Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy tűnik, ezt a csatát senki sem fogja megnyerni, egyszerűen mindkettejük természete – mert most nem búj Ruben kimért és óvatosan bájolgása mögé, hanem adja, amit zsigerből akar – összeférhetetlenül nem enged semmi közös nevezőt, semmi olyat, amitől könnyebb lehetne. Sőt mi több, egyre rosszabb, élesebb a helyzet, és nem, nem hagyhatja csak úgy annyiban és itt. Nem, mert tudja, hogy akkor olyan lenne, mintha megijedt volna és feladná, más esetben nem is érdekelné, más emberrel nem foglalkozna, de ez a perszóna tuti, hogy úgy pöffeszkedne, mint valami páva, hogy igen, ő nyert, ő az erős. Nem, nem, mert látja maga előtt és egyszerűen már ettől megemelkedik a vérnyomása, arcán mégsem látszik, nincs lüktető ér a homlokon, elsimítja, de most éri el lassan azt a pontot, hogy nem érdekli, nő van előtte, megragadja a torkát és addig szorítja, ameddig lila nem lesz a feje és utolsókat nem hörög. Ritkán önti el az ilyen, de megesik. Van amikor meg is teszi, de ezek nem tudott tények, a felszín alatt pihennek minden mocsokkal együtt, csendben ringatózva és időre várva. Nem tehet semmi ilyesmit, erről bőven ki lett oktatva, le lett nyomva, hogy ne és meg ne merje. Nem lehet. De lassan muszáj. Ez a nő... Talán kicsit olyan, mint ő, csak más paraméterekkel és ez sehogy sem jó. Sehogy sem jó az a mentalitás, ami az övé és amik találkoznak. Ebből viharok születnek, nagyon nagyok.
A takarító egyszerűen lelép, biztos benne, hogy ha kettővel több az esze, mint aminek tűnik, most egy pocakos, lassú, stroke és szívroham között álló biztonsági őrnek meg szólni, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Senkit nem érdekel a váza, senki nem tör ide, hogy fizessen valamelyik nagypofájú, már csak őket érdekli, mert ez a tárgya annak, amely miatt szemben állnak egymással.
- Na, hol van az a felvágott nyelved – mert láthatóan elnémult, csak tekintete változik, nagyon változik és mégis, ő azt várta, hogy szól valamit, beszól, elé köp, sértetten távozik, esetleg pofoz, de... nem. Semmi. Nem történik és nem hangzik el újabb szó, ő pedig már majdnem unottan fújtat egyet. Jó, jobb is, legalább ujjaiban élő bizsergést lohaszt le, hogy tényleg ne toroknak essen. Aztán...
Szép lassan mászik belé az érzet, amely szinte könyörtelen tapos el minden mást. Az egymásba fűzött tekintetek immáron nem képesek megszakítani a kontaktot, a mágia, amely felőle érkezik, aljas és ocsmány csalás, ő sem hozta elő a sajátját, de már mit bánni. Vonásai lazábbal lesznek, ahogy figyeli, közelebb is merészeli magát, mintha meghajolna az akarat előtt és való igaz, elméje most hajlik. Ritka dolog ez, sosem tudni honnan jön, nem volt alkalma úgy felkészíteni magát, mint a legilimenciára akár. Egy lusta pislogás, megérzi az ujjait az arcán, bőre beleborzong, mintha csak erre vágyott volna, türelmetlen és éhes sóhaj tör ki belőle. Többet akar, érjen még hozzá. Akarja.
- Bocsáss meg nekem... - búgja felé, hangjában nincs gúny, nincs semmi, pont úgy ejti, ahogy akarja. De hogy ne legyen egymáshoz közül. Ó nem. Finoman fog rá az előbb őt érintő kézre és húzza közelebb magához, túl közel. Kellett neki ezt alkalmazni, ameddig követelőzik, ameddig eteti a hamisságot, addig ez van. - De ne menj még, gyerek az idő – most ő simítja végig a kézfejet, érinteni akarja. Csak ébredjen fel, mélyen odabent üvölt, csak épp süket a tiltakozásra. A nyakára vándorol a tekintete, de most már jóval másabb dolgot akar oda, mint ujjait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem akartam előre elvenni a kedved, már utánanéztem egy seprűnek én is a Mágusweben… és nem tetszett az ár – küldök neki vissza egy biztató mosolyt, de ki nem engedném a kezemet az övéből, most már célirányosan kell mennünk. Így is egész délelőtt elvoltunk az Abszol úton, már nagyon bagolyvehetnékem van, de a kis attrocitás után máris betoppanunk oda. Masa és én is kiaakadunk szó szerint a látványtól, szívembe egyszerre költözik gyönyörűség és… szomorúság. Rengeteg bagoly van itt cuki gazdára várva, de mind be van zárva… vagyis sok, több, mint kéne.
- Megnézzük – vigyorgok rá, majd beszállok a felsorolásba. Hát ilyenkor szeretem a legjobban, amikor igazán elengedi magát és szárnyal a szíve és a lelke. Miatta nekem is és kiegészítjük egymást.
- Annak meg sonka alakú a farktolla, odanézz, az meg az egyik lábával tojássárgába lépett, az pedig fakórózsaszín fülű! Bozontos? Tényleg, az milyen már! Biztos mérges volt a nénire, aki kiment és felborzolta a tollait, mint egy macska wáááá – kapok a szabad kezemmel macskakarmokat utánozva Masa felé. Most hagyom, hogy ő vezessen, szinte táncolunk a boltba, Masa ritmusra. Az eladó asszony érdekesen néz ránk, de egyelőre nem szól, hiszen még nem vertünk le senkit, és nem ejtettük túszul, hogy kiengedjük az összes baglyát. Még. Erről jut eszembe…
- Szerintem igen, és biztos, hogy örülnének neki. Én örülnék… majd befestheted a hajam, ha van kedved, úgy kipróbálnék valami más színt – mosolyogok rá. Masa csúcson járatja magát, lelkesedése magával ránt. Előveszem én is a pénztárcám és az eladó hölgyre nézek, majd egyszerűen kiborítom az összes pénzem a pultra.
- Segítene abban, hogy ebből hány baglyot tudunk megvenni? – nézek Masára, gondolom, tetszik neki az ötlet és a kis kupacomat nagyobbra fogja emelni. – Nos – szól az eladó, de én ebben a pillanatban a kupac tetejére helyezem a nyalókámat. Először megakad az idős hölgy a mondandójában, de szerintem eléggé kétségbeesve nézhetünk, mert kedvesen elmosolyodik és megszámolja a pénzt. Tűkön állva állok és átkarolom Masát, izgatottan pillantok hol a számolóra, hol pedig rá. Végül befejezi a pénzkupac számolását és ítéletet hirdet. A nyalókát, egy kicsit arrébb teszi azért.
- A nyalókával együtt pont kilencet – végignéz rajtunk. – És nem fogadok el több… ajándékot – mondja mosolyogva, majd körbe mutat, szerintem. De valójában az egyik oldalára mutat a boltnak. – Onnan válasszatok kilenc darabot, rendben? – 1000 wattos vigyort kap tőlem minden hölgy, aki éppen bent tartózkodik a boltban és szorosan megölelem Masát. - Rendben, rendben! Na gyerünk! – nevetem el magam, miközben azon gondolkodom, hogy mi a francot fogunk kilenc darab bagollyal kezdeni. Valamit biztos, de nem lesznek ketrecben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence
de most leginkább a fiúk :3

Na azért nem vagyok én boloooond, hát ki rakna ketchupot... jó igazából, én semmibe nem raknék, mert nem szeretem, de ezt úgyis tudja rólam mindenki. Szóval ahogy a megszentségtelenített paradicsompüré szépen visszakerül a hűtőbe, a lelkibékém is helyreáll.
Ügyesen készítem elő a kaját, és a kis segítségkérés jutalomköre után már a serpenyő is a láng fölé kerül melegedni. Váratlanul ér a pillecukor, reflexszerűen húzom hátra a fejem, kancsítva próbálva meglesni mit is akar velem megetetni. Ahogy felismerem az alakot, kinyitom a szám, hogy nyammoghassak a pillecukron. Elhümmögök egy köszönömöt a cukorért, nekem nincs olyan, hogy túl korán túl édes, sőt, nyálcsorgatva várom, hogy a reggelink is elkészüljön. Halkan visítva húzom be a nyakam a puszikra, az érzéstől ami egyszerre csikis és hoz zavarba, de mivel az az egyszerűbb, inkább a csikisségére koncentrálok.
- Hééé - igyekszem halkan tiltakozni, vörös arccal lépegetve ide-oda, nem tudva egyhelyben maradni. Ugrálnék is, de félek, hogy megütném valahogy, így inkább moderálom magam, de teljesen így sem sikerül.
- Pe- persze, hogy nem, ez a mesterművem - dadogom neki, megkóstolva a kutyulmányunkat, miközben próbálom egyszerre feldolgozni, hogy kész a massza, hogy meleg a serpenyő, hogy puszilgat, hogy kóstoltat, és... öö na azért a multitasking zavarba hozna akkor is, ha a fenti felsorolásból kettő már nem tette volna ezt egyébként is.

Most vagy soha alapon öntöm a serpenyőbe a nutellás pillacukros tojást, de megkeverése már elmarad, ugyanis megugorva pillantok magam mögé, az elpuffanó Bencére. Nem tudom megállni, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés, de nem sokáig lehetek ilyen vidor, már nyúl is fel a kezemért, és ránt magára. A lépcsőn dobogó lépteket meg sem hallva tapasztom be a saját számat, ne röhögjek fel hangosan, és ebben a pillanatban nagyon sajnálom, hogy a csendharang bűbájt nem tetettük fel a ház minden részre. Mondjuk oké, akkor nem hallanánk azt sem, ha valaki kiabál, hogy kész a kaja... Oké, átgondoltam, tényleg nem kell a csendharang. Már épp nyomnék egy puszit a homlokára, hogy JÓ, CSAK ODABENT LEHET A HIBA, de ekkor megzavarodik a gravitációm, ahogy a mozdulat közepén emelnek fel Bencéről.
- Mi a - pillantok fel a tajtékzó Márkra, de arca láttán rögtön bennem is rekednek a szavak. Piros a szeme. Mi történt...? Már megint mit műveltek egymással? Megnémulva figyelem, ahogy megkéri Bencét, hogy vigye haza Karolát, de ahelyett, hogy rászólnék, inkább a háta mögül pislogok bocsánatkérőn Bencére, eltátogva felé egy légyszit. Fogalmam sincs mi történt odafent, de nem tetszik, hogy ez a bármi ennyire kibrította a tesómat. Később majd számonkérem rajta a durva bánásmódot, de most azt hiszem csak rontanék a helyzeten. Ami már így is elég rossz... Így hát ha Bence végül enged könyörgő tekintetemnek, szorosan megölelem ahogy elmegy mellettem, szavak nélkül kérve bocsánatot tőle. Márk helyett is.
- Várlak vissza - motyogom pólójába, majd elengedem mielőtt megint kényszerítenének rá. Igyekszem olyna halkan beszélni, hogy azt a bátyám ne érthesse, de... eh, nem tudom, nem tudok én már itt semmit. Míg én épp békefenntartót játszok, Márk bebúrja a reggelinket, és mintha csak tudná, hogy ha meglátom vissza akarnám szerezni, rögtön tele is nyomja ketchuppal.
- Fúj, nemár, hogy lehetsz ilyen, fúúúúúj, nem hiszlek el - akadok ki, hogy csak így elsétál, és ráadásul tönkreteszi amivel eddig itt mi dolgoztunk... KETCHUP?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Azért az szögezzük le, hogy azt sem tudtam legelőször, hogy kiről beszélnek, amikor a bagoly a kezembe nyomta a levelet. Szó szerint, mert hogy addig nem tágított az udvarról, amíg ki nem téptem a csőréből azt a szart, majd el nem olvastam. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, még az elégedett mosolyt is láttam játszani a csőrén, elrepült, ott hagyva engem azzal a fontos kérdéssel, hogy ki ez? Először arra gondoltam, hogy biztos meghúztam párszor, de nem ugrott be a névről, esetleg azt, aki írta a meghívót, de arról se, főleg azért nem, mert pasi írta, úgyhogy elengedtem és úgy voltam vele, ha meglátom, akkor tutira beugrik majd ki ő.
Szóval ilyen kedves gondolatokkal indultam meg a helyszínre, az ajándékot a többihez pakoltam, mert egy túlbuzgó csaj azt visította indokolatlanul az arcomba, majd miután kiléptem az udvarra esett csak le, hogy kiről beszél mindenki. Na, így azért egy fokkal könnyebb lesz a helyzet. Mindenki türelmetlen volt, alig várták, hogy a születésnapos megérkezzen és ordíthassák neki, hogy boldog születésnapot. Gondoltam én. De nem ordítoztak, hanem énekelni kezdtek, nekem pedig majdnem torkomon akadt a szivar, annyira meglepődtem. Elhúztam ajkaimat, lehunytam szemeimet, és igyekeztem legalább a dalt kiűzni a gondolataim közül, mert van egy olyan érzésem, hogy gyerekzsúrra jöttem. Ujjaim közé csippentem a szivart, aprót kortyolok az aranyló whiskyből, és éppen akkor emelem el ajkaimtól a poharat, amikor a születésnapos drágaság rám pillant és iszik. Elmosolyodom, ahogy elkapom tekintetét, még egy laza kacsintást is megengedek magamnak, amolyan tipikus zlatanosat, végül még egy kortyot leküldök, mielőtt a szivar kerülne ismét ajkaim közé, de Myra tekintetét el nem engedem. Ha már meg lettem hívva, akkor illik úgy viselkednem, ahogy elvárják tőlem, nemde? Ne okozzak csalódást, bár a kérdőjel, hogy honnan az anyámból szedett elő engem a srác, azért még ott van ám, de majd kiderül. Talán. Remélem. Tudni akarom igazából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Háhá, meglepem a nyakpuszikkal és olyan édesen ugra-bugrál, ahogy csak ő tud. Igaz, néha kapok egy-egy könyököst, ahogy próbálja magát tartani, de nem igazán fájó, ahogy lekoppannak a hasizmairól. Jó, nem egy nagy szám, de amióta kviddicsezek, egy kicsit figyelek rá, hogy jobban ne legyek nyeszlett, mint az elején.
- Ú, de jó lett, éhes lettem! - csak pislogok mögüle, majd benyúlok a tálba és lopok egy kóstát. Az ízlelőbimbóim felrobbanak, ahogy megérzem az émelyítő édes ízt, de be kell valljam magamnak, hogy meglepően finom. Igaz, nem sokat tudnék belőle egyelőre enni, de bízom benne, hogy ha kész lesz, akkor valamennyit veszít az édességéből. Viszont móka nélkül nem nagyon vagyunk meg, ezért eljátszom, hogy „cukormérgezést” kapok. Mindketten nevetni kezdünk, de nem hagyom ám, hogy csak úgy álldogáljon, amíg készül a csúcs szuper reggeli. Annyira édes, ahogy befogja a száját, viszont látszik, hogy szereti a szüleit, mert nem akarja felkelteni őket. Én is halkabbra veszem a figurát, pedig most akartam egy kicsit megcsikizni is addig, amíg nem fogja tudni visszatartani magát. Galád, galád, mit tegyek? Nos, nem sokáig kell ezen tovább törni a fejemet, hogy mit és hogyan vessek be a Masanevetésvisszafogó-kéz ellen, mert hirtelen elemelkedik rólam, nem túl természetes módon, miközben eljut az agyamig Márk hangja is utólag. Gyakorlatilag leszedi rólam Masát, amit biztosan meglepett pofával nézhetek, pont úgy, ahogy az áldozat, mert megmozdulni nem tudok hirtelen. Sem szó, sem mozdulat nem mozdít meg pár pillanatig, amíg a meglepettség dühbe fordul át. Felállok, a testtartásom fenyegetőbe megy át, amikor még tetőzik a baj… Márk hozzám vág egy táskát, amit még némi instrukcióval is ellát. Azért álljon már meg a fúrómenet!
- Ó, hogy a gurkó simogatna meg kétszer és... a szemeim szikráznak, mert ennél nagyobb gonoszságot ebben a helyzetben nem nagyon tudok elképzelni. Talán ha még meg is rugdosott volna, de azért Márk csak a tesója, szóval jobb lenne, ha észhez térne. Viszont megakaszt a mondatomban Masa arckifejezése, és eltátogott légyszije. Rendben, oké, de legközelebb biztosan orrba nyomom, és még Ő sem tud visszatartani. Az a szerencséje, hogy ő a házigazda és először vagyok itt, meg nem vagyok egy heves természetű. Valószínűleg bárki más már megtette volna, amit én is érzek, de nagyon lassan lenyugodni készülök. Fújok még egy nagyot, jobbra-balra csóválom a fejem csalódottan és mérgesen nézek Masára, majd elindulok az emeletre. Azért megállok mellette és szorosan megölelem, még a feje búbjára is adok egy puszit, és elmosolyodom. Ő nem tehet semmiről, de ez a srác kiakasztott, teljes testszélességgel.
- Ma már ne. Jó legyél és Boldog Karácsonyt – mosolyogok rá, és megsimítom az arcát, még egy rövid puszit is kap az ajkaira, ha hagyja, majd Márk felé tekintek, aki már rég eszik. Éppen ketchupot nyom az egészbe, méghozzá nem spórolva. Barbár. Ezt Masa is a tudtára adja, sajnálom is szegényt, hogy Márknak sikerült elrontani az egész reggelünket.
- Jó étvágyat – horkantok egy bosszúsat, majd felmegyek az emeletre, próbálva összeszedni magam a sokkból – Leszedte rólam ez a barom, hát normális? – dünnyögöm magam el, majd elmegyek és bekopogok a fürdőbe.
- Gyere kuzin, hazamegyünk a kastélyba – várok, amíg kell, majd szétnézek, hogy van-e valami cucca. Amint kilép, átadom neki a táskát, és biztató mosolyt próbálok felé küldeni. Hááát… úgy, ahogy sikerül is talán. -  Minden okés? Márk összepakolt és megkért, hogy vigyelek vissza. Nézd meg, hogy megvan-e mindened, aztán mehetünk. Ha el szeretnél búcsúzni… inkább írj neki valamit, nincs túl jókedvében – vonok vállat és megölelgetem a lányt, ha hagyja. Azért így elrontani a karácsonyom még senkinek sem sikerült, a fenébe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzott ajkakkal figyelem a torta körüli sürgést és forgást. A legtöbbjük egyidős velem, talán már felnőttek, erre úgy örülnek egy szelet tortának, mintha azt mondták volna nekik, hogy nem AIDS-esek. Soha nem fogom megérteni a születésnapok körüli felhajtást, úgy csak még inkább nem, hogy az enyém is mindjárt itt van. Az édes huszonhét négy nap múlva megérkezik, és egyelőre nagyon sikeresen elkerültem a családdal a témát is. Egyszerűen nem veszem fel a telefont, és az ilyen jellegű üzeneteket figyelmen kívül hagyom. Még szerencse, hogy nemrég volt szó a felnőttekről meg a viselkedésükről, nem? Mindegy, akkor sem akarom, már csak azért sem, mert Valentin-napra esik megint, micsoda meglepetés - nem, valaki csere? -, és ha aznap ki kell lépnem a házból, akkor sírógörcsöt kapok a sok szerelmes láttán, és nyilvánvalóan nem azért, mert nekik mennyire jó, én meg szingliként élem a mindennapjaimat. A nagy faszt, csak idegesítenek és nem akarom látni, ahogy nyalogatják egymás manduláját.
Tekintetemmel, egy visszafogott mosollyal ajkaimon követem végig a nőt, aki kikerüli a haverjait, felkap két felest és felém indul. Ha az ember nem vak, akkor bizony észreveszi ám, hogy a nő ruhája azt nem takarja, amit nem akar takarni, így nem túl diszkréten mérem végig, miközben felém tart. A whiskys pohár lebeg mellettem mire odaér, hogy a felém nyújtott felest el tudjam venni, majd tartva a szemkontaktust húzzam le azt. Hát ez szar volt. Somolyogva fogom kezembe ismét whiskymet.
- Minek köszönhetem a meghívást Blackburn? - kortyolok egy aprót italomból, miközben el nem engedem a nő tekintetét, ahogy a mosoly is ékesíti arcomat folyamatosan. - Azt hittem minimum örökre el akartál felejteni. Már nincs így?- forgatom meg szemeimet a dráma kedvéért, miközben szivaromat biggyesztem ajkaim közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amilyen hirtelen ötlet volt az, hogy megcsókoljam Márkot, olyan hirtelenséggel, zaklatottan vetettem be magamat a fürdőszobába, s még a kulcsot is ráfordítottam az ajtóra, csak hogy felocsúdjak a sokkból.
- Hogy lehettem ilyen ostoba - motyogtam magam elé, miközben a sarokba vetettem magam, s lassan a földre csúsztam, hogy ülve gondoljam át a hülyeségeim sokaságát, melyekből adódott bőven. Utólag átgondolva ráébredtem arra, hogy ez a csók nem volt jól átgondolt tett, s mi több, csak most éreztem igazán, hogy mennyire hülye is vagyok.
Megtehettem volna azt, hogy szóba hozom neki a bálon történteket, utalhattam volna a vele kapcsolatos érzéseimre is, ám buta módon inkább csak letámadtam. Ez az egész feltehetően őt is megijeszthette, de engem egész biztos, mert magamra sem ismertem a történtek után. Mégis mióta lettem ilyen kis hülye, hogy letámadom a fiúkat? Korábban soha nem volt rám ez jellemző, Benit se támadtam be soha az életemben, erre fel Márkot meg csak úgy...
- Ostoba ostoba ostoba - ismételtem magam elé halkan a szavakat, miközben két kezem közé fogtam a fejem, s lehajtottam a földre. Úgy éreztem, hogy menten elsüllyedek a szégyentől, s nem mertem elhagyni a biztonságot nyújtó fürdőszoba ölelését. Ezután mégis mit kellett volna mondanom? Azt, hogy bocs, van egy ilyen hobbim, és ne törődj vele? Vagy vallottam volna be, hogy? Nem...honnan is tudhatnám? Egyáltalán arról sem volt fogalmam, hogy mi ez az egész, csak azt tudtam, hogy ha a közelében voltam, akkor nem tudtam épp ésszel gondolkodni.
- Csak nyugi, beszív-kifúj, beszív-kifúj - ismételgettem magamnak a nyugtató szavakat, s próbáltam is a légvételeimet rendezni, hogy ne legyek annyira zaklatott. Ekkor azonban kopogás hallatszott az ajtón, s a gyomrom is összeugrott ijedtemben. Márk hangja helyett azonban csak Bencét hallottam, ami egy fokkal talán jobb volt ebben a helyzetben, mintha maga a levitás lett volna az ajtó túloldalán.
Összeszedve magamat, alig néhány másodperc alatt felkászálódtam a földről, rendeztem a ruházatomat, majd egy nagy sóhajt követően nyitottam ajtót Bencének. A tekintetébe persze csak lopva mertem belenézni, mert nem tudtam, hogy Márk pontosan mit is mondhatott nekik, már ha mondott egyáltalán valamit. Az viszont nagyon meglepett, amikor azt mondta, hogy Márk összepakolta a cuccomat, s hogy ne is akarjak búcsúzni, mert nagyon mérges rám. Hát tényleg akkora traumát okozott neki egy francos csók? Azt hittem, hogy a fiúk ezt szeretik, erre meg kiderül, hogy ő nem? Ajh Merlinre!
- Igen, minden...- mondtam szűkszavúan Bencének, majd átvettem tőle a táskát, s csak egy felszínes mozdulattal ellenőriztem, hogy megvannak-e a cuccaim. Igazából ez annyira nem is érdekelt, így azt sem vettem észre, hogy a nyakláncomat ott felejtettem Márk éjjeliszekrényén.
- Nem...nem akarok elbúcsúzni, és levelet sem írni. Mehetünk - bólintottam Bencének, majd ráhagytam magam, hogy visszavigyen a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hümmögök egy aprót, amikor azt mondja, hogy sok mindenben hasonlítok apára. Én ezt annyira nem tudom megállapítani, de egy külső szemlélődőnek hiszek, még akkor is, ha csak ezzel mondjuk felvidítani akar. Bár nem tudom, hogy azt akarja-e, vagy, hogy azt érzi-e, hogy oka lenne rá. Nem annak szántam a történetet, pusztán csak elmondtam, hogy hogyan volt, és hogy hogyan van. A dolog nem sokat változott, nem tudunk igazán kettesben lenni, és lehet, hogy pont azért van, mert annyira hasonlítunk egymásra. Azért nincs közös témánk, és azért feszélyez minket annyira a másik jelenléte, mert egyszerűen nem tudjuk elfogadni, hogy van belőlünk még egy. Ráadásul, hogy ennyire közeli rokonok vagyunk. Sosem ment, és így, hogy Denis azt mondja, sok mindenben hasonlítunk, talán a megoldás kulcsát adta a kezembe. Ez lehet a probléma, hogy ennyire hasonlítunk.
- Az én szemem rejtély.
Válaszolom vidáman, mert ilyen nagy, szinte már ufó szemekkel, melyek ráadásul zöldek, nem rendelkezik senki a családban. Megnéztem a nagyszülők képeit sem, és nem. Mondanám, hogy elcseréltek a kórházban, de annyira be voltam biztosítva, mint a koraszülött, haldokló gyerek, hogy nem igazán volt esély rá, hogy elcseréljenek. Nem olyan ez a betegség, hogy minden második sarkon belefusson az ember.
- Én sem. Annyira kínos lenne ez a beszélgetés, mintha leültetnének minket, és elmesélnék, hogy mi a szex, majd mint akik jól végezték a dolgukat, kezünkbe nyomnának egy-egy óvszert.
Valahogy így tudom elképzelni a beszélgetést arról, hogy tizenhat évig picit hazudtak arról, hogy halott vagyok, és hogy úgy nőttünk fel egymás mellett, hogy igazából sosem érintkezhettünk. Furcsa lenne ott ülni a kanapén, a merevvé váló arcokat nézni. Apa biztos sóhajtana egy hatalmasat, és a cipőjét fixírozná, Denis elmerülne egy korábban soha meg nem nézett kép precíz ecsetfonásaiban, és én lennék az, aki egy cukorkapapírral zörög. Anya pedig várna, apára, hogy kezdje el. Apa pedig úgy kezdené, hogy: “Denis Albert, a húgod Lorin Annie él.” Mi pedig, egymás mellett ülve, apára fordítanánk a tekintetünk, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzünk a másikra, mert akkor bizony elnevetnénk magunkat. Az élet nagy igazsága lenne ez akkor. Él. Később pedig átformálódna azzá, hogy: Élt. Hacsak…
… Denist hallgatva, a kiakadását, úgy tűnik, nincs olyan, hogy hacsak. Egy teljesen jól felépített érvrendszerrel jöttem hozzá, mert tudtam, hogy ki fog bukni ezen. Mondjuk nem értem, hogy miért, mert ez igazából egy csodálatos megoldás, és amikor felfedeztem az egyik beadandóm írása során, azt olyan volt, mintha Göthe Salmander ült volna mellém, és mondta volna, hogy “nincsenek furcsa lények…” Akkor nagyon éreztem, hogy ez egy hatalmas súgás az univerzumtól, és igazából még most is elég biztos vagyok a dolgomban.
- Cath is ezt csinálja, forgatja a gyűrűt, ha ideges, mintha azon keresztül tőled várna megoldást. De nem, nem tud róla.
Nem kell legilimentornak lennem, hogy tudjam, mit gondol most. A két Brightmore közé szorult Brightmore-rá avanzsált nő, aki próbál egyensúlyt teremteni, teljesen ki lett ebből hagyva, mert a bál után úgy tartottam tisztességesnek, hogy hozzá jövök, és nem ő lesz az, aki utoljára megtudja a dolgokat.
- Nem utállak, önzőnek tartalak. Neked van kivel leélned egy életet, évtizedeket érsz még meg, én lehet, hogy egyetlen évet sem. Egy kis halál az életért nem akkora áldozat, mint feláldozni egy életet amit meg sem élhettek igazán.
Nem szakítom meg a szemkontaktust, egészen addig, amíg ő nem teszi azzal, hogy tovább indul, így hát folytatom az utam mellette én is.
- Azt hittem, mindent megtennél azért, hogy együtt öregedjünk meg, de tévedtem. Felejtsd el, és tedd ezt is arra a polcra, ahol azokat a dolgokat tartod, amikről simán csak nem beszélsz.
Hogy én se vagyok jobb, mint ő? Lehet, de hát ezt akarta nem? Hogy megmutatkozzon, mennyire Brightmore is vagyok. Szavakkal fájdalmat okozni? Nos Denis, remélem, elégedett vagy. Azonban öröm az ürömben, hogy tényleg apám lánya vagyok, mert miközben egy kényes témát feszegetünk, észrevétlen simulok hozzá a ló mozgásához, és a merevségem pillanatok alatt válik semmivé.
- Úgy döntöttem, hogy fotográfiára adom be a jelentkezésemet. Nem hiszem, hogy az egyetem nekem való lenne, a Bagolykőben már megszoktam.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak megforgatom szemeimet a frappáns válaszra, meg kicsit elhúzom a számat, mert hát, miket nem mondd. Ki tudtam logikázni, ha már nem Myraként volt aláírva az a kurva meghívó, hanem... hanem más neve volt ott, engedjük el, hogy kié, nem releváns most. Kitaláltam magamtól is, de így, hogy megerősít ebben, csak szusszanok egyet. Köszönöm az információt, nagyon mélyen elraktározom, hogy a későbbiekben is mindenképpen emlékezzek rá.
- Miket nem mondasz - csapok a homlokomra meglepetten mégis, muszáj hangot adnom a megdöbbenésemnek. - Pedig azt hittem - ajkaimat lebiggyesztem, még tekintetemben is megvillan a csalódottság, amiért nem jutottam Blackburn eszébe, hogy meghívjon eme jeles alkalomra. Indokolatlanul. Még mindig, és ha ez a beszélgetés így folytatódik, akkor nem is fogom soha kideríteni, hogy mit keresek itt. Pedig csak a kíváncsiság hajtott, hogy eljöjjek egyáltalán. Piám otthon is van, torta nem kell, dugni is van partnerem, szóval tényleg alaptalan a meghívás, de akkor is meg fogom tudni. Mindezek után már tudnom kell az okokat. Talán a csávó félrenézett valamit, mert elég régen találkoztunk mi ahhoz a nővel, hogy az ittlétem valakinek boldogságot okozhasson.
- Igen, mert én hívattam meg magam a születésnapodra - mosolyodom el szemtelenül, ujjaim automatikusan engedik el a poharat, hogy a nő elvehesse és kortyolhasson belőle. Pillantásom a csattanásra szakítom el Myráról, miközben ő a hang irányába fordul. Whiskym az asztalon koppan, és még a szivaromat is elveszi. Éppen szólásra nyitnám a számat, hogy kifejezzem nem tetszésemet, megemelkedett szemöldököm is erre utal, amikor a nő közelebb lép, majd óvatos mozdulattal kezdi el levenni rólam a textilt. Halkan felkuncogok.
- Nézzenek oda - mosolyodom el szélesen. - Egy kis alkohol és már vetkőztetsz megint, c-c-c - csóválom meg a fejemet somolyogva, azonban meg nem állítva a folyamatot. Könnyedén siklik le rólam a pulóver, hogy csak a nem sokat takaró felső maradjon rajtam, kérdő tekintetemet emelem a nőre. - És most mi a terv? Fürdesselek meg? - játékosság csillan tekintetemben, mert ezen aztán ne múljon, ha kell, akkor ruhástul vetem bele magam a medencébe karjaim között tartva Myrát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fura lenne azt mondani, hogy nem érzem a Barnabásból áradó fezsültséget, mert, ha nagyon drasztikus példával szeretnék élni, akkor valószínűleg még Bécsben is érzik. Valamiért feszült, valami zavarja, bántja esetleg, és talán - de csak talán - van elképzelésem arról, hogy micsoda, mégsem merem neki felhozni. Mit mondhatnék neki igazából? Megbántott akkor az étteremben, ezt ő is tudja, de feleslegesen hova idegeskedjek vagy rágódjak rajta? Megtörtént, és bár nem esett jól, de nem tudnék érte haragudni, vagy ne adja Merlin, nem tudnám utálni a férfit. Mert attól én még kedvelem Barnabást, és a kimondott szavai ellenére is ugyanúgy fennáll a helyzet, csak talán már elmondható, hogy kisebb fenntartásokkal.
- Mi, Hercegnők, nem akarunk, hanem szeretnénk - forgatom meg szemeimet mosolyogva felsandítva a férfira, miközben belé karolok, közelebb és közelebb araszolva hozzá, majd meg sem várva, hogy érdemi választ kapjak kezdem el húzni őket az épület felé.
- Mert izgulok - vonom meg vállaimat, miközben lassítok lépteimen, miután Barnabás megemlíti, hogy viselkedem. Oldalra sandítva figyelem a kislányt, aki lassít velünk, de ugyanolyan csillogással a szemében sétál tovább, mint ahogy elindultunk, és ismét konstatálnom kell, hogy magamat látom benne. Remek. - De értettem a célzást, akkor abbahagyom - lassan húzom el kezemet Barnabás karjáról, kicsit el is távolodom tőle, de mellőle nem vagyok hajlandó elmozdulni, mielőtt nem is tudom. Besétál az egyik sárkányhoz véletlen. Töretlen mosolyogva, és ugyanolyan vidáman felelek Karola kérdéseire, mutogatok is neki, végül belépünk az étterembe. Az illatok rögtön megcsapják az orromat, mélyet szippantok is belőlük, majd egy szimpatikus asztal felé indulok el, ahol rögtön helyet is foglalok.
- Remélem azért annyira nem bánod, hogy végül együtt ebédelünk - pillantok a férfira, azzal a feltett szándékkal, hogy pillantását is elkapjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Ott a pont, szerencse, hogy Martin is kezdi érteni a lényeget: ebből az egészből semmi haszna nem származna a nőnek, ha direkt csinálná. Összekoszol pár papírt, amit lehet így még újra is kell írnia? Elporlasztja egy szinte vadidegen kollégája íróasztalát? Hűha, nem állítom, hogy lehetetlen erre összeesküvés-elméleteket gyártani, de valóban szükséges lenne? Na, szerintem sem.
Hagyja, hogy arcára kiüljön a megkönnyebbülés, ahogy a sötét fellegek eloszlani látszanak, és nyílt, bizakodó tekintettel pillant Martinra. Súlypontját kicsit előrébb helyezi, tartása immár nem olyan zárt, kevésbé védekező, mondhatni bizalmasabb.
- Nem nyúlok - bólint, és még kezeit is felemeli védekezően, mielőtt újra maga köré fonná őket. Szófogadóan bólint, a legártatlanabb jószándékkal a szemében... bár legszívesebben már odafent járna az irodában, távol a furcsa pasastól, és a(z immár) káoszos részlegétől.
- Reggel tűnt fel először - tesz eleget a kérésnek habozás nélkül, miután a férfi lemásolja az ő pozícióját. - Az ágyam kiugrott az ablakon, a kiskanalam szivárványszínben ragyogott a kávéban, a kulcscsomóm elásta magát, a székem mikor legutoljára láttam nyerített, az iratposta ugye lángba borult... - megvonja a vállát. Lehet folytatná a mondatot, valahogy úgy, hogy igen, valószínűleg az ő hibája nem a tárgyaké, de hagyja, hogy ezt a következtetést a férfi vonja le. Az eddigiek alapján úgy érzi jobban kijönnének ha a nő nem tesz úgy mint aki gondolkodik, és majd csak meglepetten bólogat, ha Martin elmélettel áll elő. Egyébként a férfi számára sem lehetnek annyira feltűnésmentesek a furcsaságok, legalábbis Sonja is hallotta már a pletykákat a reggel óta pink, levehetetlen cicafülekkel dolgozó kétajtósszekrény aurorról vagy látta azt a recepciósboszorkányt, akinek a füléből sivítozó denevérek laknak. Undi, tudom, és csak akkor maradnak csendben, ha fülzsírízű Bogoly Bertie drazsét kapnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Leszarom, nekem akkor is a legfancybb diétás kaját fogjátok adni, ha kell, külön szerződtettek házimanókat. Van pénzetek, nem? Na. - Fűzöm hozzá, miközben haladunk a legelső esküvői ruhaszalon felé, amit közösen fogunk meglátogatni. Hát igen, olyan gyorsan felnőnek...
Ez a kis köcsög itt mellettem férjhez fog menni. Gyűrű lesz az ujján, vágod? Elképesztő. Mínea! FÉRJES ASSZONY! Pedig nehezen tudtam volna ezt elképzelni róla pár évvel ezelőtt.
- Ha nem, akkor olyan beszédet kapsz az esküvőn, hogy nem fogod megköszönni. - Vigyorodok el, és meg is köszörülöm a torkom. - Tisztelt mindenki! Míneáról mindig is tudtam, hogy egy nagyon komoly, elkötelezett, céltudatos nő. Például amikor kivertem a szobánkban, olyan hideg céltudattal reagált, hogy tudtam, az életben mindig is meg fogja állni a helyét... -Itt azért kicsit arrébbszökkenek a járdán, hogy az esetlegesen engem célzó pofont kikerüljem, de ha tehetném, még a másik oldalra is átmennék. Az arcomon gonosz vigyor. - A Rellon-orgiákon pedig mindig páratlanul teljesített, a kitartásban sincs hiánya... khm... - El kéne kezdenem menekülőre fogni, ugye? Nagyon meg fogom szívni, ha így folytatom. Mondjuk futni sincs értelme, mert velem ellentétben Mínea szokott varázsolni, ha valami nem tetszik neki.
- Oké-oké, kussolok, jó - védekezek feltartott kezekkel, megállva a ruhaszalon bejárata előtt. - Tudom, ez nagyon fancy, jófiú leszek, ígérem. - Bólintok jelentőségteljesen, majd kinyitom előtte az ajtót. - Csak Ön után, hölgyem.
Jó, azért Mini mellett könnyen hozzá lehet szokni a luxushoz, de arra nem számítottam, hogy úgy fogják kinyalni a picsánkat, mintha wellnesshotelbe jöttünk volna. A macaron-hegyek, pezsgő és habkanapék világa egy _ruhaboltban_ azért mégis csak idegenül hat. A macaron-t egy "diétás is van?" kérdéssel utasítom el.
- Hallod... mennyit kérne szerinted a szőke? - Súgom oda Mininek, mikor a szőke és a barna hölgy, akik a seggünk tisztára sikálása érdekében vannak jelen, nem hallják éppen. - Itt mindent meg lehet fizetni.
Aztán Mini már ki is jön az első ruhában, és szó se róla, ez a csaj mindenhogyan gyönyörű, és minden jól áll neki. Esztétikailag majdnem tökéletesnek tartom őt, ezért is volt témája már festményemnek, ezért fotózom mindig, amikor lehet. Van valami különleges az arcában, a válla ívében, ami nőies, mégis erős, hiszen sportoló.
Mégis, a meghatottságomon túl, amikor felfogom, hogy hogy néz ki ebben a csipke-fodor áradatban, a szép kis uszályjal, ujjacskákkal, akkor megpróbálom nem telibe elröhögni magam.
- Milyen... szűzies. - Krákogok. - Úgy nézel ki, mintha a Jonas brothers minden tagja kölcsönadta volna neked a tisztasági gyűrűjét. - Itt már nem tudom visszafogni magam, és röhögni kezdek.
- De amúgy full meghatódtam, hogy így látlak fehérbe', meg minden. - Jegyzem meg csak úgy mellékesen, és ha valaki, Mínea látja a viszonylag semleges arckifejezés mögött, hogy nem csak poénkodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ez az, amit én sem értek, de biztosan flúgos volt a csávó - mindeközben szabad kezem mutatóujját a fejem mellett tekergetve jeleztem a lánynak, hogy mire gondolok, de a következő mondatán már nevetve csóváltam meg a fejem.
- Jó igen, igazad van. Nem tudhatod, hogy nem vagyok-e olyan, mint az a fickó, de abban az esetben még mindig kiálthatsz rendőrért, vagy finoman és nőiesen megemelve a térded, köszöntheted a koronaékszereket - nevetve céloztam arra, hogy ha nagyon akarna, végül is, le tudna fegyverezni úgy, hogy az még fájjon is nekem.
- De ezt inkább nem javaslom, szörnyű érzés - súgtam halkan, mosolyogva, s mivel biccentett a TexMexre, ezért a mexikói étkezde felé tereltem a lányt.
- Modellkedsz...hm, ezt mondjuk elhiszem - jegyeztem meg egy mosollyal, felfoghatta bókként is, végül is szép lány volt. A sportos megjegyzésére viszont már összeráncoltam a homlokom a gondolkodástól, elmémben különféle sportélmények villantak fel, s a megjegyzése meglehetősen érdekesen hatott.
- Na jó, szavad ne feledd, foglalj nekem is egy helyet, én meg hozom a kaját. Egy burrito, krumpli és diétás kóla? Vagy sali narancslével? - nem voltam biztos benne, hogy mit eszik egy modell, így inkább rákérdeztem, s ha elmondta, mit kér, azután léptem le, hogy beálljak a sorba. Szerencsére nem voltak előttem túl sokan, így legalább volt időm azon agyalni, hogy mégis mire gondolhatott. Sport, amit nem ismerek? Hm, kizárt. Minden sportot ismerek. A muglitól kezdve a kviddicsig. Kviddics, ó basszus, hát persze!
Amikor rájöttem arra, hogy melyik csapatban játszik, egy kicsit izgatott lettem, mert imádtam a kviddicset. Hátra pillantva, küldtem felé egy mosolyt, s újra végig mértem, hogy biztos ő-e az, és nem-e keverem össze valaki mással.
Közben sorra kerültem, rendeltem, fizettem, s néhány perccel később már két megpakolt tálcával sétáltam vissza, az egyiket a lány elé csúsztattam.
- Tessék, jó étvágyat! - vele szemben telepedtem le, majd kicsomagoltam a burritót, de mielőtt haraptam volna, felpillantottam a lányra.
- Kviddics? - csak ezt az egy szót mondtam ki, ugyanis a muglik feltehetően mit sem tudtak erről, s ha ő az lenne, majd legfeljebb köhögök egyet, és módosítom a szavaimat. Most viszont kíváncsi voltam arra, hogy beletrafáltam-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
A felvágott nyelve nagyon jó helyen van ott, Ruben, te csak ne aggódj miatta. Az ideg mélyre mar a nő ösztöneiben, fúr, kutat, keresi a forrást amiből erőt merítve megszüntetheti a problémát. És szerencsére a vélamágia mintha csak erre várna, már kúszik is a felszínre, halk, csábító, alaktalan hangokkal kígyózva elő rejtekéből, elsimulva az elmén, átvéve a racionális gondolatok felett az irányítást. A sóhajnál már érzi, tudja, hogy győzött. Éhesen issza be az elgyengült szavakat, arcán levakarhatatlanul ragyog elégedett mosolya, ami nem halványul akkor sem, amikor a kéz az övére simul. Olyan odaadóan mozdul bele az érintésbe mintha összeszokott páros lennének, ujjai végigsimítanak a markáns arccsonton, elmélyítve az illúziót. Szerepet játszik, és ezt kényszeríti a másikra is, a jelenetből egyszemélyes bábszínház alakul ki ahol Sonja az előadó, Ruben az eszköz, s a körölüttök hömpölygő tömeg a nézőközönség. És hogy ki élvezi legjobban az előadást? Ó, a nő, persze, hogy ő, és ezzel pontosan tisztában is van. Jól is van ez így.

- Nem indulunk el? - búgja közelebb hajolva, miközben a feszültség lassan áramlik ki tagjaiból, hogy helyére a kihívás jelentette izgatottság kúszhasson. Már csak játszik, már nem ideges, elengedni viszont nem akarja megbabonázott áldozatát. Ki tudja, hogy reagálna miután leoldozza róla a férfi hülyesége önnön vonzotta béklyóját... így még most, amíg könnyű dolga van, és a markában tartja szeretne eltűnni a kíváncsi muglik elől. Majd odakint, a bolt mögötti lámpafények rajzolta ívek szélén meglapulva tervez kámforrá válni, amikor a férfi épp nem pillant felé. Volt, nincs, eltűnik, mint egy rossz álom, s nem marad más mögötte csak a zavartság, a kétség, az értetlenség és a düh. Ó igen, kár, hogy nem láthatja majd, ahogy lassan eltűnik tekintetéből a tompa fény, s visszaköltözik belé a dacos tartás... - Hazakísérnél? Kérlek! - nyújtózkodik, bájába csavarodva húzódva közelebb Rubenhez. A szemérmetlen meghívás miatt nem zavartatja magát, ő ismeri terveit, a férfi úgysem ellenkezhet, mások meg nem is igen hallhatják az elsuttogott szavakat. Törleszkedik, az eszét akarja venni, hogy Ruben teljes megadással kövesse, annak reményében, hogy így a kedvére tehet majd. Bűntudat nélkül, sértettségére támaszkodva szórakozik a másikkal, kiélvezve befolyását amivel térdre kényszerítette a férfi belsejében üvöltő vadállatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A lány olyan, akár egy kezes bárány. Teszi, amit tennie kell akkor, amikor tennie kell. A mellkasának nyomódó mellek, legyen bármennyire is kemény legény, még belőle is kiváltanak ösztönös reakciókat, melyet sem természete, sem elkorcsosult személyisége nem nyomhatnak el. A gerincén jól eső hullámban fut végig a bizsergés, türelmetlensége pedig az elmélyített csók nyomán egyre csak nő. Talán ezért is lehetséges, hogy egy megnyerő mosolyon kívül nem ad választ Diánának, csak ujjaikat összefonja - mintha valami borzalmas romantikus komédiában egymásra találna a két főszereplő - és kivezeti a tömegből, de nem várja meg a friss levegőt.
Pár pillanattal később már Konrád Budanekeresden bérelt ingatlanjában kötnek ki, a férfi tökéletes hoppanálást hajt végre. Mivel egy korty alkoholt sem ivott, mindent józanul és tisztán lát, főleg a lányt. A helyiségben derengő fény van csupán, melyet a hold és az utcai lámpák fényei adnak, egyébiránt homályba burkolja a berendezés jó részét. Ha a lány mégis körbejáratja tekintetét - bár miért is tenné? -, akkor egy igen minimalista bútorzatot találna, használati tárgyakat csak elszórtan, személyeset jobb híján sehol. Ez a hely kifejezetten az ilyen alkalmakra lett kivéve és fenntartva. A tisztaságra láthatóan kínosan ügyelnek, ezt a három naponta érkező bejárónő biztosítja, mivel Konrád képtelen elviselni az őt körülvevő rendetlenséget, mi több, általában arra sarkallja, hogy a káosz okozóját felelősségre vonja.
Mégsem ez most a leglényegesebb, ugyanis az érkezés után nem sok időt hagy az eridonosnak körülnézni, teljes természetességgel lép oda hozzá, hogy derekánál fogva immáron sokkal határozottabban vonja magához és tapassza be a lány száját. Nem kíván beszélgetni, nem érdekli, hogy hívják vagy honnan jött. Neki ő egy bábu, egy könnyed játékszer és minden pillanatát ki akarja élvezni ennek az éjjelnek. Ujjai a fedetlen bőrre siklanak, érezhetően türelmetlenségről árulkodnak, mégsem fedezhető fel bennük az a fajta erőszakosság, amely megbújik a szándék mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ne sajnáld, megérdemlem, nem? - mosolyodom el szélesen, szememben villan a szemtelenség. Bár még mindig elég hihetetlen, hogy meghívtak, mert idejét nem tudom annak mikor láttam utoljára Blackburn-t, de ha már így alakult, akkor ki kell használni a lehetőség adta helyzeteket, és ha ez az, amire gondolok, akkor bizony nem leszek rest megmarkolni azt és jól is is facsarni. Ne legyek már én az ünneprontó!
- Ez mondjuk teljesen benne van a pakliban - bólintok egy határozottat és egy utolsót kortyolok az italból, mielőtt az Myránál kötne ki, nos, nem tagadom, legnagyobb bánatomra. Ahhoz képest, hogy nem a megszokott lőrém, nem rossz, elnyalogattam volna még egy ideig. - Főleg, ha tudnám ki az, aki meghívott - biccentek fejemmel a nagy tömeg felé, akik közül páran bizony eléggé árgus szemekkel figyelnek minket, mert Merlinre! A születésnapos nem kért a tortájából, csak azért, hogy odamenjen egy férfihez, aki mindenkit leköröz az itt jelenlévők közül. Ilyen ez. Ha nem lenne elég a nevem, akkor ott van a végtelen sármom és fantasztikus tincseim. Hallatlan kérem, hogy a tortánál, a vendégseregnél, a jó ismerősöknél, barátoknál fontosabb egy arc, amit ritkán látnak a nő közelében. Mint mondtam már egyszer; ilyen ez. Szinte egyértelmű volt, hogyha választás elé kerülne kihez húzna jobban a nő, de még választás elé sem kellett állítani, jött magától végül is, hogy könnyedén, kecses mozdulatokkal álljon neki vetkőztetni.
- Hm... - ráncolom a szemöldökömet a kérdésre. - Ja, akkor lehet az nem te voltál - vonom meg vállaimat, miközben hangosan felnevetek. Tekintetemmel követem végig csak a mozdulatot, ahogy elhajítja a könnyű anyagot, az meg puffan valahol. Remek, majd ne felejtsem itt. Blackburn neki áll vetkőzni, és miközben azt teszi, én hátra lépek párat, hogy premierben láthassam, ahogy a ruha lekerül róla, majd zavartalan áll előttem fehérneműben. Az eddig csak erre sandító tekintetek már telibe, zavartan bámulnak minket. Én meg elvigyorodom, miközben pólóm szegélyét megmarkolva dobom le magamról azt, valahol a kardigán mellett landolhat, hamarost követi a nadrág is.
- És most, hogy boxerben állok előtted - lépkedek a nő elé, hogy óvatosan cirógassam meg csuklóját, mielőtt lágyan fogom tenyerembe ujjait, tekintetemmel mögé sandítva párszor. Meg van. - Készen állsz? - búgom halkan, közelebb hajolva füléhez, majd eltávolodok, tekintetem villan és a nő már karjaim között van, akivel pár öles lépést követően vetem bele magam a medencébe röhögve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bárki mondhat bármit, de az biztos, hogy Lorinban Brightmore vér csörgedezik. Ha nem is a személyisége miatt, de a külseje csak arra engedhet következtetni, hogy Lionel és Daisy a szülei. Én ezzel nem dicsekedhetem, valahogy Lorin kapta meg a fasza géneket a szülőktől, nekem pedig be kell érnem azzal, amit apai öreganyámtól kaptam, mert hogy én elvileg rá hasonlítok. Persze, hasonlíts te egy szottyadt öregasszonyra, akinek az volt a legnagyobb nyűgje, hogy a vége felé nem tudott elmenni a lóversenyre, ezért csak még jobban utált mindent és mindenkit maga körül. Apám szerette egyedül, kénytelen volt, hiszen mégis az anyjáról beszélünk, és amikor először meghallottam, hogy a mamára hasonlítok, örültem neki. Gyerekként különlegesnek érzed azt, hogy nem a szüleidre, hanem a nagymamádra hasonlítasz, majd ahogy nőttem fel, többet találkoztam azzal a szipirtyóval, úgy kezdett ez sértéssé válni. Maradjunk annyiban, hogy apám hamar leszokott róla, hogy felemlegesse.
És a boldog visszaemlékezés nagyjából itt szakad meg. Mert bármennyire nevethetnének lenne a Lorin által mondottakon a felvilágosításról, a hang a torkomon akad, a levegő is hirtelen mintha sűrűbb lenne, és nem tudok megszólalni. Hitetlen tekintek húgomra, pillantásom ide-oda zizeg íriszei között, és próbálom kiolvasni belőle azt, hogy nem gondolja komolyan. Csak viccel, egyszerűen látni akarta a reakciómat, kicsit meg akart botránkoztatni, hogy utána jót nevessünk azon, mennyire kiakasztott hajnalok hajnalán, de hiába fürkészem arcát, bármilyen apró jelet keresve, ami erre utalhat, hoppon maradok, mert halálos komolyságot látok a sápatag arcon. És nem akarom elhinni. Megrázom fejemet mondandóm előtt, amikor a gyűrűről beszél. Leszarom, hogy ki mit szokott csinálni, amikor ideges, mert éppen arról beszél a húgom, hogy egy olyan... lény lesz, aki mások vérén él, de legalább él. Nem, ezt nem hagyhatom, és ha meg is utál miatta onnantól, akkor sem fogom hagyni. De legalább Payne nem tud róla, mert még egy csalódás nem fér bele, hogy tudta, de nem mondta el. Mint a lovon ülő lányt, aki él. Halkan felnevetek, miközben ismét elindulunk és Lorin mellettem lépked. Önző vagyok. Az lennék valóban, amiért nem akarom, hogy a húgom teljesen másként haljon meg, ha eljön az ideje, mint ahogy eddig élt? Lehet. Legyek az, tartson annak, meg tudok vele birkózni, másból sem állt eddigi életem, minthogy az önzőségem nem hagyott sok mindent. Akkor most se legyen ez másképp, vigyorogva állok elébe.
- Tizennyolc évet ráhúztál a sztereotípiákra, ne gyere nekem azzal, hogy holnap meghalhatsz - sandítok oldalra óvatosan, majd tekintetem előre szegezem. - Nincs kivel leélnem az életem, és az, ha sajnáltatod magad, nem vezet sokra. Eddig is mindent túléltél, nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ez megváltozzon és egy olyan utat válassz, amit most könnyebbnek gondolsz - mert egy egész életet feladni azért, hogy végül teljesen más emberként ébredjünk, nem megoldás, főleg, ha azt hisszük ezzel megkönnyítjük magunknak. Mert nincs így. - És ha már azt nézzük, hogy önző vagyok, akkor belegondoltál abba, hogy a körülötted lévők ezt hogy élnék meg? A barátaid? Vagy csak nézd Cath-et - szigorúan előre nézek, tekintetem le nem véve a széles ösvényről, amely előttünk kanyarog. Sok mindent tudok, amiről azt hiszik elrejthetik. Sok olyan dolog van valóban, amiről nem beszélünk, és nem feltétlen mindig azért feltéve, akkor arra a bizonyos polcra, mert az én érdekeim ezt diktálják. A legtöbb polcra feltett dolog azok közé tartozik, amikről tudok, de nem beszélek róluk, mert nem érzem szükségét. Elég, ha tudom, de ha a másik is meg tudja, az nekem miért lenne jó? Felesleges vitagenerálás helyett, csak elraktározom magamban az információt.
- Brightmore vagy - tör ki belőlem a nevetés hangosan, kicsit meggörnyedve hajolok rá Storm nyakára, hogy kinevethessem magam, és amikor végre ismét kapok levegőt, nagyot szusszanva fordítom fejemet Lorinra. - Te tudhatnád a legjobban, hogy nálam az érzelmi manipuláció semmire nem vezet - vonom meg vállamat immár csak vigyorogva, mert a nevetés alább hagyott, de jókedvem nem száll el vele. Szinte már büszkén pillantok Lorinra, ahogy mellettem lépkednek a hatalmas fekete lóval. - De ügyes próbálkozás volt, büszke vagyok rád - vigyorom mosollyá szelídül, majd fejemet ismét előre fordítom.
- Fotográfia - ismétlem el halkan. - És érdekel is vagy csak SOS-ben választottál valamit? - ha a második, akkor rögvest falnak megyek, de ugye, egy felnőtt nő van mellettem, így ebbe - legalábbis - aligha lehetne beleszólásom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bencus
abszolút az Abszol út

- Nem baj, úgysem használhatnánk, úgysem használhatnánk - nyugtatom magam nyüsszögős hangon. Nem is az a baj, hogy nincs rá pénzem igazából... Mármint oké, persze, az is gátat szab annak, hogy megvegyem, de igazából szimplán csak nem akarnék kiadni érte ennyi pénzt. Sőt, ajándékba se kérném senkitől, mert annyi sok jobb és viccesebb és kellemesebb és olcsóbb dolog van, hogy nem érné meg, ennyire nem szeretném. De lehet érdekességből majd kiszámolom, hogy az árából hány szelet gesztenyés pufit lehet venni, és hogy ha minden nap ennék egyet akkor hány évig reggelizhetnék olyat mielőtt a hasnyálmirigyem beadja a felmondását... Tuti el fogom számolni, de legalább onnantól kezdve minden süti tök olcsónak tűnne. Megéri.
A boltban szokás szerint hipergyorsan egymásra hangolódunk Bencével, és mielőtt észrevehetném magam, már körbe-körbe pattogunk az üzletben ketrecről ketrecre. Csillogó szemekkel hallgatom amit mond, s én is rákontrázok, minden megszólalással egyre vadabb és vadabb képzetek alakulnak ki bennünk. Még jó, hogy itt az emberek nem tudnak magyarul, így is elég furán figyelhet minket a néni (nem is fordulok oda, nehogy tudomást kelljen vegyek esetleges megrovó pillantásáról). Elnevetem magam a macskakörmökre, és játékosan odahajolok, állkapcsomat összecsattintva, mintha rá akarnék nyammogni a mancsaira. Persze csak játszom, jóval az ujjai előtt megtorpanok a mozdulatban. - Ha kutyaharapást szőrivel, akkor macskakarmolást fogakkal?
Nem. Ne akarja tudni senki miért tűnik ez most az én fejemben jó kis párhuzamnak.
- Min den képp ppen - kerekednek el szemeim az ajánlatra, és már látom is magam előtt, ahogy egy nagy tükör előtt (csak hogy ő is jól szórakozzon) mahinálom a frizuráját, kétpercenként variálva a színnel, itt-ott megnövesztve, meg befonva, lehet megpróbálom összetűzni úgy mintha kalap lenne... ÚRISTEN el kell kapnom Nimródot vagy Lilit, hogy csináljak nekik süveget a fejükre.
Követem a mellettem álló példáját, szorosan mellé állok, oldalunk összesimul ahogy a pultra támaszkodok, és tőlem is érkezik egy adag érme. Nyalóka nem. Most nevezzetek irigynek, de az almás savanyúm nem adom... Kivéve, ha Bence kér belőle, vele megosztom, hamár ő elajándékozta az övét a közös baglyainkért. Jóóó, persze, az állatokat nem tervezem nyalogatni, csigalom nyugavér.

Olyan sebesen bólogatok a néni szavaira, hogy hajam csak úgy repked mögöttem, én pedig érzem is azt a szédülős fura érzést, de nem zavar, mert bőrömből kibújva nyannyaranyennyerenyürünyerenyézhetem meg Bencét, hogy aztán engedjem magam a baglyok felé kormányozni. Először elvétem az irányt, kicsi korrekcióra szorulok, de ha ez megtörténik, pikk pakk az alkuképes baglyok előtt találhatjuk magunkat!
- Nagyot, nagyokat vegyünk, kössük őket össze, és vitessük velük haza magunkat! Vajon kilenc óriásbagoly már elbír minket? Vagy ó legyen az ott az a tündéri kis apróság, nézd nézd nézd nééézd! - még szinte meg sem fogalmazódik bennem mit szeretnék, már ugrok is a következő gondolatra. Aki a figyelmem megragadja, nem más mint egy apró, hihetetlen sárga szemű töpszli, aki a legkevésbé sem nagy, de ahogy rátekintünk, fejét lassan körbe fordítja... Majd vissza. Majd jobbra... És vissza. Balra. És megint vissza. Nem, ezek nem könnyek, csak a bagolyalom. Hogy lehet valami ilyen cuki?? Hát olyan cuki, hogy belehalok!!
- Hogy vihetjük őket haza? Köthetnénk a lábukra madzagot és akkor mint a héliumos lufik lebegnének felettünk! Vagy ültessük őket a vállainkra? Karra? A ketrec az olyan hnnnnnnn. - Kivételesen praktikus dolgok jutnak eszembe, még ki se választottuk kiket akarunk már a szállításon jár az agyam. Illetve egészen pontosan én már tudom, hogy az a kis töpszli velünk jön, csak azt nem, hogy ki lesz a többi. Remélem ő sem utálja meg a kis tollast. ISTENEM, a szárnya alatt kotor a csőrével! Apró nyüsszögő visító hangokat adok ki ahogy a hipercuki állatot nézem, komolyan, ellennék itt egész nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Szerintem TI hercegnők, akaratosabbak vagytok mindenkinél - jegyzi meg morog a, ám ha valaki jól megfigyeli, az bizony észrevehet egy aprócska gödröt megbújni az arcán, ami egy félmosolynak köszönhetően kerül oda. Vitatkozhatnak erről bármeddig, a tényeket nem lehet megcáfolni. Mindkét szőke olyan akarattal rendelkezik, amelyek ellen akkor sincs esélye, ha csak egy fronton vetik be ellene. Ketten együtt meg talán még arra is képesek lennének, hogy leigázzák a világot, pusztán a nézésükkel. Valószínűleg Barnabás lenne az első számú követőjük, mert nem hagynának neki más választást.
- Miért izgulsz? - néz rá kissé meglepődve. Nem tudja hirtelen, hogy melyik számára a zavarbaejtőbb.. a nő izgulása vagy az, hogy huzogatja magával ide-oda. Komolyan. Ophelia olyan gyermeki jelenleg, hogy Barnabásnak jól meg kell néznie magának, hogy nem-e Karolával beszél-e éppen. - Carolina.. Én nem.. Mindegy - kezét elrejti a zsebében, s tesz oldalra egy lépést, hogy akkor már tényleg legyen közöttük olyan távolság, amelybe nem akar folyamat a másik kezéért nyúlni. Mert megtenné. Bármikor.
Végül csak tisztes távon belül követi a kicsit és a nagyot, egészen az étkezdéig, ahol Karola nyilván a nő mellett foglal helyet, míg Barnabás velük szemben.
- De Ophelia, nagyon bánom…- forgatja meg szemeit egy sóhajjal egybekötve. Nyilván ironizál, de a helyzet az, hogy nem tudja erre mi lenne amúgy a legmegfelelőbb válasz, mert nyilván az igazság az, hogy egyáltalán nincsen ellenére ez az egész, hiszen ő akarna próbálkozni. De a nőt látva.. Teljesen felesleges. Így inkább lenne máshol, mint vele egy légtérben.
- Szép helyen dolgozol - jegyzi meg végül, hogy azért mutasson valamit abból, hogy mennyire lenyűgözi a hely, meg minden, ami itt történik. Hiszen hiába minden morgás és durca, azért azt még ő is belátja, hogy ilyen környezetben dolgozni biztosan sokkal jobb, mint a négy fal között. - Hogy jöttek a sárkányok? - néz végül a nőre. Érdekli, tényleg kíváncsi a válaszra, ez nem csak olyan kérdés, amellyel terelni kíván. Szeretne többet tudni a nő ezen oldaláról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Túlzás lenne azt mondani, hogy Diában pillanatnyilag romantikus gondolatok akarnának megfogalmazódni, pedig lenne arra is hajlama, de hát ez most nem az a helyzet. Általában nem olyan szituációkba keveredik tho, ami igazából csakis egyedül az ő felelőssége. Akárki, aki most látná, aggódva nézne utána, a nevét sem tudja a másiknak, a villódzó fények közt talán még az arcát sem látta egyelőre tisztán, mégis követi. Az alkohol megkönnyíti a döntés, amúgy sem erős felelősségérzete fellazul, minden döntés könnyebb, ha csak sodródsz a helyzettel.
Hagyja kivezetni magát a tömegből, egy pillanatra még hátranéz, keresve valamelyik barátnőjét, akinek szólhat, hogy elmegy, de senkit sem talál a táncoló tömegben, hamar le is mond a csak impulzusként, hirtelen ötletként rátörő gondolatról.
A hoppanálástól kicsit megszédül, kuncogva dől oda Konrádhoz érkezés után, keze a férfi mellkasához simul. Egy szót sem beszélnek ezután sem, semmi indíttatása sem Diánának, sem Konrádnak, és egyelőre úgy néz ki, hogy kettejük elképzelései az este további részéről nagyon hasonlóan alakulnak. Nem pillant körbe, nem ez foglalja le most, a berendezés milyensége a prioritások listájának egy homályos hátsó szegletében pihen, a lakás helyett pedig egész mást fedezne fel szívesen.
A gyengéd érintések jólesőek és folytatásra sarkallják, nem is szégyenlősködik vagy tétlenkedik, ahogy ajkaik összetapadnak, ujjai nekiállnak kioldani Konrád ingének gombjait, egyiket a másik után. Megpróbálhatná színpadiasan széttépni, de amúgy ki csinál ilyet? Azt is kétli, hogy elég ereje lenne hozzá. Enyhén hűvöskés ujjai a férfi csupasz bőrére simítanak, mintegy szándékosan tükrözve Konrád mozdulatait, kitapintja a bőr alatt feszülő inakat, izmokat, belemosolyog a csókba, pimaszul hümment. Egész a nadrág korcáig és az övig kalandozik..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem kell kétszer mondani, hogy ne törődjek valamivel. Amúgy sem vagyok hajlandó több figyelmet fordítani, mint amennyi valóban szükséges, olyan dolgokra, amik cseppet sem érdekelnek. A srác meghívása, bár valóban indokolatlan, mert évek óta nem találkoztam a nővel, de az egómat simogatja, és ha már így alakult illik letenni a tiszteletemet, hogy a megjelent lányok éhesen és vágytól csillogó tekintettel nézzenek végig rajtam. Nem mondom, néhány lány a képzeletemben nagyon is jól nézne ki, ahogy kipirosodott arccal, kéjesen, suttogva nyögdécseli a nevemet, mert még többet akar belőlem. Majd később, majd máskor, most nem ezt a játékot játsszuk.
Mert pillanatok alatt kerül le rólam is, és Blackburnről is a ruha. Az összes valahol a földön landol, nem törődöm vele, csak az foglalkoztat kissé, ahogy az összes tekintet ránk szegeződik. Ellenállhatatlan mosoly kerül ajkaimra, miközben a minket stírölő tömegről esik vissza pillantásom a nőre, akinek tekintetében a várakozás minden mást elnyom. Ahogy eltávolodom tőle kapom fel rögtön karjaimba, a következő pillanatban hatalmas csobbanással érkezünk a vízbe. Széles vigyorral lököm fel magam a medence aljáról, fejemet felfelé fordítva dugom ki a vízből, hajamat hátra simítom, és amíg barnáimmal Myrát keresem, egy diszkrét kacsintást megengedek a még mindig minket szuggeráló barmoknak. Lehet nincs jobb dolguk, lehet csak féltékenyek, de ahogy látom a lányok alig várják, hogy átázott alsónadrágban kiszálljak a medencéből. Na, kérem, az Ombozi ékszer mindenkit érdekel, nem csoda, nem meglepő, az érdeklődést mindig bóknak kell venni. Óvatosan elmosolyodva fordítom hátra fejemet a nőre, hogy legalább valamennyire láthassam arcát, miközben halkan felnevetek és karjánál megfogva rántom magam elé, miután elhúzódik fülemtől.
- Ha én most innen kiszállok, a barátnőid elájulnak - intek fejemmel a lányok felé levakarhatatlan, hamiskás mosollyal. - De szívesen megteszem, ha ez a cél - biccentem oldalra a fejemet, ahogy a nő karját vállamra teszem, majd a másikat ugyanúgy, hogy kényelmesen tudjon helyezkedni. Nem tartom bilincsben. Még nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy laza csípőmozdulattal löki el maguktól a kocsit, amelybe annyira bele akarta pakolni a giccses vacakokat nem is olyan rég, hogy lenyűgözzön vele valakit, és amely most lazán gurul el tőlük, apró koccanással állítja meg egy polc széle és megáll. Senkit sem érdekel és jelenleg azt is elfelejtette, minek volt nála és ki miatt. Fejében eddig is a nő volt, de hogy nem azért, amiért most, ez biztos. Megfojtani, felpofozni, bármit, ami fáj, addig savazni, ameddig sírva nem fakad, faképnél hagyni és minden más. Ezek mintha sose lettek volna. Most őt akarja lenyűgözni, őt akarja kényeztetni, szép szavakkal, mindennel, amije csak akad. Ahogy a kezére fog, úgy erősödik benne az érzés és a vágy, úgy issza át a babona, amelyről alapesetben ódzkodna és tudja, mennyire veszélyes, mert tanult ember ő, de az is ismert, hogy miután elkap, nem ereszt addig, ameddig a másik nem akarja. És az igazság jelenleg az, hogy nem is akarja ereszteni. Nem érdekli, hogy a takarító, amely nemrég itt söprögetett, kis kocsiját tolva feléjük pillant és nem érti, hol vannak az indulatok. Mert ő közelebb húzza magához, finoman és gyengéden, óvatosan, mintha törékenyebb lenne a vázáknál. Hogy nem érdeklik valóban a virágok, amik elhervadnak, mert most csak a pillanat számít. És a vágyak. Szabad keze a törékeny derékra simul, ujjaival még így is magához láncolja, bőre belebizsereg a közelségbe. Olyasmi varázs ez, amit gyűlöl, mert nem ő műveli. Az illúziók mások, az elme irányítása főleg, ha ő csak az alapok ellen védekezik.
- Hova kívánsz indulni? - mintha csak arra vágyna, és vágyik is, hogy bárhova mehet, ameddig vele teszi. Mert őrjítő a táv, ajkaival a bőrét csókolni kívánja, akarja, nem bírja tartani magát sokáig. Nem, ez most nem AZ a vágy, nem teljesen. Ha tudná, ha ép esze, amely most mélyen sikítozik, időt kapna és teret, de nem, ez a lényege. Ő most teljesen más, ami. Egy más ember, akit nem ő alkotott. És ez rossz, még ha nem is tud róla. És jelenleg nem is akar.
- Ezer örömmel, a világ végére is – mosoly nyúlik ajkaira, gusztustalan vonásokkal, arcának talán nem idegen, de aki ismeri, meglepődne. Mi több. Nem. Ez nem ő, nem lehet ő. És mégis. Ahogy a nő nyújtózik, úgy kap merszet ő is, ujjai, amelyek derekát tartják, szorosabban fonódnak rá, közelsége – az erő – még jobban megcsapja és elszalad vele a ló.
- Ha kibírom addig... - szinte már üvölt a fejében a hang, hogy akarja, lehessen az övé. Menni fognak, de nem rest ajkaihoz hajolva csókot lopni, szinte már-már mohón kapni rá és kóstolni, bensője szinte felrobban rá, mintha sose érzett volna ilyet. És valóban, ennyire talán nem. Halk sóhaj, ahogy elválik, ha nem löki el, ha nem húzza vissza, ellép, hoz kézfejét finoman tartva teljesítse az akaratot, hogy kísérje. Lassú lépések, hogy ha repetázna, ha bármi mást kívánna, legyen idő rá. Vagy neki kell egy kis tér, mert még mindig mást akar. Teret, mindenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Miközben behuzigálom őt, mosolyogva hallgatom a saját maga meggyőzését. Ebbe nem nagyon szoktam beleszólni, mert még megváltoztatná a véleményét, és ha éppen jó felé tereli magát, akkor bölcsebb csendben maradni. Nem, nem utalok semmire, az én barátnőm egy egyedi tervezésű boszorka, és aki nincs ráhangolódva, annak érthetetlen is lehet. Pedig nem kell ám tiltott könyvtárban utána olvasni, csak el kell fogadni, hogy bármilyen őrültségbe beleránt, és bármilyen őrültségbe beleránthatod. Lehet, hogy nem is szeretném, ha nem ilyen lenne. A bagolyvásárlás pont nem ilyen, szerintem az az egyik leghasznosabb dolog az életünkben. Per pillanat.
- Vagy bepanten plusszal – nézek rá vidáman, mert nem tudom milyen a macskakarmolás fogakkal, de a bepanten plusz az nagyon hasznos mugli dolog. Márpedig én, mint a mugli dolgok híresen nagy szakértője nyitott vagyok mindenféle megoldásra, akár a Masa féle verzióra is. majd egyszer kipróbáljuk úgyis, ha nem megy ki a fejemből.
- Zsíííír – szerintem összecsillan a szemünk, már alig várom, hogy a hajamat birizgálja, meg szuper színekre fesse. Tőle nagyon másképp veszem, mint mondjuk Emmától, aki cukkolásként csinálja, Masától inkább jóleső érzés, mert tudom, hogy nagy szeretettel és beleéléssel csinálja, ahogy mindent. Közben lezsírozzuk az árat – mennyit zsírozok ma… - még a nyalókámat is odaadom, és úgy látszik, hogy megesik az eladónő szíve rajtunk. Mondjuk ez teljesen érthető, mert a nyalókáért jobban fáj a szívem, mint az összes pénzért együttvéve. Annyira nagyon finom volt. Szomorú szemekkel intek búcsút neki – nem, nem integetnek a szemeim – de a néni szerencsére kedves nagyon és kilenc baglyot vehetünk. Kilencet! Kihilehencehet! Ez nagyon tetszik Masámnak is és rám veti magát, én pedig a derekánál emelem meg azonnal és nevetgélve forgatom körbe, majd odasietünk a kilenc bagoly sarkába. Milyen jó név!
- Jó nagyo… oké, a kicsit is és odanézz, azt a szürkét, kérlek, én azt nem tudom itt hagyni – mutatok az egyik átlagos méretűre, aminek grafitszürke színe van. Hagyom még egy kicsit válogatni őt, és csak nézem, ahogy pörög, hát ilyenkor meg tudnám zabálni. Jó, ilyenkor is.
Megérkezik az eladó, aki megvárja, míg kiválasztjuk a madárkákat.
- A lufis nagyon tetszik – hátulról finom köhögés hallatszik, szóval az ne legyen az eladónő szerint. – Hát akkor… tegyünk magukra, rajtad lesznek a kisebbek, de legalábbmaximum négy és úgy fogunk hopphálózaton hazamenni. Szerintem ez kivitelezhető – vakargatom töprengően az államat. - Vaaagy... - derülök fel hirtelen - ...mindet rád kötjük és a te lábadra is kötünk egy madzagot, és én fogom annak a végét. Repülő Masa - elkerekedett szemekkel nézem a legkjedesebb lányt az életemben, hát ez milyen menő már?! Majd odasandítok a néni felé. Finoman bólint valmelyikre(!) és közben elindul felénk. Ó, jajj, mit tettem!
- Masa, ez tizenhárom, ha nagyon leszűkítjük… most mi legyen? – kezdek kétségbe esni, de ekkor az eladónő – best saleswoman ever – besegít. – Öhm, azt nem mondtam, hogy az és az és az… na meg az, nem eladó? – kérdezi kicsit zavart fejet vágva. – De hát, akkor választhatunk másikat helyettük? - szép volt, így kell okosan kérdezni Bence. – Na jó, akkor legyen az a kilenc Masa? Úgysem vihetünk többet - kicsit szomorúan állok a tény előtt, hogy csóringerek vagyunk. Remélem Masa megért most, legalább ennyit megmenthetünk. Odalépek hozzá és a fülébe suttogok. – Majd máskor is veszünk még – megpuszilom a fülét a végén, de ne úgy, hogy kiszakadjon a dobhártyája, csak a szélét. Tudom, hogy mindet hazavinné, és hogy honnan? Én is ezt szeretném.
- Nos, megvannak a madárkák? – belép a hölgy Masa elé, egy kissé határozottabban, és láthatóan szeretné, ha most már döntenénk. Én beharapom az ajkamat a fogammal, mert rohadtul izgulok. Végül vállat vonok magamban, még maradhatunk is válogatni, ha kell finomítani az elvivendő madarakon. Én próbáltam úgy választani, amelyik ugyan cuki, de láthatóan nem nagyon szeret itt lenni, legalábbis szerintem.