Maia

- Köszi – mosolyodtam el a lány zavarán – Én is jobban kedvelem az Aileent, de néhányan a magyar neveket preferálják, úgyhogy fel szoktam vetni lehetőségként azt is.
Mikor elmondta, hogy minden tárgyat felvett egészen megdöbbentem:
- Komolyan? Nem is értem, miért nem Levitás lettél. Ebben az évben én sokkal kevesebb tantárgyat fogok teljesíteni, mint amennyit szerettem volna, de közbejött néhány dolog, úgyhogy volt, amit leadtam év közben. – kicsit bosszankodtam is magamban emiatt, elvégre szeretek tanulni, de hát ez az év nem úgy sikerült, ahogy vártam.
Erről persze azonnal eszembe is jutott a tanulnivaló, úgyhogy magam elé vettem a gemmológia jegyzetet azt ítélve meg legkönnyebbnek a három közül, majd intettem Maiának:
- Ha gondolod, tanulhatunk együtt, bár nem garantálom, hogy nem vonom el a figyelmedet, de ha van kérdésed, akkor szívesen segítek. Persze csak akkor, ha akarod, illetve, ha tudok válaszolni, elvégre én se értek mindenhez. – miután ezt elhadartam kíváncsian néztem a lányra, hogy mit szól hozzá. Ha nemet mondana talán még tanulni is tudnék, ha igent, akkor szerezhetnék egy új ismerőst, vagy akár egy barátot is. Elég nagy dilemma számomra, hogy melyik is a fontosabb, elvégre a célom az, hogy gyógyító legyek, ahhoz pedig rengeteget kéne tanulnom, de azért magányos sem szeretnék lenni.
Némán ültem a jegyzet fölött fél szemmel Maiára koncentráltam a másik féllel pedig a tanulnivalóra, de nem sikerült megtalálni az egyensúlyt a kettő között. Végül feladtam és teljesen a lány felé fordultam válaszára kíváncsian.

Aileen

- Ó, értem - bólintottam a lány felé fordulva. - Egyébként hogyhogy az angol és a magyar nevedet is használod? Mármint melyik az eredeti?
Nagyon reméltem, hogy sikerült érthetően megfogalmaznom a kérdésemet. Amíg a lány válaszára vártam, belelapoztam egy kicsit a sötét varázslatok kivédésébe, de rögtön abba is hagytam, mert rájöttem, hogy ugyanannyira nem megy, mint eddig.
- Hát szerintem majdnem levitás lettem. Az alapján, amit olvastam az iskola házairól, tényleg oda illenék - mosolyodtam el. Való igaz, talán jól érezném magam a levitásoknál is. - De azért nagyon szeretem a navinét. Amint megérkeztem, rögtön befogadtak, sosem éreztem magam kívülállónak.
Örültem, hogy szóba került a téma, valahogy szeretek arról beszélni, hogy mennyire szeretem a házam. Mondjuk amikor először hallottam, hogy ide fogok járni, tényleg azt hittem, hogy levitás leszek, de végül nem bánom, hogy nem így alakult.
Miközben ezen gondolkoztam, Aileen kezébe vette a jegyzeteit, és olvasni kezdett valamit, és én is így tettem volna, de aztán megkérdezte, hogy tanulunk e együtt.
- Hát, nem is tudom. Igazából mindent értek, de azért köszi. Egyébként mit tanulsz éppen?
Megpróbáltam nem túl látványosan belepillantani a lány lapjaiba, de nem sokat láttam belőle, úgyhogy ránéztem és vártam a válaszát.

Maia

A neveimmel kapcsolatos kérdésén kicsit meghökkentem:
- Eredeti? Félig angol félig magyar származású vagyok. Londonban születtem, de az eddigi életem nagy részét Magyarországon, magyar rokonok között töltöttem. Az angol nevem számomra szebb csengésű, ezért ezt használom, ráadásul anyakönyvezve is ezen a néven vagyok. Viszont magyar rokonaim többsége nem hajlandó „idegen” néven szólítani, ezért annak az itt használatos verzióját részesítik előnyben. Valójában a két név ugyanazt jelenti, ezért furcsálltam kicsit a kérdésed. De ha komolyan kéne rá válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy az Aileen az eredeti, mert ezt édesanyám döntötte el. – vontam meg a hosszú magyarázat után a vállam.
Mikor a Navinéről beszélt, látszott rajta, hogy igencsak kedveli a házát és így már én is kevésbé csodálkoztam azon, hogy nem a Levitába került. Elvégre ritkán kerül olyan házba valaki, amit egyáltalán nem érez a sajátjának. Mikor udvariasan visszautasította a közös tanulást magamban igazat adtam neki, és miközben megválaszoltam az utolsó hozzám intézett kérdését, elkezdtem olvasni a jegyzeteimet.
- Hmm? Gemmológiát tanulok, nagyon érdekes tantárgy és szeretem is, úgyhogy nem hiszem, hogy gondom lesz vele, de azért nem árt átnézni az anyagot. – válaszoltam félig neki félig a kezemben tartott papíroknak, majd nekiveselkedtem a tanulásnak. Illetve veselkedtem volna, de hirtelen teljesen sötét lett. Ijedten néztem körbe, de a feketeségen kívül nem láttam semmit.
- Vajon mi történhetett? – kérdeztem szinte suttogva, nem is tudom miért, talán mert a sötétben mindig elszabadul a fantáziám és olyasmiket is oda tudok képzelni, amik nem is léteznek. Vagy talán azért, amiért minden ember suttogva beszél a temetőben, belőlem a fénynélküliség hozza ki ugyanezt. – Talán ki kéne mennünk a folyosóra, hátha csak itt nincs világos. – fordultam arrafelé, ahol Maiát sejtettem, majd tapogatózva elindultam az ajtó felé, de hiába sikerült megtalálnom.
- Zárva van az ajtó – jelentettem ki olyan hangon, mintha egy mágiatörténet könyv legunalmasabb részletét olvastam volna fel, bár egy cseppnyi megdöbbenés talán kihallatszott a hangomból. Úgy gondoltam, ha hisztiznék és sikoltoznék azzal nem segítenék magunkon. – Most mi legyen? – kérdeztem Maiát, de közben valami jóféle érzés fogott el, hogy végre történik valami érdekes, mikor már azt hittem, hogy belefulladok a vizsgaidőszak unalmába.

Aileen

- Ja, értem - bólintottam. - Szerintem is szebben hangzik az Aileen. Egyébként tudom, hogy ugyanazt jelenti, csak arra voltam kíváncsi, hogy maelyik névvel születtél. Mármint, hogy angol néven vagy e anyakönyvezve - magyaráztam.
- Szerintem is érdekes tárgy - mondtam, mikor Aileen elmondta, hogy gemmológiát tanul. A lány visszafordult a jegyzetei fölé, és elkezdte átolvasni őket, én pedig ugyanígy tettem. Csakhogy mikor elkezdtem olvasni, hirtelen minden teljesen sötét lett.
- Fogalmam sincs, mi lehet - válaszoltam suttogva, és közben tagadólag megráztam a fejem, de hamar rájöttem, hogy mivel sötét van, a lány nem láthatta.
- Rendben, ez jó ötlet. Menjünk! - mondtam halkan, és elindultam arra, amerre sejtéseim szerint a kijárat lehetett. Aileen gyorsabb volt nálam, és megtalálta, csakhogy hiába, mert zárva volt.
- Fogalmam sincs - válaszoltam, miközben azon törtem a fejem, hogy mit tehetnénk. - Várj csak, nincs nálad pálca? Akkor esetleg egy lumossal tudnánk valami fényt csinálni - jutott eszembe. Sajnos nálam nem volt, mivel tanulni indultam, de reménykedtem, hogy Aileennél valami csoda folytán van.

Maia

- Pálca? – kérdeztem vissza teljesen feleslegesen, de húzni akartam az időt, hogy minél később kelljen ráébresztenem arra, hogy hiába vagyok már harmadéves még mindig irtózatosan feledékeny és szórakozott tudok lenni. Viszont ezt a tényt nem hallgathattam el előle, így egy nagyot sóhajtva bevallottam: - Nincs nálam. Fent felejtettem a szobámban és csak itt, mielőtt beléptem volna az ajtón vettem észre, hogy nincs meg. Akkor meg már nem volt kedvem visszafordulni és különben is úgy gondoltam, hogy nem lesz rá szükségem. – vontam  meg végül a vállam, majd kelletlenül érdeklődtem – Na, és a tiéd nálad van? – eléggé cikinek éreztem a lehetőséget, hogy elsős húzzon ki a pácból.
Ezen azonban nem merenghettem sokáig mert jobb oldalról valami furcsa zajt észleletem.
- Te is hallod? – suttogtam Maia felé és megpróbáltam eloldalazni onnan, úgy hogy a hátamat végig a falnak vetettem. – Áucs – nyögtem fel, mikor bevertem a csípőm az egyik asztal sarkába. A fájdalomtól könnyes szemekkel szorítottam a kezem a sajgó pontra és füleltem, hogy hallom-e még azt a hangot.
Nemcsak, hogy hallottam, de mintha közelebb is jött volna hozzám. Agyam egyik hátsó zugában sötét gyanú ütötte fel a fejét: lehet, hogy valójában Maia szórakozik velem? Ezt a gondolatot próbáltam elhessegetni, hiszen a tények sem támasztották alá. Elvégre én jöttem be utoljára az ajtón, és az óta a lány a közelébe sem ment, így mégis hogyan zárhatta volna be?
Ennek ellenére nem sikerült magamat teljesen meggyőzni a lány ártatlanságáról, így hát mikor a morgás erősödni kezdett kicsit hangosabban rászóltam:
- Maia, ugye nem te csinálod ezt? Csak, mert nagyon nem vicces.

Aileen

- Sajnos nincs nálam, mivel tanulni jöttem, és nem gondoltam, hogy szükségem lehet rá - mondtam szorongva. Egyrészt kicsit szégyelltem magam, amiért ilyen meggondolatlan voltam, másrészt pedig kezdtem komolyan ideges lenni.
Ezt csak fokozta, amikor magam mellől valami furcsa zajt hallottam.
- Úristen! Mi volt ez? - kérdeztem suttogva. Aileen felé fordultam, vagy legalábbis arra, amerre sejtettem, hogy lehet. Ekkor hallottam, hogy beverte valamelyik testrészét az asztalba. Már éppen megkérdeztem volna, hogy jól van e, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen még mindig hallom azt a fura morgásfélét. Kétségbeesedten kezdtem keresni, hogy merre lehet Aileen. Összevissza tapogatóztam a sötétben, de nem találtam. Már kiáltottam volna neki, hogy merre van, amikor meghallottam a lány hangját magam mellől. Éppen kezdtem megörülni, de csak addig, amíg fel nem fogtam, hogy mivel vádol.
- Nem én csinálom, hidd el! - próbáltam meggyőzni. - Én is szeretném tudni, mi folyik itt!
Mivel hallottam, hogy merről jött Aileen hangja, könnyen megtaláltam. Megfogtam a karját, nehogy ne találjuk meg egymást, aztán suttogva megszólaltam:
- Most mi lesz?

Maia

Mivel Maia elég meggyőzően tagadta, hogy köze lenne a furcsa zajokhoz és úgy az egészhez, így kezdtem hinni neki. Ráadásul a hangja egyre közelebbről szólt és amikor megfogta a karom egy kicsit megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül.
~Szerintem az egyik legalapvetőbb dolog, amitől az ember fél, az a sötétség. Illetve inkább az a baj vele, hogy elveszted azt a dolgot, amiben a leginkább bízol, a látásod. A emberek túlságosan sokat hagyatkoznak a szemükre és mindent el is hisznek neki, pedig a többi érzékszervünk is ugyanolyan fontos. Elvégre egy rózsa lehet bámulatosan szép, de én igazán csak akkor tudtam értékelni, hogy mennyire csodálatos, mikor először szagoltam meg egyet a nagymamám kertjében.~
Persze ez a gondolatmenet nem sokat segített rajtunk és ahogy ott álltunk a sötétben - ha nem is félve, de legalábbis megijedve - nem igazán tudtam elhessegetni az érzést, hogy ez csak egy vicc. Elvégre varázslósulban vagyunk, ami tele van vicceskedvű kísérletető személyekkel. Azonban hiába vártam, egyik könyvespolc mögül sem ugrott ki senki azt kiáltva, hogy "Bevetted", szóval kezdtem egy kicsit aggódni, hogy talán mégsem egy mókás kedvű rellonos terve az egész.
- Ömm, fogalmam sincs, hogy mi lesz, de valamit ki kéne találnunk - suttogtam vissza a lánynak és reméltem, hogy van valami ötlete, mert nekem semmi nem jutott eszembe, hiába voltam annyira büszke a levitás agyamra.

Aileen

Szerencsére Aileen hitt nekem, vagy legalábbis úgy nézett ki, mivel nem szólt többet erről a témáról. Mikor megtaláltam, merre van, és megfogtam a karját, kissé megnyugodtam. Végül is jó, hogy nem voltam egyedül, akkor biztosan pánikba estem volna. Sejtettem, hogy Aileen is pont annyira nem érti, hogy mi a helyzet, mint én, de azért mégis jó volt, hogy nem egyedül voltam. Ketten talán hamarabb kijuthatunk...
- Igen, elég gyorsan ki kellene találni valamit - suttogtam, és gondolkodni kezdtem. Sajnos semmi nem jutott eszembe, pedig jól jött volna valami ötlet. Persze amikor nem kellene gondolkoznom, akkor mindenféle eszembe jut, de amikor ki kellene találnom valamit, akkor sehogy sem akar eszembejutni valami ötlet...
- Fogalmam sincs, mit csináljunk. Szóval, ha neked sincs ötleted, akkor szerintem üljünk le, és várjunk, annál jobbat nem tudunk csinálni. - Lehet, hogy kicsit bunkónak hangzott, amit mondtam, de nem annak szántam, csak kezdtem ideges lenni, egyrészt, mert nem tudtam, mi ez az egész, másrészt pedig ezer dolgom lett volna, és nem úgy nézett ki, hogy hamarosan mehetek a dolgomra.

Maia /zárás/

Maia hangján kezdtem érezni azt a pánikot, ami már az én torkomat is szorongatta, de én csendben maradtam, hogy halljam a morgást és abból sejthessem, hogy hol van az a valami. Halkan szorongtunk, de leülni azért nem ültem le, elvégre ha menekülnöm kell, sokkal könnyebb dolgom lesz, ha állásból indítok.
Már-már túlfeszültek az idegeim, mikor hirtelen újra felkapcsolódtak a lámpák, amitől én annyira megijedtem, hogy felsikítottam. A fény azonban teljesen elvakított és hiába pislogtam egy jó darabig nem láttam semmit, aminek okait persze ismertem, - pupilla szűkülése, rodopszin lebomlása - de ez nem vigasztalt. Amint visszatért a látásom, körülnéztem, hogy hol van az a dolog, aminek a morgását hallottuk, de nem láttam semmi szokatlant.
Az asztal azon részéhez siettem, ahol a cuccaimat hagytam, majd felkaptam a jegyzeteimet és a könyveimet, majd az ajtó felé indultam, amit szerencsére nyitva találtam. Mielőtt átléptem volna a küszöböt, még visszanéztem Maiára és bólintottam neki. Szégyen a futás, de én a menekülés mellett döntöttem, bár sejtettem, hogy csupán egy durva tréfa áldozataivá váltunk, de már korábban is történt velem ilyen és cseppet sem élveztem.
Tehát a kurta elköszönés után, szedtem a lábam és a szobámig meg sem álltam.

2013. tavaszi félév


Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Izgatottan ballagok fel Keleti szárny második emeletére. Tagnap elkezdődött az új tanév, ami azt jelenti, hogy folytatódnak a tavaly megkezdett elemi mágia órák is. Tudom, hogy harmadikban nem voltam a legaktívabb ilyen-olyan okok miatt, de eldöntöttem, hogy idén sokkal, de sokkal többet beleadok, mert bele kell. A terem üres, így arra következetek, hogy a tanárnő már az a gyakorlati órák színhelyén van.
Arra nem is gondolok, hogy a tanerő késék, mert ez többnyire az én szokásom, mert… nos, eddig mindig elkéstem. Órám ugyan nincs, de azt tudom, hogy most nem vagyok késésben, mert gondosan ügyeltem arra, hogy legalább 10 perccel az óra kezdete előtt elinduljak, így biztosan időben vagyok.
Mindenesetre hallgatok a megérzésemre, miszerint a tanárnő a gyakorlati helyszínen van, így elindulok oda.
Mondjuk, ez az elindulás nem vesz igénybe olyan sokat, felmegyek pár lépcsőn, majd kiválasztom a megfelelő ajtót, ami a vízé. Amikor belépek rajta, megint elcsodálkozom a tájon, ami elém tárul. Egyszerűen nem tudok betelni az itt uralkodó friss illattal, az enyhén párás levegővel, valamint a vízesés szépségével. Mikor másodszorra is körbenézek, megpillantom a tanárnőt, így szépen, lassan odamegyek hozzá.
- Jó napot - köszönök illedelmesen. - Remélem, ne várakoztattam sokat - és nem késtem, teszem hozzá, de már csak gondolatban, majd várom a tanárnő instrukcióit.

Ginnie

A második itt töltött év legelső órája elé néz mindenki. Az elemisek közül Ginnie órája kezdődik leghamarabb, már rögtön az első tanítási napon, másodikán. Vagy legalábbis Julianna első tanítási napján.
Az idei év első napján, első óráján mindössze egy konkrét feladat van, az ismétlés. Erre már jó előre felkészülten jelenik meg a nő, kényelmes fekete talárjában, alatta pedig vízhatlan ruhákkal, mert bár irányítja a vizet, ahova most besétál, ennek ellenére nem árt az elővigyázatosság. Ő is köszönti a lányt, miközben az odasétál mellé, és leül vele szemben. Miután kényelmesen elhelyezkedett, akkor neki is láthatnak a dolgoknak.
- Nos. az idei évben legelőször egy picit ismétlünk, hogy felelevenítsük, ami az elmúlt tanévben volt. Nem jutottunk sokáig, így ezt most kell bepótolnunk. De előbb lássuk azt a vízfodrozást. Szépen, nyugodtan, nem kell sietni vele, időd van, míg ki nem csengetnek.
Vigyorodik el, csak hogy oldja a feszültséget, a gömb máris a szemük előtt, innentől Ginnie dolga pedig egyszer, mint az egyszer egy.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

A tanárnő nem húzza az időt. Egyből a köszönés után ismerteti az óra „programját”, vagyis azt, hogy most a tavaly tanultakat ismételjük át. Ez ellen nincs ellenvetésem, sőt, örülök is neki, hogy nem valami újat veszünk, hanem feleleveníthetem azt a kevéskét, amit tudok.
Amikor előkerül a gömb nyelek egyet, visszamosolygom a tanárnőre, majd felveszem a gömböt.
Először becsukom a szemem, és megpróbálom felidézni a tavaly tanultakat. Szerencsére nem kell sokat gondolkoznom, sőt, gondolkoznom sem kell, csak éreznem. Megpróbálom érezni a vizet. Jó, lehet, hogy ez így hülyén hangzik, de nekem szükségem van rá, vagyis egy kicsit megnyugtat. Amikor kinyitom a szemem, felemelem a jobb kezem - mert a balban van a gömb -, a kis tárgy fölé teszem, majd elkezdek körözni az ujjammal.
~ Szépen, nyugodtan. Nem hajt a tatár ~ nyugtatom magam, miközben tovább mozgatom az ujjam a gömb felett, és reménykedem, hogy jól emlékszem, akarom mondani érzem, hogy mit kell csinálni. .  

Ginnie

Egy rövidke beleegyező mozdulat, és már kezdődhet is a banzáj. Nem is akárhogy. Bár Ginnie nem haladt sokat előre, talán ez válik most kivételesen kicsit előnyére, hiszen a víz fodrozódása egyenletes, és pont jó. Közepesen erős, amilyen náluk az ideális. Erre mondják, hogy lehet még gyakorolni, de nem érdemes.
- Hm. Ez szép volt. Akkor nézzük, mit művelsz most a tavacskán. A feladat ugyanannyi, csak egy kicsit nehezebb. A menete ugyanez, előbb nyugalom, aztán nyújtsd ki az elméd a víz felé, majd minden egyéb mozdulat nélkül, próbálj meg hullámokat kelteni. Nem kell nagy, elég, ha a nyoma meglátszik.
Mosolyodik el, majd immáron a szabadtér felé, a tavacska felé mutat, melynek vize mágikus úton, tükörsima, annak ellenére, hogy a másik végében a forrás vidáman zubog alá.

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Az első feladat jól sikerül, és egy apró dicséretet is kapok, aminek nagyon örülök, aztán ez egy pillanat alatt semmivé lesz, mert megtudom, hogy mi a következőfeladat. Fodrozódjon a tóvize. Hát remek, mondhatom. Már attól is féltem, hogy az első feladat sem fog sikerülni, erre most csináljam meg ugyan azt, vagy tízezerszeres nagyításban? Komolyan; ez egyre jobb.
- Rendben, megpróbálhatom - bólintok végül, mert ha már van egy képességem, akkor meg is tanulom használni, még akkor is, ha szinte lehetetlennek tűnő feladatokat kapok.
Bár, így átgondolva; a víz hullámoztatása nem lehetetlen, csak… csak nehéz. Vagyis annak hangzik.
Mindenesetre veszek egy mély levegőt, majd közelebb lépek a tóhoz. Először csak szemügyre veszem a sima felszínt, ami valószínűleg valami mágiának köszönhetően lett olyan, mert a végében egy vízesés torkollik bele. Végül sóhajtok egy jó nagyot, majd kinyújtom a kezem és koncentrálok, ha lehet ezt mondani, akkor sokkal erősebben, mint az előbb, majd kinyitom a szememet, és elkezdem a "műveletet".  
Először csak megpróbálom érezni a vizet, a jelenlétét, majd szépen, lassan és végtelenül óvatosan megmozdítom a csuklómat, abban a reményben, hogy elkezd fodrozódni a tófelszíne.

Ginnie

Teljes figyelmet szentel a nő a lányra, miközben végrehajtja, amit kért, mert tudja nagyon jól, hogy a diákság, pláne a nagy megmérettetéseknél, nagyon szeret csalni. És még jó, hogy mindezt megteszi, mert bár látszatra Ginnie nagyon is jól halad, a magabiztossága nem ezt mutatja.
- Nyisd ki a szemed!
Kéri tőle szinte rögtön, mikor a csuklója megmozdul. Egy picit még vár, mielőtt belekezdene a mondandójába, hiszen még előbb át is szeretné azt gondolni, hogy mit is fog mondani, vagy mit nem fog mondani. De előbb utóbb elérkezik az első, mostani hozzá intézett szava.
- Előbb nyugodj meg. Semmi nincs itt, ami kárt tehetne benned, és semmi olyan nincs itt, ami hátráltatna. Egyedül magad, ha nem nyugszol meg. Végy egy nagy levegőt, tartsd bent pár másodpercig, és fújd ki, mindezt csukott szemmel. Aztán nyisd ki megint, és nézz fel. Nézd meg, mivel állsz szemben.
Közben ő maga is ugyanezt teszi, hiszen "utánozni" egyelőre könnyebb, mintsem azt valaki gondolná.
- Tehát. Előbb megnyugszunk, aztán cselekszünk. Ha szembenézel a tóval, nyugalmat látsz. Éld bele magad, szinte érezd, ahogy nem mozog, ahogy síkként terül el előtted. Olyan, mintha te magad is csak feküdnél, pihennél egy pamlagon. Akkor képzeld el, hogy egy pontból apró hullámzások, körgyűrűk alakulnak ki, melyek egyre nagyobbak, de vele együtt gyengébbek is lesznek, valahogy így.
Mutatja be a feladatot. Előbb megáll egy helyben, ellazul, és pontosan ezt teszi, amit az előbb elmondott. A végén a normális levegővétellel együtt keletkezik az első kis körgyűrű, méghozzá a parttól nem túl messze, hogy a lány is észrevehesse. Megvárja, míg a hullámok elérik a túlpartot, majd hirtelen abbahagyja, átadva ezzel Ginnienek a terepet.

//Annyi kiegészítés lenne hozzá, hogy nem akartam semmi konkrétat írni, mert mindenkinél másképp jöhetnek elő a dolgok, így onnantól, hogy a levegővétellel együtt alakulnak ki a gyűrűk, azt a sajátodba ne írd bele. Próbálj kreatív lenni, és ami a játék lényege, beleélni magad a szituációba ^^ //

Tanárnő
Elemi mágia óra 1
Április 2

Amikor a tanárnő szól, hogy nyissam ki a szemem, meg is csinálom, viszont ezzel egy időben a kezem is visszahúzom és erősen a mellkasomhoz szorítom. Ez nálam amolyan védekezési stílus, ami akkor jön elő, ha nyugtalan vagyok.  Most pedig az vagyok, de fogalmam sincs, hogy miért. Magának a helynek nyugtatóhatással kellene lennie, mert szép, meg friss, meg minden, de ennek ellenére érzem, hogy a szívem minimum kétszer gyorsabban ver a kelleténél.
Nem válaszolok a tanárnő szavaira, csak bólintok és elkezdem utánozni a légzőgyakorlatokat. Először nem történik semmi változás, majd érzem, hogy a szívem dobogása és a légzésem is - észre sem vettem, hogy szaporább - el kezd normalizálódni.
Amikor befejezem a légző gyakorlatot, megint a tanárnőre nézek, és hallgatom az instrukciókat, majd nézem, ahogy ő megcsinálja. Így, figyelve olyan egyszerűnek tűnik, pont, mint a gömbös forgatás, mert így belegondolva; az se olyan vészesen nehéz. Lehet, hogy én reagálom túl? Fut át a fejemen a gondolat, de már nincs időm, mert a tanárnő befejezte a bemutatót és én következem.
- Rendben, akkor megpróbálom úja - mondom egy halvány mosollyal, mert már kikívánkozott belőlem egy mondat, valahogy olyan kellemetlenül éreztem meg, hogy csak állok, figyelek és bólogatok.
Most sokkal határozottabb léptekkel indulok meg a tó felé. Valahogy nyugodtabb vagyok és egy kicsit jobban is bízom magamban. Talán a légzőgyakorlat vált be, talán más. Nem tudom, de most jobb.
Ahogy a tó elé érek, megint lehunyom a szemem. Érezni akarom a tó nyugodtságát, ahogy tükörsimán elterül előttem, de ez csak úgy nem meg, így kinyitom a szemem, és egy rövid pillanatig a tükörsima vizet bámulom, majd eszembe jut valami, így megint lehunyom a szemem, de most először nem a vízre, hanem a nyugodtságra koncentrálok. Ezért elképzelem, hogy nyár van, meleg és a nagyszüleimnél fekszem a fűben. Nincs semmi kötelezettség, semmi munka, csak feküdni és feküdni. Aztán, amikor már szinte érzem a fű szagát - bár ki tudja, lehet, hogy azt érzem, csak éppen nem benne fekszem, hanem rajta állok - elképzelem, ahogy nyugodt, tükörsima víz fodrozódni kezd, de valami nem stimmel. Valami nincs a helyén. Egy rövid eszmefuttatás után rájövök, hogy a víz magától a normális életben nem csinál semmit. Mindig kell hozzá valami, így egy apró esőcseppet is odaképzelek, ami beleesik a vízbe, ezzel megzavarva a tökéletes felszínt. Igen, ez így szerintem jó.
Így megint elképzelem, ahogy az előttem lévő tükörsima felszínt megzavarja egy apró csepp, aminek következtében fodrok - hullámok - alakulnak ki a felszínen. Lehet, hogy butaság, és csak beképzelem, de alig egy pillanatra szinte érezzem, ahogy a hullámok keletkeznek, majd a központtól kiindulva egyre gyengébbek lesznek.
Végül kinyitom a szemem, hogy lássa mit alkottam, vagy egyáltalán; alkottam-e valamit.

2013. Tavasz
Első Elemi mágia óra

Ginnie

A lassabb, de biztosabb munka mindig jobb, és ez most sincs másként, bizonyítja ezt az is, hogy a feladat újrakezdése, nyugodtan, és beleélve több sikert hoz, mint a másik hozott volna. A víz, bár nem annyira, mint az előbbi "bemutatónál", de gyűrűzni kezd. De ahogy mondani szokás, lassan, de biztosan.
- Jó. Látod, hogy megy ez neked. Mire gondoltál közben?
Érdeklődik a nő az után, hogy mivel is tudta elérni Ginnie az eredményt, hiszen nem biztos, hogy mindenki ugyanazzal a gondolattal, módszerrel dolgozik. És ő sem azért van, hogy bebetonozott tudást adjon át. Abból jó, soha nem fog kisülni.
Mikor Ginnie majd elmondja, hogy mi is volt az, és megbeszélték, akkor máris lép tovább a következő részre, ami már az ez éves tanulnivaló, gyakorolnivaló.
- Nos. Ebben az évben olyan varázslatokkal fogunk dolgozni, melyek elemi mágiával kapcsolatos igék, de nem a belső képességünkből fakadnak. Ahogy az már az elméleti órán elhangzott, tudjuk, hogy mind a négy elemhez kapcsolhatunk igéket. Először ezeket szeretném majd tőled visszahallani, egy- egy mondattal, hogy mire jók, és mire valók.
Viszont kell levegő is, és így most elsőként ad egy kis időt, hogy Ginnie átgondolhassa a választ, másodjára levegőt vesz, és még mielőtt hallaná a válaszokat, már folytatja is, hiszen az idő nagyon szalad.
- Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az, hogy be is mutasd nekem őket. Mind a négy elemen mind a kilenc varázslatot.
Aztán csettint az ujjával, mire a már jól ismert pici gömböcskék megjelennek, sorban, egymás után, de nem kilenc, hanem csak hét...

Lori

Már egy ideje a helyemen vagyok, hiszen az előző tanévben elég sok olyan óra volt, mikor időben érkeztem, de elkéstem. Ebből tanultam idén, és immáron bent, a szokásos helyen fogadom ismételten Lorit, aki ugyanolyan, mint tavaly volt, és ezzel a dologgal elég széles vigyort csal az arcomra.
- Köszönöm kérdésed, kicsit laza, és néhol kemény, de ahogy nézem, neked csak gratulálni lehet.
Utalok ezzel arra, hogy már nem egy ötödéves diákkal állok szemben, hanem egy felnőttel. Bár nekem egyelőre még akkor is csak diák marad. Ez van. Mint a szülő a gyerekével. Tök mindegy, a gyerek hány éves, akkor is a gyereke marad.
Sóhajtok egyet, aztán máris belevágok.
- Látom semmit nem változtál, aminek felettébb örülök, és ha ennyire szeretnél máris a tettek mezejére lépni, akkor parancsolj. A helyszín adott, a tér szintén. Mutasd, mit csináltál a szünetben, és még a tavalyi év folyamán. Nehezítésként annyit mondanék, hogy a tavacskát bontsd ketté. Egyik felén az egyik, másikon a másik gyakorlatot szeretném látni.
Na bumm, tessék, ott a feladat, elsőre nehézkesnek tűnhet, de annyira ám nem vészes. És egyébként is, egy elemi mágusnak tudnia kell bánni, és uralkodnia az erején, pláne, ha az illető már "csak" szorgalomból jár tanulni.

Elemi mágia óra 1.
április 5.

Sharlotte

Mindig vannak első alkalmak, és most is egy első óra lesz. Mint ahogy tavaly. Első Sharlotte-nak, és első ebben a tekintetben Julcsinak is. A szokásos körökkel fogja kezdeni, ami talán picit unalmas lesz, de majd kiderül.
Az óra kezdete előtt jelen van már Julianna, így mikor Sharlotte megérkezik, előre köszön neki. Aztán pedig elneveti magát.
- Igen, tudom, hogy te vagy az. Sőt, már találkoztunk is.
Vigyorog rá, egyelőre még a mindenki által elérhető részben. De azért, hogy ez ne legyen így sokáig, szinte rögtön folytatja is, már elég komoly hanggal.
- Az első dolgod az lesz, hogy ezt aláírod nekem.
Adja oda neki a pergamen darabot, melyen a következő áll:
- Annyit tartalmaz az iromány, hogy a suliban, és azon kívül nem használod a mágiád, míg erre engedélyt nem kapsz, és azután sem használhatod támadásra, stb. stb.
Kicsit unalmas a szöveg, de a szokásos elővigyázatosság kedvéért muszáj ezt a kört leverekedni. Ha pedig Sharlotte aláírta, akkor máris átlépnek a számukra már izgalmas helyszínre. Ahogy már a múlt tanévben Odettel, most vele is ugyanott foglalnak helyet. Egy viszonylag szilárd terepen, körülöttük mindenfelé tűz, és annak megjelenési formái.
Ha odaértek, Julianna csak mutat a kezével, hogy tessék, csüccs le, aztán ha mindketten már helyet foglaltak, akkor kezd csak bele.
- A mai órán inkább csak ismerkedünk egy picit a mágiával, és szeretnék rólad megtudni pár dolgot. Ha ezzel megvagyunk, akkor pedig majd még egy kis meglepetés jönni fog. Mit szólsz hozzá?
Kérdezi a lánytól, megvárja a válaszát, aztán mintha elvágták volna a zsinórt, máris belekezd.
- Tehát, tudod, miért vagy itt. Most az a kérdésem feléd, hogy mit vársz a tanulástól, mire gondolsz, hogyha azt hallod, hogy elemi mágia, azon belül, hogy tűz. Mit szeretnél elérni a tárgy keretein belül?
Egyelőre csak ennyi, de majd haladnak még tovább is.

Elemi mágia óra 1.

Elemi mágia óra 1.

Sharlotte

A figyelemnek hamari továbbmenetel a jutalma, így nem is kell sokat pepecselni, mire a lányon a sor, hogy elmondja, mit is gondol, mit szeretne, meg hát ami ezzel jár. Még szinte be sem fejezi a mondandóját, máris kapja a választ.
- Helyes. Valahogy mertem remélni.
Érti ezt a tanulásra, és arra, hogy fejlődni szeretne. Bölcs döntés. Talán az első ezen típusú válasz azóta, hogy itt tanít, tehát bő két éve. Csak bólint, és akkor máris jön az első feladat. Előkerül a pici, körülbelül alma nagyságú gömböcske, mint annak idején pl. Odettnél is, és csak arra vár, hogy valaki megbuherálja.
- Nos. A feladatod nagyon egyszerű. Csak annyi a teendőd, hogy valamit csinálsz vele. Nem pálcával, nem megrázással. Hozzá nem nyúlsz, csak az akaraterőddel irányítod. Nem segítek elsőként, szóval mindenképpen csak a te mágiád lesz benne. Használd a fantáziád, ennyit talán megsúghatok.
Mosolyodik el, és a már szokásos módon innentől némán ül, figyel, és koncentrál a gömbre, amíg Sharlotte valamit megpróbál vele ügyködni.

Lori

Igen, gyakorolnivaló mindig is lesz dögivel, de ez nem jelenti azt, hogy valaki semmit sem fejlődik. Mert mindenki, mindennel fejlődik, akárhányszor próbálgatja megcsinálni, amit akar. Azt örömmel hallja Julianna, hogy végre eldöntötte a lány, hogy mi is szeretne lenni.
- Na, szuper, gratulálok! És mesélj, mire jutottál?
Lelkesül fel, és cseppet sem fog haragudni, hogyha nem ezzel a dologgal fog kapcsolatban állni. Elvégre nem lehet minden képességtanulójából olyan ember, aki csak ezzel fog foglalkozni. Sőőt!!!!
Amíg Lori mesél, addig majd figyel, aztán ön a munka elemi része, megmutatni, hogy mit is gyakorolt a szünetben. Fagyasztás, és hullámzás. Nem is rossz ahhoz képest, hogy még csak egy éve tanul a leányzó, és azért, hogy kicsit egyszerűbb legyen a dolog, mégiscsak megmutatja neki a nő, hogy hogy is kellene.
- Nos. Nem rossz elsőre a hártya a vízen, és a hullámocskák a másik félen. Megmutatom, az előbb mire gondoltam, ahova neked is el kéne jutni az év végére, ami csak rajtad áll.
Mosolyodik el, és máris csinálja. A víz felé fordul, és minden kézmozdulat nélkül saját magában, az elméjével kettébontja a víztömeget, amelyekkel külön- külön fog foglalkozni, gondolataiban viszont mégis egyszerre. ugyanakkor koncentrál arra, hogy a víz megfagyjon, és hogy a másik fele elkezdjen dús hullámokat ontani, és pár másodperc múlva már drámai a hatás. Nem is kell hozzá több, mint megfelelő elosztás, és gondolatok. És ezt el is fogja mondani. Most.
- Próbálhatod kézzel is, azzal neked még egyszerűbb. A titka annyi, hogy oszd szét magadban egy határon a két felet, amikkel foglalkozni fogsz. Az egyiknél koncentrálj a fagyásra, a másiknál a hullámokra, tehát a tök ellenkezőjére. Ha ez megvan, és elképzelted, minek is kell majd történnie, oszd magad lélekben is ketté, és egyszerre összpontosíts a feladatra. A kézmozdulataiddal pedig egy kicsit könnyíthetsz is magadon, ezt rád bízom.
Fejezi be a mondókáját, és megint csak figyelni fog, ha nagyon kell, akkor mellé segíteni is, de ezt inkább hanyagolná. Az előzőt látva pedig kétli, hogy ilyen dolgokra kell vetemednie, hogy segítsen.
Most már az előbb hullámzó, és másik félen jéggé fagyott víz megint az eredeti állapotában van, itt az ideje, hogy Lori kezdjen vele valamit. Vagyis nem valamit, hanem a feladatot.

Elemi mágia óra 1.

Sharlotte

Nem igazán válik be, akármit is csinál Sharlotte. Igaz, egy tűzmágus növendéknek van talán ebből a szempontból a legnehezebb dolga, de hát azért lett tűzmágus, mert van hozzá affinitása. Nehéz, a kezdet mindig nehéz, de hát ezen túl kell lenni, és elő kell szedni mélyről az érzéseket, az ehhez kapcsolódó gondolatokat, magát a mágiát.
- Előbb akkor egy kis relxációs gyakorlat. Csukd be a szemed. Ha megvagy, akkor tessék megnyugodni. Beszívod a levegőt, kicsit bent tartod, és amikor kifele jön, nem túl gyorsan, akkor a feszültséged fújd ki vele együtt. Ezt ismételd meg párszor, aztán utána jöhet a többi.
Ő is mosolyog, és lehet, hogy az óra most kicsit tovább fog tartani, mint másoknak, máskor, de előbb az alapok legyenek tisztázottak, és pontosak. Ha Sharlotte mindent végigcsinált, ami eddig volt, akkor mennek is tovább.
- Remek. Akkor most képzeld el, ahogy a földdel érintkező testrészeidet kinyújtod a föld felé, esetünkben a tűz felé. Ezeken az összeköttetéseken energia áramlik, belőled kifele a feszültség, és minden zavaró tényező gondolata, beléd pedig az energia, ami felszabadítja benned a tüzet.
Szép lassan kell haladni, és mire is nem jó egy- egy, láthatóan nem ide tartozó dolog, ami az egyik legfontosabb az elemi mágusok számára. Ha Sharlotte ellazult, és megtette, ami ilyenkor szükséges lehet, akkor máris mehetnek tovább.
- Megint próbáld meg, de valami olyasmi gondolattal, ami maga a tűz. A lángok a meleg, a hő.
Ennyi segítség kijár neki, aztán innentől úgyis megint rajta a sor.

---

Izgatottan vártam az idei tanév első óráját. Sajnos amíg Franciaországban voltam nem tudtam gyakorolni. Abban a suliban minden ilyesmi használata tilos volt. Tehát 1 hónap kilőve, amikor is össze tudtam volna szedni magam, és kicsit gyakorolni. Vizsgák alatt csak akkor gyakoroltam, amikor az elemi mágia vizsgára készültem. Viszont most pár napja kicsit megpróbáltam feleleveníteni a dolgokat, és elég sok időt töltöttem a terem "falai" között.
Szinte rutinszerűen sétálok be a terembe, és azonnal a számomra kijelölt ajtó felé veszem az irányt. Kezemben egy félig elfogyasztott szendvics kukucskál. Másik kezemet a testem mellett lóbálom. Oldalamon egy táska lóg, de nem a jól megszokott bűbájjal ellátott feneketlen, hanem egy sima "mezei" táska. A táskából egy üveg innivaló, és egy tábla csoki lóg ki. Ez akar lenni az ebédem, amit elfelejtettem elfogyasztani, amikor kellett volna. Most pótolom. Tanárnő minden bizonnyal nagyon fogja értékelni.
Hatalmasat harapok a szenyóba, majd az ajtó hangosan becsapódik mögöttem.
- Jó napot kívánok!!! - kiáltom el magam, valami megerősítésre várva, hogy van már itt valaki, vagy nincs itt senki, és nagy magányomban kell elfogyasztanom a szendvicset. Azért a franciaországi etikett órák megtették félig a hatásukat. Tudom, hogy úgy illendő köszönni, hogy "Jó napot kívánok!", nem pedig úgy, hogy "Jó napot!", azt csak akkor szabad, ha már olyan személyes a viszony közöttünk. De a teli szájjal nem beszélünk dolog, csak nem akart megragadni... Vagyis megragadt, csak nem érdekel.
A megszokott dombocska felé indulok, majd odaérve letelepedek törökülésbe. Tovább rágcsálom a szendvicset, majd teljesen türelmesen várom a tanárnőt.

Ebédelős Odett

A szokás az szokás, bár néha azért megszeghetők. Hát tiszta véletlenül a mostani is egy megszegős, be nem tartós nap, amikor is Julcsi kivétel nélkül, mindenhonnan elkésik. Álmodozik, csak van, és eszébe sem jut, hogy hát neki lehet, hogy már tök máshol kéne lennie, mégiscsak a tanév kellős közepe van. Vagyis igazából még az eleje, de na hát nekik már nem.
Odett órájáról is pontosan emiatt késik, nem is keveset, azután, hogy Odett lenyeli már az utolsó falatkáját. Csak simán odasétál hozzá, bár nem ül le. Vagyis hát mégis, mert meggondolja magát. Mégiscsak kényelmesebb úgy. Nem is köszön, meg semmi, a hangja is álmodozó, az öltözéke pedig enyhén kirívó, hozzá képest pedig stílusrobbanás, az ízléstelenség határán.
- Mivel most vagy ötödikes, előbb át kell beszélnünk egy fontos dolgot, méghozzá azt, hogy mik a tervek, a terveid a jövőre nézve.
Nem is akar többet beszélni, meg nem is fog, helyette inkább folytatja álmodozását, melynek oka a múlt éjjeli álma. Reméljük, nem fog kihatni már sokáig, legalábbis annyira időre szabadulna meg ettől, amíg a lány ott van. Hát ha meg nem sikerül, akkor kissé szórakozott lesz.

Elemei mágia óra 1.