37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bogolyfalva - összes RPG hozzászólása (16496 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 532 ... 540 541 [542] 543 544 ... 549 550 » Le
Mark D. McMillan
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 78
Írta: 2022. április 22. 19:56 Ugrás a poszthoz

Hella

Egy kicsit kezdte úgy érezni, hogy már nem a régi, mintha jobban érezte volna az öregedés jeleit, s ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy a mai akció során is megsérült. S bár sikerült nyakon csípnie a tolvajt, az eséstől megsérült az oldala. Fájlalta is, így a parancsnokságra való visszaérkezést követően első útja az irodájába vezetett, onnan is a mosdóba, ahol jobban szemügyre vehette magát.
Látta a zöldes-lilás foltot, imitt-amott felületi horzsolás is volt, egy részen felsértette bőrét a kő, ezért kicsit vérzett is. Még sem ítélte komolynak, hogy gyógyítóhoz forduljon, úgy volt vele, hogy az anyjától ellesett házipraktikák megfelelnek. Le is fertőtlenítette a sebét, miután felfrissítette magát, majd néhány dínós mugli tapaszt rakott rá, amit még nem is olyan rég kapott egy ismerősétől.
Éppen csak felrakta az utolsó dínót, hogy rögzítse a kötést, mikor kopogást hallott. Várta már a nőt, ezért is ugrott ki a fürdőszobából, s lépett automatikusan az ajtóhoz, hogy azt kinyissa.
- Késett, de nincs semmi gond, jöjjön be - invitálta beljebb, azután lépdelt csak arrébb, hogy az egyik szekrényből egy vállfáról inget emeljen elő. Ez volt az egyetlen váltás ruhadarabja, jobban kedvelte a pólókat munka közben, de a szakadt darabot már dobhatta a kukába. Kénytelen volt ebbe az ingbe bújtatni magát, azonban a vendégéről sem feledkezhetett meg, így öltözködés közben fordult vissza hozzá.
- Elolvasta a mappa anyagát, amit átküldettem? - kíváncsian nézett az új gyakornokra, akit mellé osztottak be ideiglenesen, míg Vencel az Ispotályban gyógyul.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdődy Hella
INAKTÍV



RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 22. 20:53 Ugrás a poszthoz

Mark
face


Egyáltalán nem erre számított és ez igencsak szofisztikált kifejezés. Ahogy az ajtó feltárult előtte, s ő azon nyomban egy félmeztelen férfival került szembe, azon kapta magát, hogy jól neveltség ide, nemesi hidegvér oda: Írd és mond, megnémult. Alig tudta levenni pillantását az auror csupasz felsőtestéről, különös tekintettel az oldalán lévő kötésre, amit figurás ragtapaszok tartottak a helyén. Pupillái kitágultak, ahogy hideg akvamarin szín szemei beitták a látvány. Maga is meglepődött, hogy nem a már megszokott félelemmel vegyes undor érzete kerítette hatalmába, az évekkel ezelőtt átélt trauma okán. Hanem valami egészen váratlan, zsigeri feleszmélés. Bénítóan hatott rá ettől függetlenül az egész jelenet. Lemerevedve állt, miközben eleme sisteregve pezsdült fel bőre alatt, irányítása alól pár pillanatra teljesen kikerülve. Talán még egy kicsit hátra is hőkölt, de ez teljesen tudattalan reakció volt részéről. Neki egy apával kellett volna itt találkoznia, de ez az ember minden volt, csak tipikus átlag Józsi nem, ami zavarba ejtette a mindig kimért és visszafogott professzornőt. Nehezen tudta félretenni megrökönyödését, de valami csoda folytán csak átjutott a küszöbön, s kezében a kilincset fogva hallotta meg a férfi hozzá intézett további szavait. Éppen helyreigazításra nyitotta volna a száját, de azon mód vissza is csukta, mert McMillan úr már folytatta is a vele való egyoldalú társalgást. Egy amolyan, "rendben, legyen így" arckifejezéssel fordult el tőle, hogy becsukja az ajtót. Közben nagyokat pislogott fején aprót rázva. - Igen, olvastam egy mappát - szólalt meg ahogy visszafordult az öltözéssel bíbelődő férfi felé - Épp erről szerettem volna beszélni önnel -  lépett kicsit közelebb, de még jócskán a helység ajtóhoz közelebbi részén megállva. Furcsa módon nem vette sértésnek, hogy minden valószínűség szerint összetévesztették valakivel. Máskor ilyesmit igen erélyesen kért volna ki magának, követelve bocsánatkérést a tévedésért. Viszont ma nem zavarta. Egyfelől a kinn zuhogó eső lehet ezért a felelős. Másfelől pedig az, hogy ő érkezett váratlanul, mindenféle bejelentés nélkül. Mi több még kedvérevalónak is ítélte ezt a helyzetet. Úgy határozott, hogy amíg másként nem kívánják érdekei, meghagyja magával kapcsolatban jelenlegi hitében a férfit. Bármi legyen is az pontosan.  

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mark D. McMillan
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 78
Írta: 2022. április 22. 21:11 Ugrás a poszthoz

Hella

Nem vette észre a nő megilletődöttségét, ahogy azt sem, hogy hátrált volna, ahhoz túlságosan lekötötte az, hogy leakassza azt az inget a fogasról. Minél előbb fel akart öltözni, mert bármikor riaszthatták, meg amúgy sem volt szokása a parancsnokságon alul öltözötten mászkálni. Ez is csak véletlen volt, arra viszont nem gondolt, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozna egy nőt, végül is, a strandra is póló nélkül járt.
- Helyes, örülök, hogy olvasta. Első szabály, hogy mindig legyünk képben az ügyet illetően. Ha alaposan átnézzük, akkor a helyszínre érve már pontosabban tudjuk meghatározni a kérdéseinket és több mindent vehetünk figyelembe - magyarázta, ahogy a fogast visszaakasztotta a szekrénybe, az ingbe meg belebújtatta először az egyik ujját, aztán meg a másikat. Közben ismét a nőre emelte pillantását, ekkor vette észre vizslató tekintetét.
- Oh, csak ilyen…dínós volt. Egy kedves ismerősömtől kaptam. Nagyon gyerekes? - kíváncsian vonta fel a szemöldökét, mert hát mi mást is nézhetett volna a nő, biztos az a vacak tapasz szúrt neki szemet.
- Egyébként örülök, hogy magát küldték, sok jót hallottam már magáról és az eredményeiről. Úgy tudom, hogy kitűnően teljesített az akadémián. A pálcaforgatás hogy megy? Volt már része támadásban? - fel akarta mérni, hogy az újonc mennyire tapasztalt, hisz csak ez alapján tudta behatárolni, hogy mennyire is kell figyelnie majd a terepen a nőre.
- Amúgy…ez az öltözet…hogy is mondjam, túl elegáns, hacsak nem álcának szánta, akkor jobban örülnék, ha valami kevésbé nőies holmiban jönne, mondjuk valami sportosban - inge gombolása közben tett egy finom megjegyzést, nem akarta megsérteni az újoncot, de a parancsnokságon voltak szabályok, és azok között is első helyen szerepelt a kényelmes öltözet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdődy Hella
INAKTÍV



RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 22. 21:47 Ugrás a poszthoz

Mark
face


Eszében sincs félbeszakítani a férfit. Végülis abból is leszűrhet pár dolgot, ha csak figyeli a szülő viselkedését. Azt már ennyiből megállapította, szigorúan visszafogott koncentrálással, hogy bizonyára nem elemista. Nem érzi semmi jelét annak, hogy az aurorban a természet erőinek bármelyike munkálna. Saját elemét is csendesedni érzi és amolyan kedélyes hullámzással árad benne az ereje. - Értem uram, ezt mindenképp észben fogom tartani - biccent határozottan, majd felszegi állát és szál egyenes testtartással követi nyomon a férfi további ténykedését. Érdekes helyzet ez, mi tagadás. Ráadásul még le is bukik, már ami az iménti erős felsőtest fixírozást illeti. Azonban úgy tűnik McMillan úr nem vette rossz néven ezt tőle. - Az ing alatt nem számít, ha a funkcióját megfelelően betölti - válaszol diplomatikusan, mert ha őszintén kellene...Nos, akkor azt mondaná aranyos. De ilyet egy diákja apjának nem mondhat. Az lenne az inkompetencia Niagarája, amin fejjel előre zuhanna le, ahogy saját piedesztáljáról is ugyanabban a minutumban. - Kiváló eredményeim vannak belőle, valamint egyéb kompetenciákból is uram - kezd felelni az első kérdésre, mely képzettségét érinti. Hangjában megcsendül némi magabiztos büszkeség, s még ajka is önkénytelenül féloldalas mosolyra húzódik. A második kérdés azonban mellbe vágja. Hirtelen nem tudja mit reagáljon, így csak igent biccent alig láthatóan. Olyan hirtelen jött, hogy erre, ha akart volna sem adhatott volna kielégítő választ. Elvégre őt nem olyan támadás érte, mint amire a férfi minden bizonnyal gondolt. Ezután kénytelen végig pillantani magán. Szemöldökét összevonva emeli fel ismét fejét. - Igazából annak. Tudja uram, azt hiszem jó ha az ember olyan, mint a víz és hozzá tud idomulni a környezetéhez, példának okáért egy iskolai miliőhöz - magyarázza egy kicsit talán túl professzorosan, miközben előhúzza táskájából, kötelezően magánál hordott folyadékmennyisége mellől pálcáját - De azonnal korrigálom a hibámat - azzal néhány pálcamozdulattal a blúzt egy lazább kockás ing, a sötét nadrágot egy kopott kék farmer, míg a bokacsizmát egy bakancs váltja föl és haja is kontyba rendeződik feje tetején. Egyre jobban élvezi ezt a kis terepgyakorlatot. Pont olyan szórakoztató számára, mint amikor öccsével, Nimróddal, egyetemista korukban elmentek a környékbeli városokba és mindenféle rendű-rangú embernek kiadták magukat. A legnagyobb húzásuk az volt, amikor ők maguk szolgáltak fel egy a szüleik által rendezett estélyen és senkinek nem tűnt fel, hogy a házigazdák gyermekei voltak a pincérek.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Draskovich Kristóf
INAKTÍV



RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2022. április 22. 21:54 Ugrás a poszthoz

Boglárka


Megbeszéltük a lánnyal, hogy negyed óra múlva újból összefutunk. Tüstént neki is álltam valamiféle izgalmas történelemkönyvet keresni, ami a későbbiekben hasznomra válhat.  Egy kissé hosszabb keresgélés után ráakadtam egy érdekesnek tűnő kötetre, amely a muglik és a varázslók hiedelmeit, történelmét hasonlította össze különböző korszakokra bontva. Közben pedig Boglárka is megérkezett néhány ígéretesnek tűnő művel.
- Nos, nézzük a vadászatról szóló műveket első körben - vettem át a köteteket nagy hévvel a lánytól. Belelapoztam, majd elcsíptem a fontosabb információkat a könyvekből nagy komolyan.
- Ezt válaszd, a többi csupán mese habbal. Ez a mű a bír a legnagyobb értékkel - böktem a Vadászat rejtélyei, trükkjei címet viselő könyvre. Ez minden fontos információt tartalmazott, illetve konkrét leírást a vadállatokról.  A következő mű egy szakácskönyv volt teli képekkel.
- Ez bőven megfelel a célnak. Sok illusztrációt tartalmaz és egyszerű a szövege. Remek választás, gratulálok - dicsértem meg büszkén Boglárkát elismerő tekintettel. Ez egy tartalmas nap volt mindkettőnk számára.
- Visszafelé betérhetünk a közeli cukrászdába. A vendégem vagy egy általad választott sütire, ha gondolod. Aztán visszatérek a szobámba, és megírom a hátralévő leckéket, illetve nekikezdek az új könyv elolvasásának is - mondtam a lánynak vidáman, hiszen egy rendkívül eredményes napot tudhattuk magunk mögött.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2022. április 30. 23:17
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mark D. McMillan
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 78
Írta: 2022. április 22. 22:05 Ugrás a poszthoz

Hella

Nem mondta ki, de megjegyezte magának, hogy milyen udvarias és szófogadó a hölgy, érezte is , hogy ha ez így megy tovább, akkor nem lesznek problémáik, és remekül kiegészítik egymást a terepen. Mark szigorú volt a munkát illetően, voltak elvárásai, de mindig megadta a tiszteletet a másiknak. Csak annyit várt el, amit saját magától is, s azt vallotta, hogy ezek a dolgok nélkülözhetetlenek egy auror életében. A legjobbat akarta kihozni az újoncokból, s bár már rég nem kapott gyakornok társat, most legalább lett egy új feladata, ami kitölthette a gondolatait. Mostanában sokat agyalt Elektrán, azon hogy a nő visszatért a régi partneréhez, s ezt nem tudta megemészteni. Zavarta, bántotta, hiányzott is neki, de hogy ne gondoljon folyton rá, mindig elvállalt valami plusz munkát. Ezt a gyakornokot is azért fogadta, mert eredetileg Vencel kapta volna társául, ő azonban lesérült.
- Nos, ez esetben reméljük, hogy jól funkcionálnak majd a dínók - még egy mosolyt is megeresztett Hella felé, hogy a nő ne érezze őt túl mogorvának, mert a már lassan szakállnak tűnő borosta mögül talán zord embernek tűnhetett Mark.
- Egyéb kompetenciák alatt mit ért? Helyszínelésben jártas? Annak nagy hasznát vennénk - jegyezte meg, mostanában ebből volt a legnagyobb hiány. Aztán tovább érdeklődött, de a következő kérdésére kissé furcsa válasz érkezett, s egy pillanatra fel is szaladt a szemöldöke.
- Iskolaihoz? Nem egészen értem…vagyis, értem én, hogy Önök újoncok úgy jönnek ide, hogy van még mit tanulniuk, meg azt gondolják, hogy a gyakornokság is olyan lesz majd, mintha beülnének az iskolapadba, de higgye el, hogy nem. Megtehetném, hogy leültetem az asztalomhoz, és diktálok, de annak mi értelme lenne? Szerintem jó auror akkor lehet igazán, ha terepre megy. De ne aggódjon, ebből nem lesz hiány - tisztázta a helyzetet, mert úgy tűnt, a hölgy nem gondolta, hogy máris mennek valahová. Mark viszont ezt tartotta a legjobb ötletnek.
Végzett is közben ingének gombolásával, helyére került aurori jelvénye, a pálcát is visszacsatolta az oldalára, s szeme láttára a nő is átváltozott. Végig is mérte, de csak diszkréten, nehogy bármi vád is érje.
- Tökéletes, most már indulhatunk is…de, előtte szeretném, ha letartóztatna - Mark fel akarta mérni, hogy az újonc mit tanult az akadémián. Olyan helyre indultak, ahol előfordulhat majd, hogy cselekedni kell, s fel akarta mérni, hogy vajon a hölgy képes-e megtenni a szükséges lépéseket.
- Gyerünk,ne féljen. Bűnöző vagyok, akit be kell vinnie, nincs pálcám. Mit tesz és hogy?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 22. 22:41 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


Nem minden nap olyan, mint a mai, de ma kifejezetten jó napom van. Ennek tudható be az is, hogy kint, az esti napfényben várom Hazel-t, hogy végezzen a munkával. Ma este nem ő zár, amúgy sem kedvelem, ha késő estig odavan. Van egy gyerek otthon, aki állandóan őt akarja, és annak érdekében, hogy ott is legyen, az kell, hogy otthon legyen. No de, ma jó napom volt, és nem ért semmi olyan, ami miatt mérgesnek kéne lennem, vagy éppen azt kellene éreznem, hogy az élet kegyetlen. Ma még Botonddal is kellemes volt időt tölteni, egészen jó apja voltam. Nem panaszkodhat. Most ő vigyáz a húgára, míg én az asszonyért jövök, hogy aztán hazakísérjem. A küszöbön nem fogom átemelni, az ilyen dolgok már megvoltak, legalábbis ő úgy tudja, hogy megvoltak. Valójában sosem házasodtunk össze, de mindenhol vannak ismerőseim, így lettek papírjaink, amik azt bizonyítják, hogy de, megtettük. Kis apróság.
Ha már kis apróság, akaratlan is odavonzza a tekintetem két kutya, egy kicsi meg egy nagy, a nagyobb testű a lány, éppen ezért olyan szörnyen mókás a jelenet. Gondolatban eszembe jut az a szerencsétlen flótás, aki mostanra minden bizonnyal eltemette az ő kis élete szerelmét, és valószínűleg még ennyi év után is a gyász terhe húzza, pedig, ha tudná, hogy a nő mi mindent művel jobb napjain, ó drága barátom, igazán megértem, hogy sajnálod. A gondolatra elmosolyodom, nem kellemesen, hanem azzal a tipikus "én győztem" mosollyal, amivel az emberekben megáll az ütő. Észre se veszem magam, élvezem az érzést. Elvégre, én nyertem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdődy Hella
INAKTÍV



RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 22. 23:02 Ugrás a poszthoz

Mark
face


Minél kevesebbet beszél, annál kisebb az esélye, hogy kiesik a szerepéből, melybe ez a váratlan helyzet vetette. Egy nemes neveltetésének szerves részét képezi leány gyermek esetén a balett mellett, a protokoll és etikett elsajátítása, ami szinte egyenlőnek nevezhető egy könnyített drámatagozattal. Hellának így nem esik nehezére a felvett diplomatikus és szófukar, de kimunkáltan udvarias személyiség alakítása. Ezt szolgálja érdeke és alap természete sem tér el azért ettől olyan gyökeresen, mint azt sokan hinnék. A dínókra csak egyetértően bólint. Nem kíván a téma további taglalást. - Abban sajnálatos módon nem, de higgye el uram, hasznomat tudná venni, mert egyéb más adottságaimat igen jól kiképezték - állítja váltig és megint ott ül ajka szegletében az a kis finoman gőgös mosoly, amitől arca még fiatalosabbnak látszik. Ez is lehet az oka, hogy még mindig játszák ezt a játékot ő és az auror, akinek szemlátomást nem tűnik fel, hogy Hella már igen csak túl van korban a gyakornok éveken. - Ön mellett, ahogy eddigi megfigyeléseimből következtetek, nem kell aggódnom - reflektál egy a jó ízlés határain tökéletesen belülre szabott dicsérettel az auror szavaira. Valóban úgy látja, hogy komolyan veszi a feladatát és ez igen becsülendő. Más kérdés az, hogy ennek oltárán nem áldozza-e fel a gyermekét. Amennyiben véget ér ez a kis előadás kettejük között, s majd mint professzor beszélhet vele, erre még vissza fog térni. Ez feltett szándéka. Egyelőre viszont még tart a színdarab. Tévedések vígjátéka. Csak aztán nehogy Büszkeség és balítélet legyen belőle. Erre mindenképp figyelni kíván, de továbbra sem mozdul helyéről. Kivár. Kell lennie egy csattanónak, egy erős végszónak, amivel kinn lesznek a vízből. Ez kisvártatva meg is adatik. Ugyanis öltözékének átalakítását követően a férfi indulni készül, de előtte arra kéri tartóztassa le őt, s mikor a professzornő felvont szemöldökkel hezitál, bíztatni kezdi. - Ahogy kívánja uram - indul előre a Hella, s a látvány kedvéért ujjainak kecses mozdulataival vésztjóslóan örvénylő víztömeget idéz meg, melyet a másodperc tört része alatt irányít a férfi felé úgy, hogy az köré záródjon és harcképtelenné tegye egy kis körön belülre szorítva. Ekkor lép csak közel hozzá. - Nem tudom, hogy így kell-e mondani, de a törvény nevében, letartóztatom! - mosolyog kissé kevélyen, ereje tökéletes uralmának tudatában téve mindezt. Attitűdje ennek dacára sem sértő, inkább kicsit ösztönösen kihívó. Habár tekintete, íriszének színéből adódóan hűvös, látszik rajta, hogy egyáltalán nincs benne ártó szándék. Ezt igazolandó semmivé is válik a férfi teste köré bűvölt kavargó folyékony közeg - A nevem Erdődy Hella professzor és a Bagolykő Mágustanodából jöttem - nyújtja kezét elegánsan a férfi felé, bízva abban, hogy McMillan úr elfogadja majd gesztusát és viszonozza. Nem szeret hatalmával kérkedni, de ezt látta a legjobb módszernek arra, hogy a kialakult helyzet feletti uralmat, legalább arra az időre átvegye, míg nem tisztázza kilétét. A többi már az auroron is múlik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 10:19 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

Szereti, amit csinál, de mégis néha úgy érzi, mintha valami hiányozna az életéből. Mindig is voltak ilyen pillanatok, ám mostanság egyre többször fordul elő, hogy álmai olyasmit nyújtanak, melyektől néha napján elég nyugtalan, hiszen annyira valóságosak, mintha inkább jelenlegi élete lenne az álom. Persze tudja jól, hogy ennek nincsen értelme, van egy szerető férje és van két gyermek is, ez manapság egy korabeli nőnek minden vágya kellene, hogy legyen.. Mégis, ott az a fekete lyuk.. Ami olykor elbizonytalanítja, bár ezt Mikaelnek sosem vallaná be.
Munkája végeztével, néhány süteménnyel a kezében indul el haza, ám kilépve az ajtón, meglepődve veszi észre, hogy kedves ura ott várakozik. Lassú léptekkel közelít felé, arcán egy fáradt, mégis őszinte mosollyal.
- Neked nem éppen órát kellene tartani a miniszoknyás szektának? - köszönti viccelődve a másikat, akinek arcára még egy apró puszit is nyom.
- Mi szél hozott erre?
Utoljára módosította:Hazel Shaw, 2022. április 23. 10:25
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 10:45 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Márk azt mondta, hogy eléggé felkészültnek érzi magát arra, hogy előadjon.
A tanársegédem nagyon hasznos, emellett ambiciózus személy, aki gyorsan tanul, és szívesen veszi a kihívásokat is. Hát akkor tessék, egész nyugodtan állítsa kihívás elég magát. Nekem csak jó, ha ő tanít. Viszonzom a puszit, amit kapok, és a kezem nyújtom felé.
- Amúgy is, a lányok érte is megvesznek, mostanában ha nem az egyetemen van, akkor a testét építi. Én már öreg vagyok majomnak.
Nem mintha ne tenném én is, vagy ne lenne eleve kidolgozott testem, hiszen az ereklyevadászathoz kell a jó felépítés, emellett, hogy ne legyek pocakos öregember, én is el-eljárok fejleszteni az izomzatom.
- Luca megint nyaggat a kutya miatt.
Mert, hogy ez az új sláger. Jól tanul, de hát még csak elsős, olyankor nincsenek komolyabb tárgyaik. Tény, hogy nagyon szépen formázza a betűket, nagyon figyel arra, hogy jól számoljon, de nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet egy kutya.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mark D. McMillan
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 78
Írta: 2022. április 23. 10:50 Ugrás a poszthoz

Hella

Fel akarta mérni az újonc tudását, látni akarta, hogy mire képes, nehogy meglepetés érje őket a nyílt utcán. Ezért is biztatta a gyakornokot, s bár látta az arcán, hogy furcsállja egy kicsit a kérést, Mark igyekezett tovább biztatni őt, míg végül célt nem ért. Biccentett is a nő felé, hogy kezdheti, közben vizsgálta a mozdulatait, kíváncsi volt, hogyan járna el egy hasonló helyzetben. Arra azonban nem számított, hogy majd hamarosan víztömeg örvénylik körülötte, s arra sem, hogy egy ilyen tudású elemi mágus a gyakornoka. Tulajdonképp a nő aktájában egyetlen szó sem említette ezt, pedig a parancsnokságon nagyon is komolyan vezették, s pontosan tudták, hogy ki miben jártas. Itt valaki egész biztosan hibázott, mindenesetre Markot megdöbbentette ez a lépés, láthatóan nem erre számított.
Kissé feszült is lett, mert nem éppen ezt kérte a gyakornokától, ebből számára még nem derült ki az, hogy a másik mennyire tudja alkalmazni az akadémián tanultakat. Már éppen értékelte volna a nő egyedi letartóztatási módszerét, mikor eltűnt a víztömeg, a nő pedig bemutatkozott.
Ez volt a második meglepetés, ami Markot váratlanul érte, s azzal, hogy megtudta, a nő egy professzor Bagolykőről, azzal együtt rájött ráeszmélt tévedésére.
- Oh, professzor? Nahát, öhm…ez egy kicsit kínos, én meg itt csak lerohantam, azt hittem, hogy az új gyakornokom, nagyon sajnálom! - rögvest elnézést is kért faragatlanságáért, ki tudja, mit gondolhatott róla a professzornő.
- Mark McMillan, tényleg elnézést, hogy összetévesztettem - nyújtotta kezét egy kézfogás erejéig. - És minek köszönhetem a látogatását Erdődy kisasszony? Miben tudok segíteni? -
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 10:53 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Szerencsétlent odavetetted a hiénák elé? - néz megrökönyödve a másikra. Noha férfi ember, nyilván nem kelk félteni, de azért látja maga előtt, hogy a sármjának köszönhetően, nem egy és nem kettő disznó megjegyzést kell átélnie. Mert azért lássuk csak be, ahogy a férfiak, úgy bizony a nők is képesek arra, hogy oda nem illő mondatokkal bombázzanak bárkit. Bezzeg az ő idejében.. Ki tudja mi volt akkor.
- Szerencsések ezek az egyetemista lányok, hogy ilyen fickók okatják őket, azt meg kell jegyezni.. - neveti el magát. Lehet neki is el kellene mennie tanulni, biztosan találna valami szakot, ami igazán érdekelné.
- Ez a ti meccsetek, én aztán nem fogok egyikőtök oldalára sem állni - emeli fel kezeir védekezőn. Ha valamit, hát azt megtanulta az elmúlt években, hogy az ilyen apa-gyerek "vitákban" jobb kihátrálni.
- Szerintem kölcsön kéne kérni valakiét pár napra, aztán ha tud róla gondoskodni, akkor hátha megérett már egy sajára.. - bár nem tudja, hogy ez mennyire jó ötlet. Valaki olyant kell keresni, aki ha nem kapja vissza élve a kutyát, akkor sem átkozza meg őket örökre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 11:10 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Oda, ő akarta.
Vonom meg a vállam, mert valóban ő akarta, és ha ő akarja, nekem csak jó. Csinálja. Ez az egész egyetemesdi azért van, hogy a saját kis ügyeimet tudjam intézni. Már amikor nem bukok sok ezer gallenot ostoba picsák miatt. Az elmúlt években nagyon jól sikerült ezt kiviteleznem, és jó lenne, ha nem omlana össze a világom. Elvégre, most éppen szörnyen átlagos vagyok. Férj, apa, oktató, semmi extra. Egyetlen pontig nem süllyedtem le, hogy az ingem fölé kötött mellényt húzzak. Ez az egy, ami nem.
- Nem rossz ötlet. Akár el is mehetne önkénteskedni a menhelyre. Bár, ahhoz még talán túl kicsi, de a kölcsönkutya jó ötlet. Hozzam a süteményeket? Milyenek?
Rendben, az édesség valami olyan, amivel a legrosszabb napjaim is jók lesznek, de a mai kifejezetten jó. És ezért is vagyok itt most.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 11:20 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Vajon van a faluban olyan valaki, aki kölcsön adná a kutyáját? - töpreng végül hangosan, mert az ötlet kétségtelen, hogy jó, de kivitelezhető?
- Mi lenne, ha nem kutyát, hanem valami kisebb, benti állatot lízingelnénk? Hörcsög? Sün? Mókus? - csak találgat, de valószínűnek tartja, hogy ezen állatok egyikét szívesebben adják oda az emberek, mint egy kutyát. Luca felelősség tudata pedig ugyanúgy mérhető rajtuk.
- Semmi extra csak epres panna cotta, csokis cupcake meg hoztam neked vörös bársony tortát, amit most én készítettem. Tekintsd a cukrászda kiengeszteléseként a múltkori száraz és tocsogó szeletek kompenzálásaként - át nem adja a csomagot, erre a kérdésre fejét rázza. Nem nehéz, meg ide-odapakolgatni teljesen felesleges.
- Milyek napod volt ma?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 11:27 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Hörcsög? Ha az a dög megszökik, akkor én vágom agyon.
Nem bírom az ilyen kis, zavaró dögöket. A kutyát legalább látom, hogy hol van, de ha most egy rágcsáló megszökik, én meg véletlenül rálépek, akkor én leszek a rohadék, mert megöltem.
- Érdekes választások, vagy harap vagy szúr. Gondolod, hogy egy sün célravezetőbb?
Mondjuk, ha egy életre el akarjuk venni a kedvét, akkor mindenképpen, szóval nem is olyan rossz gondolat. Persze, mint minden ilyen ötlet, elraktározódik bennem, fontos, hogy olyan legyen, már ha lesz, amiről neki nem jut eszébe semmi, de semmi.
- Unalmas, de a vörös bársonnyal már egész tűrhető. Arra gondoltam, hogy esetleg ma este csinálhatnánk felnőtt programot. Randevúzzunk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 12:57 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Jól van már, csak egy ötlet volt. Még jó, hogy nem kígyót mondtam..- pedig tényleg eszébe jutott az is, csak aztán ráeszmélt arra, hogy Luca hála az égnek nem hüllős fajta. Meg egy kislánynak amúgy se legyen kígyója, amelyiknek az van, abban biztos, hogy megtört valami.. Vagy simán benne él a sötétség, ez pedig rémisztőn hat a nőnek.
- Valóban az- nem tud vitatkozni a kijelentéssel. Számára is egyre unalmasabb, csak ennyire nyíltan még egyszer sem tette szóvá. Az egyszerű sütemények egyre jobban untatják, zsigereiben erzi, hogy neki kihívás és kaland kell.
- Hmm érdekesen hangzik. Készültél is valamivel vagy csak spontán kívánod ezt véghez vinni?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 13:21 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Pedig egy kígyó.
Hümmögve gondolok bele, mármint valójában nem, mert Merlin mentsen meg minket attól, hogy valóban kígyónk legyen. Nem vagyok egy nagy háziállatos, de csak azért, mert én nem vagyok az, nem kell másoknak is ezt örökölni. Eddig jól megvoltunk, de most ezekre a nagyobb ünnepekre meg születésnapokra mindenki háziállatot kap, amit persze majd a szülők gondoznak.
- Még mindig megvehetem neked a helyet, hogy olyan sütemények jelenjenek meg, amilyeneket te szeretnél.
Mert semmibe se kerül. Persze, nem kívülről, mert ott úgy kell csinálni, mintha spóroltam volna, de az utóbbi időben több nagyobb üzletem is volt, így nem igazán panaszkodhatok, megvan annak az eredménye. Igazán nem rokkannék bele, ha nagyobb összeget kellene kiadnom.
- Spontán. Amerre a lábunk visz. Akár a településen kívül is. Hova mennél?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdődy Hella
INAKTÍV



RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. április 23. 13:35 Ugrás a poszthoz

Mark
face


Bemutatója hatásosnak bizonyult, bár a férfi reakciójából arra következtet, hogy valószínűleg, sőt biztosan nem ilyen egy szakszerű letartóztatás. Minden esetre az auror rájött tévedésére vele kapcsolatban, melyért azon nyomban bocsánatát is kérte. - Igazán, nincs miért szabadkoznia. Puszta félreértés történt, semmi több - rázza meg fejét egy mosoly kíséretében, s mivel elérte célját, kiléte napvilágra került, visszaöltötte eredeti, természetesen elegáns küllemét. Az illúzió gúnya szinte elpárolgott róla, s újra komfortzónáján belül érezte magát. - Azért jöttem, hogy a lányáról beszéljek önnel uram - szólal meg immár a kézfogást követően továbbra is udvarias, de már kevésbé fiatalos hangnemben és arrébb húzódik, hogy ismét meglegyen közte és a férfi közt az illendő távolság. Nem kíván aurájába hatolni, nem mintha nehezére esett volna az imént a közelében lenni. Furcsa mód még jó érzése is volt McMillan úr személyes terében. Odakinn az eső irányt vált, s az ablakot kezdi kopogtatni. Kellemes hang ez Hella számára, amire oda is pillant, hogy azután figyelmét egészen a vele szemben álló szülőnek szentelje - Először is nekem kell elnézését kérnem, amiért bejelentés nélkül érkeztem, de úgy gondolom az ügy nem tűr halasztást - kezdi felvezetni jövetelének célját egy kicsit lassabban, mint szerette volna. Alapvetően sem kívánt ajtóstól rontani a házba, de ilyen előzmények és fogadtatás után neki is kell némi idő, hogy gondolatit újra olyan egyenes lánccá fűzze, mint az ajtó túlfelén voltak. Körbe hordozza tekintetét a helyiségen. Eddig nem volt érkezése rá, így most kerít rá sort.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 13:43 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Mikael.. Nem fogjuk a pénzüket egy Cukrászdába tolni. Amúgy sem hinném, hogy jól érezném magamat attól, hogy a miénk. Szerintem az csak terhet es gondot nyomna a vállaimra és elveszteném a lelkesedést - ami megvan, tényleg szereti csinálni, szeret új dolgokat kipróbálni, szereti, ha valami olyan megrendelés érkezik, aminek már az eltervezése is több napba telik. De a századjára, tömegesen elkészített sütemények már untatják.
- Hát nem is tudom - nem egy spontán ember, ami leginkább annak köszönhető, hogy minden apróságba, ami történik vele, igyekszik nagyon kapaszkodni. Neki gyakorlatilag minden új, s mivel már tudja, hogy milyen az, ha mindent, de tényleg mindent elveszít, ezért jobban szereti, ha előre meg van tervezve a következő lépése.
- Nem akarok a négy fal között lenni, talán kirándulhatnánk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 14:24 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Azzal vesztenéd el a lendületed, hogy a tiéd?
Mondanám, hogy ki vagy te, és hova tűnt az a Hazel, akit annyira nagyon utáltam, hogy arra szavak sincsenek. Tényleg nagyon utáltam őt, és jól esett az, hogy ennyire az irányításom alá került. De ilyenkor, amikor ennyire, nos, bájos, már-már elgondolkozom azon, hogy befejezem ezt az egészet. De annyira meg vagyok önző, hogy mégse tegyem meg.
- A kirándulás jó ötlet. Szúrjunk ki egy pontot a térképen?
Az a baj ezzel az ötlettel, hogy csak olyan helyek jutnak eszembe, ahol ásatások vannak, vagy éppen ismertebbek történeti lelőhelyek miatt, és nem lenne célszerű, ha bármelyiknek a közelébe vinném, mert még a végén nekiáll emlékezni, és akkor aztán tényleg borul minden. Még a végén a csinos nyakának kell akkor esnem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 23. 14:34 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Igen. Mert akkor már nem csak sütni kellene, hanem irányítani, ügyeket intézni, már nem lenne ugyanaz. Így meg igaz, hogy el kell fogadni, hogy vannak az átlagos, mindennapos sütik, de legalább nem akkora a felelősség - nem akarná azt a nyomást. Biztos benne, hogy rövid időn belül összeroppanna alatta. Na meg az sem mindegy, hogy ő nem érzi magát főnöknek, látja hogy a cukrászda tulaja negyede annyit sincs konyhában, mint viszont neki éppen az a fontos, hogy ott legyen.
- Ez egész jól hangzik, legalább akkor át is öltözhetünk, meg tehetünk el néhány szükséges holmit - bár nem az a nagy túrázó, így abban se biztos, hogy egyáltalán van nekik bármi, ami kiránduláshoz kell.
- Vagy ez így már nem is számít spontánnak? Csak induljunk neki a tálca sütivel és kész?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 23. 15:25 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Arra nem gondoltál, hogy otthon készíts olyanokat, amik nincsenek korlátok között szorítva? Lehetne egy vállalkozásod.
Még több munka, és még több, bizony, dolgozzon csak, merüljön el a süteményekbe, és akkor nem kell majd mondjuk az álmaival foglalkoznia, és ha nem foglalkozik velük, akkor majd el fognak múlni. El kell múlniuk. Ha elmúlnak, akkor pedig nincs probléma, az életünket élhetjük tovább. Most jó időszakom van, akár maradhatnánk így is. Jól.
- Menjünk el egy hétvégére? Csak mi ketten?
Régen nem voltunk már ketten, valójában soha, de ő úgy tudja, hogy régen, és arra sem emlékszik. Esetleg, célszerű lenne, ha olyan emlékeket ültetnék még el, melyek nem valósak. Elgondolkodva pillantok rá.
- Elmehetnénk oda, ahol először megláttalak. Hátha előjön valami abból az időből. HA van kedved megpróbálni, persze.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2022. április 23. 20:42 Ugrás a poszthoz


X biztosjóötlet? || X zenebona || X szentségtelenszerelésem


Hogy mégis hogyan került ide? Az nagyon jó kérdés.
Ha jobban megnézzük a leányzót, láthatjuk, hogy épp lábujjhegyre magasodva próbált bekukucskálni a művelődési ház ablakán. Vajon mit nézhetett? Mit vagy kit akart meglesni? Ezekre s hasonlókra gondolhattak azok, akik kiszúrták a kémkedő lányt szombat délután.
Kornélia is csak a faluban járt, hogy egyik ottani évfolyam társával átvehessék újra a másnapi szellemtanra feladott anyagot. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire nem szerette a tárgyat, a legutóbbi vizsga után a professzor úr dicsérete. Ez a pár ösztönző szó célba ért, egyre lelkesebben készült az órákra. Rájött, nem is olyan ijesztőek vagy gonoszak, amilyennek beállítják őket a muglik.
Hazafelé tartva a művelődési háznál akarta levágni az utat, hogy mihamarabb visszatérhessen a kastélyba, hiszen aznap este még járőrözésre volt beosztva. Az épületből zene és éneklés zajai ütötték meg a füleit. Olyan…. egyházi. Fúj. Gondolta is magában, így hagyta is a fenébe. Nem érdekelte őt, bár nem volt annyira elkötelezett hívő, mint szülei. Azok a normák, melyek alapján felnevelkedett, messziről ellenzi mindazt, amit maga az egyház hirdet.
Egy kedves férfi hang is megütötte füleit az ének mellett. Áradt belőle a kedvesség, lelkesség és Kori nem akarta elhinni, hogy valaki ekkora szeretettel a hamis istent éltesse. Meg kellett néznie magának, kíváncsi volt. Így hát visszafordult és újból az ablakhoz pipiskedte fel magát, hogy láthassa, kihez tartozik a hang, persze csak óvatosan, nehogy észre vegye őt bárki is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 24. 03:14 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Jajj dehogy, mégis hova gondolsz!? - néz meglepetten a másikra legújabb ötletét meghallva.
- Nem hiszem, hogy sok értelme lenne, képtelenség felvenni a versenyt a cukrászdával, kész anyagi csőd ilyesmibe belevágni. Jó ez így, tényleg - ő nem akar nagy dolgot, neki tökéletesen megfelel ez így. Egy otthoni kis vállalkozást beindítani, majd fenntartani sok meló, sok idő és rengeteg energia. Ezt jelenleg ugyanolyan nehéznek ítéli meg, mintha maga a cukrászda lenne a kezükben. Pedig valószínűleg a kettő össze sem hasonlítható munka.
- Wáó, ez.. Ez igazán jól hangzik - lelkesül a hétvége ötletére őszintén. Nem tudna felidézni olyan alkalmat, amikor ilyesmire sor került. Persze foghatják a gyerek nevelésre és munkáikra, meg a rohanó hétköznapokra, hogy az elmúlt években miért nem szakítottak időt arra, hogy kettesben menjenek valahova, de ez valahol nagyon szomorú.
- Na jó. Mit csináltál? - áll meg hirtelen és gyanakodva néz a másikra.
- Elvittél egy libát néhány körre, igaz? Mit egyet.. Tuti többet is.. Merlinre Mikael, mégis mennyit és mikor kezdted!? - igen. Biztos benne, hogy valami ilyesmi állhat annak a hátterében, hogy ez felötlött a férfiban, hiszen már mikor lehetőségük lett volna bevetni ezt, azért, hogy visszanyerjen némi emléket. Biztos van valami. Zsigereiben érzi.
Utoljára módosította:Hazel Shaw, 2022. április 24. 03:15
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 24. 08:35 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Nem is hiszem, hogy a versenyt kellene felvenni. De ez a varázsvilág, és mennyivel szívesebben venne az ember varázslatos süteményeket? Amiket a gyerekek élveznek, és alig várják, hogy beléjük haraphassanak.
Vannak jó napjaim és rosszak, ugyebár, mostanában viszont a jó az, ami többször előjött. Botond arca sem annyira világfájdalmas, mint általában, és ez, még ha nem is vallom be hangosan, de jó érzés. Csak az a baj, hogy nem sokáig szoktak jó napjaim lenni, és egyetlen pillanat elég, hogy átkattanjak valami másba, valamibe, ami a környezetemet és a kapcsolataimat is rombolja. Az is én vagyok, csak a másik oldalam.
- Tessék?
Egy kicsit élesebben teszem fel a kérdést, mert állandóan hűtlenséggel vádol, ami sosem bizonyosodott be, és nem is tudna, hiszen sosem voltam együtt mással a kapcsolatunk alatt. Kapcsolatunk, nos ez is egy szép szó, amivel definiálni lehet a dolgokat, de mind tudjuk, hogy nem így van. Ez nem kapcsolat, ez valami egészen más.
- Azért mentem el oktatónak, hogy ne dögöljek meg a terepen, és a gyerekeim ne legyenek árvák, te meg özvegy, nem pedig azért, hogy viháncoló tinilányokat kurogassak. Vannak ilyen beteg kollégáim, de én nem tartozom közéjük.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hazel Shaw
INAKTÍV


#HűnBak
RPG hsz: 35
Összes hsz: 41
Írta: 2022. április 24. 12:26 Ugrás a poszthoz

Zuram Love

- Miért akarsz mindenáron kiszedni a cukrászdából? - tekint kérdőn a másikra. Teljesen olyan számára ez az egész, mintha mindenáron rá akarná erőltetni a másik, hogy hagyja ott a helyet. S bár, amit mond arról, hogy legalább önálló lehetne, nem hangzik rosszul. Ő szeret bejárni dolgozni, mert legalább van lehetősége találkozni falubeliekkel.
Mikor kiejti száján az első vádaskodó a szót, már tudja, hogy valami olyasmibe vágta a fejszéjét, melynek vége nem feltétlen lesz jó kimenetelű. Mégsem hátrál ki belőle, mert mélyen belül érzi, hogy ez az ajánlat most valamit elfedni akar. Csak nem tudja mit, de muszáj lenne végre valamibe kapaszkodnia.
- Ne haragudj a feltételezésért, de amióta felkeltem, egyszer sem ajánlottad ezt fel.. Így, mint nő, következtettem arra, hogy biztosan csináltál valamit, amit ezzel kívánsz jóvá tenni. Mivel a tanítványaid ruhatára minden másnap szóba kerül, mint nő arra jutottam, hogy ez lehet a háttérben - muszáj kiemelnie, hogy mint nő , ugyanis a férfiakkal ellentétben a nők képesek apró gesztusokat is túl bonyolítani, gondolni, amelyekből ezer százalék, hogy vitát, sértődést gerjesztenek. A nőkbe bele van kódolva, hogy mindenre ugorjanak, s ez szörnyű.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Daróczy Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2022. április 24. 12:28 Ugrás a poszthoz

Dimi


- Nagyon szeretem a rendet és a szabályokat.
Talán kicsit túlzottan is. Amikor egy házaspár szülővé válik, akkor az emberek már vagy biztosan tudják, vagy erősen sejtik, hogy melyik fél lesz az engedékeny és melyik a szigorú. A mi kicsi fiunk azonban elég nagy bajban van, ugyanis Konrád és én eléggé szigorúak, határozottak, rendszerszemléletűek vagyunk. Szeretjük a rendet, a fegyelmet. Ezért is félek annyira attól, hogy boldogtalan lesz a kicsi, hogy megszületik, és akkor sem leszek képes engedni a merevségből. Persze csináltam már olyan dolgokat, amiket a könyvekben írtak, olvasok neki rendszeresen mesét, beszélgetek vele a napi eseményekről, érzésekről, emberekről, akiket majd ismerni fog, akikkel sokat fog találkozni. A nagyszüleiről, a szomszédokról, Teodorról, Imoláról, Elektráról, mintha már most is teljesen velünk lenne. A terhességem első felének végén járok, és a hetek alatt nagyon sokat enyhültem, de az, hogy rossz anya leszek, valahogy nem akar elmúlni. Vigyázni fogok rá, szeretni nagyon, ezek a dolgok pedig megnyugtatnak.
- Van lista arról, hogy a visszatérők hol voltak eddig. Ebben a kék mappában vannak, külön személyekre szedve, itt az anyagukban megtalálható, hogy ki hol volt. Egy-két nappal az érkezésük előtt mindig kapsz majd hivatalos levelet, hogy érkezni fognak.
Leveszem a kék mappát, az asztalhoz lépek vele. Felnyitva látszik, hogy van, akinek egész vékony az anyaga, egy, maximum két kihágással, míg mások igen gyakran fordulnak meg itt.
- Itt van például a Kálmi aktája. Nem összekeverendő a Kálmánnak vagy a Kálmánkával. Ők egy család. Gyerek, apa, nagybácsi. Az alkoholfogyasztásuk miatt rendszeresen összeverekednek egymással. Kálmi a legnyugodtabb, őt nyugodtan lehet az előkészítőhöz is küldeni parkrendezésre, de szeretik a menhelyen is. Az apja és a nagybátyja viszont nem dolgozhatnak együtt, azt itt fel is írtuk. Viszont nagyon tehetségesek a fák gondozásában, és a karácsonyi időszak után szépen tudják elbontani a díszítést. Hidd el, akkor is lesz velük dolgod. Ó és Kálmán meg fogja próbálni eltusolni a büntetését, felajánlj majd cserébe mindent is, én üveges tekintettel szoktam ránézni, és akkor tudja, hogy nincs esélye.
Vicces család, már akkor is vicces volt, amikor kiderült, hogy Kálmán és Kálmánka akkor lettek rokonok, amikor Kálmán elvette a másik nővérét, Idát. Ida velük ellentétben nagyon tisztességes és dolgos asszony, a vegyeskereskedésben dolgozik. Nagyon szép nő, hosszú szőkésbarna haja van, és porcelánfehér bőre, nagy kék szemei. Az öccse ugyanez, leszámítva az alkohol okozta romlást, és a kis Kálmi szintén, akit ha nem vinnének bele a rosszba, még vihetné is valamire.
- Kérlek, zavarj. Én csak örülök neki, ha hasznosnak érezhetem magam. Gyorsabban telik az idő, és a gyerek is hozzászokik, hogy az anyja nem az a nyugton ülő, kötögetős fajta.
A megjegyzésre elnevetem magam, mert valóban igaz, mindig azt nézik, hogy egy beszélgetéstől kerekedik-e már a lányok hasa, az egész kicsiké is, ha mindenki valóban terhes lenne, aki valaha egy fiúval beszélgetett, nem csak város, de lassan külön ország is lehetnénk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Váradi Mikael
INAKTÍV



RPG hsz: 38
Összes hsz: 40
Írta: 2022. április 24. 13:12 Ugrás a poszthoz

Asszonykám Love


- Nem kiszedni akarlak, hanem ledönteni a korlátaidat.
Valahol mélyen bosszant, hogy ennyire beletörődő, hogy neki minden jó, mindennel elégedett. Nem ilyennek kellene lennie, hanem kardoskodónak, harciasnak, olyannak, akivel hónapokat, éveket küzdöttem át. Egészen addig az ostoba balesetig. Érdekes elmélet tudom, de valahogy ő volt az, aki lendületben tartott. Annyira nem akartam, hogy ő nyerjen, hogy éltem. Akkor nagyon éltem. Most viszont... valóban elfedni kívánok valamit, de egyáltalán nem azt, amit ő gondol.
- Ilyenkor lehetnél egy kicsit kevésbé nő, és inkább jobban Hazel.
Ez lehetne egyrészt nagyon hízelgő kijelentés is, másrészről viszont az ember tekinthet rá nagyon sértőn is, mert ezzel olyan, mintha azt mondanám, hogy nincs benne elég nőiesség, ami nem igaz. Nem várom el, hogy olyan legyen, mint azok a nők, akik feltűnőek, engem egyáltalán nem ez mozgat meg. Ami bennem van, az más, ahogy rá tekintek, az is más.
- Nem jutott eszembe.
Vonom meg a vállam, mintha nem lenne annyira komoly oka, hogy miért nem tettem. Nem ültettem el elég hamis emléket, csak most, amikor kiderült, hogy eléggé veszélyes vizekre kezdünk tévedni.
- Sok minden volt. A költözés, az új iskolák, a ház. Csak mentünk előre, és azt érzem, hogy kezdünk kihűlni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2022. április 24. 16:17 Ugrás a poszthoz

Kornélia
kinézet

Mióta a faluba költöztem, azóta heti kétszer tartottam igeolvasást a Művelődési Ház egyik kis termében a fiataloknak, ahol megpróbáltuk közösen értelmezni az igét és a példázatokat. Először szinte alig toppant be valaki, aztán csak két-három érdeklődő lézengett a teremben, de közel egy év elteltével már elmondható, hogy legalább tizennégy-tizenöt fiatal jött heti rendszerességgel. Akadtak köztük kisebbek és nagyobbak is, de ami leginkább összekötötte őket, az a zene.
Megkíséreltem velük alkotni egy kórust, persze sokan tartottak tőle, de aztán lassacskán azok is csatlakoztak,akik az elején még félve nézték végig a próbákat. Nem voltunk profik, voltak a csapatban kezdők, de akadt olyan diák is, aki értett a zenéhez, többnyire tőle kértem zenei segítséget. Most is Réka ült a zongoránál, ő indította a dalt, én meg igyekeztem karmesterekhez hasonlóan kalimpálni és irányítani a kis csapatot. Most éppen az Oh Happy Day volt a következő dal, már két hete gyakoroltuk, s úgy éreztem, hogy kezd beérni ez a dal úgy igazán.
- Nagyon jó volt lányok! Annyira büszke vagyok rátok, csúcsszuper! - dicsértem meg őket, mert valóban sokat fejlődtek, s láttam az arcukon, hogy ez örömmel tölti el őket.
- Megpróbálhatnánk két szólamban, mit gondoltok? Na, gyerünk, csak egyszer, mehet? - körbenéztem az arcokon, majd biccentettem Rékának, aki elindította a dalt a zongorával, majd ahogy intettem, úgy beléptek a lányok is. Ügyesen énekeltek, feltűnt, hogy már Luca is bátrabban engedi ki a hangját. Így, vezénylés közben tűnt csak fel egy kobak a nyitott ablaknál, úgy tűnt, mintha egy lány leskelődne.
- Folytassátok - súgtam oda Rékának, majd ott hagyva a  lányokat, odasétáltam a másik ablakhoz, s kinyitva azt, oldalra pillantottam a kukucskálóra.
- Szervusz! Nincs kedved bejönni a próbára? - kedves mosollyal pillantottam rá, remélve, hogy nem ijesztem őt el.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2022. április 24. 18:39 Ugrás a poszthoz


X biztosjóötlet? || X zenebona || X szentségtelenszerelésem


Ujjacskáit az ablakpárkányra fonta, azok segítségével tartotta fenn magát, nehogy eldőljön és lepottyanjon a földre. Nem szerette vonla felhívni magára a figyelmet, mégha igazából annyira nem is járt tilosban.
Bent egy kórust pillantott meg és egy lány ült a zongoránál, aki nagyon szépen játszott. Szemei tovább siklottak a beltéren és meglátta az arcot, ami ahhoz a kedves férfihanghoz járt. Kornélia itt döbbent rá, hogy a helyi pap igazából egy baromi jóképű hapsi és ő a tipikus tiltott gyümölcs lehet a npk számára. Huncut a bácsi.
Újra kezdték a dalt, Kori pedig továbbra is az ablakból leskelődött befelé. Sajnos volt olyan ügyetlen, hogy nem rejtőzködött el eléggé és kiszúrták a tudtán kívül. Csak arra eszmélt fel, hogy az a kedves hang közvetlen közelről szólt, mintha neki szólt volna. Pont neki, Agárdi Kornéliának. Fejét felkapva szemtől szembe találta magát a pappal, aki mosolyogva hívogatta be magukhoz. Annyira megrezzent az eridonos, hogy majd elesett, legalábbis megbillenni megbillent.
- Áá! - kapott szívéhez és majd összezuhant ott helyben. Kékjei hatalmasra guvadtak és úgy nézett vissza az ablakon kikukucskáló Balázsra.
- Ő… én csak.. csak erre jártam. Nem hiszem, hogy én idevaló lennék. Még csak… még csak énekelni se tudok! - legyintett erőltetett kuncogással s azon törte a kis fejét, hogy léphetne le, mert nagyon cikinek tartotta lebukását.
- Én ő… én őő.. megyek.. is. Azt hiszem. Ja… arra. Oda a… oda - nem jutott eszébe, hogy a kastélyba kell mennie vissza, de valahogy a lábai nem akartak megindulni. Mutogatott, beszélt, de nem cselekedett egyelőre. Miért nem mozdult?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bogolyfalva - összes RPG hozzászólása (16496 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 532 ... 540 541 [542] 543 544 ... 549 550 » Fel