Yarcsim <3

Most, hogy már egy párnak számítanak, annyira nem zárkózik el, és nem óvatoskodik el mindent, nem szokott ilyet tenni legalább is. De ez nem egy átlagos eset, ez most teljesen más, még, ha eddig is volt már kapcsolatban, érzett biztonságot és bizalmat, ám azoknak csúfos kudarc volt a vége. Legalábbis ez a most fenn álló helyzetben az elképzelése. Hallgatja Őt és erőteljesen bólogat még egyszer megerősítve a megbeszélteket, persze mosolyogva. Miután jót mulatnak a „Mókuscukorborsón” Yarista máris gondolkodásba kezd. Nem is olyan nehéz az, csak oda kell figyelni. Hamarosan eredménye is születik ennek, hiszen már mondja is.
-Úgy hívsz, ahogy szeretnél Drágám. – mondja viszonozva az örömöt.  
Pillanatok telnek el azzal, hogy csak néz a másik fél szemeibe, mintha keresné a válaszokat, de igazából még a kérdések se tiszták. Nagyon sok mindent nem tud még háztársáról, amire valójában kíváncsi. Mindenesetre most olyan, mint egy szelíd bárányka, aki nem, hogy nem kérdez, de nem is nagyon képes most azokon a kérdéseken agyalni, és csak üdítően mosolyog tovább, egészen addig, míg a kedves bók meg nem érkezik anyukájára, kicsit elhúzódik a Drágától, hogy pontosan a szemébe tudjon nézni. Próbál nem túl komor hangulatot magára erőltetni. Itt azért kijön kicsit az a tipikus rellonossága, hiszen utál panaszkodni, meg úgy minden vele kapcsolatos problémáról beszélni, számára ez olyan mintha panaszkodással, meg hisztivel tömné az embereket, még, ha ez nem így is van. Nem nagyon tudja, hogy, hogy illik, röviden meséljen, vagy most meséljen e el mindent. Hallgatja tovább közben mit is mondd még majd még mielőtt döntésre jutna, feláll és Yarival kéz a kézben áttelepednek a kanapéra. Még egy apró mosolyt küld is a kis megjegyzésre, de végül úgy dönt, belekezd, és nem gondolkodik tovább ilyeneken.
-Az volt, a legszebb nő, akit valaha láttam. – kezd bele, majd nyel egyet és folytatja. – Tudod, ő nagyon tudott szeretni, de elővigyázatos volt. Ha még élne, most biztosan már utánad akart volna nézni, apuval együtt, vajon elég jó vagy e hozzám. – présel ki egy kis mosolyt magából. Sose ment jól neki, hogy az ilyen szomorú dolgokat esetleg elviccelje, pedig lehet, könnyebb lenne.
-Van egy ikernővérem, Angelina, bár pár perc van köztünk, azért ő jobban vigyáz rám, mint bárki. Nagyon szeretem őt, és bár külsőleg szinte megkülönböztethetetlenek vagyunk, nagyon sok tulajdonságunk szöges ellentéte a másikénak. –Kicsit vár, megszakítja, a folyamatos szöveget majd ismét hallatja magát -  4 évesek voltunk mikor elvesztettük a családunkat…
Mély levegőt vesz, mégis elcsuklik a hangja a mondat végére, valami mosoly félét erőltet magára, majd próbálja magát beszédre bírni. Miközben néz Yari kékjeibe kissé elveszetten éppen.
-Sok mindent nem tudok még én sem. Neked van testvéred? Honnan jöttél ide?

Cicalány <3

~ Tehát úgy hívlak, ahogy szeretném? Ilyet nem szabad nekem mondani, édes. ~ Mulat magában, majd meg is mutatja, hogy mire gondolt.
- Ó, hát, akkor Amy mellett „ingyombingyomkámnak” és „mézesbarackoskámocskámnak” is foglak hívni. – felkacag, majd átmennek a kanapéra Yarista indítványozására, aminek Bonnie nem állít akadályt. Gyorsan bókolni kezd, majd kiderül, hogy a szemek örökölése nem éppen jó téma volt, amit felhozatott a cicalány múltjából.
- Ó, ne haragudj. Nem tudtam, hogy… - szégyellte magát, pedig nem volt miért. Mégis, úgy hitte, hogy túl sokat kérdezett és ezzel máris a lelkébe vájt az alig két perces kapcsolatukban a cicalány lelkébe. Ez bizony súlyos gondatlanság volt, kiengesztelésül a karját simogatta a kedvesnek, és őszinte sajnálatos kép alakult ki az arcán. ~ Az enyémek nem haltak meg teljesen, hála a jó égnek, apu még mindig él… ~ szomorkodik egy picit, de rögtön felkapja a fejét, amikor kiderül, hogy Amy-ből kettő van.
- Ikertesó? Jajj, csak össze ne keverjelek vele egyszer… - elkerekedik a szeme, de azért a hátsó gondolat ott motoszkál benne, hogy még valaki jól jár rajta kívül. De tényleg nem lenne jó összekeverni a cicákat, mert abból macskaháború is lehetne, ráadásul ő veszítené el a legfontosabbat. Nem túl önzetlen hozzáállás, de előbb mindig magát tartotta, később jött csak más. Talán Bonnieval ez is megváltozik majd. A természetes kíváncsiság a szösziben is megvan, jön máris a menetrendszerű visszakérdezés, ahogy ennek lennie kell.
- Én Pákozdról jöttem, itt van Magyarországon. Nekem már csak az apám él, az öt testvérem meghalt, édesanyámmal együtt. Apámnak természetesen van már új felesége, hiszen ez öt éves koromban történt. Az új hölgy volt előbb a nevelőnőm, majd a mostohám, és már egészen meg is szerettem. Csak azt nem szeretem, ha dolgoztat, meg tanít… elég sok a követelménye, de már tudom kezelni. Régen nagyon utáltam. – mondja egyre vidámabban, ahogy távolodnak a testvérei halálától. Sokat gondol rájuk, többször kimegy a családi sírkertbe „beszélgetni” velük, ha éppen otthon van.
- Hmm, érdekes, hogy mindketten sokat vesztettünk. De talán most még többet nyertünk. – bújik oda Amy-hez és hátulról átöleli a derekát, a fejét a felkarjára hajtja. Furcsára sikeredik ez a randi, de nagyon örül, hogy végül még is jól alakultak a dolgok, talán tényleg fordul egyet Yarista sorskereke és megtalálta azt, akit keresett.

Yarcsim <3

-Nagyon kis cuki vagy Nyuszó-muszó, de neked szabad! – mondja vigyorogva. De nem fedi fel minden lapját. Lennének még ötletei, de majd hidegzuhanyszerűen. Nem erőssége az embereket rendes nevükön szólítani, azt eléggé semlegesnek és érzelemmentesnek tartja. Általában ha valakit a teljes /rendes nevén szólít, annak oka van.
Ezután kevésbé vidám téma következik Meggie számára. A család. szereti kikerülni a témát, de egyszer mindenen túl kell esni, immár a kanapén ülve mesél a Szívecskének. Tömören, kisebb-nagyobb megszakításokkal felvázolja élete egy szakaszát. Közben már Yarcs bocsánatot kér, aminek nem érzi szükségességét. Ha már belefogtak ebbe, akkor nem fogja elhallgatni a múltját. Hozzá is fűzi mondandójához a következőt.
-Nincs miért haragudnom. Nem tudhattad. De annak ellenére mennyire nem kellemes téma ez örülök, hogy megosztottam veled.
Mikor elmondja, pillanatokra tekintete a földet pásztázza, majd felnéz egy fél mosollyal és megfogja a kezét. Közben a merengések után eljut az információ a másik félhez is az ikertestvérről. Mikor meghallja, mit mond, önkénytelenül is nevetnie kell. Mondjuk igen, ha tudná valaki ez mekkora fegyvertény, és, hogy régen micsoda sportot űzött ebből a két lány. Szerették egymás „szerepét” játszani. Emellett mindenki bizonyította feléjük, hogy meg lehet őket különböztetni, amire pillanatok alatt rá tudtak cáfolni. Egyszer még egy párcserét is lebonyolítottak, bár az megint más történet, ez a két fiú szemszögéből milyen lehetett. Na meg a fogadások, és persze ha alibi kellett. ~Ó, azok a régi szép idők. Hiányzik Angelina, de tudom, hogy jó dolga van. Meg persze, ha kellene szerintem ma is rávehető lenne a régi csínyekre.~
-Igen ez volt Max reakciója is, mikor megtudta, hogy ketten vagyunk. Azóta az „eset” óta – Közben mutogat idézőjeleket a kezével. - sokkal óvatosabb.
Nevetgél, nem egyhamar felejti el ezeket az eseteket, na meg sokkal vidámabb téma, és erről jobban szeret beszélgetni. De mindjárt fordít is a dolgon és érdeklődig Ő róla. Végighallgatja, az egyébként szintén szomorkás történetet, és látja rajta, hogy neki sem könnyű, erre szokták mondani, hogy megtalálja a zsák a foltját.  Elkezdi simogatni a kviddicses hátát mikor a testvéreiről mesél. Elvesztette ő a szüleit, azonban el sem tudja képzelni, mi lenne vele a testvére nélkül. Ő a mindene, számára ez egy szent dolog.
-Hallottam már arról a helyről, sőt talán jártam is már arra. Egy kis időt éltem Magyarországon is a nevelő szüleimmel. De Németországot vallom első számú hazámnak. Oda kötnek az emlékek. -  Mondja, majd összeszedi gondolatait, de nem akar, egy egyszerű sajnálom szóval válaszolni, tudja, hogy az nem segíti Őt. Inkább az együtt érző tekintetével sugározza ezt.
-Engem eddig csak a szerencsétlenség ért el eddig, most jöhetne az a fordulat.
Nem az a feladós típus, kifejezetten maximalista és bizakodó. De ebben az esetben csak reménykedik, minden lehet még, jó is rossz is. Nincs az sehol szabályokba fektetve, hogy ennyi rossz után csak jó jöhet, pedig nagyon jó lenne. Talán csak ez hiányzott eddig úgy igazán neki. Olyan valaki, akivel fesztelenül, titkok, és hallgatások nélkül beszélhet, aki megérti. Sosem tudta mit kell pontosan keresnie, azt sem igazán, hogy mire van szüksége, de azért már kezd rájönni, mi az, ami igazán kell neki. Jelen esetben ez Ő, a Drágaság. Akár, hogyan lesz, azt tudja, hogy nagyon akar küzdeni és tenni valamiért, úgy igazán.

Cicalány <3

Yarcsim <3

Csak jót mosolyog a meglepődésen, nem fogja ezt mondogatni neki úton útfélen, de ki nem hagyhatta ezt a lehetőséget. Ennél mélyebb szintre azért nem fog süllyedni vélhetően, egy két drágám vagy édesem jelzőt, ha használni szokott, persze csak érdemek után osztogatva. Mondjuk, most azt sem érzi, hogy feltétlenül szükségek lennének kettőjük közt szavakra, nincs kínos csend, nincs hallgatás és semmi olyan, ami a másikat zavarná. Persze nem ismerik egymást még tökéletesen, de ez mutatja azért már, menyire egymásra vannak hangolódva, és ezt a mai délután is bebizonyította.
Maximilian-ról a kérdésre eléggé felnevet, majd mikor végre meg bír szólalni, azt sem tudja, hol kezdje, kapja is a következő célozgatós kérdést. Igazándiból az elmúlt 1 évben annyit piszkálták és tréfálták egymást, hogy olyan neki, mint a bátyja. Pedig azt a „kis bokszoló” jelzőt kiérdemelte tőle.
~ Emlékszem én arra a találkozásra, és jó ideig emlékezni is fogok! Ritkán szokott ilyen jól sikerülni bármilyen csínytevés.~
-Ő egy nagyon kedves, értelmes és figyelemre méltó ember, csak túl naiv…volt. – Az a tipikus ördögi vigyor azért ott van az arcán, na meg a tekintete is eléggé, azt sugallja. – Igen óvatosabb. Leszögezem, én nem voltam hibás, ő provokálta ki. – Felnevet, majd belekezd a történetbe. De azt azért nem felejtette, hogy még mindig csak körülírta, de nem mondta el ki is ő. – Az egész egy buta poénnal kezdődött mikor haza utaztam innen karácsonyra 2 éve. Azt mondta a Nővérem, hogy nem leszünk egyedül. Engem ez sosem zavartatott otthon, így a szokásos módon hazamentem, nem szóltam mikor. Felmentem a szobámba lepakoltam, majd a konyhába indultam. Még le se értem a lépcsőn megpillantottam Maxot, kedvesen mosolyogtam, be akartam mutatkozni, erre átölelt és majdnem megcsókolt. - ~meg a keze se ott járt ahol kellett volna, de ez már részletkérdés.~- Én meg egy kellemes kis jobb egyenessel beköszöntem Nővérem párjának. Azóta én vagyok a kis bokszoló. Ez egy olyan eset volt mikor eszünkben sem volt kihasználni, hogy ikrek vagyunk.
Meséli el végig nevetgélve. Ez egy felejthetetlen szituáció volt, legalábbis egy a sok közül. Mondjuk Angelinának nincs ilyen, vagy közvetlenül hasonló története, ő valószínűleg csak elpirult volna, és még ő kért volna bocsánatot, Meggienél ez kicsit másként van.
Ezután mosolyog Yarira és hallgatja tovább. A csókot viszonozza majd a még szó hallatán hatalmas mosollyal, segítőkész ember lévén, segít a szomjúságon. Persze nem lehet azt mondani, hogy ő nem élvezi. Mikor átmenetileg vége szakad, ennek válaszol neki.
-A lehető legjobban alakult…- mondja, majd előbb egy puszit nyom a fiú arcára ezután megcsókolja, ami csak tart és tart. Mikor újra szabadok lesznek ajkai, hallatja is magát.
-Lassan vissza is kell mennünk a Kastélyba.
Mondja ki, majd közben kezére tekint egy percre elcsodálkozva kissé rémülten tekint, magára majd keresgélni kezd maga körül. A karkötője, az a kabalája, eddig egyszer sikerült elhagynia, de hála az égnek meglett, most viszont nem látja, eddig próbál visszagondolni, de ez megy most a legkevésbé.
-Drágám, nem látsz valahol egy ezüst karkötőt sok kis medállal? - kérdezi, éppenséggel nem néz rá továbbra is keresgél táskájában mindenhol.

Cicalány <3

Endre

~Igen, ma rám nézett. Úgy. Biztos, hogy úgy, mert láttam. Én pedig nagyon jól ismerem az embereket ám. Na, jó, nem tudom, hogy nézett rám, de szerintem tetszem neki. Igen, biztos. Miért ne tetszenék? Csapattársak lettünk, és ő olyan szép. Én meg őrzök. Még párszor át kell olvasni a szabályzatot, de biztosan fantasztikusan őrzöm majd azt a négy… izé három karikát. Meg nézhetem, ahogy Ikimono szálldos. Vagy Lorelai… vagy… hú. Mind olyan szépek, csak hát nem mernek megszólítani. Mert én odamennék, lehet hozzájuk. Végül is csapattársak, például mondhatnám nekik: „helló, neked is szorítja a cipő a lábadat? Tudod ez új, és…” Á, béna vagyok. Mindig az voltam, ezek a csajok meg… De játékos lettem és kezdek! Nem semmi! Ezt megünneplem!~ Benyitottam a kocsmába büszkén, keményen kihúztam magam, majd ahogy körülnéztem, máris egyre kisebbé kezdtem összemenni. Tiszta kosz volt minden, undorító. Az emberekről meg ne is beszéljünk. ~ Az tuti részeg, fújj! Mindjárt lerókázza a barna macit ott mellette, mert az meg úgy néz ki, hogy… Ja semmi, ne nézzek oda, mert lecsap. ~ Elkapom a tekintetemet, majd gyorsan odasunnyogok nem túl bátran a pulthoz.
- Egy sört kérek! – mondom határozottan, és hangosabban, aztán halkabban még hozzáteszem. – Van alkoholmentes, igaz? - szemeim körbevillannak, hogy nem látnak-e mások, de megnyugodok, hogy ha látnak is, nem hallják. Amint meghozza némi fejcsóválás után a gülüszemű pincér a sörömet, máris megint kihúzom magam és keményen leülök egy kétszemélyes asztalhoz… ahol a legkevesebben láthatnak.
- Hurrikánokra! Ikimonora! Lorelaira! A lányokra! Akiket rohadtul nem érdeklek! Éljen Ákos, aki bejön egy kocsmába és majdnem betojik, ha ránéznek! Mindjárt megyek! Nem maradok! De a sört megiszom, mert kifizettem és drága volt! Hülye vagyok! Na, erre! – Suttogom magam elé, a szemeim, meg mintha megrázott volna az áram, jobbra-balra figyelik az ellenséget. Tehát mindenkit, aki felém jön. Úgy tűnik, senkinek sem szúrok szemet, még szép, hiszen sörözök! Belekortyolok az italba és… csak azért nem köpöm ki, mert nagyon égő lenne. Nem mintha eddig olyan jó lettem volna, azért vannak határok. Például Röszkénél is van. Szóval behunyom a szemeim és megiszom a keserű lét, amitől ráadásul be sem fogok rúgni. A legrosszabb kombináció, érdemes volt bejönni. ~ Szép volt Ákos, megint bizonyítod, hogy te vagy a hét lúzere. ~

Ákos

A mai nap csodája az estére várt, hiszen eddig nem csinált mást a fiú, csak olvasott, és a korcsolyázók tömegében veszett el, mint szemlélődő. Nagyon várta már, hogy Veronikával korcsolyacipőt húzzanak, és megközelítsék a csúszós talajt. Anno, még előző iskolájában ismerkedett meg jobban ezzel a finom téli sporttal, és azóta minden évben gyakorolta, hogy formáját minél tovább megtartsa. A könyvtár hangulata - ahol délelőttjének nagy részét töltötte - meleg és ünnepi volt, még egy mikulásnak öltözött szőke lányt is látott, aki előtt toronymagasan álltak a kviddiccsel foglalkozó tankönyvek. Endre nem tudta eldönteni, hogy ez a lány csapattag, de semmit sem tud a történetről, vagy lelkes szurkoló, aki a későbbiek során szeretné erősíteni az iskola egyik csapatát. A nagyteremben eltöltött süteményezés is folyamatosan ott keringett gondolataiban, mint éhező keselyűk, akik újra és újra áldozataik fölé kerülnek, és halálukig kecsesen szálldosnak az égben.
- Na jó, ki kell mennem - sóhajtott fel könyvei felett, és egy mozdulattal csapta le bűbájtan tankönyvének poros kemény fedelét. - Ezt egyszerűen nem lehet ép ésszel bírni.
Önmagával folytatott halk csevegése nem mindig segített nehezebb vagy könnyebb problémái fennállásának elsimításában, de Endrének esze ágában sem volt leszokni a beszédről - még akkor sem, ha épp csak a festmények tudtak reagálni szavaira. Felállt, beletúrt párszor a hajába, majd kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Nem volt kérdés, hogy útja hova fog vezetni, és mivel órái sem voltak már aznap, azonnal célba vette Bogolyfalva csárdáját.
Útja nem tartott sokáig, még abban a hóban sem, ami már különböző játékokra is alkalmas lehetett. Hamar odaért a szép emlékekkel gazdag kocsmába, és benyitva az ajtón azonnal megérzi a bűzt, amit Opheliával való alkoholmámoros estéjén is érzett.
- Üdv itthon! - mondja széles vigyorral az arcán, majd pár másodpercig csak nézelődik az ajtóban. Természetesen a részeges szkanderbajnokot keresve tekintetével, egy új arcon állnak meg a szürkés lélekdarabok. A pulthoz sétál, és az ismert kiszolgáló felé fordul.
- Egy vajsört, ha adna - kezd bele kis mondókájába. - igazán hálás lennék érte!
A pultos profin tölti ki egy koszosnak látszó korsóba a finom nedűt, és nemsokára már Endre kezei között lötyög a barnás ital. A navinés a számára ismeretlen felé indul, és dzsekijének cipzárját lehúzva, az asztalra teszi a korsót. Az hangos puffanással jelzi Endre érkeztét, és a fiú már várja, hogy a szőke srác végre rápillantson.
- Ha nem bánod, csatlakoznék - szól határozottan, és reméli, hogy Ákos nem fog másképp dönteni, és hamarosan leülhet a csatakos asztalhoz.

Drágaság <3

A nagy beszélgetés közepette egyszer egyszer felfigyel Yari reakcióira, de olyan beleéléssel mondja, hogy erre nem reagál. Viszont mikor talán kissé ironikusan megjegyzi, hogy ő nem lehetett hibás és, hogy mit gondolhatott Max csak mosolyog tovább.
- Nem, nem lehettem hibás, akkoriban teljesen más volt, szerintem ahhoz képest rám sem lehet ismerni. Se külsőben, se belsőben… - mondja, amolyan helyesbítés képpen, nem szeretné leírni magát már így az elején.
Örömmel veszi megint a csókot, majd az ijedt kép mellé szavak is társulnak, amire először önkénytelenül is nevet egy kicsit, majd komolyra fordítva a dolgot néz rá. A régi énje már biztosan törné a kis fejét, hogyan legyen egy kis csíny áldozata, de most amik kavarognak a kis fejében, egyáltalán nem hinné, hogy vele meg tudná tenni. Kérdéses az is egyáltalán engedné e a testvérének, hogy a közelébe férkőzzön, nem az a féltékeny típus, meg is látszik mennyiszer verték át, na mindegy, de most valahogy ott a félsz már benne, nem akarja a Drágát másnak engedni. De eme komolyságát, most nem fejtegeti, nem ez ennek a megfelelő hely szerinte, így hamarosan reagál.
- Ha jó fiú leszel nem lesz itt semmi probléma.
Mondja majd ajkaikat összetapasztja. Boldognak érzi magát így a történések miatt, nem is igazán panaszkodhat. Egy új kezdet, most úgy néz ki, egy jobb kezdetet hozott neki. Hisz a sorsszerűségben, bár sokszor harcban áll vele. De ha, ezt megírták, happy endnek kell lennie. Mert ezt máshogy el sem tudja képzelni, ahogy egyre megy le a nap, úgy egyre jobban varázsába kerül ezeknek az érzelmeknek. Óvatos, de nem fél kimutatni az érzéseit, és elég őszinte ahhoz, hogy ki is mondja őket.
- Akkor most már megtudod, mit érzek mióta találkoztunk, mert azóta nem tudsz kimászni a gondolataimból.
Mondja visszamosolyogva, majd folytatja. – Nekem is hiányozni fogsz.
Kedve lenne csak úgy megölelni, és el nem engedni őt, de nem, hamar eltűnik ez a gondolat és az aggodalom lép a helyére. Vad keresgélés közepette hallja, ahogy a szöszi megszólal. Ránéz, majd belekezd, mondjuk kezdetben még elég higgadtan, majd csak arcán tükröződik kicsit a rémület, hangjában egy kis szétszórtság, de az nem olyan súlyos.
- Nem tudom, mármint de tudom használni, de ehhez nem… Nem lehet. – mondja arcát a kezeibe temetve. Próbálja összeszedni a gondolatait, majd miután kifújja a levegőt, folytatja. –  Van a karkötőn egy védő bűbáj. Varázslattal nem lehet se levenni, se elvenni tőlem… viszont, ha leesik, elhagyom, sem működik hozzá semmilyen varázs.
Mondja, majd letérdel elé a rellonos fiú, és megcsókolja. Kicsit szégyelli magát, ez meg is látszik rajta, nem szokott ilyen butaságokon problémázni, most meg, mekkora ügyet csinál. Jó, ha a fontosságát nézzük, az, nagyon fontos. Ez egy olyan ereklye, ami megvédi őt, sokat jelent neki, szüleitől kapta. Nem egy olyan könnyen pótolható dolog, mint bármilyen másik ékszer. Lehet, ha mást hagyott volna el, nem is törődne vele. Próbálja őt nyugtatni kviddicses, de nem sok sikerrel. Jól esik neki, mikor azt mondja, felforgatja érte a helyet, de erre semmi szükség majd ő előkeríti, a makacssága úgysem engedi feltétlenül. Feláll és körbenéz, bár innen elég kevés esélye van annak, hogy meglátja. Közben átkarolja őt Yarcs hátulról megfogja a kezét, majd kibontja, magát felé fordul és átöleli.
- Köszönöm – oda bújik, majd elengedi őt és elindul vissza az asztaluk felé. – Megoldom én valahogy, majd mindjárt nekiállok és megkeresem.
~Komoly, ha osztanának életműdíjat szerencsétlenkedésért, még ha azt csak egyszer is lehet kapni, én duplán megkapnám.~
Letérdel, és úgy keresgél a székek között meg az asztal alatt, elsőre nem látja, vagy nem veszi észre. Pásztázza tovább a terepet.

Endre

A sör nem lesz jobb, ahogy telik az idő és a hangulatom sem. Ráadásul egyre többen jönnek a „csárdába”, ami még nem lenne baj, de egyre több rossz arcú illető -  De szépen mondtam! - is érkezik, ami kezdi az én kis helyemet veszélyeztetni. Mi van, ha valamelyik barom leül ide és okosan nyomni kezdi a részeg sódert. „Hé, aggyá má’ pénz, mert kell vonatra, meg egy fröccsre.” Aztán ha véletlenül nem adok, akkor ő ad, de csak egy jó nagy pofont. Csakhogy én nem vagyok részeg és pálcám is van… nekik is lehet. De nem szabad elveszettnek látszani, mert azt nagyon megérzik „ezek”. ~ Amúgy nem félek ám! Maga vagyok a megtestesült naaaaagy… Nyúl Béla. ~ Szürcsölöm ezt az ihatatlan izét, ráadásul meg is jön lassan alul a hólyagnyomás is, hogy el kéne menni vécére is, pedig alig ittam belőle. De a lényeg, hogy még nem jöttek ide, úgyhogy itt az ideje elmenni vécére… aztán elhúzni a csíkot. Felállok… felállnék, de megszédülök. ~ Te jó ég! Egy alkoholmentes sör ilyen hatással van rám. Biztos, hogy az, mert azt kértem. ~ Rásandítok a pultos fickóra, akivel pont találkozik a tekintetünk. Na nem vagyok meggyőződve, hogy jól szolgált ki, biztos elnézhetett valamit. Nagy sörös vagyok, meg tudom különböztetni, hogy ez rossz, az meg még rosszabb, nagy baj nem lehet. ~ Na mindegy, akkor még jobb, ha simán elhúzom a csíko…~ Újból felállnék, de akkor egy nagydarab srác érkezik, aki nem néz ki nagyon idősnek. Az azért jó, mert ő még jól orrba is nyom, ha kekeckedek, de meglepődöm. Udvariaskodni kezd és le akar ülni. ~ Persze pajtás, hát nagyon nagy kedvencem van hozzád, meg a hülyeségekre. ~ Érzem, ahogy picit elvigyorodom, az érzéseimen sosem tudtam uralkodni, tehát gyorsan beleiszom a sörbe, ami valahogy most még rosszabb, mint eddig. Ráadásul a folyik ki a szám szélén a pólómra és büdös is mellé, de ezzel még nincs vége a dolognak. Köhögni kezdek, mert okosan félre is nyeltem a nagy kapkodásban. Ez nem tántorít el attól, hogy beszélni kezdjek, fulladozva.
- Ja. khmm Ülj csak lekh naakh üjj mákhh öhh öhhöhh. – a szám elé teszem a söröskorsót miközben a másik kezemmel mutogatok a szemben lévő székre. ~ Ezaz, egyre jobb vagy Áki bébi! ~ Lehet, hogy itt legilimentorok is vannak, mert többen felröhögnek a mutatványomon, ezért gyorsan leülök, tehát rászédülök a székre, egy kis sört kilögybölve az asztalra.
-  A csajomat várom, ö… Turnman Katit. – közlöm a sráccal, bár aki jó emberismerő biztosan nem hiszi el. De ha jobban utánanéznek, láthatják, hogy a csapattársam, tehát igaz lehet. Ahogy körbenézek, szerintem azt sem tudják, hogy kik ezek a Vegyes Hurkák. ~ Miket beszélek? Heves Hurrikánok! Ebben a sörben lehet alkohol! ~ Felfedezem a nyilvánvalót, ha eddig nem voltam benne biztos. ~ Remélem Katiig – akiről kábé a nevét tudom, meg egyszer-kétszer láttam már meccseken –nem jut el ez a dolog, mert ki leszek nyírva. ~ Prefektus, te jó ég, meg fog kopasztani, majd beletesz olvadt csokiba! Csokiba fogok belefulladni, te nagyon idióta saját magam! ~ Elkerekedett szemekkel és félelemmel nézek a srácra, lehet, hogy még le sem ült. Vagy de?

Varga Dávid

Szeretek ülni a cukrászdában,nézni ahogy mindenki rohan vagy beszélget vagy bármi mást csinál.Szeretem a nyüzsgést.Nyüzsgés, s mégis olyan nyugodtság és jókedv kering.Éppen rendeltem egy finom sütit,amikor megláttam valakit.

Katniss

Ma reggel jó kedvvel ébredtem, mert tegnap kaptam egy vidám levelet. Katniss írt, az egyik volt osztálytársam, hogy megtudta, hogy én is ide járok és mit szólnák egy találkozóhoz. Mondjuk fogalmam sincs, hogy hogy derítette ki, de nem is nagyon izgat. Természetesen rögtön visszaírtam neki és meg is beszéltünk egy találkát a faluba. Mivel csak ebéd után kell elindulnom, ezért a délelőtt nagyrészét tanulással töltöttem. Később még pihentem, majd ebéd után visszamentem a szobámba. Elővettem a szekrényből az egyik kedvenc pulcsimat, majd felúztam a fejemre egy sapkát, fölvettem a kabátom és még egy pár kesztyűt is előszedtem az egyik fiókból. Vidáman indultam el a hóesésben és pillanatok alatt a faluhoz értem. Ott egy kicsit gondot okozott, hogy megtaláljam a cukrászdát, de ezt a problémát is sikerült lekűzdeni. 
Belépek az ajtón és melegség tölt el. Nagyon jó érzés a hideg után itt lenni. Először csak zavartan nézelődök körbe, de amikor megpillantom Katniss-t széles vigyor terül el az arcomon. Nagyon jóban voltunk régebben is és ő is azok az emberek közé tartozott, akik miatt honvágyam volt, egészen eddig. Gyorsan odamentem hozzá és két puszival köszöntöttem, majd elkezdtem levenni a temérdek ruhát magamról, na persze nem mindent! Mikor végeztem, leültem a lánnyal szembe és intettem a pincérnek, egy étlapért. 
- Hello csajszi! Miújság van veled? Rég beszéltünk! -közben megérkezett a pincér is. 
- Kérsz valamit? -

Varga Dávid
-Igen kérek egy forró csokit.-mondom.
-Nagyon örülök,hogy tudtunk találkozni,nagyon rég nem láttalak.-közbe végig az járt a fejemben,hogy szinte semmit sem változott és hogy, még mindig mennyire helyes.Sajnos soha nem volt elég bátorságom neki elmondani,hogy,mennyire tetszik nekem és mennyire szerelmes vagyok belé.Annyi év eltelt és még mindig ha,rágondolog a szívem félrever és összevissza kalimpál.De,már annak is örülök,hogy a barátjának elfogad engem,aki ilyen jelentéktelen.Régebben sokat álmodoztam róla hátha,megcsókolna....Elég! Megráztam a fejem.Ez a múltban volt bár a jelenre is igaz de most ezeket a gondolatokat háttérbe kell szorítanom,ha normálisnak akarok látszani.
-Mit csinálsz mostanában?-kérdezem.Közben megjött a pincér is a forró csokival.Nagyon finom....

Endre & Áki

Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ezt kellene csinálnom. Mármint nem arra gondolok, hogy a csonttá fagyni a főutca közepén, amennyiben nem mozdulok valamerre, hanem, hogy a csárdába menni. Mármint, az egy rossz hely, nem túl bizalomgerjesztő vendégekkel tele, nem az én helyem. Ebből következik, hogy nem kellett volna, hogy megforduljon a fejemben, hogy odamenjek. De mégis megfordult. Elvégre miért mondom, hogy valahová nem akarok menni, ahol még sosem jártam, mert azt mondtam magamnak, hogy nem akarok oda menni. Néha már magam sem tudok kiigazodni a percenként változó világnézetemen és döntéseimen. Mostanában nagyon elegem van abból, hogy kiszámítható, megfontolt és logikus legyek. Nem is voltam mindig ilyen, csak valahogy az évek során így kellett viselkednem, hiszen prefektus vagyok, példát kéne mutatnom. Csak éppen azt nem tudom már, hogy mi az amit azért csinálok és mondok, mert úgy akarom, és gondolom, és mi az, amit azért, mert azt hiszem, hogy azt kell tennem, mondanom. Frusztráló.
Abban azonban holtbiztos vagyok, hogyha még sokáig tyúklépésben araszolgatok az úton, jégtömbbé fogok fagyni. Talán öltözhettem volna rétegesebben, mint hogy egy vastag leggings, csizma, póló, hosszított kardigán meg persze télikabát van rajtam. Ez az igen elrettentő lehetőség végülis arra ösztönöz, hogy gyorsabban szedjem a lába a csárda felé, ahol remélhetőleg meleg van, vagy ha nem, hát egy vajsör majd átmelegít.
Tehát az egyik oka a kis kiruccanásomnak, az, hogy kirúgjak a hámból, csináljak valami tőlem szokatlant, a másik pedig az, hogy Ákost csekkoljam. A múltkor, talán az egyik edzés után, vagy már nem is emlékszem, mikor, futólag váltottunk pár szót. Ezalatt a rövid csevej alatt, szóba jött valahogy a csárda, meg hogy Ákos lehet, hogy majd lenéz oda a hétvégén, mire én megjegyeztem, hogy talán lemegyek vele. Egyszóval nem volt éppen egy komoly megbeszélés, később sem egyeztettünk, de eljött a hétvége. Én pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - tényleg úgy döntöttem, hogy le kéne menni a csárdába. Kerestem is a srácot a navinében, de nem találtam, úgyhogy végül egyedül indultam a csárda felé. Ha esetleg Ákos is ott lenne, nagyon örülnék, ugyanis totál egyedül nem szándékozok sokáig ott maradni.
Kipirosodott arccal lépek be a koszos helyiségbe. Mert ez az első, amit megállapítok róla; a kosz. A második a bűz. Az emberek és maga a helyiség annyira nem köti le a figyelmem. A pulthoz megyek, és veszek egy vajsört, majd a pultot támasztva, az italomat kortyolva kezdem az embereket fürkészni, hátha ismerőst látok. Vagy legalább egy aránylag szimpatikusnak tűnő személyt, akit megközelíthetek, ha a pultnál ülő nehézsúlyú ivóbajnok le akarna szólítani. Szerencsére erre nem kerül sor, mert nagy meglepetésemre meglátom Ákost az egyik asztalnál. Nem is tudom, miért futott át rajtam a meglepetés, őszintén szólva nem hittem, hogy ő tényleg itt múlatná az idejét. Azonnal a fiú felé indulok, és csak menet közben veszem észre, hogy áll az asztalán nekem éppen háttal valaki. Ahogy megkerülök egy másik asztalt, az új szögből már látom a csávó profilját is, és Endrére ismerek benne. Megfordul a fejemben, hogy hátulról ráijesztek vagy valami, de inkább elállok ettől az ötletemtől.
- Sziasztok! - köszönök neki vigyorogva, megállva Endre mellett.

Katniss

Nagyon örülök ennek a találkozásnak, mert Katniss az otthonomra emlékeztet és ha ránézek, akkor újra érezhetem azokat az érzéseket, amik annyi éven át segítettek, fájdalmat okoztak, de mégis leginkább a honvágy kezd eluralkodni felettem. Lehet, hogy most ez úgy hangzik, mintha valami kis gyámoltalan idióta lennék, akinek hiányzik az anyukája, pedig nem így van. Nekem komoly okom van arra, hogy miért szeretném őt inkább magam mellett tudni és ez nem más, mint a féltés. De nem tehetek mást, mit reménykedem, hogy majd egyszer jó lesz mindenkinek. Ezek a dolgok főleg ilyenkor, karácsony előtt jutnak eszembe, mert tudom, hogy nekem soha nem volt még igazi boldog karácsonyom és ez már nagyon rég óta egy mély sebet jelent az életemben.
De most inkább Katnissel kell foglalkoznom és odafigyelni a mondandójára.
-Rendben! Akkor a kisasszonynak egy forrócsoki lesz, nekem pedig...hmm... Egy gyümölcstea most jól esne. Köszönöm! -A pincérsrác türelmesen kivárta a kissé hosszúra sikeredett rendelést, ami nagyon rendes tőle. Csak nehogy elfelejtsek majd borravalót adni neki.
Miután kihozták a rendelést, óvatosan belekortyoltam a teámba.
- Hát ez remek döntés volt! Soha nem ittam még ilyen finom teát! Vagy... lehet, hogy csak a hideg miatt esik jól, fogalmam sincs... -
Nem is értem, hogy minek fárasztom a lányt ilyen jelentéktelen hülyeségekkel, amikor biztos rengeteg mindenről tudnánk beszélni. Igazából jól esik, hogy egy barátommal lehetek, mert így biztonságosabbnak érzem ezt a világot.
- Velem nem sok minden történt, azon kívül, hogy megtudtam, hogy varázsló vagyok. Mondjuk ez azért nem olyan kis semmiség, nem is volt könnyű feldolgozni. De szerencsére kezdem megszokni a helyzetet és a suli is nagyon tetszik! Na de ne csak én beszéljek! Mesélj valamit! -
A kis monológom után kivácsian várom, hogy vajon Katniss mit fog megosztani velem. Régebben sokat beszélgettünk, de nem vagyok biztos benne, hogy ő most is ugyanúgy meg tudna bízni bennem, vagy én benne...

Varga Dávid
-Megtudom érteni, mikor én megtudtam hogy,varázsló vagyok és ide fogok járni....Nagyon meglepődtem,de imádok itt lenni.Bár az elején nagyon féltem, nem igazodtam ki sehol, nem volt egy barátom se és ráadásul a régiek is nagyon hiányoztak, de most már vannak új barátaim és nagyon megszerettem ezt a világot is.Mindenki olyan kedves és segítőkész.A legjobban a sötét varázslatok kivédése  szeretem,de majd szívesen tanulnék vámpírológiát is.Neked melyik óra a kedvenced?Szereted a kvidicset?Én nagyon.Melyik házba vagy?-jajj most már igazán lakatot tehetnék a számra,de olyan jó beszélgetni.Bár úgyis tudja,hogy mennyire bőbeszédű tudok lenni. Miközbne a kviddiccsről kérdezek eszembe jut,milyen jól mutatna a kviddiccs csapatban,mivel régen kifejezetten ügyes volt a sportokban.
-Várod már a karácsonyt? Tényleg és mit hozott a mikulás?-kérdezem. Szeretem a karácsonyt. Olyankor minden díszben van mindenki jobban odafigyel a másikra és ez a szeretet ünnepe, ráadásul egy régibaráttal ez még szebb lesz.Aztán,amikor eljön a nagy nap és kibontod az ajándékokat....és az előtte való várakozás és készülődés...Elég csak rágondolnom és máris érzem az ismerős mézeskalács illatot. Nyam!
-Mit szeretsz a legjobban a karácsonyban?-erről még soha nem beszélgettünk.Valahogy soha nem beszélt a karácsonyról. Általában, amikor erre terelődött a szó inkább témát váltott. Remélem, hogy most nem lesz így és válaszolni fog nekem. Már sokszor gondolkodtam ezen, hogy miért kerüli ezt a témát,de ez is egy olyan kérdés volt a sok közül, amit nem mertem neki föltenni. Újabb kortyot ittam a forró csokimból.
-Tényleg, mikor is tudtad meg hogy varázsló vagy?-össze-vissza kérdezek, de remélem, hogy mindenre válaszol. Annyi mindenre vagyok kiváncsi. Olyan régen láttam..jól esik nézni,ahogy csak ül és issza a teáját. Olyan békés most. Olyan, mint régen....Mindig visszarántanak az emlékek.Született nosztalgiázó vagyok. De, jól esik.Szép emlékeim vannak amikre jó vissza gondolni.Már csak egyet remélek,hoy nem fogom elriasztani a hihetetlen nagy szó és kérdés áradatommal. Hiába, ha egyszer rám jön...nehéz leállni és hagyni a másikat is beszélni,pedig nagyon szeretem hallgatni,ahogy mesél magáról.
-Ha, túl sokat beszélek azért állíts le,jó? Mert akkor lehet hogy itt ülünk még holnap után is!-figyelmeztetem mosolyogva. Hátradőlök a székemen és élvezem, hogy végre ennyi idő után ismét itt van velem....

Endi

- Azt nem is tenném, még a végén elfolyna a sminkem- meresztek rá hatalmas szemeket, de vigyorgok, mintha tök természetes lenne az, hogy nem akarom spontán elküldeni melegebb éghajlatra, ó pedig ez nagyon nincs így, csak mint azt már említettem, ma kivételesen én is felengedek egy kicsit.
- Igen.... talán, mondom TALÁN cseppet túlzásba vittem a dolgokat..., de hát ilyen egy full antiszoc új lány- vonok vállat vigyorogva. Nálam ennyiben nyilvánul meg, hogy igaza. Többet ne is várjon tőle, az még így se menne, és az, hogy bocsánatot kérjek, meg végképp nem, tehát maradjunk csak ennyiben. Soha semmiért nem szokásom bocsánatot kérni, még akkor sem, ha tudom, illene.
- Ez csak kivételes alkalom, ne éld bele magad- most rajtam a sor, hogy komolyan fürkésszem az arcát. Én tudom, hogy holnap már ugyanaz az idegesítő, francia, frigid lány leszek, tehát ezen nincs mit szépíteni. Tulajdonképp nem tudom, mi lesz ezek után, na nem mintha annyira érdekelne is, csak hát.... az ilyesmimnek még nem sok szemtanúja volt, na de ez lényegtelen is, szerintem. A fejem csóválom, a pasik meg a pia, egyáltalán nem jó párosítás, de hát mit lehetne tenni. Viszont az is új, hogy Endre nem veti meg az alkoholt. Ezt nem képzeltem volna róla. Igen, tipikus könyvmolynak tűnt, aki az ilyen helyeknek még csak a közelében se jár, meg meg... jajj amit az eminensek csinálnak. Nekem arról fogalmam sincs, én valamiért sose tartoztam közéjük. Nagybátyám szerint azért, mert lusta vagyok, szerintem meg azért, mert szimplán nem érdekelt senki, igen, nálam ez felettébb gyakori jelenség, nem is értem..
Azért kicsit fura ez a helyzet, nem szoktam én ennyire jól érezni magam, csak úgy. Persze, mikor mondjuk a divathéten voltam, ott baromi jól éreztem magam, de így... hisz nincs is minek örülnöm. Ezt a helyet még mindig melegebb éghajlatra küldeném, nem, sosem fogom titkolni, mennyire nem tetszik.
Felvonom a szemöldököm, ahogy látom, Endre agyába kezd szállni az alkohol, gyanítom, nem sokat szokott inni. Én még mindig a kólám kortyolgatom, nagyon nincs is kedvem róla lemondani. Az addig oké, hogy részeg, valahogy majd csak elboldogulok vele, de ha már én is.... na azt inkább felejtsük is el. A lényeg, nem áll szándékomban azt az énem megmutatni.
- Élvezem én így is....  - pislogok rá hatalmasat, persze vigyorral a számon. Szerintem életemben nem vigyorogtam még annyit, amennyit ma, de hogy őszinte legyek, momentán ez sem érdekel nagyon.
-  Na jó - forgatom meg a szemem, ahogy beadom a derekam, de már jön is a baljós érzés, hogy ennek még rossz vége lesz, nem is kicsit, na de ezzel ráérek később.
- Héy, héy lassíts már. Oké, te tuti nem szoktál inni- nevetek fel, ahogy kis híján rám borul az üveg, ami szerencsére üres. Endre vicces, mikor részeg, ez tény, én viszont.... tényleg jobb lesz, ha józan maradok. És amúgy is, meg nem fosztanám magam attól, hogy ezt valamikor a szeméhez vágjam. Biztos örülni fog neki.

Bonnie

Amint reggel felkelt, és az ablakon kinézve meglátta, hogy esik a hó, rájött, hogy a mai napon változások lesznek. Nagyon nagy változások. Nem tudta miért volt ez az érzése, csupán úgy jött. De jó érzés volt, mivel ennek hatására sokkal felszabadultabbnak és szabadabbnak érezte magát. Szabadságáról néha eszébe jutott az a rossz utazás, de hamar elhessegette a gondolatokat, és tovább tette a dolgát.  Iskolanap van, tehát a tanítás végeztével, és majdnem rögtön azutáni hazaérkezésével megint rátörtek azok a forradalmi gondolatai. A változás...Mi lehet? Ötlete sem volt. Éppen ezért próbált egy kicsikét megnyugodni. Az első gondolata, mint általában szokott lenni, a séta volt. Átöltözött tehát, és el is indult. Szinte teljesen elfelejtett mindent. Csak az járt a fejében, hogy változtatni kell. Nem tudta miben, egészen addig, amíg a Fő utczára nem tévedt. Végigsétált, de csak képletesen, mivel egy helyen megállt. Hát igen, ez is eljött. Megállt egy olyan ajtó előtt, ahol nem gondolta volna, hogy bármikor szánt szándékkal megáll, és talán be is megy. De ez megtörtént, és rá is jött mi lesz az a reform. Tényleg nagy, az igazság kedvéért, de nem érdekelte. Kinyitotta az ajtót, és belépett a Mátra Máguscsárda nevezetű fogadóba. Persze a fogadó nem érdekelte, csakis a kocsma része. Nem foglalkozott vele, hogy kinek mi lesz a véleménye ezután. Ki mit fog gondolni azt látván, hogy egy ilyen lány egy ilyen helyre be mer menni. Elhagyta a külvilágot, és csak magával foglalkozott. Odasétált a pulthoz, és kezdésnek kért egy vajsört, amit aztán egy viszonylag távoli üres asztalhoz vitt, ahol le is telepedett.

Öltözet

Lotte

Ugrálásra lesz figyelmes maga körül, erre ébred fel. Utálja, ha felébresztik, de Kókuszt nem tudja lelőni. Felkel hozzá, megeteti, majd visszaborul az ágyba. Alig bír felkelni, legszívesebben egész nap feküdne egyedül, és gondolkodna. Mióta tegnap megkapta a levelet még kevesebb kedve van magát mozgósítani. Az évnek ezen időszaka mindig nehezen telik a lányok számára, nem régiben volt a szüleik halálának évfordulója, és most két teljesen különálló helyen vannak. Nem is nagyon van kedve ma az egész tanuláshoz, leszámítva azt a kis időt, amit Yarral tölt csak tanul. Ma ez nem megy, úgy is a hét utolsó tanítási napja.
Szépen csendben, bár nem túl sok figyelemmel, végigüli az óráit, majd egy gyors ruhaváltás után sétára indul a faluba. Nincsen célja, csak megy előre. Nem nagyon van olyan hangulatba, hogy jópofizzon valamelyik új diákkal a kastélyban, így inkább itt lézeng. Nem jellemző rá mióta olyan komolyan veszi a sportot, hogy bármi olyat tenne, ami az elvekkel ellenkezik. De ez a nap más, most nincsenek elvek, nincsen semmi, egy kis mélypont, de majd túl fog lendülni idővel rajta.
Zsebre tett kézzel bandukol végig az utcán, nézelődik a hóesésben. Szereti a telet, de most még erre sem tud koncentrálni. Egyszer csak megpillantja a Csárdát, ahova be nem térne más esetben. Most is elhessegeti a gondolatát is ennek, viszont meglátja amint egy ismerős alak belép. ~Talán Lotte volt az~ Igazából ez egy jó és szükséges indok arra, hogy betérjen. Közelebb lépdel, majd benyit. Biccent egyet a pultosnak, majd Lottét megpillantva rögtön egy belső asztal felé veszi az irányt. Nem ül mosoly az arcán, nem is boldog. Közben kabátját leveti, és a lány felé indulva köszönti őt.
-Szia Lotte! Leülhetek? – Kérdi, majd a lányra nézve nem úgy tűnik, mintha valamit ünnepelne, ő sem.
-Mi a helyzet? Valami baj van? Te is olyan…. -  nem fejezi be a mondatot, úgy gondolja értette Lotte, hogy ezzel arra céloz, hogy Bonnie sem csattan ki a boldogságtól. figyeli a lányt, közben magában pro és kontra érvelést folytat a fogyasztással kapcsolatban.
~Nem lehet, nem fogok lesüllyedni vissza arra a szintre, amit már egyszer elkerültem. Nem lehet, ez nem egy jó indok, de akár erőt gyűjthetek…~


Ruha

Katkó és Ákos

A kocsma hangulata természetesen olyan, amilyennek lennie kell. A helyiségtől már megszokott a förtelmesnek vélt bűz és a koszos kinézet; ez egy ilyen ellátó helyiségtől alap követelmény. Egy fontos szempont. Ha nem lenne ilyen, már nem is látogatna vissza ide Endre. De az is lehet, hogy a múltkor csak annyira berúgott, hogy most önmagával sztorizgatva, és felelevenítve azt a semmit amire emlékszik, jó érzése támad, és hiába finnyáskodik rajta kívül a többi diák, ő akkor is vigyorog a rá - a kacsintgató pocakos varázslókból, és sherryvel koccintó, erősen festett boszorkányok arckifejezéséből ítélve -  bizonyára emlékező idegenekre, úgynevezett kocsmalakókra, és ivólegényekre. A nőkkel annyira nincsen jóban, azokat elég csak messziről szemügyre venni, és az embernek még a másik nem iránt érzett vágya is elillan.
Ákos érdekesen fura figura az itteni emberek között, valahogy nem túlzottan tűnik idevalónak, főleg ahogyan majd megfullad a vajsörtől, és hevesen mutogat az Endre melletti székre. A negyedéves tűnődve nézi a fiút, és hallgatja nyilvánvaló kitalációját a Turnman leányzóról.
- Szóval Katkónak te lennél a barátja? - kérdezi széles vigyort megeresztve, majd - éppen időben - befut a falra festett személy is. Katát sem látta mostanában, csak még mikor a kísértetházban beszélték ki magukat Iván esküvőjéről, illetőleg számba vették ügyes-bajos dolgaikat. Akkor valahogy elfelejtette mondani a leányzó, hogy kapcsolatban van valakivel, de még azt sem említette, hogy esetleges kiszemeltje akadt.
- Nocsak - mondja oldalra pillantva, és sokat sejtetően kérdőre vonja szemöldökét. - Hájhó, Katkó!
Időközben levetkőzi a meleget adó dzsekijét, és helyet foglalva az alkoholtól, és ki tudja még, hogy mitől ragadó asztalnál elkezdi letekerni nyaka köré vetett sálját.
- Nincs valami mesélni valótok nekem? - kérdezi csillapíthatatlan nevetéskényszerrel, és az fel sem tűnik neki, hogy Ákossal még meg sem ismerkedtek. Végül megrázza magát, és előredőlve az asztalra, kezébe veszi korsóját, hogy megízlelhesse a negédes italt. - Ó!
Kiáltása a koccintás elmaradását jelzi, így habos felső ajkát beszippantva a társaság közepére nyújtja kezét, hogy mindkét háztársa ugyanígy tehessen.
- Koccintsunk a beköszöntő ünnepekre, és a régen látott szeretteinkre! - mondja saját gondolatait, de szívesen veszi, sőt, talán valamennyire el is várja, hogy a többiek is kiegészítsék sajátjaikkal. Náluk ez így volt szokás, bármerre is kezükbe vettek egy kupica vagy egy korsó italt, a jókívánságok és kérések körbementek, mindenki elmondta a saját kis gondolatát, és a koccintás ereje meghozta a siker szerencséjét.

Bonnie

Napját a függetlenség öleli át. Elöször nem tudja milyen formában kellene ezt kinyilvánítania, egészen addig, amíg a Fö utczára nem téved. Pontosabban a Csárda elé. Ott tört rá a megvilágosodás, hogy ha már forradalmár gondolatai vannak, lázadozni is kellene. Nem érdekelte ki mit fog szólni ahhoz, hogy kocsmába jár, csak bement, és remélte, hogy nem az lesz ott az utolsó látogatása. Kért is egy vajsört, és elvonult egy távolabbi asztalhoz. Magányt nem tervezett, de nem akart egy kigyúrt hapekkal sem beszédbe elegyedni. Kellemes meglepetés érte azonban itókája kortyolgatása közben. Ismeröst vélt felfedezni, aki pedig felfedezte öt.
-Szia...Bonnie. Persze, nyugodtan.- mosolyodott el, de az is csak látszatmosoly volt. Mostanában minden csak látszat. Látszat a boldogság, az öröm, minden. Csak éppen a bánat nem. De éppen azért volt ott, hogy ezt elfelejtse.
-Ne is mondd. Elképesztöen sok gond van. De ez most nem fontos. Örüljünk, vagyis próbáljuk meg.--mosolyodik el hosszú ideje elöször igazából. Kortyolt is egyet a vajsörböl, de jó nagyot. Furcsa szituációnak bizonyult újra, de nem annyira, mint az a cica-nyuszi alakítás. Nem baj, majd máskor lesz überelve. Most ez is elég. Úgy is elég sok volt az események sora az elmúlt héten. De, felejteni kell, vagy próbálkozni.
-Nem iszol valamit?- érdeklödik már valamivel felszabadultan. Semmi sem tántoríthatja el a lázadozástól. Igen, gyökeres változások jönnek most. Nem szándékozik még alkoholista állapotokba eljutni, de nem fogja senki megismerni, ha hazamegy. Ha egyáltalán hazamegy. Az biztos, hogy nem mostanában lesz, esetleg ha megnyugodott. Bár akkor sem valószínü, mert fenn áll a veszély, hogy nem lesz ereje visszajönni. Azt pedig nem akarja.  Sok barátja van már itt, és még sok hátralévö éve. Ezen gondolatok közepette várja a lány válaszát. Rajta is látszik, hogy nincsen épp a toppon, de a tapintat az mindenkinek jár, így nem zaklatja kérdéseivel.

Katkó és Endre

Borzalmasan alakul eddig az estém. Ráadásul a srác is biztos jókat röhög rajtam, miközben hellyel kínálom fulladozva. Persze ez még nem elég, mondok én magamtól is ökörségeket. Ahogy kell, meg is érkezik Turnman Kati, én meg rákká vörösödök szégyenemben és remélem, nem vesz észre minket.
- Katkó? Jaaa, neeem, csak izé, csak úgy mondtam. – próbálom menteni a menthetetlent, és a pechszéria folytatódik tovább. Katalin idejön hozzánk, és most ugrik be, hogy ezt meg is beszéltük! ~ Idióta vagy Ákos fiam. Ezért ugrott be a neve, teee elfuserált hősszerelmes! Most kéne elmenned, amíg nem késő! ~ Komolyan szédültem, de nem csak a sörtől, hanem Katalintól, aki oda is köszönt nekünk.
- Szia! – tovább vörösödök, ha ez még lehetséges, az új srác pedig még ki is használja ezt. ~ Köszi, rendes vagy, majd küldök neked viszketőátkot ajándékba, díszdobozban! ~ Ráöltöm a virtuális nyelvemet, mert a rendeset nem merem. Tudom, egy hős vagyok…
- Neked? Nem tudom ki vagy. De… csapattársak lettünk, igaz Kati? – kérdezem a barna hajú csinos csajszira nézve, talán mégsem annyira veszett a helyzet. Csak, ahogy a szemeibe néztem, majdnem elolvadtam és elég bárgyú képet is öltöttem fel, szokásom kifejezni az érzéseimet a képemen. Sajnos. Zavartan meredtem gyorsan a korsómra és újra inni kezdtem belőle. ~ Ne mellém ülj le lécci-lécci! Ott van a nagyfiú, úgyis ismered már. Sokkal jobb lenne úgy neked, naaa. ~ Kérlelem Katit magamban, mert ha mellém ül, nem lesz menekülési utam. ~ Hoppá, böffentyűűű. ~ Érkezik lentről az érzés, de gyorsan becsukom a számat. A sör felugrik a torkomon, de elég halkan szerencsére, mert időben csuktam be a számat, viszont felfújódik az arcom, mint egy hörcsögnek. Hirtelen nem is tudom, hogy mihez kezdjek, kis lyukat formázok az ajkaimnál és a lufi, amit én csináltam az arcomból, lassan leereszt. Gyorsan vigyorgok, mintha nem szégyellném, de az arcom színe, még mindig vörös. ~ Remélem azt hiszik, csak leégtem a napon. Persze leégtem… ~ Summázom, majd egy hirtelen ötlettől felpattanok és meginogok.
- Szeretnél leü… persze, hogy szeretnél. Hozok egy széket magamnak, te meg ülj le oda légyszi. – mondom Katinak, majd kérdően nézek rá. Remélem, belemegy és akkor minden szuper, mert az új szék a lehető legközelebb lesz majd a kijárathoz, én pedig azon fogok ülni. ~ Háháhá! De okos vagy Ákos! Tiéd a nap ötlete. ~ Végre valami jó dolog, csak közben a világ lassan forogni kezd, de még nem vészes. Simán elérek majd a székig.

Lotte


Ez a másik lehetetlen élethelyzet. Az első ismeretes már a két lány részéről, mikor képesek voltak összehozni azt a cica-nyuszi páros bulit. Képtelenségek tárháza. De ahogy ez az ismeretség indult, ez még hosszú életű lesz és valószínűleg ez nem az utolsó ilyen őrültködés volt részükről. Hozzátéve, hogy még ennek a napnak sincs vége, egyáltalán, igazából még csak most kezdődik el.
Helyet foglal a lánnyal szemben majd a látszatmosolyra egy kissé ráncolni kezdi a homlokát. ekkor kezd bele a lány, akit szépen végighallgat, majd ő is hallatja magát.
-    Dehogy nem fontos! Na mesélj szépen nekem, mi történt? – kezdi teljes őszinteséggel és érdeklődéssel. – Ha megbeszéltük örülhetünk, bár nem mintha én nekem menne.
Mondja majd lehajtja a fejét és fújtat egyet. Nem nagyon tud mit kezdeni magával továbbra se. Még régebben megesett, hogy betért ilyen helyre, sőt, igazából elég sokszor, és mindig megvolt mit fog csinálni, inni utána pedig mi lesz. Most a totális semmi van a fejében, és a józan esze is teljesen felmondta a szolgálatot. Talán lenne olyan ember aki észhez térítené, de az most nincs itt. ezért egészen merésszé kezd válni.
-    Tudod mit? Iszom veled, az mellett könnyebben megy.
Ezt ő maga sem gondolhatta komolyan, belül vívódik és nem is nagyon jut egyről a kettőre. ~Most mit csinálsz? Fejtsd már ki nekem, mert nem értem! Te normális vagy? Végre normálisan élsz, rendes vagy…erre betévedsz, és az első kérdésre már igennel reagálsz.~ A megrovást és beszédet követően egy félmosolyt megejt, majd rendel egy vajsört, amit hamar ki is hoznak neki. Megemeli a poharát koccintásra, majd miután ez megtörtént belekortyol. ~ Ez még segíthet is most, lássuk pozitívan a dolgokat. Egytől még nem lesz gond…~ Gondolatai közben Lottéra tekint majd egy kicsit belendítve a beszélgetést mesélni kezd.
-    Pár hét mióta találkoztunk eltelt, de hogy mennyi minden történhetett veled is addig, ezt a magam életében tapasztalom. Itt csak úgy repül az idő.
Mikor befejezi, megint iszik egy kortyot és az asztalon kezd el kopogtatni finoman, lehet, ha nem lenne itt Lotte, már hátat fordítva kivonult volna, de így mégis máshogy alakul minden. Itt már nincs „muszáj” és nincs „kell”, most lazítani fog és meg fog nyugodni.

Levendulavirágsziromcsücske <3

Endre & Áki

Nem tudom hová tenni az Endre arcára kiülő meglepettséget, de nagyon remélem, hogy hamarosan én is megtudom, mi folyik itt. Endre közben leül az asztalhoz. ~ Milyen udvarias...~ Jegyzem meg egyelőre csak magamban, mert ha józan vagyok és jókedvű, nem szokásom szóvá tenni az ilyen apróságokat, hogy egy fiú nem enged maga elé valahol, vagy történetesen leül az asztalnál egyetlen üres székre.
Endre kérdését hallva értetlenül nézek előbb rá, majd Ákosra siklik a tekintetem. Azt hittem, ő tudni fogja mire akart utalni Endre, mert ott volt a hangjában, hogy valami konkrét dologról beszél. Ákos viszont nagyon szépen kikerüli a választ. De ez a tény számomra eltörpül amellett, amit mondott. Ugyanis Endre eddigi megnyilvánulásaiból egyáltalán nem úgy tűnt, hogy most találkoznak először.
- Ákos, Ő Endre; Endre, Ő Ákos - mutatom be egymásnak a két fiút vigyorogva.
- Igaz, azt már neked is mondtam, hogy kviddicsezek, nem? - fordulok egy pillanatra Endréhez, majd újra Ákosra fókuszálok.
- Le fogjuk nyomni a Főnixeket! Ha olyan formában leszel, mint a múltkori edzésen, egy gólt se fognak dobni! - váltok át lelkesítő üzemmódba, és tartom a jobb tenyerem, hogy lepacsizzak Ákossal. A nagy lelkendezésben pedig valahogy, úgy rákoncentráltam Ákosra, hogy Endre szavai valahol eltűnnek az éterben, vagy inkább mintha száz méterről hallanám őket. Még mindig nem értem miért rákvörös Ákos, de nagyon szeretném tudni. Aztán a srác feláll, de nagyon úgy tűnik, hogy a menés már nem biztos, hogy menne neki. Nagyon úgy tűnik nekem, hogy a srác valami erősebb piát választott a kelleténél, vagy ami még elég valószínű, hogy nem bírja az alkoholt. Ettől függetlenül nagyon lovagiasan felajánlja, hogy majd ő hoz egy széket magának, én meg csak üljek le. De eszemben sincs hagyni, hogy még a végén Ákos beessen itt valamelyik asztal alá.
- Jaj, hagyjad, megoldom - intem le egy mosollyal. Elég egy fél lépéssel eltávolodnom Ákosék asztalától, hogy a legközelebbi üres széket elérjem, és Ákosé mellé húzzam, mivel az az oldal volt közelebb a szék eredeti helyéhez is. Én is leveszem a kabátomat meg a kabátomat meg a sálam, és leülök a frissen szervált székemre. Mivel Ákos amúgy is fura most nekem, nem fogom a jeleit, hogy ne üljek mellé.
- Jaj, Endre, bocsi, mit mondtál az előbb? - fordulok hozzá a vajsörömet kortyolva, mert még rémlik, hogy valamibe belekezdett, csak nem figyeltünk rá. Választ várva magamban gyorsan megállapítom, hogy mégiscsak jó ötlet volt idejönni.  

A lelkes bandának  

Katkó és Endre

- Endre, oké. Szóval ismeritek egymást. – Ez gyorsan leesett nekem, hiszen, különben nem mutatta volna be Katalin Endrét. Talán még a zöldszemű szörny is megcsillant a szememben, mintha lenne jelentősége, vagy tényleg úgy lenne, mintha járnánk és nekem féltékenységre lenne okom. Jól van, jóképű a srác, de bárkit megkaphat valószínűleg, szóval miért pont „Katkót” ha már így szólította. ~ Amúgy se lenne jövőjük, Kati biztos nem bukik az ilyen jóképű, izmos pasikra. Biztos nem. ~ Végül is ezzel le is zártam rövidre a témát, nyilvánvaló én vagyok a nyerő kettőnk közül, vagyis lennék, ha több lenne a bátorság bennem, mint egy légyben. Újabb vörösödés jönne menetrendszerűen, szerencsére már nincs hova.
- Köszi, de nem voltam olyan jó. van még mit gyakorolni. Meg a szél is fújt, szerencsém volt. – sütöm le a szemeimet, és nem teszem hozzá, hogy néha azt sem tudtam mi lesz, csak szerencsém volt. Volt olyan, hogy el akartam kapni és kicsit túlmentem a labdán, amit a fejem hárított. na, onnan két percig nem láttam, vagy ha igen, akkor kettőt, és akkor mindenki rosszul célzott, vagy fújt a szél és a nagy része mellé ment. De nem baj, majd biztosan védeni is fogok egyszer, ha lesz, aki tanítgat. Mert jó az edzés, meg nagyon jó a repkedés, de stresszhelyzetben bajban vagyok. Mint, ahogy most is kábé, nekem ez stresszhelyzet. A menekülési kísérletemet Katalin megállítja, hamarabb hoz magának egy széket és ül le mellém, mint, ahogy én kimondanám, hogy:
- Igazán hoztam volna neked. De végül is jó így is. Honnan ismeritek egymást? Katit, ha szabad becéznem téged, már láttam máskor is, meg meccseken, de téged sosem. Már ha nem csal a sejtésem és ide jársz te is Endre. – Egyikőjükről a másikukra pillantok, ahogy magyarázok, majd sikeresen kiloccsantok még egy kis sört, pedig a felét már megittam.
- Szívószállal gáz lenne? – kérdezem Endrét, mert Katalinra nem merek pillantani. Érzem a közelségét, és ez megizzaszt, mert lány nem nagyon szokott hozzám ilyen közel kerülni. Egy evaporessel felszippantom a sört, majd olyan gyorsan elteszem a pálcám, amilyen gyorsan elővettem. A baj csak az, hogy kicsit melléteszem a zsebemnek és valami puhába fúródik a hegye. Lepillantok és látom, hogy Kati lábát találtam el és gyorsan elhúzom a pálcát, majd elteszem a helyére, a saját zsebembe.
- Jaj, bocs, nem akartalak szurkálni, csak… begörbült a hegye és azért volt a dolog. Amúgy nem. – hablatyolok össze-vissza, és véletlenül belepillantok a barna szemekbe. ~ Ó, ne, nem akarom. Mi van, ha belém szeret? Majd akkor elveszi az időmet a papírhajó készítéstől? Vagy az a baj, hogy attól félek, hogy gáznak találna, egy ilyen peches srácot? Inkább ez. ~ Sóhajtok, majd újra Endrét nézem. Belekortyolok a sörbe és akkor veszem észre, hogy közben megittam az egészet.
- Várjál csak! Holnap játszunk? – pillantok Katalinra. - Biztos nem a jövő héten? Hú, a nagymamámnak lehet, hogy fáj a lába és nem tudok menni. De azért megpróbálok. – gyorsan kiült rajtam az idegesség, mert csak most váltott kettesbe az agyam és felhívta a figyelmem a beavatási meccsre. Hát, ha ott leégek, végem van. Ma már mindegy, úgy látom, sokkal rosszabb nem lehetek.
- Neked van barátnőd Endre? – terelem gyorsan el magamról a témát, lehet, hogy nem a legjobb pillanatot választottam, a témában pedig egészen biztos vagyok. De ez az ital egész jót tett a bátorságomnak, most legalább már nem félek hülyeséget mondani, pedig eddig ahhoz is bátorság kellett. Hátradőlök és nagyot nyekken a szék, amire én összerezzenek, de nem lett baj, nem törik össze.
- Nyikorog. – Nézek le a szék lábára, de bekerül a mellettem ülő lány hasonló testrésze is a látóterembe. Majd visszatérek inkább Endrére, hátha mondd valamit. Jó lenne, különben tényleg idiótának fognak nézni. Teljes joggal.

Bonnie

A tények makacs dolgok. Először összehoznak egy nyuszit meg egy cicát, aztán két szomorkás kedvű lányt a kocsmában. Kicsi az esélye ugyan az ilyen dolgoknak, de azon szerencsések közé tartoznak, akikkel megtörtént.
-Hát ha tényleg tudni akarod...-vitte le hangját, és nagy lélegzetet vége a lányra nézett.-Nem tudom említettem-e neked, hogy itt lakik velem Alex a bátyám a faluban. Valami hivatalos ügy miatt azonban haza kellett utaznia. Én ennek először örültem, aztán nagyon nagy kíváncsiságom miatt a múlt hétvégén hazautaztam. Ott olyan dolgokkal szembesültem, amikkel nem akartam, és szerintem ők sem akarták. Anyám rákos....vagyis csak volt. Belehalt, 3 napja kaptam róla hivatalos értesítést. Hazautazni azonban nem merek, mert félek, hogy nem tudnék visszajönni...-fejtette ki a történteket párás szemmel, de Bonnie tekintetét figyelve. Nem volt kíváncsi a reakcióra, most az egyszer nem. Csak jó volt ezt így elmondani valakinek, aki nem vadidegen számára. Jó, így sem annyira ismeri, de legalább ismeri, és ez a lényeg. Aztán kérdést tett fel, amire meg is kapja a választ. Így nem kell egymagában innia. Nem ezt az egyet tervezte, hanem még egy jó párat, de az még csak a kezdet.
-Az idő valóban megy. Elképesztően gyorsan. Csak van amikor ezt jobban lehet érezni, van amikor pedig nem.-megáll, és itt szünetet hagyva újra kortyol egy nagyon a sörből.-És tényleg, hogy-hogy újfent szőkeségnek lehet téged is titulálni?-fogalmazta meg elég kacifántosan kérdését, de biztos volt benne, hogy megérti majd. Jó, ő is hajszínt változtatott, de csak a kevésbé feltűnőség miatt. Most azonban, hogy lázadozni és forradalmárkodni fog életében, lehet, hogy befesteti valami extrémebb színre. Ezen gondolatok közepette húzza le az utolsó maradványokat az italából, és azonnal int is a csaposnak.
-Még egyet.-hangzik el talán kicsit alkoholista megnyilvánulása, de igazán nem érdekelte, hogy ki mit fog szólni viselkedéséhez. Csak élt, és próbált felejteni.

Fiúk

Miután gyorsan bemutattam a fiúkat egymásnak, Ákossal azonnal a kviddicsről kezdek beszélni, mivel jószerével ez az egyetlen közös témánk. Nem tudom, hogy a fiú miért van ilyen zavarban, meg miért ilyen önbizalom hiányos szegény. Nekem is szoktak szerencsétlen pillanataim lenni, ha olyan a társaság, de hát nem hinném, hogy mi Endrével rátettünk volna még egy lapáttal Ákos zavarára. Én biztos nem akartam semmi ilyesmit tenni. A kviddicset sem értem, hogy miért kell kimagyaráznia, ahhoz képest, hogy még nincs valami sok tapasztalata igenis nagyon jól játszott, és különben egész tanulékony. Vagy csak még nem ismerem őt eléggé?
Leülve az asztalhoz, próbáltam utólag helyre hozni, hogy nem figyeltünk Endére, de a fiú leintett. Már eddig is ott motoszkált bennem, hogy ez nem volt szép dolog, de Endre arckifejezését látva aztán legszívesebben elásnám magam. Amúgy sem indult a legeslegjobban az ismertségünk, és hiába, hogy a kísértetházban tett látogatás óta jóban lettünk, azért félek, hogy ez a barátság túl törékeny. Én pedig nem akarok rosszban lenni Endrével. Már épp kezdenék bele, hogy de tényleg ne durcizzon a fiú, és "bocsibocsbocsi", de Ákos közben rákérdez, hogy honnan ismerjük egymást.
- Endre bátyjának az esküvőjén találkoztunk - válaszolok a kérdésére mélyen Endre szemeibe nézek, igyekszem tekintetemmel üzenni, hogy "Bocs, hogy bunkó voltam" és hogy ha egy mód van rá ne vágjon már ilyen fancsali képet. Aztán meghagyom a lehetőséget, hogy ha szeretné, Endre részletezhesse a megismerkedésünk körülményeit. Aztán a vajsörömet iszogatva hallgatom a fiúkat, meg nézem, hogy Ákos kiönt egy adag sört. Még jó, hogy nem hozzám intézi a szívószálas a kérdését, mert is tudom, mit mondtam volna neki. Így csak elkerekedik a szemem a hallottak miatt, amit viszont csak a szemben ülő Endre láthat, és ő sem sokáig, mert igyekszem rendezni a vonásaimat, és kevésbe fennakadni Ákos kérdésén. Ami azért nagy művészet, mert eléggé viccesen fest a lelki szemeim előtt megjelenő kép, amin Ákos szívószállal issza a sört. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy lényegében megmosolygom az ötletet, de nem bírok magammal. Remélem Ákos nem veszi észre, vagy ha igen, fel vagyok készülve a mentegetőzésre, hiszen én nem akarok senkit megbántani.
Arra, hogy Ákos miképpen tünteti el a ragacsos folyadékot nem nagyon figyelek, csak az tűnik fel, hogy nem sokkal ez után valami kemény ütközik a combomnak. Felvont szemöldökkel pillantok le, és látom, hogy Ákos bökte nekem a pálcáját. Még jó, hogy a pálca teljesen jó állapotban van, mert egy ilyen felelőtlen böködéssel még akár kárt is tehetett volna bennem. Ákos zavaros magyarázatát vigyorogva hallgatom, ezért nem róhat meg senki, ez a helyzet egyszerűen vicces.
- Igen, holnap - biztosítom Ákost, aki ezek után még magyaráz valamit a nagymamája fájós lábáról. Na ez az a pont, ahol hivatalosan is megállapítom, hogy Ákos kicsit fura. Egyáltalán nincsen vele bajom, csak kicsit fura. Az időközben kiürült söröskorsó oldalán babrálok az ujjammal, csak a csapattársam kérdésére kapom fel a fejem. Kíváncsi vagyok, na. Magamtól pedig sosem szegeztem volna neki ezt a kérdést Endrének. De egy futó pillantás után újra a korsómra nézek. Nem akarok nagyon tolakodó lenni, és végképp nem szeretném, hogy Endre azt higgye, pletykasóvár vagyok, mert tényleg nem vagyok az. Csak egészséges kíváncsiság, meg baráti érdeklődés van bennem.
Ha Endre a pult felé veszi az irányt, még gyorsan megállítom, mielőtt - ha rövid időre is - kettesben hagyna minket Ákossal.
- Endree, ha szépen megkérlek, hozol nekem is forralt bort? - nézek rá csillogó szemekkel, és hajlik a kérésemre, átadok neki pár sarlót. Ha meg nem, akkor elintézem magamnak a dolgot.

Mézescsuprosanédesszívemsarka <3

Ez a nap eddig a pontig a lehető legjobban alakult minden tekintetben. Az együtt töltött idő kellemes volt. Közelebb kerültek egymáshoz és fokozták az eddig is jó összhangot. Az meg már eleve meglepő, hogy ennyire könnyeden sikerült magáról beszélnie Meggienek, hiszen nem nagyon szokott kitárulkozni a családjáról. Testvére pedig megint az a személy, akit addig nem említ, még nem érzi fontosnak a személyt, akivel beszél. De igen is az Yarista. Megkezdődött az a visszafordíthatatlan elvakulási folyamat Bonnieban, ami már mindkettőjük arcára rá van írva.
Felajánlja a segítséget, amit még, ha büszkesége meg makacssága hadakozik is kissé, örömmel tölti el. Ismerteti a szükséges dolgokat róla, majd mikor ezt megbeszélték máris nagy kutakodásba kezdenek. Érdekesen kinéző szituáció lehet ez egy külső szemlélőnek. Utoljára volt talán 6 éves, mikor hasonló szituációba került. Katonásat játszott. Végig járják, négykézláb, a bejárt útvonalat, de sehol semmi, még halvány esélyt se lát a megtalálásra. Kezd egyre jobban letörni, de keres és keres, mert nem adja fel egykönnyen. A Drága feláll, hátha úgy lát valamit, addig ő durcásan morog magában, megint, hogy lehetett ilyen balfék.
Kis idő telik el majd elsőre még csak azt hiszi, odaképzeli, de aztán tényleg megpillantja Yar kezében az ékszert.
-    Igen ez az. – Mondja hatalmas megkönnyebbüléssel, majd felsegítik őt.
Végre visszajön az a mosolyféleség is az arcára, állnak egymással szemben. Ekkor kérdezik a „jutalomról”, ami a helyhez és a helyzethez mérten a lehető legnagyobb. A nyakába borul megköszöni, majd hosszasan megcsókolja.
-    Köszönöm, nagyon-nagyon-nagyon.
Hálálkodik, ezután elengedi Yarit, aki kedvesen elhozza a kabátjaikat. Lassan felöltöznek, majd felkerül a karkötő is a helyére, Bonnie bal csuklójára. Egyetértően bólint, nem akar ma már több mini szívrohamot. HA már ilyen jól alakult minden, nem kellene kísérteni tovább a sorsukat.  Kezüket összefonja, majd elindulnak az ajtó felé.
-    Köszönöm ezt a délutánt neked.
Mondja, majd még egyszer összetapasztja ajkaikat. Kilépnek a cukrászdából és egyenesen a kastélyba indulnak vissza. Út közben még beszélgetnek egy kicsit, de Amanda gondolataiba merül.
~Összegezve a mai napot talán túl jól is alakult. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy minden ennyire simán és gördülékenyen mennyen, arról nem is beszélve, hogy ilyen hamar feloldódjak, jó hatással van rám Ő, teljes mértékben…~