Wessinger Lilla
INAKTÍV
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
|
Adam
Nem, a perverzióval önmagában valóban nincs problémája. Ez is attól függ, hogy azt miként, hogyan valósítják meg a felek, ám Christian Grey taszító jelenség volt a nő számára. Leginkább azért, mert ahogy a könyvet olvasta, könnyedén élte bele magát Anastasia szerepébe, és jól tudta, hogy ő is mindent megtenne azért az egyért, aki ilyen módon képes lenne sármjának, és személyiségének bűvkörébe vonni. Ő pedig bármennyire is elhiszi magáról, hogy képes volna ellenállni, a szíve mélyén sejti: áldott áldozat volna ő maga is, csakúgy, mint Ana Steele.
- A hangsúly szerintem is a Hogyan?-on van, de azt hiszem nekem fontos a Mit? is - mondja őszintén, a férfi felé küldve egy halovány mosolyt. Hiába huszonhét éves fiatal nő, mégsem kedveli túlzottan a mai bulizenéket, a mai szokásokat, az emberek viselkedését, és leginkább a férfiak viszonyulását a női nem iránt. Semmilyen esetben sem szeretne még egyszer tárgy lenni, mint ahogy évekkel ezelőtti kapcsolatában volt, és talán csak félreértette a mellette ülőt, de olyan érzés kerülgeti, hogy az hiába intelligens, és művelt, egy kapcsolatban nem biztos, hogy helyén kezelné a másik felet. Mosolya után elfordul, egy pillanatra eszébe ötlik Péter, akit könnyedén ereszt lassan megnyugvó gondolataiból. A csillagok ragyognak az égbolton, egészen kellemesen érzi magát, se nem fázik, se nem fél, olyannal beszélget, aki érti is, amit mond. Talán máskor is érdemes lesz az ágya helyett a sétát választani. Nem tudja hány óra, hogy mióta üldögélnek itt közösen, de ahogy beszélni kezd partnere, nem is érdekli tovább az idő.
- Ausztria - jegyzi halkan, miközben észrevétlenül, de egész testével a férfi felé fordul, térdeit a pad támlájának döntve, fejét könyöklő kezén tartva. - És miért választotta pont Bogolyfalvát? Esetleg a varázslók miatt? Vagy... az iskola vonzotta?
Nem lepődne meg az utóbbira adott helyeslő válaszon, hiszen ő maga is azért érkezett ide, hogy néhány oktatótól magánórákat vegyen, és továbbképezze magát. Rá fér, hiszen olyan keveset tud egyes tárgyakból, hogy talán már az elsősök vizsgáin sem lenne képes megfelelni. Az idegen végül elárulja születési helyét, és idejét. Lilla először csak nézi a sápadt arcot, a kéklő tekintetet, próbálja kisilabizálni, hogy az a hétszáz év mennyi akarna lenni. Sajnos, sem a hetven, sem a hét nem jó választás, így annak ellenére, hogy újra és újra visszajátssza gondolatban a férfi szavait, nem jut dűlőre. Zavartan elmosolyodik, elszakítja barnáit az idegen szemeitől, és nevetni kezd. Nem tudja dühös-e vagy szomorú, hogy a férfiak miért játszanak vele ily nagy szeretettel. Megvezetve érzi magát, amiért naiv volt és kimutatta érzékenységét. Egy újabb tanulságnak véli a helyzetet, hogy soha többé ne adja ki magát egy idegennek, akiről semmit sem tud.
- Igen, persze, én meg csillámot szóró tündér vagyok - horkant fel, majd lesajnáló, már-már dühös pillantást küld a férfi felé, hogy aztán felálljon a padról. Csüggedten rázza meg a fejét, és indul meg a macskaköves úton, majd egy pillanatra még visszafordul, feltartja mutatóujját. Valami frappánsat szeretne mondani végszónak, de nem jut eszébe semmi jó, így hát a lehető legrosszabbal hozakodik elő. - Ha maga vámpír lenne, én már nem élnék!
Szavait követően elfordul, és mérgesen sóhajtozva indul meg az korom sötétben. Micsoda egy piszok, hazug alak! Én meg egy naiv, ostoba liba vagyok!
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Lilla
A fiatal nő egészen közvetlenné lesz, immáron nem csak szavaiban, de testtartásában is végleg. Úgy ül mellettem, mintha már régen ismerne, és mintha akár a tulajdon házában üldögélnénk a kanapén egy jó tea mellett, eltársalogva az élet dolgairól.
- A mágikus közeg és a békés vidék miatt. - felelem a kérdésére. Való igaz, akármilyen helyet választhattam volna. A lehetőségeim tárháza szinte végtelen, azonban számomra legelőnyösebb a nagyvilágtól távol eső környezet. Ettől még bármikor ellátogathatok városokba, nyüzsgőbb színterekre, ám élnem a nyugalomba érdemes. Nem csak érdemes, de közelebb áll hozzám.
Miután elárulom neki koromat, először töprengést látok rajta. Talán arról gondolkodik, jól értette-e, amit hallott. Ezt követi az egyre elhatalmasodó sértettség egy téves következtetés nyomán. A lány azt hiszi, szórakozom vele. Hogy csak hülyítem, és nyilván arra gondol, az eddigiek jó része, ha csak nem az egésze hazugság volt. Kiborulása egy dühösen odavetett, szarkasztikus megjegyzésbe, majd a padról felpattanásba torkollik, végül egy tragikomikusan betaláló odamondásban tetőzik. Az egész folyamatot csaknem rezzenéstelen vonásokkal, figyelőn követem nyomon. Ha bármit tennék, ha közbe szólnék, azzal csak rontanék a helyzeten. Kell, hogy kiadhassa magából, addig mondhatnék én akármit. Hagyom hát valamivel távolabb sétálni, utána nézve, majd mielőtt kiléphetne a térről, a park fáinak út fölé hajoló lombjai alól...
- Ezt cáfolnám. - szól a közelből rekedtes, szelíd hangom, ahogy a semmiből az egyik padnál termek, amellett éppen elhalad. Mintha eddig is ott álltam volna, pedig hát az előbb még békésen ücsörögve hagyott ott a másik helyen. Fehér kezeimet magam mellett lógatva magaslok a járdaszélen, sötét tincseim kissé arcomba lógnak.
|
|
|
|
|
Wessinger Lilla
INAKTÍV
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
|
Adam
A magyarázat egyértelmű. A férfinek előnyösebb a kisvárosi élet, a kastélyt körbeölelő vidék, ahol elbujdoshat, a hegyek és a tó, ahol nyugalomra találhat. Ha igazat mondott, és valóban hétszáz évvel ezelőtt született, akkor már volt ideje bejárni a világot, tapasztalatot szerezni minden égtájról. Békére való törekvése tehát érthetőnek tűnik, ám a nő a vámpírokat sohasem kedves, szerény beszélgetőpartnernek képzelte. Lilla kirohanása nem a ténynek, hogy az idegen emberfeletti lény, hanem a hazugság lehetőségének szól. Kihasználták naivságát elegen, nem kíván még egyszer holmi eldobható játékszer lenni. Ahogy odavág a névtelennek, és hátat fordítva neki, sietős léptekkel indul haza, arra sincs ideje, hogy az estével kapcsolatos kétes gondolatainak ajtót nyisson, mert az ismerős hang furcsa közelségből érkezik. Felpillant, és amikor a járdaszélen megpillantja a vámpírt, szíve újra kapkodó verdesésbe kezd. Adrenalin szintje az egekben tetőzik, fejét ide-oda forgatja az előző pad, és a mostani között. A férfi nem hazudott neki, de valamiért akkor is kizártnak tartja, hogy vámpír legyen, hiszen azok embert ölnek! Sokat olvasott ezekről a lényekről, filmeket nézett róluk, még édesanyja is mesélt a fajról, de egyszer sem ötlött fel benne, hogy akár találkozhat is velük. Legalábbis egyikőjükkel. Belegondolva pedig, nem is igazán vágyott a találkozás pillanatára. Pár lépést hátrál, mielőtt végleg földbe gyökerezik a lába. Ujja a levegőbe fagyva mutat az emberi szemének felfoghatatlan sebességgel közlekedőre úrra, ajkai eltávolodnak egymástól, képtelen megszólalni. Csak nézi az éjszaka urát, és arról sem képes dönteni, hogy most félelem járja át testét, vagy tökéletesen nyugodt.
- Ne haragudjon meg szerény, és minden bizonnyal ostoba kérdésemért, de... én még élek? - a sokk hatása alatt tapogatni kezdi tagjait, ellenőrzi egyelőre dobogó szívét, lüktető halántékát, majd ott ahol van, leül a betonra még azelőtt, hogy elájulna. Alapvetően nem buta, sőt, évfolyam, majd iskolaelső is többször volt, ugyanakkor új, varázslatos életéhez még nem volt ideje hozzászokni. Mágikus lények, őrült, pusztító fenevadak és sohasem látott apró csodák fogják keresztezni útját ezen a környéken, melyre édesapja szigora miatt nem készülhetett fel. Tekintetével a betont nézi, feje kissé lehajtva pihen, gondolatai megüresedtek, tagjai ütemtelenül reszketnek. Nem fél. Egyenesen retteg, hogy az út másik oldalán álló vámpír kedélyesen elcsevegett vele, azelőtt, hogy a vacsorájaként - vagy reggelijeként, ki tudja ezeknek melyik mikor van- , végezze be. Ha ezt megússza, egy hétig az ágyában fog gubbasztani, pizzát rendel szénsavas üdítővel, és Bridget Jones-t olvas egész áldott nap, az Isten bizony.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Lilla
A fiatal nő szíve majd' kiugrik a helyéről. Sokkos állapothoz közelítve pislog rám rémültem, ahogy a macskaköves parkbéli út másik szélén állok, laza terpeszben, hanyag méltósággal. Rám mutat, és szólni akarna, ám egyelőre nem jön ki hang a torkán. Csak figyelem Őt, félig arcomba lógó hajjal, türelmesen. Nem lépek felé, meg sem rezzenek. Kivárok. Nem hiába. Ahogy érkezik kérdése, elmosolyodom. Kifejezésem meglepően barátságos. Csak nézem, ahogy tapogatva kezdi ellenőrizni életjeleit, és ahogy leroskad a földre. Jól teszi. Biztonságosabb ilyenkor minél közelebb a szilárd talajhoz.
- Igen. Él. - bólintok, majd szépen, komótosan a mellettem lévő pad felé fordulok, elé húzódom, és leereszkedem kovácsoltvas karfájára, szemben a reszkető, betonra pislogó lánnyal. Fehér kezeimet szétvetett combjaim közt lógatom, térdeimet még ilyen magasan ültömben is kénytelen vagyok eléggé behajlítani hosszú lábaim miatt.
- Nem akarom és nem fogom bántani. - ígérem csöndesen, rekedtes hangomon. Nem is, ez nem ígéret, hanem tényközlés. Azt pedig azért tartottam fontosnak hozzátenni, hogy nem csak nem akarom, de nem is fogom bántani, mert lehetne ugyan, hogy szándékomban nem áll bántani, mégis eluralkodnak rajtam az ösztöneim és megteszem. Viszont én túl idős, körültekintő és erős akaratú vámpír vagyok ahhoz, hogy ilyesmi megessék velem. Ráadásul emberbarát is.
- Nem kell félnie tőlem. De megértem, ha ezek után nem igényli a társaságomat. Szabadon távozhat, vagy elmehetek én. - vázolom fel az alternatívákat arra az esetre, ha nem hinne nekem, és továbbra is tartana tőle, hogy megölöm, vagy ha pusztán csak nincsen ínyére, hogy egy halhatatlan vérszívóval társalogjék.
|
|
|
|
|
Wessinger Lilla
INAKTÍV
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
|
Adam
Él. Ilyenkor egy pillanat alatt átértékeli az ember lánya az élet fogalmát. Szegeden legfeljebb a késsel rohangáló fiataloktól kellett tartania, vagy a figyelmetlen autósoktól, akik könnyedén elüthették volna bármelyik pillanatban. Akkortájt mégsem félt a haláltól, természetesnek vette anyjától kapott életét, és valamiért úgy képzelte, az örökké fog tartani. Természetesen tudta, hogy egyszer véget ér, nem lesz újabb nap, de nem gondolt rá, talán mert annyira szeretett létezni.
- Köszönöm - mondja udvariasan, reszkető karjaival saját magát ölelve. A férfi nem közelít felé, és ezt örömmel veszi, mert ha úgy tenne, a nő bizonyára elájulna. Olyan közel ültek egymáshoz, bármikor megtörténhetett volna a baj. - Jól vagyok, jól vagyok.
Bizonygatja inkább saját magát nyugtatva, mint a halhatatlan urat, aki bizonyára nem először lát ilyesfajta emberi viselkedést. Mikor minden erejét összeszedi, felnéz a pad karfájára ereszkedett idegenre.
- Ezt örömmel hallom - motyogja szelíd mosollyal, tagjai lassan elengedik a reszkető mozdulatokat. - A halálhoz még nem éltem eleget.
Szavai után hátradől a hűvös macskaköveken, úgy hallgatja a másikat. Tekintete az égboltra tapad, arcán pihen egy halvány mosoly. Némi bűntudata van azért, amiért az éjszaka folyamán már nem először lett bosszús az idegenre, de próbálja érzéseit ráfogni az újdonság varázsára. És a vámpírlét rémületére.
- Nem, nem, semmi baj! - kiált fel, és amilyen gyorsan csak képes rá, újból felül. Ezernyi kérdése akadt hirtelen az idegenhez, amit ha lehetne, még ma éjszaka feltenne neki. - Persze, ha unalmas vagyok, akkor nyugodtan menjen. Még csak nemrég ébredt fel, gondolom sok a teendője. És én is hazamehetek, van egy csomó könyvem, meg dobozokban vannak a porcelánok, és a nappali is szörnyen fest. A kertről ne is beszéljünk.
Legyint egyet, aprót nevet, aztán megigazgatja haját, felkászálódik, és ingatag léptekkel megközelíti a fiatalon is ősöreg férfit.
- Szeretnék elnézést kérni az iménti jelenetért, mint már észrevehette, elég érzékeny vagyok. Egyébként Wessinger Lillának hívnak - nyújtja bátortalanul kezét, barnáit a gyakorlatilag halott férfi tekintetébe mélyesztve. Az illem itt sem hagyja el.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Lilla
Némán figyelem, ahogy a lány lassacskán megnyugszik. Persze, nem teljesen, de rettegése szépen múlni kezd. Biztatgatja még magát egy ideig, aztán mikor felajánlom neki, hogy magára hagyom, csaknem felkiált és villámgyorsan felül. Már emberi voltához képest gyorsan. Utána pedig kedves csacsogásba kezd, keresve mindkettőnknek az indokokat arra, hogy elváljanak útjaink. Végül felkel a földről, eligazgatva magát, és egy bocsánatkérést követően bemutatkozik.
- Adam Kensington. - fogok vele kezet, hosszú, hideg ujjaimat meleg bőrére fonva, miközben felemelkedek a pad széléről, így jócskán a kis nő fölé magasodva nyurga, sötét alakommal. Úgy döntöttem, teljes névvel mutatkozom be, noha vezetéknevem utólag felvett csupán. Születésem helyét jelöli, és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy közöljem. Ez inkább mugli körökben vagy hivatalos eseményeknél fontos. Varázslók között általában nem fáradok vele, csak ha a helyzet megkívánja. Mondjuk elég sokszor megkívánja. Mint a jelen esetben. Nem akarnám a hölgyeményt még azzal is sokkolni, hogy csak egy keresztnevet dobok oda neki. Visszahúzom hűs, sápadt kezemet.
- Nem tartom unalmasnak, de meglehet, tanácsosabb volna most elköszönnünk... - nézek végig a fiatal nőn, aki az imént még a földön gubbasztott halálfélelmében. Nem sértődöm meg, ha kapva kap a felvetett gondolaton, és búcsút int. Hiába voltam tanúja már rengeteg ízben, milyen, amikor egy halandó tudomást szerez arról, mi vagyok, azonban átélni egyetlen egyszer volt csak alkalmam ilyesmit. Arról pedig egészen más emlékeim vannak. Fogalmam sem lehet hát, mi nekik a legideálisabb ilyen helyzetben. De úgy tapasztaltam, eléggé egyénfüggő. Kinek az tesz jót, ha elvonulhat tőlem, rendezni gondolatait, kinek az segít, ha marad a közelemben. A megismert ismeretlen közelében.
|
|
|
|
|
Wessinger Lilla
INAKTÍV
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
|
Adam ~ zárás♪A hideg ujjak érintésére gondolatban felszisszen, de a valóságban csak biccent, majd visszahúzza kezeit és úgy pillant fel a magas alakra. Szóval ilyen egy valamelyest élettelen test közelsége. A férfinek igaza van, ezután a téboly után, érdemesebb volna hazasietnie, és egy gőzölgő tea mellett átgondolnia a nemrég történteket. - Adam. Csak nem a bibliai eredetű Ádám után? - kérdezi nyomban, hangjában érdeklődés cseng. A vámpírra válást követően ez kissé visszatetsző, hiszen a vámpírokat hamarabb származtatják az Ördögtől, mint Istentől, és bár az idegen határozottan szelídnek tűnik, neve és lénye ellenkezőséget mutat. Habár Adam azt mondja, nem tartja unalmasnak az egész érzelemskálát felvonultató nőt, az mégis úgy érzi, hogy jobb volna elbúcsúzniuk, és talán egy másik este alkalmával folytatniuk a világirodalom boncolgatását. Akkor esetleg felteszi majd kérdéseit is, amelyek a vámpírléttel kapcsolatosan ütötték fel fejüket benne. Egyet viszont muszáj még most megkérdeznie, különben félő volna, hogy ma már egy pillanatra se hunyná le szemeit. - Csak egyetlen kérdést engedjen még meg - néz fel az idegenre, karjait keresztbe fonja mellei alatt, mutatóujját merengve alsó ajkán tartja. - Miért mondta el nekem? Mindenkivel megosztja titkát? Nem biztos abban, hogy ez az állapot titok, de nem tudja, hogyan fejezze ki magát ennél pontosabban. Nem szeretne sértő lenni - abból a kelleténél több is kijutott ennek a férfinak. Ha megkapja a választ, akkor kedvesen búcsút int a vámpírnak, mosolyra húzza száját, és lassan eltűnik a sötétségben. Egyáltalán nem álmos, valószínűleg még hajnalig befejezi a költözés maradványait, amit ezidáig csak húzott-halasztott. Finom mentateát főz, majd enged egy forró fürdőt magának, és mielőtt álomra hajtaná fejét, bejárati ajtajának mindkét zárát biztosítani fogja. Nem a most megismert felettébb szelíd Adam miatt, hanem a nála sokkal rosszabbak miatt, akik nem biztos, hogy meghagynák a nő életét.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Lilla
- Valószínűleg de, igen. - bólogatok a nevemmel kapcsolatos kérdésére. Mivel az engem befogadó katedrális lakói, Isten szolgái kereszteltek el, így valóban eléggé nyilvánvalónak tűnik, hogy bibliai eredetű a megszólításom.
Fehér, hosszú kezem visszaengedem magam mellé, és fürkészőn pislogok lefelé a lányra. Úgy látom rajta, élni fog a felvetett búcsú lehetőségével. Mielőtt azonban még udvariasan elköszönne, és magamra hagyna a fák lombjai alatt, szeretne feltenni egy kérdést. Éppen csak biccentek rá. Halljuk!
- Nem tartom titoknak. - felelem nyugodtan.
- Akkor közlöm bárkivel, mi vagyok, amikor a beszélgetés azon szakaszhoz érünk, amelynél csak tereléssel volna a színvallásom elkerülhető. Szerette volna tudni, honnan származom. Elmondtam hát, ebből pedig már egyenesen következik minden más. Persze, olyanoknak, akik nem tudnak a fajtám létezéséről, általában nem fedem fel magam. Viszont varázslók előtt nincsen okom titkolózni, vagy hazudni róla. - magyarázom el halk hangon, egyszerűen, és ahogy látom, válaszommal kielégítettem kíváncsiságát. Búcsút veszünk hát végül. Figyelem, ahogy elsétál. Úgy hiszem, lesz még szerencsénk egymáshoz. Csak most ki kell hevernie engem.
|
|
|
|
|
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
Alexa Gyorsaság, pontosság, akaraterő. Kézilabdában ez, animágiánál a gyorsaság nem. Ott a pontosság a cél, semmi más. Ha elrontok valamit, nincs az, hogy újrapróbáljam. Nincs következő lehetőség, hatvan perces játékidő, ahol a lefújás előtti harminc másodperc akár meccsfordító idő is lehet. Nem, itt egy lehetőség van, amit ha elrontok, akkor jobbik esetben nem lehetek animágus, a rosszabbik esetre meg nem akarok gondolni. Félek, ez nyilvánvaló, hiszen ez a vizsga túltesz az eddigi összes vizsgámon. Itt nagyobb hangsúly lesz a gyakorlati részen, igaz, arról fogalmam sincs, hogy elméleti lesz-e. Alexa felkészített, és ameddig várakoztam rá, addig átismételtem a tanultakat, és a lépéseket is. Elmekiürítés, koncentrálás a sikeres átalakulásra, majd külső és belső átalakulás. Elméletben könnyű, gyakorlatban viszont eléggé nehéz, az utolsó lépés pedig egyszerűen a legnehezebb. Hiszen összhangban kell lennie a kettőnek, nem mehet az egyik a másik nélkül.
Felkeltem, mikor megpillantottam a tanáromat, ám köszönés helyett egy ölelést kaptam. Éreztem benne, hogy félt, illetve aggódik is, amit teljes mértékben megértettem. Ha nekem lenne egy olyan diákom, aki animágiát tanul, és ma lenne a bejegyzésének napja, én is félteném. Szorításából kiszabadulva (melyet öleléssel viszonoztam), mosolyogva néztem rá, és egy fintort eresztettem meg, mikor hajamat igazgatta. Nem csípem, ha valaki birizgálja, de most elnézem, elvégre ez legyen a legkisebb problémám. Kérdésére sóhajtottam egyet, lehunytam a szemeimet pár pillanatra, aztán vettem egy mély levegőt.
– Röviden és tömören: mindentől. Hogy olyat kérdeznek, amire nem tudom a választ... hogy elfelejtem kiüríteni a fejem... hogy megzavarnak valamivel, amikor átalakulok... hogy beüt valami gikszer a visszaalakulásnál... Egyszóval: mindentől. –közben lehunytam a szemeimet, és azt tettem, amit Alexa kért. Elmondtam a gondokat, jobban mondva kiadtam magamból, hiszen a fejemben már nem voltak benne, mert közben ki is ürítettem azt. Elmosolyodva hallgattam, hogy a legtöbben nem is animágusok lesznek bent. Ez valamivel több önbizalmat ad, mert akkor ők nem tudnak mindenben lépésembe belekötni. Valószínű, hogy ők lesznek az elmélettel foglakozó egyének, feltéve ha lesz olyan is.
– Ott leszel velem végig, ugye? –némi félelem azért volt bennem, és nagyon reménykedtem abban, hogy Alexa mellettem marad. Ha olyan lesz, mint a gyakorlásokon, akkor pedig egyenesen szükségem is lesz rá az átalakulások után. Tény, hogy már rutin feladatnak kellene lennie, de azért egy személy előtt és egy bizottság előtt való átalakulás között jóval nagy kaliberű különbség van. Vettem egy utolsó mély levegőt még kint, és ha kell, akkor megindultam Alexával befelé, hogy letudhassam végre ezt is.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
GWENVégigsétálok a szürkületbe burkolózott lakósor utcáján, az ablakok felgyúló fényeit figyelve, belesve az otthonok esti életébe napszemüvegem takarásából. Lekanyarodom aztán két ház között, könnyű lépteimet a játszótér felé véve.
Csendes most a hely, nem rohangálnak és ugrálnak a visítozó kölykök. Noha nekik még ilyentájt is jóval több keresnivalójuk lenne itt, mint nekem. Részemről egyáltalán nem passzolok ebbe a közegbe nyurga, sötét figurámmal, de nem is akarok ilyen elvárásoknak megfelelni. Elsétálok a mászókák, csúszdák mellett, sötét lencséimen át véve szemügyre őket, mint holmi kiállítási tárgyakat egy tárlaton. Leülök aztán az egyik hintába, hosszú lábaimat szétvetve, fehér kezeimmel megfogva a feszülő láncokat magam mellett. Sápadt, Ray Ban napszemüveg fedte arcomat aztán az ég felé fordítom, megnézve magamnak, hány csillag tűnt már elő így az alkony után nem sokkal. Finoman ringatom magam a hintában.
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV
=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
|
AdamRuhaLassan sétálgat Bagolyfalva utcáin. Nézegeti a boltok és házak ablakait, ajtóit, de a legtöbb már rég bezárt vagy most készül elsötétülni. Elena most nincs vele, mert nem volt a szobában mikor, Gwen elindult. Hű társai sincsenek itt, mert ők az udvaron játszottak vagy valami mást csináltak. Főhősnőnk nem félt, hogy eltűnnek, mert volt már ilyen és pár óra múlva általában előkerülnek. Ők se féltik, hiszen tudják milyen a természete és, hogy szeret éjszaka kóvályogni. Mivel már nyár van ezért egy rövidnadrágot és egy rövid ujjú pólót visel. Ha tél van, se öltözik túl melegen, hiszen Ő nem az a fázós típus. Nagyon ritka, ha rajta kabátot vagy pulóvert látsz, mert a dzsekiket szereti. Napszemüveg is van a hajába tűzve, de, hogy minek azt Ő sem tudja. Hamarosan megérkezik a falu játszóterére. Nem szereti az ilyen dolgokat és ezt egy fintorral is jelzi, de mivel már elfáradt, és még nincs, kedve visszamenni leül az egyik hintába és gondolkozni kezd. Nemsokkal később megérkezik egy (szerinte) falubeli férfi, aki a mellette lévő hintában foglal helyet. Nem látta még itt és biztos benne, hogy nemrég érkezett. Felnéz az égre, ahonnan eső várható. Ezt a borús felhőkből állapítja meg. Nem nagy zivatarra csak egy nyári záporra, amolyan 'most jött és már megy is el' fajtájúra. Lassan a másik tagra pillant, aki csak a hintában ringatja magát lassan.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
GWEN
Úgy sejtem, a mellettem hintázó fiatal lány az iskolából való lehet. Bár csekély ideje élek itt, kiismertem már nagyjából a hely népét. Legalábbis hamar leszűröm, ki hova való, ki milyen szerepet tölt be a falu, a közösség életében. Ez a leányzó pedig nagy valószínűséggel kisdiák lehet a mágustanodában. Ahogy észlelem, hogy engem néz, nem tekintek vissza rá azonnal. Eltelik néhány hosszú pillanat, mire napszemüveg fedte, fehér ábrázatomat felé fordítom a csillagkémlelésből. Sötét lencséimen át végigmérem a szőkeséget.
- Zavarlak? - kérdezem meg egyszerűen, monoton hangon. Érdeklődésemre őszinte választ várok. Nem csodálnám, ha gondot jelentene egy ilyen fiatal lány számára, hogy egy vadidegen férfi leült mellé az esti, üres játszótéren. Kellemetlenkedni és alkalmatlankodni pedig soha nem szerettem. Úgyhogy, ha igennel felel, egyszerűen fogom magam, és tovább állok. Van nekem hova menni. Ha azonban a válasza nem, akkor egy ideig még folytatom bárgyú hintázásomat, a felhősödő eget kémlelve, aztán talán átmegyek valami másik játékszerre. Na nem mászni, meg ugrándozni. Csak valamelyest megtapasztalni, kipróbálni.
|
|
|
|
|
McKenzie R. Krise
INAKTÍV
Harcipukkancs vizsgázik
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
|
Alegria
Mostanában új hobbit talált magának, méghozzá a futást. Nem telik el nap anélkül, hogy az Yvonne háza és a kastély kapuja közötti távot meg ne tegye. Hol az erdőn át, hol csak simán. Muszáj az erejét valami másra fordítania, ha már Benjamin olyan régóta nem került elő, pedig mennyire jó volt az, amikor vele verekedett, rengeteg energiája ment el azzal, hogy ott üsse meg, ahol csak tudja. Most viszont, nem csak túl sok energiája maradt esténként, de némi plusz is rárakódott, így aztán visszatért a rendszeres edzéshez, méghozzá a futás formájában.
Ma az erdőt választotta. Hosszabb, kimerítőbb, de megéri, hiszen a madárdallam, a fák rejtélyes világa sokkal vonzóbb, mint néhány diák, akik között űzött vadként elsuhan. A faluban se néznek rá már furcsán, sőt hétköznapi jelenség lett, akinek köszönni is szokott egy-két idősebb hölgy, akik hajlott korukra való tekintettel már inkább csak kint ülnek a padon, és mindenkiről, aki elhalad, megvan a maguk véleménye, és ezt nem is rejtik véka alá, csak sosem azt mondják, aki éppen hallja, mert annyira nem bátrak.
Szóval, az erdőn át érkezik meg, a haja eddig össze volt fogva, de mostanra már kezd szétbomlani, és néhány falevél is kihullik belőle. Alig várja, hogy a házhoz érjen, lezuhanyozzon, és minden erdei emléket kimosson magából. Aztán, hogy megjutalmazza magát a mai teljesítményéért, visszasétáljon és vegyen magának egy süteményt, vagy valami sós pékárut. Nem épp a legjobb módja annak, hogy a sportolást „megünnepelje”, de hát nincs senki, aki rászólna, hogy ne tegye. Mostanában már inkább a házban lakik, a régi szobájában, mint fent a kastélyban. Tudja, hogy hamarosan el kell hagynia ezt a helyet örökre, hát már most elkezdi a leválasztódást, az önállósodást. Fájdalmas, nem egyszerű, de tudja, hogy okkal teszi, azért, hogy könnyebb legyen felülni a vonatra az utolsó év végén, ami nemsokára eljön, és elengedni a helyet.
Ezen gondolkozva fordul rá a térre, ami egy ütközéssel új, és meglepően zöldre vált arcú ismeretséget okoz. Úgy néz ki, a lány elég rosszul van, így ösztönösen ragadja meg a kezét, hogy visszakísérje a padhoz.
- Le kell hajolni, hogy a fejed szinte a két lábad között legyen. Lassan szívd be az orrodon a levegőt, egy kicsit tartsd bent, majd enged ki a szádon. Addig, amíg jobban nem leszel.
Nem biztos persze, hogy ez mindenkinél működik, de nála be szokott válni, és reméli, hogy a lány is jobban lesz, elvégre hányni senki se szeret.
|
|
|
|
|
Kilt Zoltán
INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
|
New friendLátom, hogy ír, ezért kíváncsian fürkészem, hogyan kanyarítja a betűket. Mire a mondat végére ér, látom, hogy ő is odarak egy mosolygó arcot. Elolvasom az üzenetét, majd elkezdek töprengeni. Jó lenne mindent kipróbálni, meg fogócskázni is, amit már jó rég játszottam. Bár ha azt választom, hogy próbáljunk ki mindent, fennáll az a veszély, hogy a súlyom alatt valami még eltörik. Nem tudom mennyire jó a teherbírásuk. Hm, nehéz a döntés, sokáig nem is tudok választani. Majd hirtelen bevillan a tökéletes megoldás. Hirtelen elkezdem a homokba formálni a betűket. - Mit szólnál, ha összevegyítenénk a kettőt? Bár ez kicsit veszélyes, de alkothatunk egy olyan szabályt, hogy ha a megfogandó illető elér egy játékot, akkor a fogó megáll addig, amíg az illető minimum öt percet tölt ott. Jó ötlet?Amint látom, hogy elolvassa az üzenetet és felnéz, kacsintok rá egyet. Kíváncsian várom, mit válaszol. Úgy érzem, hogy ez tényleg egy remek barátság kezdete. Ádi véleményem szerint megérdemli, hogy szerezzen barátokat a testvérén kívül is. Nagyon remélem, hogy elfogadja az ötletem, ami nekem is jól esne. Sajnos az utóbbi időben igen rendesen magam alatt voltam, mindent negatívan éltem meg. Hála pár háztársamnak és Ádinak, ezerszer jobb a közérzetem és a depresszió is nagy ívben elkerül. Majd hirtelen eszembe jutott egy gondolat, melyet megosztottam vele. - Ha szeretnéd, lehetsz a fogó! Mosolyodok el, miközben ránézek, reszketést imitálva hátrálok előle. Majd véletlen megbotlok, hanyatt esek. Szerencsémre nem ütöm meg magam, így komoly baj nélkül kezdek el nevetni. Idővel már a hasam is fáj belé, de közben még hátrálok a földön fekve is. Így alig van esélye hogy elkap. Aztán majd kiderül mennyire ügyes.
|
|
|
|
|
Kilt Zoltán
INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
|
ColettÉpp egy kellemes gondolatban vagyok, valójában már kezdem magam felett visszavenni az irányítást. Halványan érzékelek egy kedves hangot és egy félénk lányt is mintha látni vélnék. Köszön, majd bemutatkozik. Colettnek hívják, tudom meg. Igen kellemes a hangja, amolyan első látásra és hallásra szeretnivaló a lány. Csak nekem már van kialakulóban lévő kapcsolatom. - Szia! Zoli vagyok.Köszönök, majd mutatkozok be barátságosan. Most jól esik a társaság, nem zavar senki. Sőt, nem is baj, hogy idejött és szóba elegyedett velem, mert ha nem tette volna, nehezen tértem volna magamhoz. Majd elkezdem méregetni a partnerem. Na nem azért mert bántani szeretném, hanem, hogy megállapítsam, melyik házba is való. - Ha jól tippelek, akkor te Eridonos vagy?Kérdezem, bár a hangom magam fülének csengett inkább remegő kérdésnek, mintsem határozottnak. Remélem nem vette észre, bár ha mégis nincs ezzel gond, mert nem mindig vagyok annyira határozott, hogy első nekifutásra eltaláljak bármit is. Majd gyorsan megrázom a fejem és hellyel kínálom a lányt, elvégre sokkal egyszerűbb úgy beszélgetni, ha mindkét fél ül. Bízom benne, hogy elfogadja és leül mellém.
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
Mínea.ruhaÚjabb hét próbákkal, kialvatlansággal és egy zárókoncerttel. Ezúttal nem a fővárosban, hanem Sopronban. Itt a nyár, jönnek a fesztiválok. Amilyen szerencsések, kettőn is részt vehetnek; Chuck már most előre látja, hogy mekkora buli lesz. De ugorjunk egy vissza egy pillanatra Sopronba. Ahogy elkezdődött a hét, már útnak is indult, találkozott a többiekkel és el is kezdődtek a próbák. Nem volt olyan rossz, mint legutóbb, mert a mostani próbateremben volt légkondi. A saját dobján meg végül is mindegy, hogy hol játszik, de azért jól esett neki a szellő. No meg a plusz ventillátor közvetlen az arca mellett. A fárasztó, majdnem egész napos próbák után elérkezett a koncert napja. Rövid beállás, hangtechnika, és a dallista kiragasztása a színpadra. Utána egy kis üdítő, aztán már azon kapta magát, hogy a dobnál ül és szolgáltatja a zene gerincét, legfőbb alapanyagát. Összesítve, pozitív élmények, szétzúzták a helyet. Az este végigbulizása után másnap igencsak rossz volt az egész cuccával útnak indulni a faluba, a lakására. Úgy érezte magát, mint valami munkás, aki túlórázott. Teljes fáradtság, kimerültség, darabos, fájdalmas mozgás... Hazaérve gyorsan lezuhanyozott és le is feküdt aludni. Körül-belül fél napot aludt, aztán amikor felkelt úgy érezte magát, mint aki újraszületett. Ha már visszajött, akkor csinálni is kéne valamit. Az órájára pillantva a földön megállapítja, hogy már este kilenc óra van. Nyújtózkodik egy jó nagyot, aztán felöltözik, kajál valamit, fogmosás közben meg kitalálja, hogy lelátogat a játszótérre. Annyira gyengének érzi most magát, hogy már tudja, nem fog edzeni. Ezt a mai napot úgy hagyja ki, ahogy van. Érdekes, mert rengeteget aludt, kipihentnek érzi magát, viszont érzi, hogy a gyakorlatok közül pár hanyag ismétlésnél többet biztosan nem tudna megcsinálni. Azért nem próbálja ki, ismeri már ennyire magát. Kilép a bejárati ajtón, majd el is indul úti célja felé. Igazán jó érzés tölti el, amikor mélyet szippanthat a friss levegőből. Ezzel egy időben észreveszi, hogy nem sikerült az időjárásnak megfelelően felöltözni. Kezd kicsit hűvös lenni, hiányozni fog majd neki az a pulóver. De természetesen nem fordul érte vissza, ahhoz lusta. Inkább zsebre dugott kézzel sétálgat az előtte lévő járdát bámulva, néha fel-fel pillantva, nehogy beleszaladjon valamibe, vagy valakibe. Egy idő után kiveszi kezeit a zsebéből, majd kicsit megrázza szétvarrt karjait, hátha felmelegszenek, de csalódnia kell. Annyira nem érinti mélyen a dolog, nem fog túl nagy traumát okozni neki. A lényeg, hogy megérkezik a játszótérre, ahol már elég mostohák a fényviszonyok. Megáll egy pillanatra feltérképezni a terepet: Igen, úgy tűnik, hogy egyedül van. Nem meglepő ebben az órában, de ezt inkább megtartja magának. Elfoglalja a szokásos helyét, a kétszemélyes hinta bal oldali részét, majd elkezd gondolkodni azon, hogy mihez is fog kezdeni magával. Diákkorában elég sokat járt erre kiszellőztetni a fejét, vagy ha éppen egyedüllétre vágyott és már bőven takarodó idő volt. El kellene kezdenie dolgozni, vagy valami elfoglaltságot találni, mert elég egyhangúak a napjai újabban. Ha nem talál ki semmit, fel fogja adni végre azt a magántanáros hirdetést, amin már gondolkodott. Nincs szüksége nagyon a pénzre, mert igazából abból van neki a legtöbb. Változás kell. Minél hamarabb.
|
|
|
|
|
Saragob Kíra
INAKTÍV
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
|
Adam Végtagjait szétvetve fekszik a kellemesen hűvös fűben és bámulja a csillagokat. Akár még azt is gondolhatnánk, hogy az univerzum titkait próbálja kifürkészni, vagy az élet nagy dolgain jár az agya. Mert lenne min gondolkodnia. Például úgy az egész életén. Csakhogy ő teljesen elégedett az életével. Elvégre minden megoldódik lassan körülötte. Házat ugyan nem sikerült foglalni magának, de "talált" magának egy mágus sátrat. Már amennyire a "talál" szó megfelel arra az esetre, ha az ember egy idegen ház garázsában lel rá valamire. Mentségére legyen mondva, hogy a sátor már szemmel láthatóan évek vagy évtizedek óta használaton kívül volt, poros, ütött-kopott, múltszázadi darabról beszélünk. Szerencsére a konzervek, amiket szintén talált a garázsban a sátornál jóval frissebbek.
Most ez a sátor teljes pompájában terpeszkedik a fekvő Kíra mellett a játszótér kellős közepén. Itt érte az éjszaka, neki pedig esze ágában sem volt alkalmasabb helyet keresni a sátor felállításához. Itt is tökéletesen elfér. Azon kívül pedig a hajnal első sugarainál úgyis felkel és lebontja. Igazság szerint nagyon élvezi, hogy minden este máshol alhat. Az ugyan kissé felbosszantotta, hogy Bogolyfalván nincs közmunkaprogram. Soha életében nem volt állásinterjún, márpedig ha az előkészítőben akar dolgozni, mert a papírja meg van róla, hogy tanár, akkor bizony hamarosan át kell esnie ezen a kellemetlen procedúrán. Erre azonban nemes egyszerűséggel nem gondol. Főleg mivel ma teljesen véletlenül egy alternatív pénzszerzési lehetőséget. Kezébe akadt ugyanis egy plakát a Bogolyfalvi tehetségkutatóról, és szinte azonnal eldöntötte, hogy ott a helye. Meg fogja nyerni. Hihetetlenül lelkesedett a saját ötletéért, egészen addig, míg rá nem jött, hogy valójában nem is tehetséges semmiben. Legalábbis halványlila gőze sem volt, miféle produkcióval kellene kiállnia. A nap további részét az ezen való morfondírozással töltötte. Sikertelenül.
Mostanra elfáradt. Fekszik, bámulja a csillagokat, jobb kezében az összegyűrődött szórólapot markolássza. A gondolatai nem hagyják aludni, és egyébként is csak végszükségben mászik be a sátorba, mert még nem sikerült kiszellőztetnie belőle a dögszagot. Sok mindenre gondolt már, énekre, táncra, távolba köpésre, de egyikben sem érezte, hogy igazán kiemelkedő lenne.
Lelkes fény gyullad a szemében, ahogy új ötlete támad. Helyezkedik, a füle mellé teszi a tenyerét, könyökei az ég felé merednek, felhúzza a térdét és megpróbálja kinyomni magát hídba. Erőlködését végül siker koronázza, bár a mutatványa nem érdemli meg a "híd" megnevezést, nem is tart sokáig, kicsúsznak alóla a kezei és Kíra nyekkenve esik vissza földre.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
KÍRAKellemes az este. Tökéletes időpont rá, hogy megejtsem a bevásárlást otthonra. Ilyet is ritkán csinálok. Nálam a készletek feltöltése annyit tesz, hogy felkeresek egy kórházat, lefizetem, akit le kell, és elhozok pár adag vért a fémtermosztátjaimban. Ezek persze nem sima termoszok, hanem egészen speciálisak. Alapvetően mugli gyártmányok, ám én alkalmaztattam rajtuk egy mágikus eljárást, amitől még hatékonyabbá lettek. Tartósítják tartalmukat, megőrzik a betöltéskor rájuk jellemző állagot, hőfokot, minőséget. Elvileg persze egy idő után módosul a tárolt folyadékok szerkezete, azonban annyi ideig még soha nem halogattam a fogyasztásukat, hogy ez kiderült volna. A bevásárlásomat a falu pubjában ejtem meg. Nem mintha azt erre találták volna ki, csakhogy én lebeszéltem az egyik alkalmazottal, hogy szerezzen be nekem egyet, s mást, én pedig eljövök érte. Nem szándékozom persze majd mindig így eljárulni azokért a holmikért, amikre szükségem van. A tapasztalatom az, hogy pár hónap alatt sikerül kialakítanom olyan ismeretségeket, hogy házhoz jöjjön, ami kell. Most egyelőre azonban még nem ez van. Amint tehát beszereztem, amiért jöttem, indulok vissza a házamhoz. Elég bizarr látványt nyújthatok napszemüveget viselő, sötét kabátos, fekete farmeros, bakancsos, nyurga, sápatag alakommal, amint kezeimben két, zsák anyagú szatyorfélét lógatva ballagok hosszú lépteimmel a kis falu utcáin. A csomagok konzerveket, rágcsálnivalókat, teafüveket és hasonlóan hosszan elálló, emberi fogyasztásra alkalmas holmikat rejtenek, tekintettel arra, huzamos időn belül hány olyan illető járt a házamban, akinek igénye lett volna erre. Lelassítok és végül megállok, ahogy ismerős illatra leszek figyelmes. Irányába fordítom arcom, és felé indulok, mígnem kilyukadok a játszótéren, megpillantva azt a bizonyos lökött, csavargó leányzót, Kírát egy sátor mellett. De mégis mit csinál ott a földön? Összevont szemöldökkel pislogok felé, miközben a cuccaimat lerakom egy padra. Á, látom már, felmegy hídba. Azonban nem sokáig áll az a szegény híd. Érdeklődve fürkészem a szerencsétlenkedését, aztán odalépdelek hozzá, és megállok fölötte. - A ma esti szállása? - kúszik bele rekedtes hangom az éjszakába, kérdésemet bármi nemű üdvözlet nélkül szegezve a lánynak, miközben sátrára tekintek sötét lencséim mögül. (x)
|
|
|
|
|
Saragob Kíra
INAKTÍV
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
|
Adam Reflexszerűen összerándul és picit felemelkedik hasizomból, amikor a látóterében egy nyurga alak sötét sziluettje bukkan fel váratlanul. Nem volt közönségre készülve. Mire odafordítja a fejét, Adam már fölötte áll.
- Igen, ez az - pillant büszkén a sátor felé, és megnyugszik, hogy csak egy vámpír néz le rá, és senki nem a szupertitkos produkcióját akarta kifigyelni. De azért mégiscsak az történt, hogy Adam akarva-akaratlan tanúja lett Kíra talajtorna tudása bemutatójának, ez pedig végeredményben eléggé zavarja a lányt. Az előadás egyelőre kezdetleges szakaszban van, még sokat kell gyakorolnia, vagy egy teljesen más irányvonalon keresni magában a tehetséget. Egyszóval félreértésekre adhat okot a látvány, a félreértéseket pedig utálja. Egyébként pedig ki tudja, mit akar kezdeni ezzel az igen értékes információval a férfi? Ez a kérdés felettébb aggasztja Kírát. És igen, talán egy icipicit zavarba is jött, hogy meglátták szerencsétlenkedni. Míg többnyire egyszerűen nem foglalkozik az őt körülvevőkkel, néha kifejezetten önérzetes és sértődékeny tud lenni, attól függetlenül, hogy van-e rá valós oka. Vélt okot ugyanis bármikor kreál magának. Most Adam rossz időzítése elég hozzá, hogy felkavarja az érzelemvilágát.
Felpattan a földről, alig egy fél méterre áll Adamtől, elszántan felszegi a fejét - muszáj is neki, hisz a férfi nagyjából húsz centivel magasabb nála -, szigorúan csücsöríti az ajkait, és összességében igyekszik fenyegető testtartást felvenni. Ami azonban inkább komikusra sikerül, figyelembe véve, hogy kócos hajába valami gaz akadt, leggingst és egy bő, krémszínű pólót visel, ami lecsúszott a fél válláról, csapzott megjelenését pedig meztelen lábfeje teszi teljessé.
- Először is, vedd le szemüveget, éjszaka van és idegesít, hogy nem látom, hogy hová nézel - tart egy pillanatnyi szünetet, aztán attól függetlenül, hogy teljesítésre kerül-e a kelleténél kicsit erélyesebb kérése, harciasan folytatja.
- Eszedbe se jusson bárkinek elmondani, amit láttál. Ez titkos. Nem szép dolog, hogy így leselkedsz! És most mondd meg mennyire vagyok reménytelen eset! - motiváció gyanánt amennyire egy összetekeredett pergamenlappal lehet, hasba szúrja Adam-et a tehetségkutatós szórólappal.
- Ja... és...tegeződhetnénk - teszi még hozzá jóval nyugodtabban, kissé tétován, elgondolkodva, miközben egy lépést hátrál.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
KÍRA
Valamivel felbosszanthattam a barna leányzót, hiszen eleinte bár büszkén ismeri el, hogy a sátor, amit szemlélek, valóban az alvóhelye, azonban csakhamar talpra szökken, és fenyegetőnek szánt tartást vesz fel, pávaként fújva fel magát, csinos vonásait megkeményítve. Mielőtt viszont még elárulná nekem, mi háborította fel ennyire, rendre utasít engem. Felszólít rá, hogy vegyem le a szemüvegemet. Rezzenéstelenül pislogok le rá továbbra is, sötét lencséim mögül, hosszú karjaimat magam mellett lógatva, várván a folytatást. Nem kell sokat várnom. Habár, meg kell valljam, nem sok minden tisztázódik számomra ettől. Mit ne mondjak el senkinek? Hogy a játszótéren csövezik? Hirtelen nem tudok másra gondolni, hiszen... mi mást lestem volna ki? Mellesleg nem is leselkedtem, hanem csak idejöttem és megnéztem Őt. Vagy ez kimeríti vajon a leselkedés fogalmát?
Fekete póló fedte, lapos hasamat megböködi egy papírtekerccsel, fenyegető szavait alátámasztandó. Meg se rezzennek erre, viszont lenézek oda, és miközben tegeződést javasol, egyszerűen kikapom a kezéből a hirdetést. Mozdulatom olyan gyors, hogy Kíra talán még fel sem fogja, hogy nincs már markában a szórólap, mikor én már kihajtogatva szemlélem azt.
- Bogolyfalva Csillaga... - olvasom fel csöndesen a tehetségkutató címét.
- Indulsz rajta? - használok máris tegező formát, napszemüveges arcomat a lányra emelve a papírról, miközben azt visszanyújtom neki. A kép pedig ekkor áll össze. Nem attól félt, hogy a lakóhelyét lestem ki, hanem attól, hogy a produkcióját a gyakorló folyamatában. Az a hídba felmenés az akart lenni. Arról kérdezte tehát a véleményemet. Nyilván valami torna-, vagy kortárstánc bemutatóra készül. Leveszem a napszemüvegem, és kabátom belső zsebébe csúsztatom. Az se baj, ha úgy hiszi, a parancsának teszek eleget ezzel. Végigtekintek a csapzott külsejű leányzón
- Senkinek nem mondom el. - ígérem meg rekedtes hangomon.
- Pontosan... miben mennyire vagy reménytelen eset? - vonom össze sötét szemöldökömet, megpróbálván kideríteni, jó-e az elméletem arról, hogy a próbája közben zavartam meg Őt. És ha jó az elméletem, mégis milyen próba volt az. Míg a válaszát várom, szépen odasétálok a közeli padhoz, és leereszkedem rá, hosszú lábaimat hanyagul szétvetve. A holmijaim egy másik padon hevernek, ott a játszótér szélén. De cseppet sem izgulok amiatt, hogy bárki szemet vetne rájuk. Nem mintha ne volna kívánatos két, telepakolt vászonszatyor, de nem lesznek sokáig azok, ha az őket eltulajdonítani vágyó rájön, kitől akarja őket eltulajdonítani.
|
|
|
|
|
Saragob Kíra
INAKTÍV
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
|
Adam Kíra nem nagyon zavartatja magát amiatt, hogy az indulatos viselkedése és a szavai is indokolatlannak tűnhetnek, bárki számára, aki...nos, aki nem ő. Egész életében magyarázkodhatna, ha nem lenne mestere a zavart pislogások, és teljesítetlenül maradt kérések elviselésének. Valójában ő sem viszi komolyan saját magát az esetek többségében, egyszerűen csak nem tudja kontrollálni a feltörő érzelmeit és gondolatait, ezért viselkedik sokszor gyerekesen és kiszámíthatatlanul, és folytatja aztán a beszélgetést úgy, mintha mi sem történt volna. Most sem tart sokáig a felindultsága, mire eljut a tudatáig, hogy menet közben letegezte Adamet, már elpárolog a bosszúsága. Legalábbis ami a leskelődést érinti.
- Héj! - kiált fel ebbe a három hangba sűrítve meglepődöttségét - amit még sűrű pislogással is jelez - , bosszúságát, felháborodását és enyhe sértődöttségét, amiért így lekezelték. Ökölbe szorítja üresen maradt markát és szúrós szemmel néz Adamre, aki már épp visszanyújtaná neki a szórólapot.
- Most már tartsd meg - közli sértődötten és nem veszi át a felé nyújtott pergament. A kérdésre azonban nem ad azonnal választ, már csak dacból sem, meg azért sem, mert igazából még nem jelentkezett. Szeretne indulni a tehetségkutatón, csak előbb meg kellene találni a tehetségét. Közben mégiscsak lekerül Adam orráról a napszemüveg, amit Kíra elégedetten nyugtáz. Ezzel ugyan még nem, a titoktartásra tett ígéretével Adamnek sikerül nyugalmasabb vizekre evezni. Kíra belátja, hogy értelmetlen lenne titkolózni Adam előtt a tehetségkutatót illetően.
- Szóval igen, szeretnék indulni rajta, tök jól hangzik. - kezd bele lelkesen, kissé elbambulva követve Adamet a tekintetével, ahogy odasétál egy padhoz.
- Csak még nem igazán tudom, mivel kellene neveznem. Most valami gimnasztikai dologra gondoltam...És hát például mennyire vagyok béna ebben... - az "ehhez", ami tervei szerint egy gyorsan tökéletesen kivitelezett cigánykerék, nagy lendületet vesz. Úgy méri föl, hogy van hozzá elég tér, messze van még a hinta állvány masszív fa oszlopa és egyébként is elfér mellette. El is férne, ha egyenes vonalban sikerülne kivitelezni a gyakorlatot, azonban menet közben valahogy elfordul a tengelye körül. Nyilván nem segített az irányításban a kissé göröngyös talaj meg a szemébe lógó lobonca sem. Elesni ugyan nem esik el, de olyan szerencsétlenül érkezik, hogy beveri a nagylábujját az oszlopba.
- Aucs - azonnal felhúzza a lábát és ugrál egy sort fél lábon és morzsolgatja a lábujját. - Azt hiszem valami mást kell kitalálnom. - sóhajt fel. Már egyáltalán nem zavarja, hogy a férfi megint látta szerencsétlenkedni.
- És, egyébként mit csináltál erre? Minden este csak úgy kóricálsz? - a látszat ellenére mégsem teljesen csak saját magával van elfoglalva.
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV
=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
|
Miután a férfi leül, a hintára percekig néma csöndben ülnek, végül Ő töri meg a csöndet. Ráemeli a fejét amolyan 'örülj, hogy rád nézek haver' módjára, de nem így van. Nem szeret új emberekkel ismerkedni, de, ha csak beszélgetnek, és nem barátkoznak össze akkor szívesen társalog emberekkel. - Nem, nem zavar. A nevem Gwen Laura Kimiko Jones. És magát, hogy hívják - most lehet mondani, hogy felelőtlen, mert idegen emberekkel áll szóba és mondja meg nekik a nevét, de Gwen nem fél semmitől. Volt már olyan, hogy megpróbálták elrabolni, de még egyszer sem sikerült. Ha valami baj történne, akkor előkapja a pálcáját és a másik tagra küld egy sóbálványátkot. Ha viszont ez nem jön be, akkor a kutyái megvédik. Persze azoknak ott kell lenniük a tett helyszínén, és most nincsenek sehol. Vagyis az ágyikójukban alszanak nyugodtan. Legalábbis a lány azt hiszi - Még nem láttam a faluban. Honnan tetszett jönni?
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
KÍRA
Remek. Lett egy szórólapom. Pedig a frásznek kell ez a papírdarab. Na mindegy. Összehajtom, dzsekim belső zsebébe teszem, és megyek a padhoz. Különben nem tudom, mit van a csajszi felháborodva, amikor Ő állt neki böködni engem azzal a hülye pergamennel. Nem tanították meg neki, hogy vámpírokat nem szúrkálunk összetekert szóróanyagokkal, meg úgy egyáltalán semmivel?
Kíra persze szokásához híven hamar megnyugszik ismét. Egyébként sem izgattam volna magam a feldúltságán, természetét ismerve azonban végképp nem teszem. Tökéletes hangulatingadozásai vannak. Mire az egyikkel törődni kezdenék, máris jön a másik. Így az imént még vérig volt sértve, most meg már a torna tudományát mutogatja nekem.
Az a helyzet, hogy én már akkor látom, hogy ez így nem lesz jó, amikor nekikezd annak a cigánykeréknek, de az is nyilvánvaló, hogy nagy baja nem fog esni, így hagyom végigvinni a gyakorlatot. Legalább tanul a saját hibájából, és arra a felismerésre jut, hogy mást kell kitalálnia. Nem mintha egyetlen elrontott gyakorlat után így el kéne csüggedni, de tény, ami tény, a tehetségkutató túl közeli időpontban van, addig nem fogja a tökélyre fejleszteni gimnasztikai képességeit.
Fogaimat finoman összeszorítva fejezem ki együttérzésem a leányzó fájó nagylábujja miatt, noha persze nekem nagyon-nagyon régen fájt már úgy bármim, mint egy embernek. Apropó halandók...
- Bevásároltam otthonra néhány ennivalót nektek. - felelem, vállam fölött lazán hátramutatva hüvelykujjammal a két lerakott szatyromra. A "nektek" alatt természetesen nem pont Kírát meg az adandó társaságát értem, hanem Kíra fajtáját, tehát bármilyen hozzám betérő embert. Így Kírát is, persze.
- Jut eszembe... - vonom össze szemöldökömet, ahogy bevillan valami, amin a minap gondolkoztam el, éppen az ételkészletek feltöltésének kapcsán. Végigmérem kicsit a barna leányzót, aztán ismét a szemébe nézek.
- Keresek valakit, aki néha napján beszerezne nekem egyet, s mást. Persze, megfizetném. - bólintok, ahogy elé tárom, kire lenne szükségem. Nem mondanám alkalmazottnak, csak valakinek, aki közre jár az érdekemben, megvesz nekem bizonyos holmikat, amiket vagy nehéz volna az ébrenlétem idején, éjjel magamévá tennem, vagy olyan helyen találhatóak, ahová én nem annyira szívesen megyek. Mert mondjuk nincsen éppen kedvem hozzá. Az utolsó lakhelyeim mindegyikén volt egy-két ember, akire rábíztam ilyen feladatokat. Nekik is jó, nekem is.
- Tudnál ajánlani valakit? - emelem meg sötét szemöldökömet, figyelve Kíra kifejezését, és bár semmim nem árulkodik erről, azért valahogy remélem, hogy esetleg Ő maga vállalkozik erre.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
GWEN
A szőke leányzó nem tűnik rémültnek, sem olyannak, mint aki kellemetlenül érezné magát a jelenlétemtől, vagy attól, hogy megszólítottam. Ezt felelete megerősíti. Nem zavarom Őt. Még be is mutatkozik.
- Szép hosszú név... - állapítom meg egyenletes hangon.
- Adam Kensington. - közlöm a sajátomat, jelentős angol akcentussal. Míg az idegen nyelvek szavait egész korrektül ejtem, és kevéssé tetten érhető származásom, addig anyanyelvem szavaiban nem korlátozom britségemet.
- Ausztriából költöztem ide nemrég. De Londonban születtem. - felelem az udvarias érdeklődésre, közben elcsigázva hintáztatva magam tovább, kapaszkodva fehér kezeimmel a láncokba. A nemrég különben egy bő hónapot jelent. Szóval nem a napokban érkeztem, csak éppen most kezdtem eljárni a környéken. Ezidáig a házamban pakolásztam. Azt mondják, minden rendben van, ha a rend bent van. Valahogy szokásommá vált, hogy bárhova költözöm, először a házamat hozom arra a szintre, hogy igazán otthonosan érezzem magam benne, és csak utána teszem magamévá a környező vidéket is.
- Te? - kérdezek vissza, sötét szemöldökömet kiemelve napszemüvegem kerete fölött. Mármint nem csak arra gondolok, hol született, vagy honnan jött, hanem, hogy itt mióta van és hol. Tényleg a tanodába jár, mint gondolom?
|
|
|
|
|
Saragob Kíra
INAKTÍV
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
|
Adam Egy fájós lábujj ugyan még nem ok a végső elkeseredésre, Kíra azonban nem kifejezetten kitartó típus, nagyon könnyen elterelődik a figyelme. Nehéz vele emiatt hosszasabban beszélgetni egy adott témáról. Egy képzeletbeli mozdulattal most is könnyedén dobja sutba a hisztit és a tehetségkutató körüli gondolatait. Majd visszatér rájuk, hiszen attól függetlenül, hogy egyelőre nem találta ki, milyen előadással jelentkezzen, még nem mondott le róla, hogy ő lesz Bogolyfalva csillaga. Közben abbahagyja a lába fájlalását, amiből egyébként egész gyorsan ki is megy a fájdalom, hiszen nem szenvedett olyan komoly sérülést, és lazán nekitámaszkodik a hinta tartóoszlopának, onnan figyeli Adamet, meg a másik padon lévő szatyrait, amelyek felé mutat.
- Nekünk? Szóval te valójában mindenféle embereket csábítasz a házadba, huh? - színpadias gesztusokkal érzékelteti, mennyire el van hűlve a saját légből kapott feltételezésén. Ami eredendően abból fakad, hogy Kírának tényleg nem fordult meg a fejében, hogy Adamnek vendégei lehetnének. Persze, csak rajta kívül, hisz őt nem kell csábítgatni.
Kíváncsian csillan fel a szeme, mikor a férfi átveszi a beszélgetés irányítását, és ösztönösen fonja karba a kezét a melle alatt, ahogy észreveszi, hogy Adam pillantása végigvándorol rajta. Aztán amikor meghallja, hogy miről van szó, meglepetésében le is engedi a karját.
- Neked... szükséged van valakinek a segítségre? Léteznek dolgok, amikre szükséged van és nem tudod őket megszerezni? - ezen teljesen elképed, a kérdései nem is konkrétan Adamre, hanem általánosságban a vámpírokra vonatkoznak. Kíváncsian tekint a férfire. Most jön rá, hogy talánaz ő fejében élő kép Adamről nagyon-nagyon messze áll a valóságtól.
- És egyszerűen miért nem csak- ~rákényszerítesz valakit, arra, hogy megtegye, amit akarsz?~ a mondat második felét viszont nem mondja ki hangosan, mert gondolatban már előrébb jár, és nem akarja ezzel a feltételezésével megbántani a férfit. Elvégre abból kiindulva, hogy úriember módjára pohárból issza a vért, Kíra feltételezi egyéb szükségletei kielégítésében sem folyamodva barbár módszerekhez. Hiszen sok esetben a pénz ígérete felér egy igézéssel. Kíra szája sarkában aprócska mosoly jelenik meg, vonzza Adam ajánlata, iszonyatosan kíváncsi, mi minden kellhet a férfinek, kifejezetten tetszik neki az elképzelés, aztán kirázza a hideg. Déjà vu-je van.
- Én...nem - leszegi a fejét, a talajt bámulja. Elkezd azon ügyeskedni, hogy a lábujjaival tépdesse a fűszálakat. Ki akarja zárni a feltörekvő emlékfoszlányokat.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
KÍRA
- Nem kell csábítani, jöttök Ti magatoktól. - felelem kissé száj elhúzva, színpadias feltételezésére, amit bár kérdőn ejt meg, olybá tűnik, teljesen elkönyvelte magában, hogy én mindenféle ajánlatokkal kecsegtetek egyeseket, esetleg kincseket szórok el a házamig vezető úton, hogy odacsalogassam a népeket. Különben a mondatomhoz mellékelt fintorom nem Kíra házamban való felbukkanásának szólt, még csak nem is a bajba jutott sellőlány esetének. Nem azoknak a látogatásoknak, amelyek már végbementek, hanem azoknak, amik statisztikailag még rám várnak. Az egyik vendég bevonzza a másikat, ez ilyen egyszerű. Tapasztalatból tudom. Egyes lakhelyeimen éveket éltem le anélkül, hogy akárki a lábát betette volna, míg másutt meglehetősen közkedvelt házigazdának számítottam. Mindig ahogy alakult. Noha jobban szeretem az alapvető magányt, amelyet még a társasági időszakaimban is rendre biztosítok magamnak.
- Nincsen rá feltétlenül szükségem. Bármit megszerezhetnék magam, de... szeretem olyanokra bízni, akiknek ez jóval hétköznapibb feladat, és akik szívesen elvállalják. - magyarázom meg a leányzónak, nem áltatva semmivel. Elhitethetném Vele, hogy életbevágó ez a munka, hogy létezni sem tudok egy efféle segéderő nélkül, azonban ez hatalmas ámítás volna. Olyasmikkel pedig nem élek. Szeretem, ha mindenki tudja a helyét és szerepét. Persze, attól még, hogy nem létfeltétel, igenis fontos. Nekem az. Nagyban hozzájárul a közérzetem szinten tartásához. Igen, lehet nekem még ennél rosszabb közérzetem is.
A hinta oszlopánál támasztó leányzó félbehagy egy kérdést, azonban pontosan tudom, hogyan akarta folytatni. Arra kíváncsi, miért nem alkalmazok delejezést, vagy bármilyen más kényszerítőeszközt, ha egyszer hatalmamban áll. Nos... néha végső esetben megteszem. Csináltam már ilyesmit, nem egyszer. Hogy büszke vagyok-e rá? Nincsenek érzéseim ezzel kapcsolatban. Élek vele, ha szükségét érzem és ennyi. De tény, jobban szeretek előbb minden más lehetőséget körbejárni.
Kíra mosolyán egyértelműen úgy látom, mintha pillanatok kérdése lenne, hogy lecsapjon az ajánlatra, ám hirtelen... nemet mond. Kijelenti, még csak nem is tud olyat, aki alkalmas volna a feladatra. Karjaimat kényelmesen a pad háttámlájára dobva tartom, és lógatom le róla hosszú, fehér kezeimet, ahogy laza, széles terpeszemben ülök, újfent végigpillantva a leányzón a válasza közben.
- Oh... - adom ki a sajnálat apró, rezignált hangját a felelet nyomán, a földre pillantva, aztán ismét Kírára szegezve eleven, mégis sápatag fényű, kék szemeimet. Mi lelte Őt vajon? Miért lépett vissza, mikor úgy tűnt, kapva-kap az alkalmon, és lelkesen jelentkezik Ő maga?
- Valami baj van? - kérdezem lágy, figyelmes hangon, kissé lehajtva fejem, és oldalra biccentve, így fürkészve a fűszálakkal bíbelődő lányt, szemöldököm összevonva kissé.
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV
=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
|
A nevemet ízlelgeti, de csak annyit mond, hogy hosszú. Nem kritizálja a nevemet, aminek örülök, mert nem szeretem, ha azzal viccelődnek. Az unokanővérem "becézett" mindenféle hülye névvel, amit én utáltam, de Ő és a barátnői rengeteget rohogtek rajta. - Igen tudom. Anyáék választották - válaszolom halkan. Ő is elárulja a sajátját és az akcentusából kiszűröm, hogy angol. Jártam már ott, vagyis pár évig ott is laktam. Aztán el kellett menjek Los Angelesbe. Azt is elárulja, hogy honnan érkezett és, hogy hol született. - Akkor járt már Drakula kastélyában? Azt halottam, hogy hatalmas és ijesztő, meg sok benne a kínzóeszköz. Egyszer majd szeretnék eljutni oda - mondom álmélkodva. Én Jorvikban születtem, ami egy szigeten található. Aztán Amerikába mentünk és utána jöttünk ide Magyarországra. És maga auror?A szemüvege késztetett erre a kérdésre. Nem ítélem el, de ki hord éjszaka napszemüveget?
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
GWEN
Egyáltalán nem értem, hogyan jön neki ez a Drakula grófos kérdés. Össze is vonom kissé szemöldökömet, leengedve napszemüvegem mögé. Hiszen az a kastély Romániában van. Egyáltalán nem adja magát az érdeklődés abból, amit elárultam neki.
- Jártam már ott, igen. - válaszolok, minden esetre. Voltam ott valamikor a XIX. században. A környéken akadt dolgom, és úgy gondoltam, érdemes elnézni arra a helyre, amellyel a fajtámat egyik tagját, vagy éppen eredetét azonosítják. Noha a helyzet egészen más.
Végighallgatom, a szőkeség hová valósi, és hogy hol töltötte halandó élete eddigi jelentősebb részeit. Ezt követően ismét olyat kérdez, amit nem annyira tudok mire vélni. De próbálom végigvenni, mi utal rajtam arra, hogy auror lennék. Biztos egyszerűen csak a bizarr külsőm.
- Nem, nem vagyok az. - rázom meg finoman a fejemet, nem fáradva annak felfedésével, mivel foglalatoskodom, ha egyszer nem ezzel. Nézegetem még kicsit a lányt, majd ismét feltekintek a felhős, esti égre, napszemüvegem lencséi mögül. A várt eső elered, könnyű cseppekben hullva szelíden alá. Részemről azonban nem fogom menekülőre, csak lagymatagon hintázom tovább.
|
|
|
|
|
Saragob Kíra
INAKTÍV
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
|
Adam - Ne csinálj úgy, mint akinek annyira ellenére van a társaság. Ha így lenne, beköltöztél volna egy átlagos kis kertes házba a Macskabagoly utcán - reagál szemét forgatva a férfi fintorgására. A hangja tárgyilagos, eléggé biztos a megállapítása helyességében. Végtére is kinek a kíváncsiságát ne keltené fel az erdő fái közt megbúvó viktoriánus épület?
Kíra homlokráncolva ízlelgeti Adam válaszát. Nem lepődik meg rajta különösebben, már ami azt a részt illeti, kimondottan szüksége senkire sincs. Ez logikus. A magyarázat második fele azonban némiképp ellentmondásban van Kíra életfelfogásával. Ahogy azt már Adam is tapasztalhatta, egyáltalán csinál ügyet abból, ha segítségre van szüksége, a segítség vagy csak egy apró szívesség kérés és elfogadás kapcsán nincsenek gátlásai. Mert vannak helyzetek, amelyeket nem képes az ember önerejéből megoldani. Kíra ezeket többnyire felismeri. Viszont eddigi rövid, de tartalmas élete során mindig is arra volt kényszerülve, hogy amit csak tud, intézzen el önállóan. Hozzászokott. Sosem kérne vagy fogadna el szívességet azért, mert ez jó a lelki békéjének. Adam szavai pedig nagyon úgy hangzanak Kíra számára, mintha a férfinek pontosan ez lenne a lényeg az egészben, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy valakit a ha minimálisan is, de a "bizalmába" avat annyira, hogy hozhat neki ezt-azt. Végül csak bólint egy aprót és nem firtatja tovább a dolgot.
A befejezetlen kérdésére nem érkezik válasz, de még csak a férfi arcáról sem sikerül megállapítania, egyértelmű reakciót. Hagyja, hogy a szavai lebegjenek egy kicsit a levegőben és szépen eltűnjenek. Annyira nem is kíváncsi a válaszra. Bővel elég neki a saját kis gondolatmenete, nem akarja lerombolni az igazsággal.
Bár Adam ajánlatának vélt háttere és indítéka kifejezetten ellenszenves számára, maga az elképzelés, hogy mégiscsak elintézze, amit a férfi rábíz, egyáltalán nem taszítja. Sőt, kifejezetten vonzza, egyrészt kíváncsi, hogy a férfinak miféle igényei lehetnek, másrészt pedig csak szeret intézkedni, jönni-menni, felkutatni, ami kell és megszerezni. Már majdnem le is csap az ajánlatra, azonban valami ismerős érzés járja végig a tagjait, amitől megborzong. Ami arra késztetni, hogy nemet mondjon. Folytatott már hasonló beszélgetést, ebben egészen biztos, de nem emlékszik rá, hogy mikor, hol, kivel és mi történt utána. Nem is akarja tudni, nem képes rá. Nagyon régen tört már rá ilyen erősen ez az érzés, sokszor eszébe jut egy-egy emlékkép, de ezek tova is szállnak, vagy egyszerűen csak nem jutnak el a tudatáig. Lassan emeli fel a fejét, hogy Adamre nézhessen. Pár pillanatig latolgatja magában a feleletet, nem azon gondolkodik, hogy válaszoljon-e, hanem hogy hogyan tegye. Nem találja a szavakat, hogy elmondja a bajt.
- Hallgathatod... - suttogja végül egyenesen a férfi kék szemeibe fúrva tekitetét. A gondolatai sem kifejezetten összefüggőek, de azokból talán mégis többet megtudhat a férfi, mintha Kíra megpróbálná szavakba önteni az érzéseit. Sötétség. Fény. Villanások. Hideg. Átkok? Csend. Távoli, érthetetlen emberi beszéd. Izzadság. Félelem. Már meg sem próbál gátat szabni a feltörő emlékfoszlányoknak.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
KÍRA
A lány logikája pont fordított, mint az enyém. Otthonaim választása ráadásul esetemben évszázadok tapasztalatain alapul. Mégis hogy költözhetnék be egy lakósorba egy ilyen kis településen? Egy-két nap, annyi se telne bele, és az emberek beszélni kezdenének a szomszédjukban lakó, sápatag fiatalemberről, aki csak éjjelente jár ki. Hamar rájönnének a fajtámra, és akárhogy varázslóközösség ez, tartanának tőlem. Páran elköltöznének, vagy engem kérnének meg, hogy máshol lakjak. Hogy aludnának nyugodtan azzal a gondolattal, hogy egy fal választja el őket valakitől, aki a vérükkel táplálkozik? Magyarázatomat nem tárom Kíra elé, csak tekintetemmel üzenem, hogy részemről ezt egészen másként gondolom.
- Nincsen ellenemre a társaság, csak jobban szeretek magam ráakadni, én eljárulni hozzá, nem pedig fordítva. - fejtem ki azért az első felszólításával kapcsolatos álláspontomat, csöndesen.
- Persze, akadnak kivételek... - kúszik kellemes vonású arcomra egy apró, barátságos mosoly, miközben végigpillantok a lányon.
Jóleső kifejezésem elhalványodik azonban, mígnem egészen leolvad, ahogy látom zaklatottságát. Nyilvánvalóan én váltottam ezt ki belőle valamiképpen, csak még nem tudom pontosan, mivel és miért. Mintha el akarná mondani, csak nem lenne képes rá. Nem találja a szavakat, egyszerűen a torkán akadnak. Nyílt tekintettel figyelem, karjaimat lehúzva a pad támlájáról, kissé előre dőlve ültömben, könyökömet combomra támasztva, fehér kezeimet lelógatva köztük.
Betekintést enged az elméjébe. Ugyan ez jóval több, minthogy a gondolatait hallgassam. Nagyjából olyan ez nekem, mintha egy merengőben járnék. Nem annyira életszerű, de annál valósabb és több érzékre ható, mint ha mondjuk egy filmet néznék. Azonban tényleg ritkán élek ezzel. Nem tartom túl etikusnak. Az viszont más, ha valaki megengedi, vagy akár megkér. Esetünkben a kettő összességéről van szó, úgy érzem. Ősi fényű tekintetem elmerítem hát Kíráéban, akire azonban ez semmilyen kellemetlen hatással nincsen. Nem érzi úgy, mintha a fejébe furakodtak volna, vagy bármi hasonló. Sőt, igazából megnyugszik kissé, miközben átengedi magát nekem, és úgy kapaszkodik a tekintetembe, mintha a kezemet fogná, így tudva magát biztonságban.
Fájdalom. Magatehetetlenség. Villanó fények. Kilátástalanság. Félelem. Emberek, akik nem segítenek. Érzem az elhagyatottságát, a kínt, a keserűséget. Halovány szomorúság kúszik a szemembe, és mélyet lélegzem, amit lassan szusszanok ki. Kihátrálok a lány elméjéből, tekintetem viszont nem veszem le róla.
- Soha nem tennék Veled ilyesmit. - közlöm, ajkaim közt susogva csupán, de annál szilárdabban ejtve szavaimat. Egyértelműen az ajánlatomtól hasított mindez belé, szörnyen ismerőssé téve a helyzetet. Valahogy úgy éreztem, a gondolatait élve, hogy a dolgát végezte, amikor történt Vele valami. Megbízása volt, a megbízója pedig csak azzal törődött, amit feladatul adott neki, Őt pedig magára hagyta egy szorult, kínokkal teli helyzetben. Ennyi körvonalazódott ki nekem az elméjébe tekintésem során. Ez az, ami rátört most. A félelem, hogy ismét ilyen helyzetbe kerülhet. Általam. De ez az, ami nem fog megtörténni.
- Kíra, szeretném, ha Te vállalnád a feladatot. Ha Te lennél a beszerzőm, segítőm, asszisztensem... ahogy tetszik. - vonok vállat, nem kerülgetve tovább a témát. Az emlékeibe nézve, vágyam csak erősödött ezzel kapcsolatban. A lányt akarom. Őrá akarom bízni ezt. Most pedig ezt egyértelműen ki is nyilvánítottam. Persze, nem fogok erősködni, hogy most feleljen erre. Noha jó lenne. Neki is, szerintem.
|
|
|
|
|
