Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak
Projektzsúr, csapó egy, round oneŐszintén szólva, ha választhatna, hol porosodjon meg élete végéig, nem ezt a helyet jelölné meg első pontként. Kezdetben kihívásként, remek fejlesztő lehetőségként tekintett a versenyre, ám most, a dolgok sűrűjébe gázolva érzi, hogy gyomra ki akar ugrani bensőjéből és cigánykereket hányni a kedves egybegyűltek szeme láttára. Ujjai görcsösen tapadnak Julien csuklójára és a hülye is láthatja rajta, hogy szörnyen fél. Ugyan szorítása nem túl erős, az eridonos fiú mégis érezheti a lány remegését, félelmét, izgulását, nos nevezzük, aminek akarjuk. A tény tény marad, Runa halálra vált arca ékesen árulkodik az idegállapotáról. Attól, hogy első tanoncévét sikerrel lezárta, még korántsem tett szert túl nagy önbizalomra, s ha e mellé beszámítja krónikusnak is besorolható szerencsétlenségét, nos talán megérezzük, miért is gondolja úgy, hogy mindjárt el kell ájulnia, ha még tovább fognak itt ácsorogni egy rakatnyi néző és egy asztalnyi zsűri előtt. Nem mer senkire sem tekinteni, még társaira sem nagyon, bár Noel felé vet egy pillantást, sőt küld neki egy vérszegény mosolyt egy intéssel egybekötve valamikor a kommentátor beszédének kezdetén, de ennél többre nem futja.
- JulJul, azt hiszem, hányni fogok. - Suttogja megrendült hangon angol nyelven a fiú fülébe, mielőtt nekidöntené homlokát Julien vállának. Iszonyatos feszültséget érez táncolni a tarkóján és azon sem csodálkozna, ha a vérnyomása valahol száz-kétszáz körül dübörögne, meghaladva jóval a megengedett határértéket. Csak a mély kortyokban beszedett levegőadagok nyugtatják meg úgy-ahogy, legalábbis annyira, hogy ne akarjon csúnyát rókázni valamelyik zsűritag szeme láttára- vagy épp megbotránkoztatva ezzel a nézőközönséget és a kommentátort.
Szeretett volna más körülmények között eljutni Szalamantonba, a Balaton partjára, de ha már így esett, nos nem fog visszatáncolni, lesz, ami lesz. A gondolat, az elhatározás megvan, apait-anyait bele fog adni, már ha nem ájul el hamarabb, mint a kezdés. Fekete humorú egy verseny lenne ez számára akkor. Eleve a kiépítés egy labirintust idéz számára a legegyszerűbb fajtából: mintha be akarnák küldeni őket négy dobozba, amiken megadott helyeken ajtókat vágtak, aztán aki időre kijut, az mehet a következő fordulóba- ez volt az első gondolata a négy monstrumépítmény láttára (Runa százötvenvalahány centijéhez képest mi NEM monstrum? Most komolyan, az elemis fiúkra és sok lányra is konkrétan felnéz, akár akar, akár nem). Aztán persze tisztázódtak a viszonyok, mi lesz a feladat, épp most is erről folyik az észosztás, hall ő mindent tisztán és érthetően, kicsit még cseng is tőle a füle, de ez inkább a felfokozott idegállapotának tudható be, meg annak, hogy jobban vonzza a tekintetét az előttük terpeszkedő ajtó, és csak késve dolgozza fel agya az információk garmadáját. Érzi a késztetést, hogy szélesre tárja és átlépje küszöbét, hogy minél hamarabb szembesüljön mondjuk egy hétfejű sárkánnyal, vagy egy halálos acrumantulával. Tudja is ő, már mindenféle rémképek kergetik egymást a fejében, noha teljesen világos, hogy hajuk szála sem fog görbülni, tiltják a szabályok. Legfeljebb JulJul lealázza és számára itt véget ér a verseny.
Jóformán csak Julien rezdülése téríti magához az ajtóbámulásból és sötét fantáziálgatásaiból, hogy itt az idő, a jelet megadták, ideje indulniuk. Ujjai a kilincsre kulcsolódnak olyan erővel, hogy ujjpercei belefehérednek, kirajzolódnak, ajkait beharapja, majd a következő pillanatban mégis elereszti a kilincset és jó szorosan átöleli az eridonos kis főnixet.
- Sok sikert, jöjjünk ki egyben innen, jó? - Kérdéses, hogy kit félt jobban? Julient, magát, vagy csak szeret táncolni saját idegein? Szavazatunkat a legutolsó variánsra adjuk le.
Végül tényleg elérkezik az idő, be kell lépniük a számukra kijelölt dobozba, a kilincset lenyomja, és nemsokára már odabent találják maguk mindketten. Idebent már kénytelen elengedni Julien kezét, hiszen ez verseny, nem egymás babusgatásáról szól, mégis... mégis most szállt el a pillanatnyi biztonságérzete is. Teljesen magára maradt ezen a légies, hol enyhén, hol erősen, viharosan szeles fennsíkon. Emlékszik, mit kell keresniük, percre pontosan tudja, ahogy azt is, hogy itt a sok megevett tankönyv nem feltétlen fog segíteni. Többet ér a leleményesség az aktakukacosságnál. Vajon? Kiderül.
Akárhogyan is, elindul a fennsíkon, hogy felderítse a jelvény búvóhelyét, de egyszer-egyszer visszatántorodik, olyan erős széllökések érik egész váratlanul. Ideje lesz a levegőpajzsot beüzemelnie, amit már elsajátított első évben. Két-három másodpercnyi koncentrálásra van szüksége, hogy elképzelje, megérezze a pajzsot, majd a kezei között átfutó szélszelvényeket úgy irányítsa, hogy maga köré képződjön a láthatatlan védelem, de végül egészen simulékonyan kivitelezi a dolgot. Igaz, ezek után valamivel lassabban halad, mert valahányszor erősen szeles területre ér, mindig újraképzi a pajzsot- nem egy képzett elementalista még, mint a nagybátyja, hogy állandóan fent tudja tartani a láthatatlan burkot. De első számú napirendi pont marad továbbra is a jelvény megkeresése, lehetőleg minél hamarabb.
- JulJul, azt hiszem, hányni fogok. - Suttogja megrendült hangon angol nyelven a fiú fülébe, mielőtt nekidöntené homlokát Julien vállának. Iszonyatos feszültséget érez táncolni a tarkóján és azon sem csodálkozna, ha a vérnyomása valahol száz-kétszáz körül dübörögne, meghaladva jóval a megengedett határértéket. Csak a mély kortyokban beszedett levegőadagok nyugtatják meg úgy-ahogy, legalábbis annyira, hogy ne akarjon csúnyát rókázni valamelyik zsűritag szeme láttára- vagy épp megbotránkoztatva ezzel a nézőközönséget és a kommentátort.
Szeretett volna más körülmények között eljutni Szalamantonba, a Balaton partjára, de ha már így esett, nos nem fog visszatáncolni, lesz, ami lesz. A gondolat, az elhatározás megvan, apait-anyait bele fog adni, már ha nem ájul el hamarabb, mint a kezdés. Fekete humorú egy verseny lenne ez számára akkor. Eleve a kiépítés egy labirintust idéz számára a legegyszerűbb fajtából: mintha be akarnák küldeni őket négy dobozba, amiken megadott helyeken ajtókat vágtak, aztán aki időre kijut, az mehet a következő fordulóba- ez volt az első gondolata a négy monstrumépítmény láttára (Runa százötvenvalahány centijéhez képest mi NEM monstrum? Most komolyan, az elemis fiúkra és sok lányra is konkrétan felnéz, akár akar, akár nem). Aztán persze tisztázódtak a viszonyok, mi lesz a feladat, épp most is erről folyik az észosztás, hall ő mindent tisztán és érthetően, kicsit még cseng is tőle a füle, de ez inkább a felfokozott idegállapotának tudható be, meg annak, hogy jobban vonzza a tekintetét az előttük terpeszkedő ajtó, és csak késve dolgozza fel agya az információk garmadáját. Érzi a késztetést, hogy szélesre tárja és átlépje küszöbét, hogy minél hamarabb szembesüljön mondjuk egy hétfejű sárkánnyal, vagy egy halálos acrumantulával. Tudja is ő, már mindenféle rémképek kergetik egymást a fejében, noha teljesen világos, hogy hajuk szála sem fog görbülni, tiltják a szabályok. Legfeljebb JulJul lealázza és számára itt véget ér a verseny.
Jóformán csak Julien rezdülése téríti magához az ajtóbámulásból és sötét fantáziálgatásaiból, hogy itt az idő, a jelet megadták, ideje indulniuk. Ujjai a kilincsre kulcsolódnak olyan erővel, hogy ujjpercei belefehérednek, kirajzolódnak, ajkait beharapja, majd a következő pillanatban mégis elereszti a kilincset és jó szorosan átöleli az eridonos kis főnixet.
- Sok sikert, jöjjünk ki egyben innen, jó? - Kérdéses, hogy kit félt jobban? Julient, magát, vagy csak szeret táncolni saját idegein? Szavazatunkat a legutolsó variánsra adjuk le.
Végül tényleg elérkezik az idő, be kell lépniük a számukra kijelölt dobozba, a kilincset lenyomja, és nemsokára már odabent találják maguk mindketten. Idebent már kénytelen elengedni Julien kezét, hiszen ez verseny, nem egymás babusgatásáról szól, mégis... mégis most szállt el a pillanatnyi biztonságérzete is. Teljesen magára maradt ezen a légies, hol enyhén, hol erősen, viharosan szeles fennsíkon. Emlékszik, mit kell keresniük, percre pontosan tudja, ahogy azt is, hogy itt a sok megevett tankönyv nem feltétlen fog segíteni. Többet ér a leleményesség az aktakukacosságnál. Vajon? Kiderül.
Akárhogyan is, elindul a fennsíkon, hogy felderítse a jelvény búvóhelyét, de egyszer-egyszer visszatántorodik, olyan erős széllökések érik egész váratlanul. Ideje lesz a levegőpajzsot beüzemelnie, amit már elsajátított első évben. Két-három másodpercnyi koncentrálásra van szüksége, hogy elképzelje, megérezze a pajzsot, majd a kezei között átfutó szélszelvényeket úgy irányítsa, hogy maga köré képződjön a láthatatlan védelem, de végül egészen simulékonyan kivitelezi a dolgot. Igaz, ezek után valamivel lassabban halad, mert valahányszor erősen szeles területre ér, mindig újraképzi a pajzsot- nem egy képzett elementalista még, mint a nagybátyja, hogy állandóan fent tudja tartani a láthatatlan burkot. De első számú napirendi pont marad továbbra is a jelvény megkeresése, lehetőleg minél hamarabb.