38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Mágusfalvak és városok - összes RPG hozzászólása (1132 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 37 38 » Le
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. június 5. 19:11 Ugrás a poszthoz

MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAI


TALÁROS

KUNSZENILA

SZALAMANDRA-SZENTEGYED

ÜSTÖSD

SZALAMANTON

CSERMELYMENEDÉK

ÓKÍGYÓS
Utoljára módosította:Holló Albert, 2024. május 24. 20:08
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2014. július 15. 15:00 Ugrás a poszthoz

Budanekeresd
Benji

Ruha


Verőfényes napra ébredtünk, ez pedig csodálatosan tökéletes az egyik lepukkant és csőd szélén álló kviddicsüzlet felvásárlására. No azért Viko nem ennyire gonosz és lelketlen, amúgy is úgy tervezte, hogy az előző tulajnak felajánlja, dolgozzon nála. Eperlány ugyan ebből nem kapna akkora részesedést, de a bolt neve, a seprűje márkája és, hogy mégtöbb helyen legyen boltja, az már megéri. Molyosogva dülöngél a H5-ös budapesti héven, dudorászik a melegtől morgolódó emberek, s a zenét hallgató fiatalok között. Oh, Aquincum! Gyorsan le is száll, nem akar fentmaradni, és tovább menni, mint a legutóbb. Kisétál a titkos városrész bejáratához, ám mielőtt átlépne, a nyakába köt egy egyszerű fekete köpenyt. Így, most úgy néz ki, mintha piroska lenne, csak a színek nem stimmelnek, és a kosár. Elhúzza a száját az ostoba hasonlata miatt, majd átlép a kapun, be egyenesen a budanekeresdi főutca emberekkel teli kellős közepére. Nem túl gyakran jár erre, de annyi biztos, hogy most nagyon sokan vannak.
~ Merre is, merre is...? ~
Morfondírozik, türkiz szemei ide-oda pattognak a boltok rengetegében, de annyi van, hogy ebben a forgatagban nem fogja tudni felismerni azt, ami neki kell.
- Bocsánat! Elnézést. Elnézést! Jaj, ne lökdössön! - Próbál segítséget kérni itt bárkitől, de mindhiába; senki sem áll le beszédbe elegyedni vele, és annyian vannak, hogy szinte feldöntik őt. Őt, a hetven kilós nádszált. Valamiféle könyvbemutató lehet itt, a legújabb, helyes és hősies varázslónak a dedikálása, a nők ugyanis nagyon izgatottak és ugyanazokat a könyveket látja a környezők kezében. Na tessék, őt annyira lefoglalták a kviddicses hírek, hogy lemaradt egy újabb sikerpéldányból. Az jut eszébe, hogy hátha be kéne szereznie Kinonak is egyet a születésnapjára, ő úgy is falja a könyveket, ha még nem olvasta, akkor is egy dedikált kötetért biztos sütne neki valami finomat. Pipiskedve próbál kilátni a tömeg fölött, hátha megpillanthatja, ki is a híres író, aki most az izgalom középpontjában van, de mikor már majdnem kivehetné a nevét, egy csacsogó fruskapáros fellökik őt, és Viko szoknyájával, köpenyével, mindenével előreborulva fogja meg arcával az utca macskakövét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Radetzky Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 14
Írta: 2014. július 17. 13:50 Ugrás a poszthoz

Viko - Budanekeresd

A mai nap tökéletes arra, hogy apám ide rendeljen, pedig tökéletesen elvagyok én Bogolyfalván is, nincs szükségem arra, hogy ide járjak át. Különben is, a héten kiújult az emberutálatom, szóval pont nem egy ilyen lökdösődő tömeg közepében van a helyem. Persze ezt nem róhatom fel neki. Némán teszem a dolgom. Elvégre jó a fizetésem, és szép az örökségem is, persze utóbbi lekötve pihen, amíg meg nem születik az első gyerekem. Milyen ostobaság. Na nem, mintha annyira hiányozna, jól elvagyok én a három lányka nagybácsijaként.
Ahogy ezen agyalok, úgy haladok előre, szótlanul kerülgetve a tömeget. Valaki már megint dedikál…milyen unalmas. Sosem lennék ilyen nagy név, akit aztán mindenki követ. Elég idegesítő, ha valami kell, akkor azt simán megszerzem enélkül is. Nem is értem ezeket a pökhendi, és roppant idegesítő alakokat. Bosszankodni azonban nem bosszankodom rajtuk, elvégre az ő dolguk, engem csak a visítozó lányok zavarnak, akik körülöttük vannak és ezzel megnehezítik az átjutást. No nézd már, valakit meg el is akarnak taposni, csodás.
Ezen a héten volt már egy jó cselekedetem, de azért belefér még egy így szó nélkül nyúlok a lány vállához, kicsit ugyan rongybabásan, de sikerül felállítanom, de úgy nehéz, ha engem is lök a tömeg. Kicsit arrébb terelem, nem kellene, hogy megint felboruljon a sikongatóktól, és alaposan végignézek a szerencsétlen kinézetén.
- Egy jó tanács, azok a pasik, akikért ennyire sipítoznak, csak néhány órát akarnak, pár nálad fiatalabbal, szóval kár teperned, inkább keress egy rendes pasit, vagy úgy jársz, mint az a korához nem illő pirosban ugráló nő. Valószínűleg csodakrémmel lett kevésbé ráncos az arca, de ha rájönnek a trükkre, akkor ma sem jut előrébb.
Ennyi, itt én végeztem is, a lányra kacsintva indulnék is tovább, ám nem tudom megállni, hogy ne forduljak vissza.
- Óóó, és ha már itt tartunk szerintem nőiesebb bugyikat kéne hordanod, ez a mosolygós eper inkább a négy éves unokahúgom stílusa.  

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2014. július 17. 14:07 Ugrás a poszthoz

Budanekeresd
Benji


Bár ő csak meg a lesni, ki is az új híresség, hamar padlót fog, szó szerint. Viko arca a macskakővel kezd románcot, a helyzeten pedig nem segít, hogy pár tizenéves még rásegít a kapcsolat következő lépésére a fejére lépve. Ki a pópóját is megtalálja, hogy magasabbról lásson át a tömeg felett, ebben a nagy tyúkviadalban a végén még tényleg eltörik valamije. De ekkor valaki leküldi róla az ugrabugráló plusz súlyt, őt pedig rongybabaként felrángatja. Ő hirtelen azt sem tudja, hogy mi merre, hány méter, az arcáról kezdi törölgetni az utca mocskát, amíg a lovag a párválasztási szokásait kritizálja.
- Pirosban ugráló? – Pillant értetlenül az ismeretlen megmentőre, majd akkor esik le neki, hogy Ő maga is piros ruhában van ma. Derogál, hogy még körül is nézzen, arra a korosodó hölgyre pillantson, akire valóban gondolt az úriember, ezért kicsit felkapva a vizet fújja fel az arcát, akár egy hörcsög. Méghogy őt felültetik ma! No de várjunk. Hiszen ő nem is a dedikálásra jött. Értetlenül pislogva nyitná szóra a száját, mikor a férfi már fordul is, a mai jócselekedete után menjen a dolgára. Persze azért még hátra fordul amaz, hogy egy újabb csípős megjegyzést küldjön Vikohoz, és nem mást vesz célba, mint a fehérneműjét. El is felejtette, hogy mit vett fel ma! A nők ilyenkor mindent megterveznek, hogy csipkéset, bevágósat, miacsudát vegyenek fel, de neki jóformán nincs más, ő ezt szereti, és akkor jön most ez a pasas, aki kritizálja az ő…. bugyiját!!! A kosz alatt elvörösödő képpel vágja a fiatalember után a táskáját, hátha eltalálja majd valahol vele. Nincs abban egyéb, csak egy kis cicomakellék, a szerződéses pergamenek, no meg pár izomlazítókrémes termékminta, tégelyekben.  Fogalma sincs, mit fog tenni, ha a hirtelen jött ötlete betalál, de több mint valószínű, hogy ijedtében sarkon fordul és futni kezd.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Radetzky Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 14
Írta: 2014. július 20. 22:20 Ugrás a poszthoz

Viko
Budanekeresd



Elégedett mosollyal az arcomon állapítom meg, hogy ma is formában vagyok, és, hogy mielőtt elhagynám a terepet, ennem kéne egy fagyikelyhet, és akkor bumm. Nem vártam, hogy a lány komolyan képes hozzám vágni a táskáját. Igen jó a célzókája, mert sikerült vele fejbe kólintania. Először előrebucsaklik a fejem, a húzódást jobban megértem, mint a táska súlyát, az már csak akkor jön, amikor a padlóra ér, én pedig ráeszmélek, hogy ez fájt.
- Te tiszta elmebeteg vagy!
Kiabálok a fejemet fogva hátra, a … senkinek. A csaj hibbant, és el is szaladt, itt hagyva nekem a táskát, amit felvéve – miután persze megigazítottam a hajam – szét is nyitok, hogy megnézzem, mégis mi volt, ami ekkorát koppant a fejemen. Sportcuccok, biztos ő is sportol, vagy termékárus lány, inkább az utóbbi, mert, hogy nem százas, az tuti.
~ Hibbant tyúk… ~
A fejemet újra megérintem, de mivel szerencsére senki se látott, csak összezárom a táskát, mintha az enyém lenne, és indulok el vele az átjáró felé. Ez a világ egyre idiótább lesz, hogy ilyen nem normálisokat is beengednek. Vajon végzett ez a csaj valamilyen iskolát, vagy simán kibukott, mert agyatlan? Az is lehet, hogy csak idősebbnek néz ki, a mai tizenévesek jó részének igen kiégett arca van, mert úgy rohannak mindennel. Lehet gyerekmunka. Legalább apámnak lenne mit csinálnia, amúgy is érzem rajt, hogy kezdi megunni a monoton ügyeit, ez új kihívás lenne az életében. A varázsvilág gyerekkereskedelme. Ugye, milyen izgalmasan hangzik?
Kifelé menet még veszek azért pár gombóc fagyit, és ha a bolond csajszi nem tűnik fel megint, elhagyom a helyet.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2014. október 7. 15:38 Ugrás a poszthoz

Miko
Szalamanton, a Hőhűtő héten

Őszintén hálás vagyok amiért Miko és a családja befogadtak nyárra, hiszen pár hónapja úgy voltam, hogy nagy valószínűséggel Üstösd valamelyik elhagyatott gyárépületében vagy Budapest valamelyik sikátorában fogom a hőség hónapjait tölteni. Egyik ötlet sem töltött el boldogsággal, de még mindig jobbnak tűnt, mint hazamenni és könyörögni azért, hogy egyáltalán beengedjenek. Vagy, hogy engem használjanak arra, hogy "megtérésemmel" címlapra kerüljenek. Na, nem, azt soha. Mehettem volna a börtöndokihoz is - valójában pszichológusnő, de hát valahogy becézni kellett odabent -, de ő a nyarat a pasijával külföldön tölti, én meg nem vagyok olyan pofátlan, hogy ezt tudva a nyakába varrom magam.
Szóval egyértelműen kijelenthetem, hogy Miko megmentett, így hát egészen kicsinységnek tűnik számomra, hogy ezt viszonozzam ahogy tudom. Még korábban megígértem neki, hogy megmutatom milyen a hőhűtő hét. Valójában még én sem voltam ott soha, hiszen, amikor elkezdték, én már a javítóban csücsültem, de hallottam róla, és jó mókának tűnt, ráadásul ebben a hihetetlen melegben igazi mennyország egy olyan hely, ahol mindenhonnan folyik a hűsítő víz.
Reggel Mikoval közösen indulunk el Szalamantonba a mágikus vasút segítségével. A terv szerint a többiekkel majd a város főterén találkozunk, addig viszont előttünk még egy rövid utazás, amin megkóstolhatom kedvenc pattogatott kukoricám legújabb változatát. Ezt a fajta rágcsát zacskókban árulják és mindegyikben mindig kétfajta ízű popcorn található. Illetve hát ez így nem teljesen igaz, mert mindegyik szem más ízű, de az egyik zacskóban például csak sós és keserű egy másikban pedig csak édes és savanyú ízek találhatók. A legújabb változat a sós és savanyú keverék, ezt raktam be korábban a hátizsákomba, most pedig kibontom és megkínálom vele Mikót is.
- Remélem, felkészültél vizes varázslatokból, mert, ha nem, nagyon nyerni fogok - vigyorgok rá kicsit önelégülten, amire valójában semmi okom, elvégre ügyesen sikerült megbuknom év végén. Bár áztató igékből az utóbbi napokban elég sokat bemagoltam, talán valamelyiknek hasznát is veszem majd.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. október 7. 15:46 Ugrás a poszthoz

Falkavezér, és Elena (?) - Hűsöljünk

Fura érzések kavarogtak benne mikor azt a levelet írta. Először is, mert meghívta magához a fiút, amivel nem is lenne baj, de Ő nem szokott segíteni senkinek. Másoknak való kedvesség, és Gwen két külön dolog, és nem lehet egy kalap alá venni őket. Viszont mikor megtudta, hogy a fiúnak nincs hova mennie (vagy csak az utcára) nem hagyhatta szó nélkül. A ház elég nagy még akkor is, ha Dávid menyasszonya Ella ott lesz. Ők úgy is egy szobába lesznek a földszinten, bácsiékkal, míg a kiskorúak fent az emeleten. És a többesszám három embert takar, méghozzá Kathleent, Krisztián, és Őt. A szünetben mindenki hazaviszi és bemutatja a barátait, de a szőkének eddig csak egy ilyen alkalma volt, és Elenával. Megérdemelt nyaralás volt a Balatonnál, ami most folytatódik csak épp Szalamantonon. Hajnalban kelt, hogy mindent össze tudjon pakolni, a kutyáinak elegendő kaját adott. Örül, hogy belement ebbe az ötletbe a sok tanulás, és magolás után nagyon jó lesz egy kicsit kikapcsolódni. Méghozzá legjobb barátnője meg még valaki is velük tartanak, de csak a faluban találkoznak. Mély gondolataiból Kriszko szavai, és a zacskó zörgése ébreszti fel.
- Kukorica - csillan fel a szeme a nasi miatt. Ő is hozott egy pár dolgot, amit, majd később óhajt felbontani. És a pár dolgon azt kell érteni, hogy a fél édességboltot elhozta. De, hogy hagyhatta volna ott a sok édességet, amik mind azt mondták, hogy vegyél, és egyél. Ilyen csábítások közepette nem muszáj volt megvennie. A zsebe sokkal könnyebb lett, a táskája, viszont nagyon húzta a hátát. A zacskóba pillantva megtalálja azt a szemet, ami kell neki, és ki is veszi a rózsaszínt. Pont egy citromosat fog ki, aminek örül, mert nagyon szereti a gyümölcsöt.
- Nem mondtad, hogy kellenek vizes varázslatok - háborodik fel a szőke. De ez alap, dolog, hogy egy vizes ünnepen, mindenki fröcsköli a másikat - Szerencséd, hogy az egyik kutyám nem szeret fürdeni, és csak varázslattal sikerül - vág egy gonosz mosolyt. Legalábbis annak szánja. Nemsokára elindul a vonat, és a táj már suhan is. Gwen kinéz, és közben dúdolni kezd.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. október 7. 15:47
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. október 7. 22:45 Ugrás a poszthoz


Gwen és Farkasfiú
szalamantoni kiruccanás a Hőhűtő héten


Még mindig forr benne a düh, mert a szép vörös hajzuhatagát le kellett cserélnie egy ilyen... izére. Jó, különösebb baja nincs vele, egyszerűen csak szokatlan, hogy most már nem fog kitűnni a tömegből, ha valamilyen ismeretlen helyre megy. Úgyhogy a mostani hétre jól jönne, ha csak egy picuri időre, de újra visszakaphatná a régi hajszínét erre a Hőhűtő micsodára, mivel ahogy Ő magát ismeri egy akkora tömegben, mint ami ott lesz, tuti, hogy el fog veszni. Ráadásul Regi sem jön vele, pedig megígérte, hogy elfogja kísérni, nehogy úgy járjon, mint még anno a színházban. De végül is meglehet érteni a szomszéd lányt, - azaz az említett Regina névre hallgató nőnemű lényt - hogy visszamondta a programot, mivel neki mostanában  húzós vizsgái vannak, de hogy miből vagy hogy pontosan mikor, azt már Elena nem tudja. A lényeg csak az, hogy Ő nem utazik vele, így kénytelen a Sellőlány egyedül döcögni végig az utat a hatalmas vonaton. Már Talároson felbotorkált a járműre, így egy ideje itt szenved a mozgó ládában. Néha olvas, de előfordul az is, hogy ledől a kabinban pár percet pihenni. Olvasás, alvás, majd megint olvasás aztán jöhet ismét a szunya... így váltogatja a programokat, mígnem a cukros néni jelenik meg a színen, akitől várható módon, a barnácska vesz egy hatalmas csomag gumimacit, de még mielőtt visszavonulna örökös magányába, egy ismerős hang üti meg a fülét. Édességes zacskóját szorosan markolja, miközben lassan, óvatos léptekkel oson egyik dobozféleségtől a másikig, míg a hangforrásául szolgáló kabinnál megtorpan. Ezúttal a zajokhoz konkrét emberalak is társul, méghozzá nem is akárkié, hanem Gwené! A lány gondolkodás nélkül tépi fel az ajtót, valószínűleg ezzel megzavarva a fiatalok lelki nyugalmát, de hát ha egyszer Lena boldog, akkor semmi vagy senki sem állhat az útjába, még az ajtók sem.  
 - Sziasztok! - Köszön hatalmas mosollyal az arcán, ahogy egyre beljebb szlalomozik az emberek között, hogy a két Eridonos a hatáskörébe kerülhessen. Mikor úgy ahogy elhelyezkedik az ülőalkalmatosságon, előveszi a nemrég vett édességét és enni kezdi. Azonban barna szemecskéit egy percre se veszi le barátai arcáról, ártatlan kislányos arckifejezéssel bámulja Őket, olykor gumimacit adagolva a szájába.    
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Szalamanton
Írta: 2014. október 13. 23:59
Ugrás a poszthoz

Projektmunka - 1. forduló
október 13. 15:30

Ma délelőtt különösen nagy volt a nyüzsgés Szalamantonban, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben a település ad otthont a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokságnak, mely egy négyévente megrendezésre kerülő verseny. Szervezésének hagyományai 1974-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori leghíresebb elemi mágus mester egy háromfordulós próbán versenyeztette azokat, akik a tanoncai kívántak lenni. Mostanra ez a rendezvény lett az elemi mágusok legfontosabb és legnívósabb versenye, nem mellesleg az egyetlen nemzetközileg is elismert.
Az első forduló helyszíne egészen pontosan a Balaton partján lett felépítve: középen négy darab szobaméretű doboz, melyeknek oldalán körben ajtók láthatók. A közönség a félkörívben ezek köré épített lelátókon foglal helyet, a zsűri, aminek szerepe most még csak formális, a lelátók előtt egy hosszú asztalnál. A dobozok között egy kis emelvény látható, felette képernyőszerű kivetítővásznak lebegnek, melyeken majd a nézők követhetik figyelemmel a helyiségekben folyó eseményeket.
A versenyzők már felsorakoztak a dobozok mellett, így hát már a Bagolykőből érkezett tanoncok is a többiek mellett állnak. Brandon Norrey, Eris L. Awer-Kowai és Ginnie Marrywather a jobb első, Julien Armand Saint-Venant és Katie Runa Blackwood a bal első, Ombozi Noel a bal hátsó, Ashley Valery Stanwood és Shania Nayar pedig a jobb hátsó szoba közelében várakoznak. Már elhangzottak a köszöntők és beszédek a "fontos" emberek szájából, valamint a megnyitó táncos-zenés része is a végéhez ért, úgyhogy most már mindenki feszülten várja, hogy elkezdődjék a verseny érdemi része.
A lelátók felől egy harmincas évei végén járó, de fiatalos kinézetű, barna hajú férfi indul a dobozok közti emelvény felé, majd ott pálcáját a torkának szegezve kihangosítja magát:
- Üdvözlök minden kedves nézőt, a zsűritagokat, na és természetesen a versenyzőket. Hamarosan megkezdődik az első forduló, de előtte ismertetem a szabályokat. - Hangja betölti a teret, mosolya megolvasztja a női szíveket. Aki eddig nem tudta, az hamarosan rá fog jönni, miért is sikítoznak transzparenseket lengetve fiatal hölgyek az első sorokban: a verseny kommentátora nem más, mint a négyszeres NEMBaj győztes, Charles McGrath. Ő az egyetlen, akinek ilyen sokszor sikerült kategóriájában megszereznie az első helyet, és egyesek szerint ez a szám nagyobb is lehetett volna, ha a férfi nem vonul vissza a versenyzéstől.
- Az első forduló neve: Kincskeresés! - kiáltja, majd kis hatásszünet után folytatja. - Ha szemfülesek voltatok, észrevehettétek, hogy nem évfolyam, hanem elem szerint osztottunk benneteket csoportokra, itt ugyanis kisebb súlya lesz a tapasztalatnak és az érdemi tudásnak. Viszont annál több szerencse, kitartás és ösztön szükségeltetik - kacsint a versenyzők felé, amit kisebb sikolyorkánnal jutalmaznak a férfi rajongói, hiszen a kivetítők már most is működnek, a nézők számára láthatóvá téve a kommentátor apró gesztusait is.
- Na, de térjünk rá a lényegre! A csapatok be fognak vonulni a négy terem egyikébe, majd ott meg kell találniuk egy kis jelvényt, amiből természetesen sokkal kevesebb van, mint amennyien a versenyzők jelenleg vannak. Aki megszerez egyet, az már tovább is jutott a következő fordulóba, és el is hagyhatja a verseny helyszínét. Ugyanakkor a szabályok nem tiltják, hogy többet is megkaparintson egy játékos. Ahogy azt sem, hogy akadályozzák egymást a mágusok. Természetesen a másiknak súlyos sérülést nem okozhatnak, mert az azonnali kizárást von maga után, de balesetek, illetve kisebb sebek miatt nem jár büntetés.
Charles hagyja, hogy mind a játékosok, mind a nézők megemésszék az elhangzottakat, majd a rövid szünet után kiadja az utasításokat:
- Kérem, hogy a versenyzők lépjenek egy-egy ajtóhoz, majd a sípszó elhangzása után menjenek be a terembe!
A tanoncok úgy tesznek, ahogy a verseny vezetője kéri, kiválasztanak egy-egy szimpatikus nyílászárót és elé lépnek. Egyesek megfogják a kilincset, mások dermedt feszülten várják az indító jelet, de olyan is akad, aki annyira magabiztos, hogy unalmát még csak nem is próbálja leplezni.
- Kezdődjék hát a verseny! - kiált Charles és ezzel hivatalosan is elindul a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság első fordulója.


Charles McGrath

Leírások, kiegészítés

Álmodói tudnivalók
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2014. október 14. 00:00
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 16. 13:00 Ugrás a poszthoz

Projektmunka, első rész, első hsz.

Szörnyű érzés.
A gyomrom össze-összerándul, akárhányszor arra gondolok, mi is következik.
Ádám úgy gondolta, miért is ne? Vigyük el a kezdő hydromágus a bajnokságra úgy, hogy nagyjából semmit nem tud. Értem én ezt a nevelési módot, bedob a vízbe, hogy megtanuljak úszni… Bár így már nincs nagyon értelme ennek a hasonlatnak, mivel addig maradok a víz alatt, ameddig akarok.
Megrázom fejem, összeszorítom szemem, majd újra végignézek kis csapatunkon. Van itt minden, ijesztő keresztszemú lány, barátságos kinézetű aeromágus, aki mellesleg a háztársam is, és persze a legfontosabb, az eridonos újonc. Kétségbeesett tekintettel pillantok rá, hátha idenéz, és biztosít róla, hogy ő is ennyire, vagy legalább fél. Hirtelen az örök csöndet megtöri az ismerős vízfolyás hangja.
 Nem sok, de ilyen közelről azért érzem. Próbálok nem mocorogni, de az enyhén hűs víztől kiráz a hideg. Mikor vége, elkezdek hallani. Még mindig furcsa ez az érzés, mivel az ember nem szokott egyik pillanatról a másikra hallani, ráadásul a víz segítségével. Lassan hátrafordulok, az ülőhelyeket pásztázom Merkovszky tanár úr után, de nem találom. Még elcsípem, ahogy egy férfi fellépdel egy emelvényre, valószínűleg meg fogja nyitni a versenyt. Ez a haj, ez a mosoly, ez az arc, mintha már láttam volna. Kutatok az emlékeimben, mit is olvastam róla. Amióta megtudtam, hogy elemi mágus vagyok, amikor nem gyakorlok, az elemi mágiáról szóló könyveket bújom. talán a NEMBajról volt szó, amikor láttam a képét. Igen, ő Charles Mc…. hát tovább nem tudom a nevét, de nem is fontos. Ő nyerte meg zsinórban négyszer a NEMBajt. Kiderül az elő feladat, mégpedig kincskeresés. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra, nem emlékszem ilyenre. Lábamat lerázom, kicsit rugózok, miközben figyelek, nem árt a gyorsaság, ha valamit keresni kell.
 Nem tetszik ez a zseniális ötlet, miszerint hydromágus veteránok ellen kell majd felhasználnom az a pohárnyi vizet, amit létre tudok hozni a semmiből a képükbe. Mire ezt megteszem, kétszer elsodornak egy tsunamival vagy valami ilyesmi.  Odasétáltunk az ajtó elé, a keresztes is követett. Valamiért rávigyorogtam, majd vártam, hogy elkezdődjön és beszaladhassak. Ahogy elindul, a hallásom eltűnik, szívverésem felgyorsul, a testem minden egyes porcikája parázslik az adrenalintól.
 A kapun átérve más a levegő, párásé s növények illatától terhes. Csak kép elmosódott pillantás kell ahhoz, hogy meghatározzam mi is ez, egy mocsár. Szememmel a lábam előtti ingoványos talajt tanulmányoztam, majd eszembe jut, hogy így sosem találok. Próbálok óvatosan lépdelni, És valahogy hátráltatni akartam a többieket. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a víz idézés. A tarkóm mögé képzelek egy pohárnyi vizet, amit a következő pillanatban már érzek is lebegni. Remélhetőleg valaki már nem tud fékezni, mielőtt belemegy.
Eddig tetszik ez a bajnokság.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 17. 16:03 Ugrás a poszthoz

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. október 24. 04:07 Ugrás a poszthoz

Projektzsúr, csapó egy, round one

Őszintén szólva, ha választhatna, hol porosodjon meg élete végéig, nem ezt a helyet jelölné meg első pontként. Kezdetben kihívásként, remek fejlesztő lehetőségként tekintett a versenyre, ám most, a dolgok sűrűjébe gázolva érzi, hogy gyomra ki akar ugrani bensőjéből és cigánykereket hányni a kedves egybegyűltek szeme láttára. Ujjai görcsösen tapadnak Julien csuklójára és a hülye is láthatja rajta, hogy szörnyen fél. Ugyan szorítása nem túl erős, az eridonos fiú mégis érezheti a lány remegését, félelmét, izgulását, nos nevezzük, aminek akarjuk. A tény tény marad, Runa halálra vált arca ékesen árulkodik az idegállapotáról. Attól, hogy első tanoncévét sikerrel lezárta, még korántsem tett szert túl nagy önbizalomra, s ha e mellé beszámítja krónikusnak is besorolható szerencsétlenségét, nos talán megérezzük, miért is gondolja úgy, hogy mindjárt el kell ájulnia, ha még tovább fognak itt ácsorogni egy rakatnyi néző és egy asztalnyi zsűri előtt. Nem mer senkire sem tekinteni, még társaira sem nagyon, bár Noel felé vet egy pillantást, sőt küld neki egy vérszegény mosolyt egy intéssel egybekötve valamikor a kommentátor beszédének kezdetén, de ennél többre nem futja.
- JulJul, azt hiszem, hányni fogok. - Suttogja megrendült hangon angol nyelven a fiú fülébe, mielőtt nekidöntené homlokát Julien vállának. Iszonyatos feszültséget érez táncolni a tarkóján és azon sem csodálkozna, ha a vérnyomása valahol száz-kétszáz körül dübörögne, meghaladva jóval a megengedett határértéket. Csak a mély kortyokban beszedett levegőadagok nyugtatják meg úgy-ahogy, legalábbis annyira, hogy ne akarjon csúnyát rókázni valamelyik zsűritag szeme láttára- vagy épp megbotránkoztatva ezzel a nézőközönséget és a kommentátort.
Szeretett volna más körülmények között eljutni Szalamantonba, a Balaton partjára, de ha már így esett, nos nem fog visszatáncolni, lesz, ami lesz. A gondolat, az elhatározás megvan, apait-anyait bele fog adni, már ha nem ájul el hamarabb, mint a kezdés. Fekete humorú egy verseny lenne ez számára akkor. Eleve a kiépítés egy labirintust idéz számára a legegyszerűbb fajtából: mintha be akarnák küldeni őket négy dobozba, amiken megadott helyeken ajtókat vágtak, aztán aki időre kijut, az mehet a következő fordulóba- ez volt az első gondolata a négy monstrumépítmény láttára (Runa százötvenvalahány centijéhez képest mi NEM monstrum? Most komolyan, az elemis fiúkra és sok lányra is konkrétan felnéz, akár akar, akár nem). Aztán persze tisztázódtak a viszonyok, mi lesz a feladat, épp most is erről folyik az észosztás, hall ő mindent tisztán és érthetően, kicsit még cseng is tőle a füle, de ez inkább a felfokozott idegállapotának tudható be, meg annak, hogy jobban vonzza a tekintetét az előttük terpeszkedő ajtó, és csak késve dolgozza fel agya az információk garmadáját. Érzi a késztetést, hogy szélesre tárja és átlépje küszöbét, hogy minél hamarabb szembesüljön mondjuk egy hétfejű sárkánnyal, vagy egy halálos acrumantulával. Tudja is ő, már mindenféle rémképek kergetik egymást a fejében, noha teljesen világos, hogy hajuk szála sem fog görbülni, tiltják a szabályok. Legfeljebb JulJul lealázza és számára itt véget ér a verseny.
Jóformán csak Julien rezdülése téríti magához az ajtóbámulásból és sötét fantáziálgatásaiból, hogy itt az idő, a jelet megadták, ideje indulniuk. Ujjai a kilincsre kulcsolódnak olyan erővel, hogy ujjpercei belefehérednek, kirajzolódnak, ajkait beharapja, majd a következő pillanatban mégis elereszti a kilincset és jó szorosan átöleli az eridonos kis főnixet.
- Sok sikert, jöjjünk ki egyben innen, jó? - Kérdéses, hogy kit félt jobban? Julient, magát, vagy csak szeret táncolni saját idegein? Szavazatunkat a legutolsó variánsra adjuk le.
Végül tényleg elérkezik az idő, be kell lépniük a számukra kijelölt dobozba, a kilincset lenyomja, és nemsokára már odabent találják maguk mindketten. Idebent már kénytelen elengedni Julien kezét, hiszen ez verseny, nem egymás babusgatásáról szól, mégis... mégis most szállt el a pillanatnyi biztonságérzete is. Teljesen magára maradt ezen a légies, hol enyhén, hol erősen, viharosan szeles fennsíkon. Emlékszik, mit kell keresniük, percre pontosan tudja, ahogy azt is, hogy itt a sok megevett tankönyv nem feltétlen fog segíteni. Többet ér a leleményesség az aktakukacosságnál. Vajon? Kiderül.
Akárhogyan is, elindul a fennsíkon, hogy felderítse a jelvény búvóhelyét, de egyszer-egyszer visszatántorodik, olyan erős széllökések érik egész váratlanul. Ideje lesz a levegőpajzsot beüzemelnie, amit már elsajátított első évben. Két-három másodpercnyi koncentrálásra van szüksége, hogy elképzelje, megérezze a pajzsot, majd a kezei között átfutó szélszelvényeket úgy irányítsa, hogy maga köré képződjön a láthatatlan védelem, de végül egészen simulékonyan kivitelezi a dolgot. Igaz, ezek után valamivel lassabban halad, mert valahányszor erősen szeles területre ér, mindig újraképzi a pajzsot- nem egy képzett elementalista még, mint a nagybátyja, hogy állandóan fent tudja tartani a láthatatlan burkot. De első számú napirendi pont marad továbbra is a jelvény megkeresése, lehetőleg minél hamarabb.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. október 24. 16:47 Ugrás a poszthoz

Projektmunka 1. forduló

Bár ez még csak az első forduló, a versenyzők számára nagy a tét, így aztán alig kezdődött el ténylegesen a feladat, máris akadnak a terepen csalók, sebesültek és kiesettek is. Akad, aki a többieket megelőzve megszerzi a jelvényt, majd egyszerűen elhagyja a játékteret, míg olyan is, aki úgy gyűjti őket, mint mókus a makkot télire. Az ilyen játékosoknak az a célja, hogy a lehető legkevesebb ember jusson tovább a második fordulóba, és ezzel neki lényegesen könnyebb legyen a dolga. Persze vannak, akik pórul járnak miközben gyűjtőszenvedélyüknek hódolnak. Egy fiút például a levegő termében egyszerre öten támadnak le, hogy megszerezzék a nála található jelvényeket. Természetesen a túlerő győz, a srác pedig kicsit megtépázva mehet, hogy új jelvényt találjon magának, de persze az idő előrehaladtával erre egyre kevesebb az esély.


Víz "doboz" - Brandon


Numa Yongo már fél éve tanulja a hydromágiát mesterénél, azonban ott ahonnan jön, nemigen találkozott még ehhez hasonló mocsárral, és a száraz, forró területen sokkal könnyebb volt érzékelni a legapróbb vízcseppet is. Itt, ahol minden nedves, akárha eljött volna az esős évszak, szinte lehetetlen feladatnak érzi. Lassan már óráknak tűnik az, az idő számára, amit a jelvények keresésére fordított, de még semmit sem talált. Néha-néha összefutott egy-egy versenytársával, de az ő arcukon is csupán saját reménytelenségét és kétségbeesését látta tükröződni.
Most azonban végre talált egy jelvényt, ami magasan a feje felett lebeg egy vízgömbben. Szeretné megszerezni, de kezd ereje végére érni. Egész eddig a keresésre összpontosított, s amire még emellett vízmágiájával képes volt: a víz felszínén tartotta a testét, megakadályozva, hogy elsüllyedjen a posványban. Vágyakozva tekint a továbbjutás lehetőségére, de mielőtt összeszedhetné maradék erejét, megpillant egy fiút. Korának találgatásába nem menne bele, de úgy érzi, körülbelül egyidős lehet vele. Viszont az biztos, hogy a legrosszabbkor bukkant fel. Numa nem szeretné bántani a srácot, ha nem muszáj, viszont azzal is tisztában van, hogy itt az ellenfelek gyakran könyörtelenek, és attól, hogy ő hagyná elsétálni a fiút, nem biztos, hogy ez fordítva is igaz. Ráadásul a lánynak kell az a jelvény, anélkül innen el nem megy, nem adhatja fel pont most, mikor már itt van a szeme előtt a célja.
Egy nagyobb vízgömböt képez a talpa alá, majd óvatosan emelni kezdni magát. Ha több energiája lenne, vagy többet gyakorolta volna a víz formálását, akkor praktikusabb alakot választott volna, mondjuk téglatestet. Így azonban meg kell elégednie a kerek felülettel és az egyensúlyozással. Csak remélni meri, hogy a fiú nem veszi észre.



Tűz "doboz" - Noel


Daniela Carrión annak ellenére, hogy pyromágus, nem éppen forrófejűségéről híres, sőt hideg logikája és jeges könyörtelensége bárkit képes lenne megdermeszteni. Most mégsem bírja visszafogni magát, dühösen keresi a fiút, azt, aki a kivetítők figyelmét élvezve világgá kiabálta gyűlöletét. Daniela alapból nem értette volna őt, hiszen saját nyelvén kívül egyedül az angollal próbált megbarátkozgatni, de a verseny idejére mindenki, aki nem tud magyarul, kapott egy kísérleti fordítóbűbájjal ellátott mágikus szerkezetet, amit a fülére illesztve kell hordania. Persze a lány enélkül is sejtette volna, hogy miféle szöveget nyomott le az antipatikus fickó, elég volt látni az arcát, testtartását, valamint figyelni hallgatóságának reakcióját.
A fordítónak köszönhetően azonban minden egyes szót értett is, bár a bűbáj néha küszködött a megfelelő szavak megtalálásával. Danielát irritálta a viselkedése, emiatt rögtön el is döntötte, hogy ezzel a fiúval szembe akar nézni, és le akarja győzni. Na, persze nem most. Ha a kiszivárgott információkban és pletykákban van valamennyi igazság, lesz rá alkalmuk később. Kivéve persze, ha a srác már most, az első forduló során elvérzik. Ebben az esetben nem is érdemli meg, hogy Daniela figyelmet fordítson rá.
A mexikói lány aprócska, alig néz ki tíznek, pedig már lassan tizenhat lesz. Ártatlan arca láttán senki nem gondolná, hogy milyen kegyetlen természete van, de azt sem, hogy a tűzmágia terén zseninek tartják. Megtévesztő külsejének gyakran hasznát vette most, a verseny alatt is. Tehetségének és szerencséjének köszönhetően gyorsan rálelt egy jelvényre, s már indult volna ki, mikor eszébe ötlött egy számára sokkal élvezetesebb befejezés. Lesben állt az ajtóknál, majd az első kifelé igyekvő alakot elintézve megszerezte tőle a jelvényét. Sajátját zsebre vágva, a lopottat kicsiny tenyerébe szorítva magabiztosan indult a fiú keresésére, s most igyekszik, hogy mielőbb nyomára bukkanjon.
Sokáig nem botlik bele senkibe, szinte már feladja a dolgot, mikor megpillantja  a félhosszú hajú, magyar srácot. Önbizalommal telve lép elé, majd gunyoros mosollyal felé nyújtja a kezében tartott jelvényt. Lenéző, dühös tekintetével üzenni próbál a fiúnak, aki annyira felkavarta, hogy miatta még eredeti célját, a verseny lényegét is feledte. Hirtelen ötlettel odahajítja neki a tűzzel beburkolt jelvényt, Noelre bízva, hogy elkapja-e, vagy elhajol előle. Persze Daniela számára ez egyfajta teszt: próbálja kiismerni a fiút, s közben talán meg is alázza egy cseppet. Ha azonban mélyebbre tekintene, észrevenné, hogy újfajta érzések keltek lábra benne: ez az első alkalom, hogy a lány tényleg kíváncsi egy másik emberre, arra, hogy mi található benne, mi hajtja, mitől dühös, mitől szomorú. Azonban külső mázát, a maszkot, ami erőssé teszi őt a maga és mások szemében, nem vetheti le. Továbbra is gúnyos, kihívó tekintettel méri végig a srácot, majd megszólal, természetesen anyanyelvén:
- A döntőben véged.
Felnevet, hangja ártatlanul cseng, mosolya - szándékával ellentétben - szelíd, majdnem barátságos. Ezzel ott hagyja a fiút a jelvénnyel és a döntéssel: elfogadja az "alamizsnát" egy gyengének tűnő, apró lánytól, és ezzel biztosítja helyét a következő fordulóban, vagy továbbáll, s szerez egy másik jelvényt, ha egyáltalán talál még valahol...
  


Levegő "doboz" - Runa


A fennsíkon durva szelek lökdösik Kim Sun-Heet, de a lány nem törődik ilyen apróságokkal. Éppen egy kiálló sziklanyelven egyensúlyoz, hogy megszerezhesse az ujjaitól alig pár centinyire lebegő jelvényt. Kinyújtja karját, nekirugaszkodik, ujjai azonban csak a levegőt markolják. Érdekes, hogy bár a jelvényeket saját elemük veszi körbe, azt mégsem tudják irányítani. A jelvény akárha direkt csinálná, minduntalan eltáncol az őt megszerezni óhajtó kéz elől, Sun-Hee viszont dacosan tovább próbálkozik.
Verejték folyik a homlokáról a szemébe, térdei remegnek, mégsem mászik vissza a szakadék szélén kiálló szikladarabról. Meg akarja szerezni azt a jelvényt, még akkor is, ha tériszonyos, még, ha le is esik. Semmi nem számít, csak a kezében legyen végre az a... A koreai lány halkan szitkozódik, majd kijjebb csúszik, el a biztonságos talajtól, és újra megpróbálja elkapni az izgága tárgyat. Ezúttal ujjai remegése akadályozza a jelvény megmarkolásában, s közben meghall valamit a háta mögül: Hosszú, fekete hajú lány közeleg, aki olyan sápadt, mint egy kísértet. Sun-Hee ijedten és sietősen a jelvény után kap, de közben kibillen egyensúlyából, megcsúszik és zuhanni kezd. Sikolya végigfut a fennsíkon, körmei megcsikordulnak a sziklán, ahogy mégiscsak sikerül megkapaszkodnia mielőtt tényleg leesne. Egyik betört körme alól vér csordul a kőre, de ezt a lány nem is érzékeli, félelme sokkal nagyobb, mint a fájdalom. Minden erejét beleadva kapaszkodik, és próbálja összeszedni gondolatait, koncentrálni valamiféle megoldásra. Hiába tanulja azonban már második éve az aeromágiát, sosem volt igazán jó benne. Ezért is jött el, hogy bebizonyítsa mindenkinek, nem olyan béna, mint amilyennek tűnik, és, hogy igenis képes fejlődni, és akár a döntőbe is bejutni.
Szép kis bizonyíték lesz, ha lezuhan levegő elemi mágus létére. Gyorsan végigveszi fejben, hogy mire képes, de valahogy egyik sem tűnik jó megoldásnak jelen helyzetben. Egyetlen reménye a lány, aki remélhetőleg észreveszi őt, és nemcsak a jelvényt szerzi meg a feje fölül, segít neki is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. október 25. 12:23
Ugrás a poszthoz

Még aligha fogta fel azokat az eseményeket, amik nemrég történtek vele, és, amelyek mondhatni fenekestül felforgatták az eddigi életét. Ki sem hűlt az emlék, néhol díszeleg bőrén egy-két, haloványabb, de kivehető folt. Túl hamar, túl gyorsan történt minden, még mindig szédül a gyorsaságtól, amely először megmentette, majd felnyitotta a szemét, hogy benne van valami, különleges, olyan, ami ritka, és nem mindenki élhet vele. Amióta a férfi, kit felkeresett, elmondta neki, mire is képes, mi lakozik benne. Hogy hogyan is fogta fel a dolgot a fiúcska? Mint eddig mindent. Egy jó bulinak. Kicsit csendesebb azóta, mióta az az incidens történt otthon vele, de már múlóban van, nyoma sincs annak, hogy valamivel komolyabb lett volna. Kellene, itt lenne az ideje, de teljesen úgy néz ki a dolog, mintha erre alapvetően képtelen lenne Julien. Vagy épp baromira nem akarja.
Éééés akkor még ez is itt van. Nem sokkal azután, hogy ők képbe jöttek az elemi mágusok csapatában, máris be lett jelentve egy nagyszabású verseny. Verseny?! Hát még magyarul sem tud, nemhogy uralnia a képességét. Érdekes lesz, érdekes, nagyon, főleg, hogy nyelvbotlásainak köszönhetően folyton „elemes mágusként” karattyol a dolgokról, vagy épp nem találja a szavakat. A verseny reggelén magyartudása az izgalom miatt totálisan eltűnt. Amikor kérdezték, csak hebegett, habogott, és ez most is megmaradt benne, inkább elővette anyanyelvei egyikét, remélve, hogy más is érti, Ádám, vagy bármelyik társa, mert most képtelen a gyakorlatlan nyelvre koncentrálni, és fejben összerakni a mondatokat. Társat is kapott, akinek örül, nagyon örül, mert jó fej lány, bírja – és nem, még mindig nem beszélhetünk mocskos gondolatokról -, bár most képtelen bármire jelenleg. Izgul, toporog, olyan szintű energia tolong benne, hogy körbefutná a világot, sőt, néha-néha még a szél is feltámad körülötte, olyannyira izgatott, és nem fogja vissza magában azt, ami miatt most itt van. Érzi a szorongatást, a remegő ujjakat, így felhúzza kezét, megkeresi a mancsot, és bátorításként – egy hiperaktív, gyakorlatlan kisfiútól micsoda szó! -, megszorítja finomabban a kezecskét, próbál átadni valamennyi pozitív dolgot magából, és még rá is mosolyog, hogy minden oké. Eddig. Nemigen tud figyelni a kommentátorra, agya fordít, megérti a dolgokat, felfogja a lényeget, de a sallangra, a körítésre már nem. Nem hajlandó, helyette a suttogásra figyel fel, és pillant lefele a lányra. Hajaj, tényleg nem néz ki jól.
- Nem lesz semmi gond, hidd el. Vegyél mééély levegőt, de ha jön a róka, szólj, eltakarlak a közönség elől. – vigyorog, mert szerencsére nem érzékeny a gyomra az ilyenekre, ritkán dob ki kaját, főleg nem akkor, ha valaki előtte teszi meg. Szabad kezét felemelve cirógat végig a vállán, hátha ettől kissé lenyugszik, majd körbetekint. Sok ember van itt, sok sikítozó némber, kíváncsi arcok. Nézik őket, mint a kirakati babákat, szurkolnak, vagy épp csak a nasit tömik magukba. Julien magasba emeli szabad kezét, és integet, mint a nagyok. Kicsit kiélvezi a reflektorfényt, még ha nem is neki szól, majd visszatér arra, amely most fontosabb, mint az önimádatás.
Nagy levegőt vesz, és vár. Már nemigen képes ácsorogni egy helyben, toporog, mocorog, hogy menjenek már, vagy épp azzal foglalja le magát, hogy a mellette ácsorgó lánykát nyugtatja. Vagyis, próbál valami olyasmit elérni hol apró szavakkal, vagy érintéssel. Az, hogy mi a feladat, oké, de, hogy mi várja odabent őket.. az más más tészta. Nem pajtások lesznek odabent, de nem is ezért jöttek, viszont sajnálja is valahol. Nem erős ő, nem hiszi, hogy sokáig marad a versenyben, hiszen vannak itt sokkal tapasztaltabbak, de mégis elmondhatja majd, hogy igen, itt volt, eljutott valameddig, és ezzel is gazdagabb. Az épületet fürkészve gondolkodik ezen, hogy még úgy is, ha az első percben kiesik, simán eldicsekedhet vele, hogy elért idáig, mert mások nem, és ő most nagyon jó. De indulni kell, nem gondolkodni, megkapták a jelet, eljött az idő. Runa is feléled, nem tudni, hol járt eddig fejben, de keze megindul a kilincs felé, majd vissza. Még nem. Az ölelést jólesően fogadja, és viszonozza, nem tudja titkolni, hogy most már rettentően izgul, annyira, hogy ha még itt kellene állniuk húsz percig, belázasodna tőle. Már tegnap este is hőemelkedése volt, mielőtt elaludt. Semmi gond, a gépezet néha túlmelegedhet.
- Én igyekszem, maximum a cipőm hagyom ott nekik. – nem hiszi, hogy bármi bajuk lehetne, így kibontja magát az ölelésből, és elindul utána. Ahogy elengedi a kezét, még vet rá egy pillantást, egy röpke mosoly, és már indul is arra, amerre úgy tetszik neki. Tény, hogy most különösen szerencsés, hogy nem öt kiló, így bírja a szelet, kissé lassabban halad ugyan, illetve, próbálkozik ő pajzsot alkotni, csak nemigen olyan, mint ahogy ő azt szeretné, így inkább manuálisan védi szemeit a portól, és halad előre kitartóan, ameddig csak lehet. Nem tudni, mi lesz ennek a vége, de elindult, és ez számít. Itt van.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. október 26. 10:53 Ugrás a poszthoz

[Projektmunka - 1. forduló]

Hogy ideges, az nem kifejezés. Mi a megfelelő szó arra, hogy idegesebb, mint ideges? A fejében mint egy szótárt lapozgatva keresi a megoldást, de nem találja, aztán úgy dönt, inkább azzal kellene foglalkoznia, ami rá várhat odabent.
Végignézett a föld elemű versenyzőkön... akad, akiktől fél, akad, akiket nem tud besorolni, és van olyan is, aki szimpatikus a számára, meg akit könnyű ellenfélnek ítél meg. Na de nem a külcsíny számít, ugyebár, alamuszi nyuszi nagyot ugrik...
-Sok sikert!- mondja Shaniának, aki vele együtt a Bagolykőből érkezett. A Bagolykőről eszébe jut Anya, Apa, és Bálint is, így félig hátrafordul a lelátók felé, hogy megint megkeresse őket a tekintetével. Amikor Apa nem figyel, akkor a másik irányba is elnéz, és gyorsan integet Bálintnak. Persze Apa ekkora tömegben sosem tudná meg, kinek is integetett, de azért jobban örül, hogy ezt nem látta. Kornél még mindig téma otthon...
Elkezdődik a szabályok ismertetése, így nagyon alaposan figyel. Persze ennek nagy részét már tudta, hiszen már elmondták hamarabb is, mindent leírt, de azért nem árt ismételni, hátha valami új változó is került az egyenletbe. Nem igazán hiszi, hogy a versenyzők tisztán fognak játszani... na nem, nem magából indul ki, csak ismeri a versenyeket. De reméli, őt messziről elkerülik majd a csalni óhajtók.
Odalép az előtte lévő ajtóhoz, és a kilincsre teszi a kezét. Nagyon gyorsan kell lenyomnia, és beszaladnia. Vajon mi vár rá bent? Persze föld, sok-sok föld, de milyen állagú? Fák? Biztos azok is. Föld veszi körül a jelvényeket... ez aztán a segítség!
Amint elhangzik Charles McGrath szájából a vezényszó, azonnal be is lép a terembe. Természetesen tudja, ki a férfi, hogy is ne tudná?! De már nem foglalkozik vele, csak körbenéz, és némileg meglepődik, hogy szinte azonnal fákba ütközik. Rengeteg fába. Egy intéssel magához hív egy indát, és már kapaszkodik is felfelé, hogy aztán a sokat gyakorolt, és most nagyon-nagyon kézenfekvő és megtérülő módszert vesse be, és a lombkoronák között ugráljon ágról ágra. Szinte repül a lány előre, de nem halad olyan gyorsan, mint amennyire tudna, mert a földkupacokat figyeli a földön. Egyiket-másikat szétrobbantja, vagy magához hívja, és úgy keresi benne a jelvényt, de még nem járt sikerrel, így csak halad előre, nem is törődve a többi játékossal.
Utoljára módosította:Ashley Valerie Stanwood, 2014. október 26. 11:02
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 28. 22:52 Ugrás a poszthoz

Projektmunka, első rész, második hsz.

Na oké, ez már annyira nem jó móka.
Gondolom, miközben igyekszem nem belefulladni a mocsárba. Az egész baj úgy kezdődött, hogy egy gyökérbe beakadt a lábam. Lassan tudtam felállni, és az is hamar kiderült, hogy a bokám nem viseli túl jól az ilyen dolgokat. Miközben nézegettem a bal lábamat, a jobb alantas módon belesüppedt a mocsár szutykos vizébe... Vagy mi volt az. Öt percet azzal szerencsétlenkedtem el, hogy kihúzzam a lában, és ha nem segíttettem volna rá a vízzel, akkor bizony ott kellett volna hagynom a cipőmet. Így hát most egy slattyogó tornacipőben futok (Nem valami praktikus választás, mi?), a büdös mocsárban. Túl sok víz vesz körbe, így a tapasztalatlan fejemmel nem tudom olyan jól érzékelni a jelvényeket rejtő vízgömböket, mint mások. Mikor a csapdába voltam esve, elsétált mellettem egy nagykutya… - Úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, nem úgy, mint én - megvillantotta a vigyorát, és mellé három jelvényét. A szemét mindenit neki.
Tehát rendkívül kétségbeesve próbálom keresni „kincset”, mikor a szemem sarkából észreveszem A lányt. Nem azért A lány, mert ő  a nagy Ő hanem az a személy, aki szépen segít nekem találni egy jelvényt. Nem úgy, hogy megfogja a kezem, és odavezet, ó nem, meg kell érte küzdenünk. Nem szívesen bántok lányokat, és most is el akarom kerülni ezt, de…
Tekintetem feljebb araszol amint a lány is emelkedni kezd egy vízgömbön. Bizony bizony, a csaj talált egy jelvényt, és már el is indult megszerezni. Hogy én ezt hagyom? Nem hinném.
Anyukám mindig azt mondta, akarva-akaratlanul, de mindig nyomást pakolok magamra. Túl sok feladat, túl nagy felelősség, és ezt mind azért, mert teher alatt jobban dolgozok. A zenekarban is lehetetlennél lehetetlenebb feladatokhoz ajánlkoztam, és nagy részét várakozáson felül teljesítettem is. Hogy ez most miért futott át az agyamon? Mert ez is egy ilyen helyzet volt. Olyan vagyok ilyenkor, mint egy rugó, minél szorultabba helyzet, annál nagyobb erőkifejtésre vagyok képes. Ez a pillanat is ilyen. A fejemben csak úgy repkedtek a „Mi lenne, ha… ?” Mondatok. Hopp, az egyik beválhat. A víznyomás, ha elég erős, képe lenne akár csak egy kicsit, de növelni az ugrásom magasságán. Ez gyorsabb, meglepőbb megoldás, mint a vízgömb, valóban. Nem jeleim meg előttem, hogy hol, és milyen erővel kéne ugranom, ezt az érzésekre bízom.
Egy bizonytalan lépés, követi a második, ami már szilárd hatású talajra érkezik, ugyanis erre is vigyázok a futásnál. Kellemetlen lenne, ha ugrás helyett megint benyelne az ingoványos talaj.
Lépteim megszaporodnak, ezt a lány is észreveszi, és gyorsít a tempón. Késő, itt jön rakéta Bran! Igen, a következő lépésem már nem érkezik le a földre, izmaim megfeszülnek miközben a talpaimhoz ér a vízsugár.
Szállok. Pár másodpercig valóban annak tűnik, hiszen abba az irányba megyek, amerre akartam. Előttem a vízgömb, de nincs is több időm gondolkozni, ujjaim már érintkeznek a hideg vízzel. És, megvan! Érzem a kezemben a jelvényt, nincs itt semmi gond, minden zökkenőmentesen halad.
De hogyan is tovább? Tágra nyílt szemekkel zuhanok hihetetlen sebességgel a föld felé. Arccal, természetesen, hogy legyen min nevetni a kivetítőn néző embereknek... Mondjuk, tényleg vicces lehet.
Placcs… Legalább is gondolom, nem hallom.  A számba kerül egy kis sár, egy kis növényi valami, amit rögtön ki is köpök. Megfordulok, így háton fekszek, szemben a lánnyal. Elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ez nem rémít meg, agyam újra szárnyalni kezd.
Ticcs, toccs… Remélem jól sikerült manipulálnom mögötte a vizet, hogy ilyen hangot adjon ki. A lány mögött közeledő lépések zaja tűnik fel, tekintetem odakapom, pont úgy, ahogy a lány is. Muhahá, ez volt az én ördögi tervem! Szemtől szembe nem tudnám megtámadni, így viszont, rúgok egyet a levegőbe bal lábammal. A rúgás mentén egy nagyobb mennyiségű mocsárvíz indul el. „Ellenfelem” A szeme sarkából látja, és vissza is fordul, de már késő, a víztömeg a gyomorszájához ér, és…
Semmi.
Tényleg, hydromágus, nem hat rá a víz…. Köszönjük NEMBaj szervezők, nagyon ügyes húzás. A meglepettséget kihasználom, felpattanok, és suhanok akár a… Mindegy mi, gyors voltam. Úgy sprintelek, hogyha most beakadna a lábam egy gyökérbe, valószínű, nem is állnék fel.
Kiérek a dobozból, szememet elvakítja a fényviszony változás, kezemmel takarok, de amint szemem hozzászokik, látom a nézők üdvrivalgását. Azért ennyire nem kel örülni, de tényleg. A fülemben a hideg, különös érzés újra feltűnik, és a kiáltozó emberek képéhez már hangok is társulnak., Vigyorogva felemelem a jelvényt, majd integetek egyet a közönségnek.
Jól megy ez.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 812
Összes hsz: 1289
Írta: 2014. október 31. 02:42 Ugrás a poszthoz

A levegő "doboz" - Julien


Rachel Matthews számára ez a nap nem tartogat túl sok újdonságot. Már másodszorra vesz részt ezen a bajnokságon, tavaly is itt volt már, pedig akkor még csak egy gyenge kezdőnek minősült, hiszen néhány hónappal a megmérettetés előtt jelentkezett csak az ereje. Mostanra már egészen erős szélmágusnak mondhatja magát, és van is önbizalma a 18 éves lánynak, nem is kevés. Meg van győződve róla, hogy simán menni fog neki az egész verseny, hiszen már tapasztalt.
Jelenleg a fennsík közepén áll, egészen szilárdan megvetette a lábát a talajon: levegőpajzsot húzott maga köré, és a szél erősségétől függetlenül fenn is tartja azt. Sokan mások is itt vannak még, de nem igazán törődik velük, csak arra koncentrál, hogy minél hamarabb találjon egy jelvényt és lehetőleg elsőként teljesítse a feladatot. Egy nagyobb szikla tetején megpillant egy levegőbuborékba csomagolt jelvényt, már éppen készülne, hogy felmegy érte, mikor valaki nekiütközik. Megbotránkozott arccal néz fel a fiatal fiúra, aki nagyon igyekszik azon, hogy fenntartsa azt a pajzsot, ami neki probléma nélkül megy. Rachel felfortyan magában, de nem szól semmit sem. Gyorsan levegőt kever maga alá, és egy elegáns mozdulattal a kezébe zárja az eddig a szikla tetején levő jelvényt. Miután visszaérkezik a földre, fitymálóan végigméri Julient, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kisebb szélörvényt kavar a fiú alá, aki ennek hatására felröppen az égbe, úgy 5-6 méter magasságig. Ha az Eridonos nem vigyáz, nagyon könnyen megütheti magát zuhanás közben. Rachel pedig elégedetten kacagva távozik a tett színhelyéről.


A föld "doboz" - Ashley


Úgy tűnik, hogy a sors nem valami kegyes Himato Daisukéval. Alig negyed órája próbálta átpréselni magát ezen az istenverte erdőn, mikor belebotlott. És hogy mibe? Természetesen egy barna-fehér mintázatú Ursus szemelte ki magának szegény gyereket, aki már percek óta teljesen mozdulatlanul áll az erdő talaján, és vár. Igazából ő sem nagyon tudja, hogy mire, de jobbnak látja, ha nem mozdul semerre sem. Még szerencse, hogy sokat meditál és képes egy egész óráig ugyanabban a pózban maradni.
A medveszerű lény horkant egy nagyot, ahogy beleszimatol a levegőbe, Daisukén pedig végigfut a hideg. Őt erre nem készítették fel. Arról nem volt szó, hogy le akarják vadászni, már a verseny legelején. Idén kezdett el terromágiát tanulni, eléggé tapasztalatlan és elesett még szerencsétlen, ha az erejét kell használnia.
Úgy látszik az ursus ráunt arra, hogy csak ácsorognak egy helyben, mert igen határozottan kezd el a japán fiú felé lépdelni. Az ereiben meghűl minden csepp vér, és teljesen lefagyva várja, hogy nekitámadjon a lény. Az egyetlen reménye talán abban a fiatal lányban rejtőzik, aki most épp felette ugrálgat a fákon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. november 5. 17:43 Ugrás a poszthoz

[Projektmunka - 1. forduló]

Úgy saccolja, jól halad előre. Biztos benne, hogy más is van, aki azt a módszert választotta, mint ő, de csak reménykedni tud benne, hogy nem olyan kicsik, és fürgék, és ügyesek, és hogy azok a mások is sokat ellenőrzik a földkupacokat, így nincsenek sokkal előtte. Persze abban is reménykedik, hogy ennek köszönhetően végre találni fog már egy jelvényt.
Előre nyúl egy indáért, amit magához hív, hogy ügyesen belekapaszkodva átlendüljön egy másik fára, de majdnem le is esik közben, alig tudja megtartani az egyensúlyát az ágon annyira meglepődik, hogy egy fiú ácsorog a fa tövében egy ursusszal szemben. A lényt persze azonnal felismeri, a fiú meg mintha csak Bálint lenne. A medveszerű lény előrelendül, neki pedig hirtelen a torkába ugrik a szíve, ahogy egyik kezét használva egy földfalat emel a lény elé, és közben fel is kiált.
-Állj!- magasan, élesen, parancsolóan robban ki ajkai közül a szó, nem úgy, ahogy általában beszél. Azt gondolja nincs sok ideje, így a másik kezével gyorsan le is int egy indát a fiúnak.
-Kapaszkodj belé!- utasítja, de közben nem néz rá, a lényt figyeli, vajon mennyi idejébe tart rájönni, hogy mi történik, és áttörni a földhalmot. A karmai rettentően erősek, így bizonyára pillanatok alatt szét tudja rombolni, amit Ashley elé emelt, szóval a figyelemelterelésen gondolkozik, és a kezeit is csak azért használja a mozdulatokhoz, mert így könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb, és erősebb az idomításban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. november 9. 21:26
Ugrás a poszthoz

Még mindig olyan hevesen ver a szíve, hogy ha nem lenne borda körülötte, meg úgy semmi, csak a bőre, szépen kirepülne eddigi helyéről. Most viszont már ideje lesz némi nyugalmat erőltetnie magára, ha „győztesként” akarja lezárni ezt a fordulót. Okéé, minden klafa, a pajzsa is egészen pofás, persze nem profi, de léptei már egészen biztosak, nem akarja centinként felborítani a szél. Így, izgalma ellenére már könnyebben megy neki a keresés, hiszen tudja, miért jött, csak azt nem, milyen formában kell keresnie azt a bizonyos jelvényt. Dobozkában lesz-e, vagy fellógatva valahová, nem tudja, de minden lépés után bizakodik, hogy majd ott lesz, ott, az orra előtt, és akkor majd..
Bumm. Ütközés.
- A jó édes..! – mordul fel, persze, csak félhangosan, nehogy kocsisnak véljék azok, akik netán látnak valamit ebből az egészből. Túl puhának véli, hogy szikla, vagy bármi más természeti képződmény legyen. Megtorpan, szerencsére nem akar buldózerest játszani, és miután megrázza fejét, a koccanás elszenvedőjére pillant pislogva. Óóó, hát egy lány! De nem Runa az, nem is ismerős arc, nem is tudott arról, hogy ő meg fog itt jelenni. Lehet, hogy lemaradt az ismertetőszöveg egy részénél, amikor taglalták, hogy mi is lesz a versenyen. Már mindegy, most itt van, és mire ő köszönhetne, vagy bármi egyéb, megkapja azt a pillantást, amitől máris mindent tisztábban lát, mintha elmagyarázták volna neki, hogy na ő nem barátja. Inkább kihúzza magát, nehogy már ennyire lenézzék őt, aztán a lány már huss, reppen is fel a.. Jelvényért?! Julien felkiált, nem szép szavakat, de olyan nyelven, amit lehetőleg a másik nem ért. Arcát felfújja, mint egy gyerek, mint valami hörcsög, de le is ereszt, amikor a magasba röppentik őt, és ő felsikít. Az emelkedés részével nincs semmi gond, de amikor zuhanni kezd, már más a helyzet. Nemigen tudja, mit kéne tennie, lelkiekben felkészül a becsapódásra, de teste, vagyis inkább erejének védekező mechanizmusa kapcsol be, mikor már nincs sok vissza. Valahogy ellensúlyozza a súrlódást, a zuhanást, így egész tűrhető puffanással érkezik a földre, de azért megérzi, és fel is nyög. Na de nincs ideje fetrengeni! Mire kapcsol az agya, és el is ér hozzá a kacaj – fffuuuuu, de dühös! -, már pattan is fel, mint a harcipocok, iramodik a lány után. Nem gondolkodik. Látszik, mivel ahogy a közelébe ér, vetődik – eddig szaladt, amennyire bírt a pajzsa segítségével, amit heves érzelmei kissé felerősítettek -, és bumm. Nem, nem rúg, hanem szinte művészi pontossággal csúszik, gáncsolja ki a lányt, és amint a földre kerülnek, ráfordul, és már lopja is kifele a kacsóból a jelvényt.
- HA HA HA HA! – vihog rá, miközben felpattan, és már indulna is, de nem engedi könnyen a követést. Lehunyja a szemeit, és kissé koncentrál, de ennek nagyobb szerepe van abban, amit tesz, és amivel védi szemeit. Egyszerűen felkorbácsolja az amúgy is vad szelet, de most a maga javára, mert a lány körül a szél már porral is keveredik, nehezítve a látást, és amiben ő szépen elveszhet. Ha minden jól alakul, mire a lány törölgetni kezdi a szemeit, és elzavarni a fiúcska szelét, ő már veszett tempóban rohan a kijárat felé – amennyire csak tud, és meg sem áll addig, míg le nem nyomja a kilincset. Versenyben etikus lopni, na. Nincs ezzel semmi gond.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. november 9. 23:27 Ugrás a poszthoz

Projektzsúr, csapó egy, round two

Zúg a szél a fennsíkon, a légpajzs pedig állandósulttá válik körülötte védelmével körbeölelve minden egyes porcikáját, hogy a levegő hullámai ne kaszálhassák el két lábát, vagy éppen egész testét. Julientől már elszakadt, mikor beléptek a "dobozba", ami méreteit nézve jócskán kinövi a köznapi szót. Ketten kétfelé indultak, de persze a többi versenyző sem tétlenkedett. Nem egy versengős típus, így hát igencsak nagy szorongással éli meg ezeket a pillanatokat, s noha a termelődő adrenalin javított valamicskét az állapotán, - már nem akar rókázni- még mindig remegnek a tagjai a feszültségtől.
A szeles-kies-sziklás terepen haladva igencsak mereszti minden érzékét, hogy minél hamarabb ráakadjon egy jelvényre és kereket oldhasson terepmunkáról, mikor egy olyan kiszögelés közelébe érkezik, ahol épp egy lány próbál hozzájutni az egyik jelvényhez. Az erőfeszítéseit nézve sokat izzadhatott máris, mire idáig jutott; nagyon koncentrál, ebben pedig csak Runa érkezése zavarja meg, de olyannyira, hogy pár pillanattal később a töpörtyű levitás már sikoltásával jelzi, hogy észrevette, mi történt. Mindjárt leesik a szerencsétlen. A pillanat hevében eszébe sem jut a jelvényre koncentrálni: egyenest a lányhoz iramodik bukdácsolások közepette, hogy ott hasra vesse magát a sziklanyelven, s két vékonyka kezével megragadja az ázsiai lányka karjait, s húzni kezdje felfelé teljes erejéből.
- Mindjárt megvagy... mindjárt....  - Zihálja kipirult arccal, miközben szuszogva húzza-nyúzza társát, hogy legalább annak felsőteste vízszintbe érjen, mert onnantól már sokkal könnyebb önmagát is feltornáznia, vagy legalábbis közreműködnie Runa felhúzási akciójában. Nagyon reméli, hogy sikerül a mentőmanőver, mert mindent belead, hogy segítsen a bajba jutottan és ne egy képzeletbeli földön végezze a lány képzeletbelien szétpacsálva. Mert ez csak hamis térérzet, ugye? Ami itt van... Mármint... Elég brutális húzás volna, ha téren és időn átlépve tényleg valami sziklás-kies részen landoltak volna.
Nos, ha sikerült egy talajra húznia a másik légmágust, bizony kénytelen egy kicsit megpihenni, vagy ki fogja köpni a tüdejét rövid úton (elég rossz fizikumú, hamar fáradó nőszemély).
- Ez... Nem esett bajod? ... Ezt leszámítva... - Még mindig keresi a szavait, de agya már képes pörögni és figyelni arra a bizonyos jelvényre a fejük felett. Runácska is nyerni jött és ez a második eltelt perc után újfent eszébe jut. Ők itt versenytársak, de végül is több jelvényről volt itt szó... Szerezhetne mást is, ez a lány nagyon megdolgozott a jelvényért... Őrült vacillálások kínozzák Runát, miközben feltápászkodik és elkezdi kavarni a szelet az egyméteres körzetükben, hogy közelebb vonzza a légburokba zárt jelvényt. Elvégre még egyszer nem fogják ugyanazt a rossz taktikát követni, amit az előbb az ázsiai lány próbált. Sziklán nem balettezünk!
Mikor a kis tárgy a közelükbe ér, elkezdi a levegőt a burok körül bolygatni, hogy legalább egy kis helyen meg tudja nyitni. Maga felé "szívja" a tömeg egy kis részét egészen addig, míg rést nem nyit a burkon, hogy benyúlhasson a jelvényért - amit persze meg is tesz az alkalmas pillanatban. Ha minden jól megy, pillanatokon belül egy megmentett emberrel és egy jelvénnyel gazdagodik. Az ám, csak hát most olyan tanácstalanul, elveszetten pislog szerencsétlen, hogy az borzalmas. Furdalja a lelkiismerete, végül áthidaló módszerként simán leveti magát a lánnyal szemben, úgy mereszti rá bari szemeit.
- Nem tudunk osztozni rajta, de elvenni sem akarom tőled, mert megdolgoztál érte... Figyu, összedolgoznál velem, hogy én is szerezhessek egyet? Kérlek... - Tényleg szemrebbenés odanyújtja a jelvényt, hogy "Nesze, szaladj vele, vagy segíts nekem is, ha van időd!"  . Runa borzalmasan naiv és jószívű...
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. november 10. 16:23
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. november 12. 10:33 Ugrás a poszthoz

Szalamanton
Projektmunka - 2. forduló

Március 1., vasárnap délután

Az első fordulón sikeresen továbbjutott versenyzők a nézőtér melletti sátorban várakoznak arra, hogy szólítsák őket, és végre megmutathassák, mivel készültek erre a napra. A színpad jelenleg üres, oda várják majd az előadókat, akik egyesével fognak fellépni. Itt már a zsűrinek is lesz dolga, az ő és a közönség pontjai alapján fog eldőlni, hogy ki jut tovább, és ki esik ki.
Az első megmérettetésen még elemek szerint osztották fel a tanoncokat, most azonban már évfolyamokra bontották őket, hiszen itt már tényleg számít a gyakorlati tudás, kisebb a szerencsefaktor. A sorrendet még a délelőtt folyamán meghatározták, így mindenki tudja már, mikor fog sorra kerülni, nem kell végigvárnia minden előtte lévőt. A szervezők igyekeztek a lehető legvegyesebb felosztást meghatározni, hogy a nézőknek ne kelljen egymás után öt egyforma elemmel bravúroskodó versenyzőt nézniük; általában a tűz, víz, föld, levegő sorrendet követik. Először a legfiatalabbak lépnek majd színpadra, majd sorban az egyre idősebbek és tapasztaltabbak.
Mikor a színpadon megjelenik a verseny levezénylője, Charles McGrath, hatalmas ováció fogadja, amit ő szerény mosollyal vesz tudomásul. Sokan beképzeltnek tartják a férfit, pedig ő egyszerűen csak tudja, hogyan kell szerepelni. Igazából a felkérést a kommentátori szerepre is csak a lányai miatt vállalta el. Valójában évek óta visszavonultan él egy kisebb szigeten feleségével és három gyermekével. Az elemi mágiát pedig teljesen hétköznapi dolgokra használja, és nem kíván sem újra versenyezni, sem hírnevével kérkedni.
- Üdvözlök mindenkit, aki eljött, hogy megtekinthesse a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját! - szól, majd várja, hogy elhaljon a taps és az örömteli sikolyok. - Köszöntöm a zsűritagokat is, ma önöknek lesz itt a legnehezebb dolga a versenyzők után. - Ránéz a hét alakra, majd sorban bemutatja őket. Van köztük elemi mágus, minisztériumi ember, híres előadó, de még tudós is. Ők fogják értékelni a tanoncok produkcióit, élükön pedig nem más áll, mint a magyar mágiaügyi miniszter. A zsűri tagjainak méltatása után, Charles rátér a feladat ismertetésére:
- A második forduló címe: Formaverseny! A következő pár órában egyesével fognak fellépni a versenyzők, és megmutatják, mit tudnak, mivel készültek, és persze legelsősorban megpróbálják elvarázsolni és lenyűgözni önöket, valamint a zsűri tagjait. Feladatuk nem más, mint egy 2 perces előadás bemutatása az elemük segítségével. Itt már évfolyamonként külön fognak megmutatkozni a tanoncok, elvégre merőben más tudnak azok, akik már két-három éve tanulják az elemi mágiát, mint azok, akik még csak most kezdték.
Charles lágyan elmosolyodik, és amíg hagyja megemészteni az információkat, visszaemlékezik egyik versenyére, amiben maximum pontot ért el a formaversenyen, ez ugyanis minden évben ugyan az, egyedül a téma változik. Apropó, téma...
- A versenyzők bármit csinálhatnak, ami nem túl veszélyes, köze van az elemükhöz, és idomul a témához, ami ebben az évben nem mást, mint a... ...Fantázia! - kiáltja a férfi vigyorogva, de közben arra gondol, hogy a szervezők eléggé könnyű, de ugyanakkor nehéz feladatot is adtak most. Elvégre a fantáziába majdnem minden belefér, ugyanakkor a legtöbben nagyon színes, élénk előadást fognak tartani, így, ha valaki valami egyszerűbbet tervezett, el fog veszni a sok csillogó performansz között.
- Sok sikert kívánok a tanoncoknak, kitartást a zsűrinek, éééés kezdődjék a verseny! - emeli fel karjait Charles, és indítja el a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját.


Charles McGrath

Álmodói tudnivalók
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. november 12. 17:34 Ugrás a poszthoz

Szalamanton
Projektmunka - 2. forduló (egy kis segítség Wink )
Március 1., vasárnap délután

Első évfolyamosok

Numa Yongo - víz
Ruha, zene,smink

Az legtöbben úgy gondolnák, hogy egy altatót játszani egy ilyen pörgős eseményen eléggé vesztes választás, de Numa úgy érzi, a témát leginkább ezzel fogja tudni elkapni. Az első fordulóban úgyis eléggé leszerepelt, amiatt a srác miatt, alig jutott tovább, így hát ideje megmutatni, hogy sokkal többre is képes. Ruhája hosszú, kék, alsó fodrai akárha hullámok lennének; a lány szemei köré aprócska kristályokat ragasztott fel, melyek vízcseppekként ragyognak az erős megvilágításban. Lassan lépdel egészen a színpad közepéig, a szervezők belebegtetik köré kellékeit, melyek mind hangszerek, ráadásul ugyancsak kékek, hullámjelekkel díszítettek. Numa kezében kicsit reszket a fuvola, de hát sokat gyakorolt, és nem is ez a nehezebbik része az előadásnak, sokkal inkább a hárfa és a dob megszólaltatása.
Hatalmas levegőt vesz, lassan kifújja, majd int a szervezőknek, akik elsötétítenek mindent, kivéve azt a fénysugarat, ami egyenesen Numára önti fényét. A lány elkezdi produkcióját: megpördül maga körül, ruháján a fodrok folyni, hullámozni látszanak, közülük apróbb-nagyobb buborékok szállnak fel, majd egyesülnek ököl nagyságú vízgömbökké. Ezek a kis képződmények elosztják magukat - persze a lány akarata és irányítása szerint -, majd a többi hangszer fölé lebegnek. Numa a szája elé veszi a fuvolát, és játszani kezd rajta, közben pedig a dobon és a hárfán is, bár azokon "csupán" eleme segítségével; felhangzik Johannes Brahms Altatódala.
A legtöbb embernek ismerős dallam szétárad a térben, lágyan ringat, az ember úgy érezheti, bölcsőben fekszik, s édesanyja hajol fölé a dalt dúdolván. Vagy úgy, mintha egy csónakban pihenne, közben pedig a szél játszana a leveleken, már-már zenévé állítva össze a hangokat. Más talán egy csendes délutánon találja magát az ablak előtt, miközben odakint esik az eső, különös dallamot játszva a tetőkön. Numa - bár nem tudja, hiszen a zene már rég elnyelte őt, s másra már nem is tud figyelni - tökéletesen megjeleníti előadásával a témát, a fantáziát. Ő otthon még úgy okoskodott, hogy elalvás előtt mindenkinek szárnyal a fantáziája, épp ezért választott egy altatót, de sikerült elérnie, hogy a dallam hallatán mindenki mást és mást képzelhessen el, szinte kézzelfoghatóan megjelenítve a fantáziát.
Előadását egyszerűség jellemzi, de áthatja a lány zene iránti szeretete, kedvessége, egész lénye. Mikor vége, egy hosszú pillanatig néma csönd ereszkedik rájuk, mintha az embereknek fel kéne ébredniük a varázslatból, amit Numa szórt rájuk. Néhányan a fejüket rázogatják, mintha hessegetni akarnák maguktól a hangulatot, s végül valaki tapsolni kezd, ezzel megtörve a kábulatot, melyet nem "igazi" varázs okozott, csupán egy tündéri lány és egy kedves dallam. Numa jutalma a vastaps, a felálló emberek és az üdvrivalgás, amit a lány el sem akar hinni. Elpirulva meghajol, majd lesétál a színpadról. Mikor elhalad az éppen felfelé igyekvő Charles mellett, hallja a férfi odasuttogott gratulációját, érez egy rövid, finom szorítást a kezén, s ez egészen megmelengeti a szívét: a férfi, aki annyi versenyt megnyert már, s akinek az előadásait talán sosem fogják elfelejteni azok, akik látták, megdicsérte őt.
A továbbiakban szinte képtelen figyelni, mestere nem is próbálja magához téríteni a lányt. Közben a zsűri és a közönség pontoz, észleleteiket elhinni képtelenül, Charles pedig kihirdeti az eredményt:
- 45 pont! Látvány terén kicsit szőrös szívű volt a mi zsűrink. Na, de most ideje felébrednünk, mert következik...


Salihah Abdal - tűz
Ruha1, ruha2, smink, zene, előadás

Salihah mióta megtudta, hogy ő is képes irányítani egy elemet, akárcsak a legjobb barátnője, erre a versenyre gyakorol, hogy a végén mind a ketten győztesekként állhassanak fel a dobogóra. Az előadásának részleteiben mestere nagyon sokat segített neki, hogy a rendelkezésére álló egyelőre igencsak szegényes képességtárból kiválasztva a megfelelőket, látványos műsort tudjon produkálni.
Hosszú, vörös ruhában lép fel a színpadra, kelléke nincs, semmi szüksége rá. Sminkje feltűnő, de épp ez a lényege, hiszen a megjelenését is pontozzák, ő pedig nem akar éppen ezen pontokat bukni. Végre odaér a színpad közepére és megadja a jelet a zene indítására, majd a hökkent bírák szeme láttára meggyújtja ruhája fodros alsó részét, aztán letépi magáról. Alatta egy sokkal rövidebb jelmez található, mozgós magánszámához pont megfelelő. Feldobja a kezében tartott ruharoncsot, ami még mindig lángol, egészen addig, míg csak hat apró tűzgömb nem lesz belőle. Ezeket körberendezi, akárha egy karika pontjai lennének, majd forgatni, pörgetni kezdi maga körül őket, miközben táncol. Természetesen úgy, hogy a kör alakzatot ne bontsa meg. Az első forduló óta ezt gyakorolta, nem is esik ki a ritmusból, úgy gondolja, produkciója egyszerű, de nagyszerű. Nem kellenek hozzá hatalmas képességek, mégis kellően látványos ahhoz, hogy magas pontszámot érhessen el vele, és lenyűgözhesse a közönséget.
Egyetlen dolog miatt aggódik csupán: nem tudja, vajon a témának mennyire felel meg, amit csinál. Látványos az biztos, de, hogy ebben valakinek megjelenik-e a fantázia, az már egy egészen más kérdés. Amint előadása végére ér, meghajol, majd átadja a terepet Charlesnak. A színpad mellett izgatottan várja, hogy a zsűri és a közönség tagjai eldöntsék a sorsát.
- 41 pont, gratulálok a kisasszonynak, egészen elképesztő produkciót láthattunk. És most következzen...
Hát igen, a megjelenésre és a látványra elég magas pontokat kapott, sok tizes is volt köztük, de a téma nagyon lehúzta az egészet, ráadásul a kivitelezésnél is kukacoskodók voltak, de legalább a közönségnek tetszett. Salihah részben megnyugodva indul átöltözni.


Peter Roberts -levegő
Ruha, zene

Peter mindig mindenben a legjobb volt, számára ismeretlen a kudarc érzése. Persze mindig mindent meg is tesz azért, hogy tökéletes legyen. Környezete már most zseninek tartja, Charles McGrath méltó utódjának, pedig alig fél éve tudta meg ő is, hogy elemi mágus. Azt gondolnánk, hogy kényszeresen vágyik a sikerre, de ez nem igaz. Számára az elismerés és a hírnév hétköznapi, teljesen természetes dolgok, elvégre édesanyja híres színésznő, apja pedig kviddicssztár. Ő sem marad le híres eleitől, hároméves kora óta zongorázik, hat évesen már hegedűt is fogott a kezében.
Minden, amit tesz végtelenül elegánsnak tűnik. Nincs felesleges vagy erőlködő mozdulata, csupán az elegancia és az, az érzés, mintha minden, amit csinál magától értetődően egyszerű lenne, legyen szó zongorázásról, tanulásról, táncról, beszédről vagy éppen elemi mágiáról. Az első fordulóban mindenkit megelőzve, elsőként jött ki a dobozból, markában egy jelvénnyel. Sosem érdekelte mások gáncsolása, elvégre anélkül is legyőzött mindenkit. Illetve hát... legyőzni csak azt lehet, aki azonos szinten van velünk, Peter azonban még nem találkozott ilyennel.
Fellépdel a színpadra, közben több ezer lány figyeli, akik közül már majdnem az összes a rajongója is, pedig alig tizennégy éves, és még kevesebbnek tűnik. Hiába Peter már most olyan, mint a szőke herceg, aki ráadásul levegőből teremti maga alá a fehér lovat. A fiú megáll a színpad közepén, mögötte öt huskynyúl lebeg be. Az ő produkciója az idomítás, de nem is akármilyen. A kis lények intésére nyomban ködpamacsokká oszlanak, majd valamelyikük egy-egy hangszert kezd lebegtetni, míg a többiek szétoszlanak a teremben. Peter vállához emeli hegedűjét, majd vonójával int a szervezőknek, akik máris sötétítenek, kezdődhet a produkció.
A fiú és néhány huskynyúl zenélnek, a többi kutyalény pedig alakokat képez, ezzel kápráztatja el a közönséget. Persze ezek nem véletlenszerűen megjelenő alakok, mindegyiket begyakorolták, Peter betanította nekik. A zenére mozgó ködpamacsok táncoló párokat alakítanak, majd egy lovagot, aki legyőzi a sárkányt a hercegnőért, búskomor királyt a trónján, kacagó ördögöt, különös manót és még megannyi meseszereplőt. Megelevenednek általuk mugli és varázsmesék is, épp csak egy pillanatra, míg a közönség felismeri, aztán már alakulnak is át valami mássá. Az egész sejtelmes, homályos, de felidézi azt az érzést, mikor az embert álmodozás közben megzavarják, és utána már hiába kapkod a szétfoszló ábrándképek után, nem igazán jutnak eszébe. A mesék elrepítik a nézőket a fantázia, a képzelet világába, a zene pedig jó alapot ad, és Peter nagyon jó benne.
Végül leengedi a hangszert, meghajol, és a lényekkel együtt elhagyja a színpadot. Charles elismerően bólintva érkezik a helyére, majdhogynem azt mondja, ő sem csinálhatta volna jobban, de nem akarja befolyásolni a közönséget. Na, meg persze az ő előadásai annak idején teljesen másmilyenek voltak; azokba belekáprázott mindenki, és még évekkel később sem hagyta nyugodni a gondolataikat. De most Charles a bírák pontjaira figyel, végül pedig összesíti az eredményt:
- 46 pont! Ez aztán az este, és még közel sincs vége, mert most...


Második évfolyamosok

Kim Sun-Hee - levegő
Zene, ruha

Amint meghallja a nevét, már indul is, kezében egy hatalmas zsákkal, amit egészen a színpad széléig vonszol, majd ott kiüríti tartalmát: egy kisebb dombnyi origami madarat, melyeknek szinte mindegyike másmilyen színű papírból lett hajtogatva. Sokáig tartott mire a lány minden előkészülettel végzett, szinte több időt töltött hajtogatással, mint az előadás gyakorlásával. Na, persze olyasmit választott, amiben magabiztos: énekelni és táncolni fog. Sokkal nagyobb önbizalommal is vág neki, mint az első fordulónak. Emlékszik még a lányra, aki megmentette, és akinek viszonzásul segített jelvényt keresni. Kíváncsi rá, hogy ő mit fog előadni, és szorít neki, mert szívesen megmérkőzne vele a végén, az arénában. De ugyebár oda el is kell jutni, ehhez pedig most egyedül önmagára kell figyelnie.
A zsákot eldobva a színpadra lépdel, origami madarai hűen követik, egy kis szellő rásegítéssel. Megáll pont középen, felmutatja a jelet, amiben a szervezőkkel megegyeztek, s már indítják is neki a zenét, amit korábban le kellett adnia. Mosolyogva, élénken táncol, hangja betölti a teret, áramlik, játszik, akár a lány körül a papírmadarak. Fehér ruhája minden mozdulatnál meglebben, erős kontrasztot mutatva a színkavalkáddal.
Számára a fantázia ez a nyüzsgés, szálldosás és életöröm, amit ő próbál megmutatni produkciójával. A refrénnél erősen koncentrálnia kell - talán néhány lépést el is ront, de reméli, hogy a zsűri inkább az elemi mágia részre figyel -, hogy a madarakat színek szerint külön egy-egy emberré formálja, majd a továbbiakban háttértáncosokként alkalmazza. Sikerül, hallja a közönség csodáló moraját, bár tudja, mestere le fogja szidni, hiszen ő látja, hol és miben hibázott a lány. De ez most nem érdekli, énekel tovább, egészen a végéig, ahol a madarakat egészen magasra felrepteti a közönség fölé, hogy az utolsó hangoknál lágy esőként rájuk hullajtsa. Ez egy kis ajándék tőle, nekik. Nem lekenyerezni akarja őket, csak éppen nincs kedve hazacipelni a zsákot. Ráadásul mi a fenét kezdhetne több ezer origamimadárral?
Az előadás végén meghajol mind a négy égtáj felé, majd integetve nevetve elhagyja a színpadot. A zsűri a pontokat megbeszéli, végül megjelennek a számok a magasban. Charles fellép a lány helyére, megvárja a közönség pontjait, majd fejben gyorsan összead, átlagol, és kihirdeti az eredményt: 40 pont. A legalacsonyabb pontokat a megjelenésére kapta, valószínűleg nem volt elég extra a fehér ruhában. Összességében azért nem lesz rossz, ráadásul a nézőktől maximum pontot kapott. Még nem tudni, mire lesz ez elég, de Sun-Hee reménykedik, és addig is, van ideje átöltözni, majd felsurranni a nézők közé, hogy megnézhesse a lányt, akivel az első fordulóban találkozott.


Harmadik (és negyedik) évfolyamosok

Kováts Mirabell - föld
Ruha1, ruha2, fejdísz, smink

A hatalmas színpadra földkupacokat hordanak be a szervezők, egészen addig, míg teljesen be nem takarják vele a felületét. Ekkor lép be Mirabell, hosszú, sötétzöld, csuklyás köpenyben. Intésére a szervezők elindítják a halk aláfestő zenét. A lány arcát még nem látni, hangja azonban messzire szól. Egy történetet mesél el, közben a föld megelevenedik, vár nő ki belőle, kettő is. Csupán földből vannak, de részletesek és viszonylag nagyok, a köztük sétáló lány vékony alakja szinte elveszik mellettük.
- Réges-régen Magyaregregy és Szentlászló között állott két vár. Márévárban az úr és fiatal, gyönyörű felesége, míg a másikban Miklós vitéz élt szolgáival. Egy nap a király hadba hívta őket - földkatonák lépdelnek ki az egyik várból -, s Máré ment is, de előbb még megeskette asszonyát, hogy az hűségesen várni fog rá. - A homokból létrehozza Márévár urának alakját, valamint a nőét, s szinte látni a fájdalmat a földarcokon, amint búcsúzkodnak.
- Miklós vitéz azonban nem sietett annyira, hacsak nem a szomszéd várba az egyedül maradt asszonyhoz, aki bár kezdetben ellenállt a széptevő ostromának, de aztán egyre szívesebben fogadta. - Földből megteremtődik Miklós is, magas, délceg férfi, aki éppen rózsával kedveskedik a kacér nőszemélynek. - Az ígéretszegésből hamarosan kislánya született a nőnek, s ekkor Miklós megrémülve tettétől, ugyancsak hadba indult. - A földasszony karján a gyermekkel egyedül marad, s bár sokáig néz az elvonuló férfi után, végül fellépdel a várba.
- Tizenhét évnyi háborúskodás után a férfiak hazatérhettek otthonaikba; Máré és Miklós együtt érkeztek meg a várak közötti völgybe. Miklóst emésztette tette, Máré viszont majd kicsattant az örömtől, hogy viszontláthatja asszonyát. Végül a két férfi elbúcsúzott, Máré azonban nem ért haza: az erdőben várta leghűségesebb szolgája, aki mindent elmesélt neki. - Az úr földből készült arca eltorzult a haragtól és a fájdalomtól, keze ökölbe szorult.
- A vár urának szíve lángolt a haragtól, s ágyúval leromboltatta mind a két épületet, majd bánatában újabb háborúba indult, s végül ott is lelte halálát. Miklóst a romok temették be, de az asszony és lánya életben maradt: beszorultak kincseskamrába, majd nem sokkal később a hűtlen nő szomjan halt. De előtte még megátkozta lányát. - Mirabell a földdel mindent megjelenít, a várak leomlását, a dühös, elkeseredett, őrület szélén álló, átkozódó nőt, de a lányt ő maga játssza el. Köpenyét ledobva hátrarázza hosszú szőke fürtjeit, arcán kétségbeesés suhan át, majd lerogy a földre. Közben a táj megváltozik: kivájódik egy patak medre, ami aztán, a szervezők láthatatlan segítségével - amit alkalomadtán igénybe lehet venni -, meg is telik vízzel; kisebb bokrok nőnek ki itt-ott, befüvesedik a színpad, Mirabell mögött pedig kiemelkedik a földből egy barlang. Ekkor a lány feláll, arca mélységes szomorúságot tükröz:
- S én még mindig itt vagyok, a barlangból, a helytől szabadulni képtelenül, s várom azt, aki megszabadíthat. Egy vadászt, aki képes engem megcsókolni akkor is, amikor bika, kígyó és varangyos béka képében jelenek meg előtte. De ez az ember még nem jött el, s magányom immár évszázados...
Megjeleníti a bikát, a kígyót és a békát is, s az arctalan vadászt, aki megmenthetné, de már régóta késik. A lány szeme hihetetlenül kék, haja hosszabb, mint általában, már-már a földig leér. Keskeny arca valahogy földöntúlinak tűnik, akárha már nem is tartozna ehhez a világhoz.
- S az elátkozott lányt őrzi a három kőkatona - suttogja, maga köré pedig megidézi a három katonát. Azok felemelkednek a földből, s valóban úgy néznek ki, mintha kőből lennének. Aztán halkan dúdolni kezd:


"Szelíd szél, suttogó szellő,
Könyörgő ének legyen dalod!
Sorsomat tudja messze vidék is,
És mutasd az utat, hogy merre vagyok."


A mesének vége, ahogy az előadásnak is, már csak az eredmény van hátra. Mirabell egy pillanatra megremeg, majdnem el is esik: sok energiáját leszívta ez a produkció. Charles segítségét azonban udvariasan visszautasítja, és saját lábán, egyedül hagyja el a színpadot. A férfi elismerően néz utána, majd a közönséget és a bírákat sürgeti pontjaik leadására.
- 45 pont! Ejha, a kisasszony úgy tűnik eléggé meggyőzte a zsűrit, bár a témánál vontak le pontokat. De haladjuk is tovább, most következik...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Érkezés
Írta: 2014. november 12. 22:00
Ugrás a poszthoz

Asztrológia tábor, Budanekeresd

Régóta tervezgeti már ezt a megmozdulást, mert ez is más, mint egy unalmas tanóra. Neki persze nem az, de meg van győződve róla, hogy a diákoknak semmi nem lehet elég izgalmas, ha a tanulásról van szó, és ha már sikerült kiharcolnia az igazgatónál, hogy elvihesse a kölköket, az iskola területén kívülre, akkor élni fog a lehetőséggel természetesen. A Hopp hálózatot tudják használni, így Zoltán felügyeli az indulást, hogy mindenki biztonságban, a megfelelő helyre érkezzen, aki jelentkezett és a szülői engedélyt is bemutatta. Mikor már mindenki elporzott a kandallóban Budanekeresdre az ottani művészeti iskola, nekik kijelölt lakrészébe, utolsónak ő is belép az utazó alkalmatosságba, tértágító bűbájjal ellátott aktatáskájával és kimondja a célt.
Egy pillanattal később kilép a másik oldalon és szemrevételezi a csapatot. Láthatóan mindenki épségben megérkezett, hála tanársegédjének, Cath-nek, aki nagyon lelkes és megbízhatóan végzi feladatát.
- Foglaljátok el a szobákat, ahogy beosztottam a párokat. Csomagoljatok ki, ismerkedjetek a környékkel! Ebéd előtt találkozunk a tanteremben és kiosztom a feladatot, amire felkészülési időt kaptok, természetesen. -
Miután kiadta az utasításokat, elvonul a szobája irányába. A helyiség jobban felszerelt, mint a saját lakrésze a kastélyban, neki elég lenne egy ágy, asztal, meg a fürdőszoba, itt meg kényelmes kanapé, fotelokkal, dupla ágy, komód, elegáns szőnyegek és sötétítő függöny emeli a komfort érzetét. Kipakolja a pizsamáját az ágyra, fogkeféjét a csap fölötti polcra, majd belemerül egy asztrológiai szakkönyvbe.

// Álmodói megjegyzés: Az óra egy szálba menjen, mindig az előző asztrológi órás hsz-hez szálazzatok! //
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2014. november 12. 22:22
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 14. 17:54 Ugrás a poszthoz

Asztrológia tábor, Budanekeresd

A terv, hogy elmegyünk táborozni egy kicsit és nem a tanoda falai között töltjük az időt a végeláthatatlan jegyzeteléssel, számomra maga volt a megváltás. Ugyan szerettem bent ülni órán és jegyzetelni, de néha bármelyik diák úgy érzi, hogy jobb odakint és miért ne lehetne egy órát odakint megtartania egy tanárnak, vagy távol a sulitól. Szóval ez az eset, hogy eljövünk a tanodából egyenesen ide, nagyon feldobta a napomat. Már előtte tudtam róla, hiszen Várkonyi tanár úrnak vagyok a tanársegédje, ezért nem volt meglepő dolog, hogy elsőként részesültem az ötletéről. Odáig voltam, na és vissza, hiszen még sosem voltam Budanekeresden és amúgy is egy remek ötlet volt a részéről. Már az indulás előtti napon is szinte visszaszámoltam a perceket, habár ezzel az izgalommal együtt járt egy másik is. Most voltam először jelen egy ilyen órán és még ráadás, hogy tanársegédként kell részt vegyek rajta, ami szerintem hatalmas felelősség volt. Egy kissé, hogy úgy mondjam paráztam, mert féltem, hogy elrontok valamit és akkor leégetem magam. Az indulás napján hatalmas idegesség lett úrrá rajtam attól a pillanattól fogva, hogy eldöntöttem felkelek. Egész egyszerűen szólva nem volt szép ébredés, mert az este alatt körülbelül egy órát aludtam békésen, a többiben hol fent voltam és hallgattam a macskám, a kiscicái és a szobatársaim halk neszeit, így reggelre olyan voltam, mint valami élőhalott. Időben akartam érkezni, ráadásul korán keltem, így volt időm, hogy végigsimítsam az én hatalmas szívű pajkos macskámat. A kiscicákhoz még nem értem hozzá, mert az lehet, hogy Sierra az én macskám, de néha kétséges ki a főnök kettőnk közül. Szórakozottan néztem a négy szőrcsomót a kosárkában és elléptem onnan remélve, hogy nem ébresztettem fel egyiket sem, mert akkor az egész szoba fel fog kelni, ha ezek nyüszögni kezdenek itt nekem. Az öltözködésben rekordot döntöttem magamhoz képest. Szórakozott mosollyal az arcomon szedelődzködtem össze és szedtem rendbe magam, majd végül amikor menni kellett a cuccaim felkapva siettem ki a szobából. Az utat elég különleges módon tesszük meg, mert a Hopp hálózatot használjuk. Már volt részem efféle utazásban, ezért emiatt nem aggódtam, maximum akkor fogok, ha Budakeszit mondok, vagy ilyesmit. Felnevettem és egy kicsit jobb kedvem is lett a gondolattól. Mondjuk vicces lenne, ha pont én lennék ennyire béna! Végül odaértem a találkozóhelyre és a tanár úrra néztem, majd mosolyogva odasétáltam hozzá és köszöntöttem. Miután megbeszéltük hogyan legyen, megkezdtük az „utazást”. Szerencsére senki nem ment Budakeszire, vagy Buda-akárhova ami jó volt! Meg is könnyebbültem, mikor Zoltán tanár úr is átért és ezzel egy kicsit oldódott az izgalmam is, mert ő róla biztosan tudtam, hogy kézben tudja tartani a helyzetet, ha arra kerülne a sor. Én lehet, hogy bepánikolnék... Amint átért rögtön azt mondta nekünk, hogy foglaljuk el a szobákat. Több se kellett! Nem akartam, sokat vacillálni a dolgon, ezért így is tettem és szépen lepakoltam a cuccaimat és elrendeztem úgy, hogy bármikor bármit megleljek, ha szükségem van rá. Szerencsémre nem az a típus voltam aki egy hétre elhoz magával annyi cuccot amellyel egy hónapot is átvészelhetne, ha akarna. Mikor végeztem a kipakolással eltűrtem egy előre hulló tincsemet és apró bólintás kíséretében hagytam el a szobámat, mert ki akartam ismerni a helyet, sőt meg akartam nézni mindent, ami belefér az időbe anélkül, hogy össze kelljen szedni valahol, mert sikerült eltévednem... Na és még beszélni szerettem volna azelőtt a tanár úrral, mielőtt mindenkivel találkozunk. De még volt időm, amit ki is fogok használni!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. november 14. 22:27 Ugrás a poszthoz

Projektmunka, második rész, első hsz.

Öltözék

Zene

Tánc

Gyomorgörcs, azt meg hogy?
Túl vagyok ötven fellépésen minimum, hogy lehet, hogy lámpalázam van? Gyorsan analizálom a helyzetet, és nagy szusszanással bólintok magamnak. Vegyük az első okot.
Mióta megsüketültem, közöm nem volt a zenéhez, ami eléggé kellemetlen helyzetbe hoz jelen pillanatban. Merkovszky tanár úr van olyan jószívű, hogy a fellépés alatt fenntartja a hallásomat, ugyanis bőven lesz dolgom anélkül is. Megnézem alaposan tenyeremet, mintha onnan kiderülne, képes leszek-e összeesés nélkül végigcsinálni az egészet.
Mikor végzek a bámulással, és levonom a következtetést, hogy ez időpocsékolás volt, felhúzom hófehér kesztyűimet, majd odalépek a tükör elé. A kalap vagy, hogy hívják ezt, és a többi ruhadarab összességében jól is nézne ki, csak nem rajtam. Olyan kis… Izé vagyok, de hátha tetszik majd a zsűrinek. Ha jól emlékszem, elég neves emberek vannak ott, tehát itt az idő, hogy mindent bemutassak nekik, amit csak az előadóművészetről tudok, az pedig elég sok dolog. Nehéz volt két percbe besűríteni, és tervezni. A délután nem telt pihenéssel, össze-vissza rohangáltam, szerveztem, alkudoztam, sőt, megfenyegettem egy ötvenéves kopaszodó férfit, hogy miért, azt majd később elmesélem, jelen pillanatban minden erőmre szükségem lesz, hogy újra találkozzak a zenével.
Amióta elveszítettem a hallásomat, nem hallgattam semmit. Ezért is volt probléma a szervezkedés. Az a sok-sok bűbáj, amit a látvány érdekében elterveztem, és megcsináltattam a szegény szervezőkkel, garantálta a pontokat a fellépésemre. Lenyomom a kilincset, és kilépek. Halkan, de hallom már a muzsikát, mégpedig fuvolaszó az. Egy altatódal. Háh, mintha nem ismerném, mintha nem tudnám kívülről. Elégedett mosoly húzódik a számon, miközben oldalról figyelem a lányt, akitől elloptam a jelvényt. Szegény csaj, remélem azért itt nem pontozzák le. Oldalról valaki megböködi a vállam. Egy viszonylag fiatal (Bár hozzám képes mindenki idős) mágus az, és elmondja, hogy sikerült alkalmazni a súlyvesztőbűbájt Az eszközön.
Nagyot bólintok, majd visszafordulok az előadáshoz. Egy piros ruhás lány megy ki aki egy számomra ízléstelen muzsikára játsszon a tűzzel. Őszintén, nem nyeri el a tetszésem. Amint hallom, a zsűrink sem annyira. Kilép mellőlem egy nagy lépéssel egy srác. Önbizalommal teli mosoly arcán, mintha máris tudná, mi lesz a dolog vége. Ő fog nyerni. Gosran végignézek magamon, és elszégyellem magam, mivel folyamatosan a szemöldökömet ráncolom, és rágom a számat. Kis pamacsok követik a srácot, amikről pár pillanat múlva le is esik, hogy huskynulak. Tehát Aeromágus…
Van valami a mozdulataiban, ami nem tetszett nekem. Olyan… Ártatlanul nagyképű, mintha születésétől kezdve felsőbbrendűnek nevelték volna. kezem ökölbe szorul, annyira, hogy a kesztyű alatt talán ugyanolyan fehér színt vett fel. Csak akkor eszmélek rá, hogy ezt teszem, amikor valaki felém tart keménylapú, fekete táblákat, régies írásmintákkal, és rajzolt kerettel. Egy pillanatra olyanná válok, mint a focis srác a csokireklámban. Egy dívává. Igen, elég fura hasonlat, de amikor otthon tévéztem, megláttam, és most egyből ez ugrott be.
- Ez komoly, Utána kéne fellépnem? Tényleg? Maga szerint ki fog odafigyelni, miközben utána ábrándoznak?! – Szegény srácot nem akarom megijeszteni, de mégis sikerült. Ujjammal az éppen hegedülő srácra mutatok, és fojtott hangon magyarázok.
És akkor megáll bennem az ütő.
Ez hegedű. Nem érdekel mit lát a segéd, vagy mifene, a fülemhez kapok, és próbálok lenyugodni. Próbálom kizárni a külső világot, és a tenger kitartó, és erős hullámzására koncentrálok a fejemben. Bárcsak én is olyan erős lennék, akkor nem kéne rettegésben élnem egy hangszer miatt. Mire lenyugszom, vége lett a muzsikának, és nagy pontszámot szerez. Nem bírom figyelmen kívül hagyni azt az arckifejezést, amit csak ebből a szemszögből lehetett látni Charles arcán. Az arcom elvörösödik, de már szólnak is, hogy kezdődhet az előadás. A színpad felett húzódó vékony hídon álló embereknek intek, aki egy pálcaintéssel elintézik a kért dolgokat. A nézőközönség, és a színpad, beleértve a zsűrik asztalát, fekete-fehérre válik, mintha egy régi filmbe csöppentünk volna. Ruganyos léptekkel a tér közepére érek, és a zsűrivel, no meg a nagyérdeművel szembefordulok, és felemelem az első táblát.
„Táncolni akartam, de nincs párom…” Színpadias szomorúságot engedek szétáradni arcomon, némi kiskutyaeffektel, így garantált a siker.
Bal lában sarkával alig észrevehetően kettőt rugózok, így jelezve a hídon álldogálóknak, hogy jöhet A Tárgy. A közönségből páran felsikítanak, amikor az nő teste élettelenül alázuhan, majd halk puffanással földet ér. Tény, hogy élethű, de nem ennyire, maximum távolról. Felemelem, végigmérem, úgy, hogy a közönség is lássa, épp mit csinálok, majd vigyorogva felemelem a következő, egyben utolsó táblát.
„Ez megteszi. Kezdjük!”
A háttérben, ahol eddig üres sötétség volt, most fények gyúlnak, és körülbelül tizennyolc lebegő hangszer tűnik fel előttük kottával. A fantomzenészek rázendítenek, én pedig a bábura koncentrálok. A végtagjaiban, és a főbb helyeken apró vízgömböket helyeztem el még délután, így életet tudok bele varázsolni, A súlyvesztés csak megkönnyíti a dolgomat, ugyanis egyszerűbb így mozgatnom őt. Kevés az erőm, nagyon ajánlom, hogy kitartsak addig. A zene szól, a közönség arcát csak pár pillanatokra látom egy-egy fordulás, dobás, és hasonló között. Eltelt másfél perc, mikor megérzem, itt az ideje bevetni a nagyágyút. Egy lépésre távolodok a műhölgytől…. Milyen vicces név… Na szóval őt figyelem, miközben mozgásra bírom a lábait, mintha szólózna. Mikor végzek vele, fejét felém fordítom, és én is ugyanabba kezdek bele. Egy koppintással lett vége a dolognak, és mikor ezt lejátszottuk egymás közt, a nézők felé fordulok ismét, és ugyanazokat a mozdulatokat ismétlem, mint amit én csinálok. Mikor a banda befejezi, hallom, ahogy tapsolnak, ahogy kurjongatnak, tőlem pedig annyi telik, hogy meghajoltatom még utoljára élettelen társamat, és rédre rogyok. Megvolt a hab a tortán, most jön a cseresznye. Meglepő módon nem erőltetett meg nagyon az előadás, így még egy trükkre van erőm. Mellkasom emelkedik, és süllyed, tekintetem az ég felé irányul, majd felemelem a karomat. A tömeg elcsöndesül, én pedig teljes természetességgel megszorítom a levegőt, majd lehúzom magam mellé karomat. Ekkor egy vödörnyi vizet idézek a fejem felé. Egy filmben láttam, biztos tetszeni fog nekik. Charles megnéz, hogy még élek-e, én pedig nagy lihegve intek neki, menjen csak a zsűrihez.
Remélem zabálták.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. november 15. 00:00
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. december 4. 22:30 Ugrás a poszthoz

Projektmunka, második forduló, első reag

Kinézet
Táj
Zene és tánc


A március elseje idén különleges napot hozott Ashleynek. Méghozzá az elemi mágikus bajnokság második fordulóját. Nehezen, de túljutott az elsőn - azaz nehezen, mert segített egy fiúnak, aki Bálintra emlékeztette, és így majdnem kifutott az időből. De ebben a fordulóban nem terelhetik el a figyelmét, mert ez egyéni.
Nagyon ideges, rettenetesen izgul, ahogy az emberek egymást követve előadják, amivel készültek. Mirabell is itt van, látja a szemében a vágyat, hogy most legyőzze őt, de a nagykislány biztos benne, hogy a másik ezt az örömöt nem kaphatja meg. Nem. Mirabell már csakugyan az ő nagy ellenfelévé vált, pedig hát csak egyszer mérettek meg. Nem érti, miért utálja a másik ennyire... na jó, érti, csak fel nem foghatja, miért olyan nagy cucc ez. Eddzen többet, fejlessze magát, és akkor olyan jó lehet majd, mint ő, ez ilyen egyszerű. De sejti, hogy ha megosztaná ezt a nézetét a lánnyal, akkor nem értene vele egyet.
Belekezd az előadásába, amit Ash vontatottan ugyan, de végül tátott szájjal néz. Ez... remek volt. Nagyon, nagyon remek. Ha Mirabell több időt ölne ebbe, és kevesebbet az utálkozásba, még kivételesebb elemi mágus lehetne. Asley alig bírja felkaparni az állát, pedig most össze kéne szednie magát, mert ő következik. A terepet pedig átalakítják a kérésének megfelelően, ami elég sok ideig tart, tekintettel arra, milyen igényei vannak. Sötét van, behunyja a szemét, összpontosít, rákapcsolódik az elemére, vizualizál, fókuszál - mindent megtesz, hogy a tudata a helyén legyen, és azon járjon, amin kell.
Elkészül, és a helyére sétál az egyik fa mögé, ahonnan nem lehet őt látni. Kiint, hogy indulhat a zene -amit nyilván mindenki felismer azonnal- és ahogy megszólal a dallam, bekapcsolnak a fények is kékek és lilák, és megjelenik a táj.
Különböző fák, különböző méretben, és amint az ember hozzászokik a látványhoz, a levelek egyszerre mozdulnak meg a fákon a zene ritmusára előbb élesen a levegőbe emelkedve, majd lágyan ringva jobbra-balra, fel-le. Ashley felnyúl és egy ágba kapaszkodik meg, majd fel is húzza magát, mindezt úgy, hogy még mindig nem lehet őt látni. Behunyja a szemét az összpontosításhoz, hiszen sok erejét elveszi, hogy mindent egyszerre mozgat, ugyanúgy. A zene első harmadánál kapcsolódik be ő is, és amíg a levelek, és már az ágak is tovább táncolnak a harmonikus hangokra, egy ágon átlendül egy másik fára, s az a fa, mintha csak várta volna már érkezését koronájába zárja, így már látni lehetett a lány kinézetét is, amit a fényekhez és erdőség témához párosított egy mugli filmből, amit évekkel ezelőtt látott, és amit a varázslók többsége bizonyára nem ismer, de ha igen is, az sem zavarja. Nagyon megváltoztatta a külsejét, de hát miért ne élhetne azzal, amije van, így a metamorf mágiával is.
Ezután már ágról ágra, fáról fára repked a különleges karmester, minden követi a mozdulatait, ő is olyan lágyan mozog, mint ahogy a zene betölti a teret, és a természet mintha csak arra válaszolna.
Az egyik ágról a földre hull, és miközben leugrik a föld feléje nyúl alulról, és elkapja, egy kiugró darab, amin bekapcsolódik a táncba, amit eddig a fák jártak, amíg földet ér. A vízparton van, ami meglepő lehet, hogy föld eleműként még víz is van a terepén, ráadásul bele is ugrik - legalábbis látszatra, azonban a víz alól is felnyúlnak a földcsonkok megtörve azt, és így nem érinti lába a vizet, forogva ugrál rajtuk a végén magasan a levegőbe ugorva, mielőtt a másik oldalon földet érne megint. Minden táncol vele, és körülötte, a fák hajladoznak, ahogy ő mozdul, mintha nem is lennének a földben gyökereik.
Középre táncol, ismét a talajon, ahol egy óriási fűzfa található. Ez a kedvence, mivel a legkönnyebb és leglátványosabb mozgatni, és a legkecsesebben kivitelezhető, legelőször is egy fűzfát sikerült megmozgatnia. Gondolatban már összefont pár vékonyabb ágat két vastagabbá, és azokkal szinkronban mozog még pár lépést, majd a koronája alatt befejezi a táncot, miközben a fűzfa összes ága az égbe mered magasan.
Eltelik pár másodperc a csendben, amikor is hirtelen hangos kopogások zaja tölti be a teret, amik egyszerre is, és nagyon gyorsan egymás után is történnek, ugyanis a fűzfa mellett álló fiatal diófa ledobta terméseit, és leveleit is szinte egyszerre. Ashley lihegve, és nagyon kimerülten pillant a fa irányába, tudja, hogy minden szempár arra szegeződik. Elszívta az energiát a fából, nem az összeset, de eleget ahhoz, hogy leejtse apróságait. Reméli, tetszett a nézőknek a figyelemelterelés, az egész tánc az életről és elevenségről szólt, miközben ő valójában elszívta egy fa életenergiáját. Majd elájul, annyira kimerült, mert persze megint sokkal nagyobbat akart véghezvinni, mint ami a kényelmi zónájában kivitelezhető, ismét kihívta magát, és ugyan sikerrel vette az akadályt, de alig van eszméleténél, miközben kitántorog, és várja a pontokat. Vissza kell adnia a fának az energiát majd. Vagy ellenőriznie kell, valaki megcsinálja-e helyette.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős második forduló,
Írta: 2014. december 5. 22:56
Ugrás a poszthoz

Kinézet
A zene

Az első forduló nem is volt olyan szörnyű, mint aminek képzelte, és elsőnek érezte, gondolta. Lement. Ez a legszebb szó rá, amit csak találni tud a kis szótárában. Ami pedig a legfontosabb: ki sem szóródott, gőzerővel gondolhatott már az első pillanattól arra, hogy mit is fog a második fordulóban produkálni. Szerencse, időben szóltak, hogy vegyék elő a kreatív felüket, és mutassák meg, mit tudnak. Na de itt jött a probléma. Ő mit mutasson meg? Ráadásul úgy, hogy megkötötték kissé a kezét. Az eleme, na az az a dolog, amivel nem tud mit kezdeni, mármint ebben az esetben. Nem, pihenni kellett neki az első forduló után, de már az első pillanattól fogva tudta – mióta ismertették a második felvonás menetét, mibenjét, hogy ezen még nagyon sokat fog gondolkodni. Túl sokat.
Ahogy szusszant kicsit, úgy esett neki a dolgoknak, az ötleteknek, melyek hol jók, hol rosszak voltak, vagy egyenesen pocsékak. Nem jutott dűlőre, de az ideje egyre csak fogyott, miközben nem jutott semmivel sem előrébb. Nem egyszer megfordult a fejében, hogy feladja, visszalép, mert ezzel nem birkózik meg egyedül, nem képes rá, az pedig milyen, ha odamegy valakihez ötletért kuncsorogni. Az már nem az övé lenne, nem érezné egyedinek. És most ide nagyon is az kell. Azonban közel sem volt olyan egyszerű. Akármennyire is link tud lenni, illetve, hogy mindig az, egy lökött szélgép, néha neki is vannak igencsak érett, vagy komoly gondolatai, percei, amivel meglepi ugyan a környezetét, de magát már nem. A visszalépés előtte pillanatokban azonban, teljesen véletlenül sikerült olyan ihletet kapnia, amiért elállt a feladás gondolatától. Nem egy nagy durranás, nem egy világszenzáció, viszont az övé lesz, teljes mértékben. A véletlenek már csak ilyenek, egy apró jelből látni, érezni, hogy ez még jól jöhet, és ebből lehet valamit kezdeni, a szerencse dolga volt, de nagyon jó pillanatban találta meg őt. Onnantól viszont nem volt megállás. A kellékek beszerzése macerás volt, időigényes, ahogy maga a próba, a hangolás, az, hogy minden akkor, és úgy történjen, olyan ütemben, és szólamban. Nagy falat volt ez neki, de tudta, hogyha ezt lenyomja, akkor nem lesz előtte megállás. Nem az első helyre hajt, már rég nem, biztos lesz nála jobb, szebb, erősebb, de el akarja mondani majd, hogy megpróbálta, meglépte, és erre képes. Össze kell szednie magát.
És akkor…
A fülében zúg a kinti közönség zaja, ahogy néha elér hozzá, mikor nyílik egy ajtó, és ki vagy épp bejön valaki. Rosszabbul érzi magát, mint a múltkori próbán, de nemigen szeretné kimutatni, hogy minden porcikája remeg, gyomra liftezik, és legszívesebben sikítana. Mondhatni kicsit fél, hiszen tart a kudarctól, attól, hogy valami nem fog menni neki, hogy elszúrja az egészet, és bukja a dolgokat. Muszáj lenyugodnia, csendes helyet ugyan most nem fog találni, de épp elég neki az, hogy leül, és magában dúdolja halkan a dallamot, ezzel is rögzítve a dolgot. Maga a dalválasztás igazán jó, hiszen mondhatni a témába vág, alkalomhoz illő, és ezek mellett még nagyon szép is. Egyszerű produkció, nem is egy zenekari hatással készül, nem énekel, táncol, vagy bármi más, ő mondhatni alsóbb szinteket céloz meg, az már más, hogy a közönség hova emeli, vagy épp süllyeszti el. Az idő telik, az emberek előle fogynak, és azon kapja magát, hogy alig van öt perce, és már mennie is kell. Ha most nem ájul el, akkor minden rendben lesz. Nagyon ennek a szélén áll, és mikor szólítják, esetlenül indul meg a színpad felé. Az még sötét, még pakolják be a kellékeket, amikre szüksége lesz. Ez sem nyugtatja meg, pedig tudja, hogy nemsokára túl lesz az egészen, akármilyenre is sikerül. Mint egy oltás. Fájni fog, de hamar véget ér.
Tizenöt perc hírnév…
A színpadra lép. Lassan, kimérten, egyenesen járva. A közönségre épphogy odapillant, de érzi, hogy beleszédül a látványba. Nem futhat vissza, meg kell csinálnia. Önmagáért. A helyére áll végül. A színpad képe kissé mulatságosnak is vélhető, hiszen körülötte, előtte sok, kisebb, nagyobb, kövérebb, keskenyebb szájú, peremű üveg pihen. Nem műanyag, üveg. Van, amely inkább váza, és kristály – ezeknek szebb, és tisztább a hangja, van, amely egyszerű, de mégis a megfelelő eszközzel dalol. És itt most ez is lesz. A produkció nem más, mint egyszerű fizika – mert hát, kémia nem lehet. Az étteremben fedezte fel a trükköt, véletlen, mikor stresszoldásként hatalmasat szusszant. Egy apró hang, amit kiadott, és amire beteg ötlete beugrott. Persze, most ezen hangok mágiával felerősítésre kerültek, hogy ne csak ő hallja őket, amint megszólal. A háttér egy egyszerű, fehér vászon, kivilágított színpaddal semmit sem ér. Ő maga középen áll, nyugodt tartással, a halom közepén, mintha karmesternek készülne, csak épp kezében nincs semmi, amivel vezényelne. Illetve, van, csak épp láthatatlan, és körbevesz mindenkit. A színpad fényáradata szép lassan sötétedik el, ahogy kezdődik minden, mikor elfoglalja a helyét, gyertyák gyúlnak mögötte, mint holmi lámpások, és kirajzolódik a háttér: a fényjáték, melyet a lepel, és a gyertyák közti lógó díszek, szalagok biztosítanak. Most még minden nyugodt, azonban egyszer csak belekezd. A dal első, felvezető füttyszólamát szájjal biztosítja, mintha csak heverészne, és pihenne, úgy búg a dal felvonása. A háttér eközben mozdul, koncentrálva megindul a levegő, melyet ő irányít, és amely táncoltatni kezdi a szalagokat, interaktív hátteret adva ezzel a produkciónak. A füttyszólam elhal, és kezdődik a legfontosabb mozdulat. Ugye, mindenki tudja, hogy néha, bizonyos szögből fújva az üveg produkálhat néma hangot – mely hol mély, hol magas. Julien a sok üvegével ebből komponál, a dal ritmusát igyekszik visszaadni az általa gerjesztett szellővel, melyek az adott pontokon, egymás után találják meg az üveget, és szólaltatják meg azokat. Nem, nem ér egyikhez sem, és ő maga sem énekel. Az erejével hol erősebb, hol gyengébb fuvallattal simítja végig hangszereit, felváltva, egyszerre többet, kevesebbet. Hangszermentes verzióban eme lassú dal egészen más hangzású, de egészen felismerhető, gyorsabb ritmust nem tudott volna kivitelezni. Végig néma, kivéve a füttyszólamokat, amikbe néhol, vokálként besegít, de a központban a maga által gerjesztett muzsika áll. A háttér hol világosabb, hol nagyobb árnyékot vet a vászonra, a gyertya lángjától függően, ritmusa táncol, változik. Nagyon kell koncentrálnia, nagyon fél, hogy ront, néhol érzi is, hogy nem tökéletes, de a percek peregnek, és végül elhalkul minden. Az utolsó taktus is elhallgat, ő maga eddig lehunyt szemeit felnyitja, és fogadja a közönség véleményét, akármi is legyen az. Nem volt szörnyű, nem volt vészes, ő megtette, akárhogy is veszi be ezt akárki. Meghajol, szép lassan, koncentrálva, hogy ne most kelljen rókáznia, mikor előre dől, majd szép lassan elhagyja a színpadot, hogy egy félreeső helyen kiordíthassa magából a felgyülemlett stresszt.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2014. december 8. 22:30 Ugrás a poszthoz




- Karácsonyi záróműsor, december 23.
Ruha


Édesanyja az utolsó ecsetvonással tökéletesítette Annelie sminkjét a karácsonyi előadásukra. Már csak fél óra volt hátra a kezdésig, ő pedig izgult, hiába van gyakorlata már abban amit csinál.
Cat ott ült mellette végig, Anne bevitte magával az öltözőbe, de nem nagyon beszélt hozzá amíg a készülődés folyt. A cirkusz összes tagja ott sürgött-forgott körülöttük egészen addig amíg Anna el nem húzta a függönyt, hogy lányát belebújtassa a piros csodába, amiben megkezdi az estét.
- Anyu, húzd lejjebb...fáj. Oké... - mindent amit az anyjával beszélt, svédül tette, és nagyokat sóhajtott öltözködés közben. Muszáj volt levezetnie a feszültséget, és az, ahogy a ruhát rángatta rajta, nem javított semmin, csak jobban idegesítette.
- Jó lesz? - kérdezte Anna, majd csípőre tett kezekkel méregetni kezdte "a művet". Annelie csak lehunyta a szemét, és elhúzta a függönyt, hogy megálljon Cat előtt, és kérdőn pillantson rá.
- Még mielőtt bármit is mondasz... Igen, én vagyok, tíz kiló smink, és húsz kiló ruha alatt - vigyorodott el a mostanra barna hajat viselő kisasszonyka. Jól tudta, hogy ez a csillogás nagyon is jól áll neki, barátnője pedig még nem látta előadáson, tehát így sem.
- Máté itt van valahol? - kérdezte kicsit körbenézve, de a lánytól.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 23:12 Ugrás a poszthoz

Annelie Freya Blomqvist
Az előadás *__*

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap eljövök ide, ráadásul Annelievel együtt, de most megtörtént és boldogabb nem is lehettem volna, mint most. Még sosem voltam egy előadásán sem, ezért nem volt meglepő, hogy izgultam, mivel ma ő lépett itt fel és én csak elkísértem és támogattam ahogy tudtam, ami azt jelentette, hogy jelenleg vártam, míg elkészül. Nem voltam teljesen türelmes, mert nagyon kíváncsivá tett a dolog, így tűkön ültem, hogy mikor fognak a végezni. Egy kis időre persze lefoglalt, hogy a cirkuszi tagokat néztem, de azért nem eléggé ahhoz, hogy ne tűnjön fel az idő múlása. Mikor az anyja elhúzta a függöny máris hegyeztem a fülem, de sajnos svédül egy szót sem tudtam volna kinyögni, nem hogy megérteni amit mondanak. Az alsó ajkam harapdáltam, majd újra az elhaladó embereket néztem és vártam, hogy Anne kész legyen végre és láthassam. Újra a függönyre emeltem a tekintetem és ő pont ekkor húzta el. Elmosolyodva pillantottam rá, majd csodálkozva néztem végig rajta. Persze rögtön megmondta, hogy ő az, de sejtettem még így is, hiába volt barna a haja, viszont ez így egyben egy mestermű volt. A smink, a ruházat! Minden elismerésem az anyukájának... Ha lesz időm megmondom neki, vagy megkérem Annet, hogy tegye meg helyettem.
 - Hűűű...! - ez volt az első amit ki tudtam nyögni, így megköszörültem a torkom és korrigáltam. - Szerintem szuper lett! Komolyan! Nagyon jól áll! - lelkesen és őszintén mondtam, mert így gondoltam. Kellett vetnem rá még egy pillantást és másodjára is úgy gondoltam, ahogy az előbb, sőt minnél többet néztem, annál jobban nézett ki. Ez az egész így tökéletesen állt neki, mintha rászabták volna! Elmosolyodva pillantottam rá és elkezdtem volna áradozni újra, de rákérdezett, hogy Máté hol van. Zavartan körbepillantottam, majd vissza rá és megráztam a fejem, hogy nem tudom.
 - Nem tudom... - mondtam őszintén, mert ez volt az igazság. Újra végigtekintettem a körülöttünk lévőkön, de nem láttam sehol. - Biztos itt van valahol a közelben! - mondtam megnyugtatásként, de azért újra körbekémleltem, hátha kiszúrom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
NEMBaj, Projekt, 2. forduló - zárás
Írta: 2014. december 16. 16:04
Ugrás a poszthoz

Szalamanton
Március 1., vasárnap délután

Késő este van már mikor a teljes forduló véget ér. A zsűri tagjai visszavonulnak, hogy meghatározhassák azt a határt, ami eldönti majd a versenyzők sorsát. Hét ember alkotja a zsűrit, rajtuk múlik nem kevés ember további sorsa, bár ők meglehetősen könnyen veszik ezt. Még viccelődnek is, hogy milyen jó, hogy nem a felnőtt kategóriában kell pontozniuk, ahol helyenként tényleg vérre menő küzdelem megy a pontokért.
Amíg a bírák döntenek, Charles a színpadra szólítja az előző évi helyezetteket, akik előadják azt, amit tavaly is, persze helyenként kicsit újítva a régi műsoron. Közülük van, aki idén már a felnőtt kategóriában versenyez, szóval ez már nem az első, amit ma előad és izgul is az eredményéért, mégis hatalmas mosollyal az arcán üdvözli a nézőket, és mindent belead a produkciójába.
Végül lemennek az előadások, a nézők kapnak tizenöt perc szünetet, majd a bírák bevonulnak, hogy kihirdessék az eredményt.
- 42 pont! - kiáltja Charles, bár mindenki látja a hatalmas kivetítőkön a számot, amit a zsűri elnöke kanyarít pálcájával a levegőbe. - Ez tehát a határ kedves nézőink! Mindenkinek, aki kevesebb, mint 42 pontot szerzett, ezennel befejeződött a verseny. Az, aki pont 42 pontot kapott, vagy annál többet, mehet tovább a harmadik a fordulóba, amire májusban kerül majd sor. Köszönjük mindenkinek az előadást, és Önöknek azt, hogy végig itt voltak, szurkoltak és pontoztak is. Most pedig nézzük meg az este összefoglalóját, vagyis a továbbjutó produkciók összegzését!
Ezzel Charles levonul a színpadról, helyére lebegnek a kivetítők, amiken elkezdik lejátszani a második forduló nyerteseinek előadásait, természetesen csak részleteket belőlük. A kivetítők alján megjelenik az előadó neve, elemének jele, évfolyama és természetesen pontszáma.

...


Brandon Norrey táncos produkciója nagyon tetszett a közönségnek, hiszen tíz pontra értékelték, és most újra megtekinthetik kedvenc pillanataikat az előadásból. A zsűrinek hasonló módon bejött a műhölgy és a fiú tánca, elég magas pontszámokat kapott, bár a témánál azért vontak le tőle, ugyanakkor a kivitelezésért viszont magasabb pontot kapott, mint legtöbb kortársa. A bírák eléggé egyedinek vélték a megoldását. Végeredményben 45 pontot kapott rá.

...


Ashley Valerie Stanwood és előadása elkápráztatta a nézőket és a zsűrit egyaránt. A lány furcsa megjelenése és a produkció látványa mind magas pontszámot generáltak, bár a témánál nála is vontak le pontokat, de a kivitelezés és a technikai elemek magas szintűsége miatt az a pár levont pont nem számít, hiszen mindent összevetve még így is az egyik legjobb előadás lett, elvégre 46 pontra értékelték.

...


Julien Armand Saint-Venant produkciója hangulatos volt és jól megragadta a témát, ezzel minden zsűritag egyetértett. Bár a produkció kinézetét tekintve minimalista volt, illett az előadás koncepciójához. Amiért mégis kicsit kevesebb pontot kapott rá a közönségtől, talán azért lehetett, mert a többi versenyző mind nagyot akart mutatni, ezért sokat fektettek a látványba. És hát minden viszonyítás kérdése. De a fiúnak így sem kell szomorkodnia, hiszen a fényjátékkal és az üvegdallal Fantáziaországba repítette a zsűrit és a közönséget, akik ezt 43 ponttal jutalmazták.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mágusfalvak és városok - összes RPG hozzászólása (1132 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 37 38 » Fel