Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sok mindenkit lehet hibáztatni a bekövetkezett helyzet miatt, de még ha kimondatlanul is, de ott lebeg a fejünk felett. Az én hibám, mert Cath szerelmes belém, és el kell mennie ahhoz, hogy újra normális életet tudjon élni, amiben nekem nincs szerepem. Önző dolog ez, meg is sértődhetnék, fájhatna, de a démonok nem hagyják és ezért őszintén hálás vagyok nekik, majd kapnak kekszet a végén, amikor ennek az egésznek vége, vagy már nincs is értelme.
- Alszol ma velem? - húzom vissza magamhoz egy pillanatra, hogy homlokon csókoljam. Megérzem hideg ujjait sajátjaimon, egyszerűen hagyom, hogy megfogja, majd engedelmesen követem arra, amerre húz. Nekem mindegy hova megyünk és miért, de némán könyörög neki az agyam utolsó épségben maradt szeglete, hogy ne mondjon semmi ostobaságot, gondolkodjon mielőtt megszólal, mert itt és most, nem én irányítok. Csillogó tekintettel, mert ilyet is tudok, ha megerőltetem magam, figyelem arcának vonásait, ahogy a gyér lámpafény esik rá hófehér bőrére, és eszembe jut, amit a téli szünetben mondott még arról, hogy egy másik lény lesz lesz. Jelenleg mérhetetlen büszkeséget érzek, amiért elmondhatom, hogy a húgom, és képes lenne meghalni azért, hogy utána újraéledjen egy másik lényként, de akkor és ott ez nem volt opció. Most mégis meg van a kényszer, hogy kinyissam a számat és közöljem vele, hogy csinálja, szerzek neki vámpírt, ha kell, csak maradjon mellettem örökre, és ne hagyjon el olyan indokkal, mint ahogy Payne tette. Alsó ajkamra harapok, hogy ne szólaljak meg, csak koncentráljak a kérdésre. Most nem győzhettek ti, rendben? Adjátok meg nekem a lehetőséget, kérlek.
- Jól - túl tömör, találj még ki valamit, ami azt mutatja, hogy bánt, de megbirkózol vele. Gyerünk, járjon az agyad. - Nem tudom. Furcsa érzés, hogy nincs itt - megvonom vállaimat, majd Lorin arcáról vezetem az égre kékjeimet. Húgom kezét szorongatva sétálok a csillagos ég alatt, franc sem tudja hogy merre. Mekkora hazugság. Mikor fog fájni?
- Te jól vagy? - kissé rászorítok ujjaira, hogy tekintetét rám vezesse, amikor válaszol, mert én már ismét arcát fürkészem. Nem kell tovább a hazugság, amiben éppen sétálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Fogalmam sincs, hogy miket hord nekem össze, de befejezhetné végre a vádaskodást. Egyszer ismerné be, hogy nincs igaza! A legjobb védekezés a támadás elvét követheti. Hitetlenkedve csóválom meg előtte a fejemet, megvető és dühös arccal nézve végig rajta, majd szippantok egy mélyet a csarnok fülledté vált levegőjéből. A körülöttünk elsuhanó alakok túlságosan belefeledkeznek abba, hogy elérjék a vonatot, szavaink hangját pedig kissé elnyomják a guruló bőröndök, amitől alapból meg kell emelnem a hangomat. Tudom, hogy ha sokáig itt maradok, a végén még eléri, hogy lekéssem a hazautazásomat jelentő szerelvényt, ezért nem húzhatom már sokáig ezt a beszélgetést. Mégis, annyira összezavar a mondataival, hogy legszívesebben leülnék mellé, és átbeszélném vele ezt az egészet. Megértetném vele, hogy hogyan éltem meg a közeledését, és mennyire fájt, hogy az utolsó pillanatban felfedte magát előttem. A falon lévő órára pillantok, majd nyugtázom, hogy még egy kis időm azért akadt, mégis türelmetlen vagyok.
- Nem, nem tudom - erősködöm tovább. - Szóval jó lenne, ha kinyögnéd végre, mi bajod... - kérlelem türelmetlen hangon, szinte már könyörgőnek hatva. Csípőre teszem a kezem, a poggyászok úgyis biztonságosan hevernek a kocsin, ami megrekedt köztem és Theon között. Szúrósan hallgatom végig, ahogy felhorkant magyarázkodásomon, és lélegzetvisszafojtva várom, hogy folytassa a válaszadást.
- Egy normális kapcsolatban senkit nem rángatnak bábuként - szorítom össze a fogamat dühösen. - Ezt meg már hallottam, nem kell elismételned. Én viszont rohadtul nem kérek ebből, és... azt sem értem, hogy miért nem hagysz békén, ha nem akarsz semmit. Mert én azt nem akarom tőled, amit te akarnál tőlem - magyarázom neki, egyre csak szipogva és elkeseredve, mígnem annyi feszültség gyűlik bennem össze, hogy remegve sírni kezdek. Arcomat két tenyeremmel takarom el a srác elől, úgy kezdem el törölgetni a könnyeket a szememből, még mielőtt tarthatatlanná válna a helyzet. Nem szeretnék picsogva szállni fel a vonatra, hogy aztán így fogadjon a pályaudvaron a családom. Csak akkor kapom fel a fejem és nyugszom meg egy picit, mikor Kamcsi hordozója visszahelyeződik a csomagok tetejére. Én pedig, mint legféltettebb kincsem, rögtön magamhoz ragadom őt, hogy soha többé ne tudja elvenni. Benézek a rácson, hogy minden rendben van-e vele, de az ijedtségen kívül úgy tűnik, megúszta a dolgot, s most már semmiképpen nem engedem el a kezemből. Bárki ellophatja. Könnyes szememmel összenézek az övéivel, úgy mosolygok rá boldogan, majd furcsa módon Theonra, amiért elengedte. Még egy halk és hálás köszönömöt is elsuttogok.
- Igen, de már mondtam. Nagyon szép szerelmük volt - ezért se értem, hogy a fiú miért olvassa, ha ennyire távol áll tőle. Hangom nyugodtabban cseng, már csak nagyokat sóhajtok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Persze.
Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megérzem homlokomon a csókját. Van benne valami más, még nem tudom, hogy mi, de egy olyan embernek, aki azzal töltötte élete nagy részét, hogy megfigyelte az embereket, főleg Denis-t, feltűnik a hazugság. Tudom, hogy ez mit jelent, az, amit látok, mert láttam már rajta korábban is, még ha nem is tud róla, én már láttam ezt a hazugságot.
Jó, talán a hazugság egy erős szó rá, hiszen nem ez történik, ez egyrészt tudom, hogy védelem, maga ellen, a helyzet ellen, ellenük. Nem vagyok hülye, csak nem szeretem magam olyan okosnak mutatni, mint amennyire okos vagyok, mert ha egyszer rájönnek, akkor sosem hiszik már el, hogy nem tudom a válaszokat. Pedig van, hogy tényleg nem tudom.
- Nyhmph.
Ezzel együtt engedem ki a levegőmet, ahogy azt mondja, hol van. Na ez viszont egy akkora hazugság, hogy még a lámpa, ami alatt elhaladunk is elkezdett pislákolni tőle. Nem is csodálom, hiszen ez tényleg nem igaz, és ezt az is meg tudná mondani, aki csak futólag ismeri őket, vagy még úgysem. Hazudik, és ha ezen enyhít is, akkor is, az első szó hazugság volt.
- Nem vagyok.
Én nem mondom azt, hogy jól vagyok, sem azt, hogy furcsa, én sokkal másabb érzésekkel vagyok, ahogy az üres lakásban sétálgatok. Maradtak ott ruhái, de nem sok, minden smink, kiegészítő eltűnt. Nincsenek ott az anyagok, a cipők, a mindenféle hajápoló kencék. A kiköltözése után jöttem rá, mennyire sok mindene is volt, és hozzá képest én mennyire kevés dolgot használok.
- Elcsesztük?
Nem szoktam káromkodni, de most úgy kikívánkozik belőlem ez a szó, ahogy a játszótérre érve, beülök a hintába, és előbb a gyűrűjére, majd rá pillantok.
- És erre te válaszolj Denis, ne a démonjaid.
Nézek rá komolyan, és a hangom is határozott és komoly. Engem nem riasztanak meg, mert még nem találkoztam velük szemtől szembe, de láttam már őket, emlékekben, távolról nézve. Tudom, hogy milyen a tekintete, milyenek a mozdulatai, amikor színészkedik. Átverhet a világon mindenkit, de engem nem, mert én nem csak nézek, hanem látok is. És ez lehet, hogy nem fog a démonoknak tetszeni, de bízok abban, hogy ha valami baj van, a gyűrű, ami eddig Cath-tel, most pedig vele köt össze, felizzik annyira forrón, hogy visszarántsa őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem tudom meddig lehet ezt húzni. Nem tudom meddig hagyják, hogy legyenek tiszta pillanataim. Nem tudom, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a lelkem maradványai végre a helyükre kattannak és elég erős lehetek ahhoz, hogy legyőzzem őket. De végső soron nem tudom meddig bírom még. Két hete tart az egész, valamikor hónapokig elhúzódott mire összetudtam magam szedni. Mi van, ha most nem elég semmi? Ha olyan mélyről törtek elő most, hogy nem szándékoznak visszamenni és megkönnyíteni az életemet? Küzdjek, mi? Könnyű azt mondani, de nem a legegyszerűbb megtenni, még akkor sem, ha Lorin illata úgy terjed tüdőmben, mint valami méreg, pedig már rég nincs olyan közelségben, ami miatt érezhetném még. Lassan sétálunk a cél felé, bármi is legyen az, és tudom, hogy nem fog nekem hinni. Nem vagyok jól, egyáltalán nem, de hogy mondod el a húgodnak, hogy a lelked annyira megtört, mert ismét gyenge voltál; már nem te irányítod saját magadat, nincs befolyásod a tetteidre. Fogalmazzam meg úgy, hogy ne tűnjek teljesen elmebetegnek, pedig az vagyok, de még mennyire, hogy az, és csak ilyenkor látszik igazán. Amikor szemem fénytelen pillant emberekre, amikor érzelmek nélkül teszem fel a vonatra a nőt, aki mindenben mellettem áll, amikor Lorin közelsége és a minket körbevevő nyugalom és csend is hazugságnak tűnik. Mert az. Hiszen nem én vagyok húgom mellett.
- Azt gondoltam - sóhajtok egy mélyet, miközben elengedem magam mellől, hogy beülhessen a hintába. Az első adandó lehetőségnél vetem hátamat valami felületnek, aligha számít, hogy minek. Mélyet szívok lassan már elégett cigarettámból, majd mit sem törődve azzal, hogy hol vagyok dobom le a földre és taposok rá. Kérdése meglep, nem tagadom, de arcomra nem ül ki a döbbenet. Nem, még akkor sem, amikor a következő mondat elhagyja a száját. Fejem előre biccen, tincseim arcomba hullanak, így nagy valószínűséggel vetül árnyék legalább fél arcomra. Szóval ilyen érzés lehet lebukni. De mégis hogyan? Tekintetemet lehunyom, mielőtt felemelném fejemet és a felettünk elterülő égre emelném ismét. Amikor ajkaim elnyílnak, nem pillantok Lorinra.
- Nem - hangom határozott, az előbbi kis kedvességnek, amit még ki tudtam magamból préselni a démonjaimon keresztül már nyoma sincs. Tudom, hogy szemeim csillogása is odalett, ahogy a mozdulatok is sokkal természetesebben törnek ki belőlem, mint eddig. Mert így, hogy tudja, már nincs értelme rejtegetni semmit tovább, hanem megmutathatják magukat, hiába feszíti őket is a kérdés, hogy miért. Engem nem érdekel, hiszen már tudja, kit érdekel miért és hogyan jött rá. A lényeg, hogy az orromba beékelődött illata segítsen megtartanom a maradék józan eszemet. Mielőtt megszólalhatna folytatom. - Indokolatlan a többes szám. Én csesztem el - szemeimet ismét lehunyom, meglepően kellemes érzés, ahogy egy hűvös fuvallat szántja végig arcomat. - Miattam ment el, nem azért, mert ez egy olyan kihagyhatatlan alkalom. A helyében én is elmentem volna valószínűleg, szóval hibáztatni nem tudom érte, bármennyire akarnám - okkal ment el, tudom én, megértem, de akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az az ok, én vagyok. Kegyetlen vagy, Payne, amiért elmondtad. Nagyon kegyetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Én hibáztatom.
Felelem teljesen határozottan, kicsit talán keményen is, kimondva azt, amit gondolok. Mert ez az igazság, és ere jutottam az egyik este, amikor csak ültem a csendben, és hallottam, ahogy csöpög a víz az emeleti csapból. Nem észrevehető, de egy idő után nagyon zavaró. Amikor már tudod, hogy a következő pillanat lesz az, amikor le fog esni az a csepp.
- Mert elhagyott minket.
Mert ez az volt, mondjuk ki. Feladta a küzdelmet, nem hitt bennünk eléggé, nem hitte azt, hogy megoldódik minden, és elment. Haragszom, mérges és dühös vagyok, és nem érzem igazságosnak a világot. Minden tökéletes volt, nem éreztem, hogy nem az, és most itt vagyunk, elhagyva. Ez nem volt fair, ez nem volt igazságos lépés tőle. Elhagyott minket, csúnyán. Nagyon csúnyán. Ráadásul váratlanul, csak úgy bejelentette, hogy ő most elmegy. Nem igazságos, amit csinált, önző módon viselkedett. Tudom, hogy nem vagyok vele igazságos, de el lettem hagyva, és utálom ezt az érzést. Szusszanva kezdem el ringatni magam, nem nagyon, csak, hogy kicsit mozogjon a hinta a fenekem alatt.
- Miért bonyolítotok meg mindent? Állandóan ez van, ő csinál valamit, te bekattansz, ő drámázik, aztán szétvereted magad, majd világbéke. Belegondoltál már, hogy mennyire morbid megoldásaitok vannak?
Willnek volt igaza, amikor azt mondta, hogy nekik az a lételemük, hogy egymás vérében úszva bizonygassák, hogy szeretik egymást. Komolyan, mintha tényleg nem lennének normálisak, és egy nap az egyik meg fogja ölni a másikat. Na akkor meg majd nézhetünk, hogy én ne merjek meghalni, de ők meg lapátra teszik egymást.
- Ne haragudj, csak annyira elkeserítő egyedül lenni, szükségem lenne arra, hogy valaki meghallgasson, hogy tanácsokat adjon, hogy ott legyen velem. Úgy érzem magam, mint egy költözéskor ottfelejtett plüssnyúl.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Megértem, hogy hibáztatja. Nekem is azt kellene, mert valóban itt hagyott minket egyik pillanatról a másikra, de valamiért képtelen vagyok rá, és ezt még ők sem tudják irányítani. Próbálkozni lehet, persze, mindig lehet azt, csak most nem éri meg a beleölt energiát. Mert ez egy olyan mély elhatározás, amit aligha ingathat meg bárki és bármi. Nekem is gyűlölnöm és utálnom kéne őt, amiért elhagyott egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül, egyszerűen fogta magát és elment. Tíz napot kért tőlem arra, hogy fogadjam el a döntését, tíz napot arra, hogy fogadjam el azt, hogy ő elmegy. Tíz nap tudod mire elég? Lófaszra konkrétan. Mert ha ő el is jut egyszer oda, hogy visszaemlékezzen a közösen megélt pillanatainkra és rájön, mennyire nem éri meg engem szeretnie, és kialakul a gyűlölet, amelyet megérdemlek, én akkor sem fogom tudni őt gyűlölni. Ördögi kör ez.
- Lorin... - hangom rekedtesen tölti meg az eddig fennálló csendet. Nem tudom mit mondhatnék, aminek legalább minimális értelme van, és most valahogy a démonjaim sem olyan segítőkészek. Basszátok meg! - Te nem menekülnél, ha olyasvalaki iránt lennének érzéseid, mint én? - én biztosan nem, de az agyam amúgy is szarul működik. Csoda egyáltalán, hogy a nő eddig bírta azokat az érzelmeket, amiket kiváltok belőle. Bár Lorin valószínűleg nem látja, de az ő gyűrűje mögött ott rejtőzik még mindig a karika gyűrű. Képtelen vagyok levenni, ahogy képtelen voltam aláírni a papírokat és eljuttatni Maxwellnek, hogy intézkedhet. A papírok a fiókom legalján röhögnek rajtam, hogy mennyire gyenge vagyok, mert neki sikerült meglépnie, de én még mindig egy helyben toporgok.
- Igen, belegondoltam - vonom meg vállaimat semlegesen. De ezt az ördögi kört soha nem lettem volna képes elengedni az életemből, bár már mindegy, mert kettőnk helyett megtette ő, egyedül. Halálomon vagyok én, majd ő, végül megint én, aztán ismét ő, csak ő már konstans. Mert az, hogy azt hitte mellette vagyok, hogy érintem, amikor a közelében sem voltam, egy apró, mégis folyamatos halál volt neki. De túlélte.
- Megbeszéltétek, hogy tied a ház, nem? - most először emelem rá pillantásom húgomra, mióta ideértünk. Ajkam szegletében bujkál egy mosoly. - Hívd át a barátaidat magadhoz. Felnőtt akartál lenni, a felnőtt lét ilyen, Lorin, unalmas és egyedüli, amíg nem találsz magad mellé valakit - mondjuk egy lakótársat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem tudom, talán. De annyi minden után, amik ti voltatok, nem.
Mert különbség van szerintem aközött, hogy Denisnek van egy stílusa, egy belső vívódása, meg aközött, ami a személyiségével történt az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak. Szeretném, ha egyszer Barnabás úgy nézne rám, ahogy Denis Cath-re, bár valószínűleg az lenne az a pillanat, amikor meghalnék. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék egy olyan tekintet esetében. Nekem ők ketten jelentettek egyet, az egymás iránti odaadásuk. Ezt a mostani helyzetet árulásnak érzem. Nem örökre szól? Dehogynem. Most csak pár nap, aztán pár hét, majd pár hónap és végül egy év. A gyűrűt is odaadta Denisnek, mintha nem akarná tudni, hogy mi van itthon. Cath ide tartozik, hozzánk, és nem volt joga elmenni. Nem volt.
- És? Akkor most az jön, hogy megint lelépsz, szétverik a fejed, aztán felbukkansz nála és hazahozod?
Mert ugye a forgatókönyv ezen szakaszához érkeztünk, a dráma már megvolt, csak most egy kicsit túl erősre sikeredett, mert eddig volt egy "megölöm magam" meg egy "gyógyszerezem magam" blokk, de olyan, hogy "lelépek" még nem. Főleg azért, mert ez meg is történt. Komolyan, fizikailag, én meg állok, és nem értem, hogy akkor ez most mi, ez mégis hogyan történt.
- Magam mellé valakit.
Oldalra döntöm a fejem, és összeszűkült szemekkel nézek Denis szemébe, és igen, kétségem sincs afelől, hogy mire utal ezzel.
- Az áruló. Nem hiszem el.
Pedig várható volt, hogy elhinti Denisnek, annyira várható volt, de azt hittem, nem tette meg, mert Denis nem gyilkolta le a férfi népességet tizennégy és hetven év között sem az iskolában, sem a faluban, hogy esélye se legyen annak az egynek a közelembe jönni.
- Egyet se félj Denis, a párválasztásban és a szerelemben is olyan zseniális vagyok, mint te.
Szerintem ez családi örökség, ő is olyat kapott ki, akivel nem könnyű, és én is. Csak szívás, mert nekem ez az egy tényleg olyan, hogy azt leírni sem lehet. És valószínűleg csak saját magammal szúrok ki minden vele töltött nappal, de olyan jó. Nem tudnám nem csinálni.
- Érdekel, hogy honnan tudom, mikor vagy mentes a démonoktól?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyon rosszul áll a szénám. A fiúnak elég lenne csak elkiáltania magát, és máris emberek százai rohannának le azzal a gyanúval, hogy bántalmaztam a másikat. Ez pedig nem tetszik. Tehetetlen vagyok, és akármennyire is akarok keménynek látszani, inkább vagyok már szánalmas, mint erőt demonstráló férfiú. Az irányítás ezúttal Benett nyeszlett kis kezei közt pihen.
- Ne nézz hülyének, kérlek. Tudom, hogy a kis hárpia barátnőddel kiterveltétek, hogy majd jól megbabonáztok valami löttyel vagy mágiával, aztán azon röhögtök, hogy hogyan küszködöm magammal – igen, még mindig emellett a bolondság mellett voksolok. Mert más megoldás nem lehet. Az nem létezhet, hogy nekem érzéseim vannak valaki iránt. Nem, egyszerűen abszurdum.
Hevesen gesztikulálok mondataim közt, ezzel próbálom valahogy lecsitítani a fejemben felötlő buta gondolatokat, melyek állításaim ellentétjét harsogják. Egy pillanatra felsejlik a kísértetházas csókunk, a csónakház fülledt levegője, az érzés, ahogy a karjaim közt tarthattam… Minden szép volt, talán túlságosan is. Én nem érdemlek ilyet, az élet nem adhat nekem igazi boldogságot. Ez bizonyára csak egy átverés. Igen, a fiú is így jobban fog járni, mert ha valamihez ragaszkodni kezdek, azt mindig elvesztem. Példa erre a húgom, ő volt számomra a minden, most mégis Raphael karvalykezei közt pihen. A végén még Benett is erre a sorsra jutna. Érdekes felvetés ez. Játszom a meg nem értett hőst, aki védeni akarja a másikat a csalódástól, mégis pont ezzel okozok fájdalmat számára. Túlságosan sok minden küzd most bennem. A védelmező oldalam hadakozik a mindenki által jól ismert bunkó parazitával, és eddig úgy tűnik, a rosszabbik fél fog győzni. Annak kell, mert ha esetleg a másik kerülne hatalomra, akkor elveszítenék mindnet. Hatalmat, befolyást… talán még önmagamat is.
- Nem akarnék én már tőled semmit, ha nem babonáztatok volna meg! – Nem értem a szituációt, hogy miért sír és hogy nekem ez miért fáj. Amit pedig nem tudunk, attól félünk, ergo méreggel reagálunk rá. Dühösen dobbantok egyet, és ilyenkor nagy szerencse, hogy az imént letettem a csomagok tetejére a ketrecet, mert minden bizonnyal az indulatoktól vezérelve olyat tettem volna vele, amit magam is megbántam volna.  De így csak csendben forrongva nézem, ahogy Benett, mint féltett kincsét szorítja magához a hordozót és ezzel egyetemben annak lakóját is. Felhorkantok az idilli pillanattól, még el is fordulok, hogy ne lássam, ami ott folyik. Nagy ellenkezésemben azonban megüti a fülem egy halk köszönöm, mire visszafordulva a könnyesen rám mosolygó levitással találom szembe magam.
- Te meg mit mosolyogsz? – Bököm oda velősen, ám a méreg, ahogy jött, úgy tova is száll, furcsa melegséget hagyva maga után. Örülök, hogy megköszönte, örülök, hogy nem dobta ki a könyvet és legfőképp annak vagyok hálás, hogy még nem hagyott faképnél.  
Felcsillan valami boldogsáshoz fogható érzelem a szemeimben, mikor a kedvenc regényemről kezd el beszélni. – És neked mi volt a kedvenc jeleneted? – Hogy tesztelem e? Nos… nem tudni. Lehet annak is felfogni, vagy annak is, hogy egyszerűen csak érdeklődöm. Végtére is elég szeszélyes természet vagyok, mindent ki lehet nézni belőlem. Az egyik percben, mint a háborgó tenger, a következőben meg kezes kiscica. Inkább nyugodt oroszlán, az macsóbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ez sajnos nem így működik - szomorú mosoly kerül fel ajkaimra. Ha így működne, akkor nekem nem kellene a fájdalom ahhoz, hogy visszatérhessek, Cath-nek pedig nem kellett volna elmennie ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Ha az élet ilyen egyszerű lenne, akkor fütyörészve kelnék ki az ágyból minden reggel, virágos inget hordanék és Payne a feleségem lenne. Rendesen a feleségem, nem csak egy ideig. Talán még gyerekünk is lenne a jövőben. Két fiú, majd egy lány, hogy a bátyjai meg tudják védeni az olyanoktól, mint amilyen az apjuk volt. Ironikus és kellemetlen, ráadásul még csak egy szép hazugságnak sem mondanám, mert elképzelhetetlen. Payne és én, gyerekek, családi ház és boldogság? Egy párhuzamos univerzumban, ugye? Na igen, nem véletlen menekült a nő előlem Franciaországig, megértem. Én legalábbis tényleg meg.
- Nem - nevetek fel halkan. - Ez úgy néz ki, hogy én elmegyek, rád Will vigyáz addig, Payne pedig Franciaországban marad - mert ennek így kell lennie és nem máshogy. El kell mennem, hogy visszatérhessek magamhoz, mert ami most van az nem egy sokáig húzható állapot. Én is tudom, de amíg nem tombolták ki magukat az agyamban, nincs esélyem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek, mert gyenge vagyok. Ehhez mindig is az voltam, és most, amikor aligha van valaki, akiért megérné tisztának maradni, még a küzdés sincs meg bennem, hogy valóban sikerüljön. De megpróbálni mindenképpen meg kell, mert van egy Hóvirágom, aki az életem része, aki igenis számít, és amíg ez lebeg a szemem előtt, talán még nevezhető egy halovány reménynek a visszatérésem.
- Szerelmes vagy? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben elkapom tekintetét és nem eresztem. Tudnom kell, mert ha igen, akkor végképp el kell mennem innen egy időre. A tudat, hogy Payne elment, és éppenséggel benne van a pakliban, hogy valami fasz, aki nem bír csomót kötni a pöcsére, elveszi tőlem még Lorint is, összetöri a szívemet. Mélyet sóhajtok. - Most mondd el, mert ennél nyugodtabb aligha leszek az elkövetkezendő időszakban - halvány mosolyt küldök felé, és tudom, hogy most az egyszer hinni fog nekem és őszintén válaszol, még akkor is, ha a következő mondat egyáltalán nem nyugtat meg, sőt! Ha valóban ugyanazokat a remek készségeket örökölte párválasztásból, mint én, akkor aligha visszük tovább a Brightmore vérvonalat.
- Onnan, hogy egész életedben figyeltél - vonom meg vállaimat. Vagy beletrafáltam vagy nem, de ha esetleg mégsem találtam el, abban is biztos vagyok, hogy elmondja. Fejemet ismét az ég felé fordítom, amíg várom a választ. Meglepő fordulatokat vett ez a kis esti kiruccanás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szemeim hatalmasra kerekednek, ahogy a sületlenségeit hallgatom. Legszívesebben felrobbannék mérgemben, hogy ez a nagyokos ilyeneket mer kitalálni rólam, és Karoláról, aki mellesleg a legjobb barátom. Igen, ő legalább mellettem állt a bajban, nem úgy mint ez a szerencsétlen, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben rúgott belém egy nagyot. Ugyanakkor kínomban tudnék röhögni, annyira szánalmas, hogy ennyire nincs felelősségtudata.
- Te betegesen képzelődsz... Semmit nem csináltunk veled. Elég gáz, ha neked az jött le rólam, hogy ilyen vagyok - állapítom meg sértődötten, de szívem csak úgy kalapál a zaklatottságtól a mellkasomban. Minden épeszű embernek nyilvánvaló, hogy nem lennék képes ilyenre. - Ha nekem nem hiszel, vizsgáltasd ki magad a gyengélkedőn. Nincs itt semmilyen lötty, se bájital, csak a végtelen fantáziád, mert nem mered beismerni, hogy hibáztál - világosítom fel sajnálkozóan. Nem vagyok szemrehányó, sokkal inkább azt szeretném, ha rájönne végre az igazságra. Lelkesen magyarázom el neki, mégis úgy érzem, hogy bizonyítási kísérletem ellenére ismét süket fülekre fogok találni, ami elszomorít. Nagyon ijesztő, hogy annyira fogyatékos már, hogy a saját helyzetének felismerése helyett nevetséges hazugságokat kreál magának a fejében, csak hogy meglegyen az éppen aktuális ellenségkép. Mire is emlékeztet ez?
A gesztikulációja csak még jobban sírásra késztet, koholmányai beleégnek a szívembe. Az agyam továbbra is csak azon kattog, hogy mit ronthattam el nála. Mégis hogy alakulhatott ki benne, hogy én bármikor is rosszat akartam volna neki? Karola se az a lány, igaz, viccelt már meg apróságokkal, de ez durva húzása lenne, és tudnék is róla. Mindig is érzékenyen érintett, ha a hozzám közel állók alaptalan dolgokat hittek rólam. Értetlen arca, hogy fel se fogja szavai súlyát, csak rátesz egy lapáttal a hangulatomra. Az azonban egy pillanatra mindent elfeledtet velem, amikor visszakapom a kaméleonomat, ő pedig pufogását feladva enyhülni látszik, már csak a könyv miatt is.
- Hát... - tűnődöm el szipogva némi időre. - Talán az, amikor szerelmet vallanak egymásnak, az akadályok ellenére - mégiscsak szellem volt az egyikük, s így is kialakulhatott köztük a vonzalom. Felsóhajtok, majd a hordozó rácsain benyúlva megvakargatom a rémült Kamcsi fejét, hogy megnyugodjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Persze, hogy tudom, hogy nem tenne ilyet. Abszurd Benett aranyos jellemét eltorzítani ilyen vádakkal, mégis sokkal kényelmesebb, minthogy bevallanám, hogy a gond velem van. Sosem voltam az a személy, aki felvállalja a hibáit. Gyerekesen inkább másra hárítom, hisz akármennyire is viselkedem felnőttesen, még mindig csak egy kiskamasz vagyok. Egy kis csitri, akit senki sem tanított meg a felelősségvállalásra, mert mindig volt, aki kinyalja a seggét. Ha eltörtem egy vázát, ráfogtam az egyik cselédre, ha valami mást tettem, akkor pedig Theory itta meg a levét. Sosem követtem el én kifejezetten hibát. Csak most. Ez pedig furcsa érzéseket szabadít fel a testemben. Nem tudom, milyen is az a bűntudat, de minden bizonnyal az átlagember valami ilyesmit élhet akkor át. Szúró szív és milliom egy fura gondolat a fejben, amik egyszerűen aludni sem hagyják az embert.
- Jól van, hazudj még. Majd akkor megnézzük, mekkora a szád, amikor tényleg elmegyek a gyengélkedőre és kiderül, hogy mit tettetek velem – kötöm még mindig az ebet a karóhoz szeszélyesen. Hogy fenyegetőzöm e? Hmm… talán. Magam sem tudom, hogy miért mondom ezt. Egyszerűen csak úgy érzem, végső elkeseredésemben muszáj valamit tennem, hogy a bőröm védhessem. És ugye mint mindig, most is a legjobb védekezés a támadás. Eszembe se jut, hogy megbántok vele bárkit is. Hogy csalódást okozok neki, azok után, amiken átmentünk. Mert én fontosabb vagyok mindennél.
Végül leteszek Kamcsi terrorizálásáról. Hangos csörrenéssel rakom vissza a ketrecet, hogy aztán Benett újra magához szoríthassa kis kedvencét. Egy percre olyan, mintha valami megmozdulna bennem. Hirtelen mérges leszek a kaméleonra, a fiúra és úgy az egész világra. Hogy mi fáj? Nos… a legjobban az, ahogyan az állatot tartja. Hogy nem engem, hanem azt a dögöt öleli. Butaság ugye? Szerintem is. Szinte már megőrülök a tudattól, hogy napközben nincs velem. Olyan, mintha más nem is létezne, mintha már mással lenni sem tudnék. Csak őt akarom, de nagyon. És ha nem kapom meg amit szeretnék, akkor bizony hiszti várható. Mégis most nyugodt maradok. Arcom pillanatok alatt rendeződik, hogy amikor felhozza a könyvet, kisimult vonásokkal fordulhassak felé. Persze értetlen vagyok, hisz mindvégig abban a tudatban éltem, hogy a kötet már rég valamelyik kukát gazdagítja, most mégis ennek ellentettje derült ki. Ez pedig nagyon is… boldoggá tesz?
- Oh – próbálok felocsúdni a pillanatnyi megdöbbenésemből, majd nyelek egy nagyot és elmosolyodom. Szelíden, semmi akaratosság vagy ármány nélkül. – Az tényleg szép. Nekem is az egyik kedvenc jelenetem. Persze a szex után – nevetek fel, ahogy még az utolsó lélekjelenlétemmel is próbálom tartani a keménylegény látszatát. Persze nehéz ez így, hogy közben millióm és egy gondolat bánt.
- Nézd Benett… - fújom ki a levegőt reszelősen, kezem a hajamba csúszik, hogy rakoncátlan tincseimet visszaküldhessem jogos helyükre. – Ne utazz haza. Maradj itt – velem, marad le a mondat utolsó része, ahogy komolysággal teli kék íriszeimet a fiúra emelem, hogy hátha a belőlem áradó egyben félénk, másrészt pedig végtelenül összezavarodott aurám valamelyest maradásra bírja őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Denis

- Felnőtt vagyok.
Jelzem abban a pillanatban, ahogy elhangzik a "Will vigyáz rád" rész. Egyedül hagytak egy nagy házban, mindannyian, és senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így jó lesz-e, senki sem foglalkozott vele, hogy én mit akarok. Mindenki lelkesedik, hogy ott egy ház, amiben egyedül élhetek, és ez lehet, hogy mást lelkesít, de engem frászba hoz. Menekülök onnan, mert tele van olyan emlékekkel, amiket szerettem egykor, és amik most a szívemet szaggatják millió darabra. Ilyen lehet azoknak a gyerekeknek a szíve, akik feje felett a szülők a válásról döntenek, és ő hirtelen hontalanná válik a saját otthonában. Egyedül hagytak, és ezt tényként kezelték, mintha ez normális lenne. Régebben szerettem volna, ha közös gyerekeik lesznek, de most már inkább azt mondom, hogy sose legyen közös gyerekük. Nem vicces, ha ottfelejtik a párizsi vagy olasz metrón, csak mert éppen valami nyűgjük van egymással, és utána közlik vele, hogy "van egy egész metrókocsid".
- Felmerült bennem a gondolat, hogy igen. Vagy, ha nem is szerelem, van valaki, akibe bele tudnék szeretni.
Ha hagyja magát. Most éppen úgy néz ki, hogy hagyja, hiszen nap nap után nála vagyok, beszélgetünk és egymás mellett létezünk. Nagyon aggódom, amiért a sziklamászás következtében most átmenetileg idegesebb, mert nem tud úgy mozogni, ahogy kellene, hogy sántít, fájdalmai vannak, és rengeteget alszik, de a tény, hogy együtt alszunk, hogy mellette kelek, kicsit mégis örömmel tölt el. Jó érzés olykor ott ragadni nála.
- Nem történt semmi, csak tetszik. Elmondtam neki, most éppen emészti, azt hiszem. Jól kijönnétek egymással, a hosszú emésztésben te is jó vagy.
Mosolyodom el keserűen, mert én gyakorlatilag mindent végigasszisztáltam, és ha el is mondtam a véleményem vagy a meglátásom, Willen kívül senki se vette komolyan. Vele viszont kiváló elméleteket szültünk, és számos fogadást kötöttünk arra, hogy vajon merre megy tovább a sorsuk. Nos, a jelenlegi helyzetre egyikünk se fogadott. Will arra tett, hogy nem válnak el, de nem is lépnek előre, én meg arra, hogy rájönnek, összetartoznak, és elkezdenek jövőt építeni. Ez a Franciaország eléggé keresztbe húzta a számításainkat.
- Pontosan.
Bólintok a megállapításához, hogy a figyelem nagyon sokat segített abban, hogy felismerjem, mikor önmaga, és mikor nem.
- Mindig csak addig tartottad fenn a látszatot, ameddig azt hitted, látnak az emberek, de én egész végig figyeltelek. Az elmúlt napokban végig. Szörnyen feltűnő, amikor nem vagy önmagad, és még csak nem is titkolod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Az lehet, de attól még lehetsz rosszul is - vonok vállaimon aprót, mert kikiálthatjuk Lorint felnőttnek, aki éppen megörökölt egy kurva nagy házat, de attól még a húgom, akire vigyáznom kell. Kellene, de képtelen vagyok rá, ezért kell visszakerülnie a gyűrűnek addig Willhez, amíg én összeszedem magam. És ő nem fog kérdezősködni, egyszerűen elfogadja, hogy megint baromságokat csinálunk Payne-nel és tovább lép. Elveszi a gyűrűt majd és utamra enged. Kinyilvánítja a véleményét és ennyi, ennél többet nem tehet, és ezt ő is tudja. Ahogy Lorin sem, mert bármennyire felnőtt, bármennyire övé a ház, bármennyire is a saját lábán áll, attól még ő jelenti a világom nagyon nagy részét, így tehát nem hagyhatom, hogy bármi baj történjen. Még az önzőségem ellenére sem akarom hagyni, hiszen, ha őt is elvesztem, akkor ki rángat vissza a valóvilágba, amikor a lelkem felkészült rá? Ki lenne elég erős ahhoz, hogy visszahozzon? És ha nem is erős, de ki lenne elég bátor ehhez? Lorinon kívül? Senki. Senki nem lehet olyan erős és bátor, aki ezt meg tudja tenni, amikor eljön az ideje. Amint a lelkem úgy érzi felkészült, talán egyedül is elérhetném a drámai visszatérést, amikor tekintetembe visszatér a csillogás, amikor mosolyom és tettem is őszinték lesznek, mert az irányítás visszatér hozzám. Egyelőre azonban ez aligha fog megtörténni, a lelkem még neki sem állt a regenerálódásnak, kicsivel talán hosszabb folyamat lesz, mint az eddigiek. Nem tudom. Kiderül.
- Mennyivel idősebb nálad? - elérkeztünk a lényeghez. Soha nem volt egyszerű eset, de mióta hivatalosan is felnőtté avanzsálódott, csak még bonyolultabb a nő. Amikor visszakaptam kezdett plátói szerelmet érezni Jason iránt, majd egy ideig stagnált, eljutottunk oda, hogy kiszöktessék randizni egy nála sokkal idősebbel, majd most jön a feketeleves, amikor beközli, hogy szerelmes tudna lenni belé. A korosztálya nem felel meg neki, fiatalabb sem, mindig az idősebb kell, nem mintha bármelyiket is elfogadnám. Pedig el kellene, mert így tudom bizonyítani azt, hogy valóban elfogadtam, hogy felnőtt. Miért is ilyen kurva nehéz ez? Legalább a retkek a fejemben könnyítenék meg. Halkan felnevetek. A hosszú emésztések. Na igen, és mennyi ilyet végig kísért mellettem a húgom is, amikor nem kellett volna neki. Fogalmam sincs mikor és hogyan jött rá arra, hogy a bátyja elmebeteg, de nem is fontos. Most már tudja és azt is tudja, mikor vagyok tiszta. Meglepő, de nem bánom, tudja csak, vajmi keveset tud vele kezdeni, amikor a démonjaim éppen türelemmel vannak megáldva, mosolyogva figyelik az előttem ülő lelkem tisztaságát és várnak. Hogy mire? Fogalmam sincs.
- Nincs mit titkolnom - hunyom be szemeimet, miközben fejemet a mögöttem álló bárminek koccantom. - Egyel rosszabb verziói önmagamnak, akikkel együtt kell élnem. Hol kevésbé vannak elöl, hol teljesen, de mindig itt vannak - érzelemmentes hangom szeli át a békét, ami körülöttünk terpeszkedik. Fejem előre biccen, kékjeimet Lorinra emelem. Érzelemmentes, csillogásmentes, mintha halott lennék. - Nem tudom hogy jöttél rá valójában, mert ilyenkor a legilimenciám különösen éles, de elfogadom. És most, hogy tudod, mit szeretnél kezdeni ezzel a vidám információval? - csak ne mondd, hogy helyrehozni. Csak ne mondd, kérlek. Nem akarom még helyrehozni, kell a lelkemnek a béke, amíg visszatalál önmagához. Hadd adjam meg neki, kérlek. Nagyon szépen kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Meg is halhatok. Persze, ha damfír lennék, akkor ugye ennek az esélye csökkenne. De! Nem vagyok, mert baromság, majd a Brightmore küzdőszellem életben tart.
Hogyne persze. Ezt még nagyon sokáig az orra alá fogom dörgölni. Hogy mennyire nem reálisan látta ott a dolgokat. Nem lettem volna más, csak mert vért iszom. Nem is sokszor kellett volna, csak bizonyos időközönként, és nem embereket szívtam volna ki, hanem mondjuk levette volna Will a vérüket és azt ittam volna meg. Mindegy most már, ennek úgyis annyi, nem nagyon hiszem, hogy egyedül kivitelezni tudnám, hogy egy vámpírt találjak, aki segít ebben. Cath elment, Denis elmegy, én meg mint a bolygó hollandi kergetőzöm a saját tengelyem körül magammal.
- Oh, ez váratlanul ért, azt hittem az érdekel, hogy boldog vagyok-e, vagy, hogy reményt ad-e arra, hogy egy kicsit én is normális embernek érezzem magam. Um. Huszonnyolc év van közöttünk, egy igazi érett felnőtt. A lánya az évfolyamtársam, nagyon jóban vagyunk, Luca tök örül, hogy az apja kitört a depresszióból. Nehezen viselte az elmúlt éveket, még egy könnycseppet is varratott, ide ni.
A szemem alá mutatok, hogy értse, ahogy értenie kell. Azok kapnak könnycseppet a szemük alá, akik embert öltek, nem azok, akik szomorúak. Komolyan, hogy nekünk nem lehet egy normális, testvéri beszélgetésünk, ahol tényleg, képesek vagyunk egymásnak örülni. Jobb lenne, ha a démonok minél előbb visszahúznának oda, ahonnan jöttek, mert nekem a testvéremre lenne szükségem.
- Tíz évvel. Nem mintha számítana. Nem különbözünk mi annyira, Denis, mint hiszed.
Neki is megvan a maga keresztje, és nekem is. Betegek vagyunk, ki így, ki úgy, az ízlésünket nem a korosztályunk jelenti, de nagyon tudunk küzdeni. Ő mindig jobbnak lát magánál, pedig egyáltalán nem vagyok jobb, csak ő ezt nem akarja észrevenni, és ez elszomorít.
- Semmit. Miért akarnék ezzel bármit is kezdeni?
Kérdezem őszinte csodálkozással, mert nem hiszem, hogy bármit is kellene kezdenem vele. A kérdés pedig sért is némiképp, mert azt hiszi, hogy bármit is kezdeni akarok vele.
- Miért kell állandóan marnunk egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Csalódottan megrázom a fejem, majd sóhajtok egy nagyot. Úgy néz ki, a világért se akarja bevallani azt, hogy nincs igaza. Belefáradtam abba, hogy tovább győzködjem őt, hiszen bármilyen bizonyítékot hozok fel, kreált képzelgésein nem török át vele. Ringassa csak tovább magát ebben a ködös, beteg illúzióban, ha akarja. Nekem többé már nincs közöm ehhez a fiúhoz, aki velem szemben áll. Csak arra tudok gondolni, hogy mindenről ő tehet, én pedig áldozat voltam a játszmájában. Rövidesen indul a vonatom, amely végre hosszú hetekre száműz az iskolából. Amúgy is elég szar évem volt, rengeteg mindenen mentem keresztül. Mint mondtam, az első felét nagyon élveztem, aztán karácsonytól jöttek a hullámvölgyek, de mostanra úgy néz ki, a barátaim segítségével sikerül kilábalnom a nehézségekből. Nagyon tartja benne a lelket, hogy a kellemes szünet teendői alatt végre elfeledhetem, hogy milyen sérelmek értek itt, s megerősödve térhetek vissza a következő tanévre. Szeretném ezt a korszakomat lezárni Theonnal, s bár sajnálom, hogy a búcsúmat még nehezebbé teszi a gyerekes viselkedésével, mégsem vagyok elég bátor, hogy csak úgy faképnél hagyjam. Tudom, hogy az valahol fájna neki. Mégis határozott maradok, mert úgy érzem, hogy ezt ő rontotta el, s hazugságokkal védekezik.
- Menj csak nyugodtan. Akkor talán felnősz végre - vágom hozzá gúnyosan, amíg erős tudok maradni. Most persze könnyen beszélek, talán a vizsgák alatti feszültség jön ki belőlem. Vagy az, hogy le akarom zárni ezt a korszakot úgy, hogy mindent kimondok magamból, ami bennem maradt. Megnyugtat a tudat, hogy most egy ideig nem kell elviselnem a képét, nem árthat nekem. Ő itt marad, rám viszont vár a családom. Ezt már nem vágom hozzá, mert olvastam a naplóját, és talán ez a része kivételesen igaz róla. Arról meg bármilyen nehéz természet, nem biztos, hogy ő tehet. Ott van az én szüleim esete, vagy a bátyámé, ahogy az ő húga is biztos, hogy valóban komoly lelki sérülést okozott neki. Csak ne lenne velem is ennyire álszent és hazug, hogy kihasználta a barátságunkat, és lehúzott akkor, amikor szükségem volt a támogatására.
Aztán majdnem vele együtt mosolygok, s nevetem el magam, mikor a könyvéről beszélgetünk. Gyorsan helyre teszem magamat, hiszen nem szabad belemennem a játszadozásaiba. Tudom már jól, hogy csak így akar rám hatni, igaz nagyon jó lenne vele elbeszélgetni. Hihetetlen, hogy még így is, mennyire könnyen a hatalmába tudna keríteni, ha akarna. Próbálok kifejezéstelen arcot vágni, tovább törölgetve könnyes pofimat, de felidézem magam előtt az olvasottakat, a romantikus, irodalmian erotikus elemekkel is átszőtt ponyvát. Örülök, hogy ezt adta, de nem értem, miért volt fontos egy számára jelentéktelen srácnak adnia. Igencsak adott a látszatra, elhiszem, hogy mérges.
- Igen? - kérdezek vissza lélegzetvisszafojtva, majd sokkolódom le a szavain. Tessék? Hogy miről beszél? Még mindig van pofája könyörögni? Szörnyű így látnom őt, de tudom, hogy az ágyasai most mind itt hagyják, neki pedig szüksége van egy könnyű prédára. De az nem én leszek. - Nem tehetem, Theon... Nekem haza kell mennem, vár a családom - idézem fel szomorúan a nagybátyáméktól kezdve a testvéreimet, s végül a szüleim, a laptopom, telefonom, régi barátaim töredékét. Sok mindent hozzávághatnék, de most mégis olyan hitelesen kéri tőlem. Mintha más is lenne a kérésében a testi vágyakon felül.
- Nekem most indulnom kell a vonathoz, bocsi. Változz meg... És ne csinálj hülyeségeket. Kellemes szünetet! - préselem ki magamból a nehéz szavakat, mikor egyik kezemben Kamcsi hordozójával, a másikkal a poggyászaim kocsiját tolva megindulok a vágányokhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Szombat délelőtt. Kíra a piactér színes kavalkádja felé igyekszik elmaradhatatlan csíkos szatyrával, amit egyébként annak idején még az ispotályból tulajdonított el. Ma kifejezetten jó hangulatban ébredt, ami a megjelenésén is tükröződik. Kivételesen kifejezetten összeszedetten néz ki önmagához képest legalábbis, mustársárga combközépig érő szoknyát visel fehér ujjatlannal és egy kissé már elrongyolódott vászoncipővel. Kellemes tavaszi idő van, de kissé fúj a szél, így aztán indulás előtt magára kanyarította Adam bőrdzsekijét. A férfinak így nap közben úgysem kell és mikor legközelebb felveszi még örülhet is, hogy kíraillatú lett. Szettjéhez épp csak a bevásárló szatyor nem passzol igazán, emiatt igazán nem zavartatja magát.
A piactér szélén megáll, körbetekint, felméri a terepet. Igazából semmilyen konkrét elképzelése nincs róla, hogy tulajdonképpen mit is szeretne vásárolni, vagy egyáltalán szüksége van-e valamire. Egyszerűen csak kedve szottyant kijönni, emberek között lenni, beszélgetni, alkudozni, nézelődni, hallgatózni, belecsöppenni kicsit Bogolyfalva életébe. Alapjáraton ugyanis Kíra nem éppen egy közösségi ember, nyitott és közlékeny természet, de közösséghez tartozás nem az erőssége. A falu lakosságát és a lakosság őt inkább csak látásból és hallomásból ismeri. Ellenben néhány rendszeres árussal a piacon, akiknek már volt szerencséjük órákon keresztül hallgatni Kíra locsogását és végtelen kérdéseit, úgy, hogy mindezek után a nő semmit nem vásárolt tőlük.
Egy biztos, valami édességet mindenképpen szerezni fog. Ezzel el is indul az árusok sorai között tyúklépésben, minden standot végigmustrálgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Arcomra kósza mosoly kúszik, ahogy könyvről beszélgetünk. Tekintete egy pillanatra újra találkozik az enyémmel, én pedig elkeseredetten falom testének minden mozdulatát. Ahogy kis gödröcskék ülnek ki arcára, mikor mosolyog, a könnyáztatta pillái hogyan súrolják bőrét. Hirtelen minden más lesz. Már nem zavar a beszűrődő környezet zaja, a bámuló szempárok elhomályosodnak, ahogy Kamcsi csapkodásai is eggyé válnak a sok siető ember zörejével. Csak állok ott, őt nézve, kínomban számat harapdálva, mígnem nyögvenyelősen, de kibököm a szavakat. A kártyáim elfogytak, a tarsolyom kiürült. Nem maradt több ütőkártyám, amivel hathatnék rá, de tudom, hogy maradni fog. Maradnia kell. És hogy miért? Mert jó szíve van. Benett egy jótét lélek, aki minden ellenére is lát bennem valamit. Amiért még mindig itt áll, holott nem egyszer bántottam már. Fizikailag és mentálisan is.
- Szard le a családod. Maradj itt – erősködöm tovább, ráfogva a kocsi vasanyagjára. Kezeim elfehérednek, olyan erősséggel szorítom a hideg fémet. Lábam ismét kikerül a járgány elé, így mikor elköszönve megindul, az hangos zörrenéssel akad meg bennem. De aztán csak elveszem végtagom, hogy továbbindulhasson a vágányok felé. Küszködök magammal. Egyik részem azt akarja, hogy maradjon, míg a másik elengedné őt. Szenvedek, kezem ökölbe szorul, ahogy tekintetemmel végigkövetem távolodó alakját. Legszívesebben utána indulnék, de lábaim nem mozdulnak. A világ zaja eltompul, minden zörej egybemosódik, mintha csak álomból révednék fel. Fülemben visszhangoznak utolsó mondatai. „Ne csinálj hülyeséget”, „Változz meg”. Jó vicc. Ezek után legyek még normális, mi? Na nem. Nem így játsszák ezt a játékot. Nincs miért megváltoznom. Főleg nem miatta nem fogok. De mégis olyan könnyű lenne…
- Benett várj! – Állítom meg az utolsó pillanatban, mikor már kocsiját a vonatra akarná felgyömöszölni. – Had segítsek – mosolyodom el, ahogy megindulok, hogy azt a kevés erőt, ami most jelenleg a testemben van, valahogy kamatoztatni tudjam.
- Nem akarom, hogy megsértsd magad – kezem megindul, hogy végigsimítsak arcán, de a mozdulat közepette mancsom megáll a levegőben. – Khmm… nézzük csak – tessékelem kissé odébb, hogy jobban hozzáférhessek a poggyászához. – Te húzd fentről, én meg alulról nyomom – azzal nekiveselkedem a feladatnak, ha ő is készen áll rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Szombat. Az egyik szabad szombatja, amit a szülőkkel, a családdal tölthet el lent Bogolyfalván. Természetesen Marci nélkül, mert ő jó szokásához híven megint elkéreckedett valahova. Most modjuk fel Pestre, az ottani mugli barátaihoz, szóval tuti nem látják őt egészen vasárnap estig. Vagy hétfő reggelig, ki tudja... Igaz, nagyon Kiara sem akarja zavarni a szülőket, hisz ők is csak nem régen költöztek le Bogolyfalvára, és van még egy pár dolog, amit ki, meg el kéne pakolni. Mondhatni még mindig egész nagy a felfordulás a lakásban. Ezért is dönt úgy inkább Kira, hogy elviszi az öccsét egy kisebb felfedezőútra. És ha már úgyis szombat van, miért is ne mennének el a piacra? Biztos akad valami ott, amit majd a legkisebb Vlad minden áron meg akar venni. Mármint vetetni a testvérével. Egyszer már ő is járt itt az egyik hétvégén, és neki nagyon bejött. És márcsak azértis érdemes kinézni ide, hogy az emer nézelődjön, nem is kell feltétlenül egy nagy kosárral megpakolva hazatéri. Bár ki tudja, mindig akad valami, amin megkd az ember tekintete, és kénytelen megvenni.
De most egyelőre csak nézelődni viszi ki a legkisebbet a piacra, abba a nagy forgatagba, ami ismét jellemzi a piacteret. Eleinte még fogja is Krisztián apró mancsait, hogy a tömegben el ne keveredjen. Egészen addig, míg az egyik nagydumájú árus meg nem álítja, hogy rásózzon valami kacatot. Ez a pár másodperc pedig elég is ahhoz, hogy az öccse kicsússzon a karmai közül, és elszaldjon valamerre. És mire Kiara utána kap, neki már csak a hűlt helye van.
- Yaa!Krisztián! Gyere vissza...! - szalad is utána. Mármint szaladna, de ebben  tömegben hamar szem elől téveszti, így csk megy, amerre véli, hogy mehetett a kis rosszcsont.
- Elézéééést...! Nem látott errefelé szaladni egy nagyjából ekkora, fekete hajú kissrácot, élénk kék pulcsiban...? - szólítja is le az első útjába kerülő nőt reménykedve, egy cseppet ideges hanggal. Közben pedig a kezével még mutatja is, hogy mekkora is pontosan az az akkora.
De ha eyszer megtalálja... Nem kap csokibékát, az biztos...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ujjait kétségbeesetten fonja rá a kocsira, alkarja megfeszül, szívem dobban egy nagyot. Az előbbi pillanatokban úgy tűnt, mintha a srác egy kissé lehiggadt volna a taktikámnak köszönhetően, s most mégis úgy éreztem, hogy könnyen újra veszélybe sodorhattam magam. Ismét eltorlaszolja előttem a vágányokhoz vezető utat, veszélyeztetve ezzel a vonat elérését. Már pedig a jegyem a zsebemben lapul. Én már kifizettem őket. Eszemben sincs, hogy megvárassam az otthoniakat. Napok, sőt hetek óta arra vágyom, hogy végre kicsit kiszakadjak a kastélyból, hiszen bár szeretek itt lenni, sok volt ez az első év így egyszerre, főleg hogy most először kellett igazán alkalmazkodnom a varázsvilághoz. De talán jól boldogultam. És jövőre csak jobb szeretnék lenni. Testileg és lelkileg is megerősödve.
- De miért? - pislogok nagyokat. - Már nem tudom visszamondani... - tapintom ki a vonatjegyet a nadrágomban. Próbálok nagyon finoman és higgadtan beszélni hozzá, hangomból némi csalódottság is kihallatszik, amiért fel kell szállnom a szerelvényre. Őszintén nem tudom, hogy miért érzek így, de legfőképpen tőle próbálok szabadulni, hogy gond nélkül elengedjen. Másfelől tudom, hogy neki könnyű leszarnia a családját, de nekem hiányoznak a testvéreim, a nagybátyám. Olyan ritkán találkozom velük, hogy nem érzem igazságosnak a fiú önzését.
- A tesóim állítólag tortát sütöttek  - mesélem neki sejtelmes mosollyal, amiből talán megérti, hogy miért is olyan fontos számomra a hazautazás. Hisz neki is ott a húga, és tudom róla, hogy biztosan így döntene. De most biztos azért ilyen vajszívű, hogy megsajnáljam és megkaphasson.
És mégis futni hagy, lendületesen indulok meg az indulásra kész vonathoz. Leteszek arról, hogy jó helyem legyen a vonaton, de valahol még biztos le fogok tudni ülni. Próbálok erős maradni, ami könnyebb így, hogy kiadtam magamból a feszültséget, mégis bűntudatom van így otthagyni Theont, ahogy megnehezíti a búcsút a szenvedésével.
- Hm? - torpanok meg, hátrakapva fejem a hangjára. - J... Jó... - szuszogom némi habozás után, de Kamcsi természetesen a karjaim közt marad. Közeledő kezétől ösztönösen húzom el magam, aztán a vonaton termek, magam mellé rakva a hordozót, hogy két kézzel húzhassam fel a többi poggyászomat. Mondjuk mágiával biztos egyszerűbb, de nem vagyok még annyira ügyes varázsló.
- Igazán nem kellett volna, de köszi! - vigyorodom el, hálából pedig, ha engedi, egy óvatlan mozdulattal borzolom meg a haját, elfeledkezve a sérelmeimről. - Jó szünetet, próbáld meg, amit mondtam... - kérlelem elfojtott hangon, mert őszintén bízom még abban, hogy egyszer megváltozhat. Aztán, ahogy eszembe jut, hogy mit tett velem, komor arcot erőltetek magamra, biccentetek neki, majd helyet foglalok, a kocsi pedig kigördül az állomásról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ebéd után gondoltam teszek egy sétát, felfedezem Bogolyfalva még számomra ismeretlen részeit, boltjait, csinos kis házait, fájdítom a szívem azzal, ami nem lehet - egyelőre legalábbis - az enyém, azaz miénk Olivérrel.
Mert hogy természetesen arra még nem volt pénzünk, hogy házat vegyünk, úgyhogy nagyon is kapóra jött, hogy a bentlakásos iskola nem csupán a diákok számára lehetett az, de a tanároknak is. Igaz, hogy így csak olyan volt, mintha szállodában volnánk, nem volt se erkélyünk, se teraszunk, tulajdonképpen saját konyhánk vagy fürdőszobánk se nagyon, de nem is kellett rezsit és törlesztő részleteket fizetni, ami azért sokat segített spórolni. És így majd egyszer talán a saját otthonom felé sátálhatok, és nem csak céltalanul kódorgok majd itt.
Kiértem a térre, és a kissé amorf szökőkút felé vettem az irányt. Sütött a Nap, és bár nem volt még különösebben meleg, a hosszú, piros kabátomat azért kigomboltam, és lazítottam a selyemsálamon is. Hajam összefogva lengett mögöttem, mintha csak fekete cipőim kopogásának ritmusára táncolt volna.
Olivér csak később csatlakozik majd hozzám, tudtam, hogy dolga van, és ezért ráérek, szóval nem is siettem sehova, ráérősen közelítettem meg a kutat, elgondolkodva nézegetve az egymáson csücsülő baglyok szobrait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Felőlem megpróbálhatsz azzá válni - aprót vonok vállaimon, mintha nem érdekelne. Mindenki pontosan tudja, hogy Lorin az egyetlen olyan ember már az életemben, akiért megéri küzdeni a démonjaimmal, még ha csak pillanatokra tisztulok is ki ilyenkor. De megéri, mert amikor visszahúzódnak, akkor felfogom a szavak súlyát, amelyek elhagyják húgom ajkait. Megpróbálhatja, de nem fogom hagyni, ha kell szarrá verek mindenkit, aki ebben segíteni próbál neki. Nem vehetik el tőlem, ahogy ezt neki is elmondtam, amikor hazaevett minket a fene. Szépen indult, tökéletesen. Anyámék örültek, én örültem, mert végre a húgom is feloldódott a kezdeti durcázás után, amiért haza rángattam magammal, végül jött az ominózus este, amikor előállt a remek ötletével. Elmondtam neki ott is, elmondom neki még százszor, ha kell, hogy nem fogom hagyni, hogy megtegye. Ha kell, mindig a sarkában leszek, minden lépését figyelni, vagy figyeltetni fogom, és különösebben nem foglalkoztat, hogy mennyire utál, esetleg gyűlöl meg érte. Gyűlöljön. Nem számít, nem fontos, nem érdekel, amíg a húgom, a húgom marad.
Unottan forgatom meg szemeimet, miközben magyaráz a pasiról. Rendben, meg volt a kamu része, jöhetne a lényegi és igaz információáradat, mert nem szeretnék itt állni egész éjszaka, amíg végre megered a nyelve. Hazudhat, de felesleges, úgyis rájövök, szóval előzzük meg, és csak egyszerűen mondja el. Aprót bólintok, amikor közli a valódi korkülönbséget. Tíz év. Tíz kibaszott évvel idősebb a pasi nála, és valamiért úgy érzem, ez csak engem zavar. Miért kell egyáltalán pasi az életébe? Miért pont egy ennyivel idősebb? Már inkább azt mondom, hogy egy vele egykorú is jobb lenne, mint az, hogy tíz évvel idősebb pasikat szed össze. Kurva életbe bele az egészet. Bajszom alatt káromkodva túrom elő cigarettás dobozomat, majd lökök egy szálat belőle ajkaim közé. A gyújtó könnyen simul ujjaim közé zsebemben, ugyanolyan könnyedséggel nyújtom meg a szálat, majd csúsztatok vissza mindent a helyére. Mélyet szívok a szálból, majd Lorinra esik a pillantásom.
- Érdekel, hogy boldog vagy-e, de nem a hisztis tizenéves kamaszlánytól, akit mostanában előadsz, holott elvileg felnőtt nő vagy, hanem a Lorintól, aki megkímél a felesleges köröktől - nem kell mindenben a bántást, a rosszat látni, ő mégis megteszi. Bármit teszek és mondok az rossz, neki akarok ártani, és a felnőtt nő visszaváltozik egy tizenöt éves kamaszlánnyá, akivel nem lehet szót érteni, mert jön a szarkasztikus válaszaival. Meguntam. A húgomat akarom, azt, akinek ölelésébe szeretetteljesen simultam bele, amikor szétverve és zokogva omlottam a karjaiba. Lorint akarom.
- Nem tudom - vonok vállaimon egy aprót. - Olyan nagy hévvel hoztad fel, azt hittem van valami értelme is - de ha nincs, hát nincs. Nem mindennek van értelme amúgy sem, én pedig aligha fogom az okokat kergetni, főleg ebben a helyzetben. Mert nem értem. Egyszerű kérdéseket teszek fel, mert érdekel a csávó, aki éppen igyekszik összeszedni a húgomat, de még ezért is le vagyok baszva. Nem tudom, mit kellene tennem. Mit tehetnék. Ne kérdezzek? Engedjem el? Csak undorítóan nagy mosollyal ölelgessem meg és csókoljam körbe, hogy mennyire örülök nekik? Hazugság lenne, mindketten tudjuk.
- Lorin - mosolyodom el fájdalmasan. - Én nem marlak téged. Beszélgetek, kérdezek, hogy tudjam mi jár a fejedben, hogy meg tudjam mi van az életedben most, de mit sem érek vele, ha te a rosszat látod mindenben, amit teszek. Bármilyen hihetetlen, amikor a közelemben vagy, lehet csak pillanatokra, de eltűnnek - kékjeimet fúrom húgom tekintetébe mikor folytatom. - A te boldogságodnál nekem nincsen fontosabb, de esélyt sem adsz arra, hogy ez kiderüljön, mert jössz a szarkasztikus válaszaiddal, azzal, hogy nem veszel komolyan. Ha ilyen felnőtt leszel, akkor inkább ne nőj fel - mélyet szusszanva fordulok el tőle, tekintetem az égre vezetem. Lehunyom szemeimet, miközben a szél felerősödve simogatja arcomat másodpercek erejéig. Cigarettámat szám szegletébe tolom, mélyet szívok belőle, majd húgomra pillantok. Tekintetemben őszinteség, és szeretet, mérhetetlen szeretet csillog, mert ő az egyetlen, aki mellett tiszta lehetek. Az egyetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Túl jól keltem reggel. És igen, ilyen létezik, legalábbis az én életemben biztosan. Vannak olyan reggelek, amikor szinte kidob az ágy, ezren pörgök, mindent megcsinálok, amit elterveztem, talán többet is, folyamatosan zúg az agyam, és rosszabbnál rosszabb ötletek pattannak ki belőle, amikkel általában Teót fárasztom. Én ennek nagyon is örülök, mert az ilyen napokon vagyok a legproduktívabb, és ugye nem hiszem, hogy meglepőt mondok azzal, hogy a családom ezeket a napokat annyira nem preferálja. Igeeen, igazából totálisan megértem őket, de nem baj, mert a család tagja vagyok, szóval kénytelenek, ezért is lehet az, hogy ma nagyjából végig beszéltem a napot bátyámmal. Milyen színű árvácska kerüljön ide, milyen oda, azt hova tegyem, őt át kellene ültetni és a többiről ne is beszéljünk, mert konkrétan bealudt a csávó, miközben igencsak fontos dolgokról magyaráztam neki. Szóval, mint teljesen jó testvér, sikítottam egyet, amire magához tért, de mire felfoghatta volna, hogy mi van, már rég letettem a telefont. Gyorsan kapkodtam magamra valami értelmes ruhát, majd indultam el, és nagyjából az első szomszédomnál tűnt fel, hogy az unikornisos mamuszomban indultam el. Ja, fura is volt, hogy ennyire kényelmes a cipőm, de rá se rántsunk, gyorsan rohantam vissza húzni valami normálisat, ami még a szettemhez is megy, majd ugyanolyan vidámsággal vágtam neki másodjára is az útnak, mint elsőre. A kicsivel korábban indulás nem gáz, nem? Egy kis séta nem árthat, mielőtt átreppenek Pestre. A téren az emberek fel s alá járnak, vidámságom talán túlságosan feltűnő, mert páran megbámulnak, valaki még vissza is mosolyog - mennyire haláli -, valakik meg ugyanolyan savanyú képpel lépkednek tovább. Ahogy ő is. Bár ő inkább komor.
- Ijj, baszki - adok hangot nemtetszésemnek, miközben megtorpanok, alsó ajkamat rágcsálva át sem gondolva, hogy mit teszek ragadom meg a vállat, ami a legközelebb van hozzám és fordítom kifelé, majd bújok el az illető háta mögé. Azta, milyen magas nő már, de király! - Ne haragudj, de most életet mentesz - motyogom a nőnek, vagyis inkább a hátának szavaimat, remélve, hogy meghallja, mert ez most valóban életmentő. Óvatosan sandítok ki az idegen mögül, és amikor meglátom, hogy Arion még mindig itt van, ráadásul meg is állt(!) gyorsan bújok vissza a nő mögé.
- Nagyon sokkal jövök neked - szusszanok egyet. Türelmesen meg kell várnom, amíg elmegy. Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy lebukjak, pedig így is ritkán ismerkedem. Valahol el kell kezdeni végül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy képzeltem, hogy rendkívül esemélytelen, mondhatni már-már unalmas délelőttöm lesz, míg Olira várok, és gondolatban már el is képzeltem, hogy ezalatt az idő alatt mennyi mindent fogok találni, amit majd felsorolhatok neki, hogy meg kéne vennünk. Azt is elképzeltem, hogy őt mennyire rághatja most a fene, hogy ilyen sok időre magamra hagy, mert pontosan tudja, hogy ez azt jelenti, hogy a boltokat járom, és beleszeretek ebbe-abba.
Meg is mosolyogtam a gondolatot, ahogy általában bármelyiket, melynek ő volt a főszereplője, de aztán meglepett kis sikkantás hagyta el ajkamat (melyet nem írnék inkább körül), ahogy éreztem, hogy valaki megragad hátulról, és fordít rajtam egyet, mintha csak élő pajzsnak akarna használni. És ami azt illeti, valóban erről volt szó, mert éreztem, és hallottam is, hogy az illető nő mögöttem húzza meg magát, belém kapaszkodva és kicsit káromkodva.
- Excusez-moi (Bocsánat), mi történik!? - szaladt ki a számon.
Ijedten kapkodtam a tekintetem, keresve bárkit, aki gyanúsan viselkedik, keres, pálcát kivonva kutat a mögöttem kuksoló személy után, de ilyet nem láttam, noha szavaiból ítélve éppen az életét mentettem meg. Ami jó hír, mert nem voltam túsz ezek szerint, sem pajzs, csak egy kellően magas személy, aki eltakarta őt valaki más elől.
Az a buta gondolat szaladt át a fejemen, hogy még jó, hogy nem vagyok szellem, mögöttük nem célszerű elbújni. Elvégre többnyire áttetszőek.
- Ne bújjunk el a szökőkút mögé? - dobtam fel az ötletet ártatlanul.
Kicsit feszélyezett, hogy valaki, akit nem látok, és nem is ismerek, közvetlenül mögöttem, az intin szférámban kuksol, de annyira megzavart az egész szituáció, hogy az eszembe se jutott, hogy nekem nem lenne szükséges rejtőzködnöm, ahogy épp most sem teszem. De hirtelen ez tűnt a logikus lépésnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Maradjunk annyiban, hogy a problémamegoldó képességem még annyira nem kifinomult, mint azt egy felnőtt embertől elvárhatnánk, pedig az vagyok. Legalábbis a korom alapján mindenképpen, de alkalmas vagyok a drasztikusabb módszerekhez fordulni, ha olyan helyzetbe kerülök, mint ez is. És a drasztikus helyzet most az, hogy egy idegen nő mögött bujkálok, mert nem szeretném, hogy Arion meglásson. Igazából nem lenne baj, ha meglát, de tuti idejönne, és ma túl jó kedvem van ahhoz, hogy játsszunk, vagy egyáltalán toleráljam a beszólásait. Nem, nem akarom ezt, hadd maradjon meg a jókedvem, és amúgy is tök mogorvának tűnt megint, szóval végképp nem adom meg a lehetőséget sem arra, hogy egy ilyen csodálatos napot tönkre vágjon. Még akkor sem, ha legutóbb totál édes volt, nem merek kockáztatni. Ma semmiképpen sem. Ó, igen, a nő. Megint messze vitt az agyam, elnézést kérek, kicsit elfelejtettem, hogy bujkálok egy idegen mögött.
- Tényleg sajnálom, pillanat és elmagyarázom - míg ő kapkodja a tekintetét és fejét ide-oda, bárkit is keresve, nem tudom, addig én ismét kisandítok mögüle, és pontosan ugyanazzal a lendülettel állok vissza mögé egy hatalmasat sóhajtva. Orrom alatt morgok valami olyasmiket, hogy nem hiszem el, amiért éppen most és éppen itt van, menjen már el, mire vagy kire vár, bezzeg most türelmes, és a többi.
- Mi? - kapom fel fejemet a nőre, vagyis leginkább a hátára, amikor megszólal. Kitör belőlem a nevetés a többesszámon, mennyire haláli a csaj, simán elbújna velem egy olyan ember elől, akit nem hiszem, hogy ismer. De jó neki. Párat krehácsolva igyekszem visszafogni magam, de a széles mosoly levakarhatatlan arcomról.
- Bevallom, nem merek megmozdulni, de ez egy jó ötlet - bólintok is egy határozottat, mintha láthatná egyáltalán. Sokeszű Baj. - Akkor jobbra indulunk, jó? - megvárom a visszajelzést, majd ha leokézza, akkor aprókat lépkedve araszolok jobbra, szigorúan mögötte haladva, igyekezvén, hogy véletlenül se legyek látható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ahhoz képest, hogy unatkozással töltött hosszú percekkel írtam tele képzeletbeli határidőnaplómat a mai napra, az események egész izgalmas fordulatot vettek. Ugyan azt sejtettem, hogy valójában nem élet-halál kérdést eldöntő, sorsfordító pillanatokat élek éppen meg, mégis hevesebben kezdett verni szívem, és minden kis mozdulatra sokkal jobban felfigyeltem magam körül.
Közben izgatottságomba némi kényelmetlen érzés is vegyült a másik közelsége miatt, és mert kilétét továbbra sem ismertem, és még csak arcát se nézhettem meg magamnak. Nem mintha külső alapján el lehetne dönteni valakiről, hogy az pszichopata vagy netán valami sorozatgyilkos, de az ember ösztönösen szerette minél több érzékszervével megismerni a környezetét. Persze tapogatózhattam is volna, de az azért illetlenség, és hátrafelé nehézkes is.
Egy bólintással nyugtáztam szabadkozását, és közben éreztem, hogy ki-kipillant mögülem, majd visszahúzódik, tehát akárki elől is bújkált, az nem sietett eltűnni a térről. Ezért is tűnt jó ötletnek fedezékbe húzódni, ami úgy tűnt, a nőnek nem jutott eszébe mögöttem. Valószínűleg roppantmód lekötötte, hogy minél jobban összehúzza magát a hátam mögött. Magasnak magas voltam, de vékony is, szóval azért csak nem sokkal több felülettel rendelkeztem, mint egy lámpaoszlop.
- Semmi gond, akkor majd egyszerre mozgunk - feleltem megnyugtatólag, majd nagyon aprót bólintottam. Eszembe jutott, hogy talán gyanús lehet, ha itt egymagamban bólogatok, mint egy szomjas kacsa.
- Jobbra. Vettem.
Azzal óvatosan oldalazni kezdtem a kút felé újdonsült árnyékommal együtt. Mivel én nem láttam, hogy mozog, kénytelen volt ő felvenni az én ritmusomat, de gyanítottam, hogy nem sietek túlzottan, és kis szerencsével oda is értünk a kút mögé, leguggolva a szobrok jótékony takarásában.
- Szerintem sikerült - állapítottam meg, nem észlelve, hogy körülöttünk azért nem kevés ember mászkált, akik értetlen arccal nézték a két kuksoló nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az már nem rossz, hogy nem lettem elküldve melegebb éghajlatra, és még sikonyálni sem kezdett el az éppen legalkalmasabb rejtekhely, amit találtam magamnak. Nagyon sokkal jövök a nőnek, ezt nem győzöm majd neki sem elégszer hangsúlyozni, aligha szabadul meg tőlem majd könnyen. Utoljára sandítok ki mögüle, éppen akkor, amikor Arion a szájába teszi a cigarettát és meggyújtja azt. Mégis mi a fészkes fenét csinál itt ilyenkor? Ha vár valakire, akkor az a valaki siethetne, mert így kezd elég kellemetlen lenni a helyzet, de... annyira mégsem. Mert a nő fejéből igencsak remek ötlet pattan ki, az én fejem meg egyetértően biccen előre, majd hátra, bólogatok na, mintha muszáj lenne. Szóval a tervnek megfelelően lépkedek oldalra, ahogy ő is teszi, igyekszem felvenni a tempót, amit diktál, és nem a saját lábamra lépni, mert akkor telibe lebukunk. Vagyis bukok. Vagy... nem tudom, mert most ő is eléggé benne van, és bár indokolatlan, hogy ő is bujkál velem jelenleg, de szétadom, mert így legalább nem kell rohannom egyik ember mögül, a másik ember mögé, hanem megoldom egyel. Mekkora szerencse!
Az meg főleg, hogy mindenféle gond nélkül érünk át a kút másik oldalára. Nem estem össze, nem botlottam meg a saját lábamban, miközben araszolgattunk, szóval valóban igencsak nagy szerencsének örvendhettem most. Meglepő, de legalább Arion sem vett észre. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben leguggolunk a kút mellett, és nem kell körbe néznem ahhoz, hogy tudjam, tuti bámulnak minket. Nem is egy ember, hanem elég sok, de nem fontos, Arion már aligha lát meg. Egy széles mosollyal emelem fejemet a nő irányába, hogy jobban megnézhessem magamnak.
- Igen, szerintem is - sóhajtok egyet, majd fejemet balra fordítva pillantok ki a kút mögül, de legnagyobb bánatomra, Arion még mindig ott áll. Menjen már a francba, hogy itt sem lehet békén hagyni! - Szóval... szia, Kimoriah vagyok - nyújtom a nő felé jobbomat, miközben a széles mosoly ott virít ajkaimon. Ismerkedés lvl 24587. Minimum. A kézrázás után szusszanok még egyet, majd mit sem törődve ruhám épségével teszem le fenekemet egy kiálló részre, természetesen úgy, hogy az anyagot magam alá húzom. Nem vagyok foggyos. Néha. Khm.
- A pasi, aki ott áll a tér szélén öltönyben és dohányzik - mutatok magam mögé jelentőségteljesen. - Egy... hm... ismerősöm, de most nincs kedvem a bunkóságához, tehát azt láttam a legjobb megoldásnak, ha elbújok, és ennek a közepébe csöppentél bele te. Ne haragudj, valahogy meghálálom majd tényleg - halványan mosolyodom el ismét, miközben térdemre könyökölök és tenyeremmel támasztom meg arcomat, ahogy a nő felé fordulok és fürkészni kezdem arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Arra, hogy megpróbálhatok, inkább nem mondok semmit. Nem értem, hogy miért ellenkezik ennyire. Egyfolytában az a téma, hogy életben kell maradnom, de amikor azt mondom, hogy így maradhatok életben, akkor az nem tetszik neki. A halál ténye ott lebeg a fejem felett, és értem én, hogy eddig jól lekerülte, még ha voltak is neccesebb szituációk az elmúlt közel húsz évben, de nem vagyok én az egyik testvér a háromból, nincs láthatatlanná tévő köpenyem, mely alatt nem lát meg a halál, és nem élek majd így életem végéig, nem én döntöm el, hogy mikor legyen vége. De vége lesz, idejekorán. Viszont egy kis halálért egy fél élet, nem nagy ár. Csak kicsit lennék halott, az életet - nagyrészt -, mint ember élném, hiszen megöregedhetnék, lehetnének gyerekeim, karrierem, férjem, lehetne minden, ami az embereknek alanyi jogon jár, és amitől engem a betegség megfoszt. Csak éppen néha vért kéne innom, mégis, ez úgy jön le, mintha ez lenne a világ legrosszabb ötlete. Tartom magam ahhoz, hogy balga gondolat, hogy csak mert Brightmore-nak születtem, életben KELL maradnom. Túl KELL élnem. Nem hiszem, hogy halálom percében majd a kaszás azon morfondírozik, magával vigyen-e, mert hát Brightmore vagyok. Nos, ez akkor vajmi keveset fog érni, drága testvérem, de azt hiszem, akkor már hiába magyarázkodom majd.
- Akkor miért nem azt kérdezted? Miért a kora érdekel?
Mert nagyon hülyén jön ki az, hogy egyből az a kérdése, hogy hány éves a másik. Nem az, hogy érzek-e boldogságot, vagy aggodalmat. Mert érzek. Mind a kettőt, hiszen mellette boldog vagyok, szárnyalok, és pozitívabban látom a világot, de aggódom, mert el kell mondanom neki, hogy beteg vagyok. Hogyan is tehetném? Hogyan hozod fel ez a témát.
- Úgy érzem magam, mint egy sarokba állított gyerek, akiről megfeledkeztek a szülei. Engem nem kérdeztetek meg, hogy boldoggá tesz-e, hogy egyedül hagytok, csak tényeket közöltök. Elköltözöm, elmegyek, elválunk, nem válunk, de nem vagyunk együtt, ő nem jön vissza, te nem mész utána, de ott van a nagy ház, hát élvezzem. Mit élvezzek a csenden, a magányon? Neki ott van Chris, neked Belián, nekem pedig egy nagy ház. Nem hiszem, hogy én jártam a legjobban.
Keserű vagyok, mert egyedül hagytak, mert nem kérdeztek, mert mindenki csak tényeket közölt. És tudom, hogy az ő életük, de akkor ne akarjanak felettem ítélkezni. Most már mindegy... Felkelve közelebb lépek hozzá, és átölelve ő a mellkasára hajtom a fejem.
- Nem akarlak elveszíteni. De ehhez az kell, hogy megbízz bennem, a döntéseimben, ahogy én is megbízok benned és a döntéseidben. Talán egy kicsit tényleg jót tesz, ha távol vagyunk egymástól, de ha nem muszáj, kérlek, ne ölesd meg magad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Később biztosan jót fogok nevetni ezen az egész helyzeten, és ha majd Olivér vagy bárki más kérdezi, hogy "De te minek bújtál el?", a homlokomra csapok, hogy tényleg, minek is? De ez még a jövő zenéje volt, most egyetlen logikus gondolatom az volt, hogy a szökőkút pont jó helyen van rejtekhelynek, mert ha el is indul felénk az illető, mi ugyanazzal a lendülettel körözhetünk a baglyok körül, végig takarásban maradva.
És végre megnézhettem magamnak a nőt, aki akár egy hírhedt bűnöző is lehetett volna, a fickó, aki elől rejtve próbál maradni, pedig auror, akit érte küldtek ide. Simán elképzelhető lehetőség volt, amivel igazán számolhattam is volna, de valószínűbbnek tűnt sajnos - vagy épp nem sajnos, ezt nehéz eldönteni -, hogy a pasas zaklatta őt, netán bántani akarta, vagy bármi ilyesmi. Persze pálcával a kézben egy boszorkány és varázsló könnyedén lehetett ugyanazon a szinten, a mi világunkban a fizikai erő hátrább szorult, mint a muglikéban.
Ettől persze még zaklatni zaklathatta.
- Szia! Vivien - mutatkoztam be én is, ugyancsak kivillantva fogaimat. Kedves volt a mosolya, és engem meg is vett vele, de ettől persze még mindig lehetett emberrabló. Azok is biztos nagyon kedvesek, muszáj nekik, különben nem megy a közelükbe senki.
Figyelmem aztán arra fordítottam, amerre ő nézett, és végre észrevettem én is, aki elől eleve ide keveredtünk, egy durván faragott kőszobor meg némi kellemetlen szagú víz mellé.
- Je.. semmi gond, de.. - lehuppantam én is a kőre mellé, és halkabban folytattam: - Ugye minden rendben? Mármint.. kereshetek a hivatalban egy aurort, meg aztán tudok egy-két.. hm, régi ismerőst, akik szívesen ráhoznák a frászt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az esetek legtöbbjében igenis türelmes vagyok vele. Nem mindig, de legtöbbször elmondható, hogy akárhányszor bukkan fel, igyekszem a legkedvesebb énemet előadni, még akkor is, ha aznap különösen elviselhetetlen, és minden mozdulatra és szóra ki van élezve, tehát ebből logikusan következik, hogy mindenbe beleköt és be is szól, ráadásul ezt olyan mosollyal az arcán, amitől a falra tudnék mászni. Nem mindig elviselhetetlen, de az esetek legtöbbjében igen, és ma pont egy olyan napom van, amit nem szívesen rontanék el egy Arion vs. Baj kombóval, mert arcából ítélve jelenleg is inkább morci, mint jókedvű, szóval hagyjuk a felesleges köröket és hadd koncentráljak arra, hogy hamarosan kiruccanok Pestre pár szaktársammal, hogy a nap hátralévő részét elcsesszük. Konkrét terv nélkül, csak a találkozó időpontja és helyszíne van meg, de magunkat ismervén, nem aggódom, valószínűleg minden megtörténhet ma. És meg is fog.
- Jaj - nevetek fel hangosan, hiszen már megtehetem. A kút jótékony takarásában Arion aligha veszi észre, hogy nevetgélek, és lehet túltolom, lehet rám se nézne, észre sem vett volna, de szeretek biztosra menni. Ma meg különösen. - Nem, ne aggódj, nincs nagy baj ám. Csak nincs kedvem a bunkó stílusához ma, túl jó ez a nap, szóval inkább a furább módszert választottam. De az ismerőseid elérhetőségét lehet elkérném a későbbiekre. Tudod, tuti, ami biztos alapon - igen, mert ez a furább megoldás. Egyszerűen, mint egy normális embernek, tovább kellett volna sétálnom, mindenféle feltűnés nélkül, ahogy kell, és lehet ki sem tűntem volna az emberek közül, akik a téren sétálnak át. Ehelyett? Kaparintottam magamnak egy áldozatot, hogy most ketten bujkáljunk Arion elől, mintha tényleg el akarná adni a vesémet. Szerencsére ilyenről nincs szó, legalább még nem tudok róla, de mégis így lenne, akkor nem tudom. Elfutok? Futkározó embertől necces elvenni a veséjét, nem?
- Amúgy francia vagy? - fordítom felé fejemet, tekintetemben kíváncsiság csillog, miközben fejemet is oldalra biccentem kicsit. Vivi arca kedves, a mosolya pedig valamiért megnyugtató. Ő legalább nem adná el a vesémet, ez már biztos. Türelmesen várom a választ és már tervezem, hogy tudnám neki meghálálni azt, hogy takart, majd most bujkál velem. Istenem, mennyire haláli. Talán szereztem egy új ismerőst. Az jó lenne, ne mindig Belián vagy Zétény nyakára járjak rá, ha nyűgöm van.