30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (271 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Le
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 17. 17:33 Ugrás a poszthoz


pillék nélkül és haj


Elégedetten pillantok ismét körbe, mindenki tök jól megvan, aztán nemsokára kezdődik a végzős keringő is - ne is gondolj bele, nem, no way. A kiürült poharam szépen felteszem egy lebegő tálcára, ami majd elszállítja a konyhába mosogatni meg újratölteni, aztán ujjaim magam előtt összekulcsolva indulok el egy másik asztalka felé, amit eddig még nem fedeztem fel - shame on me. Amúgy egészen tetszenek a tüzes földgömbök, nem azért, mert az én ötletem volt, ádehogyis. Ahogy kinézek egy újabb ízletesnek tűnő italt, felemelem a poharat, s orrom elé tartva szagolok is bele, biztos ami biztos alapon. Aztán meg már egy kortyot is megengedek magamnak, hát most mondjátok meg, nagyon eleresztettem itt magamat.
Megemelem egyik szemöldököm, ahogy észreveszem az ismeretlent, aki látszólag nagy hozzáértéssel szemléli a többi innivalót, mintha csak bírálni akarná a munkánk, vagy nem is tudom. Újabb korty, a pohár pereme felett tovább szemlélem, ahogy megunja az előbbi elfoglaltságot, és most embereket kezd... Nem is tudom. Lehet nincs erre megfelelő szó, de a lényeg, hogy valamit csinál emberekkel, és ebből a kényelmes távolságból egész vicces az, amit csinál. Megcsóválva fejem fonom össze maga előtt karjaim, gondosan ügyelve arra, hogy ne borítsam magamra a poharam tartalmát, ahogy megindulok felé. Amúgy egész ismerős az arcszerkezete - ami nem meglepő, mert ha az ember figyel, ebben az iskolában biztos mindenkit lát többször is -, csak épp semmit nem tudok hozzá fűzni azon kívül, hogy létezik.
- Te mit csinálsz? - kertelés nélkül teszem fel az első és legfontosabb kérdést ahogy elé állok, közben ismét kortyolok.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 17. 18:22 Ugrás a poszthoz


pillék nélkül és haj


Nem igazán tudom hova tenni a reakcióját, de hogy vicces, az biztos. És akkor most felveszem én is a hivatalos hangnemem, mintha egy olyan igazi felnőttel beszélnék, aki már dolgozik meg családja van meg minden.
- Farkas Kamilla, rellon.
Well, well, szóval a Minisztérium emberének mondja magát, hát persze. Roppant érdekes milyen hamar elszaporodtak ezek a felügyelők ebben a kastélyban, egyik jön, másik megy, húha. És Balázs még csak nem is szólt róla, milyen kár. Pedig a fél életét vagy az otthoni irodájában, vagy a Minisztériumiban tölti, milyen kár, hogy elkerülte a figyelmét egy ilyen fontos részlet, teljesen sajnálatos.
- Ez esetben bocsáss meg az előbbi tiszteletlenségemért.
Nem fogom magázni, és ennek több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy még mindig nem hiszem el, hogy ő csak úgy egy Minisztériumi ellenőr, ha pedig a véletlen folytán mégis az lenne - amit erősen kétlek -, felesleges öregítés nélkül is tudok tisztelni valakit, nem kell ahhoz 'csókolom'-ot köszönni meg ilyenek. És akkor reméljük, hogy nem fog emiatt megenni vagy akármi, mert ahogy elnézem, nagyon úgy áll itt, mint aki tényleg elhiszi, hogy ő az akinek elmondja magát. És én most nem kezdek elbizonytalanodni, ádehogy, nem értem miért feltételezi ezt bárki is.
- És eddig élvezed az estét? - a tömeg felé fordulva pillantok rá. Tekintetem végigjáratom pár emberen, a halk zene tökéletes háttérzajként funkcionál, amúgy halk mormolások egyvelege tölti be az átalakított teret.
A poharakat illető ítéletet hallva akaratlanul is elmosolyodok. Hát rendben, akkor a manóink kitűnő munkát végeznek.
- Felettébb boldoggá tesz, hogy egyetlen maszatot sem találtál rajtuk.
Beszéd közben felpillantok rá, majd vissza a társaságra, majd ismét újdonsült társaságomra fordítom figyelmem.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. július 17. 18:23
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 17. 19:44 Ugrás a poszthoz


pillék nélkül és haj


Bár vannak kételyeim, nem hozom szóba őket, mert nincs az az isten, hogy én megkérdőjelezzem a nagyságos urat.
- Még harmadik. - biccentek, újra kortyolok, a poharam hamarosan kiürül. most belegondolva még távolinak tűnik, hogy majd én is ott izguljak valahol a színfalak mögött a keringő előtt, de igazából tudom, hogy egész hamar el fog jönni az is. Elvégre csak úgy repül az idő, nem? Ilyen mélyenszántó gondolatok között figyelem az asztalra eső pillantását, ahogy az italokat stíröli, amiket elméletileg már úgyis leellenőrzött.
- Nyugodtan ihatsz belőlük, nem fog semmi rossz történni.
Csak egy megjegyzés, amolyan halk féle ami az emberek fülét általában elkerüli, de azért néha hallgatnak rá. A 'no problem'-es elejtést nem veszem figyelembe, elvégre csak egy kicsit nem illik a képbe, és minden roppant komoly minisztériumi alkalmazott eleresztheti magát néha. Én már csak tudom, jah.
Aztán áttérünk az időjárásra, ami nekem sem tetszik kifejezetten. El is húzom a szám ahogy kipillantok az ablakon, majd rosszallóan megcsóválom a fejem, mert ez bizony nem jó. Persze néha hasznos az eső, de nem egész álló nap, meg egész álló hónapban.
- Borzasztó. - sóhaj, tekintetem visszatéved a másikra. - Hihetetlen, hogy még ilyenkor is képesek dolgoztatni az embert. Pedig mi sem lehet jobb időtöltés az ilyen borongós napokon, mint a családdal foglalkozni.
Igen, mert én aztán tökéletesen tisztában vagyok milyen egy családi akármi, hát persze. De azért egész szépen hangzik, meg jól is mutat egy állítólagos ellenőrrel erről diskurálni.
- Erről jut eszembe, ha nem túl nagy probléma, meg tudná mutatni az igazolványát? - bájos mosollyal arcomon, oldalra billentett fejjel intézem felé a kérdést. Már elég kíváncsi vagyok, mert amúgy tényleg ismerős, és lehet Pesten láttam párszor, de ettől független még nagyon nehezem hiszem el, hogy tényleg az, akinek elmondja magát. És mi lehetne jobb bizonyíték, mint egy olyan kártyácska?
- Ó, a rellonosok. Szóval hozzád is eljutott a hírünk. - komolyan biccentek, mint aki tudomásul vette, hogy már meghódítottuk a felsőbb hatalmakat is.
- Nos.. - úgy teszek, mintha kissé elgondolkodnék, mintha fel akarnék idézni valami beszélgetésfoszlányt, vagy esetleg a kész tervet. - Maybe. - megvonom vállaim, hát könyörgöm, sose lehet tudni, mikor bukkanunk fel és indítjuk be a bulekát. - Lehet nem árt majd párszor a hátad mögé nézned - lehalkítom hangom, mint mikor egy titok j gazdára talál, sőt, egy leheletnyit még felé is dőlök, hogy senki más ne hallhassa. Aztán vissza a helyemre.
- Nincs lovag.
Puszta tényként válaszolok, még a vállaim is megvonogatom mellé.  
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 17. 21:29 Ugrás a poszthoz


pillék nélkül és haj


Megerősítően bólogatni kezdek, bujkáló mosollyal ajkaimon.
- Pontosan. Ha szeretnéd, a biztonság kedvéért én is megiszom egyet, bár még ezt sem fejeztem be - leheletnyit megbillegetem a kezemben levő poharat, tartalma enyhén hintázni kezd az üvegen belül. Amint láthatja, tökéletes egészségnek örvendek, és eszem ágában sincs összeesni. Állom a tekintetét, szürkés íriszeim egy pillanatra sem rebbennek meg a nyomástól, amit próbál itt rám pakolni. De amúgy értem én, veszem a lapot, belemegyek a játékba meg minden.
- Ó, szóval te inkább az az aktív apuka vagy - bólintva veszem tudomásul, amúgy egész szórakoztató ez a beszélgetés, meg a helyzet, meg minden. A kérdésekre megemelem szemöldökeim, kicsit kortyolok, igyekszem beosztani a megmaradt italom - nem mintha amúgy nem tudnék másikat elvenni, ha elfogyna.
- Hm. Az a helyzet, hogy nem merek nyilatkozni, elvégre az apám is a minisztériumban dolgozik és.. Tudod hogy megy ez - elhúzva szám csóválom meg fejem miután befejeztem, most már teljesen felé fordulok, csípőmmel a lebegő asztalkának dőlök - ami hála istennek nem mozdul el. Az igazság pedig az, hogy nem sűrűn szoktam az előbb felsoroltakat csinálni. De szeretném! Egyszer majd.
És akkor olyat teszek, amit nem kellene - az arcából ítélve főleg nem most. Tovább kémlelem az arcát, és már teljesen felesleges válaszolnia, mert tudom, hogy igazam volt. Még ha egy pillanatra meg is inogtam, igazam volt. A kezdetleges bájos mosoly kiszélesedik, és átvált abba a tipikus rellonos stílusúba, amikor egy zöld rájön, hogy most bizony ő kerekedett felül. 1:0 a javamra, tetszik, tetszik.
Kissé feljebb emelve fejem figyelem, ahogy közelebb lép, szemöldökeim újra felvonom, mintha valami kihívást kéne épp elfogadjak.
- Ne haragudj, ha tudom, később teszem meg - őszinte sajnálattal biggyesztem le ajkaim - legalábbis így tűnik -, viszont valójában meg nagyon is élvezem a helyzetet, mert azért valljuk be, még mindig vicces.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - hangom fokozatosan vékonyodik illetve halkul el a kérdés folyamán. Aztán mikor elkezd a fülembe suttogni, megint elvigyorodom. Még mielőtt bármit is válaszolhatnék, vissza is egyenesedik, így hát kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, és szabad kezemmel a nyakába kapaszkodnom - mert bárhogy is nézzük, fényévekkel magasabb nálam. Nem hiszem el, hogy még mindig mindenki magasabb nálam, pedig már nőttem emberek, nőttem!
- Nyugalom, nálam biztonságban lesz a titkod - mosolyogva suttogok vissza, aztán pedig le is huppanok a saját szintemre, s újra kortyolok, majd, a már szinte teljesen kiürült pohár az asztalon végzi.
- Mindig máshonnan támadunk, de leginkább hátra érdemes nézni - halálosan komolyan közlöm a tényt, és amúgy tényleg. Elölről ugye egyből észrevesz, még oldalról is van esélye reagálni, felülről nem szokásunk, és így meg maradt a hátulról. Hát tiszta logika.
- Lehet csak azért vettem fel, mert szép akartam lenni - megcsóválom fejem, felveszem azt a tipikus arckifejezést, amit akkor szoktam, ha az emberek nem hiszik el mikor igazat beszélek - azaz pont az ilyen helyzetekben. Tudjátok, amikor ott van a se nem boldog, de se nem szomorú mosoly, meg amikor egyszerre próbálod összevonni meg felhúzni a szemöldökeid, és akkor olyan fura alakjuk lesz. Na pont úgy nézek most ki.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
~ zárás.
Írta: 2016. július 18. 16:16
Ugrás a poszthoz


Bármennyit is beszélünk a múltról, nem tudjuk megváltoztatni. Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik a kibeszélése segít összevarrni a sebeket, szerintem ez még mindig hülyeség. Az, ha mesélsz róla nem segít. Ha megosztod mindenkivel, nem segít, ha más is tudja, nem segít. Egyedül akkor felejtesz, ha eltemeted, ha elhallgatod. Eddigi tapasztalataim szerint legalábbis.
Ahogy válaszol, úgy bólintok. Azért szeretek vele beszélni, mert őszintén tárgyal, függetlenül attól, hogy az igazság mennyire lehet sértő.
- Jövőbelátó - megcsóválom fejem, a hátamra fordulok, ujjaim összefonom szemeim előtt.
- Minden esetre nem lenne szerencsés, ha most derülne ki, hogy van valami képességem - állapítom meg csak úgy a vakvilágba. Ott van Ricsi mint példa, látom rajta mennyire nagyon fusztrálja ez az egész, hogy nem használhatja az elemét, és bármennyire is bírom a fiúkát, valahogy nagyon nem akarok most az ő bőrében lenni. Pedig máskor simán cserélhetnénk, nem lenne ellenemre, tényleg. Tök jó lehet elemisnek lenni, nekem legalábbis nincs különösebb bajom velük azért, mert speciel uralnak valamit.
És akkor, hacsak Dwayne meg nem szólal, most jön egy szünet, mert fogalmam sincs mit fűzhetnék még hozzá a témához. Mármint ja, ami eszembe jutott, azt elmondtam, a többi meg olyan alap dolog, amit mindenki tud. Hogy sok erre az auror, meg, hogy sok a felügyelő, szigorított házirend, és a többi. Hogy Balázs felügyeli Nikot, akivel amúgy fogalmam sincs mi van, na nem mintha eddig elválaszthatatlan puszipajtások lettünk volna, értitek.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. július 21. 11:03
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 18. 17:14 Ugrás a poszthoz


Az a baj, hogy én nem félek tőle, vagyis nem jobban mint úgy általában a többi embertől. És ő valószínűleg azt hiszi, hogy azért van ez, mert házvezető, és mert tanár, és nem is tudom, de igazából meg mondom, semmi ilyen nincs, csak ő is ilyen két lábon járó beszélő félelmetes bácsi. És én akarok vele beszélni, tényleg, egyrészt mert milyen dolog már az, hogy csak úgy belógok az eridonba és nem társalgok vele, másrészt meg, hogy tudja, hogy én bírom őt és nem kifejezetten miatta viselkedek így, és annyira sírhatnékom van ettől a magatehetetlenségtől. Ezért is bólintok rá a teára, abban a reményben, hogy akkor majd meg fog jönni a hangom, meg a nemlétező bátorságom is.
A macskás kérdésre megint csak bólogatni kezdek, ki is nyújtom kezem, hogy átvehessem a cicát. Mert ha még nem mondtam volna, szeretem a macskákat, annak ellenére, hogy nekem nincs. De Sherlockal is tök jól megvagyunk, imádom, ahogy befekszik az ölembe meg elkezd dorombolni ahogy meglát, tündéri egy állatka. Szóval ja, röviden mondva szeretem ezeket a négylábú szőrcsomókat, bárki bármit mondjon. Amennyiben tényleg megkapom Őrnagyot, magamhoz is ölelem, úgy, hogy ne legyen neki kényelmetlen, mert amúgy márt tökre megtanultam hogyan kell tartani egy macskát meg minden. Hát tiszta profi vagyok. Ujjaim belesüppednek a vörös, meleg bundába, egyik kezemmel megvakargatom az állatka állát. Az újabb kérdésre, ami az iménti gondolataimra vonatkozik, újra bólogatni kezdek ahogy felpillantok a házvezetőre, aztán vissza az ölemben levő cukorgolyóra.
Remélem, hogy nem akar egy emberekkel teli helyen ülni, mert az bizony nem könnyíti meg egyikőnk dolgát sem. Az újabb kérdésre megint bólintok, a mozdulatom igenlő hümmögés (!!!) kíséri, ami még mindig nem mondható beszédnek, még mindig több mint a semmi.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 19. 12:41 Ugrás a poszthoz


menő

Szőkésbarna hajam meglebbenti a lágy, nyári meleg szellő ahogy lapozok a könyvtárban talált könyvben. Az egyetlen gondolat, ami szöget vert a fejemben, az az, hogy nem vagyok normális. Újabb legenda elolvasva. Újabb lapozás. Felpillantok a házra, ami előtt ülök, majd a mellettem heverő pálcámra - valahogy jobb úgy, hogy kézközelben van. Eddig a legésszerűbb magyarázat az épület létezésére az az, hogy elköltöztek a tulajdonosai, ám olyat is megtudtam, hogy bezárták a pasit az Azkabanba. Valamint az is terjeng, hogy a lakói öngyilkosok lettek, hogy az egyik éjszaka folyamán rejtélyes módon meghaltak. Baromság.
Ez csak egy ház, amivel a szülők ijesztgetik a kölykeiket, hogy itt lakik Slenderman, és ha nem érnek haza hatig, akkor elviszi őket és megzabálja a csontjaik. Megcsóválom fejem, ültömben előre hajolva teszem le a sokszor lapozott kötetet a fűbe, s kezdem el gyorsabban hajtogatni a lapokat, valami térkép féleség után kutatva. Kell itt lennie egynek, másképp biztos nem áldozták volna a negyedét rá erre a kócerájra. Igaz, hogy már voltam bent, valamikor elsőben azzal a bolond eridonossal, Lanettával, de akkor sem játuk be az egészet, mert amint meglátta a rókáját, el volt szállva, kész, menni is kellett ki. Nem mintha bántam volna.
- Megvagy - szélesen elvigyorodva találom meg az összehajtott papírt. Körbepillantok, megállapítom, hogy nincs körülöttem senki, aki láthatna, majd galád módon kitépem - ez a varázsvilág, simán vissza tudom bűvölni a helyére, és nem akarom az egész könyvet magammal hurcolni odabent. Felállok, összecsukom az irományt. Elrejtem egy bokor alá. Felmegyek a lépcsőn.
A nehéz ajtó nyikorogva csukódik be mögöttem.
Sötét.
- Lumos.
Let's start the game.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 19. 13:38 Ugrás a poszthoz


3...2...1...

Utálom a sötét helyeket. Nem azért, mert félek, hogy majd horrofilmbe illően valami földöntúli erő belekapaszkodik a bokámba és felrángat a plafonra, hanem mert sokkal rémisztőbb képeket idéz fel.
Magam elé világítok, lepillantok a kezemben tartott térképre. Teszek pár halk, könnyű lépést előre, a deszka itt még masszív, gond nélkül elbírja azt az ötvenakárhány kilót, amit rá gyakorlok.
Csend. Egy pillanatnyi csend, mintha csak a ház meg akarna nyugtatni, majd recsegés. A hideg borzongás végigfut a gerincemen, libabőr ül ki karjaimra. Fejem felfelé fordítom, a fény lassan apad a pálcám hegyéből. Egy pillanatra lehunyom szemeim, majd újra kinyitom, már lényegesen kevésbé látok, ám még ki tudom venni a körvonalakat. Halk szitkozódás szökik ki ajkaim közül, amit elnyel az ismeretlen által kreált dörömbölés.
Nem esek pánikba, annál határozottan okosabb vagyok. Nem indulok el a hang irányába, hülye lennék nem kihasználni a helyzetem adta lehetőségeket. Én látok, ő nem. Nálam van térkép, nála nincs - és ahogy elnézem, elég nagy ez a kóceráj. Én hallok, ő nem - és ez szintén jól jön.
Ha dörömbölni akar, és zajt csapni, hát akkor tegye meg nyugodtan.
Nem vagyok normális, határozottan nem vagyok normális.
Érzem, ahogy az adrenalin beszivárog a testembe, vérereim elszállítják a legapróbb sejtekig is, átveszi az irányítást a végtagjaimon, az agyamon.
Ha Melindát túléltem, ezt is túl fogom. Szívósabb vagyok annál, mint hogy sikítva kimeneküljek innen.
Az alaprajzra pillantok, mögé kell kerülnöm, tudnom kell, ki az. Kell találnom egy eldugott helyet, ami elrejt, amit nem ismer. Ami csak az enyém lesz.
Mélyen az agyamba vésem a képet, az útvonalat, majd hagyom, hogy körbevegyen a sötétség. Mély levegő, halk léptek, imádkozom, hogy egyik retkes deszka se reccsenjen meg alattam.
Nem akarok zajt csapni. A csendbe és homályba rejtőzöm el. Nem fogok olyan hibákat elkövetni, mint ő, nem fogok olyan végzetes hibákat elkövetni, mint akkor. Kolozsváron.  
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 19. 14:48 Ugrás a poszthoz


I'm gonna meet ya, I'm gonna meet you

Ó, hogy mennyire rég éreztem már ezt. Ahogy a szívem periodikus dobolása hirtelen vált át kétségbeesett, rendszertelen dobolásba, ahogy lüktet a vér az ereimben. Ahogy eljut a tudatomig, hogy élek, és, hogy ez bármelyik pillanatban véget érhet. Ahogy a gyomrom egyetlen, apró görcsbe húzódik össze, mintha a csontjaim mögött akarna megbújni. Ahogy minden egyes izmom egyszerre feszül meg, készülve arra, hogy védekezzek vagy fussak.
Nem indul egyből utánam, viszont hallom, ahogy mozog. Tenyereim izzadni kezdenek, hideg verejték ül ki homlokomra, vékony ujjaim rászorulnak a pálcámra.
Próbálom egyenletesen venni a levegőt, ahogy lépkedek, próbálok mélyeket lélegezni annak ellenére, hogy tudom, ez úgysem fog sikerülni.
Csattanás. Majd újabb, és újabb, vas halk koppanása a régi fapadlón. Megdermedek, a levegő megfagy körülöttem, ahogy felfogom. Megrázom fejem, nem, ez nem lehet igaz. Kell legyen egy másik kijárat, kell legyen valahol valami, ahol ki lehet jutni. A pánik szétömlik bennem, nehéz, sűrű ködként borítja be az elmém. Egész valómban megremegek, ahogy újra elcsendesedik a ház. Nem jó. Határozottan nem jó.
Nyugodj meg.
Próbálom kitisztítani a fejem, felfogni, hol vagyok, s lassan felszivárog a tudatomba, hogy, ha sokáig ácsorgok itt tétlenül, annak semmi jó vége nem lesz.
Próbálj az ő fejével gondolkozni. Próbálj az anyádéval.
Komolyan, soha nem gondoltam volna, hogy a pszichológus hülye tanácsait egyszer még ennyire hasznosítani fogom.
Azt hiszi, irányíthat, biztos azt hiszi. Hogy cérnán rángat mint azokat a hülye bábukat, és, hogy pontosan azt fogom tenni, amire ő vágyik. Nem.
Ajtó. Kell lennie itt egy ajtónak. Csak egy pillanatra kell félre vezessem, vagy legalábbis elhitetnem vele, hogy kijáratot keresek. Zajt kell csapnom, jelenleg ez az egyetlen normális, használható ötletem. Teszek előre még pár lépést, jobbom kinyújtom, lépcső korlátját tapogatom ki. Előttem kell legyen egy ajtó. Nyelek. Lehajolok, valami mozdíthatót próbálok kitapogatni. Letört gerenda darabja. Felemelem, a kiálló kis szilánkok beleállnak a bőrömbe, és normál esetben valószínűleg produkálnék valami hangot, ám jelenleg az adrenalin nem engedi érezni az apró fájdalmakat.
Előttem kell lennie. Mély levegőt leszek, majd erőből dobom el a szerzett fadarabom, remélve, hogy nekiütközik valaminek. Falnak, betonnak, fának, akárminek, csak csapjon zajt, mintha próbálkoznék, kérlek.
Rohannom kéne. Futnom kéne az életemért, érzem, viszont az túl sok zajt csapna ezen a lépcsőn. A hang ide fogja hívni. Nem érdekel, időt kell nyelnem. Újabb mély levegő, ahogy végül rohanni kezdek fel a lépcsőn, cipőm talpa hangosan koppan minden egyes lépcsőfoknál.
Meg kell szabadulnom tőle.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 19. 18:45 Ugrás a poszthoz


The house was awake
With shadows and monsters
The hallways they echoed and groaned


Csend. Léptek. Nyugodt. Túlságosan is nyugodt. Mellkasom gyorsan emelkedik fel és alá ahogy tüdőm megtelik a szúró, égető, poros levegővel. Átkozom a percet, amikor betettem ide a lábam, nem volt jó ötlet, egyáltalán nem volt. Megbotlok valamiben, valószínűleg egy küszöb. halk, nehéz puffanással érek földet. Beverem a könyököm, ám a pálcám nem ejtem el. Nem, nincs az az isten. Összeszorítom szemeim, elszámolok magamban ötig. Túl sok zajt csapok. Lassan állok fel, belépek a sötét szobába. Hátam a falnak nyomom, nem akarom látni, mi van itt, nem akarom tudni, ki van itt. Fejem a vakolatnak nyomom, remélve, hogy a hűvössége enyhíti a pulzusom okozta lüktetést a koponyám alatt. Nyelek, átkok és védőbűbájok futnak át az agyamon. Ki. Kell. Jutnom. Olyan ez, mint egy rossz horrorfilm, teljesen olyan. Kezdem elveszteni az időérzékem, olyan, mintha már fél órája itt lennék bent, ugyan akkor sejtem, hogy alig telhetett el tizenöt perc mióta bezárult mögöttem az ajtó.
Bal kezemben még mindig szorongatom a kitépett lapot, ám nem merem megnézni. Ahhoz fény kell. Ha fényt gyújtok, azt látni fogja. Nem tudhatja, hol vagyok pontosan, bár biztos tisztában van vele, hogy itt lehetek fent. Fel kell fedeznem a házat, tudnom kell, hol vagyok.
Újra lehunyom szemeim, próbálok elvonatkoztatni szívem ütemtelen dobolásától.
Csend. Ha itt lenne, hallanám. Kinyitom szemeim, megforgatom a pálcát ujjaim között. Elsuttogok egy lumost, csak, hogy lássam, hova lépek. Mély levegő. Magam elé tartom a cseresznyefát, a termet betölti a félhomály. Valószínűleg gyerekszoba lehetett, de nem tudom pontosan megállapítani. Beharapom alsó ajkam, ahogy vetek egy pillantást a lépcső felé. Semmi. Szóval nem látja a fényt. Ha nem látja a fényt, az remek, már csak azt kell elérni, hogy a hangom se hallja. Lassan, vigyázva ereszkedek le a földre, majd bogozom ki cipőm fűzőjét, s húzom le magamról a fehér lábbelit. Mezítláb kevesebb zajt hallatok. Ami jó.
Újra felegyenesedem, lassan, lábaimmal tapogatózva a deszkákon indulok meg a szemközti ajtó felé. Sűrűn nézek a hátam mögé, bár valahol sejtem, hogy ha értem jön, azt úgy fogja tenni, hogy tudjak róla. Hangosan, hogy hallhassam minden egyes léptét, hogy tisztában legyek a közeledtével, hogy tudjam, mennyire közel is van. Szellő szivárog be a tetőzet repedésein, összeszorítom fogaim, hogy ne sikítsak fel. Mintha a nyakamba lehelne. Átlépek egy poros, betört fejű babát. Egy deszka megreccsen a súlyom alatt. Tudja, hogy itt vagyok.
Gyorsítva szelem át a helyiség megmaradt részét, s szinte kétségbeesve érek át a következőbe, keresve bármi olyat, ami segítségével kiszabadulhatnék.
Egy bedeszkázott ablak résein a lenyugvó nap sugarai világítanak be, vörösre festve ezzel a falakat. Mint a vérem. Oda sétálok, megnyomogatom párszor az odaszögelt fát, az nem mozdul. Jól végezte a dolgát az, akinek ez volt a feladata. Hogy a franc esne abba is.  
Újra megállok, homlokom a máladozó festéknek döntve fülelek. Ismét semmi, felületes nyugalom tölti meg a levegőt. Mintha semmi nem történne.
Pedig tudom, hogy készül valamire, ott van lent, és épp most állítja fel nekem a csapdát. Alig várja, hogy belerepüljek, és folytassa az idióta kis játékát. Elkeseredett fejcsóválást produkálok, nem állhatok meg itt. Tovább kell mennem. Ki kell használnom ezt a pillanatnyi "szabadságot".
Bárcsak tudnám, mit csinál épp. Bárcsak odacsapna valamit a falnak, vagy feldobna valamit a lépcsőn, vagy hallanám a lépteit, bármit, ami tudatja velem, hogy hol van.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 20. 09:23 Ugrás a poszthoz


Holy water cannot help me now
A thousand armies couldn't keep you out


Ez a legrosszabb az egészben. Amikor elhiteti veled, hogy megunta, hogy megúsztad, és akkor újra felbukkan. Érzékelem a fényt a folyosón, oda nyílik az ajtó. Megdermedek, saját pálcám vége elsötétül. Újra megremegek, megrázom fejem. Nem, ennyire hamar nem lehet vége.
Újra csend. Elbújok az ajtó mögött, a lehető legjobban hozzálapulok a falhoz. Mintha csak az anyám beteges elméjét látnám újra szárnyra kelni, a különbség csak az, hogy ő már rég elkapott volna, ő nem szórakozott volna ennyit.
Lehunyom szemeim. Levegő be, levegő ki. Alig hallok valamit, dobhártyám megsüketíti vérem dobolása. Érzem, ahogy a vörös nedű lüktet a bőröm alatt, és tudom, hogy ő is ugyan ezt érzi. Gyenge nyomás a halántékomon. Ki kell jutnom.
- Invito pálca - bár suttogok, a varázslatot meglepő módon egész határozottan ki tudom mondani. Ahogy az ismeretlen faragású, ismeretlen fájú anyag berepül a kezembe, körbezárom ujjaimmal. Világít. Túlságosan is világít. - Finite Incantatem.
Sötétség. Itt van a fejemben.
Őrültséget csinálok. Hallom a hangját, hallom a lépteit, hallom, ahogy közelít. Jön a pálcája után. Jön értem. És én folyamatosan csak tudatom vele, hogy hol vagyok. Egyenletes sajgás a gyomrom tájékán - masszív görcsbe rántja össze a rettegés. A rettegés, ami kiszivárog az orrlyukaimon, a pólusaimon, ami betölti a szobát, betölti a házat. Amit ő is érzékel.
- Fumos - fekete füst szivárog ki az ajtó alatt a folyosóra. Így már biztos tudja, hogy itt vagyok. Könyörgöm, mintha csak akarnám, hogy megtaláljon. Elszámolok magamban háromig. Szaladni kezdek a másik szoba irányába, oda, ahonnan ide találtam. Ahol teljes sötétség van, ahol csak én látok. Ahol a pálcája nélkül nem tud mit kezdeni. Nem lehet ilyen gyorsan vége, nem lehet az, hogy csak ő játszadozzon velem. Ó, édesem, akárki is vagy, fogalmad sincs kivel kezdtél i, fogalmad sincs, meddig éltem ebben.
Erősen csapom be magam mögött az ajtót, a kopott fa hangosan csattan. Ha én be vagyok zárva, ő is be van zárva. Tulajdonképp ugyan olyanok is lehetnének az esélyeink, csupán most ő vezet.
Egy pillanatra megtorpanok. Gondolkodnom kell. Az egyik sarokban van egy félig összetekert szőnyeg. Nem, arra túl hamar rájönne. Ismeri a házat. Beharapom alsó ajkam, ahogy balra fordítom fejem. Ágy. Az ágy alatt elbújhatok.
Könnyek égetik szemeim, vér szivárog a számba, a sós cseppek, mintha csak savból lennének, fájó, sajgó nyomot hagynak maguk után az arcomon. Halkan tapogatózok a sötétben, majd, ha megtalálom a faszerkezetet, alig hallhatóan nyöszörögve bújok be alá, s kúszok egész a falig.
Mit meg nem tennék azért, ha most itt lenne Dwayne. Könyörgöm, ha van Isten, most erre küld egy rozsomákot.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 20. 17:08 Ugrás a poszthoz

Végzősök tánca, nyitás

lepkék nélkül és haj

Sűrű bocsánatkérések között hagyom ott a levitás mestertanoncot ahogy az órámra pillantok, és rájövök, hogy itt az én időm. Tudatom vele, hogy jövök mindjárt, csak el kell mondjam a szokásos beszédet, és, amennyiben nem szalad el, akkor a továbbiakban is élvezhetjük a másik társaságát.
Fellépkedek a nekem kijelölt helyre, amit Anne egy jó párszor már megmutatott. Kezembe veszem a mikrofont, megköszörülöm a torkom. Elhalkul a zene. Hát akkor kezdjük.
- Sok szeretettel üdvözlök mindenkit, én Kamilla vagyok, és ideiglenesen helyettesítem Anneliet. Nem szeretnék sokáig beszélni, csak elmondok pár tudnivalót, amíg a végzősök testileg és lelkileg egyaránt felkészülnek a táncra - halványan elmosolyodok beszéd közben.
- Mint mindig, most is szavazhattok bálkirálynőre és bálkirályra a bejárat mellett, a már jól megszokott módon. Mint ahogy azt észrevettétek, most nem a megszokott nagytermi szféra vesz körbe benneteket. Ennek legnyomósabb oka a bál témája, a négy elem. - oldalra pillantok, keresem Anne tekintetét, belekezdhetek-e a végzősök sorolásába, vagy még dumáljak? Ahogy bólint, újra az összegyűltekre pillantok.
- És akkor lássuk, kik miatt vagyunk most itt tulajdonképpen. Az Eridonból Simfel Karina, Ronald Little-Leah, Nánásy Levendula, Kevin Schönfeld, Fülöp Félix, Bakonyi Gergely és partnereik. A Levita házból Brandon Norrey, Hűvösvölgyi Napsugár, Katniss Flechter, Wolgast Bellafonte és párjaik. A Navine házból Fülöp Farkas, Gyarmathi Mihály Ádám, Isaac Nikolai Eccelstone, Laduver Nerella Rodé, Soóki Bende, Matthew Bloomer illetve táncpartnereik, és végül, de nem utolsó sorban a Rellonból Adrian Ivanorovics Black, Aimé N. Flamme-Lenoir, Allan Colton Fisher, Annelie Freya Merkovszky, Árvai-Mózs Barnabás, Kálnoki Norina, Ombozi Rebeka Liliána, Szofia Elena Chenkova, Tanizawa Daisuke, William Eric Payne és partnereik.
Visszateszem a mikrofont a helyére, és visszasétálok az asztalhoz. A végzősök beállnak, elindul a zene, és kezdődik a tánc.
Utoljára módosította:Annelie Freya Merkovszky, 2016. július 30. 18:42
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 23. 17:35 Ugrás a poszthoz


So what we get drunk
So what we smoke ...
We're just having fun
We don't care who sees


Édességek pipa, ruha pipa, innivaló pipa, hely pipa. Szóval minden tökéletes ahhoz, hogy megünnepeljük, hogy este van, meg, hogy ez a majom megkéri a barátnője kezét, meg úgy mindent, ami még nem került megünneplésre.
- Szóval. Tényleg ne engedj beesni a vízbe, jó? - nem mintha nem bíznék Noelben, de valahogy jobban esik, ha ezt így ki is mondom. Mert amúgy tudok úszni, de hát ki tudja mi lesz pár órával később, meg, hogy milyen állapotok lesznek ott fent.
Te jó isten, ha Balázs látna, most biztos kitagadna a házból és visszaköltözne Pestre. Nem mintha különösebben érdekelne, mert amúgy most haragszom rá. Igen, megint, mert nem mond el valamit, én meg nem vagyok hülye. Egy házban lakok vele, egy házban alszunk - kivéve mikor nem -, és bizony észreveszem, ha valami megváltozik. Például ha járt bent egy nő, és ha nem is tudom, hogy i meg mi, attól még érzékeltem a nyomait, bármennyire is próbálta eltüntetni őket. De nem mondtam amúgy semmit, mert jóhiszeműen arra vártam, hogy majd magától elkezd beszélni. Háhá, hát nem tette. Ami kifejezetten rosszul esik, tekintettel arra, hogy én meg már kezdtem eljutni arra a pontra, hogy csak úgy random beszélgessünk és meséljek neki dolgokról. De hát ha ő így, hát én is így. Hihetetlen, komolyan mondom, hihetetlen.
Noel elé lépek, felé fordulok, hátrafelé kezdek fellépkedni a stég faszerkezetére.
- Annyira szép - állapítom meg, ahogy kinyújtva karjaim körbe is fordulok, majd lépkedek tovább. Szeretem ezt a helyet. Ahogy körbeölel a csend, hogy van mikor kifejezetten kevesen vannak itt, hogy egyedül tudok lenni. Viszont most nem azért jöttünk ide, hogy ilyen nagy dolgokon gondolkodjunk.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. július 23. 17:36
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 23. 18:31 Ugrás a poszthoz


Ha nem tudnám, hogy csak viccel, és ha nem lenne az egyik legjobb barátom, most biztos komolyan venném és tényleg elkezdenék félni. Fogalmam sincs mikor alakulhatott ki ez a fóbiám a sok mennyiségű hideg víztől, vagy, hogy miért, egyszerűen csak tudom, hogy félek tőle és akárhányszor arra gondolok, hogy belemászhatnék, vagy elsüllyedhetnék alatta, végigfut a hátamon a hideg és összeszorul a mellkasom, mintha meg akarnék fulladni. Szóval nem. Egyszerűen csak nem.
- Elfelejted, hogy lány vagyok - suttogom vissza, ahogy elvigyorodom - soha ne érezd magad teljesen nyeregben egy lány mellett - kacsintok, amit szerintem nem lát, de én azért megteszem. Ilyen ösztönös gesztus, mint mikor elmosolyodunk telefonbeszélgetés közben, vagy mikor megsimogatjuk egy alvó ember arcát.
- Ssssssh - nevetve intem csendre, miután abbahagyom a forgást - látod megvagyok. Csak semmi pánik - megrázom fejem, megvárom, amíg ő is felér, hogy ketten folytathassuk utunk az építmény végéig. Roppant kedves vagyok, roppant kedves.
És akkor Balász és Nina, egy helyen emlegetve. Ez annyira szokatlan amúgy nekem, az Edictum cikkek ellenére, hogy egy pillanatra még arról is megfeledkezem, mennyire idegenül hangzik az, hogy Balázs az apám. Persze, hogy amúgy az apám, csak maga az, hogy kimaradt az eddigi életem több mint feléből, aztán meg most együtt lakunk mint egy olyan rendes csonka család, olyan.. furcsa. Mert próbálgattam már én is ezt e az Apa- Balázs párosítást, ízlelgettem, csak még mindig nem tudom elfogadni.
- Hát. Nem tudom - megvonogatom vállaim, lehuppanok a fára. Kinyújtom lábaim, hagyom, hogy térdből lelógjanak a semmibe.
- Nem igazán beszél nekem az ilyen dolgairól - elhúzom szám, ahogy elveszem a Mindenízű drazsés csomagot, kibontom.
- De hidd el, én lennék a legboldogabb, ha igaz lenne.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 23. 19:34 Ugrás a poszthoz


És vigyorog, és én is vigyorgok, ahogy fények nélkül is tudom, hogy mit csinál. A mozdulatai, a reakciói már rég beleolvadtak a tudatomba, és bármikor fel tudom őket idézni. Most is.
Közli velem, hogy hideg a víz, mire átfut egy grimasz az arcomon.
- Látod, ezért jó, ha az ember nem nő túl nagyra - szemtelenül még meg is lóbálom a lábaim, annak ellenére, hogy ha egy kicsit lejjebb csúsznák, vagy lenyomnám a lábfejem, már én is a vízben lennék. Ez már csak ilyen.
A meglepett kérdésre megvonogatom vállaim, kitartóan nézem továbbra is a csillagokat. Csendesek, mégis többet láttak már, mint azt el tudnám képzelni.
- Szeretem Ninát - jelentem ki. És bár nem mondanám, hogy minden második percben elképzelem őket együtt Balázzsal, az Edictumos cikkekben jól mutatnak együtt, akár igaz, akár nem.
- Jó lenne egyszer arra felkelni, hogy van egy családom. Egy olyan igazi, testvérekkel, Balázzsal.. Hogy tudom, hogy van egy anyám aki szeret és.. Érted - a hangom többször is elakad, elcsendesül. Nem beszélek gyakran ilyenekről, mert legtöbbször nincs kinek, vagy ha mégis, egyszerűen nem merem. Inkább megtartom magamnak a saját kis dédelgetett, gyerekes álmaim biztonságban, a fejemben, ahol van jelentésük. Viszont Noel át tudja érezni. Tudom, hogy át tudja érezni mert meséltem neki Melindáról - vagyis azokról a dolgokról, amiket fel tudtam dolgozni annyira, hogy elmondhassam őket valakinek.
- Mindegy. Felejtsd el - megrázom fejem ahogy felülök, tenyerem élével törlöm meg az arcom. Nem azért jöttem ide, hogy szomorú legyek és olyan dolgokról beszéljek, amikért nem tehetek, amik valószínűleg már úgysem fognak teljesülni. Nem lesz anyám. Már beletörődtem.
Elveszem a felém nyújtott üveget, egy kicsit még meg is lóbálom, csak, hogy érezzem a folyadék himbálózását benne. Balommal a hátam mögött támasztom meg magam.
- Sok mugli film van, remélem tudod - nevetve csóválom meg a fejem, ahogy az üvegem nyakát hozzákoccintom az övéhez, majd a száját a sajátomhoz emelem, hogy igyak is belőle. Elég jó.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 23. 20:58 Ugrás a poszthoz


Csendben hallgatom végig Noel drámázását a magasságról, meg a mi elvárásunkról a magasságával kapcsolatban. Komolyan, a férfiak néha - mindig - annyira nem értik a nőket, hogy az már fizikailag fáj. Attól még, hogy két lány azt tárgyalta, egyáltalán nem biztos, hogy úgy is gondolják. Mert van az a szép betegség amit úgy hívnak, hogy szerelem, és az ilyen kóros dolog. Szóval ha egyszer megfertőződnek, akkor már ugyan mindegy a magasság, akár tetszik nekik, akár nem. Persze a pár centis különbség megnehezítheti, meg lassíthatja a dolgokat, de ha el kell kapniuk, akkor elkapják, ellenkezés ide vagy oda.
- Ombozi Noel - komolyan, tárgyilagosan ejtem ki a nevét, mint egy ügyvéd, vagy bíró - menstruáltál már valaha? - tudom tudom, minden lány ezzel hozakodik elő, ha meg kell győzni a másik nemet, hogy valójában mennyivel is rosszabb nekünk, de tény és való, hogy ez a valaha volt legjobb indok. A másik a szülési fájdalom lenne, de arról, hála az égnek, fogalmam sincs milyen. Csak annyit tudok róla, hogy rossz.
- Remélem, hogy nem. Mert egyrészt már háromszor belehaltál volna, másrészt meg elég nagy problémák lehetnek ott lent, ha mégis - megemelve egyik szemöldököm beszélek, és véleményem szerint támadhatatlan érveket sorakoztatok fel.
Majd ez után jön a komoly téma, a mély pont, az emelkedő utáni lejtő. Mintha csak a karma játszadozna velem. Szomorúan elmosolyodva pislogok rá nagy, szürke szemeimmel, majd homlokom a vállának támasztva hajtom le fejem. Nem fogok sírni, annál sokkal erősebb vagyok, mint, hogy itt pityeregjek mint a gimnazista filmekben a lány, akit elhagyta élete szerelme.
Ismét hallgatom, csendben szuszogva, az elmém, két gondolat kivételével szinte teljesen kiürül. Az egyik, hogy Balázs addig örülhet, amíg csak a lelkiismeret marcangolja éjjelente. Nem azt mondom, hogy az nem lehet rossz, viszont teljes biztossággal kijelentem, hogy messzemenőleg szerencsésebb eset, mint álmodni. Minden egyes éjjel ugyan azt, mindig erősebb és erősebb intenzitással, élénkebben, addig, amíg - jobb esetben - arra a saját zokogásodra kelsz.
- Nekem már az is tökéletes lenne, ha beszélne magáról - nem akarok szemrehányást tenni, mégis kicsúszik. Pedig félreértés ne essék, én tényleg kezdem megszokni, meg kicsit megkedvelni is, egyszerűen csak nem tudom beérni annyival, amennyi van. Azt kívántam, hogy legyen apám. Meglett, erre egyből kívánok egy anyát is, egy egész családot, azt, hogy az apám beszéljen a magánéletéről, hogy ilyen apró dolgokat osszon meg velem, amik nekik fontosak. Nem azt akarom mondani, hogy rossz apa, és lényegében nem is tudom, mert fogalmam sincs milyen egy jó apa valójában. Én csak.. Nem tudok betelni ennyivel.
- Noel - felpillantok rá, iszok egy kortyot - köszönöm, hogy vagy - halványan elmosolyodok, és most halálosan komolyan gondolom. Ugyan akkor idegesít is, hogy ennyire bután hangzik, ennyire elcsépelten és semmilyenen, amikor nekem tényleg sokat jelent.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 23. 22:09 Ugrás a poszthoz


Fekszem a porban, és minden amit tehetek az az, hogy várok. Lassan veszem a levegőt, hogy azzal se csapjak zajt, összeszorítom fogaim, hogy még véletlenül se koccanjanak össze. Az idegen pálca mintája és fogása beleég a bőrömbe, nyomot hagy maga után. Ez az egyetlen dolgom, ami van tőle, és valószínűleg ez az egyetlen dolgom, amit felhasználhatok ellene, így ki kell használnom. Meg kell jegyeznem, hogy ha álmomból is keltenek fel, tudjam, milyen.
Újra csend. Lassú, lusta léptek amik lefelé vezetnek, majd elhalkulnak, végül teljesen elhalnak. Várok. Még mindig várok, olyan fél órát. A koponyám alatt dolgozó sötétség kavarog és mocorog, hajt, hogy menjek, hogy emlékezzek évekkel ezelőtti dolgokra. Hogy menjek utána, hogy megtudjam, ki az, és mikor már odáig jutnék, hogy bosszút álljak, hirtelen megáll. Mintha leblokkolna az elméd. Egyik percről a másikra tűnik el minden hang, minden mozgolódás, és nem marad más csak te, és a benned kongó üresség. Egyszer már elpattantam. Egyszer már bántottam valakit. Nem tehetem meg újra, semmiképp sem.
Még mindig csend. Lassan kúszok ki, még mindig szorongatva a másik pálcát, mintha kapaszkodni akarnék belé. Mintha kihúzna innen. A sajátom megforgatom ujjaim közt, magam előtt tartom - nem kinyújtott karral, csak szimplán magam előtt, hogy ha kell, gondolkodás nélkül tudjam használni. Az összes átok, amikkel éjjelente lefoglaltam magam, most ott van a fejemben, mint apró kis katonák.
Halkan indulok el a lépcső felé, szinte nem is lépdelve. Lábaim csak pár centiméterre emelem meg a földtől, hogy ne csoszogjak, viszont bele se akadjak semmibe, és kevésbé hallatszódjanak a lépteim. Csendben kell lennem.
Óvatosan veszem a lépcsőfokokat, és elkövetem azt a végzetes hibát, hogy nem nézek a lábam elé, sokkal jobban lefoglal a környezetem. Üveg, és még nem tudom mi reccsen a talpam alatt, könnyek szöknek szemeimbe, és összeszorított fogaim közül kihallatszik egy halk nyüszítés, ahogy valami beleáll a talpamba. Rossz ötlet volt nem elmenni a cipőmért. Próbálok úgy lelépni, hogy ne nehezedjek a megsebzett lábamra, aminek egy dobbanás az eredménye. Figyelmetlen vagyok. Hangos vagyok. Megemelem jobb lábam, lassan, kínlódva kiveszem az üvegszilánkot. Sírnék, sőt, legszívesebben zokognék, de nem követhetek el még több hibát. Körbenézek. Tudom, hogy az ajtók zárva, ahogy azt is, hogy nem tudok kiugrani az ablakon. Egyrészt, mert a csörömpölés ismét csak túl nagy zajt csapna, és mert azzal csak még jobban használnom kell a lábam. így is vérzek.
Pince. Látszólag teljesen érintetlen, az ajtaja hanyagul, félig nyitva, félig csukva. És a bennem motoszkáló köd, mintha csak mágnes lenne, vonzza, hívogatja, és tudom, hogy nem kéne. Mert sötét. Az álmaimban is sötét van. Otthon is sötét volt. Vele is sötét volt. Szinte minden egyes alkalommal. Lehunyom szemeim, mély levegő. Szinte kényszert érzek, hogy kövessem. Újra lepillantok, szürke íriszeim kétségbeesetten kutatják a sötétséget.
- Lumos - halványan derengő fény jelenik meg a pálcám végén, ahogy kínzó lassúsággal indulok meg a lépcsőfokokon. Minden egyes lépés fáj és tisztában vagyok vele, hogy minden egyes fokon vörös nyomot hagyok magam után. Balomban még mindig görcsösen szorítom az idegen varázsezközt, felnyúlok, behúzom magam után a padlás ajtaját. Az árnyékok táncolnak és beszélnek hozzám, történeteket mesélnek. Figyelmeztetni próbálnak. A fal mellé húzóm magam, ujjaimmal tapogatom ki a hideg, omladozó vakolatú téglákat.
"MEGVAGY : )"

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 25. 20:52 Ugrás a poszthoz


Bármilyen hihetetlen, nekem is szükségem van az egyedüllétre. Nem mert az olyan jó, meg drámai, meg epikus, hanem egyszerűen csak mert kell. Úgyhogy otthon, miután adtam Mayának ételt és kicseréltem a vizét, meg úgy egész nap lefoglaltam magam ilyen apró dolgokkal mint a takarítás meg kádban ülés meg olvasás meg ilyenek, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem. Szőkés barnás tincseim egy kontyba fogtam, aztán elvettem a dzsekim - mert bár már nincs hűvös esténként, sose lehet tudni. Így, még napnyugta előtt indultam el, és bár nem volt konkrét célom, végül a játszótérre érkeztem. Mert a játszótér jó hely. A játszótér ilyenkor csendes hely. A játszótereken talán még én is voltam gyerek. Egy ideig a padról figyeltem azt a pár kölyköt, akik még akkor ott voltak, majd, mikor már elmentek, elfoglaltam a legjobbnak tűnő helyet - a csúszda bunkerét. Nem volt túl nagy, elvégre még az idomítható korosztályra tervezték ami értelemszerűen törpéket takar, viszont, ha jól összehúztam magam, elfértem benne.
És így jutottunk el mostanig. Egész jól kibambulok a fejemből, arcom a fának támasztom, szemeim lehunyva tartom - viszont nem alszok. Kiürítem az agyam, igyekszem most semmire sem gondolni. Hagyom, hogy a szellő mozgassa a kiálló babahajaim, hogy a kellemes, tiszta levegő be és ki áramoljon az orromon. Csend. Szeretem ezt a kongó ürességet magamban, kifejezetten nyugtató.
És akkor ezt az egészet megzavarják a léptek, meg a hinta nyikorgása. Hirtelen pattannak ki szemeim, és a nehezen felépített nyugalmam úgy roppan össze, mint a porcelánbabák. Hirtelen megtelt hangokkal a világ, és zavarni kezdtek a kiálló hajszálaim. Felvonva szemöldököm fordítom fejem a hang irányába, egy apróbb szusszanás kíséretében mérem végig. Ismerős, talán elsős, viszont a házát nem tudnám megmondani.
És akkor most jönne az a pillanat, amikor a csúnya gonosz Kamilla elkezd rejtélyes hangokat kiadni, és a titkos kis helyéről megöli a cuki, ártatlan báránykát. Csak viccelek.
Viszont az se buli, hogy itt ülök végig, mert még a végén észrevesz, és akkor meg én leszek a csúnya gonosz Kamilla, aki kukkol. Valahogy nem csábít ez a dolog. Megcsóválom fejem, újabb, halk sóhaj, majd megfordulok a kis bunkeremben, hogy lemászhassak a lépcsőn, és odasétálhassak a szőkéhez. Ott aztán lehuppanok a másik hintára, lábaimmal lustán mozgatom magam előre hátra - nem annyira, hogy elrugaszkodjak a földtől, csak úgy mozgok. Csak úgy létezem.
- Hát te?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 25. 21:38 Ugrás a poszthoz


Ó igen, tudok kedves is lenni. Sőt, az idő nagy részében kedves vagyok, bárki bármit gondol. Nem túlzottan kedves, és nem mindenkivel, de tudok. Szóval tök kedvesen lehuppanok ide, és tök kedvesen megkérdezem mi van vele, mert ha valaki lát ilyen depresszív helyzetben hintázó egyént, akkor így megkérdi tőle, hogy mi a helyzet. És ő válaszol, és a saját elmondása szerint semmi baja. Ami király. Bólintok, aztán egy ideig csendben ülünk itt egymás mellett, hintázgatunk, hallgatom, ahogy nyikorog a lánc a súlyom alatt, néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantok. Aki kisvártatva újra megszólal, és újra nekilendülünk a beszélgetésnek.
- Én is unatkoztam - bólintok, még el is mosolyodom mellé, mert milyen jó már, hogy mindketten unatkoztunk. Még ha az én részemről nem is ez volt a legnyomósabb ok, de ez is benne volt, és azért mégiscsak jobban hangzik, mint mondjuk, hogy túlságosan tele volt a fejem, szóval jöttem kiüríteni még mielőtt elpattanok. Igen, határozottan jobb. Aztán mondja, hogy nem vett észre, én meg megint elmosolyodom. Még jó, hogy nem vett észre, az volt a célom, hogy úgy eltűnjek mindenki elől, és, mint a lenti példa is mutatja, tökéletesen teljesítettem.
- Pedig itt voltam - megvonogatom vállaim, amúgy eszem ágában sincs elárulni a rejtekhelyem. Ami igazából nem nagy szám, mert még mindig egy csúszda teteje, de hát ez van.
- Amúgy Kamilla - és igen, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, nekem egész zavaró a tény, hogy nem tudjuk egymás nevét. Vagyis, hogy én nem tudom az övét az biztos, és valószínűleg ő se tudja az enyém, mert nem vagyok se híres, se népszerű. A saját megítélésem szerint. Elmosolyodva nyújtom felé jobbom a sötétben, kicsit még előre is dőlök, balommal megkapaszkodom a hintát tartó láncban.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 27. 12:18 Ugrás a poszthoz


Annak ellenére, hogy vannak viszonylag veszélyes barátaim - gondolok itt mondjuk Rémire, akitől én pont nem félek, de attól még más teszi -, én nem tartom magam annyira félelmetesnek, sem belátástalannak. Bár ki tudja, amióta a rellonban vagyok lehet kaptam egy olyan sötét kisugárzást, hogy 'hé, én most elkaplak és a legközelebbi bokorban felváglak'. Majd megkérdezek valaki nem rellonost erről, biztos ami biztos. Bár az is tény és való, hogy csak úgy megjelentem itt a semmiből, este, egyedül, szóval tényleg minden joga meglehet arra, hogy kicsit kényelmetlenül érezze magát - feltéve, ha ezt teszi. Ne tudok a fejébe látni, így megállapítani sem tudom az ilyen helyzeteket, csak próbálom kitalálni, mi történhet ott benn.
- Szívesen elárulnám a búvóhelyem, de akkor újat kéne keressek - viszonozom a mosolyát. Tény és való, hogy az eredeti verzió az 'akkor meg kéne öljelek' lenne, de az tényleg túl ijesztő lenne, főleg egy ilyen éjjel bujkáló zöld szájából. Hiába, vannak dolgok, amiket már soha nem fogunk lemosni magunkról - és ez igazából nem is baj. Mert így talán megadják nekünk a szükséges tiszteletet, és valljuk be, ez ismét csak a többi ház tagjainak kedvez. Nem azért, mert hullákat tárolnánk a pincében, viszont vannak, akik hamar elpattannak, és azért valljuk be, nálunk elég sok ilyen van.
A bemutatkozásra bólintok. Szóval Dália, ez lényegében egész vicces. Két virágról elnevezett lány beszélget. Haha.
- Jaj, ne is mond - annak ellenére, hogy az időjárásról való diskurálást többnyire hülyeségnek tartom, egy, nekünk tényleg nincs más közös témánk, kettő, most tényleg jó.
- Délelőtt kidugtam az orrom, hogy lejövök vásárolni, és úgy éreztem magam mintha egy kemencébe léptem volna be - megforgatom szemeim ahogy előadom ezt a nagy életfájdalmat, közben kicsit erősebben lököm el magam a földből. Mozogjon csak az a hinta, elvégre ez a dolga.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 3. 20:53 Ugrás a poszthoz

Eredményhirdetés

Az idő telik és én tök jól érzem magam. Ahogy lekászálódtam a színpadról újra el is vegyültem a tömegben, Hunterrel vagy nélküle. Franc se érti a férfiakat. A népnek volt ideje szavazni bőven, így egyáltalán nem kellett elsietni a döntést. Pár óra múlva, a két borítékkal a kezemben küzdöm át magam ismét a sokaságon a színpad felé, majd kezembe véve a mikrofont várom, hogy elhalkuljon a zene.
- Heló heló, újra én - úr isten, soha többé nem fogok elvállalni semmi ilyet. Nem tudok beszélni, ez tény. Kínos. Megvárom ameddig elcsendesednek a beszélgetések, és hallhatóvá válok. Hell yeah.
- Remélem mindannyian jól átgondoltátok, hogy kire szavaztok, mert már nem vonhatjátok vissza - elmosolyodva mutatom fel a balomban levő borítékokat. Ez. Borzalmas. Nem hiszem el.
- Szóval itt vannak az eredmények a kezemben, lássunk is hozzá - soha nem voltam annak a híve, hogy húzzák az időt az ilyen eredményhirdetéseknél, így hát bele is kezdek - az idei év bálkirálya nem más, mint - kezdek bele, az egyik borítékot bontogatva - Choi Min Jong, a levitából - hatalmas vigyorral az arcomon hirdetem ki a nevét, még meg is tapsolom én is a tömeggel amíg feltalál mellém. To be honest, most nagyon szívesen elsütnék neki egy belső viccet, vagy akármit, de most nem lehet, most munka van, majd később.
- Úgy látom, bálkirálynőnk idén kettő is van. Remélem nem fognak összeveszni - a második borítékot bontogatva beszélek tovább, a második mondatnál elmosolyodva pillantok fel a bálkirályra. Hát igen, van akinek duplán kijár a jóból.
- Az egyikőjük Vér Lanetta, az Eridonból - mosolyogva hirdetem ki, ismét mosolyogva várok, amíg a leányzó feljut a színpadra, és a dökös társam felrakja a fejére a megérdemelt koronáját - a másik pedig a rellonos Farkas Kamilla... Wow, komolyan srácok, én? Köszönöm - elvigyorodva pillantok fel, a jobb kezem pedig át is veszi a mikrofont, ahogy rájön, hogy képtelen vagyok komolyan folytatni ezt az egészet.
- Tapsoljuk meg még egyszer a nyerteseket - mondja, végigmutatva rajtunk - a bálnak még nincs vége, szóval ne szaladjatok messzire. Nemsokára kivonulunk a Rétre, hogy a szokás szerint felengedjük a kívánságlámpásokat. Érezzétek jól magatokat.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 14:17 Ugrás a poszthoz


The sound of iron shocks is stuck in my head

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 15:17 Ugrás a poszthoz


Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 17:38 Ugrás a poszthoz


- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 22:07 Ugrás a poszthoz


ruhaaa

Az élet bármennyire is próbálhat visszafogni, akadályozni, otthon tartani, nem teheti meg. És bár minden oka meglehet arra, hogy hazapateroljon - mármint az Élet, nagybetűvel -, tekintve, hogy én nem is olyan rég még a gyengélkedőn nyomorkodtam, én itt vagyok, és itt is maradok. Végig. Mert velem nem fog ki ez a kis sz*ros, neeeeem, én fogok kifogni vele. Ennyi, kész, én megmondtam.
Viszont szerencsére nem csak nekem jutott ki a jóból, Brant is verte rendesen a karma, vagy akármi, viszont mind a ketten itt vagyunk, és mind a kettőnknek megvan mindene. Azt hiszem. Remélem.
- Én is - vigyorogva pillantok rá, és komolyan, annyira jól esik, hogy nem kell felemelne a fejem, hogy lássam az arcát. Mert hiába nőttem én meg százhetven centire, ebbe az iskolába ilyen negyedóriások járnak, vagy én nem tudom, de az összes hímnemű akkora mint egy oszlop, és minimum a nyakam kell kitörnöm, hogy lássam őket. Borzalmas.
- Úúú, úúú, biztos a Throne-al. Vaaagy mondjuk a Can you feel my heart, de az meg túl népszerű, lehet a végére hagyják, hogy örüljön a nép. Ömmmm... Drown? - megint rá pillantok rá, ahogy a ruhám egyik elrejtett, oldalsó zsebéből - hashtag girlythings - egy öngyújtót meg egy Marlbit. Mert amúgy én nem szoktam ilyen rákkal mérgezni magam, de ez ilyen egyszer élünk különleges alkalom, szóval megengedem magamnak.
- Kérsz? - olyan kedves rellonos vagyok, hogy még meg is kérdezem, szeretne-e velem együtt közelebb kerülni a halálhoz, miközben a számba veszem a szálat és meggyújtom.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 5. 09:05 Ugrás a poszthoz


- Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most . Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 5. 16:31 Ugrás a poszthoz


Kicsit összeráncolva homlokom pillantok rá mikor összerezzen, de nem kérdezek rá. Biztos minden rendben vele, ha meg nem, akkor.. Hát akkor ez van. Majd ha összeesik megpróbálom kirángatni a tömeg szélére mielőtt összetapossák, aztán meg az önkéntesek meg az orvosok gondját viselik. Ja.
- Nekem is - biccentek, jobb tenyerem feltartom, hogy ha akar pacsizzon bele. Remélem, hogy akar, de ha nem, akkor arra az esetre is van mentésem. Például, hogy a minimális reakcióidő után - ami azért elég kevés kéne legyen - megpiszkálom a hajam.
Figyelem, ahogy ő is megigazítja a saját fürtjeit, és megejtek egy részben akaratlan szemforgatást. Az igazság az, hogy szívesen beletúrnék és összeborzolnám, viszont ez most elmarad. Az egyik, domináns okom az, hogy az évek során valahogy megtanultam mennyire érzékenyek a fejükre.
A következő mozdulatsora ismét szemet szúr nekem, és egy széles vigyor jelenik meg az arcomon.
- Otthon, mármint otthon otthon van egy egész stílusirányzat, ami hasonlít erre - közlöm, s kinyújtom felé kezeim. Aztán megállok a mozdulatban, s kérdőn pillantok fel rá - szabad? - ó igen, az a tervem, hogy át is alakítsam. Ameddig várakozom a válaszra, feltolom a fejem tetejére a napszemüvegem, egyrészt, mert arra is szükség lesz majd és sokkal stílusosabb onnan levenni, másrészt meg mert nem hiszem, hogy a továbbiakban szükségem lenne rá.
Aztán elő is kerül a kis kátrányom és rá is gyújtok, még meg is kínálom. Bólintva veszem tudomásul, hogy neki van sajátja, aztán mikor tartja, elmosolyodva gyújtom meg szálat.
- Tudod, erre felénk van egy mondás - fürkészve vizslatom az arcát, egyrészt még nem akarom lelőni a poént, másrészt meg teljesen felesleges mondanom, hogyha amúgy ismeri.
- Aha. Én is - bólogatok, ahogy felpillantok rá. Igazából amúgy nagyon nem értek én az ilyenekhez, mármint nem mondhatom el magamról, hogy valami tapasztalt vagyok ezen a téren.
- Úúúúú, úgy várom már - elvigyorodok, és igazából ha jobban ismerném vagy valami, akkor biztos egy kicsit még meg is rángatnám a kezét, de nem. Nem lovagolunk be ilyen dolgokba.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 6. 11:59 Ugrás a poszthoz


Kissé felvonom szemöldököm ahogy körbepillant. Azért nem kell egy konkrét búvóhelyet keresni bokrokkal meg egy egész erődítménnyel, én csak egy hintáról beszélek. Azt hiszem, ez a lány túlságosan komolyan vesz engem. Eleresztek egy halkabb sóhajt, ahogy megcsóválom fejem. Nem értem én ezeket a gyanakvó pillantásokat, tudtommal még nem nézek annyira rosszul ki, hogy az emberek sorozatgyilkosnak képzeljenek.
- Ha bántani akarnálak, már milliónyi esélyem lett volna - szögezem le, könyökeim még egy kicsit szét is tárom. Én amúgy ezzel most nem akarok ráijeszteni, se semmi, épp ellenkezőleg, meg akarom nyugtatni, hogy "hé, nem fogok rád ugrani és elhurcolni a titkos kínzókamrámba". Borzalmas.
- Amúgy meg a csúszda bunkerében voltam - csak úgy mellékesen megjegyzem, talán egy leheletnyi sértettséggel a hangomban. Ha jobban visszagondolok, egész életemben egyetlen egy embert bántottam, és azt sem teljesen én, viszont az egy hosszú történet. Szóval nem ő lesz az, aki változtatni fog ezen a dolgon.
Aztán jön a csend, aztán meg az időjárás, amiről már kifejtettem a véleményem. Csodás.
- Szerintem is. Szeretem, mikor ilyen hűvösebb - megvonogatom vállaim, ahogy most ismét rá pillantok, majd vissza a játszótérre.
- Igazából nem is értem miért nem ilyenkor hozzák ki a kölyköket. Mármint, napszúrást se kapnak, melegük se lenne, visszamenni meg majd a szülők vigyáznak rájuk - értetlenül csóválom meg a fejem, nekem valahogy így lenne a logikus. Persze tudom, hogy felügyelők, és, hogy azok a felügyelők biztos nem véletlenül meg maguktól vannak itt, viszont, ha az érem másik oldalát nézzük, legalább most már duplán tele van aurorokkal ez a falu. Ha én bűnöző lennék, biztos nem mostanában próbálkoznék.
A kérdése egy kicsit meglep, hirtelen jött ez a váltás.
- Igen. Miért?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
~ zárás.
Írta: 2016. augusztus 6. 22:21
Ugrás a poszthoz


A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 10. 21:34 Ugrás a poszthoz


fekete

Szóval azzal a nagy elhatározással jöttem ide enni, hogy elvegyülök az emberek között és majd egymagamban jól elgondolkodom az élet nagy dolgairól. Egy cseppet sem haragszom amúgy Balázsra, meg egy cseppet sem megy el az étvágyam mikor rágondolok, á, dehogyis. Soha.
Belépek az ajtón, keresek valami üres asztalt, aztán kiszúrom az egyiknél Jaredet. Akivel nagyon rég találkoztam. És nagyon rég láttam. Szusszanok egyet, vetek még egy pillantást az egyik üres sarokban levő helyre, majd inkább elindulok az eridonos prefektus.. vagy exprefektus.. vagy fogalmam sincs mi most a rangja felé.
- Zavarlak? - a szám harapdálva pillantok rá, jobbommal megtámaszkodom az asztalon, aztán amennyiben nem kerget el, le is huppanok a vele szembeni székre.
- Mit csinálsz? - megemelem szemöldököm ahogy kiszúrom a kezében levő telefont. Nos. Ha annyira ismeri, mint a gyurmát, akkor nem tudom melyiket sajnáljam először. Jared idegeit, vagy a mobil programozását?
- Mi nem megy? - amúgy nagyon sokat beszélek, de tényleg. És nem azért mert épp szárnyalnék a jókedvtől. Csak ameddig beszélek, meg másokkal foglalkozom, akkor nem gondolkodom, meg nem gondol arra, hogy nekem most össze kéne lennem törve és zokognom kéne, meg fetrengeni a lelki fájdalomtól.. Azt hiszem határozottan másképp élem meg ezt az egész gyász dolgot, mint ahogy a normák azt elvárnák.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (271 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Fel