Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Jól esik, ahogy a hátam simogatja. Mindig jól esik a kedves érintés azoktól, akiket kedvelek. Őt pedig határozottan kedvelem. Vicces lehetne persze, hogy ő vígasztal engem, akinek ilyen súlyos az állapota, viszont bennem ez fel sem merül. Szerintem ez a felállás most így van jól, ahogy van.
- Akkor egyből fölöttem fogsz járni - vigyorodom el. Hiszen én csak most leszek harmadikos. Jópofa lesz, hogy miközben ő lesz a frissen érkezett, közben már egyből a sűrűjébe kerül. Teljesen izgatott lettem a gondolattól, hogy iskolatársak legyünk. Szerintem kb. annyira, mint ő. Élvezem, hogy naponta találkozom a barátaimmal. Így őt is láthatnám még gyakrabban. Remélem, a hogyléte engedi majd!
- Oké. Benne vagyok - csapok le egyből a sétálós lehetőségre. Dehát van olyan, aki akár egy percig is azt hitte, nem fogok kapva kapni valamin, amiben sétálás, mókusok meg erdei ösvény is szerepel?
Ráérősen elfogyasztunk még mindent, ami előttünk van, aztán magunk mögött hagyjuk a cukrászdát. Nem esik már több szó ma köztünk mindarról, amit elmondott nekem a betegségét illetően. Szerintem én nem is fogom ezt felhozni. Miért tenném? Ha akar majd beszélni róla, nagyon szívesen meghallgatom, meg így legalább, ha esetleg úgy látom, nincs jól, tudom majd mihez kötni és nem esek pánikba. Vagyis hát nem annyira. Minden esetre annyi biztos, hogy ez mit sem változtat kettőnkön. Nem tudom rossz vagy jó-e ez, de nem hiszem, hogy akármennyire is máshogy állnék hozzá ez után. Nem látom okát, hogy megtegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Akkor ez bizony tartós szerelem lesz irányomba, hiszen már most rajongok a macskájáért - mint különben nagyjából minden állatért, azonban ez mit sem változtat azon, ahogy külön-külön irántuk érzek. Amikor velük vagyok, akkor csak ők vannak. Akkor nincs édesebb lény a földön. Ez nyilván meg fog változni, ha esetleg nekem is lesz saját kisállatom, onnantól kezdve mindegyikük csak a második legcsodásabb lehet. Sajnálom.
Először csak megemelem a szemöldököm a nevetésére a kérdéseim nyomán, hiszen nem tudom mire vélni egyelőre. Utána azonban lassan felfedi. Don Juan? Mintha már hallottam volna ezt a kifejezést, vagyis hát nevet. Csak sajnos az alapműveltségem kevesebb, mint az átlagnak. De gyorsan zárkózom fel! A lényeg, hogy szerintem azt akarja ezzel mondani, hogy nem olyan szoknyavadász ő, mint hihetem.
- Áá - adom a megvilágosodás hangját, ahogy tisztázza, hogy ők nem olyan barátnők. Ők a barátai. Ennek fényében újraveszem mindazt, amit elmondott róluk. Így már lassan minden a helyére kerül. Bólogatok, miközben a fejemben egy nagy csapat házimanó dolgozik, hogy mindent rendbe tegyen.
- Nekem sincs - közlöm a sráccal, hogy nálam sincs képben romantikus kapcsolat, igazából ugyanazon okokból, mint neki, hiába vagyok idősebb nála kicsivel. Egy korúnak tetszem vele, vagy még fiatalabbnak. A külsöm is ifjabb a többiekénél, a személyiségem meg csak erősít ezen. Ja egyébként azt nem tudom, miért tartottam fontosnak közölni vele, hogy nekem sincs. Szerintem ez ilyen reflexszerű volt.
- Ó én... én otthonban nőttem - javítom ki az elképzelését arról, hogy varázscsaládban nevelkedtem volna, azonban mosolygok közben, szóval láthatja, nem vészes téma ez számomra.
- De mágus otthonban, szóval... - vonok vállat derűsen, hogy a téma szempontjából mindegy, mert mágikus környezetben éltem le eddigi életemet, úgyhogy számomra ez a természetes közeg.
- Most meg a bácsikámmal lakom Budanekeresden. Ő is varázsló - árulom el neki a jelenlegi helyzetem, egy részt, hogy ne gondolja, hogy mondjuk még mindig az árvaház az, ahova a suliból hazajárok, más részt meg azért, mert imádott gyámom semmiképpen sem maradhat ki egyetlen beszélgetésből sem. A szemem is felcsillan, ahogy végre megemlíthetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE
tanítás után egy hintában | x


Alapjában véve kellemes az idő, azonban mivel, ha eltűnik a nap, beüt a cidri, ha meg előbukkan, majd' megsülsz, így nehéz eldönteni, melyik ruhadarabjaidat tarts magadon. Az élet nagy gondjai. Jelenleg én amellett döntöttem, hogy hagyom farmerdzsekimet, viszont alatta csak egy póló marad. Ingemet a hátizsákomba hajtogattam, ami nem messze hever egy padon. Hogy én magam hol vagyok? A hintában. Fogom a láncokat vállam mellett és nyugisan hajtom magam, derűsen nézelődve. Mivel ilyen elég klassz az idő, sokan vannak kint így délután. Nyilvánvalóan főleg a szülők a gyerekeikkel. Meg pár előkészítős, fiatalabb bagolyköves. Van, akinek mosolyogva oda is intek.
El-elvigyorodom egy-egy vicces hangra, amit a csúszdák meg mászókák adnak ki, amikor a kisebb gyerekek használják őket. Kacagnak ők is ilyenkor rendesen, hiszen a legváratlanabb effektek érkeznek az eszközökből. Szeretek néha kijönni ide, hagyva, hogy beszippantson ez a zsibongás. Kinézni se néznek ki, mert hiába vagyok már tizenhat, nem csak hogy nem érzem magam annyinak, de nem is nagyon tűnök annyinak. Sem az alapján, amilyen lelkesen figyelem az itteni népséget, meg úgy semmi alapján. Oké, ha valaki nagyon tárgyilagosan megnézne, talán szöget ütne a fejébe, hogy kicsit idős vagyok már én ehhez. Főleg, hogy nem is a haverjaimmal bandázom itt vagy ilyesmi, csak lézengek, elvagyok, mint bármely másik gyerek. Rendben, azért nem állok neki a földön kúszni-mászni, meg a játékokon ugrálni. Bár közel járok hozzá, hogy kedvet kapjak a víg gbagázstól körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE meg a gyerekek
tanítás után a hintában... egy ideig | x


Minden teljesen idilli a játszón. Hosszú percek óta ragyog a nap, egyelőre senki nem esett nagyot, nem törött el a mécses, nem veszett össze vészesen senki a másikkal. Kisebb összezördülések vannak, az viszont szinte hozzá tartozik az élményhez. Úgyhogy békésen üldögélek, most nem is annyira hintázva, mint inkább csak billegve kicsit, tornacipős lábam hajlítgatva a talajon, szelíden figyelve a jelenlévőket, mígnem felbukkan előttem egy kisember és úgy néz rám, mintha lethifoldot látna.
Összevonom a szemöldököm, nyelek egyet, megállok a dülöngélésben és körbenézek kicsit, jobban kapaszkodva a láncokba. De nincs itt semmi fura, se fölöttem, se mögöttem. Én vagyok a fura valamiért. Legalábbis a kiskölyöknek. Nem is egyszerűen fura, hanem egyenesen... rossz? Úgy néz rám, mintha csináltam volna valamit. Mit csináltam? Vagy összekever valakivel? Már szóra nyitnám a számat, hogy megkérdezzem tőle, mi baj, amikor megérkezik az anyukája még egy poronttyal. Mármint szerintem az anyukája lehet.
- Ó... - bólintok, szemöldököm megemelve. Így már értem.
- Ó! - ismétlem meg az előbbi hangot, ahogy rájövök, hogy akkor talán legjobb lenne felállnom, amit rögvest meg is teszek.
- Parancsolj! - intek a kisfiúnak a lendületes felkelésemtől még mindig finoman ingázó hinta felé, aztán zavartan vakargatom meg a nyakamat, majd zsebrevágom kezeimet. Idétlenül érzem magam, hogy nem esett le, miért mered úgy rám a srác. Pedig így már egyértelmű. Csak hát nem erősségem összerakni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE meg a gyerekek
tanítás után a hintában... újra! | x


Visszatessékelnek a hintába. Pedig tényleg szívesen átadom. Mikor viszont látom, milyen helyesen megengedi a kissrác, hogy maradjak még, úgy döntök, ezt semmiképp nem lehet visszautasítani.
- Már csak kicsit hintázom - ígérem meg a fiúnak és folytatom is. Közben rámosolygok az anyukára meg a még picibb gyerekre rajta a kendőben, aztán elnézek a kavicsokkal ügyeskedő felé. Nemsokára visszatér hozzám.
- Nahát ezt... ez az enyém? Nekem adod? - kérdezem tőle, megemelt szemöldökkel. Mert bár nagyon úgy tűnik, ez egy ajándék, jobb azért tisztázni, nehogy elvegyem tőle, ha csak megmutatni akarta. Azonban nem erről van szó.
- Köszönöm. Nagyon szép - forgatom a követ ujjaim közt, gyönyörködve benne.
- Tessék, gyere csak, én kihintáztam magam - adom át kisvártatva a helyem, közben elpillantva a nő felé is, hogy vajon a kiskölyök fel tud-e oda egyedül kepeckedni vagy segíteni kell neki. Elég önállónak tűnik, de akkor is apró még. Minden esetre átadom a terepet, arrébb állva, nézegetve az ajándékomat, aztán egy kezemben dobálom kicsit, szusszanva nézve körbe a játszón. Nem is tudom, maradjak-e még. Egyre többen jönnek és hát csak nem foglalhatom a játékokat a tökmagok elől. Azon filózom éppen, hogyan tovább, amikor a táskám lezakózik a padról, beleloccsanva egy pocsolyába. A szemem sarkából éppen látom.
- Jaj, ne ne ne! - spurizok oda és kapom fel, mielőtt teljesen megszívná magát vízzel. Visszarakom a padra és elkezdek gyorsan kirámolni belőle. Az ingem, tankönyvek, pennák... mind nedves lett. Elkeseredetten pakolom ki őket. Pedig annyira vigyázok a cuccaimra! Előveszem a pálcámat és lehunyom a szemem, próbálva felidézni a szárítóbűbájt. Mennyivel egyszerűbb lenne ha itt lenne Laura! Seperc alatt segítene rajtam az elemi mágiájával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterembe lépve | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Tisztára elábrándozom, miközben pislogok körbe az utcán. Olyannyira, hogy bár odanézek a közeledő lányra, csak pár pillanat múlva esik le, hogy az ő. Ekkorra már rám is köszön. Abbahagyom a dülöngélést és nagy mosollyal, egy intéssel fordulok felé. Szemöldököm kiemelkedik fekete szemüvegkeretem fölé, számat enyhén eltátom.
Jó ég, de gyönyörű!
- Szia - köszönök vissza révetegen.
- Hú, köszi - pillantok le ingemre és lesimítom kicsit mellkasomon.
- Te pedig... őrülten csinos - tekintek végig újra és újra a szép ruháján, összefogott haján és csodálom arcát, amit a sminkje kihangsúlyoz. Nem nyomja el őt, nem takarja, hanem erősíti. Főleg a szemeit. Azok csak úgy világítanak. Pislogok aztán pár gyorsat és feljebb nyomom okulárémat az orromon, ahogy megpróbálom rendezni magam, felhagyva a lány bamba szemlélésével.
- Ezt neked hoztam - varázsolok elő a hátam mögül egy lótuszcsokrot. Igazából egyetlen, szép nagy, fehér virág virít a jellegzetes, pajzs alakú levelek között. Amit marokra tud fogni alul, az egy tartó, amiben a növény gyökere van rejtve vízben. Zöldes szalag fogja körbe. A lótusz illata pedig igazán finom. Passzolnak a lánnyal. Ebben is.
- Elég kivenned a tartóból, egy tál vízre fektetned és tök jól elvan benne - árulom el neki, hogy ez nem egy olyan növény, ami csak pár napig bírja. Sajnáltam volna olyat adni neki. Ez meg igazán illik hozzá szerintem. Remélem, tetszik neki!
- Hölgyem? - fordulok aztán katonásan az ajtó irányába és nyújtom neki vigyorogva jobb könyökömet, hogy belém karolhasson. Utánanéztem, mert úgy tudtam, a jobbat illik, és kiderült, jól gondoltam. Huh, irtó sok mindennek utánanéztem, hogy biztosra menjek. Igen, ha nagyon tudni akarjátok, eltöltöttem némi időt a könyvtárban emiatt. Nagyon érdekes dolgok vannak.
Kitárul előttünk a bejárat, és amint belépünk, a recepciónál egy kedves boszorkány köszönt minket. Elmondom neki, hogy az étterembe jöttünk, ő pedig int nekünk a felfele tartó lépcső irányába, hogy arra parancsoljunk. Megköszönöm és indulhatunk. Végignézek a fenti folyosón sorakozó festményeken. Néha magam mellé mosolygok a lányra. A terem előtt megint fogad minket valaki.
- Szép jó estét! Foglalásunk van Thomas Middleton névre - közlöm az idős, elegáns úrral, aki pálcájával az előtte lévő listára bök. Nevem felragyog rajta.
- Erre tessék - int nekünk barátságosan, hogy menjünk utána. Odavezet minket. Ahogy elénk kerül, vidáman nézek össze Laurával. Hát ez valami irtó klassz! Tudom, sokan feszengenek ilyen helyeken és én se járnék minden nap ide, viszont szerintem igazán felemelő néha így megadni a módját. Ki kell ezt is próbálni, meg kell ezt is élni. Helyes kis kétszemélyes asztalt kapunk az ablak mellett. Már lépek is és kihúzom Launak a széket. A sikkes varázsló erre elismerően biccent nekem, mire szélesen rávigyorgok. Ezek szerint jól csinálom. Leülök a lánnyal szemben. A férfi biztosít róla minket, hogy mindjárt jön a pincér, addig is elénk lebegteti a menüt, az italoknál nyitva.
- Köszönjük - bólintok neki és fogom a kínálatot, mielőtt viszont elmerülnék benne, körbenézek kicsit, igazítva szemüvegemen, aztán Laurára tekintek, fülig érő szájjal. Már most eszméletlen klassz ez a randevú szerintem és még csak most kezdődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Pontosan tudom, hogy semmi baj nem lenne akkor sem, ha nem adnám meg a módját az udvarlásnak. Sőt, lefogadom, van olyan, aki haragudna is rám érte, hogy ezt csinálom. Mármint kaptam én már el ilyen beszélgetésfoszlányokat lányoktól a folyosón. Hogy az ilyen az nyálas és hogy ők inkább várnak valami egyedit, valami újszerűt. Viszont mivel soha sem tettem dolgokat azért, mert elvárták, hanem mindig azt tettem, ami nekem a legjobban esett, amit én legjobbnak éreztem, ezt itt aztán főleg nem akarom másképp intézni. Az őszintétlen lenne, alakoskodás. Ha pedig van valami, ami távol áll tőlem, az ez. Lau arra számíthat tőlem, amire eddig is: teszem, ami tetszik és amit szeretek. Semmit nem azért, mert az illem úgy diktálja és mert muszáj. Hanem azért, mert szerintem klassz. Jól esik vacsorázni vinnem, jól esik virágot adnom. Talán pont a hagyományossága miatt. Olyan szépek ezek.
Tudom, mit jelképez a lótusz. Mindenképpen valami vízi virágot akartam neki hozni és ahogy utánaolvastam, ez mennyire egy tiszta és megbecsült növény a különféle kultúrákban, egyből beleszerettem. Tudtam, ez kell, ezt akarom adni neki. Ő pedig örül neki, aminek meg én örülök. Illik hozzá nagyon.
Pompásan érzem magam. Egyelőre minden teljesen úgy halad, mint elképzeltem. Nem botlok meg egy lépcsőben sem, Lau lábára sem lépek, az asztalfoglalásunkkal is minden rendben van, és ami a legfontosabb: úgy tűnik, partnerem is jól érzi magát. Igen, nívós ez az étterem, a falu egyéb helyeihez képest mindenképp, viszont szerintem nem túl puccos. Nincs az az érzésed, hogy kinéznének innen. Hiába vagyunk bagolyköves lurkók, nem pedig mondjuk hivatali dolgozók dísztalárban vagy ilyesmi.
Mikor kitaláltam ezt az egészet, nem az lebegett előttem elsősorban, hogy imponáljak Laurának. Hú, ez így most gorombán hangozhat, de megmagyarázom: nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem és a lábaim elé omoljon érte, hanem azért, hogy boldoggá tegyem. Hogy jól érezzük magunkat együtt egy különleges estén. Ahogy ajándékot is szeretek adni, mégsem lételemem, hogy lássam, ahogy a másik kibontja és lelkesedik érte. Persze, nagyon jó, ha láthatom, azonban ez nem rólam szól. Nem azért adom, hogy hálálkodjon. Úgyhogy, amikor magunkra maradunk a menüvel, és a lány azt mondja, fantasztikus vagyok, a szívverésem kihagy egy ütemet. Megilletődötten nézek rá lencséim mögül, hálásan mosolyogva rá a dícséretért. Már attól majd' kicsattanok, hogy így ragyogni látom, az, hogy szavakkal is megerősíti, mennyire tetszik neki ez, csak hab a tortán.
- Már... már volt pár ötletem, de az elmúlt egy-két napban alakult így - felelem, körbepillantva kicsit az étteremben. Igazából a Fénylő Lelkek Udvara után este már a randin meditáltam és hamar kiválasztottam a helyszínt, úgyhogy másnap már jöttem is asztalt foglalni meg ezek. - Örülök, hogy tetszik itt - teszem még hozzá és majdnem azt mondom, hogy "ha tetszik", viszont tényleg el kell felejtenem az ilyen bizonytalankodást. Hiszen most mondta, hogy igen. Nem így kerek-perec, viszont a lényeg akkor is ez és látszik is rajta.
Ráncolom kicsit a homlokom. Mi az az aperitif? Jaj ne, pedig olvastam arról is az etikettről szóló kötetben az éttermi résznél. Ám, ahogy folytatja, világossá válik. Á, hát persze, az az ilyen alkoholos innivaló étkezés előtt.
- Én maradnék üdítőnél vagy gyümölcslénél - bólogatok. - De ha te szeretnél mást... - hagyom fenn hangsúlyom, hiszen azt kér, amit csak szeretne. Nem kell hozzám alkalmazkodnia. Oké, alkoholosat nyilván nem érdemes kérnie, hiszen úgysem kapnánk. Egzotikus gyümölcslére esik a választásunk. Ezt el is mondom az érkező pincérnek és visszamerülünk a kínálatba.
- Megkóstolnék valami magyarosat. Ritkán eszem ilyeneket - vetítem előre a lánynak, én valószínűleg mire adom le a voksom. Persze, ebédnél a Nagyteremben volt már szerencsém ehhez-ahhoz, ám nem éltem túl sűrűn a lehetőséggel, hiszen elég nemzetközi ott is a konyha, annyi mindent lehet mindig kipróbálni. Ahogy olvasom az étlapot, érdekes ötletem támad. Előveszem pálcámat és odanyomom végét ezüstkeresztemre ingemen át. Elnyomom a hatását. Nem fordít most semmit. Se nekem másokat, se engem másoknak. Így az írott szót is idegennek olvasom most. Minden, ami eddig ismerős volt, ismeretlen lesz.
- What is that csirkepaprikás? - érkezik angolul kérdésem az ételt illetően, a közismert fogást pedig "szörköpáprikász"-nak ejtem. Azt se tudom, Lau tud-e angolul, én nem tudok magyarul, ez szerintem hallható, szóval, igazából szegény hiába fog válaszolni, nem fogom megérteni. Istenem, de fura ez. Még soha nem próbáltam. Mármint csak utcán, egymagam. Úgy nem, hogy éppen társalogtam valakivel. Pedig így most teljes valónkban hallhatjuk egymást. Eddig a fordítóbűbájnak köszönhetően hiába beszéltünk két külön nyelven, egyszerűen értettük, amit a másik mond. Ő hallotta, hogy én valószínűleg angolul beszélek, én meg hallottam, hogy ő magyarul beszél, viszont az agyamba már teljesen magától értetődően jutott el minden. Mintha több rétege lett volna a közléseinknek. Ez most letisztul. Egyetlen réteg marad. Most csak az én félreismerhetetlen, londoni angolom van meg a lány ékes magyarja.
- Thank you. I mean... - mosolygok fel az italainkkal megérkező pincérre, majd mikor rájövök, hogy még mindig blokkolom a bűbájt, elvonom onnan pálcám. - Köszönjük - mondom el még egyszer, nem mintha ne lett volna ez valószínűleg anyanyelvemen is érthető. Megérdeklődi, választottunk-e már. Mivel sikerült, közlöm vele először Lau kívánságát, majd az enyémet. Klassz lesz az a csirkepaprikás uborkával. Felveszi rendelésünket és elviszi az egyik menüt, ne legyen útban, a másikat meg egy tartóba inti mellettünk, hogy azért itt legyen nekünk, ha még eszünkbe jut valami. Meg amikor esetleg kiválasztjuk a desszertet.
- Egészségedre - emelem poharam csinos asztaltársaságom felé, hogy koccintsunk. Meg is tesszük, egymás szemébe nézve, aztán jóízűen kortyolunk. Számat nyalogvatva rakom félre innivalómat, majd előszerzem zsebemből szemüvegem tokját és belehajtom. Félretolom az asztalon. Megdörzsölgetem kicsit orrnyergem. Hiába, le kell vegyem azért pár óránként. Most pedig már úgyis jól megszemléltem a helyet, ahol vagyunk. Amiben... vagyis akiben meg főleg gyönyörködni akarok, ő itt ül előttem. Remekül látom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Eldöntöttem, hogy már csak azért is el fogom néha tompítani a fordító-bűbájomat, hogy ő angolul beszéljen hozzám. Hiába nem értem meg teljesen, igazán elragadó az akcentusa. Nagyon különleges. Szeretném még hallani így beszélni. Szerintem látja rajtam, mennyire értékelem, hogy az anyanyelvemen felel nekem és hogy ez a gesztus minden kis nehézségért kárpótol. Az élmény meg tényleg igazán elvarázsol.
Viszonzom a jó étvágyat kívánást, azonban az változatlan, hogy ez magamtól nem jut eszembe. Hiszen nálunk nem szokás. Nekilátok a valóban mennyeinek tűnő, elegánsnak felszolgált ételnek és megemelt szemöldökkel hümmögök. Szokatlan ízvilág ez nekem továbbra is, ám kétségtelenül tetszik.
- Mm - dünnyögöm a kérdésre, felmutatva egy ujjam, ám ezzel csak azt jelzem, hogy mindjárt válaszolok, párdon, csak még tele a szám - Ó, köszi - hajolok is rá a felém tartott villára, számba vonva fogaimmal a falatot. Elismerően bólogatok. Tök jó ez is. Talán még pikánsabb, mint az enyém, de baromi finom. Éppen csak lenyelem a falatot, már szúrkálok össze én is neki egy összeállítást, aztán megemelt szemöldökkel nyújtom felé, hogy ugye kér ő is.
Komótosan fogyasztjuk el a főételt. Szerencsére nem adtak szörnyen nagy adagot, viszont kevés sem volt. Pont kellemes. Nem érzem úgy, hogy kipukkadok vagy menten elalszom, ám éhes sem maradtam. Elégedetten sóhajtok, félrehajtva üres tányéromon evőeszközeimet. A pincér látja, hogy végeztünk, jön összeszedni az edényeket. Megköszönöm neki ezt is. Érdeklődik, desszertet kérünk-e. Rápillantok asztaltársaságomra. A varázsló látja, még ki kell ezt találnunk, szóval visszalebegteti elénk a félretett menüt és ígéri, hamarosan visszajön, addig gondoljuk ki. Hamar kiderül, mindketten szívesen elfogyasztanánk még egy kis édességet. Naná. Tudvalevő, hogy az máshova megy.
- Egy tiramisut a hölgynek, én meg egy áfonyás sajttortát kérek szépen - adom le a rendelésünket. Innink az még van elég. Éppen csak lélegzetvételnyi időnk van boldogan pislogni kicsit egymásra és szótváltani semmiségekről, már jönnek is a finomságok. Nyilvánvaló, hogy ezekből is adunk kóstolót egymásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Még jó, hogy mielőtt rendeltem, felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt általában valamennyire csípősen készítik, úgyhogy nekem se kellett több és kértem a pincért, hogy lehetőleg az enyém egyáltalán ne legyen csípős. Huh, nekem aztán mondhatják valamire, hogy az csak kellemesen csíp. Nekem ilyen nem létezik. Vagy teszi, vagy nem. Jobban mondva: vagy kibírhatatlanul teszi, vagy nehezen elviselhetően teszi, vagy nem teszi. Ez van, nekem sajnos rontja az élményt. Mindez most a javaslatáról jut eszembe.
- Oké. Kipróbálom majd - bólogatok, ám nem túl lelkesen. Hiszen pont, hogy tetszett benne, milyen lágy ez a már tapasztalt magyar ízekhez képest. Félek, a tejföl nélkül túl különleges íze lenne nekem. De ki fogom próbálni. Különben, ha már magyar kaják: nagyjából minden csirkepaprikás falat után meg kellett töröljem magam szalvétával és ettől függetlenül még most is úgy érzem, maszatos vagyok. Pedig biztosan nem.
Egymás villáiról ettünk, bizony. Egészen simán.
Zseniálisak az édességek is, tényleg. Jól átkóstolunk megint a másikhoz. Pompásan választottunk. Bár valószínű, nehezen foghattunk volna itt mellé. Nagyon ráérősen eszegetem a sajttortámat, a szalvétát előszeretettel használva továbbra is. A lány kicsit előbb végez. Felhívom rá a figyelmét, hogy félbehagyta a történetet, pedig érdekel a folytatást. Legalább, míg majszolok, tartson szóval. Mondjuk tőlem üldögélhetünk csendben is, ugyanolyan jó. Meg valóban, zene is szól. Érdekes.
Az utolsó falatok egyike előtt bedobom, hogy lehet, én még kérek valamit inni. Részemről ugyanis nem iparkodom elhagyni az éttermet még. Szerintem üldögélhetnénk itt valameddig. Úgysem érdemes ugrálni ilyenkor. Mikor tehát végeztem én is a desszertemmel, kérek még egy pohár sütőtöklevet a pincértől magamnak, meg persze a szőkének is, amit szeretne, ha szeretne.
- Bocsánat, mindjárt jövök, elugrom mosdóba - veszem fel a szemüvegem és állok fel helyemről, elindulva. Nézelődöm, vajon merre kell mennem. A bejáratnál álló úr sejti, mit keresek, így mutat nekem a megfelelő irányba. Hálásan biccentek neki. Alig egy-két percet vagyok távol, főleg arcot akartam mosni. Meg azért, ha már ott vagyok, megnézem magam a tükörben, hátratúrom kicsit hajam, mintha bármit számítana, egy perc múlva ugyanúgy áll majd, mint előtte. Visszatérve megsimítom a lány vállát, ahogy mellé érek, lemosolyogva rá és visszaülök szépen, levéve szemüvegem. Közben az italaink megérkeztek. Kortyolok kicsit.
- Tényleg, olvastad azt a cikket? - kérdezek rá, ahogy ez eszembe jut. Hiszen azóta megjelent az Edictum. - Mármint... tudod, szóval azt - nyomom meg az utolsó szót, ahogy kissé zavartan mosolyogva próbálom pontosítani, mire gondolok. Ehhez mondjuk talán praktikusabb lenne elmondani az újság címét, a rovatot, a cikkírót vagy akár a tartalmat is. Dehát ki tud ilyeneket előkaparni a fejéből most? Szerintem érti így is. Szusszanón vigyorogva megrázom kicsit a fejem, az iromány tartalmára reagálva. A festmények már megint alkottak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Ó, ne, Benito! Nevetek kicsit, mert teljesen magam előtt látom a piros csillámos sárkányleopárdot. Adjon magára egy csodacica is, nincs ezzel baj. Minden esetre a képet feltétlenül látni akarom róla.
- Szerintem vigyázz! Ha beszédbe elegyedsz velük, még több okot adsz arra, hogy variáljanak - intem óva ettől a lányt. Nincs mit tenni velük, nem lehet gátat vetni a pletykáiknak. Ők már csak ilyenek.
Sütőtöklevemet kortyolgatva hallgatom tovább Laut és megemelem kicsit szemöldököm. Szóval nem is ismeri a srácot. Megkönnyebbülten mosolyodok el. Hogy miért, az elég összetett. Egy része az, hogy eszerint nem is tetszhet neki, ami viszont fontosabb, hogy nem véletlen nem tudtam a fiúról. Mármint arról, hogy szerepet játszik az életében. Mert nem játszik. Bár az a helyzet, ha mégis mindkettő igaz lenne, akkor sem lenne nagy gond szerintem. Örülni se örülnék, de ki sem akadnék. Hiszen akárhogy is, mi randevúzunk most. Velem van itt. Csak ez számít.
- Azért volt a cikkben igazság - hívom fel erre a figyelmét csöndesen.
- Tényleg nagyon kedvellek - vigyorodok el, idézve a szavakat. Igen, hiszen erről is írtak. Hogy gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni a szöszi iránt. Így is lett. Meglehet, a keretekbe zárt alakok jós képességekkel is bírnak. Vagy csak annyi mindent hordanak össze, hogy egy része be kell jöjjön? Oké, ez valószínűbb.
- Igazán? A karkötőddel? - érdeklődöm, picit közelebb hajolva, az asztalra könyökölve, és lepillantok csuklója felé. Felmerült már bennem egyszer-kétszer a kinti találkozásunk óta, hogy vajon itt nem lesz-e baj a vizezésével. Nem amiatt, hogy mások mit szólnak, csak hogy neki ne legyen kellemetlen.
- Van kedved majd még sétálni kicsit? - kérdezek rá a továbbiakra, hiszen remek az idő, kellemes az este és van még pár óránk takarodóig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Csillámos leszek a Benito szeretgetéstől? Ezt a kockázatot vállalom.
Érdekes, mennyi jelentése és mélysége van egy-egy szónak. Az, hogy valaki kedvel valakit, sokszor okoz csalódást vagy okoz keserű mellékízt. Hiszen, miért csak kedveli? Miért nem szereti vagy imádja vagy van oda érte? Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan mondja az ember. Mint ahogy semmit sem mindegy, hogyan mondunk. Jó, persze, én ezt most a cikkből idézve mondtam így, ezt a kifejezést használva, ettől még tény, hogy ahogyan egymásnak mondjuk most, az minden, csak nem szomorúságra vagy félelégedettségre okot adó. Ó, nagyon nem! Ahogy mi mondjuk most, átható tekintettel, önfeledten, az bizony... hát az már valami.
- Kiválóan alakítod - bólogatok Lau barátnő szerepére, hülyéskedve. Vagyis csak részint hülyéskedve, hiszen az elismerésem teljesen komoly. - Keresve se találtam volna tökéletesebbet - viccelődöm tovább, ám némileg talán zavaromat is próbálom leplezni vele, akaratlanul. Tényleg felkértem barátnőmnek. Tényleg megléptem ezt. Megléptem és sikerült. Nem tudom, mikor fogom ezt teljesen elhinni.
- Az előbb? - kérdezek vissza. Mikor előbb jött jól a karkötő?
Ahogy nyújtja nekem kezét mutatásra, megfogom csuklóját a köves ékszer alatt és így tartom magamnak, hogy jól megszemlélhessem. Izgalmasan tekergőzik.
- Hű - véleményezem, amit megtudok a csecsebecséről. Elengedem  a lány kezét és hátrább dőlök. Homlokráncolva figyelem, mikor látom, hogy valami nem stimmel neki.
- Ú, te nem kéred őket? - hajolok rögvest vissza hozzá, várva, hogy a számba nyomja a pillecukrokat. Ez majdnem sikerül, az egyik kibucskázik a kanálból az akció közben. Fújva hümmögök, elkerekedő szemmel, teli szájjal, miközben a nevetést is vissza kell fojtanom. Gyorsan felkapom a szökevényt, ami szerencsére a szalvétára pottyant. Azt is beakpom és vigyorogva rágom a puha cukrokat, körbelesve picit. Pfuh, szerintem nem vette észre senki, mit művelünk.
- Szuper ötlet - bólintok a tavat illetően, sugárzó arccal. Örülök, hogy jön velem sétálni, nagyon nem szeretném még, ha véget érne ez az este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



- Oscar színészeknek ad díjat? - találgatok, ugyanis erről az eseményről még nem hallottam. Azonban úgy sejtem, valami ilyesmi. Színházi elismerés. Esetleg filmes? Nem töprengek ezen most mélyebben. Nem is érek rá, hiszen viszonoznom kell a fejhajtást a hercegnőnek, utána meg jót vigyorogni magunkon.
Természetesen zavarba jövök én is a válaszától, alap. Csak picit, amolyan szemlesütve mosolygósan, de akkor is. Elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy az érzés kölcsönös. Felemelő úgy is kedvelni valakit, ha ő nem feltétlen vonzódik hozzád ugyanolyan mértékben. Már maga az érzés fantasztikus, ha valaki így megragad. Ha pedig a másik is így van veled, az felér egy csodával.
Rázom csak a fejem teliszájjal, szuszogón nevetve, kezem kicsit arcom elé vonva olykor, mintha attól félnék, kibukik egy pillecukor ajkaim közül. Ja a fejem azért rázom, mert nem őt nevetem ki. Hanem úgy az egészet. A derűm pedig csak gördíti magát tovább. Egyre súlyosbodik. Nehéz leállni.
- Nem is tudom - bizonytalankodok a víz uralását illetően. Hiszen látszik, mennyire keverem ezeket az elemis dolgokat, néha teljesen beléjük zavarodom. A nagy erő pedig nagy felelősséggel jár. Nem tudom, érdemes-e a kezembe adni ilyet. Vágom, nem a Bodzapálcát kínálja nekem, azonban akkor sem vagyok biztos ebben az egészben.
- Mutasd meg inkább őt! - csapok le a lehetőségre.
- Aztán meglátjuk - vonok vállat, hiszen nem akarom elvetni annak az esélyét, hogy aztán mégis kedvet kapjak, csak jelenleg inkább némi aggodalommal tölt el a gondolat. Ebben megállapodunk, és abban is, hogy lehet, lassan indulhatnánk.
Összeszedem a bátorságom és intek a pincérnek mosolyogva, hogy elkérjem a számlát. Felhörpintjük még az innivalóinkat, és Lau úgy dönt, maga is felkeresi a mosdót, mielőtt mennénk. Míg ő távol van, én visszaveszem szemüvegem, és elrendezem az anyagiakat. Kicsit örülök is neki, hogy így alakult. Eleve bajban vagyok a számolgatással, hát még ha valaki vár rám közben. Így azonban viszonylag hamar megtalálom a megfelelő érméket. Hagyok persze borravalót is. Mire ismét felbukkan a szőke, a pincér éppen kedélyesen sétál el tőlem, én meg a tárcámat rakom el. A lány kiengedte a haját. Gyönyörködve nézek kicsit végig rajta, aztán felállok, szedhetjük magunkat és megyünk kifele. Most nem nyújtogatom külön a könyökömet bár, de akármikor szívesen veszem, ha belém karol. Szorosan oldalán bandukolok, nyitva neki minden elénk kerülő ajtót, mígnem elhagyjuk a remek kis éttermet, hogy a tó felé andalogjunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Szusszanva nevetek kicsit a dolgon.
- Hát ez tök jó, én meg néztem, milyen helyekre viszel engem, mert ezt az utat még nem ismertem a tóhoz - magyarázom jókedvűen. Hagytam magam vezetni teljesen, annyira magabiztosan haladt előre a kis szőkeség mellettem. Jólesően, mélyen szívom be az esti levegőt, ahogy Lau megfogja a kezem. Nem mondom, igazán szeretem, ha belém karol, ezt viszont még annál is sokkal jobban. Fordul tehát a kocka, most én kalauzolom magunkat. Szerencsére az én tájékozódóképességem az igazából szépen a helyén van. Nem tudom, az ilyen mitől függ.
Egészen mesébe illő a kis fénypontokról világított, esti tavacska. Mintha csak andalgásra teremtették volna. Hol a környéket pásztázom, hol magam mellé pillantok a ragyogó arcú lányra, rajta felejtve okulárés tekintetem. Nem nehéz hát összenéznünk, ahogy visszafordul felém a tó ámulásától.
- De, igen. Az vagy - közlöm vele, révetegen bólogatva. Fogalmam sincs arról, amit kiejtek a számon. Mármint az stimt, hogy a szándékom annyi volt, hogy egyetértek vele abban, hogy tényleg varázslatos a táj, csak aztán magamban tovább vittem a gondolatot, hogy igen, pont, mint Lau, majd ez... ez csak úgy kiszaladt. Viszont, mondom, nem tudok róla.
- Úgy van, egy elementált, egy nagy adag mágiával és hűsítő vízzel, legyen szíves - bővítem a rendelést nagy viccesen, de aztán kicsit szenvedőn, enyhe bocsánatkéréssel szalad össze szemöldököm, mert ez elég vérszegény poén volt. Lehet, számolhatnék háromig, mielőtt a világba ontok ilyeneket, csak hát ez nem szokásom.
- Akkor én most csak figyeljek, igaz? - kérdezek azért rá a szerepemre, közben megigazítva szemüvegemet. Úgy vettem ki, hogy ebben csak nézőként tudok jelen lenni. Megmutatja nekem a vidrát. Ám nyilván jó volna azt is tudnom, mit ne csináljak. Tudom valahogy akadályozni benne? Mert nem akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Öhm. Kapok egy puszit. Kis finom, boldogat. De mit köszön és miért kapom? Hm. Nem tök mindegy? Rámosolygok és bár a hálás szava után majdnem kibukik belőlem egy visszakérdezés, az végül bent reked. Bent rekesztik nekem alaposan. Kissé bárgyú képpel próbálok visszakúszni a valóságba. Csak a lány kedvéért. Hiszen azért vagyunk itt, hogy prezentálja nekem az elementálját.
Úgy látom, Lau megbocsájtja az idétlen viccem, ám előrevetíti, hogy akit most megismerek, talán nem lesz ilyen elnéző. Bólogatok, hogy vettem az adást. Mindegyiket. Maradok a helyemen, hagyom őt elhúzódni. Ha nagyon muszáj. Most az.
Várok és figyelek. Közben szemüveget igazgatok, ingemmel babrálok, mígnem... hát helló! A tekintetem egészen olyan lesz nekem is, mint a feltűnő vidragyereknek. Nem tudtam, hogy kölyök. Ha nem az lenne, akkor is odáig lennék, így meg... hát mekkora aranyos már? Megőrülök!
- Szia Sutra - köszönök rá, elérzékenyülten mosolyogva. Ahogy általában minden állatra nézek. Aztán meg nagyban bólogatok. Persze, szeretném látni, miket tudnak. Elfogadott? Micsoda megtiszteltetés! Ahogy Lauhoz tartozni is. Szóval várom a továbbiakat, viszont látszik rajtam, alig bírok magammal, hogy ne érjek hozzá. Hiába vízlény, akkor is lény. Gyorsan karba fonom kezeimet, nehogy nyúlkáljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Figyelmesen, karbatett kézzel hallgatom. Emiatt, meg főleg a hatalmas szemüvegem miatt már megint valami rémesen fiatal professzor benyomását keltem.
- Szóval az, hogy ő itt van, belőled nem vesz el? Téged nem merít ki? Csak mert, ha te idézed meg, azt gondolnám - veszem ki egyik kezem, hogy gesztikulálhassak vele és utolsó szavaimnál kicsit felhúzom a vállam. Benito egy önmagában létező cica, ez a kis vidragyereket viszont láthatóan a lányért jött létre. Azt hinném, hogy akkor osztoznak az erejükön. Megértettem különben, hogy a kis elementál pont, hogy támogatást ad neki, ám komolyan érdekel ennek a háttere.
- Azta - mosolygok az elvegyülésen és muszáj kicsit közelebb lépnem. Ahogy figyelem a vízbe olvadó, aztán újra előtűnő állatkát, bepárásodik kicsit a szemem. Torkom finoman összeszorul. Nyelek egyet. De lélegzek pár lassabbat, rendezve magamat és elemelkedett gondolataimat.
- Szeretnék - vigyorodom el. Naná, hogy hozzá akarok érni! Mindegy nekem milyen tapintású, nem az a lényeg. Hanem, hogy simogassak egy állatkát.
- Váo - folytatom ámuldozásaimat a további képességeiről hallva.
- Akkor egyszercsak nálam is felbukkanhat egy üzenettel? De gondolom, vízből tud csak kijönni, nem? - folytatom kérdezgetésemet mindarról, ami felmerül bennem. Az a helyzet, sokkal szívesebben venném, ha Lau rajta át tartaná velem a kapcsolatot, mint a mobilkészüléken.
- Mm? - szökik fel a szemöldököm a hirtelen jött új témára - Ja, igen - nyúlok be ingem alá és emelem ki az ezüstkeresztet. Így működik, pontosan. - Aki az én nyelvemen beszél, őt nem fordítja le, ahogy mondod. Ott egyszerűen úgy társalgunk, mintha nem volna rajtam a nyaklánc - bólogatok, ujjaim a medállal babrálnak mellkasomon. Részemről jól elálldogállok itt különben. Legalábbis nem veszem észre, hogy gondom lenne ezzel. Viszont ugyanolyan szívesen fogok tovább sétálni vagy leülni, ha a szőkeség azt szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Teljesen jól magyarázza, kezdem megérteni.
- Tulajdonképpen akkor... olyasmi ez, hogy a víz érzi, hogy hozzá tartozol és ezért segít neked - próbálom lefordítani a saját, egyszerű gondolatvilágomra. Legalábbis szerintem elég egyszerű, hiszen az olyan dolgok és elvek uralják, mint a jószándék, a béke, a szeretet. Csak így sajnos nehezen értek meg bármi mást, tehát az élet jelentős részét.
Nem zavar, hogy észreveszi elérzékenyülésemet. Nem azért próbálok kijönni belőle, csak jobb ennek elejét venni, mielőtt még elhatalmasodik rajtam és emiatt megrekesztek valamit, vagy kimaradok valamiből, amit mutat. Visszamosolygok rá.
Bólogatok. Jogos, hogy eddig fura lett volna, ha csak úgy megjelenik nálam egy vízvidra és elkezdi mondani a magáét. Mostantól viszont kifejezetten várni fogom.
- Nem túl gyakran - felelem a fordító bűbájt illetően. - Csak néha, amikor mondjuk Budanekeresden sétálok, vagy ha a kastélyban gondolok egyet. Jópofa úgy is belehallgatni abba, amit a többiek beszélnek - mesélem, hogy eddig igazából pont ezt így még nem játszottam meg, hogy társalogtam valakivel és ekkor nyomtam el a hatást. De lehet, ezután kipróbáom majd máson is.
Már éppen nézek körbe, hova tette a táskáját. Pedig láttam a mozdulatot, emlékszem rá. Hamar megleli végül, előbb, mint hogy én útbaigazítanám.
- Hát... oké - megyek bele a vizezésbe, bizonytalan hangon és bizonytalan vonásokkal. Nem tudnám megmondani, mi az aggodalmam fő oka. Csak valahogy érzem, hogy amennyire izgat a dolog, annyira kételkedem is benne, hogy kell-e nekem ezt csinálnom. De akarom, Isten bizony. Nyomjuk! Csak előbb...
- Na mi a helyzet? - guggolok le én is, azonban én a vidrához, aki emiatt felém indul el a tétovázás után. Kinyújtom felé a kezem és amint alá ér, már rakom is rá. Mintha vizet simogatnék, tényleg. Egy kicsit szilárdabb vizet - Nagyon aranyos, nagyon ügyes elementál vagy - állok neki ajnározni rögtön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Megrázom a fejem.
- Nem, mármint van bűbáj is, amit rámondhatnék, csak ez így egyszerűbb arra a kis időre, amíg használni szoktam - magyarázom a dolgot. Nyilván nem csak fárasztó, ám kissé bizarr is lenne a mellkasomnak szegezett pálcával flangálni.
Okulárém kerete fölé emelkedő szemöldökkel pislogok fel a lassan mellénk leereszkedő lányra, amikor megszólít. Ám nem hagyok fel közben a vidrasimogatással sem. Elkomolyodó arccal nyelek egyet, ahogy biztosít róla, nem baj, ha én ezt nem akarom. Eltöprengve nézek vissza Sutrára.
- Vizes lufi, igen - mosolyodom el egy szusszanással. Utána viszont minden elég gyorsan történik. Gondolom, főleg azért, mert nagyon el vagyok merengve és nem veszem észre az árulkodó jeleket és a repülő jeget is csak akkor, mikor már hullik le és törik szét. Ahogy ettől összerezzenek, elveszem kezem a kis lényről. Egyikükről másikukra nézek.
- Ne! Kérlek, ne - fejezem ki nem tetszésem, talán kicsit könyörgőn szólva az elementálhoz, miközben felállok és hátralépek tőlük. Kezeim ökölbe szorulva lógnak magam mellett. Az a helyzet, hogy ez nem jut így eszembe, de túl sok mindennel dobáltak már meg engem akár az otthonban, de már itt a Bagolykőben is. A legutóbb egy hógolyó trafált a szemembe és mehettem a gyengélkedőre. Szóval nincs túl sok kellemes élményem azzal kapcsolatban, hogy bármit felém hajigáljanak.
- Ha mást céloz, szívesen megnézem, ahogy kivéded - teszem hozzá gyorsan, el is mosolyodva, ahogy magamhoz térek az apró ijedelemből. Elmosolyodom kicsit, bíztatóan, közben megdörzsölgetem felkaromat, csak amolyan pótcselekvésül. Közben pedig az iméntieket el is feledtem már kicsit. Mármint a tervet, hogy kipróbálhatnám a vizezést. Azonban most lassan visszakúszik ez a képbe.
- Utána pedig labdázunk - jelentem be egyszerűen, azonban bármiféle lelkesedés nélkül, sőt, kifejezetten feszültnek tűnök. Veszek is egy mély levegőt.
- Tartok tőle. Kicsit félek igazából - vallok színt egyszerűen, továbbra is kissé összehúzott testartással, csaknem szerencsétlenül álldogállva a lány előtt.
- De nem félhetek - rázom a fejem, tekintetébe kapaszkodva.
- A részed. A víz a részed, nem lehetek berezelve attól, amiket csinálsz vele. Nem is tudom, miért tartok tőle. Lehet, simán csak azért, mert új nekem. Az meg hülyeség - vonok vállat, tovább rázva fejem, miközben megered beszélőkém, még ha nem is túl összefüggően vagy választékosan. Úgy vagyok vele, inkább elmondom neki, ami bennem van, még ha nem is tiszta. Látom rajta, hogy aggódik és a semminél még a ködös is jobb. Főleg, hogy ennél ez nekem sem világosabb.
- Kérlek, ne beszélj le róla! - figyelem Laurát eltökélt, nyílt tekintettel. Azt mondtam, hogy oké. Onnan már nem fogok visszakozni és nem azért, mert az gáz lenne, hanem, mert csak akkor megyek bele bármire, még ha bizonytalanul is, mert meg akarom próbálni. Ha viszont akkor nem teszem meg, félő, utána már nem fogom. Szóval nem csinálok semmit sem muszájból, nem erőltetem csak azért magamra, hogy ő boldog legyen. Nem. Ezt én is akarom. Nem jókedvemben, de akarom. Nem a boldogsága miatt, hanem egyszerűen miatta. Miattunk. Meg magam miatt. Hogy meg merjek lépni dolgokat. Hogy feszegessem a korlátaimat. Ha nem teszem meg, ott maradnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Ez a baj, hogy tényleg nem tudom én se, mi miért akaszt ki. Mire hogyan reagálok. Nem tudom ezt kiszámítani. Az udvarban nem ijedtem meg egyáltalán. Az a jelenség elvarázsolt. Ahogy imént a vízbe oldódó vidra is. Viszont az, hogy repült felénk valami, amit a lánynak szét kellett törnie, aztán Sutra szeretett volna felém is indítani dolgokat játékosan, hogy Lau kapja el őket, ez... ez nem. Ezt nem szeretném. Nem gondolom én, hogy meg akartak támadni. Dehogy. És nem úgy értem, hogy mást vegyen célba, hogy más embert, hanem, hogy akármi mást. Egy fát, egy követ a földön. Bármit, csak ne engem. Meg mondjuk akkor inkább másokat se.
Nem félek a lánytól. Nagyon rosszul hiszi. Attól tartok kicsit, amit csinál. Az erejétől, a víz uralásától. Bennem ez nagyon nagy különbség. Különválik a kettő. De végighallgatom őt némán, néha picikét megrázva a fejem, vagy lesütve a szemem.
- Tudom - mondok aztán csak ennyit, áthatóan figyelve őt. Ha tisztában lennék vele, hogy az merül fel benne, rettegek tőle, meg hogy szörnynek tartom, rövid úton tisztáznám vele, hogy erről egyáltalán szó sincs. A magyarázatából viszont ez nem derül ki nekem. Csak az, hogy próbál megnyugtatni, ami igazán kedves tőle, de nem kell. Mármint, amiket elmond, alapvetések a számomra. Tudom, hogy nem hagyná. Tudom, hogy mindent megtesz. A félelem viszont nem így működik.
Nyelek egyet és bólogatok, lépve el a táskájáért, majd a kezébe adva, amikor odaérek. Ha egy pillanatra is jobban odafigyelnék magamra, észrevenném, hogy reszketek belül. Ezt sok minden adja össze most. Zaklatott vagyok, kifejezetten. Csak úgy zsizsegnek a mozdulataim. Egy kis ing igazítás, némi dobolás combon oldalán, egyik lábamról a másikra állás, hajamba túrás. Nem tudok nyugton lenni. Végigpillantok a csinos szőkeségen, miután megkapta tőlem a táskáját, és testem előbb mozdul, mint hogy akár csak gondolataimon átfutna: odalépek és egyszerűen megölelem őt. Önző érdek vezérel, magamat nyugtatom ezzel. Egy kis békét keresek nála. Lágyan, ragaszkodón szorítom, érezhetően erőt merítve ebből a továbbiakhoz. Elengedem aztán, szemébe nézve és simítva veszem le kezem karjáról. Bólintok. Csináljuk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Sajnálom, hogy nem vettem észre a földre hulló táskát, mert akkor felvettem volna neki. Kicsit elnézéstkérően pislogok rá emiatt, majd bal kezemre húzom a karkötőt, valahogy az adja magát. Közben elnézek a vidra felé, rámosolyogva. Nyomát se láthatja rajtam annak, hogy félnék tőle. Hiszen nem félek. Olyan ez, amikor mondjuk simogatok egy kutyust, véletlen érzékeny helyre nyúlok neki, ezért odakap. Persze, ilyenkor visszarántom a kezem, hátrébb húzódok, viszont utána, ha ő ismét mozdul felém barátságosan, akkor mintha az az iménti ijedelem nem is lett volna.
- Ja, azzal fogom irányítani, amelyiken a karkötő van? - kérdezem, és ezzel már veszem is át a jobbomra gyorsan az ékszert, majd fordítom felfele tenyeremet. Oké, megvagyok, figyelek. Bólogatva hallgatom az instrukciókat. Aprót nyalok a számon.
Érdeklődve, jóleső izgatottan nézem a tenyerem fölé lebegő vizet meg Lau mozdulatait. Rendben, akkor rajtam a sor. Szeretnék egy formás kis vízlabdát a kezembe. Nem telik bele pár pillanatba és a folyadék alakulni kezd. A lapos, lebegő tócsa felfelé hajlik oldalain, ott egybeolvad és kiad egy csinos, átlátszó gömböt. Mint egy tömör buborék. Lenyűgözve vigyorodom el, kicsit felkapva tekintetem a lány arcára, látja-e ezt ő is. Dehát persze, hogy látja. Nem bírom ki, naná, és szabad kezemmel megbököm a vízlabdát. Ujjam belemerül. Nevetek kicsit. Egészen káprázatos ez a pillanat, és már éppen belefeledkeznék, amikor valami bevillan. Nehezen kapok levegő után és ajkaimat összenyomva koncentrálok, szugerálva a golyóbist, hogy szépen maradjon így, ahogy van. Kicsit azonban kezd deformálódni.
- Kérlek, ne hagyd, hogy szétpukkanjon! - pillantok gyorsan a Laurára, mikor érzem, hogy most éppen stabil a kis vízgolyó. Ez az egy segítség, amit kérek. Nem baj, ha miattam meghajlik, ha változik a mérete, ha lyukak alakulnak benne. Semmi nem baj, olyan idióta labda lehet, amilyen akar, csak ne durranjon szét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Nem baj, mindegy, már mozdulatban vagyok, szóval felrakom a jobb kezemre. Mostmár ott marad. Legközelebb majd kerül a balra. Viszont, ahogy haladunk úgy érzem, most kellemesebb ezen lennie. Valahogy a tudat, hogy azon a kezemen van a karkötő, amelyikkel kezelem a vízet, nagyobb biztosságot ad.
Minden utasítást egy Laurára nézéssel és egy bólintással nyugtázok. Koncentráljak, hogy a tenyerem felett maradjon, igenis! Észlelem, hogy a lány távolodik tőlem, viszont nem akarom levenni tekintetem a labdáról. Beharapom alsó ajkam. Most, hogy tudom, ő ügyel rá, hogy ne durranjon szét, persze, ismét megnyugszom. Könnyebb így összpontosítani. Marad szépen nálam a golyóbis. Eddig megvagyunk.
Lebegtetés. Az jól megy. Arra gondolok hát, hogy ez ugyanúgy fog most történni, mit ahogy a mindennapokban röptetem a holmiaimat, csak nem kell hozzá a pálcám. A labda felemelkedik tenyeremtől és nagy ívben, szépen lassan indul karkötőtársam felé, egészen buborékmód. Mosolyogva figyelem, ahogy leereszkedik hozzá. Azt hiszem, sejthető volt, hogy nem fogom erőből megindítani felé, hanem ezt a lehető legfinomabb módot választom. Nem mondom, ahogy halad, néha picit veszít a tökéletes gömbölydedségéből, ám nekem még tetszik is, ahogy rendetlenkedik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Elraktározom, amiket tanácsol. Megpróbálom legalábbis. Már passzolja is vissza a lasztát, ő valamvel határozottabban, amit most nekem is követni kéne. Mélyet lélegzek, kiszusszanom és indul vissza. Ennek már nem olyan jelentős az íve, viszont lendületesebb. Eléggé oda kell figyelnem ehhez. Meglátjuk még ezt a Sutra bevonást. Lehet, az egyelőre nem fog menni. Kiderül még pár passz után. Szóval egyelőre csak bólogatok a felvázolt tervekre.
Ó, ég és föld a két eset. A jéghajigálás meg ez. Furcsa, hogy számára nincs nagy eltérés. Így kicsit nehéz lesz talán megértetni, szerintem miért van hatalmas. Ha odakerül a sor, azért megpróbálom természetesen.
Megemelem a szemöldököm a kérdései nyomán. Beletelik pici időbe, hogy egyáltalán rájöjjek, mire érti pontosan. Túlságosan el vagyok foglalva a labdával. Mondjuk egyre inkább ráérzek. Elég az hozzá, csak leesik végül. Mármint szerencsére nem a vízgolyó, hanem, az, hogy miről érdeklődik. Homlokráncolva kutatok válasz után.
- Nem is tudom. Csak az ugrott be, hogy... hogy szétpukkanhat és... nem akartam - válaszolok döcögve, miközben egész kellemesen passzolgatunk már egymásnak. Igazán érdekes látvány lehetünk itt a lágyfényű tóparton, vízgömböt adogatva. Mint valami álomban.
Ahogy azonban szóba kerül a jég és meg is jelenik kicsit, beugrik nekem, ahogy suhant felénk az a kagylóforma, majd apró darabokra hullott. Ekkor pedig rájövök, mi van. Hogy az is miért akasztott ki -már a dobás tényén felül- és az előbb is mi történt velem. Időnként ráeszmélek erre, csak aztán, azt hiszem, mindig próbálom kicsit elfelejteni. Szomorkás árny suhan át ábrázatomon. A passzolás lendülete alább hagy. A labda megint csak komótosan száll a légben a lány felé.
- Néha nem bírom, ha valami széttörik vagy kidurran vagy ilyesmi - állok neki megosztani vele régi-új felismerésem, gyönge hangon, a lebegtetett glóbuszon tartva elrévedő, kissé komor pillantásomat. - Nem mindig, de van, hogy megijedek, kicsit rosszul leszek tőle. Azt hiszem, hogy talán a szüleim miatt lehet. Azért, mert ők... ami velük történt - nézek csak ekkor Lau szemébe, reménykedve, hogy tudja, mire gondolok és nem kell kimondanom. Meséltem neki a halálukról. Talán csak egyszer és a lényegre szorítkozva, de meséltem. Egy mágikus robbanás végzett velük. Nyilvánvalóan nem voltam a tanúja szerencsére és ha az is lettem volna, nagyon pici voltam még, valószínűleg fel sem fogtam volna. Ettől függetlenül viszont tudom, hogyan történt. Ez pedig a részemmé vált. Egy robbanás. Valami, ami nem csak a jelenlévők életét oltja ki és oszlatja őket a semmibe, ám ugyanígy veszi el őket másoktól és törli el a velük közös jövőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Még jobban oda kell figyeljek a labdára, amikor visz pár cselt a passzolásba, ám mivel azért nem csinál akkora flikk-flangokat, derekasan helytállok. Egészen addig, míg komolyabbra nem fordul a téma és megáll a vízgömb a levegőben. A lány megtartja. Bólogatok neki, egy pillanatra lesütve a szemem. Erre emlékeztett a kipukkadás lehetősége, igen.
Közelebb lép és még alig emeli fel karját, tanújelét adva, hogy számíthatok az ölelésére, már vonom is magamhoz. Szemem lehunyva szusszanok, lágy ragaszkodón szorítva őt. Arcom illatos hajának nyomom, kezeim hátán pihennek. Kiürítem kicsit a fejem és meglehetősen hosszan így maradok, ölelve őt. A labda mellettünk lebeg. Hagyom eloszlani a mélyen gyökerező fájdalom okozta, fojtogató érzést. Végül elengedem őt, simítva karján egyet.
Kérdéseire aztán összevonom szemöldököm és feljebb igazítom szemüvegemet, miközben a válaszon töprengek. Meg egyáltalán helyükre tenni az elhangzottakat. Mármint rájönni arra, mit nem ért.
- Ez rendben van - adom meg feleletem első felét vontatottan.
- A jégnél inkább az volt a baj, hogy ... meg akart dobálni. Még ha te ki is véded, én csak... csak nem szeretem, ha hajigálnak - vonok vállat, miközben próbálom saját magamnak is megmagyarázni a heves reakciómat, hiszen nem szoktam elmélkedni ezeken. Hogy mi miért ijeszt meg. Pedig lehet, nem ártana.
- Eddig sosem volt jó vége - rázom a fejem és fancsali ábrázatomról leolvasható, hogy nem igazán olyan helyzetekről beszélek, amikor passzolgattunk egymásnak valakivel, esetleg párna- vagy hócsatában vettem részt, hanem olyanokról, amikor egyszerűen csak megdobáltak engem. Lehet, nem meséltem neki ilyenekről. Sok mindenről nem mesélek. Nem azért, mert titkolni akarnám. Egyszerűen csak nem jön szóba. Ahhoz meg túl könnyen magam mögött hagyok dolgokat, hogy így napi szinten emésszennek, foglalkoztassanak. Bár -mint látszik- bennem lappanganak.
Odanézek a vízlabdára, tenyeremet alá tartom, aztán komótosan ellebegtetem a tó fölé, amelyre szépen leeresztem és hagyom elmerülni, beleolvadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

LAURA
péntek esti randi | a parton | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



Hogy mit kellett volna tennie? Nem tudom. Nekem ez jó volt így most. Úgyis valahogy fura, mikor az emberek részvétüket fejezik ki. Picit csalónak érzem magam olyankor. Igen, tragikus és szomorú, hogy a szüleim meghaltak, viszont én komolyan nem ismertem őket, így a hiányuk sincs bennem. Legalábbis nem úgy, mint talán elvárnák. Ácsingózni meg soha nem ácsingóztam új szülők után. Csak szeretetre vágytam mindigis, jöjjön akárhonnan. Mikor aztán Liam bácsi az életem része lett, jöttem rá, hogy miért fontos egy ilyen kötelék és hogy valójában minden bizonnyal akartam én ezt és kellett nekem, csak nem tudtam róla. Mire erre meg rájöttem, már lett egy. Szóval a lényeg, hogy bár a lány reakciója valóban eltér a megszokottól, nem biztos, hogy ez gond. Nem tartom érzéketlennek.
Nagyot nyelek újabb kérdéseire. Számat feszülten elhúzva bólogatok.
- Nem. Nem szóltam senkinek - vallom meg csöndesen.
- Attól csak rosszabb lett volna - rázom a fejem, homlokráncolva. Ha beköpöm őket, kaptak volna valami büntetést, hogy aztán kétszeresen torolják meg rajtam, miközben mindenki spiclinek bélyegzett volna. Elég példát láttam már erre. Láttam, mi történt másokkal. Én ahhoz képest könnyen szabadultam. Persze, nem biztos, hogy nálam is úgy zajlott volna. Lehet, ha a megfelelő embert keresem meg a dologgal és ügyesen, kellően diszkréten csinálom, rendben lett volna. Viszont ennek a valószínűsége sajnos igen csekély. Nem érte meg kockáztatni.
- De... de... - nyökögök.
- Ha-hagyjuk - bólogatok, kérő tekintettel. Nem szeretnék sem erről, sem hasonlókról beszélgetni most. Majd valamikor lehet, de most inkább ne. A lényeget elmondtam és én tényleg úgy gondolom, egyszerűen tovább kell lépni ezeken. Soha nem tettem másként. Ezt a szép estét meg főleg nem akarom... áh, az elrontani rossz szó. Tudom, hogy nem rontok el semmit azzal, ha megosztok Lauval valamit. Ha komolyan beszélünk. Csak most tényleg nem akarom ezt tovább tárgyalni.
Kellemesen szusszanok, figyelve a vízbe oldódó golyóbist. Nem tudok mit csinálni, kicsit megint megilletődöm ezen a jelenségen, mint előbb a tóval eggyé váló vidragyereken.
- Sétálunk tovább? - fordulok a lányhoz, nyújtva neki kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Sűrű ez a vasárnap, de nem bánom. Reggel szokás szerint templomban voltunk bácsikámmal, utána edzettünk, most pedig megérkezem a bogolyfalvi hivatalba a kandallón át és indulok a pizzériába barátnőmhöz, aki randevúra hívott oda. Szokásommá vált, hogy ha jó előre megbeszélünk valami ilyen kiruccanást, akkor kiteszek magamért kicsit. Hiszen azokat mind randiknak könyvelem el. Nyilván, ha hirtelen ötlettől vezérelve beugrunk valahova, erre amúgy se lenne alkalom. Ilyenkor viszont van. Szeretem a különleges alkalmakat és megadni a módjukat. Márpedig minden attól különleges, hogy mi annak tartjuk.
Frissen, illatosan, üdén szétálló hajjal toppanok be az étterembe. Mivel ilyen kellemes, enyhe, napsütéses őszi idő van, úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy még a cidri előtt bemutassam a valamikor a nyár végén beújított, rövid ujjú, sötét ingemet, ami tele van kis fehér mintával, mintha a világűrben sunannánk. Nagyon szeretem. Azért rádobtam egy vékony, barna dszekit, hogy ne fagyjak meg, amíg a helyszínre nem érek, ezen kívül sötét farmert és legklasszabb, sárga csíkkal feldobott, fekete csukámat viselem. Körbepillantok, lecsúsztatva közben vállamról kabátomat és a karomra terítem. Először túlsiklik tekintetem a lányon. Túlságosan terepszínű. Pedig sejthetném, hogy mivel itt dolgozik, viseli az egyenruhát. Másodjára csak megakad rajta a szemem végre, mikor éppen hajamat túrom hátra. Szélesen elmosolyodom, de nem köszöntgetek oda neki meg rontok rá. Látom, vendégekkel van elfoglalva. Nem akarok zavarni. Kivárom a sorom. Addig toporgok itt kicsit a vendégtér közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Odalibben hozzám a piros-sárga tünemény.
- Ú, köszi - vigyorgok vadalmamód, végig is simítva mellkasomon. Egyből észrevette. Persze, hogy egyből észrevette. - Neked meg csini a pincérlány ruhád - pillantok végig rajta én is. Tök helyes benne. Megyünk aztán az egyik asztalhoz.
- Nem, köszönöm, megvárlak. Menj csak - bólogatok neki. Szomjas vagyok igazság szerint nagyon, viszont nem akarom feltartani. A vendégek az elsők és a munkája. Nem akarom elvonni ezektől. - Itt leszek - biztosítom róla jókedvűen, aztán felteszem a közeli akasztóra dzsekim, majd helyet foglalok. Kellemesen elnézelődöm. Figyelem, ahogy Lau dolgozik, tüsténkedik, ahogy az emberekkel bánik. Számon apró mosollyal gyönyörködöm benne. Na nem bámulom, azonban mindenképp gyakran tekintek felé. Máskor meg ki az utcára, a sétálgató emberekre, vagy az éppen betérőkre.
Odalép aztán hozzám egy lány. Pár perce sétáltak be ketten. Nem bagolykövesek. A másikuk ott üldögél távolabb, felénk pislogva. Aki idejött hozzám, könnyedén ledobja magát velem szembe, előre hajol az asztalra és beszélni kezd hozzám. A háttérben a barátnője csöndesen kuncog kicsit, amikor váratlan társaságom visszasandít közben felé. Elnézek én is arra, aztán arcomon kedves mosollyal mondok neki valamit. Váltunk még pár szót, majd elköszön és visszasétál a másik lányhoz, hogy sutyorogni kezdjenek, oda-odasandítva felém. Csak mosolygok egyet még rájuk, aztán megkeresem tekintetemmel Laut, merre ténykedik épp. Úgy látom, talán most fogja leadni a munkát. Pompás!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Az a helyzet, hogy ezeket a lányokat nem ismerem ám. Egyszerűen odajött az egyikük és azt mondta, hogy ha nem szeretnék egyedül enni, a barátnője szívesen lenne az asztaltársaságom. Igazán kedvesnek találtam ezt, de tudtára adtam, hogy valójában nemsokára nem leszek már egyedül. Minden esetre megköszöntem a felajánlást. Megesnek ilyen fura, aranyos dolgok néha velem. Jól esnek, komolyan.
Végre csatlakozik hozzám Lau. Megint kétszer kell ránéznem, hogy egyszer rájöjjek, hogy ő az, pedig fel lehettem volna készülve, hogy már nem a kis pincérnő szerkójában fog idelejteni. Legszívesebben megint elárasztanám a dicséreteimmel az öltözéke, kinézete miatt, viszont félek, sok lennék velük, hiszen az előbb megtettem már a másik rucija kapcsán, így hagyom, hogy az bókoljon neki, ahogy mosolyogva végigjáratom rajta tekintetem, miközben felállok. Mindig felállok, ha nem huppan le túl gyorsan mellém és van időm, alkalmam rá. Együtt ereszkedünk le helyünkre.
- Köszönöm - sötőtöklé. Tökéletes!
- Egészségedre - emelem is poharam és iszom. Hú, ez nagyon kellett.
- Egyszer-kétszer már igen - bólogatok neki, nézelődve körbe.
- Mártonnal meg... talán Annievel? - morfondírozom. Azt hiszem, vele.
- De tök jó kis hely - véleményezem, majd kortyolok egyet ismét, hogy aztán számat nyalogatva vegyem magamhoz a menüt és válasszunk. Részemről egy pásztorpite pizzát fogok szerintem. Nem pattogok azt illetően, hogy én intézzem a rendelést meg ilyenek. Kicsit most barátnőmre bízom magam. Ez az ő terepe és végülis ő is hívott el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.