűben. Nincs semmi kötelezettség, semmi munka, csak feküdni és feküdni. Aztán, amikor már szinte érzem a fű szagát - bár ki tudja, lehet, hogy azt érzem, csak éppen nem benne fekszem, hanem rajta állok - elképzelem, ahogy nyugodt, tükörsima víz fodrozódni kezd, de valami nem stimmel. Valami nincs a helyén. Egy rövid eszmefuttatás után rájövök, hogy a víz magától a normális életben nem csinál semmit. Mindig kell hozzá valami, így egy apró esőcseppet is odaképzelek, ami beleesik a vízbe, ezzel megzavarva a tökéletes felszínt. Igen, ez így szerintem jó.
Így megint elképzelem, ahogy az előttem lévő tükörsima felszínt megzavarja egy apró csepp, aminek következtében fodrok - hullámok - alakulnak ki a felszínen. Lehet, hogy butaság, és csak beképzelem, de alig egy pillanatra szinte érezzem, ahogy a hullámok keletkeznek, majd a központtól kiindulva egyre gyengébbek lesznek.
Végül kinyitom a szemem, hogy lássa mit alkottam, vagy egyáltalán; alkottam-e valamit.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. április 2. 19:16
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. május 4. 14:33 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


Végre sikerült megmozdítanom a vizet, vagyis hullámoztatnom, vagy mi. A tanárnő kérdésére felkapom a fejem, majd egy gyors és tartalmas válasszal elmondom neki, hogy egy nyugodt helyre gondoltam, ahol tökéletes biztonságban érzem magam. Amikor ezt maghallja; bólint. Ezt úgy veszem, hogy rendben.
Valószínűleg tényleg rendben van, mert már jön is a következő feladat, méghozzá az, amit az első elemi mágia órán tanultunk ebben az évben, vagy is; tulajdonképpen délelőtt. Kell pár perc, hogy fel tudjam idézni a négy elem varázslatait, azonban akárhogy gondolkozom, csak nyolc jut az eszembe. Már éppen rákérdeznék arra, hogy mi a kilencedik, amikor a tanárnő megint megszólal, és a tudomásomra hozza, hogy be is kell mutatnom ezeket a varázslatokat.
- Rendben - bólintok, csak hogy ne álljak néma csendben, mint valami idióta, majd közelebb lépek az imént megjelent hét gömbhöz. A száma egy rövid pillanatra megzavar, de aztán megvonom a vállam, és előhúzom a pálcám.
- Akkor kezdeném a földhöz tartozó varázslatokkal. Van a Terramonte, ez annyit jelent, hogy a varázslat segítségével kisebb dombokat tudunk képezni a talajon - ezzel odalépek egy földet tartalmazó gömbhöz, és megismétlem a varázslatot, de most már a pálcámat is használom hozzá. Amint ez megvan tovább lépek a következő földes gömbhöz. - A másik földvarázslat a Termerga, ez pont az előző varázslat ellentéte. Ezzel krátereket tudunk képezni a talajban - itt is hasonlóképpen járok el, mint az előbb. A definíció után megcsinálom magát a varázslatot is, és már megyek is tovább. - Most jöjjenek a tűzhöz tartozó varázslatok.  Az első az Ignoxium, ez a tűz hatástalanságának, vagy jobban mondva illúziójának a varázslata - darálom tovább a jelentéseket, majd lendítem a kezem, megismétlem élesben is a varázslatot, és lépek tovább. - A következő tűzvarázslat a Flemma Ignis, ami a lángokat hoz létre, tehát a lángkeltésért felelős - fejezem be a tűz igéket is, amint megcsinálom a Flemma Ignist is. - Most jönnek a vízelemű varázslatok. Van a Pilaqua, aminek a segítségével a vízből egy gömböt képezünk - érdekes módon eddig ezt a varázslatot érzem a legkönnyebbnek, de ennek nem adom jelét, csak tovább lépek a következő gömbhöz. - A másik vizes varázslat az Undaqua, mellyel hullámokat tudunk kelteni a víz felszínén - és már lendítem is a pálcát. - Végül ott vannak a levegőhöz tartozó varázslatok. Van a Cealionis Coloris, vagy a Caelionis Visibilis, melyekkel a levegőt tudjuk megszínezni.
~Vajon így gondolta a kilenc varázslatot?~ ötlik fel bennem a gondolat, miközben megpróbálom láthatóvá varázsolni a gömbben lévő levegőt. Amint elmondom, a varázslatot kicsit zavarba jövök, mert elfogytak a gömbök és egy varázslat biztosan hátra van, a Caeli Venti, mivel szelet lehet támasztani. Végül képzeletben megfonom a vállam.
~ Elfogytak a gömbök, akkor legyen élesben ~
- Az utolsó varázslat pedig a Caeli Venti, mellyel erőtől függően kisebb szeleket, vagy akár pusztító erejű orkánokat tudunk létrehozni - fejezem be a definíciók sorát, majd meglendítem a pálcám, hogy bevégezzem az utolsó varázslatot is.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. május 4. 14:34
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. május 26. 18:13 Ugrás a poszthoz

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2


A feladatot sikerült jól teljesítenem, aminek örülök, azonban, amikor a tanárnő közli, hogy mit kell ezután csinálnom, nos a pálca majdnem kiesik a kezemből. Varázsoljak nonverbálisan? Komolyan, egy pillanatig elgondolkozom rajta, hogy most viccet űznek velem, azonban amikor az arcára pillantok, tudom, hogy ez most nem vicc ó. Halálosan komolyan gondolja, hogy varázsoljak nonverbálisan.
- Hát, rendben - mondom a bizonytalannál is bizonytalanabbul. - Akkor először meg próbálom, mondjuk a Pilaqua varázslattal. Azt hiszem, hogy verbálisan az ment a legkönnyebben - teszem hozzá, majd veszek egy mély levegőt, és lehunyom a szemem.
Megpróbálom kizárni a külvilágot, a zavaró tényezőket. Csak erre a megnyugtató helyre koncentrálok, na meg persze a vízre. Talán azért választottam ezt, mert a víz az elemem és úgy könnyebb? Igen lehet benne valami, de most ezzel sem foglalkozom, csak koncentrálok és igyekszem lemenni alfába, vagyis a nyugodt állapotba.
Amikor úgy érzem, hogy ez meg van, kinyitom a szemem és koncentrálok - ahogy a tanárnő az előbb mondta -, minden figyelmem a víznek szentelem, majd meglendítem a pálcát.
~ Pilaqua ~
Igazából a mozdulat szerintem tökéletes, de innentől kezdve nem tudom, hogy mire számítok. Igazából sejtem, hogy nem biztos, hogy elsőre menni fog, de azért legbelül, ott van bennem, hogy szeretném, ha sikerülne. Mert… mert miért ne?
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. június 21. 22:10 Ugrás a poszthoz

Tanárnő

Egészen tűrhetően sikerülnek életem első nonverbális varázslásai. Mondjuk, ugyanazt a varázslatot ismételgetem, de legalább valami alakul. Ez is több, mint a semmi. Igen, annál határozottan több.
Igazából minél pontosabban követem a tanárnő utasításait, annál jobban megy, legalábbis én így érzem.
Aztán jön a feketeleves, mert ezt nem lehet másképpen nevezni. Próbáljam meg a többivel is? Ezzel is alig akart menni eleinte. Mindenesetre hangosan nem kezdek el tiltakozni, ha mindig elkezdtem volna, amikor őrültségnek tűnő feladatokat kaptam, akkor most sehol sem lennék, vagyis itt nem lennék. Valószínű, hogy már régen kivágtak volna innen, ha folyton hisztizek, vagy nem tudom. Mindenesetre veszek egy mély levegőt és bólintok. Nem akarok feleslegesen beszélni, mert az idő fogy, az órának is lassan vége, ha jól számolok, így neki is kezdek a feladatnak. A varázslatokat tudom, a pálcamozdulatokat is tudom, csak úgy kell megcsinálni, hogy… nos, nonverbálisan kell megcsinálni.
Még utoljára veszek egy mély levegőt és elkezdem. Víz, föld, levegő, tűz, ebben a sorrendben haladok, direkt a tüzet, hagyva a legutoljára, mert rendesen is azt éreztem a legnehezebbnek. Hát még nonverbálisan?!  

//sajnálom a késést, de érettségiztem és nem volt elég erőm írni >.<"
Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2014. július 9. 16:08 Ugrás a poszthoz

Tanár úr

Szépen, komótosan sétálva közelítem meg az Elemi mágiás termet, ahol éppen órám lesz. Valahogy olyan furcsa belegondolni, hogy ha minden jól megy, akkor idén lesz az utolsó évem, mint tanonc. Persze, ez sok minden múlik, például azon, hogy hogyan sikerül teljesítenem azt a vizsgát, amiről Ádám még nem beszélt túl sokat, sőt, szinte semmit, csak el lett mondva, hogy lesz és annyi. Ettől mondjuk nem lettem okosabb, így megpróbáltam utána nézni, de az se volt valami sikeres kísérlet, mivel a könyvek sem mondtak semmit. Jó, még van időm addig, nem is kevés, de azért szeretném tudni, hogy mi vár rám.
Mikor végre megérkezem a megfelelő ajtóhoz kifújom magam, majd lenyomom a kilincset és belépek a terembe. Itt egyből a tanáromba ütközöm - persze, nem szó szerint -, aki éppen a földön fekszik és nézi a mozgó növényeket. Eleinte nem értem, hogy a növények hogyan tudnak maguktól olyan gyorsan helyet változtatni, aztán rájövök, mikor meglátom, hogy Ádám keze olyan formákat ír le, mint amilyet az indák felvesznek.
- Hát ez nagyon baró - mondom ki hangosan is, megfeledkezve az első számú illemszabályról, mi szerint köszönni is kéne egy nálam idősebbnek, aki mellesleg a tanárom is. - Ő elnézést, szóval jó napot kívánok - pótlom az elmaradt dolgot, majd egyből a tárgyra térek. - Ezt hogy csinálta? Én is csinálhatok ilyet, mármint egyáltalán ehhez a hydromágiát kell használni? - vonom össze a szemöldököm, mert a növények alapján akár terramágiát is alkalmazhatott a tanár úr.  

 
Második emelet - Ginnie Marrywather összes RPG hozzászólása (12 darab)

Oldalak: [1] Fel