Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

szerencsére Az egyetlen bátyám

Ma volt az első napom ebben az iskolában. Nem sikerült fergetegesre, de annyira csapnivaló sem volt; átlagos volt, unalmas, mint az előző iskolám összes napja. Csendben voltam, figyeltem, ott voltam, ahol kellett. Theon azonban a változatosság kedvéért nem volt a sarkamban. Ő is és én is egyedül voltunk egy és ugyanazon helyen tartózkodva.
Láttam a bátyámat a többi gyerek között, hiába igyekezett annyira elszublimálni a szemeim elől. Valószínűleg kész tervekkel érkezett ide, és a reggeli kiemelkedő lendülete ezek valósággá változtatására elhalványult, tekintettel arra, hogy meghallottam pár fiút és lányt, amint a folyosókon a nőies lényén vihorásztak.
Egy kicsit lelkiismeret furdalásom volt amiatt, hogy nem védtem meg a csöpp Theonka büszkeségét, de azzal, hogy visszaszóltam volna nekik, valószínűleg csak bizonyítottam volna a vádakat. Amelyeknek egyébként van alapja. Én fiúsabb vagyok, mint a testvérem, Ő pedig lányosabb nálam, és sokkal hisztisebb.
Éppen emiatt futottam belé a tónál. Hallottam én az ordításokat, és a vízbe csapódó valamik hangját, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy Theon ennyire nem tud mit kezdeni az új helyzettel. Hogy éppen itt, pont belé futok, pont így.
Edgar a vállamon ült, a levegőbe szimatolt, és amint körvonalazódott a kis vörös szemeiben a fivérem halvány sziluettje, hátat fordított neki, tüntetve mindenféle rendszer ellen, amit diktált. Meg is értettem az állatom, hiszen gyakran tenyerelt már bele a bátyám, és egyben volt szobatársam különböző édes illatú hajpakolásaiba, amelyeknek valószínűleg olyan íze volt, amely még egy patkány lelkében is egy életre szóló törést okozott. Meg persze a tudat, hogy múltkor Theon meg akarta enni. Ha valaki engem nyárson akarna megsütni, azt én is utálnám.
─ Minden rendben?! ─ kiabáltam oda a vízparton mérgezett egér módjára rohangáló, sikertelenül sziklarángató bátyámra, majd kezemet a magasba emeltem, és integettem neki. Hagytam neki felkészülési időt, hogy mire odaérek hozzá, meg tudjon szabadulni a könnyitől, és így ne gázoljak bele a büszkeségébe. ─ Hallottam pár embert rólad sutyorogni. Ha szeretnéd, holnap elbeszélgetek velük, de azzal csak azt bizonyítanánk, hogy valóban csajos vagy. ─ tisztáztam a helyzet hogyan állását. ─ Van már haditerved, hogyan illeszkedsz be ide? Nekem még nincs. Kitalálunk valamit közösen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Figyelmesen, karbatett kézzel hallgatom. Emiatt, meg főleg a hatalmas szemüvegem miatt már megint valami rémesen fiatal professzor benyomását keltem.
- Szóval az, hogy ő itt van, belőled nem vesz el? Téged nem merít ki? Csak mert, ha te idézed meg, azt gondolnám - veszem ki egyik kezem, hogy gesztikulálhassak vele és utolsó szavaimnál kicsit felhúzom a vállam. Benito egy önmagában létező cica, ez a kis vidragyereket viszont láthatóan a lányért jött létre. Azt hinném, hogy akkor osztoznak az erejükön. Megértettem különben, hogy a kis elementál pont, hogy támogatást ad neki, ám komolyan érdekel ennek a háttere.
- Azta - mosolygok az elvegyülésen és muszáj kicsit közelebb lépnem. Ahogy figyelem a vízbe olvadó, aztán újra előtűnő állatkát, bepárásodik kicsit a szemem. Torkom finoman összeszorul. Nyelek egyet. De lélegzek pár lassabbat, rendezve magamat és elemelkedett gondolataimat.
- Szeretnék - vigyorodom el. Naná, hogy hozzá akarok érni! Mindegy nekem milyen tapintású, nem az a lényeg. Hanem, hogy simogassak egy állatkát.
- Váo - folytatom ámuldozásaimat a további képességeiről hallva.
- Akkor egyszercsak nálam is felbukkanhat egy üzenettel? De gondolom, vízből tud csak kijönni, nem? - folytatom kérdezgetésemet mindarról, ami felmerül bennem. Az a helyzet, sokkal szívesebben venném, ha Lau rajta át tartaná velem a kapcsolatot, mint a mobilkészüléken.
- Mm? - szökik fel a szemöldököm a hirtelen jött új témára - Ja, igen - nyúlok be ingem alá és emelem ki az ezüstkeresztet. Így működik, pontosan. - Aki az én nyelvemen beszél, őt nem fordítja le, ahogy mondod. Ott egyszerűen úgy társalgunk, mintha nem volna rajtam a nyaklánc - bólogatok, ujjaim a medállal babrálnak mellkasomon. Részemről jól elálldogállok itt különben. Legalábbis nem veszem észre, hogy gondom lenne ezzel. Viszont ugyanolyan szívesen fogok tovább sétálni vagy leülni, ha a szőkeség azt szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Thomas professzor, nem rossz. De lehetne akár doktor is. Amúgy bennem nem ötlik fel, hogy ennyire komolykodós, tanáruras lenne a  kinézete a szemüveg és a póz miatt. A szemüveg érdekes egyébként, mert nem annyira tűnik fel. Mármint persze másmilyen az arca ha rajta van, de az az arc is Thomasé, úgyhogy nem tudatosítom magamban, hogy na most lencséken át nézi a világot. Szóval teljesen mindegy mi van rajta.
- Nem, egyáltalán nem vesz ki belőlem a megidézése. Inkább hozzám tesz, ha nekem már kevesebb az energiám és szükségem van rá. Úgy képzeld el, mintha csak előhívnám. Ő ott rejtőzik a vízben valahol, nekem csak szólítanom kell és akkor megjelenik. De úgy tapasztaltam, hogy könnyebb előhívni ha nem az erőm vége felé vagyok már. Szívesebben jön, és szívesebben működik együtt velem – próbálom neki elmagyarázni, de ez egy olyan dolog, ami még nekem sem teljesen világos. Mármint az elméletét azt teljesen értem, de például azt, hogy milyen közegből előhívva kap dührohamot azt még tanulgatjuk. A pocsolyát nem kedveli az biztos. Jobb a tiszta víz. Ez a kis tó például eddig az egyik kedvenc ahogy nézem. – Ő egy önálló lény, önálló személyiség. De miattam létezik, én formáltam őt ilyenné. Szegénynek eddig kellett várnia rám, hogy megszülethessen.
Sejtettem, hogy tetszeni fog a fiúnak a mutatvány, bár hogy el is érzékenyüljön azt nem vártam. Persze számíthattam volna rá. Annyira mélyen meg tudja őt érinteni minden, annyira tele van érzelmekkel. Szeretetteljesen mosolygok rá, majd ismét a vidrára pislogok. Egy újabb bukfencet vet éppen a kis komisz.
- Persze, bármikor át tudom küldeni hozzád, amíg le nem merül. Amikor előhívom akkor igen, akkor kell a víz. De amikor elküldöm egy üzenettel akkor nem. Eltűnik és megjelenik máshol. Ez tök fura mondjuk, de így tanultuk. Még nem próbáltam ki. Gondoltam már rá, hogy így üzenek neked, de amíg nem találkoztál vele addig nem mertem – ez a féle kommunikáció nekem is sokkal szimpatikusabb lenne, még úgy is, hogy nem tudom milyen hangja van Sutrának. Biztos nem az én hangomon szólalna meg. De majd Thomas elmeséli egyszer. Időközben a kis állatka elkezd kifelé úszni a vízből, hogy csatlakozzon hozzánk.
- Érdekes. És gyakran ki szoktad kapcsolni? Semmit nem értessz olyankor ha magyarul beszélnek hozzád, ugye? – érkeznek az újabb kérdéseim a medállt és az ujjait figyelve. Azt nem kérdezem meg, hogy mennyire értett engem az étteremben, a rozsdás angol tudásommal. Végül is a jól bevált kézzel-lábbal mutogatást nem kellett bevetnem, szóval annyira gáz mégsem lehetett a dolog. Mivel még mindig a kezemben van a karkötőm, és nem szeretném elhagyni így elkezdem lázasan keresgélni a táskámat, amit leraktam valahova a virág mellé. De hova is?
- Ö, nem láttad, hogy hova raktam le a tásk.. áá megvan! – ott lapul ni a bokor mellett a galád. Odasietek hát gyorsan, de amikor bele tenném megcsillan benne a párja a mágikus ékszeremnek. – Ki szeretnéd próbálni a vizezést? Dobálhatjuk labdaként, Sutra meg megpróbálná elkapni. De nem muszáj ám. – fordulok vissza Thomas felé a táska előtt guggolva. A vidrakölyök közben végre kievickél a partra, fejét jobbra balra forgatva, hogy merre induljon. Ide hozzám, hogy megtudja mit csinálok, vagy az új játszópajtijához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Teljesen jól magyarázza, kezdem megérteni.
- Tulajdonképpen akkor... olyasmi ez, hogy a víz érzi, hogy hozzá tartozol és ezért segít neked - próbálom lefordítani a saját, egyszerű gondolatvilágomra. Legalábbis szerintem elég egyszerű, hiszen az olyan dolgok és elvek uralják, mint a jószándék, a béke, a szeretet. Csak így sajnos nehezen értek meg bármi mást, tehát az élet jelentős részét.
Nem zavar, hogy észreveszi elérzékenyülésemet. Nem azért próbálok kijönni belőle, csak jobb ennek elejét venni, mielőtt még elhatalmasodik rajtam és emiatt megrekesztek valamit, vagy kimaradok valamiből, amit mutat. Visszamosolygok rá.
Bólogatok. Jogos, hogy eddig fura lett volna, ha csak úgy megjelenik nálam egy vízvidra és elkezdi mondani a magáét. Mostantól viszont kifejezetten várni fogom.
- Nem túl gyakran - felelem a fordító bűbájt illetően. - Csak néha, amikor mondjuk Budanekeresden sétálok, vagy ha a kastélyban gondolok egyet. Jópofa úgy is belehallgatni abba, amit a többiek beszélnek - mesélem, hogy eddig igazából pont ezt így még nem játszottam meg, hogy társalogtam valakivel és ekkor nyomtam el a hatást. De lehet, ezután kipróbáom majd máson is.
Már éppen nézek körbe, hova tette a táskáját. Pedig láttam a mozdulatot, emlékszem rá. Hamar megleli végül, előbb, mint hogy én útbaigazítanám.
- Hát... oké - megyek bele a vizezésbe, bizonytalan hangon és bizonytalan vonásokkal. Nem tudnám megmondani, mi az aggodalmam fő oka. Csak valahogy érzem, hogy amennyire izgat a dolog, annyira kételkedem is benne, hogy kell-e nekem ezt csinálnom. De akarom, Isten bizony. Nyomjuk! Csak előbb...
- Na mi a helyzet? - guggolok le én is, azonban én a vidrához, aki emiatt felém indul el a tétovázás után. Kinyújtom felé a kezem és amint alá ér, már rakom is rá. Mintha vizet simogatnék, tényleg. Egy kicsit szilárdabb vizet - Nagyon aranyos, nagyon ügyes elementál vagy - állok neki ajnározni rögtön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

- Valami olyasmi – felelem mosolyogva. Jó lenne ha nem kellene külön idézgetnem a vízből, hanem szimplán maga a víz reagálna így rám. Bárhol, bármikor, bármennyi kis cseppnyi vizecske. Hm, kezd egyre inkább bővülni az a kis lista, hogy én kikhez is tartozom.
Rájövök, hogy nem is kérdeztem meg, hogy ugye elküldhetem majd hozzá a vidrát néha, magától értetődőnek vettem, hogy így lesz és neki az jó lesz. De végül is ismerem, először lehet, hogy egy kicsit meglepődne a hirtelen felbukkanáson, viszont örülne mindenféleképpen. Annak meg pláne, hogy nem kell a telefont nyomkodnia. Vagy baglyok után rohangálnia.
- Akkor legalább találgathatsz, hogy vajon mi is a téma. Csak hát, nem macerás egy kicsit, hogy ott kell tartanod a pálcát végig? – nekem valószínűleg ez lenne a bajom vele. Hiszen lássuk be, eléggé fárasztó hosszú perceken keresztül az a csuklótartás. Jó, mondjuk még csak hébe-hóba csinálta, nyilván akkor sem órákon át. Megint butaságot kérdeztem.
Nem kerüli el a figyelmemet a bizonytalansága. Ismét. Elgondolkodva figyelem hát, ahogy magához édesgeti a vízilényt. No lám csak, ez nem is tartott sokáig, már hozzá is érhetett. Ez igazán szívet melengető pillanat, még sem mosolyodom el, sőt, kissé szomorkásan figyelem kettőjüket. Beleejtem a karkötőmet a táskába, felállok és odasétálok hozzájuk a gondolataimba merülve.
- Figyelj … - szólítom meg óvatosan Thomast. Bizonytalan hangvételem egyrészt abból fakad, hogy nem szeretném elvonni a figyelmét az állatszeretgetéstől. Másrészt pedig nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit mondani szeretnék. Letérdelve ülök le melléjük, nem foglalkozva olyan apróságokkal, hogy esetleg tönkreteszem a harisnyámat. – Nem muszáj, de tényleg. Nem gond. Ha tartassz tőle, vagy ellenérzéseid vannak ezzel kapcsolatban akkor inkább hagyjuk. Nem szeretnék rád erőltetni semmit sem – csendesen beszélek, de teljesen komolyan. Csak azért, mert én szeretnék valamit azért ő ne hozza magát olyan helyzetbe, ami kényelmetlen neki. Ami bizonytalansággal tölti el. Kezeimet az ölembe ejtve figyelem az agyon dicsért vidrát, meg az őt simogató fiút.
- Fura, mi? Mintha egy vizes lufi lenne. Csak cukibb – mosolyodom el még mindig picit szomorkásan. De ugye tényleg nem csinál semmi olyasmit, amit ő nem szeretne csak azért, hogy nekem örömet okozzon? Sutra rám emeli a huncut tekintetét, a fénypontok tökéletesen megvilágítják annyira, hogy azonnal észreveszem a sunyi villanását. A következő pillanatban már egy jégdarab száguld felém. Megállítom a levegőben, és hagyom leesni. A kagylóforma azonnal ezer darabra törik szét.
- Meg ne próbáld! Sutra! Nem! – figyelmeztetem vészjósló hangon az elementálomat egy pillanatra Thomasra nézve. A vidra elgondolkodva kapkodja a fejét ide-oda közöttünk. Hallom a hangját a fejemben, de anélkül is tudom, hogy csak szórakozik, támadásról szó sincsen. – Úgy gondolja, hogy vicces lenne feléd küldeni pár dolgot, hogy kivédjem őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Amint kényelembe helyezem magam, arra sem sajnálom az időt, hogy közelebbről megnézzem a férfit. Még ha nem is vagyok legilimentor, a meglepődöttséget fel tudom fedezni. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek nem feltétlenül nézik ki belőlem mindazt, amire képes vagyok. Csak azok ismerik igazán azt a személyiségemet, amit mostanában inkább mélyre elnyomok, akik a Bagolykőben velem jártak. Őket sem biztos, hogy érdekeltem, egyszerűen elég sok hülyeségben benne voltam, sőt a legtöbbet én találtam ki. Szerintem Návay pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy nem maradok mestertanoncnak. Néha az is eszembe jutott, hogy lefizette Felagundot, hogy győzzön meg, több van bennem, mint az a porfészek. Akárhogy is történt, azt hiszem megérte, csak út közben valahol elvesztetettem a balhés önmagamat, ami a gyerekeket nézve nem is baj. Ha a szülők ismernék az előzményeket, nem sokan hoznák a pöttömöket hozzám.
- Már ha lesz - vonok vállat. Nem azért, imádom a gyerekeket, egyszerűen nem vagyok anyuka típus, főleg nem egyedül. Talán, egyszer jön valaki, aki meggyőz, hogy az évekig nem alvás, a gyerekek mellett fellépő problémák és az a sok áldozat megéri, de apám elég sokat beszélt arról, hogy hiába verem a mellkasom, k*rva szar anyuka leszek, így már én is elhiszem. Vagy csak nem akarom, hogy igaza legyen, ezért meg sem próbálom. Azt sem tudom pontosan, hogyan kell normálisan nevelni egy gyereket, én csak fura megoldásokat láttam. A rendelőben ellenben gyakran mondják, hogy igazán lehetnék már én is anyuka, mert mennyire jó lenne, ha a doktor nővel együtt lennének terhesek. A kisvárosi emberek élnek-halnak az "akasztják a hóhért" szituációkért. Plusz minden pletykáért, számtalanszor gratuláltak már nekem a faluban, én meg majdnem megőrültem.
- Majd igyekszem - mosolygok vissza a férfire. Nem lesz könnyű dolgom, apámnak még az is a fejébe szállt, amikor azt mondtam, hogy jó illata van a gyertyának, amit tőlük kaptam.
- Te is a faluban élsz vagy csak átutazóban vagy itt? - kérdezem, miközben legyőzöm a késztetést, hogy egérlyuknak nevezzem Bogolyfalvát. Azt hiszem, egész népes rajongótábort szerzett magának ez a kis falu, és bár nekem nem a szívem csücske, a legtöbb páciensemnek ennyi a világ; egy apró, eldugott mágusfalu, egy középszerű iskolával és épphogy mindennel a túléléshez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Megrázom a fejem.
- Nem, mármint van bűbáj is, amit rámondhatnék, csak ez így egyszerűbb arra a kis időre, amíg használni szoktam - magyarázom a dolgot. Nyilván nem csak fárasztó, ám kissé bizarr is lenne a mellkasomnak szegezett pálcával flangálni.
Okulárém kerete fölé emelkedő szemöldökkel pislogok fel a lassan mellénk leereszkedő lányra, amikor megszólít. Ám nem hagyok fel közben a vidrasimogatással sem. Elkomolyodó arccal nyelek egyet, ahogy biztosít róla, nem baj, ha én ezt nem akarom. Eltöprengve nézek vissza Sutrára.
- Vizes lufi, igen - mosolyodom el egy szusszanással. Utána viszont minden elég gyorsan történik. Gondolom, főleg azért, mert nagyon el vagyok merengve és nem veszem észre az árulkodó jeleket és a repülő jeget is csak akkor, mikor már hullik le és törik szét. Ahogy ettől összerezzenek, elveszem kezem a kis lényről. Egyikükről másikukra nézek.
- Ne! Kérlek, ne - fejezem ki nem tetszésem, talán kicsit könyörgőn szólva az elementálhoz, miközben felállok és hátralépek tőlük. Kezeim ökölbe szorulva lógnak magam mellett. Az a helyzet, hogy ez nem jut így eszembe, de túl sok mindennel dobáltak már meg engem akár az otthonban, de már itt a Bagolykőben is. A legutóbb egy hógolyó trafált a szemembe és mehettem a gyengélkedőre. Szóval nincs túl sok kellemes élményem azzal kapcsolatban, hogy bármit felém hajigáljanak.
- Ha mást céloz, szívesen megnézem, ahogy kivéded - teszem hozzá gyorsan, el is mosolyodva, ahogy magamhoz térek az apró ijedelemből. Elmosolyodom kicsit, bíztatóan, közben megdörzsölgetem felkaromat, csak amolyan pótcselekvésül. Közben pedig az iméntieket el is feledtem már kicsit. Mármint a tervet, hogy kipróbálhatnám a vizezést. Azonban most lassan visszakúszik ez a képbe.
- Utána pedig labdázunk - jelentem be egyszerűen, azonban bármiféle lelkesedés nélkül, sőt, kifejezetten feszültnek tűnök. Veszek is egy mély levegőt.
- Tartok tőle. Kicsit félek igazából - vallok színt egyszerűen, továbbra is kissé összehúzott testartással, csaknem szerencsétlenül álldogállva a lány előtt.
- De nem félhetek - rázom a fejem, tekintetébe kapaszkodva.
- A részed. A víz a részed, nem lehetek berezelve attól, amiket csinálsz vele. Nem is tudom, miért tartok tőle. Lehet, simán csak azért, mert új nekem. Az meg hülyeség - vonok vállat, tovább rázva fejem, miközben megered beszélőkém, még ha nem is túl összefüggően vagy választékosan. Úgy vagyok vele, inkább elmondom neki, ami bennem van, még ha nem is tiszta. Látom rajta, hogy aggódik és a semminél még a ködös is jobb. Főleg, hogy ennél ez nekem sem világosabb.
- Kérlek, ne beszélj le róla! - figyelem Laurát eltökélt, nyílt tekintettel. Azt mondtam, hogy oké. Onnan már nem fogok visszakozni és nem azért, mert az gáz lenne, hanem, mert csak akkor megyek bele bármire, még ha bizonytalanul is, mert meg akarom próbálni. Ha viszont akkor nem teszem meg, félő, utána már nem fogom. Szóval nem csinálok semmit sem muszájból, nem erőltetem csak azért magamra, hogy ő boldog legyen. Nem. Ezt én is akarom. Nem jókedvemben, de akarom. Nem a boldogsága miatt, hanem egyszerűen miatta. Miattunk. Meg magam miatt. Hogy meg merjek lépni dolgokat. Hogy feszegessem a korlátaimat. Ha nem teszem meg, ott maradnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Tényleg gyorsan történik minden, bár én jobban figyelemmel követtem az eseményeket, mint ő. Mondjuk én ismerem már ezt a kis huncutot, és hallom is a gondolatait, szóval így könnyű. Csodálkozva nézem ahogy elveszi a kezét a vidráról és mintha próbálna felmérni minket. Hogy mi lesz a következő lépésünk, mit akarunk elkövetni ellene. Nem tehetek róla, de tátott szájjal nézek döbbenten Thomasra, ahogy távolabb megy. Nagyon feszülten viselkedik.
- Sutra, menj távolabb – súgom oda a kis állatkának, miközben le sem veszem a szemem a fiúról. A vidrának nem kell kétszer mondanom, elkacsázik a földön az egyik bokor irányába. Fogalmam sincs, hogy hova és meddig fog menni, de úgy is azonnal jönni fog ha hívom. Nem küldöm vissza a vízbe, még nem.
- Mi történt? Mi a baj? – lassan mintha kicsit feloldódna, már nem olyan görcsös a tartása, a kezei sem fehérednek el az erőtől, ahogy ökölbeszorítva tartja őket. Lázasan kergetik egymást a fejemben a gondolatok, próbálok rájönni, hogy mi is zaklatta fel őt ennyire. Hiszen nem őt célozta a vidra, engem. Kivédtem, egy jégdarabka sem eshetett rá, hiszen erre figyeltem. Mindig figyelek rá, hogy neki ne legyen semmi baja a mágiám miatt. Sutrára is rögtön rászóltam, hogy ne csinálja, amit tervez. Le is tett róla amúgy. És nekem sem volt kedvem ilyen célbalövöldözősdit játszani. Úgy tűnt talán? Hogy meg akartuk támadni őt?
Tehetetlenül rázom meg a fejemet, hogy az nem fog megtörténni amit javasol. Nem fog megcélozni senkit sem a vidra, sem őt sem mást. Én sem fogok kivédeni semmit sem. Ennyire félne ettől az egésztől? Végül is tényleg ijesztő, az Udvarba is az volt, bár akkor még tetszett neki.
Felsóhajtok, ahogy közli, hogy labdázzunk. Na azt már nem. Eszem ágába sincs még jobban megijeszteni őt. Már nyitnám a számat, amikor újra megszólal. Meghökkenek attól, amit hallok, pedig én is erre jutottam. Hogy fél. Fél a mágiámtól, tehát fél tőlem hiszen ahogy mondja: ez a részem. Komolyan sírhatnékom támad ettől az egésztől. Némán hallgatom őt tovább, ahogy győzködi(?) magát, hogy nem félhet, mert a víz hozzám tartozik. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. Az jó, hogy túl akar ezen lendülni, de … jaj istenem, nem tudom. Már egyáltalán nem tartom jó ötletnek a dolgot.
- Tudom, hogy új neked ez az egész. Eddig nem láttál belőle szinte semmit, nem kellett többet tudnod róla a minimálisnál, nem kellett megemésztened a tényt, hogy a … nekem ez mekkora teher az áldás mellett. Nem kellett elfogadnod – válaszolom meg-megakadva. A barátnőd szót például ki sem tudom mondani.  Annyira tehetetlennek érzem magam most, mit kéne tennem?  – Soha nem bántanálak, és soha nem hagynám, hogy Sutra bántson vízmágiával. Nem vetted észre … amikor kitör belőlem, akkor sem ér el téged soha. Soha. Erre mindig figyeltem, még ha nem is szándékosan. Mindig megvédtelek. Tudat alatt még akkor is irányítottam, ha csak ennyire is. Jó, amikor vízbe zártam a kezed akkor igen, elért. De az is kontrollált volt már.
Elbicsaklik a hangom és képtelen vagyok többet mondani. Kicsit röhejesen hangzik, amit elmondtam. Megvédem az esőtől, te jó ég, mi vagyok én esernyő? Csak nézem őt. Csak nézem és nem bánnám ha megmozdulna végre, ha ellazulna vagy legalább közelebb jönne. És nem úgy állna ott, mintha valami vadállat lennék, akit valami láthatatlan kerítés mögé zártak. Kérlek, kérlek bízz bennem, ne félj tőlem. Kérlek!
Ne beszéljem le? Összeszűkült szemmel fürkészem, de elég határozottnak tűnik. Jó, akkor nem teszem. Mi lehet a legrosszabb, ami történik ha megpróbáljuk? Az, hogy fogja magát és itt hagy. Kibírnám-e? Nem. De legyen, nem beszélem le róla.
- Oké, akkor kérlek hozd ide a táskámat és gyere ide mellém – felelem kifürkészhetetlen arccal, ahogy felállok a földről. Bár őszintén szólva nekem így nagyon kényelmes volt, de azért a nadrágját csak nem kellene tönkretenni. Akkor már inkább álljunk. Kinyújtom felé a bal kezemet, tenyérrel felfelé és várok. Lesz, ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Ez a baj, hogy tényleg nem tudom én se, mi miért akaszt ki. Mire hogyan reagálok. Nem tudom ezt kiszámítani. Az udvarban nem ijedtem meg egyáltalán. Az a jelenség elvarázsolt. Ahogy imént a vízbe oldódó vidra is. Viszont az, hogy repült felénk valami, amit a lánynak szét kellett törnie, aztán Sutra szeretett volna felém is indítani dolgokat játékosan, hogy Lau kapja el őket, ez... ez nem. Ezt nem szeretném. Nem gondolom én, hogy meg akartak támadni. Dehogy. És nem úgy értem, hogy mást vegyen célba, hogy más embert, hanem, hogy akármi mást. Egy fát, egy követ a földön. Bármit, csak ne engem. Meg mondjuk akkor inkább másokat se.
Nem félek a lánytól. Nagyon rosszul hiszi. Attól tartok kicsit, amit csinál. Az erejétől, a víz uralásától. Bennem ez nagyon nagy különbség. Különválik a kettő. De végighallgatom őt némán, néha picikét megrázva a fejem, vagy lesütve a szemem.
- Tudom - mondok aztán csak ennyit, áthatóan figyelve őt. Ha tisztában lennék vele, hogy az merül fel benne, rettegek tőle, meg hogy szörnynek tartom, rövid úton tisztáznám vele, hogy erről egyáltalán szó sincs. A magyarázatából viszont ez nem derül ki nekem. Csak az, hogy próbál megnyugtatni, ami igazán kedves tőle, de nem kell. Mármint, amiket elmond, alapvetések a számomra. Tudom, hogy nem hagyná. Tudom, hogy mindent megtesz. A félelem viszont nem így működik.
Nyelek egyet és bólogatok, lépve el a táskájáért, majd a kezébe adva, amikor odaérek. Ha egy pillanatra is jobban odafigyelnék magamra, észrevenném, hogy reszketek belül. Ezt sok minden adja össze most. Zaklatott vagyok, kifejezetten. Csak úgy zsizsegnek a mozdulataim. Egy kis ing igazítás, némi dobolás combon oldalán, egyik lábamról a másikra állás, hajamba túrás. Nem tudok nyugton lenni. Végigpillantok a csinos szőkeségen, miután megkapta tőlem a táskáját, és testem előbb mozdul, mint hogy akár csak gondolataimon átfutna: odalépek és egyszerűen megölelem őt. Önző érdek vezérel, magamat nyugtatom ezzel. Egy kis békét keresek nála. Lágyan, ragaszkodón szorítom, érezhetően erőt merítve ebből a továbbiakhoz. Elengedem aztán, szemébe nézve és simítva veszem le kezem karjáról. Bólintok. Csináljuk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Nem tőlem fél, hanem az erőmtől, a víz uralásomtól? Hát, ezektől néha én is. Főleg attól félek velük kapcsolatban, hogy ártok másoknak. Soha nem kellett még önvédelemre használnom, de nem is nagyon szeretném. Ezt még csak-csak el tudnám viselni, el tudnám fogadni. De azt, hogy akaratomon kívül ártsak egy ártatlan embernek? Pláne olyannak, aki közel áll hozzám? Soha nem lennék képes megbocsájtani magamnak. Szóval igen, én is félek. És ha én félek az erőmtől, a kontrollomtól hogy is várhatnám el mástól, hogy ne tegye?
Tudja. Milyen kis egyszerű mégis sokatmondó szó. És mégis mennyire nem ér semmit néha. Hiába tudja, látom rajta. Nem tudom mit mondhatnék vagy tehetnék még. Talán semmit. Értem az ő problémáját, elmondtam, hogy nem kell tartania. Most jön az, hogy bebizonyítom neki, ha tudom. Remélem tudom!
Némán veszem át a táskámat, rögtön sütöm is le a szememet, hogy megkeressem a karkötőt meg a karperecet. Nem látom hát a fészkelődését úgy igazán, bár azt felfogom, hogy mocorog. Félek a szemébe nézni, ez az igazság. Meglep hát vele, amikor megölel. Kiesik a kezemből a táskám, ami nem is baj, hiszen így két kézzel tudom átkarolni a derekát. Homlokomat a vállának döntöm és mélyeket lélegzek. Neki szüksége van erre az ölelésre, de a helyzet az, hogy nekem is. Most nem vagyok nyugodt, nem vagyok kiegyensúlyozott, most egy érzelmi káosz vagyok. És ez gond. Ha most órákon át álldogálnánk így, én azzal teljesen kiegyeznék, vagy legalább csak addig amíg teljesen le rendbe nem jövünk. De elenged és én hagyom. Rámosolygok pedig nekem még korai volt ez az elválás.
Ahogy felveszem a táskámat a földről megpillantom Sutrát. Visszajött, és most szinte szugerálva néz engem. Aprót bólintok felé, és már árad is az energiája belém, visszaránt az egyensúlyi állapotomba. Nem nézek újra felé, csak kiveszem a karkötőm, egy gyors mozdulattal a bal kezemre csatolom, aztán Thomas felé nyújtom a karperecet. Ezt nem kell se kötni se kapcsolni, csupán bele kell bújtatnia a kezét. Az mindegy, hogy a bal vagy jobb kezére teszi, rábízom a dolgot.
- Tartsd így a kezed – mutatom is neki hogy gondolom, bár pontosan úgy ahogy a táskát is vártam. Tenyérrel felfelé. Megvárom amíg ő is megteszi ezt, majd egészen közel lépek hozzá. A tenyerem felett már van is egy vékony rétegnyi víz. – Egyszerű dologgal kezdünk. Én átirányítom a vizet a te tenyered fölé és ott tartom. Nem érintem hozzá, csak felette fog lebegni. Neked az a dolgod, hogy képzeld el a lapos vizet labdaként. Nem kell a folyamatot végiggondolnod, csak annyit hogy azt szeretnéd, ha labda lenne.
Ez tényleg viszonylag egyszerű, hiszen minden mást én irányítok. Hogy ne neki kelljen előhívnia a semmiből a vizet, hogy ne neki kelljen arról gondoskodnia, hogy ott is maradjon ahol megjelent. Egy szimpla képzeleterőt igényelő feladatról van szó, ráadásul nem is kell tökéletesen végrehajtania. A víz feljebb emelkedik egészen szemmagasságig, mialatt én gyorsan Thomas keze alá teszem az enyémet. Nem érek hozzá az övéhez, csak pontosan alá rakom a tenyeremet. A víz lassan kezd el süllyedni, majd megáll a tenyerétől egy centire és ott lebegve várja a továbbiakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Sajnálom, hogy nem vettem észre a földre hulló táskát, mert akkor felvettem volna neki. Kicsit elnézéstkérően pislogok rá emiatt, majd bal kezemre húzom a karkötőt, valahogy az adja magát. Közben elnézek a vidra felé, rámosolyogva. Nyomát se láthatja rajtam annak, hogy félnék tőle. Hiszen nem félek. Olyan ez, amikor mondjuk simogatok egy kutyust, véletlen érzékeny helyre nyúlok neki, ezért odakap. Persze, ilyenkor visszarántom a kezem, hátrébb húzódok, viszont utána, ha ő ismét mozdul felém barátságosan, akkor mintha az az iménti ijedelem nem is lett volna.
- Ja, azzal fogom irányítani, amelyiken a karkötő van? - kérdezem, és ezzel már veszem is át a jobbomra gyorsan az ékszert, majd fordítom felfele tenyeremet. Oké, megvagyok, figyelek. Bólogatva hallgatom az instrukciókat. Aprót nyalok a számon.
Érdeklődve, jóleső izgatottan nézem a tenyerem fölé lebegő vizet meg Lau mozdulatait. Rendben, akkor rajtam a sor. Szeretnék egy formás kis vízlabdát a kezembe. Nem telik bele pár pillanatba és a folyadék alakulni kezd. A lapos, lebegő tócsa felfelé hajlik oldalain, ott egybeolvad és kiad egy csinos, átlátszó gömböt. Mint egy tömör buborék. Lenyűgözve vigyorodom el, kicsit felkapva tekintetem a lány arcára, látja-e ezt ő is. Dehát persze, hogy látja. Nem bírom ki, naná, és szabad kezemmel megbököm a vízlabdát. Ujjam belemerül. Nevetek kicsit. Egészen káprázatos ez a pillanat, és már éppen belefeledkeznék, amikor valami bevillan. Nehezen kapok levegő után és ajkaimat összenyomva koncentrálok, szugerálva a golyóbist, hogy szépen maradjon így, ahogy van. Kicsit azonban kezd deformálódni.
- Kérlek, ne hagyd, hogy szétpukkanjon! - pillantok gyorsan a Laurára, mikor érzem, hogy most éppen stabil a kis vízgolyó. Ez az egy segítség, amit kérek. Nem baj, ha miattam meghajlik, ha változik a mérete, ha lyukak alakulnak benne. Semmi nem baj, olyan idióta labda lehet, amilyen akar, csak ne durranjon szét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Egyáltalán nem baj, hogy nekem kellett lehajolni a táskámért, legalább kizökkentett egy kicsit a mozdulat. Na meg amúgy sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kiszolgálnak, felveszik a vackaimat amit leejtek, tócsákra terítenek zakót hogy ne legyek vizes amikor átkelek rajta. Ez mekkora marhaság már, ki lehet kerülni azt a nyamvadt tócsát. Buta filmek.
Sutra továbbra is a bokor alatt kuksol, na nem azért, mert nem akarja megijeszteni Thomast. Az amúgy sem merült fel bennünk, hogy tőle félne a fiú. Csak jobb ha most inkább ott marad, és nem tereli el a figyelmünket. De azért támogat engem, jó kis vidra.
- Amúgy nem, de én a bal kezemre szeretem rakni. Ott van a jelem is, legelőször is ott jelent meg a víz, így adja magát, hogy a karkötőt is oda rakjam – világosítom fel őt erről a dologról. Ahogy neki kényelmes igazából. Eddig minden remekül megy, koncentrál, odafigyel arra, amit mondok. Jól van, akkor lássuk!
Elmosolyodok, ahogy látom az arckifejezését, hiszen tetszik neki a dolog. Igazából ő maga is meg tudná csinálni, hogy egy helyben lebegjen a víz, de sokkal látványosabb és önbizalomnövelőbb ha a formáját alakítja át. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy ne menne neki a dolog. Az én erőmön osztozunk éppen ketten, meglehetősen furcsa érzés. Ha nagyon odafigyelnék, akkor még valamelyest azt is érezném, amit ő. De ehhez szerencsére nem vagyok elég képzett.
- Szép! – dícsérem meg, fontos a pozitív visszajelzés. Visszavigyorgok rá és figyelem tovább az arcát. Nem kell a labdacsra néznem, hogy tudjam mi történik vele. Felkacagok viszont, amikor belenyúl, hát persze, hogy nem bírja megállni.  Valami azonban történik, valami változott. Nem tudom beazonosítani, hogy mi, így kicsit aggódva figyelem az erősen fókuszáló fiút. Nem merülhet ki, hiszen én sem teszem. Túlságosan örülne? Vagy már nem tud úgy koncentrálni?
- Rendben! – belekontárkodom hát én is a dologba, bár most éppen stabil az a labda. Gyorsan rögzítem a meglazult molekulákat, hogy ne veszítsék el megint a formájukat véletlenül. Majd lassan hátrálni kezdek.
- Most arra koncentrálj, hogy ott maradjon a kezed felett – adom a következő instrukciót. Ez már kicsit trükkösebb, mivel figyelek a labdára, hogy ne essen szét, ha egy icipicit is elmozdítom viszont akkor azonnal hozzám repül. És ezt nem szeretném. Hadd érezze a fiú, hogy ő irányít. Még két lépést teszek hátrafelé, majd megállok.
- És most akkor küldd ide. Mintha lebegtetnél valamit, csak nincs pálca. Jöhet gyorsan is, lassan is, ahogy szeretnéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Nem baj, mindegy, már mozdulatban vagyok, szóval felrakom a jobb kezemre. Mostmár ott marad. Legközelebb majd kerül a balra. Viszont, ahogy haladunk úgy érzem, most kellemesebb ezen lennie. Valahogy a tudat, hogy azon a kezemen van a karkötő, amelyikkel kezelem a vízet, nagyobb biztosságot ad.
Minden utasítást egy Laurára nézéssel és egy bólintással nyugtázok. Koncentráljak, hogy a tenyerem felett maradjon, igenis! Észlelem, hogy a lány távolodik tőlem, viszont nem akarom levenni tekintetem a labdáról. Beharapom alsó ajkam. Most, hogy tudom, ő ügyel rá, hogy ne durranjon szét, persze, ismét megnyugszom. Könnyebb így összpontosítani. Marad szépen nálam a golyóbis. Eddig megvagyunk.
Lebegtetés. Az jól megy. Arra gondolok hát, hogy ez ugyanúgy fog most történni, mit ahogy a mindennapokban röptetem a holmiaimat, csak nem kell hozzá a pálcám. A labda felemelkedik tenyeremtől és nagy ívben, szépen lassan indul karkötőtársam felé, egészen buborékmód. Mosolyogva figyelem, ahogy leereszkedik hozzá. Azt hiszem, sejthető volt, hogy nem fogom erőből megindítani felé, hanem ezt a lehető legfinomabb módot választom. Nem mondom, ahogy halad, néha picit veszít a tökéletes gömbölydedségéből, ám nekem még tetszik is, ahogy rendetlenkedik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Úgy néz ki most én vagyok a professzor szerepben, bár a kinézetem az nincs meg hozzá. A szigorom sem.
Azt jól is teszi, hogy a labdára koncentrál. Engem nézegethet az után is, hogy eltűnik a vizünk, én attól még itt maradok. Én is koncentrálok, rá és a labdára. Hogy ha bármi gond lenne, akkor közbe tudjak avatkozni. Mintha egy kezdő hydromágusnak segítenék gyakorolni, körülbelül olyan érzésem van. Elégedetten bólintok, amikor a helyén marad labda, majd figyelem ahogy elindul felém. Ha pontoznom kéne akkor biztos jó magas pontszámot kapna. Nem csak úgy simán ideküldte, még ívbe is mozgatta.
- Ha erőből küldöd akkor jobban kell figyelni, hogy megmaradjon nagyjából az alakja. Ne laposodjon el túlságosan. Szép volt a röppálya – persze látja ám rajtam, hogy elégedett vagyok a teljesítményével, de azért el is mondom neki egy kis plusz információval együtt. Én egy picit gyorsabban indítom neki a labdát, legalábbis az ő tempójához képest. Azt is csak a köztünk lévő távolság feléig. – Vedd vissza és dobd erősebben. Ha azt is okénak érzed akkor beszállhat Sutra, majd figyelek rá, hogy ne rakoncátlankodjon. Ha még nem fáradtál el.
Közben lazítok egy kicsit, hogy könnyebben tudja magához hívni a labdát. Nem az a célom, hogy küzdjön, hanem hogy jól érezze magát, hogy tetszen neki a dolog. Piszkálgatni kezdem a karkötőmet amíg ő felkészül, hogy idedobja. És ezt igazából nem egészen értem. Amikor Sutra akart felé jeget dobni attól kikészült, de hát…most is felé dobálgatok. Igaz, hogy vízlabdát és még lassan. Igen, még. Ha belejön a dologba és tetszik neki akkor simán mehet úgy majd, mintha egy baseball labdát passzolgatnánk egymásnak. Szóval, mi is a különbség a két eset között?
- Mi történt amúgy az előbb? Miért kezdett el szétcsúszni? Mit éreztél? – kíváncsian nézek rá, ismét jobban megerősítve a labdát. Lehet hogy a beszéd is csökkenti a koncentrációját. A vízgömb felülete érezhetően lejjebb hűl, egy vékony jégréteg képződik rajta, majd elhalványul. Csupán jelzésként, hogy nem fog kipukkadni.
- Ja, jéggé is alakíthatod, ha akarod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Elraktározom, amiket tanácsol. Megpróbálom legalábbis. Már passzolja is vissza a lasztát, ő valamvel határozottabban, amit most nekem is követni kéne. Mélyet lélegzek, kiszusszanom és indul vissza. Ennek már nem olyan jelentős az íve, viszont lendületesebb. Eléggé oda kell figyelnem ehhez. Meglátjuk még ezt a Sutra bevonást. Lehet, az egyelőre nem fog menni. Kiderül még pár passz után. Szóval egyelőre csak bólogatok a felvázolt tervekre.
Ó, ég és föld a két eset. A jéghajigálás meg ez. Furcsa, hogy számára nincs nagy eltérés. Így kicsit nehéz lesz talán megértetni, szerintem miért van hatalmas. Ha odakerül a sor, azért megpróbálom természetesen.
Megemelem a szemöldököm a kérdései nyomán. Beletelik pici időbe, hogy egyáltalán rájöjjek, mire érti pontosan. Túlságosan el vagyok foglalva a labdával. Mondjuk egyre inkább ráérzek. Elég az hozzá, csak leesik végül. Mármint szerencsére nem a vízgolyó, hanem, az, hogy miről érdeklődik. Homlokráncolva kutatok válasz után.
- Nem is tudom. Csak az ugrott be, hogy... hogy szétpukkanhat és... nem akartam - válaszolok döcögve, miközben egész kellemesen passzolgatunk már egymásnak. Igazán érdekes látvány lehetünk itt a lágyfényű tóparton, vízgömböt adogatva. Mint valami álomban.
Ahogy azonban szóba kerül a jég és meg is jelenik kicsit, beugrik nekem, ahogy suhant felénk az a kagylóforma, majd apró darabokra hullott. Ekkor pedig rájövök, mi van. Hogy az is miért akasztott ki -már a dobás tényén felül- és az előbb is mi történt velem. Időnként ráeszmélek erre, csak aztán, azt hiszem, mindig próbálom kicsit elfelejteni. Szomorkás árny suhan át ábrázatomon. A passzolás lendülete alább hagy. A labda megint csak komótosan száll a légben a lány felé.
- Néha nem bírom, ha valami széttörik vagy kidurran vagy ilyesmi - állok neki megosztani vele régi-új felismerésem, gyönge hangon, a lebegtetett glóbuszon tartva elrévedő, kissé komor pillantásomat. - Nem mindig, de van, hogy megijedek, kicsit rosszul leszek tőle. Azt hiszem, hogy talán a szüleim miatt lehet. Azért, mert ők... ami velük történt - nézek csak ekkor Lau szemébe, reménykedve, hogy tudja, mire gondolok és nem kell kimondanom. Meséltem neki a halálukról. Talán csak egyszer és a lényegre szorítkozva, de meséltem. Egy mágikus robbanás végzett velük. Nyilvánvalóan nem voltam a tanúja szerencsére és ha az is lettem volna, nagyon pici voltam még, valószínűleg fel sem fogtam volna. Ettől függetlenül viszont tudom, hogyan történt. Ez pedig a részemmé vált. Egy robbanás. Valami, ami nem csak a jelenlévők életét oltja ki és oszlatja őket a semmibe, ám ugyanígy veszi el őket másoktól és törli el a velük közös jövőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Ügyesen magához ragadja a labdát, a visszaküldése is rendben van. Bár nem tartja tökéletesen az alakot a gömb, de nekem sem szokta. Igaz nem is szoktam annyira figyelni rá, inkább cselezgetni szoktam vele.
Nem felel rögtön, de úgy látom nem a laszti miatt. Arra már szinte alig figyel. A sebességet sem kell csökkentenem, gond nélkül átveszi magának, néha meg sem áll a golyó de már fordul is vissza. Úgyhogy beleteszek pár bukfencet, hogy ne csak egyszerűen oda-vissza menjen. Kapja el nem kiszámítható röppályán is.
- Az sem lett volna gond ha szétpukkan, gyorsan újraalkottad volna – nem teljesen értem, hogy ez miért volt akkora probléma. Igaz, hogy nagyon szép a labda, és fantasztikus érzés ha először sikerül létrehozni. De szerencsére  nem olyan, hogy csak egyszer lehet vele megpróbálkozni. Mindenesetre igen, valóban különleges egy helyzet ez. Nem elég, hogy itt vagyunk, de még ráadásul kiöltözve is. Nem egy szokványos este, és főleg nem egy szokványos sablonos randi. De hogy is lehetne az, ha egyszer rólunk van szó?
Ismét felém száll a labda, de már lassabban, a szomorú arcát látva ezen meg sem lepődöm. Azon már inkább, hogy még megvan egyáltalán a lasztink. Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, ami újdonságként ér. Nem vettem észre, hogy ilyen gondja lenne a leeső, széttörő, kipukkanó dolgokkal. Rosszul lesz tőle? Ó, értem. Megállítom a levegőben a labdát, erősen tartva azt, hogy ne mozdíthassa tovább még véletlenül sem. Úgy gondolom, hogy nem kellene tovább folytatni, hiszen jelenleg labilis az érzelmi állapota. De eltüntetni sem merem, hiszen ez az ő első alkotása . Majd eldönti ő, hogy véget vessünk-e neki vagy sem. Thomas pedig folytatja és a szemembe néz. Tudom mire gondol, emlékszem a történetre, amit régen mesélt. A labdát ott hagyom, ahol van, én viszont közelebb megyek hozzá. Arcomról a megértés és együttérzés olvasható le, tekintetemből pedig végtelen gyengédség és szeretet olvasható ki.
- Értelek. És a vízlabda erre emlékeztetett – kicsit felviszem a hangsúlyt a szó végén, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így van-e.  Teszek még egy lépést, karjaimat tétován feljebb emelem egy picit. Néma kérdés lapul a bizonytalan mozdulatsor mögött. Szükséged van egy ölelésre?
Ahogy figyelem őt eszembe jut az előbbi, amikor bepánikolt Sutra tervétől, a széttörő jégtől. Az is ettől lehet ezek szerint. Viszont …
- A jégnél is rosszul lettél, amikor féltél, hogy kipukkan a vízgolyód akkor is. De ez rendben van? Hogy dobálgatjuk a vízlabdát? – újabb kimondatlan kérdés: miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

 - Máris hozom - fordult a csapolt sörök felé Anna, miközben kerülte a szemkontaktust a vásárlóval.
 Szinte teljesen biztos volt benne, hogy Niko nem ugrik be váratlanul a csárdába. South azt mondta, valami tárgyalása van, vagy valami hivatalos ügyet intéz. Azok sokáig tartottak. Pláne ha a német barátaival folytatta ezeket.
 Leemelte a korsót a polcról és a csap alá tette. Nem voltak sokan, így ráérősen megvárta, míg az aranyló sör a pohárba csurgott. Végigfolyt az átlátszó üveg oldalán, míg el nem érte az összegyűlt kis patakon a korsó alján.
 Hetek teltek el, mióta nem hallott róla. Már nem is tudta számon tartani, mikor látta őt utoljára. Ideje nagy részét a kastélyban töltötte, és ha lenézett a csárdában, Niko nem volt sehol. Egy ideje már itt sem járt. South-tól olykor megkérdezte, mi van vele. Vajon sikerült valakinek rendbehozni a vállát? Vajon most is valami életveszélyes dolgot csinál? Miért hazudott neki?
 Elzárta a csapot és megvárta, amíg a maradék ital is kifolyt a korsóba. Letörölte az oldalán kiserkent habot, majd a vendég felé sétált.
 - Egészségére! - Nem nézett rá, csak a feladatát végezte. Megvárta, míg az apró előkerül a zsebéből, és kiszámolta az összeget és odaadta neki. Aztán a kassza felé fordult.
 Vajon miért félt attól, hogy soha többet nem fogja látni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Fránya iskola, átkozott diákok és az ő szabad akaratuk! Bizony, a hiszti már rég nem a lányos külsőjéről szól. Oh, ugyan, ha valóban így lenne, akkor a családjának minden egyes nap át kéne élnie ugyanezt a kavalkádot, valahányszor Theory fikázza a megjelenését. Nem, a gond itt az, hogy ezeknek a gyerekeknek van sütnivalójuk, nem úgy, mint az otthoni népnek. Odahaza elég volt, ha mondott valamit és mindenki futott a kívánságait lesni, itt viszont senki nem foglalkozik vele. Ez pedig nagyon fáj neki. Mindig is a húga volt a jobb mindenben, hadd legyen most az egyszer ő is kiemelkedő valahol...
- Na, mi van? Nem volt jó az első nap, aztán most futsz a bátyusodhoz, hogy kisírhasd magad a vállán? Jól van, nem bánom! Leszek oly' kedves, hogy megosztom veled fél vállamat! - Gyorsan alkarjával letörli arcáról a könnyeket, majd ahogy az is megvan, előbújik ismét a kacérkodó, manipulatív énje. A lány szavai egyáltalán nem lepik meg, ő is nagyon jól tudja, hogy most róla szól a fáma egy pár üresfejűnek. Csinálják csak, mintha érdekelné is őt! Pfff...
- Rólam? Hmm... ez érdekes, ezek szerint nagyon jóképű lehetek, ha ennyire bomlanak utánam. Egyáltalán miért bántanád a hódolóimat? Netalán tán irigy vagy, drága húgom? - Próbálja húzni a leány idegeit, s ezzel egyetemben terelni is a témát, kisebb nagyobb sikerrel, mivel egy kósza könnycseppnek így is sikerül utat törnie a felszínre, ezzel elárulva gazdája tökéletes álarcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A sápadt ajkaim féloldalas mosolyra görbültek. A testvérem szavai és könnyi erős kontrasztban álltak egymással. Engem hiába is próbált átverni, nem tudott, jobban ismertem Őt, mint bárki más ezen a világon. Még akkor is, ha egy teljes napot egymás nélkül töltöttünk, életünkben közel először.
Most mondhattam volna, hogy Theon hozzám képest sosem nőhet fel, és részben így is volt, de valójában majdnem ugyanazon a szinten voltunk. Mindkettőnknek másban gyökereztek az erősségei, azonban tény, hogy nekem egy kicsivel mindig is több volt, mint neki.
Mindig is mérges voltam a fivéremre, hiszen a szüleink és a nagyszüleink vele sokkal többet foglalkoztak, mert egyszerűen nem bírta elviselni, ha a figyelmükből én is kaptam egy kicsit. Talán most is ez volt a baja, hogy nem ugrálták körbe az emberek, és ez sértette az irtózatosan nagy egóját, amelyet ráadásul meg is bántottak azzal, hogy lányosnak billogozták. Az egy dolog, hogy ez egy tény volt, amelyet a kis kobakjában Theon is tudott, de ezt csak én dörgölhetem a bátyám orra alá. Csak nekem van jogom hozzá.
Szépen csendben leültem a földre, Edgar pedig leszaladt a karomon a földig, ahol aztán szélsebesen terepszemlére indult. Minden olyan irányt és helyet alaposan megnézett, ahol nem volt egy falatnyi Theon sem.
─ Áll még az fél váll? Való igaz, hogy most szükségem van a nagy és erős bátyámra. ─ így is volt. Az egész napos némaság után jó volt hozzászólni valakihez, még ha a költségvetés alacsony is, és csak egy ilyen fajankóra telt. ─ Ami azt illeti, nem, nem vagyok irigy rád. Viszont bosszantott, hogy lányosnak neveztek, pedig azt csak én mondhatom rád. ─ nevettem ezen, de csak halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Minden oly' békés idekinn. Hallani a kis tavacskának fodrozódását, ahogy a szél meg-meg lebegteti a víz felszínét, a távolban zsizsegnek a kabócák... Az egész helyzet idilli képet fest. Egészen olyan, mint egy pár héttel ezelőtt otthon. Semmi más, csak Theory és ő. Mégis az a pár hét képes volt felforgatni úgy a helyzetet, hogy már semmi sem lesz a régi. Ez igaz rá, a családra és a drága Theory-ra is. Keserű, féloldalas mosolyra húzódik a szája ezekre a gondolatokra, s szívverése is a táj ritmusával lesz egyenletes. Egy szóval, végre lenyugodott a hisztiből.
 - Na, gyere ide nyugodtan! De ezért nekem kell adnod a vacsorán a desszerted egy részét - neveti el magát Theory szavaira, s közelebb húzza magához a lányt. Attól, hogy sokat civakodnak, egyikőjük szíve sincs kőből. Theon lehet néha nagyképű, hisztis és valószínűleg húga agyára megy, de pont ezért szeretik egymást, mert nem unalmas így a másikkal az élet. Amúgy sem tudnának elmenekülni egymás mellől, hisz az a fránya ikertelepátia így is, úgy is összehozná őket.
 - Oh, ugyan! Megszoktam már! Emlékszel apa mekkora ramazulit lecsapott ezért, meg hogy ha így folytatom, sosem találok egy rendes lányt? Ha foglalkoznék ezekkel, már rég bediliztem volna, és olyan lennék, mint most a patkányod - azzal rámutat a földön fel s alá rohangászó, szó szerint mérgezett egér módjára életre kelő szörnyetegre - Csak ne félts te engem. Hisz én vagyok a nagy és erős bátyát, nemde bár? - Tekintetét elemeli Theory-ról, majd becsukva a szemét próbálja egy kicsit tisztázni a gondolatait. A leánynak szüksége van rá, össze kell egy kicsit szednie magát. Semmi buta gondolat, gyerünk Theon, meg tudod tenni, befúj, kiszív, minden a legnagyobb rendben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lehunytam a szemeim, mikor Theon magához húzott. A mosolyom valódivá vált, letisztult lett és teljes. Némán hallgattam a fivérem hangját, amelyet mindig is úgy szerettem, és eszembe jutottak a mesék, amelyeket esténként mesélt nekem, amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, és az istenért sem tudtam elaludni. Bizonyára csak bosszantottam Őt, de mégis szép emlékként élnek bennem azok a percek.
Bátorkodtam megölelni Őt, és orromat a nyakába fúrni. Éreztem az illatát, és mintha elvágtak volna engem a világtól, megnyugodtam. Ezért bőven megéri a desszertem egy részét nekiadnom.
Kinyitottam a szemeim, és a patkányra pillantottam, aki valóban úgy futkosott fel s alá, mintha megőrült volna. ─ Ő teljesen jól érzi magát, csak éppen örül, hogy szabad. A kastélyban nem engedhetem el, vagy hagyhatom magára, mert az emberek a vérét akarják. Neki lehet, hogy sokkal rosszabb, mint nekünk. ─ ötlött fel bennem a gondolat, majd azonnal el is vetettem. ─ Ez így igaz. Mi lenne velem egy nagy és erős bátyus nélkül? Aki csak két perccel idősebb nálam. ─ dörgöltem újfent az orra alá a tény, amelyre kétségtelenül szörnyen büszke, miközben tejbe tök módjára vigyorogtam.
Hallottam a víz fodrozódását, a különféle rovarok által keltett hangzavart, és olyan érzésem támadt, mintha csak otthon lennénk. Ugyanaz az érzés a gyomromban. ─ Amúgy, bárki bármit mondjon, szerintem igenis férfias vagy. Nem mindenkinek jutna eszébe visszaélni egy ilyen helyzettel, és igényt tartania a desszertemre…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Reggel mikor éppen használatba vettem az új szájfényemet, rájöttem valamire. Ennek bizony keksz illata van. Nem is akármilyen, hanem csokis keksz illata. Sokkal jobb mint az előző, aminek naptej illata volt. Fujh, szerencsére elfogyott. Nem kóstolnám meg, mert lehet ha az íze jó is, ez a nyomi mandragóra elnyomná. Meg amúgy is, az egy szájfény, nem emberi fogyasztásra alkalmas. Szerintem a mandragóra levél sem, de nem nyelem le, csak rágom, és ha ez kell az animágus léthez, akkor miért ne?
Viszonylag boldogan tipegek le a faluba, fülemben szokásos fülhallgató, üvölt belőle a zene. Igazából, nem tudom miért mozdultam ki a prefilakból, de egy kis eü séta sosem árt. Aztán a csodás sétám után itt kötök ki. A csónakház, király, és nincs is itt senki, ez még jobb! A székre leülve egyből a hátizsákomba kezdek turkálni, mit is hoztam magammal? Kínai füzet, kottafüzet, mi ez a sok füzet? Végül is Levitás vagyok, de hogy ennyire, az már meglepi saját magamat is. Van itt cukorka, amit nem tudom mikor raktam oda, lehet már ehetetlen. Szájfény, mert bármilyen jó keksz illata is van, folyton lejön. De már csak azért is kifogyasztom, mert jó az illatocskája. De lehet valahogy megpróbálok belőle illatosítót csinálni. Masa lehet tudja hogy kell, vagy Jang Geum. Jó, most nevetek saját magamon, a nővéremtől mikor kérnék én segítséget? Sohanapján kiskedden, mert ha évekig nem szólt hozzám, hagyjon a fenébe. Egyáltalán miért vállalta el hogy a gyámom lesz? Szerintem volt választása. Oké, nyugi Jun, hamarosan tizenhét leszel, csak szeptemberig bírd ki. És megint magamhoz beszélek. Lehet suli után diliházban kötök ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Egy helyet kerestem, ahol nincsenek emberek, és békésen olvashatok. Mindezt egy ártatlan sétának álcáztam. Csak egy könyv volt nálam, amelyet a derekamhoz szorítottam, és a patkányom, akit most az egyszer nem a zsebemben, hanem hol a vállamon, hol pedig a fejemen hordtam. Utóbbinak nem örültem, de nem is ellenkeztem, mert ha megtettem volna, felborzolta volna úgy a hajam, hogy az életben nem szedem szét többet a fehér szálaim.
Nem rohantam. Élveztem a szinte tökéletes csöndet, ami körbeölelt. Szépen lassan pakoltam egymás után a lábaim, majd ragadtam le egy érdekesnek ígérkező épületnél. Lehet, hogy ráleltem arra a helyre, amit kerestem.
Megtorpantam a küszöbön. Eltelhetett vagy fél perc, mire koppant nekem, hogy egy emberi lénybe botlottam. Egy szó nélkül hátat akartam neki fordítani, de a hófehér gombócom nem így gondolta, és halált megvető bátorsággal szaladt végig rajtam, hogy aztán a földön tüneményes trappolással lecövekeljen a fiú személyes terében. Ezt látva mélyet lélegeztem, majd úgy döntöttem, közelebb merészkedem, és én magam is elkényelmesedem. Mint a társam a füzetivel.
─ Te koreai vagy, igaz? ─ nem igazán láttam még egyet sem testközelből, de biztosan nem kínai, és szerintem nem is japán. Legalábbis bízom az alapfokú műveltségemben. ─ Azt hiszem, Edgar kedvel. A nevével ellentétben lány, és szörnyen édesszájú. Lehet, hogy érez valamit. Vagy rajtad, vagy nálad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nyitnám ki a kínait, hogy megpróbálok tanulni, de patkány. Itt van egy nagyon cuki patkány! Yay egyem meg, honnan jöhetett? Valakitől megszökött?
Aztán jön a csaj, semmi köszönés, csak a kérdés. Miért mászok ettől a falra?
- Neked is szia. - morgom és megsimogatom a patkányt - Iken, fékle falaki aki nem kínaisz le! - gratulálok Jun, most azt hiheti beszédhibás vagy. De csak az a hülye mandragóralevél van a nyelvem hegyén. Összeteszem a kezecskéimet, és az égre nézek, aztán vissza a lányra. - Ő a fe pafkányod? Alanyos. - a cukiság, aki ezek szerint Edgar, meg lehet a cukrot érzi a táskámban, vagy a keksz illatú szájfényemet? Lehet van más a zsebemben vagy a táskámban, amit érezhet. Mintha tegnap a zsebembe raktam volna egy kis csokit... de azt lehet este megettem, vagy éjjel, amikor civilben járőröztem.
Mióta a számban van ez a cucc, esténként mikor lefekszem, mindig attól félek, hogy reggelre kiköpöm ezt az izét, és kezdhetem elölről. De lehet nem is kezdeném elölről. De ennek az ízét még lehet hogy évekig érezni fogom. A hideg is kiráz már a gondolattól. Annyira félek hogy kiesik, mindig a nyelvem hegyén van. De nem tudok tőle rendesen beszélni. Na mindegy, ha meglesz a szükséges idő, akkor majd úgyis kiköphetem. Azután talán valahogy el tudom felejteni az ízét. Jobb esetben, el tudom. Rosszabb esetben kísérteni fog életem végéig, és azt fogja mondogatni, hogy Megérte, Jun? Vagy nem, mert egy íz nem tud beszélni. Kísérteni se tudom hogy tudhat. De megoldja, ha nagyon akar... Ezt úgy gondoltam mintha az íz tudna gondolkodni. Úristen, kezdek becsavarodni. A mandragóralevél mellékhatása lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Néma csendben pislogtam a fiúra, miközben azon gondolkodtam, vajon mit mondhatott. Az első mondatát értettem, de a többi kissé homályos volt, így kellett pár másodperc, mire megfejtettem őket.
─ Nem számítottam rád. Belém fojtottad a szót. Elnézést. ─ szusszantam. Mivel Ő is halálos higgadtsággal kezelte a jelenlétem, így nekem is túl kellett lendülnöm a kezdeti meglepődésemen. ─ Semmi közöd egy kínaihoz. Aki ezt máshogyan látja, az bizonyára nem lát tovább az orránál. ─ a patkányomra szegeztem a tekintetem, és őt kezdtem el figyelni, ahogyan a létező legnagyobb boldogsággal a kis pofiján randalírozik a fiún. Ehhez csak gratulálni tudtam neki. Akkor még maradunk. Micsoda jó hír.
─ Végre valaki, aki nem retteg egy patkánytól. ─ mosolyodtam el, de csak halványan. ─ Igen, az enyém. És nem értem, miért nem harapott még meg. Te vagy az első, akit nem akar megölni rajtam kívül. Még a bátyámat is utálja. Ami azt illeti, miatta harap. ─ tisztáztam a tényállást. Mondhattam volna, hogy érezze magát kitüntetve emiatt, de az nem én lennék. És nem mellesleg biztos sejti.
─ Zavarok? Ha igen, szívesen elmegyek, mégiscsak te voltál itt előbb. De előtte el kell kapnunk. ─ hunyorogtam a hógolyóra, aki felém szagolt, mintha csak koppant volna neki, mit akarok. A világ egyik legnehezebb dolga elkapni egy szökésben lévő patkányt. Okosak. Nagyon okosak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az utóbbi időben nehezére esik jobb lábbal kelnie. Amióta lehozták az első cikket az állítólagos fekete mágia használatáról, egyszerűen nincs nyugta. Vagy a sajtósok ostromolják - egyébként teljesen indokolatlanul, mert ha el is követett volna bármit, majd pont nekik vallja be? -, vagy az aurorok cuppognak utána. Egy fűszálat nem tud keresztbe tenni anélkül, hogy valaki ne figyelné valahonnan. Ő, aki egyébként a türelem szobra - nem mellesleg a szótárban a nyugalom fogalommeghatározásánál az ő neve szerepel -, kezd egyre inkább kijönni a sodrából. Bárcsak gyakorlatban is űzné a fekete mágiát, úgy eltüntetné ezeket a minisztériumi mocskokat, hogy se hírük, se hamvuk nem maradna. A következő faj a firkász lenne, ami véletlenül kihalna.
Egyelőre egy ismerősénél húzta meg magát, míg menyasszonya Budanekeresden él és dolgozik tovább. Ki akar venni egy kényelmes kis ingatlant a környéken, de igazából egy másfél szobás lakás is megtenné, csak végre valahára nyugta legyen. Szíve szerint egyébként külföldre utazott volna, elvégre éppen elég felfedezetlen okkult dolgokat rejtegető hely van a világon, de amíg a nyomozás tart, nem indulhat útnak. Már csak azért sem, mert elég érdekes benyomást keltene, hogyha a jelen helyzetben egyik pillanatról a másikra meglépne.
Kissé megfáradtan ül be a környékbeli pizzériába és rendel magának egy lángnyelv pizzát, mellé pedig egy vajsört. Szíve szerint whisky-t kérne, de az sajnos nem szerepel a kínálatban, így el is határozza, hogy következő útja vagy a csárdába, vagy a pubba vezet majd.
Előveszi a legutóbbi újságot, aminek már legalább nem a címlapján szerepel és szkeptikusan, némi grimasszal az arcán olvasni kezdi. Mint az kiderül a cikkből, van egy testvére, aki szintén meghalt az állítólagos balesetben. Ez már csak azért is vicces, mert világ életében egyke volt, ez a tény pedig így, hogy a szülei meghaltak, nem igen fog változni. Bár ki tudja, a varázstudomány is egyre fejlettebb, ahogy az idő halad előre, még a végén születik egy öccse vagy húga. Na attól kímélje meg a jó isten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem könnyű szülőnek lenni, különösen úgy, ha nem vagy boldog. Nem tudsz nyugton maradni, hiszen a változást vágyod. Nálunk ez így volt, mind a kettők részéről. Mást akartunk, máshogy akartuk, másokkal akartuk. Ez pedig, hiába figyeltünk oda rá, a gyerekeinken is csattant. Sokan nem hiszik, hogy a gyerek ezt megérti, mert, hogy még nem olyan okos, mint egy felnőtt, de szó sincs erről. A gyermeki érzelemvilág sokkal gazdagabb, mint a felnőtteké, sokkal változatosabb, nagyobb volumenű, sokkal érzékenyebbek arra, ami körülveszi őket. Sokan semmibe veszik a gyereket, pedig pont ő a legnagyobb elszenvedője.
Amíg beszél, amíg elmondja, hogy érti, hogy egyikünk sem volt boldog, ujjammal az államat simítom meg többször is. Gondolkozom azon, amit mond, és vádolhatnám magam, az anyját, a világot, de nem tudom, mert vannak helyzetek, amikor senki sem tehető száz százalékig felelőssé, és ezt is így élem meg. Próbáltuk, nem ment, de legalább próbáltuk. Sokan ennyit sem tesznek meg, aztán csak csodálkoznak.
- Szerintem is, és Ezrának is jót tett az elköteleződés, határozottan.
De még mennyire, hogy jót tett, és ennek tényleg örülök, függetlenül attól, hogy pár perccel ezelőtt mit mondott nekem, hogy mennyire nem tudom még hova tenni a tényt, hogy nem én vagyok a biológiai apja. Rosszabbat feltételeztem magamról, bevallom. Első gondolatra úgy terveztem, hogy felkelek, és kérdés vagy kérés nélkül elindulok, hogy szétverjem a fejét. De tényleg jogos lenne? Nem nagyon hiszem, hogy az anyjuk többet jelentett volna neki, mint egy lehetőséget arra, hogy nővel legyen, hiszen akkor, ha annyira hitt volna a kapcsolatban a nő, nem bukkant volna fel nálam. És haragszom-e rá? Nem, hiszen Stellát én neveltem fel, a sajátomnak tekintem most is. Nem tudok nem úgy nézni rá, mint a lányomra, mert a lányom. Én voltam az, aki teapartikon vett részt, túlméretezett hercegnőnek öltöztetve, rúzsosan, aki órákat gyalogolt a plázákban, hogy aztán az első kiválasztott cipőt vegye meg, én voltam az, akire furcsán néztek, mert nyolc menüt rendelt, és egy kislánnyal az egészet befalték. Az emlékeim, a szeretetem a lányom iránt mindig valós volt, és mindig valós lesz. Mindig a gyerekem lesz, és nem érdekel, hogy ennyi év után azt mondja egy teszt, hogy nem az én DNS-em van benne. Nem érdekel. Ez nem változtat semmin. Ha változtatna valamin, akkor már most meg kellett volna történnie, már most változott volna a dolog, de nem így történt, szerencsére.
- Csodabingbaba. Ez lesz a mai nap nyelvtörője. Jobb külön. Ennyit tudok mondani a barátnődnek, mert tényleg bele lehet betegedni ebbe. Ha annyira igaz a szerelem, akkor visszatalál, ha nem, akkor lesz más. Én évtizedekig próbálkoztam anyáddal, és szeretem, tisztelem őt, de az egyik legrosszabb döntés volt, amit mi ketten meghoztunk, és ki tudja, hányszor.
Talán tényleg jobb lett volna a harmadik után békésen elválni egymástól és nem visszamenni újra meg újra. Nem mindig jön be a dolog, nem mindig választunk jól elsőre. És talán van második esély, talán nincs. Én szeretném hinni, hogy van, még ha a mostani esélyem egy kicsit vadnak is hathat. Talán működőképes, talán nem, talán egyik sem lesz az a jövőben. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék még egyszer egy olyan kapcsolatba keveredni, ami megbetegít engem is, és a környezetemet is.
- A gyerekem vagy és az is maradsz. Ezen nem változtat semmi.
Tényleg nem. Én sem tudtam, hogy hogyan reagálnék erre, és nem is hittem, hogy valaha reagálnom kell. Azt nem mondom, hogy fiatalon, mint a barátnője meg annak a párja, ne döntöttem volna úgy, hogy nekem ez nem kell, csinálja végig az, aki sz*rba lépett, de attól a pillanattól fogva, hogy én a kezembe vettem a lányomat, a függője lettem. Sosem ereszteném el, akkor sem, ha ez nem tetszik neki, ha azt várta, hogy kilépek az életéből. Nem fogok, ez a teszt számomra tényleg nem bizonyít semmit, még csak a véleményem sem változik meg sem az anyjáról, sem Ezráról. Nem is érdekelnek, csak Stella. Kinyújtom felé a kezem, és ha elfogadja, magabiztosan megtartom, és nyugtatóan simogatni kezdem.
- Ne érezz bűntudatot, mert boldog vagy. Szerencsés helyzetben vagy, hiszen megtaláltad azt, akivel leélnéd az életed. Dávid is boldog, Gergő is. Az anyád is és Ezra is. Kinek előbb, kinek később jön el a boldogság, szerencsés vagy, mert nem vagy a barátnőd helyzetében, és a barátnőd szerencsés, mert te ott vagy, és tudsz neki segíteni. Gondolj erre, rendben? Olyan jól áll, amikor mosolyogsz, ne szomorkodj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Azt mondta Kori azzal tehetem jóvá, ha viszek neki pásztorpitét. Erre Sol azt mondta, hogy igen, neki meg pizzát. Mondjuk nem nagyon tudom, hogy Solnál mi az, amit jóvá kellene tennem. Értem én, hogy Korit mondjuk sokkolta a látvány, de Sol...? Őt mivel sokkoltam?!
Történt ugyanis, hogy kaptam egy igent a lánykérésemre, és mivel férfiból vagyok, és mivel Sol nő, csókolóztunk. És tényleg csak csókolóztunk, hát nem lehet más, hiszen kötnek a törvények, és nem értem. Rendben, egy ágyon történt, és rendben valóban elméletileg aludnunk kellett volna, mert azt mondtuk, lepihenünk, meg azt is, hogy én a kanapén alszom, de ugyan már, ez csak csók volt. Korinna meg igazán megtanulhatna kopogni. De tényleg. Szóval szerinte sokkolta a látvány, amikor benyitott, és ez a sokk csak akkor múlik el, ha viszek neki pásztorpitét. Ebből jött az Solnak, hogy neki meg pizzát, és amúgy azt még mindig nem értem, hogy Sol miért kapott sokkot. Lehet, hogy tőlem kap sokkot? Kijött egy pattanásom? Vagy túl hosszú a borostám? Vagy mégis miért kap ő, aki azt mondta szerelmes belém, és nem baj, hogy vallási okokból csak csókolózunk, kvázi tőlem, amit csak egy pizzával tehetek jóvá? A nők nagyon furcsák, nem csoda, hogy eddig óvtak tőlük, kezdem azt hinni, hogy tényleg az eredendő bűnnel fogantak.
Nem is foglalkozom ezzel tovább, mert nem értem, hogy hogyan tarthatunk itt, hogy én veszek nekik enni, de aztán, és igen, ebben a pillanatban leesik, hogy ez történik. Én veszek nekik pizzát. Bizony. Én állom a vacsorát, ó a szende arcuk átvert csak! Nevetve nézek magam elé, miközben belépek a pizzériába. Nincsenek sokan, épp csak lézeng pár ember, így könnyű kiszúrnom őt. Feledve is az előbbi eszmefuttatásom teljesen, közelebb lépek az újságot olvasó félhez, és anélkül, hogy illetlenül beleolvasnék, csak ránézek.
- Szabad ez a hely?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Csak dúl és fúl magában, mert hát mi mást is tehetne ugye? Nem ismer senkit és, ha esetleg akarna is ismerni, nagyjából egészéből megpecsételődött a bimbózó kapcsolat sorsa. Persze Lilla felkészítette erre IS. Tudta, hogyha Bogolyfalvára jön és megpróbálja meggyőzni Kriszpint, hogy vegye fel őt tanárnak, azzal nagyot kockáztat. De persze egy ilyen vállalkozásban ugyanúgy megvan a nyereség, mint a vereség esélye. Henrik pedig nem egy ijedős típus, aki fülét-farkát behúzva elbujdokol, csak mert álhíreket terjesztenek róla. Hátrányból indul, nagyon nagy hátrányból, de ha egyszer lecseng az ügy, akkor minden sokkal jobb lesz.
Épp az újságot bújja, mikor valaki pofátlan módon rákérdez, hogy szabad-e az asztalánál lévő hely. Hát öcsém, nem elég nagy neked ez a pizzéria? Tele van üres asztalokkal, ha akarna, minden falat után ülhetne különböző helyre úgy, hogy ne kerüljön kétszer ugyanoda. De nem, jó magyar szokás szerint mindig az kell, ami a másiké, mily meglepő. Már majdnem szóra nyitja száját és mond valami egyáltalán nem kedves dolgot, mikor az újságját lejjebb engedve Anikkal találja szemben magát. A kezdeti, pillanatnyi döbbenetet egy hatalmas, széles mosoly váltja fel. Olyannyira kivirul arca, hogy még fogait is bőven láttatni engedi.
- Nem hiszek a szememnek, Anik, cimbora - azonnal nyújtja kezét egy baráti üdvözlésre, miközben továbbra is alig hiszi el, hogy végre pozitívan csalódik ebben a helyben. Nincs könnyű dolga, de azért igyekszik. Ja várjatok, Ti ezt most nem igazán értitek, right? Na az a nagy helyzet, hogy Henrik ugye okkult tanokat és fekete mágiát kutat, ennek okán Indiába utazott. Csakhogy ott nem úgy mennek ám a dolgok, hogy beszambázik az ember, megkeresi, amit tudni akar és, mint ki jól végezte dolgát, hazatangózik. Magától a királytól (!) kell engedélyt kérni, ha bármilyen kutatást kívánnak folytatni országában. Így eshetett meg, hogy Henrik egyből a királyi családdal találta szemben magát, köztük Anikkal, akivel hála istennek hamar megtalálták a közös hangot. Közel négy hónapot töltött Anikék földjén, ez alatt az idő alatt pedig nemcsak a férfit, de a kultúráját is megismerhette. Az egyik legszebb időszakának tartja az ottani kutatást - de azért ne féljetek, no homo.
- Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra. Mesélj, hogy vagytok?