Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hagyom, hogy intézkedjen, mert azt mondják, hogy az a legjobb, ha mindent a nőre bízol, amiben ő intézkedni akar, ettől lesz szent az a bizonyos béke. Én szeretem, ha szent a béke, éppen ezért hagyom is, hogy kiélvezze ezt a figyelmet. Amúgy is, egy nőnek jól esik az ilyesmi, és a normális férfi még büszke is rá, ha ilyen szépen fejezik ki magukat az asszonyukkal kapcsolatban. Persze mértékkel, ami itt is jelen van, semmi illetlent nem tapasztalok. Nem mintha közöm kellene, hogy legyen hozzá, ez egyáltalán nincs így, de ha belegondolok, hogy lenne, akkor sem hinném, hogy féltékeny lennék, én szeretek büszke lenni. A sört felemelve köszönöm meg a srácnak, és biztos, hogy alkalomadták majd visszahívom én is valamire, elvégre, ez a gesztus Verénának szólt, én csak egy szerencsés flótás vagyok, aki jókor volt jó helyen. Nem akarom elhitetni senkivel, hogy ezt megérdemeltem, vagy járna nekem, így gyorsan lekézjelezem neki, hogy a következő kört írassa csak fel, majd jövök, és rendezem. Ezek után viszont engedelmesen követem a nőt, útközben neki is megköszönve az italt.
- Nekem tetszik. Ha esetleg pénteken egy kicsivel többet készítene, akkor azzal kihúznám hétfőig.
Jó, hát azért nyilván rendesen reggeliznék, olyan kiválóságokat, mint amelyekkel ő maga is megkínált minket még reggel, meg azért a vacsorám is többnyire kiadós. Szeretek enni, nem tagadom, de szerencsére olyan munkám van, amiben megvan a kiadós edzés, és ez azt eredményezi, hogy ehetek, amennyit csak jól esik. Amúgy meg, én büszkén lennék pocakos apatestű is, ha arról lenne szó, hogy irodában ülöm le a nyolc órámat, de megmarad a szalonnám. Abban is számos szeretnivaló van. Idővel talán oda lyukadunk ki, de nem fogom bánni.
- Csak viccelek, ne magyarázkodjon, kérem, nem áll szándékomban megfeddni, az élete az öné.
Ebben teljesen biztos vagyok, és erről biztosíthatom is, nem kívánom elvenni azt, pusztán csak kedves szerettem volna lenni vele, mert szimpatikus a számomra, meg hát szalonnával etetett, szóval ez gyakorlatilag már szerelem, de nem, tényleg, csak gondoltam jól esik neki, ha jelzem felé, hogy elismerem, mint nőt.
- Szóval, szeretne eljönni, felmérni a terepet? Nem tudom, hogy egy konyhában mit lehet felmérni, de valamit egészen biztosan, szakértő szemmel. Meg akkor elmondhatná, hogy mit kellene vennem még, hogy egyáltalán használható legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Meg sikerült egyeznünk. Hétfőn, szerdán és pénteken kibérel engem, vagyis nem engem, csak a tudásomat. Főzni fogok neki, az ő konyhájában. Mindebben még az előtt sikerült lepaktálnunk egymással, hogy zavarba nem hozott és én el nem szúrtam a kellemes hangulatot. Ha nem volna az egyik kezemben a koktél most biztosan ujjaimat tördelve állnék előtte. Ehelyett inkább beleiszok a krémes frissítőbe. - Igen...igaza van, az életem az enyém - bólintok és ismétlem meg szavait bátortalanul. Ezt így hangosan kimondva, egy férfi szájából régen hallottam és nagyon furcsán cseng. A sajátomon meg talán még annál is jobban. Eddig másé volt az életem. A templomé, az árvaházé, a nevelőszüleimé, Károlyé, majd az intézeté. De most? Saját magam rendelkezem felette? Ha igen, akkor miért érzem még mindig úgy, hogy ez nem így van igazából? Ezt nem tudom. Lehet nem is fontos. A jelen számít és ebben a percben tényleg szabad vagyok és a magam ura, aki dönt a sorsáról. - Igen, fel kellene mérnem a konyháját. Bár elég jól elboldogulok bármilyen terepen - sétálok tovább egészen a tó széléig, ahol leülök a part fövenyére. Kioldva szandálomat megszabadulok tőle, majd lábamat a vízbe lógatom. - Hol is lakik pontosan? - fordulok Gábriel felé érdeklődve. Fogalmam sincs miért mentem bele ebbe az egészbe. Lehet elment az eszem. Egyedül egy férfival, akit alig ismerek. Kész öngyilkosság. Lóbálni kezdem a lábam és ezzel együtt fröcskölni a vizet. Közben tovább agyalok. Elmondjam-e neki ki vagyok és mit tettem, vagy várjak vele? A terápián azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam magam megismerni és csak azután meséljek a múltamról. Ha valakiben nincs velem szemben előítélet, akkor talán megértőbben fogadja majd, mert már ismerni fogja a személyiségemet. Szóval most kicsit megélem, hogy kísérőm nem néz rám ferde szemmel, a többi meg majd jön úgyis magától.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elgondolkodtató, hogy egyes dolgokra miért úgy reagál, ahogy. Elvégre egy ilyen korú, hangú, kinézetű nőnek már tisztában kéne lennie az előnyeivel - meg persze a hátrányaival is -, vagyis, tudnia kéne hódítani és leigázni. Mégsem teszi, és úgy érzem, hogy van valami, ami azelőtt történt, hogy és ideérkeztem volna. Mégis, ha körbepillantok, nem néz ránk senki másként, se dühösen, se megvetéssel, szóval, azt hiszem, valamit olyan dolog, ami mély nyomot hagyott, de mégsem tartják illőnek lereagálni. Kicsit ostobának érzem magam a nem tudásom miatt, de úgy vagyok vele, hogy ez nem is kell, hogy számítson, én boldogan elvagyok azzal, aki ma beengedtem az otthonomba. Ez talán egy kicsit gyors tempó, hiszen ma találkoztunk, de hiszek abban, hogy az, aki disznóval kínál, rossz ember nem lehet.
- A Mennydörgőben, középtájon.
Adok választ, mielőtt én magam is leülnék, de, amíg egy nőnek jól áll a mezítlábkodás, addig én, férfiként nem élem át ezt az egészet. Talán csak idő kell hozzá, és hamarosan én is a lábam lógatom a vízbe.
- Van az utcában egy ikerház. Az egyik felében az unikaöcsém lakik a gyerekkel, a másikban meg én. Mivel van, hogy az iskolában később végzek, arra gondoltam, hogy adnék kulcsot önnek, hogy ne raboljam az idejét kinti strázsálással.
Természetesen nem a segítség alól szeretnék kibújni, hanem vannak napok, amikor tényleg elhúzódik a nap, és olyankor nincs mit csinálni, menni kell előre. Nem szeretek semmit sem félbe hagyni, így ezt sem. Iszok egy kortyot, majd letéve magam mellé a poharat, elpillantok a lenyugvó nap irányába.
- Nem is tudtam erről a helyről, egészen különleges és megnyugtató akkor is, amikor az ember fülében nem cseng a basszus. Hol szokott még énekelni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez a parti majdnem olyan jó volt, mintha a sajátja lett volna. Sőt, jobb is, mert bár egyáltalán nem volt ellenére, ha mindenki is vele foglalkozik, most jó volt csak táncolni, inni, nevetni és behunyt szemmel belefeledkezni az őrületbe. Persze nem bánta volna, ha Marina mindvégig a társa maradt volna ebben, de nem volt önző, nem sajátíthatta ki, és nyilván, az ő szülinapjáról lévén szó, ez nem is volt reális elképzelés.
Úgyhogy csak örült a perceknek, és kiélvezte azokat, míg a dán lány vele táncolt, és nevetett, aztán, mikor ünnepelti kötelességeit teljesítette, Lili pörgött magában tovább, vagy csapott le egy újabb üveg valamire, mikor a kezében szorongatott már kiürült. Meg, ha úgy adódott, mással is leállt ropni a zenére, nehogy véletlenül is megálljon egy percre kifújni magát. Abban már most biztos volt, hogy holnap nem szívesen fog lábra állni, csak még azt nem tudta, hogy a fáradságtól, vagy a másnaposságtól.
Telt-múlt az idő, rájuk sötétedett, de a partit ez nem hogy megölte volna, úgy tűnt, egyre intenzívebben folyik. Egyre többen voltak némiképp felszabadultabb állapotban, és egyre hangosabban. Lili el is tűnődött rajta, hogy vajon valaki szórt-e ki bűbájt, ami itt tartja a zsivaj hangját, vagy rövidesen rajtuk ütnek a felháborodott aludni vágyók mint a kastélyból, mind a faluból.
Elhessegette végül a gondolatot, és inkább elindult arra, amerre Marina és közeli jó barátai hangját, vagy alakját látni/hallani vélte. Pihenésképp megnézi, mit művelnek épp. Nem lepődött meg azon, hogy épp versenyt isznak.
Móric ki is esett, de Lili nem csodálta, ő hamarabb feladta volna a versenyt, már most is úgy érezte, hogy a kezében szorongatott doboz sört jobb lenne elajándékoznia. De végül inkább csak belekortyolt, reflexből, és elkurjantotta magát:
- HAAaajrá, RiiinaAA!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megjegyzem a címet. pontos házszám híján is tökéletes leírást ad nekem a férfi, ezért nem kérdezek többet a "hol"-ról. A "hogyan"-t pedig ő maga feleli meg, anélkül, hogy kinyitnám a számat. Szokatlan ez a hirtelen bizalom. Kulcsot ígér nekem az otthonához, a privát szférájához. Nem tart tőlem. Furcsa érzés ez a feltétel nélküli hozzáállás. Jól esik, de ugyanakkor ijesztő is nagyon. - Köszönöm - mondom ki egyszerűen. Nem is tudom mit kellene még hozzátennem. Lehet biztosítanom kellene róla, hogy nem fogom megmérgezni, vagy kirabolni. Szörnyű, hogy ilyen előítéleteket olvasok a saját fejemre. Tényleg ilyennek hiszem, hogy látnak, vagy csak még mindig azt visszhangzom, amit Károly sulykolt belém. Nem érek semmit. Semmi vagyok. Hazugság. Tudom jól, csak az ellenkezőjét megszoknom nagyon nehéz. - A Kaszinóban. Ideérkezésem után ott vállaltam először munkát. Aztán rövid ideig dolgoztam a Tanodában - mesélem a lemenő napot figyelve, ahogy aranyló hidat képez a víz színén. Lábamat megint meglóbálom kicsit és belekortyolok a koktélomba. - Mindig arra vágytam, hogy nyugalmat találjak. Ezért is jöttem vissza - folytatom és lágyan elmosolyodom, nem nézve a mellettem ülő Gábrielre - Olyan sok helyen éltem, hogy meg se tudom számolni, de mindig itt éreztem igazán otthon magam - hangom kicsit tűnődő, de nincs benne sem bánat sem öröm. Semleges vagyok és talán kicsit túl hűvös. Most már tudom honnan örököltem ezeket a vonásaimat. A családom, bár nem tartozom közéjük, sokat adtak nekem, akaratuk ellenére. Kaptam tartást, önfegyelmet és visszafogottságot. Azt hiszem hálát érzek irántuk ezekért. Igen. Hálás vagyok nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Ja igen, van egy lány, aki takarítani szokott nálam. Diáklány, csendes, dolgos, neki is van kulcsa, szóval felbukkanhat, amikor ott van, de természetesen szólok neki is.
Furcsa, hogy ennyire kitárulkozó vagyok? Lehet, de igazából, úgy érzem, hogy sokkal zavarosabb lenne minden körülöttem, ha nagyon bizalmatlan lennék. Vannak problémáim, van egy enyhe üldözési mániám, de olyan régen élek már Gábrielként, hogy már nem akarok csak félni, hogy valaki rájön. Élek, mint egy ember, bízok és remélek. Vannak jobb és rosszabb napok, de hónapokkal később vagyunk, és eddig minden a legnagyobb rendben ment. Persze, hogy félek, hiszen bármikor utolérhet a sors keze, de remélem, hogy nem fog megtörténni, vagy, ha mégis, hát legalább addig normálisan élek.
- Akkor ezért nem láttam. Nem vagyok valami nagy szerencsejátékos.
Amúgy se szeretem a csicsáskodást, bőven elég az az évi néhány alkalom, amikor ki kell öltözni, nincs szükségem arra, hogy annál is több alkalommal erőltessem magamra a jó megjelenést. Én kétkezi ember vagyok, mindig is az voltam, mindig is az leszek, ezen az sem változtat, hogy nem a saját nevemen élek.
- De azért örülök, hogy most volt lehetőségem hallani, és láthatóan a közönség is örült.
Vagyis, ez mindenképpen egy sikeres esemény volt. Pár kortyot iszok, miközben hallgatom őt, és halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy belegondolok, hogy olyan, mintha női hangon olvasnák fel az önéletrajzom. Ezek a mondatok ugyanis rám is igazak.
- Hontalan. Bárhol jártam a világban, sehol sem éreztem magam otthon. A kastélyba szerettem járni, jó évfolyamom volt, összetartó csapat. Az egész iskolai légkör, a tanárok... Képzelje, ott voltunk, amikor Felagund és Shanes összejöttek. Sosem hittem volna, hogy megérem, hogy az a morgós medve érzelgős legyen. Aztán tessék. Megtörtént a csoda.
Emlékszem, hogy mennyire megdöbbentünk, amikor csókolózni láttuk őket, meg összeházasodni. Az ember gyereke nem hiszi, hogy ilyennek egy nap szemtanúja lehet, és mégis megtörtént.
- Azért jöttem vissza, mert reméltem, hogy az érzés, hogy visszajön, de még mindig olyan, mintha hiányozna valami, nem teljes az élmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bólintok csak arra, hogy szól a lánynak, aki rendben tartja az otthonát. Nem furcsállom. Láttam és hallottam furcsább dolgokat is annál mint, hogy valaki megfizet valakit a takarításért. Annak idején az nekem túl kockázatos lett volna, így mindig olyan munkákat vállaltam ahol be tudtam olvadni a dolgozók közé. Árufeltöltés, ispotályi takarítás, gyári munka, effélék. Mindenütt csak pár hónap esetleg fél év, ha nem éreztem túl erősen üldöztetve magam. - Kéthetente szombat este, mindig tíztől - árulom el a műsor idejét, de nem hívom meg és nem is bátorítom semmi módon, hogy nézzen be a Kaszinóba. - Igen, úgy tűnt Fortuna Kölykei megnyertek maguknak pár embert - mosolyodom el és kihúzom a lábamat a vízből, hogy megszáradhasson, mielőtt visszavenném a szandálomat. Lassan esteledik és a szürkület közeleg. - A konyha volt a kedvenc helyem. A manók megengedték, hogy nézzem, ahogy főznek. Aztán egy idő után hagyták, hogy segítsek nekik. Máskor meg felszöktem a tetőre és onnan néztem a csillagokat. A rellonos létnek is voltak előnyei - nosztalgiázom keserédes szájízzel, amit koktélom egy újabb adagjával lágyítok - Szép évek voltak, de magányosak is egyben. Akkor enyhült kicsit az egyedüllétem, amikor bevettek a zenekarba, a Morgó Szküllába - sodródom az emlékekkel, ami eszembe jutnak. Gábrielt hallgatva tisztázódik számomra, hogy lehet találkoztunk az iskolában. Nem tudom mennyi idős lehet, de van rá némi esély. De még, ha nem is, akkor is érteni fogja miről beszélek, ahogy én is értem minden szavát. Ismerem a helyeket, a titkos részeket. A Kastély minden zegét és zugát. Van közös témánk, ami nagy segítség nekem, aki nehezen társalog, főleg férfiakkal. - Hiányoznak az érzé...felejtse el, kérem. Vegye úgy, hogy nem mondtam semmit - rázom meg fejemet és miután becsatoltam lábbelim pántját felkászálódom, vigyázva a kezemben lévő pohár tartalmára. Lassan indulnom kellene, de valahogy nem akaródzik mennem. Állok a vizet nézve és hallgatom az utcabál zaját. A levegőben az este illatait fedezem fel, amik közül egyet nagyon szeretek. A hársfáét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Helyes, elvégre arra vannak ezek az események, hogy egy kicsit növeljék a népszerűségüket. Úgy hallom, ma még a kappák is fellépnek, pedig ők mostanra igen ritkán állnak össze nagyközönség előtt.
Na, róluk legalább tudok valamit mondani, mert már hallottam a nevüket, sőt pár számukat még szeretem is. Azt tudom, hogy az iskolában alakultak, és azt is, hogy elég nagy népszerűségnek örvendtek. Meg azt, hogy az énekesnő külföldön van, talán Amerikában, a dobos meg a helyi rendelőben rendel, pedig valami szakmai zseni, vagy mi. Szóval igen, ennyi zenei előképzettségem nekem is van, de nem kizárt, hogy ezek után majd belehallgatok még ebbe Fortuna Kölykeibe is. Hogy mikor dolgozik, arra bólogatok, semmiképpen sem szeretném hétvégén zavarni. Ha esetleg valami banzáj lenne felénk, azt úgyis előre elmondanám, mert akkor felárért rendelnék tőle ételt, habár a magunkfajta jobb szereti azt családi eseménynek betudni, amikor az étel készül. De nem, ezt jobb szeretném inkább vele intéztetni.
- A tető volt az én kedvenc helyem is. A legjobb barátommal sok időt töltöttünk kint, arról beszélgetve, hogy mik leszünk mi. Nagy terveink voltak, nagy és kissé lehetetlen álmok. Mégis, volt, ami azért valóra vált az évek során, másokon meg jót mosolygok.
Egy kicsit engem is elkap a nosztalgia, emlékszem, hogy Gabe mennyi mindent szeretett volna. Kitörni a sorról, elhozni az asszonyt, új életet kezdeni. Abban biztos volt, hogy korán házasodik, meg, hogy sok gyereke lesz, de szeretett volna utazni. Rengeteget, világot látni. Én csak nem akartam az apám bábja lenni, a végén mégis az lettem, majd a nőé, akit szerettem. Sóhajtva pillantok el a távolba, hogy a következő pillanatban összevonjam a szemöldökeimet.
- Nyugodtan beszélhet, magunk vagyunk. A zaj elnyeli a titkainkat, a sör pedig megvigasztal. Kezdhetné ezekkel a Morcongó Szibillákkal. Túl öreg vagyok azt hiszem, de nem tudom, hogy miről beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csendben hallgatom. túl sokat is beszéltem ma már, ami egyáltalán nem jellemző rám. A legtöbbször csak az "Igen Séf" vagy a "Rendben Séf" mondatokat ejtem ki a számon az alapvető illem mellett. Nincsen barátnőm, akivel csacsogtahnék, nincsen családom, akikkel megoszthatnám a napom történéseit. Nincsen senkim. Nem csoda, hogy gondot okoz a társalgás egy idő után. Ez az idő pedig most érkezett el a mellettem álló férfi esetében. Míg Károllyal éltem sem voltam egy beszédes típus, de azóta csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek, vagy a helyzet megkívánja, mint például az ELME terápiája során. Akkor mesélnem kellett a múltamról, a vágyaimról, az álmaimról, a napjaimról, amik egyformák voltak és úgy teltek el felettem, hogy észre is alig vettem. Jobb szeretem a csendet. - Talán, majd legközelebb -lépek távolabb a férfitól - Most mennem kell. Köszönöm, a bizalmát. Hamarosan találkozunk, uram! - búcsúzom el Gábrieltől a magam visszafogott és tartózkodó módján, majd elviszem a poharamat és leteszem az egyik asztalra, ahonnan majd összeszedik. Nem maradok tovább. Lépteim egyenesen hazavezetnek a Panzióba. Közben elgondolkozom a ma történteken. Sosem voltam fatalista ha az volnék a végzetet okolnám a sorsomért, ami nagy butaság volna. A döntéseket az emberek hozzák. Anyám letett a templom kapujában, árvává váltam. Károly szívébe kést szúrtam, gyilkossá váltam. Ez mind rajtunk múlt. Az is rajtam fog, hogy ez a bérfőzés mivé válik. Az én döntésem, az én cselekedetem. Az Én életem. Meg kell tanulnom, hogy ennek a szónak igenis van jelentősége. Éjféli Veréna vagyok. Férjgyilkos. Séfsegéd és énekesnő. Ez vagyok Én. Egy ember, aki az útját keresi az életben, ami megadatott neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Történnek véletlenek, én ezt értem. Na de néha valóban annyira lehetetlennek gondolt helyzetbe keveredünk, hogy ott és akkor még a komoly, felelősségteljes emberek is megszeppenve, érzelmeik csapdájába eshetnek. Na, valahogy így történik ez velem is. Sorban. Egymás. Után. Fokozatosan ugyan, de egyszerre minden másabb. Könnyebb. Nem is! Sokkal inkább felszabadítóbb és hirtelen rengeteg dolgot csinálnék, ezzel szemben csak tekintetem zizeg a tó melletti környezeten. Balról-jobbra. Majd jobbról-balra. Az arcomra költözött mosolyt nem tudom kontrollálni, a legfurcsább pedig, hogy nem is akarom. Figyelmemet teljesen elkerüli mennyi az idő, vagy az, hogy Betti mennyire van saját magának tudatában. A Tökfejre kapom a fejem, majd vissza a lányra mellettem. Ő se tudja miket beszél ez a Tökfej. Nevetve totális tanácstalanságomon teszem fel a kérdést: akkor most mi legyen?
Fogalmam sincs, hogyan kerülök a padra, de Betti örül nekem, ahogy én is neki. Elsőre kicsit pánik-szerűen elkerekednek a szemeim, végül csak vissza ölelem halkan nevetgélve. Megtartja a titkomat. - Azért kössünk rá kisujj esküt - emelem felé legkisebbik ujjamat.
Teljesen elkerül, hogy Kende hozzám szól, amikor pedig a pici poharat a kezembe nyomja, csak bámulok bele. - Milyen pinduri - mondom Bettinek. A torkom pedig annál szárazabb, hogy ez elég legyen. - Vagy lehetséges, hogy sokkal több van benne? - Mókás. Nevetgélve hunyom le fél szememet és forgatom körbe. - Jól? - kérdezek vissza Bettinél, aki jól érzi magát, de a pohár túloldalán Móric zsiráf lábakon közeledik csak még inkább furcsa alakot felvéve, amitől kiszalad egy foszlány a gyilkos bálna hangjára emlékeztető nevetésemből. Mindkét szememet kinyitva engedem lentebb a poharat benne az itallal, és csak bólogatok. - Jól. Ennék egy kis pudingot, de én is jól érzem magam - ejtem ki a szavakat lassan és elhúzva. Igen. A puding nem lenne rossz. Megállok szemeim kerekednek ki, majd pislákolok mert a zene hirtelen gyorsul fel én pedig, szabad kezemmel szorosabban karolok a mellettem ülő lányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hallja a tesót, mint mindig, Kende tekintete hamar kezdi értetlen fürkészni az egymásba boruló lányokat. A kisokos ölelkezik. Tuti be van állva. - Hát ez kurvajó! A barackba bele! - röhög fel torokból a poénra és a szitura is, amíg hátrál és öntögetni kezdi sebtibe a feleseket. Töhörészik a dude bárányos reaktjára, majd behelyezkedik és megvárja a Szösztalicskát. Úgy tesz, mint aki karórájára pillantana, de mivel nem hord így feltűnően csak kedvesen jelezné: izibe már szülinapos bula! Ahogy Mae is készen áll, a lány felé sandít, arcán már nem teljesen tiszta pimasz mosoly szalad át. Amint mozdul a dán, ráfog a pohárra és elkezdi leküldeni őket, szépen sorban, mint a kisangyal. Valahol a harmadik után érzi, hogy marni kezdi az alkohol a torkát, ahogy szalad lefelé, de olyan gyorsan nyúl a másikért, észre sem veszi. Dudi kidől. Egyik barátja sincs ezen valószínűleg meglepve, de Kende válla meg meg rázkódik, ahogy még köretnek dumál mellé a spanja. Eléggé lezsibbad hozzá a szája, hogy aztán csak kezei mozgásán múljon és amikor már eggyel Mae előtt járhat apró mosoly rezzen ajka szélén. Direkt lassítana, de nem feltűnően. Mégsem hagyhatná a születésnapján veszíteni a dán vért, így úgy tesz, mint akinek sürgősen kell az utolsóhoz nyúlnia, ha pedig a Szösztalicska belekapaszkodik az utolsó poharába, mert szintén eljut addig, a hydromágus még le is koccintja vele és dönti le a tizenhetediket is Mae után. Béna színész, tehát simán láthatják mások, hogy elengedte a futamot, de eddig ő volt a legjózanabb a társaságból. Senkinek nem tűnik majd fel. - Boldog szülinapot, te elvetemült dán - támaszkodik meg az asztal lapon, lepillant Mae-re és tincsei alól, kipirosodva kémleli, majd húzza magához, hogy megölelje a lányt és nyom egy puszit az arcára. Vagyis úgy tesz. Aztán csak simán megnyalja azt röhögve.
 Összeszorítja a szemeit, pislog párat, majd Móric otthagyott poharai közül nyújt oda a Darik drukker levitás szőkének. Lili! Igen, Lilinek. - Jó egészséget!  - passzolja le, majd lép hozzá a csaj, akivel korábban táncolt. Hagyja, hogy elkapja a kezét, úgy lépked el a társaságtól és pörgeti meg a csajt már a tömegben, aki arra nem vevő. Inkább simulna, a srác szürkéskék pillantása pedig játékosan méri végig ismét. Nem tudja mióta táncolnak, néha ketten, néha nagyobb társasággal, de élvezi. Sok nap után végre kicsit megint némi igazi megkönnyebbülés uralkodik el rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lassan kezdem elfelejteni, hogy el kellene már innen menni. Az arcomon széles mosoly ül, és valahogy a zenét is sokkal jobban élvezem már. A beszélgetés és a jó kedv eltereli a figyelmemet Móric kezéről, és könnyedén hagyom neki, hogy a harmadik pohár narancslevemet is felöntse vodkával. Nem izgat már a dolog, mert nagyon jól érzem magam, és még az íze sem rossz. Kiiszom azt a harmadik poharat is, aztán fordulok szórakozott arccal Amélia felé. Ő sem tudja és én sem tudom, hogy mit akar tőlünk a rellonos. Inkább hagyom, hogy menjen inni, én pedig barátnőm oldalán indulok el, vidáman. Nem úgy viselkedik, ahogy általában szokott, ő is vidámabb, de így legalább együtt leszünk boldogok. Míg máskor megijednék az érintésétől, most jól esik, hogy belém karol, hogy hozzám jön oda, hozzám fordul, nem pedig évfolyamtársaimhoz. Hálás vagyok neki azért, hogy törődik velem, és nagyon szeretném megmondani neki mennyire köszönöm, hogy a barátnőmnek mondhatom. Végül csak megölelem, ő pedig vissza ölel. Nem is tudom, mennyi ideig ülünk egymást ölelgetve, de ő beszél, úgyhogy én elengedem.
- Kisujj eskü - mondom elkomolyodott arccal és jobb kezem kisujját beleakasztva az övébe kicsit megrázom kezeinket.
Ahogy Amélia, én is a kezemben tartott pohárkára nézek, bár én nem látom, hogy túl pici volna. Az orromhoz emelve beleszagolok, megérezve az erős alkohol szagot pedig ismét belém költözik némi aggodalom. Mindenképp meg kell ezt innom? A belső hang azonban arra sarkall, igyam meg, én pedig nem akarok ellenkezni vele. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy rögötön megigyam. Szemeim Kende kezét követik, ahogy teletölti a sok kis poharat. Nagyon jól néz ki, és mosolyt is csal az előbb elkomolyodott arcomra. Még nevetek is, mert a mellettem ülő háztársam is nevet, és magával ránt a jókedve.
Az asztalról fogyni kezdenek a felesek, az enyém viszont még mindig tele. Miért én legyek az, aki kimarad? Ismét a kezembe véve az átlátszó folyadékkal telt pohárkát, kettőt kortyolva nyelem le a tartalmát. A torkom hirtelen kezd szörnyen égni tőle, szemeim kikerekednek, belőlem meg köhögés tör ki. Kezeimet kirántva Amélia szorításából, a szám elé kapva próbálok nem megfulladni. Könnyes szemekkel pillantok aztán Móric vigyorgó képére. Én is vigyorognék, ha a torkom nem fájna borzalmasan.
- Mi volt ez? - kérdezem kissé rekedtes hangon, miközben kitörlöm a szememből a könnyeket. Bosszús tekintettel kezdtem Kendét keresni, de a navinés eltűnik a táncolók között. Így csak fáradt arccal fordulok vissza Améliához és Mórichoz, próbálva kiheverni az előbbi élményt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI

Lassan esett le a barnaságnak, hogy amúgy csak Lokitól kapta az ajándékot, de csak mert agyára ment az addig megivott szeszmennyiség. Imádta, hogy legjobb barátja pontosan tudja mire van szüksége, és hogy soha nem hagyná, hogy egyedül csináljon ilyen hülyeségeket. Mert hát... mindenki el tudja képzelni, hogy mi lesz majd ebből, miután megisszák azt a sok felest.
Kendéhez fordult, és szinte elérzékenyült az ajándéktól. Főleg a neve miatt, mert hogy azért nem sokat szólítják így, bármit is jelentsen a kifejezés - és igen, próbált már utána nézni, de nem nagyon sikerült megfejtenie.
- Jól van na, jövök már - nevetett a lány, és félrerakva ajándékait lépett az asztalhoz. - Várjatok - emelte fel kezét, hogy mindenki megálljon, majd komótosan összekötötte a haját. Hát milyen missionra indult már, nem lehet azt lobogó fejjel! - Oké, mehet - bólintott, és egy nagy adag bátorságot magához véve, kezdte inni a feleseket. Múltkor is ilyet toltak Lilivel, szóval nem érintette meg az újdonság varázsa, de emlékezett arra is, hogy még azt is sikerült megéreznie. És akkor még nem is ivott mindenfélét előtte is.
Ahogy tolta a poharakat minél gyorsabban, merthogy mégiscsak az ő ötlete volt a verseny, néha bele-belenevetett a szünetekbe Loki szavaira. Azon pedig meg se lepődött, hogy barátja kiszállt a versenyből. De hogy ő nem fog, az biztos. Ne legyen dán vére, ha nem hajtja végre a feladatot! Nevetett magából kikelve, és érezte, ahogy a talaj egyre jobban dől alatta, de akkor is nyúlt a következőért. Az utolsóért. - YEAH! - kiáltotta, ahogy koccintott Kendével, bár így sikerült egy kicsit a kezére is folyatni a léből, de ez volt a legkevesebb. - Szülinapom vaaan - jelentette ki az egyértelműt, hogy ha valakinek kétséges lett volna, akkor biztosan tudja már. Hatalmas elánnal vetette bele magát Kende karjaiba, és sikkantott fel röhögve, ahogy érezte magán a nyelvet. - Őrült vagy, Lost booojjjj - húzta el a szót, és csak hogy egálba legyenek, ő is megnyalta a másikat. Kölcsön kenyér vissza jár, vagy hogy is van az. Aztán beletúrt hajába, és hagyta, hogy eltávolodjon tőle barátja. És csak úgy, mint Kende, az ő következő célpontja is Lili volt.
- Ne hidd, hogy nem hallotttttalak - lépdelt közelebb a szőkéhez a lány, és mindenféle előzmény nélkül húzta magához Lilit, és ajkai csattantak a másikén. Semmi gát nem volt már benne, ami megállítsa abban, amit csinálni akar. - És nagyra értékeltem - vigyorgott rá a másikra, ahogy végre elengedte száját, hogy mind a ketten levegőt kapjanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Éjfél és nekem csörög az a mugli masinám. Nem is vagyok benne biztos, hogy minek szereztem be, vagy hogy hogyan kell használni. Ráadásul mindig elég morcos vagyok, ha az éjszaka közepén felvernek. Engem és a kutyákat is.
- Shh... Péntek, hallgass el - szóltam rá a csaholó ebre, aki valószínűleg még annyira se tudta, hogy mi eredményezi ezt a furcsa hangot, mint én. Sóhajtva vettem fel a kagylót, csak hogy valami furcsa szörcsögést hallgassak. - Hello? - szóltam bele, és szemöldököm ráncba futott össze. Furcsa hangok jöttek abból a micsodából, és végre megszólalt benne valaki. - Balázs? Balázs te vagy az? - kérdeztem a férfitől, és kinéztem a nappali ablakán. Nem égett nála a villany, sőt... elég csendesnek tűnt a hely. - Milyen öltönyös? Balázs miről beszélsz? Be vagy rúgva? - kérdeztem felháborodottan. Hiába, nem tudtam véka alá rejteni az érzéseimet. - Balázs, hol vagy? Érted megyek! - jelentettem ki.

El se hittem, hogy ilyen későn valami buliba igyekeztem, hogy összeszedjem a szomszédom. Mintha a sors most büntetne meg azért, mert első alkalommal kikezdtem vele. De hát milyen ember az, aki lerészegedik egy tinédzsereknek tartott bulin? Meg se kellett válaszolnom magamban a kérdést, mire megláttam Denis Brightmore-t. Micsoda tanár... Megigazítottam fekete bőrdzsekim nagy alvós pólóm felett, és odaléptem mellé. - Kollega. Nem számítottam rád - jegyeztem meg elhúzva a számat. És jelentőségteljesen végigmértem az italt a kezében. De most nem ezért jöttem. - Mond csak, nem láttál errefelé egy illuminált állapotban lézengő papot? - tettem fel a kérdést, miközben a tömeget szuggeráltam. Túl sok diákom volt ezen a bulin, és túl részegek voltak ahhoz, hogy illendő legyen a jelenlétem. Gyorsan meg kellett találnom Balázst.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Röhögve nézem végig, ahogy a dudi nyomja a két felest a két lány kezébe. Na, még fasza lenne, ha Kiscsibe ráinna. Lendületből ülök fel és már mozdul is kezem, de megakadok a mozdulatban, ahogy közli, hogy puding. Mármint komolyan. Puding. - Höh, az tényleg király lenne - fordítom fejemet Kende felé, hogy mondhassam, szerváljon már pudingot valahonnan bakkerka, de éppen nyalogatják egymást Rinnel, szóval inkább csak visszafordulok feléjük és fejezem be az abbamaradt mozdulatot. Felnyúlva veszem ki a feles poharat Kiscsibe kezéből, és öntöm ki a földre, majd tenném ezt Bettiével is, de mire pislogok kettőt a csaj megissza. Az derék. Elnézve a reakcióját ráz ki a hideg. - Ez kérlek jó magyar pálinka - nevetgélek, majd fordulok a másik irányba és rebben meg szemöldököm. A gondolat hirtelen fogalmazódik meg bennem, ahogy mindig minden, majd előredőlök, feltérdelek és állok fel. Inkább megpróbálok felállni, ami sikerül is, de kezeimet kell kitennem két oldalra, hogy megtartsam egyensúlyomat. Fejemet rázom meg kicsit, majd túrok tincseim közé, és fordulok Rinék felé, hogy átordítva a tömeget és a zenét szóljak nekik is, de Rin már mást nyalogat, Kendét meg nem találom, úgyhogy visszafordulok Csibe felé.
- Bízol bennem? - vigyorodom el szélesen, miközben lejjebb hajolok - lassan, ofc, nem bízzuk a véletlenre - és fél kezemet nyújtom ki felé. A helyes válasz erre a kérdésre amúgy egyértelműen egy nem lenne, de biztos lehet mindenki abban, hogy úgy kihasználom, hogy Kiscsibe van tépve, mint az állat. - Gyerünk már, Lia - sürgetem meg kicsit, hogy mozduljon már, mert itt fogok megőszülni, ráadásul, ha ebben a pozícióban, akkor még a derekam is beáll, amitől csak még hisztisebb leszek öregkoromra, mint amekkora alapból vagyok. Rá se ránts. Türelmetlenül szusszanok egyet, és választ sem várva fogom meg csuklóját, rántom magam felé, miközben háttal fordulok neki és húzom fel a hátamra, majd a tömegben gyorsan kerülgetve az embereket érkezem a tó széléhez. - Mély levegő! - fordulok hátra vállam felett menet közben, majd kezdem el szedni gyorsabban lábaimat pontosan azzal a feltett szándékkal, amire mindenki gondol: vízbe fogunk ugrani. És még mekkorát! A széléről rugaszkodom el, amennyire tudok, majd ugrok akkorát, amekkora csak telik tőlem, hogy pillanatok múlva kiáltsak fel. - POPSZTÁR LETTEM CULA! - éééés csobbanási! Pár másodperc elteltével rugaszkodom fel a víz tetejére, fél kézzel engedem el Kiscsibét, majd tűröm ki arcomból vizes tincseimet nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

-  Miiilyen Balázs? Jaaah, één igen, Balázs vagyok - kissé nehezen jártak az agytekervényeim, de lassan csak leesett, hogy mit kérdezett a vonal túlsó végén Tánya, s erre bizony büszkén válaszoltam is, amint megvilágosodtam. Közben mondtam, ami vele kapcsolatban eszembe jutott, mert úgy éreztem, hogy ezeket a dolgokat most azonnal ki kell mondanom, ha eddig még nem tettem meg. - Hát akivel jársz, az az öltönyös jól fésült bájgúnár, aki mostanában hozzád jár és együtt háltok Margitka szerint , naaa nem mintha ellenezném báár házasságon kívül ezz neem elfogadható épp, de én nem ítélkezem feletted, azt majd megteszi az Úrr, de engem nem zavar, tééényleg nem hogy kivel jársz, egyáltalán neem méég össze is adlak tikteket- mondtam határozottan mindenfélét úgy, mintha tényleg nem zavarna. Pedig nagyon is zavart, túlságosan is, de ebben a percben olyan boldog voltam, hogy úgy éreztem, tényleg nem zavar.
- Bee? Hogy kérdezhetsz ilyet? Sosem issszom - hozzá hasonló felháborodottsággal morogtam a telefonba válaszomat, közben rám köszöntek, így kicsit elterelődött a figyelmem, de Tánya hangját hallva megint visszaraktam a számhoz valahogy a telefont. - Hallóóó TTánya? Itt a tónál, buli vaan és nem találom ma kulcsokat , segíts megkeresni, de hallod milyen gyönyörűen csillagos az….bíp bíp bíp - egy remek dal csendült fel, így kiejtve kezemből a telefont, széles vigyorral indultam azok felé, akik igazán élték ezt a bulit. A smároló lányok mellé érve rájuk mosolyogtam. - Olyan szééép is a szeretet..imádom ezt a zenéét - ezután felmásztam valahogy az asztalra, s táncolni kezdtem, egyre jobban felpörögve a zenére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Felettébb nagy boldogsággal mosolygok szélesen de Betti váratlanul elkomolyodik, én pedig megilletődve próbálok szintén így tenni. Kisujjaink egymásba fonódnak. Miért is csináljuk? Nevetünk együtt tovább, mintha minden elszállt volna messze a felhőkkel, ahogy ma este lement a nap.
- Jajj, Móric! Miért veszed el, amikor olyan mókás? - testem kicsit emelkedik meg, ahogy előre nyúlok a pindur pohárért és visszaszerezzem. Fejemet balra jobbra billegtetve ülök vissza a sörpadra a pici poharat birizgálva ujjaim közt. Fejem fordul oldalra Bettire, ahogy köhög. Szinte ritmusra teszi a zenével. Jó magyar pálinka okozza. - Ami cigány útra ment. Betti mögé zizzen a szemem, emelkedik kezem és mutatok Marina irányába nevetgélve. - Dehát ő Lili. Lányok… csókolóznak… - engedem le kezem, fejem billen oldalra, majd sandítok Bettire. Kicsit araszolok tőle messzebb a padon, szkeptikusan méregetve. Varázsütésre a Tökfej elfoglalja a látóteremet én meg lassított felvételbe, elnyílt ajkakkal nézek rá. Bízom-e? Jé, van néhány sötétebb kék vonás a szemeiben. Sürgetne, pedig azt hiszem tudom a választ. Nem tudja meg, mert elkap és hirtelen kerülök talpra, majd hátára repülök. Nincs jobb gondolatom hogyan kerülök ide, csak vissza pillantok Bettire. Minden elmosódik, ahogy kezemmel kapaszkodok a vállába és csak jár a tekintetem. Megcsapkodom a vállait. - Mit csinálunk? - kérdezem, mert ha lenézek magasan vagyunk. Zsiráf. Erősebben kapaszkodok, szavain nevetgélek először, majd előrefordulok, és… mindennek vége ahogy ködösen jut el a tudatomig a gyorsulással mi következhet. Ne. Ne, ne, ne. Kérlek, ne. Nem tudok azonban megszólalni, ijedtemben markolok rá arra amit visel.
 Elakad a levegőm, érzem minden izmomat megfeszülni, a kiabálásra rezzenek össze és merülök a víz alá, pont amikor oxigénnel tölteném meg a tüdőmet. Nyelek valamit, ami nem hagy levegőhöz jutni. A zene tompa, hirtelen minden félbeszakad. Kezem a csapódástól lendül fejem fölé és csak annyit érzek, hogy süllyedek és hiába kalimpálok semmi nem változik. Akkor sem amikor a felszínre tör a fejem. Fel sem fogom, hogy azért kerülök állig vissza a vízbe, mert Móric fél lábamat elengedte. Fojtogat, hiába csapkodom, vagy mozdul erővel a lábam, egyszerűen fuldoklom a felszínen is. Ki akarok innen menni, de nem tudok, szívem hevesen ver, szorít a felsőtestem a visszafeszítő köhögéstől. Félelemmel bukok ismét alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kérdésére még csak hátra sem fordulva forgatom meg szemeimet, mert éppen hatalmas belső számolásokban vagyok, hogy a lépések kijöjjenek úgy, hogy ne kelljen aprót lépnem a végén, hogy legyen honnan elrugaszkodnom, hanem csak lépjek és már ugorhassak is. Végül, bár a számolással nem kerültem előrébb, mert számoljon az, akinek két anyja van egy utcában, tesó, főleg ennyi pia után, szóval csak futok és csobbanok. Kiscsibével a hátamon, akinek vállamról tűnnek el kezei, úgyhogy annyira vágja itt a dolgokat, mintha minimum hullámvasúton lenne. A vízbe érve fújom ki orromon keresztül a levegőt, majd bukkanok fel azonnal röhögcsélve, ami szinte azonnal el is hal, ahogy megérzem hátamon a mozgolódást. Mi a fasz? Először vállam felett nézek hátra, majd Kiscsibe feje tűnik el ismét, én meg kikerekedett kékekkel teszem vissza másik kezemet is combja alá, miközben dobok rajta egyet és fordulok vele szembe, hogy ugyanúgy tartsam, mintha a hátamon lenne.
- Hé, Amélia! - szólalok meg erőteljesebb hangon, hogy rám figyeljen. - Hallod, amit mondok? Baszki, köhögd ki, vegyél levegőt! Fent vagy, hallod? - kijjebb lököm magunkat, majd mikor már leér a lábam emelem fel az egyiket, hogy támasszam meg a fenekét azzal, hogy véletlen se süllyedjen el, majd nyúlok arcához, hogy kisöpörjem onnan a szőkés tincseket. - Hallod, amit mondok? Köhögd fel és vegyél levegőt, basszameg! - kurva életbe bele. Rohadt kurva életbe bele! Mi van a lánnyal? Végig fogtam, nem lehet, hogy elengedtem volna, de ha el is engedtem volna, két lökés és fent van, még ha én zsiráf is vagyok! Velem is volt már, hogy rosszkor vettem levegőt, félrement a víz, de köhögtem, vettem levegőt, mert az nem árt a túléléshez és minden rendben volt, de Amélia sápadt és… pánikol. Baszki, nem tud úszni? Fél a víztől. Óhogyazarohadványos! Ez eszembe sem jutott! - Amélia, meg kell nyugodnod, különben nem tudlak kivinni! Ne haragudj, oké? Nem tudtam, hogy félsz a víztől. Sajnálom - igyekszem nyugalmat erőltetni magamra és így hangomra is, de sokkal nehezebben megy, mint gondoltam, mikor ő meg sápadtan ül a lábamon. Mégis mit kellene tennem? A part felé fordítom fejemet, hátha Kende a közelben van, de rohadtul nincs ekkora szerencsém. Felciccenve fordulok vissza Kiscsibe felé, de okosabb nem lettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A fülemben dübörgő szívverésem keveredik a víz adta tompítással. Kijózanító. Kikerekedett szemeim alig vesznek ki bármit is az előttem lévő homályos sötétségből, mikor érzem, hogy a víznek ellenáll testem és gyorsan kerül a felszínre. Összeszorítom a szemem, amint a víz folyik le rólam, és akad torkomon, csapkodok mígnem rámarkolok ismét az anyagra a mellkasán. Szívverésem erősödik, majd rezzenek meg amikor megérzem, hogy valami tart, nézek rá, ahogy arcomhoz ér és az oda tapadó tincsektől szabadít meg. Móric az. Nyelek egyet, majd kezemet számhoz kapva kezdek el köhögni. Üveges tekintetem elrejtve szorítom össze ismét szemeimet, a száraz, szúró levegőtől észhez térek, mintha csak lekevertek volna egyet. Hallom, hogy beszél, de csak azt fogom fel, hogy ki tudna vinni, én meg úgy kapaszkodok ismét a nyakába, mintha ő lenne a mentőmellény. - Vigyél ki innen - szólalok meg végül halkan. - Csak... vigyél ki - Szorosabban fogom, és ha tényleg kivinne, és érzem a talajt úgy igyekszem lélegezni minél mélyebbeket, minél normálisabban, de pillanatokig csak vagyok és ülök. Úgy érzem magam mintha megrepedt volna a tüdőm. Az ijedtséget egyre jobban felváltja más. A szorító érzések alábbhagyásával igyekszem a megkönnyebbüléstől nem elsírni magam, mikor ennyi ember itt van és látom rajta is, hogy mit váltott ki az egész. Egyszerre van bűntudatom és érzek valami mást. Tudom: nem tudhatta. Nem tudok úszni, de honnan is tudhatta volna? Móric... - Olyan idióta vagy - támasztom meg a homlokomat kezemet, ahogy ingatom a fejemet és sandítok fel rá. Az esti hűvös levegő kap bele a nedves ruhába és igyekszem kontrollálni, hogy ne rezzenjek meg. Elfáradtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Soha nem éreztem magam még így. Nem tudom mi történt vagy történik, mindössze az a biztos, hogy Kiscsibe rohadtul nincs nagy barátságban a vízzel. Ez legalább egyértelmű. Na meg az is, hogy valamit úgy basztam el, hogy hajlandó vagyok belátni. Látod, tesó? Ez a baj azzal, hogy nem gondolkodsz mielőtt cselekednél. Beszélek hozzá, nyugalmat kell rá erőltetnem, mert csapkod, mintha muszáj lenne neki, és így nem tudom megfogni és kivonszolni innen. Legalább odáig eljutok, hogy kijjebb lökjem magunkat, hogy megtámaszthassam, ha már más ötlet nemigen jut eszembe. Fogalmam sincs mit tehetnék. Kékjeim zizegnek ide-oda arcán, fürkészem minden vonását, majd szó nélkül bólintok. Combjai alá nyúlva rántom magamhoz szemből, erősen tartom, majd felegyenesedve lépkedek ki a vízből, hogy attól sokkal messzebb, mint indokoltabb lenne ereszkedjek térdre és tegyem le a földre. Tincseim közé túrva térdelek előtte, és mindenhova nézek csak rá nem. Fejemet fordítom a tömeg felé, ami még mindig Rin felé orientálódik, és bár a legtöbben messze vannak, így is bőven vannak körülöttünk. Nagyot szusszanva fordulok vissza Kiscsibe felé.
- Istenem, tudom - túrok ismét hajamba. - Bocs, tényleg, nem tudtam, hogy félsz. Nem gondolkodtam - ismét nem. De legalább azt biztosra elmondhatom, hogy kurvára józanító hatása volt az egésznek. Végig mérem, majd felkapva fejemet szúrom ki egy évfolyamtársunkat. - Hé! Ja, te! Hallod, hozd már ide a rövides asztal padjáról a pulcsimat pls - én nézem őt, ő meg néz engem. - Mármint most, bakkerka, csináld már! - emelem meg hangomat ingerülten, a srác meg eliszkol. Pillanatok múlva ér vissza, elmorgok egy köszt, majd előrehajolok és dobom Kiscsibe vállára a ruhadarabot. Ingerülten szusszanva huppanok fenekemre, és nem tudom mit mondhatnék. Egyáltalán kellene valamit? Végül is, már mindegy. Megtörtént, bocsánatot kértem, többet aligha tehetek, mert az időt meg nem tudom visszaforgatni. Mármint tök menő lenne, de nem vagyok képes rá. Tekintetem ismét rávezetem, azzal a lendülettel pillantok is el róla. Nos, valszeg elbaszcsiztam mindent is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A fáradtság elemi erővel tör rám, zúg a fejem és minél több levegőhöz jut agyam a kimerültségben, akkor is képtelen a gondolkodásra. Magamra sem ismerek, megannyi érzés kavarog bennem a történések hatására, ahogy csak itt ülök és vizes hajamba túrok mindkét kezemmel, közben kihúzva a hátamat. Megakadok. Azt mondja tudja? Elképedve nézek rá. Mi az, hogy tudja? Feljebb szökik a szemöldököm, majd nyílnak el ajkaim. Sajnálja. De folytatja és fújtatva fordulok el, felhúzott térdeimet ölelem át. - Nem félek - hazudom. - Csak nem tudok úszni - aligha érthetőek szavaim. Nem is hirtelen emlékszem mit csináltam korábban, mintha kimaradnának dolgok és ez frusztrál, mert minden ami bennem van az a riadalom ahogy a vízbe kerültünk és a fejem alá bukik. Közben az emberek meg bámulnak minket, én pedig feszengek. - Nincs itt semmi látnivaló! - dörrenek rájuk dühösebben, éppen annyira hangosan amennyire a torkom jelenleg engedi, tenyerem mutatja merre tágasabb. Tekintetem zizeg a tőlünk távol eső tó felszínén. Nem is tudom mit keresek itt. Majd érzem meg a hátamon a száraz és meleg anyagot, amit szinte rám vág, míg ő hallhatóan puffog. Szorosabban húzom magamra a pulóvert. Mérges rám? Azt hiheti, mint mindig, hogy képtelen vagyok elengedni magam? A légzésem lassan a helyére rázódik, úgy jut annyi oxigén valóban az agyamig, hogy emlékezzek: megkérdezte bízom-e benne. Szemem szikrákat szórva fordul felé. Fel nem foghatom honnan gondolta, hogy vicces lesz velem a vízbe ugornia. - Remek, ha egyikünk sem tudja mi ütött beléd... Azért megkérdezted bízok e benned, mintha számított volna bármit is a válaszom! De ugye csak nem gondolkodtál, akkor felesleges megkérdeznem mi volt a cél, mert csak jó buli? - a szavaimtól csak talán még mérgesebb leszek. Fújtatok. - Elhiszem, hogy sajnálod. Honnan tudtad volna? Nem ismersz. - Maximum a flúgos könyvtáros lányt, akit olyan jól leképezz rólam magában, talán nem is olyan tévesen. - Elfogadom, hogy bocsánatot kértél, rendben - de ez eszembe sem jutott, amikor azt mondtam neki kedvelem ha a határaimat feszegeti - én... én megpróbáltam és legyél mérges, de... - csak nézek rá, ahogy a vízcseppek potyognak a hajából a kipirosodott arca előtt. Hajamba túrok, a fejem majd széthasad úgy tárom szét karomat. - Nem magyarázkodom. Nem fogok mindig, mindenkinek magyarázkodni. Rohadtul unom. Tudod, nem fogok megváltozni, nem értem minek töröm magam. Ha ez így nem felel meg, keress egy eszelős lánykát csobbanni - Össze kell szednem magamat és visszajutni a kastélyba, minél előbb, annál jobb. - Az lesz a legjobb, ha én hazamegyek - Felkelek, meginogok, így tenyeremmel térdeimre támaszkodva lassan húzom ki magamat és indulok meg, vállam felett hátra pillantva rá, majd előrefordulva lesznek lépteim szaporábbak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nagyon ritkák az olyan alkalmak, mikor nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Látod? Ez most egy olyan alkalom. Visszafordítani nem tudom, amit tettem, és első blikkre nem is tűnt nagy dolognak az egész, de így, hogy már a parton ülünk egymással szemben, igenis nagynak tűnik. Most az egyszer nem tudok vitatkozni azzal, hogy egy idióta vagyok, hiába nem tudtam, hogy nem tud úszni, akkor is legalább megkérdezhettem volna. Ja, hát, késő bánat meg ilyesmi. Apró bólintásomat követően teszem a vállára a pulcsit, majd felhúzott térdemre támasztom a könyökömet, tenyerembe meg arcomat. Naná, hogy nem merek megszólalni, amikor a csaj úgy küldd el mindenkit melegebb éghajlatra, még a levegő is megáll egy pillanatra. Köszdekösznem. Élni akarok még egy ideig.
Hirtelen kapom felé fejemet, mikor megszólal. Ajkaim elnyílnak egymástól, kezemet lassan eresztem le arcomtól, ahogy hallgatom. Úgy érzem magam, mint egy kölyök, akit az anyja éppen megszid, mert rosszat csinált. A rossz az rendben van, de a faszért kell még mindig ezen lovagolni, amikor túl vagyunk rajta? Szemeim kikerekednek, ahogy közli: nem ismerem. Tényleg így lenne? Valóban nem ismerném az előttem ülőt? Aki verseket olvas szabadidejében, aki karácsonykor képes a templomból a kocsmába átszökő embereket nézni, aki kórusba járt, aki zongorázik, aki félve ugyan, de képes elhagyni a csigaházát, és elméletileg még kedveli is, ha a határait feszegetem, aki az Edictumba ír cikkeket, aki úgy szeret tanársegédnek lenni, mint még soha senki? Mert egyébként, ha valakinek nem tűnt volna fel, a mindig savanyúképű levitás mögött Amélia van, akivel lehet beszélgetni, a szarkazmusa - ezt ki nem adja szét? - az egeket verdesi, és tud örülni egy kurva egyszerű kolibrinek. Megszeppenek, ahogy felcsattan, karjait kitárja maga körül. Végig követem, ahogy feláll, de én nem mozdulok, mindössze lehajtott fejjel elmosolyodom.
- Persze, sétálj ki a helyzetből a fejedben kreált párbeszéddel arról, hogy nem fogsz megváltozni - vetem oda, majd lendülök guggolásba és állok fel. - Tudod mit? Lehet, hogy nem ismerlek, elfogadom, de ne tegyél úgy, mintha miattam akartál volna más lenni! - lesz ingerültebb a hangom, ahogy már a hátának mondom szavaimat. Az sem érdekel, ha ő nem, de ellenben mindenki más meghallja. - Mert, ha így is van, akkor elbasztad. Rohadtul nem mások miatt kellene kilépned a komfortzónádból, hanem magad miatt, hogy megtapasztalj valami olyat, amit eddig még nem. Bocs, hogy egy “eszelős lányka” helyett veled akartam “csobbanni”, hogy tényleg a maximumot hozzam ki ebből a retkes születésnapból, és esetleg még te is jól érezd magad. Legközelebb gondolkodom, ha a közelemben vagy - ami valószínűleg nem fog egyhamar megtörténni mindezek után. Mármint az, hogy a közelemben lesz. Fújtatva túrok tincseim közé, összeborzolom azokat ismét, fejemet is megrázom utána, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve sétálok vissza Bettihez, akire már őszinte mosolyt villantok. - Kéne nekeeeeem… megvan - kapom fel a vodkás üveget és húzom meg, ami életem legrosszabb ötlete valszeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Minden beadandóval készen vagyok, ezért az erről méltán elnevezett „minden beadandóval készen vagyok” – döbbenet – táncot lejtve indulok el a bogolyfalvi tó irányába. És hogy mégis hogyan néz ki ez a tánc? Tudjátok ezt még elsőévesként fejlesztettem ki többféle nemzet népi táncmozdulataiból összekutyulva. Van benne egy kis Balkán vonal, de a magyar bokatekerős csárdásról se feledkezzünk meg. Olykor rock ’n’ roll elemeket is felfedezhet a táncművészetekben művelt entitás vagy éppen egy kis ír sztepptánc „figyel be” éppen. Magyarán; ha más látja, amikor lejtem ezt a kis táncot, akkor lehetséges azt gondolja, hogy valamilyen csúnya, csúnya és még annál is fájdalmasabb görcs húzza az egész testemet, mert konkrétan úgy festhetek, mint akinek rohama van. Ettől eltekintve, szerintem egy nagyon helyes kis tradíció ez köztem és önmagam között. Utolsó lépés éppen egy félresikerült csúszás eredménye – hiszen természetes a száraz földön kell megpróbálni úgy csúszni, mintha az jég volna, ofc –, ezért egy nagyobb dobbanással érkezem a part szélére. Fejet csóválok.
– Mindegy – motyogok elszontyolodottan, ami mellé még legyintek is egyet, majd a stég felé emelem kékszín tekintetem, ahol ismerős alakot pillantok meg. Szemeim azonnal egy Bounty-reklámba illő kékséget vesznek fel, csillogni kezdenek, majd sebesen kezdem szedni lábaimat régen látott pajtásom irányába. Nem akarom megijeszteni. Legalábbis szándékosság semmi esetre sincsen benne. Én csak ilyenkor az örömtől nem gondolkodom. Nem köszönök már messziről, mint szoktam, hanem hirtelen mellette termek, ujjaimat hátizsákom pántjába bújtatva, és széles, fogszabályzós vigyorral meredek Bazsira. Talán még a szájamban megcsillanó Napfény ki is égeti szegény nyugalomra vágyó srác retináját, de… el sem hiszem, hogy itt van.
– Hát szia! – kezdem egyre csak szélesedő vigyorral. – Téged is látni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Zúg a fejem, és rosszul vagyok. Nem tudok így rendesen gondolkodni és olyan mondatokat formálni, hogy elmondjam neki mégis miért ijedhettem meg ennyire - minden rosszabb attól, hogy nem magam sem tudom. Pedig ezt kellene, mert ő sem tudja hirtelen mi üthetett belém. Még csak nem is ittam semmit. Sötét van, nyom mindenem, de valahogy olyan mérges leszek a gondolatra, hogy jól éreztem magam, és mentem volna vele mert bár mindenkit fenntartásokkal kezelek, bízom benne. Senkinek nem mondta el, ami a vízesésnél történt, pontos információk nélkül találkoztam vele a szünetben és elérte, hogy énekeljek előtte, nyilvánosan, majd legutóbb, amikor elkapott takarodó után, arra is többször gondolok, mint kellene. A hirtelen jókedvből a pánikba való ugrás és az elázott ruhákban üldögélés váltja ki azt a frusztrációt, ami bennem van. Nem szólal meg. Én azonban megteszem, utána felkelek és szeretnék innen elmenni. Utánam szól, szapora lépteim torpannak meg, ahogy néhány méterre tőle pillantok hátra ismét a vállam felett.
 Karomat magam előtt fonom össze, ahogy lassan fordulok vissza felé. Miatta? Elnyílik a szám, reflexből szólnék ingerültebben, hogy nem miatta akartam változni, magam miatt, de segített nekem benne. Folyton segít nekem, ha kérem, ha nem és ezzel bár ez nem feltétlen rossz, de nem tudok mit kezdeni. Ez van bennem és marad is. Elbasztam volna? Megrökönyödöm, csak állok egyhelyben és, ahogy körülöttünk sokan, úgy én is hallgatom, de nem pillantok el róla. Akaratlan válaszolja meg mi volt a célja és meglepődök. Hevesen dobok a szívem, majd szorul össze az utolsó mondatra. Máshogy folytattam volna, de ő visszasétál. Az agyam nem úgy működik, ahogy szokott, fázom és zsibogok. Felhúzom a hátamra dobott pulóvert, ami röhejesen nagy, de legalább nem fázok meg. Pillanatok múlva pislogok sűrűn és követem, amikor az ő szájához már egy üveg tapad. - Jaj, Móric! - kiveszem a kezéből, amint elkezdi leengedni, majd az asztalra teszem az alkoholt. Felkapom a táskámat, az üveg mellé csapom a dán/magyar szlengszótárat, amit bunkóság lenne nem átadnom, de én nem maradok itt tovább. Közelebb lépek, felnézek rá. - Remek, hogy a végére még én “basztam el” - vetem oda, de nem kiabálok. Legyen így, nem újdonság, sorban teszek tönkre minden emberi kapcsolatom. Összeszorul a mellkasom, de kívül csak a vállam vonom. - Ó, és sajnálom, ha nem segítettem a bulit a tető fokára hágni, érdekes én addig is jól tudtam magam érezni veled - Legszívesebben megcsapkodnám, de túl fáradt vagyok már ezt itt folytatni. Megint nem gondolkodom mielőtt beszélek. Elpillantok róla Bettire és a táskám pántját átdobva fejemen kérdezek. - Visszajössz velem vagy maradnál? - így lassan hajnalban.
 Ugorj be bulizni, mondták. Tölts időt veled egykorúakkal, mondták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hiába ismertem el a hibámat, amikor ez már nem erről szól. Miért van az, hogy bármit csinálok Améliával, rosszul sül el? Nem tudok jót tenni, soha nem is leszek rá képes. Mármint neki jót. Egyebekben rohadt jó vagyok, nem véletlen kedvelnek sokan, ezek tények, de ő annyira más lenne, hogy már valóban lehetetlenség megtalálnunk a közös hangot? Miért olyan kurva nehéz ez? Belátom, velem sem könnyű, amikor a gondolataim néha még nekem is hirtelen csapódnak, és mire felfognám őket, már cselekszem is, de ez vagyok én. És senki kedvéért nem fogok megváltozni.
Öles léptekkel sétálok el mellette, majd vágódok be Bettivel szembe, hogy az üveget húzzam meg. Úgy iszom, mintha csak víz lenne, miközben kékjeim pásztázzák körbe-körbe a tömeget, hogy megtaláljam Kendét. A rohadt életbe bele, hogy ennek is most kell felszívódnia. Hol a faszban van?! Mikor meglátom a szőke tincseket csillannak fel kékjeim, mert terveim szerint akkor most úgy fogok inni én is, mint egy hydromágus, de a lejjebb eresztett üveg eltűnik ujjaim közül és még hozzám is szólnak. Lepillantok Kiscsibére, gonoszkás mosoly villan fel ajkaimon.
- Azt mondtam, hogy ha. Ha magadra vetted, az nem az én saram. Tudom miket beszélek, bármennyire nehéz elhinni - és bármennyire hihetetlen, tényleg tudom. Legalábbis ilyen helyzetekben biztosan, mert az agyam úgy pörög, öröm lenne belenézni ilyenkor. Mint a moziban, bár a közvetítő legilimentor vagy gondolatolvasó lehet nem örülne ennek ennyire. - Ó, remek. Akkor legközelebb majd tanulok veled franciát meg rajzolok csillagokat a kezemre, hogy ne felejtsek el valamit és lehetünk star BFF-ek, ha neked elég az, hogy ülök, mint egy muskátli - tárom szét karjaimat nevetve, egyáltalán nem arra figyelve, hogy mégis miről beszélek. - De nekem nem elég - fejezem be a szarkasztikust nevetést és komorodom el. - És, ha most megbocsátasz, akkor megkeresem az emlegetett eszelős lánykát - nyúlok el mellette, hogy megkaparintsam az üveget és elinduljak Kende felé, most már tényleg. Elég volt már a levitásokból. Elég volt egy életre a levitásokból, pedig tudom, hogy Betti… óbaszdmeg. Megtorpanok, visszafordulok feléjük. - Betti, bocs mindenért, majd izé… nemtom. Kiengesztellek, jó? De most… ja, lépek - mosolyodom el féloldalasan, majd hátrálva pár lépést fordulok előre és indulok meg a dudi felé. Már tényleg! Komolyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Krákogva törlöm ki könnyeimet a szememből, és pillantok fel Móricra. Megdörzsölöm az arcom, ami elég nyomorultul nézhet ki, ám ahogy szemeim ismét a másik kettőre tévednek, az én arcomra is visszakúszik a mosoly. Követem barátnőm karját, és egy lelkes "úúú" hagyja el a számat, ahogy én is meglátom a Marina, Lili párost. Móricot viszont úgy tűnik, nem nagyon köti le a dolog, mert feláll, és már viszi is magával Améliát. Én is felállok, az elvágató páros után nézek, ahogy pedig barátnőm visszanéz, láthatja, hogy a rellonossal együtt nevetek. Az, hogy nem vettem észre, Améliával valami nincs rendben, talán az alkoholnak tudható be. Ahelyett, hogy megmenteném, csak megkerülöm az asztalt, és nevetve figyelem, ahogy Móric a tó felé rohan, hátán Améliával. Már csak a hátukat látom, és semmiképp sem veszem észre, milyen ijedt a lány. Csak nagyot nevetek, ahogy a vízbe csobbannak, és teszek feléjük pár lépést. Többet nem, mert a járás most nagyon furcsa érzés. Nevetgélve várom, hogy barátnőm ugyanilyen vidáman felbukkanjon a víz alól, de nem ez történik. A víz fröcsköl, Amélia pedig csapkod, és tisztán látszik rajta, hogy valami nincs rendben. Arcomról leolvad a mosoly, a vidámság érzését pedig pánik veszi át bennem. A gyomrom összeszorul, és nem tudok mozdulni, közben pedig tompán meghallom Móric ingerült szavait is. Én is kiáltanék, de csak sokkos állapotban figyelem, ahogy a tó mellé gyűlő diákok elzárják a látványt. Ugye nem fulladt meg? Kérlek Amélia, ne fulladj meg!
Hallom a víz csobogását ahogy a rellonos elindul kifelé, én pedig elindulok lassan feléjük. A többi dermedt diák kitakarja a látványt, én pedig rettegek, remegek belül, hogy barátnőm nem fog megszólalni. Hangjára torpanok meg, arcomat kezeim mögé rejtem, és tenyeremet érzem, ahogy könnyeim kicsordulnak. Pár pillanatnyi sírást engedek csak meg magamnak, aztán szaggatottan kifújom a levegőt, és lassan elindulok vissza az asztalhoz, ahol ültünk. Lassan huppanok le Amélia táskája mellé, hogy ott várjam be a lányt, aki közben elindult újra felém.
Móric is visszaérkezik, ráadásul mosolyogva, én azonban nem tudok vidám képpel visszanézni rá. Szeretném a fejéhez vágni, hogy mégis mit gondolt? Meg, hogy kis híján vízbe fullasztotta Améliát! Túlságosan rémült vagyok hozzá azonban. Helyette tekintetembe sűrítem bele minden haragomat, ahogy belenézek kékjeibe.
- Visszamegyek - állok fel, és még bólintok is, aminek eredményeként szúró fájdalom nyilall a fejembe. Jobb kezemet kapom homlokomhoz, míg a ballal az asztalon támaszkodom meg egy pillanatra, míg a fájdalom elmúlik.
Meggyötört arccal nézek Móric után. Tudtam én, hogy nem jó ötlet eljönnöm ide. Tudtam, hogy nem való nekem ez a bulizás dolog.
- Mehetünk? - fordulok Amélia felé. A fejem még mindig nyom egy kicsit, a jókedvemnek pedig már nyoma sincs. Csak vissza akarok térni a kastélyba, lefeküdni, és fel sem kelni egy hétig. A probléma csak az, hogy holnap szerda, nekem pedig óráim vannak. Ez pedig úgy tűnik csak engem érdekel, és talán Améliát, a többi iskolatársunk még vígan táncol és iszik.
Ha pedig Amélia sem tenne már mást ismét belekarolok, és elindulok vissza a kastély fele. Most nem azért karolok bele, mert jól érzem magam, hanem mert mindkettőnk ingatagnak tűnik, mert tömeg van és sötét, és nem akarom elveszíteni a tömegben. Csak érjünk vissza épségben a kastélyba. Bár az se lenne hátrány, ha sikerülne elkerülnünk házvezetőinket és a többi prefektust. Még utoljára visszapillantok a tömeg felé, aztán fáradt arccal gyorsítom meg a lépteimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Magamra vettem-e? Igen. Nem arra mondom, hogy miatta lépnék ki a komfortzónából és amíg a gonoszkás vigyora meg nem jelenik nekem le sem esik, hogy másra értettem.
Úgy van vele, ha azt mondtam nem ismer, akkor oda is vág. Nem tudtam, hogy ennyire lenéz engem, hogy ennyire csakis az szórakoztatja, ha mérges leszek, és én még a barátomnak tartottam. A vízesésénél azt mondta az jön magától én pedig észre sem vettem, hogy beengedtem őt, egyre inkább. Erre kiderül, hogy velem nem érezné csak úgy jól magát. Lehajtom a fejem, mire kapcsolok és emelem vissza az államat.
Azt már nem! Szemem rebben, arra hogy mi nem elég, megvárom, hogy a nevetése is alábbhagyjon, ami folyamatosan visszhangzik fájó fejemben. Nevessen csak az arcomba. - Így állunk? - rezzen szemöldököm. -  Ha tényleg, akkor majd ehhez tartom magam, Móric - közlöm kimérten. Majd elnyúl mellettem, megragadom az üveget, amíg elmondom amit akarok, mert elég ebből. Komolyan, és magamhoz képest meglepően halkan szólalok meg, mintha egy titkáról beszélnék. - Már átlátok rajtad. Tudom miért mondod ezeket nekem, így - hangomból kisüt, hogy csak remélem, hogy tudom és szinte kérdezem. Felvette azt a hülye védekező stílusát, ami mögött valami biztosan van. - Csakis ezért nem küldelek most el a francba, de ha tévednék, és komolyan beszélsz, és tényleg ennyire mérges vagy rám, akkor vedd magadra - engedem el az üveget.
Magamhoz veszem a szótárat, hajamat söpröm ki arcomból, ahogy Marinához lépkedek jóval arrébb. - Boldog születésnapot - nyújtom felé csurom vizesen, a hangom fojtogató mintsem köszöntésre illő. Nyilvánvalóan nem ölelkezem ma. Visszakarolok Bettibe hagyom el vele a tavat.
 A családom tiszta lapot nyit nélkülem. A legjobb barátom ott hagyott, mert csalódást okoztam és… ma őt is eltaszítottam. Mindig próbálok belőle tanulni, de sok bennem ahhoz az önsajnálatban tocsogó kérdés? Miért kerülök mindig ide? Mi a baj velem? Ennyire kiábrándító lennék, hiába igyekszem? - Betti - szólalok meg halkan, ahogy haladunk előre és lehúzom ujjaimra a pulóver ujját. - Gondold át, hogy barátkoznál e velem - mondom ki teljesen komolyan a szavakat, mint egy figyelmeztetést. A lépteim elé figyelek, azok egyre csak több körvonalat kapnak a könnyektől. Amúgy is sajgó fejembe hasít ismét a fájdalom. Igaza volt. Elrontottam. A kastélyba érve már ezerszer megbánom, hogy ma kimentem, pedig jól indult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bólintok egy határozottat, hogy remek. Tartsa magát ehhez, legalább ezen hamar túlléptünk, mert sikerült megbeszélnünk. Ha mást nem is, legalább ezt. Megszeppenek, ahogy rámarkol az üvegre, Betti szúrós tekintete fel sem tűnik, mert ezek szerint rohadtul nem végeztünk még. Szinte már unott tekintettel nézek rá, hogy szemöldököm rebbenjen meg, és kékjeimben csillanjon meg a meglepettség. Átlát rajtam? A nagy francokat lát át! Felső ajkam húzódik fel, miközben egy halk “ch” hangot adok ki szavaira reagálva, ami nagyjából el is hal, ahogy megszületett, mert következik a folytatás, és a torkomra forr a szó. Mérges vagyok? Mi? Nem vagyok mérges. Mégis mire vagy kire lennék mérges? Mármint miért kéne annak lennem? Hogy a tavas nem jött össze? Ki a faszt érdekel? A szavai azok, amik bosszankodásra késztettek, de mérgesnek még így sem mondanám magam. Elmosolyodom.
- Magamra vettem - fúrom kékjeimet keményen Amélia tekintetébe, de mosolyom még mindig arcomon látszik. Ha nem ismerem, akkor ne ismerjem. Akkor ennyi volt, és nem fogom magam megerőltetni azért, hogy megismerhessem még jobban, amikor ezek szerint az eddig megtudott dolgok sem voltak igazak. Talán az sem igaz, amit a folyosón az arcomba kiabált váratlanul és hirtelen. Mert más az, hogy valóban így érzel, vagy csak azt hiszed, hogy az érzelmeid valósak. Egyébként van jogom megkérdőjelezni egyáltalán, hogy komolyan gondolta-e? Most már úgyis mindegy. Ahogy elenged fordítok hátat és indulok el Kende felé, hogy végre oda is érjek.
- Reiner Kende, te brutális császár állat kiráááááály! - csapom ki a lángos pózt. Fél kezemmel emelem közben számhoz a vodkás üveget, majd röhögve állok vissza rendes pozícióba, mint egy ember és borzolom össze nedves tincseimet. - Láttad, hogy Rin nyalogatta a kicsit hibbant levitás manduláját? - emelgetem meg szemöldököm, majd pislogok a karomra simuló kézre. Szélesen vigyorodom el az eridonosra, majd Kende kezébe nyomva az üveget követem a lányt a táncolók közé, mert ugye: megadom a lehetőséget, hogy felmelegítsen. Így kell elfelejteni dolgokat, haver, mintha meg sem történtek volna. Mennyivel könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Keze ügyébe kerül a doboz ismét, így felvéve kortyol is párat. Jobb lesz minél előbb ledönteni, mert kezd megmelegedni és nincs is rosszabb, mint a meleg sörnél. Azzal komolyan büntetni lehet, mivel azonban a hűtő-bűbájt csak irigykedve nézi, hogy mennyivel egyszerűbb lenne minden az életben. A kosz ragad csak rá, nem a mágia, ebbe már beletörődött. Lábait lóbálja meg a vízben, kellemesen kúszik fel lábszárán a hűvös víz érintése. Ez az élet, akár így is nézheti, hogy ha ilyenekre van ideje, akkor nem lehet oka a sirámra. Sokaknak ennyi sem jut, nemhogy ízesített sör, lassan de biztosan keresi és találja meg az apróságokat az életben, aminek örülni is lehet. Vagyis próbálkozik. Annyira béna dolognak érzi ezt, meg önmagát is, hogy arra nem is talál szavakat, de ha egyszer segít? Ramaty lelkivilága keresett menedéket ezekben az apró pillanatokban, vagyis, keresi még most is, hiszen a rosszabb percekből egész szépen ki tudja húzni magát. Kell még idő, nem tudja mennyi, senki sem tudja megmondani és nem is kell. Igen, sok mindenben hibázott, csúszott ki és nagyolta el a dolgot, vagy éppen nem és csak annak érzi. Nem hibáztatta az sem, akinek mesélt erről, senki sem. Egyszerűen csak túl mélyen érzett és túl nagyot esett.
Hallja a háttérben a mozgolódást, de halovány, nem fordul meg. Már korábban is járt erre kocogó alak, vagy csak kutyával, más emberrel sétálók, szóval minek mozduljon meg. A lépések aztán közelednek, sebesek, sietősek. Talán megint egy futó, talán alaki most fog seggest ugrani a vízbe. Felszusszan, majd épp lehunyná a szemeit, amikor mellette teremnek. Annyira elbambult, hogy összerezzen és jajdul egyet, de pillanatnyilag megemelkedett pulzusa aztán hamar csökkenni kezd.
- Szia, Petya – mosolyodik el végül, amikor realizálja a csodás mosoly gazdáját. Lassan emeli ülésbe magát, teszi le a dobozt és néz fel rá, elvégre ülve még mindig alacsonyabb. - Látni, bizony. Egyre többet – fogalma sincs, mennyit és miket hallott, hogy mit tud, hirtelen tör rá, hogy mennyi mindenki csak hallomásból tájékozódhatott bármiről is. De minek terhelte volna ezzel, bármivel. Végül megpaskolja maga mellett a helyet, hogy bár egyedül akart lenni, ennek nem mond ellent.
- És veled mi újság?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már a múltkori esetből is világosan kitűnt, hogy Lilkó nem indult olyan hendikeppel, mint Marina, már ami az ivászatot illeti. Míg a dán úgy locsolta le a torkán a piát, mintha víz lenne, és ő minimum szomjan akarna halni, addig a szőkénél már az első néhány pohárka után jelentkeztek a tünetek.
Nehezére esett egyenesen, és egy helyben állni, ami mondjuk máskor sem volt erőssége, de most jól láthatóan koordinálatlanság vette át az uralmat teste fölött, és ügyetlensége is új szintet öltött. Folyamatosan kilötykölte sörét, ahogy hadonászott kezeivel, és emiatt persze nagyképűen azt hitte, hogy de fene sokat tud inni, így aztán a felkínált újabb és újabb nedűre se mondott nemet, akkor se, ha épp nem volt szabad keze, amivel átvegye azt. Marina szőke barátja például rendületlenül itatta őt, de hogy melyik, azt már Lilkó nem tudta volna megmondani ezen a ponton.
Az időérzékét is elvesztette, és már csak kacagva realizálta az eseményeket maga körül. Persze a szülinapost nem volt képes megfosztani figyelmétől, és ez csak részben volt amiatt, mert épp őt ünnepelték. Zavartalanul legeltette rajta barnáit, és nem meglepő módon később, mikor próbálta felidézni a bulit, az egyes eseményeket a "mit csinált épp Rina"-hoz tudta csak kötni.
Például épp megnyerte a versenyt, mikor a pap bácsi mindenkit letáncolt az asztalról. Legalábbis Lili számára minimum ilyen performansz volt az övé, amivel viszont csak addig törődött, mígnem Kende és Marina össze nem nyalta egymás arcát. Nem tűnt gusztának, ahogy a sós izzadságot kóstolgatják egymáson, a szőkét mégis irigységgel töltötte el egy pillanatra a látvány.
Aztán újabb pohár valamit nyomtak a kezébe, amit viszont sose tudott meg, hogy mi lehet, mert mire rávetette pillantását, vagy belekóstolt volna, odalépett hozzá Marina.
Lili felpillantva a lányra vigyorgott vissza rá, és épp gratulálni akart győzelméhez, mikor is megszűnt köztük a távolság. Egy pillanatra azt hitte, talán beleájult a karjaiba a másik, és most jól összefejelnek, de ehelyett egy csókban forrtak össze, amit Lili inkább utólag fogott fel, mint akkor, a pillanat hevében, noha gondolkodás nélkül és hevesen viszonozta azt. A kezéből pedig akadálytalanul fordult ki a pia, és ömlött ki a földre, hogy felszabadult karjait a másik nyakába vethesse.
Kicsit megkésve aztán levegőért kapott, miután elváltak ajkaik, de ő még kissé bent ragadva a pillanatban behunyt szemmel állt. Zavartan kinyitotta szemeit, és mintha csak most venné észre Marinát, rávigyorgott.
- És ezzz.. ez volta.. volt a jutalmam érte? - kérdezte heherészve. - Vaaagy én vagyok a te jutalmaad! Amiért megnyerted a.. v.. v.. versenyt.
Bólintott, nyugtázva, hogy sikerült kimondania a szót, amit keresett.