Pethő Csongor
INAKTÍV
cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
|
OpheliaIgazából már a kérdés feltevése pillanatában rájöttem, hogy a "kék, szalagos, virágos könyvjelző" elég furcsán hangzott az én számból. Aztán a lány arckifejezése meg is erősítette ezt a sejtésemet. Persze, nem tettem hozzá, hogy igazából nem is nekem kellett az említett dolog. Kicsit zavarban is éreztem magam, ám még mielőtt magyarázkodni kezdhettem volna, a lány felajánlotta a segítségét. Kicsit furcsállottam, amit cserébe kért: mondjam el neki, hogyan juthat el a kastélyba. Amikor először megpillantottam őt, közelebbről, rögtön az ugrott be, hogy ő biztosan egy diák a kastélyból, aki tett egy kis sétát a faluban, vagy akármi. Igazából annyira részletesen nem merültem bele a gondolatban, de a lány diák mibenléte megragadt a fejemben. Ehhez pedig automatikusan társítottam, hogy biztosan ismeri az utat el-vissza, jobbra-balra. Most kicsit meglepett a dolog, hogy a feltételezésem mégsem volt helytálló. Mindenesetre egyelőre nem firtattam ezt. - Áll az alku! - bólintottam, majd körbenéztem. - Mi lenne, ha én a hintáktól jobbra, te pedig balra néznéd meg? - pillantottam rá kérdőn, vajon neki megfelel-e ez a felállás. Az én részemről aztán neki is láttam a keresésnek, lassan haladva. Közben néha az ismeretlenre pillantottam. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, igen. Benéztem egy elhagyott homokozó-vödör alá - nem ott lapult a könyvjelző -, majd kiegyenesedtem, s tekintetemmel megkerestem a lányt. - Kérdezhetek valamit? - nem vártam meg a válaszát. - A Bagolykőbe jársz? - egyelőre ennyire voltam kíváncsi. Reménykedtem benne, hogy nem tart tolakodónak, hogy itt kérdezgetem őt. Vagy rossz embernek, aki fiatal lányokat környékez meg mindenféle ostoba indokkal, hogy aztán jól elrabolhassa őket. Hm, remélem, ez nem is fordult meg a fejében, elvégre nem nézek én ki rossz fiúnak.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Csongor Látszólag nem tűnt fel neki, hogy momentán teljesen elveszett vagyok, ami szerencse, mert simán van bennem annyi düh, hogy kivételesen ne tudjam elrejteni, ami alapból nagyon is jól megy, nem hiába a rutin, meg az évek... Egyetlen tizedmásodpercig tart, ahogy megrándul a szám. Igen, ez egy mosoly akart lenni, ami egy évbe, ha kétszer engedek meg magamnak, de tényleg vicces egy helyzet, mármint... na jó, inkább hagyjuk. A testtartásom még mindig merev, az arrogancia, a felsőbbrendűségre való hajlam, csak úgy lerí róla, pedig nem igazán érdekel az ilyesmi, csupán belém nevelték, ahogy sok más számomra haszontalan érzést, és megnyilvánulást is. De fel kell tennem magamban a kérdést, hogy itt mindenki ilyen? Látszólag neki sincs semmi gondja, és valahogy nem bírom elképzelni, hogy csak én legyek ennyire elcseszett. Akik eddig vettek körül..., nos azoknak csak akkor volt jó kedvük, ha tettek róla, és igen, néha én is beálltam a sorba... Még mindig a srácra meredek, aki látszólag zavarban van. Tudom, most valamit kéne tennem, vagy kigúnyolni, vagy elkezdeni rosszul érezni magam, amiért ezt tettem vele, de semmi... az égadta világon semmi reakció nem mutatkozik felőlem. Már annyira megszoktam, hogy hidegen hagynak mások, hogy az ilyen helyzetekben nem tudok mit reagálni. - Nekem jó- oltom el a cigim, és lassan állok fel az eddigi ülőhelyemről, hogy tartsam magam az ígéretemhez. Mert igen, akármennyire is hihetetlen, azt sosem szoktam megszegni, bár azt hozzátenném, hogy nem is gyakran folyamodok ilyesmihez, de mint most is látszik, olykor szükségszerű, és inkább leszek látszólag önzetlen, minthogy egy apró csorba is essen a büszkeségemen. Igen sekélyes vagyok, és még megannyi jelzőt aggathatnának rám, de csakis én tudom, hogy azoknak többsége alaptalan. - Igen, bár még csak úgy 3 napja, de ennyi épp elég volt ahhoz, hogy megutáljam, de sajnos, ha nincs véletlenül egy Prágába szóló repülőjegy nálad, egy darabig itt is maradok- most kivételesen eszem ágában sincs elrejteni a keserűséget a hangomból. Aztán érzem meg, hogy engem néz, így miután rendezem a vonásaim én is rátekintek. Oké, most én jövök... elvileg, de mégis mit kérdezhetnék egy idegentől? - Öhm.... erre nincs- vonom meg a vállam, mert ez jobb ötletnek tűnik, mint az, hogy még az is kiderüljön, hogy nem a kiváló kommunikációs képességemről vagyok híres, ami megint nem igaz, mert bizonyos körökben teljesen otthonosan mozgok, de van egy olyan sejtésem, őt nem érdeklik az e-havi divattippek, sem a lecsúszott politikusokról szóló pletykák.
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
Lovelace kisasszonyA fürdőben magamra kaptam a farmert, amit Elisabeth hozott nekem, egy fehér pólót, egy fekete, puha, meleg, sportos pulóvert és a póráz kézbevétele után, mondhatni családi sétára indultunk. Igen, teljesen ilyen képet alkottunk. Mellettem Angyalka, akivel ujjaim összefonódtak, előttünk pedig a kelekótya Roni rohangászik, mint egy veszett egér. A pórázt nem nagyon szoktam használni, csak ha azt látom, nagyon nem bír magával. -Nem fázol, Édes?Mosolygok rá, és homlokon csókolom, majd magamhoz húzom és átkarolom. -Tudod nagyon szeretek veled lenni. Ha majd beindul az üzlet végre, és minden a rendes mederbe kerül, akkor kevesebb időt tudunk együtt lenni, de nem akarom, hogy elfelejtsd: Te lettél az Életem.Mosolygok rá és puha csókot lehelek az ajkaira, mire Roni nagy vakkantások közepette kezd el ugrálni körülöttünk. Felsóhajtok és Angyalkára kacsintok: -Nincs mese, megyek, harcolok vele egyet!Vigyorgok rá, és elkezdek rohangászni Ronival. Az egész kép sosem volt ilyen tökéletes. Az egykor katasztrofális Életem rendeződni látszik, megváltoztam kívülről és belülről egyaránt. Sosem gondoltam, hogy valaha a szerelem rabja leszek, és már mikor ide kerültem az lettem, több évre. Sőt! Házasságig söprő szerelem volt ez. Aztán ismét összezuhant minden, eltűnt az Életemből, a Nő, akit szerettem és azt hittem egyedül fogok megöregedni, mikor a semmiből került elém egy tündér, és nagyon kevés idő elteltével mellette kelek minden reggel. Semmit nem bántam meg, sőt. Már csak pár dolog hiányzik körülöttünk: egy igaz család gyermekekkel, és a gyűrű az ujjára. De azt hiszem, ezeket Ő is tudja. Sok nővel voltam, rengeteggel ágyba bújtam, és még is mellettem van. Bízik és szeret. Pedig, ha akarnám, most is megcsalhatnám. Te tudja, sőt érzi: szeretem. Ezért más ez az érzelem. Ezért nem oly viharos. Mert érzi, amit más soha sem érezhetett. És megkapja azt a figyelmet és szerelmet, amit mások soha sem. Azért voltak Ők csak játékok, és azért lett Angyalka a szerelmem.
|
|
|
|
|
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV
- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
|
' Richard;; Egy halvány mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy ő fűzi össze az ujjainkat, és nem kell várnom ilyesmire. Boldog voltam, bár kissé még mindig sértettnek éreztem magam a válaszának hiánya miatt. Igaz, ennek a dolognak köze volt a kutyához is, akire most némiképp dühös voltam. Persze, szerettem Richarddal lenni, de valahogy el tudtam volna képzelni, hogy a mai napot az ágyban töltjük. Most már mindegy. - Nem - ráztam meg a fejemet, majd átkaroltam a derekánál. Tökéletes volt ez az egész. Hihetetlenül jó érzés volt így sétálni vele. Annyira egyértelműnek tűnt, minthogy levegőt vettem. Nem is értettem, eddig hogy bírtam ki nélküle. Aztán a szavai kizökkentenek a gondolatmenetemből és azt hiszem, életem legszebb és legédesebb pillanatát éltem át az imént. El tudnék olvadni. Hogy tud valaki ennyire eszméletlenül romantikus lenni? Mindig tökéletesen tudja, hogyan érje el a szentimentalista énemet és hogyan fegyverezze le. Lassan fújtam ki a levegőt, a puha, gyengéd csók után, amit már a tavacska partján kaptam, majd belefúrtam a fejemet a nyakába. Megnyugtató volt hallani, ahogy ütemesen dobog a szíve. Végül ismét Roni zökkentett ki az idillből. - Jó - mondtam, majd elengedtem és figyeltem, hogyan játszik Richard a kutyájával. Most valahogy annyira egyértelműnek tűnt minden. Még akkor is, ha nem akar elvenni feleségül most rögtön. Ugyan az ex-vőlegényemmel is el tudtam képzelni a jövőmet annak idején, de az most annyira gyermetegnek tűnt. Ez a kapcsolat merőben más volt. Jobb és érettebb. Sokkal jobban figyeltünk a másikra, még akkor is, ha éppen nem volt mindig mindenre annyi időnk, mint szerettük volna. Azt hiszem, aláírtam a nem létező munkám felmondó levelét, mint auror. Nagyon szép dolog, de valójában már nem akartam az életemet kockáztatni, nem akartam, hogy aggódnia kelljen miattam. Csak egyszerűen vele akartam lenni. Gyerekekkel. - Drágám, mit szólnál, ha valamelyik hétvégén elutaznánk Párizsba? Azt hiszem, ideje lenne, hogy megismerd a szüleimet - vetettem fel az ötletet, bár nyilván nem fogom rákényszeríteni, ha nem akarja. Most jöttem rá, hogy tulajdonképpen odahaza még nem is igazán tudnak Ifensről és a kapcsolatunkról. Teljesen megfeledkeztem erről. De mivel ilyen jól működött a dolog köztünk, azt hiszem, semmi akadálya, hogy a szüleim megtudják kivel akarok élni. - Egyébként, ha kell, szívesen segítek az üzlettel - mondtam egy mosoly kíséretében, majd leültem a tavacska partján lévő egyik üres padra.
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
Lovelace kisasszonyMiután kirohangásztam magamat a döggel, fújtatva a lány mellé huppanok. Mosolyogva nézek rá, majd beletúrok szőke tincseimbe, és hátra dőlök pihenés gyanánt a padon. -Párizs..Mosolyodok el, majd hallgatom tovább a mondandóját és vigyorom egyre szélesebb. Máskor ennél a pontnál hőköltem volna vissza, de nem teszem. Janey-nél sem tettem, de ott összeugrott a gyomrom. Hiszen innentől kezdve nem csak ránk tartozik majd ez a kapcsolat, hanem egy családba olvadunk össze. Én az övével és Ő az enyémmel. -Mi lenne, ha most összepakolnánk éééés indulnánk is!Mindig is imádtam a spontaneitást, amit bevallok őszintén, valóban meg kell szoknia annak, aki mellettem akarja tudni magát. -Elmehetnénk Párizsba, aztán Hozzánk, Londonba.Csak hogy érezze: nem csak Ő vállal fel engem, hanem én is Őt. Meg aztán mióta felnőtt férfi lettem, valahogyan anyám és a köztem húzódó viszony is normalizálódott, ehhez a legnagyobb segítség az volt, hogy saját magam lábára áltam és távol kerültem Tőlük. Így lehet igazán értékelni a másikat. Mikor nem szólhatsz Hozzá minden egyes nap, mikor nem láthatod mindig, amikor csak akarod. Régen láttam a tökkel ütött öcsém, aki nem sokára a Bagolykő meghatározó tagja lesz, és persze a legkisebb, egy éves Húgom is felettébb hiányzik. -És akkor már mehetünk is egy boldog hírrel. Lehet, hogy kapkodásnak érzed, és az őszintét megvallva, nem így terveztem ezt, de lehetséges, az már nem lenne túl Ifenses. Egyszóval:-és hirtelen letérdelek a lány elé. Talán sok lány álma ez a pillanat, amiben most Angyalka részesülhet.- Elisabeth. Nagyon kevés ideje vagyunk együtt, de nem véletlen, hogy már együtt élünk. Végre meg akarok állapodni, nyugalmas, boldog Életre vágyok. Nem egyedül és nem akárkivel. Veled. Azt hiszem...-és mosolyogva a lány szemébe nézek-, Te vagy a másik felem, amit mindig mesélnek az okosok. Rád vártam egész Életemben. Hozzám jössz feleségül?És zsebemből kiveszem az ide rejtett kis dobozkát, kinyitom és a válaszára várok. Gyűrű.
|
|
|
|
|
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV
- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
|
' Richard;; Amikor leült végre mellém összefűztem az ujjainkat, és a combomra tettem a már összekulcsolt kezeinket. Igazság szerint, lehet, hogy kicsit rohamtempónak tűnhetett ez a kapcsolat valakinek vagy éppen mindenkinek, de nem éreztem kényelmetlenül magam emiatt. Egyrészt, mert nem csak én akartam, hogy így történjenek a dolgok, hanem a mellettem ülő férfi is, másrészt, biztosnak éreztem az egész kapcsolatot. Nem féltem megcsalástól, és azt hiszem, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy rövidtávúra fogjuk a dolgot. Igaza volt, amikor azt mondta, felesleges köröket járni. - Felőlem - nevettem fel. - Úgysem terveztem baglyot írni - mondtam, miközben közelebb hajoltam, majd megcsókoltam. Úgy éreztem, ehhez az emberhez tartozom. Furcsa, hogy ennyi évvel később jöttük rá erre mindketten. - Nekem nincs ellenvetésem - mosolyodtam el, bár némiképpen féltem is, mit szól majd hozzám a családja. Valahogy ez az ismerkedés sosem volt az erősségem a családokkal. Még a barátaim rokonait is félve ismertem meg. Valószínűleg ezt sosem fogom levetkőzni, de mindegy, nem is tettem szóvá Richard-nak. A vállára hajtottam a fejemet, de csak pár percre, mert értetlenül fordultam felé, amikor a boldog hírt hozta fel. - Mégis milyen hír...? - mire kimondtam már előttem térdelt, nekem pedig elakadt a lélegzetem, és döbbentem mosolyogtam. Egyik pillanatról a másikra felpörgött a szívem és a pulzusom ezzel arányosan szökött a magasba. Nem akartam elhinni. Csak hallgattam, amit mondott, és finoman, vigyorogva ráztam meg a fejem. Annyira hirtelen jött, hogy még fel sem tudtam fogni, hogy igen, most megkérték a kezemet. Könnyek szöktem a szemem a boldogságtól, majd a gyűrűre pillantottam, aztán ismét Richard-ra, végül suttogva szólaltam meg: - Igen - azután már az újdonsült vőlegényem nyakába vetettem magamat. A lendülettől eldőltünk és én rajta kötöttem ki. Beletúrtam a hajába és megcsókoltam. - Igen, boldogan hozzád megyek - válaszoltam most már normál hangerőn, szélesen mosolyogva, szemeibe nézve. - Szeretlek.Újra megcsókoltam, míg meg nem jelent ismételten Roni, és ránk ugatva várta megint gazdáját. Persze én még nem engedtem el Ifens, így a kutya türelmetlenebbül vakkantott párat. - Jól van, visszakapod! - mondtam még mindig mosolyogva, majd lemásztam Richard-ről és a kezemet nyújtva segítettem neki is feltápászkodni.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Endre... round II.  Komoly elhatározásra jutottam, méghozzá arra, hogy kezdek valamit a hirtelen indulataimmal, mondjuk levezetem, persze nem valakiken, legyen az bármennyire is vonzó, sokkal inkább a kviddicsen, hiába nem értek hozzá. De már rajta vagyok az ügyön, ez az ágyam mellett éktelenkedő vaskos könyveken is látszik, nem, nem csak dísznek vannak ott, és igen, legyen bármilyen meglepő is, tudok olvasni. Senki nem gondolta volna igaz? De könyörgöm, tehetek én arról, hogy mihelyst valaki elkezd adni magára, máris üresfejű libának titulálják? Még ha nem is szőke? Az az már nem, úgy van kérem szépen, hivatalosan is sötét lettem, oké, ez sem jobb, de legalább a sztereotípiákat, meg a szőke nős vicceket mellőzik közelemben, valljuk be, felettébb idegesítő, főleg, ha az illető ezzel akar bevágódni - ami esetben nehezebb, mint hegyet mászni-, aztán meg csodálkozik, ha kisvártatva egy pofon büszke tulajdonosa lesz. Na de a kviddics mellett a varázslásra is rágyúrtam, olyannyira, hogy protego már megy. Oké, bevallom, eddig ez az egyetlen varázslat, amit tudok, de felettébb büszke vagyok magamra, és hálás Lyrának, még ha egyáltalán nem kímélt. Így visszagondolva, nagyon röhejes látvány lehetett, mikor a réten csak úgy táncolni kezdtem, vagy az itteniek már megszokták? Mindegy is, a lényeg, hogy most egy csárában ülök, ahol kivételesen nem verik át a fejem, bár hozzátenném, most csak szigorúan kólázom, szükségem van az összes agysejtemre, igen, mivel vannak, lehet, ez is újdonságnak számít. Bár a légkör korántsem olyan kellemes, mint a Pubban, de nem kockáztatom meg, hogy még egyszer összefussak azzal a... ááá mindegy is, annyit sem érdemel, hogy rá gondoljak, nem hogy még fel is húzzam magam. Ordibálásra kapom fel a fejem, amit aztán meg is csóválok, hihetetlen, az a pasi hányszor fog még látványosan örülni annak, hogy legyűrte azt a gizdát szkanderben?
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hűen vágyott társaságának, tehát nagy taps a színpadon következő HisztérikánakKosz. Ez volt az első gondolata Araczkinak, aki a hely kilincsével bajlódva csak nagy nehezen jutott be oda. Szánt szándéka volt, hogy minél kevesebb idő alatt, minél több hellyel ismerkedjen meg. Leginkább a beülős helyekre fente a fogát, a kocsmák és pubok ezzel prioritásban igen magasan vezettek. - Igen - vigyorodott el, ez a hely valóban férfiaknak való, és talán lecsúszott nőknek, akik már nem lelik örömüket másban, az élet apróbb-nagyobbacska ajándékaiban. - Férfias helynek tűnik. Legalábbis a szaga, a piszka és az itt tartózkodók kinézete alapján. Ide betérnem tévedés lett volna?Ekkor pillantotta meg azt az ismerősnek tűnő, és nagyon nem szimpatikus arcot, akivel nem is olyan régen, egyik kedvenc helyén: a konyhában találkoztak először. De akkor még egészen más hajszínben pompázott ez az elkényeztetett lány, akiről Endrének halvány lila gőze sem volt, hogy miért van éppen most, - és legfőképpen, hogy miért van - éppen itt, ezen a helyen, ahol a kosz, a baktériumok, és a legtöbb lecsúszott varázsló, boszorkány, és ki tudja még, hogy milyen lény tartózkodott. - Szép. Mesterséges intelligenciát varázsoltál magadba, a hajadon keresztül? - kiabált oda az ajtóból a lánynak, majd meg sem várva a valószínűleg kellemetlen választ, odament a pulthoz, helyet foglalt egy bárszéken, és szólt a kiszolgálónak vajsör ügyben. Elégedett volt az itteni árakkal, legalábbis az árlapot szemügyre véve, és a közérzete sem lett rosszabb attól, hogy éppen itt tölti szabad estéjét. Sem szorgalmi írásra, sem vaskos könyvek olvasására nem vágyott ezekben a percekben.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A srácnak, aki hiányzott, mint kecskének a kés *-* Persze, vicces a részegeket bámulni, van, mikor fel is kacagok. Hogy miért járok ilyen helyre? Egyszerű. Mert itt a kutya nem törődik azzal, ki vagyok, milyennek kéne lennem, és hát... napi huszonnégyben a rideg szobrot játszani - vagy mást- eléggé fárasztó, és néha kell a kikapcsolódás, még akkor is, ha korlátolt helyekhez van kötve. Végtére is a részegek másnapra úgyis elfelejtenek mindent, és elég kis esélyét látom annak, hogy pont én maradnék meg az emlékezetükben, legfeljebb, ha felpofozom őket, de szerintem akkor is csak pislognak, hogy hogyan került oda az a folt na mindegy. Azt hallgatom, hogy mennyire szemét a polgármester, mert hogy... - El sem tudom képzelni, ki hiányzott egészen idáig- motyogom a poharamnak csüggedten. Meg nem fordult volna fejembe, hogy ide más diák is betenné a lábát, így hát... lőttek a nyuginak, vagy nem. Nem hagyom, hogy a kedvem vegye, nem fog neki összejönni, nem fog felhúzni. - Óóóó nekem is hiányoztál- bájos mosolyt küldök felé, még kacsintok is mellé, aztán kortyolok a kólámból. A tekintetem a szkandermeccsre siklik, és gonosz mosoly ül az arcomra. Ideje visszavágni, még ha ilyen módon is, Endre hálás lehet, hogy nem török szét semmit, és nem vágok hozzá semmit, pedig az sem áll messze tőlem. - Héy uram. A pultnál ülő fiatal ember épp az előbb mondta nekem, hogy van három galleonja arra, hogy simán leveri szkanderban- kiabálok oda a nagydarab hapsinak, aki erre kihúzza magát, kritikusan végigméri a háztársam, majd hangosan felröhög. - Na akkor gyere fiam, ha már egyszer ekkora szád- szól oda neki akadozva, mire belőlem újabb kuncogás tör fel, majd ha Endre rám néz, kihívó mosollyal emelem meg a poharam, amiből aztán egy újabbat kortyolok. Na ez érdekes lesz.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hisztérikának sok szeretettelSzóval nem volt túl nehéz arra a következtetésre jutnia, hogy igen, tévedés volt ide betérnie ezen az estén. Viszont ez a hely is kihívásokkal volt teli, méghozzá rögtön az első szembejövő attrakciót a sötét - ez mindent elmond - lány szolgáltatta neki. A felé intézett mosolyt ugyan nem látta, de a hang eljutott az ő fülébe is, de egyelőre nem törődött vele túlságosan. A nők fecsegnek, ez a fajta meg általánosságban véve cincog, ha kell, ha nem. - Hiányoztam, mi? - mondta halkan a vajsörnek, hangján szarkazmus éle ült, de ezt csak a fiú mellett terpeszkedő kövér és nagyon büdös boszorkány hallhatta. Endre vidáman kortyolgatta a finom nedűt, amely akár fel is vehette volna a versenyt a jóval drágább, és persze csillogóbb pubbal szemben is. - Ez jó! - bólogatott szava igazának valóját mutatva a pultos felé, bár azon nem látszódott, hogy akár egyetlen vendég véleménye is érdekelné. Ez viszont a fiút nem zavarta, ő magában is szívesen beszélt, egy kocsmában meg - főleg az ilyen utolsó csárdák egyikében - gyakori volt, hogy a részeg vendégek elcseverésztek olykor magukkal is. - Hiszen néha meg kell hallgatni egy zseni véleményét is, nem igaz? - tette fel a kérdést ajkaihoz emelt korsójának, majd az éles hangra hirtelen fordult meg. Cincogó ismét kinyitotta a már jól ismert, igen okosnak vélt száját, és mintha a pultnál ülőt szólítaná kis mondókájában. Körbenézett, de maga körül nem látott olyat, aki szóba jöhetett volna, hiszen jobbján a büdös nagyasszony, balján pedig két nagyon öreg varázsló diskurált a Minisztérium adósságkezeléséről. Endre hátrafordulván, érdeklődve bámulta a feketés sörényű Opheliát, majd felhúzott szemöldökkel hallgatta, ahogyan megszólította azt a nagydarab pasast, aki ocsmány és undorító is volt egyben, na meg elcsukló hangjából ítélve, szomjas sem volt ma már. - Drága, Ophelia - pattant fel a kissé már szakadt bőrfelületű bárszékről, és levette dzsekijét, felgyűrte vörös ingének ujjait, majd összehajtva a bőrkabátot, letette előzőleg elhagyott helyére. - Kegyedért, bármit. Visszafordult egy pillanatra a pulthoz, több, nagy kortyot vitt véghez, majd kissé remegve, de megközelítette az ocsmányságot. Ajkait undorodóan húzta, testtartásából messziről látszott, hogy nem szívesen ül le az 'úrral' szemben. Hátrapillantott Hisztérikára, majd saját magát nyugtatni akaró sóhajtás után leült, és jobb könyökét felvágta az asztalra. - Egyszer élünk, nem? - nevetett fel, de humorára jelenleg senki sem volt kapható. Volt, aki közönyösen bámulta véges kimenetelű párbajuk kezdetét, volt, aki rázta a fejét, és volt egy boszorkány a sarokban, aki - Endre szerint - totál begerjedve nézte a fiatal fiút. - Szóval, kezdhetjük - mondta, miközben baljával idegesen ütögette combját, és erőteljesen izzadni kezdtek tenyerei. Ugyan, ez csak egy részeg ember... ez csak egy büdös disznó... igen, ez csak egy varázsló, aki mindjárt kitöri az egész karomat.A férfi szintén felkönyökölt, majd gonosznak szánt, de a részegségtől már kissé visszataszítóbb vigyort villantott, amely láttatni engedte, hogy egyetlen foggal sem rendelkezik már, csak itt-ott tűnt fel pár darab csontmartalék. A fiatal és az idősebb kezek összeértek, a fiú érezni kezdte a nyomást, izmai feszültek, ahogyan csak bírták az inak. Ez nem fog menni, Araczki, arra mérget vehetsz. Gondolatai ezekben a másodpercekben szárnyaltak, és még csak alig fél perce küzdött a kocsmák sportjában, homlokán már megjelent az első izzadtságcsepp is. Úgy tartotta a büdös férfit, amennyire csak ereje engedte, de lássuk be, esélye sem volt győzni. Körülöttük az emberek vijjogtak, harsányan nevettek, és mindenki látta, ahogyan Araczki keze landol az asztal lapján.
|
|
|
|
|
Janey Forerst
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
|
JeffMegint Edictum cikk, megint a Deja vu életérzés. Igazából fogalmam sincs, hogy lehet-e valóságalapja a cikknek. A fejemben lévő gondolatok kuszák. Megint minden olyannak tűnik, mint régen. Csak a szereplők cserélődtek fel. Bár ez nem teljesen igaz, de igazából Lola halála körüli események kiestek, teljesen. Arra emlékszem, hogy elindultam otthonról, kiszellőztetni a fejem, aztán a következő emlékkép már az, hogy Jeff kanapéján ücsörgök és ő átölel... Na és innentől már minden kusza. Nagyon ki voltam akkor. Erős nő vagyok, de az, hogy Gergő előtt teljesen erősnek kellett mutatnom magam, és nem volt alkalmam arra, hogy levezessem a tragédiából adódó feszültséget kikészített. Nem a csendes fajta vagyok, ha ilyenek feldolgozásáról van szó. Emlékszem, hogy Jeff halálhírére is a londoni szobám úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Nem maradt ép tárgy a szobámban. Aztán persze lenyugodtam, de most ugyanezt nem játszattam el. Hirtelen szakadt rám a nagy teher, amely alatt akár összeroppanni is képes lettem volna, pedig minden klappolt az életemben akkor és most is, csak váratlan volt, túlzottan elkényelmesedtem talán és bizony azért az utóbbi időben érzelmesebb emberré váltam, mint az előtt voltam. Persze ettől még az alvilági dolgaim nem szűntek meg és továbbra is ugyanúgy élem az életemet. Van két gyerek, akit nevelek, van egy vőlegényem és gyereket tervezünk, ami talán össze is jött. Csak valami motoszkál bennem. Mi van, ha valami ezt a jelenlegi idilli képet megtöri? Mindig jött valami, ami tönkretette a boldogságomat és most is talán éppen azt hívtam el ide, a csárdába egy kis beszélgetésre. Írtam egy baglyot ma reggel Jeffnek, hogy pontban 14:00-kor várom őt a csárda pulttól jobb oldalra elhelyezkedő kis zugában, mert beszélnem kell vele. Nem szeretem a homályos fontokat az életemben. Tudnom kell, hogy mi is az, amire nem emlékszem. Vagyis emlékszem, de mégsem. Dereng valami, de csak egy álomnak tűnik az egész. Talán csak elnyomom. Nem akarok emlékezni azokra a napokra. Most, hogy már túl vagyunk a gyászon azt az időszakot eltemettem magamban, minden emlékével együtt. Vagy legalábbis megpróbáltam. Belépek a lepukkant csehóra emlékeztető csárdába. A pubot jobban szeretem, de ott többen is ismernek. Most nyugira vágytam, amit ezen a zajos, mocskos, hangos helyen véltem megkapni. Néhány szempár rám szegeződik. A munkaidőszak sokak számára mára véget ért és itt eresztik ki a fáradt gőzt, pont ahogy vártam. Ügyet sem vetve a méregető pillantásokra a megbeszélt asztalhoz megyek, nem ül ott senki és mindegyiktől távol van. Levetem a kabátomat és összehajtva a háttámlára rakom, majd leülök és idegesen dobolni kezdek az ujjaimmal az asztalon. Vegyes érzelmekkel várom, hogy megjöjjön. Öltözet
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
- Példát?
Még senki se mondta, hogy példát kéne venni róla. Neki ez olyan természetes, hogy így kell viselkedni, persze tudja, hogy van, akinek nem, de ide mondjuk sok nagyon gazdag diák kell, nekik még jó, hogy nem kell, de biztos benne, hogy akinek kell, azok dolgoznak is, csak mondjuk nem olyan régóta, mint ő.
- A bordái is? Szegény. Olyan kis szánni való lehet. Nem gondoltál még rá, hogy legalább alap kinézetére felhizlalod?
Ő ezért is kezdte el. Az elején olyan kis vékony volt, ez motiválta, hogy az aprót beledobja, és amíg a paci elkezdett jobb színben lennie, ő is hozzászokott, hogy minden munkanap után betegyen egy részt az aznapi fizetéséből, majd ez átalakult, és onnantól már a borravalót és a fizetése egy részét is oda teszi. Kialakult, hogy mi szeretne lenni, hogy ehhez mennyi kell, és bár egy ideig számolta, mennyi van benne, most már ez is elmarad. Nem érdekli, majd ha szüksége lesz rá, kiderül.
- Barátom, mármint a legjobb barátom.
~ Azt hiszem, mostanra már mondhatom ezt róla. ~
Ez a gondolat örömmel tölti el. Sose volt még legjobb barátja, erre itt van most Áron, akivel meg tudja beszélni a dolgokat, aki ott van mellette, akinek tényleg elmondhat bármit, legfeljebb kiröhögi, de utána foglalkozik vele. Szeret vele lenni és, ahogy megtapasztalta a férfi is így gondol a vele töltött időre.
- Ez nem olyan vészes dolog, mármint nekem nem probléma, hogy beszélek róla. Ha a párom lenne, akkor se lenne, de nem. Áron tanár a suliban, fotográfiát tanít, én a segédje vagyok. Az iskolában hivataloskodunk, iskolán kívül barátkozunk. Sok diákjával van így. A tanári kar idősebb tagjainak biztos furcsa lenne. Ha érdekel a fotózás érdemes felvenni, ötödévtől lehet és én vagyok a tanársegéd.
Egy kicsit ki is húzza magát. Szereti ajánlgatni a tárgyat, mert szerinte remek, könnyű belőle jó jegyet szerezni, ha az embernek egy kis érzéke van hozzá. Néha nagyon jól jönnek a könnyed tantárgyak is, melyek felnyomják az ember átlagát.
- Igen, én és egy másik lány, felváltva, ő van reggel - délelőtt, amíg én suliban vagyok, aztán a délután - este az enyém. A tulaj nem szereti a manókat, szerinte az iskolában oké, mert ott nagy adagok készülnek, de itt a minőség, az egyediség számít, amiben igaza van, hiszen fent kell tartani a jó hírnevet. Ehhez pedig emberek kellenek, mert mi a részletekben is könnyen elveszünk és ide pont ez kell. Szerintem érződik is, hogy más, mint a kastélyban.
Arra, hogy finomabbak voltak feljebb kúszik a szája széle, igazán örül neki, hogy így gondolja a fiú. Szereti az elismeréseket, szebbé teszik a napját.
- Délután kezd fellendülni igazán. Délelőtt olyan kis átlagos, elmegy kategória, délután viszont, ahogy mindenki ebédelt, jön a desszert és akkor itt ragadnak. Hétvégén dugig van, olyankor van, hogy sorba állnak asztalért. Meg várakozás közben rendelnek mindenféle italt, mire bejutnak, addigra tele vannak, aztán rosszul érzik magukat és rendelnek valamit, ülnek felette, várják, hogy beléjük férjen. Érdekesek az emberek.
Ő kifejezetten az a kutató fajta, aki vizsgálja az embereket. Néha már belépéskor tudja, hogy mikor fog egy pár szakítani, melyik az első randi, ki az aki többet akar a másiktól, de feleslegesen. Egyszóval az itt történő események alapján az elméletet már nagyon tudja, csak a gyakorlattal van lemaradva.
- Hét végére kétszer több navinést fogsz ismerni, mint én az elmúlt négy évben. Ez az előnye, ha a kastélyban laksz és nem csak órahallgató vagy.
Na igen, neki például szobája sincs, ha esetleg fent ragad, mert elnézi az időt, rendszerint a kandalló előtt, vagy a gólyalakban húzza meg magát, attól függ, hogy éppen hol vannak kevesebben. Nem akar pletykától kipirosodott elsős kislányokat zavarni, de azt sem, hogy furcsán nézzenek rá, amikor a kandallónál reggel egy szuszogó alakot találnak.
- Komolyan? Tényleg az állatok vonzanak? Ez csodás. Imádom az állatokat, ha gondolod, egyszer megmutatom, hogy hol lehet közelebb osonni hozzájuk. De vigyázni kell. Nemrég egy lány meghalt, mert véletlenül kiengedtek egy steelert, elég csúnyán elbánt vele, pedig kedves volt, a háztársunk, meg nekem az évfolyamtársam is. Csak ő olyan csendes, magának való ember volt. De segítőkész.
Egy kicsit megáll a gondolatban. Nem tudja, hogy azt a kis apró információt, ami még a fejében van, hozzátegye-e. Nem olyan kellemes ez a téma, de úgy érzi, illendő lenne megemlíteni.
- A lány szellem lett és ő lett a házszellemünk. Borbást senki se találta jó ideig, a kislány pedig nem tudott elmenni, mármint a túlvilágra, így Goldman professzor és Adorján úgy gondolták, hogy lehetne ő a házszellemünk, így maradhatott a házában. Szerintem kedves tőlük.
Amikor még friss volt az élmény, olykor eszébe jutott a lány, és olyankor mindig nagyon szomorú lett, főleg, miután megjelent újra a kastély falai között. Olyan rossz belegondolni, hogy ő is ott szokott bemászni, hogy megetesse az unikornisokat, és ha nem figyel nagyon, akkor ő is járhatott volna így, abba pedig tudja, hogy a szülei belehalnának.
- Volt más is? Vagy csak ő? Mert ha volt más is, akkor neki kéne mondani, hogy hátha tud még valamit tenni. Tudod, véletlenül minden beszélgetésben rá terelni a szót, képeket látható helyre tenni róla, ilyesmi. Hatni a tudatalattijára, hátha ráeszmél, hogy neki a lány kell. Akkor mindenki boldog lenne. Oké, a mostanit kivéve, de a jó ügyért történne.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
LotteMég mindig nem érte teljesen, hogy miről beszél a lány, mi köze a mugli iskolarendszernek ahhoz, hogy ő idejár és itt hányadikos. Persze utána már kezdte kapizsgálni a rellonos, hogy miről is van szó, de annyira nem volt érdekes a téma, hogy jobban belemenjenek. A lényeg, hogy harmadikos helyett másodikos Lotte.
- Értem. – fűzi hozzá a féligazságot, hogy ezzel elejét vegye a további magyarázatnak. A lila tincsek kósza játékát figyeli inkább lopva és kortyolgatja tovább az italát. Majd, mivel váratlanul ült le hozzá, váratlan kérdéssel örvendezteti meg a lányt, már ha neki ez öröm.
- Bakker, remélem felvetted az önismeretet. Tuti jól lennél Alexa néninél… Figyelj, ha nekem minden K lett, neked sem lesz nehezebb. Ki lehet bírni, csak néha kell tanulni. – rántja meg a vállát, mert neki a tanulás jelenleg nem jelentett eddig kihívást. Nyilván az anyag egyre nehezedik majd, szóval most még nyugodtan mondhatja, hogy minden, de tök könnyű. Az ő ambíció egyébként pedig nem a tanulásba merülnek ki, az csak a hasznos mellékes, mindig is az volt. Egyszer ő is abbahagyja majd a kviddicset, akkor nem lesz hátrány, ha több mindenhez is ért. Közben mindketten végeznek az evés-ivással, Yarista pedig jólesően dől hátra, mielőtt válaszolna a kérdésre.
- Én csak egy egyszerű kviddicssztár akarok lenni, akire felnéznek az emberek. De ez még nagyon messze van, mindenféle téren. Egyrészt nincs miért felnézni rám, másrészt a képességeim sem olyanok még, hogy az legyek, de hajtok, hogy mindkettő sikerüljön. Az iskola csak másodlagos. – ezzel nagyjából mindent elmondott, amit szeretett volna erről a témáról, belesűrítette a mondandójába a lényeget.
- Eszünk még valamit, vagy megyünk? Nekem ez a forró csoki bőven elég volt mára. – mosolyog a lányra. Nos, ha nem lenne kötve a keze, biztos tudna még pár témát felhozni Lottének, hogy hova mehetnének, de így? Van hátránya ennek az állapotnak is…
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Én hősöm  Legyen bármilyen Endre, nem fogja elvenni a kedvem, még akkor sem, ha így folyton eszembe jut, miket vágott a fejemhez a múltkor, és mennyire nincs igaza ebben. Persze akárhányszor erre lyukadok ki, eszembe jut az is, hogy részben magamnak köszönhetem, de ez nem igazán foglalkoztat, mindig tudtam, hogy meglesz a hátránya annak, ha ily' módon próbálok magam mellől elüldözni mindenkit, nem hiába döntöttem úgy, ekkora áldozatra képes vagyok. Persze annyiban sem hagyhatom a dolgot, és bár több csípős visszavágás eszembe jut, mégse hagyják el a szám, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megint sikerüljön felhúznia, tudom, hogy arra hajt, de ma ez fordítva lesz. Igaz, a konyhában szerintem kölcsönösen mentünk egymás agyára, de sebaj, inkább szemet hunyok efelett, amúgy se szokott sokáig foglalkoztatni az ilyesmi, csak itt azért mégis más, mert mint látható, igenis összefuthatunk többször is. És ez egy cseppet sem tetszik, de tenni ellene sem tudok nagyon mit. Lelépni se léphetek, legalább amíg a tizennyolcat be nem töltöm, így belegondolva, hosszú lesz az két év, viszont majd lefoglalom magam, úgyis súlyos lemaradásaim vannak. Most viszont ideje törleszteni, tudtam, hogy ez a hely nagyon is jó, tele lehetőségekkel, így nem is kell sokat agyalnom azon, mivel is torolhatnám meg drága háztársam viselkedését. Leszólítom, jobban mondva odaordítok a nagydarab pasinak, abban a reményben, hogy mégis igazam lesz, és Endre nem fogja tudni legyőzni, bár még ez is sanszos, mivel a pasi hiába nagy darab, már-már kifekszik a szervezetébe juttatott alkoholmennyiségtől, na de sebaj, én jól fogok szórakozni, és amilyen önző tudok lenni, csak ez a fontos, legalább is jelenleg. - Én hősöm- a hangomból csöpög a gúny, még a szemeim is forgatom, de a vigyorom csak nem tudom letörölni. Talán mióta itt vagyok, nem vigyorogtam ennyit, pedig szín józan vagyok, Isten a tanúm rá. Persze, mert nem akarom, hogy még egyszer olyan jelzővel illessenek, ami tényleg nem igaz rám. lehet mondani rám bármit, csak azt az egyet nem, mert nem, hogy nem kezdek ki senkivel, a közelembe se engedem őket állandóan, így nem kell attól félnem, hogy egy olyan jelzőt aggatnak rám. Épp ezért húzott fel vele Richard, főleg, mert láthatólag képben sem volt a fogalmával. Érdeklődve tekintek az asztal felé, majd megelégelve ezt, felállok, a kólámmal együtt oda is sétálok melléjük. Elégedettséggel tölt el, mikor meglátom Endrén az izzadtság cseppeket, nos igen, legjobb öröm a káröröm, vagy, hogy is van ez? Nem sokéig rágódok ezen, mivel háztársam keze rövid úton az asztalon köt ki. Együtt érzőnek szánt arccal tekintek rá, de a szemeim gúnyosan fúródnak az övébe, már ha hagyja. - Hát.... sajnálom, pedig én tényleg azt hittem, nem fog ki rajtad- a hatás kedvéért még az ajkam is lebiggyesztem. - Viszont lógsz az Úrnak három galleonnal, nemde?- fordulok a részeg fickó felé, aki erre serényen bólogat, majd, ha tetszik Endrének, hanem, a füléhez hajolok, és belesuttogok. - Mihelyst bocsánatot kérsz, abbahagyom- visszahúzódok, majd pár pillanatig rámeredek. - Ohh, hogy mondod? Valóban kocsmakört állsz? Ezt gondold át, sokan vannak erre- a szemeim cinkosan megvillannak, persze egyenlőre úgy ejtem ki a szavakat a számon, hogy csakis ő hallja... egyenlőre. Pusztán meg akarom mutatni neki, hogy elég kreatív vagyok ilyen téren, semmi se megy jobban, mint mások pénzét költeni.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
YarAz eredeti kisebb ebédnek tervezett étkezés, kellemes beszélgetésbe, melynek másik fele egy olyan személy, akiről a lány még nem hallott, és ez állítólag jó is így. Persze, neki mindegy, de beszélgetni szeret, és akad is téma. Elhangzik egy feltételezés, melyet persze nem hagyhat szó nélkül, mert lehet, hogy senki sem tudja vagy gondolja, de igenis szeret beszélni, és kifejteni a véleményét. - Igen, felvettem, és szerintem is egyszerű tantárgy. Vagyis most, bár szerintem nem nagyon lehet nehezebb ennél.- foglalja össze kivételesen tömören, közben mosolyog, ahogy szokott. A szituációt nem tartja furcsának, hiszen mint egy faluban, úton- útfélen beleütközik valakibe, vagy éppen belé ütköznek. Az étel és ital időközben elfogy, de azért kérdésére még választ kap, és megtudja, hogy a fiú kviddicsezik, és sztár akar lenni. Ezen elmereng egy picikét, aztán arra jut, hogy utána fog keresni, ki is ez a személy, akivel együtt ebédelt. - Tehát kviddicssztár? Na ahhoz kell kitartás, erő, logika, csapatszellem, és sorolhatnám még egy darabig mennyi minden. Én is szeretem a kviddicset, de csak nézni. - újra elmosolyodik, ahogy az utolsó mondatot hozzáfűzi. Elgondolkodik, szinte minden pillantás, és mondat után, de látatlanul, ennyit már megtanult az évek során. Ugyanis már régóta csinálja, műveli ezt a bizonyos dolgot, amit túlzott gondolkodásnak hív. De nincs mit tenni, ha kell, akkor kell. - Tulajdonképpen én sem terveztem egy 6 fogásos kajálást, szerintem igen.- újra odahívta a pincért azon érvvel, hogy fizetni szeretne, majd miután ez megtörténik, távoznak az étteremből. Köszi a játékot!
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
VeronikaHa nem is az első pillanatban, de a másodikban már biztosan tudta a fiú, hogy Veronika különleges boszorkány. Kedvességével, ragyogó személyiségével vélasorba emelné őt a navinés, és közöttük is az elsők élére állítaná. Veronika kérdésére csak mosolyával felel, hiszen biztos benne, hogy már csak apró megerősítő jelleggel bíró tekintet, jelzés kell, nem pedig magyarázat a munka tiszteletéről vagy az alázatos viselkedésről. Hosszan nézi a lányt, sűrűn pillant a folyamatosan mozgó kis ajkakra is, amelyek csak nagy nehezen tudnak egyhelyben maradni. - Ha látnád azt a sárkányt – mondja nevetős, nyugtató hangon – inkább murisnak találnád. Vékonyka, és törékenynek tűnik, de nagyon szépen tud udvarolni pár sarlóért. Amikor meghallja, hogy Áron a lány legjobb barátja, illetőleg fotográfiát tanít a kastélyban, szíve nagyot dobban, tagjaiban érezhetően megindul a vér és arcára habozás nélkül zavarodottság ül ki. Megnyugszik a hírtől, ugyanakkor zavarba is jön tőle, és valószínűleg most csak hebegni-habogni tudna, így inkább csöndben marad, és hallgatja a további finom hanglejtésű szavakat. Hallgatja, de nem érti, nem fogja fel, csak azon jár az esze, hogy ha Áron nem a barátja, akkor biztosan jár valaki mással, hiszen az nem lehet, hogy nincs senki az életében. Ha pedig mégse lenne kedvese, akkor talán azért nincs, mert időhiányban szenved, és akkor… Normális vagy, Endre?! Figyelj már oda arra, amit mond, figyeld a szavait, a témát amiről beszél, teljesen elvesztetted a fonalat. Legszívesebben elsüllyedne szégyenében amiért nem kellő figyelemmel viseltetik Veronikával szemben, és a piros arc, zavart szürke tekintet, és a sűrű bólogatás bizonyára lebuktatja a fiút. Nem szeretne magyarázkodni, elmondani a navinés leányzónak, hogy ő most talán attól a ténytől jött ennyire zavarba, ami egyébként nem is tartozik rá. Nyugodj le, szú-szá, nem lesz semmi baj. Gondolkozz, miről beszélt? A fotográfiáról, és hogy ötödévtől lehet felvenni ezt a tantárgyat. Nem, azt mondta, hogy ötödéves. Ú, banyek! A fiú értelmes arcot próbál vágni, és heves, érdeklődő bólogatások közepette megkeresi ujjaival a pulton heverő szalvétákat, és idegesen bíbelődni kezd velük. - Minden este dolgozol? – kérdezi Endre egyszerűen, majd azonnal aggódni kezd, nehogy túlságosan tolakodónak vegye óvatos kérdését. Már maga sem tudja, valaha helyre áll-e a világ rendje, mert az utóbbi két percben valami kezdett nem stimmelni vele. Zavart volt, izzadtak a tenyerei, és a szalvétára pillantva csak ide-oda hajtogatott sarkakat, és gyűrött mintákat látni. Veronika szavai a délutáni emberrohamról azt az érzést keltik Endrében, hogy valami titkos, üzleti világba csöppen bele éppen, de válaszolni nem tud, mert egy újabb – az utolsó előtti – páros vonul a pulthoz, hogy megköszönjék a lány kedvességét, és fizessenek az este finom hangulatáért, süteményeiért, italaiért. A fiú elnézi a szerelmespárt, és vigyorogva figyeli a szinte látható vibrálást közöttük. Hihetetlen, hogy ilyen tényleg létezik. Tényleg az. - Azok bizony, érdekesek – feleli, és azonnal egy kérdés születik meg benne. – Úgy tűnik, hogy nagyon szereted őket, minket, a tulajdonságainkat, azt, amelyek mi magunk vagyunk. De vajon mindenkiről azonnal megmondható, hogy milyen ember is valójában? Kíváncsi, sőt, nagyon kíváncsi, hogy Veronika mit felel erre, mert ő is hasonlóan áll hozzá a társadalom kicsiny tagjaihoz. Jó emberismerőnek tartja magát, de naivsága miatt érte már elég csalódás ahhoz, hogy tudja, nem minden arany, ami fénylik. - Eddig kivétel nélkül csak navinéseket ismerek – nevet fel, és egyenesen Veronika felé emeli mutatóujját. – Téged. De bízom abban, hogy hamarosan több ismerősre, jó barátra szert teszek, mert hamar magányossá tud válni egy-egy nap. A hír, hogy valaki elhunyt ezen a helyen, egy iskolában, egy kastélyban, teljesen lehűtötte, észhez térítette a negyedévest. Ajkait elválasztotta egymástól a rideg döbbenet, és az pult lapjára csapta mindkét tenyerét. - Meghalt? – ejtette ki az első eszébe jutó szót, és csendesen emésztgette az elhangzott szavakat. – Nagyon sajnálom! Neki még szerencsére semelyik családtagja nem távozott el, sem rokona vagy barátja. Egy háztárs elvesztése ugyanolyan sokként érne bárkit, mint egy közelebbi ismerős halála. - Hát… - mondja még a haláleset miatt kissé szaggatottan – Anyukám, képzeld, egyszer meg is bűvölte Iván fejét, hogy egész nap csak az előző kedvesére gondoljon. Aznap ki is volt borulva rendesen a srác, de másnap mintha mi sem történt volna. Erősnek mutatkozott, olvasta a politikai híreket, követelte a kávéját, majd Andreát megcsókolva elindult a munkába. Az utolsó párra pillantott, telepatikus úton próbálkozott az elküldésükkel. Aztán visszanézve Veronikára, halovány mosolyt küld a bájos fél felé. - Megvárhatlak? – kérdezi a pulthoz húzódva, a ragyogó szemeket keresve. Szeretne egy kis időt kettesben tölteni a szorgalmas munkaerővel, látni őt egyszerű boszorkányként, egyszerű, általános közegben. Nem munkahelyen, nem órán, nem a barátaival.
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
JayReggel kilenckor éppen átölelve aludtam Angyalkával, amikor egy rendkívül erőszakosan kopogtató bagoly verte az ablakot. Nagy nehezen feltápászkodtam, és a még alvó Szerelmem arcára nyomtam egy puha csókot, majd az ablakhoz siettem. Szerencse, hogy Roni a nappali kanapéján alszik és nem hallja a kopácsolást, mert már házőrzői kötelességének eleget téve, ezres hangerővel ugatni kezdett volna. -Mi az isten!?Dörmögök az orrom alatt, majd mikor az ablakot kinyitottam, berepült a madár, én pedig összerezzentem, mert csak egy fekete alsónadrágban voltam. A bagoly levelet hozott. Azt hittem anyám aggódó szavait tartalmazzák majd, de nem. Meglepő módon a volt feleségem invitált találkozóra, és az őszintét megvallva, fogalmam sem volt, hogy miért. A levelet a földre dobom és félkómásan visszafekszek Angyalka mellé.... ...Délután egy óra. Elisabeth elment a suliba, én pedig felöltözveülök az ágyam sarkán és a kezemben forgatom a levelet. Kettőkor a csárdában. De mégis mi a jó Életet akarhat tőlem Janey? Csak nem történt valami? Bevillan akaratlanul is egy nap. Mikor átjött teljesen megtörve Lola halála miatt, mikor az én vállamon sírta ki magát. Mikor minden olyan zavaros lett a bortól, amit megittunk, a mértékre fittyet hányva. Még nem éltem Elisabeth-tel, de Janey-t csókoltam úgy, ahogyan azt akkor már nem szabadott volna. Az utolsó együttlétünk volt, és a képei halványan leperegnek a fejemben. Sóhajtok egyet, zsebembe süllyesztem levelét, és lerobogok a lépcsőn. Lekapom a kulcsom, kilépek az ajtón és sietek is a csárdába. Belépve azonnal keresem a lányt, hamar meg is találom egy eldugottabb helyen, ahogyan azt írta is. Ez valahogyan még jobban vészjósló. Az asztalhoz sietek és lenyomok Janey arcára két puszit. Már egyáltalán nem furcsa találkozni vele. Mind ketten új és boldog fejezetet nyitottunk életünk könyvében, a régi lapokról pedig csak a szépekre emlékszünk. -Szia. Siettem, ahogyan csak tudtam.Mondom, hiszen engem is feszít az idő a stúdióm körüli forgatag miatt. -Van valami probléma?Nézek rá kissé ijedten, mert én emlékszem arra, amire Ő valószínűleg nem és valljuk be: ez elég indok arra, hogy magamban üvöltsek.
|
|
|
|
|
Janey Forerst
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
|
Nem szeretek hibákat elkövetni. Már megváltoztam. Már nem az vagyok, aki régen. Vincenttel boldog vagyok és bár még mindig félek a rossz tapasztalataim miatt az egész jövőtől, de bele merek vágni az oldalán. Tudom, hogy nem fogok vele rosszul dönteni. Ezért is nem hagy nyugodni az egész. Talán jobb lenne hagyni. Igen. Most szépen felállok és egy cetlit hagyok, hogy bocsi, de már nem aktuális. Ez lenne a legjobb. Hagyni a feledésben azt, ami ott van és nem előkaparni, hogy aztán az valakinek fájjon. Szépen csendben megmaradni barátoknak, ami tök jól megy. Nem is vágyok vissza múltba. Jó, hogy csak barátok vagyunk és én boldog vagyok a jelenlegi életembe. Örülök az eljegyzésnek, és annak, hogy végre sínre került az életem. Tervezzük a gyereket, mert fiatalabb már nem leszek én sem és ez így jó. Lesz egy idilli családom, amilyenre titkon mindig is vágytam. Miért is akarnám ezt bárhogyan is felborítani? Talán csak azért, mert nem szeretem a tudatlanságot. De most mégis talán jobb lesz. Szóval már meg is fordulok, hogy felálljak, amikor meglátom, hogy éppen belépett az ajtón. Na, most már akkor nincs menekvés. Vagy talán mégis? - Szia! - Köszönök két puszival neki én is, aztán visszahuppanok a helyemre és a kérdésére egy furcsa, aggodalmas, és zavart arckifejezést vágok. Aztán egy mélyet sóhajtok és hátradőlök a széken. Minél távolabb akarok lenni ettől az egésztől. - Te meg én... mi... szóval... ugye nem? Vagy várj! Ne válaszolj! Inkább hagyjuk. Jobb lesz, ha megyek, vagy valami másról beszélünk és elfelejtünk mindent. Mert tudod még nem biztos, nem vettem tesztet, mert félek azt hiszem az eredménytől, de lehet, hogy terhes vagyok Vincenttől, akinek egyébként a menyasszonya lettem... és valamiért... motoszkál bennem egy nagyon-nagyon rossz érzés... de nem tudom, hogy miért... nem emlékszem igazán... homályos folt az egész. De talán jobb is így! Maradjon is így! Te meg én már rég külön. Semmi sem volt. Csak ki voltam borulva... Igen, a sokk meg a gyász kissé fura emlékképeket kreált bennem. Bocsi, hogy az én hülyeségeim miatt iderángattalak. Csak nem hagyott nyugodni. De most, hogy látlak rájöttem, hogy ez egy fatális badarság. Szóval inkább megyek is. Csak még meghívlak egy italra. -Hadarok, össze-vissza beszélek. Igazán se eleje, se vége nincs annak, amit hadoválok. Néha megállok, szünetet tartok, de csak annyit, hogy levegőt vegyek, Jeffnek esélye sincs eközben megszólalnia. Nem adom át neki a szót. Sőt belé is fojtom részben azzal, hogy felteszem a kezemet, hogy intsek a pultosnak, aki még egyelőre egy részeg párost szolgál ki.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Endre - Udvarol is? De jó! Az enyém ilyet nem csinál, csak megrázza a sörényét, amikor pénzt kap. Egyszer szívesen megnézném.
Szereti az ilyen kis mágikus dolgokat, amik megmosolyogtatják. Sok mindent összegyűjtött már élete során, tele van az egyik szobája magától pattogó-mozgó dolgokkal, melyeket mind mágia működtet. Van olyan tükre, ami megmondja a véleményét, füzete, amiben mindig lesz egy plusz lap, ha írni szeretne. Ezek a dolgok szerinte nagyon helyesek és nagyon szereti is őket. Jó, hogy vannak ilyenek, néha órákra leköti például, amikor amikor a tükör beszél neki, vagy, amikor az egyik festmény pletykálkodik. A másik képe a minisztériumban van, a szülei szoktak vele általában üzenni, ha mondjuk, nem tudnak hazajönni. Olyankor a lány egyedül vacsorázik és ágyba bújik, legalábbis a szülők ezt tudják. Ilyenkor szokott Áronnak írni és átbeszélgetni vele az éjszakát a tetőn, mely számára az igazi menedéket jelenti.
- Nem. Péntektől hétfőig igen, a keddtől csütörtökig változó, van, amikor szabad vagyok, van, amikor csak délután dolgozom. Azt mondták tanulnom is kellene valamikor, de igazából komolyan felkészültem erre az egész záróvizsgára. Fotográfiából üres vizsgalapra is kiválót kapok, mert tanársegéd vagyok, Mugliismeretből kétszáz pont után ugyanez a helyzet, így csak a varázstani alapismeretek vizsga marad. Mondjuk az elég nagy szívás, de szerintem menni fog, a lényeg persze, hogy átcsusszanjak, de azért remélem büszkék lesznek a szüleim a végén rám.
Jó lenne, mert nem szeretne lebőgni. Elég sokat küzdött azért, hogy mindenkinek megfeleljen, szóval most, itt a végjátékban már nem kellene leszerepelnie. Az azért nagyon megviselné. Sok terve van, mondjuk az első az, hogy továbbtanuljon. Három szak is tetszik neki, de tudja, hogy hármat nem lehet. Még nem döntött. A fotográfia biztos, de a minisztériumi szóvivő és a bestiakutató még versenyeznek. Előbbivel a szülei útját követné, mint egy családi hagyományt, utóbbival meg az állatokkal lehetne, akiket imád.
- Nem mindenkiről. Vannak, akik nagyon ügyesen leplezik magukat. Ilyen például az unokatesóm menyasszonya is. Oké, nem a menyasszonya még, de tuti az lesz. Adorján szárnyal, ha vele van és Ali szeme csillog, amikor beszél róla. Őszinte emberek, na szóval Ali például mindig önmegtartóztató volt, meg szolid. A családja, meg a vallása a fő oka, de aztán megismerkedtek, egymásba szerettek és Alit mintha kicserélték volna. Olyan más lett, felszabadult, önmaga.
Az most más kérdés, hogy mi a helyzet Adorjánnal, de erről inkább nem szeretne sokat mondani, mert minden téves információ lenne. Majd, ha egy nap találkozik Adorjánnal, akkor ki fog derülni, hogy mi is a helyzet, addig még csak tippelni se szeretne, mert ha parázik, akkor kiderül, hogy alaptalanul, ha meg laza, akkor tuti a fejét veszti, mert leordítják. Azért reméli, hogy minden szép és jó lesz. Már nagyon szeretne kisbabázni.
- A lényeg, hogy vannak felismerhető mozdulatok, például, ha zavarban van valaki.
Látja ő is a szalvétapiszkálást, de igyekszik úgy tenni, mintha épp csak eszébe jutott volna a zavar. Magában csodálkozik rajta, a kipirult arcon is, mivel szerinte nincs oka arra, hogy a fiú zavarban legyen, de nem lát a fejébe, így nem tudja, hogy mi is zajlik le ott.
- Ez igaz, szerintem simán. A navinésekkel kezd, ők cukik, szívesen a körükbe fogadnak, de nem barátkozósak, befelé fordulóak, inkább vizsgálják az embereket. Az őszinte barátságokat az Eridonosokkal érdemes kötni, igaz ők sokat beszélnek, néha többet, mint én, de őszinték és szeretni valóak. A rellonosok szövetségeseket gyűjtenek inkább, nem barátokat, nekik a céljaik a legfontosabbak, de érdeklődnek. A Levitások szintén magányosabbnak tűnnek, akik ilyen elvont művészek, néha nehéz őket megérteni.
Nem is tudja ezt miért mondja el, de reméli, hogy valamennyire segített a fiúnak, hogy ha mondjuk találkozik valamelyik ház tagjával, be tudja lőni, hogy ők milyenek nagyjából. Mondjuk, ott van például Yarista, aki totálisan nem rellonos, és a süveg mégis inkább oda sorolta, ki tudja miért. A Kittina témára csak biccent egyet. Kedves tőle, amit mond. Mondjuk ő annyira nem ismerte, de úgy volt vele, hogy jobb, ha ezt a fiú tudja, nehogy fél információkkal maradjon el és amikor szembejön a lány szelleme, nehogy meglepődjön és Kittina nehogy szomorú legyen emiatt.
- Akkor nincs mit tenni, tényleg teljesen elcsábította.
Kicsit el is húzza a száját. Ez nem olyan jó, szeretne segíteni, de úgy tűnik, nem lehet semmit sem tenni, ez már elég rendesen bevégeztetett, legalábbis addig, amíg a lány el nem szúr valamit és le nem bukik. Éppen válaszolna a fiúnak, hogy örülne neki, amikor az utolsó pár is felkel, majd a fiú fizet, és egy intéssel távoznak. Csak most jön rá, hogy van közös órájuk. Ez ciki, de aranyos is egyben, mert ezek szerint ők emlékeznek rá.
- Azt hiszem a kívánságod teljesült. Azon gondolkoztam, hogy a kastélyban jó kis büntetést kapnál, mert vagy fél órája takarodó van és vannak tanárok, akik imádnak büntetni. Szóval, mivel a szüleim úgyis dolgoznak, arra gondoltam, hogy jöhetnél hozzánk, úgyis egyedül lennék otthon holnap délig és van egy vendégszobánk, ahol alhatsz, meg van otthon rendes vacsora is. Szóval szívesen látlak, ha van hozzá kedved.
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
JayTulajdonképpen észre sem veszem, hogy idegességemben az ujjaimmal dobolok az asztalon, de mikor a lány kusza mondatait meghallom, a döbbenettől minden mozdulatom megakad, és azt hiszem jó pár másodpercig levegőhöz sem jutok. Ha akarnék sem tudnék megszólalni a lány mellett, hiszen csak hadarja a mondandóját és én azt hiszem kezdek egyre jobban kiborulni. Hogy terhes? Jézusom, még csak az hiányzik a mostanra normalizálódott életemből, hogy a volt feleségemtől legyen egy közös gyerekünk. Pedig azon a napon megtörtént az, minek eredménye sok esetben lehet ez. A pultos közben hozzánk ér, és én egy pohár whisky-t kérek tőle, mert azt hiszem, csak ez segíthet most rajtam. Janey is kikéri a maga rendelését, és pár perc leforgása alatt kihozzák nekünk. Megfogom a poharat és egy húzásra ledöntöm a whisky-t, majd hangosan az asztalra csapom az üres poharat és jelentőségteljesen sóhajtok egyet. Aztán Janey-re nézek, és hosszas némaság után végtére is megszólalok. Az indulataimat megtanultam kezelni és nem fogom rávetíteni azt a haragom, hogy végre minden rendben, és mikor Ő feltűnik, minden össze is omlik. Mintha vonzaná a bajt és gondot. -Ugye de. De igen, mikor össze voltál omolva, jócskán ittunk mind a ketten, és bár a részletekre nem túlzottan emlékszem én sem, azt biztosan állíthatom, hogy igen, együtt voltunk, igen...-itt elakad a hangom és közelebb hajolok Janey-hez- szeretkeztünk. Mondom ki végül a szót, amit mindenki tabuként kezel, de igaziból senki nem tudja, miért is. Aztán hátra hajolok, és idegesen beletúrok a hajamba. - Mindketten új életet kezdtünk, új házasságaink küszöbén állunk, és Te jössz azzal, hogy terhes vagy. Esküszöm, ezt nem hiszem el! Hogy a Sors mindig összedob valamit, ami ismét kettőnkről szól, mint régen.Mondom, majd egy kisebb sóhajtás után Janey-re nézek megértőn, hiszen neki sem könnyebb a helyzete. -Jó, figyelj! Én azt mondom, semmi pánik. Kell csinálnod először is egy tesztet. Minél előbb. Még egyáltalán nem is biztos, hogy egy új Élet lapul a szíved alatt, pánikra semmi ok.Mondom, persze magamban ismételten csak üvöltenék, és a hirtelen haragomból felindulva itt helyben széttörnék mindent, semmit és senkit nem kímélve, de uralkodok mindezeken, így csak nyelek egy nagyot. -Jó lenne, ha nem halogatnád a tesztet, hanem felelősen szembenéznél a félelmeiddel. Igaziból csak egyszer voltunk együtt, nem törvényszerű, hogy ha terhes vagy, a gyerek tőlem van. Csak csináld meg a tesztet és ha pozitív, akkor ráérünk akkor tovább gondolni a dolgot.Te jó Isten! Igen, tudom, egy ideje családot akartam, na de nem a volt nejemtől, emberek! Elisabeth-hez fűztem az életem és most itt ül előttem Életem első, igaz nagy szerelme, aki lehet, hogy az én gyermekemet várja? Ez túlsok, túl sok.. -Most, ne haragudj, de mennem kell.Nem, nem akarok itt tovább maradni, nem akarom most látni Őt. Talán egy jó darabig nem. -Minél előbb keress fel az eredményekkel. Mondom, majd kiteszek az asztalra pénzt az italokra és a borravalóra, felhúzom a zakóm, és elindulok. Egy pillanatra visszalépek Janey-hez és a füléhez hajolok. -És ne merd eltitkolni, ha Tőlem van a gyerek. Mondom neki, kissé feszülten, aztán sebes léptekkel hagyom el a lepukkant csárdát. Az ajtó pedig hangosan csapódik be mögöttem.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
OphiKacér a lány, és Endrének tetszik ez a fajta szabadság, amit a fiatal közvetít felé, a kocsma embereinek, a kastélynak, vagy talán az egész világnak. Endre is az élet örömének, lehetőségeinek rabja, a szabadság képviselője. Talán ez az este nem is bizonyul majd akkora tévedésnek. Ez esetben viszont a győzelem nem az ő pártját fogta, a fiú mégis hatalmas vigyorral emelkedik fel korhadó székéből. - Hogy mondod? - nevet fel a küzdelem miatt erőlködve, aztán kis levegőket szedve folytatja. - A hősöd, mi?! Na ne nevettess, a kutyád, nos be kell valljam, az nem vagyok, de nem is leszek! Szemeit forgatja, és a lány gunyoros megjegyzéseire csak huncut vigyorral tud felelni. - Ó! Tényleg? - kérdez vissza fejét csóválva, és az asztalon magányosan álldogáló kis pohárra néz. Összehúzza szemöldökeit, majd egy pillanat alatt lenyúl érte, szájához emeli, és sebesen issza ki annak erős tartalmát. - Ehh, ez erős volt. Megtörli száját, majd hangosan felhorkant. - Saaaajnááálsz, jajj, hogy oda ne rohanjak - nevet gúnyosan, szürkéiben mégis valamiféle játékosság csillog. - Uram - böffenti fel az ital utóízét, és sűrű kézmozdulattal néz le a fogatlan részegre, aki az előbb majd' kitörte karját. - Asszem ez az ital is az öné volt, de gondolom megelégszik öt galleonnal cserébe. Mélyen a zsebébe nyúl, és előveszi az előbb említett pénzt, az asztalra veti őket, és felhúzott szemöldökkel, kihívó vigyorral néz Opheliára. A meleg levegő, ami a suttogás alatt füle alját, és a nyakán meghúzódó vékony bőrréteget éri, elég ahhoz, hogy Endrét végigrázza a hideg. Jól esik neki, a benne élő férfinak, és a hormonjainak leginkább, csak azt nem érti, amit a lány mondott. - Bocsánatot? - kérdez vissza összezavarodva. - És ugyan miért kellene a kedves bocsánatodért esedeznem? Aztán Opheli eltávolodik, enged pár pillanatot a magas varázslótanoncnak, majd pedig látványos előadásába kezd. - Ó, igen! - mondja Opheliának, majd kettőt hátrébb lép, egy másik asztalról is felkap egy poharat, amelyből sárgás folyadék csurog le Endre torkán. - Hallják?! Hangjával az egész helyiséget felszólítja, most mindenki körét ő állja, a lányét is beleértve, és nem is késlekedik tovább, odalép a pulthoz. - Hé, maga! - szól rá a pultosra, és mutogatni kezd különböző italos üvegekre. - Adja nekem oda azt a whiskey-s üveget, és nem leszek hálátlan. A megszólított azonnal felméri a helyzetet, és nem haboz odaadni a kért üveget a navinésnek. - Ma éjjel mindenki annyit iszik, amennyit nem szégyell! - mondja hangosan, és végignéz az összes kocsmában tartózkodóra. Ujjai közben a kupakot távolítják el az üvegről, és hamar jóízűt hörpint a finom, ámbár erős italból. - Ophelia? - sétál vissza a lányhoz, és vigyorogva bújik a már fekete hajzuhataghoz. - Egészségedre! A lány szájához emeli az üveget, és nagy reményeket fűz annak átvételéhez. Szeretne jól szórakozni, és már nem túl sok kell ahhoz, hogy a szervezetébe juttatott alkoholmennyiség elhomályosítsa elméjét. Újból kortyol, majd ismét, és ismét. - Emberek! - hangja az egész helyet betölti, ahogyan körbenéz a tekinteteket keresi, csak és kizárólag nekik akar beszélni. - Ophelia, ez a lány itt mellettem - mutogat üveggel a kezében a leányzóra - azt mondta nekem, hogy ha fizetnek neki, hajlandó... - a lányra pillant, és vigyorogva teszi fel kérdését. - Édes, mire is vagy hajlandó? Endre megint ajkai közé veszi az üveget, és helyet foglal az egyik közel eső széken. Kíváncsian várja, mit reagál erre az ex-szőkeség.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Endi  Egyszer, na jó kétszer egy évben még én is megtehetem, hogy ledobom magamról a kalitkát, és kicsit kiengedem a gőzt. Persze nem terveztem, hogy erre egy olyan szemtanú is lesz, akivel vélhetőleg még párszor össze is fogok futni, na de nem baj, most ez nem fogja a kedvem venni. És úgy tűnik, Endre is hamar megunja azt, hogy egyéb jelzőket aggasson rám, így talán még elviselhető is lesz az este, azaz nem talán, mondtam, hogy nekem nem fogja a kedvem venni, csak kár, hogy ebbe nekem vajmi kevés beleszólásom van, de inkább nem is gondolok rá, nem akarom magam alá adni azt a lovat. Persze önelégültséggel tölt, hogy háztársamat bizony lenyomták, és látva, hogy őt ez mennyire nem zavarja, még rosszul sem érzem magam miatta, na nem mintha amúgy érezném, de így mégis jobb. - Ha kutyára lenne szükségem, vennék, de nem szeretem őket- vonok vállat, meg amúgy is, legalább ezt jó tudni. Igazából, nem szoktam alábecsülni az embereket, már ha nem épp a frigid libát játszom, mert ugye ahhoz kötelező, de alapjáraton meg annyira nem érdekelnek, hogy egyszerűen csak nem törődök velük, ahogy ez így van fordítva is. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy lehúzza azt a valamit? Neki most feltett szándéka leinni magát? Bár ki vagyok én, hogy ilyesmibe belekössek, sőt. Még úgyse láttam egy részeg Endrét se. Komolyan, tényleg nem volt Endre nevű ismerősöm idáig. - Chhh... egyszer érezzen valaki empátiát- forgatom meg a szemem, persze az enyém is csillog, főleg, mert úgy tűnik, neki se feltett szándéka unatkozni itt, hisz eddig mindenbe belement, még ha a szavak el sem hagyták a száját, és én sem kértem meg rá nyíltan. Na de annyi gond legyen, szeretek szórakozni, ma meg főleg, mivel még a vak is láthatja, hogy marha jó kedvem van, ami tényleg nagy ritkaság szóval, ne tessék ezt megszokni. Önelégült vigyor kúszik az arcomra, ahogy a srácot kirázza a hideg, bár azt hozzátenném, nem szándékoztam ily' módon játszani vele, az nem az én stílusom ráadásul, meg is vetem azokat, akik fűvel fával... - Nem is tudom. Talán mert olyan szavakat vágtál a fejemhez, amik egyáltalán nem igazak rám?- vonom fel a szemöldököm. Nem, nem tipp, ez határozottan tény, oké arról viszont ő nem tehet, hogy akkor épp azt a formámat hoztam, na de akkor is. Tessék szépen bocsánatot kérni. Jót kuncogok magamban, bár be kell vallanom, nem ezt a reakciót vártam tőle, na de mindegy. Fura így Endre, de inkább legyen ilyen, mint az az idegesítő valaki, aki kis híján migrént okozott, és aki miatt egy szerencsétlen lány szívott, de az már egy másik történet. Elveszem ugyan az üveget, de csak pár kortyot iszok belőle, majd hatalmasakat pislogva nyújtom vissza Endrének. - Még kis korú vagyok, nem ihatok- persze, nem is én lennék, ha most meg a szent jelzőt akarnám magamra aggatni, de hát egyszer ezt is ki kell próbálni, ráadásul, szerintem még mindig jobb, ha kettőnk közül legalább egyikünk józan marad. Felnevetek, tényleg, hangosan, szemtanúk előtt. De egyszerűen muszáj. - A-a verd ki a fejedből, én jó kislány vagyok- teszem fel mindkét kezem védekezően, kihívó mosollyal az arcomon, majd felülök az asztalra, és úgy iszom a kólám. - Mellesleg.... szerintem vigyázz, milyen szavak hagyják el a szád, lehet nem leszek annyira önzetlen, hogy vissza támogassalak a kastélyba- mert az szerintem már egyértelmű, hogy Endre nem marad józan, tehát kire vár ez a feladat.... rám.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
VeronikaJót nevet Veronika csodálkozó arcán, amikor az udvarló, mi több apró lángokat lövő sárkányáról kérdez. - Szívesen megmutatnám - mondja mosolyogva, majd arra gondol, hogy mit szólnának a szülei, ha a következő hazalátogatásakor Veronika is vele tartana. Az anyukája oda és vissza lenne tőle. - Gratulálok a tanársegédi titulusodhoz! - hajt a lány előtt fejet, és őszintén érdeklődve hallgatja tovább kedves csivitelését. - Olyan aranyos vagy! Hatalmas vigyorral dől hátra a székén, elől egymásba fonja karjait, és lábaival ismeretlen ütemre kezd mozogni. Szóval keddtől csütörtökig, értem. Észben tartom. Kedd, szerda, csütörtök. Csak el ne felejtsem!- És rólam mit gondolsz? - kérdezi meglepően nyugodtan, bár lepillantva a szalvétára, biztos benne, hogy ezért kitüntetnék origami-díjjal. Megköszörüli torkát, és kíváncsian pillant fel a lányra. Látni szeretné a szemeit, a mimikáit, az ajkait ahogyan válaszol erre a kérdésére. Tudni, hogy őszintén mit gondol, hogy esetleg az ő fejében is megfordult már egy következő találkozó gondolata. - Adorjánnal élsz itt együtt? Próbálja összerakni a kép kockáit, és minden röpke információt elraktározva hallgatni a továbbiakat. Áron~legjobb barát, Adorján~az unokatestvér, Ali~az eddigi egyetlen nő a történetben, unikornis~ állatmánia, házszellem~halott lány, finom sütemények~csodás kezek...Le sem veszi szemeit Veronikáról, odaadóan figyeli a hozzáintézett szavakat, és viszonozza a legtöbb pillantást, vagy mosolyt. Veronika némileg az édesanyjára emlékezteti, a segítőkészsége, a kedvessége, az átható tekintete mind a középkorú asszonnyal teszik hasonlatossá. - Nincs elvárásom, csak talán annyi mégis, hogy ne legyen elutasító velem szemben az illető - feleli picit gondolataiba merülve, de a mondat végére azonnal ismét a pult mögé pillant. Nem szereti a túlságosan zárkózott embereket, mert nincs elég türelme ahhoz, hogy megvárja, míg megnyílnak előtte. A közvetlen, mókás társaságot kedveli, ahol megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat, barátkozhatnak, vagy ha úgy tetszik, elsírhatják a másiknak sivár szerelmi/iskolai/társasági életük legkisebb történését is. - Szeretem az embereket - nyugtázza. - De csak a közvetlenebbik részét. Nevetve teszi hozzá, mert olyan butaságnak érzi szavait. Se eleje, se vége az egésznek, csak olyan szétszórt ember képét sejtető mondatok, amelyekkel nem nyerhet szimpátiát, csak sajnálatot, vagy furcsa nézések hadát. Az Andreás témához már szólni sem tud, valójában megkönnyebbült, hogy eljött onnan, és nem kell nap, mint nap annak a boszorkánynak a mondókáit hallgatnia. - Amúgy érdekes, hogy Andi tökre szeret engem - mondja hirtelen, át sem gondolva mi fog kijönni a száján. - Szerintem az édi kistesónak képzel, akinek még pólyában volna a helye, nem pedig a felnőtt világban lassacskán. Ezt bizonyítja az is, hogy 'öcsibogárkának' hív, ha hozzám szól. Még az esküvőjük napján is állandóan ezt a jelzőt sikkantgatva hívott, ha szüksége volt rám... ez megsaccolva, úgy a nap 18 óráját jelenthette, a maradékot számold nászéjszakának. Itt jut eszébe az, hogyha egyszer tényleg hazavinné ezt a szorgalmasan munkálkodó cukrászleányt, akkor valószínűleg Andrea máris azon filózna - természetesen hangosan - hogy a Veronika&Endre esküvőnek pontosan ugyanolyannak kell majd kinéznie, mint az övék volt Ivánnal. A gondolatra talán el is vörösödik kissé a fiú, de hamar elterelgeti ezt a füstfelhőt lelki szemei elől. És ekkor jön a hosszabb monológ arról, hogy nyugodtan ott aludhat Veronikáéknál, ráadásul szülők nélkül - akkor nem Adorjánnal lakik? - és másnap délig akár együtt is lehetnének, kettesben. Endre nagyot nyel a lánnyal tölthető hosszabb idő lehetőségére, de észnél van, és egy mosoly kíséretében kedvesen megköszöni a felajánlott szívességet. - Mindenképpen szeretnélek hazakísérni, hogy tudjam biztonságban vagy, de aztán visszabattyogok a kastélyba. Így lesz a legjobb.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Endre - Akkor ezt megbeszéltük. Úgyis rég mozdultam már ki Bogolyfalváról.
Legalábbis úgy, hogy nem rokonokhoz ment, így máris elkezd tervezni, hogy egyszer, az elkövetkezendő években meglátogatja majd a fiú csont sovány sárkányát. Reméli, hogy a látvány nem lesz annyira ijesztő, mint, ahogy el tudja képzelni. Nem szereti, ha egy állat rosszul néz ki, még akkor sem, ha az csak mű és nem igazi.
- Köszönöm.
Ezt mind a kettőre tudja, kicsit zavartan lehajtja a fejét. Nem tudja annyira jól elrejteni a zavarodottságát, hiszen ilyen szépeket nem nagyon mondtak még neki, aki igen, nos róla meg nem tudja eldönteni, hogy csak ugratja, vagy komolyan is gondolja-e a dolgokat. Olyan furcsa dolog ez az egész, így inkább nem is gondol bele, mert az összezavarna mindent. Persze, egyszer majd nyílván engednie kell, hogy mindent végiggondoljon, de jelenleg ezt még hanyagolja. Ráér teljesen és nem szeretne semmi nem létezőt bemagyarázni magának. Egy kósza tincset a füle mögé tűr, a fiú kérdésére csodálkozva pillantva rá. Nem hitte volna, hogy ezt tényleg felteszi.
- Hogy van benned valami, a kisugárzásodban, ami vonzó, mármint bizalomgerjesztő. Ha azt mondanák, hogy tömeggyilkos vagy, kinevetném őket, mert nehezen hinném el nekik. Azt hiszem te navinés vagy egy cseppnyi eridonnal fűszerezve. De ez lehet, hogy csak most így elsőre tűnik így, és a következő találkozásunkkor baltával akarsz majd végigüldözni a kastélyon, de elárulom, én ismerek néhány titkos utat, hogy meglépjek előled.
A végére halványan el is mosolyodik, végig a fiút nézte, amíg beszélt, kutató tekintettel, néha megállva, hümmögve egy kicsit, kezeivel segítve a beszédét mutogat. Imád mutogatni, számára hatalmas segítség a kommunikáció során.
- Nem, a szüleimmel. Adorján főleg a kastélyban él, mint a legtöbb tanár. Persze vannak kivételek. Nemeskürti professzor például a faluban lakik, mert ott él a családja, mármint a felesége és a gyermeke, Felagund professzorral szintén ez a helyzet. Mind a kettejüknek van fent is szobája, de a munka végeztével hazatérnek. Szerintem Adorjánnal is ez lesz a helyzet hamarosan, amikor összeköltözik Alival.
Ebben az egyben száz százalékig biztos. Ők egymásnak vannak teremtve, hiszen Ali visszaszökött hozzá, szembeszállt a családjával, a vallásával, a kötelességeivel, csakhogy Adorjánnal legyen, Adorján pedig eddig nagyon rossz bőrben van, de egyesek szerint egyre többet látni a kastélyban és a faluban is. Reméli, hogy a pletyka igaz, és mindent sikerül rendezniük. Szeretné, ha a családtagjai boldogok lennének.
- Elutasító. Ez jogos. Meg legyenek egyenrangúak a felek. Nem szeretem az uralkodó férfiakat, akik azt hiszik, bármit mondhatnak, vagy tehetnek, mert ők az urak a háznál.
Kicsit el is húzza a száját. Mindig olyan keserű szájízzel gondolt emiatt Ali helyzetére is, aki parancsra cselekedett mindig, és aki képes lett volna parancsra férjhez is menni, ha nincs Dorján, ha nem jön ide egy évre cserediákként, ha nem találkoznak össze. Imádja a sorsot emiatt. Olyan aranyos, hogy azért ment el hozzá az első alkalommal, mert az ötödikesek szokása szerint kihúzták a tanárok közül, hogy kik a házastársuk. Neki az igazgató úr jutott, de nem hiszi, hogy ez most azt jelenti, hogy ő lesz a következő Wicklerné, különben is, ha - ismét - igazak a pletykák, akkor az igazgató bácsi Saci néni kegyei felé orientálódna szívesebben.
- Akkor neked a levitásokat mindenképpen kerülnöd kell. Ők olyan furcsák, meg a rellonosok is kicsit, bár vannak helyes emberek ott is. Mint például Yarista Palarn. Róla hamar hallani fogsz, elég híres. Több barátnője volt, mint amennyit én ma kerestem. Ezt se szeretném, mármint, ha a pasi, aki velem van, más lányokkal is van. Olyan furcsa lenne nem? Van egy ismerősünk, akinek három felesége van. Vagyis, törvényesen nem házasok, de mind a három nő tud a másikról, barátnők, együtt nevelik a gyerekeket, akiknek ugyanaz az apja. Minden nap másik nőnél van. Elég furcsa, hogy nincs ott mindig. Én ehhez nem tudnék jó képet vágni.
Tényleg furcsa lenne, főleg, ha a másik teherbe esik, akkor ott van az, hogy jesszus, vele is olyan dolgokat csinál, mint a másik féllel. Ez számára nagyon vad és nem szeretné komolyabban átélni sosem. Neki egy egész fiú kell majd, akinek ő és csak ő a fontos.
- Öcsibogár. Aranyosan hangzik. Tényleg olyan vagy, mint egy öcsibogár. Jól eltalálta a becenevedet. Az esküvőért hatalmas gratuláció jár. Nagyon vad lehetett, hogy ennyi ugráltál neki, meg nagyon fárasztó is.
Ő sok esküvőn volt, most is lesz egy, amire megy. Ha végre eljön persze. A ruhája már a szekrényben lóg, már csak napok kérdése és meg is történik a dolog. Nagyon várja már, szereti látni a szerelem beteljesülését. Közben az utolsó páros is távozik, így elmegy a tányérokért, és poharakért, melyeket a mosogató mosogatni kezd, visszafelé pedig mágikusan lezárja a pénztárat.
- A házig még meggondolhatod magad. Nagyon vad büntetéseket tudnak kitalálni, de akkor lassan indulhatunk is.
A magával hozott kabátot fel is veszi, a kötényét pedig le, a könyveit a táskába rejti, melyet átemel a fején és készen is van, részéről mehetnek is, már csak a sálat kell a nyakába tenni, és a sapkát a fejére. Meg persze a kulcsokat elővenni, hogy be tudja zárni az ajtót maguk után.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Ophi- Azért el ne sírd magad itt a nagy együttérzésedben! - köti az ebet a karóhoz, csak nem enged, ha már elkezdődött a játék, nem ő fogja befejezni. Hacsak nem issza magát annyira padlóra, hogy ne tudja felfogni amit a háztársnő hozzá intéz. A hangulata az egekben csúcsosodik, egészen másképp érzi magát jól, mint azt az első falusi napon Veronikával tette. Ophelia egyre szimpatikusabb neki, főleg a mosolya és a sok kis nevetős hangja teszi barátságossá gonosznak és beképzeltnek hitt személyiségét. Endre felemeli jobbját, és mutatóujjával figyelemre inti a navinés lányt. Ő nem szokott csak úgy, szórakozásból vádaskodni, és a többiek idegeire menni azzal, hogy olyanokkal illeti őket, amelyek valótlan állításoknak bizonyulnak a későbbiek során. - Hé! - kezd bele és egy pillanatra teljesen más arca jön elő, mint az előbbi, bulizós, szórakozós helyzetben. - Ophelia, amit akkor mondtam, úgy is gondoltam. Azok alapján, ahogyan viselkedtél, jó... viselkedtünk egymással, és abban a helyzetben, amiben akkor, ott voltunk, szerintem minden normális korombeli srác így reagált volna. Komolyan beszél, és nagyon szeretné, ha a lány is így érezne ezzel kapcsolatban. Nem tudja, hogy mennyire bánthatta meg a keménynek gondolt lelkét, de a maga igazából sem akart engedni. Nem fog bocsánatot kérni olyanért, ami a helyzetnek megfelelően, őszintén hangzott el. - Nem sajnálom, amit elmondtam, de azt igen, hogy a konyhában nem voltál ilyen felszabadult, és huncut - céloz a ma estére már enyhe vigyorra húzva ajkait. Ophelia elveszi ugyan az üveget, meg is húzza párszor, majd közli, hogy ő aztán jó kislány, nem kér, nem iszik, és egyébként is. - Mi van?! - röhög fel Endre hangosan, ezt ő már nem tudja helyretenni magában, ő nem érti ezt a lányt, a nőket, a világot, nem is gondolkodik ezen tovább, inkább újra az üveg fenekére néz. A kocsmatagok közben úgy tűnik, élnek a fiú ajánlotta lehetősséggel, és ez a kör Endre komoly zsebpénzébe fog kerülni. De mit számít, neki van, és sohasem költ semmire, egy estét igazán megérdemel, és persze azok a részeg pacákok is, akik szerencséjükre Endre képében kifogták ma estére az aranytojást tojó tyúkot. - Igyanak, hölgyeim és uraim! - pillant feléjük, és az alkoholtól mámoros arccal nézi őket. A vajsörrel koccintó idős varázslók egy része neki emeli korsóját, amit a fiú whiskey üvegének dicső lobogtatásával viszonoz. A kocsma a lehető legjobb hely itt a kastély környékén, és ha nem is fog ennek az éjszakának az összes momentumára, szórakoztató pillanatára emlékezni, vissza fog még ide térni, ha úgy lesz. (És általában úgy lesz.) - Ez itt kérem szépen, egy vissza nem térő pillanat, fogyasszanak szabadon! A galleonok zsebében csörögnek, és a fiú szívesen osztja meg csillogó fényüket az egyre kedvesebbnek és ismerősebbnek tűnő csárdavendégekkel. - Azt szeretném, ha velem együtt élveznéd ezt az estét - unszolja Opheliát, és reméli, hogy nem fog tiltakozni a lány. - Bármit megveszek neked, amit csak megkívánsz, kérlek. Nem igazán tudja már irányítani tekintetét, de igyekszik minél megnyerőbbnek mutatkozni, és lelkesedésével hangulatba hozni a navinés elsőévest. - Naaa - húzza el a szócskát amennyire csak tudja, majd megfogja a lány kezét, és ha az engedi, akkor a pulthoz sétál vele. - Igyál valami finom, női italt, csokilikőrt, vagy bármit, amit megkívánsz. Ha már így hozta a sors, és itt vannak, igazán elengedhetik magukat mindketten. Nemsokára úgyis reggel lesz, és különválnak útjaik, elkezdődik ismét a pörgés, könyvtárba járás, a vaskos könyvek felett való elalvás, az órára járás, és az egyébként néha oly unalmas hétköznapok szürkesége is beáll közéjük. - Majd felvánszorgunk valahogy a kastélyba, azzal ne is törődj! - mondja két korty között, majd szomorúan összehúzott szemöldökkel lötyögteti meg azt a kevés kis alkoholt az üveg alján. - Nézdmá', hogy elpárolgott ez a szutyok is. Na mindegy, iszok veled valamit, mit is kérsz akkor? A pultoshoz fordul, és ujjaival mutatja, kettőt kérnek abból, amit Ophelia választ, és nincs olyan, hogy a lány nem kér semmit sem. - Iszunk, és kész - jelenti ki Endre, és az utolsó kortyokat is felhörpinti az átlátszó üvegből. Leteszi azt az asztalra, és jókedvű, de már nem színjózan vigyorra húzza száját. Nem is tudja igazán, mi tetszik neki ennyire, de ezt az állapotot Opheliának is át kell éreznie, méghozzá azonnal. Ebben az egyben biztos. Nem rúghat be egyedül, ha kiskorú, ha nem, a szórakozás mindenkinek jár. Nos, az alkohol egy kicsit durva formája ennek, de ugyan, senki sem tudja meg...
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
AngyalkaNem is tudom, miért, de nagyon összeszorult a gyomrom a válasz várása alatt. Talán sosem izgultam így. Janey-nél valahogy egyértelmű volt a válasz, de Elisabeth-nél már nem annyira. Abban nem kételkedek, hogy szeret, inkább a tempó az, ami bizonytalanságba fullaszthatja Őt. Aztán Életem legcsodálatosabb eseménye történik meg. Angyalka igent mondott, és pár perc leforgása alatta a földre kerültem, rajtam immáron menyasszonyommal. Csak szorosan magamhoz öleltem, de a föld túlontúl hidegnek bizonyult, így hamar fel is pattantunk. Roni persze seperc alatt ott termett és újabb játékra invitált. -Nem, nem.Mosolyogva hajolok le, és vakarom meg a füle tövét. -Drágám, induljunk pakolni inkább, hogy minél előbb odaérjünk. Hosszú út áll előttünk.Mondom a menyasszonyomnak és egy puszit nyomok az arcára, majd mielőtt elindulnánk, elé állok és mindkét kezét megfogva nézek a szemeibe: - Ugye tudod, hogy a legboldogabb emberré tettél ezzel a válaszoddal. Örülök, hogy magam mellett tudhatlak, veled szeretnék megöregedni és...és....-arcomon egyre szélesebb mosoly ül- ...szeretlek!Halkulok el a végén, majd magamhoz húzom a lányt. Valószínűleg sok lány álma volt, és álma a mai napig ez az idilli kép. Igaziból olykor magam sem hiszem el, hogy ebben a tökéletes világban én kaptam a főszerepet és nem én játszom benne a fő gonoszt, aki mindent tönkre vág a felelőtlen viselkedésével. Tulajdonképpen itt nincs is fő gonosz, és ez már-már gyanúra adhatna okot, de az ember inkább elűzi ilyesfajta képzelgéseit, mintsem előidézzen egy feszült szituációt. -Indulás!Kacsintok Angyalkára és kézen fogva sietünk vissza a házba, összepakolni a cuccainkat.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
Erdős Julianna tanárnőKellemes kis napnak nézett elébe. Rögtön miután felkelt majdnem leesett a lépcsőn, aztán magára burította a teáját. Legvégsőképpen pedig lejött a kedvenc csizmájának a talpa. Innentől kezdve a mai naptól nem várt semmit. Így hát felvette kedvenc zöldes összeállítását egy felsővel, egy zöld kabáttal, valamint egy ugyanolyan színben más árnyalatú cipővel és nadrággal és elindult a tavacskához. Most kijelölt úti célja volt, mert szerette azt a helyet. Járt már ott, és valamiért nagyon megfogta. Így hát most már kedvenc összeállítását és tankönyveit táskájában a hátára véve kilépett az ajtón, és végigsétált az utcán az említett helyig. Ott keresett magának egy aranyos kis padot, ahol elvileg régebben is ült már, és ledobta magát, hogy szét tudjon nézni más szemszögből is. Viszont ez nem tartott sokáig, és kisebb unalom csapta meg, amit a könyvek lapozgatásával próbált korrigálni. Sikerült is neki, mert az egyik könyvbe nagyon belemerült. Már nem hallotta a madarakat, a szelet, és a vízben mozgó halak hangját sem, csupán a könyv, a sorok, betűk, hangok voltak, amik lekötötték figyelmét. Az olvasmány az elemi mágia tankönyvnek bizonyult, amint azt észrevehette. Idén második évfolyamon végzi tanulmányait, ezért már felvehette a tárgyat. Nagyon örült neki, mivel szerette volna már tanulni, csak elsőben nem volt rá lehetőség. Így hát még nagyobb elmélyüléssel bújt bele az anyagba. Öltözethttp://www.polyvore.com/cgi/set?id=64208051
|
|
|
|
|
Amira Loveguard
INAKTÍV
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
|
Görgő11. 19. Sietős léptekkel haladt a rellonos lányka végig a Boglyas téren már kora reggel. Még volt negyed órája az első óra kezdete előtt, amit mindenképpen kiakart használni. Vagyis elfelejtette a hétvégén elintézni a bevásárlást, így le kellett sietnie, minden feltűnés nélkül. Nem igazán volt ínyére a dolog, hogy korábban felkeljen azért, hogy aztán lerohanjon a faluba, de hát ő tehetett róla. Sikerült leöntenie az összes pergamenjét kakaóval. Felmerült a kérdés benne is, hogy kölcsön kellene kérnie valakitől, de elég finnyás ilyen téren is...csak az a jó, amit ő választ, és csakis az illatosat szereti használni. Talárja a táskájába volt begyömöszölve, egy sima fekete dzsekit viselt piros egyberuhája fölött. Vékony fekete harisnyát, és bokacsizmát viselt lábain. A haja a nagy sietség közepette repkedve próbálta tartani a lépést a lánnyal. Eléggé belefeledkezett a gondolataiba, ezért nem vette észre a pocsolyákat, amiket az előző napi eső hagyott maga után. Az egyikbe olyan tökéletesen beletrappolt, hogy a víz felcsapott egészen a combja közepéig, így az élénkpiros ruha is össze lett koszolva. -Merlin csapjon ketté egy villámmal! -csattant fel dühösen, és egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy hányan nézik meg, vagy egyáltalán hányan vannak körülötte. Természetesen a pálcáját sikerült a Sárkányfészekben hagynia, és ez csak akkor jutott el a tudatáig, amikor leguggolt a pocsolya mellett közvetlenül, és felkutatta az egész táskáját. A fejét fogva próbálta kitalálni, hogy hogyan ússza meg a késést...már megint.
|
|
|
|
|
Lasch Gergely
INAKTÍV
Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
|
AmiraA reggelek mindig is nehezen indultak nálam. Amikor még iskolába jártam, utáltam felkelni csak azért, hogy elmenjek a suliba. Ám szerencsére most sehova sem kell sietnem, így addig fekszem az ágyamban, amíg csak tudok. Szemeim nyitva vannak s bámulom az ajtót. Ám mégsem maradok olyan sokáig az ágyamban, ugyanis a hasam korogni kezd. Ha éhes vagyok, akkor ennem kell. Így hát felkelek és kinyitom az ajtót. A házban nagy a csend, nem tudom, hol lehetnek a többiek. Jó, Brigitte biztos a suliban van, hiszen nem szeret elkésni az óráiról. Janey vagy a boltban van, vagy fut. De inkább a boltban, ugyanis ilyenkor senki sem tudja őt helyettesíteni. Mert az alkalmazottai a suliban vannak. Vincent pedig… Tudja a fene, hogy hol lehet. Furcsa egy férfi, az biztos. Igaz, hogy kedves, meg minden, de nem nagyon bízom benne. Na, mindegy… Janey szereti őt, szóval nekem is kedvelnem kell. Az asztalon friss kakaós csigát látok. Leülök, és magam elé veszek. A közepével kezdem, hiszen az a legfinomabb. Pár perc alatt el is pusztítom az ételt. Visszamegyek az emeletre és bemegyek a szobámba. Elhúzom a sötétítőfüggöny, hogy egy kis fény is jusson be a szobába. Beágyazok, majd felöltözök. Egy kék farmert és zöld pólót húzok magamra. A pólómra ráveszek egy kék pulcsit és lesétálok a lépcsőn. A lábamra húzom a bakancsomat. Gyorsan felkapom magamra a fekete színű kabátomat és a nyakamba tekerem a sálam. Készen vagyok. Kinyitom az ajtót és kimegyek. Eléggé hideg van itt kinn. Mondjuk, már november van, szóval ezen nem is kell, hogy csodálkozzak. Nyugodtan lépkedek az úton, ám mikor a Boglyas térre érek, megállok. Ugyanis meglátom azt a lányt, aki Lola halálának napján ott volt. Odamegyek hozzá és megszólítom. - Szia!
|
|
|
|
|
Amira Loveguard
INAKTÍV
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
|
GörgőValami elég rosszat kellett csinálnia Mirának ahhoz, hogy az utóbbi napjai ilyen pocsékul sikerüljenek. Bár lehet, hogy kicsit ő dramatizálta túl. Ugyanis miután visszaért Olaszországból kissé...kevésbé normális állapotban, nem elég, hogy köhög, és fáj a torka, eléggé el van varázsolódva. Valami rossz érzés is kering benne, és ugyebár ott van a tény, hogy eltitkolta Kristóf elől, amit tett. Nem olyan vészes, csak ki tudja, hogy fog a barátja viszonyulni ahhoz, hogy a feketeség új tetkóval tért vissza, ami még csak nem is derengett neki. Viszont ahogy ott guggolt, elvonta a figyelmét a gondolat, hogy vajon negyed óra alatt mennyire fog beleférni neki az, hogy kiválassza a tökéletes kellékeket, és még vissza is érjen, majd átöltözzön. Legalább fél órát fog késni bájitaltanról. Előre látta a tanár úr arcát, amint belibben... Már elégszer lógott ebben az évben is, nem kellett még több szimulált betegség. Egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy valaki megállt mellette, és rá is köszönt. A nagy lendülettől, amivel ráakart nézni, meg az ijedtségtől, amit a kisfiú okozott, tökéletesen belecsüccsent a pocsolyába. -Ó hogy az a jó édes... -hangja a magasba röppent, miközben dermedten, de közben villámokat szóró szemekkel pislogott az ismerős fiúra. Azt kezdte el kitalálni magában, hogy elkapja-e, vagy hagyja a fenébe, és inkább a mai napot töltse el teljes nyugalomban. Feltehetőleg már rosszabb nem történhet... -Mit akarsz? -kérdezte tőle miközben feltápászkodott a földről. A hátsója nem csak hogy vizes, de még tiszta sáros is lett. Mintha csak egy sárcsatából lépett volna elő győztesen... Puffogva próbálta a kezével finnyásan leszedni magáról a koszt.
|
|
|
|
|
