Katniss L. Clare
INAKTÍV
littleactress.*
RPG hsz: 60
Összes hsz: 209
|
Rufus SaronA lépteim kopognak a kövezeten. Csodálkozva nézelődöm a varázslatos téren. A fényei megbabonázzák azt, aki először látja. Nem értem miért jöttem ki egy ilyen késői órán, talán csak mindig jobban vonz a város, ha ki vannak világítva a kirakatok és a szökőkút. Halk csobogása beszökik a fülembe és békével tölt el. Nem látok senkit errefelé, a padok üresek. talán ideje lenne hazamennem, vagy betérni valahová, ahol haraphatok valamit. Beugrik a Cukrászda, de elvetem az ötletet. Közelebb lépkedek a kúthoz, halkan, megbabonázottan. Még egyszer körbefuttatom a pillantásom a téren és a padokon. Újra senki... ~Nos, elég kihalt ez a tér.~gondolom és szorosabbra húzom magamon a vékonyka kabátot. Kicsit fázok, de a hűvös szél most jólesik, felfrissít. Ekkor megpillantok valakit, éppen az egyik pad felé tart, majd leül rá. Ő is egyedül van. Egy srác. Nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy barna haja van. A ruháját veszem még szemügyre, aztán visszaterelem a tekintetem a baglyos kútra és a szüntelenül csobogó vízre. Elvégre, hogy néz az ki, hogy egy lány bámul egy srácot? Keresztbe teszem a bokáim, így álldogálok egy kicsit, aztán megunom és a legközelebbi pad felé veszem az irányt, bár lehet inkább már az ágyam felé kellene. De mintha érezném, hogy nem ok nélkül jöttem ma ide, leülök és nőiesen keresztbe teszem a lábam, és türelmesen várok a megérzett dologra. A pillantásom néha visszatér a fiúhoz, de ilyenkor gyorsan másfelé pillantok, embereket keresek a szememmel. Ruha
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
LeylaEgy lány lépteinek kopogására leszek figyelmes és a cipőjének kopogása egyre hangosabb lesz, hisz egyre közelebb jön a térhez. Nagyon szép, és gyönyörű lány, és ahogy látom ő is egyedül van ugyanúgy, mint én. Túl sötét van már ahhoz, hogy kivehessem, hogy ismerem-e egyáltalán vagy még csak most látom őt először, de az biztos, hogy gyönyörű. Odamegy a kúthoz, majd leül ő is egy padra, észreveszem, hogy néha felém pillant, de próbál úgy tenni, mintha valami mást csinálna, én is néha ránézek, de elég furán mutatna, ha folyton őt bámulnám, még a végén rosszat gondolna rólam. veszek egy mély levegőt, amivel talán bátorságot is szippanok magamba, és elindulok a lény felé és mikor odaérek hozzá széles mosollyal az arcomon köszönök neki. -Szia, bocsi leülhetek melléd?-teszem fel a kérdést, és ha megengedi akkor leülök mellé a padra, és folytatom a bemutatkozást. -Rufusnak hívnak, és a Levitába járok. És te?-mosolygok rá, és remélem, hogy nem ijesztem el őt, az oltári nagy baromság, és ballépés lenen a részemről, hisz ilyen szép lányok még Angliában sincsenek, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy ő a leggyönyörűbb lány akivel életem során találkoztam. -Nem fázol? Egy kicsit hűvös van már így este. Amúgy, épp enni indultam, nincs kedvem velem tartani a étterembe?
|
|
|
|
|
Katniss L. Clare
INAKTÍV
littleactress.*
RPG hsz: 60
Összes hsz: 209
|
RufusCsak üldögélek, kicsit didergek, de végül is tetszik az egész. Hangulatos az, hogy nem zsúfolt a tér, hanem inkább kihalt. Kivéve azt a srácot, aki ott ül... Nem! Várjunk csak, már nem a padon van! Hirtelen körbepillantok, de eltelik egy másodpercbe, mire elkapom alakját a szememmel. Felém tart, a padomhoz. Nagy levegőt veszek, eltekintek a szökőkút felé, miközben megigazgatom a ruhámat. Az előbb jobban ki tudtam venni az arcát. A haja barna, ahogyan sejtettem, de most azt is megláttam, hogy dús... amolyan túrnivaló. Az ajkamba harapok, nehogy felnevessek, különben is lehet, hogy nem is ide jön. Újra oldalpillantást vetek rá, de még mindig rendületlenül tart a padomhoz. Most a szemét is meglátom, kéken csillan meg a hűvös estében. Nos, nem rossz... Illetve attól függ, mit szeretne tőlem. Amikor már csak pár lépésre jár tőlem ránézek és halványan elmosolyodom. Megáll a padom előtt, tehát csak hozzám jött. Most már ki tudom venni a vonásait, mintha kicsit ideges lenne...Hmmm.. - Csáá! Persze ülj csak le!-mutatok a mellettem lévő üres helyre, kicst arrébb is csúszok, hogy biztosan elférjen. - Ohh, érdekes neved van.-mondom neki, azért használtam ezt a szót, mert ha azt mondom cuki, akkor tuti kiborul... -Én is a Levitába járok, a nevem Katniss Leyla Clare.-mutatkozok be, s ahelyett, hogy kezet nyújtanék neki jobbról-balról megpuszilom. Csak kíváncsiságból tettem.... ~Vajon mit fog szólni hozzá?!~somolygok magamban és érdeklődéstől csillogó szemmel nézek a szemébe. -Hát kicsit didergek, de megvagyok, ne félts te engem!-mondom neki, de amikor felajánlja, hogy menjünk be egy étterembe felcsilan a szemem és igent mondok. Felpattanok a padról és lenézek rá: - Merre? Mutasd az utat, lovagom!-mondom viccesen és nevetek is magamon, halkan, de kitörő örömmel.
|
|
|
|
|
Bianca Charlotte Krise
INAKTÍV
(:
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
|
Kicsi Stanwood lánykám
„Szerintem, ha este indulunk, akkor jobb az utazás, mert reggelre ott is lehetünk, és majd a hálókocsiban alszunk!”
Soha többet, komolyan soha többet nem jelent ki ilyesmit. Persze, ötletnek nagyon jó, csak nem akkor, amikor a nyár leghidegebb éjszakája van, ő pedig nem húzott fel mást, csak egy vékonyabb fehér pulcsit, amin két nagy pandamaci szem van. Azt a kevés cipzárt, ami van a ruháján már felhúzta teljesen, sőt a kapucnit is feltette, így most úgy néz ki, mintha a panda homloka kinyílt volna, hogy aztán lenyelje Lottit, aki onnan kukucskálhat ki a világra.
Már akkor is fázott egy picit, amikor lefelé tartottak, de úgy gondolta ez csak a fáradság, viszont leérve és a cuccát letéve megállapította, hogy nem, erről szó sincs, ez nem fáradtság, ez sokkal inkább a hideg maga. Nem álmos, de már szeretné élvezni a vonat melegét, hogy lekezeljék a jegyét és aztán aludjon egy nagyot amíg Pestre érnek. Ott szépen átszállnak, és onnan más Valerie, vagy ahogy mindenki hívja Ashleyke irányít majd.
Ő inkább a második nevén szólítja a kislányt, szerinte sokkal jobban hangzik. Van közöttük vagy kettő, esetleg három év, szóval a kislány egy kislány szájából kicsit viccesen hangzik. Nyújtózkodik egyet és elnyom egy ásítást, mely talán csak kényszercselekvés, főleg miután kiderül, hogy a vonatuk húsz teljes percet késni fog.
- Ez az utolsó vonat, mi az ami miatt késik?
Ez inkább csak költői kérdés, de ha a másik fél megválaszolja, az se olyan nagy probléma. Csak nyugi. Hamarosan nyaralni mennek, és akkor minden nagyon király lesz. Angelinnehez, Valerie anyukájához igyekeznek, a vizsgáik csak későbbre vannak kiírva, szóval előtte pihennek egy jót, aztán visszajönnek, jól levizsgáznak és utána az ő anyukájához mennek nyaralni. Ez az első nyara diákként és tele van izgalmakkal. Szóval még húsz perc, aztán alvás, így érdemes előtte dumcsizni egy kicsit.
- Szóval Valerie, azt hallottam az Edictum szerkesztőségében, hogy egy bagoly minden reggel hoz neked valami apró ajándékot, mintha egy fiú udvarolna neked. Igaz a hír?
Ezt már napok óta meg akarja kérdezni, így most végre itt az alkalom. Lehuppan a kislány mellé a padra, lábait felhúzva törökülésre váltva, miközben a válltáskájából egy csomag pillacukrot húz elő, amit kibont és a lány felé tart. Amióta Edictumos lett és ott hallja az embereket trécselni, elkezdett ő is pletykákra éhezni. Hihetetlen, hogy mit tesz az emberrel egy plusz szabadidős tevékenység. Ki tudja mi lenne vele, ha DÖKözne, kviddicsezne és színjátszana is. Valószínűleg megszűnne önmaga lenni. Ruci
|
|
|
|
|
Merkovszky Ádám
INAKTÍV
Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
|
MarciJaney távozása óta eléggé magam alatt vagyok. Gyakran zárkózom be a szobába könyvírásra hivatkozva, de már nem is emlékszem mikor láttam utoljára a számítógépem képernyőjét. Ilyenkor általában csak ülök a szemközti falat vizsgálva, fejemben elkeserítő gondolatokkal. Néha az is előfordul, hogy egy régi cikesszel játszadozom, de csak úgy oda sem figyelve, hanyagul nyúlva a kis labda után, de még persze így is sikerül elkapnom. Nincs benne semmi kihívás, talán ezért is hagytam abba egy időre a kviddicset. De most, hogy viszonylag békés az életem kezdek unatkozni.
Nikinek és Runának megvan a saját élete, és bár gyakran meglátogatnak, azért nem töltik ki a hetem napjainak minden percét. Janey pazar színfoltja volt az életemnek, felpezsdített, és én már kezdtem reménykedni, hogy végre ő az a nő, akit bemutathatok a szüleimnek is, és mivel én már kezdtem hosszabb távra tervezni, eléggé megrázott az, hogy csak így hirtelen vége lett. Mivel neki férje, sőt családja van, még csak nem is lehetek szomorú, mármint hivatalosan, mert bár elindult néhány pletyka, de semmit nem tudtak ránk bizonyítani, és én nem most akarom leleplezni magunkat, amikor lapátra tettek.
Mióta elment vagy a szobámban merengtem, vagy valami veszélyes kalandot kerestem az erdőben, de sajnos egyik sem vezetett eredményre. Egyelőre csak a sebeimet nyalogatom, főleg a büszkeségemen ejtetteket. Engem eddig még soha nem dobott senki, na, nem mintha emiatt beképzelt lennék, de szerintem azért ez adhat valamiféle alapot az ember önbizalmának. Nem mondom, hogy most hirtelen elveszítettem a magamba fektetett bizalmat, csak éppen megrendültem egy kicsit, elvégre koromat tekintve egyre közeledem a negyvenhez, és még nem volt egy igazán komoly kapcsolatom sem. Na persze a sajtó miatt nehéz is lett volna, de van, akinek sikerül. Nekem bizonyára van valamilyen pszichológiai problémám, és persze azt is sejtem, hogy honnan ered. Erről azonban túl kínos lenne beszélni, na meg nem bízom a pszichomókusokban, tuti az lenne az első dolguk, hogy rohannának a média képviselőihez a nagy hírrel.
Na, szóval, mint látszik kezdek elsüllyedni a depresszió mocsarában, ami egyáltalán nincs kedvemre. Így aztán ma egy kis kirándulást szervezek saját magamnak, egyelőre kutya alakban, addig sem leszek túl feltűnő. Kisebb sétát teszek a faluban, majd letelepszem a játszótéren a hinták közelében. Nosztalgikus érzés, hiszen itt találkoztam először a lányommal is. Ez a gondolat kicsit meg is nyugtat, és egy kutyamosolyt is megeresztek, majd fejemet leteszem a karomra, és csukott szemmel pihenek egy kicsit.
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Mememerkvoszky Áááádám - Biztosan nem jö... - már éppen befejeztem volna a mondatom, mikor Lalla közbevágott. - Ne...m me...nj egyedül... - mondja nehezen. Mostanában így beszél, nem igazán értem mi van vele, tuti lebetegedett, bár akkor szólt volna, most meg... olyan furcsa, hiába kérdezem mi a baja nem válaszol, vagy csak legyint egyet. Ma délelőtt kisétáltunk a rétre és szinte csak vonszolta magát, olyan rossz volt nézni. Próbáltam vele kicsit beszélgetni, vagy csak játszani, ám ő erre nem volt képes, ezért inkább elmentem egyedül körbenézni a kastélyban. Azt hiszem mostanában egyre többet sír, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud. Sajnos nem tudok vele mostanában beszélgetni, olyan rossz, hogy nem mondja el az érzéseit, én mindig mindent megosztottam vele, ő meg... azt gondoltam mi nagyon jó barátok vagyunk és mindent meg tudunk dumálni, nos úgy tűnik nem így van. - Hát akkor jó! - mondom idegesen és felállok. Nem hiszem el! Olyan jó lenne tudni mi a baja, azt a mindenit, mindjárt elsírom magam, nem lehet! Kirohanok a Csikólakból, de egy pillanatra még visszanézek és látom, ahogyan Lalla elterül az ágyon és sírni kezd, engem nem érdekel most már. Mérgesen sétálok végig a folyosón, ki akarok jutni a kastélyból, valahova el akarok menni. Gyorsan lépkedek, így néha-néha nekimegyek egy-két embernek, ám így hamar kiérek. Már a réten sem állok meg, úgy megyek, mint a villám és érzem, ahogy az arcomon végig folyik pár könnycsepp, érzem hamarosan fel fogok robbanni és akkor nagy hisztit fogok csapni. Ilyen nagy hisztik egy évben csak egyszer-kétszer fordulnak elő, akkor viszont ordítok, csapkodok és ütök-vágok. Futni kezdek, immáron a falu macskaköves utcáin, ahol pár idegen ember aggódva néz rám, viszont én nem törődöm velük. Nagyon rosszul esik ez, amit Lallától kapok. Csak most veszem észre, hogy már a játszótéren vagyok, éppen le akarok ülni a homokba, mikor meglátok egy kutyust. De cukiiiiii! Körülnézek, nincs itt senki, lehet kóbor kutya, mondjuk nem csodálom, fél kilenckor legtöbben már alszanak. Kissé bátortalanul és félve közeledek a kutya felé. - Háháhát te? - kérdezem mosolyogva, de nem sokáig bírok így maradni, bömbölni kezdek, ám nem olyan hangosan. Lecsüccsenek a kutyi mellé és magamhoz szorítom a fejét. - A lelelegjobb bababarátom azt hihihiszem memegfog hahalni. - mondom szomorúan neki.
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
SharlotteRuhaAhogyan egyedül ücsörögtem a folyosón, kezdtem egyre inkább rájönni arra, hogy milyen szánalmas vagyok. Itt a legtöbb ember ismeri a másikat. És én? Persze, találkoztam már pár emberrel, van akivel beszélgettem is, van akivel nem sokat, de ez így nem elég. Ahhoz képest, hogy nem vagyok valami szuper ismerkedésből, és sokan rühellik azt ahogyan beszélek másokkal, még is, társasági ember vagyok. Nem tudom elviselni a magányt. Oké, néha jól esik az embernek kicsit egyedül lenni, de nem folyamatosan. Milyen az már, könyörgöm?! Pár percig még ücsörögtem, majd mint akinek megszúrták a hátsóját egy tűvel, felpattantam és elindultam, visszafelé a Rellon körletbe, de pár perc séta után meggondoltam magamat. Hihetetlen, hogy eddig nem jutott még eszembe lemenni a faluba. Pedig tudtam, hogy van, és, hogy le is lehet menni de mindig lusta voltam hozzá, mivel nem tudom milyen messze van. Itt az ideje kideríteni. Kiléptem a kastély hatalmas bejáratán, majd elindultam a falu irányába. Eltelhetett olyan 10-15 perc, mikor már meg is érkeztem, és a fő utcán sétálgatva nézegettem a bolti kirakatokat, ahol jobbnál jobb termékeket kínálnak a vásárlók számára. Mindig is hülyeségnek tartottam ezt az egészet. Annyira eltúlozzák a reklámokat, hogy az már fáj. Semmi különleges nincs a termékben, de még is úgy próbálják beállítani mintha a földön kívülről hozták volna, és mindenre jó amit egy átlagos ember el se tudna képzelni. Kedvem támadna egyszer az ilyen embereknek lekeverni egy pofont. Én például akkor is megvennék valamit, ha nem mondanak róla semmit, csak annyit, hogy mi a termék neve. Kész. Kissé elkalandoztak a gondolataim, és észre se vettem, hogy gyakorlatilag kisétáltam a faluból, és ott álltam a semmi közepén. Gyorsan megfordultam, szerencsére nem mentem messzire, majd most már figyelmesebben és lassabban kezdtem sétálni. Ahogy az egyik szűk utcába benéztem, valamin megakadt a szemem. Elkezdtem haladni feléje, majd mikor odaértem, egy nagyon aranyos játszótérrel találtam magamat szemben. Kiskoromban mindig arra vágytam, hogy ilyen, és ehhez hasonló helyeken játsszak, de anyáék azt állították mi túl előkelőek vagyunk ilyen helyen mutatkozni. Senki sem volt a közelemben, a gyerekek gondolom már alszanak ilyenkor. Helyes. A játszótér most csak is Yvonne tulajdona. Besétáltam, majd leültem az egyik hintába és lassan hajtani kezdtem magamat, közben pedig körbenéztem ahogyan az emberek már vonulnak be házaikba, készülnek az esti dolgokra. Én se maradok sokat, csak egy kicsit kijöttem levegőzni, utána majd visszasurranok halkan a kastélyba.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
ruhaVizsgaidőszak. A legrosszabb, legalábbis azoknak, akik utálnak tanulni. Akik szeretik, azoknak meg mindegy, vagy talán még jó is. Lehet kedvenc, vagy csak egy kedvelt része az évnek, de neki nem az. Viszont nem is utálja, mert nem érdekli. Régebben még úgy volt vele, hogy ez a bizonyítási időszak, amikor megmutathatja, mit tett az azt megelőző tanévben, és továbbléphet, mindezt persze a szülei miatt, a bizonyítási vágy hajtotta. Már ez sincs, de lazán átslisszan a vizsgákon, az évfolyamlépés már nem kérdéses dolog.
Viszont ha már az ember nem foglalkozik dolgokkal, akkor kell más, amivel az idejét elütheti, és ilyenkor el lehet játszani, hogy semmi dolga sincs, márpedig ettől függetlenül van. Ugye dolgozik, ez egy elsődleges probléma. Nem munkának veszi fel, hanem szórakozás, amiért pénzt kap. Meg még sütni-főzni is megtanul. Otthon ugyanezt csinálja, na de az lényegtelen. Az meg megemlítendő, hogy a háztartásban nem csak főz. Van amikor csak ezt, vagy csak azt, de vannak feladatai, amiket már csak minimálisan végez el. Így is próbálja a hugica javát szolgálni, hogy legalább legyen egy Johanson gyerek, aki nincs elrontva, de egyébként nagyon nem foglalkozik semmivel, csak magával.
Mivel az érdeklődési köre ennyire korlátozódott vissza, mégis rengeteg ideje van, mert az alvásigénye ezzel egyetemben visszaesett néhány órát. Olyan nagyjából három elég neki, éppen azért, mert most már határozott elve, hogy azzal csak elpazarolja az időt, amit arra fordíthatna, hogy 'éljen.'
Vannak kedvenc helyei, ahol rengeteg időt tölt, de ez nem csak sötét placcokra vonatkozik, és nem csak a kocsmák, szórakozóhelyek tartoznak ide, hanem a betegesen cuki helyek is színesítik a listát. Például a játszótér az neki olyan, hogy érdekes látványt nyújthat, ha egyedül van, de akár Hannával is, mert a sötét, állati és beteg ruhák eléggé taszítják az aranyos embereket, és rögtön véleményt is alkothatnak róla az ilyenek. Nem ismerik, és nem is baj.
Most megint úgy döntött, hogy elindul arra a kis aranyos helyre, mert ilyentájt már kicsik nincsenek, tehát senkinek nem rombolhatja porrá a lelki világát. Elég gyorsan ki is ér, ismeri a járást, és siet is, meg minden jel és egyetlen szó nélkül lépett le. De legalább cigit nem visz magával, ez haladás. Csak úgy elindult, hogy egyedül legyen, ám kiérve rögtön el kellett fogadnia a tényt, hogy ez így nem fog menni. Tehetne ellene ha akarna, puszta megjelenése, vagy néhány odavágott szó talán meg is tenné a hatást, de ha már van itt egy lányka, és nem ijeszti el, akkor határozottan méltó arra, hogy egy kicsit szocializálódjon a társaságában.
- Helószia! - valami köszönésfélét azért édesen mosolyogva küld a másik felé, aztán minden kérdés vagy egyéb jelzés nélkül megindul a szabad hinta felé, aztán egy laza mozdulattal foglal benne helyet.
- Itt, ilyenkor? Antiszockodnál? Én azt terveztem, de hát nem. Hogy hívnak? - túl sok szöveg ez most tőle egyszerre, tehát veheti megtiszteltetésnek is a csajszi, csak ugye ezzel, és jelentőségével még nincs tisztában. De majd szépen lassan rájön, ha felveszi Lotte vonalát.
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
SharlotteElcsendesült a falu, leginkább már csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, meg a szél halk susogását. Kicsit még kísérteties is volt, ahogyan a szél néha fellibbentette a mellettem lévő üres hintát, de én nem ijedek meg egy könnyen, főleg azért is nem, mert valami beteges módon engem mindig is vonzottak az ijesztő dolgok. Odahaza már megszállottan kerestem az elhagyatott épületeket, olyan jó volt a romok között csak sétálgatni. Lehet valahonnan összeszedtem egy szellemet, és amiatt vagyok ilyen, mert belülről irányít. Mondjuk, ahogy ismerem magamat, biztosan észrevettem volna már ezt. Hatalmas fantáziám van, mondták már. Ez az egyik dolog amit imádok magamban. Ha unatkozok, akkor egyszerűen csak elképzelek magamnak egy világot, ahol szívesen élnék. Egy amolyan Yvonne féle Paradicsomot. Még az is lehet, hogy nem csak én lennék az egyetlen akinek az a hely lenne a mindene, a féltett kis vágya. Gondolataim csak úgy szárnyaltak, egyre több minden jutott az eszembe, meg is fogadtam magamnak, hogy ha visszatérek a kastélyba, fogok egy papírt, és mindent leírok amire emlékszem. Az elmélkedésemet egy hang szakította félbe. Nem volt ismerős, inkább olyan kis lágyan hangzott ebben az időben. Mintha megtörte volna az ijesztő hangulatot. Fejemet a hang irányába fordítottam, és egy apró kis szőke lány álldogált előttem. Nagyon tetszett a ruhája, nekem is vannak hasonlóim, de még nem mertem felvenni a kastélyon belül. Ki tudja mik ott a szabályok, aztán elég nekem az, hogy tanulnom kell, nincs szükségem melléje egy büntetésre. Alaposabban végignéztem a lányon, biccentettem neki egyet köszönés képpen. Nem volt sok kedvem megszólalni, hogy őszinte legyek. Úgy éreztem magamat, mintha kímélni kellene a hangomat valamitől. Figyeltem a lány mozdulatait, ahogyan lassan a mellettem lévő, üres hinta felé sétálgat, majd egy laza mozdulattal belehuppant. Pár másodperc múlva, újra megszólalt. Érdeklődve figyeltem, majd válaszként először csak vállat vontam, de később rájöttem, hogy nem fog sokáig tartani ez a beszélgetésnek nevezett valami, ha meg sem szólalok. Megköszörültem a torkomat, majd szóra bírtam magamat. Jajj, csak nehogy valami baja legyen a hangomnak.. - Itt. Már hozzászoktam, hogy egyedül vagyok, úgyhogy azt hiszem igen..."Antiszockodom" Válaszoltam, az utolsó kérdést kihagyva. Mi a nevem? Miért kérdezi tőlem mindenki ezt? Szerintem úgy is el lehet társalogni valakivel, hogyha egy ideig nem tudják a másik nevét. De mivel már feltette azt az ominózus kérdést, inkább nem akartam bunkó lenni. Most nem. - Yvonne Ránéztem a lányra, tekintetemmel próbáltam jelezni számára, hogy ha már ennyire kíváncsiskodó, akkor árulja már el az ő nevét is. Legalább lesz egy újabb arc és egy név amit nagy nehezen nekiállhatok majd összepárosítani, és remélhetőleg sikeresen megjegyezni.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
Az első gondolata elismerés. Igazán gratulálhat magának a csajszi, mert hogy nem valami sablonos szöveggel jött, vagy terelt, hanem a lényeg. Egy normális ember - vagyis nem olyan, mint ő - tenne rá magasról, hogy ez most milyen válasz volt, csak válaszoljon, vagy csináljon valamit, de nála más. Az ő szemével nézve minden más, de még nem mutat ki semmit, hanem a neve iránt is érdeklődik a végén, bár erre csak később válaszol. Most már muszáj egy mosolyt megeresztenie, mert igaz, halál idegesítő a kérdés. Elég jó kapcsolatot ápolt ő olyannal is, akinek hetekig nem tudta a nevét. És mégis. Talán ez ballépés volt, de a szótárában olyan nem létezik, ő sosem csinál olyat, tehát minden pont a megfelelő.
Ezen felül pedig természetesnek hat, hogy a bemutatkozás után ő is elmondja a nevét, hiába kell kiérdemelni, most már ezt is megteszi, mert ez a lépés megvolt.
- Sharlotte - kezdi mosolyogva. - vagy Lilian, de ritka, ha úgy hívnak - és miért is ajánlja fel a második nevét, mikor ezt még senkinek sem mondta? Rejtély. Jobban belegondolva, csak az anyja hívta úgy, ám ő már a múlté. Mindig visszafojtott lélegzettel, szívdobbanásokat kihagyva gondol rá, mint most, de hamar próbálja elhessegetni és terelni ideáit.
Na de, ami elmaradt, és megint érdemre váró lépés a lánynál, az a kézfogás. Sok mindent átértékelt magában pillanatok alatt, de úgy vélte, túl sablonos, így egy természetes kedvességet sugárzó mosolyt küld inkább Yvonne felé. Talán megzakkant, nem szokott így viselkedni. De ez nem baj, teljesen hátrahagyni régi énjét sohasem fogja.
Hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el magát jobban lökni a hintával együtt, mint eddig lightosan, éppen hogy csak mozogva. Nem tervezte nagyon csak egy cseppet, aztán már jön is a következő közvetlen kérdésével.
- Hogy állsz a vizsgákkal? - miért érdekli? Még egy rejtély. De érdekli, ami már csoda, és lehet meglepő a lánynak, de ez csak jót jelent. Abszolóte felesleges dolognak tűnik, de pár mondatból mégis képes konkrét véleményt leszűrni, és ezt nem is gondolnák. Tehát gyorskiismerés ON.
|
|
|
|
|
Merkovszky Ádám
INAKTÍV
Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
|
MarciÉppen a játszótér porában fekve próbálok megszabadulni kialakuló depressziómtól, mikor valaki hozzám szól. Fél szemmel felnézek, de reagálni már nincs időm: egy kisfiú ül le mellém hirtelen, és öleli át a fejem.
Néhány percig zavartan hallgatom a sírástól már-már érthetetlen szavait, aztán ügyesen kiszabadítom magam a szorításából, és lenyalok az arcáról egy könnycseppet. A furcsán sós íz, és a láthatóan maga alatt lévő gyerek végre észhez térít: nem nyalogathatom örökké a sebeim, főleg, hogy én nem is vesztettem el igazán senkit. A legtöbb szerettem még él, a nők pedig mindig is jöttek, majd mentek az életemben. Az, hogy ebben az esetben a hiúságom és a büszkeségem is sérült, kibírható, kis veszteség egy újabb tapasztalatért. Az pedig már megint egy más dolog, hogy én Janeyvel hosszútávra terveztem. Eleve ostobaság volt egy férjes nővel kikezdeni, pláne komolyan gondolni és majdnem bele is szeretni.
Bár ezekre mind sikerül rádöbbennem, de attól még igenis fáj a dolog, és a sebek ilyen könnyen nem hegednek be. De érzem, innentől elviselhetőbb lesz, és a környezetemnek sem kell tovább aggódnia miattam. Újabb fejezetet zárhatok le a megírandó könyvemben.
Most pedig ideje a szomorú kisfiúval törődni. Sosem voltam jó a vigasztalásban, de ő láthatóan szereti a kutyákat, egyszerűen kutyaként kell viselkednem. Felpattanok, majd a már amúgy is csorbát szenvedett büszkeségemet félredobva farokcsóválva körbeugrálom a gyereket, majd egyszerűen képen nyalom. Kutyamód nevetve a helyzeten kicsit odébb ugrálok, majd vissza hozzá, mintha hívogatnám, hogy álljon fel. Közben egy kicsit megállok, és félrebillentett fejjel ránézek, várom, hogy döntsön, benne van-e a játékban, vagy most inkább magányra van szüksége.
|
|
|
|
|
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
SharlotteMinden olyan kis nyugodt volt, és még jól is éreztem magamat a lány társaságában, amit először kissé furcsának tartottam. Valami titokzatos dolog folytán, szimpatikusnak tartottam a lányt. Olyan érzésem volt, mintha kissé hasonlítana rám, nem lenne olyan átlagos. Lassú mozdulatokkal hajtottam a hintát, nem akartam száguldozni, inkább csak egy kicsit elringatni magamat. Eközben viszont a mellettem ülő, csak úgy hajtotta, mintha el akart volna repülni. Pipa, egy különbség közte és köztem. Pár perc elteltével a nevét is megtudtam, sőt, egyben két nevet is hallottam, választottam egyet, majd azt tanultam be. - Sharlotte leszel. Közöltem vele a tényt, hogy mától köteles elfogadnia, hogy én így fogom szólítani. Jobban tetszett ez a név, és mivel a családunkban már van egy Sharlotte, könnyebben is fogom megjegyezni. Kezdett lemenni a nap, valahogy így jobban tetszett a falu, mint nappal. Az igazat megvallva, nekem estefelé minden sokkal jobban tetszik mint nappal. Nem mintha, valami szektás lennék, vagy vámpír, aki esténként járja a maga útját, csak valahogy, én így lettem beprogramozva. Igen, tudom, valami űrlény lehetek, a sok hülye fóbiámmal meg szokásaimmal. Már hozzászoktam, hogy sokan furcsán néznek rám. A csendet a lány újabb kérdése törte meg, amire a válaszon alaposan el kellett gondolkoznom. Nem akartam olyat mondani, amivel azt hiheti, hogy tök sík vagyok, de olyat se amivel én leszek a szemében a friss, új stérber. Pár másodpercig gondolkozni kezdtem, majd Sharlottera néztem, és vállat vontam. - Végül is egész jól, szerintem át fogok menni. Na és te? Visszakérdeztem, bár első gondolatom az volt, hogy minek? Úgy is vagy azt a választ fogom kapni, hogy "Jól" vagy azt, hogy "Tök szarul, ne is kérdezd" De mivel már feltettem a kérdést, esélyem se volt visszavonni, de egy kis idő után rájöttem, hogy nincs is rá szükségem. Vannak pillanataim, amikor nem szeretek csendben lenni, és ez a mostani is ilyen volt. Amíg vártam a válaszára, azon kezdtem el agyalni, vajon honnan jöhetett és melyik házban van. Hajszíne a németekre, vagy a svédekre emlékeztetett engem, ott láthatunk ilyen szép, tiszta szőkéket. De még az is lehet, hogyha jobban megismerem a hölgyeményt, erre a kérdésemre is választ fogok kapni. Na de ennyire azért nem szeretnék előre szaladni. Egyenlőre maradjunk a hintáknál, meg a vizsgáknál..
|
|
|
|
|
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
MedárdaMár régóta tervezgetem, hogy lenézek Bogyolyfalvára. És pont a mai, kicsit borús napra esett a választásom. Igyekszem minél rétegesebben öltözködni, mert még megfázás lesz a vége. Egy pici, összecsukható esernyőt is bedobok a táskámba, nehogy váratlanul érjen a hirtelen lezúduló eső. Az út lefelé kimondottan lassú volt. Ez az esős idő kicsit elvette a kedvemet a Bogolyfalvi látogatástól. De már félúton járhatok, innen már nem fordulok vissza. legalább lesz alkalmam egy gyors körülnézéshez, és régi tervemet is beteljesíthetem... Andalgásom közben megint rám jött egy kicsit a vizsgaidőszak stressze. Megint a ma leadott vizsgám miatt izgulok. ~Vajon átmentem?-elmélkedik ~Olyan szuper lenne. Utána már csak 3 vizsgám van és haza is látogathatok már végre!Megkönnyebbülve látom a Bogolyfalvát jelző táblát az út szélén, melyet majdnem nem is vettem észre és már elhagytam. De hátrapillantva nagyon megörültem neki. ~Mostantól kezdődik a nézelődés-gondoltam izgatottan.Sok érdekes és hívogató bolt mellett haladtam el. Ilyen volt a cukrászda is. Mikor megálltam előtte, megcsapott a meleg, finom péksütiktől illatozó levegő és be akartam térni beharapni valamit. De szerencsére még kint észrevettem, hogy nincs rá pénzem és így nem kerültem kínos helyzetbe. Ám nagyon sajnáltam, hogy minden zsetonomat a klubbhelyiségben felejtettem. Lassan már a játszótérhez érek, már pár méterről láttam egy kiguruló labdát. Gyorsan odaszaladtam a színes labdához, és a közeledő kisfiúnak adom. -Tessék!- A pici boldogan visszamosolyog rám és elszalad. Csak már belépve a játszótérre veszem észre, hogy az előbbi kisfiú magában játszik. Utána szaladok, mintha el akarnám kapni. Hamar utolértem a kor és a méretkülönbség miatt. Felemelem, szaladgálok vele. Először félelmet vettem észre az arcán, de aztán élvezni kezdte a játékot. Amint letettem, megint mosolygott, aztán kiszaladt a játszótérről. utána néztem, de már nem láttam a nyomát. Körbe-körbe sétálok a játszótéren és elmerengek a gondolataimban... Beleülök egy szabad hintába, és elgondolkozok azon, hogy vajon mit gondolhat a kisfiú...
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Mememerkvoszky ÁááádámDühös és szomorú vagyok egyszerre, nem tudom hogyan tud ez a két érzés keveredni, mint a színek, mikor két festéket véletlenül összekeverek. Pedig a két érzés annyira különbözik egy mástól, ahogy a sárga és a barna is, de a végén szép színt kapunk eredményül: a mustársárgát. Nem ez a kedvenc színem, de szerintem igazán szép. Ez azt jelenti, hogy kicsit később jobb kedvem lesz, vagy Lalla jobban lesz? Nem tudom... remélem az utóbbi, inkább legyen rossz a kedvem, de Lallus gyógyuljon meg. Gyorsan haladok végig a folyosókon, egész végig a legjobb barátom feje van a fejemben, ahogyan szenved, olyan rossz. Sírni kezdek, több könnycsepp is végig folyik az arcomon, legszívesebben összetépném a rajzaimat, de nem lehet, nem tehetem meg, valahogyan le kell vezetnem a feszültséget, talán az lesz a legjobb, ha sétálok egyet. Szóval neki is indultam a nagy útnak, ha valaki utamat állta, annak vagy neki mentem, vagy kikerültem, nem akartam nekik rosszat. Hamar kiértem az iskolából, hiszen szinte futottam, minél előbb el akartam tűnni. Odakinn sem álltam meg, folytattam ugyanúgy az utam, mint eddig. Nagyon látszódott rajtam, hogy mennyire mérges és szomorú is vagyok, bár ne lennék. Utálok dühös lenni és búslakodni, inkább mosolyognék, de az elmúlt évek alatt nem igen tettem meg ezeket. Egészen eddig úgy éreztem, hogy minden jó, lettek barátaim, annyit vigyoroghatok, amennyit akarok, de most mi van? Hát nem haldoklik a legjobb haverom?! Nem hiszem el... Bogolyfalvára érve egy pillanatra megállok, szétnézek hol is vagyok, áhá, már a központban. Elfordulok az egyik irányba és futásnak eredek, mintha valaki azt parancsolta volna. Még jobban sírni kezdek, próbálom azért letörölni a könnyeim, már fáj az oldalam és alig kapok levegőt, úgyhogy hamar megállok a... játszótéren. Miután kifújtam magam már mennék is tovább, de meglátok egy aranyos kiskutyát, egyedül, a hinták alatt. Ugyan kié lehet? Hát odasétálok, letelepedek mellé, majd a fejét magamhoz szorítom. Mindig is imádtam a kutyusokat, sajnos nekem sosem lehetett. A kutyi kiszabadítja a fejét és megnyalja az arcom erre csak nevetni kezdek, majd eszembe jut, hogy: Hé, te szomorú vagy! Úgyhogy újra könnyezni kezdek. - Tetete nenem tutudod, mimimilyen rossz nenekem, ő vovolt a legjobb babarátom, memellettem vovolt, mimikor az osztálytársaim bábántottak. - mondom nagyon szomorúan. Felhúzom a térdem és ráteszem a fejem, miért kell elmennie? Egy kis ideig még szomorkodom, de mikor a kutyuli körbeugrál majd megnyalja az arcom, elnevetem magam, olyan vicces, imádom! Eztán kicsit odébb ugrál és úgy csinál, mintha hívna. Hmmm... miért is ne menjek vele? Felkelek és lesöpröm magamról a homokot, ami rámragadt, majd követem. - Merre memegyünk?
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
Valamiért furcsán szimpatikus neki a lány. Másokkal kegyetlenül elutasító, bár ez hangulatfüggő. Ha kedve is akadna hozzá, akkor pár szó váltására tökéletesen alkalmas, de a sablonmosolyánál, vagy az ördögien édes vigyornál többet senki ne várjon. A barátai sem feltétlen képeznek kivételt ez alól, de akiket szeret - és azok között is vannak ilyenek -, ők igen.
Yvonne azonban még névválasztási lehetőséget is kap, amiből megint csak az jön le, hogy kivételezik vele. Hogy miért? Csak mert. Még nem tiszta a válasz, de biztos hogy van, és majd jobb lesz, rá is fog jönni, miért, de ezt később, ezért inkább úgy dönt, hogy jobban megismeri.
A "hogy állsz a vizsgákkal?" talán annyira száraz, hogy jó is neki, és megint elvárásainak megfelelő választ kap. Neki ritkán vannak olyanok, mert már rájött, hogy nincs rételme. A világ úgysem olyan lesz, amire számít, ezért nem is kell várni semmire, majd az jön, aminek kell. De most már felállított egy apró kis logikai rendszert, és a lányka jól teljesít.
- Megvannak és lesznek probléma nélkül - nem egy túl sablonos válasz, mégis a lényeg ugyanaz marad. Mondhatta volna, hogy jól, de hát abban semmi lélek sincs, és mostanra már ténylegesen kedve van beszélgetni. Az pedig határozott elgondolása, hogy azzal meg is szakadna a beszélgetés ezen fonala, és azonnal áttérnének valamire, túl gyorsan. Nem mintha tényleg nem így lenne...
- Tehát.. most jönne a sablonrész. Melyik ház tagja vagy? Muszáj megkérdeznem, mert nem tudok rájönni, és érdekel - még egy pont: érdeklődés. Tényleg kihúzhatja magát a leányzó, de még nincs semmivel tisztában, és addig jó. Utána majd... lehet más véleménye lesz Lottéról, és az eddigi esetlegesen pozitív is fordulatot vesz. De ha már ő megismerheti... akkor TALÁN Yvonne is betekintést kap majd az életébe.
|
|
|
|
|
Merkovszky Ádám
INAKTÍV
Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
|
MarciNem tudom átérezni a kisfiú szomorúságát, bármennyire is szeretném megérteni, mi zajlik most le benne. Bár már nem él sem az anyám, sem a féltestvérem, akit különösen kedveltem, de nekem sosem haldoklott senkim. A hosszan elnyúló betegeskedés megronthatja a kapcsolatokat, mert az, az ember, aki ilyen sokáig néz a halál szemébe, akaratlanul is változik, nagyon megváltozik. De még ha őt változatlanul is hagyja a helyzet, a körülötte élők teljesen máshogy kezdenek el bánni vele. Ráadásul a haldoklás végén az embert általában a halál várja, ezt a gondolatot pedig nehéz feldolgoznia mind a két félnek.
Én eddig még csak „biztonságos” távolból lehettem tanúja egy ember hosszas haldoklásának. Egy barátom kislánya betegeskedett nagyon sokat, eleve nem egészségesen jött a világra, valamelyik szerve nem fejlődött ki teljesen. Rebeccának hívták, öt éves volt, amikor meghalt. Előtte rengeteget jártam hozzájuk, sokat játszottam is vele, mindig nagyon szeretett nevetni. Csodáltam az erejét, azt, hogy szinte sosem sírt, mintha tudta volna, hogy nagyon kevés ideje adatott csak meg itt, és azt nem akarta volna szomorúságra pazarolni. A tőle kapott kabalám még mindig kincsként őrzöm, bár mióta nem kviddicsezem a Turuloknál, azóta nem igazán használom. Emiatt gyakran szégyellem is magam, de tervezem, hogy visszatérek még a régi világomba, és ez a gondolat mindig megnyugtatja felhorgadó lelkiismeretem.
Amikor Rebeccára gondolok, általában elszomorodom, de most túlságosan is arra koncentrálok, hogy a fiút felvidítsam, így kutyaarcomra nem ülhet ki semmilyen negatív érzelem. Ha egy kislány, aki a halál árnyékában élt, képes volt minden nap nevetve üdvözölni engem, akkor én is képes leszek mosolyogva átvészelni az övénél sokkal kisebb problémáimat.
Így hát ugrándozok, arcot nyalogatok, és hívogatom a fiút egy általam felfedezett helyre, ami talán ad neki némi vigaszt legalább egy pár percre. Miután sikerül végre talpra állítom őt, elkezdem hívogatni magam után: előre szaladok, majd vissza hozzá, majd újra előre, míg oda nem érünk arra a helyre. Nincs túl messze a játszótértől. Egy kis bozótos, ami még nem tartozik az erdőhöz. Valaha talán egy kis patak is folyt erre, vagy még most is csak már a föld alatt, mert a terület kicsit nedvesebb, mint a falu többi része, majdhogynem mocsaras jellegű.
Ezért is lehet, hogy ilyenkor gyönyörű látványt képes produkálni. Két bokor között előresietek, és - leülve a bozótos szélére - várom a fiút. A kis tér közepén egy hatalmas szomorúfűz áll, körülötte – mintha kis csokrok lennének – fehér liliomok pompáznak. Az egész helyet bokrok, valamint kisebb nyár- és tölgyfák takarják, így remélhetem, hogy még elég kevesen fedezték fel a helyet. Ami azonban a legszebbé teszi – a nyáron nyíló virágokon kívül – azok a parányi fények, amik ide-oda cikázva szikráznak a fűz ágai és a liliomok levelei között. A szentjánosbogaraktól egészen varázslatosnak tűnik a hely, olyan, ami pár pillanatig képes kitörölni az ember fejéből minden gondolatot – jót és rosszat egyaránt – hogy aztán csak álljon leesett állal, kitárt szívvel, miközben lassan magába issza a hely nyugodtságát, szépségét.
Én ide járok ki egy ideje merengeni, gondolkozni, remélem, hogy a fiút sikerül, ha nem is túl sokáig, de legalább egy rövid időre megnyugtatnom ezzel.
|
|
|
|
|
Pazonyi Medárda
INAKTÍV
RPG hsz: 19
Összes hsz: 185
|
Benjamin Unatkozom. Hiába jártam be a kastélyt és tévedtem el négyszer unatkozom. Nincs mese lemegyek Bogolyfalvára. Sétálgatok, és gyanúsan kémlelem a felhőket az égen. Nem találkoztam senkivel, kihalt az egész falu. Barangolásom során egy régen hallott zene csendül föl a fejemben. Ezt gyorsan elhallgattatom, mert még mindig izgulok a vizsgáim miatt. Sok-sok utcát bejártam, és elfáradtam. Na akkor megyek vissza a kastélyba. Most egy számomra ismeretlen utcán vánszorgok végig, mikor észreveszek egy szűk utat. Kíváncsiságom erősebb, mint fáradtságom, ezért befordulok az útra. Egy játszóteret pillantok meg. -Mi van?- rázom meg a fejem, mert nem hiszem el amit látok. Betántorgok és egy fiút veszek észre, aki a hintán ül. Odamegyek és leülök mellé a másik hintára. -Szia.-mondom hátha felriasztom vele a gondolataiba merült srácot.
|
|
|
|
|
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Mememerkvoszky ÁááádámIszonyú ez a kutya, majd megzabálom, ha tehetném magamhoz venném, de biztosan az egyik falulakó háziállata, mert a szőre gyönyörű, ápoltnak tűnik. Annyira jó, hogy neki elmondhatom a problémáim, hiszen ő nem tudja tovább adni, maximum a kutyabarátainak. Világ életemben szerettem az állatok, csakhát sajnos nekem sosem lehetett, anyuék nem engedték, István bácsit pedig nem kérhetem arra, hogy vegyen nekem egy kutyust, ő nem az apukám. Kissé boldogabb vagyok, mivel itt van mellettem ez a kutyi, aki nagyon vidám, így én is azzá válok, de csak egy kicsikét. Egyszerűen képtelen vagyok nem Lallára gondolni, ahogyan ott haldoklik az ágyamon, ez annyira szomorú tény, nem vagyok benne biztos, hogy ezt fel tudom majd dolgozni. Egy ilyen jó barát halálát egyszerűen lehetetlen lesz. Ő mindig mellettem volt sosem csalódtam benne és most... nem tudom mit tegyek, itt ülök a földben egy kutyust ölelgetve. Vicces... az emberektől jobban tartok, mint egy kutyától, pedig az állatok veszélyesebbek lehetnek, mi van, ha ez itt mellettem veszett, vagy valami betegséget terjeszt? A világon vannak veszedelmes dolgok, de ez ellen nem tud az ember mit tenni. Csak üljön le egy székre és meg se mozduljon, mert bármi baja lehet? Nem, néha muszáj kockáztatni, például ezért kezdtem barátkozni mostanában az emberekkel. Benne van a pakliban, hogy ki fognak engem nevetni, de talán egy igaz barátra is lelhetek. Szóvalc csak akkor engedem el a kutyát, mikor ő azt szeretné, lenyalja rólam a könnycseppeket, majd körbeugrál engem, igazán vicces látvány, úgyhogy kacagni kezdek. Aztán újra megint minden eszembe jut, ezért szomorú arcot vágok, majd beszélni kezdek neki magamról. Erről bővebben eddig csak Elliotnak beszéltem, aki örült annak, hogy megnyíltam, nos én is. Eztán a kutyuska oda-vissza ugrálni kezd, mintha azt mutatná, hogy kövessem, nos, így is teszek. Az eb elvezet egy gyönyörű helyre, igaz, útközben kicsit tartottam attól, hogy messzire visz el. De megérte, egy bozótosnál vagyunk, ahol gyönyörű virágok és egy fűzfa áll. Hogy én mennyire szeretem a fűzfát! Olyan jól árnyékol. Egy pillanatra megállok és csak behunyom a szemem, Istenem, ez a hely annyira nyugtató! Egy kis idő elteltével kinyitom a látószervem és odasietek a kutyushoz, megsimogatom a kis buksiját, majd leülök elé és nekidőlök. - Kökököszönöm. És mimi a neneneved? - kérdezem mosolyogva.
|
|
|
|
|
Merkovszky Ádám
INAKTÍV
Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
|
MarciA hely különleges varázsa úgy látszik nem csak rám hat nyugtatóan. Mióta találkoztam vele, először láthatom tényleg mosolyogni a fiút. Örülök neki, hogy sikerült pár pillanatra jobb kedvre derítenem, de úgy érzem, ideje megmutatnom neki a valódi alakom. Nem lenne tőlem túl szép dolog, hogy most, amikor beavatott az érzéseibe, gondolataiba, egyszerűen lelépnék, mint kutya. Megérdemli, hogy eláruljam neki az igazságot, ráadásul tudnia kell, hogy a titkai értő fülekbe, és nem egy állatéiba kerültek.
- Merkovszky Ádám – válaszolom feltett kérdésére, miután visszaváltozom emberré. Eléggé meglephetem ezzel, ráadásul nagyon közel is ülünk egymáshoz, így az animágiát is elég közelről veheti szemügyre.
- Bocsáss meg, amiért becsaptalak és kihallgattalak. Nem állt szándékomban, de ott a játszótéren eléggé megleptél, és hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. – mentegetőzéssel kezdem a kapcsolatfelvételt, remélem azért túlságosan nem ijesztettem meg őt – Azért is elnézést kérek, ha most megrémisztettelek, ezt sem akartam, de most már muszáj volt megmutatnom neked az igazi alakomat.
Kicsit odébb ülök, nem vagyok benne biztos, hogy örül-e annak, hogy olyan közel vagyok hozzá, jobb a békesség.
- Általában nem szoktam ilyesmit csinálni, ez most véletlen volt. Mármint kutyává már többször alakultam, de titkokat még sosem lestem így ki. Sajnálom, ami a barátoddal történik, de esetleg megpróbálhatnál türelmesebb lenni hozzá. – itt elhallgatok egy kicsit, mert nem terveztem, hogy tanácsokat is fogok osztogatni, ráadásul nem is vagyok kompetens a témában.
- Esetleg megmutathatnád neki, hogy bármi legyen is, te mellette állsz. Az emberek szeretik, ha tudják, hogy vannak a közelükben olyanok, akik kitartanak mellettük, és akikben megbízhatnak. Jó érzés, ha támaszkodhatunk valakire, és kellemes támasznak is lenni. Persze nem akarok nagyon bölcsnek látszani, vagy papolni. – egyáltalán nincs célom, csak egy kisgyereket akartam felvidítani.
Kicsit összeborzolom a haját, majd felvont szemöldökkel rátekintek, hogy most hogyan tovább?
|
|
|
|
|
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV
Nagykislány
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
|
[Chari] Kedve lenne egy adag fagyiba fojtani az unokatesóját. Nem nagyon, csak egy kicsit, és azért fagyiba, mert az finom, és hideg, és mivel hideg van, még hidegebbe lenne a lánynak, és ez neki tetszene, ha már kitalálta, hogy éjszaka utazzanak. Egyikük sem számolt a hideggel, elvégre nyár van! Azért mégsem fojtja fagyiba, nincs is nála, csak csoszog a csomagjaival. Felkucorodik az egyik padra, amint leérnek, és vacog tovább. Ekkor derül ki, hogy a vonat késik. -Ó, ne már, ember!- Kiált fel, maga is meglepődik, hogy milyen hangosan, és milyen stílusban. Talán túl sokat lóg mostanában egy bizonyos rellonos társaságában, ami miatt el _kell_ tanulnia a vagány beszédet. Kicsit még a maga számára is idegenül cseng ez, de felülemelkedik ellenérzésein, és inkább csak bízik benne, hogy nagyon vagány, és nagylányos volt. -Anya egyszer azt mondta, a MÁV-nak négy fő ellensége van: a négy évszak! Talán ez igaz az MMV-re is.- Mondja tudálékosan, majd nevetgélni kezd ezen. Azon gondolkozik, de nem emlékszik pontosan, ami csakis a hideg számlájára írható, hogy varázsolhat-e Bogolyfalván, és ha nem, akkor honnan tudnák, ha megtenné, hogy mégis ő volt. -Gyújtsunk tüzet.- Mondja a lánynak, hátha ő emlékszik, szabad-e varázsolniuk. Mert természetesen pálcával gondolja, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a pálcáját is előhúzza. De a lány egész másról beszél, a kicsi szemei meg tányérnyi méretűre nőnek, és zavartan elpirulva fordul el. -Nem, ez nem igaz, nem kapok minden reggel ajándékot.- Motyogja, és arra gondol, hogy nem minden nap kap levelet Kornéltól. Általában inkább ő szokott neki küldeni papírrepülőt, átvarázsolja a termen, de néha a fiú is válaszol neki, de ezek nem ajándékok, és még hogy udvarolni! Neki nem udvarolhatnak, az apukája megmondta. De ha udvarolna valaki, ha udvarolna a szív király, az nagyon jó lenne.
|
|
|
|
|
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
TrisAz elmúlt napokban úgy járkált, akár egy zombi. Nem azért, mert olthatatlan vágyat érzett arra, hogy elfogyassza mások agyát, sokkal inkább azért, mert mindenkinek jobb dolga volt, mint éppen az ő társaságát kívánni. Vizsgaidőszak.Rémes szó. Ethan eleinte még abban reménykedett, hogy valami furcsa véletlen nyomán, de sikerül neki átcsusszanni és mindezek után mestertanoncként folytathatja a pályafutását, azonban a természet közbe szólt. Pontosabban Harry szólt közbe, akit csak és kizárólag azért nem szeretett, mert gyűlölte. Jó, valójában ennél lényegesen komplikáltabb volt a helyzet, de miután a kis Blackwooddal volt szerencséje összeakadni, úgy döntött, nem mutatja ki soha többet ennyire komolyan az érzelmeit. Majdnem egy nyílvesszője bánta a hevességét, amit sohasem bocsátott volna meg, sem magának, sem a vöröskének. Talán elgondolkodtató lenne, hogy a fiúnak miért jelentenek sokkal többet egyszerű fogyóeszközök, mint az őt körülvevő emberek testi épsége. Csakhogy ez így nem teljesen volt igaz. Ethannek igenis fontosak voltak az őt körülvevők, csak éppen meg tudta különböztetni a barátokat az ismerősöktől. Mármost az ember nem bántja a barátait, ő pedig nem sok ilyennel büszkélkedhetett, tehát innentől nem is jelentett problémát meghatározni, ki esik a „fogyóeszköz” kategóriába. Útja teljesen véletlenül vezetett a játszótér felé. Eleinte úgy gondolta, csak jár egyet, hogy kiszellőztesse a fejét és ne kelljen folyton a sarokban gubbasztó és könyvet bújó háztársait figyelnie, miközben az ő sorsa már előre eldőlt, de végül a lábai errefelé vitték. Megállt egy pillanatra, mielőtt hihetetlen felnőtt viselkedésről téve tanúbizonyságot felkapaszkodott volna az egyik mászókára, majd megcsillogtatva minden ügyességét felmászott a játékszer legtetejére, hogy onnan kémlelje az utcákat. Néha ő maga is elgondolkozott, hogy talán tényleg nem teljesen normális, de azután elvetette az ötletet. Ha hiányozna egy kereke, akkor ilyen gondolatok még csak meg sem fordulnának a fejében; nem igaz?
|
|
|
|
|
Tristan Blackwood
INAKTÍV
Tris "NemRunatesója" Blackwood
RPG hsz: 24
Összes hsz: 126
|
Ethan uraság Meglepő gyorsasággal végeztem a vizsgákkal - mindössze kettőt kellett megírnom, és egyik sem okozott kifejezett fejtörést, úgyhogy a pergamenkupacok felett görnyedező évfolyamtársakat nézve felmerült bennem, hogy valószínűleg nem választottam túl ambíciózusan a tantárgyak közül...főleg, hogy ezt az évfolyamot elvileg már egyszer kijártam, csak épp nem akartam rögtön az RBF magyar változatával indítani kelet-közép-európai máguspályafutásom. Így legalább egy plusz évem van szemmel tartani a mitugrász bolhát, akit öcsémnek szoktam becézni. Lényeg a lényeg, az ég világon semmi dolgom nincs még vagy egy hónapon keresztül, amíg az iskola java számot tesz tudásának hiányáról. Mindez pedig szép és jó - a probléma csak az, hogy mindenki a könyveket bújja, úgyhogy édes semmittevésem igen magányos keretek között zajlik. Következő napirendi pont tehát: vadászni valakit, aki nem tanul. A lovagi próbatételre készülvén oldalamra csatoltam a kardom - értsd: pálca zsebben -, majd megléptem a gonosz boszorkány elől - kikerültem az igazgatóhelyettest -, átvágtam a setét rengetegen - volt néhány fa az út mellett -, ellenálltam a szirének énekének - néhány elsős navinés ordítva kántálta Nicki Minaj legújabb számát -, végül pedig megérkeztem az akadályok mezejére. Nem kellett sokáig nézelődnöm, hogy kiszúrjam Ethant, s hosszas látásgyakorlat után megállapítottam, hogy nincs nála könyv. Végre. - Milyen a hegyi levegő? - pillantok fel a mászóka tetején ücsörgő szobatársra, majd csatlakozom hozzá odafent, noha nem ismerjük egymást kifejezetten jól, de mivel a gólyalak értelemszerűen főként elsősökkel van feltöltve, sokszor keveredünk egymás mellé hosszabb-rövidebb időszakokra, ha agyunkra ment a tizennégy éves korosztály. Éretlen banda - merül fel bennem a gondolat, miközben a mászóka tetején öntudatosan lógázom a lábam. - Ne lepjen meg, ha a cuccaid nagy részét a folyosóról kell összeszedned - jegyzem meg mintegy mellékesen. - Miután az a szőke, szeplős gyerek nem aratott osztatlan sikert a suvickus gyakorlásában, Kahlil össznépi szellőztetést rendelt el - teszem hozzá a magyarázatot, miközben megfogalmazódik bennem, hogy valóságsót, vagy folytatásos teleregényt kellene forgatni az eridonos gólyalak mindennapjainak dokumentálására.
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
LucaA mai nap is úgy indult, mint a legtöbb szombat...délelőtti semmittevés, ebéd és utána jönnek a problémák, miszerint csinálni kéne valami értelmeset is. Ahogy visszaértem a szobámba, levetettem magam az ágyamra és már kezdtem is beletörődni, hogy ma is marad az olvasás, amikor Zoé ugrott fel mellém, követelőzve a figyelmet. Szegényről nagyon megfeledkeztem az utóbbi időben a vizsgák miatt, pedig év közben naponta vittem el sétálni, most viszont utoljára a múlt héten kirándultunk egy jót. Felültem és megvakargattam a kis törpe schnauzer fülét. -Gyere kislány, megyünk sétálni!-Néztem a kiskutya szemébe és tudta miről beszélek. Már ugrott is és rohant előkeresni a pórázát. Ez volt az első, amire megtanítottam, mert így legalább arra nem kell odafigyeljek, hogy meglegyen. Közben én is elindultam a fürdő felé, hogy rendezetlen barna tincseimet megfésüljem és eltüntessem a karikákat a szemem alól. Az eddig viselt kényelmes leggingst egy farmerre cseréltem, és egy blézert is felhúztam a fehér trikómra. Kinézve az ablakon nem tűnt hidegnek az idő, úgyhogy elhatároztam, hogy kabátot nem viszek, de azért zárt cipőt vettem inkább. Az ajtóban még egy sapkát és egy sálat felkaptam a biztonság kedvéért, és Zoét illedelmesen előre engedve kiléptem a Gólyalakból. Jó lenne már saját szoba, de nem szeretnék beköltözni egy összeszokott csapathoz, úgyhogy talán majd az idei kisfőnixek között akadnak szintén efféle ambíciókkal rendelkezők és felújítunk egy régi szobát a toronyban. A folyosón pórázra kötöttem a schnauzert, és határozott léptekkel meg sem álltam a faluig, majd az egyik kedvenc helyem, a játszótér felé vettem az irányt. A kisgyerekek imádják nyúzni a kutyust, és Zoé is imádja a nyolcvanan ugrálnak körülötte, én pedig kedvemre hintázhatok addig, kiélve gyermeki énem, tehát ez mindenki számára egy tökéletes hely. Amint odaértem, a megszokott látvány fogadott...szülők és kisgyerekek, fiatalok, akik szintén szerettek errefelé csavarogni és az egész hely valahogy sugárzott a boldogságtól. Letelepedtem egy padra, mert a hintát már elfoglalta valaki, és elengedtem Zoét, hadd futkározzon kedvére. Czettner R. Luca 2013. szeptember 14. ~ 15 óra outfit
|
|
|
|
|
Czettner R. Luca
INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
|
Emily;;Fájdalmas búcsút vett a szüleitől, aztán a tesók után utazott vissza az iskolába. Tegnap megérkezett, de még a kipakolásig el sem jutott. Elővett egy vászonkabátot, egy sálat, majd a virágos hosszú nadrágjában és a rózsaszín felsőjében végignézett magán a tükörben. Megszorította a kulcsot a nyakláncán, majd felöltözött és a rajztömbjével meg ceruzáival elindult célirányosan a játszótérre. Ott mindig sokan vannak, szereti a társaságot, ismerkedni is szeret, meg szép a táj is, azt meg szívesen rajzolgatja. Mikor a játszóra ér, az egyik nagy fa alatti padra pakolja a holmiját, majd a gyermekded énét kielégítve rohan a csúszda felé, amit nem hagyhat ki. Két-három csúszás után nevetgélve tér vissza, majd a rajztömbjét kezébe fogja, ceruzája végét pedig a szájához kapja. Így gondolkodik mi is legyen az, amit ma rajzolni fog. Egész kellemes az idő a lehűlésekhez képest. Ebből az elmélkedésből egy csaholó kutyuska zökkenti ki, imádja a kutyákat, alapból él-hal az álatokért, de őket különösen szereti. Úgy látja barátságos, ezért félelem nélkül nyújtja felé kezét és vakargatja meg a buksiját, meg simogatja. Annyira aranyos, egyből szimatolja a kezét és meg is nyalja, ez egy szép barátság kezdete, vajon hol lehet a gazdija? Amíg felnéz és szemeivel kutat, eszébe jut, hogy van nála egy kis keksz, biztos örülne neki ez a cukiság, így meg is kínálja. - Tessék, egy kis falatka neked, mert olyan aranyos vagy! - Mondja ránevetve, majd mindent elpakol az öléből és leguggol mellé. Neki is van egy kutyusa otthon, akit imád kényeztetni, de ide nem hozta magával, nem érezte úgy, hogy ő is jól érezné magát itt. Otthon többet lehet szabadon, és elég sokat jár Luca is haza hozzá, nem felejti el őt, legalábbis reméli.
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
LucaPár percig csak élveztem a hely pozitív energiáit, mosolyogva szemléltem a kisgyermekek (és a kicsit nagyobb gyermekek) önfeledt játékát, majd eszembe jutott, hogy meg sem néztem milyen padra ültem le. Lehet elfoglaltam egy anyuka helyét, vagy volt valamilyen táska már itt, vagy ki tudja mi minden lehetséges még, de gyűlölök rossz helyen lenni, úgyhogy gyorsan körbenéztem. Szerencsém volt, senki sem nézett rám csúnyán, és csak a szomszéd padon hevert egy kósza rajztömb és tolltartó. Nemsokára pedig a rajzcuccok gazdája is megérkezett, méghozzá egy bagolykős lány. Tudtam, hogy a suliba jár, láttam már néhányszor de nem tudtam volna házhoz kötni. Az biztos, hogy nem Eridonos, viszont körülbelül velem egyidős lehet és valahogy furcsán ismerős volt, mintha találkoztunk volna, vagy nagyon hasonlítana valakire. Viszont nem akartam modortalan lenni, és addig bámulni amíg be nem ugrik honnan ismerős, úgyhogy inkább Zoét kezdtem el kutatni a tekintetemmel, s meg is találtam még mindig a népszerűségben fürdőzve a homokozó közepén. Majd hirtelen felindulásból fogta magát, és csaholva az előbb ismerősnek titulált lányhoz szaladt, aki kedvesen fogadta az én bohókás ebemet. Mosolyogva nyugtáztam magamban, hogy a kutyusnak ismét sikerült elérnie, hogy kapjon valakitől kaját...ezt valahogy sosem sikerült kineveljem belőle, pedig jobban belegondolva nem a legszerencsésebb dolog, hogy vadidegenektől is elfogad mindenfélét. Miközben figyeltem, hogy ropogtatja a megszerzett kekszet, és élvezi a simogatást, észrevettem a barna hajú lány kutató tekintetét. Lehet, hogy csak valamit elvesztett, és azt kereste, de nekem úgy tűnt, mintha Zoé gazdájára lenne kíváncsi, mert én amikor találkozom egy rohangáló kutyussal az az első, hogy leellenőrzöm van-e gazdija. Nem félelemből, hogy esetleg veszett lehet, hanem hogyha nincs, akkor már jön is velem haza, kap kaját és fekhelyet és kiplakátolom, hogy megtaláltam. Egyszerűen képtelen lennék egyetlen gazdátlan állatot is az utcán hagyni. Úgyhogy felálltam a padról és mosolyogva odaléptem a lányhoz. -Szia!-Köszöntem vidáman, majd én is leguggoltam Zoé és a lány mellé a földre, mert milyen dolog már valakivel úgy beszélgetni, hogy fölé magasodsz. -Bocsánat, de mindig ilyen kis éhenkórász.-Mondom nevetve, amíg a kutyus épp az utolsó falat kekszet ropogtatja. Czettner R. Luca 2013. szeptember 14. ~ 15 óra outfit
|
|
|
|
|
Czettner R. Luca
INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
|
Emily;;Az őszi napsugarak ébresztették, immáron a kastélyban. Szereti a napfényt, de ez mégsem olyan, mint amihez a nyáron hozzászokott, ez valahogy hűvösebb és sokkal ridegebb. Nehéz lesz megszokni, hogy újra iskola, de szereti, szóval teljes erőbedobással azon lesz, hogy tanuljon. Ezek a tervek, aztán meglátjuk. De a mai nap a játszón fog telni. Miután megérkezett és látott egy-egy ismerős arcot máris társaságra lelt, de nem egészen olyanra, amire elsőre számított volna, ám ennek is nagyon örült. Az eb nagyon kézhez szoktatottnak és emberbarátnak tűnt ránézésre is, aztán ez egyre jobban bizonyosságot nyert benne. Kedvesen mosolygott rá, még az a kekszet majszolta, közben kutató szemei egy közeledő lányra tévednek, akire kedvesen mosolyog, látta már őt, valószínűleg ez a kis drága is hozzá tartozik. - Szia! Hogy hívják ezt a kis édest?Néz fel mosolyogva, majd a kutyától picit elválva áll fel, a nagyjából vele egykorú lányhoz, hogy bemutatkozhasson, mert nem hiszi, hogy ennyire ismernék egymást, hatalmas ez a kastély, még a saját tanulócsoportját se nagyon jegyzi meg, nemhogy az egész évfolyamot. - Semmi baj, igazán aranyos. Egyébként Czettner Rea Luca vagyok, navinés. – Azzal kezet nyújt neki, majd ha ezt elfogadta, leül a padra, helyet mutatva maga mellé a lánynak, akinek a neve is remélhetőleg hamar kiderül. – Hogy viseli a kastélyt? Tudod nekem is van kutyusom, de ő otthon van, azt gondoltam, ebben a bezártságban ő nem érezné jól magát, de úgy látom, pajtik lennének! – Nevet fel, majd a rajztömbjét kapja a kezébe és még hallgatja a másikat, elkezdi a kis örökmozgót rajzolni, ihletet kapott tőle. Néha felpillant a lányra, meg kérdez is közben. - Mindig ide szoktatok jönni sétálni? Sokat vagytok kint? – Sok mindent szeret kérdezni, reméli ezzel nem lesz ellenszenves, de nagyon szívesen ismerkedik és érdeklődik mások iránt. Közben szépen alakul a kutyus az előtte lévő papíron, bár nem egészen az, ahogy van, mert a mozgásban lévő ábrázolás még nem a különleges képessége. Ezen picit fel is nevet magában, majd ismét a kis zacskóhoz nyúl, hogy egy kekszet adjon az ebnek. - Remélem nem bánod, olyan aranyosan néz!
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
LucaAz biztos, hogy a kutyám abszolút ért a jó társaság kiválasztásához, mert ahogy elnézem, a lány nagyon kedvesen simizi, és süt róla, hogy szereti az állatokat. -Eredetileg Zoénak, de a Kutyus-tól kezdve a Törpe-ig mindenre hallgat.-Felelem nevetve, és amikor felegyenesedik a lány, én is felállok, majd hálásan fogok kezet vele. -Emily Crusader, eridonos. Egyébként szép neved van, melyik keresztneved használod?-Kérdezem mosolyogva, és elfogadva a felkínált helyet leülök a padra. Az elmúlt pillanatban hatalmasat nőtt a lány a szememben. Nem mintha olyan lennék, aki első ránézésre ítél, és számolgatja a jó és rossz pontokat, de egyszerűen tisztelem az olyan embereket, akik bemutatkozásnál kezet fognak. Ó, lehet ennyire régimódi vagyok, mert már lányok között a puszi a divat, vagy mi, de nem is tudom...egyszerűen ez az én kis mániám. -Egész jól, mert nincs nagy mozgásigénye és bőven van időm foglalkozni vele. Meg szerencsére a legtöbben szeretik a kutyusokat és ha kiengedem a házban, akkor mindenki kicsit megsimizgetni. Az biztos, hogy jó cimborák lennének, neked milyen kutyusod van?-Válaszolok mosolyogva, s közben oda-odapillantok a lányka rajzára. Majd boldogan fedezem fel Zoé vonásait a lapon. -Igen-igen, a faluban ez az egyik legjobb hely sétálgatni vagy a kistó, bár az inkább tavasszal és nyáron.-Felelek a lány kérdésére lelkesen, és közben szememmel a kiskutyát figyelem, ahogy egy újabb tiszteletkör után ismét visszatér Lucához, és a típikus kiskutya szemekkel kéreget ismét. -Ha neked nem baj, hogy rá pazarolod a kekszet, csak nyugodtan!- Legyintek a lány kérdésére, mert tényleg képtelen vagyok ilyenkor nemet mondani. Tudom, nem épp vall jó gazdára, hogy mindent megengedek neki, de elvégre ő egy öleb, elég ha szót fogad. -Hűha, jól rajzolsz!-Mondom csodálkozva, ahogy ismét Luca rajzára pillantok. Én művészeti antitalentumként még a pálcikaemberre is képtelen vagyok, Ő pedig alig pár perc alatt szinte tökéletesen lemásolta a kis Törpét. -Tanultál valahol rajzolni, vagy magadtól megy ilyen jól?-Czettner R. Luca 2013. szeptember 14. ~ 15 óra outfit
|
|
|
|
|
Czettner R. Luca
INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
|
Emily;;Fantasztikusan indul eddig az ittléte a játszótéren, a kis szőrpamacs pedig iszonyatosan édes, és kis kényeztetni való. Úgy néz rá a szemeivel, mintha csak bombázná a szeretlek szóval, meg is érdemli a keksz minden falatját. Lehet, kicsit túlságosan belelovalja magát az állatszeretetbe néha, de egyszerűen él-hal értük, szóval nem tudja mellőzni. Megismerkedik a gazdájával, Emilyvel is, aztán rákérdez végül a cukiság nevére is, akiről kiderül minden féle…. - Hű, ez nagyon vicces, képzeld, a nővérem is Zoé, ide jár a suliba, Mestertanonc, meg a másik nővérem is, ő meg Zora, tudod ők ikrek. – Osztja meg kissé random módon az információkat új barátnőjével, igen, ő már annak véli, bár lehet korai, na mindegy, szóval elmeséli, miközben a kutyát még egyszer megdögönyözi, mielőtt visszatér a rajztömbjéhez. A nagy mesélésben el is felejt a kérdésre válaszolni, amire most visszatér. - De aranyos vagy! Én mind a kettőt szeretem, amelyiken szívesebben szólítasz. – Rámosolyog, majd egy picit megrándítja a vállát. Tényleg, mint a kettő kedves a szívének és szívesen hallgatja a becézéseiket is. Egy dolgot nem szeret csak, mikor összekeverik valamelyik testvérével, n az ő neveikre nem hallgat, elvből, még ha tudja is, hogy neki szól valaki. Közben meghallgatja a kézfogás után azt is, hogy hogyan érzik magukat Zoéval a kastélyban, ekkor megfordítja a jegyzettömbjét és az utolsó lapok között megbújó fényképet előhúzza. - Nem is mesélek, inkább mutatok valamit, itt vagyunk Bellával. – Azzal kiveszi a képet, majd a lány kezébe adja. A fehér kis szőrpamacs az egyik legfontosabb számára, annyira együtt vannak mindenben, hiányzik is neki sokat, de ilyenkor emlékezetből rajzol róla valamit! Közben alakulgat a rajzocska is, amivel már tervei vannak. - A faluban vannak még kutyák, igaz? Azaz, arra gondolok, társai is akadnának azért, nem?Érdeklődik kedvesen tovább, közben egészen odáig jut, hogy a kis fejecskéjének az apró vonalai is tökéletesen kivehetőek. Nem tökéletesek a rajzai persze, de ő amolyan önképző művész, imádja csinálni és a maximalizmusra törekszik. Közben kap még egy jutalomfalatkát a kis drága is. - Köszönöm, a szüleimtől örököltem, ők is ügyesek és művészlelke. – Mondja, bár az utolsó szó jelentésében ő maga sem olyan biztos. Nem nagyon szokott villogni vele, de ha megszállja az ihlet, vagy olyan hangulatba jön, akkor nagyon szívesen fedi fel ezt mások előtt. - Nem egy tökéletes rajz, de ha befejezem, neked szeretném adni, ennek a napnak az emlékére! – Mondja egy nagyon aranyos mosoly mögé bújva, miközben még a kutyára pillog. - Egyébként hogy sikerültek a vizsgák? – Érdeklődi meg, addig is minél többet tudhasson meg az eridonos leányról.
|
|
|
|
|
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Medárda~Sokszor gondolok arra, hogy milyen kisgyereknek lenni újra. Mivel nem nagyon emlékszem semmire. Vagy mit gondolhat egy féléves csecsemő? Vagy mitől növünk meg olyan hamar? A dolgok csak jönnek-mennek, hol ide, hol oda. Aztán az ember csak azon kapja magát, hogy tizennégy éves. Aztán majd nő tovább, és tovább, felnőtté válik és neki kellesz a saját életéről, és gyerekeiről gondoskodnia. Én jóba voltam a szüleimmel mindig. Ők voltak a legfontosabbak számomra: ők támogattak, és ezért az összes mezemen a 75-ös szám szerepelt (a szüleim szerencse száma mindig is a 75 volt, nem tudni milyen okból). A legrosszabb helyzetekben is mellém álltak, és mindig velem tartottak, bárhova is mentem. -Szia-egy hang ébresztett fel álmodozásomból. Fel nézek: sehol senki, de hamar rájöttem, hogy a köszönés mellőlem jött egy lánytól. Megdöbbenve látom, hogy egy szintén Bagolyköves diákkal találkoztam. A lány szép volt, és minden jel arra mutatott, hogy Levitás volt. Nem hittem volna, hogy még ezen a napon egy iskolatársammal, sőt egy évfolyamtársammal találkozok. Csodálkozva néztem, majd siettem visszaköszönni: -Szia! Hát te? Mit keresel itt?-épp, hogy mikor kimondtam az utolsó szavamat, nagyot dörrent az ég. Ekkor úgy gondoltam kiskoromban, hogy az olümposzi istenek összebalhéztak valamin, és Zeusz a villámaival akar békességet tenni köztük. Hamarosan egy gyereket láttam egy másik gyerekkel veszekedni egy labdáért. Körülbelül 5 évesek lehettek. Elmosolyodtam, hiszen rám emlékeztettek. Én is annak idején sokat veszekedtem a szomszéd kisfiúval, hogy melyikünké legyen a labda. Ekkor mindig a felnőttek avatkoztak közbe, hogy ne magunkba játszunk, hanem együtt.
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
LucaA rajz folyamatosan készül, és a kis szőrmók igazán élvezi, hogy a tengernyi figyelem mellett még jutalomfalatokat is kap. -Jajj, akkor már értem!-Csapok a homlokomra a lány szavai hallatán, miszerint van két nővére. Amikor megláttam furcsán ismerősnek tűnt, de ezt betudtam annak, hogy a kastélyban biztos összefutottunk már. Viszont most beugrott az az aranyos lány, aki egyszer -nem mellékesen szintén rajzfüzettel a kezében- időben figyelmeztetett arra, hogy lassan takarodó van. De még mielőtt Luca bármi rosszat gondolna arról, hogy mit is "értek", gyorsan megmagyarázom neki. -Már találkoztam az egyik nővéreddel, és emiatt nagyon ismerősnek tűntél amikor megláttalak. Most már legalább tudom honnan! Bár azt nem tudtam, hogy őt is, mármint az egyikőjüket, Zoénak hívják. Egyébként Ő is nagyon jól rajzolt, csak nem tudom melyikőjük lehetett.-Magyarázom kicsit összevissza a hatalmas felfedezésemet, és remélni merem, hogy megérti a kissé logikátlanul rendezett mondatokat. Sajnos ez van, amikor túl sok dolgot akarok egyszerre mondani, hogy elfelejtem felépíteni a mondandóm. -Egyébként ugye nem bántó, hogy a kutyusomat ugyan úgy hívják, mint a nővéredet?-Kérdezem hirtelen, mert ez még kimaradt az előbbi, ehhez kapcsolódó szövegből, de már meg sem lepődtem magamon. -Rendben, akkor nekem szerintem Luca leszel, vagy majd kitalálok valami kreatív becenevet.-Szögezem le mosolyogva a lány névügyében az álláspontomat, majd az elém tartott képre pillantok. "Jó fényviszonyok és tökéletes fókusz." szólal meg bennem először Apa hangja akaratlanul, de utána a kép tartalma is eljut az agyamig. -Ó, nagyon aranyos! Igazi kis simiznivaló szőrmók!-Húzódik széles mosolyra az arcom a navinés lány kis tündéri kutyája láttán. Egyszerűen ilyenkor nem tudom megőrizni a komolyságomat, és előtörik belőlem a gyermeki énem, és szinte kényszeríteni kell magam, hogy ne tapsikoljak egy-egy aranyos állat láttán. -Igen, igen, egész sokan vannak errefelé a kutyások, így mindig akad kivel játszania szerencsére.
Egyébként Bella nem hiányzik néha? Szerintem, legközelebb ha hazamész hozhatnád. A kiskutyusokat beengedik a kastélyba, csak a nagyok miatt kell kérvényt írni.-Felelem Luca kérdésére már eggyel komolyabb hangnemben, és közben érdeklődve vizsgálgatom a rajzát, s hallgatom a tehetsége történetét. Bár amióta megtudtam, hogy a nővére az, akivel a réten futottam össze, és szintén ilyen jól rajzolt, gondoltam, hogy családi vonás lehet. -Ó, de aranyos vagy! -Pillantok a lányra hatalmasra nyílt, meghatódott szemekkel, mert igazán meglepett ez az ajánlat. -De nem nehéz megválni tőle, elvégre a Te alkotásod? És neked is kell ám emlék erről a napról!-Kérdezem kíváncsian, mert igazán nem tudom mit is mondhatnék. Furcsa, hogy alig 1 órája találkoztunk, és máris barátnőmnek tekintem. Pont én, aki szinte alig nevez bárkit is igazán barátjának. Szerencsére még mielőtt nagyon elérzékenyülnék, Luca megint kérdez, és így azt hiszem megmentett egy hosszas eszmefuttatástól. -Egész jól, azt hiszem az összes K lett, kivéve a Reptan, mert ugyan kviddicseztem, de abból nem vizsgáztam, mert nem tanultam semmi elméletet. Bár erre nem vagyok büszke...-Fejezem be a lelkesen indult válaszomat lesütött szemekkel, mert ha Kiva rájön, hogy pont arra mondtam azt, hogy felesleges, ha nélküle is át tudok menni, lehet kitenne a csapatból. Bár tekintve, hogy az egész kviddics feloszlani látszik nem tudom mit tenne igazából. -És neked hogy sikerültek?-Kérdezek vissza újdonsült barátnőmtől, miközben ismét a rohangáló Zoé után kutat a szemem, mert a kis csibész még képes egy kisgyermektől ellopni a nyalókáját, ha nem figyelek oda. Czettner R. Luca 2013. szeptember 14. ~ 15 óra outfit
|
|
|
|
|
