Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ma délelőtt különösen nagy volt a nyüzsgés Szalamantonban, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben a település ad otthont a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokságnak, mely egy négyévente megrendezésre kerülő verseny. Szervezésének hagyományai 1974-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori leghíresebb elemi mágus mester egy háromfordulós próbán versenyeztette azokat, akik a tanoncai kívántak lenni. Mostanra ez a rendezvény lett az elemi mágusok legfontosabb és legnívósabb versenye, nem mellesleg az egyetlen nemzetközileg is elismert.
Az első forduló helyszíne egészen pontosan a Balaton partján lett felépítve: középen négy darab szobaméretű doboz, melyeknek oldalán körben ajtók láthatók. A közönség a félkörívben ezek köré épített lelátókon foglal helyet, a zsűri, aminek szerepe most még csak formális, a lelátók előtt egy hosszú asztalnál. A dobozok között egy kis emelvény látható, felette képernyőszerű kivetítővásznak lebegnek, melyeken majd a nézők követhetik figyelemmel a helyiségekben folyó eseményeket.
A versenyzők már felsorakoztak a dobozok mellett, így hát már a Bagolykőből érkezett tanoncok is a többiek mellett állnak. Brandon Norrey, Eris L. Awer-Kowai és Ginnie Marrywather a jobb első, Julien Armand Saint-Venant és Katie Runa Blackwood a bal első, Ombozi Noel a bal hátsó, Ashley Valery Stanwood és Shania Nayar pedig a jobb hátsó szoba közelében várakoznak. Már elhangzottak a köszöntők és beszédek a "fontos" emberek szájából, valamint a megnyitó táncos-zenés része is a végéhez ért, úgyhogy most már mindenki feszülten várja, hogy elkezdődjék a verseny érdemi része.
A lelátók felől egy harmincas évei végén járó, de fiatalos kinézetű, barna hajú férfi indul a dobozok közti emelvény felé, majd ott pálcáját a torkának szegezve kihangosítja magát:
- Üdvözlök minden kedves nézőt, a zsűritagokat, na és természetesen a versenyzőket. Hamarosan megkezdődik az első forduló, de előtte ismertetem a szabályokat. - Hangja betölti a teret, mosolya megolvasztja a női szíveket. Aki eddig nem tudta, az hamarosan rá fog jönni, miért is sikítoznak transzparenseket lengetve fiatal hölgyek az első sorokban: a verseny kommentátora nem más, mint a négyszeres NEMBaj győztes, Charles McGrath. Ő az egyetlen, akinek ilyen sokszor sikerült kategóriájában megszereznie az első helyet, és egyesek szerint ez a szám nagyobb is lehetett volna, ha a férfi nem vonul vissza a versenyzéstől.
- Az első forduló neve: Kincskeresés! - kiáltja, majd kis hatásszünet után folytatja. - Ha szemfülesek voltatok, észrevehettétek, hogy nem évfolyam, hanem elem szerint osztottunk benneteket csoportokra, itt ugyanis kisebb súlya lesz a tapasztalatnak és az érdemi tudásnak. Viszont annál több szerencse, kitartás és ösztön szükségeltetik - kacsint a versenyzők felé, amit kisebb sikolyorkánnal jutalmaznak a férfi rajongói, hiszen a kivetítők már most is működnek, a nézők számára láthatóvá téve a kommentátor apró gesztusait is.
- Na, de térjünk rá a lényegre! A csapatok be fognak vonulni a négy terem egyikébe, majd ott meg kell találniuk egy kis jelvényt, amiből természetesen sokkal kevesebb van, mint amennyien a versenyzők jelenleg vannak. Aki megszerez egyet, az már tovább is jutott a következő fordulóba, és el is hagyhatja a verseny helyszínét. Ugyanakkor a szabályok nem tiltják, hogy többet is megkaparintson egy játékos. Ahogy azt sem, hogy akadályozzák egymást a mágusok. Természetesen a másiknak súlyos sérülést nem okozhatnak, mert az azonnali kizárást von maga után, de balesetek, illetve kisebb sebek miatt nem jár büntetés.
Charles hagyja, hogy mind a játékosok, mind a nézők megemésszék az elhangzottakat, majd a rövid szünet után kiadja az utasításokat:
- Kérem, hogy a versenyzők lépjenek egy-egy ajtóhoz, majd a sípszó elhangzása után menjenek be a terembe!
A tanoncok úgy tesznek, ahogy a verseny vezetője kéri, kiválasztanak egy-egy szimpatikus nyílászárót és elé lépnek. Egyesek megfogják a kilincset, mások dermedt feszülten várják az indító jelet, de olyan is akad, aki annyira magabiztos, hogy unalmát még csak nem is próbálja leplezni.
- Kezdődjék hát a verseny! - kiált Charles és ezzel hivatalosan is elindul a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság első fordulója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Numa Yongo már fél éve tanulja a hydromágiát mesterénél, azonban ott ahonnan jön, nemigen találkozott még ehhez hasonló mocsárral, és a száraz, forró területen sokkal könnyebb volt érzékelni a legapróbb vízcseppet is. Itt, ahol minden nedves, akárha eljött volna az esős évszak, szinte lehetetlen feladatnak érzi. Lassan már óráknak tűnik az, az idő számára, amit a jelvények keresésére fordított, de még semmit sem talált. Néha-néha összefutott egy-egy versenytársával, de az ő arcukon is csupán saját reménytelenségét és kétségbeesését látta tükröződni.
Most azonban végre talált egy jelvényt, ami magasan a feje felett lebeg egy vízgömbben. Szeretné megszerezni, de kezd ereje végére érni. Egész eddig a keresésre összpontosított, s amire még emellett vízmágiájával képes volt: a víz felszínén tartotta a testét, megakadályozva, hogy elsüllyedjen a posványban. Vágyakozva tekint a továbbjutás lehetőségére, de mielőtt összeszedhetné maradék erejét, megpillant egy fiút. Korának találgatásába nem menne bele, de úgy érzi, körülbelül egyidős lehet vele. Viszont az biztos, hogy a legrosszabbkor bukkant fel. Numa nem szeretné bántani a srácot, ha nem muszáj, viszont azzal is tisztában van, hogy itt az ellenfelek gyakran könyörtelenek, és attól, hogy ő hagyná elsétálni a fiút, nem biztos, hogy ez fordítva is igaz. Ráadásul a lánynak kell az a jelvény, anélkül innen el nem megy, nem adhatja fel pont most, mikor már itt van a szeme előtt a célja.
Egy nagyobb vízgömböt képez a talpa alá, majd óvatosan emelni kezdni magát. Ha több energiája lenne, vagy többet gyakorolta volna a víz formálását, akkor praktikusabb alakot választott volna, mondjuk téglatestet. Így azonban meg kell elégednie a kerek felülettel és az egyensúlyozással. Csak remélni meri, hogy a fiú nem veszi észre.

Daniela Carrión annak ellenére, hogy pyromágus, nem éppen forrófejűségéről híres, sőt hideg logikája és jeges könyörtelensége bárkit képes lenne megdermeszteni. Most mégsem bírja visszafogni magát, dühösen keresi a fiút, azt, aki a kivetítők figyelmét élvezve világgá kiabálta gyűlöletét. Daniela alapból nem értette volna őt, hiszen saját nyelvén kívül egyedül az angollal próbált megbarátkozgatni, de a verseny idejére mindenki, aki nem tud magyarul, kapott egy kísérleti fordítóbűbájjal ellátott mágikus szerkezetet, amit a fülére illesztve kell hordania. Persze a lány enélkül is sejtette volna, hogy miféle szöveget nyomott le az antipatikus fickó, elég volt látni az arcát, testtartását, valamint figyelni hallgatóságának reakcióját.
A fordítónak köszönhetően azonban minden egyes szót értett is, bár a bűbáj néha küszködött a megfelelő szavak megtalálásával. Danielát irritálta a viselkedése, emiatt rögtön el is döntötte, hogy ezzel a fiúval szembe akar nézni, és le akarja győzni. Na, persze nem most. Ha a kiszivárgott információkban és pletykákban van valamennyi igazság, lesz rá alkalmuk később. Kivéve persze, ha a srác már most, az első forduló során elvérzik. Ebben az esetben nem is érdemli meg, hogy Daniela figyelmet fordítson rá.
A mexikói lány aprócska, alig néz ki tíznek, pedig már lassan tizenhat lesz. Ártatlan arca láttán senki nem gondolná, hogy milyen kegyetlen természete van, de azt sem, hogy a tűzmágia terén zseninek tartják. Megtévesztő külsejének gyakran hasznát vette most, a verseny alatt is. Tehetségének és szerencséjének köszönhetően gyorsan rálelt egy jelvényre, s már indult volna ki, mikor eszébe ötlött egy számára sokkal élvezetesebb befejezés. Lesben állt az ajtóknál, majd az első kifelé igyekvő alakot elintézve megszerezte tőle a jelvényét. Sajátját zsebre vágva, a lopottat kicsiny tenyerébe szorítva magabiztosan indult a fiú keresésére, s most igyekszik, hogy mielőbb nyomára bukkanjon.
Sokáig nem botlik bele senkibe, szinte már feladja a dolgot, mikor megpillantja  a félhosszú hajú, magyar srácot. Önbizalommal telve lép elé, majd gunyoros mosollyal felé nyújtja a kezében tartott jelvényt. Lenéző, dühös tekintetével üzenni próbál a fiúnak, aki annyira felkavarta, hogy miatta még eredeti célját, a verseny lényegét is feledte. Hirtelen ötlettel odahajítja neki a tűzzel beburkolt jelvényt, Noelre bízva, hogy elkapja-e, vagy elhajol előle. Persze Daniela számára ez egyfajta teszt: próbálja kiismerni a fiút, s közben talán meg is alázza egy cseppet. Ha azonban mélyebbre tekintene, észrevenné, hogy újfajta érzések keltek lábra benne: ez az első alkalom, hogy a lány tényleg kíváncsi egy másik emberre, arra, hogy mi található benne, mi hajtja, mitől dühös, mitől szomorú. Azonban külső mázát, a maszkot, ami erőssé teszi őt a maga és mások szemében, nem vetheti le. Továbbra is gúnyos, kihívó tekintettel méri végig a srácot, majd megszólal, természetesen anyanyelvén:
- A döntőben véged.
Felnevet, hangja ártatlanul cseng, mosolya - szándékával ellentétben - szelíd, majdnem barátságos. Ezzel ott hagyja a fiút a jelvénnyel és a döntéssel: elfogadja az "alamizsnát" egy gyengének tűnő, apró lánytól, és ezzel biztosítja helyét a következő fordulóban, vagy továbbáll, s szerez egy másik jelvényt, ha egyáltalán talál még valahol...

A fennsíkon durva szelek lökdösik Kim Sun-Heet, de a lány nem törődik ilyen apróságokkal. Éppen egy kiálló sziklanyelven egyensúlyoz, hogy megszerezhesse az ujjaitól alig pár centinyire lebegő jelvényt. Kinyújtja karját, nekirugaszkodik, ujjai azonban csak a levegőt markolják. Érdekes, hogy bár a jelvényeket saját elemük veszi körbe, azt mégsem tudják irányítani. A jelvény akárha direkt csinálná, minduntalan eltáncol az őt megszerezni óhajtó kéz elől, Sun-Hee viszont dacosan tovább próbálkozik.
Verejték folyik a homlokáról a szemébe, térdei remegnek, mégsem mászik vissza a szakadék szélén kiálló szikladarabról. Meg akarja szerezni azt a jelvényt, még akkor is, ha tériszonyos, még, ha le is esik. Semmi nem számít, csak a kezében legyen végre az a... A koreai lány halkan szitkozódik, majd kijjebb csúszik, el a biztonságos talajtól, és újra megpróbálja elkapni az izgága tárgyat. Ezúttal ujjai remegése akadályozza a jelvény megmarkolásában, s közben meghall valamit a háta mögül: Hosszú, fekete hajú lány közeleg, aki olyan sápadt, mint egy kísértet. Sun-Hee ijedten és sietősen a jelvény után kap, de közben kibillen egyensúlyából, megcsúszik és zuhanni kezd. Sikolya végigfut a fennsíkon, körmei megcsikordulnak a sziklán, ahogy mégiscsak sikerül megkapaszkodnia mielőtt tényleg leesne. Egyik betört körme alól vér csordul a kőre, de ezt a lány nem is érzékeli, félelme sokkal nagyobb, mint a fájdalom. Minden erejét beleadva kapaszkodik, és próbálja összeszedni gondolatait, koncentrálni valamiféle megoldásra. Hiába tanulja azonban már második éve az aeromágiát, sosem volt igazán jó benne. Ezért is jött el, hogy bebizonyítsa mindenkinek, nem olyan béna, mint amilyennek tűnik, és, hogy igenis képes fejlődni, és akár a döntőbe is bejutni.
Szép kis bizonyíték lesz, ha lezuhan levegő elemi mágus létére. Gyorsan végigveszi fejben, hogy mire képes, de valahogy egyik sem tűnik jó megoldásnak jelen helyzetben. Egyetlen reménye a lány, aki remélhetőleg észreveszi őt, és nemcsak a jelvényt szerzi meg a feje fölül, segít neki is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az első fordulón sikeresen továbbjutott versenyzők a nézőtér melletti sátorban várakoznak arra, hogy szólítsák őket, és végre megmutathassák, mivel készültek erre a napra. A színpad jelenleg üres, oda várják majd az előadókat, akik egyesével fognak fellépni. Itt már a zsűrinek is lesz dolga, az ő és a közönség pontjai alapján fog eldőlni, hogy ki jut tovább, és ki esik ki.
Az első megmérettetésen még elemek szerint osztották fel a tanoncokat, most azonban már évfolyamokra bontották őket, hiszen itt már tényleg számít a gyakorlati tudás, kisebb a szerencsefaktor. A sorrendet még a délelőtt folyamán meghatározták, így mindenki tudja már, mikor fog sorra kerülni, nem kell végigvárnia minden előtte lévőt. A szervezők igyekeztek a lehető legvegyesebb felosztást meghatározni, hogy a nézőknek ne kelljen egymás után öt egyforma elemmel bravúroskodó versenyzőt nézniük; általában a tűz, víz, föld, levegő sorrendet követik. Először a legfiatalabbak lépnek majd színpadra, majd sorban az egyre idősebbek és tapasztaltabbak.
Mikor a színpadon megjelenik a verseny levezénylője, Charles McGrath, hatalmas ováció fogadja, amit ő szerény mosollyal vesz tudomásul. Sokan beképzeltnek tartják a férfit, pedig ő egyszerűen csak tudja, hogyan kell szerepelni. Igazából a felkérést a kommentátori szerepre is csak a lányai miatt vállalta el. Valójában évek óta visszavonultan él egy kisebb szigeten feleségével és három gyermekével. Az elemi mágiát pedig teljesen hétköznapi dolgokra használja, és nem kíván sem újra versenyezni, sem hírnevével kérkedni.
- Üdvözlök mindenkit, aki eljött, hogy megtekinthesse a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját! - szól, majd várja, hogy elhaljon a taps és az örömteli sikolyok. - Köszöntöm a zsűritagokat is, ma önöknek lesz itt a legnehezebb dolga a versenyzők után. - Ránéz a hét alakra, majd sorban bemutatja őket. Van köztük elemi mágus, minisztériumi ember, híres előadó, de még tudós is. Ők fogják értékelni a tanoncok produkcióit, élükön pedig nem más áll, mint a magyar mágiaügyi miniszter. A zsűri tagjainak méltatása után, Charles rátér a feladat ismertetésére:
- A második forduló címe: Formaverseny! A következő pár órában egyesével fognak fellépni a versenyzők, és megmutatják, mit tudnak, mivel készültek, és persze legelsősorban megpróbálják elvarázsolni és lenyűgözni önöket, valamint a zsűri tagjait. Feladatuk nem más, mint egy 2 perces előadás bemutatása az elemük segítségével. Itt már évfolyamonként külön fognak megmutatkozni a tanoncok, elvégre merőben más tudnak azok, akik már két-három éve tanulják az elemi mágiát, mint azok, akik még csak most kezdték.
Charles lágyan elmosolyodik, és amíg hagyja megemészteni az információkat, visszaemlékezik egyik versenyére, amiben maximum pontot ért el a formaversenyen, ez ugyanis minden évben ugyan az, egyedül a téma változik. Apropó, téma...
- A versenyzők bármit csinálhatnak, ami nem túl veszélyes, köze van az elemükhöz, és idomul a témához, ami ebben az évben nem mást, mint a... ...Fantázia! - kiáltja a férfi vigyorogva, de közben arra gondol, hogy a szervezők eléggé könnyű, de ugyanakkor nehéz feladatot is adtak most. Elvégre a fantáziába majdnem minden belefér, ugyanakkor a legtöbben nagyon színes, élénk előadást fognak tartani, így, ha valaki valami egyszerűbbet tervezett, el fog veszni a sok csillogó performansz között.
- Sok sikert kívánok a tanoncoknak, kitartást a zsűrinek, éééés kezdődjék a verseny! - emeli fel karjait Charles, és indítja el a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság második fordulóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az legtöbben úgy gondolnák, hogy egy altatót játszani egy ilyen pörgős eseményen eléggé vesztes választás, de Numa úgy érzi, a témát leginkább ezzel fogja tudni elkapni. Az első fordulóban úgyis eléggé leszerepelt, amiatt a srác miatt, alig jutott tovább, így hát ideje megmutatni, hogy sokkal többre is képes. Ruhája hosszú, kék, alsó fodrai akárha hullámok lennének; a lány szemei köré aprócska kristályokat ragasztott fel, melyek vízcseppekként ragyognak az erős megvilágításban. Lassan lépdel egészen a színpad közepéig, a szervezők belebegtetik köré kellékeit, melyek mind hangszerek, ráadásul ugyancsak kékek, hullámjelekkel díszítettek. Numa kezében kicsit reszket a fuvola, de hát sokat gyakorolt, és nem is ez a nehezebbik része az előadásnak, sokkal inkább a hárfa és a dob megszólaltatása.
Hatalmas levegőt vesz, lassan kifújja, majd int a szervezőknek, akik elsötétítenek mindent, kivéve azt a fénysugarat, ami egyenesen Numára önti fényét. A lány elkezdi produkcióját: megpördül maga körül, ruháján a fodrok folyni, hullámozni látszanak, közülük apróbb-nagyobb buborékok szállnak fel, majd egyesülnek ököl nagyságú vízgömbökké. Ezek a kis képződmények elosztják magukat - persze a lány akarata és irányítása szerint -, majd a többi hangszer fölé lebegnek. Numa a szája elé veszi a fuvolát, és játszani kezd rajta, közben pedig a dobon és a hárfán is, bár azokon "csupán" eleme segítségével; felhangzik Johannes Brahms Altatódala.
A legtöbb embernek ismerős dallam szétárad a térben, lágyan ringat, az ember úgy érezheti, bölcsőben fekszik, s édesanyja hajol fölé a dalt dúdolván. Vagy úgy, mintha egy csónakban pihenne, közben pedig a szél játszana a leveleken, már-már zenévé állítva össze a hangokat. Más talán egy csendes délutánon találja magát az ablak előtt, miközben odakint esik az eső, különös dallamot játszva a tetőkön. Numa - bár nem tudja, hiszen a zene már rég elnyelte őt, s másra már nem is tud figyelni - tökéletesen megjeleníti előadásával a témát, a fantáziát. Ő otthon még úgy okoskodott, hogy elalvás előtt mindenkinek szárnyal a fantáziája, épp ezért választott egy altatót, de sikerült elérnie, hogy a dallam hallatán mindenki mást és mást képzelhessen el, szinte kézzelfoghatóan megjelenítve a fantáziát.
Előadását egyszerűség jellemzi, de áthatja a lány zene iránti szeretete, kedvessége, egész lénye. Mikor vége, egy hosszú pillanatig néma csönd ereszkedik rájuk, mintha az embereknek fel kéne ébredniük a varázslatból, amit Numa szórt rájuk. Néhányan a fejüket rázogatják, mintha hessegetni akarnák maguktól a hangulatot, s végül valaki tapsolni kezd, ezzel megtörve a kábulatot, melyet nem "igazi" varázs okozott, csupán egy tündéri lány és egy kedves dallam. Numa jutalma a vastaps, a felálló emberek és az üdvrivalgás, amit a lány el sem akar hinni. Elpirulva meghajol, majd lesétál a színpadról. Mikor elhalad az éppen felfelé igyekvő Charles mellett, hallja a férfi odasuttogott gratulációját, érez egy rövid, finom szorítást a kezén, s ez egészen megmelengeti a szívét: a férfi, aki annyi versenyt megnyert már, s akinek az előadásait talán sosem fogják elfelejteni azok, akik látták, megdicsérte őt.
A továbbiakban szinte képtelen figyelni, mestere nem is próbálja magához téríteni a lányt. Közben a zsűri és a közönség pontoz, észleleteiket elhinni képtelenül, Charles pedig kihirdeti az eredményt:
- 45 pont! Látvány terén kicsit szőrös szívű volt a mi zsűrink. Na, de most ideje felébrednünk, mert következik...

Salihah mióta megtudta, hogy ő is képes irányítani egy elemet, akárcsak a legjobb barátnője, erre a versenyre gyakorol, hogy a végén mind a ketten győztesekként állhassanak fel a dobogóra. Az előadásának részleteiben mestere nagyon sokat segített neki, hogy a rendelkezésére álló egyelőre igencsak szegényes képességtárból kiválasztva a megfelelőket, látványos műsort tudjon produkálni.
Hosszú, vörös ruhában lép fel a színpadra, kelléke nincs, semmi szüksége rá. Sminkje feltűnő, de épp ez a lényege, hiszen a megjelenését is pontozzák, ő pedig nem akar éppen ezen pontokat bukni. Végre odaér a színpad közepére és megadja a jelet a zene indítására, majd a hökkent bírák szeme láttára meggyújtja ruhája fodros alsó részét, aztán letépi magáról. Alatta egy sokkal rövidebb jelmez található, mozgós magánszámához pont megfelelő. Feldobja a kezében tartott ruharoncsot, ami még mindig lángol, egészen addig, míg csak hat apró tűzgömb nem lesz belőle. Ezeket körberendezi, akárha egy karika pontjai lennének, majd forgatni, pörgetni kezdi maga körül őket, miközben táncol. Természetesen úgy, hogy a kör alakzatot ne bontsa meg. Az első forduló óta ezt gyakorolta, nem is esik ki a ritmusból, úgy gondolja, produkciója egyszerű, de nagyszerű. Nem kellenek hozzá hatalmas képességek, mégis kellően látványos ahhoz, hogy magas pontszámot érhessen el vele, és lenyűgözhesse a közönséget.
Egyetlen dolog miatt aggódik csupán: nem tudja, vajon a témának mennyire felel meg, amit csinál. Látványos az biztos, de, hogy ebben valakinek megjelenik-e a fantázia, az már egy egészen más kérdés. Amint előadása végére ér, meghajol, majd átadja a terepet Charlesnak. A színpad mellett izgatottan várja, hogy a zsűri és a közönség tagjai eldöntsék a sorsát.
- 41 pont, gratulálok a kisasszonynak, egészen elképesztő produkciót láthattunk. És most következzen...
Hát igen, a megjelenésre és a látványra elég magas pontokat kapott, sok tizes is volt köztük, de a téma nagyon lehúzta az egészet, ráadásul a kivitelezésnél is kukacoskodók voltak, de legalább a közönségnek tetszett. Salihah részben megnyugodva indul átöltözni.

Peter mindig mindenben a legjobb volt, számára ismeretlen a kudarc érzése. Persze mindig mindent meg is tesz azért, hogy tökéletes legyen. Környezete már most zseninek tartja, Charles McGrath méltó utódjának, pedig alig fél éve tudta meg ő is, hogy elemi mágus. Azt gondolnánk, hogy kényszeresen vágyik a sikerre, de ez nem igaz. Számára az elismerés és a hírnév hétköznapi, teljesen természetes dolgok, elvégre édesanyja híres színésznő, apja pedig kviddicssztár. Ő sem marad le híres eleitől, hároméves kora óta zongorázik, hat évesen már hegedűt is fogott a kezében.
Minden, amit tesz végtelenül elegánsnak tűnik. Nincs felesleges vagy erőlködő mozdulata, csupán az elegancia és az, az érzés, mintha minden, amit csinál magától értetődően egyszerű lenne, legyen szó zongorázásról, tanulásról, táncról, beszédről vagy éppen elemi mágiáról. Az első fordulóban mindenkit megelőzve, elsőként jött ki a dobozból, markában egy jelvénnyel. Sosem érdekelte mások gáncsolása, elvégre anélkül is legyőzött mindenkit. Illetve hát... legyőzni csak azt lehet, aki azonos szinten van velünk, Peter azonban még nem találkozott ilyennel.
Fellépdel a színpadra, közben több ezer lány figyeli, akik közül már majdnem az összes a rajongója is, pedig alig tizennégy éves, és még kevesebbnek tűnik. Hiába Peter már most olyan, mint a szőke herceg, aki ráadásul levegőből teremti maga alá a fehér lovat. A fiú megáll a színpad közepén, mögötte öt huskynyúl lebeg be. Az ő produkciója az idomítás, de nem is akármilyen. A kis lények intésére nyomban ködpamacsokká oszlanak, majd valamelyikük egy-egy hangszert kezd lebegtetni, míg a többiek szétoszlanak a teremben. Peter vállához emeli hegedűjét, majd vonójával int a szervezőknek, akik máris sötétítenek, kezdődhet a produkció.
A fiú és néhány huskynyúl zenélnek, a többi kutyalény pedig alakokat képez, ezzel kápráztatja el a közönséget. Persze ezek nem véletlenszerűen megjelenő alakok, mindegyiket begyakorolták, Peter betanította nekik. A zenére mozgó ködpamacsok táncoló párokat alakítanak, majd egy lovagot, aki legyőzi a sárkányt a hercegnőért, búskomor királyt a trónján, kacagó ördögöt, különös manót és még megannyi meseszereplőt. Megelevenednek általuk mugli és varázsmesék is, épp csak egy pillanatra, míg a közönség felismeri, aztán már alakulnak is át valami mássá. Az egész sejtelmes, homályos, de felidézi azt az érzést, mikor az embert álmodozás közben megzavarják, és utána már hiába kapkod a szétfoszló ábrándképek után, nem igazán jutnak eszébe. A mesék elrepítik a nézőket a fantázia, a képzelet világába, a zene pedig jó alapot ad, és Peter nagyon jó benne.
Végül leengedi a hangszert, meghajol, és a lényekkel együtt elhagyja a színpadot. Charles elismerően bólintva érkezik a helyére, majdhogynem azt mondja, ő sem csinálhatta volna jobban, de nem akarja befolyásolni a közönséget. Na, meg persze az ő előadásai annak idején teljesen másmilyenek voltak; azokba belekáprázott mindenki, és még évekkel később sem hagyta nyugodni a gondolataikat. De most Charles a bírák pontjaira figyel, végül pedig összesíti az eredményt:
- 46 pont! Ez aztán az este, és még közel sincs vége, mert most...

Amint meghallja a nevét, már indul is, kezében egy hatalmas zsákkal, amit egészen a színpad széléig vonszol, majd ott kiüríti tartalmát: egy kisebb dombnyi origami madarat, melyeknek szinte mindegyike másmilyen színű papírból lett hajtogatva. Sokáig tartott mire a lány minden előkészülettel végzett, szinte több időt töltött hajtogatással, mint az előadás gyakorlásával. Na, persze olyasmit választott, amiben magabiztos: énekelni és táncolni fog. Sokkal nagyobb önbizalommal is vág neki, mint az első fordulónak. Emlékszik még a lányra, aki megmentette, és akinek viszonzásul segített jelvényt keresni. Kíváncsi rá, hogy ő mit fog előadni, és szorít neki, mert szívesen megmérkőzne vele a végén, az arénában. De ugyebár oda el is kell jutni, ehhez pedig most egyedül önmagára kell figyelnie.
A zsákot eldobva a színpadra lépdel, origami madarai hűen követik, egy kis szellő rásegítéssel. Megáll pont középen, felmutatja a jelet, amiben a szervezőkkel megegyeztek, s már indítják is neki a zenét, amit korábban le kellett adnia. Mosolyogva, élénken táncol, hangja betölti a teret, áramlik, játszik, akár a lány körül a papírmadarak. Fehér ruhája minden mozdulatnál meglebben, erős kontrasztot mutatva a színkavalkáddal.
Számára a fantázia ez a nyüzsgés, szálldosás és életöröm, amit ő próbál megmutatni produkciójával. A refrénnél erősen koncentrálnia kell - talán néhány lépést el is ront, de reméli, hogy a zsűri inkább az elemi mágia részre figyel -, hogy a madarakat színek szerint külön egy-egy emberré formálja, majd a továbbiakban háttértáncosokként alkalmazza. Sikerül, hallja a közönség csodáló moraját, bár tudja, mestere le fogja szidni, hiszen ő látja, hol és miben hibázott a lány. De ez most nem érdekli, énekel tovább, egészen a végéig, ahol a madarakat egészen magasra felrepteti a közönség fölé, hogy az utolsó hangoknál lágy esőként rájuk hullajtsa. Ez egy kis ajándék tőle, nekik. Nem lekenyerezni akarja őket, csak éppen nincs kedve hazacipelni a zsákot. Ráadásul mi a fenét kezdhetne több ezer origamimadárral?
Az előadás végén meghajol mind a négy égtáj felé, majd integetve nevetve elhagyja a színpadot. A zsűri a pontokat megbeszéli, végül megjelennek a számok a magasban. Charles fellép a lány helyére, megvárja a közönség pontjait, majd fejben gyorsan összead, átlagol, és kihirdeti az eredményt: 40 pont. A legalacsonyabb pontokat a megjelenésére kapta, valószínűleg nem volt elég extra a fehér ruhában. Összességében azért nem lesz rossz, ráadásul a nézőktől maximum pontot kapott. Még nem tudni, mire lesz ez elég, de Sun-Hee reménykedik, és addig is, van ideje átöltözni, majd felsurranni a nézők közé, hogy megnézhesse a lányt, akivel az első fordulóban találkozott.

A hatalmas színpadra földkupacokat hordanak be a szervezők, egészen addig, míg teljesen be nem takarják vele a felületét. Ekkor lép be Mirabell, hosszú, sötétzöld, csuklyás köpenyben. Intésére a szervezők elindítják a halk aláfestő zenét. A lány arcát még nem látni, hangja azonban messzire szól. Egy történetet mesél el, közben a föld megelevenedik, vár nő ki belőle, kettő is. Csupán földből vannak, de részletesek és viszonylag nagyok, a köztük sétáló lány vékony alakja szinte elveszik mellettük.
- Réges-régen Magyaregregy és Szentlászló között állott két vár. Márévárban az úr és fiatal, gyönyörű felesége, míg a másikban Miklós vitéz élt szolgáival. Egy nap a király hadba hívta őket - földkatonák lépdelnek ki az egyik várból -, s Máré ment is, de előbb még megeskette asszonyát, hogy az hűségesen várni fog rá. - A homokból létrehozza Márévár urának alakját, valamint a nőét, s szinte látni a fájdalmat a földarcokon, amint búcsúzkodnak.
- Miklós vitéz azonban nem sietett annyira, hacsak nem a szomszéd várba az egyedül maradt asszonyhoz, aki bár kezdetben ellenállt a széptevő ostromának, de aztán egyre szívesebben fogadta. - Földből megteremtődik Miklós is, magas, délceg férfi, aki éppen rózsával kedveskedik a kacér nőszemélynek. - Az ígéretszegésből hamarosan kislánya született a nőnek, s ekkor Miklós megrémülve tettétől, ugyancsak hadba indult. - A földasszony karján a gyermekkel egyedül marad, s bár sokáig néz az elvonuló férfi után, végül fellépdel a várba.
- Tizenhét évnyi háborúskodás után a férfiak hazatérhettek otthonaikba; Máré és Miklós együtt érkeztek meg a várak közötti völgybe. Miklóst emésztette tette, Máré viszont majd kicsattant az örömtől, hogy viszontláthatja asszonyát. Végül a két férfi elbúcsúzott, Máré azonban nem ért haza: az erdőben várta leghűségesebb szolgája, aki mindent elmesélt neki. - Az úr földből készült arca eltorzult a haragtól és a fájdalomtól, keze ökölbe szorult.
- A vár urának szíve lángolt a haragtól, s ágyúval leromboltatta mind a két épületet, majd bánatában újabb háborúba indult, s végül ott is lelte halálát. Miklóst a romok temették be, de az asszony és lánya életben maradt: beszorultak kincseskamrába, majd nem sokkal később a hűtlen nő szomjan halt. De előtte még megátkozta lányát. - Mirabell a földdel mindent megjelenít, a várak leomlását, a dühös, elkeseredett, őrület szélén álló, átkozódó nőt, de a lányt ő maga játssza el. Köpenyét ledobva hátrarázza hosszú szőke fürtjeit, arcán kétségbeesés suhan át, majd lerogy a földre. Közben a táj megváltozik: kivájódik egy patak medre, ami aztán, a szervezők láthatatlan segítségével - amit alkalomadtán igénybe lehet venni -, meg is telik vízzel; kisebb bokrok nőnek ki itt-ott, befüvesedik a színpad, Mirabell mögött pedig kiemelkedik a földből egy barlang. Ekkor a lány feláll, arca mélységes szomorúságot tükröz:
- S én még mindig itt vagyok, a barlangból, a helytől szabadulni képtelenül, s várom azt, aki megszabadíthat. Egy vadászt, aki képes engem megcsókolni akkor is, amikor bika, kígyó és varangyos béka képében jelenek meg előtte. De ez az ember még nem jött el, s magányom immár évszázados...
Megjeleníti a bikát, a kígyót és a békát is, s az arctalan vadászt, aki megmenthetné, de már régóta késik. A lány szeme hihetetlenül kék, haja hosszabb, mint általában, már-már a földig leér. Keskeny arca valahogy földöntúlinak tűnik, akárha már nem is tartozna ehhez a világhoz.
- S az elátkozott lányt őrzi a három kőkatona - suttogja, maga köré pedig megidézi a három katonát. Azok felemelkednek a földből, s valóban úgy néznek ki, mintha kőből lennének. Aztán halkan dúdolni kezd:

A mesének vége, ahogy az előadásnak is, már csak az eredmény van hátra. Mirabell egy pillanatra megremeg, majdnem el is esik: sok energiáját leszívta ez a produkció. Charles segítségét azonban udvariasan visszautasítja, és saját lábán, egyedül hagyja el a színpadot. A férfi elismerően néz utána, majd a közönséget és a bírákat sürgeti pontjaik leadására.
- 45 pont! Ejha, a kisasszony úgy tűnik eléggé meggyőzte a zsűrit, bár a témánál vontak le pontokat. De haladjuk is tovább, most következik...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Késő este van már mikor a teljes forduló véget ér. A zsűri tagjai visszavonulnak, hogy meghatározhassák azt a határt, ami eldönti majd a versenyzők sorsát. Hét ember alkotja a zsűrit, rajtuk múlik nem kevés ember további sorsa, bár ők meglehetősen könnyen veszik ezt. Még viccelődnek is, hogy milyen jó, hogy nem a felnőtt kategóriában kell pontozniuk, ahol helyenként tényleg vérre menő küzdelem megy a pontokért.
Amíg a bírák döntenek, Charles a színpadra szólítja az előző évi helyezetteket, akik előadják azt, amit tavaly is, persze helyenként kicsit újítva a régi műsoron. Közülük van, aki idén már a felnőtt kategóriában versenyez, szóval ez már nem az első, amit ma előad és izgul is az eredményéért, mégis hatalmas mosollyal az arcán üdvözli a nézőket, és mindent belead a produkciójába.
Végül lemennek az előadások, a nézők kapnak tizenöt perc szünetet, majd a bírák bevonulnak, hogy kihirdessék az eredményt.
- 42 pont! - kiáltja Charles, bár mindenki látja a hatalmas kivetítőkön a számot, amit a zsűri elnöke kanyarít pálcájával a levegőbe. - Ez tehát a határ kedves nézőink! Mindenkinek, aki kevesebb, mint 42 pontot szerzett, ezennel befejeződött a verseny. Az, aki pont 42 pontot kapott, vagy annál többet, mehet tovább a harmadik a fordulóba, amire májusban kerül majd sor. Köszönjük mindenkinek az előadást, és Önöknek azt, hogy végig itt voltak, szurkoltak és pontoztak is. Most pedig nézzük meg az este összefoglalóját, vagyis a továbbjutó produkciók összegzését!
Ezzel Charles levonul a színpadról, helyére lebegnek a kivetítők, amiken elkezdik lejátszani a második forduló nyerteseinek előadásait, természetesen csak részleteket belőlük. A kivetítők alján megjelenik az előadó neve, elemének jele, évfolyama és természetesen pontszáma.

...

Brandon Norrey táncos produkciója nagyon tetszett a közönségnek, hiszen tíz pontra értékelték, és most újra megtekinthetik kedvenc pillanataikat az előadásból. A zsűrinek hasonló módon bejött a műhölgy és a fiú tánca, elég magas pontszámokat kapott, bár a témánál azért vontak le tőle, ugyanakkor a kivitelezésért viszont magasabb pontot kapott, mint legtöbb kortársa. A bírák eléggé egyedinek vélték a megoldását. Végeredményben 45 pontot kapott rá.

...

Ashley Valerie Stanwood és előadása elkápráztatta a nézőket és a zsűrit egyaránt. A lány furcsa megjelenése és a produkció látványa mind magas pontszámot generáltak, bár a témánál nála is vontak le pontokat, de a kivitelezés és a technikai elemek magas szintűsége miatt az a pár levont pont nem számít, hiszen mindent összevetve még így is az egyik legjobb előadás lett, elvégre 46 pontra értékelték.

...

Julien Armand Saint-Venant produkciója hangulatos volt és jól megragadta a témát, ezzel minden zsűritag egyetértett. Bár a produkció kinézetét tekintve minimalista volt, illett az előadás koncepciójához. Amiért mégis kicsit kevesebb pontot kapott rá a közönségtől, talán azért lehetett, mert a többi versenyző mind nagyot akart mutatni, ezért sokat fektettek a látványba. És hát minden viszonyítás kérdése. De a fiúnak így sem kell szomorkodnia, hiszen a fényjátékkal és az üvegdallal Fantáziaországba repítette a zsűrit és a közönséget, akik ezt 43 ponttal jutalmazták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Elérkezett a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság ifjúsági kategóriájának utolsó fordulója. A hely most úgy néz ki, mint az első megmérettetéskor azzal a különbséggel, hogy négy helyett három doboz van, és legalább kétszer akkorák, mint legutóbb. Ezúttal nem elemek, hanem évfolyamok szerint különítik el a csoportokat. A versenyzők elfoglalják helyüket a dobozok falán körben található ajtók előtt, bár most már lényegesen kevesebben vannak, mint korábban: csoportonként tíz-tizenöten.
Charles ruganyos léptekkel siet fel a színpadra, majd mutatja be újfent a zsűri tagjait, akiknek ezúttal sem lesz a nézésen kívül sok dolguk. Persze vitás helyzetben ők döntenek, de az Arénában sosem szoktak ilyenek lenni. Vagy éppen csak ilyenek vannak.
A kommentátor egyenként bemutatja a versenyzőket is, akik többségében a nézők felé fordulva mosolyogva integetnek, majd feszült arccal visszafordulnak ajtajuk felé. Vannak persze kivételek, akik nyugodtan várakoznak a bebocsáttatásra, őket a közönség sem különösebben érdekli. Nevüket hallva csupán biccentenek egyet, gondolataikba temetkeznek, felkészülnek a harcra.
Charles tudatja a versenyzőkkel és a nézőkkel is a szabályokat, mely igazából nem sok van, és a legfőbb azok közül is csak annyi, hogy "csak egy maradhat". Természetesen dobozonként egy, így lesz három győztese az ifjúsági kategóriának. Végül a bemondó elharsogja azt a szót, amire mindenki vár, kinyílnak az ajtók, belépnek a versenyzők, a szemek a kijelzőkre merednek...

/A dobozokban ugyanazt találjátok: nyugatra erdő, középen egy hatalmas tó, keletre egy aktív vulkán, északra hó és hideg, délre sziklás, szeles kopár vidék. Kijutni nem lehet, feladni sem igazán. A szervezők bemennek azért, aki súlyosan megsérül vagy egyéb módon harcképtelenné válik. Induljatok el, nem kell hosszút írni. Brandon te nyugatról lépsz be a dobozodba, Ash, te északról, Julien, te keletről. Bran és Julien, ti egy dobozban vagytok./

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egy nyavalyás pont! Ennyivel kapott kevesebbet, mint Ashley. Az a lány már megint előtte van, bár csak egy hajszállal, de mégis. Mirabellt végtelenül idegesíti, hogy Ashley jobbnak bizonyult nála. Úgy tervezi, hogy ezúttal csak rá fog vadászni. Most megmutatja mindenkinek, hogy ő mennyivel többet tud, mint az a lány.
A bemutatáskor csak bólint egyet, de azt is félig elfordulva, most nincs hangulata jópofizni a közönséggel. Úgysem ők döntenek. Szerepüket már befejezték, mostantól nem kell rájuk figyelni. A harmadik fordulóban már csak a pojácák foglalkoznak a nézőkkel.
A kommentátor végül elindítja a fordulót, Mirabell pedig szinte átszakítja az ajtót a lendületével. Odabent sziklás terepen találja magát. Ez egyáltalán nem néz ki jól, de a lány igyekszik feltalálni magát. Először is leguggol, két tenyerét a talajra simítja, megpróbálja érzékelni, hogy hányan lehetnek a közelében. Otthon, az erdőben nagyon rágyúrt azokra a képességekre, amik egy ilyen helyzetben segíthetik. Elraktározza az elméjében az információkat, mert bár továbbra is tudja nagyjából, hogy ki merre mozog - legalábbis önmagától egy igencsak széles sugarú körben - ha nem koncentrál rá direktbe, akkor nem érzékeli olyan élesen a dolgokat.
Ashley nincs a közelében. Az ő erejét felismeri, hiszen harcoltak már. A többiekre nem vesztegeti az idejét, nyugatra indul, persze előtte fegyvereket szerez: erejével kis hegyes darabokat kanyarít le a kemény sziklából, majd a zsebébe rejti őket. Még jól jöhetnek a későbbiekben.