- Karácsonyi záróműsor, december 23.
Ruha

Édesanyja az utolsó ecsetvonással tökéletesítette Annelie sminkjét a karácsonyi előadásukra. Már csak fél óra volt hátra a kezdésig, ő pedig izgult, hiába van gyakorlata már abban amit csinál.
Cat ott ült mellette végig, Anne bevitte magával az öltözőbe, de nem nagyon beszélt hozzá amíg a készülődés folyt. A cirkusz összes tagja ott sürgött-forgott körülöttük egészen addig amíg Anna el nem húzta a függönyt, hogy lányát belebújtassa a piros csodába, amiben megkezdi az estét.
- Anyu, húzd lejjebb...fáj. Oké... - mindent amit az anyjával beszélt, svédül tette, és nagyokat sóhajtott öltözködés közben. Muszáj volt levezetnie a feszültséget, és az, ahogy a ruhát rángatta rajta, nem javított semmin, csak jobban idegesítette.
- Jó lesz? - kérdezte Anna, majd csípőre tett kezekkel méregetni kezdte "a művet". Annelie csak lehunyta a szemét, és elhúzta a függönyt, hogy megálljon Cat előtt, és kérdőn pillantson rá.
- Még mielőtt bármit is mondasz... Igen, én vagyok, tíz kiló smink, és húsz kiló ruha alatt - vigyorodott el a mostanra barna hajat viselő kisasszonyka. Jól tudta, hogy ez a csillogás nagyon is jól áll neki, barátnője pedig még nem látta előadáson, tehát így sem.
- Máté itt van valahol? - kérdezte kicsit körbenézve, de a lánytól.

Így nézünk ki

Nagyon hosszú, tartalmas és nagyon nagy sikernek örvendő műsoron volt túl a Mirákulum, köztük Anne is. Elfáradt, de még a műsor után beszélgetnie kellett a vendégekkel. Már Máté kezét szorongatta, és a vállár hajtotta a fejét, jelezve, hogy menjenek már. Catet is vitte magával a lakókocsijukba, ahol elbúcsúzott nagytesójától, barátnője pedig hallgathatta a boldog, de egyben fáradt nyavalygást, igaz, csak pár percig.
Közben a lány felfrissítette magát, átöltözött, extra sminkjét pedig lemosta, azt is csak bólogatással fejezte ki, mennyire nem bánja, ha Harold elhívja Catherine-t sétálni. Tudta, hogy a bátyjának bejön a csaj, de neki meg pasija van, szóval...na ez a rész már hidegen hagyja.
Egyedül maradt a kocsiban, éppen az utolsó simításokat végezte arcán, a vörös rúzst kente fel mikor nyílt az ajtó, valami idegennek tűnő csöves...fiú kukkantott be. Annelie felvonta szemöldökét, aztán összecuppantotta ajkait.
- Tudom - villantotta meg vörös szája mögött hófehér fogait egy vigyor keretében. Őszintén jó kedve volt, fel is pattant a székből, magára kanyarította kabátként funkcionáló blézerét és odalépett Ruihoz.
- Hova is megyünk? - egy pillanatra elgondolkozott, arról valahogy nem esett szó, hogy a műsor után hol fognak haverkodósat játszani.
- Amúgy egész tűrhetően nézel ki - picit lábujjhegyre állt, megigazította a srác kabátjának gallérját, majd végignézett rajta. Nem, nem úgy, mint férfi, hanem mint divatos srác...

Így nézünk ki

Annelie arckifejezésén látszott, hogy a teázónak még a gondolata is riasztja, Ruiból meg amúgy nem nézte volna ki. A második verzió valamivel jobban tetszet neki, de a kocsmákkal sincs kibékülve, hisz nem iszik igazán alkoholt, maximum ha ünnepelnek, vagy Noel meglátogatja egy üveg bor társaságában. Az is régen volt már.
Indulás előtt egy pillantást vetett az íjára, ami az ágya fölött a falon pihent. Ő most itthon marad, biztonságban, elég a pálca is. Becsukta maga után a lakókocsi ajtaját, mielőtt pedig belekarolt volna a srácba, körbenézett. Máténak direkt nem szólt, hogy elmegy. Biztos, hogy ott állt volna végig amíg a másik megérkezik és leült volna vele beszélgetni, mintha az apja lenne. Szerencsére nem volt ott senki a közelben, javarészt az emberek a sátorban ünnepeltek, beszélgettek, meg hát pakolták össze a dolgaikat.
- Minden utcában van legalább kettő, nem lesz nehéz - vigyorodott el és szépen a másik kijárat felé kezdte húzni haverját, vagyis a drótkerítéshez, ahol mindig át szoktak szökni. Van rajta egy kisebb lyuk, Anne viszont azt a megoldást választotta, hogy átmászik rajta.
- Gyere - vigyorgott rá Ruira a kerítés tetejéről, majd leugrott. Két lépést odébb állt, aztán megigazította blézerét.
Ahogy ránézett Ruira, nem igazán tudta hova tenni. Mert hát Catherine-t megérti amiért eljött vele az előadásra, de ezzel a levitással még nem ismerik egymást olyan jól.
- Öhm...örülök, hogy eljöttél.

Így nézünk ki

Ahogy a fára mászás, és a karikán, meg szalagon való tartózkodás, a kerítésmászás sem tartozik Anne gyengéi közé. Azokról inkább nem beszél, elég ha Máté tudja, másnak nem kell.
Ruira várakozott a túloldalon, a kabátot viszont nem akarta megfogni. Összevonta szemöldökét, de az utolsó pillanatban elkapta a szövetet, még mielőtt belepottyant volna a hóba. Ennyit megtehet egy olyan ismerősért, aki eljött Szalamantonba megnézni a műsorukat, pedig nem valószínű, hogy ilyen körökben mozgott volna korábban. A cirkuszt nem mindenki tekinti jó szórakozásnak, pedig ők különlegesen csinálják amit csinálnak.
A lány még így egy órával az előadás után is érezte magában a fáradtság ellenére azt az adrenalint, ami felváltotta az izgalmát abban a pillanatban, ahogy a levegőbe kezdett emelkedni a karika, a vörös hosszú ruhája pedig rózsaszirmokban hullott szét, egészen míg dresszé nem alakult. Egy pillanatra elkalandozott, felidézte a közönséget, az arcokat.
- Mi? Ja... - elmosolyodott, és bólintott. - Mióta az eszemet tudom. Anyu is légtornász - vállat vont, biztos volt benne, hogy ez elég magyarázat arra, hogy egy lány miképp lesz 16 éves korára artista. Persze a bájital titok, arról nem beszél.
A beszélgetés gördülékenyen ment közöttük és hamar találtak egy szimpatikusnak tűnő kocsmát. Rui ment előre, Anne a fejét lehajtva nézett elsőre körbe. Összeszűkített szemekkel fintorgott egy nagyjából vele egyidős srácra amikor végigmérte, gyorsan bele is karolt a fiúba amolyan vele vagyok módon.
- Kérj nekem is valamit, addig elfoglalom azt a helyet - bökött a fejével az egyetlen szabad asztal felé, szerencsére hátrébb. Meg is indult felé, aztán a kabátját letéve folyamatosan a pult felé nézett, drukkolt, hogy Rui minél előbb odaérjen hozzá.

Blomqvistek


A taps csak lassan halt el, Annelie a két testvére között állt, fogta a kezüket és együtt hajolt meg az egész Mirákulum egy nagyon jól sikerült előadás után. Fáradtan, de nevetve szaladtak hátra az öltözőbe, hogy levehessék fellépő ruháikat és saját ruhájukba öltözzenek vissza egy frissítő tusolást követően.
Hajának alja még nedves volt amikor Anne visszaért a lakókocsijukba, virágcsokrokat szorongatott, melyeket lerakott az asztalra amint belépett. Karaht pillantotta meg elsőként, mosolyogva kacsintott rá, majd tekintetével bátyját kutatta.
- Ügyesek voltunk ma is - hangja fáradt volt, de boldog, ahogy az a testvérei körében mindig lenni szokott. Odalépett kisebbik testvéréhez, egy puszit nyomott a homlokára, majd fenekével tolta odébb, hogy leüljön mellé.
- Haaarry, kérek szépen valami gyümölcslevet - kérlelően nézett bőven fölé magasodó testvérére és még boci szemeket is meresztett rá, amit ha valaki más is meglátott volna...áh, kizárt.

Blomqvistek


Egyre kevesebbszer fordul elő, hogy az előadások után jut ideje a barátaival való császkálásra is. Fáradt, az iskolában is alig tud koncentrálni, nem véletlenül lesz belőle félig-meddig, még nem megoldottan magántanuló a következő tanévre. Muszáj, ha nem akar időnyerőt szerezni. Akarna, csak szinte lehetetlen. Pedig így, hogy főszerepet kapott a turnéelőadásban...az Alíz Csodaországban jó darab lesz, de négyszer annyi felkészüléssel jár, mint a sima, mostani előadások. Aztán majd bejárják az országokat, sok várost néznek meg...várja. Nagyon is várja.
Puszit küldött Haroldnak az italért cserébe, majd belekortyolt és hümmögött egy kicsit.
- Te is kaptál ám csokrot - bökte meg húga oldalát finoman, majd fejével a virágok felé biccentett. Egyre többen fedezik fel a legkisebb lányt, nagyon ügyes. Mondjuk nem meglepő, az egész család ilyen tehetséggel van megáldva.
- Szerintem pihennünk kéne. Neked mikor lesz az első vizsgád? - felvont szemöldökkel nézett bátyjára. Igazság szerint ő még a sajátjával sem volt tisztában.
- És mi a helyzet az előkészítőben? Hallom már feljárhattok a kastélyba beszokni, meg ilyenek - utóbbit már Karahtól érdeklődte. Minimális az az idő amit a kastélyban tölt, pláne így vizsgaidőszakban. Sokkal inkább Noellel, meg a falubeli otthonaiban üti el az időt.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Ujjaikat lazán összefonva, néha egymásnak ütközve sétált a fiatal párocska Szalamanton utcáin, állandóan piszkálva egymást valami csípős megjegyzéssel és persze csattantak csókok, ahogy az lenni szokott. Vége lett a próbának, Noel halálra unta magát, de cserébe láthatta barátnőjét néhány másodpercre vizesen, törölközőbe csavarva. Annelie hamar magára kapta a tiszta ruhát, amiben még nem fagyott meg (és köszi harisnya, hogy létezel), lapos balerinacipőbe bújtatta lábait és nem felejtette el a táskáját sem.
- Melyik a kedvenc állatod? - kérdezett rá csak úgy amikor elhaladtak a bestiakereskedés mellett. Annak ellenére, hogy sokat tud a fiúról, még nem mindent, még az messze van.
- Hova szeretnél leginkább elutazni? - Az újabb kérdést csak az előző megválaszolása után tette fel és ezzel eszébe jutott még vagy tíz kérdés egyszerre.
Nézelődött a folyton változó utcán, olyan boltokat látott, amiket eddig még soha. Pedig itt nőtt fel, Szalamanton az otthona. Kíváncsian pislogott az új mugli ajándéktárgyak bolt felé, meg a szemben levő férfi divatárusra, amiről hamar el is kapta tekintetét, mielőtt még Noel is észrevette volna amit ő figyel. Nem mindenki büszkélkedhet olyan jó ízlésű pasival, mint ő, de azért nem akarna ott lenni a vásárlásokon.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Első kérdésére egyértelmű választ kapott. Számára is egyértelműt, hisz nem egyszer hallotta már tőle, hogy még nála is jobban szereti a sárkányát. Noel egy kedves ember. Persze.
Szoknyájának fellendítésére nem számított, tehát egyszerre lepődött meg és kapta fel a vizet. Még Noel sem látta a bugyiját, hát Szalamanton lakosságának sem kéne megismerkednie vele. Tudta mire számítson, Annie utána is nyúlt, ujjbegyeivel még éppen súrolta a fiú karját. Felszabadultan nevetett rajta egy rövid ideig és aztán mosolyogva hallgatta a bővebb információt.
Mikor még régebben egyszer nála járt, a javítóból való kikerülése utáni látogatáson nem látott állatokat, de nem is feltételezte, hogy párja odáig lenne bármelyik szőrgombócért is. Hestiát ki nem állhatja, ezt már tudja elég régóta. Pedig egy oroszlánt minden gond nélkül el tudna képzelni hozzá animágus alakjában, vagy akár patrónusként.
Bólogatott, felfogta, viszont ehhez nem lehetett volna semmit hozzáfűzni, inkább kérdezett egy újat. Madagaszkár után ő nem biztos, hogy mostanság meleg szigetekre vágyna, de ha újra menni kéne, nem húzná a száját.
- De csak mert ott kevés ruha is elég - megcsóválta fejecskéjét és megtorpant egy kis időre. Kapott egy olyat, amire nem számított, de mégis egyből válaszolt. - Nem. Nem tervezem elhagyni, még százévesen is a karikán fogok lógni - határozottan válaszolt és ezt ő tényleg így képzelte. Nagyon nagy törés lenne az az életében, ha egyszer abba kéne hagynia a légtáncot.
- Szeretnék bemenni oda, vagy oda. Melyikbe menjünk? - mutatott a muglis üzletre, aztán a cukorkaboltra ahonnan még néhanapján ő maga is szokott vásárolni egy-egy cukormentes édességet.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Boldogság járta át attól a ténytől, attól a jelenségtől, hogy Noel átkarolta és egyáltalán vele volt. Kibírta az edzést is, amire amúgy a lány nem szokta kényszeríteni, mert tudja, hogy mennyire nem az ő világa a cirkusz. Ennek ellenére mégis találtak magukban valamit, ami összeköti őket, ami közös és ami nem a projektgyerek. De mit? Mindenesetre gondtalannak érezte magát minden olyan percben amit vele töltött egészen idáig. Ez nem lehet másképp.
Kételkedően vonta fel szemöldökét a tagadásra. Még nem jutottak el arra a pontra, amibe éppenséggel egy hangyafejnyit belementek, mégis szoktak róla beszélni. Nem sokat, a pár női tagja szereti finoman megközelíteni a témát, de ahhoz éppen eleget, hogy tudja; közeleg.
- Rengeteg országot jártam már be, de még nem láttam belőlük semmit az éttermeken kívül - hangjában egy kis kételkedés és szomorúság volt felfedezhető. Lehajtotta a fejét míg néhány pillanatig belegondolt, milyen életet is folytat. Járják sorra a szebbnél szebb helyeket és ahelyett, hogy nézné a tájakat, kirándulna, őt bámulják, mint egy kiállítási tárgyat.
Az elgondolás ellenére is azt a választ adja, amit érez már kislánykora óta. Maradni akar, ez az álma, az anyja a példaképe. Három gyerek mellett is képes volt a karrierjére is odafigyelni. Csodálja amiért ilyen és annak ellenére, hogy hazudott neki, ugyanúgy szereti, ahogy mindig szerette.
Ő lezártnak tekintette a témát, gondolta, Noel csak elfogadja a terveit és nem fog tovább faggatózni. Szeretett volna vásárolni, nézelődni, de le lett szavazva, meg lett állítva. Gyomra egy pillanat alatt zsugorodott egy apró görccsé. Pislogás nélkül nézett szerelme zöld szemeibe, hol egyikbe, hol másikba, hogy rájöjjön; tényleg komolyan gondolta-e a kérdést. Noel rezzenéstelen, de ideges pillantásától megrémült egy kissé. Némán állt vele szemben, csak az ujjai mozdultak ahogy az ingének gombjait kezdte el piszkálni.
- Nem - elcsukló hangon válaszolt. Halkan, ahogy még a méhek zümmögését sem lehet hallani, de végig Noel szemébe nézve. Ahogy ezt kimondta, kezei zsibbadni kezdtek. Az igazságot kimondani könnyű lett volna, ha a másik fél erre a válaszra számít. Nem tudta, mi lesz erre a reakció. Ellöki, vagy kineveti, hogy nem gondolta komolyan?
- Én...huh...ahm...nem vagyok anyatípus, te is tudod - próbálta menteni a menthetőt, ki tudja, mekkora sikerrel. Amikor Madagaszkáron megkapták Izékét, kettejük közül a fiú volt a jobb szülő. Tudta, hogy nyugtassa meg, Annelie állandóan csak a hátralevő perceket számolta és boldogan adta vissza a műgyereket az unokanővérének. Hogy ő saját gyereket vállaljon? Kizártnak tartja. - Te szeretnél apa lenni? Úgy igazán? És...velem? - félve tette hozzá ezt a kérdést, hiszen azok után amit egy perccel korábban mondott, ő biztos, hogy nem gondolkodna saját magával ilyesmikben. Jövő tervezés, meg minden ilyesmi? Van önbizalma, na de ezt nem vállalná be, nincs annyira bátor.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Kíváncsian mosolygott fel Noelre. Nem kételkedett a szavaiban, mert egyszerűen el tudta róla képzelni amint besurran hozzá és akár az ágyából is kilopja. Valószínűleg menne vele bárhova, a világ végére is, csak mert szereti.
- Szalamanton után Berlin. Vasárnap este utazunk, azután Róma és Firenze. Firenzében két hetet leszünk, abból a második teljesen szabad, pihenős hét - mondta lelkesen azokat a helyszíneket amiket így megjegyzett. Egyelőre ennyivel volt tisztában, aztán majd szépen folyamatosan a többit is észben tudja tartani.
Szépen lassan földbegyökerezett a lába, elérkezett az a beszélgetés amire nem volt még felkészülve. Zavartsága látszott, ahogy minden más is. Szavakat is nehezen talált, hát még a gondolatait amik úgy száguldoztak a fejében, mint egy menekülő cikesz.
Nagyot nyelt, még ácsorgott ott továbbra is ahogy a fiú elengedte. Nem nézett már rá, lefelé fordította tekintetét, egyenesen a macskakő apró hibáira, az olyan repedésekre amikkel ő is tele van. A lelke. Érezte magában azt a fájó ürességet amit Noel szavai okoztak, de nem érezte veszett ügynek. Talán meggondolja magát egyszer. Vagy nem?
Egészen idáig meg sem fordult a fejében, hogy a párja rosszul választott, neki pedig nem kellett volna beleszeretnie. Arca kipirosodott, a gondolatra szeme is bekönnyeztek amit csak megerősített a pislogás nélküli maga elé bámulás. Tudta. Tudta jól, hogy nem szabadna szerelmesnek lennie, elront mindent, elrontja Noelt, elrontja az életét. De szereti.
- Adj időt és nem rontom el - emelte fel a fejét. A fiút nézte, megerősítést várt. Valami egészen mást várt ettől a sétától.
Néma csendben, egymáshoz csak alig-alig érve indultak végül tovább. Anne az egyik, Noel a másik irányba nézett miközben elhaladtak Szalamanton legforgalmasabb üzletei előtt, hogy ahogy jöttek, vissza is menjenek a Mirákulumba.

//Köszönöm!//

Budanekeresd
a baleset
okt. 18.
aláfestés

Előző héten Svédországban jártak, amit már az első perctől nagyon várt. A tizenhatodik születésnapján Axel vitte el oda utoljára, most pedig egy egész hete volt arra, hogy a gyakorlás mellett utazgassanak a családdal és megismerjék a még mindig egyik hazájának mondott országot. A csodás környezet mellett végig svédül beszélhetett anélkül, hogy a járókelők furcsán néztek volna rá.
Élvezte és meg is fordult a fejében, hogy egyszer majd oda fog költözni. Aztán a vasárnapi utazás közben már potyogtak a könnyei és azok is előtörtek belőle, amik nem Linköping elhagyásához kapcsolódtak. Próbálta elnyomni, de csak nem múlik a fájó űr a mellkasa tájékáról. Éjszakánként még így másfél hónappal később is a sötétség nyeli el, kivörösödött szemekkel alszik el, arcát a sós könnyek reggelre kimarják. Minden nap, minden éj ugyanolyan üres.
Budanekeresd még rosszabb volt. Közel volt az iskolához, közel Noelhez, mégis távol. Utálta, hogy pénteken és szombaton olyan mosolyt kell magára erőltetnie, ami nem magától jön. Csak az előadások utáni vastaps és a virágcsokrok azok, amik őszinte örömet hoznak az életébe, meg persze az apja, aki minden előadását kitartóan végignézte. A közönségben őt szúrja ki általában elsőként.
Eltelt az egy hét itthon, a következő Párizs. Félidőnél vannak a turnéban. Mostanság már Alíz szőke haját is megtartotta, mert hát minek kelljen minden előadásra átvarázsolni. Egy kis változás nem árt.
Három bátyjával egy kisebb kocsmában ünnepelték az eltelt hetet, ami után mindenki ment még kissé becsiccsentett állapotában a lakókocsijába, a szobájába. Kivéve a lányt, aki egy negyedórányi forgolódás után felöltözött és átment a teljesen üres nagysátorba. Gyakorolni akart, felejteni, azt csinálni amit szeret. Kár, hogy nem gondolta át. Mindig van vele valaki, aki biztosítja és bár még nem esett le egyszer sem, figyeli, vigyáz rá.
Dunsztosüveget tett le a közelébe, melyben sok kis szentjánosbogár világította be a környezetet. Nem tudta miért, de az ő selyemszalagjai alatt volt egymás mellé állítva két tornagerenda, szőnyeg nélkül. Valószínűleg a pakolás közben csak ott lett hagyva. Ez pont kapóra jött neki. Ahelyett, hogy alulról mászott volna, tett néhány sétakört a gerendákon, a selyembe kapaszkodva még ugrált és táncolt is, valami svéd dalt énekelve. Szédelgett, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy felmásszon a kötélen.
Lógatta a copfba fogott haját és a sötétben sok olyan dolog férkőzött be agyába, ami könnyeket csalt a szemébe. Noel arcát látta maga előtt, az anyagba burkolózva az ő ölelését érezte. Összeszorult a torka. Lábbal kapaszkodott amíg kitörölte szemeiből a könnyeket és nyúlt a másik anyagért.
Nagyjából tíz méter magasan kapaszkodott. Vajon Anna soha nem mondta el neki, hogy ittasan az ember ne másszon fel a kötélre?
Lábai kitekeredtek már, a másik oldalra akart átnyúlni amikor elszámította magát. A semmibe nyúlt, nem kapaszkodott és elbízta magát.
Zuhanás közben egy hang sem jött ki a torkán. Megfagyott az idő arra a néhány másodpercre amíg a lány háta találkozott a gerendával, aztán a feje is. Szájából fájdalmas hörgés tört elő. A feje beverésével már elveszítette az eszméletét és előreborulva esett végül a földre. Szőke tincseit hamar pirosra festette a sebből szivárgó vér, melyről ő már nem is tudott. Elmerült a saját sötétségében.

futócucc

Nem sportja a futás, most mégis örömmel vállalta be, hogy a fesztiválon a szervezői teendők és szórakozás mellett fut is, már csak a kondija miatt is. Szalamanton az ő otthona, de reggel azért hazautazott, hogy a csapatát össze tudja szedni és újra visszatérjen a faluba.
Ezen a napon mindenkin érezhető volt a fesztiválhangulat, ahogy rajta is. A szokásosnál sokkal jobb kedvében találták, körülbelül mindenre rábólintott amit csak mondtak vagy kértek.
Ahogy azt kellett, először megmutatta a csapatoknak a szállásukként szolgáló tértágítós sátrakat, lepakolt ő maga is - mert két napra érkezett, ahhoz eddig kell egynél több ruha, ha nem akar hazarohangálni - és útjukra engedte a csapatokkal érkezőket egy-egy nyakba akasztható kártyával, ami azt jelezte, hogy a Bagolykőből érkeztek és ezzel járnak bizonyos kedvezmények. A kisebbeket persze nem engedte csak úgy el, folyamatos felügyelet alatt volt mindenki, mert képesek elveszni a nagy tömegben.
Érdekes, de egy picit sem zavarta Maja állandó jelenléte, sőt, néha még külön rá is mosolygott. Azt szereti, mikor csak figyelnek rá, nem zavarják butaságokkal.
Aztán amikor felálltak a futáshoz, és orrára tolta a napszemüvegét, megjelent újra a pici, méghozzá egy kedves kis kérdéssel.
- Ne maradj le, gyors vagyok - válaszolta egyértelműen belegyezésként, mosolyogva. Még az indítás előtt kigyújtóztatta tagjait és kezébe vette a színes porok csomagjait. - A porotok megvan? Maja? Vigyázz a szemedre... - mindenkihez szólt a kérdése, na meg a tanácsa is, de itt már főként a Czettner lányra nézett.
- Tíz, kilenc, nyolc... - kezdte el a visszaszámlálást az egyik rendező valahonnan távolról, hangosítással. Az utolsó számoknál már elhangzottak sikoltások, a rengeteg ember pedig együtt, izgatottan vágott neki a rajt elhangzásakor a néhány kilométeres távnak, köztük a bagolyköves csapatok is.

futócucc

- Igen. Vigyázok a csapatokra - vigyorodott el és fejével hátrafelé bökött a felsorakozott bagolykövesekre. Nem mindenki került egy helyre, de azért elég sokan együtt futnak. Már csak az összetartás végett is jó ez a program.
- Te is maradsz? A tesóid nem jöttek? - nem igazán emlékezett arra, hogy látta volna valamelyik Czettner lányt a közelben, de aztán lehet, hogy a tesó megnevezés sem passzol. Igazából fogalma sincs arról, milyen rokonságban áll Lucáékkal.
Figyelmeztette ugyan, de megvárta volna, ha esetleg olyan van, de nem kételkedett Majában és a tempójában. Végül is ő maga sem futott abban a tempóban, mintha meg akarná nyerni a versenyt, hisz nem ez a cél, csak a mozgás és, hogy jól érezzék magukat. Na és persze nagy égés, ha az első kilométer után meg akar valaki fulladni, mert túlhajszolja magát.
Mivel mindenhol dübörgött a zene, a mosolya szinte levakarhatatlan volt, csak a por elkerülése érdekében csukta be a száját. Már az első néhány tízméteren akkora színes porfelhő borította be mindent, hogy igazából azt se nagyon látta, merre kell futnia, csak a szélen álló, őket szóró emberek mutatták az utat.
Jócskán megsokszorozódott a szívverése és érezte a zene ritmusát a tagjaiban. Majával együtt kezdett énekelni, aztán a célhoz közeledve, kissé belassulva a tömeggel együtt megfogta a kezét, hogy a magasba emelje. Csak úgy, a buli kedvéért.

Keve

Szalamanton és a cirkusz, meg a DÖK. Elég nyilvánvaló, hogy ezt Annelie nem hagyhatja ki, itt kell lennie és parádéznia a színpadon, ahol egész nap tűzi a nap és a napvédők ellenére is érzi a bőrén a változást.
Tervezi, hogy ha már itt van, bulizni is fog a munka mellett. Mivel általában csak ezzel foglalkozik, nem beszélt meg egy ismerőssel se semmit, tehát feltehetőleg egyedül fogja körbepartizni a fesztivál helyszíneit.
Most, hogy kezd lenyugodni a légzése és az árnyékban a bőrét se érzi kigyulladni, máris jobban van. Élvezte a karikáját, az előadást, de most nem vágyik másra, csak egy üveg vízre. Ezért, na meg átöltözési céllal veszi az irányt az öltözősátor felé.

Maga a szörnyeteg

Elsőként a kezébe vette vizespalackját, majd kellő felfrissülést követően a ruhái között kezdett keresni. Nem akarja túlzásba vinni, farmer sortot és egy sima trikót készít elő, aztán mivel a kutya se látja, öltözésbe fog.
Nagyjából a derekáig csupasz, amikor szemei elkerekednek és lendületből szeretné leütni azt az őrültet, aki jelzés nélkül a háta mögé settenkedik és veszi a bátorságot, hogy meg is puszilja.
- Mi a...?! - emeli fel a hangját miközben lendületből fordul meg szépen eltakarva magát kezei segítségével.
- Komolyan mondom Keve, meg foglak etetni Noakkal - hüledezik Anne. - Szerinted? Esküszöm a tüllszoknya mintája rá fog égni a combomra.
Lassan visszafordul a cuccaihoz, aztán egy szempillantás alatt átvedlik. Annyira nem foglalkoztatja a közönség most, hogy a barátja családfő lesz.
- Mit keresel itt? Nem kellene pelenkát cserélned és büfiztetned?

Maga a szörnyeteg

Egyébként imádja Kevét, de az ilyen meglepetéseitől feláll a szőr a hátán. Még jó, hogy ezzel a srác is tisztában van és kisétál Anne személyes teréből mielőtt a veséje, vagy más testrésze, szerve bánná.
- Ismeretségünk alatt még nem sikerült leimádkoznod rólam - vigyorodik el megvonogatva a szemöldökét. Ez most se változik, az biztos. Ami azt illeti, legközelebb már csak felöltözve fordul meg, azért mindent nem tesz közszemlére.
- Na megnézem, mikor vagytok legjobb haverok - piszkálódik. Látszik a arcán, hogy nem hatja meg a lebiggyesztett száj, de miután magához veszi a táskáját, megengeded egy kedvesebb mosolyt.
- Bagolyban értesíts. Nem megyek látogatóba. Kizárt - ingatja meg a fejét, aztán lassan átöleli Keve derekát és lábujjhegyre nyom puszit az arcára. Szigorúan az arcára.
- Szóval miattam? Átbulizzuk a hétvégét? Mint férfibúcsúztató? - igyekszik elfojtani mosolyát, míg felpislog barátjára.

Maga a szörnyeteg

- Ugyan Keve, imádod, mikor tüzet okádok. Valld csak be - neveti el magát, ennyi, idáig bírta tartani. Most jól esik a lánynak a kis törődés, már ami az ölelést illeti. Arról nem is beszélve, hogy Keve immár sokadszorra jelent meg nála bejelentés nélkül, ami lehetne gyanús is, de inkább nagyon is kedves.
- Támogató barátnő? - még a szemöldöke is felszalad, majd egy pár másodperc elteltével megrázza a fejét. - Teljesen igazad van. Legközelebb mellékelem az orvosi utasításokat.
Bólintva húzódik el, ezzel teret adva a férfinak. Még utoljára hátranéz, hogy elrakott-e mindent, aztán kezét a felajánlott kézbe csúsztatja. Természetesen, mintha az lenne.
- Koktél. Valami erős, és amúgy éhen halok - nem gondolkodik szinte semit, mielőtt kimondaná vágyait. Csak aztán eszébe jut, hogy mindig így van, neki vannak kívánságai és van körbeudvarolva. - Tudod mit? Mi a te első kívánságod?

A szörnyetegem

Nem tudja hová tenni Keve különös viselkedését. Az is meglehet, hogy mindig is ilyen volt, de... Nem, nem tud felidézni ennyire aranyos pillanatokat, még ha volt is. Betudja az apaságnak az egészet, semmi többet nem lát bele. Talán emiatt nem zavarja az sem, hogy kézen fogva sétálnak az etető-itató felé.
- Furcsa vagy - jegyzi meg, de kénytelen elmosolyodni a puszira. Talán még bele is pirul - ki tudja, a napsütéstől egyébként is pirospozsgás az arca.
- Tiéd vagyok ameddig akarod - rázza meg a fejét, mivel mára végzett a táncikálással. Ő valami főszám, vagy mi, ezért nem kényszerítik rá, hogy egész hétvégén rója a köröket és szórakoztassa a népet. Napi egy bemutató az elemével ott fent, és kész.
- Ja, és ingyen kapunk mindent, csak úgy szólok - villantja meg a nyakába akasztott fellépő kártyát. - A DÖK-re ránézhetnénk a hajón, ha van kedved. Van csókstand, támogatást gyűjtünk a gyerekeknek. Fizetsz valamennyit és lekaphatod az egyik csajt.
Meséli lelkesen, kerítőnőként, és közben megérkeznek a kiszemelt helyre. Van némi sor, ezért itt Anne szembe fordul Kevével és kíváncsian néz fel rá.

Szörnyecském

A cirkuszból már jól ismeri, milyen amikor bámulják. Az azonban, hogy Keve nézegeti, már jobban idegesíti. Felvonja a szemöldökét mikor felpillant rá és még neki is megy a vállával, hogy fejezze ezt be.
- Bármeddig? Mire kellenék neked bármeddig? - nevet fel. Az, hogy felhasználják, nem éppen ínyére való. És ha a bérlés arról szól, amire gondol, hát nem, nem fog bébiszitterkedni az apuka helyet amikor neki más nőkkel támad kedve szórakozni menni. Meg is rázza a fejét. - Sajnos nincs az a pénz.
Beállnak a sorba, bár nem is tudja, miért, és már csak arra figyel fel, hogy maga felé fordítja a fejét. Megilletődve néz a szemébe és pislog párat, megpróbálja értelmezni, miért is lett hirtelenjében hihetetlen.
- Most, hogy mondod... Nem tudtam. Miért is? - kezét a férfi csuklójára csúsztatja, ujjai összefonja körülötte, és minimális erővel próbálja elhúzni arcáról a kezét.

South West
készen
Eastéknél

Kicsit izgatott, kicsit lelkes, kicsit nincs kedve a dologhoz. Amikor Eastnél voltak hármasban, akkor nyomott a kezébe egy meghívót a színházi gálára. Kettejük, South és Annie nevével van ellátva, a sógornője pedig közölte, hogy nagyon meg fog sértődni, ha nem mennek el. Arra a néhány órára tudnak vigyázni a két kicsire, míg ők jól érzik magukat egy szép eseményen finom, nem összecsapott és nem rendelt vacsora mellett.
Itt vannak a nő otthonában, Sammy még egy ideig körülöttük rendetlenkedik. Arra sincs gondja a lánynak, hogy kisminkelje magát, emiatt pedig eléggé kellemetlenül érzi magát. Egy nő a haját piszkálja, egy másik pedig indokolatlanul hosszú ideje különféle ecsetekkel kenegeti az arcát.
Régen érezte magát így. A puha köntöst lassan átcseréli arra a ruhára, amit Easttel választottak, majd cipő is kerül a lábára. Ekkorra Sammy már rég mélyen alszik.
A hatalmas tükör előtt ácsorog, forog és csodálja magát. Iskolásként látta utoljára ezt az énjét, South pedig még talán soha. Most viszont itt az alkalom rá, így hát nagy levegőt vesz és a szobából egyenesen a hallba megy.

South West
készen
Eastéknél

Kényelmetlenül érzi magát abban a közegben, amit Easték otthonuknak mondanak. Túlzások, rend, tisztaság és luxus. Olyasmik, amik náluk nincsenek jelen és egyáltalán nem is hiányolják az életükből. Néha, nagyon ritka alkalmakkal élvezi a fényűzést. A cirkuszban. Meg talán kicsit most is, hisz végre nem a kialvatlan, egész nap egy kisgyerekkel rohangáló anyukát lát a tükörben.
Lassan, mindent megnézve sétál le és keresi tekintetével a férjét. Mosolyogva méri végig. Az esküvőjükön látta először és azóta utoljára így kiöltözve, de jólfésültség Mátéra volt jellemző.
Beleborzong érintésébe és egy pillanatra lehunyja a szemét. Kezével a férfi haja felé nyúl, majd egy picit összeborzolja. Éppen csak annyira, ami még nem rontja el az összképet.
- Ma kihez van szerencsém? - kérdezi halkan, mosolyogva, hisz egy teljesen más ember áll előtte, mint akihez hozzászokott. Közben elfogadja a karját és mint egy teljesen összeszokott pár, úgy tűnhetnek a külső szemlélőknek.
East és Yar is feltűnnek a színen, a szokásos irigyelni való tökéletességükkel. Ők vezetik az itt összegyűlt néhány fős csapatot és átsétálnak a pár percnyire levő színházba. Az emberek egy nagy tömeg, mindenki ugyanúgy néz ki. Minden csillog és Annie már kezdi bánni, hogy nem maradtak inkább otthon hármasban.
- Mikor jártál utoljára ilyenen? - kérdezi a többiektől távol megállva South-tól.

South West
készen
Eastéknél

Mosolyogva hallgatja a választ, ami a valóság egy furcsa, normálisan hangzó, mégis abnormális változata. Végigsimít férje borostás arcán. Furcsa, még ismeretlen így látnia és így mutatkoznia előtte.
- Mit szólnál ehhez; jóképű, jól nevelt, büszke családfő, aki mellesleg az ő nagytesója? - bök fejével a nem messze tökéletes sminkben, hajjal és ruhában társalgó nő irányába. Ez máris nagyobb mosolyt varázsol Annie arcára. Még aggódik Sammy miatt, most először hagyják magára így, de South mellett nem kétséges, hogy jól fogja érezni magát.
- Nem kell? Ezért ültem három nő kezei alatt órákat? - sóhajt fel kissé rájátszva, közben pedig inkább megkönnyebbül, mintsem bosszankodik emiatt. - Mi a terved, csak úgy meglépünk és elfutunk a folyópartra? - kíváncsian fordul felé miközben megfogja a kezét. Egészen hiányérzete van. Ketten vannak, ha a többi idegent leszámítjuk. Egy gyerek sem nyöszög, sír, vagy gagyog a fülükbe. Talán mindketten hiányolják a család előtti időket. Talán egyikük sem akarná azt már. Talán ugyanígy csinálnák, még ha időnyerőt kapnának is.

South West
készen
Eastéknél

Külön világ az összes West testvér, mindhárman más útra terelődtek és talán South lóg ki a legjobban a családból. Annie nem akar kitérni erre és a családi titkokra, ezért inkább az estére fókuszál.
- Csak azért hagyom neki, mert nélküle Sammy már nem biztos, hogy életben lenne - mosolyogva ingatja meg a fejét. Sógornője az elejétől fogva ott volt, részt vett az életükben és segítette a kissé béna párocskát az új helyzetben. Ennyivel tartoznak neki, hisz mindketten tudják, ez a nő számára fontos.
Szemöldökét alig észrevehetően vonja fel és közelebb húzódik, mintha valami nagy titkot árulna el a férje. Ahogy pedig kimondja és ezáltal Annie titokgazdává válik, meglepetten kezd pislogni.
- Most tudtam meg a legnagyobb bölcsességet. Nem számítottam rá, hogy pont tőled lesz ez meg... - pimaszkodik vele, ahogy mindig. Akkor lenne furcsa, ha a kapcsolatuk egyik alappillére nem az egymás piszkálása lenne.
- Hogy mit? - a whiskey említésére ténylegesen meglepődik, arca tükrözi érzelmeit. Régen volt, de imádta azt az időszakot, amikor ők ketten még tudatlanságban boldogították egymást egy szál cigi és egy üveg whiskey társaságában a kis házikóban az erdő rejtekében. Amikor South még Máté volt, Anne pedig diák. Most pedig itt ácsorognak egy színvonalas partin, ahol idegen emberek azt gondolják róluk, milyen elegáns és tökéletes pár. - És a fiad? Nem fogja kiszagolni?

South West
készen
a színházban

Elhúzza a száját egy pillanatra. Az idillből könnyedén kalandozik el és jutnak eszébe azok az idők, amikor ketten voltak a világ ellen és sem múlttal, sem jövővel nem foglalkoztak. Voltak ők és a whiskey, melynek még mindig érzi ízét a szájában. Rég volt. A fiuk már mindjárt egy éves.
- Imádlak - mosolyodik el, bár aggályai valószínűleg egészen addig nem fognak elmúlni, míg újra a kezében nem tarthatja fiát és ő maga nem teheti le aludni. Amennyire ellene volt és félt a helyzettől, most annyira imádja az anyaságot és persze a férjét.
Bólint. Tudomásul veszi, de nem könnyen. Egy mély sóhaj mellett őszintén mosolyog és megrázza a fejét. Bár tényleg élvezi, hogy szép ruhába bújhatott és csinosnak érzi magát, ezt szívesen elcserélné egy South-tal kettesben töltött estére.
- Eszemben sincs sokáig bájologni - súgja közelebb hajolva. Néhány perc elteltével pedig Csinszka hív mindenkit egybe, aztán kezdetét veszi a vacsora és a beszélgetések, ahol végre nem csak kakis pelusokról beszélgethetnek, Annie örömére a résztvevők között sok cirkuszkedvelő is akad, így egyáltalán nem bánja már, hogy sógornője meghívta őket.

Egy kisebb társasággal beszélget néhány perce, külön a férfitól. A fél teremnyi távolság köztük nem jelent sokat, Anne a lelépésre várva szemez vele és nagyon reméli, hogy most az egyszer East nem figyeli gondolataikat.
Alig néhány perc telik el és magára hagyja a társaságot, hogy gondolatai tettekké alakuljanak szép lassan. Megáll South mellett, majd karját megérintve az őt körülvevő nőkre mosolyog.
- Elnézést, elrabolhatnám az urat? - ha igen, ha nem, Annie már fogja is South kezét és sietős léptekkel vezeti ki a teremből, hogy a folyosón akadó első oszlop mellé behúzva megcsókolja.