Gwen

Alíz

Mire a helyiségbe lép a másik már elküldi a levelet. Köszönnek egymásnak közben pedig a szőke a legközelebbi bagolyhoz lép. A suliban lévő madarak nem a kedvencei, mert csípnek vagy ételt kell nekik adni. Mintha nem foglalkoznának velük. De itt felmerül a kérdés, hogy miért nem hozta Gwen a sajátját. Ugyanis van neki egy Hópihe névre hallgató gyönyörű hóbaglya. Nagyon szereti az állatot (csakúgy, mint a többit), de a kutyáit hozta magával. Rákötözi a bagoly lábára a levelet, és útnak engedi. Ezek után hátrafordul, és a barátnőjére néz.
- Igen, nagyon fontos - nem mond többet, mivel a következő kérdése pontot tesz az i-re - Alíz, akarsz koszorúslány lenni keresztapám esküvőjén? Már vagyunk hárman, és négy embert szeretnének. Elena már benne van, és gondoltam akkor te lehetnél a negyedik. Persze, ha nem szeretnéd, akkor nem erőltetem.
Ha már megtartják a szertartást és neki kell a virágokat szórnia, akkor legalább a legjobb barátnőivel tegye. Közben a vörös faggatózni kezd, hogy Gwen miért ilyen boldog. Ez érthető, hiszen a szőke arcán általában csak gúnyos, vagy gonosz mosoly szokott húzódni, ami inkább hasonlít vigyorra. A kérdés eszébe juttatja a Zolival történt esetet. Bár az csak Cupido ténykedése volt, mégis úgy tűnt, hogy a két fiatal között lesz valami, de végül mégsem. A Levitás srác szakított a főnixkével, de a lányt nem nagyon zavarja. Megbeszélték a dolgokat, és most még a kapcsolatuk is jobb. De miért kell egy ilyen egyértelmű dolgot megkérdezni? Rögtön meg is kérdezhette volna, hogy ki az a fiú. De nincs most éppen senki. Csak találkoztak és mivel Gwen nem akarta, hogy haragudjon rá, ezért elment vele. Meg most nem is kell neki a felhajtás. Mióta berakták az Edictumba Ádám mellé azóta, csak a gyűlölködő pillantásokat kapja, és ez akkor lett rosszabb, mikor a fiú felajánlotta, hogy a kviddicssérülése miatt viszi a hátán a lányt. Innentől kezdve már a gyűlölködő leveleket is kapja. Pedig nem tetszik neki Ádi.
- Nincs semmilyen fiú, vagyis nem úgy, ahogy te gondolod - magyarázza, de nem akar Alíznak hazudni azzal, hogy letagadja a találkozást - Az úgy volt, hogy összekevertem valakivel a folyosón, belebokszoltam a karjába, és, hogy ne haragudjon elmentem vele ebédelni. De nem étterembe, hanem csak a nagyterembe. - reméli, hogy barátnője nem ért félre semmit, mert tényleg nincs az égvilágon semmi.

Gwen

A vörös kis dadogás után, de elfogadja a felkérést. Gwen nagyon örül ennek, de a nagy feladat még hátra van. Alíznak be kell mutatnia az unokanővérét, és ez nem lesz könnyű, ugyanis a muglilány nem szereti a boszikat. Sőt, a nem szereti enyhe kifejezés. Mivel Ő nem az apja képességeit örökölte, így nem jöhetett a suliba, és nagyon féltékeny lett mikor megtudta, hogy Gwen önálló életet fog élni, majdnem felrobbant. Bár Gwen ezt nem nevezi, önállóságnak ugyanis főznek rá, az iskolai dolgait nem neki kell megvennie, és takarítania is csak néha kell. Akkor lesz majd az, ha külön házba fog költözni Bogolyfalván. De ez még messze van.
- Nagyon örülök, hogy benne vagy - siet oda a másikhoz és megöleli. Nem az az ölelkezős fajta, de ezt most nem hagyhatta ki - A ruháról a képet majd a szobánkba mutatom meg, mert nincs itt, de remélem, szereted a rózsaszínt.
Közben egy másik témára terelődik a szó, méghozzá a fiúkra. Nem szeret erről beszélnie, mert még a mugli suliba volt egy fiú, akit Kathleen elcsábított előle. Pedig a fiúnak is tetszett a szöszi, és a kémia is megvolt. Na, mindegy ez már a múlt.
- Krisztián - csak ezt az egy szót mondja, mivel a fiú vezetéknevét nem olyan fontos elárulni. Legalábbis szerinte - De tényleg nincs semmi. És te, hogy állsz velük?
Az idősebbik még nem mesélt semmit, legalábbis ezen a téren. Gwen Elena összes titkát tudja, még azokat is, hogy ki tetszik neki. Vagyis inkább kik. Így van a legfiatalabb szobalakónak két fiú is bejön. A szöszi mindkettőt ismeri, legalábbis látásból. Az egyiket a kviddics miatt, a másikat pedig a fürdőzés miatt. Egyik se az Ő esete, de Elenának pont jók. Mindketten kedvesek, aranyosak és segítőkészek. Már csak a vöröskének azt kéne tudnia, hogy kit válasszon. Ezért is talált ki valamit Gwen, ami segíthet neki döntést hozni.

Gwen

Evelin

 Megérkezés a bagolyházba. Először is, mint mindenkit, aki errefele járhat, a fiút is leköti ez a hatalmas tér, és az itt lévő szárnyas élőlények mennyisége. Nincsenek kevesen, és most számuk bővülni fog létszámuk, ugyanis Ikarosz, Mathias baglya is helyet fog itt kapni.
 Egy kalitkában hozza őt, de az éppen izgalomban lévő állat, habár engedelmes szokott lenni, kissé megvadul. Gyöngybagoly lévén kistermetű, így nagyobb a valószínűsége, hogy kisebbségi komplexusa van.
 - Ikarosz! Tudod, már elég volt! - Szól rá az állatra, habár az nem kíván lenyugodni. Hiába szép, most olyan, mint akibe belebújt a kisördög. - Nem fogsz kapni jutalmat! Ikarosz!
 Heves természetű állat. Régebben történt az az eset, hogy a fiú megkaphatta, és a gazdájává válhatott ennek a szép példánynak. Általában engedelmeskedik is neki, de ebben a pillanatban egy kivétel láthatott napvilágot. És ennek a kivételnek heves természete, és éles karmai vannak.

Mathias

Szokásomhoz híven sétálni indultam, de most legalább a célt is tudtam. A napokban gyakran megfordultam a házam állatsimogatójában, ott már mindent felfedeztem. Nem rég hallottam a bagolyházról. Mivel újonnan madármániás lettem, úgy gondoltam, ideje ide is ellátogatnon. Szeretnék a környék baglyaival is megbarátkozni. A nemes cél érdekében még némi finom falatot is hoztam a konyháról. Úgy hallottam, hogy az itteni baglyok szeretik a törődést, végül is melyik állat nem. Ahogy beértem egy érdekes szoba fogadott, magas fal és nagyon sok bagoly. Tátva maradt a szám. Ennyi csemegével ami mindnek elég nem tudok szolgálni. Ami nálam van azt is nehezen szereztem be. Végül is ha mindnek csak egy darabkát adok biztosan elég lesz. Be is vetem magam a baglyok közé. A két vállamat kapásból elfoglalták. Én meg persze egyből szeretgetni kezdtem őket. Utána láttam meg egy fiút. Éppen a baglyával küzködött. Szegényt megsajnáltam, bár nem tudtam kit sajnáljak jobban. Ez nálam gyakori probléma. Odaszaladtam segíteni. Amikor megláttam a baglyot biztos voltam benne, hogy egy gyöngybagoly, imádom őket.
- Nyugszik a madár! Pontosabban bagoly. Végül is a bagoly is madár.
Nekem még magamat is kikellett javítani. A bagoly kicsit lecsendesült, bizonyára meglepődött. A helyében én is azt tettem volna, bizonyára furcsa látványt nyújtottam azzal a két bagollyal a vállamon. Akkor néztem rá a fiúra. Fogadni merek, hogy elmebetegnek tart, igaza is van, valahol.
- Szia! Mijáratban erre?
Persze tudtam az okot, de nem vettem volna rá mérget.

Evelin

 Egy röpke meglepetés érkezik, persze lány formában. Vállán a két bagoly, s ez a három komponens akár egy angyalt is eredményezhetne, hiszen van két szárny, és egy angyaliu női alak.
 Csodák csodájára viszont végre nyugalom költözik Ikarosz szívébe, habár nem igazán a nyugalom, inkább a meglepettség. Felnéz  gazdájára, és megdönt a fejét jobbra. Értetlenül tekint fel Mathias-ra, aki viszonozza számára ezt a kis gesztust. Visszanéz a lányra, és rámosolyog, mint a nap, mikor a felhők mögül ugrik elő. Örül, hogy végre nem kell Ikarosz éles karmai miatt aggódnia, mert most van fontosabb dolga is.
 - Üdv. - Nyújtja a kezét. - Én Mathias vagyok. Magyaroknak Matyi. Köszönetet szeretnék ezért nyilvánítani. Mivel tudnám meghálálni? - Mondja, majd végigméri a lányt közben még mindig mosolyog.
 Amint válaszát megkapta, megfordul, és kiengedi a madarat, mely elfoglalja új helyét a házban. Most végre nem kell egy szűk kalitkában nyomorognia, és szabadon szálhat, ahogy annak lennie kell.
 - Ikarosz! Hozzám! - Kiálltja, majd amint a madár leszáll a karjára átad neki egy levelet és egy kis nasit, majd útnak engedi, és az elhagyja a bagolyházat, sőt egész Bagolykövet.
 - Akkor meghívhatlak valamire?

Mathias

Érdekes fiúba botlottam. Nagyon megörült amikor lecsillapodott a baglya. Pontosabban meglepődött rajtam. Imádom a gyöngybaglyokat. Személy szerint az az egyik kedvenc fajtám. Rajtuk kívül még a hóbaglyot és az erdei fülesbaglyot is szeretem, sőt az összes fajtát. Amikor a kezét nyújtotta meglepődtem. Már egy pár emberrel, meg mással is megismerkedtem a bagolykőben, de nem emlékszek, hogy valakivel is kezet ráztam volna. Csak értetlenül néztem rá, de azért kezetráztam vele. Mégjobban meglepődtem amikor bemutatkozott "Matyi". Azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak erre. Nem nagyon szoktam becézgetni semkit. Őt sem fogom.
- Ha nem haradszol, maradnék a Mathiasnál. Örülök, hogy megismertelek. Én Evelin vagyok.
Megint rámosolyogtam a fiúra.
- Nem tesz semmit, szivesen segítek.
Elküldött valamit a baglyával. Gondolom valami levelet. Megállom és nem kérdezősködök. Van olyan ember aki már a falramászott tőlem. Kikészítettem a kérdéseimmel, de ismétlem, nem volt számdekos. Veszek egy nagy levegőt és befogom a számat, de csak jelképesen.
- Nem, nem szükséges. Azt terveztem, hogy a napom további részét itt töltöm. Lepakoltam a kezemből egy zacskót, ami tele volt a baglyok számára ínycsiklandozó falatokkal. Némi hússal amit a konyháról hoztam.
- Ha gondolod, segíthetsz ezeket elosztani a baglyok közt.
Miközben beszéltem, lepakoltam a két baglyot a vállamról, de két másik egyből odaszált. Sőt kaptam egy másikat a karomra is. Ez nem létezik. Ennyire csak nem vagyok jó ülőke, de nem haragszom. Sóhajtottam egy nagyot.
- Nos, mi a válaszod?
Kérdeztem érdeklődve.

Evelin

 Érdekes. A lány válaszát ízlelgetve gondolkozik. Nem akar becézgetni? Pedig azt szeretik az emberek. Mindegy is. Csak gondoltam minden elébe vágok, nehogy utólag találjanak ki valami becenevet.
 Szép névvel rendelkezik a lány. Legalábbis, a fiú így gondolja. Csodás nevek egy helyen. De nem a nevek kötik le az embert, mikor egy elbűvölő hölgy társaságában vannak. S persze mi is lehetne pezsdítőbb, mikor valaki meginvitál egy kis bagolyetetésre? Minden szarkazmus nélkül értendő az előző mondat, hiszen Mathias tényleg meglepődött. De mit is veszíthetne? Végre egy igazi szórakozás.
- Kezdhetjük? - Belenúl a zsűkba, és kikap belőle egy darab húst. A lányra tekint, majd feldobja a táplálékot a levegőbe. Egy magasan ülő bagoly indul érte, és el is kapja, majd megcsócsálja a már múcsingos húst.
 A fiú kitárja kezét, hogy egy madár nyugodtan ráülhessen. Kisvártatva, és a madár valóban megérkezik, s az élelmiszert várja. Egy fülesbagoly az. Így az igazat megvalva a fiú alig bírja megtartani egy kézzel azt a rettentő súlyt, mely most karját terheli.
- Te a Levitába kerültél, igaz? Bocs nem akarok kérdezősködni.

Mathias

Örömmel vettem, hogy belement. Kifejezetten jól éreztem magam a fiú közelében. Örömmel néztem, ahogyan feldob egy darab húst. Szokásom, ha felém dobnak valamit, a kezeimmel védem a fejem. Örülhet, hogy a mozdulatot sikoly nem kísérte. Szerencsére nem esett rám. Egy bagoly elkapta. Micsoda megkönnyebbülés. Utána én is kivettem egy darab húst, pontosabban hármat és a rajtam üldögélő baglyoknak adtam. Ilyen közel ennyi bagolyhoz még nem voltam. Errefelé is életemben először járok. Eddig erről a helyröl fogalmam sem volt. Pedig ha tudtam volna, hogy itt ilyen jól lehet ismerkedni másokkal, bizonyára többet lettem volna erre. Mostmár tudom, szerencsére. Bizonyára gyakrabban fogok ide eljárni. Eléggé megörültem a kérdésére.
- Igen, te pedig mindenbizonnyal az Eridonba, ugye? Van egy olyan megérzésem.
Mondtam a fiúnak mosolyogva, mint általában szoktam. Elég jó kedvem volt ahoz képest, hogy telivoltam baglyokkal. Pont úgy viselkedtek, mintha éheztek volna. Pedig ez lehetetlen. Itt túl jó soruk van. Térjünk vissza oda, ahonnan elkalandoztam.
- Kérdezz bátran, bármit. Én nem harapok. Persze ezt csak képletesen értem.
Utána szépen sorban lepakoltam a baglyokat magamról. Kész felüdülés volt nélkülük. Aztán kivettem mégtöbb húst és egyesével adogattam nekik.
- Megígérem minden kérdésre válaszolni fogok.
Mint persze mindig. Mindenkinek őszintén válaszolok bármilyen kérdésre. Kifejezetten kedvelem az őszinteséget, megbecsülöm azokat az embereket, akik bírnak vele.

Evelin

- Persze, én az Eridontól jövök. Úgy vélem az emberekről meg lehet állapítani a házukat, már csak a jellemükből is. Nem csak a talárjuk színeiből. - Mondja, majd kacsint. A kacsintását követően a karján lévő bagoly megpróbálja megkapni Mathias arcát, de szerencsére nem jár sikerrel. Viszont most ki kell venni a zsákból és egy kis nasit, és meg kell etetnie vele a madarat. Úgy is tesz, majd visszanéz a lányra.
- Őszinte leszel? Jó akkor... Mi a kedvenc bandád? Merről jöttél? Ja és a legsablonosabb kérdés, mi akarsz lenni, ha nagy leszel? - Kérdezi mohón a lánytól. Végülis, a lány vállalta be, hogy őszintén válaszol mindenre. Viszont most akkor a lány is élhet egy kis kérdezési joggal, persze, csak a válaszai után.
 Miután a lány felteszi kérdéseit, a fiú feláll, elküldi a madarat, és megkérdi :
- Kezd telni az idő. Mi lenne, ha meghívnálak egy kis nasira. A baglyoknak ennyi elég. Készítek neked valamit a konyhán.  Rendben?

Minden a legnagyobb rendben folyik tovább. Belátom hiba volt azt mondani, hogy kérdezhet. Pont olyan, mint én. Élt a lehetőséggel. Ha már igy töztémt válaszolnom kell. Elkezdtem gondolkodni. Bandákat nem nagyon szoktam hallgatni, az nálam elég ritka.
- Fogalmam sincs.
Tudom sokat elmondtam, de legalább őszinte voltam.
- Magyazország déli részéről.
Tudom ezzel is sokat mondtam. Többet nem csikar ki belőlem. Így is igazat mondtam.
- Még nem tudom, de biztos vagyok, hogy egy valami nem. Az már száz százalék.
Utána elgondolkodtam. Há ő kérdezett, nemem is muszáj.
- Ha megtennéd a kérdéseidre a te válaszod is érdekelne. Mesélj valamit?
Elgondolkodtam a kérdésemen, mivel már több embert a falramászattam vele, bizonyára ez egy rosz kérdés, de nemrég egy ember, vagy is helyesbítek nem ember azt mondta nekem, hogy rossz kérdés nincs. Remélem ezt a fiú is tudja. Nem szeretném ha a falra mászna tőlem. Már megint elkalandoztam. Most a kérdéses témám felé, ami nálam gyakori probléma, ahogyan látom a fiúnál is az. Csak van egy hatalmas külömbség. Ő csak engedéllyel kezd kérdezősködni, nem, mint én. Nekem ahoz nem kell engedély, anélkül is tudok beszélni. Ez az egyik rosz szokásom, de aki elviseli azzal jóban vagyok. Csábító a konyhás ajánlata. Ki tudná visszautasítani.
- Örömmel.
Elindultam az ajtó felé. Úgy látom megint megrohamozom a konyhát, de nem azért, hogy húst kéregessek.

A ruha után nem esik több szó a közelgő ünnepségről, de ezt nem is bánja. Még elárulná, hogy nem nagyon örül neki. Ez után Alíz rákérdez a fiús dologra.
~ Honnan tudta ilyen gyorsan kitalálni? - elmélkedik Gwen.
Nem akar hazudni a szobatársának, nehogy megromoljon a viszonyuk, de nem fogja rögtön az orrára kötni, hogy a Kolf az, így csak annyit mond, hogy lehet. Ha szerencséje van a vörös nem fog többet kérdezősködni, ha nem akkor fog. És az utóbbi időben nincs sok szerencséje szegény Gwennek. Közben a másik lányról kiderül, hogy most nincs senkije, és ez neki jó. De, hogy lehet valakinek jó az, ha nincs barátja. Pedig nemrég volt tavasz, ami a szerelmesek évszaka. Az is igaz, hogy a szőke nem szereti a nyáladzó párokat. Mivel nem hisz a vörösnek ezért nem is hagyja annyiban.
- Ne beszélj nekem félre. Mesélj csak?
Várja a választ, és nem fogja hagyni, hogy a másik kitérjen a válaszadás alól. Ezek után áttérnek, hogy mi van Gwennel. Erre ne tud sokat mondani. Ugyanaz, mint eddig. Felkel, bemegy órákra, megírja a házit, és esténként kiszökik. Számára ez a napi rutin, még akkor is, ha néha kicsit unalmas.
- Semmi különös. Veled? Láttad ma ELenyát? - kérdezi, mert ma még nem látta a harmadik lányt, pedig általában Ő hagyja el utoljára a szobát. Mondjuk az is igaz, hogy Gwen akkor megy el, amikor a másik kettő még alszik. Ő sem tudja, hogy miért kel fel hatkor, ha éjfélkor, vagy az után bújik ágyba. Mondták már, hogy ez valami betegség, de nem nagyon hisz benne.

Melody

Kiderült, hogy szeretne egy állatot. Nagy valószínűséggel egy kisebb termetű kutyus lesz. Én is annyira szeretem az ebeket, bár én inkább a nagyobbakat.
Pontosan tudom milyen érzés valamit kiharcolni. Emlékszem én is sok mindenért szekáltam a szüleimet. Sajnos csak a kívánságok kis részét kaptam meg, de azoknak nagyon örültem. Nem voltam elkényeztetve sosem és utólag nagyon nem bánom.
Tényleg jól esett kimozdulni egy kicsit a szobámból. A lélek szoba nagyon érdekes, könnyen elvonja a figyelmemet. Először nem örültem, hogy más is van a szobában, de aztán rájöttem így még jobb is. Melody aranyos volt velem, eléggé jól elbeszélgettünk. Volt szó itt mindenről: hobbikról, állatokról, még meséltünk is magunkról egy kicsit, pedig egyikünk sem volt jó lelki állapotban. Tudtam jól, hogy ő sem mindig ilyen, elvégre is rellonos vér csordogál az ereiben. Mondjuk ez engem a legkevésbé sem zavar, mindig is akartam beszélgetni egy rellonossal.
A hasam korogni kezdett, ami rádöbbentett, hogy a reggeli egy szelet kenyér óta nem ettem mást. Már napok óta keveset eszek a depresszióm miatt. Tudtam jól, hogy ez mennyire veszélyes, de nem volt lelki erőm elmenni kajáért. Most ha már kikényszerítettem magam a falaim fogságából, ezzel a lendülettel elmehetnék a hűtőig is.
Megint csak témátlan lett a beszélgetés. A szoba változgatott és én azt figyeltem. Egyszer csak elhatároztam magam.
- Szerintem én megyek, meglátogatom a hűtőm. Alig ettem még ma, szükségem van az erőre. - Azzal felálltam a fotelból.
- Bocsi ha megzavartalak. Órákon találkozunk. – Mondtam neki kedvesen. Jó volt vele beszélgetni, nagyon szimpatikus lány.
Az ajtóhoz érve még visszafordultam és egy mosolyt varázsoltam az arcomra. – Szia! – Köszöntem el végül a lánytól.

Gwen

Nem szereti a fiú témát, főleg, hogy nemrég szakítottak Zolival. Azóta a diákok többsége érdeklődött, hogy mi van velük, kibékülnek-e, vagy miért nem ütötte le a fiút. Általában ezekkel az emberekkel ordítozni kezd, mert semmi közük hozzá, és ne foglalkozzanak vele. A levitás fiúval egy hosszú beszélgetés során tisztáztak mindent, és ugyanolyan jó barátok maradtak, mint régen, ha nem jobbak. Ezt nem úgy kell érteni, hogy lesz köztük valami, de a barátságuk megmaradt, aminek a lány nagyon örül. Azóta nem találkoztak, és mostanában nem is biztos, hogy fognak, hiszen nemsokára itt a vizsgaidőszak. Az idei vizsgákon jobban szeretne szerepelni, mert a tavalyi eredmények szörnyűek lettek. Legalábbis szerinte. Egy "lehet" szócskával le is zárja a Krisztiános témát, amire a másik csak bólint. Utána bizonygatni kezdi, hogy nincs senkije, de ezt Jones nem nagyon szeretné elhinni. A hitetlenségre az ad okot, hogy Alíz csavargatni kezdi a haját, ami köztudott, hogy a hazugság egyik jele néhány embernél. Még nincs olyan sok ideje, hogy szobatársak így nem tudták meg nagyon kiismerni egymást, de Gwen felismeri a hazugságot. Áttérnek arra a témára, hogy a vörös látta-e Elenát. A válasz kicsit meglepi Gwent, mert a másik azt mondja, a szőke és a kisebbik vöröske még aludtak mikor elhagyta a szobát.
- Ez fura, hiszen általában ti aludtok amikor én elmegyek - válaszolja döbbenten, és ezzel nem is hazudik. Mikor Ő reggelenként kioson, a szobájukból a két lányka még az igazak álmát alussza, amikre a két kutya vigyáz. Közben beleegyezik a helyváltoztatásba, hiszen itt nem a legjobbak az illatok, és még a madárkák is zajosak. Rögtön az Igazság termét ajánlja, mert ott kedvére kérdezősködhetne a másikról, és már indul is.

Zoli

Agaton úgy döntött hogy most a bagolyházba megy el.Ha megnézni nem is legalább megsimogatni egy baglyot.Persze vele tartott hűséges kutyája Sam is.Alighogy beértek Sam már ugatni kezdett a baglyokra, szerencsére Agaton egy szóval rendre intette és vége lett a hangzavarnak.
-Na Sam ezt megcsináltad most már tuti hogy egy se fog idejönni.
Sam odanyomja a nedves orrát Agaton lábához és elkezd nyüszíteni.Agaton csak felnevetett, kiskorában folyton ezt csinálta Sam ha valami rosszat csinált.
-Na ha se baglyot simogatni, se levelet küldeni de még megnézni sem tudom őket akkor legalább néz nekem egy helyet ahová leülhetek.-Samnek ilyenkor nagyon szokott örülni, merthogy Sam kiszagolja hogy hol van ürülék és hol nincs.
De itt csak azt tudja csinálni Sam hogy megmutatja azt a széket ami kevésbé ürülékes.
Agaton leül a deszkára és elkezd játszani Sammel.

Dszeni

---

 A Lélek szobába belépve a falak színe kékre vált, jelezve a fiú türelmes, nyugodt lélekállapotát. Kezében a havi Edictum, hogy hozzá is kezdhessen olvasásához. Eddig nem sikerült, mivel túlságosan lefoglalták a Kalaposként töltött feladatai, és a vizsgaidőszak. Meg-megörülve egy kicsit a pihenésnek le is ül a kanapékra, és az eddig kezében cipelt kalitkát lehelyezi az asztalra. Perszephónéval, a kis, nőstény Jobberknollal, együtt akarja élvezni ezt a kis időt. Ha már Valentina elhunyt, valakivel élvezni kell az időt.
 Ki is nyitja az újságot, és belemerül, amely cselekedete nagy vakmerőségre vall, mivel másnap vizsgáznia kell a Rúnatan- tantárgyból. Hornyák professzorral talán még menni is fog neki, mivel még sosem volt eddig Rúnatan vizsgája.
 A vakmerőség inkább jellemezheti most hangulatát, és ezért lilás-vöröses árnyalatot ölt a mögötte lévő fal. S a Jobberknoll ének sem üti fel fejét, mely nyugalmat ad a térnek. Aggodalomra adna okot, ha a kis Perszephóné megszólalna.

Mathias

Sietősen indultam Desszert keresésére. Desszert az én élénk zöld színű törpegolymókom. Utoljára az Északi torony közelében láttam, amikor "ide-oda" gurulósat" játszott. Sajnálatos módon nem figyeltem oda rá, mivel a holnapi Sötét Varázslatok Kivédése vizsgámra gyakoroltam a folyosón ami vissza felé vezetett az Eridon klubb helyiségébe, majd a hálókörletembe így megfeledkeztem róla. Mikor észbe kaptam , elindultam visszafelé azon az út vonalon amin jöttem, hogy megkeressem Desszertet. sehol sem találtam , pedig mindenhol kerestem. Az Északi toronyba érve a Lélek szobája elé érve úgy gondoltam hátha ide bent bújt el az én bolondos törpegolymókom,hát bemegyek és megnézem. Belépve a falak színei lilás-vörösesről sárgára változtak, hiszen a sárga érzelmi jelentése aggodalmat sugároz. A szobában észreveszek egy fiút aki a kanapén ülve egy Edictumot olvas, az asztalon az ő jobberknollával. A madárra nézve hirtelen felmerül bennem egy furcsa kérdés, hogy valony ez a madár fogyaszt-e táplálékul törpegolymókokat, és ha igen akkor csak reménykedni tudok benne , hogy a madár éppen nem volt éhes és nem ette meg az én házi kedvencemet, és hogy valahol itt van a szobában és csak el bújt. Ebben a pillanatban a falak színei zöldre változtak, hogy tükrözzék reményteli érzéseimet. Mély levegőt veszek és ráköszönök az Eridonos fiúra.
- Szia. Ne haragudj, hogy megzavarlak az olvasásban , de nem láttál egy élénk zöld színű törpegolmyókot?

Dzseni

- Ha tudnám mi az a golymók. Elnézést, nem jeleskedem ebben a "lényfelismerésben" - Vallja meg a még ismeretlen lánynak, hogy inteligenciája nem verdesi a plafont. Őszintén nem tudja ennek a fajnak, sem a kilétét, sem a jellemzőit, de legalább annyit már tud, hogy van ilyen lény. És elég árulkodó lehet a neve is, mivel golymók. - Nem hinném, hogy Perszephóné tugja, hogy merre lehet. Nem túl beszédképes, szóval az ő segítségére nem számíthatunk.- Mutat a madárra, aki unottan nézi tovább az emberek tanácskozását. Nem reagál semmit, mivel egész életében néma. - Az én nevem amúgy Mathias, és örvendek. Perszephónét már ismered. Neked mi a neved? Amúgy segíthetek?

Mathias



-Nem sokan ismerik őket. Egészen kicsi  voltam amikor a nagypapámtól meg kaptam. A törpegolymók , a puffskeinek apró, gömb alakú szőrös mása,  és a szivárvány összes színében pompáznak nem utolsó sorban remek háziállatok. Anya szerint a törpegolymók vonzza a kurblikat. -Nagy lelkesedéssel mesél,hiszen még sosem kérdezte senki őt az ő törpegolymókjáról, ha igen a válaszát sosem várták meg, mert elég furcsa megnevezése ez egy varázs házi állatnak.  A fiú viszon türelmesen végighallgattja, már csak az volt krédéses számára hogy csak azért mert ennyire tisztelettudó, vagy tényleg érdekli az amiről éppen hall.
-Nagyon szép és különleges madarad van. Úgy hallottam ezek az állatok nagyon csöndesesek és csak halálukkor szólalnak meg. -Idézem fel a legendás lények gondozása ismereteimet amit a házikednvencek résznél tanultam a jobberknollokról.
-Egyébként a nevem Dzsenifer. -Mosolygok rá a még számomra ismeretlen fiúra , akit 5 perce ismerek, várva hogy ő is pozitívan áll hozzá a kialakuló barátságunkhoz. -Ha nem nagy kérés akkor esetleg abban tudnál nekem segíteni, hogy ha van időd eljöhetnél velem megkeresni Desszertet, vagy szólhatnál ha esetleg összefutsz vele. -Abban a pillanatban hogy kiejtem a szavakat a kanapé mögül egy élénk zöld színű pomponra hasonlító valami kidugja a fejét. Rögtön odaszaladok és a kezembe veszem, majd visszamegyek Mathiashoz.
-Ő itt Desszert.

Dzseni

---

- Tudod Dzseni, nem akarom őt énekelni hallani. Ő az én kis madaram, és nem hagyom, hogy elhagyjon engem.- Fejezi ki összetartozását madarával. Valóban egy szép élőlény, s hangja hiányában, nagyon jó hallgatóságnak bizonyult a fiú számára, mikor elő akart valamit adni. Lelkesen figyelte őt a madár, ha egyátalán képes lelkes lenni egy ilyen teremtmény.
- Persze, majd megmondom ha látom. Ha tudnám, hogy milyen is. - Mondja, majd választ kapva kérdésére a lény megjelenik neki. - Hát így néz ki. - Jelenti ki nagy meglepettséggel. Nem is tudná azonosítani, ha egyszer látná valahol. Egyátalán nem hasonlít semmire, csak egy mugli pompomra. - Hát...örvendek. Minden esetre, csak próbáld meg rábírni, hogy maradjon a helyén, mert nem üldözheted a naptári év minden napján. Az én madaram ugyan ketrecben van, de ki szoktam engedni, hogy azt tegye, amit akar, mert tudom, hogy visszajön. Próbáld meg őt trükkökre, és kevésbé a játékosságra nevelni. - Adja a tanácsot, melyet megfogadandónak tart.
- Mi lenne, ha vissza is vinnénk a Gólyalakba az állatokat, aztán leugornánk valahova? Benne vagy?

Mathias



-Igen-igen azt sejtettem. -elnézve a fiú és  a madár közötti szemmel látható kapcsolatot, szívszorító élmény lenne ha ez megszakadna, még annak is aki az ilyen féle kapcsolatokat csak feltételezheti hogy létezik.  Desszert és köztem is kialakult egy fajta kapcsolat, de közel sem olyan mint az övéké. Az otthoni kutyámról mondható el egy szoros, kötelék közöttünk, mintha ő lenne a másik felem, így tudhatom , hogy milyen lehet az ő kapcsolatuk.
-Próbálkozom, de igen csak bohókás teremtés, és a szótfogadás nem éppen az erőssége, inkább a játékosságot szereti. De igazad lehet, és tényleg ráférne egy kis nevelés, így megfogadom a tanácsod és megpróbálom trükkökre nevelni ezt a kis rosszcsontot. Köszönöm a tanácsot. - Rámosolygok a fiúra, hogy ezzel is nyomatékosítsam, hogy  megfogadom és megköszönöm a tanácsát.
-Ez remekül hangzik. - mosolygok ismét, hogy tényleg szívesen megyek vele egy kis kiruccanásra. Már éppen rám fér, hogy a vizsgák felét valahol kipihenhessem. -Már csak be kellene gyűjtenem  -a torkomban  akad a szó, mert abban a pillanatban Desszert már nem csak kukucskál, hanem felmászik a tenyerembe. Hmm. Mosolygok. Végül azért befejezem a mondatot. - Desszertet.
-Lenne esetleg ötleted, hogy merre is mehetnénk?

Wolf Bocsi, hogy késtem!

Ma nap pont ráértem és úgy döntöttem megnézem a szorgos kis szárnyasokat. Elvégre valamivel megjutalmazom őket, ha már ennyi levelet hoztak hozzám és vittek tőlem. Ahogy haladok a toronyba, azon gondolkozok, vajon elég jutalmat hoztam nekik? Elvégre sokan vannak. Mindegy, legfeljebb mindegyik csak egyet kap. Ettől egy kicsit elszorult a szívem. Hiszen több munkát végeztek el, mint a mugli levélkihordók. az ajtó előtt letöröltem a lábam, elvégre a madarak házába léptem be és nem szeretik az emberek sem, ha alaki koszos lábát beteszi  a saját tulajdonába. Ahogy beléptem egy furcsa, oda nem illő állatot pillantottam meg. Ledöbbentem, hiszen a kétlábú szárnyasok között egy nagyobb termetű négylábút állapított meg az agyam.

- Hát te kinek a kutyája vagy?

Kérdeztem a kutyát, és még jobban ledöbbentem volna, ha válaszolt volna rá. Helyette körbenéztem és egy eddig számomra ismeretlen srácot pillantottam meg. Végigmértem és nem tudtam rájönni, hogy ki is ő. Talán ott lehetett a nagyteremben, de nem emlékszem rá.

- Szia! Kilt Zoli vagyok, Levitás! Kihez van szerencsém?

Mutatkoztam be illedelmesen és még nyújtottam is felé a kezem. Barátságosan viszonyultam ehhez az ismeretlenhez. Remélem ő is az lesz velem. Sanda pillantást vetettem a kutyára, majd a békésen pihenő madarakra.

Zoli Bocs, én is sokat késtem.

Alighogy elkezdett játszani Agaton Sammel máris lépteket hallot, nagyon megijedt, mint minden első találkozáskor.
Hallota hogy a diák (nem tudta eldönteni fiú vagy lány) már itt van a teremben
és megkérdezte Sam-től, hogy kinek a kutyája.Tehát fiú, a hangjából itélve-gondolta Agaton.
Agaton felált, hogy látszódjon.Elmondta hogy Zoli a neve.Agaton haragudott magára hogy még mindig ilyen félős.
-Szia én Wolf Agaton vagyok, ő itt a kutyám Sam.-Mindig, mint személyre gondolt Sam-re, ezért ha valaki azt mondta Sam-re, hogy "ez", akkor nagyon megharagudott.
Agaton hallota, hogy odamegy Zoltánhoz Sam, aztán ugat egy nagyot, ez azt jelenti, hogy megnyalta Zoli kezét.Mindig ezt csinálja, ha valai kezet nyújt Agatonnak.
-Bocsi ez nekem a kézfogás helyett van.Tudod vak vagyok Sam pedig a vakvezető kutyám.-Elképzelte, hogy Zoli milyen képet vághatott erre a mondatra, és nem bírta megállni, hogy ne kuncogjon.

SamuÖltözet!


A délután kellemes volt, leszámítva a kinti időt. Hol esett, hol nem, de az ősz már nagyon megérződött a kinti éghajlaton. Nem is szerettem volna kimenni, így a kastélyon belül akartam tölteni az időmet. A szobában olvasgatva kipillantottam néha a kinti tájra, majd vissza a könyvemre és szomorúan vettem tudomásul, hogy ez csak rosszabb lesz. Nem szerettem az őszt, a tél közelebb állt a szívemhez. Akkor legalább hideg van és hó esetleg jég, nem pedig hatalmas pocsolyák illetve saras utak. Sierra felé pillantottam aki elkényelmesedve feküdt az ágy sarkán és szundikált. Mázlista macska! Neki nem kell mást csinálnia, csak aludni, heverészni meg enni. Leszálltam az ágyról, majd a bőröndömhöz sétáltam és előszedtem magamnak ruhát. Úgy döntöttem, hogy a barna szín legyen az uralkodó a mai öltözetemben tehát egy barna magassarkú csizma, egy farmer, egy fehér topp és arra egy a csizmához illő barna kötött pulcsit kaptam fel, majd végül egy sálat is a nyakamba kötöttem. Miután végeztem elindultam kifelé ám még visszapillantottam az én kis durmoló állatomra, majd a fiókhoz sétáltam és előkerestem a levelet amit apámnak írtam, na meg némi madáreleséget. Még tegnap fogalmaztam meg a levelet, de mire befejeztem már késő volt és azért nem szerettem volna minden nap kint lógni. Így is elég gyakran kések el a takarodóról aminek biztosan következményei lesznek. De ha a sors akarja úgy, hogy ez történjen? Felsóhajtottam, majd a levéllel a kezemben, illetve az eleséggel elindultam a bagolyházba. Még nem jártam ott, de páran elmagyarázták, hogy jutok oda. Elsétáltam tehát a bagolyházig, ahol elsőnek a szagok voltak azok, amelyek biztosítottak abban, hogy igen is jó helyen járok. Nem annyira zavart, otthon nekünk is volt pár baglyunk, így valamennyire megszoktam már a dolgot. Besétáltam, aztán körbepillantottam. Rengeteg madár volt itt, a hely pedig nem éppen a tisztaságáról lett volna híres. A madarak felfigyeltek rám, kíváncsian fordították felém a fejüket, én pedig éreztem, hogy vagy harminc bagoly szemlél engem amit,ha emberek tettek volna, akkor kényelmetlennek is tituláltam volna. Egy két madár megrázta magát, pár pedig levetette magát a gerendákról, átrepülve egy másikra. Azonban egy madár felröppent, majd a vállamra helyezkedett. Felemeltem a szabad kezem és átszállt oda rám pillantva azokkal az értelmes szemeivel.
- Na szia! Elviszed nekem ezt a levelet?-kérdeztem és megnéztem közelebbről a baglyot. Szép volt, olyan amit gyakran lehet látni, ha csomagot kapunk, de ettől még különleges.  A levelet odanyújtottam neki, ő pedig a csőrébe fogta, majd el is reppent egyenesen kifelé. Nem tudtam soha hova tenni ezeket a madarakat. Kézbesítik a leveleket, majd visszajönnek oda ahonnan eljöttek és máris a következő csomagot várják, na meg egy kis jutalmat a fáradozásukért. A bagoly elrepült, engem pedig vagy három letámadott. Pontosabban kettő a vállamra, egy pedig a másik helyére telepedett, mintha sejtenék,hogy nem eleség nélkül tévedtem fel ide. Előhalásztam a szabad kezemmel némi eleséget, majd adtam belőle. Nem is sejtettem, hogy ennyire barátságosak a suli madarai, de ki tudja. Nem mind jött ide, hogy kipróbálja rajtam a hegyes karmait. Így is tudtam, vagy legalább ha mondhatom ezt, volt egy sejtésem, hogy az öltözetem nem ússza meg épen ezt a napot.


Mesélj egy játékodban arról, mit fogsz csinálni Húsvétkor.
2 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Cat cica

Miután ráunt arra a mufurc tanárra a keleti szárnyban, kellemesebb személyek és hely után szeretett volna nézni. Körberepült két szárnyat és legalább 3 emelet minden szobáját, mire kilyukadt az északi szárny tornyában. Nem igazán szereti ezt a részét a kastélynak, főleg mivel Szendrei meg Markovits itt laknak, és, főleg a férfi, kifejezetten nem nézi jó szemmel az ügyködését. Pedig ő csak jót akar a kastélylakóknak, lelke rajta, szenvedélye a szórakoztatás.
Huhogva libben be a baglyok közé, akik kissé ijedten pislognak rá, hogy ugyan ki lehet ez a furcsa szerzet, aki még a nyelvüket is beszéli. Kacarászva repked ide-oda az állatok között, majd mikor hallja nyikordulni az ajtót, villámgyorsan az egyik gerendába rejtőzködik el. Nocsak, egy hölgy! Sokkal kellemesebb társaságnak ígérkezik, mint az a pasas, aki még énekelni sem volt hajlandó vele, pedig ő milyen lelkesen bemutatta a tudását neki, cöh... Hová halad ez a világ.
Tüsszentenie kell, amit szerencsére sikerül hang nélkül kiviteleznie, viszont ennek hatására elriasztja az összes madarat a gerendáról. Nem bánja igazán, utálja, ha ülnek rajta. Bár ehhez képes sokszor bújik ülőalkalmatosságokba.
Figyeli, ahogy a lány a madárral beszélget, majd finoman rázkódni kezd a gerenda, mert Samut elkapja a röhögőgörcs. Annyira jó terve van, azonnal meg is akarja valósítani, már csak egy bagoly kell neki a keze ügyébe. Kezét kidugja a gerendából, elkap egy pórul járt példányt, majd teljes egészében kibújik a rejtekhelyéről.
- Bagolyágyú! - üvölti, majd elhajítja szerencsétlen tollast Catherine felé, aki ha nem vigyáz, bizony simán letarolhatja a szárnyas fenevad.

Dwayne Warrena lehetséges megmentőm, az önostorozás elől...  

A mai délelőttöm épp elég sűrű volt ahhoz, hogy teljesen kikészüljek. Nem volt időm arra, hogy normálisan le tudjak ülni fél percre. Pakolásztam a szobámban a saját részemet szépen rendbe tetem és végre kipakoltam a ruhámat a bőröndből véglegesen. Mire végeztem már elmúlt dél is, így siethettem, ha akartam ebédelni. Sikeresen beiktattam ezt is a listára, majd immár jóllakottan indultam neki a kastélynak. Az apámnak címzett levélre még nem érdekezett válasz, így kissé le voltam sújtva, ha ezt lehetett annak nevezni. Lavia sem ért rá, elment valahová, Sierra el volt foglalva a többi macskával én pedig unatkozhattam volna egyedül. Ezért jött az öltet, hogy körbejártam a helyet újra. A lábaim szinte magától repítettek végig a folyosókon, így kerültem egyenesen ebbe a szobába. Nem volt itt senki, nem zavarta senki sem a rendjét, de én most egy kis életre vágytam volna. Bármire, ami élet, komolyan még egy szellemnek is jobban örültem volna mint ennek a helyzetnek. Felsóhajtottam, majd leültem a kényelmes kanapéra és a plafonra pillantottam.
- Soha sincs ott senki sehol, amikor szükség lenne rá! - sóhajtottam, egy nagyot majd lehunytam a szemem és vártam. Bármi jó lett volna! Egy hang, vagy mondjuk koppanások amik ara utalnak, hogy jön valaki. Így telt el pár percem, azonban amikor újra kinyitottam a szemem a szoba teljesen másképp festett és egy egész kellemes zene is megszólalt. Elmosolyodtam a zene hallatára. Már meséltek erről a helyről, de eddig nem jöttem be ide, azonban most jó ötletnek tűnt. Azt mondták elvileg ez a hely a Lélek szobája, vagy mi is... Talán a lelkek szobája? Na mindegy. Körbepillantottam és elégedetten szemléltem a helyet. Én sem találhattam volna el jobban a zenét,sem pedig a színeket szóval tetszett a végeredmény. Tényleg varázslatos ez a hely is, épp úgy ahogy a többi ahol jártam már a kastélyban. De szerettem felfedezni magam azokat a helyeket amik felcsigázták az érdeklődésemet. Viszont, kivételesen csak ki akartam mozdulni az egyedüllétből és találkozni akartam valakivel, de mivel nem volt itt senki, így inkább a magam bajával kellene törődnöm és elgondolkodnom rajta. Na persze... Már csak az kellene, hogy fogjam magam és elmerüljek a gondolataimban.