Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az egyik alapkérdésre adott válasza megint olyan reakciót vált ki a másik félből, amit várt. Értetlenkedés, igen. Senki sem fogja fel ennyiből, hogy mit akar kifejezni, de érdeklődik, ezért el is mondja neki.
- Mielőtt ide kerültem, mugli iskolába jártam, ahol igen, megbuktam - mondta ki már könnyedén. Régen szégyellte magát az ilyesmiért, de az elmúlt. Akkor már teljes nyugodtsággal mesélt a múltjáról. Mindenről, amit megtett, mert hiába akarná titkolni, az akkor is megtörtént, és nem lehet vele semmit sem kezdeni. Gondolatmenete végére érve kap egy kicsit furcsa kérdést, amire szinte azonnal válaszol. A fiú arckifejezéséből nem szűr le semmit, de nem is akar. Visszakérdez, majd miután a választ megkapta, egy mosollyal konstatálja a dolgot. A 'banda' szóra szemében megcsillan az érdeklődés, de inkább nem szól semmit, csak magában csodálkozik tovább. Az jól megy neki, látatlanban is. A beszélgetés továbbvitele érdekében teszi fel a másik fél kérdéseit, melyre a lány szívesen válaszol.
- Mugli sportok köréből is van, amit szeretek, de inkább a kviddics az, amit meg lehetne említeni - egyszerűen imád repülni, és közeljövőben terve volt, hogy még akár játékos is lesz. De az még titok, amit a jövő tartogat számára, és ő a jelenben él, az a fontosabb. A visszakérdezést, megint csak nem tudja megállni.- Te? - hangzik ez az egyszerű szó, ami mindent kifejez. Tekintete kicsit elkalandozik, mindenfelé a játszótéren, míg a választ várja. Rátörnek ismét a nemrég elüldözött kis kori emlékek, de próbálja figyelmen kívül hagyni őket. Ennek érdekében tekintetét is visszaemeli a Rellonosra, és ismét válaszol neki.
- A minisztériumban dolgoznak, aurorként - ezt már gondolkodás nélkül mondja, de nem kérdez vissza, csak egy olyan kérdő tekintetet vet a másikra, amiből le tudja szűrni a kérdést. Ha meg nem, akkor majd mondja, de addig talán ennyi elég lesz. Gondolatai addig is megint elkalandoznak. Inkább a furcsa helyzet felé. Először hogyan álltak egymáshoz, most pedig itt van, beszélgetnek... Most érezte, hogy visszatérhet az előző témára.
- Említetted az előbb, hogy van bandátok... - megint a kérdő tekintetét vetette a fiúra, nem fejezte be a mondatot. Ebből rá kell jönnie. Vagyis Sharlotte szerint rá kell jönnie, hogy kicsit többet akar róla megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ismét estefelé járt. A szokásos napi teendők és a hirtelen ötletek is elvégezendők, végbe mennek ilyenkor. Vacsorát is készített magának, de mielőtt nekilátott volna, bátyja megjelenése zavarta meg. Lement a nappaliba, majd útját a konyha felé vette, ami Lotte következő ötletének eléggé keresztbe tett. Jelek nélkül akart eltűnni, sétálgatni, kiszellőztetni a fejét. Ezt azonban nem tudta megtenni, így feltűnés nélkül eszegetett, míg testvére ismét felfelé vette az irányt. Akkor pillanatokon belül magára vette fehér kabátját, valamint barna csizmáját, és viszonylag kísérõ hangok nélkül távozott. Mosolyt villantott a nagy semmibe, az õt körülvevő sötétségbe, és elindult. Ment mindenfelé, hosszú ideig céltalanul, majd kis idő után tudatosan kezdett keresni egy nosztalgiázásra alkalmas helyet. A legközelebbinek, és egyben legjobbnak a tér tűnt. Kiérve, és a padokhoz közeledve már kezdtek elõtörni belőle az emlékek, de azokat egy félmosollyal, és egy a padra vetett várakozó pillantással konstatálta. Odalépett a kiválasztott darab elé, és pár másodperc után leült. Addig gondolkodott. A múlton, jövőn, és azon hatalmas változásokon, melyek végbementek életében. Akkor ott mindent átlátva tudott már mérlegelni, de azelőtt ez nem ment volna ilyen egyszerűen. Látta már az összefüggéseket, az akkor figyelmen kívül hagyott hibákat, de a jó cselekedeteit is. Nem bánkódott persze rajtuk, ami megtörtént azt nem is akarta, de nem is tudta volna visszafordítani. Csak ült ott, és bámulta az eget, a néha-néha elõbukkanó csillagokat, melyek több száz gondolatot vetettek fel benne. Az idő múlásával sem foglalkozott akkorra már, pedig eleinte próbálta számon tartani. A hideg is távol állt a pillanatnyi érdeklődési körétõl. Csupán jövőjében merengve vigyorgott. Érzései, gondolatai mindenfelé úszkáltak akkor, de ezektől függetlenül kedve változatlanul boldog. Okát nem tudta, csak annyiban volt biztos, hogy az az este valami különlegeset tartogat még számára. Mikor, hol, vagy éppen hogyan, az kérdéses, de mindegy is. A különleges történés, a "csoda" volt a fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Határozatlan ideig ült magányosan, gondolataival, bambán nézve a sötétségbe. Az, hogy öt percet, fél órát, vagy mennyit töltött egyedül, de nem is foglalkozott vele, ment a feje után, ami azt mondta neki, hogy maradjon. Így csak nyugodtan, kevés mozgással ült helyén. Boldog volt addig is, de néhány emlék eszébe jutása még jobb kedvre derítette, amit már nem is lehetett volna fokozni. Félmosoly húzódott arcára, és már más irányba is terelte volna a filozofálást, amikor ezt megakadályozta valaki. Leült mellé egy idegen, kinek hangját hallva megállt benne valami. Ezzel akkor, abban a pillanatban nem foglalkozott, de amint fejével is a másikhoz fordult, és szemébe nézett, ez a furcsa érzése fokozódott. Zavarában nem tudta mit szóljon, így amíg valami nem jutott eszébe, villantott a fiúnak egy félmosolyt. Teljesen összezavarodott, nem tudta mitől viselkedik így, mikor ilyen nem fordult még elő. Itt a csoda, csak éppen még nem tudja mi az.
- Szia. Én Sharlotte vagyok, nyugodtan, nem zavarsz - a mondandója végét ismét mosoly kísérte, de nem a megszokott semmit mondó, hanem valami más, tanácstalan, de a furcsa érzést majdnem tükrözõ. Megint értetlenül nézett magából, mintha megállt volna a közelükben a levegő. Okát, de semmi mást sem tudott, így tette, amit eddig. A csodálatos csendet sem szerette volna megtörni, de abban a helyzetben nem tudott mást csinálni. Majdnem elnevette már magát szerencsétlenkedése közben, mert a helyzetet, és az ismeretlen érzést feldolgozni koránt sem volt egyszerû számára. Tekintetét egy pillanatra levette a másik íriszeiről, és viszonylag látatlanul végigmérte, mert addig nem volt még rá ideje, sem ereje, hogy szemét levegye az övéről. Az átlagos, nyitott és közvetlen természetét most kiválóan meghazudtolta.
- Ide jársz a Bagolykőbe, ugye? - nyögött ki végül valamit nehézkesen, és szemeit visszaemelte azelőtti helyére, és próbált választ keresni. Nem tudta mire, csak keresett bennük valamit. Valami mást, szokatlant, vagy ami ezt kihozta belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hihetetlen zavarában próbált valamit tenni. Ahogy az az érthetetlen, soha át nem élt érzés lassan átjárta, minden esetleges rossz elszállt. Csak a boldogság, az aranyos és örökké csak mosolygó lány maradt. A külvilágot éppen úgy kizárva, nem érezte a hideget, de mást sem. Csak a tényekkel, és azzal az újdonsággal gazdálkodott. Azokból akarta összerakni a választ, azt a bizonyos képet a helyzetére, de nem sikerült neki. Az egyetlen, amit tenni tudott, az a beszélgetés kezdeményezése volt. Rögtön egy alap kérdéssel kezdett, amire kicsit hadart választ kapott. El is mosolyodott, de nem megvető, vagy éppen lenéző hatást nyújtott, ahogy elmerült a fiú íriszeiben. Azokban ugyancsak választ keresett.
- Én is - mondta lágy hangon, ahogyan mindig beszél. Akcentus még néhány szónál észrevehető, de ezt az évek alatt kiküszöbölte. Nem látott semmi rosszat a dologban, neki más a helyzete, hiszen kiskora óta tanulta a nyelvet. Az, hogy a másik hogy van ezzel, nem befolyásolt semmit, a magyarázkodást egy halvány félmosollyal hallgatta végig.
- Semmi baj - nyugtatja meg, valószínűleg ugyancsak zavart állapotban lévő társát. Ezzel azonban szinte ugyanott tart, tanácstalan, a semmivel majdnem egyenlő maradt tudása. Egy név, és származás, amin erősen elkezdte törni fejét, hogy jusson valamire. Tisztázni próbálta magában, hogy mi az, amit érez, de semmi sem jutott eszébe, így a beszélgetés továbbvitelénél maradt.
- Melyik házba kerültél? - érdeklődik tovább, nehezen kinyögve a szavakat, nem mintha ettől az információtól majd megvilágosodna. Azért kezdetnek  nem akarta lerohanni minden hülyeséggel, ami akkor eszébe jutott a kissé módosult tudatállapota miatt. Az a valami, ami hatalmába kerítette, kezdett eluralkodni rajta, folyamatosan beborítani. Jó, hogy nem kezdett el remegni a lába, vagy éppen zsibbadni a keze. Mindezt nem tette meg, egyenlőre. Akkor odáig még nem terjedt el a "kór", csupán pár részre terjedt ki. Tüdejére, ami már szaggatottan engedte magába a levegőt, és szívére, amely csak minden második ütemre dobban. Valamint agyára is, mert elméjét eltakarta a lassan sűrűbbé váló köd. Nem normális viselkedés részéről, de a tudatalattija művelte. Vagy talán akarattal történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Teljes mértékben meghazudtolta önmagát, viselkedése ugyancsak eltér a szokásostól. Ennek okát egyáltalán nem tudta, csak értetlen, kedves mosollyal nyugtázta a dolgot, és a fiú szemei között cikázott tekintete. Azokban kereste a választ, melyet nem kapott meg ugyan, de abban biztos volt, hogy a fiú váltja ki belőle ezt a viselkedést és a zavartságát.
- A Navinéba - válaszolt, bár akkorra kifejezetten lényegtelen kérdésnek, információnak tartotta. Mit is számít az, hiszen nem éppen attól lesz zavarban, hogy egy Levitás ül előtte. Valami más lesz az, de azért válaszolt. Újra elmosolyodott, szinte reflexszerűen, akaratlanul. Mindig is mosolygós volt, fel is vett egy jellegzetes példányt, ami mindig feltűnik nála, de azon esetben nem használta. Csak az újat, ami szokatlan ugyan, de a fiú valamiért ezt hozta ki belőle.
- Sétálgatok, mindenfelé, mindegy milyen okból, ok nélkül, hol vagy mikor. A séta a lényeg - mondta már szinte teljesen nyugodt hangon, a másik tekintetét kis időre elhagyva, és ismét, de már sokkal feltűnőbben végigtekintve rajta. A görbület arcáról nem tűnt el, csupán tekintete kezdett el vándorolni. Magasságát próbálta először megállapítani, ami nagynak tűnt, aztán arca is megszemlélésre került. Valami tetszett neki a jellegzetes vonásokban, de olyan szintű tanácstalanságban szenvedett, hogy ezt sem tudta volna megmondani. Annyira elbambult, hogy még visszakérdezni is elfelejtett, ez azonban hamar pótlásra került.
- Te mit szoktál? - kérdezte végül rezdületlen arccal, ismét a tekintetekbe meredve, melyek már nem a válasz lelőhelyét mutatták számára. Valami megfogta benne, így saját tekintetét vándoroltatta folyamatosan Eric íriszei között. Nem tudta, hogy ő mit gondolhat, de valami zavar rajta is látszott, és ha nem téved, akkor valami ilyesmi zajlódhat a másikban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Újra és újra elmerült azokban az igézõ tekintetekben. Már tisztában volt azzal, hogy a csodát megtalálta, egy fiú személyében, akit órákig el tudna nézegetni, közelében zavarban van, és folyamatosan szemeit fürkészi. Totális ellentéte önmagának, de ez is csupán attól a ködtõl van, ami ott képzõdött elméjében. A helyzetet elfogadnia nehéz volt, éppen ezért jött jól a beszélgetés. Anélkül is ellett volna, mert nem érezte a hideget, és szívesen futtatta volna szemeit szótlanul is Ericen. Ahogy beszéltek pár dolgot meg is tudott róla. A gitározásnál elméje megint szövögette gondolatait. Õ maga zongorázik, és nagyon szereti. Szinte imádja is, pedig ritkán csinálja. Nézett rá, hallgatott, nem csinált szinte semmit. Felmerült benne, hogy közelebb csusszan, de abból elég érdekes helyzet lett volna, és még csak valami normális érv sem jutott eszébe. Pár pillanat után, mintha valóra vált volna ez a kis vágy, a fiú felajánlotta a sétálást. Ez nagyon jó ötletnek tûnt, hiszen így közelebb kerülhet hozzá akár látatlanul is. Hogy a másik mit gondolt, nem tudta, csak azt, amit õ, és már a titokzatos érzés is tisztult benne. Elõször nem akarta bevallani magának, de végül rájött, és felfogta mi az. Hihetetlennek bizonyult, hogy Cupido nélkül is tud ilyet, lehet szerelmes. De megtörtént, felismerését pedig egy mosollyal nyugtázta.
- Rendben, menjünk - szólalt meg végül, és még egy mosoly kíséretében állt fel, megvárva amíg ezt a másik is megteszi. Elsétált mellette a padot kikerülve, és várta, hogy kövesse. Fejét felé fordította, ahogy sétált elõre. Határozatlan irányba, nem tudta merre. Csak ment, de próbált a fiú közelében maradni, feltûnés nélkül haladni mellette. Csak pillanatokra villant át fejében, hogy alig pár perce ismeri, de az a bizonyos rózsaszín köd hamar elfedte ezen gondolatát is. Sétált mellette, és tudta, hogy kell valami beszédtéma megint. A kínos csendet meg kellett volna törni, de így sem volt olyan rossz. Már annyira tehetetlennek sem bizonyult, sokkal határozottabban villantott még egy félmosolyt. Tekintetét egy másodpercre az útra szegezte, majd azzal a lendülettel vissza is fordult. Szemei szinte már csillogtak. Ettõl az új érzéstõl, vagy csak a boldogságtól? Nem tudta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A padról felállni számára több okból is csodálatos volt. Egyrészt kissé elzsibbadt már, valamint közelebb kerülhetett a fiúhoz. Kicsit elõre ment, de hamar lassított is, mert nem szándèkozott távol kerülni. A lehetõ legközelebb akart lenni hozzá, de azért még feltûnés nélkül. Folyamatosan szemei között futkározott tekintete, ezért nem igazán vette észre, hogy kezeik majdnem összeértek. Nem volt benne bûntudat, hogy elszalasztotta az alkalmat, mert ugyan boldogan megfogta volna a kezét így öt perc után is, de várt egy sokkal tökéletesebb alkalomra. Pislogás nélkül elmerült a másik barnáiban, csak egy pillanatra tekintett fèlre. Azt sem azért, mert unatkozott, sokkal inkább azt akarta tudni hogy hol van. Nem volt fontos még akkor, de az elhangzó kérdéshez már szüksége volt rá.  Elõször nem jutott el elméjéhez a szavak összessége, csak annyit látott, hogy mozog a fiú szája. Azt is csak úgy véletlenül, de pàr másodpercen belül sikerült nehezen is emlékeznie a kimondott szavakra.
- Én itt lakom a faluban, de szívesen elmagyarázom, merre van az út. - õszintén örült a dolognak, hiszen igazából mivel nem tudja, mi merre van, bárhova vezethetné. Ilyen nem állt szándékában, de ahogy végig gondolta, talán útba esik az utca. Minden esetre abba az irányba indult el, de csak szépen lassan, hogy tudja követni Eric is, és hogy mellette sétálhasson. Akkor jött nagyon jól, hogy már szinte annyira ismerte a falut, mint a tenyerét. Így nyugodtan tudta nézegetni a mellette haladót, és elmerülni gondolataiban. Valahol belül megnyugodott, hiszen látta a fiún, hogy ugyanúgy szemeit fürkészi. De minden más részletében is megfigyelhette, ideje nagyon sok volt. Beszéd témát nem talált továbbra sem, nem is akart, sokkal jobb volt szótlanul, vagyis neki. De hogy mit akart a másik fél, egyáltalán nem volt ötlete. Csupán késõbb, de akkor is a köd hatása alatt állva, így az nem minõsíthetõ. A sötétben elbûvölõen csillogó íriszekben merült el, szavak helyett. Egy kedves mosoly újra megjelent arcán, természetesen ok nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A külvilágot részlegesen zárta ki akkor, és ahogy elindultak, mosoly jelent meg arcán. Tekintete állandóan a fiún futkározott, gyakran megállt egyes részeken. Leginkább arcán, valamint szemeiben akadt el. Csak szótlanul sétáltak az egyik irányba, melyet egy mozdulattal fel is térképezett. Nem volt nehéz, ismerte már a falut. De akkor nem az volt a fontos, hanem egyes egyedül a mellette sétáló. Folyamatosan nézte, nem pislogott, csak gondolkodott. Végig, a szituációtól kezdve az apróságokig, a köd csekély ritkulását kihasználva futott át mindenen. Nem foglalkozva a végeredménnyel, vagy negatívumokkal, mosolyodott el ismét, mikor felajánlotta neki a hazakísérést. Nem lepõdött meg, mert csupán a száraz információ, és a további sétálási lehetõség miatt érzett boldogság jutott el hozzá. Kicsit sajnálta is, hogy a faluban lakik, és akár a kastélyig is ment volna vele. A házirend megszegése? Mi az neki? Ilyen esetben szívesen tette volna még azt is. Szinte szorosan Eric mellett sétált, semmivel sem foglalkozva. A kanyarokat szótlanul vette be, vagy kerülte ki az elé álló akadályokat. Szíve szerint abban a minutumban, gondolkodás nélkül, és néhány perces ismeretség után is megfogta volna kezét, amin komolyan el is gondolkodott, de végül nem tette meg. Fejében lezajló képek és kérdések milliói nem ütköztek ki arcàn, magabiztosan szedte lábait, de lassan, minden pillanatot kihasználva. Ez akkor szakadt meg, mikor végtagjai egy cseppet összeakadtak, és majdnem összeesett. Ez aztán nem sikerült neki, csupán megingott az egyensûlya, amin kicsit el is nevette magát. Furcsa volt neki, hogy lapos talpú cipõben nehezebbnek bizonyult a járás, mint a tíz centi magasakban. De hát ô ilyen, csak sok minden mással együtt ez nem volt meghatározó dolog. Remélte egy másodperc erejèig, hogy nem nézi majd idiótának a levitás, majd elõzõ viszonzott pillantásai, és a kezdetleges kölcsönös zavar segítette vissza a csodáról kialakult képbe. Abba, amit a rózsaszín köd teremtett neki. Csend volt, ez azonban egyáltalán nem zavarta. Továbbra is úgy látta, hogy az a kínos érzés régen eltûnt, és csak a jó maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Pusztító érzések voltak azok. Egyszerűen felőrölték, felőrölte e tudat, hogy nem tehet semmit, amit nem akar, úgy is be fog következni. Torka szakadtából ordított volna akkor is, de nem tette. Akkora elő próbált szedni valami önkontroll félét, de a szemében összegyűlő, majd sorban legördülő könnycseppeknek nem tudott megálljt parancsolni. Azok csak folytak, és folytak egy jó ideig. Nem szipogott, nem is ordítozott, vagy kiabált senkinek, semmiért. Vagyis nem hisztizett már, csupán sírt. Pár örökkévalóságnak tűnő pillanatra azt is elfelejtette, hogy ül mellette valaki, hogy nincs egyedül. Ám mikor visszatért tudatába a tény, akkor sem tudott túl nagy figyelmet fordítani rá, csupán néhányszor kereste meg tekintetével, hogy ott van-e még. Majd végül nehezen, de tett fel egy kérdést, amire talán azt várta, hogy majd mesél egy kicsit a tanár, és hacsak pár másodpercre is, de gondolatait másfelé tudja terelni. Ez azonban nem így lett, pár szóval lerendezte az egészet. Megállapításával nem értett teljesen egyet, bár Ő tudja, melyik milyen fontos, így inkább nem firtatta a dolgot. Könnyei kezdtek ritkábban gördülni egymás után, de fejében még akkor is ugyanolyan káosz volt. Nem tudta rendbe szedni gondolatait, érzéseit. Minden egyes próbálkozással ugyanoda jutott. Oda, hogy ez lehetetlen. Pedig nem volt az, hiszen a szituáció kellős közepén találta magát, minden pillanatban. Csupán képtelen volt felfogni az igazságot. Végül aztán egy távolról jövő hang zökkentette ki, ami nem is volt olyan távoli, csupán az ő elméjében. Amint eljutott hozzá a szavak értelme is, megpróbált valami értelmeset mondani.
- De, jó ötlet. Köszönöm szépen - állt fel ő is nehézkesen a férfi után. Kicsit összeszedte magát, leporolta ruháját, majd akkora már tényleg ritka könnyeit is letörölte kezével. A tanárra nézett, egy olyasfajta 'Indulhatunk' pillantással, és egy halvány mosoly is kiült arcára. Természetesen hazug mosoly volt, nem szívből jövő örömöt láttató, de akkor ez megfelelt. Elindultak hát, de nem sikerült egy kicsit távol maradnia gondolataitól. Ugyanúgy magába szippantotta az a tenger, ezért valami beszédtémát próbált találni. Nem sikerült, csak anyjára tudott gondolni, de tudta, hogy így még rosszabb. Arcán valószínűleg nagyon is látszott, hogy töri a fejét valamint, és hogy beszélgetni akar egy teljesen eltérő témáról, de nem tudott semmit se mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

"Az élet folytonos játék. Játék, melyben veszíthetünk és nyerhetünk. A lényeg, hogy mi játsszuk."
Milyen igaz is... Az ő élete is egy játék, amiben sokszor veszít, de aztán a győzelmek visszahozzák a kedvét. Akkor jött rá erre az egyszerű kis dologra, mikor elvesztette az anyját. Vagyis, akkor semmire sem jött rá, hiszen nem volt képes gondolkodni, agya csak igen keveset funkcionált, az a maradék is a negatív dolgok köré specializálódott. Azok a hetek, sőt, az első két hónap iszonyú szenvedések között teltek, mindentől elzárkózva, depressziósan. Az antiszocializmust csak az első napokban érte el, azután leginkább barátai és testvére segítségével sikerült talpra állnia, na meg az a bizonyos tevékenység dobott még rajta sokat, amit nem tud tolerálni a családja. Az, hogy alkohollal próbálta oldani a saját feszültségét, pedig ez alapból se lett volna jó, meg a házirend is tiltja. De az van, hiszen, ha bármit is kihagy, bizonyára nem tart ott, ahol. Szóval, elmondhatjuk, hogy azt a menetet elvesztette. Nem sokkal később, jött egy másik játszma, amit végeredményében ugyancsak vereséggel nyugtázhat.
Aztán egy teljesen átlagos napon minden megváltozott. Rátalált a boldogság, amit nem is várt, de mégis megtörtént. Onnantól kezdve minden ok nélkül boldogan telnek napjai, mindenhez pozitívan áll, és ritka, ha eszébe jut a tragédia. Olyan gondtalanul viselkedik mostanság, hogy saját magát is meglepi. Éppen az erre emlékeztető időszakot próbálta visszahozni, gyermekkorát, amikor semmivel sem kellett foglalkoznia. Akkor legnagyobb problémája az volt, hogy a kék-virágos, vagy a piros-virágos pólóját vegye fel, éppenséggel házat, vagy kertet rajzoljon egy hófehér lapra. Azok az idők elmúltak, de vissza tudja hozni őket, ha megfelelő helyre megy. Tökéletesnek bizonyult a játszótér a célra, így fekete farmerben, barna lapos talpú csizmában és fehér kabátban indult el útjára késő délután, minden szó nélkül, ahogyan szokta. Rendesen sötét volt már akkor, de ez nem zavarta, csak mosolygott a semmibe és szaporán szedte lábait. Hamar oda is ért, első útja a hintákhoz vezetett. Imád hintázni, de pár perc után megunta, mint régen. Ugyanazon gyermeki izgatottsággal váltott játékot, ahogyan pár évesen, mikor először csinálta. A mászókához sietett, és felmászott, lábait abba beleakasztva engedte végül el kezével, és csak lógott fejjel lefelé. Nem aggódott, hogy fejébe száll a vér, eddig sosem történt még meg. Szemét másodpercekre behunyva próbált visszaemlékezni egy kiskorában számára nagyon kedves dalocskára, majd azt kezdte el dúdolni, továbbra is más szemszögből nézve a világot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Igen, az a csodás gondnélküliség. Vagyis csupán azok kizárása egy kis időre, azaz a boldogság. Felemelő érzés, még akkor is, ha az ember egyedül van, fizikailag persze. Mindig jó tudni, ha valaki mellettünk áll, még akkor is, ha nincs éppen ott, jó tudni, hogy van valaki, akire lehet számítani. Ez a szám pedig életében csökkent, majd visszaállt eredeti mértékére, hiszen pótlásra talált. Természetesen nem anyát talált magának, hanem valaki mást, aki minimum az űrt pótolja, és, hogy őszinte legyek, a boldogság is miatta, végette van. De nézzük csak a párhuzamokat, a gyermekkor ugyanilyen felhőtlen, örömteli, minden apró kis dolog jobb kedve derítette. Ez most nincs így, de legalább a játszótéren, úgy játszva, mint régen, ezt vissza tudja hozni.
A mászókáról fejjel lefelé lógva elkezdett dúdolni is, ami megint ezekhez az emlékekhez kötötte, és szemét behunyva próbálta a képeket is visszahozni. Annyira belemerült, hogy a csúszdától érkező hangot csak enyhe fáziskéséssel nyugtázta, majd még egy hangot hallott, de az már emberi volt. Akkor ezeknek az irányába fordult, legalábbis fejével, amennyire tudott.
- Szia. Dehogy ijesztettél meg, főleg nem zavarsz – kezdte kedves hangon – Én Sharlotte vagyok – mutatkozott is be, hozzátéve még ezt a pár szót az előzőekhez. Igazán abban a pillanatban nem tudott mit kezdeni a szituációval, hogy ő ott lóg, a lány pedig áll a csúszdánál, és nem is találta fel magát hirtelen, így hát felhúzta magát, és kezével is megfogta a csövet, majd lábait szépen leeresztette és végül leugrott a mászókáról. Innen már muszáj volt valami beszélgetést kezdeményeznie, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni Mollyt, de az pofátlanság lett volna már vele szemben.
Az a megszokott, kedves mosoly ismételten kiült arcára, azzal leplezve, hogy belül éppen nagyon gondolkodik, hogyan tovább.
- Mi járatban errefelé, ilyenkor? - kérdezett végül. Igaz, még csak délután volt, késő délután. Kezdett már sötétedni, de az nem igazán zavarta, hiszen téli időszámítás szerint mindig is hamar sötét van, meg lesz is. Igazából, amint a beszélgetést valamely módon elkezdte, meg is könnyebbült egy kicsit, ki tudja miért. Ennek hatására akaratlanul is, de megint felkapaszkodott a mászókára, és még mindig a lányt figyelve felrakta lábait, ugyanúgy elhelyezkedve, mint előtte.
- Zavar egyébként? Mert akkor leszállok – érdeklődött, mivel annyira biztos nem kellemes egy beszélgetés úgy, hogy az egyik fél fejjel lefelé lóg valahonnan. Bármilyen kontaktust nehéz így létrehozni, még egymás szemébe nézni is bonyolult, bár ezzel Sharlotte folyamatosan próbálkozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már mondhatjuk szokásos napi teendőnek is, hogy minden nap - vagyis amikor "ő van beosztva" - elmegy az oviba a húgicáért. Természetesen hétköznap, a hétvégéket meg kibírják, de a péntek még határozottan olyan nap, amikor a hazaérés után még nincs sok ideje ezt-azt csinálni, hanem átöltözik, és mehet is. Nem egy túlságosan megszokott ruhában indult el, valahogy a fekete bőrnadrágok azokkal a vágásnak kinéző dizájnnal az elülső oldalukon... nem az ő stílusa, de felvette. Egyszer mindent lehet.
Egész hamar oda is ért, valamint ugyanezen gyorsasággal rendelte el a kislányt, majd indulhattak is. A megszokott úton, mindig ugyanarra mennek, és ez már ezalatt a majdnem három hét alatt is, de biztosan rögzült Hanna fejében. Nem is várta, hogy mellette lépdeljen, és gépiesen, szófogadóan, akár ütemesen haladjanak, azt el sem tudta volna képzelni, így hagyta, hogy felfedezze a kicsit is az itteni dolgokat, hiszen jó idő van, és elkeveredni se tud, hiszen figyel rá azért. Futkározott is rendesen, mindent megnézve, és egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a ruhája koszos lesz, az neki nem is számít, mert nem is kell. Az a lány reszortja, mint hogy a kis farmerkabátot cipelje, mivel ahhoz talán meleg van, hogy ráaggassa, mint reggel.
Éppen csak egy kicsit figyelt másfelé, amíg a téren haladtak át. Az arra járókat figyelte, vagyis azokat, akik épp úgy sétálgattak valamerre, mint ők. Azt nem igazán vette észre, hogy a csöppség addig az ugráló-sasszézó sajátos kis mozgásával kezdte megközelíteni a fiút, aki a szobor melletti padon telepedett le. Nincs gond a hallásával, és viszonylag jól is beszél magyarul, valamint kíváncsi és gyerekes, vidám lélek is egyben - összetett személyiség. Ebből kifolyólag állt meg édesen mosolyogva a szöszi srác előtt, és nézte pár pillanatig, amíg meg nem szólalt kislányos, magad hangján.
- Mit dúdolsz? - kérdezte, amint lefordította az itt használt nyelvre mondanivalóját. Annyira nem is nehéz, meg ilyen szempontból előnyére vált, hogy mióta beszélni tud, ezt is tanulja.
Körülbelül eddigre kapcsolt Sharlotte is, és kezdte szaporázni lépteit a kis virgonc és az ismeretlen felé. Néhány másodperc telt csak el, és már ott is termett testvére mellett, kezét vállára helyezve, azzal finoman maga felé fordítva.
- Mit mondtam én neked? - intézte első szavait kedvesen feléje, majd felnézett a másikhoz fordulva. - Jajj, bocsi, kicsi még és nagyon eleven, igazi gyerek - kezdett szabadkozásba, ki tudja miért. Csak így jött, meg valamiért érezte, hogy kellene legalább ezt. Bár továbbmenni csak így rögtön nem akart, valami visszatartotta. Talán a hely, ide elég sok emléke köti. Ráadásul ezek is vegyesek; találkozott itt olyannal, akit nem nevezhet a szíve csücskének véletlenül sem, meg olyannal is, aki mostanra a számára legfontosabbak közözz foglal helyet. Talán ezért gondolta úgy, hogy ha már találkozott evvel a fiúval, akkor ki szeretné deríteni, ő melyik irányba megy majd el.
- Amúgy szia, Sharlotte vagyok - mutatkozott is be, csak úgy felületesen, meg az elfelejtett köszönést is pótolta. Valahogy el kell kezdeni, és ez mintha szükséges is lenne egy normális beszélgetéshez. - Leülhetek? - egészítette még ki, mivel állva sem volt sok kedve semmit sem csinálni, azért a tűsarkaknak hátránya is van. Meg valljuk be, sokkal jobb ülve, azokban a másik esetekben is ült. Addig a kisebbik szöszkét gyengéden maga elé vonta, hogy a hajával kezdjen valamit, mert sajnos azt is tönkretette, ahogy lelkesen játszott és ugrált. Ha igenleges választ kap, természetesen le is huppan, ám előtte még eszébe jutott valami.
- Téged hogy hívnak? - érdeklődte még meg, rögtön a bemutatkozás és kérdése után. Gondolta, hogy amúgy is megosztja a nevét, de azért ő rákérdezett még, mert éppen így volt kedve.
Hannára már nem haragudott, igazából az elején sem volt benne semmi, csak az, hogy félti, és akárkihez ne menjen csak úgy oda. Mondjuk ő nem biztos, hogy veszélyt jelent így ránézésre, de ez varázsló iskola és falu, akármi lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Vizsgaidőszak. A legrosszabb, legalábbis azoknak, akik utálnak tanulni. Akik szeretik, azoknak meg mindegy, vagy talán még jó is. Lehet kedvenc, vagy csak egy kedvelt része az évnek, de neki nem az. Viszont nem is utálja, mert nem érdekli. Régebben még úgy volt vele, hogy ez a bizonyítási időszak, amikor megmutathatja, mit tett az azt megelőző tanévben, és továbbléphet, mindezt persze a szülei miatt, a bizonyítási vágy hajtotta. Már ez sincs, de lazán átslisszan a vizsgákon, az évfolyamlépés már nem kérdéses dolog.
Viszont ha már az ember nem foglalkozik dolgokkal, akkor kell más, amivel az idejét elütheti, és ilyenkor el lehet játszani, hogy semmi dolga sincs, márpedig ettől függetlenül van. Ugye dolgozik, ez egy elsődleges probléma. Nem munkának veszi fel, hanem szórakozás, amiért pénzt kap. Meg még sütni-főzni is megtanul. Otthon ugyanezt csinálja, na de az lényegtelen. Az meg megemlítendő, hogy a háztartásban nem csak főz. Van amikor csak ezt, vagy csak azt, de vannak feladatai, amiket már csak minimálisan végez el. Így is próbálja a hugica javát szolgálni, hogy legalább legyen egy Johanson gyerek, aki nincs elrontva, de egyébként nagyon nem foglalkozik semmivel, csak magával.
Mivel az érdeklődési köre ennyire korlátozódott vissza, mégis rengeteg ideje van, mert az alvásigénye ezzel egyetemben visszaesett néhány órát. Olyan nagyjából három elég neki, éppen azért, mert most már határozott elve, hogy azzal csak elpazarolja az időt, amit arra fordíthatna, hogy 'éljen.'
Vannak kedvenc helyei, ahol rengeteg időt tölt, de ez nem csak sötét placcokra vonatkozik, és nem csak a kocsmák, szórakozóhelyek tartoznak ide, hanem a betegesen cuki helyek is színesítik a listát. Például a játszótér az neki olyan, hogy érdekes látványt nyújthat, ha egyedül van, de akár Hannával is, mert a sötét, állati és beteg ruhák eléggé taszítják az aranyos embereket, és rögtön véleményt is alkothatnak róla az ilyenek. Nem ismerik, és nem is baj.
Most megint úgy döntött, hogy elindul arra a kis aranyos helyre, mert ilyentájt már kicsik nincsenek, tehát senkinek nem rombolhatja porrá a lelki világát. Elég gyorsan ki is ér, ismeri a járást, és siet is, meg minden jel és egyetlen szó nélkül lépett le. De legalább cigit nem visz magával, ez haladás. Csak úgy elindult, hogy egyedül legyen, ám kiérve rögtön el kellett fogadnia a tényt, hogy ez így nem fog menni. Tehetne ellene ha akarna, puszta megjelenése, vagy néhány odavágott szó talán meg is tenné a hatást, de ha már van itt egy lányka, és nem ijeszti el, akkor határozottan méltó arra, hogy egy kicsit szocializálódjon a társaságában.
- Helószia! - valami köszönésfélét azért édesen mosolyogva küld a másik felé, aztán minden kérdés vagy egyéb jelzés nélkül megindul a szabad hinta felé,  aztán egy laza mozdulattal foglal benne helyet.
- Itt, ilyenkor? Antiszockodnál? Én azt terveztem, de hát nem. Hogy hívnak? - túl sok szöveg ez most tőle egyszerre, tehát veheti megtiszteltetésnek is a csajszi, csak ugye ezzel, és jelentőségével még nincs tisztában. De majd szépen lassan rájön, ha felveszi Lotte vonalát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér