Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

LORIN
egy délután a csónakházban | x


A világ minden kincséért sem alkalmatlankodnék most errefele, ha akár csak sejteném, hogy van itt valaki, aki nyugodt magányra vágyik. Mivel viszont fel sem merül ez bennem, így vidáman bandukolok a tó partján, egyenesen a csónakház felé tartva. Hűs kicsit az idő, de az én csodaszép és csodapuha sárga-fekete sálam kellemesen melenget. Az unformisomat viszont átcseréltem már, szóval barna kabátban, pulcsiban, farmerban lézengek. Oldaltáskám hanyagul lóg a vállamról.
Sokszor elmentem már a csónakház mellett és párszor jártam is benne. Hol Zsombival, hol Mártonnal, hol pár másik navinéssel. Most viszont magam vagyok. Valami hasonló céllal érkeztem, mint Lorin. Legalábbis, ami azt illeti, hogy lazítanék egyet ebben a megkapó hangulató kis kajibában. Viszont engem nem nyomaszt annyi minden, mint azt a valakit, akivel hamarosan találkozom. Hogy őszinték legyünk, engem általában semmi nem nyomaszt úgy igazán.
- Ó... öm. Szia - lépek be a csónakházba mosolygó lendülettel, aztán megtorpanok kissé, hogy már van itt bent valaki. Körbepillantok, azonban nem látok bent senki mást. Ő is csak jött elleni kicsit egymagában, vagy érkezik még valaki hozzá?
- Szabad? - bökök fejemmel az egyik üres szék felé, így érdeklődve meg tőle, nem zavarja-e, ha csatlakozom mellé. Közben beteszem magam mögött az ajtót, hogy ne jöjjön be több hideg. Már állnék neki magyarázni, hogy ha találkozót beszélt meg ide vagy ha egyedül akar lenni, mondja csak és visszajövök máskor, azonban úgy döntök, megvárom, mit és hogyan felel. Ha úgy érzem, csak udvariasságból bólint nekem, ráérek majd akkor egyezkedni vele. Különben valahogy nem hiszem, hogy bagolyköves lenne. Legalábbis nem ismerős a suliból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

ANNIE akkor
egy délután a csónakházban | x


Nem zavarom őt, aminek igazán örülök. Beljebb lépek.
- Én Thomas - adok egy nevet a névért cserébe.
- Köszi - bólintok mosolyogva, ahogy hellyel kínál. Leveszem a kabátomat, meg letekerem a sálam és szépen felakasztom őket. Idebent kellemes idő van. Utána leülök a másik fotelfélébe és jólesően sóhajtok, körbenézve.
- Az iskolában lakom... vagyis... az iskolába járok és Budanekeresden lakom, na - igazítom ki magam derűsen, miután jól összeolvasztottam a két mondatot, amit ki akartam bökni. Mondjuk persze lakhatnék is a kastélyban, azonban én pont nem teszem. Hazajárós vagyok.
- Te is bagolyköves vagy? - kérdezem tőle és összevont szemöldököm, valamint szavaim hangsúlya el is árulják, hogy nekem egy "nem" lenne a tippem. Hiszen tényleg nem láttam még őt. Nem mintha olya kiváló arcmemóriám lenne vagy mindenkit ismernék a tanodában, azonban valahogy azért mostmár kiszúrom a sulistársaimat. Elégszer futok össze velük ehhez a folyosókon.
- Gyakran jársz ide? Én voltam már itt párszor, de mindig másokkal. Gondoltam, eljövök most egyedül. Aztán remélem, nyáron kipróbálhatom a csónakázást is. Te már próbáltad? - árad ki belőlem is egy kis érdeklődés meg mesélés áradat, miután jól körbeszemlélődtem a hangulatos kis bungallóban. Tekintetem a lány teájára téved, és próbálom meglátni, azt meg honnan szerezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Elgondolkozom kicsit a kérdésén. Sokszor felmerül ez. Mármint, hogy nem lenne-e jobb kihasználnom a bentlakásosságot. Eddig elég egyértelmű volt a számomra, hogy nem lenne jobb így az árvaház után, viszont lassacskán mostmár bennem is fel-felvillan, hogy kipróbálnám. Mindazok miatt, amikre a lány is céloz. Azonban, ha arra gondolok, hogy akkor nem aludhatnék otthon a saját ágyamban, a csodás szobámban és akkor nem látnám naponta Liam bácsit... erre teljesen összeszorul a szívem.
- Nem megterhelő. Csak lesétálok ide a hivatalba, belépek a kandallóba és már otthon is vagyok - adom elő könnyeden. Hiszen ez tényleg ilyen könnyű.
- Gyakran csak jó későn megyek. Főleg, ha éppen járőrözöm. Tudod, prefektus vagyok - teszem ezt hozzá, ahogy rájövök, hogy ezt ő nem feltétlen tudja, ha egyszer nem bagolykvöves. Most azt nem állok neki taglalni, hogy az árvaház után nem annyira lételemem bentlakni. Páran beszóltak már nekem érte, hogy szerintük hencegek azzal, hogy én otthonban éltem. Egy részt nem tudom, ilyesmivel ki hencegne, más részt én csak válaszolni szoktam a kérdésekre. Viszont mivel megkaptam a magamét ezért, így mostmár csak akkor fedem fel, hol éltem ezelőtt, ha jobban belemegyünk.
Érdeklődve hallgatom, ki ő, mi ő és mit csinál itt, és mindent kérdés nélkül elhiszek. Ez általában így van velem. Túlságosan megbízom mindenkiben. Csak az eget rengető hazugságokat ismerem fel. Meg persze, ha túl gyanúsak a körülmények. Erről itt most egyik sem mondható el.
- Igen. Nagyon tetszik itt nekem is - értek egyet a megállapításával.
- Helyes, barátságos. Londont is szerettem meg Budanekeresdet is szeretem, de azokat nyilván másért - ecsetelgetem rajongásom tárgyait, amelyek nem meglepő módon sokan vannak. Nagyjából minden közéjük tartozik, ami bármennyire klassz.
- Figyelj csak... honnan varázsoltad a teádat? - kérdezek rá derűsen, ahogy egyszerűen sehogy nem tudom kifürkészni, mégis honnan szerezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mivel az sajnos fel sem merül bennem, hogy azért kérdez vissza, mert nem tudja, mi az a prefektus, így csak arra tudok gondolni, hogy egyszerűen meglepi, hogy az vagyok.
- Tudom, nem vagyok az a prefektus alkat. Legalábbis szokták mondani, hogy nem vagyok elég szigorú meg ilyesmi - kezdek neki magyarázkodni, a fotel karfáját birizgálva. Valamint azt is bevallhatjuk, hogy nem hogy félelmetes nem vagyok, de tekintélyt parancsoló sem. Úgy nagyjából egyáltalán nem.
- Viszont eddig nem is igazán volt rá szükség, szóval... - vonok vállat, jelezve, hogy jól megvagyok ám a feladatommal, nem kell engem félteni. Eddig mindenkivel, akit rajta kaptam valami tilosban járáson, meg tudtam beszélni a dolgokat. Oké, nem voltak túl sokan, de az mindegy.
Hógömb. Tényleg olyan a falu. Egy külön kis csodavilág. Mosolyogva merengek ezen, és kell egy kis idő, amit felfogom, amit a teáról mond végül. Aztán leesik a knút.
- Ó, akkor csak egy kortyot, nem akarlak kiinni belőle. Köszi - veszem át és töltök magamnak egy keveset a kupakba. Ha már így kínálja, örömmel elfogadom, azonban tényleg csak megkóstolni.
Beszélgetünk még egy keveset kedves, semmitmondó dolgokról a környékkel meg az időjárással kapcsolatban, aztán még egyszer megköszönöm a teát, veszem a sálam meg kabátomat és búcsút veszek tőle. Ideje mennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
egy délután a cukrászdába menet | x


Én nem vagyok sokkhatás alatt. Én izgatott vagyok, mint életem nagyjából minden percében, csak mindig más-más mértékben. Igaz, nekem nem fekszik senkim ispotályban meg nem ért senkit semmilyen bántalom. Hogy pontosak legyünk: nem tudok róla. A bácsikámmal naponta történnek eszméletlen dolgok, de azokról én nem tudok. Elég az hozzá, velem nem estek meg ilyen érdekességek. Nem csókolóztam se lányokkal, se fiúkkal és nincs az otthonomnak olyan szeglete, amin ne a világ minden örömével ballagnék végig. Most viszont ezzel a világ minden örömével a falu utcáján baktatok. Megyek forrócsokozni. Derákig érő barna kabát van rajtam, sötét nadrág meg az elhagythatatlan navinés sál.
Egyből észreveszem a fehérlő hólányt. Gyorsítok lépteimen.
- Szia! Boldog Új Évet! - kívánom neki vadalmaként vigyorogva, amint odaérek.
- Gyere, menjünk, nehogy megigyanak mindent előlünk! - váltok ál-aggódón sietősre. Nem kell nagy színészi teljesítmény, mert szeretek amúgy is aggódni. Mármint nyilván nem szeretek. Ez csak egy kifejezés, tudjátok.
- Ülünk az ablak mellé? - kérdezem, miközben letekerem a sálam, meg kigombolom a kabátom, aztán le is veszem. Közben körbenézek és sok ismerős arcot látok. Odamosolygok vagy integetek néha valakinek. A legtöbbüknek a nevét sem tudom, csak hogy bagolykövesek és hogy váltottam már velük pár szót. Vagy csak egymásra köszöngetünk mindig és ennyi.
Helyet foglalok a kényelmes székben, szemben Annievel és már veszem is kézbe az itallapot. Számat néha megnyalva mustrálom a kínálatot. Olyan jól hangzanak mind. És még csak a forrócsokikat nézem. Hiszen ezért jöttünk.
- Sütőtökös fahéjas? - sikkantok fel szinte, ahogy ezt meglátom, aztán ahogy rájövök, hogy hangos voltam, zavartan nevetek a lányra. Meg mások is nevetnek kicsit körülöttünk rajtam. Még jó, hogy velük nevetek.
- Ez eldőlt - csukom be lazán a kis füzet fedelét.
- Te mit fogsz kérni? - kérdezem, feltűrve közben sötétkék pulcsim ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Nagyon csinos vagy - pillantok végig ragyogó arccal a lányon. Nem gondolkozom a bókon, csak úgy kiárad belőlem. Ki kellett mondanom. Persze, minden alkalommal szép volt, amikor találkoztunk, hiszen szép úgy, ahogy van, de most meg annyira, hogy ezt muszáj voltam szavakba önteni.
- Én is - értek egyet az ablak melletti üléssel.
- Bent vagy valahol, de olyan közel van minden, hogy azért kicsit mintha kint is lennél. Csak itt melegebb meg kényelmesebb - taglalom, én miért szeretem azt a helyet, amit ilyen nagy egyetértésben kiválasztottunk.
- Persze - bólogatok a kérésére. Megkóstolhatja majd a remeket, naná.
- Az almáspitét én is, viszont inkább tejcsoki párti vagyok. Az étcsoki nekem nem elég édes - vonok vállat. Ettől függetlenül lehet, kérek majd én is kóstolót.
Ha szeretne jó híreket hallani meg örülni, akkor emberére talált. A jó hírek meg az örülés a specialitásom, tekintve, hogy csaknem bármit képes vagyok jó hírnek tekinteni, örülni meg kb. ugyanennyi dolognak tudok.
- Csodálatos volt - kezdem meg az áradozásom.
- 24-én délután díszítettük fel együtt a fát Liam bácsival. Korábban akartuk, de közbejött neki ez meg az. Nem baj, mert én meg addig még egy kicsit kidekoráltam a lakást.. - mesélek és mesélek, folytatva azzal, hogy elmentünk pásztorjátékot nézni, aztán elköltöttük az isteni finom ünnepi vacsorát és éppen rátérnék a továbbiakra, amikor megjönnek az italaink.
- Köszönjük - mosolygok a pincérlányra, aztán emelem bögrém Annie felé. Belekóstolok a forrócsokiba, majd szememet lehunyva hümmögök, szinte kéjesen. Ez fantasztikus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
az étterembe érkezve még téliszünet előtt | x



[a karácsonyi vásárból jöttünk ide KATT ehhez archívum nézetre kell váltanod]
Csak helyeslek nagyban arra az ötletáradatra, ami a karácsony kapcsán kitör belőle. Szívesen megismerném más nemzetek hagyományait. Mondjuk elég sokat tudok szerintem, hiszen imádom az ünnepeket. Azonban mégis más mondjuk egy olyan esemény, ahol tényleg meg is tapasztalhatnád ezeket.
Nyelek egy nagyot, mikor azt mondja, pofon vágná azt, aki csak úgy megcsókolná a fagyöngy alatt. Nem mintha én ilyenre készültem volna, ettől függetlenül rosszul érint.
- Tényleg képes lennél csak így megütni valakit, aki éppen azt fejezi ki, hogy te meg tetszel neki? - bukik ki belőlem a kérdés, mint olyasvalakiből, aki ugyan kapott már párszor verést, ám vissza soha nem vágott. Meg kezdeni se kezdett. Egyszerűen hihetetlenül távol áll tőlem ez. Erre bevillan, hogy még mindig feltett szándékom küzdősportba kezdeni, ami nem tudom, hogy fog összeférni ezzel a mentalitással.
- Mármint az érthető, ha eltolod vagy elhúzódsz... oké, az is számít, hogyan csókol meg az illető meg milyen szándékkal. Mármint, ha például valaki menőzve csak úgy magához ránt, az nem szép, viszont, ha mondjuk felpillant a fejed fölött a fagyöngyre, aztán rád mosolyog és elkezd feléd hajolni... érted, az szerintem más - vázolok fel elé egy-egy kifejezetten konkrét helyzetet. Érdekes, mennyire megmozgatta az agyam most ez a téma, és hát nem átallom Laura elé tárni mindazt, ami megfordul a fejemben.
Izgalmas ez a Mikulássá válás. Lepillantok magamra, megtapogatom a ruhámat, meghúzogatom a szakállamat. Ez utóbbinak a megsimogatását a lány sem bírja megállni. Persze, hogy pihe-puha! Az én szakállam milyen lenne? Vigyorogva hagyom, hogy tapintgassa. Közben a szemem sarkából látom, milyen jót derülnek a mellettünk elsétálok is a télapóságomon.
Mikor végül visszaalakulok fiatalabb, vékonyabb hohohótlanságomba, valahogy akkor esik le, hogy mit mondott háztársam. Hogy még úgy is jól néztem ki. Ezek szerint így is jól nézek ki szerinte. Így, ahogy vagyok. Kellemesen elmosolygok ezen. Tán még akkor is így teszek, amikor már kéz a kézben ballagunk a Falatozó felé.
- Nagyon szereted a sokféleséget - állapítom meg, mikor belépünk. Hiszen az ünnepek kapcsán is arról beszélt, mennyire érdeklik az egyes nemzetek tradíciói, most meg az ennivalókat illetően is ezt hozza fel, a változatosságot.
- Én is - adom tudtára, hogy ebben partnerére akadt.
- Akkor te a napi ajánlatot választod? - pislogok körbe, a kirakott kínálatot nézegetve, miközben letekerem a sálamat meg leveszem a kabátomat és egy jól irányzott pálcamozdulattal a fogashoz lebegtetem őket szépen. Különben nekem még fogalmam sincs, mit eszek, vagy hogy eszek-e egyáltalán. Nem jutott eddig eszembe, hogy éhes lennék. Jó, azért néhány falatot mindenképp magamhoz veszek, hogy ne hagyjam cserben a lányt. Micsoda önfeláldozás! Micsoda tettrekészség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Értem, persze, hogy értem. Nagyon szeretem, ha sokféle ember vesz körül, vagy ha sok dologból válogathatok. Nem is értem azokat, akik elzárkóznak mindattól, amit nem ismernek vagy ami nem veszi őket körbe állandóan. Ezek mind csak lehetőségek, amikkel szabadon lehet élni vagy nem élni. Részemről inkább élni szeretek velük.
- Sokat gyakoroltam - fedem fel a titkomat vigyorogva. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha ennyire menő varázsló lennék, aki kiráz a kisujjából ilyen bűbájokat. Egyszerűen csak lelkes és kitartó vagyok. Figyelem, amint a kabátom szépen akasztót ér, aztán szemöldököm megemelve nézek a lányra, mikor a kezemet említi. Mi van a kezemmel? Hamar megmagyarázza aztán, viszont mivel fura a magyarázat, furán is mosolygok rá.
- Persze, hát azt a csodacicád csinálta - ráncolom homlokom derűsen. Naná, hogy már nincs buborékban a kezem, hiszen már nem simogatom őt. Meg hogyhogy nem vette észre, amikor ő volt az, aki megfogta a kezem és elhúzott ide? Na mindegy is.
Részemről elmorfondírozom egy jó darabig, mit szeretnék. Mindig ezt csinálom. Többeket előre engedek, amíg töprengek. Végül csak összejön a választás és kérek magamnak egy brassóit paradicsomsalátával, inninek meg egy narancslevet és egy feketeteát is. Szomjas is vagyok, ám meleget is szeretnék.
- Ó, de ügyes - dicsérem az állatkáját, mikor a lefoglalt asztalunkhoz érek tálcámmal. Leülök a lánnyal szemben és jó étvágyat kívánok, aztán már lendíteném a kezemet a homlokom felé, ám zavartan megállok a mozdulatban. Soha nem tudom, mennyire jó ötlet, vagy mennyire illik imádkoznom érkezés előtt, ha közösségben vagyok. Azt már valahogy megszoktam, hogy a Nagyteremben nem csinálom, máshol viszont csak úgy jön. De mivel most már félbehagytam, lemondok róla. Torkot köszörülök és iszom egy korty narancslevet, aztán megragadom a villám. Közben Laura visszatér a témához. Kell egy kis idő, mire leesik, miről beszél, viszont aztán csak figyelmesen hallgatom.
- Miért ne téged? - kérdezek vissza csípőből, hitetlenül. Nem is értem, amit mond. Miért ne akarnák megcsókolni? Közben falatozgatok.
- De ez... mármint... - kezdek kicsit dadogni, mikor a hajléktalannal jön.
- Nem az a fontosabb, hogy idegen az illető, mint hogy ápolatlan vagy sem? - alkotok azért végül egy értelmes kérdést. Kicsit összeszorult a szívem a gondolatra, hogy pont azt üti meg valaki, akinek amúgy sincs jó sora. Sok koszos utcagyerek került az otthonba. A legtöbbjüknek háromszor akkora szíve volt, mint bárkinek. De feltételezem, egy öltönyös ismeretlennel is hasonló érzései lennének, csak most valamiért ez a példa jutott eszébe.
- Milyen lánnyal? - kérdezek vissza, miután lenyeltem a falatot.
- Ja nem, ez nem történt meg - árulom el aztán nevetve, mikor leesik, mit hitt. Nem voltam sem tanúja sem résztvevője ilyen romantikus pillanatnak. Csak én így képzelem ezt el, ha fagyöngy alatti első csókról van szó. Akiket viszont eddig láttam ott összebújni, általában már eleve közel álltak egymáshoz.
- Biztos megilletődnék. Szerintem csak nem viszonoznám - vonok vállat.
- Ha meg ebből még nem érti, hogy én nem érzek ugyanúgy, akkor megmondanám valahogy szerintem. De nem tudom én se, mit csinálnék pontosan - morfondírozok, ahogy próbálom ezt elképzelni. Azonban az nincs a változatok között, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Ha nagyon-nagyon nem lenne ínyemre az ügy, tényleg inkább csak elhúzódnék.
Különben nekem fogalmam sincs ám arról, miket beszélnek a lányok rólam vagy hogy tetszenék nekik. Észrevenni nem veszem ezeket, meg foglalkozni sem nagyon foglalkozom velük. Feltételezni meg főleg nem feltételezem. Mondjuk az ellenkezőjét sem. Én tényleg egyszerűen csak nem gondolkozom ezekről. Nagyon gyerek vagyok még, amivel tisztában is vagyok és bánni sem bánom. Ez van, én ilyen vagyok. Majd leszek másmilyen. Vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem igazán csodálkoznék rajta, ha a füleinkből kis tűzijátékok repülnének elő, vagy ha szikrák kezdenének pattogni körülöttünk, vagy ha a semmiből buborékok szállingóznának alá ránk. Oké, picit talán meglepődnék, viszont a lényeg az, hogy mind a ketten csak úgy vibrálunk, hullámzunk, lelkesedünk és örülünk egymásnak és mindennek, ahogy pedig ezek az energiák összeadódnak a kis asztalunknál, szinte pezseg a levegő a közelünkben.
- Nem, dehogy. Nyugodtan - adok engedélyt mosolyogva a fotózásra. Addig nem is nyúlok semmihez. Mert, gondolom, nem úgy akarja lekapni az innivalóm, hogy már semmi nem látszik a szép díszítésből és már sehol nincs a fele. Még hátra is dőlök, hogy ne zavarjak a képbe. Aztán mikor mehet a menet, lecsapok a forrócsokira. Úgy elmerülök az élvezetekben, hogy megkésve veszem csak észre, hogy én is áldozatul estem a csinos paparazzinak. Nevetve törölgetem meg a számat a jó nagy szalvétával, ami jár ehhez az italhoz. Tudnak valamit itt a cukrászdában.
- Miket fotóztál eddig? - érdeklődöm, kevergetve forrócsokimat.
- A magyaroknál, úgy tudom, igen. De különben nálunk az otthonban is mindig már december közepe óta állt a fa. Miért? Nálatok hogy van? - kérdezem, összevont szemöldökkel. Ő is angol, nem? Vagy náluk egyszerűen csak más a szokás? Közben pedig le sem esik, hogy Annienek most először említettem azt, hogy hol nevelkedtem. Annyit tudott, hogy a bácsikámmal élek, azonban azt nem, mióta és hogy honnan kerültem hozzá.
- Mondtuk is Liam bácsival, hogy nem nagy gond, hogy ilyen későn díszítettük, ha már egyszer itt lakunk Magyarországon, ennyi bőven belefér - vonok vállat derűsen és ismét kortyolok. Jó csokis leszek már megint és nyalogatni is hiába nyalogatom le körbe a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ez egy remek kérdés. Elbizonytalanodva töprengek, vajon miben vagyok jó. Miben vagyok őstehetség. A nagy igazság viszont az, hogy semmiben. Legalábbs nem tudok róla. Mindent tökre élvezek és irtó lelkes vagyok, azonban zsigerből semmi nem megy. Oké, ez nem igaz: pont a lelkesedés az, ami megy zsigerből. Abban nagyon jó vagyok. Ez számít?
- Az állatok simogatásából - vonok aztán vállat ál-menőzve és nevetek egyet.
- Dehogy sima, persze, hogy... - állok neki derűsen háborogni a feltételezésen, hogy tejszín nélkül iszom a feketeteámat, amikor meglátom, hogy tényleg nem kaptam hozzá tejszínt. Sóhajtok egyet, kérek egy pillanatot és elsétálok szerezni. Meg akkor már cukrot is hozok. Aztán már itt is vagyok.
- Legalább kipróbáltad - nyugtázom ennyivel, hogy neki nem adja a tejes tea.
Megemelem szemöldököm és egy pillanatra nem is értem, mire céloz, mikor azt mondja, csináljam nyugodtan. Aztán, ahogy folytatja, megértem. Már letettem róla ugyan, viszont most már fura lenne nem megejteni, ha így észrevette.
- Római katolikus - bólintok, majd a tányéromra nézve keresztet vetek, imára kulcsolom a kezem, és látszólag csak némán pislogok ezután az ételemre, ám igazából mondom magamban az imát. Hangosan csak otthon szoktuk Liam bácsival. "Édes Jézus, légy vendégünk! Áldd meg, amit adtál nékünk! Uram, add, hogy jól essék! Jézus neve dícsértessék! Ámen" Pár másodperc az egész, aztán ismét keresztet vetek és csak ezután veszem kézbe a villámat.
- Nekem új a dolog, de szeretem - árulom el Laurának, hogy igazából csak azóta húzok a kereszténység felé, mióta a bácsikámmal találkoztam. Ennek ellenére persze koránt sem arról van szó, hogy rám erőltette volna. Sőt, éppen ellenkezőleg. Dehát tényleg tetszik, úgyhogy örömmel merülök el benne egyre jobban és jobban.
Azonnal kiül a lány arcára, mennyire nem elégedett a kajájával. Együttérzően fintorgok, amikor kifejezi nemtetszését. Eleve nagyon bátornak tartottam, hogy ilyet kért. Lehet, sokkal inkább vakmerő volt, mint bátor. Mondanék valamit, azonban még a falatom közepén járok, amikor előjön a válaszféleségével azt illetően, miért nem csókolnák meg a fagyöngy alatt. Homlokráncolt mosollyal nézem őt.
- Soha nem értettem, hogy lehet egy szürke kisegér unalmas. Hogy lehet bármilyen kisegér unalmas? - hadonászok a villámmal, szinte forradalmi hangulatban. Azt hihetnénk, terelem a témát, viszont pont hogy teljesen témába vágok. Furán látják az emberek magukat.
Miközben a lány mesél, egyre lassabban rágom az újabb falatomat, mígnem le is nyelem, aztán csak hallgatom őt. Nem kell részleteznie, mi történt. Feszülten sütöm le a szememet magam is. Velem nem történt még hasonló. Bár amilyen naív vagyok, elképzelhető, hogy csak nem vettem észre. Viszont az otthonban sok olyan gyerek volt, akivel megestek ilyesmik vagy ennél még sokkal rémesebbek. Úgyhogy tudom, mi ez.
- Persze, hogy köztünk marad - motyogom csak szinte, továbbra sem nézve fel az asztallapról. Azt nem most fogom neki megmondani, hogy ettől még nem kell minden hajléktalantól félnie és hogy nem kéne minden váratlan közeledésre ilyen durván reagálnia. Valószínűleg soha nem mondom meg neki. Rájön majd ő. Ha nem, akkor meg nem én fogok változtatni ezen. Az átélt élmények mindig erősebbek, mint valaki kéretlen győzködése arról, hogy ne általánosíts.
- Ó, én ezt nem merném - nézek végre ismét háztársamra, zavartan elmosolyodva a tanácsán. Nem nagyon szoktam azon gondolkozni, hogyan csókolnék meg valakit először, azonban ha már itt tartunk: biztos megkérdezném, szabad-e. Akármennyire béna ez. Viszont mivel én túl nyitott vagyok a világ felé, másokban is ezt látom és téves feltételezésekre jutok. Jobb biztosra menni tehát.
- Ja, hogy Liam bácsinak! - jövök rá, kiről kérdez.
- Készítek valamit. Még vacillálok néhány ötlet közt - bólogatok, és kicsit félbehagyom az ennivalómat. Megtörlöm a szám és iszom inkább.
- Tuti kell, hogy legyen gyümölcslevesük különben. Hozzak neked? - kérdezem meg azt, amit pár perce akartam, és már emelkedek is fel a helyemről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Egy percig sem tiltakozom az ellen, hogy közelebb húzódjon. Jó illatú emberek, ha találkoznak. Pedig nem használok parfümöt vagy ilyesmit. Viszont a tusfürdőm az elég klassz. Mármint nagyon. Irtó sokáig frissít és istenien üde az illata. Üde, igen. Én azt szeretem. Érzem a többi srácon, hogy ők az erős illatokért vannak oda, meg ahogy látom, másoknak is tetszik ez rajtuk. Viszont én nem igazán az alapján választok, hogy másoknak mi tetszene, hanem, hogy én mit szeretek. Nade elég az hozzá, a lánynak is finom illata van.
- Ez egy palota - rikkantok, már megint kicsit hangosabban nyilvánítva véleményt, mint terveztem. Dehát ez komolyan hatalmas egy ház. Vagyis palota.
- Tényleg romantikusnak tűnik - bólogatok nagy hozzáértőn.
- Jaj de édes - bököm meg a kis képernyőn látható kutyus orrát. Ha állatot látok, egyszerűen nem bírom megállni, hogy hozzáérjek. Még fotón át sem. Főleg, ha kutyákról van szó. Vagy macskákról. Oké, akármiről.
- Mit kapott? - kérdezek rá a legfontosabbra. Aztán megkapom a fényképezőt.
- Így kell? - nyomkodom a nyilakat, ahogy nála láttam.
- De így egyszerre csak egyet tudsz nézni. Mármint, nem lehet őket megnagyítani és kivenni őket? Hogy rakod ki valahova, ha akarod? - árasztom el kérdéseimmel, melyek kiválóan adják tanújelét, mennyire nem tudom még mindig kezelni a mugli dolgokat. Most például szent meggyőződésem, hogy amikor a gombokat nyomom, az elkészített kis fotók egy szalagon jönnek egymás után a szerkezet belsejében és így nézegethetem őket. Hiába vannak Liam bácsinak kütyüjei, fotómasinája nincs. A lap topját csak a jelenlétében használom néha, a csodatelefonján meg csak ő szokott ténykedni és ha mutat rajta bármit is, az ő kezében van. Vagy csak átadja egy pillanatra. Tény, nekem is van mobiltelefonom, azonban ez nem olyan, mint az övé. Nem olyan lapos, amin a képernyőt kell éringetni, hanem egy összecsukható, sok gombos. Azért, hogy elérjen engem. Nagyon profin tudom megnyomni a zöld telefonos billentyűt, miután halálra rémültem a bizzegéstől és rögtön meg is nyugodtam, meglátva Liam bácsi nevét a kijelzőn.
Miközben tallózok a képek közt, hallgatom válaszát, viszont a szemöldököm összevonva marad az után is, hogy a szívéhez vonta a kezét. Sajnos nem értem, hogy érti ezt. Mármint sejtem, hogy a szívbetegségéhez van köze. De azt nem nagyon tudom elképzelni, ez hogyan befolyásolja a karácsonyt.
- Az első? Hogyhogy? Eddig nem ünnepeltétek? - kérdezem, miközben tovább járnak bent a fogaskerekek. Egyszerűen nem értem. Mármint azt érteném, hogy valakik nem karácsonyoznak, azonban azt nem, a betegségnek ezzel mi dolga. Ha nem akarja elmondani, akkor persze nem kell. Remélem, tudja, hogy teljesen megérteném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Nem semmi tanúim vannak. Bármilyen pert megnyernék, azt hiszem. Jól elmosolygok magamban azon, hogy Liam bácsi biztos örülne, ha tudná, milyen jogi dolgok járnak a fejemben. Viszont ebből a gondolatból kizökkent a zoológus felvetés.
- Érdekel. Sok minden érdekel - vonok vállat, ilyen nagyon finoman fogalmazva meg, hogy akármiért képes vagyok oda meg vissza lenni. Ez ráadásul állatos téma. Na azzal meg kenyérre lehet kenni. Oké, akármivel kenyérre lehet kenni. Szóval az állatos dolgokkal meg annyira, hogy beleolvadok a kenyérbe.
- Én gyümölcsösbe is szoktam - árulom el neki csöndesen, kicsit odahajolva az asztal felett, mintha valami titkot közölnék vele. Aztán kevergetem tovább teámat.
- Hupsz. Bocs - kérek elnézést a krumpli lövedékért nevetve.
- Minden állat a legjobb választás - szögezem le saját álláspontomat az ügyben.
Igazán jól esik a bizalma. Sokat jelent. Remélem, látszik rajtam! Különben nekem tetszene, ha dorombolna. Nem tartanám furának. Két kezem van végülis, jut egy a csodacicának meg egy neki is. Mármint jutna, ha éppen nem lenne tele az egyik villával, amire krumplikat meg husikat döfködök fel nagy elánnal.
Egészen felragyog az arcom, amikor felvázolja a képet arról, hogy esetleg egyszer majd túllép a félelmein a hajléktalanokkal kapcsolatban. Már látom is, ahogy odamegy valakihez, aki az utcán üldögél, ad neki mondjuk valami finom ételt, az illető meg őszintén és boldogan megköszöni neki, és mindkettejük napja bearanyozódik. Bólintok egyet. Igazán tetszik.
Csak elmosolyodok arra, hogy méltat engem. Kedves, amit mond. Viszont nem tudja, mit hiszek magamról. A helyzet az, hogy nem sok mindent. Mármint nem úgy értve, hogy lekicsinylem magam, hanem egyszerűen nem szoktam nagyon gondolkozni magamról. Tudom, a legtöbb embernek nagyon gyakran jár az az eszében, vajon jól néz-e ki, vajon elég tehetséges-e valamihez, vajon képes-e megtenni valamit. Bennem ilyenek nem igazán vannak. Nem azért nem merném. Tényleg csak nem tudom elképzelni inkább. Különös egy helyzet az első csók. Nem csak a fagyöngy alatt.
- Gondoltam valami rajzra vagy festményre; esetleg öntök gyertyát; vagy köthetnék valamit... - sorolom, amik eszembe jutottak. Többek között.
- Valami tészta rendel - bólintok vigyorogva és bandukolok kérni. Viszont rájövök, hogy nekem hiába tetszik ez meg az, nem akarok neki semmiképp olyat vinni, amit nem szeret. Úgyhogy odaintegetek neki, hogy felém nézzen, mikor pedig így tesz, tátogok pár tésztanevet, közben a kirakott táblákon mutogatva is őket, várva, melyikre bólint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtti stégezés | x


Eddig Mártonnal bandukoltam a faluban. Igazából csak lófráltunk, nem volt konkrét célunk. Simán csak jól esett a sulin kívül is találkozni, ellenni kicsit. Viszont neki mennie kellett. Valójában én is indulhatnék haza lassan ebédelni egyet. A tegnapi vacsi a menü. Általában az. Vagy a tegnapelőtti. Vagy többet csinálunk, vagy Liam bácsi többet hoz és akkor jó még legközelebbre is. Ő csak este jön, szóval az üres lakásba érkeznék, ha most megindulnék haza. Amivel szintén nincs baj, hiszen mindig kitalálok magamnak valami programot. Ugyanolyan klasszul elvagyok egyedül, mint társaságban. Bárhogy jól elvagyok. Egyelőre viszont jól esik még sétálgatni, ezért hát a tó felé kanyarodom.
Dudolászva, sárga-fekete sállal a nyakam körül, zsebretett kézzel lépdelek a parton, nézve a befagyott vizet. Nemsokára a rellonosok mellé érek, és az egyik srácban felismerem azt, aki ott volt azzal a bandával is, akik még a szünet előtt megdobtak a folyosón hógolyóval. Megejtek egy zavart mosolyt feléjük és inkább megyek ki a stégre. Felmerül bennük, hogy megint rám szálljanak, de eszükbe jut, múltkor is mi lett a vége, úgyhogy letesznek róla. Talán mondanom sem kell, nem én félemlítettem meg őket így. Az egyik arra járó háztársuk volt az.
Nyikorognak kicsit az öreg deszkák a lépteim alatt. Kiérek a stég végére, ahol egy nyakigláb srác álldogál. Nem akarom megzavarni nagy magányában, szóval a szélre húzódom. Rákönyökölök a korlátra és csak pislogok körbe a téli tájon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ajaj, ez most betalált. Mármint nem úgy, mint az, amikor varázslat feltalálásról beszélt. Koránt sem. Csak tény, hogy bennem is felmerült már nem egyszer, hogy kéne egy kisállat. Pontosan azokért, amik az ő fejében is járnak. Csak az a baj, hogy mindig túl sok a tervem. Túlságosan pörögök, túl sok mindent szeretnék. Amiket aztán mind meg is becsülök és mindig kiderül, hogy érdemes volt rám bízni akár feladatot, akár posztot, akár bármit. Csak hát akkor is. Jóból is megárt a sok. Most az elsődleges a harcművészetes vágyam. Még azt sem dobtam be Liam bácsinak. Amíg meg azzal nem vagyok meg, mással nem akarnék beelőzni.
- Majd talán lesz - válaszolok egy halvány mosollyal.
- Nem, én varázslattal gondoltam - árulom el neki, hogy én bizony szeretnék bűbájokat segítségül hívni az ajándék elkészítéséhez. A kötéshez mindenképpen. Rajzolni különben csak annyira tudok, amennyire egy akármelyik korombeli. Szóval nem úgy, mint egy kisgyerek, de semmi extra. Viszont biztos lehetne valami ízléseset alkotni. Főleg valami avantgárdot.
Pompás, mostmár lassan bárkinek megtudhatnám a tésztaválasztását, csak a lányét nem, mert ő nem figyel rám. Aztán végül csak erre néz és kiegyezünk, mit kér. Mosolyogva engedem le elé a lebegő tálcát.
- Nagyon szívesen - ülök vissza hozzá és belekortyolok az innimbe. A kajámmal már végeztem. Jólesően hátradőlök és körbenézelődöm.
- Meg ám - bólogatok vigyorogva. Meg kéne büntetnem, persze. Viszont én tényleg nem fogok vele tartani. Mármint egy darabon elkísérem. Ezt meg is ejtem, miután itt végeztünk. A falu széléig elballagok még vele, ott búcsúzunk, aztán én indulok vissza a hivatal felé, karácsonyi fényektől övezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napra tartva | x


Ruganyos léptekkel, jókedvűen sétálok át a hivatal folyosóján. Igen, én már bent vagyok, hiszen a kandallón át érkeztem. Viszont az esemény még tényleg nem nyitott meg ténylegesen. Meg Laurával úgyis kint találkozunk, ha jól emlékszem. Nagyon örülök, hogy meghívott erre a dologra. Nehezen tudok elképzelni ennél csodásabb eseményt. Kisállatok mindenütt, viccelsz? Fantasztikus.
Kilépek az ajtón és körbenézek. Hamar észreveszem a helyes párost a fánál. Mosolyogva odaintegetek nekik és már lépdelek is feléjük tornacsukás, sötét nadrágos, kék hoodies, barna dzsekis, navinés sálas valómban.
- Sziasztok - pillantok egyikükről a másikukra.
- Nagy már benn a készülődés, de szerintem van még pár perc a nyitásig - mutatok el hüvelykujjammal vállam fölött a hivatal épülete felé, ahonnan érkeztem.
- Ti nem vesztek részt a jelmezversenyen? - kérem számon a lányon, miért nincs sárkányleopárdnak öltözve. Utána elvigyorodom, hiszen ez persze nem kötelező. Viszont, ahogy körbenézek, jól látható, hogy sokan várnak még az esemény kezdetére rajtunk kívül és hogy mások igen komolyan vették a maskarás felhívást. Mindenféle érdekes fazonok vesznek körül bennünket a cuki állataikkal. Mi mást kívánhatna az ember egy szombat délelőttre?
- Hogy vagy, pajtás? - guggolok le a csodacicához, nyújtva felé a kezem, hogy megsimizzem. Ugye senki sem hitte, hogy meg tudom állni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Helyeslően bólogatok a kutyusajándékokra. Ez a minimum, ami kijár.
- Jaj de jó! Nagyon szeretném - csapok le rögvest a sétáltatás ötletére. Azt hiszem, a lány már rájöhetett, hogy nem igazán vagyok az a fajta, aki azért, hogy menőbbnek vagy megközelíthetetlennek tűnjön, eltitkolná az érzéseit és azt, mennyire érdeklik dolgok. Nem kéretem magam, nem játszom az agyam, nem bánok csínján a véleményezéssel. Lehet, az sokszor előnyömre válna pedig. Dehát ha egyszer nekem az ilyesmi nem megy, akkor nem megy.
Egy picikét értetlenül pislogok, mikor a képek leszedéséről beszél. Honnan szedi le őket Will? Nem kiszedi inkább? Na mindegy, a lényeg, hogy a végét már értem. Előhívja őket. Az úgy mindjárt kényelmesebb lesz, mint ilyen apróban szemlélni. Bólogatok csak. Úgy mindenre. Jelezve, hogy így már világos, meg egyet értve abban, hogy a fotók mindenhogy jók. A szokásos meg a mugli módon is.
- Lefényképezhetlek? - kérek engedélyt mosolyogva, ahogy ez az ötletem támad. Annie nem szerepel a képeken, mert ő csinálja őket. Pedig kéne róla is.
Pompásan érzem magam én is a lánnyal. Ennek talán az egyik legfőbb oka az, hogy hozzám hasonlóan gyermeki csodálkozással jár a világban. Ő ezt az ártatlanságot az eddigi viszontagságos, négy falak közti életének köszönheti, nekem pedig egyszerűen ilyen a természetem. Kedvelni a legtöbben kedvelnek, ám sokan távolságtartóak velem, mert gyerekesnek tartanak. Úgy érzik, nem találnak velem közös hangot. Én úgy érzem, találok velük, dehát ehhez két fél kell. Itt jelen pillanatban pedig most két olyan fél ül, akik passzolnak. Akik együtt örülnek, akik együtt rezegnek. Mindig jó ilyesvalakit találni.
Figyelmesen hallgatom a karácsonnyal kapcsolatos magyarázatát, amit viszont rövid úton félbehagy. Összevonom szemöldököm és ahogy még közelebb húzódik, én is közelebb hajolok, várva, mi következik.
- Ó. Öm... persze - hebegem kicsit, hiszen meglep ezzel. Azonban nyilvánvalóan nagy dolog, ha elárul nekem egy titkot és nálam az jó helyen is lesz. Azt is megérteném, ha nem akarná elmondani az igazat. Elfogadnám. Ha azonban megosztja velem, megbecsülöm és megőrzöm. Mondhatja, készen állok! Bár, mivel nem tudom, mire, így nem feltétlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Csak megértően bólogatok. Igaz, végülis kockázatos mutatvány sárkányleopárddá varázsolgatni magadat. Nem mintha ne lenne tök menő, ha valaki így fest akár örökre, viszont nyilvánvaló, hogy Laurának kinézni is van olyan menő, ha nem még menőbb, szóval kár lenne ezt bárkinek eldobnia magától.
Mikor szóba hozza, hogy van ám neki cicajelmeze, egy ideig érdeklődve mosolygok, ám aztán elkezd harisnyáról és sminkről beszélni meg nekem dorombolásról, amivel igen másfelé tereli a fantáziálásomat, ami először teljes mértékben ártatlannak indult. Így viszont a végére finom eltátott szájjal pislogok csak rá, szemöldököm enyhén megemelve, hogy aztán egy zavart kis nevetés szökjön ki belőlem meg egy idétlen vigyor költözzön az arcomra. Még szerencse, hogy témát váltunk.
- De... tényleg, annak tűnik - nézem meg jobban a jelmezt, amire mutat. Meg ha már itt tartunk, jól megszemlélem a többieket is. Kitettek magukért páran rendesen.
- Igazán? Te is hiányoztál nekem - dögönyözöm tovább odaadóan a csodamacsekot, és vigyorogva hunyom le a szemem, ahogy arcomnak nyomja pofiját. Elolvadok.
- Mehetünk, persze - nézek el a bejárat felé, simítok még párat Beniton, aztán felegyenesedem és odanyújtom a könyökömet a lánynak, hogy belém karolhasson, ha szeretne. Úgy látom, sok az érdeklődő, jó lesz közel maradni egymáshoz. Hamarosan már sétálunk is be a főbejáraton. A hivatal most egészen más képet fest, mint általában. Színek, lufik mindenütt. Szemezek kicsit a kényelmes plédekkel meg párnákkal, aztán a menhelyes plüssöket kezdem mustrálni.
- Kimegyünk az udvarra is? - bökök fejemmel a kijárat felé.
- Ha úgy jó nektek, szerintem először körbenézhetnénk, hogy lássuk, mik vannak, aztán visszatérhetünk azokhoz, amik tetszenek - vázolom neki a tervemet, magam is kissé meglepve ezzel a határozottsággal. Csak van valami hatása, hogy a suliújság főszerkesztője lettem és nekem kell összefognom több ember munkáját. Megtanít egyre, s másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Elképzelni sem tudom, hogy lehetne bárki annál boldogabb, mint amilyen boldog én vagyok most. Vagy bármelyik pillanatban, amikor egy állatka hozzám bújik. Hogy lehetnek ilyen csodálatosak? Fel sem tudom fogni.
- Akkor még jó, hogy nem lakom ott. Biztos megijednél, hol van ennyit. Vagy hiányozna neked - vonok vállat feltételezésem közben. Soha nem akarnék semmilyen kis fenevad és a gazdája közé állni. Az más dolog, hogy engem is bír meg nekem is örül és hogy néha agyonszeretgethetem, azonban elcsábítani nem akarnám. Egy együttalvás pedig eléggé elcsábításnak minősül.
Nem tudom, hogy illik. Mármint szerintem nem kell feltétlen megköszönnie, hogy felkínáltam a karomat. De végülis megteheti. Mosolyogva bólintok rá neki és mehetünk.
- Mi az a Dunakavics? - kérdezem, azonban egy részt talán túl halkan ahhoz, hogy meghallja, másfelől éppen elterelik figyelmét az édes plüssök.
- Elég nagyok - mosolygok a dolgon és megtapogatok én is egy játékot. Utána indulhatunk kifelé, ahol nekikezdhetek kedvenc foglalatosságomnak: az ámuldozásnak. Hűhák és nahátok sorra követik egymást.
- Nem tudom, szerintem egész délutánra - fixírozom én is a kitett tábla szövegét, ami a raboskodó kutyusok kiszabadításának feltételeit ecsetelgeti. Én így értelmezem legalábbis. Akárhogy is, legszívesebben most rögtön kiengedném az összeset.
- De majd megkérdezhetünk valakit - jutok végül erre.
- Na? Kezdjük azzal, hogy beállunk a sorba? - bökök fejemmel a kutyapuszik irányába, hiszen ott már most elég szép kis tömeg alakult ki. Amíg pedig eljutunk az imádnivaló élvezetekig, kitalálhatjuk, miket csináljunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Akkor én ezennel nagyjából lebeszéltnek tekintem, hogy az egyik állandó közös programunk a kutyasétáltatás lesz. Hiába nem találkoztam még az ebbel, egyszerűen biztosra veszem, hogy minden rendben lesz. Nem látom át, miért ne lenne.
- Aha - felelek a lánynak a fura kérdésére, azonban annyira őszinte meglepetéssel kérdezi, hogy muszáj vagyok válaszolni rá. Hamar engedélyt kapok, szóval kérek egy gyors oktatást, mit kell megnyomnom a fényképezőn és mire kell ügyelnem, mikor pedig ezen túl vagyunk, emelem is a gépet.
- Oké... mehet? - kérdezem a lencse mögül. Várok még egy igent vagy bólintást, aztán már repül is a kismadár. Többször is elkattintom, hiszen, mint megtudom Annietől, ezen a szerkezeten nyugodtan lehet, mert kidobhatjuk a rosszul sikerült képeket még előhívás előtt. Ha mondjuk homályos vagy ilyesmi.
- Most pedig akkor közös - konferálom fel, mi következik. A lány segít kicsit, mert a gépnek azt a kis képét felénk lehet fordítani, hogy lássuk, mit fotózunk akkor is, ha éppen magunkat kapjuk le. Ahogy ez megvan, eltartom magunktól. Helyezkedem kicsit, hogy tényleg mindketten jól látszunk. Lövök egyet már így a legelején, amin mindketten éppen beszélünk, mivel pedig ezen az alkotáson jót nevetük, azt is lefotózom és ez így megy tovább egy ideig.
- Bocsánat, nagyon sokat csináltam szerintem - adom oda vidáman Annienek, hogy megnézze, jók lettek-e. Biztos akad pár, ami tök elmosódott vagy valamelyikünk félig kilóg belőle vagy a szeme csukva van, viszont emiatt talán nem is baj, hogy kész sorozatot lőttem.
A derűs kattintgatás után teljes figyelemmel adózok asztaltársamnak és mondandójának. Szemöldököm az első szavak után felszökik és szépen úgy is marad. Még a szemem is kerekedik hozzá folyamatosan.
- Tőlem nem fogják megtudni - nyökögöm gyenge hangon, hiszen bár még nem teljesen dolgoztam fel mindazt, amit elmondott, arról mindenképpen szeretném biztosítani, hogy nálam jó helyen a titka. Viszont látszik rajtam, hogy rendeznem kell a gondolataimat. Gyorsan kortyolok egyet az innivalómból, aztán visszafordulok Anniehez.
- Hogyhogy nem tudott rólad? - kérdezem, amint végre valami összeáll a fejemben. Remélem, nem gond! Ha nem akar, úgysem felel. Idő közben pedig, ahogy visszajátszom megint mindazt, amit közölt velem, megakadok az egyik pontnál. Elmosolyodok. Hiszen azt mondta, nagyon kedvel. Viszont, gondolom, fura lenne ilyen megkésve bármit bedobni erre. Majd később. Vagy legközelebb. Most inkább koncentrálok tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stég végén | x


Én 15 vagyok és még én sem nagyon nyomulok senkire. Bár tőlem kitelik, hogy soha nem is fogok. Főleg, hogy úgy tűnik, nem is igazán szorulok rá. Hú, ez most nagyon menősködőn hangzott, pedig nem ilyen ez. Csak hát engem hiába nem foglalkoztatnak még ezek a dolgok, újra és újra azon kapom magam, hogy valaki teszi nekem a szépet. Oké, ez így nem igaz, ugyanis nem kapom magam rajta semmin. Egyáltalán nem veszem észre. Azt sem, amikor valaki szinte már fájóan egyértelműen adja tudtomra, hogy tetszem neki, azt meg pláne nem, ahogy páran kacéran összesúgnak mögöttem meg felém mosolyognak a folyosón. Egyszerű kedvességnek tekintem. Azt hiszem, tényleg csak akkor fognám fel, miről van szó, ha a szemembe mondanák. Akkor meg valószínűleg jól zavarba jönnék. Nagyjából így állok tehát ezzel a nagy nyomulással: sehogy. Nem mondom, kezdenek már megfogalmazódni bennem dolgok, főleg, hogy körülöttem mennyi embernek van párja vagy vannak oda ezért meg azért. Bár főleg csak örülök nekik vagy éppen érdeklődve hallgatom az áradozásukat imádatuk tárgyáról. Kevés még az olyan pillanat, amikor én is elmerengek azon, nekem van-e ilyen vagy kéne-e legyen. Látom, hogy mások a korombeliek közül már régen nyakig benne vannak ebben, de én nem érzek emiatt nyomást magamon. Nem is hiszem, hogy kéne. Majd lesz, ami lesz.
- Szia - egyenesedem fel a korlátról, visszamosolyogva.
- Hát... bagolyköves vagy, igaz? - pillantok végig rajta, megpróbálva kitalálni, honnan ismerhet. Nekem mintha ismerős lenne a folyosóról. Ja és én a kedvességét simán kedvességnek veszem. Feltételezem, egyszerűen csak barátságos. Ezúttal pedig kivételesen rá is hibázok. Az esetek többségében van valami hátsó szándék, amit én túl naív vagyok átlátni. Most nincs szó ilyenről.
- Mert akkor a suliból - vonok vállat, vigyorogva, miközben felfelé pislogok a nálam jóval magasabb srácra. Valljuk be, ez nem nehéz. Mármint nem felfele pislogni (na az tökre nem könnyű), hanem nálam magasabbnak lenni. Nem az, nem vagyok én borzalmasan alacsony, csak éppen annyira, hogy az emberek nagy része vagy egy magas legyen velem, vagy magasabb.
- A Navinébe járok. Thomas Middleton - nyújtok kezet. Lehet, mond neki valamit a nevem. Mindig meglepődöm, hányan ismernek a prefektusságom miatt, meg hogy a suliújság főszerkesztője vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Fura nekem az, hogy bárki is meg tud unni bármit, amit szeret csinálni. Nekem valahogy sosincs olyan, hogy készpénznek vennék valamit és emiatt ne értékelném végtelenül, hogy részem lehet benne. Ugyanolyan élvezettel űzök mindig mindent, mintha először tenném. Amit nem így csinálok, azt inkább nem is csinálom. A lényeg, hogy én tuti nem lelkesednék kevésbé a csodacicáért akkor sem, ha naponta látnám. Viszont ő macskából van, felsőbb létforma, nincs mit tenni.
- Azt, hogy: mi az a Dunakavics? - ismétlem meg a kérdést, amikor már kevésbé terelődik el a figyelme. Az átjön a fordítóbűbájon, hogy Magyarország egyik folyójának köveiről van szó, azonban kétlem, hogy itt szó szoros értelmében ezt árulnák és hogy a lány ennyire nagyon odavolna értük. Mármint persze lehet, hogy tényleg ezek, de biztos van bennük valami extra.
- Szerintem, amelyiktől szeretnénk. Viszont nekem mindegy, kit kapok, úgyhogy, ha gondolod, cserélhetünk, amikor odaértünk. Már ha neked van, akitől szívesebben kapnál - ajánlom Laurának a sorban állva és nehezen veszem el a tekintetem a szerencsésekről, akik már éppen kapják a finom nyalintásokat. Mosolyogva figyelem őket. Szeretem, amikor mindenki ilyen boldog. A kutyusok is, a puszit kapók is meg a nézők is.
- Igen, én vagyok a főszerkesztő - bólogatok, szórakozottan, azonban tényleg nem igazán tudom levenni a szemeimet arról, ami elől folyik. Annyira jó! Szerintem egész nap el tudnám nézni.
- Ha nem is én, de gondoltam rá, hogy valakinek ajánlom témaként, igen - árulom el a lánynak, hogy annyira pompás az ötlete, hogy már nekem is megfordult a fejemben. Kár lenne egy ilyen eseményről nem beszámolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stég végén | x


A bemutatkozásom elősegíti, hogy a srác megfejtse, honnan ismer. Mert úgy tűnik, nem pusztán csak látásból a suliból. Nem. Az Edictum miatt! Hát persze. Nevetek egy amolyan felszabdultat. Mintha csak nekem jutott volna eszembe az, ami böködte a csőröm. Dehát szokásom együtt izgulni másokkal. Meg egyáltalán együttérezni.
- Ki tudja? - húzom fel a vállaimat nagy humorosan, amikor azzal jön, hogy sejtelme szerint nem kell engem bemutatnia magamnak. A viccem gáz volt és értelmetlen. Még csak nem is nevezhető viccnek. Ám láthatóan én ezzel tisztában vagyok és cseppet sem zavar. Csak úgy mondtam valamit.
- Hú, te olvastad a Penna mögött interjút - kerekednek el szemeim vidáman ámulva és jólesően tekintek végig stégtársamon. Itt áll előttem a nagybetús Olvasó.
- Küldd be a megfejtést és akkor kaphatsz pontot! - emlékeztetem erre. A reklám helye. Tudom, hogy mindig ott áll a cikkek végén, hogy van ilyen lehetőség, hiszen én írom oda, azonban ettől függetlenül sokan elsiklanak felette.
- Egy barátommal lófráltunk a faluban... - mutatok el a vállam fölött.
- ... de neki mennie kellett. Én meg arra gondoltam, mielőtt még hazamennék, sétálok egyet - fedem fel előtte a nagyon egyszerű okát annak, hogy itt vagyok. Szólíthat különben Tomnak, bár tény, hogy inkább Thomasnak szoktak. De mivel nekem mindegy, így nem fogom ezt felhozni.
- És te? - kérdezek vissza. Egyik kézzel a korlátot fogom magam mellett. A másik éppen a zsebemben pihen. Csak néha kapom elő, ha szeretnék vele hadonászni valami magyarázáshoz. Szóval igazából nem is annyira néha.
A válaszát hallgatom éppen, amikor hirtelen a semmiből felugrik egy béka a stégre. Mivel ennyire váratlan, úgy megijedek, hogy felsikkantok. Igen, szabályosan felsikkantok. Nagyon vékony hangon. Aztán rögtön kezeimbe temetem arcom. Vállam remeg, mintha sírdogálnék. Még kis nyekegő hangok is kiszűrődnek ujjaim közt. Azonban hamarosan leengedem kezem, hogy lenézhessek a békára, és ekkor válik láthatóvá, hogy igazából nevetek. De annyira, hogy nem adok ki hangot. Szemeim csíkok csupán, szám meg egy nagy vigyor. Végül csak kitör belőlem a kacagás. Egyik kezemmel a korlátra markolok, a másikkal hasamat kell fogjam. A béka csak pislog fel ránk és brekeg egyet. Mondanom sem kell, ez nem javít a helyzeten. Még jobban nevetni kezdek, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Nagyon fáj - nyöszörgöm aztán könnyes szemmel, markolva hasamat, odalamat, amik görcsölnek a nagy derültségtől. Ha bárkinek kétségei lennének, mi is tetszik nekem ennyire: az, ahogy felsikkantottam. Még így belőlről is vicces volt, csak elképzelni tudom, egy kívülállónak milyen lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Egy cukormázba mártott földimogyoróból nagy baj nem lehet. Úgyhogy élénken bólogatni kezdek arra, hogy érdemes megkóstolni. Akkor meg is fogom!
- Awh, látom - nézek el a mellőzött kutyus felé. Tökéletes választás! Én ahhoz a blökihez fogok menni, akihez hamarabb odaérek. Ha ő lesz, akkor ő lesz. Mindenképpen nagyon jó lesz, ez nem kérdés. Már alig várom, hogy ott tartsunk.
- Igen, igen. Bár főleg fejtörőket készítek a Rejtvénysarokba. Írni elég keveset írok egyelőre. De szeretnék majd többet - kötöm Laura csinos orrára, hogy ezen szándékomban áll változtatni. Erőltetni mondjuk nem akarom, ám tény, hogy többször is támadt már jó ötletem. Azonban valahogy mindig inkább a szerktársaknak ajánlgattam őket és le is csaptak rá.
- Hm. Én nem hiszem. Vagy hát nem tudom - bizonytalankodom a lovaglást illetően. Inkább csak simogatnám a pacikat. Valahogy felülni nem annyira vágyok rájuk. Talán mert a seprűn sem vagyok egy nagy szám és feltételezem, ez hasonló. Akárhogy is, nekem nagyobb élmény szerintem csak figyelni vagy szeretgetni őket.
- Ezaz - nyugtázom vidáman, hogy a sor elejére értünk. Egy nagyobb testű kutyus szabadul fel nem messze, úgyhogy én máris arrafelé vetem magam. Bedobom az érmét a perselybe, aztán nyúlok az eb után. Jól beletúrok a bundájába és ahogy odahajolok, szememet lehunyva fogadom a nyalintásokat, szuszogón nevetve.
- Köszönöm - simogatom meg hálásan búcsúképpen és lépdelek el tőle, arcomat törölgetve. Észre veszem, hogy van is egy meleg vizű lavor odarakva a szélre hogy meg lehessen mosdani a túláradó szeretet után. Megtörölközöm és elégedett sóhajjal pillantok a lány felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Awh. Tetszett neki. Az Olvasó elégedett. Mégis, mi másra vágyhat még egy főszerkesztő? Semmire. Megvan mindene. Akkor minek folytatni? Hát hogy ez továbbra is így maradjon. Tartani kell a minőséget. Mindig ezen dolgozunk, az ilyen visszajelzések pedig megadják a jó kedélyt hozzá.
Megértően bólogatok, mikor azt mondja, nem tudja, mit keres itt. Van ez így. Néha csak úgy van vele az ember, hogy a lába viszi. Teszi, ami éppen jön. Nem kell mindent mindig túltervezni. Nagyon én sem szoktam. Mindenből kijöhet valami tök jó dolog. Mint most is. Hiszen itt állunk és beszélgetünk. Ez nem jöhetett volna össze, ha akarmelyikünk túlagyalja a délelőttjét.
A béka sem tervezte, hogy a stégre ugorva halálra rémít, majd hasfogós nevetésre késztet bennünket. Aztán mégis így lett. Pihegve próbáljuk összeszedni magunkat.
- Igen - értek egyet vékony hangon, vigyorogva törölgetve szemem. Nagyokat sóhajtozva, fújtatva nézek Merse után, ami nem sokat segít a rendbejövetelemen, hiszen csodás kis gag kerekedik abból, ahogy próbálja elkapni a tovaugráló brekit.
- Te mit... te mit csinálsz? - kérdezem nevetve, ahogy az események hatására rám jön egy újabb roham. Pedig azt hittem, végre megnyugodhatok. Végre békére lelhetek. De nem. Ismét kacagok, mostmár persze jóval fáradtabban, ám ugyanúgy szívből.
- Hogy mi? - kérdezem Rafikitől, közelebb lépve hozzá, mikor végre ismét alább hagyott a vigadalmam. Megint jöhet a pihegés, szemtörölgetés. Lassacskán pedig felfogom a dolgot, ahogy meglátom, mit néz. Leguggolok hozzájuk és megnézem magam is, mi áll a béka nyakláncát.
- Ó, hát helló, Mr. Billy-Bob - üdvözlöm, ha már egyszer tudom a nevét. Átveszem a brekegőt a földön heverészőtől és nyújtom neki szabad kezem.
- Gyere! - ajánlom jobbomat segítségül. Fel fog fázni a hideg deszkákon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Miután sulis társam ismét talpon, a szellő engem is egy kis megborzongásra késztet, azonban észre sem veszem, annyira lefoglal a breki a kezemben.
- Nagyon jó béka vagy és nem téged nevettünk ki - biztosítom őt vigyorogva.
- Engem nevettünk ki - vigyorodom el még szélesebben, összenézve Mersével.
- Ú, ez remek ötlet - kerekedik el a szemem.
- Van ilyen hasábunk, ahol hirdethetünk - mondom, de inkább csak hangosan gondolkodom, hiszen tudom, hogy egy Olvasóval van dolgom, aki ezzel tökéletesen tisztában van. Mindössze morfondírozok a lehetőségeken.
- Persze, közben azért körbe is kéne kérdeznünk, viszont ha nem akadunk rá a gazdájára, tényleg betehetjük őt Edictumba. Mármint nem tényleg őt magát - emelem fel a békát mosolyogva. Ha ő teljes valójában belekerülne az újságba, nem nevezhetnénk többet lapnak. Akkor egy kalap lenne. Tudjátok, mint a Kishercegben. Mondjuk csak onnan ismerem a Kisherceget, hogy Riley többször becézett annak, én meg valahogy sejteni kezdtem, hogy ez nem csak egy amolyan általános kedveskedés, hanem utal vele valakire, úgyhogy megkérdeztem Liam bácsit, aki elmesélte, hogy ez egy könyv és hogy valószínűleg a főszereplőjére emlékeztetem a dokit, amit ő nem is csodál, mert bizony őt is.
- Az biztos - értek mélyen egyet azzal, hogy tutira hiányzik valakinek. Én is megsimogatom, mintegy vígaszalóan és nyugtatóan. Meg csak úgy.
- Mercury? - emelem meg a szemöldököm érdeklődve.
- Nincsen. De rövid időn belül te vagy a második ember, aki ezt kérdezi. Voltunk is ezen a kisállatos napon a faluban nemrég. Te ott voltál? Ha igen, látni szerintem nem láttalak - töprengek el kicsit, vajon emlékszem-e Merse nyurga alakjára az eseményről. Azonban meglehet, magát Albus Dumbledoret se vettem volna észre, ha ott megjelenik, annyira lefoglaltak a helyesebbnél helyesebb lények.
- Mi van, ha nem bagolyköves a gazdája? - térek vissza Mr. Billy-Bob kérdésére, aggódón pislogva le rá. Körbetekintek aztán, mintha csak abban reménykednék, hogy az embere egyszercsak előbukkan valahonnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Eltöprengek a témákkal kapcsolatos kérdésén, kicsit el is bambulok.
- Nem igazán tudom. Szerintem majd jön - osztom meg vele a nagy elgondolkozásom eredményét, a hatalmas semmit. Dehát tényleg fogalmam sincsen, mikről írnék. Azt remélem, a témák adják majd magukat.
- Tartottam is tőle, de mindenképp ki akartam próbálni. Szerintem élni kell az ilyen lehetőségekkel. Kipróbálod, aztán legfeljebb, ha nem megy, nem megy - vonok vállat és valószínűleg egész bölcsnek meg lazának hathatok, pedig nem vagyok én egyik sem. Tényleg irtóra izgultam, helyt állok-e vajon. Végül sikerült. Belejöttem a főszerkesztősködésbe.
Nagyon sok minden szépet és jót el lehet mondani a velem sorban álló lányról, azonban azt nem, hogy jól tudna nyugtatni. Legalábbis most nem. Hiszen szépen elmeséli, milyen magas, ha felülsz egy lóra és hogy úgy érzed, könnyen ledobhatnak magukról. Miután így nyit, nehezen lépek túl ezen a baljós érzésen, hiába a további bátorítás. Kicsit erőltetetten mosolygok rá, ám a kifejezésem hamar őszintébe csap át, amikor elmondja, hogy ő azért szeretne odamenni hozzájuk, megpaskolgatni őket.
- Ó, azt én is, persze - csapok le rá lelkesen. Nem félek tőlük egyáltalán. Nagyon kedvelem őket. Ahogy kb. tényleg minden állatot. Esélyes, hogy még arról is külön le kéne beszélni, hogy egy sárkányhoz odamenjek haverkodni.
- Szerintem ez nagyon emberfüggő - kezdem feleletem a komoly kérdésre.
- Van, akinek jót tesz, ha szembenéz vele és rögtön rájön, hogy nem is olyan vészes az a valami, mint hitte. Viszont másoknak meg jól jöhet a segítség. Vagy mindkettő. Én mondjuk elmentem a sulipszichológushoz, amikor tartottam valamitől - árulom el neki gátlástalanul, mindenki füle hallatára, hol jártam. Engem egyáltalán nem feszélyez, ki mit hall meg. Igazából bele se gondolok, hogy talán nem kéne. Ez elvileg egy jó tulajdonság, azonban koránt sem kifizetődő sok helyzetben.
- Mondjuk még azóta se mertem megtenni - nevetek egyet keserűen.
- De jól esett beszélgetni róla és szerintem merítettem belőle némi bátorságot ahhoz, hogy legalább ne vessem el az ötletet - ecsetelgetem tovább, hol magam elé nézve, mennyien vannak még előttünk, hol Laurára pillantva. Aztán eljön a nagy pillanat: én következem. Miután részesültem a legnagyobb örömökben, oldalra állok és megszemlélem a nagy találkozást. Ami történik, az tényleg intenzív. Nagyon az. Ez jó szó rá. Mivel pedig engem még a nem intenzív dolgok is megkapnak, ettől főleg túláradnak bennem az érzelmek. Hamar könnyel telik meg a szemem. Megilletődötten mosolygok a pároson. Mikor háztársam mellém ér a magyarázatával, szipogva törlök egyet a szemem és bólogatok, aztán már nézek is körbe, próbálva elengedni a pillanatot meg a gombócot a torkomból.
Hamar eldől, merre tovább. Indulunk a pacik felé, ahol egy minikornis megjelenése okozza a jelentős közönséget. Sorba is lehet állni, ha meg akarod simogatni. Nem tudom, ezt ki akarjuk-e várni, viszont a többi lóhoz mindenképp odaballagunk és megkapják tőlünk a megérdemelt paskolgatást, simogatást. Olyan méltóságteljes lények! Amint pedig kipaciztuk magunkat -legalábbis egy időre-, indulunk kutyust szabadítani. Laura és én is kiengedünk egy-egy rabot. Részemről megint teljesen random választok. Igazából kiszámolom, ki legyen a szerencsés. Végül egy Staffordshire Bull Terrier lesz az. Na nem vagyok ilyen tudós a kutyafajtákban, csak ki van írva a kis táblájára a rácson. Miután kiengedem őt, már jön is hozzám, én meg hajolok le, simogatom, dicsérgetem. Mikor pedig csakhamar bemegyünk leülni enni-inni kicsit egy plédre, szépen mellém helyezkedik. Muszáj vagyok simogatni, ölelgetni, puszilgatni olykor. Fantasztikus ez a nap! Már most az, és ekkor még nem is sejtem, milyen meglepetéseket tartogat Laura és a csodacica számára. Biztosan kiugrom majd a bőrömből, pedig már most is oda meg vissza vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Nagy vigyorral nézegetem, miket alkottunk. Közel ülünk a lánnyal, az egész oldalunk összeér. Néha a fejünk is kicsit, hiszen mindketten jól akarjuk látni a kis képernyőt. Egyik fotó jobb, mint a másik.
- Ó, de most miért? - kérdezem vidáman a tüsszentési versenyesnél.
- Vicces ez is! Jó, tudom, nem lehet mindet megtartani - forgatom a szemem derűsen, hogy oké, persze, tiszta sor. Bár szerintem mind egészen tökéletes. Már az elmosódottakat kivéve. Meg amelyiken valamelyikünk fele nem látszik. Noha a belógó testrészeink is lenyűgözőek.
Figyelmesen, komolyan hallgatom, mindazt, amit elmond nekem aztán. Közelről nézem közben. Eléggé elcsodálkozom azon, mit arról mesél, mennyire betegen született. Szomorkásan pislogok rá. Nem szánakozva vagy ilyesmi, csak képzelem, min mehettek át a szülei, meg hát nem is értem, olyan cuki és ártatlan lények, mint a babák, hogy lehetnek betegek. Mármint: kinek jó ez? Mi értelme? Bólogatva hallgatom a fordulatos történetet a bátyjáról.
- A múltkor a folyosón... - ráncolom a homlokom, visszaemlékezve a szünet előtti hógolyós esetre, amikor Denis érkezett a segítségünkre.
- Akkor még nem tudta? - kérdezem, miközben felsejlik előttem a jelenet. Nem olyanok voltak, mint a testvérek. Egyáltalán olyanok sem, mint akik ismernék egymást.
- Az klassz, ha már rendben vagytok - mosolyodok el.
- És... most már jól vagy? - pillantok végig rajta, hiszen felmerül bennem, hogy ha már úgy született, hogy komoly egészségügyi gondjai voltak, abból visszamaradhatott valami. Az úgy szokott lenni. Látni nem látok rajta semmit, azonban ezek gyakran nem észrevehető dolgok.
- Az irtó király lenne - lelkesülök fel rögtön az ötletre, hogy bagolyköves legyen.
- Hú, nem tudom. Örülnék, ha navinés lennél - mosolygok idülten.
- Melyik házba szeretnél kerülni? - kérem ki az ő elképzelését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ahogy látom, hogy hópelyheket kóstolgat, felfelé fordítom saját, koránt sem kreaol, sokkal inkább angol sápadt arcomat, amin alig látszanak meg a ráhulló kis pihék. A szempillámon annál inkább. Mosolyogva pislogom le őket onnan. De aztán persze visszatérünk a mi kis eltévedtünkhöz. Összeszorítom a számat, hogy ne nevessek a tiszteletet parancsoló szempárba nézve. Bólogatok serényen.
- Rendben. Klassz ötlet - megyek bele a dealbe könnyedén.
- Awh - adom ki az olvadás hangját, megtudván, ki Mercury.
- Ez aztán a név! - szökik fel a szemöldököm, meghallva, mi a teljes, becses megszólítása ődorombolóságának. Szerintem a macskák mindegyikének ilyen arisztokrata, szép hosszú neve van, csak van, akinek még az embere sem tud róla.
Oké, akármilyen csodálatos dolog a nyakamban függő, fordítóbűbájjal ellátot ezüstkereszt, azért megvannak a maga hiányosságai. Mint egyébként minden mágikus tárgynak. Kissé szeszélyesek és vannak hibáik, akármilyen klasszak. Éppen ezért, amikor Merse az egyik barátnőjéről beszél, nem világos számomra, mit ért ezalatt, sőt, valahogy úgy sikerül az eszköznek eljuttatni a tudatomig, hogy valószínűleg pont rosszfele billen a mérleg. Nem a valóság felé.
- Egy barátnődnél? Mondd csak, hány... barátnőd van? - kérdezem, arcomon zavart kis mosollyal, ám vonásaimban semmi elítélő nincsen, inkább csak érdeklődés ül bennük, ahogy hangomban is. Több lánnyal jár egyszerre? Ez hogy működik? Akárhogy is, az még érdekes lesz, neki hogyan fordítja át a saját mágikus tárgya a kérdésem (ha van neki), vagy hogy az enyém hogy juttatja ezt el hozzá. De lehet, akárhogy teszi, a hangsúlyomból és arckifejezésemből rájön, hogy valamit félreértettem.
- Király - reagálok sugárzó arccal a fényképezős ötletre, aztán rávigyorgok a békára, aki egészen biztosan csodásan fog festeni a fotón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Ú, köszi. Annak nagyon örülnék - lelkendezem, hogy kaphatok majd esetleg az előhívott képekből. Már tudom is, hol lesznek: az asztalom fölötti táblámon van még hely. De oké, próbálom nem nagyon beleélni magam, hiszen ki tudja, Willnek lesz-e érkezése megcsinálni.
Szemöldökömet megemelve bólogatok, ahogy kiderül, akkor még tényleg nem tudott Denis arról, hogy a tesójával áll szemben a folyosón. Ez mennyire fura lehetett már? Mind a lánynak, mind utólag a rellonosnak, amikor összeállt a kép.
Amikor azt mondja, sosem lesz jól, belenyilal valami a mellkasomba. Mintha erősen megböknének ott. Torkom elszorul és csak hallgatom, ahogy folytatja. Kevés az esélye, hogy megélje a 20 éves kort? Kész, ennél a mondatnál elszakad nálam valami és szemeimet könnyek lepik el, ahogy nézem őt. Hogy lehet ez? Mégis miért vannak ilyen dolgok? Miért kell egy ilyen édes lánynak ilyen kevés időt kapnia? Miért kell bárkinek? Gyorsan nekiállok azt súlykolni magamba, hogy dehát azt mondták, már baba korában meghal, aztán tessék, itt van, szóval akármi megtörténhet. Lehet, túlél mindnyájunkat. Szipogok párat és megtörlöm a szemem. Látszik rajtam, hogy nem érzem magam kényelmetlenül, amiért úgymond sírtam kicsit előtte. Inkább azért igyekszem ezt abbahagyni, hogy ne bántsam vele. Ne emlékeztessem arra, hogy ez egy szomorú dolog. Lehet, majd elszontyolodom még párszor nagy magányomban, ha ez eszembe jut, de megtartom most akkorra.
- Mert az is vagy - jelentem ki, mikor közli, hogy most erősnek érzi magát. Nem csak annak érzi magát, az is. Akkor is az, amikor ispotályban kell feküdnie. Mindig az, különben nem üldögélne most itt velem forrócsokit iszogatva meg idétlen képeket készítve. Mások háromszor olyan egészségesek, mint ő és mégis szenvednek. Mindentől. Nem akarom lekicsinyelni a fájdalmukat ezzel persze, csak a lány bátorságát és szívósságát méltatom.
- És akkor hanyadikos lennél? Kezdhetnél elsőtől? Lehet egyáltalán ilyet? Mert gondolom, jó lenne onnan kezdeni. Vagy nem szeretnéd? - lépek túl az iméntieken, jobban Annie felé fordulva, ahogy kérdezgetem a terveiről, meg hogy hogyan képzelte mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Nekiállok elrakni valahogy Mr. Billy-Bobot. Kezd fázni a kezem, meg szerintem neki is jobb valahol meleg helyen. Először kabátom alá akarom becsúsztatni, végül elég nagynak találom a zsebem, hogy szépen odarejtsem. De persze ott tartom rajta kezem, nyugtatólag. Valószínűleg moshatjuk majd ki a dzsekim azután, hogy a breki otthonául szolgált, dehát ez legyen a legkevesebb.
Vigyorogva figyelem mind az úrias kézmozdulatot, mind azt, ahogy a fiú egyensúlyvesztése miatt visszatér hozzám a stég deszkáira. Igen, itt biztonságosabb.
- Remélem, lesz alkalmam találkozni Őfelségével - fejezem ki ebbéli vágyamat egy olyan bólintással, mintha máris a macska előtt hajtanék fejet, mint azt illik.
Pislogok azért egy párat, amikor azt mondja, nincs olyan sok barátnője, meg hogy az egyiket még méltatóan ki is emeli. Végignézek rajta kicsit, miközben próbálom fejben összerakni, hogy ez tényleg hogy működik.
- Legjobb? - kérdezek vissza. Mitől lehet ő a legjobb? Vagy miben? Összevonom aztán kicsit a szemöldököm, mikor immáron barátságokról beszél. Lehet, hogy ez valami ilyen odakacsintós kifejezés.
- És ők tudnak egymásról? Nem baj nekik, hogy többen vannak? Hogy mással is jársz? - kérdezem, a korlátot fogva, immáron egyértelművé téve, mennyire félreértettem. Szavaimat viszont továbbra is csak puszta érdeklődés hatja át, semmi megrovás. Odakapok aztán másik kezeet is zsebemnhez, mert új haverunk szökni próbál. Inkább visszaveszem markomba.
- Igen. Én igen - bólogatok a kérdésére, de most kicsit leköt a béka, akit viszont ezennel át is adok Mersének, mosolyogva, ahogy nyúl érte.