30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (271 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] 10 » Le
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. június 19. 16:03 Ugrás a poszthoz


- Igen? Te? - bedobok még egy almát a dobozomba, aztán elveszek egy másikat, a lány felé fordulok, csípőmmel az asztalnak dőlök. A levegő közben megáll egy adott hőmérsékleten, ami engem különösebben nem zavar, én csináltam. Elhozhattam volna a karkötőim, de azt hittem, hogy majd az emberek ugyanúgy elkerülnek, ahogy én őket. Hittem. Beleharapok az almába, oldalra billentem fejem. Érdekel, amit mondani fog.
Aztán a következő mondatánál szórakozottan nevetek fel. Ne bántsam. Ugyan, miért bántanám, és ha akarnám is, miért pont itt tenném? Ennyi ember szeme láttára.
- Nem gondolod, hogy ha akarnálak, nem ezen a helyen tenném? Ennyi tanár, és a házvezetők szeme láttára? - most komolyan ennyire buta, vagy annyira fél, hogy azt se tudja, mit beszél? Nem akarom bántani, nem is fogom, sem most, sem később. Ha vigyázott volna a szájára, itt sem tartanánk.
- Figyelj ide angyalom - az asztalra könyökölök, lejjebb is hajolok, hogy mindenképpen lássa az arcom. Megijedt. Ez pont elég ahhoz, hogy megtanulja, hogy máskor ne csináljon ilyet. Ennyit a navinések nagy bátorságáról.
- Én személy szerint magasról teszek rád, meg a véleményedre is rólunk - egészen biztos vagyok abban. hogy az "ezeknek" rész rólunk szól. A galád, szívtelen, kíméletlen rellonosokról, akik mindenkit csak bántanak, és azért élnek, hogy másnak rossz legyen. Őszintén, eddig ahány zöldet megismertem, és nem mondanám, hogy egy kicsi számról van most szó, egyiket sem érdekelte, hogy mást bántson. Vagy rosszat csináljon neki. Komolyan, a legrosszabb dolog, amit elszenvedtem tőlük, az az volt mikor elsőben Cameron nem akarta visszaadni a könyvem. És azt sem vettem a szívemre, vicces volt. Szóval maradjunk ennyiben arról, hogy mennyire is kegyetlenek vagyunk ki. - De ismerek olyat, aki ezért úgy orrba törölt volna, hogy felnyaltad volna tőle az egész asztalt.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. június 24. 20:16 Ugrás a poszthoz



Amióta Balázs bejelentette, hogy meg akarja kérni Nina kezét, kevesebbet vagyok otthon, és többet itt. Nem mintha haragudnék rá, vagy féltékeny lennék, vagy akármi, egyszerűen csak kevesebb értelmét látom annak, hogy ott legyek, ennyi. Most, hogy nincs a közelemben semmi, keltek egy kis szelet, magával visz néhány szirmot, mire Maverick boldogan szalad utánuk, és kezdi el kergetni őket. Úgy nő mint a gomba, ami nem is csoda, hogy ha azt vesszük, hogy felnőttként legalább a combom fogja elérni. Ha azt vesszük, egy hiúzt nevelek, csak kicsit fel van turbózva egy pár dologgal. Vetek egy újabb pillantást a csuklóm belső oldalán levő, új szerzeményemre.
A karkötőim nincsenek rajtam, deaktiváltam is őket, de azért a zsebemben hordom őket, ha valami történne. Aztán ahogy a Lyxia megpillantja a gubbasztó alakot, vissza is szalad hozzám, a lábaim köré csavarodik, mire felsóhajtva hajolok le, vakargatom meg a fejét, és teszem vissza magam elé, a fűbe. Ha így folytatjuk, tényleg problémás lesz a nevelése, meg úgy az egész tartása. Ha nem szokja meg az embereket, meg más állatokat, akkor nem is vihetem emberek és más állatok közé. Nem akarom, hogy úgy járjak vele, mint az umpommal.
Finoman megrugdosom, csak, hogy mozduljon, mire tesz pár bátortalan lépést az alak háta felé. Szerintem érzi, hogy pyromágus, de fogalmam sincs, hogy fog reagálni rá. Ha azt vesszük, levegő nélkül tűz sincs, oxigén nélkül nehezen ég a dolog. Végül megforgatva szemeim veszem fel az állatot, és halkan lépkedek oda. Nem azért mert megijeszteni akarom vagy valami, csak megszoktam, hogy ne vegyenek észre sehol.
- Ne haragudj azért ahogy viselkedtem.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. június 24. 22:13 Ugrás a poszthoz


- Jó, ha ennyire nem akarsz látni, akkor csak mond el, és megyek is - lehet, hogy hisztis vagyok, és lehet, hogy túlreagálom, de ha valaki meglát és elhúzza a száját, az felénk elég egyértelmű kifejezése annak, hogy húzz a francba. Marevick halkan nyöszörög egyet, és még kisebbre húzza magát a kezeim között, egyelőre még nem tudom, hogy Noel, az állatai, vagy a hármasuk miatt. Aztán, mire ndulnék is, tudomásul véve a néma elutasítást, Noel mégis megszólal, mire meglepetten emelem meg szemöldökeim.
- Mintha már mondtam volna, hogy nem utállak. Legalábbis már nem - nem szeretem ismételni magam, ezt ő is tudhatja, viszont ezt nem mondom ki hangosan is. Van egy olyan érzésem, hogy nincs semmi szükség még egy félreértésre, mondjuk fogalmam sincs, mink lehet még, amit kár lenne elveszíteni.
- Ha egyszer elengedsz valakit, akkor soha nem kapod vissza ugyan azt a személyt... tudod - és ha jól emlékszem, márpedig elég jól emlékszem, Noel elég határozottan tolt el magától mikor azt mondta, hogy jó lenne nem találkozni egy ideig. Akkor is, ki érezte magát rosszul? Én. Bár nekem sem esik jól, hogy így viselkedek vele, ő már nem a legjobb barátom, sőt, ha jobban belegondolok barátnak sem igazán nevezném. De idegennek sem, van közös múltunk, ismerjük egymást, és a viszonyunk nem csak egy köszönésből állt a folyosón.
- Figyelj, én nem vagyok Annelie, nem fogok könyörögni neked, de nem is foglak elküldeni. Tudod... Tudod, hogy képes vagyok visszafogadni embereket, de nekem is kellett idő. Én is ugyan úgy elvesztettelek téged, nekem is ugyan úgy rosszul esett, és nézd, nekem nincs, akihez tovább szaladnék - ha nem tartanék épp egy elemis állatot, most széttárnám a kezeim, hogy nézd, mégis itt vagyok és élek, létezek, de azt hiszem, hogy a kölyökhiúz nem igazán örülne, ha eltűnne a biztos támasz alóla. - Most ezzel nem akarok neked felhányni semmit, meg őt sem akarom bántani, nem azért mondtam.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 3. 13:26 Ugrás a poszthoz


Egyébként tényleg nem vagyok ideges, ezt bizonyítja az is, hogy egészen hamar elengedem a dolgot. Másképp biztos nem hagynám ennyiben, de látszik, hogy megértette, én meg nem fogok itt lelki terrort csinálni. Mondjuk még mindig nem értem a körülöttünk lengő előítéleteket, de most nem őt fogom büntetni azért, mert léteznek. Lehet, hogy csak velem van a baj, mert nem vagyok elég agresszív, whatever.
Amúgy meg nem gondolom úgy, hogy túloznék azzal amit mondok. Ott van, vagy volt, például Zétény, aki tényleg gondolkodás nélkül szájba vágta volna ezért, vagy ott van Black, aki bár nem ütötte volna meg, biztos vagyok benne, hogy kompenzálta volna valami mással.
- Én nem haragszom - megvonogatom vállaim, a már múló sértettség szerintem nem egyenlő a haraggal. Mondjuk nem ő lenne az első ember, aki azt hiszi, hogy haragszom rá, ott van az a másik navinés lány, Lili, vagy hogy hívják, akivel szemben egyre erősebb az érzésem, hogy fél tőlem. Mondjuk nem tudom, miért, még nem mondtam neki semmi rosszat, meg csinálni se csináltam semmit, ami miatt félhetne. Ennyire nem lehet borzalmas kisugárzásom. Elismeri, jó, oké, erre egy pici, bátorító mosoly is megjelenik az arcomon. Azért nem vagyok én gonosz keresztanya, meg voltam már unikornis gólya is, bizony, tudom én, hogy milyen.
- Farkas Kamilla - lepillantok a kezére, de nem fogom meg, inkább elteszem a dobozom a táskába, mintha észre sem vettem volna.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 5. 10:59 Ugrás a poszthoz


- Nem értettél félre Noel, egyszerűen változtam, mint ahogy minden ember változik, amikor történnek vele dolgok - nem vagyok ingerült, nem vagyok türelmetlen, teljesen nyugodtan, érdektelenül beszélek. Most mesélhetnék neki arról, hogy instabil voltam, hogy másokat veszélyeztettem az erőmmel, arról is, hogy nem mertem használni, és a karkötőkről is, mindezt akkor, amikor egyedül hagyott, mert nem akart látni. De nem fogok. Mert őt nem érdekli, jó eséllyel nem is tud róluk, én pedig nem fogok megereszkedni előtte azzal, hogy elmondom, mit indított el.
- Én is azt hittem, hogy fontosabb vagyok ennél, aztán bevágtad, hogy nem akarsz találkozni velem - még mindig az az idegesítő simaság uralja a hangom, amivel tudom, hogy nem érek el semmi jót, mégsem változtatok rajta. Mert hát ez a helyzet, nem az fájt, hogy Noel másba szeretett bele, nem az fájt, szakított velem, az fájt, hogy hátrahagyott, és ezzel együtt kiszedte alólam az egyetlen, legbiztosabb alapot. Mert jó, hogy ott van Balázs, az apám, aki meghallgat és segít, de Noel még mindig sokkal régebb óta volt ott nekem, és jobban is ismert. De semmi baj, már hozzászoktam. Kiráz a hideg, ahogy feltápászkodik, legszívesebben tennék egy lépést hátra, hogy távolabb kerüljek tőle, de maradok a helyemen. Nem leszek gyengébb, nem fogok megalázkodni, és végképp nem fogom érzékeltetni vele, hogy esetleg tartok tőle. Összeszorítom ajkaim, ahogy kiabálni kezd velem, de még mindig nem teszek semmit. Tény, hogy nem tűröm az ilyet, tőle sem, senkitől sem, de hát ha ez boldoggá teszi, akkor kiabáljon csak.
- Senki nem beszélt arról, hogy a kapcsolatunk lenne a bajom, Noel, k.rvára lesz.rom, hogy mást szeretsz, elfogadom, hogy ez van, legyetek boldogat - megrázom fejem, soha nem is ez volt a bajom, foghattam rá, lehetett kifogás, jó kifogás, de nem ez volt a problémám. - Konkrétan közölted velem, hogy nem akarsz látni, kerültél, hát ne várd el, hogy amikor mégis felbukkansz, egyből a nyakadba borulok, hogy jaj Noel, olyan jó, hogy újra látlak - még egy keserű mosolyt is nyomok az arcomra, ahogy oldalra billentem fejem a végére. És nem fűzök hozzá többet, mert egyáltalán nincs értelme.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 14. 18:40 Ugrás a poszthoz


- Jó, ha nem is konkrétan egy Ricsit, de egy Ricsi-félét, na? - elnevetem magam, még a szemöldökeim is megvonogatom, mintha ez egy olyan jó ajánlat lenne. Mondjuk én csak jól jöhetnék ki belőle, ha ez tényleg ilyen könnyen megoldható lenne. Bár jobban belegondolva ez egy olyan dolog, ami elrendeltetett az ember életében, hogy találjon valakit, akivel szívesen megosztja a mindenét, és akire bármikor támaszkodhat, csak az emberek teszik nehézzé meg bonyolulttá. Többek között én is.
- Héé, már kinőttem a macsókból, jó? - tettetett sértődöttséggel hangomban emelem meg a fejem, hogy rá nézhessek, könyökeimmel megtámaszkodom a fűben. - Tudod, ezt most akár magamra is vehetném, hogy gyerekesnek tartasz, vagy mit tudom én - és ez a befejezés el is árul, mert ha tényleg a szívemre venném, akkor most határozott okom lenne, hogy miért vágom be a durcát, de nincs. Szóval nem is sértődök meg, eddig még nem is nagyon csikart ki belőlem ilyet Viktor, ami már simán beér egy kisebb elismeréssel. Egy ilyen vállveregetéssel, hogy jól van Návay, használati útmutató nélkül is tudsz kezelni. - Igazából Noellel sem azért voltunk együtt, mert hű de milyen menő fiú - valamivel csendesebb a hangom, nem sokkal, éppen csak egy fél árnyalattal. Visszadőlök a hasára, egy pár percig nézem a felhőket. - Ott voltunk egymásnak, és olyan kézenfekvőnek tűnt, hogy jó lesz - sóhajtok egyet, hát nem lett jó. Nem is nagyon szeretek erről a témáról beszélni, mert nem azért jártam vele, hogy legyen délutáni programom, meg ne magamnak kelljen fizetni a karamellás kukoricát. - De tényleg nagyon örülök nektek, úgy őszintén, nem csak úgy, hogy ezt mondom - felé fordítom fejem, most ez ilyen őszinteségi roham nálam, de ezzel el is múlt, vége van. Elmosolyodva hunyom le szemeim amikor megsimogatja a hajam, ha macska lennék, még elkezdenék dorombolni is, de nem vagyok macska, és fura lenne, ha elkezdenék itt nyenyeregni. Olyan ELMÉ-sen fura. Nem akarok olyan lenni. A mosoly az arcomon csak még szélesebbé válik, ahogy megint beszélni kezd, állam a térdeimre támasztom, át is ölelem a lábaim. Ez nálam ilyen önkéntelen mozdulat, mindig ezt csinálom, mikor épp így magamra maradok, és nem elzárkózásból vagy bizalmatlanságból, csak így beleégett a viselkedésembe.
- Ez szép. A gesztus is, meg az egész úgy önmagában - közben visszaaraszolok hozzá, neki is döntöm magam. Viktor olyan, mintha a bátyám lenne, sőt, még jobb is annál, mert így volt választás. Mármint ez most nagyon hülyén hangzik, de tényleg így van, azt is mondhatta volna, hogy köszöni szépen amiért visszaadtam neki anno a macskáját, vagy amikor Őrnagy fekete lett, vagy most is mondhatná, bármikor dönthetne úgy, hogy akkor nem kér többet belőlem, mégsem teszi meg. Vagyis remélem nem tervez ilyeneket.
- De figyelj, ha bármelyikőtök is elkezd hanyagolni, vagy elfelejti, hogy mikor mit beszéltünk meg, akkor esküszöm kicsinállak titeket - tudom tudom, egy éve már együtt vannak, és eddig se csinálták ezt, de nekem ez még mindig új, szóval igazán elnézheti nekem. És tudom, hogy nem felejtenek el, mert ismerem őket, de valamivel oldani is akarom ezt az egész hangulatot, túl szentimentális és az ilyenektől mindig úgy elérzékenyülök. Itt márpedig vannak más emberek is, akik nem láthatnak elérzékenyülni, mert én már csak ilyen kemény csaj vagyok.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 18. 19:17 Ugrás a poszthoz


A vörös csaj - hála Istennek - nem teszi szóvá a hirtelen támadt pakolhatnékom. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért nem akarok vele kezet fogni, csak érzem, hogy nem, és kész. De ez nem is feltétlen ellene irányul, mindenkivel így viselkedem, aki idegen. Szóval tényleg nem azért csinálom ezt mert mégis haragudnék rá. Túltárgyalom a saját fejemben.
- Ötödikes vagyok - ezt így az év vége felé jó lenne tudatosítani magamnak is, mert nem, még mindig nem fogtam fel, hogy én végzős vagyok. Ez egy ilyen fenomen, amit az ember vár, és amikor eljön, akkor el se hiszi, hogy itt van, és egyszerűen nem érzi magát végzősnek. - Te gondolom elsős lehetsz? - bár az eleje elég határozottan indult, a végére elég rendesen elbizonytalanodom. Nem vagyok jó annak a találgatásában, hogy ki hova jár, meg melyik évfolyamba, meg hány éves lehet, nekem az ilyenek nem mennek, és ezért sem lennék jó pszichológus. Nem értek az emberekhez. Pedig lassan tényleg ki kéne találnom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, mert ahogy a fenti ábra mutatja, nem fog menni a "megtalálom az igazit és az majd eltart" történet. Pedig szívesen medencéznék meg utazgatnék egy életen át a semmiért.
- Vizsgaidőszak... Óha - elhúzom szám, elég fancsali képet vágok, mert az bizony nekem is vészesen közeledik, egy VAV-al együtt, és bizony mindkettőre ideje lenne elkezdenem tanulni. - Várj egy percet - felemelem a mutatóujjam, majd elgondolkodva támasztom azt ajkaimhoz, így egészen úgy nézhetek ki, mintha csendre inteném. - Még biztosan van pár heted - nem, most nem jut eszembe, kellemetlen.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 18. 19:50 Ugrás a poszthoz


- A meleg része maradhatna abban a felében, amit nem nekem szánnak - tovább nevetve rázom meg fejem. Félreértés ne essék, semmi bajom velük, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja, de egy olyan fiúval, aki nem hozzám vonzódik, nem sok mindent tudnék kezdeni. - Eeenyenyenyenyeee - vissza is fintorgok neki, még rá is csapok a mellkasára. Már nem úgy, hogy fájjon, csak úgy meglegyintem. Bár kételkedem abban, hogy egy harctéri auror bármit is érezne az én hű de komoly, hű de erős ütéseimből. Komolyan, egy fogpiszkáló vastagabb mint én, csoda, hogy nem fújt még le a menetszél a seprűmről. - Aj Viktor, néha úgy érzem, ti vagytok az egyetlen barátaim - és ezzel rá is bólintok a kijelentésére. Nem azért, vannak ismerőseim, akikkel jól elbeszélgetek a semmiről, de akik tényleg mellettem vannak, már huzamosabb ideje, azok tényleg ők. Most nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz.
- Miiiiiiii?, neem, nem akarom megváltoztatni - megint felkönyökölve rázom meg a fejem, felé is fordulok, hogy lássuk egymást. - Szerintem még nem született meg, vagy már meghalt, vagy a világ másik felén lakik, vagy.. egy pingvin - időközben felülök, széttárom a karjaim, annyira belejöttem ebbe a magyarázásba, hogy a kérdését, meg a mondandója többi felét el is engedem a füle mellett. - Tizenkilenc éves vagyok, hát már igazán ideje lenne jelentkeznie ha a közelben van, mert másképp egy vénasszony leszek, és nem lesz senkim - megrázom fejem, pár másodperc elteltével meg a pánik is kiül az arcomra. - Mi lesz, ha tényleg egy macskás vénasszony leszek? Nem akarok az lenni.... Ááu - erőteljesen rázom meg a fejem, be is csípődik az ideg a nyakamban, mire felszisszenve tapasztom rá a kezem, és kezdem el nyomkodni. Amitől cseppet sem jobb.
Ahogy megölel, nyünnyögve közelebb bújok hozzá, fejem a mellkasának döntöm, és kezeimmel átölelem a kezét, amivel ő tart engem. - Jóóó, csak nem szeretném, hogy elfelejtsetek, vagy valami - lehunyva szemeim, halkan szusszanok fel, majd pislogok fel rá a tetoválás-témára. - Nem tudom, csak kell rajtam valami változás - megvonogatom vállaim, tényleg jól esik, amikor valami más rajtam. A hajam is ezért festettem be, még jó régen, és lám bevált. - Ide szeretnék valamit - végighúzom mutatóujjam a jobb alkarom élén, a csuklóm alatt, majd megint megvonogatom vállaim arra, hogy mit szeretnék. - Esetleg segítessz...hetnééééél kiválasztani?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 11:36 Ugrás a poszthoz


A kis mappával az ölemben, a tollam végét rágva húzom magam arrébb, a párnával együtt alattam a következő alsó polcig. Tudom tudom, lusta vagyok, fel is állhatnék, és akkor nem törölném fel a padlóról a port, de héé, legalább megteszem, és tisztítom is itt a helyet. Ilyen kettő az egyben, vagyis három az egyben, ha a sziporkázó személyem is vesszük. Na de, csak viccelek. Ahhoz képest, hogy hétfő van, egész jó napom volt. Sikerült két órát is lehúznom Viktornál, és még ebédszünetben is maradtam nála, a teremben, megettük a dolgokat amiket csomagoltam magamnak reggel, beszélgettünk, mint úgy általában. És ez adott nekem elég löketet ahhoz, hogy ne akarjam instant lelépni a többi órám sem, amit már csak azért sem kéne, mert végzős vagyok, és át kéne menni a VAV-on, meg ilyenek. Azt is ideje lenne eldöntenem, hogy mit akarok csinálni a továbbiakban, mert még elképzelésem sincs, minek lennék jó egyáltalán. Na majd ezt is felhozom napirendi pontnak a vörösnél, amikor több időnk lesz egymásra, mint egy nagyszünet. Szóval úgy kerültem ide, hogy nagyon jó hétfőm volt eddig, és az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam Mint, ami rossz. Komolyan, ha elhanyagol egy barátod, akkor az nagyon rossz, nekem elhiheted. Ezt pedig most igyekszem kompenzálni, mondjuk azzal, hogy szorgalmasan számolgatok meg töltögetem ki a listát, elég monoton és pepecselős munka ahhoz, hogy még élvezzem is kicsit. Ki tudja, lehet, hogy ilyen leltározó kéne legyek, ha mondjuk Balázs nem kapna instant agyrohamot, amiért ennyire kis körben gondolkodom.
- Odabent minden rendben? - egy kicsit hátradőlve pislogok a raktár irányába, az az a hely, ahova még a legnagyobb jóakaratom sem lenne képes bevinni. Már csak attól kiráz a hideg, ha két lépés távolságra kerülök tőle, túl zárt, és túl zsúfolt, és nem kapok bent levegőt. Aeromágusként ez a legrosszabb érzés, amit csak el tudok képzelni, bezárva lenni, és nem kapni levegőt. Még a gondolatától is kiráz a hideg.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 12:26 Ugrás a poszthoz


- Háromszáznegyvennyolc - válaszolom, ahogy lerakva a lapos mappát meg a tollat is megtámaszkodok a kezeimen. Mindenkinek van valami, amiben nagyon nem jó, ő a számolásban, én a bájitaltanban, szóval nem is nevetem ki. Meg amúgy is, milyen barát lennék már akkor? Rossz. A legrosszabb. - Ha százasával írnád le őket, és úgy számolgatnád össze, nem lenne jobb? Vagy tulajdonképp én is össze tudnám adogatni - fejben műveletezésben nem vagyok túl jó, de ha látom magam előtt a dolgokat, leírva, szépen rendesen, akkor simán megcsinálom, különösebb problémák nélkül. - Vagy ha kihozod, akkor szívesen összeszámolom, csak nem akarok oda bemenni - és tényleg nem azért, mert van iránta egy ugyan enyhe, de általános félelemérzetem. Vannak emberek, akik ugyan úgy tartanak tőlem is, lehet, hogy érzik rajtam, hogy elemis vagyok vagy valami, de nekem is rosszul esik. Főleg amikor Lili minden ok nélkül retteg tőlem, és ezt én nem szeretném megadni senkinek csak azért, mert a levegőbe szagolok, és eldöntöm, hogy jaj, tőled meg tőled megtartom a három lépést, mástól meg nem. Tényleg csak a klausztofóbiám nem enged be oda, és véletlenül sem Min személye.
- Még vannak a másik oldalról a könyvek, rajzlapok, festékek, ilyenek - megvonogatva vállaim pislogok fel rá, majd mikor leül mellém, felé is tartom a lapot. - Arra gondoltam még, hogy esetleg megnézem a rendeléseket, hátha vannak ott is megegyező dolgok, ne kelljen egyenként várni őket - a fülem mögé tűröm a hajam, ahogy kijjebb húzom az éppen aktuális polc tartalmát, hogy ne kelljen éppen belemásznom a szekrénybe. Bár tény, nem lenne rossz rábukkanni Narniára, most nincs nálam vastag ruha.
- Mi a helyzet mostanában az életeddel? - csak úgy találomra dobom fel a témát, hogy véletlenül se üljünk síri csendben egymás mellett. Az kényelmetlen lenne, és kínos is egyben, sosem bírtam az olyan fajta hosszú csendeket.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 13:55 Ugrás a poszthoz


- Hát elszámolod őket addig, és utána újrakezded számolni, csak tovább veszed amit számolsz....nem? - némileg elbizonytalanodva válaszolok, valahogy mindig ez történik velem, amikor visszakérdeznek. Pedig fejben még nagyon király terv volt, most már kevésbé gondolom így. Még jó, hogy kviddicsben nem gondolom ennyire meg magam, szerintem Mini kivágna, ha elkezdenék szerelni, aztán hirtelen elbátortalanodnék. - Aha, szívesen maradok. Úgyse nagyon van amit csináljak ma, szabadnapos vagyok a pubban, és otthon is csak ülnék az udvaron - megvonogatom vállaim, tényleg nem csinálnék mást. Lehet, hogy belelapoznék a könyveimbe, de nem hiszem, hogy oda tudnék figyelni. Vagy úgy bármire is tudnék figyelni, az ilyen fülledt melegek mindig használhatatlanná aszalnak. Itt legalább van valami hasznom is. A kérdésére kicsit meglepetten pislogok rá pár pillanatig, nem nagyon szoktam meg, hogy csak úgy random megdicsérjenek, vagy ilyen kedves jelzőkkel illessenek, szóval első nekifutásból nem is nagyon tudok reagálni rá.
- Nem, nem hiszem, hogy az lennék - megcsóválom a fejem, ezzel is igazolva azt, amit mondok. - Amúgy se csinálok semmi olyat, amiben más ne segítene - elmosolyodva fordítom felé a fejem, majd vissza is térek a rajzlapokhoz, és egy fél perc múlva oda is biggyesztem a számot a megfelelő kis kockába. - Nem hiszem hogy eltartana addig, de holnap is jöhetek - megvonogatom vállaim, tényleg szívesen segítek, szeretek olyan embereknek segíteni, akiket szeretek. Na, ezt most jól megmondtam. Egy kicsit elhúzom szám, hát, ez egy olyan dolog, amin nagyon nem tudok könnyíteni, egy boltot nem tudok elvezetni, és tanulni sem tanulhatok helyette. - Hát, ha valamire szükséged van, vagy akármi, tudod hol vagyok - vagy a rellonban, vagy az eridonban, vagy otthon, de újabban általában a kastélyban. Nem azért, imádom az apám házát is, csak mostanában valamiért jobb itt.
- Nagyon velem sem, készülgetek a vizsgáimra, kviddicsezek, próbálom eldönteni, mit akarok csinálni, ilyenek - tiszta átlagos dolgok, lényegében még tetszik is ez, hogy nincs semmi különösebben nagy problémám, nincs semmiből felbukkanó anya a környezetemben, képes vagyok annyit aludni éjjel, hogy ne koppanjon le a szemem nap közben. Úgy jó ez így.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 15:56 Ugrás a poszthoz


- Ki tudja, lehet jól kijönnék egy pingvinnel - széttárom kezeim, senki nem tudhatja. Bár igaz, hogy kicsit nagyon beteg dolog lenne. El is nevetem magam a gondolatra, miközben megrázom fejem. Nem, egy pingvinnel való kapcsolat túl egyoldalú lenne, annál tulajdonképp még az előbb tárgyalt meleg majdnem-Ricsi opció is jobban működne. - Neeeeeem, nem is azt mondom, hogy annyira rá lennék görcsölve a dologra - megrázom fejem, azért, annyira elkeseredett épp nem vagyok, hogy az első szembejövő alakra rávessem magam, hogy akkor te most az enyém leszel, és magamhoz láncollak, és a többi. - Na jóóóó, lehet, hogy egy Őrnagyban még kiegyeznék - valami baromi elgondolkodós fejet vágok, mintha tényleg azon agyalnék, hogy mennyire elfogadható az az ajánlat. Amúgy meg nagyon szeretem Őrnagyot, bár az is tény, hogy ő az egyetlen macska, akivel eddig közelebbi kapcsolatot alakítottam ki. Ha jobban belegondolok, eddig vele van a leghosszabb kapcsolatom, úgy egyáltalán. Jézus Isten, még a végén tényleg bejön ez az állatos mese.
- Nem, nem ismerlek olyannak, csak... Az emberek ilyenek - összeszorítom ajkaim, elhúzom szám, lényegében nem ő lenne az első ember, aki lassanként elkezdene hanyagolni, mígnem teljesen megszakad a kapcsolat. Valószínűleg nem pusztulnék bele, ahogy eddig is túléltem, ettől függetlenül még rosszul esne, és nagyon nagyon rosszul lennék tőle. Újra elmosolyodom, amikor összeborzolja a hajam. Most a várt reakció az lenne, hogy elkezdek sipítozni, hogy hogy merte, meg mennyi munkám van ebben a hajban, de nem különösebben érdekel. Bármikor ki tudom fésülni, ahogy egy bűbájjal is simán megoldható. Betűröm a fülem mögé a tincseim, és kész is van a nagy visszaigazítás.
- Hátö igen, ebben kéne segítség igazából - kissé kínosan mosolyodok el, nem akarom elképzelni, mennyire lehet fura az, hogy akarok tetováltatni, de nem tudom, mit. De biztos vannak még így ezzel, nem lehetek én az egyedüli, ahhoz túl sok ember él ezen a földön. - Szerinted mi illene hozzám?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. július 31. 20:46 Ugrás a poszthoz


- Ehh, hagyjuk inkább akkor - lemondóan megrázom a fejem, legyintek is hozzá, tényleg mindegy, majd megoldódik. Mert soha nem volt még olyan, hogy nem, ugyebár. Egy kicsit furán pislogok rá a kérdésére, de végül megvonogatom a vállaim.
- Van életem, meg vannak barátaim is, nehogy azt hidd, hogy nem - megrázom fejem, miközben felfirkantok egy újabb számot, majd felállva kezdek neki a másik polcnak. - De újabban nem nagyon csinálok semmi érdemlegeset, amit amúgy ne csinálnék meg, és kezdem kicsit haszontalannak érezni magam - elhúzom egy picit a szám, ahogy lenézek rá beszéd közben, majd vissza is fordítom fejem a kisebb enciklopédiák felé.
- Most komolyan, nézz már rám, olyannak tűnök én, mint aki szétbulizza magát? - kérdőn emelem meg szemöldököm, ahogy megint felé fordítom fejem, majd meg is rázom azt. - Eh, a hangos zenéből és a részeg kortársaimból eleget kapok a pubban is - amikor dolgozok. Persze ez még mindig nem azt jelenti, hogy néha-néha nem csúszik be, például amikor Minivel elmegyek valahova (és remélhetőleg nem hagy ott, khm khm), de attól még nem viszem túlzásba. - És a barátaimra is van időm, tényleg - csak nem lóghatok nekik sem állandó jelleggel a nyakukon, mert van, amikor már én érzem rosszul magam, amiért megint rájuk akaszkodom. Nyilván nem ezt akarják elérni, sőt, Viktor meg Ricsi örül is, amikor velük vagyok, legalábbis nem vágnak olyan arcot, hogy jaj, megint ez a csaj, de nem akaszkodhatuk rajtuk folyamatosan. Nekik is van életük, rajtam kívül.
- Hát jó, te tudod - megint csak megvonogatom a vállaim, miközben vissza is ülök a párnára. Mint már mondtam, én nem lógatom magam senki nyakára, ahogy nem is beszélem rá, hogy segíthessek neki.
- Hát pont ez az, fogalmam sincs, hogy mire lennék jó - kissé tanácstalanul, és talán még szerencsétlenül is tárom szét kezeim. Tényleg nincs elképzelésem, persze vannak vágyaim, nyilván, de azok is inkább ilyen általánosságok, utazás, világlátás, ilyenek, amik nem nagyon köthetők konkrét munkához.
 
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 6. 11:51 Ugrás a poszthoz


Lezártnak is tekintem a bulizós témát. Amúgy sem vagyok annyira szociális, és különben is, annyi emberrel összezárva lenni viszonylag kicsi helyiségben, miközben nincs személyes terem, fúj, nem. Nem bírnám túl sokáig.
- Mármint úgy, kötött munkaidővel, meg óraszámmal? - kissé megemelem szemöldököm, de háttal állok neki, szóval nem hiszem, hogy látja. Ha meg mégis, akkor is emelgethetem a szemöldököm, nem? Ez egy elég emberi reakció. Egy pillanatra lehunyva szemeim mosolyodom el a puszira, majd számolgatok is tovább. - Mit szólnál ahhoz, ha inkább beugranék néha, leltárazni, vagy amikor nem érsz rá, vagy valami? - megvonogatva megint vállaim fordulok hátra, és nézek le rá a kérdésem közben. Ez az opció valahogy jobban bejön, nekem, mondjuk nem is csoda, mert én találtam ki, és nekem jó.De ettől még neki is van haszna benne, és mindenki előnyösen jön ki. Lehet, hogy politikusnak kéne lennem, Melinda úgyis megtanított hazudni, elég jól, azt meg nem felejti el az ember úgysem.
- Hát rám nem erőltetnek semmit, pedig akkor lehet, hogy legalább lenne előttem egy fix elképzelés, de ehh... Nem tudom - jó, igazából én sem örülnék, ha Balázs kijelentené, hogy akkor én most auror leszek, mert ő is auror, és pont. Vagy, ha Nina állítana a modell szakma elé, pedig ő nem is az anyám, sem biológiailag, sem törvényesen, sem sehogy. A szülőmről meg ne is beszéljünk, szerintem ha megkérdezném, hogy mi legyek, a válasza startból az lenne, hogy halott. És még rá is segítene ennek az elérésére.
- Szeretek kviddicsezni, szeretem használni az erőm, de ezek közül egyikben sem tudom elképzelni magam úgy, hogy meg is éljek belőle, mert a kviddics a hobbim, az aeromágia meg... Mi lehetnék belőle, tanár? Nem szeretem a gyerekeket - kissé széttárva karjaim rázom meg fejem, ez a helyzet úgy reménytelen, ahogy van. - Szerintem beiratkozom általános mesterképzésre, aztán majd lesz valami.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 12. 11:21 Ugrás a poszthoz


- Az vagyok, de nem kell így nézned rám, nincs semmi kiváltságom belőle, tényleg, ugyan olyan, mint az összes többi - megrázom fejem, és igyekszem kiábrándítani ebből a végzős-varázsból, mielőtt túlságosan beleélné magát. Nincs ebben semmi nagyobb dolog, a táncpróbákat és a több tanulást kivéve. De ha azt vesszük, egy levitás minden vizsgára képes annyit tanulni, mintha VAV lenne, táncpróbára meg akárki eljárhat akármikor, és bál is van minden évben. Lehet, hogy velem van a baj, de én nem érzem úgy, hogy fú, most nagy vagyok, és hatalom van a kezemben, és bármit megtehetek. Tulajdonképp ugyan annyi jogom van, mint egy elsősnek, talán annyi az előnyöm, hogy megtanultam okosan szabályt szegni, hogy ne kapjanak el. Nem mintha olyan nagy szabályszegő lennék, elvégre a faluban lakok, szóval az éjszakai járkálás nem opció, ahogy a dugi-cigizés sem, mert nem cigizek. A legnagyobb bűnöm talán az, hogy fiú-szobában aludtam.
A kérdésére megint megrázom a fejem.
- Nem kell túlgörcsölni. Ha egészségesen készülsz rá, nem lesz baj, meg, ha eddig tanultál az órákra, akkor sem lesznek problémák - megvonogatom vállaim, talán ebben látszik leginkább a navinés mivoltom. Nem igazán idegeskedem túl magam a dolgokon, valahogy úgyis lesz, megoldódik, és, ha eddig nem buktam meg, akkor továbbra sem fogok, valószínűleg. Nem azt mondom, hogy teszek rá, nem is vágom magam tönkre, mint, ahogy Iza szokta.
Ahogy kimondja a nevem, valami nagyon komoly vallomásra készülök fel. Ki tudja, lehet megölt valakit, vagy veszélybe sodort. Mindenki erre gondolna, ha csak így, halkan, bizalmasan a nevén szólítanák. Szerintem. Ezért sem tudom hirtelen hova tenni a kérdését.
- Ejha - kicsit furán nézhetek rá, miközben a megfelelő választ igyekszem összeállítani fejben. - Vannak muglik, akik tudnak rólunk, például a szülők, elnökök, mert hát köztük élünk, nem lehetünk teljesen láthatatlanak. De összességében igen, és a leleplezést büntetik is, elég komolyan - igenlően bólintok, mondjuk teljesen nem adtam választ a kérdésére, de azért nagyjából feleltem. Most tisztára mentornak érzem magam megint, pedig egy ideje már nem foglalkozom ilyennel, hogy pátyolgassam őket, meg egyengessem az útjukat.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 14. 11:30 Ugrás a poszthoz

Most hirtelen Viktor aki itt van, utána lehet bárki más Love
ruha; cipő; no makeup

Ez nem az én bulim, szóval nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy kitűnően jól nézzek ki, és megnyerjek minden címet, amit meg lehet nyerni. Ami azt illeti, a ruhám is egy elég hétköznapi darab, amit kivettem a szekrényemből, hogy azért legyen rajtam fekete, és senki ne mondhassa azt, hogy nem illek bele a témába. A szép, kipuccolt eridonosokhoz képest elég kisegér látványt nyújtok, de pontosan ez is volt a cél.
Ezzel együtt ez az utolsó piros bálom is. Meg valószínűleg az utolsó alkalom is, amin így megjelenek rellonosként. Szomorú. Nekem tényleg szomorú, mert Viktor elmegy, és még Ádi is elmegy, és mindenki leköszön, én meg itt maradok egymagamban. Na jó, annyira nem vészes a helyzet, mert ezt már megbeszéltük az én főnix lovagommal, és tudom, hogy itt lesz, amikor szükségem van rá, meg csak úgy is. Attól még lehetek egy kicsit szomorú, nem? Ahogy meglátom a nagyra nőtt házvezetőhelyettest, el is indulok felé, hogy kinyújtózva jó szorosan átölelhessem a nyakát. Jó, annyira nem szorosan, hogy baja legyen és megfulladjon nekem - szerintem Ricsi első halálos áldozata én lennék, ha ez megtörténne -, de annyira azért eléggé, hogy érezze a szeretetem. Mondjuk azt eddig is érezte nap mint nap, de ez bemondható egy búcsúölelésnek is akár. Nem nagyon repesek az ilyen búcsúzkodók gondolatától egyébként, csak úgy megjegyzem, mellékesen.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 16. 13:37 Ugrás a poszthoz

Eridonos bulika; Viktor

Tudom, hogy ez nem jelenti azt, hogy akkor most teljesen kilép az életemből, soha nem is feltételeztem ezt, mert ő is megígérte, hogy nem fogja megtenni. Viszont már nem lesz, akinél belóghatok a felsőbb évesen órájára, mert megment az asztrológiától és a jóslástantól, meg nem lesz, akivel sütit zabálhatok majd két óra között, nem fogok Őrnaggyal elaludni az irodában, és úgy összesen, az egész Eridon ki fog majd esni. Mert jönni fog valaki más, aki majd nem fogja megengedni, hogy csak úgy ki meg be járkáljak. Lehet, hogy tévedek, és majd két jó fej ember fogja vezetni a házat, de ő akkor sem lesz Viktor. Nem haragszom rá emiatt, mert nincs miért haragudnom, de ettől még egy kicsit lehetek szomorú, nem? Egy picikét.
- Nem a végzős bálomon vagyok - egy picit elmosolyodva vonogatom meg vállaim, igazából oda se vágtam valami nagy puccot. Nem volt semmi csillogó nagy hercegnős ruha, meg nem tudom milyen magassarkú. Igazából nem is tudok olyanokban mozogni, főleg nem ilyen természetes terepen, de minden elismerésem annak, aki igen.
- Nem vagyok annyira elkeseredve. Tényleg nem vagyok, na várj - megrázom fejem, jó, igazából tényleg nem a Marsra lövik ki Viktort, hogy aztán tényleg soha többé ne lássam, szóval a világ nem omlott még össze a fejem felett. Ezt bizonyítandó pedig egy észrevétlen, langyos szellő öleli át Viktort egy egészen rövid pillanatra, az a kellemes fajta, amit érez az ember, mégsem fújja el. Olyan, amit szeret érezni mindenki. Szóval tényleg nem vagyok totál szomorú, csak egy kicsit, amiért elmegy. De nem fogom itt elrontani a bulit.
- Szóval, ezúttal mit hoznak a híres bájitalos itókák? - kíváncsian csapom össze tenyereim, mire hirtelen meg is szűnik a burok, amit egyébként is csak ő érzett, és más észre sem vehetett, mert nem volt észrevehető.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 11. 14:55 Ugrás a poszthoz


Nagyon nagyon görcsöl a hasam, reggel se tudtam enni azon kívül a pár szem szőlőn kívül semmit, amit így is nagy nehézségek árán nyomtam le a torkomon. Nagyon nagyon korán fel is keltem emiatt, aminek az lett a vége, hogy nagyon nagyon önző módon felkeltettem Ricsit is, hogy foglalkozzon velem. Addig sem azon törtem magam, hogy még átolvassam az anyagot, és a jelenleginél is jobban összezavarjam magam. Jó, nem vártam ám el, hogy most nyomban megjelenjen az ajtóm előtt és babusgasson, de ő mégiscsak levizsgázott már, csak tudja, hogy mit kell ilyenkor mondani, nem? Az idegességemre rátett még Liv is egy lapáttal, nem mintha csinált vagy mondott volna valami rosszat, lehet, hogy még jót is akart nekem, de én még mindig félek tőle a rémálmaim miatt, és még mindig nem múlt el ez az érzés. Szóval csak egy ideges mosolyt villantottam felé, amikor bekísért, és többnyire nem szóltam sem hozzá, sem senkihez. Mondjuk nem hiszem, hogy ez sikerült-e volna egyáltalán, ha megpróbálkozom a beszéddel. A körmöm melletti bőrt piszkálva követem a nőt, aki megint elkísér valahova, pontosabban egy ajtó elé, majd ott is hagy, mondván, hogy nyissak be. Nagyot nyelek, veszek egy mély levegőt, majd hosszan ki is fújom, mielőtt erőtlenül bekopognék, és újabb pár pillanatot hagyva egy esetleges válasznak, le is nyomom a kilincset. Beérve pedig be is csukom magam mögött az ajtót.
- Ühm, hello - azért némi megkönnyebbülést jelent, hogy a vizsgáztatóm korban közelebb áll hozzám - vagyis így néz ki -, és tudom, vagyis inkább nagyon erősen sejtem, hogy ettől még nem lesz könnyebb dolgom. Nekem akkor is jobban esik, na. Csendben hallgatom végig, ahogy tájékoztatni kezd a vizsga menetéről, a kis szünetekben bólintok egyet-egyet, hogy jelezzem, megértettem és megjegyeztem amit mond. A feladatokra is ugyan így koncentrálok, sőt, talán jobban is, elvégre ezeket kell pontosan megjegyezzem a részleteikkel együtt. Amikor a kis lényhez ér, és megpillantom, valamivel őszintébben elmosolyodva intek neki - mármint az állatnak -, szerintem ez egy fontos mozzanat, hogy tudja, hogy itt vagyok, és üdvözlöm, vagy valami. A gázokat illető utolsó feladat hallatán egy apró, megkönnyebbült sóhajt hallatok, nem azért, mert annyira alábecsülném magát a feladatot, hanem ezt sokszor gyakoroltuk, vagyis gyakoroltatta velem Liv, amikor elmentünk az erdőbe. Szóval ezt illetően lehetne egy sokkal nehezebb harmadik feladatom is, bár így is lehet, hogy ki fog meríteni, jobban, mint azt most gondolom.
- Nem nyithatunk ki egy ablakot? Rosszul szoktam lenni a zárt terektől - még mielőtt elindulna a felkészülésemre hagyott idő teszem fel a kérdést, tényleg nem a vizsga miatt van erre szükségem. Vagyis hát de, a vizsga miatt, de nem bundázni akarok vele, tényleg, csak azért kell, hogy kapjak levegőt. Jó, tudom, hogy furán hangzik ez egy aeromágustól, de a zárt tereken egy idő után tényleg úgy érzem magam, mintha megfulladnék. Nagyon is. Akármit is válaszol, bólintok rá, és mikor elindul az első negyed órám, leülök a földre. Lehunyom szemeim, most kizárom a feladatokat és még a vizsgáztatót is. A szívdobogásomra kezdek koncentrálni, ami lassan kezd veszíteni a kezdeti ideges, ritmustalan dobogásából, lassan én is megnyugszom. Egészen addig ülök így, amíg úgy nem érzem, hogy eggyé válok az elememmel, a levegő egy kis részévé avanzsálok, amikor ez megtörténik, tudom, hogy már nem lesz semmi baj. Bízok az elememben, és ezáltal magamban is elkezdek, mégiscsak egy évig készültem erre az alkalomra, és nagyon hosszú utat tettem meg, amíg ideértem. Felszusszanva nyitom ki szemeim, és pillantok fel az órára. Nem csúsztam ki belőle, bár tény, hogy az a fennmaradt három perc igazán nem sok.
- Kész vagyok - felnézek a vizsgáztatóra, nem tudom, hogy mennyire kell az ilyeneket jelezni, elfelejtettem megkérdezni, szóval inkább biztosra megyek. Felállva dörzsölöm egymásba tenyereim, hogy lehulljon a rájuk ragadt piszok a padlóról, elvégre minden padlón van piszok, majd a kupacba rendezett bútorok felé fordulok, teszek pár lépést feléjük, hogy közelebb kerüljek. Az elemi mágiámmal kell elrendeznem őket, és még az elején Marco is említette, hogy valami most is történik. Én ebből arra következtetek, hogy egy szinten vonzódnak az eredeti helyükre, helyükhöz, valami elemihez köthető módon. Nem lenne jó, ha elhamarkodottan elkezdeném pakolgatni őket, mert akkor ki is merülnék hamar a sok felesleges erőlködéstől, és az időmből is kicsúsznék. Az egyik szekrényhez lépek, jobbom finoman rá helyezem, hátha megérzek valamit. Lehunyva szemeim koncentrálok rá, a bennem működő mágiára, és a bútort működtetőre is, ha van. Azért a nagyobbakkal kezdem a munkát, mert ha azok helyre kerülnek, akkor a kisebbek is helyre fognak, könnyebben. Úgy képzelem el ezt a feladatot, mintha homokot és nagy köveket kéne elhelyezni egy befőttes üvegben, ha a homokkal kezdem, akkor az megtölti, és már nem férnek bele a kövek, viszont ha a köveket teszem bele hamarabb, akkor a homok megtalálja a maga helyét köztük. Kicsit összeráncolom homlokom, amikor bekúszik egy sejtés a tudatomba, kinyitva szemeim nézek körben a szobában, majd, leginkább az elemem követve tolom a bútort oda, ahova a levegőm vezeti. Ellenőrzésképp teszek egy utat közötte és a hely fala között, hogy mennyire férek el, de én egész kényelmesnek találom az átjárást, szóval ezt a szekrényt annyiban is hagyom. Kicsit kifújva magam pillantok a pörgő órámra, majd a többi berendezéssel is ugyan így járok el, hagyok pár másodpercet, ameddig jóformán megérzem, hogy hova szeretne tartozni, majd az erőmet használva inkább tolom őket, lévén, hogy felemelni semmiképp nem tudnám. Ahogy az utolsó terítő és díszpárna is a helyére kerül, kérdőn pillantok rá, inkább megerősítés céljából, elvégre láthatja, hogy én késznek érzem a feladatot. Ahogy újraindul az óra is, ismét hagyok egy kis időt kifújni magam, meg az erőmnek is, hogy kipihenje magát valamennyire. Akkor most az állat. Egyelőre nem látom, hol bujkálhat, de amikor még a feladataim ismertették velem, az első dolog, ami feltűnt benne, azok a fülei. Ha valamilyen állatnak ekkora fülei vannak, akkor biztos a hallásán át vezet az út a szívéhez. Összeráncolom homlokom, ahogy ezen az úton kezdek el haladni. Leguggolok, az ujjaim néha-néha megmozdulnak, mintha láthatatlan húrokat kezdenék el mozgatni, miközben hangokat formálok. Először csak nagyon halkan, és a későbbiekben is maradok az alsóbb szinteken, remélve, hogy ezekkel a csendes, tapogatózó, már-már hívogatónak is nevezhető hangokkal. Egyébként madarakat utánozok, apró énekesmadarakat, magamból kiindulva remélem, hogy hatása is lesz. Először csak egy apró, lila fej bukkan fel az egyik polcon, majd a hozzá tartozó test is, és újabb pár perccel később egészen közel merészkedik hozzám, kíváncsian billentve oldalra fejét. Halványan elmosolyodom erre az apróbb sikerre, amikor pedig meghallom a rajtam kívül eső hangokat, először a vizsgáztatóra pillantok, majd fokozatosan, lassan hagyom abba a saját hangjaim gerjesztését, előtérbe helyezve azokat, amiket az aeromágus lény utánoz rólam. Lassan kinyújtom felé kezem, és miután megszaglászta azt, elvigyorodva simogatom meg kicsit. Tudom, hogy ez nem tartozik a feladataim közé, de nagyon szeretem az állatokat, és megérdemel egy simogatást, ha már ilyen jófiúként viselkedett, és segített nekem, nem pedig megnehezítette a dolgom. Felállva ismét Marco felé fordítom fejem, hogy vajon meg van-e elégedve a teljesítményemmel. Biztos érezte és hallotta is azokat a hangokat, amik nem hozzám tartoztak, elvégre ez a dolga, de jobb félni mint megijedni. Kiropogtatom a nyakam meg az ujjaim is, mielőtt nekilátnék a harmadik feladatnak, ismét felé nézve biccentek, hogy készen állok erre is. Érzem, ahogy a gázok megjelennek a környezetemben, de nem görcsölök rá, hagyom, hogy leülepedjenek a levegőben, megtalálják a helyüket. Erre azért alapozok ennyire, mert, ha folyamatos mozgásban lennének, akkor előbb-utóbb összekeverednének, és egy új anyagot hoznának létre, ahogy azt a kémiai anyagok szokták csinálni. Ezt elkerülendő pedig muszáj egy idő után egy helyben tartani őket, ami, nem az én dolgom, ismét. Ha az enyém lenne, akkor arról lett volna szólva, különben sem tudom, hogy mik az eredeti gázok, erre kell rájönnöm. Csak remélni tudom, hogy Marco is így vélekedik erről az esetről. Megnyalom az időközben kiszáradó ajkaim, majd kinyújtva kezem magam elé koncentrálok rá a levegőre. Amikor ezt a fejezetet vettük, az első dolog volt megtanulni, hogy a levegőben milyen alkotóelemek vannak, és ezekből mennyi, ezért első sorban erre próbálok ráhangolódni, hátha felfedezek valamit, amiből több van mint kellene. Aiden is és Cole is nagyon sokat cigizik, én pedig a kviddicses létemből is, meg azon az alapon is, hogy nem vagyok túl rosszban velük, elég sokszor szívom a levegőt amit kicigiznek amikor velük vagyok. Talán ezért ez az első dolog, amit megérzek, és reflexből még köhögök is miatta egy kicsit. Tudom, hogy a szervezetem nagyjából kiszűri az ilyeneket, de attól még szoktam rá köhögni.
- Ez nikotin, az egyik - nem igazán figyelek arra, hogy mennyire hangosan beszélek, most ha arra is elkezdenék koncentrálni, akkor lehet, hogy kibillenteném magam, és most úgy érzem, hogy jó vagyok, nem szeretném elveszteni ezt az egyensúlyt. Egyelőre viszont még nem kezdem el megszüntetni, lehet, hogy például hidrogén vagy nitrogén van más anyagban is, amit fel kell fedeznem, és ha ezeket eltüntetném, akkor elég nehéz dolgom lenne a továbbiakban.
- Mmm, van még ammónia is. Van egy virág, amelyik védekezésként ammóniát bocsát ki, ilyenen is tanultam - magyarázni is kezdem, hogy miért jövök rá, meg miért ismerem fel, és nem keverem össze mással, meg nem kavarnak be más anyagok. Nem nézek rá, most nem várok megerősítést, csak úgy tudom, hogy ez így van, és ameddig más dolgokra is rá kell jönnöm, nem akarom elbizonytalanítani magam. Eddig az egész vizsgán nem beszéltem ennyit, mint most.
- Hidrogén szulfid... és klór - tulajdonképp a nikotin volt a leginkább összetett, az jelentette a legnagyobb nehézséget felfedezni, ahogy az egyszerűbb anyagok felé haladok, egyre könnyebb felismernem is őket. Veszek egy mélyebb lélegzetet, ahogy bólintok magamnak.
- Most szét fogom szakítani a kémiai kötéseket köztük, hogy feloldódjanak a levegőben - itt már nem is nagyon figyelek az anyagokra külön, inkább az atomok és az azokat összetartó erők kapnak reflektort. Fejben egy pezsgőtabletta jelenik meg előttem, miközben feloldódik a vízben, nagyjából ez kell történjen a gázokkal is. Tényleg ez a leginkább megerőltető feladat, még a felfedezésüknél is, elvégre az atomokat erős kötések tartják össze, és sokkal nehezebb szétszakítani őket, mint azt hinné az ember. Ahogy, érzéseim szerint ez megtörténik, egy kicsit még meg is kavarom a levegőt, hogy a mozgással együtt még frissüljön is kicsit, és az anyagok is távolabb kerüljenek egymástól. Amikor atomokra vannak bontva, azokat már nem tudom megszüntetni, hiába gázok, léteznek, csak nem alkotnak semmit. Ahogy úgy érzem, hogy kitisztult a levegő, és látom, hogy az időmből is már vészesen nagyon kevés maradt, kérdőn fordulok Marco felé.
- Befejeztem -  kissé bátortalanul jelentem bár ki, szerintem tényleg készen vagyok. A fáradtság is jóformán most kezd kiütni rajtam a háromnegyed órás intenzív elemhasználat miatt, szóval még pislogok így párat, kicsit kábán, miközben várom a válaszát. Ami azt illeti, szívesen elhagynám ezt a terepet, amit nyilván nem fogok megtenni, amíg azt nem mondja, hogy mehetek. Ricsi is megígérte, hogy itt lesz mire végzek, szóval vele is nagyon nagyon szívesen találkoznék már, hogy csak nyünnyögjek neki miközben megeszünk valamit. Vagy megiszunk valamit. Mindegy, csak nem akarok már itt lenni.  
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 22. 12:43 Ugrás a poszthoz


Ma olyan semmittevős napot tartottam. Az idei év végét követően meg is érdemlem, sikerült elemi vizsgám, sikerül a VAV vizsgám, sikerültek az év végiek is, ismét megnyerte a rellon a kupát, meg a meccset is, és én lőttem a legtöbb gólt idén, ami azért elég menő Míneák meg Ianek mellett. Nem mintha ők meg kellett volna erőltessék magukat amikor már úgyis profi ligások, de ezzel nem igazán foglalkozom, csak kiélvezem, hogy ilyen király idényünk volt. Harmadjára is. Dél körül keltem fel, más csodagyerekekkel ellentétben én szeretek vagy tizenkettőig az ágyban maradni akkor is ha nem feltétlenül alszom, csak úgy fetrengek a semmibe. Sikerült egy kávét is lefőznöm magamnak, meg csinálni valami szendvicset reggelire, hogy legyen valami a gyomromban. Tudatosan kerültem mindent ami tanulással kapcsolatos, a szünet egész telte alatt ezt fogom csinálni, elrakom őket a fiókba, aztán majd egyszer elő fogom venni őket, ha úgy alakul. Hogy ki is mozduljak valamennyire a házból, beugrottam a pubba kicsit, megnézni, hogy mi a helyzet, ha már úgyis ott dolgozom, aztán mentem is tovább a kastély felé. A kviddicses öltözőben átvedlettem az edzőfelsőmbe meg nadrágomba, a hűvös idő miatt még egy pulóvert is felvettem. Aeromágus vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nyarat is tudok csinálni éppen. Egy rövid ásítást követően léptem ki egy használaton kívüli ütővel, a seprűmmel természetesen, meg egy kisebb zsáknyi teniszlabdával (mert a nagyobbat nem bírtam volna el, és ha megpróbálnék elütni egy gurkót, igencsak ripityára törném vele a csuklóim). Nem igazán zavartatom magam amiatt, hogy valaki itt van, csak megleszünk szépen békében egymás mellett, gondolom. Én egy egész békés természet vagyok, engem nem zavar. A karikáktól jó pár méterre, inkább a kezdőkör felé teszem le a zsákot, és nézek fel. Itt jó lesz.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 22. 13:25 Ugrás a poszthoz


Oké, szóval a terv maga az, hogy majd ezeket a kis sárga teniszlabdákat átütögetem a karikákon. Nyilván dobhatnám is, de elég hülyén nézne ki, ha ezeket dobnám. Szóval most gyakorlom a célzóképességem meg az erőt amire amúgy is szükségem van, elég egyértelmű már csak ránézésre is az embernek, hogy nem én vagyok a csapat izompacsirtája ötven kilóval. Lehetnék gurkó is tulajdonképpen, de én hamarabb törnék el mint a vas, szóval nem vagyok. Tulajdonképp nem sokat foglalkozom a sráccal, biztos elleszünk ketten egymás mellett, elég nagy ez a pálya, szóval tökéletesen kiszorul a perifériámból, nem is nagyon figyelek rá, hogy most merre mozoghat, feltételezem, hogy nem szándéka lelökni vagy valami. Bár ki tudja, lehet, hogy egy ismeretlen navinés és most megbosszulja hogy Aidennel kiütöttük Nyestét, és a végén Nyeste mellett kötök ki a gyengélkedőn. Gondolom ott van.
Szóval nem kicsit lepődöm meg mikor elköhinti magát, egy pillanatra meg is rezzenek, az előbb felvonzott teniszlabda pedig most vissza is hullik. Kell egy újabb pillanat, míg felszusszanok, mert hát hiába nem rosszindulatból csinálta, nem igazán számítottam erre.
- Jaj semmi baj semmi baj semmi baj - megrázom fejem, lényegében a felszusszanásom kilégzése közben hadarom el, ahogy leeresztem az ütőt tartó kezem, a másikkal meg fogom a seprű nyelét.
- Mond csak - egy kedvesnek mondható mosollyal az arcomon fordítom felé fejem. Remélem, hogy tényleg kedvesnek tűnik, mert én nem akarok vicsorogni, nincs is okom rá, de a mimikám mindig is egy olyan dolog volt, ami felett nem tudtam uralkodni. Soha. És ez borzasztó, amikor így minden kiül az arcodra, és ha nem mondasz semmit, akkor is átmegy a lényeg. Akkor is ha nem akarod. Megint csak bólogatva hallgatom végig a kérdését, jelezvén, hogy értem és foglalkozom is vele, keresem ám a megoldást fejben.
 
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 22. 14:09 Ugrás a poszthoz


Nagyon kiszámítható vagyok, tudom tudom, de ennyi kiszámíthatatlan rellonos között azért már lassan ritkaságszámba megy kevésbé rellonosnak számítani. Lehet, hogy ettől válok rellonossá, ez egy paradox. Először összeráncolom kicsit homlokom ahogy magyarázni kezd, leheletnyit oldalra is billentem fejem, hogy mi van, de azért hamar leesik, nem vagyok éppen sem hülye, sem valami világtól elzárkózott full komoly remete, hogy ne értsem a viccet.
- Úr isten, nem mondod? - meglepődöttséget színlelve tátom el szám, ahogy először a már földet ért labda után nézek, majd a kicsit feltartva az ütőt, arra is ránézek. - Nemáááár, pedig eddig azt hittem értek hozzá - eddigre azért már én is elnevetem magam, mint mondtam, nem nagyon tudom uralni az arcizmaim. - Most összetörted az álmaim - jó, itt nyilván most le kéne csorduljon egy könnycsepp, vagy legalább lebiggyesztenem a szám, de egyik sem igazán jön össze, csak tovább vigyorogva megcsóválom a fejem. Nyilván meg is kéne dobálnom, de az túl erőltetett lenne, meg már le is járt az a pár másodperc, amikor aktuális lett volna. Szóval csak visszahúzom magamhoz a labdát, elég könnyű, meg kicsi is, az ilyenekhez már nem kell használnom a kezem. Nyilván kell ahhoz, hogy elkapjam, de ahhoz, hogy a levegőben felreppenjen hozzám, elég csak a fejem használni. Az agyam ami benne van. Érted.
- Száguldozni és ökörködni, oh well - széttárva kezeim mutatok körbe magam körül a levegőben, ha esetleg nem lenne elég egyértelmű, hogy ez a hely erre van egészen pontosan kitalálva. Nyilván repkedhetne a kastély tetején is, de nem hiszem, hogy a vezetőség különösebben jó szemmel nézné. Bár ki tudja, amióta nálam fiatalabb lányok rohangálnak a tanáruk növekedő jóérzésével a hasukban, én már semmin nem lepődnék meg. De azért nem nagyon dobom fel ötletnek, biztos ami biztos. Én meg már csak rossz szemmel sem nézek a parázsló szálra (nem mintha valaha is tettem volna ilyet), hát ha jól esik neki, akkor szívja el, engem igazán nem zavar.
- Szóval, boy - feldobom kicsit a labdát, ami meg is áll a tenyerem felett, apró mozgásokat végezve ingázik, ahogy az elememmel megtartom. - Mit is mondtál a teniszről? - most már nyilván itt az ideje, a bosszú akkor édes ha váratlan meg satöbbi, ahogy meglendítem a kezem, lényegében felé dobom a labdát. Nem pont a fejére célzok, mert elmebeteg éppen nem vagyok még, de a vállára egészen nyugodtan mehet.
 
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2017. szeptember 22. 14:10
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 22. 17:47 Ugrás a poszthoz


- Persze, utólag már könnyű bocsánatot kérned, miután a földbe tiportad a világról alkotott képem - a vigyorom mosollyá szelídül miközben megforgatom szemeim, aztán s kérdésére elismétlem a mozdulatot, némileg látványosabban. - Meggondolom még, hogy megérdemled-e a bocsánatom - mert ha már egy nem létező sérelemről beszélünk, akkor miért is ne szabhatnék nemlétező határokat a megbocsátásom elérésez. Nyilván így megy ez. A látható zavarára, ami bár nem feltűnő, nem is észrevehetetlen, egy leheletnyit fölényesebbé és válik a vigyorom. Nem mondom, hogy akaratlagos válaszreakció, de nem is nagyon ellenkezem ellene, vagy próbálom elnyomni, letagadni, ilyenek. Sajnálom, hogy nem foglalom el az alárendelt, szelíd bárányok szerepét - nem.
- Figyelj, felőlem akár az erdő közepén is száguldozhatsz, engem nem zavar, nem az anyád vagyok - megrázom fejem, miközben megvonogatom vállaim. Ez a hivatalos hely amit ki lehet használni, aztán ki hol intézi el, mindenkinek a maga dolga. Arra is volt már rá példa, hogy a kastély folyosóin mentek végig seprűvel, abból se lett tudtommal semmi, nyilván ha az erdő közepén nekimegy valaminek, akkor is magának csinál gondot, és nem a prefektus aki rátalál. Már ha rátalálnak. Vagy, már ha a prefektust érdekli. Ebben az iskolában lassan már senkit nem érdekel semmi, olyan mintha mindenki navinés lenne, és az összes többi ház csak formaságból létezne, hogy ha valakinek nem tetszik a sárga, akkor válasszon mást.
- Van mikor elfújja a szél a hangokat - visszaül a vigyor a képemre, nem ortó idióta módon, persze. A becézésére megemelem egyik szemöldököm, de még mindig nem sértődtem meg, nem vagyok az a fajta, aki minden második szót magára vesz. El is eresztem a fülem mellett, nem különösebben akarok most méregetésbe bocsátkozni vele, nyilván le tudnám borítani a seprűjéről különösebb megerőltetés nélkül, ha akarnám, de nem akarom. Részben mert az erőmmel való visszaélés lenne, részben meg mert minek? A fejem fordítva egyik oldalról a másikra követem a mozgását, nyilván az kimarad, amikor mögöttem van, mert bagoly az épp nem vagyok, és nem forgolódni sem fogok nekiállni. A tekintetemmel követem a dobását, majd elismerően bólintok a góljára.
- Nem szeretnél kviddicsezni? Jó hajtó lennél - és Mini elköszönésével bizony szükségünk is van egy akármilyen hajtóra, de a jó hajtóknak nagyon örülnénk ám.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 25. 14:19 Ugrás a poszthoz


A következő kérdésre némileg elgondolkodva tekintek rá, nem mondom, hogy nem számítottam erre a fordulatra, mert hát mindig ez szokott jönni az ilyen helyzetekben, de nem is forgattam annyira, hogy most konkrét kárpótlással álljak elő.
- Biztos vagyok benne, hogy kitalálunk valamit - nem hagyok túl nagy szünetet, nem kezdek el ezen gondolkodni, mert nem is komoly, meg mert teljesen hülyén jönnék ki belőle. Szóval csak megvonom párszor a vállam közben, még kacsintok is neki. Annak ellenére, hogy szerintem egyáltalán nem tudok kacsintani, na de semmi baj, próbálkozni azért szabad. A következő, befejezetlen mondatra akaratlanul megemelkednek szemöldökeim, szélesebbé válik a mosolyom. Nem tudom nem észrevenni, valószínűleg az is a célja, meg hát ugye nem vagyok se süket, se vak, sem értelmi fogyatékos, szóval látom ami egyértelmű. Szóval nem is reagálok rá, mert felesleges lenne túltárgyalni, és nem is akarom erőltetni az egész anya-témát. Nem akarok egyelőre sem az ő, sem más szülője lenni, túl fiatal vagyok én még ahhoz, és különösképp a méhem sem igényeli ezt a törődést. Már ha törődésnek lehet ezt nevezni. Szóval nem, semmiképp nincsenek ilyen terveim a közeljövőre.
Reflexből húzódom egy leheletnyit hátra, ahogy hozzáér a lába a lábamhoz. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy ne érezzem, meg valószínűleg ő se érezze az én térdem. Nem félelemből teszem, csak berögződés, hogy nem szeretem, ha idegenek érnek hozzám. Mondjuk ez nem csak idegenekre érvényes, mert Livhez is ugyan így viszonyulok, pedig ő még a tanárom is volt, szóval ja. Vannak emberek, akik ebben az állapotban maradnak, vannak emberek, akik nem, tulajdonképp többen vannak akik nem, mint akik igen. A titokra öntudatlanul is megforgatom szemeim, nem elutasítóan, csak egyszerűen megforgatom.
- Nem is ismersz, és ilyen hamar rám bízod a rejtegetnivalóid, ez nem egy túl okos tett - kicsit elhúzva szám csóválom meg fejem beszéd közben, ahogy rá nézek.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. november 18. 18:32 Ugrás a poszthoz


Éjszakára bent maradtam, és a hálókörletekbe sem mehetek be, mert Dwayne hülye kecskéje fellök a falra, ha meglát. Az iskola meg nem enged ki, szóval igen, azt hiszem, bent ragadtam. Ameddig el nem fáradok nagyon addig eljárkálok, nem is azért, aztán meg alszok a klubban, reggel meg ha sikerül felkelnem időben, hazaszaladok. De egyelőre a járkálás részénél tartunk a tervemnek. Felemelve egy elszáradt levelet a földről lebegtetem azt magam felett, oldalra billentett fejjel nézem egy ideig, majd teljesen érdektelen arccal hagyom, hogy lehulljon. Nem értettem különösebben soha, hogy a terromágusok miért vannak annyira el magukkal azért, mert ők a földdel vannak egyensúlyban. A növényeik úgyis elhalnak, ha vigyáznak rájuk, ha nem, lekopaszodnak, és az egész elemük olyan lehangoló lesz. Levegő nélkül különben sem lennének se virágjaik, sem fáik, de hát, nem az én dolgom. Diszkréten átlépem az összeszikkadt levelet, miközben folytatom utam. Elmosolyodom, amikor megpillantom az olvasó fiút. Nem szándékom zavarni, én sem szeretem, ha zargatnak. Én egyedül van, ő egyedül van, szóval akár lehetünk ketten is egyedül. Szó nélkül bebújok a pad és a felhúzott lábai közé, állam megtámasztom a térdein, ahogy rá nézek. Apró, láthatatlan, levegőből álló ujjak emelik ki a pálcát a kezéből, és tartják azt meg a könyv fölött, miközben a hőmérséklet is emelkedik. Nem lenne jó, ha az egyik terelőm megbetegedne. Ő azon ritka példányok közé tartozik, akik rellonoshoz mérten egész szabályszerűen játszanak.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. december 29. 19:22 Ugrás a poszthoz


Minden nagyon szép és jó eddig, egy szellő könnyedségével lopakodok be a lábai és a pad közé... hogy a következő pillanatban csak azért ne rúgjanak állba, mert csodával határos módon el tudom húzni időben a fejem.
- Aucsh - halkan felszisszenve tapogatom meg az ütés helyét, nagyjából Ákos puffanásával egyidejűleg. Azért, nem engem kell büntetni az extra körökért edzéseken, hogy ilyen orvul mellen legyek rúgva. Normál esetben hálát mondanék a beállt sötétségnek, de Ákos számára nem hiszem, hogy olyan nagy élvezetet nyújtana ha látná, ahogy fájósan megnyomogatom őket. Na mindegy.
- Nem, megvagyok, nyugalom - rázom meg a fejem, miközben egy nagyobbacska szellő segítségével kifújom a pad alá esett dolgait, remélhetőleg a pálcáját is kimozdítva, nem csak port meg leveleket szórva az arcába.
- Bármikor kijöhet, hogy megbüntethessen - vonogatom meg vállaim visszahelyezkedve kényelmesen a padra, csak úgy mellékesen megjegyezve, hogy nem feltétlenül szabadult meg szeretett csapatkapitányunk törődésétől.Kedves vagyok, mint mindig.  
- Ne törődj vele, legfeljebb kioszt valami szar melót, majd kárörömtüzet ül a szenvedésed felett - könnyelműen dőlök hátra, lévén, hogy engem már nem büntethet meg, ezért a felelősség terhe sem nehezedik rám annyira.
 
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2018. április 2. 15:21 Ugrás a poszthoz


Nem Lina utolsó mondata volt az, ami megijesztett, hogy majd ő úgyis beszél Marcival. Beszéljen, ha akar, vigye magával, ha akarja, felőlem aztán tényleg úgy cselekszik, ahogy épp feláll neki. Nem is amiatt pánikoltam be, hogy netalántán a fiú ne tudná, hogy ragaszkodom hozzá, és sokat jelent nekem, még ha kissé analfabéta is vagyok az ilyen dolgok kimutatásában. Maga az egész kérdés hozta ki belőlem ezt az érzést, a tény, hogy mit kellene éreznem, és hogyan kellene viselkednem, és nem teszem meg, mert nem tudom. Eléggé visszás ez az érzést, mert, bár meg vagyok győződve, hogy nem attól félek, aki vagyok, vagy akivé váltam, mégis érzem, hogy valahol most nem érzem magam jól, idebent, a bőröm és a csontjaim alatt. Egy ideje már itt ülök, egy teával, mert mi mást lehetne itt venni, de még nem ittam bele, csak kavargattam, aztán kihűlt, és én tovább kavargattam bambán, ahogy ez ment a fejemben. Aztán az egyik pincér lány szólt, hogy itt a barátom, és nekem nagyon fura volt, hogy az emberek az iskolában úgy gondolják, Marci a barátom. Bólogatva megköszöntem neki, de most még mindig itt ülök, és még mindig nem mentem oda hozzá. Pedig egy rendes barátnőnek ezt kellene tennie. Utálom Linát azért, amiért ezt az érzést keltette bennem. Lehet, hogy jót akart, és csak magát akarta megnyugtatni, de ezzel épp mindennek az ellenkezőjét váltotta ki, ami egy rettentően önző dolog. Én soha nem csináltam ezt vele. Nagyot szusszanva hajtom hátra hajam az arcomból, majd a csészét és a vele járó kis tányéralátétet ott hagyva kint, az asztalon lépek be, majd indulok arra, amerre Marcit magyarázták, hogy van. Halkan ülök le mellé, majd a fejemmel bebújok a karja alá, és átölelem a derekát, ahogy lehunyom szemeim, mert ő valahogy egy nagy, biztonságos maci.
- Mi a baj?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2018. április 3. 11:30 Ugrás a poszthoz


muzsika

Egészen halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Na jó, lehet azzal van a baj inkább, hogy ki mondja, nem azzal, amit mond, és ez most egy hatalmas életigazságnak hangozhat, de amúgy nem az. Válaszolni nem nagyon válaszolok már viszont, úgysem hallaná, van két szép szemem, látom, hogy be van dugva a füle.
- Szia - egy valamivel nagyobb mosollyal emelem meg kicsit az arcom, hogy felnézhessek rá, majd kicsit nyújtózkodom is, a második puszimért. Hihetetlenül szokatlan nekem ez, hogy minden ilyen nyugodt, egyszerű, és idilli, eddig legalábbis így éltem meg, már amióta állítólag együtt vagyunk. Megforgatva szemeim a hihetetlenül vicces megjegyzésre süllyedek vissza, ahogy kicsit helyezkedem, hogy befészkeljem magam a karjába.
- Mondd meg akkor Fanninak, hogy jöjjön át a Rellonba is - nyilván nem gondolom komolyan, de nem igazán tudom, mennyire kéne komoly választ adnom erre. Úgy érzem, semennyire, és majd úgyis jönnie fog aminek jönnie kell, egyszer majd. Ez a kapcsolat már eleve nem is úgy indult, mint az eddigi összes többim, úgyhogy nem vicceltem, amikor azt mondtam, idegen a terep. Majd csak alakul, gondolom, sodródom benne.
- Szóval? - kicsit oldalra billentve fejem hajtom át hajam a másik oldalra, hogy gond nélkül láthassam az arcát, meg tudjunk beszélgetni. - Mi a baj? - mert feltételezem, nem azért esett depresszióba, meg kezdett bele a néma remete üzemmódba, mert Fanni házat váltott volna.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2018. április 6. 13:10 Ugrás a poszthoz


- Fúúúj - egy undorodó fintorral, öklözök bele a vállába. Nem nagyon zavartatom magam, én annyira vékony vagyok, ő meg annyira masszív, nem hiszem, hogy különösebben bármit is megérezne belőle. Egyébként nem veszem komolyan amit mond, elég nagy bajok lennének, ha úgy venném, vagy elkezdenék magyarázkodni, hogy miért nem veszem. Így hát, ez a fúj is inkább nevetős, most-fejezd-be-ezt-a-szar-viccet fúj, mint tényleges fúj. Egyébként hirtelen nem is tudom, hogy az Eszterházy vagy a Loveguard rokonságot illeti jobban. Dia legalább jó fej.
- Nem foglak - egy kedves mosollyal nézek fel megint rá, még kicsit meg is simogatom nyugtatólag az arcát, mielőtt visszadőlnék a mellkasára, és az előkerülő lapra néznék. Nem vált ki belőlem különösebben látványos testi reakciót, nem vonom fel a szemöldökeim, de még csak meg sem feszülök erre. Tudom, hogy Marci nagyon tehetséges író, ahogy azt is, hogy időnként mindenkinek vannak ilyen megfeneklései, főleg az ilyen érzékeny lelkű művészeknek, mint ő. Egy egészen apró szusszanással fészkelem be magam az ölébe, majd a saját ölembe veszem a kezét, és masszírozni kezdem. Nem vagyok valami nagy masszőr, sem pszichológus, hogy tudatosan csináljam ezt, mert majd mit tudom én mit fog kiváltani belőle, csak úgy érzem, hogy én ezzel tudok segíteni neki.
- Történt valami, amitől ennyire begörcsöltél? - nem szemrehányó a hangom, nem is rosszalló. Nem várom el tőle, hogy mindenről kötelező módon beszámoljon, amint megtörténik. Mindennek megvan a maga ideje, és mindenkinek joga van eldönteni, hogy mikor mond el, kinek, és mit. Ezt is inkább csak azért kérdem meg, mert ha van valami oka, amiről tud, akkor könnyebben lehet orvosolni is ezt a problémát, én meg nagyon szeretném, ha megoldódna, és nem enné magát emiatt.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2018. április 20. 19:02 Ugrás a poszthoz


Annak ellenére, hogy meg vagyok győződve arról, hogy mennyire nehéz engem szeretni, és tudom, hogy én még nehezebben szeretek, most nem erre asszociálok, amikor kimondja, mert nem is erről kezdtünk el beszélni. Nagyon nehéz, hogy nem tud írni, és nagyon nehéz elviselnie ezt a tehetetlenséget, amikor nem tudja azt csinálni, amit szeret. Én meg nagyon nem tudok tenni semmit, azon kívül, hogy mellette vagyok és támogatom ebben az időszakban. Nem őrlődöm miatta, hogy hasznavehetetlen lennék, amiért nem tudok helyette írni, mert tényleg, nem vághatom le a kezem, hogy kölcsönadjam neki, aztán amikor az övé helyrejön, visszakapjam. Talán ezért is vagyok nehéz, mert ilyen vagyok.
- Az már jó, ha tudod, mi okozza - halovány mosollyal nézek fel rá. Nem jó kedvű, mert most az nem lehet, de attól még kedves, és remélem, hogy neki ez is elég. Sajnos nem tudok sokat adni, mert bennem sics sok, soha nem is volt, de azért próbálkozom, és ha majd rájön, hogy neki ennél több kell, én nem fogok haragudni rá. Elengedem kezét, amíg vékony ujjaim közé veszem a pergament, és még felnézek rá, figyelek, mielőtt elolvasnám. Majd bólintok, hogy megértettem, és gyorsan futom át a sorokat. Visszanyújtom neki.
- Nem lesz semmi baj - szembe fordulva vele simítom meg jobbommal az arcát, és tudom, hogy egy alig érezhető, langyos, puha szellő is ezt teszi a bőrén. Meg akarom nyugtatni. Egyébként örülök neki, tényleg, még ha nem is olyan látványosan, mint Carolina tenné, mert én nem vagyok ilyen. Én csendben érzek, és csendben cselekszem. Nem gondolom, hogy effektív lenne azzal kezdeni, hogy de hiszen ez egy jó hír, és neki is örülnie kellene, és miért nem tud boldog lenni, ha egyszer elindult felfele az úton. Én legalábbis nem örülnék neki. Adok egy puszit az arca másik felére is.
- Mit szólnál, ha egy kis ideig most arrébb raknánk az írást, és pihennénk helyette?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2018. május 4. 08:45 Ugrás a poszthoz


épp ezt vettem fel

Mindig szeretem az edzések után az izmaimra települő fáradtság érzését, mert akkor az azt jelenti, hogy eredményes volt, és én nagyon szeretnék bizonyítani, most, hogy már nem csak helyettes vagyok, hanem kapitány is. A jó idő tiszteletére a visszafele utat inkább a szabadban teszem meg, nem pedig a kastélyon keresztül, még ha ott rövidebb is lenne. Az öltözőben úgyis letusoltam, szóval annyira elcsigázott sem vagyok, mintha nem tettem volna meg, úgyhogy semmi nem foghat vissza. Amúgy is jobban szeretem nagy, tágas, nyílt tereket, mint négy fal között bezáródni. Ebből az egészen kellemes lelkiállapotból éppen Marci jelenléte rángat ki, pedig tudom, hogy nem szép dolog ilyet mondani, főleg, ha kedves emberről van szó, aki igazán nem tehet semmiről. Amióta elméletileg együtt vagyunk, nagyon sokat változott, nem csak külsőleg, de belsőleg is, és most épp nem az írói kríziséről és múzsátlanságáról beszélek, hanem az egész lényéről. Én legalábbis így látom, és nagyon rossz már csak a tudat is, hogy ha nem is közvetlenül miattam, de mindenképp a hatásomra történt ez a változás. Nagyot sóhajtva indulok el felé. Tati azt mondta, hogy mindenképp kell gondolnom magamra is, és azt kell előtérbe helyeznem, ami nekem jó, szemben azzal, ami neki lenne jó, és ha valaki, hát Tati nagyon ért az ilyen dolgokhoz. Úgyhogy úgy döntöttem, hiszek neki, és így is fogok tenni.
- Szia - hátulról ölelem át a vállát, ahogy ül a padon, és nyomom arcom az övének. A legtöbb emberrel ellentétben engem amúgy nem zavar ez a hirtelen jövő szőrösödés a fején, hogy karcolná az arcom, vagy valami. Tetszik, mert sokkal férfiasabbnak tűnik tőle, és ha nem tudnám, hogy milyen lelki állapot eredményezte ezt, akkor el is dobnám az agyam, de ez most sajnos elmarad.
- Kezdem azt hinni, hogy valaki átírta az emlékeim, és az igazi Marcit eltüntette, és a helyébe léptél te - csak félig viccelek amúgy. A mondat elején még csak a külsejére céloztam ezzel, de aztán a közepe felé rájöttem, hogy ez nem is akkora nagy hülyeség.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (271 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] 10 » Fel