Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Mivel mostanában leginkább tanulni kellene, így természetes, hogy ahogy csak lehetett menekültem a szobámból, nem voltam az a tanulós típus. Bár, ami azt illeti, minden lépéssel amivel magam mögé utasítottam a Navinét egy kicsit bűntudatom lett, Vince biztos nagyon mérges lesz, ha bármiből is megbukok, anyuról, apuról nem is beszélve. Mindig azt mondják, hogy kövessem a bátyámat, hiszen ő remek tanuló, sokat olvas és minden iránt érdeklődik, bezzeg én. Én is érdeklődöm, csak nem a könyvek iránt, ami persze szúrja a szemüket rendesen, ha megtudnák, hogy nem tanultam, biztos nagyon mérgesek lennének.
Na de félre ezzel, gyorsan megvizsgálom magamat az egyik lovagi páncél tükröződésében a folyosón, megigazítom a fullcapemet, mert ez így trendi és egy stílszerű sasszével már állok is odébb, soha nem érdekelt igazán, hogy mások bolondnak, vagy furának néznek, már megszoktam..a mi családunkban valamiért mindenkinek eggyel több kereke van, mint kellene.
Ha már így elindultam, úgy voltam vele, hogy keresek valami elfoglaltságot, amihez társaság is jól jönne, csakhogy minden barátom tanult a könyvtár pedig nem az én terepem, mert ott csöndben kell lenni, az meg nekem nem megy. Így inkább a folyósokat róttam, kutatva egy-két ismerős után, akikre ráakaszkodhatok. Hát így láttam meg az ismerős alakot, aki kissé tanácstalanul bolyongott jó négy méterrel előttem, a semmiből tűnt fel, kicsit meg is lepődtem - pedig amúgy csak nem figyeltem oda, de sokkal varázslatosabb volt azt gondolni, hogy csak úgy odapottyant - de aztán gyorsan összeszedtem magamat és utána osontam. A terv az lett volna, hogy a hátára ugorva ijesztem meg, de tett egy éles kanyart jobbra, be a lélekszobába. Megtorpantam és oldalra billentett fejjel vártam, hogy mikor fog kirohanni onnan a meglepetéstől, de mivel ez nem történt meg, lassú osonó léptekkel mentem az ajtóhoz, pedig mellettem négyen is elmentek közben engem kiröhögve majd mikor odaértem belöktem az ajtó, kopogtatás nélkül természetesen. Belépni azonban nem léptem be, mert ismertem a szoba kis titkát. Az orromat megcsapta a narancs illata a zenétől pedig rögtön elkezdett járni a csípőm, így inkább nekidőltem az ajtófélfának és a látványtól hangosan felnevettem. Nem őt nevettem ki, hanem az egész helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Közeleg itteni pályafutása alatt az első éles vizsgaidőszaka és mivel nem sokkal jutott előrébb az "igen" és "nem" magyar szavaknál, úgy érzi lesz bőven nehézsége egyik-másik vizsgánál. Az igazgatóság biztosította róla, hogy vannak tanárok, akik a vizsgát idegen nyelven adják ki, ez némileg megnyugtatta, mégis ideges járt-kelt. Fenébe mindennel, ez valahogy nem az ő hónapja, pedig amúgy...
Boldog, nagyon, de tényleg. Jeremy, ennél jobbat nem kívánhatott volna szülinapi ajándéknak, minthogy már az ő oldalán tartózkodik a nagy iskolai nyaraláson. Bár hozzá kell tenni attól nem volt boldog. azt a meleget, azt a sok vizet nem neki találták ki. Belegondolva még mindig a hideg rázza az úszástól, de egészen sokra jutott Kornéllal. Meglepő módon jobban áll ezzel, mint a magyar nyelvvel, pedig azt hány éve veri belé szavanként háztársa? Mindegy is.
Kis nyugalomra van szüksége, no meg arra, hogy kicsit szorgalmaskodjon. Két LLG könyv pihen a kezében, pár jegyzet, n meg egy füzet, amiben egy halom magyar kifejezés van, de egyet se tanult még meg. Egy ideig bóklászik, mire sikerül benyitnia egy szobába, aminek a közepén már valaki olvas. Nagy szemekkel bámul és most hirtelen azt sem tudja mit csináljon, angolul kezd bele végül.
- Elnézést. Zavar ha leülök én is készülni?
Reménykedik benne, hogy pozitív választ kap, mindenesetre közelebb lép és addig is a cuccait az ablak alatti kanapérészhez viszi majd a párkányba pakolja. Ezután teljesen természetesen folytatja, még mindig angolul a társalgást, bele se gondolva, hogy a másik ebből esetleg alig ért valamit. Kornél azt mondta sok itt a külföldi, mért ne abba futott volna?
- Mit olvasol ennyire?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Gareth jól mondta - a gondolkodásmódunk homlokegyenest különbözik. Mikor erre emlékeztetett, jöttem rá, hogy nem hibáztathatom azért, mert máshogy gondolkodik, mint én, vagy más úton jut el az eredményig. Emberek vagyunk. Erre néha furcsa rájönnöm.
- Majd... megszokom. - mondtam végül. - Igyekszem megérteni a gondolatmeneteid. - Csak én néha túl lekorlátolt vagyok ilyen szabad gondolkodású emberekhez, de ezt már nem mondtam ki hangosan.
Nehéz volt számomra elfogadni, hogy mindenképpen muszáj lesz tudatosítanom, hogy mi történik bennem. Az önismerettől, mint olyantól eléggé tartottam (ezért is utálom ennyire azt a tantárgyat), mert féltem megismerni önmagam, féltem, hogy mit találok odabent. Hogy olyan érzelmekre akadok rá, amiket nem tudok kezelni, olyan jellemvonásokra, amiket nem kívánok magamba, és amiket nem tudok megváltoztatni. Ezeket az amorf késztetéseket pedig csak és kizárólag úgy lehet megérteni, ha van némi önismeretem - élni is csak így lehet igazán, mert ha tudom, hogy egyes kitöréseim, vagy érzelemhullámaim miért is keletkeznek, könnyebb elfogadni is azokat. Múltbeli események? Vagy megragadt gondolatmenetek? Kis kori élmények? Fogalmam sincs, miért féltem ennyire attól, hogy legalább önmagamat megismerjem, ha már másokat úgysem fogok...
Sok dolog nehezedne rám? Nem tudom. Annyira kicsi problémák is lehettek ezek - esélyes volt, hogy csak én nagyítom fel az élet mindennapi dolgait, csak én nem tudok feldolgozni olyan dolgokat, mint az esetleges érzelmeim vagy álmaim... Mint hogy van valaki, akire támaszkodhatok, akiben megbízom annak ellenére, hogy kilenc éves koromban megfogadtam, hogy senkinek sem fogom kiadni magam; egészen eddig sikerült is. De Gareth áttört valamit. Ezt is fel kellett dolgoznom, azt hiszem, de talán ez volt a legkisebb baj amellett, hogy Sebby... Sebby egy olyan személy volt számomra, akinek a jelenlétében sosem tudtam semleges maradni. Ő az első ilyen ember. Eddig minden emberi kapcsolatomban képes voltam megtartani azt a bizonyos két lépés távolságot, tudtam érdektelen maradni és objektív, ha úgy kellett szemlélődnöm, de Sebbyvel kapcsolatban egy pillanatig sem tudtam objektíven vizsgálódni. Egy percig sem. Először nagyon utáltam, aztán meg... aztán meg? Fogalmam sincs.
- Nem tudom, hogy sok dolog-e, vagy csak én nagyítom fel. - böktem ki, miközben Garethre pillantottam. - Nem tudom, mennyire normális, hogy ilyen dolgokon gondolkodom ennyit. Úgy értem, nem tudom, ez mindenkinek ilyen jelentős-e, vagy csak én csinálok ügyet belőle. Mert lehet.
Furcsa, hiszen Seth jelenlétében valahogy mindig olyan dolgokra jövök rá, amikre egyébként sosem tudnék - nagyon inspiráló gondolkodásmódja volt, még ha nem is értettem mindig igazán. Segített új nézőpontokat meglátni - pont úgy, mint ahogy most is, hogy a Madagaszkáros dologról beszéltem. Miközben formáltam a szavakat, jöttem rá a megoldásokra, a kis megoldóképletem tökéletes válaszaira - talán egy kicsit fel is csillant a szemem a zavar mellett, hiszen sikerült megtalálnom egy kérdésre a választ, amin sokat gondolkodtam. A hozzám hasonló embereknek ez akkor is öröm, ha ilyen, számukra kellemetlen témában is találnak választ - de akkor az önismerettől miért félek? Azt hiszem, azok más jellegű kérdések lehetnek, mint ezek. Önmagammal, a benső énemmel kapcsolatban sokkal nehezebb válaszokat találni, mert sokkal komplexebbnek tartom, lévén sosem engedem a felszínre, ezért néha még azt sem tudom, milyen is vagyok én magam. Mármint, néha fogalmam sincs róla. Abszolút semmi.
Nem lepődött meg, nem ítélt el, és nem értett félre, pedig magyarázatom elég zavaros és félreértelmezhető volt - nagyon örültem ennek, egy nagy kő esett le a szívemről. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon miért kaptam én magam mellé ezt a testvérpárost, hogy vajon milyen jó dolgot követtem el az életemben, ami miatt most ez jár. Mert igen, Sebbyt is abszolút jó dolognak tekintem az életemben, akármennyire is összezavar és benső feszültséget okoz - Sebby egy olyan ember, akit ha nem ismerek meg, vesztek valamit. Gareth hasonlóképpen - egy teljesen más gondolkodásmóddal rendelkező ember, akitől rengeteget tanulhatnék, aki valamiféleképpen példát mutat számomra, még ha ezt nehéz is így kimondani.
Nevet adni nekik - attól olyan valóságossá válna az egész. Bár talán jobb lenne ilyen nevekbe kapaszkodni, mert talán adnának valamicske támpontot, de ezek egyelőre annyira árnyaltnak tűntek számomra, hogy képtelen lettem volna mindegyiket nevesíteni, mert életem végéig "jegyzetelhetném" ezeket, akkor sem találnék mindenre külön szót. Vagy talán egy szó sok érzelmet is magába foglalhat. Elvégre szeretni is sokféleképpen lehet, vagyis azt mondják. Utálni is. Ezt már ismerem.
- Ha nevet adok neki, valóságos lesz. - nyilvánítottam ki. - Tudod, nem tudom, hogy mennyire akarom, hogy ezek valóságosak legyenek. De, tudom. Nagyjából semennyire. - mondtam halkan, s észre se vettem, hogy hangom remegett. Féltem. Azt hiszem. - Mert mi van, ha én érzek késztetést bizonyos dolgok vagy emberek felé, de például lehetetlenség lenne esetleg... szóval, mi van, ha van egy bizonyos késztetésem, mondjuk hogy... - nyeltem egyet. Nem mondhattam ki, amit akartam. Nem lehet igaz, hogy ilyeneken jár az agyam. Nem akarhatom, hogy Sebby akarja, hogy megöleljem például. Nem.
Kifújtam a levegőt, lassan lélegeztem, s ez alatt megpróbáltam összeszedni a gondolataim, nem sok sikerrel. Valahogy annyira csapongtam - valószínűleg a fáradtság, illetve a gondolataim mennyisége is hozzájárult ehhez -, hogy már nem tudtam témánál maradni. Illetve de, de csak egy téma körül járt az agyam folyamatosan... minden egyetlen témának az alfaja, minden egyetlen dolog körül forgott most a fejemben, bármennyire különböző gondolatmeneteket és önelemző monológokat is nyomtam a fejemben. Minden Sebbyből indult ki, és ez megrémisztett.
- Mi van, ha olyan késztetésem van, amit nem lehet teljesítenem? Mert valamiért... mert mondjuk... Vegyük példának, hogy meg akarom... hogy meg akarok ölelni valakit. De ő nem szeretné. Jó, értem, hogy akkor nem fogom. De... de ezek... más késztetések, mint... mint amiket eddig ismertem. - fejeztem be végül, magamat is teljesen összezavarva.
Mire gondolhatott itt a költő? Mármint, most magamra célzok, bár költő a legkevésbé sem vagyok. Mire is gondolok most pontosan? Arra, hogy olyan késztetéseim vannak, amiket eddig még nem tapasztaltam. Sebby irányába. És... várjunk, mire is akarok én pontosan kilyukadni ezzel? Lehunytam a szemem, és ujjaim megtalálták az orrnyergeim. Nem tudtam, mire is gondolok. Mások ezek a késztetések, de nem tudtam, miben, és ez nyomasztott, zavart, feszélyezett. Sejtettem, hogy miben, de arról az opcióról egyszerűen nem akartam tudomást venni...
Egy pillanatra talán el is felejtettem az egészet, mikor hozzábújtam Garethhez, tehát a mozzanat elérte az egyik célját, hogy lehorgonyozzak pár percre. Bár karjaimat olyan lazán tartottam, hogy lehetséges volt, hogy a másik nem is nagyon érzi, mégis, a fejemet odafúrtam a nyakába, s így ültünk egy darabig, amíg meg nem szólalt. Egy ideig még nem voltam hajlandó felfogni ezt, csak azzal törődtem, hogy Gareth finoman ringatni kezdett, én pedig tudtam hova bújni. El tudtam bújni egy kicsit. Nagyon rég nem csináltam ilyet, felemelő érzés volt valahogy.
Csak akkor értettem meg, mit mondott, mikor már elhúzódtam tőle, akkor viszont sokkolt, főleg az utolsó mondat.
- Más! - csattantam fel, bár ez esetemben csak azt jelenti, hogy normál hangerővel szólalok meg. - Más! Hát pontosan ettől félek én is! - mondtam még mindig emelt hangerővel. Azt hiszem, Gareth akkor nem értette meg a probléma jelentőségét. Nem tudta, kiről beszélek, ez tény, de... oké. Talán én nem értem, amit ő akar mondani, vagy ahogy ő látja a dolgokat. Azt hiszem, Gareth szerint egyáltalán nem baj, ha valaki iránt érzünk valamit. Engem pusztán ez a gondolat is megijesztett, de az, hogy esetleg ez a személy Jared legyen, egyenesen kiakasztott és az őrületbe kergetett lassanként. Mert igen, volt valami halvány benyomásom arról, hogy elképzelhető, hogy ez a helyzet, de nem akartam tudomásul venni, egyszerűen nem. Tajtékzottak bennem az érzelmek.
- Csak egy álmom volt, de az is éppen elég volt. Mert... túlságosan akarok megint olyat álmodni, érted? - kérdeztem kétségbeesetten, bár ez inkább afféle költői kérdés lehetett, hiszen meg sem várva a válaszát folytattam. - Nem feltétlen olyat, oké. De... azt is szeretném, hogy ez az álom ne csak a fejemben létezzen, és ez kiakasztó. Mert ez félelmetes. Mert kiszolgáltatott egy érzés. És mert... Akár objektíven, akár szubjektíven nézem, nem szabadna.
Kezem valahogy Garethébe került egy kis idő múltán - először kétkedve fogadtam az érintését, akármennyire is bújtam hozzá az előbb, de végül elfogadtam, s egyáltalán nem ellenkeztem. Simítása nyomán megjelent valami a kezemen, valami fénylő - madárlábnyom... Összevont szemöldökkel néztem az apró léptek lenyomatára, majd Gareth kezére pillantottam, és beugrott. Lesokkolódva pillantottam ez után a kezemre, melyen még mindig ott voltak a nyomok, s csak néztem őket, de úgy, mintha megkaptam volna életem ajándékát. Sejtettem, hogy Seth mit szeretne ezzel mondani szavak nélkül, és megálltam a "miért" kérdés feltétele nélkül a dolgot - csupán annyit tettem, hogy végigsimítottam a saját nyomaimon, aztán Garethén, amennyiben megengedte, hogy odahúzzam magamhoz a kezét.
- Tényleg így gondolod? - kérdeztem végül nagyon halkan, utalva ezzel arra, hogy számomra az volt az üzenet, hogy "közénk tartozol". És ha most eltekintünk attól, mekkora kavarc van a fejemben Sebby kapcsán, akkor ez egy olyan kötelékbe való befogadás volt, amiről életemben nem mertem volna álmodni; egy testvéri kötelék, amiben nekem egyke árvaként sosem volt részem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Nincs abszolút mérce. Ami valakinek meg se kottyan, mást a földre teríthet. Ha számodra teher és sok, akkor a magad módján kell megbirkóznod vele, a saját tempódban.-*Utalt vissza. Ő nem a saját problémáihoz mérte másokét, hanem az adott emberekhez és különbséget tudott tenni nyafogás és tényleg komoly gondok közt. Van, amikor valaki pontosan tudja, mit kellene tennie, csak valamilyen okból fél vagy lusta lépni, az ilyen helyzetekkel ritkán foglalkozott, Ricsinél viszont elemi, alap dolgok is hiányoztak a problémamegoldó eszköztárból. Miután megtudta, hogy árvaként nevelkedett - és valamilyen oknál fogva Márkot sem engedte közel - értette, hogy ezeknek megmutatására, pótlására neki lehet esélye. A fiú minden létező eszközt felhasznált, hogy egyedül próbálja megoldani a gondjait - csak fel kellett neki kínálni őket.*
- Most is valóságos. Attól, hogy nem veszel róla tudomást, az elefánt a szobában van.-*Ez a mugli mondás nagyon megtetszett neki, amikor olvasta és kifejezőnek tartotta - olyan helyzetben, amikor van egy megoldásra váró probléma, amit a jelenlévők ignorálnak, tényleg mintha egy nagy, ormótlan lény jelenléte nehezedne rájuk. Az érzések pont ilyenek, névvel vagy név nélkül, ha nem foglalkoznak velük és figyelnek rájuk, a legrosszabb pillanatokban csaphatnak aztán le, hogy emlékeztessék az embert a jelenlétükre.*
- Lassíts.-*Tanácsolta, ahogy Ricsi túl hirtelen próbálta szinte erőszakkal szavakká szaggatni a gondolatait. A fiú kicsit elhallgatott, szabályozva a légzését és látta rajta, hogy egyre fáradtabb, de akármi is marja belülről, nem és nem hagyja nyugodni. Leginkább félelemnek nevezte volna.*
- Szeretted volna, hogy megöleljelek, amikor először találkoztunk?-*Kérdezte egyszerűen és mindketten tudták, hogy a válasz "nem". Ricsi nagyon tartózkodó volt ilyen gesztusok terén és tudta, hogy nem kis jelentőséggel bír a puszta tény, hogy valakihez hozzá szeretne érni, de nem mer.*- Vannak, akik könnyebben fogadnak érintéseket, vannak, akik nehezebben. Különbség lehet azonban két ölelés közt is. Ez nyomaszt?-*Kérdezte végül, úgy döntve, jobb lesz, ha rövid, egyértelmű kérdésekkel próbálja irányítani kicsit a beszélgetésüket és a másik tépelődését, hogy kiterelje abból a gondolatmókuskerékből, amiben forgott. Már az is haladás, hogy a másik hozzá mert bújni és pár percre ellazult, szinte rongybabaként csüngve rajta, de Ricsi nem engedélyezett magának túl sok időt így sem. Túl hirtelen, túl viharszerűen söpört rajta végig a sok indulat, s a nyugalom után egyszerre szinte kiabált, egyszerre kimondva az egész gyökerét jelentő problémát. Kint volt. Talán észre sem vette.*
- Tudsz rajta változtatni?-*Vetett ellent, szinte puhán.*- Vissza tudsz menni az időben, meg nem történtté tenni, törölni az emlékeidből és örökké elkerülni a másikat?-*Folytatta, szelíden, de könyörtelenül sorolva a lehetőségeket.*- Mert ha nem, nem marad más, mint elfogadni. Hogy vonzó, hogy megfogott, hogy szeretnél tőle valamit. Utána pedig el kell döntened, mihez kezdesz.-Nem könnyű elfogadni, amikor az ember alulmarad valami ilyennel szemben, amikor racionalitását megkerülve, kéretlen és akaratlan ennyire mély benyomást tesz rá valaki, akit talán meg sem akart vagy tudott igazán ismerni. Mégis, elég volt egy apróság, egy részlet, egy foszlány, valami, ami megrezdített a lényükben valamit és beleette magát. Ricsi pedig még messze járt ettől, ha elismerni is alig volt hajlandó.*
- Értem.-*Halkan, tömören, egyszerűen felelt, ahogy a másik háborgása hullámokként zúdult rá, végtelen nyugalommal nézve a másik szemébe. Keresztül ment ezen, talán nem ennyire intenzíven, elvégre egyetlen találkozás szülte az álmait, de ettől még megviselte és nem egy, nem két álmatlan éjjelt köszönhetett annak, ha ébredés után tovább kísértették a képek. Ő már tudta, hogy az ember képtelen teljesen elengedni valami ilyet addig, amíg nem tett egy, legalább egyetlen próbát arra, hogy magáénak tudhassa vágyai tárgyát. Tudta, hogy nem fog véget érni, amíg legalább egyszer nem látja újra és győződik meg róla teljes bizonyossággal, hogy az álmai csak álmok, morzsányi valóság nélkül. És nem mondta, hogy nincs valami mélységesen kétségbeejtő ebben a kiirthatatlan reményben.
Hagyta, hogy Ricsi tétován átrajzolja a tenyerében megbúvó mancs körvonalait, ahogy a fiú lassan megértette az üzenetét. Nem véletlenül hasonlította madárhoz, sokszor tűnt olyan esetlennek és tépázottnak, mint egy fészkéből kipottyant fióka, de volt benne valami több is. Talán a rút kiskacsa hasonlata?*
- Játszanék veled? -*Visszakérdezett, mert bármit is mondott volna, ha a másik magában válaszolja meg a kérdést, nagyobb súlya van. Ő elfogadta Ricsit, talán mert hosszú idő után egy következő lépést jelenthetett önmaga elfogadása felé is. Ki nem mondott félelmeik nagyon hasonlóak voltak, még ha ezt a Rellonos nem is sejthette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nincs tempóm. Lehet, hogy nem állok késze problémákat feldolgozni? Vagy csak nagyon lassan...? Fejemet a kezembe temettem, majd a hajamba túrtam, mikor eltelt egy kis idő, és felnéztem Garethre. A saját tempómban fogom, vagyis igyekszem. De... én ezt nem akarom feldolgozni. Ezt nem. Ennek a problémának léteznie se kéne...
Szavai első körben lesokkoltak, mert nagyon igazak voltak - ez a probléma létezik attól még, hogy nem akarok róla tudomást venni. Márpedig én nem akarok. Túl nehéz. Túl sok problémával jár, túl sok kérdéssel és önfelfedezéssel, túl sok bonyodalommal és feszültséggel. És én ezt nem akarom. De nagyon nem. Szavak sincsenek rá, mennyire félek ettől, mert valljuk be, félek. Gyáván elfordulok a problémától, ahelyett, hogy foglalkoznék vele, s ennek olyan következményei lehetnek... bele sem szeretnék gondolni. Minden este álmok fognak gyötörni, gondolatok, amiknek folyamatosan Jared lesz a középpontja, mint most. És ez... nem jó.
- Szeretném kizárni az elefántot a szobából. - folytattam Gareth (meglepően találó) hasonlatát. Szerettem volna, hogy az "elefánt" egyszerűen csak eltűnjön, de amikor ezt kimondtam, már akkor tudtam, hogy ez sajnos nem ilyen egyszerű. Pontosan tudtam ezt, meg azt is, hogy Seth is fel fog erről világosítani, de muszáj volt kimondanom ezt, mert jól esett letisztázni legalább a célomat, ha már az okokat nem tudtam.
Lassítottam. Lélegeztem. Semmi gond. Ezzel a két szóval persze hazudtam magamnak, de meg akartam próbálni, abban reménykedtem, hogy elhiszem magamnak, hogy nincs gond. De persze nem. Éreztem, hogy baj van. Szívem gyorsan dobogott - egyedül az mentett meg, hogy már este volt, és ilyenkor már lassabb a pulzusom egy kicsit.
Gareth kérdésére csak meglepve néztem rá, s azonnal tudtam, hogy a válasz "nem". Én nem vagyok ez az ölelgetős fajta, illetve nagyon ritka, ha valakinek hagyom, hogy megöleljen - az meg, hogy én ölelek meg valakit, egyenesen csodának számított. Seth folytatta, a válaszomat nem várta meg. Ismét kérdést tett fel, aminek hatására csak néztem magam elé, még a szemöldökömet is összevontam.
- Igen. - mondtam végül egy kis csönd után. Van különbség aközött, ahogyan Sebbyt ölelem meg, és ahogyan Sethet. Nyomasztó különbség. Sóhaj szaladt ki a számon. Nehéz. Nehéz ez az egész nekem. Nem vagyok hozzászokva ilyen jellegű problémákhoz.
Seth kérdései pofon csaptak. Hatalmas szemeket meresztve néztem rá, mikor sorolta, miket nem tudok megtenni, hogy nem tudom megoldani a problémát. Ezt tettem volna a legszívesebben; eltüntettem volna még az emlékét is ennek az egésznek. De nem tehettem, mert egyszerűen nem volt lehetséges anélkül, hogy ne drasztikus megoldásokhoz fordulnék.
Elfogadni, hogy vonzó, hogy megfogott. Hogy szeretnék tőle valamit. Ezek a szavak olyan súlyosak voltak, hogy olyan volt, mintha valami a gyomromban ért volna talajt. Tekintetem a földre kúszott, és csak néztem magam elé, aztán lehunytam a szemem. Sebby. Egy olyan ember, aki vonzó. Megborzongtam, olyan élesen eszembe jutott az arca, meg úgy mindene. Felborzolt bennem valamit. Megfogott. Mivel? Fogalmam sem volt.
- Te hogy csináltad? - kérdeztem még mindig csukott szemmel. Azt mondta, ismerős neki a helyzet. Valamit neki is lépnie kellett. - Hogy dolgoztad fel?
Megkérdeztem, mert szerettem volna kapni egy megoldókulcsot ehhez az egészhez, bár ezt a saját magam módján kell csinálnom, az én tempóban. Tudtam ezt, de kapni szerettem volna egy támpontot. Valamit. Bármit. Egy szalmaszálat, amibe kapaszkodhatok. Elsodort ez az egész, elsodort Sebby maga. Ez ijesztő volt. Mintha teljesen elvesztem volna.
Madárlábnyomok, olyanok, amik egyszer el fognak tűnni az illúzió miatt, de immár örökké megmaradhatnak az emlékezetemben. Egy madár lennék? Megmosolyogtatott ez a hasonlat, hiszen amikor ott voltam a tükörvilágban, akkor együtt repültem egy hatalmas sassal, és tényleg madárnak éreztem magam. Fantasztikus volt... olyan szabad voltam.
- Köszönöm. - motyogtam, majd laza ökölbe szorítottam a kezem, és úgy tettem, mintha zsebre raknám a lábnyomokat. Velem lesznek. Sethék velem lesznek, és ez egy kis nyugalommal töltött el a káosz után.
Ásítottam egy hatalmasat, majd Garethre pislogtam, és megdörzsöltem a szemem, végül pedig felnéztem a csillagos égboltra, illetve az illúziókra, ha még ott voltak. Aludnom kéne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

- Kicsit akkor, mint a macskák, bár azok inkább istennek képzelik magukat, sokszor az a gyanúm - morfondírozok félhangosan azon, amit éppen kijelentett. Van benne igazság, többet azonban inkább macskához van szerencsém, mint bagolyhoz, huhogó tollcsomóból ugyanis sajáthoz nincs szerencsém, soha nem is volt. Mindig is iskolai baglyokkal küldtem levelet, az otthoni mintapéldány szétszeretgetése pedig anyáról lányára szálló hagyomány, ez idő tájt a Regié a megtiszteltetés, hogy alkalomadtán kopaszra simogassa. Javaslatát nem kell megismételnie közben, besegítek ám szívesen, végtére is ezek a madarak is megérdemlik a törődést.
- Úgy szeretnek, majd megesznek - állapítom meg vigyorogva, amikor a kis torkos bagolynak nem elég az eledel, még a lány kezébe is belecsíp, közben pedig megsimogatom az engem kiszemelő másik kis kelekótya tollast.
- Na, még a végén itt kiderül, hogy kis vérengző fenevadak ezek a pöttöm tollcsomók - adok még egy kis eledelt a bagolynak és simogatom aztán máris tovább szabad kezemmel, miközben másik tenyeremből éppen vígan falatozik, hadd érezze a törődést. Közben zseniálisnak tűnő ötlet pattan ki a fejemből, mégpedig egy bagolysimogató egyleté. Jót tenne egyik-másik magába forduló, 'engem senki se szeret' jelmondattal lézengő egyénnek, a baglyokról nem is beszélve. Na jó, nem tudom, hogy a bagolysimogatás is van-e olyan hatással, mint a terápiás kutyák bevetése az ilyen gondoknál, de miért ne lehetne? Nem hallottam még az ellenkezőjéről sem.
- Beajánlhatnánk Zójához is terápiás célzattal. Hm, Bagolysimogató Egylet... bé-es-e... ááá, furán hangzik. Legyen BEGy. Komolyan gyárthatnánk hozzá plakátot is, meg toborozhatnánk embereket. Biztos akadnának jelentkezők, ha tudnák, hogy mennyire jó dolog baglyokat simogatni - jelentem ki nagyon is lelkesen. Kicsit úgy érzem magam ettől, mintha most feltaláltam volna a spanyol viaszt, hiába tudom, hogy nem így van. Szórakozottan megvakargatom a tarkóm, és amint a töpszli kis bagoly felreppen a helyére - gondolom, jól lakott -, újabb baglyot simogatok meg. Igaza van a kolleginának, nem tudom eldönteni, melyikünknek tetszik jobban, a bagolynak-e vagy nekem, hogy éppen kitartóan simogatom a tollait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Návay L. Viktor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem mondta ki a nyilvánvalót, hiszen mindketten tudták, hogy az elefántot nem lehetett örökre kicsukni. Vissza fog jönni. Vagy lesz egy másik elefánt. Ami esetleg majd széttöri az összes ajtót. Kizárni ki lehet, azonban a megoldatlan problémák visszatérnek, újra és újra, egyre dagadva, egyre terjeszkedve és rátelepednek lassan az ember életének minden részére. Egy idő után aztán mindenhol elefántokat lát.
Ahogy a fiú hozzábújt, egészen csendesen és nyugodtan beszélt hozzá, tudva, hogy szinte csüng a szavain és szükségtelen megemelnie a hangját.*
- Az érintéseknek, akár a szavaknak, rengeteg árnyalata van, mert arra teremtették őket, hogy üzenhess velük. Ha hagyod, hogy mások érintsenek és te is megpróbálod, rá fogsz jönni és meg fogod érteni, mitől más egy-egy mozdulat. Közelebb kell engedni hozzá az embereket, többet kockáztatni, de többet is meríthetsz belőle.-*Nem kérdezett rá, mi a különbség a két ölelés közt, csak elindított egy újabb gondolatkereket, hogy őrölje szép lassan válaszokká a kérdéseket. Az ösztönök nyelve logikával nehezen megfejthető, ám nem lehetetlen, ha az ember nem nehezíti tiltakozással és kapálózással a saját dolgát.
Ricsi szinte kétségbeesett szemekkel nézett rá, mint egy állat a fényszórókba meredve, az út közepén megdermedve. Nem kerülhette el az ütközést, ebben a helyzetben a szembesülést azzal, hogy ha csak nem akar erőszakot tenni a saját elméjén és lelkén, nem törölheti ki csak úgy ezt a problémát, forrásával együtt. Aztán tekintete a földre siklott és ellenállása alighanem most tört meg, ha csak magában is, de elismerve a tényeket. A kérdésére Seth elmosolyodott és volt ebben a gyűrött görbében valami, ami leginkább beletörődés és valami súlyos elegye volt. Talán egy hangyányi védekező gúny is meglapult benne, saját maga irányába, mintha arra vértezné magát, hogy kinevetik.*
- Olyan ember kísért, akivel egyetlen egyszer találkoztam, évekkel ezelőtt. Sokáig megpróbáltam száműzni mindent, minden gondolatot, álmot, de van, amikor az okklumencia sem segít.-*Nem kis gyengét fedett most fel, még ha nem is mondott semmi konkrétat, de pusztán elismerni, hogy van, ami kifog rajta, olyasmi, amit talán jó, ha a másik hall. Függetlenül attól, milyen erős valaki, mindig lesznek dolgok vagy személyek, akik erősebbek nála - és ezeknek is lesznek gyengéik.*- Aztán elfogadtam, hogy olyasvalamit adott nekem abban a pár órában, amit nem tudok - és  most már nem is akarok - eldobni. Szeretnék még vele találkozni...-*Hangja itt elhalkult, kissé tűnődővé vált és tekintete valahova Ricsi mögé kalandozott egy pillanatra, aztán már nem fejezte be a gondolatot. Visszatért a kérdéshez.*- Újrapörgettem és elemeztem. Tudni akartam, mi az, ami vonzott benne, mert akármi is legyen, hiányzik nekem. Úgy gondoltam, hogy ha ugyanazt, vagy legalább annak az árnyékát megtalálom másban, aki kevésbé elérhetetlen, akkor megnyugszom. Az értéket kerestem, nem próbálva ilyen-olyan ürüggyel semmissé, jelentéktelenné tenni, mert nem volt az.-*Nem tartott a kezében semmiféle kulcsot, nem ismerte a megoldást. Nem kínált kényelmes és egyszerű kiutat ebből, az ilyesfajta érzések nem tűntek el csak úgy, kiirtani őket pedig lehetetlennek bizonyult.*
- Idővel elkezdtek elmosódni a vonásai. Minden, ami nem elég fontos, ami nem lényeges, homályosodik. Nem tudom, lesz-e még módom keresni és megtalálni, de ha még akkor is úgy emlékszem a szempárra, mint most, akkor keresni fogom. Hogy így vagy úgy, de lezárhassam ezt.-*Nem mondta ki, de egyértelműen ott rezgett ebben, hogy többet szeretne, többet kusza álmoknál és összekuszáló ébredéseknél. Bizonyosságot.
Sikerült előcsalnia egy apró mosolyt és az, ahogy Ricsi ujjait tenyerére szorította, végtelenül aranyos gondolatnak tűnt, zsebretenni a lábnyomokat és úgy őrizni, mint egy titkos kincset. Annyira őszinte... Énje egyik része még mindig, újra és újra elemeire szedte a fiú minden egyes rezzenését, a másik azonban egyre biztosabban tudta, hogy megbízhat benne és nem fecsérli hiába a törődését - és szeretetét - méltatlan emberre.*
- Ha itt nagyobb biztonságban érzed magad, aludj nyugodtan. Felvonok egy illúziót és senki sem lát meg, ha be is néz az ajtón.-*Ajánlotta fel, megsimogatva a kócos fejet - a mozdulat puha volt és nyugtató, miközben az eddig köröttük repkedő lények lassan leszálltak a kanapé szélére, apró, világító gombák és parányi páfrányok képét öltve. Úgy szegélyezték a bútort, mint egy miniatűr erdő, finoman derengve a sötétben, szinte csalogatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Gareth szavai olyanok voltak számomra, mintha kimondta volna a legnagyobb félelmeim egy részét - mintha rátapintott volna a gyengeségeimre, akarattal hozva fel, bár jó szándékkal, hogy változtathassak rajtuk, legalábbis ezt feltételeztem. Mégis, mikor azt mondta, hogy nyitnom kell az emberek felé, nagyot nyeltem. Nyitnom. Nekem. Na ez az, amitől gyakorlatilag páni félelem öntött el, s összezavarta a gondolataimat, olyannyira, hogy légzésem is egyenetlenné vált. Nyitnom valaki felé, megbíznom benne, hagyni, hogy megérintsen? Felfedni egy részem, esélyt adván ezzel arra, hogy kihasználjanak? Hogy gyengének lássanak? Más dolog ugyanis, ha gyenge vagyok, de senki sem látja. Hazudok vele egy kicsit magamnak is, ezt tény, hiszem az emberek rólam alkotott képe nem fog megegyezni az általam vélt képpel, de... sokkal jobb, mint felfedni magamat valaki előtt, ezzel esélyt adva arra, hogy hazudjon, hogy romba döntse a lelkem egy részét (ha van nekem olyanom egyáltalán).
- Közel engedni... - ismételtem elszorult torokkal. - Nem. Nem. - csupán ezt tudtam kinyögni, gyerekes védekezőmechanizmusom teret nyert, ahogy masszívan tiltakoztam ezzel a két elhaló szóval. Nagy levegőt vettem, úgy pillantottam fel Garethre, s pár pillanat után meg is szólaltam. - Nem akarom. - mondtam immár sokkal határozottabban, mint az előbb. - El se tudom képzelni... hogy valaki megismerjen engem. - Megismerjen engem azáltal, hogy hogyan reagálok az érintésre, hogy milyen érzés számomra egy fizikai kontaktus. Megismerjen engem azelőtt, hogy én megismerném önmagam. Ha ennek az az ára, hogy fogalmam sincs, mit érzek, én... nem mondhatom azt, hogy legyen, természetesen. Mert ezt én sem engedhetem meg magamnak, hogy káoszt hagyjak a saját fejemben. De az, hogy valakit közel engedjek magamhoz, a szó legkomolyabb értelmében halálra rémített - még a szívem is irtózatos tempóban kezdett verni e felvetés hatására.
Nem talált süket fülekre Gareth javaslata, vagy inkább megoldókulcsa. Egyáltalán nem, ugyanis innentől kezdve az agyamba fészkelte magát a gondolat, hogy talán hagynom kéne, hogy valaki esetlegesen megérintsen, meg ilyesmik, de akkora gátlásaim voltak ezzel kapcsolatban, amin még én magam is meglepődtem. Miért is félek ennyire attól, hogy valaki megérintsen? Mert logikusnak tűnik, hogy a megismeréstől tartok, de az érintés, főleg, ha Sebbyre gondolok, borzalmasan megijesztett.
Elfogadni, hogy vonzó. Hogy valamivel megfogott. Hagynom kéne, hogy megérintsen...? Gyomrom görcsbe rándult, mellkasom pedig elnehezült Seth józanító verbális pofonjai nyomán. Mivel fogott meg? Megfogott egyáltalán? Igen. Erre tudtam a választ, természetesen, mert eddig is igencsak nyilvánvaló volt, csak nem akartam észrevenni.
Felpillantottam, mikor elkezdte mesélni a saját tapasztalatát ezzel a dologgal kapcsolatban - reménykedtem, hogy talán leszűrök belőle valamit, valami könnyebb utat esetleg, vagy egyszerűbbet, vagy legalább egy kicsit mást. Újrapörgette, elemzett, egyetlen találkozás, csak pár óra volt. Talán ez a könnyebb eset lenne? Én egész szünetben össze leszek zárva Sebbyvel egy szobába - ó, tényleg, erre eddig nem is gondoltam. Milyen fantasztikus lesz nézni, ahogy kijön a fürdőből, tényleg... felemelően könnyű lesz ez a szünet.
Számomra egyértelmű volt, hogy az "így vagy úgy le akarom zárni" azt takarja, hogy Seth nem szeretné ennyiben hagyni a dolgot - eltűnődtem, mivel hagyhat valaki olyan mély benyomást egy emberben egyszeri találkozás alkalmával, hogy ennyire emlékezzen rá, sőt, álmok gyötörjék emiatt. Ez persze talán nem segített a problémám megoldásán, mégis, érdekes kérdésnek tűnt - fel is tettem volna, ha nem éreztem volna úgy, hogy nem feltétlen kell belemásznom Gareth személyes terébe. Mindegy, legalább lesz min gondolkodnom ezzel a kérdéssel együtt az elkövetkezendő harmincegy nap minden éjszakáján.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - motyogtam halkan, ahogy felpillantottam a másikra. - Ha egyszer szeretnéd... elmesélhetnéd a történeted. - ajánlottam fel, ugyanis őszintén érdekelt, mi volt az eleje és a vége ennek a dolognak - s egyébként is, Gareth tipikusan annak az embernek tűnt, akiben sokkal több van, mint amennyit láthatok, bár ezt javarészt csak arra tudtam alapozni, hogy sokkal érettebb és sokrétűbb gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot, mint a legtöbb korabeli. Aztán lehet, hogy tévedtem, de egyelőre így tűnt.
Miután a lábnyomok a "zsebembe kerültek", felpillantottam mostohatestvéremre, akinek egy apró mosoly jelent meg az arcán, amit - bár igen visszafogottan, de - viszonoztam is. Pár pillanattal később ásítottam egyet, s mintha csak a gondolataimat találta volna ki, ajánlott fel egy igencsak kényelmesnek tűnő lehetőséget, miközben megsimította a fejem.
- Rendes vagy, de muszáj visszamennem. - mondtam halkan, immár mosolytalanul. - Nem szeretnék kellemetlen kérdéseket a többiektől.
Amint a körülöttem lévő illúziók változni s mozogni kezdtek, rájuk terelődött a figyelmem, ahogy körülvonták a bútort. Kedves dolog ez tőle. Bármennyire is feldúlt ez a beszélgetés, akár ezer kérdésem is lehet magamban, mégis, ezek az illúziók valahogy megnyugtattak - talán arra emlékeztettek, hogy nem csak ez a témakör létezik a nyomorult kis életemben, hanem millió másik is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Miriádnyi érzést látott a másik szemében tükröződni, annyira eleven volt a félelme, hogy egyáltalán nem tudta eltitkolni. Pár szótól megdermedt, rémültté vált és ha fizikailag nem is, mentálisan menekült, egy pillanat alatt szakadékot halmozva kettejük közé "nem"-ekből. Sethnek valami olyat sikerült megbolygatnia, amit nem akart - egyáltalán nem úgy értette, hogy kötelező ezt tennie vagy ezt várnák el tőle, ez pusztán egy lehetőség, ami elől a másik ijesztő módon zárkózik el. Ha nem épp érintésekről beszélgetnek, akkor megölelte volna, de úgy érezte, ebben a helyzetben visszájára fordulna az egész, így csak ült, komolyan és higgadtan, hagyva, hogy Ricsi kiadja magából, ami fojtogatta. Szívesen mondta volna azt, hogy pontosan tudja, mit érez, mert ismeri, milyen, amikor mindent, még a gondolataidat is rejted mások elől, hosszú-hosszú időn át, egyszerre vágyva mások közelségére és rettegve attól, hogy annak lássanak, ami vagy. Még a legközelebbi emberek elől is eltitkolta egyes részeit, s bár mardosta a bűntudat, nem akarta őket elveszíteni, nem korábban az elkerülhetetlennél. Lassú, puha mozdulattal emelte balját, s ha a másik nem tiltakozott, megsimogatta a haját.*
- A közelségnek fokozatai vannak. Ha akarnál, sem tudnál egyszerre mindent megmutatni magadból. Nem kell pánikolni. Ha csak olyan közel merészkedsz, ahol még jól érzed magad, nem lesz baj.-*Ricsi fején nyugtatta a kezét - a mozdulat mostanra szinte természetessé vált, bár kicsit atyáskodónak tűnhetett, inkább csitítónak szánta; ártalmatlan, semleges apróságnak, amivel arról próbálta biztosítani, hogy nincs mitől rettegnie. Nem akarja mindenki bántani, még ha a szobatársai sokat gyötörték is, vagy a családja csonkasága miatt nem volt biztos háttere. Megvárta, hogy a másik felpillantson, mielőtt bármi mást tett volna, s akkor is csak visszahúzódott, hogy ne legyen feleslegesen tolakodó. A lehetőség ott volt, hogy a másik jelezze, ha a közelségére vágyna, de nem akarta feszíteni a húrt, amikor ennyire apró dolgokkal is lavinát indíthatott el. A másik... Annyira feszült, görcsös - annyira riadt és szelídítetlen kis lény. Emellett okos és lelkiismeretes, sokat tépelődő, elveszett és végtelenül makacs, tehetséges, de gátlásos és kiforratlan. Ilyennek látta, ahányszor ránézett és minden alkalommal felfedezett valami újat. Most Ricsi maradéktalan őszinteségét kapta, pedig csak békülésre vágyott és igyekezett viszonozni ezt a gesztust, ha voltak is ballépései. Sethként néha nehezen boldogult - Gareth tudta, mit kellene mondani, mit szeretne hallani a másik, ám árulásnak érezte volna.
Ricsi hiába reménykedett, nehéz kérdésekre ritkán könnyű a válasz, ha egyszerűnek is tűnik. Mégis, talán a hasonló érzések miatt, elfogadta a feleletét és nem firtatta, pedig láthatóan lettek volna kérdései - Seth azonban attól tartott, nem ismeri rájuk a választ. A pillanat nyújtózott, aztán tovagördült, ahogy a zöld szempár tényleg megköszönte, amit most láthatott. *
- Köszönöm, hogy nem nevettél ki.-*Rámosolygott, nem felelve a maradékra - nem akart ígérni, de talán egyszer még lesz módja elmesélni a történetet úgy, hogy már ismeri a lezárását. Persze, lehet, hogy ha nem romantizálja agyon, akkor az egész pár órányi semmiséggé törpül, mert szavakba erőszakolva annyira banálisnak tűnt. Valahol talán minden nagy történet ilyen jelentéktelenül indul - egy pillantással, egy könyvvel, egy elejtett csészével, ki tudja? Ricsi megkímélte attól, hogy mondatokká kelljen formálnia valamit, amit nem adhatott vissza igazán, mert ahhoz egyszerűen lényének egy darabját kellett volna kimetszenie és odatennie elé holmi történet helyett.
A halovány mosoly nem várt apróság volt és melengette, nem akarta, hogy ilyen gyorsan elhalványuljon, s ha szavai hasztalannak is bizonyultak, legalább illúzióin át kommunikálhatott a másikkal. Nem esett nehezére, voltaképp élvezte, hogy örömet okozhat velük, még ha nem is segíthetett igazán és ez bántotta. Az ágy szélén körülfutó növényzetet apró halakká változtatta, amik rajban úszkáltak a levegőben, ezüstös buborékokat eregetve, kicsit még ringva is, mintha hullámzó vízben lettek volna.*
- Lekísérlek.-*Félig ajánlat,félig kijelentés volt - jelenlétét könnyen elrejthette, de szeretett volna legalább a Rellon határáig Ricsivel tartani, mert féltette ilyen fáradtan. Ha teheti, még bentre is követi, de így beéri azzal, ha kap végül egy kurta üzenetet majd a füzetbe, hogy minden rendben.
Ahogy kisétálnak, a teremben kialszanak a fények és mintha elszenderedne, ahogy elenyésznek az illatok is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Késő délután van már, mire végül ráveszem magam, hogy meginduljak. Körülbelül egy troll finomságával csörtetek át a folyosókon, leginkább azt az elvet szem előtt tartva, hogy akinek fontos saját, vagy társai testi épsége, majd odafigyel környezetére. Jó, azért fel nem lökök senkit, de egy aprócska válltaszajtás, miközben igyekszem kikerülni a célszemélyt a folyosón, talán nem halálos mértékű baleset. Bocsánatot persze nem kérek, ugyan, miért is tenném, nekem most létfontosságú küldetést kell beteljesítenem.
Zsebre dugott kezekkel, könyökömmel nyomom le a kilincset, aztán vállammal lököm be az ajtót. Az egész, amúgy legkevésbé sem bonyolult mozdulatsor az időzítésen múlik. Ahelyett, hogy úgy zuhannék be a helyiségbe, szinte unottan fütyörészek, lábamat hátralendítve adok löketet az ajtónak, ami a szükségesnél nagyobb hévvel csapódik be. Résnyire szűkített szemekkel és grimaszolva hallgatom a méltatlan csipogást, sivítást, huhogást, ami válaszul érkezik a belépőmre. Oké, oké, vágom, durva voltam és minden madarat pofátlan módon felzavartam ráérős délutáni szundijukból. Pánikra semmi ok, végtére is, nem veszedelmes vadállatokról van szó. Bár nem szívesen részesülnék abban a megtiszteltetésben sem, hogy… mondjuk, csak a fele szárnyas egyszerre döntsön úgy, ettől a pillanattól kezdve én vagyok a legellenállhatatlanabb pihenőjük, és a legjobb helyekért bizony meg kell küzdeni.
Felsandítok, előre megalapozott tervet kreálok, hogy jussak el a kuvikig, akit leggyakrabban küldök a leveleimmel. Nem csípem ezt a berendezést. És minden bizonnyal nem is egyedülálló ez az érzés, hisz ki szeret olyan lények közt és legfőképp alatt mászkálni, amik éles körmökkel és csőrrel rendelkeznek, sőt, mi több, a szó szoros értelmében tojnak a fejedre. Pedig állatbarát vagyok, eskü!
- Ó, izé… szia – köszönök. Ugyanis csak most, enyhe fáziskéséssel veszem észre, hogy valaki, egy kék hajú lány megelőzött már, és egy távolabbi részen babusgatja madarát. Nem különösebben foglalkozva vele, még egyszer, a biztonságos zónából lesek fel, bemérve a gerendák helyzetét, hogy majd átsasszézzak alattuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Gyorsan elrepült az idő, már késő délután körül járhatott, amikor Emily úgy határozott, hogy ideje elszabadulni az új könyve rabságából. Hajnal óta megállás nélkül olvasott, ezzel is igyekezve kiszellőztetni a fejét... Tudom, mindez meglehetősen furcsa kikapcsolódásnak hangozhatott, de az ő esetében eddig minden alkalommal hatásosnak bizonyult. Már egy ideje itt leledzett a leányzó a kastély falai között, viszont még mindig nem sikerült megbarátkoznia a rengeteg ember látványával, részben pedig ez a tény volt az oka a mostani mániákus időtöltésének is. Szeretett volna egy kicsit egyedül lenni, erre pedig az olvasás tökéletes volt. A könyv letétele után sietős léptekben baktatott át a kastélyon, méghozzá most az egyszer a tapsifülese nélkül. A szemei előtt kivételesen lebegett is cél, mégpedig a bagolyház képében. Nos, itt fékezzünk le egy pillanatra... Mi a jó mézeskalácsért akart a kékhajú lányka a kastély megannyi helyisége közül pont abba menni? A válasz egyszerű... A kisasszonynak a nyuszija mellett volt még egy háziállata, méghozzá egy erdei fülesbagoly személyében... Emi éppenséggel ezt a madarat készült hosszú idő óta először meglátogatni. Rövidke keresgélés után szerencsére hamar eltalált a bagolyház ajtajához, melyet halkan ki is nyitott, majd ügyesen átlendülve a küszöb felett bekászálódott azon. A helyiségbe érve hamar a szemei elé tárult, hogy rajta kívül más ember nincs ott, viszont repülésre hajlamos élőlényekből nem volt hiány. Hangzavar, repkedő tollak, meg minden egyéb volt odabenn, amit madarakhoz köthettünk. Emit a saját baglya azonnal kiszúrta, amint feltűnt a horizonton, a tollas azonnal a lány vállára szállt, méghozzá hatalmas lendülettel, majd a csőrével bökdösni kezdte a gazdáját ott, ahol tudta. Emi először majdnem elesett, majd kuncogni kezdett a madár cselekedetei miatt. Ennek az egésznek egy aprócska nesz vetett véget, mely leginkább lépések zajára hasonlított. Kintről jött, és fokozatosan hangosabbá vált, majd kinyílt az ajtó, és egy pillanattal később egy hatalmas csattanás rázott fel mindent. Egy újabb ember... Emi egy kis időre lefagyott, majd a köszönést hallva enyhe fáziskéséssel ő is üdvözölte az imént érkezőt.
- Őhh... szia...
A szavakat elég lassan, nomeg meglehetősen halkan ejtette ki, majd autókatica elfordult az idegen felől, ezt követve pedig a baglyát a kezeibe véve igyekezett nem arra figyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Tánci, tánci, tánci. Aztán egy fordulás, és megtorpanás. Lotti állt az ajtóban, és nevetett, csak azt nem tudtam, hogy mitől. Ennyire viccesen nem táncolok, és ahogyan végignéztem magamon, még nevetségesen se nézek ki, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy miért nevet. De, ha rajtam is, az se érdekelt, mert széles vigyorral indultam meg, hogy elé érve én is az ajtófélfának dőlve nézzek rá. Természetesen a másik oldalon, nem közvetlen vele szemben. Viszont, megszólalni… nem igazán ment a kommunikáció a szigeten sem, azóta meg alig tanultam valami magyart. Mert hát elkezdeni… nem, de pár szó rám ragadt, mint pl a…
– Szia. –s ennél meg is állta a tudomány. Érdekes lesz így a beszélgetésünk, olyan activity gyanús lesz, már látom előre. Vagy azóta tanulhatott valami angolt, mert belőle előbb kinézem az idegen nyelv elsajátítását, mint magamból. A kínos csend, viszont nem az én asztalom, így aztán ellöktem magamat, és mosolyogva nyújtottam a kezemet Lotti felé. Táncra invitáltam, bár azt nem tudom, hogy a szoba zenélő része hogyan működik, már pedig, ha nekem akar kedvezni, akkor ajánlom, hogy lassú szám következzen. Megmagyarázhatatlan viszont az is, hogy táncra hívom Lottit, főleg, hogy keveset tudok róla. No, de a figyelmemet nem kerülte ám el, hogy rákezdett a zenére, ami eddig bent szólt, szóval biztosan nincs ellenére, hogy velem táncoljon. Ha már így is „megtettük”, most meg is erősíthetjük ezt a fajta kötelékszerű dolgot. Már csak reméltem, hogy megfogja a kezem, és ha úgy tett, már húztam is be a szoba közepére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Lustán hessegetek arrébb egy, az arcom közelében komótosan lebegő, tépett tollat. Ahogy felmérem a terepet, és akárcsak minden eddigi alkalommal azt, hol is vannak az óvatlan pillanatban támadó madarak fej felett, elgondolkodom azon, micsoda élvezet lehet ezt a helyet takarítani és vajon milyen gyakorisággal teszik ezt. Nem, mintha kifejezetten egy szeméttelephez hasonlatos lenne, de lássuk be, ilyen mennyiségben a baglyok elég hamar elintézik a helyet. Jó kis büntetőmunka-helyszín lehet a kegyetlenebb prefektusok számára, bár ötletemet mélyen eltemetem magamban, semmi kedvem kihágás esetén itt dekkolni és sikálni a padlót.
Megkésve tudatosul csupán, hogy valaki a nem túl távolból végignézte a madarak nyugalmát megzavaró akciómat, de azért jó neveltetésem megkívánja, hogy köszöntsem az illetőt, még ha nem is kifejezetten akarok tőle… bármit is. Erőltetnem kell füleimet, hogy a megszeppent, halk válasz el is jusson hozzájuk az általános, huhogós alapzajon keresztül. Összeszaladnak szemöldökeim. Nyilván alsóéves, én pedig nagydarab, épp most csaptam be magam mögött az ajtót, talán kívülről úgy tűnve, mintha ingerült lett volna a mozdulat, de hé, csak túl nagy volt a lendület!
- Nem harapok, még annyira se, mint a kezedben lévő kis szörnyeteg – vetem oda, közben megkezdve az akciót: fel-fellesve haladok, kedvem lenne bukfencezni meg ilyenek, csak úgy, mint a kémfilmekben, amikor azon a lézerbigyón verekszik át magukat, de… ez csak a bagolyház, a legrosszabb, ami történhet, hogy… hm. Jobban meggondolva elég nagy a lehetőségek tárháza, kezdve a hajamba kerülő ürüléktől a kikapart szemgolyókig, van itt minden.
- A sajátod? – kérdezek, éppen csak a lányra pillantva és természetesen az előtte álldogáló kis szárnyasra utalva. Kezdhettem volna úgy a beszélgetést, hogy ’mi járatban errefelé?’, de asszem, hogy elég hülyén jöttem volna ki belőle, hiszen nyilvánvaló. Sikeresen, és sértetlenül érek el a kiszemeltemig, és még mielőtt a feladatával is szembesíteném, kap egy kis buksi simit. Rágcsát nem hoztam. Tudom, menjek a búsba.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Emily hiába igyekezett észrevétlen maradni, ez nem igazán sikerült neki, mert az előbb betoppant illető hamar kiszúrta őt. A leányzó azt hitte, ha viszonozza a köszönését, amit neki intézett az úr, akkor talán befejeződik a beszélgetés közöttük, de ez sajna nem így alakult. A kisasszony halk szavaira válasz is érkezett. Emi az idegen legelső mondatára nem igazán tett semmilyen átlagon felüli reakciót, állt tovább egyhelyben, miközben egyenesen az immáron a kezeiben leledző baglyocskát nézte. Ez a bizonyos állat ugyanis szerepelt a férfi iménti mondatában. Emi megeresztett egy halvány mosolyt, amint értelmezte az úr szavaiban rejlő célzást, de választ ezután sem adott a dologra, mert feleslegesnek ítélte azt. Másodpercek múlva viszont érkezett felé egy kérdés is az idegentől, amire nem ártott válaszolni, hiszen úgy volt illendő. Emi elengedte az állatát, majd a mozgásban lévő fiatalember felé fordult egy halványabb görbülettel az arcán, vett egy nagy levegőt, majd végre megszólalt.
- Igen, az enyém.
Nem bonyolította túl a választ, pontosan annyi információt osztott meg a kérdezővel, amennyit szükségesek ítélt. A férfi mindeközben valószínűleg nagy munkában volt, mert minden erejével egy baglyot akart levadászni, ami persze sikerült is neki. Emi pillanatokig csak figyelte őt, hogy mi a manót csinált, majd amint összeszedte magát a kisasszony elindult felé. Hogy mindezt milyen indokból tette, arról fogalma sem volt. Amint odaért a férfihez megállt tőle megközelítőleg egy méterre, majd ahelyett, hogy ránézett volna, hátat fordított neki, később pedig leguggolt, hogy az őt követő baglyocskáját felvehesse az ölébe.
- Megkérdezhetem, hogy mi a neved?
A kisasszony magát a kérdést a padlónak mondta, majd felnézett arra az illetőre, akinek szánta azt. Emi szokásához híven nem bonyolította túl a dolgokat, hiszen kapásból egy alapkérdéssel indított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Valahogy sohasem tudtam azonosulni a visszafogott, csendes, társaságot lehetőleg minél messzebb elkerülő emberekkel. Pedig biztosan jobban jártam volna némely esetben, ha befogom a méretes lepénylesőm, de hát az a kényszer! Ha egy cseppnyi tekintélyem sem lenne, esetleg más ház diákja lennék, egészen biztos, hogy rendszeresen alkalmaznának élő bokszzsákként, mert mindig megtalálom a lehető legmegfelelőbb pillanatot, hogy olyasmit ejtsek ki a számon, amit a nagyon nem kéne. Valószínűleg ez a különleges képességem. Mások láthatatlanná válnak, meg szabadon változtatják a kinézetüket, esetleg az elemekkel zsonglőrködnek, én meg idegesítő vagyok. És az egészben a pláne, hogy rettenetesen tudom élvezni, de komolyan.
De persze, valahol érthető, hogy az ember nem érez késztetést arra, hogy mindenkivel szóba álljon, akivel csak egy légtérbe kerül. Kicsit orrfacsaró, madárszagú légtérbe. Megfigyelni is hasznos, és ha hiszed, ha nem, előfordul, nagyon ritka esetekben, amikor valamilyen oknál fogva kevésbé csattanok ki a heppinessztől, mint általában, hogy a háttérben maradok. Mintha valami f*king titkosügynök lennék…
- Cuki – mert mégiscsak illik valami szépet mondani. Bár talán hihetőbb lenne a jó szándékra való törekvésem, ha egy röpke pillanatnál többet időzök el az említett állatkát nézegetve. Közben már arra kell ügyelnem, hogy a kiszemeltem „megöllek” tekintete mennyi komolyságot rejt magában, mert ha van valóságalapja, jobb, ha rejtve hagyom előle minden fedetlen testrészem. De a kuvik szívesen fogadja a simit, nincs para, mindenki megnyugodhat.
- Ó, hát hogyne – kérdezni szabad, bármit, bármikor. Válasz már nem biztos, hogy érkezni fog, persze amíg csak a nevemről van szó… why not? – Aiden, szolgálatodra. És a te neved..? – mosolyodom el. Látjátok, nem eszem fiatal lányokat. Bár minél tovább magyarázkodom, annál gyanúsabb leszek, úgyhogy… ha nem hiszed, járj utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Miközben a leányzó a föld közelében babrálgatta a baglya puha tollait, a férfinak feltett kérdésére a válasz is megérkezett, amelyet egy görbület is kísért meglepő módon. Emi ezen felbátorodva autókatica elmosolyodott, majd kiszűrte az úr mondatából a számára új információként szolgáló nevet. Később a tollasát gondosan a földre helyezve kiegyenesedett, ezt követve pedig az úr felé fordult.
- Szóval Aiden? Számomra mindig is szimpatikus volt ez a név. Engem Emilynek hívnak a legtöbben, de ha neked az Izabella jobban tetszik, szólíts úgy, rád bízom...
Emily beszéd közben a férfi szemeibe nézett, vagyis igyekezett oda nézni. Mindezt a kisasszony baglya akarva-akaratlanul tanúként élte meg, majd a tollgombóc gazdája nem megszokott viselkedése miatt sietősen elszállt a közelükből. A kíváncsiság azonban most is nagy úr volt, mert a madár egy magaslati ülőhelyről újra elkezdte nyomon követni a történéseket. Mindezek végeztével egy hirtelen mozdulattal irányt változtatott a leányzó, majd sietősebb léptekkel megindult az ajtó felé, amelyen nem is olyan régen betette ide a lábait. Valahol félúton járhatott, a terem közepe tájékán, amikor is megfordult, pont, mint az előbb, ki tudja milyen indoktól vezérelve, azután pedig megszólította a bent tartózkodó embert.
- Aiden, ha gondolod elkísérhetnél egy darabon, feltéve, ha nincs más dolgod... Nem erőszak...
Emi hogy nyomatékosítsa szavait először lenézett a földre egy pillanatra, majd újból megfordult, és úgy ahogyan volt folytatni kezdte az alaposan eltervezett útját. Hogy követi-e őt az úr, vagy nem, az neki teljesen mindegy volt. Mindebből csak az derült ki biztosra, amit a lány fülesbaglya is kiszűrt nemsokkal ezelőtt a cselekmények szövevényes szálából... Emily elég érdekesen, tőle nem megszokottan viselkedett... most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nem ok nélkül látogat el ide. Tudja nagyon jól, hogy valami fontos van előkészülőben. Legalábbis sejti, de nagyon nem mer előreszaladni gondolataiban, nehogy később pofára essen. Mondjuk egy ilyen nem először fordulna elő vele, csakhogy azóta már jobban vigyáz magára. Órák között vagyunk, a várva várt nagyszünet időszaka alatt. Ruben talárban, viszonylag rendezett külsővel jelenik meg a bagolyürüléktől bűzlő toronyban. Igazából még sosem járt itt korábban, hiszen nincs kinek üzenetet küldenie. Fogalma sincs, hogy mi lehet a családjával, de utóbbi időben már nem is nagyon érdekli. Egyedül Émile neve mellett van még meg a kérdőjel, úgy tűnik kitörölhetetlenül. A belga srác most inkább nem gondolna rá, hiszen Roxyval fut össze, erről pedig a játszótéri sétája jut eszébe. Szörnyű volt, megalázták, a végén pedig jól meg is fázott... De azért megérte. Várjon csak, amíg meg nem jelenik a Marceau-gyerek előtt, hiszen garantáltan nem megy el szó nélkül az eset mellett.
Nagyon szokatlan dolgot láthatunk tőle: időben érkezik. A szöszke még nincs itt, vagy csak nagyon elbújt valahol. Erre kevés esélyt lát, elvégre minden tiszta mocsok, a kisasszony pedig csak elszokott már attól az életmódtól, amit régebben folytatott. Azért reméli, hogy nem potyára várakoztatják. Már tényleg nem tudja elképzelni, hogy mégis miért kereste meg őt azzal, hogy találkozzanak valahol négyszemközt és beszéljenek meg ezt-azt. Persze rossz az, aki rosszra gondol... De mint mondtam, a srác még nem akar előre örülni. Összefont karokkal dől neki egy viszonylag tisztának nyilvánított falfelületnek, szemeivel a bejárati ajtón őrködve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nem kell hosszú lére ereszteni a dolgot, de annyit szent, hogy muszáj túljutni ezen a beszélgetésen. Az alapvető etikettet és illemtant betéve tudja, annak ellenére, hogy nem szokta mindig alkalmazni. Ám mégis, olyan mélyen elültették benne ezeket a dolgokat, írott és íratlan szabályokat, hogy rosszul érzi magát, mikor megszegi őket - ezért aztán a kiskapukat szokta keresni, melyeken keresztül ki tudja játszani a törvényeket, át tudja hágni a saját határait.
De nem most. Ez az eset egy ritka kivételt képez. Most nem keres kibúvót, most nem akarja átjátszani a szabályt, most nem kajtatja azt a tökéletes megoldást, amivel bár nem mondd ellent, mégse teljesíti az elvárást. Ez alkalommal levelet írt - ő, Roxanne Megane. Talán a sors fintorának tudható be az is, hogy a legutóbb, mikor pennát ragadott a kezébe s szavakat vetett egy pergamenre üzenet gyanánt, akkor is és most is a címzett ugyanaz a személy volt. Se akkor, se most nem kapott rá választ, de nem is volt rá szüksége: ismerte már Rubent annyira, hogy a jelenlétében bízzon.
Nem kapkodta el a dolgot, noha a rövid találkának az idejét a nagyszünetre tette egy, a diákok által kevésbé zargatott helyen. Tudja jól, ha Rubenről van szó, akkor az idő fogalma megszűnik létezni. Elfolyik, mint a víz, amit a markunkba akarunk zárni. Roxy 3 perc késéssel érkezik meg, s legnagyobb döbbenetére a fiú már ott várja. Nem torpan meg, nem lassít; olybá válik, mint aki teljes mértékben ignorálja a társa jelenlétét - ám mégis a mellkasára teszi tenyerét, majd egy lassú csókot lehel Ruben orcájára. Mindezek után hátrébb lép kettőt, vékony pulóverét a talárjával együtt összehúzza magán, majd botorkálni kezd (feszültség-levezetés).
- Már nem kérdezek semmit. Csak mondanom kell valamit. - a fiú a múltat szimbolizálja. De ő, Roxanne Delacroix, új életet kezdett egy olyasvalaki oldalán, aki a jelent - és most már a jövőt képviseli. No de senki sem fordíthat hátat a saját múltjának, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Csendben várakozik, amikor is léptekre lesz figyelmes. Nem kérdés, hogy korábbi barátnője érkezett meg, és csak három percet várakoztatta meg a fiút. Rendhagyó, kivételes alkalom ez. Rubent izgatja a titkosnak vélt találkozó híre, hiszen már rég érezte magát ilyen jól. Mint a régi szép időkben... Kissé azt a korszakot idézi, amikor még féltek a lebukástól, szülei feltételezett bosszújától és a projektek kudarcától. Amikor még sokkal kalandosabb szerelmi életük volt a mainál. Azóta Roxanne rengeteget változott. Nem tudja az okát, mert még túl kevés idő telt el a legutóbbi találkozásuk óta. Az utóbbi néhány év egyszerűen annyira más lett, hogy a fiú valahol a régi önmagát is elveszítette. Most Magyarországon van... Nagyon nem a szülővárosa. Eltűntek a régi kapcsolatok, ügyletek, bár ez még Charleroiban omlott szét, ezért is költözött el. Hosszú lenne erről beszélnie.
Megérkezik, arcára csókot nyomva a srácban ösztönösen reakcióba lép egy, az évek során beleivódott késztetés, hogy nyomban magához ölelje. Nyúlna is érte, ha az nem lépne eggyel hátrébb. Csalódottan néz maga elé, s még mielőtt szóvá tenné sérelmeit, a lány megelőzi azzal a baljós körítéssel, ami mintha a végítéletet konferálná fel lassan. Döbbenten mered hát a lányra... Mégis mi a fenét akar tőle, ha nem azt? Hiszen nem kérdés, folytatni kíván valamit, ami évekkel ezelőtt félbemaradt. Megoldható.
- Miért hívtál? - kérdezi türelmetlenül, és ha nyersnek is tűnik, célja egyáltalán nem a számonkérés volt - Nyögd ki, ne csigázz tovább... De ha azt akarod mondani, hogy benne lennél a dologban, akkor megnyugtatlak, mert én is - szalad ki belőle saját, korai sejtése: tévesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Benne is még ott motoszkált az ösztön, hogy Rubent a derekánál átkarolja, fejét mellkasának döntse, szemeit lehunyja és csal érezze a másikat. Megnyugodjon egy kicsit. Feloldódnának az agyát ostorozó problémák, s pusztán egy kis időre nem tűnnének olyan fontosnak. Arra az időintervallumra megszűnnének létezni, eltörpülnének a nyugalom, a biztonság.. az otthon melegének érzete mellett.
Hiába minden: ő már döntött, sőt, elkötelezte magát a döntése mellett. Talán Rubennel is lehetett volna boldog, talán vele is összeköltözött volna, talán ébredhetett volna mellette minden áldott reggel. De ő már nem akarja más mellett meglátni a bágyott Nap sugarait, más arcát nézni a kávéja szürcsölgetése közben. Hogy lett volna rá lehetőségük a bagolyház dalánál ácsorgó belgával? Ohóó, igen, sőt! Eltolták? Mint annak a rendje. De ez így van jól. Mostanra annyira eltávolodott kettejük élete, annyira más utakon járnak, más vizeken eveznek, hogy összeegyeztethetetlen lenne a közös jövő. És hiába kapaszkodna valami kis szálkába, kis huzalba, a fonalból kijött egyetlen cérnaszálba, addig nem élhet teljes életet, amíg végleg el nem engedi ezt a kis köteléket.
Ez pedig most történt meg. Azután, hogy Ruben megjelent ott a játszótéren. A lelki válság, a krízishelyzet átgondolása után most először kapta agyától és szívétől ugyanazt a tanácsot: Mihael. Az előbbi résztvevő szavazata a meghatározó, a tanácskozásnál mindig ő dönti el, hogy mi lesz, ám most ez utóbbi kis halk, cincogó fél felemelte a hangját - hogy maximálisan egyetértsen az asztalfőn helyetfoglaló főnökkel.
- Igen-igen, többek közt erről is beszélnünk kell. - na, jön már a fekete leves. - van egy kis problematika. - szívverése ugyanolyan nyugodtnak hatott, mint mikor megjelent, ám a rosszullét elkerülése érdekében egyik kezével megtámaszkodott az egyik ablakpárkányon, másikkal pocakját kezdte simogatni s hol Rubenre, hol a hasára nézett. Kész káosz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Szép nap! Ahhoz képest, hogy ősz van és mindenki nyavalyog, hogy fáradt, meg hideg van és korán sötétedik én örültem neki. Minden évszak hoz valami változást, a meleg után jól esik egy kis hideg, úgyis mire észbe kapok mér tavasz fel. De addig még ott van a tél és a karácsony és a hó, meg a forró tea és a kandalló! Már alig vártam, ebből a szempontból nem voltam az nyavalygós fajta.
Mielőtt azonban bárki is félre értené, nem azért hozom a levelet, hogy feladjam a Mikulásnak, hanem a szüleimnek. Szokásos helyzetjelentés, kicsit unalmas, mert nem is tudok mit írni, mert semmi érdekes nem történik velem. Illetve semmi olyan, amiről nekik tudni kellene. Így hát, dudorászva, ugrabugrálva indulok el, hogy az egyik iskolai baglyot használva szélnek ereszthessem a a tartalmas információkkal teli levelet. Így lépek be a bagolyházba, reménykedve abban, hogy gyorsan végzek, ugrálok fölfelé a lépcsőkön. Aztán amikor megérkezem, kicsit meglepődve veszem tudomásul, hogy nem vagyok egyedül. Nem azért, mert zavar, hanem mert itt még soha nem találkoztam senkivel. A kezdeti meglepődés után belépek, és mivel nem fából faragtak köszönök is.
- Szia.
Kicsi furán nézek rá, mert olyan, mintha egy másik bolygón lenne, de nem különösebben ragadok le nála. Inkább elindulok az egyik bagoly felé, ami kisebb és csenevészebb, mint a többi, de őt szeretem a legjobban.
- Vidd el ezt a levelet Egerbe, rendben?
Mondom neki vigyorogva, miközben megcsikizem az ujjammal az állát és a zsebemből elővéve egy kis bagolycsemegét megetetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Megint csak el akarok tűnni. Úgy mindenki szeme elől, csak egy kicsit. Tényleg csak kicsit, míg vissza nem rendeződök eredeti állapotomba.
Minden olyan gyorsan történik, minden gyors, nekem meg már fogalmam sincs, hol vesztettem el azt a bizonyos fonalat. Nemrég Bence, most meg Ward, és bár tökéletesen boldog vagyok, sehogy nem bírom meglelni az átmenetet a kettő között. Jól érzem magam vele, boldog vagyok, de úgy nagyon.
Sok. Ki kell kicsit szabadulnom onnan, átrágni magam a dolgokon, mert félő, ki fogok akadni. Pedig nem. Nem akarom. Akkor este megígértem magamnak, hogy soha többé nem. Nem leszek gyáva. Nem fogom könnyíteni a problémáim, megoldani fogom azokat, még ha elsőre, s talán másodikra is lehetetlennek tűnik. Nem érdekel. Nincs olyan, sose volt, én voltam az, aki azt hitte...hitte.
Nem tudom, mi óta ülök itt de jó. Nem érzem a tehetetlenséget, nem akarok sikítani. Egyre csak pörögnek a képek, egyre inkább érzem, hogy a puzzle darabok a helyükre kerülnek, hogy minden rendben, nem gyors, nem sok, csak idő kell.
Mindenhez kell, hozzám több, noha vélhetően ezt senki nem látja. Nem vagyok, nem is leszek olyan, aki csak úgy másokra aggatja a problémáit, mert miért ne. Azok az enyémek, nekem kell megoldanom őket, és nem kevés önzőség is vegyül ebbe. Nem akarom, hogy csak úgy akárkinek több köze legyen hozzám, mint amennyi feltétlenül szükséges.
Kedves vagyok. Mindenkivel. Mert ilyen vagyok, de ez még korántsem jelenti azt, hogy feltétel nélkül megbízok bennük, nem, hisz elmondhatom, én többet tudok róluk, mint fordítva, és sanszos, hogy ezt ők maguk észre se veszik. ó az álarc, kitűnő, igazi mestermű, csak várjam ki, még lehull...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Egyszer volt, hol nem volt, egy Csani nevű kisfiú. Csani nevű kisfiúcska betévedte egy kastélyban. Ottan ment, mendegélt, ameddig el nem tévedt. Miután eltévedt, tanácstalan fejjel nézegetett egy képet.
Ez a kis átköltött dal tökéletesen illik a mostani állapotra, ugyanis valóban eltévedtem a falak között, és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Túl nagy ez az iskola, legalább ezerszer nagyobb, mint a nevelőotthon, és annak minden egyes zugának felderítése idő volt. Hát még ezt az iskolát mennyi idő lesz feltérképezni? Vajon belefér abba az időbe, ameddig a tanulmányaimat folytatom? Nagyon remélem, de ha nem, hát. Megbukni nem szeretnék, az egyszer biztos. Apa nem hiszem, hogy díjat adna érte, és én magam se lennék büszke az évismétlésre. Így is csodaszámba megy, hogy nyugton ücsörgök minden órán, habár néha a padot is lefejelem az álmosságtól, de hát a figyelemnek ára van. Ezt a figyelmet, éppen egy ajtó kötötte le. A motívumok elég érdekessé tették számomra, és kíváncsi voltam, hogy miféle helyet is rejt maga mögött. Így hát lenyomtam a kilincset, és hamarosan be is léptem az elém tárult szobába. Az orromat rögtön megcsapta az alma és a fahéj különleges illata, és meg is kívántatta velem a teát. A falak színei lenyűgöztek, ugyanis az egyik pillanatról a másikra változott meg. A sötét színek világossá váltak, arcomon a mosoly pedig szélesebb lett. Több se kellett, máris rávetettem magamat a kanapéra, és az egyik párnát szorongatva hunytam le a szemeimet. Halk, karácsonyi ének csendült fel a háttérben, és a kényelem olyan jó hatással volt rám, hogy elszundítottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba