[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608314#post608314][b]Somoskői Lilla - 2016.07.12. 23:02[/b][/url]

Olyan, mintha minden sokszorosan történne meg. Biztosan a felvillanyozottságom az oka, de sokkal erőteljesebben hat rám minden, így Ákos közeledése is. Az érintése megborzongat, és pillanatokra teljesen megfeledkezem a pillantásokról amelyeket egyébként a hátamon érzek. Ő azonban nem, így elégedetlenül konstatálom, hogy csak egy mosolyt kapok tőle. Picit elmosolyodom én is a kommentjére, majd megvonom a vállam, mintha mindegy lenne.
- Arra egy darabig még nem kerül sor. Sok előnye van a bentlakásos iskolának - nevetek fel végül, miután befejeztem a mondatomat. Valóban elég üdvös, hogyha az embernek nincsenek a sarkában a szülei. Így is elég, hogy a testvéreim ilyen hatalmas számban gyarapítják az iskola tanulóinak számát, így aztán sosem lehetek teljesen óvatlan. Bár velük könnyebb tárgyalni ezekről a dolgokról, ezt a megállapítást azért megérdemlik. Azt pedig kötve hiszem, hogy az elkövetkezendő nagyon hosszú időben, Ákos ennél bármivel közelebb kerülne a szüleimhez. Ahhoz nagyon meglepő fordulatot kellene vennie a dolgoknak, erre pedig egyáltalán nem számítok.
Az esküvő szó megemlítésére egy dobbanást kihagy a szívem. Na nem mintha éppen most kérte volna meg a kezem, egyszerűen csak annyira ledöbbenek, hogy szinte még lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Egyszerűen rémesen furán hangzik az ő szájából ez a kijelentés, még akkor is, ha amúgy teljesen egyértelműen vicc. Sosem gondoltam volna, hogy a saját kontextusunkban valaha hallani fogom az esküvő szót a szájából. Éppen csak pár pillanatig tart a döbbenetem, utána rögtön felnevetek. Kicsit közelebb hajolok, mintha nagyon bizalmas információt közölnék éppen vele, amit csak neki szabad tudnia.
- Hát... Talán el tudom intézni... Majd leüzenek, hogy nézzék el neked - felelem nagyvonalúan, mintha valóban képes lennék megtenni neki ezt a szívességet. Az állítása egyébként főleg azért vicces, mert egyelőre tudtommal semmi olyat nem csináltunk, ami ne lenne még bibliai szempontból is kifogásolhatatlan. Nem szeretnék túl sokat gondolni a dolog mögé, de kifejezetten fúrja az oldalamat, hogy ezt vajon pontosan hogyan gondolhatta. Merszem viszont nincsen, hogy rákérdezzek.
A következő mondatára kicsit megcsóválom a fejem, de közben már vigyorgok, Hihetetlen, komolyan úgy viselkedik, mint egy ovis.
- Meg fogod kapni, legközelebb. Ígérem. De most nem lehet... Lassan vissza kell mennem - bökök a fejemmel a családom felé, akik egyelőre még lefoglalják magukat egy kis cseverészéssel, de gyakran felénk pillantanak, és tudom, hogy egyre türelmetlenebbek. Minden egyes perccel nő a kellemetlen kérdésekre való esély, és nagyon érzem, hogy el kellene indulnom. A lábam azonban egyelőre még véletlenül sem mozdulna meg, még nem megy. Még egy picit nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608321#post608321][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.12. 23:58[/b][/url]

 - És legalább annyi hátránya is - rázza a fejét lemondóan, de közben mosolyog. Nem mintha tudná, milyen bentlakásos suliban élni, az otthon kényelmét, a családtagok toleranciáját élvezte egész életében. Nem is nagyon tervez változtatni az álláson, főleg, amíg Nina itt van a faluban. Így tökéletes neki, hogy Flórával sincs összezárva, másokhoz sem kell alkalmazkodnia. Akkor vagy egyedül, amikor akar és senki nem ütheti bele az orrát a dolgaiba, véletlen sem.
Csak mosolyogva nézi Lillát, ahogy nevet, pedig a helyzet maga nem kifejezetten mulatságos. De most is, mint eddig mindig, meghagyja Lillát a kis álomvilágában, ami annyira távol van az ő valóságától, amennyire az csak lehetséges.
 - Roppant kedves tőled - állapítja meg, miközben megemeli a szemöldökeit. Tudja, hogy Lilla sem gondolta komolyan, hogy majd pont ő parancsolgathat le a pokolba. Nem mintha hinne bármiben, ami a halál után vár az emberre. Abban hisz, hogy ezt a lehetőséget kell kihasználnia, nem pedig a megváltásért gürizni, azzal vigasztalódni, vagy a büntetéstől rettegni. Szerinte mindkettő badarság, és még ha lennének is általános érvényű szabályok... nos, azok sem lennének érvényesek rá. Egyedi eset, egyedi elme, egyedi bánásmódot érdemel minden helyzetben.
 - Persze, nem értem volna be ezzel a két perccel - bólogat, és megmagyarázza, miért nem úgy gondolta, hogy itt és most fogják bepótolni. Itt az utcán, zene nélkül, sietősen? Ugyan már, Lilla sem gondolhatta komolyan, hogy ennyivel elintézheti a dolgot.
 - Menj csak - engedi el a másikat végül, féloldalas mosollyal az arcán, még a kezét is kissé megemeli a türelmetlenül várakozó hozzátartozók felé, hogy mutassa az utat. Nem mintha annyira el akarná küldeni Lillát, de őszintén szólva, nem szereti, hogy nézik őket és várnak a lányra. Na meg persze, neki is akad még dolga ma éjszaka a közelben, de ezt inkább nem kötné a lány orrára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608486#post608486][b]Somoskői Lilla - 2016.07.13. 22:44[/b][/url]

Nem válaszolok semmit arra amit mond, mert nem igazán értem, miért mondja. Mármint persze, megvan a dolog hátránya is, de abból a szempontból, amiről eddig beszéltünk, nem sok relevanciája van a dolognak. Mindenesetre bólintok egyet, hiszen az állítása ettől függetlenül persze igaz.
- Ó, tudom - felelem könnyedén, majd felnevetek. Jól érzem magamat, ezért kezdtem el valószínűleg viccelődni is. Látom, hogy Ákos csak félig-meddig tűnik vevőnek a dologra, engem ez azonban egyáltalán nem izgat. Ő sem gyakran törődött vele eddig, hogy én mire vagyok vevő. Ezzel még csak nem is ártok neki, nem úgy ő, aki hányszor megtette már. De nem azért állok itt, hogy azon agyaljak, hogyan ártott nekem korábban. Most éppen nem bánt. Most éppen jó vele.
- Értem. Hát talán legközelebb kicsit kevésbé leszek rohanásban - mondom egy halovány mosollyal, hiszen ez szinte biztos. Rám azért annyira nem jellemző, hogy folyton szaladnék valahova, bár késni néha szoktam.
Meglep, hogy ennyire könnyedén mondja ki, hogy menjek csak nyugodtan, de igazából talán pont erre van szükségem. Magamtól úgyis nehezen menne, ez legalább ad egy löketet, hogy végre tényleg megmozduljak és elinduljak. Egy pillanatig még nézek rá, mintha lenne rá esély, hogy meggondolja magát, de aztán bólintok.
- Igen, megyek. Köszönöm, hogy eljöttél! - nézek rá kicsit szégyellősen, és legszívesebben adnék neki egy búcsúcsókot, de nem akaródzik összeszedni magam hozzá. Tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje, és a hely sem éppen megfelelő.
- Szia! - intek felé, miközben már fordulok meg, hogy elinduljak a másik irányba. Mikor elindulok anyuék mellett, még visszanézek rá, nézem a távolodó alakját. Tulajdonképpen nem is tudom, mikor fogom legközelebb látni őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608498#post608498][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.13. 23:24[/b][/url]

 - Nos, ne aggódj, arról majd gondoskodom - próbálja visszafogni a sunyi mosolyt az arcáról, de nem megy neki. Pontosan, gondoskodni fog arról, hogy Lilla ráérjen. Be kell ismernie, hogy van néhány dolog, ami fontosabb, mint ő, de csak pár különleges helyzet. A hétköznapokban nem tudna hozzászokni ehhez a bánásmódhoz. Sem az alkalmazkodáshoz, sem az előzékenységhez, már attól is kirázza a hideg, ha ezekre az érzelgős szavakra gondol.
Ő pedig megadja neki a jelzést, hogy könnyítsen a dolgon. Tudja pontosan, hogy számára nem létezik zavar, vagy szégyenkedés, de ez nem igaz a többi emberre. Legalábbis a legtöbbre. Úgyhogy néha másképp fog fel kínos helyzeteket, mondjuk az érzelgős, hosszúra nyújtott búcsúzásokat. Így igyekszik érzéketlenségével megkönnyíteni a dolgokat és egyszerűvé tenni. Menjen csak. A családja vár rá. Őt akarják ünnepelni, hűvös is van, és senkinek nincs kedve még tíz percet itt toporogni, csak mert ők éppen egy roppant romantikus pillanatot élnek át.
De amikor ezt kimondja, nagyon jól figyeli Lilla arcát, és pont egy fél másodperccel tovább néz rá, minthogy Ákos ne venné észre rajta, mire gondol. Nem gondolatolvasó, inkább csak ő maga is egy engedélyre várt, hogy végre félretolhassa a hülye udvariasságot meg előzékenységet, és azt tehesse, amit akar. Ezt pedig tökéletesen annak is értelmezi, elmosolyodik, lesüllyeszti tekintetét, jókedvűen szusszan egyet.
Az üres udvariaskodó duma nem is nagyon érdekli már, inkább csak elkapja a lány kezét, és közelebb húzza magához. Csak azért, hogy átölelhesse, szorosan, ellenkezés-mentesen. Egyik kezét Lilla tarkójára simítja, a barna tincsek közé túr, amíg egy gyors, ám annál szenvedélyesebb csókot ad neki.
 - Gondoltam, szerettél volna egy jó éjt puszit - magyarázza meg a helyzetet, a tipikus Ákos-féle kendőzetlen vigyorral az ajkain, közben enged szorításán. - És estére kellemes beszédtémát - teszi hozzá, mert komolyan nem bírja ki. Ő el akarta engedni a lányt, de úgy nézett rá, azokkal a nagy, kék szemekkel... legalább olyan meggondolt döntés volt, mint az oroszlán bajuszát húzogatni. De inkább csak végigsimít a lány karjain, majd elengedi, mielőtt még esetleg dühbe gurulna és kikaparná a szemeit. Kinézi belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=608510#post608510][b]Somoskői Lilla - 2016.07.13. 23:55[/b][/url]

Megtörténik néha, hogy az ember tökéletesen tudja, hogyan folytatna egy adott pillanatot. Tudja, mert korábban már álmodozott róla, vagy tudja, mert egy ideális világban valami olyasmi illene oda, amit titkon ő maga is nagyon szeretne. Az ilyen helyzetekben végül szinte soha nem történik semmi. A csoda nem jön el, az áttörés nem történik meg, az ember pedig hatalmas hiányérzettel a mellkasában távozik, azon nevetve, vajon mit gondolt... Miért gondolta, hogy kivételesen ez most más lesz? Erre szokták azt mondani, hogy ez nem Hollywood.
És így vagyok ezzel én is, amikor sarkon fordulok, hogy elinduljak. Tudom mit szeretnék csinálni, de nem csinálom, és tudom mit szeretnék tőle, hogy tegyen, de lemondok róla már abban a pillanatban, hogy egyáltalán elkezdenék reménykedni.
Aztán Ákos valahogy észbekap, és befejezi a pillanatot úgy, ahogyan minden ilyen pillanatot be kellene fejezni, úgy, ahogyan az mindenkit boldoggá tesz. Nem igazán történt még velem ilyen soha, hogy ne hiányérzettel kellett volna távoznom egy ilyen helyzetből.
Egy pillanatig sem hezitálok amikor megfogja a kezemet, hagyom magam, sőt, szinte magamtól esek vissza a karjaiba. Legalább olyan szenvedélyesen csókolom, mint ő engem, és nem is értem, honnan jön ez a hirtelen indulat, de szinte mindenemet megborzongatja. És nem csak amit csinálunk, hanem a tény, hogy megtesszük, hogy rájött mit szeretnék, hogy ugyanazt szeretné, amit én is... Több adrenalin szalad végig rajtam, mint bármikor az előadás során.
Átkarolom, úgy húzom közelebb magamhoz, kezemmel a haját simogatom, a másikat pedig oldalról a nyakára teszem.
A vigyorára én is elmosolyodom, és próbálok küzdeni magammal, hogy ne látszódjon az arcomon, mennyire meg vagyok elégedve.
- Jól gondoltad - mondom végül, a beszédtémához érkezve pedig csak megcsóválom a fejem. A legkevésbé sem érdekel. Tökéletesen tudjuk mind a ketten, hogy ezt most az egész családom végignézte, de ez... Ez teljesen mindegy.
- Jó éjt! - köszönök el most már tényleg, és miután hátat fordítottam neki, egy letörhetetlen mosoly virít az arcomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=609424#post609424][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.07.19. 21:05[/b][/url]

Pislogás nélkül mered Vasilra. Ennyi bődületes baromságot összehordani, ráadásul egy szuszra, azért nem kis teljesítmény. Mi az, hogy a terhességi tesztet valaki elnyalja? Már jó, hogy nem elszopogatja és, ha felül távozik, gyerek, ha alul, akkor nincs semmi... Egyre jobb, de tényleg.
- Tudod Vasil, ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna - kedvesen megveregeti a vállát, majd megcsóválja a fejét és összekulcsolva ujjaikat indul el, hogy kifizesse a cuccokat, majd végre kilépjen az üzletből. Annyira de nagyon elege van már ebből a felhajtásból, legyen végre vége.
A terve, amit kieszel, egyenesen zseniális. Zabál - mert ez nem evés lesz - egy jót a mekiben, közben kiderül, hogy nem terhes, aztán hazamegy Vasillal és az egész nap az övék. Lehetne ennél jobb? Kötve hinné az ember, azonban  a bolgár ismételten megállítja Michelle-t. Most meg mi a baj? A szőke eléggé éhes és a fiú is jól tudja, hogyha éhes, akkor nem lehet vele tárgyalni normálisan. De jó, oké, halljuk. Felvértezi magát mindenféle ellenvetésre, azonban a soron következő kérdésekre akkor sem számíthatna, ha akarna. Először döbbenten mered a navinésre, majd  hitetlenül elkezd nevetni, de olyan mélyről jövően és édesen. Még a hasát is meg kell fognia, annyira nevet. Ilyet szól, kecskeétel. Meg minek a számla, papír nincs? Oké, Vasil a mai nap folyamán egyenesen kezd bravúros lenni. A rellonos igen nehezen hagyja abba a hahotázást, és akkor is még mindig mosolyog. Illetőleg próbálja csücsörítésével leplezni jó kedvét.
- Kedvesem, a meki az a McDonald's, egy gyorsétterem. A Big Mac pedig egy menü, majd megmutatom. Nem kecskeétel, olyasmit mi, emberek nem eszünk. És a számla azért kell, mert a mosdóhoz általában egy kóddal juthatunk el. Ennek az a lényege, hogy az ember mindenképpen fogyasszon valamit és ne csak dolgát végezni térjen be, így már érthető? - végigsimít a fiú tökéletes karján, majd közel lép hozzá és lábujjhegyre állva átöleli a nyakát, hogy egy csókot leheljen ajkára. Igazából szeretné, ha olyan könnyű lenne elengedni ezek után a másikat, de nem. Annyira édesen tudatlan, hogy az már szinte szenzáció számba megy. - Na gyere te kecske, megetetlek a mekiben - mosolyogva csúsztatja kezét Vasiléba, hogy aztán pár méterrel odébb belépjenek a fenséges helyre.
A sajtburger illata, a sült krumpli, ahogy minden ki van táblázva, a sok ember, a sok hely, az ismerős elrendezés... Túlságosan régen járt már itt, így nem is sajnálja, hogy végre pótolhat. - Segítek neked választani, mert ha rád várok, sosem lesz eredmény és éhen fogok halni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=609706#post609706][b]Vasil Dimitrov - 2016.07.21. 18:43[/b][/url]

A bolgár nagyon várja a választ, majdnem hogy remeg a kíváncsiságtól, de az nem jön. Mert ami jön, az lelohasztja a jókedvét. Michelle konkrétan leinti, hogy fejezze be a hülyeséget. Pedig a cél az volt, hogy kihozza kedvesét a letargiából, amit az esetleges gyermek születése okozna. Hát, nagyon nem sikerült, így a továbbiakban már nem szól semmit, csak hagyja magát vonszolni és a furcsa mugli készítményeket, meg dobozokat tanulmányozza. Ezzel, hogy Michelle valójában az összetartozásukat is kifejezte, már nem annyira boldogtalan. Nos, igen, a bolgár ifjú fel tud lelkesedni szinte bármin, és akkor aztán, ami jön, az jön, akár a mondatait, akár a cselekedeteit nézzük. Michelle viszont nagyon jól tudja kezelni, még ha néha szívfájdítóan is cselekszik. Ezeket már megszokta tőle, és az alvó, ébredező oroszlánnak nem húzogatja a bajszát. Úgy van vele, hogy igaza lehet a lánynak, végül is ő teljesen idegen a muglik között, szökőévente egyszer keveredik közéjük, akkor is csak a minimális időt tölti ott el. Michelle fizet, elteszi a kis cuccot és már mennek is kifelé. Ki gondolná, de megéhezett az ő bélpoklosa, és ezt teljes mellszélességgel tudja pártolni. Egészen addig, amíg el nem kezd a lány számára érthetetlen és összefüggéstelen dolgokról beszélni. Amikor rákérdez, a másik csak kineveti őt, de nagyon, teljesen szétesik, szóval Vasil tudja, hogy oltári nagy baromságokat mondhatott. De ha egyszer ilyenről szó sem volt mugliismeretből? Ő honnan tudja. Persze nem sértődik meg, nem az a fajta és végre Michelle nevet, őszintén kacag. Ezek a pillanatok pedig számára mindennél többet jelentenek, mert ilyen ritkán van, még ha ő is az elszenvedője. Annyira azért nem kell megrémülni, nem szenved nagyon. Azt hozzá kell tenni, hogy vannak még homályos foltok – a mosdóig eljutni csak egy kód segítségével lehet, he? -, de azért úgy, ahogy megérti. Vagyis inkább úgy van vele, hogy majd meglátja.
- Ahaaaaa – mondja, mintha már minden tiszta lenne, és elfogadja a lány kezét, és hipp-hopp, már be is térnek egy mugli gyorsétterembe. Ezt csak azért tudja, mert valami hasonló van Bogolyfalván is, csak nem ez az M-betűs, és persze varázslatok hada repked benn, hogy tényleg gyors legyen az éttermi kiszolgálás. Azonban őt feszélyezteti ez a sok mugli, egy kicsit vissza is vesz a mosolygásból, ahogy közelednek a pult felé a sorban. Azt meg kell hagyni, hogy amint beléptek rögtön megéhezik, és számára is ínycsiklandó illat terjeng. Addig is van egy kis idő felmérni a kínálatot, és tanulmányozza a muglikat, na meg a plakátokat.
- Az jó lesz, köszi kicsim – olvad el egy pillanat alatt és átkarolja a lányt. Próbál természetesnek hatni, szerencsére mindenki a saját dolgával törődik, de neki kezd egy kicsit bezárulni az étterem. Idegennek érzi magát nagyon, sőt ügyetlen idegennek, némi gombóc gyűlik a torkába. Michelle is érezheti, mert az átkarolás kezd kissé erős lenni, és félő, hogy Vasil magába fogja építeni őt.
- De aztán kiadós legyen ám – sóhajt egy nagyot, és beharapja az ajkait. Most már ideges, pedig pontosan ők következnek. Egyik lábáról a másikra lépdel, és már elengedi a lányt, csak pislog.
- Mekk neked – vigyorintja el magát idegesen az eladónak. – Majd ő kér, okéska? – mutat Michelle-re. Háh, tanult ám ő szlenget, vagy nem is tudja, de ez mintha megmaradt volna. Kezd melege lenni, a feszültség pedig kezdi elvenni az eszét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=609712#post609712][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.07.21. 21:00[/b][/url]

Ha nem is teljesen világos minden, a nagyja megvan és ez a lényeg. Michelle úgy véli, innentől már gyerekjáték lesz a nap további része, csak azzal nem számol, hogy párja mennyire idegessé fog válni, amint betérnek. Szőkénk nagyban tanulmányozza a kínálatot - nem mintha a többségét nem tudná amúgy fejből -, csak azért, hogy párjának valami olyat válasszon, ami majd biztosan ízlik neki. Végül magában eldönti, hogy négy sajtburger menü jó is lesz. Ebből persze három az övé, egyet Vasil kap. Csak viccelek.
- De ha meglátsz valamit, amit megkívánsz, akkor szólj és azt kérünk - akkor Michelle még nem sejti, hogy a fejedelmi többes semmiképp sem jöhet szóba. Abba pedig bele sem gondol, ha a kívánat tárgya esetleg ő maga lenne, így elég lazán kezeli az egészet. Aztán ahogy haladnak előre és már mindjárt ők jönnek, érzi, hogy hamarosan már nem lesz levegője. Kérdőn pillant kedvesére, mert nem igazán érti, mi történik.
Bólint a mondatra, de továbbra is vannak kétségei, hogy minden okés lenne. Soha nem látta még ilyennek a bolgárt, így ne csodálkozzunk azon, ha aggasztónak találja ezt a viselkedést. Megérkezve szívesen nyitná először a száját, hiszen végül is megkímélte volna Vasilt attól, hogy első alkalommal rendelnie kelljen, azonban a kasszás sráccal együtt kérdőn mered a fiúra, mikor az köszön. Vagyis, hogy mekk neki. Egyetlen hajszál választja el a franciát, hogy csináljon egy facepalmot, de úgy érzi, elég ideges a másik enélkül is, nem fogja tetézni.
- Hali, lesz négy sajtburger menü, kettő üdítővel, mindkettő cola, de simán. És elvitelre kérem - a srác elmosolyodik a lendületen, Michelle pedig könnyedén nyújtja át a pénzt, majd amikor végre ismét maguk vannak - merthogy most a kedves kiszolgáló itten összeszedi, amit kértek -, azonnal Vasil felé fordul.
- Minden rendben? Nagyon furán viselkedsz. Mi az, hogy mekk neked? Itt is ugyanúgy köszönnek, mint nálunk - értetlenül pislog a másikra, mert tényleg nem érti, mi okoz nehézséget ebben. Nehezére esik feldolgozni azt, hogy a bolgár ennyire nem járatos a muglik között. A lánynak könnyű, elvégre a szüleik miatt varázstalanok között nőttek fel az ikrével és a nővéreivel, de mégsem érti, mi ez a hatalmas idegesség. Nem fognak lelepleződni, nem hadonásznak épp a pálcájukkal és nincs a homlokukra írva, hogy "mágusok vagyunk", egyszerűen azzal hívják fel magukra a figyelmet, ha ilyen idegen módon viselkednek. - Azért kértem elvitelre, mert látom, hogy nem vagy jól, kint folytatjuk - egy mosollyal zárja le, majd fordul is a teli zacskóért, megköszöni és kézen ragadja a fiút, hogy mihamarabb kivonszolja az utcára. Csak arra vár, hogy bezáruljon mögöttük az ajtó, mert ekkor végre minden figyelmét Vasilnak szentelheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610058#post610058][b]Vasil Dimitrov - 2016.07.26. 09:52[/b][/url]

Hát igen, Vasil gondolataiba beugranak a mugliismereten szerezett dolgok, főleg a szabályok. Nem szabad elárulni semmit, ami a varázsvilágot veszélyeztetné, mert jönne az aurorok, meg az amneziátorok és felesleges munkával látná el őket. De a legfontosabb a büntetés, elképzelni sem tudja, hogy egy ilyen dolog milyen szankcióval járhat, ezt már nem jegyezte meg. Emiatt egyre idegesebb, és próbál a kedvesére koncentrálni, konkrétan belebújni, mintha itt sem lenne. Ez milyen természetes, nem igaz?
- Á, válassz csak te, az biztos jó lesz, még mellényúlnék – mondja ideges mosollyal az arcán, a hangja pedig nagyon izgatott. Nyilván nem azért, hogy majd mit fognak enni, és most nem is a baba miatt, csak egyszerűen nagyon feszült, nagyon ideges lett. Michelle-t pedig megpróbálja szimbiózisba költöztetni önmagával, egészen addig, amikor a lány is észreveszi már, hogy fáj neki. Az ő mosolya természetes, mintha muglik között élt volna, a bolgárnak erős a gyanúja, hogy ez részben így is lehetett.
A rendelés megmenti Michelle-t az összepréselődéstől, mert a bolgár pasija észbe kap, és elengedi őt, sőt még autentikusan köszön is, legalábbis ő így hiszi. Gőze nincs, hogy miket mond a lány, de biztosan elég lesz mindkettőjüknek. Nézi a sok mugli pénzt is, amit kitesz az asztalra és csodálkozik, hogy az valami papírféleség lehet. ~ Lehet, hogy váltó, vagy ilyesmi. ~ Akkor hogy csodálkozott volna, ha Michelle Erzsébet utalvánnyal fizetett volna. Persze olyan nincs a párjának.
- Persze, minden oké – hazudja és beharapja az ajkát. Nem akarja, hogy bénának lássa a lány, hogy még egy egyszerű étteremben is majdnem pánikroham fogja fel.
- Jaa, igen? Nem tudtam. Gondoltam valami ilyesmi lehet itt – vonja meg a vállát, belepirul a saját hülyeségébe. Á, szóval megint hülyét csinált magából, re-mekk. Jaj, neee.
- Á, azért nem kellett volna – mondja nagyvonalúan, közben pedig szétcsókolná Michelle-t, hogy milyen figyelmes vele. – De, ha már így alakult, akkor rendben drága – mosolyog és ad egy rövid csókot azokra az édes ajkakra. Ha a francia szöszke ismeri a fiú rezdüléseit, érezheti a csókban, hogy mennyire hálás és mennyire szereti a másikat. Csak húzzanak már kifelé innen!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610116#post610116][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.07.28. 10:25[/b][/url]

Fogadtunk. Vesztettem. És most itt rothadok, ahelyett, hogy mondjuk a szobámban fetrengeném szét Aiden ágyát, vagy mondjuk Cole ágyát. Vagy mondjuk a nővérem ágyát, miközben az agyára megyek. Vagy ha esetleg megnyertem volna, akkor valószínűleg most Ian valamelyik legújabb seprűjén repkedhetnék, ami mondjuk limitált kiadású. De nem. Mert nekem ilyen hülye vetélkedős főzős műsorokban kell szerepelnem, meg fűzni ______tanulnom. Amikor amúgy tudok főzni, de még jó, hogy tudok. A nővérem is tud, ez nálunk ilyen családi örökség, erre.. Jó, hagyjuk. Belépek a bejárati ajtón, felmutatom a kártyám, hogy nekem itt kötelező itt lenni és semmi gáz, hogy bejöttem, aztán a sisakot meg a bőrdzsekit felakasztom a fogasra. A nekünk fenntartott öltözők felé irányítom lépteim, még jó, hogy erre is gondoltak. Azért okosak ezek a muglik, ha nem lennék egoista, és nem tekinteném magam felsőbbrendűnek még valószínűleg szeretném is őket, de.. Nem. Az edzőm szeretem, az edzőm bírom, az edzőm azon kevesek egyike, akiket egyenrangú félként kezelek, és itt kimerül minden, varázstalanok iránt táplált érzelmem. Sad life.
Benyitok az öltözőbe, lecserélem a nadrágot egy szürke melegítőre, berakom a cuccaim egy szekrénybe. Elindulok a stúdió vagy mi a fene felé, felveszem a kötelező kötényt - amitől úgy érzem maga mint egy öregasszony, komolyan. Nem szeretem az öregasszonyokat. Feltűzöm a nevem jelző kis táblát, a már megszokott kis asztalkámhoz indulok, aztán leülök az ott levő, támla nélküli kis forgós székre, és jobb híján a telefonom kezdem nyomkodni, amíg el nem kezdődik a műsor.
Az egyik séf megjelenik, felpillantok, egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy vajon mennyit fizethetnek neki ezért az egészért, hogy egy ilyen hülyeségben bíráskodjon, amelyiket többnyire az élet értelmét kereső szingli nők nézik, meg azok a férfiak akik nagy valószínűséggel papucsok, és a létük nagy szerelmének akarnak megfelelni. Borzalmas. Elmondja a szabályokat, mindenkinek pár biztató szót, még annak is, akiről amúgy lerí, hogy teljesen reménytelen és csak a nézettség miatt tartják még bent. Vagy a mostaniban, vagy a következő körben biztos ki fog esni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610761#post610761][b]Farkas Balázs - 2016.08.03. 16:43[/b][/url]

Lilla nem veszi észre rajta, de feszeng. Kellemetlenül érzi magát az előadás kezdete óta, mert nem erre számított. Nem rá számított. A plakátokon sem ez a név volt feltüntetve, többször is ellenőrizte, hogy Lilla biztosan azt lássa, akit a kedvencének nevez minden alkalommal. Még külön előadást is tartott a színésznőről, akinek ma a főszerepet kellene játszania. Kellene. Lilla arca csak úgy sugárzik a boldogságtól, ami minden bosszantó tényező ellenére őt is mosolygásra készteti. Ma van a születésnapja, nem lehet bosszús, viselkednie kell. Lilláért erre könnyedén képes, érte bármit megtenne. Az pedig, hogy a húga ma ismét idősebb lett egy évvel, csak még egy ok a boldogságra. Ma semmi sem ronthatná el a kedvüket, és már csak pár perc van vissza a darabból. Már csak pár percig kell néznie, és utána mindennek vége lesz. Utána hazamehet és elfelejtheti ezt a napot. Elfelejtheti az arcát, a kecses mozdulatait, barna haját, lecsukódó szemét, törékeny testét. Pulzusa meglódul, a taps felhangzik, visszazökken a valóságba. Állkapcsa megfeszül a nő mellett álló férfi láttán, Lilla meglöki a vállát. Oldalra pillant, majd vissza a színpadra, kezeit maga elé emeli, lustán összecsapja tenyerét. Már menne.
A tapsot lassan felváltja az emberek beszélgetése, hamarosan senki sem fogja hallani a saját hangját. Vet még egy utolsó pillantást a színpadra, majd megsimítja húga kezét, távozásra késztetve ezzel a nőt. Ideje eltűnni innen. Lilla a fejét rázza, maradna még, nagy a tömeg az ajtónál, soha nem fognak így kijutni. A férfi felmordul, hangja elveszik az emberek zúgolódásának zaja közt. Így sosem fog hazajutni. Percek múlva sem javul a helyzet, Lilla is belátja, egy morgós testvérrel nem valami élvezet az ücsörgés, feláll. A férfi követi szőke húgát ki a sorból, megragadja annak csuklóját, nehogy a tömeg elsodorja tőle. Lilla közel sem olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát, és ha most hagyja, hogy elszakadjon tőle, talán órákig tartana megkeresni. Néha olyan, mint egy rossz gyerek, pedig már harminc is elmúlt. Kijutva aztán félrehúzódik, hogy a sokaság oszoljon valamerre, húga puszit nyom az arcára, majd el is tűnik mellőle, míg ő egy kislánnyal van elfoglalva, aki az anyukáját keresi. Az emberek eltakarják előle a kis szöszit, maga mellé pillantva saját szőkéjét már nem leli. Bosszúsan sóhajt fel, az egyre csökkenő csődületben azonban könnyedén találja meg húgát. Elindul Lilla felé, aki egy páros után igyekszik, megállítja őket, amikor viszont azok megfordulnak, megtorpan. Állkapcsa ismét megfeszül a nő láttán, ahogy egy másfél-két órája is. Már azt sem tudja igazán, mikor kezdődött a darab, elvesztette az időérzékét, mikor meglátta fent. Most pedig ott áll és a húgával beszélget, benne pedig csak egy kérdés fogalmazódik meg: miért? Kezeit a zsebébe süllyeszti, lassú léptekkel indul meg feléjük, úgy látszik Lilla nem akar még elmenni. Mosolyogva beszélget a férfival, aki ma a főszerepet játszotta. Aki ki is volt írva. Húga mellé érvén köszön a párosnak, elidőzik a barna szépség arcán, majd elkapja tekintetét és inkább a cipőjét kezdi el tanulmányozni. Lilla nem veszi észre rajta, de feszeng.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610845#post610845][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.03. 22:27[/b][/url]

Az emberek többsége nem is sejti, mi munka van egy tökéletes balett előadásban, s csak akkor tanulják meg értékelni, ha a részesei. A ma este főszereplője az egyik próbán súlyosan megsérült, s mivel volt olyan szerencséjük, hogy díszmeghívottként mindenképp megnéztem volna az előadást, végül arra jutottak, hogy engem kérnek meg, hogy segítsem ki őket. Először tiltakoztam, elvégre gyakorolgatok és annak idején magam is táncoltam Odette szerepében, a Hattyúk tava nem épp a legkönnyebb darabok egyike. Mivel azonban rajtam állt vagy bukott a dolog, így beleegyeztem és az előadást megelőző négy napban felelevenítettem a tudásomat. Hogy ez mit jelent? A napi átlag két órás edzésemet megnyújtották tizenkét órásra. A bokám miatt ráadásul velem sem volt könnyü dolguk, elmondható, hogy minden este a szállodába érve úgy éreztem, hogy szétszakadnak a lábaim. Az izomláz volt a legkevesebb, a szalagjaimat ért terhelés hirtelen volt rengeteg, ami kérdésessé tette, hogy valóban képes leszek mindezt megcsinálni, illetve adalékként véresre táncoltam mindkét lábam. A fellépés napjának reggelén olyan voltam, mintha egész Budapestet mosták volna fel velem, de nem érdekelt. Kezdés előtt ismét éreztem a jól ismert bizsergést, majd megjelent a kezdeti lámpaláz és adrenalin is.
Aztán megszólalt a zene és minden fájdalmam elillant. Mintha évekkel ezelőtt jártam volna, ugyanolyan könnyeden hajtottam végre minden mozdulatot. A partnerem, Tamás ráadásul remek táncos. Gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez és tökéletes összhangba kerültünk már a próbákon is, ezt pedig már csak fokozni lehetett élesben, a közönség előtt. Imádom a Hattyúk tavát, a legszebb koreográfia, amit valaha kellett táncolnom. Amint véget ér az utolsó jelenet is, mind meghajlunk és vastaps fogad bennünket. A szívem majd kiugrik a helyéből, a fáradtság egy szempillantás alatt lesz úrrá rajtam. Én érek először az öltözőbe és mindenemet cserélem, a smink lekerül, csak a hajam marad feltűzve, lábaim bekötve és sima balerina cipőbe bújtatva. Járni alig bírok, de hősiesen viselem ezt is, ahogy minden mást.
Tamással igyekszünk épp lelépni, ahogy bírunk - hatalmas a tömeg mellesleg, pedig már legalább negyed órája vége az előadásnak, de van az húsz perc is -, mégis megállít minket egy szőke nő. Nem vagyunk a toppon, a kedves és rajongó kérdésekre azonban ugyanolyan készségesen válaszolunk. Mennék már, de még nem lehet. Aztán megemelem a fejem, amikor megjelenik a hölgy partnere, aki... Balázs? Most veszem csak észre a kettejük közti hasonlóságot. Ezek szerint ez a Lilla az a Lilla. Meglep, hogy pont itt találkozunk, az viszont kevésbé, hogy rám sem néz. Mi tagadás, hirtelen magam is feszengeni kezdek. Míg partnerem a kedves születésnapost foglalja le, van időm odalépni a férfihoz.
- Nem hittem volna, hogy itt is felbukkansz. Hogy tetszett az előadás? - próbálom pusztán szakmai mederben tartani a társalgást. Eközben a fejemben újra és újra lejátszódik a fellépésem és számba veszem, milyen voltam. Nem hibáztam. Egyszer sem. A legnehezebb elemet is gond nélkül hajtottam végre, tökéletes volt. De talán ezt nem nekem kéne eldöntenem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610870#post610870][b]Farkas Balázs - 2016.08.03. 22:55[/b][/url]

Az előadás már rég véget ért, párosunk azonban még mindig nem hagyta el a helyszínt, és épp ez az, ami annyira feszélyezi. Nem is a darab vagy a színpadon látott nő, hanem a tudat, hogy bármikor összefuthatnak esetleg velük, már ha nincs valami titkos hátsó kijárat, amin egy sikátorba jutnak és ott feltűnésmentesen elhagyhatják a környéket. És láss csodát, pont bekövetkezik hirtelen megjelenő félelme, Lilla megállítja a főszereplő párost, neki pedig ösztönösen feszül meg minden izma az ismerős arc láttán. Hát őszintén szólva ő sem hitte volna, hogy itt is felbukkan. Mivel húga láthatóan percekig le fogja még foglalni a biztosan fáradt, de mégis mosolygó férfit, úgy dönt közelebb lép a hármashoz. A barna szépség rögtön felkapja a fejét, tekintetük találkozik egy pillanatra, majd amikor Lilla tesz egy lépést oldalra, eltávolodnak egy kicsit egymástól. A félvéla közelebb lép hozzá, mire felemeli a fejét, majd oldalra biccenti azt.
- Gyönyörű voltál - tömör és lényegre törő, mint mindig. Elmosolyodik, kezeit még mélyebbre süllyeszti zsebeiben, a nő kérdésére nem válaszol. Hacsak előbbi bókját nem tekintjük annak, mert akkor bizony elmondott mindent; hogy mit látott az elmúlt két órából. De az sem teljesen biztos, hogy két óra volt. Lehet kevesebb vagy több, mindez most nem is izgatja, de azért már tényleg menne. Lilla jelenléte ide vagy oda, még mindig tartja magát a tíz lépés távolsághoz. Vet egy pillantást mosolygó húgára, aki épp összenevet valamin Tamással, szóval ők valószínűleg nagyon jól szórakoznak. Tekintete visszavándorol Ninára, fejét oldalra biccenti, a mosoly lassan lefagy arcáról. Széttárja két könyökét, mint aki nem tudja mihez kellene most kezdeniük, majd végignéz a tömegen.
- Azt hittem nem táncolsz - ott van a piciny szemrehányás a hangjában, észre lehet venni, ha az ember nagyon figyel. Most pedig nem kifejezetten arra céloz, hogy nem mesélt neki a balettról, a múltjának ezen részéről, a bokájáról és nem is igazából a főszereplőcseréről. Na jó, talán de, tényleg erről van szó azt leszámítva, hogy a tánckarrierről nem tud, hiszen soha senki nem említette neki egy szóval sem, de ha tudna, na akkor most biztosan méregetné még egy ideig Ninát, hogy hogy mert a bokájával táncolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610890#post610890][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.03. 23:37[/b][/url]

Nem kicsit döbbent meg Balázs válasza, miszerint gyönyörű voltam. Fogalmam sincs, mit lehetne erre mondani, elvégre sok mindenre számítottam, csak erre nem. Mondhatta volna, hogy jó volt, vagy tetszett neki az egész, ehelyett engem dicsért meg. Ennek semmi értelme, de miért is akarok keresni benne? Elmosolyodom a bókon - vagy inkább szubjektív véleményen? -, mielőtt azonban válaszolnék, oldalra pillantok Tamásékra, akik remekül szórakoznak. Nocsak, nocsak. Ez valaminek a kezdete lesz...
- Köszönöm - majdnem kicsúszik a számon, hogy a férfi meg irtó jól néz ki, de végül sikerül magamban tartanom, csakis azt mantrázom magamnak, hogy nem érdemli meg, nem érdemli meg... Mert nem is. A minisztérium óta (az se tegnap volt) nem nagyon találkoztunk. Néha láttuk egymást a faluban, de akkor sem kommunikáltunk tulajdonképpen semmit, még csak köszönni se köszöntünk. Nekem ez nem volt jó, de ugye ki vagyok én, hogy nekem jó legyen, így... Bele kellett törődnöm, hogy ez a hajó elúszott. Vagy elsüllyedt. Vagy soha nem is volt. Sokkal könnyebb volt mindezt úgy tenni, hogy megbeszéltem magammal, az a bizonyos éjszaka az alkohol miatt történt, egyikünknek sem jelentett semmit. Egyik csókunk sem. Egyetlen érintés sem. Csak egy játék volt, aminek nincsenek vesztesei. Azt nem mondom, hogy maradéktalanul hatásos volt a stratégiám, de talán kevésbé érzem magam trágyán, ha szóba kerül az auror.
A következő kijelentéséből nem tudom nem hallani a szemrehányást, ami azonnal feszültséget generál bennem, ezáltal köztünk. Tamás érzi meg először, aki elcsendesedik, majd Lillának is feltűnik, hogy valami nem oké. Én mit sem törődöm velük, csak keresztbe fonom karjaimat és igyekszem nem kicsinálni itt helyben Balázst.
- Ez logikus, tekintve hogy arról sem volt fogalmad, táncolok. Egyébként igen, négy éves korom óta. Elnézést, ha elrontottam az estéteket, majd legközelebb elkerüllek - hangom jeges és elutasító. Ja igen, merthogy egyszer nálam is betelik a pohár és volt elég időm megtanulni, milyen az, ha az a bizonyos szekér nem vesz fel. Ez pedig úgy robog, hogy rakétával se érném utol. Nos, ez esetben itt rám nyilvánvalóan semmi szükség. A mellettünk állók nem szólnak semmit és azt is egyértelműen leszűrhették, hogy nem most talalkozunk először, sőt. Ez Lillának nyilvánvalóbb, de még ő sem szól semmit, csak kérdőn néz Balázsra. Egyedül Tamás miatt állok még itt, különben hazamentem volna. Mert én most már végleg végeztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=610906#post610906][b]Farkas Balázs - 2016.08.04. 00:17[/b][/url]

A nő mosolya már majdhogynem meglágyítja a szívét, aminek következtében kibújhatna a tökéletesen eljátszott szerepe mögül és mondjuk viselkedhetne vele úgy, mint a baleset előtt, de nem. Sajnos ösztönösen túlságosan is védeni akarja a nőt, mintha ezzel jóvá tehetne mindent, mintha így Nina elfeledne minden vele történt rosszat. Azt is megkockáztatom, hogy azzal, hogy Ninát ennyire könyörtelenül távol akarja tartani magától, azt hiszi semmissé teheti az őt ért sérelmeket. Mindent elfeledhetne ezzel az egy jó cselekedettel; a volt feleségét, a lánya szenvedését, a saját néha sanyarú sorsát, amit mindig is semmisnek tartott, pedig mélyen érezte, hogy az apjának több akarata érvényesült az életében, mint azt engedni szerette volna. És talán ha most nem kerül a nővel ilyen helyzetbe, akkor mindez tovatűnik. Csak ez nem így működik, pedig szép lenne.
Biccent Nina válaszára, majd ismét a húgára pillant, hátha az majd veszi a lapot és végre békén hagyja szerencsétlen Tamást, mert elvileg férjes asszony van, bár egy ideje már nem beszélt a férfiról, szóval igazából ki tudja mi van közöttük. Az is lehet, hogy az új családtag egy balett táncos lesz. Végül is miért ne. A húga jól szórakozik, ő már kevésbé, ez látszik is rajta, ahogy a tömeget pásztázza. Egy közben elejtett, kósza mondat azonban betölti a poharat Ninánál, aki rögtön ki is fakad. A meglepetéstől hirtelen azt sem tudja merjen-e ránézni vagy sem, de végül aztán higgadtan ráemeli tekintetét a nőre. Szemöldöke kérdőn emelkedik a magasba, mellettük az előbb még vígan trécselő páros is feszülten figyel, ő azonban teljesen nyugodt marad, és ez látszik is rajta. Már megint szórakoztatja Nina kiborulása, ami a húgát jobban megviseli, Lilla ugyanis melléjük lép és elnézést kér mindkettejük nevében, majd azzal folytatja, hogy nem is kellett volna megállítania őket, hisz biztos nagyon fáradtak és a többi. Beszéd közben ránéz Ninára és Tamásra is, szavait azonban inkább utóbbinak intézi, elvégre azért nem hülye, látja ám, hogy a bátyja most valami nagyon érdekes dolog közepébe került. A férfi egyetlen arcizma sem rendül, a szeme sarkában megjelenő nevetőráncok azonban világossá teszik Nina számára a nyilvánvalót. Megvárja, míg tudatosul a nőben, hogy mit is lát, majd kirántja a kezét zsebéből és kezet ráz a megszeppent Tamással, szavait is neki intézi. - Nos, én mindenesetre örültem a találkozásnak, csodás volt a darab is, gratulálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611025#post611025][b]Brandon Norrey - 2016.08.04. 21:13[/b][/url]

Annak, hogy itt és most jjelen legyünk, rengeteg buktatója volt.
Hol is kezdhetném...? Talán ott, hogy nem sokkal a Sziget kezdete előtt a rellonos lány felől olyan hírek érkeztek, hogy a gyengélkedőn kötött ki. Igen, ez már könnyedén szabotálhatta volna a kettőnk már rég eltervezett programját, de ennyi természetesen nem volt elég.
Történt ugyanis az az ominózus Catbúcsúztató tábortűz Izzyvel, amikor az Amerikába visszaköltözött Navinés angyalkár.... lányra emlékeztető ingóságokat a lángok közé dobtuk a tanoncok házának hátsókertjében. Na ja, ez szép lenne, na meg jó, ha a sok közös kép és plüssállatka közé valahogy nem került volna oda az a fránya fesztiválbérlet. Zsenik vagyunk, tudom.
A vásárlást bizonyító papír hiánya csak az indulás előtti napon, pakolás közben realizálódott bennem, amikor az agyamat rögtön pánik-módba kapcsolva nekiálltam a biztonsági másolat keresésének. Bizony, ennyi év alatt kiismertem magam, tudtam, valami biztosan történni fog még azzal a mappában, asztalon pihenő dokumentummal.
Tehát így is füstbe ment tervvé avanzsálódhatott volna a közös kis szórakozásunk, pedig a fodrásznál is jártam, a ruhaboltokat is kiürítettem az elmúlt hetekben.
 De végre itt vagyunk, jól vagyunk és ez a lényeg. Szorosan egymás mellett lépdelünk a délutáni záportól nedves avaron, körülöttünk fiatalok arctalan csoportjai vonultak a kivilágított színpad irányába.
A párás levegőben izzadtság, alkohol, és szúnyogriasztó illata elegyedett valami gyomorforgatóan karakteres aromává, amely tökéletesen summázta a fesztivál lényegét.
- El sem hiszem, hogy végre itt vagyunk. Nagyon régóta el akartam jönni egy koncertjükre. - tény, hogy van a bandának egy stílusa, amit nem sokan kedvelnek és ami miatt engem is biztosan kinéznek majd az nyancat mintás ingemért... De valami megfogott a szomorúan üvöltöző bagázsban. A színezett lencséjű napszemüvegen keresztül figyelem, ahogy a méregzöld nap alábukik. Kisvártatva a csillagok is előbukkannának, de a reflektorok okozta fényszennyezés ezt lehetetlenné teszi. - Szerinted melyik számmal fognak nyitni? - fordulok Kamilla felé, miközben lecsavarom a kezemben szorongatott palack kupakját és belekortyolok a hydromágiával hidegen tartott vízbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611043#post611043][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 22:07[/b][/url]

Az élet bármennyire is próbálhat visszafogni, akadályozni, otthon tartani, nem teheti meg. És bár minden oka meglehet arra, hogy hazapateroljon - mármint az Élet, nagybetűvel -, tekintve, hogy én nem is olyan rég még a gyengélkedőn nyomorkodtam, én itt vagyok, és itt is maradok. Végig. Mert velem nem fog ki ez a kis sz*ros, neeeeem, én fogok kifogni vele. Ennyi, kész, én megmondtam.
Viszont szerencsére nem csak nekem jutott ki a jóból, Brant is verte rendesen a karma, vagy akármi, viszont mind a ketten itt vagyunk, és mind a kettőnknek megvan mindene. Azt hiszem. Remélem.
- Én is - vigyorogva pillantok rá, és komolyan, annyira jól esik, hogy nem kell felemelne a fejem, hogy lássam az arcát. Mert hiába nőttem én meg százhetven centire, ebbe az iskolába ilyen negyedóriások járnak, vagy én nem tudom, de az összes hímnemű akkora mint egy oszlop, és minimum a nyakam kell kitörnöm, hogy lássam őket. Borzalmas.
- Úúú, úúú, biztos a Throne-al. Vaaagy mondjuk a Can you feel my heart, de az meg túl népszerű, lehet a végére hagyják, hogy örüljön a nép. Ömmmm... Drown? - megint rá pillantok rá, ahogy a ruhám egyik elrejtett, oldalsó zsebéből - hashtag girlythings - egy öngyújtót meg egy Marlbit. Mert amúgy én nem szoktam ilyen rákkal mérgezni magam, de ez ilyen egyszer élünk különleges alkalom, szóval megengedem magamnak.
- Kérsz? - olyan kedves rellonos vagyok, hogy még meg is kérdezem, szeretne-e velem együtt közelebb kerülni a halálhoz, miközben a számba veszem a szálat és meggyújtom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611113#post611113][b]Brandon Norrey - 2016.08.04. 23:58[/b][/url]

A lilába csapó horizonton sötét alakok serege mozgolódott, hatalmas tömeg gyűlt már most is. Tudom, hogy az első sorhoz varázslatok használata nélkül szinte lehetetlen hozzácsapódni, csak ha három óránál többet vár az ember, de titkon egy picit azért reméltem, hogy kartávolságban fog rugdosni Oliver.
Gondolataimból egy jobbomról hallatszó kurjantás ránt ki, egy pillanatra, de összerezzenek. Nem volt olyan látványos, de Kamilla valószínűleg észrevette.
- Ez az első fesztiválom, ami azt illeti. - mondom neki oldalt felnyírt szőke hajamat megigazítva. Lakk de vagy oda, a pára előbb-utóbb a frizurám gyilkosa lesz.
A nyakamon végiggördülő izzadtságcseppnek sikerül meggyőznie arról, hogy egy kis mellkasvillantás a legfelső gomb kioldásával még erkölcsileg elfogadható. Remegő ujjakkal látok neki a számomra megterhelő folyamatnak. Közben figyelemelterelésképp hevesen bólogatok az első számmal kapcsolatos okfejtésére.
- Lehet, hogy túl népszerű, de olyan szép a kezdő dallama, hogy az csak na. De ja. Lehet a Drown lesz. - csak ekkor veszem szemügyre a lány ruháját, ami olyan tipikus fesztiválos öltözet. Nem kell félni, az én sátramban sem csak villámot szóró macskás pulcsik sorakoznak, hanem persze nálam is van kihagyhatatlan szürke atléta, hogy mindenki bámulhassa bicepszemet, juhé.
El kell gondolkoznom a kérdésén bambulásom után, de csak sikerült összeszedni magam fejben.
- Őőő... Nem. köszönöm, van sajátom. - mondom neki, majd a zsebemből kihalászva egy apró fémdobozból veszem ki a kézzel sodort szálat, ajkaim közé veszem a jellegzetes illatú dohánnyal készült kis csodát, majd Kamilla felé hajolok, hogy az meggyújthassa a végét.
A tüdőmben tartom az első pár szippantást, kiélvezem a saját kis rituálém minden egyes pillanatát. Karomra egy semmiből érkezett hideg fuvallat libabőrt varázsol, mintha bőrömön érezném a környező levegő nyomását.
Gondolataim meglepő hurkokkal fonódnak tovább elmémben, a mellettem sétáló lán mozgása pedig mintha hangosabb enne az eddiginél.
- És én még azt hittem ki fog száradni mostanra. - vigyorgok az előttünk felgyülemlő tömegbe. Idő közben csak sikerült a színpad közelébe férkőznünk...Viszonylag.
A reflektorokkal felszerelt pódium felé bámulok vigyorogva, nyelvem lassan simít végig füstízű fogaimon. A kezdeti feszültség elszállt az indigó ég fölé fújt felhőcskékkel együtt.
- Mindjárt kezdődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611187#post611187][b]Farkas Kamilla - 2016.08.05. 16:31[/b][/url]

Kicsit összeráncolva homlokom pillantok rá mikor összerezzen, de nem kérdezek rá. Biztos minden rendben vele, ha meg nem, akkor.. Hát akkor ez van. Majd ha összeesik megpróbálom kirángatni a tömeg szélére mielőtt összetapossák, aztán meg az önkéntesek meg az orvosok gondját viselik. Ja.
- Nekem is - biccentek, jobb tenyerem feltartom, hogy ha akar pacsizzon bele. Remélem, hogy akar, de ha nem, akkor arra az esetre is van mentésem. Például, hogy a minimális reakcióidő után - ami azért elég kevés kéne legyen - megpiszkálom a hajam.
Figyelem, ahogy ő is megigazítja a saját fürtjeit, és megejtek egy részben akaratlan szemforgatást. Az igazság az, hogy szívesen beletúrnék és összeborzolnám, viszont ez most elmarad. Az egyik, domináns okom az, hogy az évek során valahogy megtanultam mennyire érzékenyek a fejükre.
A következő mozdulatsora ismét szemet szúr nekem, és egy széles vigyor jelenik meg az arcomon.
- Otthon, mármint otthon otthon van egy egész stílusirányzat, ami hasonlít erre - közlöm, s kinyújtom felé kezeim. Aztán megállok a mozdulatban, s kérdőn pillantok fel rá - szabad? - ó igen, az a tervem, hogy át is alakítsam. Ameddig várakozom a válaszra, feltolom a fejem tetejére a napszemüvegem, egyrészt, mert arra is szükség lesz majd és sokkal stílusosabb onnan levenni, másrészt meg mert nem hiszem, hogy a továbbiakban szükségem lenne rá.
Aztán elő is kerül a kis kátrányom és rá is gyújtok, még meg is kínálom. Bólintva veszem tudomásul, hogy neki van sajátja, aztán mikor tartja, elmosolyodva gyújtom meg szálat.
- Tudod, erre felénk van egy mondás - fürkészve vizslatom az arcát, egyrészt még nem akarom lelőni a poént, másrészt meg teljesen felesleges mondanom, hogyha amúgy ismeri.
- Aha. Én is - bólogatok, ahogy felpillantok rá. Igazából amúgy nagyon nem értek én az ilyenekhez, mármint nem mondhatom el magamról, hogy valami tapasztalt vagyok ezen a téren.
- Úúúúú, úgy várom már - elvigyorodok, és igazából ha jobban ismerném vagy valami, akkor biztos egy kicsit még meg is rángatnám a kezét, de nem. Nem lovagolunk be ilyen dolgokba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611306#post611306][b]Dr. Köröndi Hajnalka - 2016.08.06. 15:41[/b][/url]

Dráma. Végtelen hisztit csap, amikor meglátja, milyen is lesz pontosan a kötényük. Az övé két számmal nagyobb, mint optimális lenne és borzalmasan áll rajta. Az egyik öltöztető már rohan is, hogy valahonnan szerezzen neki egy passzolóbbat. Bár eddigi pályafutása során még sosem találkozott nem passzoló köténnyel, de nem mer veszekedni a szőkeséggel. Tulajdonképpen senki nem mert vele ellenkezni, nem mintha olyan nagynak vagy erősnek tűnne, egyszerűen csak mindenki szeretne a kedvében járni. Abszolút ő a beválogatott műsortagok fénypontja, akit csak azért válogattak be, mert nagyon csinosan mutat a kamera túlsó oldalán, sőt, talán még vicces is lesz, ahogy próbálkozik.
Így, már egy tökéletesen passzoló, vékony derekát kihangsúlyozó kötényben léphet a stúdióba, megcélozza egyenesen a pultot, amihez odaosztották.
- Szia - köszön a párjának, méghozzá bájosan mosolyogva. Senki nem gondolná róla, hogy pár perccel ezelőtt még rettegésben tartotta a stábot. De olyan aranyosnak és ártalmatlannak tűnik... nos, csak tűnik.
Itt az ideje, hogy ő is elsajátítson egy kis tudást ezen a versenyen. Mert egyelőre egy valamirevaló szendvicset nem tud összerakni. Igazából még sosem kényszerült rá, de imád egészségesen táplálkozni és szereti az egészségét. És igen, ezért jelentkezett ide. Na meg persze, hogy jól nézzen ki, és mások lássák, ő milyen jól néz ki. De az már csak másodlagos, főleg a főzés miatt van itt.
A pultnak támaszkodik, kinyújtott karokkal, kicsit ráereszti a súlyát. Előre dönti a fejét, Adrian felé pillant.
- Mondd, egy egytől tízig terjedő skálán mennyire vagy reménytelen eset? - kérdezi végül, miközben nem túl feltűnően végigméri a másikat. Az nem annyira érdekli, amivel a séf biztatja őket, ezek még a kötelező körök, amiket le kell zavarni az elején. De ő már hála istennek nem iskolás, hogy hozzá legyen szokva az odafigyelés művészetéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=611310#post611310][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.06. 15:59[/b][/url]

A köténykém egyelőre még a nyakamban pihen, mármint a nyakamon áthúzva azon a lyukon. Majd ha elkezdődik a hercehurca, összekötöm a derekamon, egyelőre addig így is tökéletes. Aztán valaki eltakarja a fényt, amire amúgy nem reagálnék, ha nem szólalna meg. Megállok az instagram fal pörgetésében, körbepillantok, majd rájőve, hogy csak nekem szólhatott ez a mézesmázos köszöntés fel is nézek.
- Heló - olyan jól nevelt kisfiú vagyok, hogy még vissza is köszönök, aztán összeráncolva homlokom billentem oldalra fejem. Ismerős valahonnan, de egyelőre meg nem tudnám mondani, hogy honnan. Pedig biztos láttam már. Szóval én így tök zavartalanul bámulom, miközben próbálok rájönni, hogy hova kéne raknom, mert eddig ő még egy ilyen lebegő valami, ami nem tudom hova tartozik, és ez elég idegesítő amúgy. És én tényleg csak ezért nézem. Aki mást mond hazudik (nem).
Aztán jön egy kérdés, mire megemelem szemöldököm. Tudom, hogy nem nézek ki egy konyhatündérnek, de én nem vagyok reménytelen eset. Kikérem magamnak, hát mindjárt meg is sértődök.
- Én tudok főzni - jelentem ki, még meg is nyomva az 'én' szócskát. Hát mikor jönnek rá az emberek maguktól, hogy nem jókedvemből vagyok itt? Csak úgy rí az arcomról, hogy szenvedek. Mint egy partra vetett hal, bizony bizony.
- Szóval remélem te is - teszem hozzá egy pici szünet után, ahogy átnézek a válla fölött, hogy a halljak valamit a háta mögül magyarázó séfből is. Sose lehet tudni, mikor mond valami fontosat, és ha ezt megteszi, nincs kedvem lemaradni róla. Lezárom a mobilom képernyőjét, aztán egy leheletnyit előre dőlve csúsztatom be a készüléket hátsó zsebembe.
- Adrian - nyújtom felé a kezem. Igaz, hogy ott van a kis fémtáblán, azért jobb biztosra menni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=612439#post612439][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.14. 00:26[/b][/url]

Gyűlölöm, hogy azt hiszi, neki mindent lehet. Nagyon nem. Ha lehet ilyet mondani, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ez a találkozás így, ahogy van. Nem vagyok kíváncsi innentől a férfira, szívesen fel is képelném nekifutásból, de Lilla épp idejében lép közbe. Összepréselem ajkaimat és hallgatom a buta gagyogását, hogy nem is kellett volna leállnia velünk beszélni, s tényleg! Csak azért nem szalad ki helyeslés az ajkaimon, mert nem a nő tehet arról, hogy a bátyja egy gyökér, ennek pedig még örül is. Persze, mint tudjuk, boldogok a lelki szegények... Na erről ennyit.
Aztán olyasmi történik, amit elhinni is alig bírok. A nevetőráncok a szemei sarkában egyértelmű jelei annak, hogy baromi jól szórakozik - noha én ezt nem mondhatom el magamról. Mit is tehetne még hozzá ehhez az estéhez? Ja igen, levegőnek nézhet! Én kis butus, mindig elfelejtem, hogy amikor már azt hinném, hogy ennél bunkóbb nem lehet, akkor egyszerűen csak úgy meglep. Őszintén szólva sokkal jobban örülnék egy kis csokinak vagy virágnak, de egy spontán csók is jöhetne. Csak mint tudjuk, ki milyet szakajt, olyat szagol. Így hát én természetesen ismét belenyúltam a jóba. David, Dwayne, Balázs... Mind egy kutya, azzal a különbséggel, hogy szép fokozatosan jönnek a seggfejségi listán. De már mindegy, nem érdekel többé. Lehet inkább valami szobanövény típusú pasas után kéne néznem, ha elég jól néz ki, akár élesben kipróbálhatnám, milyen, ha a sarokba állítom. Ah, álom.
- Kár, hogy ebben az örömben nem osztozhatunk. Ha nem haragszotok, megyünk. Az iménti hűvös zuhany után jól esne egy melegebb is - egy gúnyos (és hűvös) mosolyt küldök Balázs felé, majd hátat fordítok nekik és Tamással elindulunk, csakhogy pár lépés után visszafordulok egy pillanatra. - Ó és Balázs! Dani üdvözöl - nyilván nem, de erről nem kell tudnia. Ekkor ugyanis megfordulok, hogy ismét elinduljak kifelé. Forduljon fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=612479#post612479][b]Farkas Balázs - 2016.08.14. 13:13[/b][/url]

Lilla magyarázkodása hamar alábbhagy és kettejük közül kihúzódva inkább Tamás mellé lép, aki jelenleg az egyetlen olyan ember, aki nem próbál meg hülyét csinálni magából. Lilla nem igazán érti a helyzetet, sosem hallott még Nináról, már nem a balett miatt, hanem úgy általában, most viszont úgy érzi lesz még mit felrónia a bátyjának, csak szabaduljanak már ki innen. Nála ugyanis most érkezik el az a pillanat, hogy kezdi rosszul érezni magát és igen, menni akar.
Az auror vele szemben már sokkal magához méltóbb módon viseli a helyzetet; ismét az őrületben kergeti Ninát csak egy pillantással. A szeme sarkában megjelenő nevetőráncok csakis a kedélyállapotának jelentése lehet, mert valójában nagyon jól szórakozik az egész kialakult helyzeten - megint. Talán még szívesen is venném, ha Nina tényleg felpofozná, hogy érezze ez mennyire nem vicces amúgy, de mivel ez a férfiember itt pontosan jól tudja, hogy a félvéla nem rendez jelenetet pont Lilla előtt, csak nyugodtan ácsorogva tovább hergeli a nőt, mert miért ne. Neki ez valahogy most nagyon jó szórakozást nyújt, az pedig már egy teljesen más kérdés, hogy a másik ezt mennyire élvezi. Bizonyára semennyire. A férfi még akkor is szórakozottan áll előtte, mikor Lilla mellé lép, Nina pedig belekezd a búcsúzkodásba, vagy valami olyasmibe. A neki hátat fordító nő látványa csak egy mosolyt csal arcára, és már épp nyitná a száját, mikor a félvéla megtorpan és visszaszól. Összeszorítja fogait a név hallatán, majd mielőtt Nina végleg elhagyná a helyiséget, megszólal. Korántsem annyira frappáns búcsúzás, mint a nőé, azonban úgy érzi ezt tudatnia kell vele, nehogy elfelejtse.
- Tudod, még mindig jössz nekem egy üveg borral! - Lilla mellette csak a fejét kapkodja, ő már tényleg nem érti mi történik itt, de mikor bátyja felajánlja neki kezét, azt készségesen fogadja el. Ezek szerint neki nem is kell értenie ezt. Az auror vet még egy pillantást a távozó félvélára, majd húgára pillant, végül a kifelé hömpölygő tömegen átvágva hagyják el ők is a színházat. Egy időre elég a balettből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=612540#post612540][b]Gwen L. Blake - 2016.08.14. 17:43[/b][/url]

Nem is tudom, miért mászkál ilyen későn a fővárosban. Sokszor mondtam, hogy ennek a lánynak nincs félelem érzete és ezt mindig bizonyítja valamivel. Nem az a lényeg, hogy egyedül sétálgat a főváros utcáin késő éjszaka, hanem, hogy ezt halál nyugalommal teszi. A korabeli nőket szeretik elkapni az emberrablók, ők a könnyű prédák, azonban ez őt nem zavarja, ahogy az sem, hogy nem ismeri Budapest utcáit. Nem gyakran fordul meg itt, de ahová éppen tart, jobban mondva a helynek ismeri a koordinátáit, szóval nem fog elkerülni. És, hogy miért nem fél az éjszakai kóborlástól? Ennek több indoka is van, most felsorolok párat. Legfőképpen mert boszorkány ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt, nála van a pálcája, amit nem fél használni, és ami ellen a muglik nem igazán tudnak semmit se tenni, maximum kiverik a kezéből a fegyvert, de akkor is biztos van egy B terve, amit be tud vetni.
A mai találka egy számára fontos személlyel fog történni, aki megnehezíti a szőke életét, de mégis szereti, legalábbis barátilag, meg rokonilag. Ahogy az várható, ismét késésben van, pedig a férfi nem szereti, ha késnek, és ezt a szöszi jól tudja, ezért is csinál ilyet. Szereti húzni az agyát. Nem érti a késői találkozó okát, sokkal jobban örült volna egy normálisabb, emberibb időpontnak, de nem neki mostanra kell ilyet szerveznie. Pedig nem is aludt volna egyedül Gwen. Már nemsokára ott van, még ezen a sarkon kell befordulnia és megérkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=612544#post612544][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.14. 18:23[/b][/url]

Annak, hogy pont itt vagyok, pont ilyenkor, több oka is van. Az egyik, hogy elhúzódott az edzésem, és ha Greg azt mondja többet maradok, én többet maradok. Több eszem van annál, hogy ellentmondjak egy MMA edzőnek. Szeretem az életem is, meg azt is, hogy kézben tud tartani, szóval ja. Bírom az öreget. A másik ok, az meg igazából nem is annyira lényeges. Ingrid - azt hiszem így hívják - azt mondta szomorú, én meg, hát rajtam ne múljon az ilyesmi. Szeretek megvigasztalni szomorú lányokat.
Épp ott tartanék, hogy akkor most hazamegyek és a kastélyban alszok, hogy ne keltsem fel Shayt, amikor észreveszek egy túlságosan is ismerős arcot. Összevonva szemöldököm nézek utána, majd zsebre dugott kézzel követem. Mégis ki a jó isten járkál ilyenkor a kihalt városban egy ilyen szép kis hacukában. Mégis ki. Pedig tényleg ismerem, még ha a nevét nem is tudom, az arcmemóriám az egész jó. Zsebrevágom kezeim, majd tökéletes hangtalansággal, lépteim az idegen léptei után igazítva követem a lányt, tökéletesen megbújva az árnyékban. Nem mintha nem lenne amúgy is elég sötét, de azért jobb biztosra menni.
Aztán felötlik bennem a tudat, hogy ezt így túl tökéletesen csinálom. Így nincs benne semmi érdekes, semmi szórakoztató. Körbenézek, majd tudatosan rontom el a hangtalan ritmust - nem trappolok, pont annyira adok ki hangot, hogy ő meghallja a saját léptei közé fonódó halk, puha koppanásokat. Aztán, ha megáll - HA megáll - én is megtorpanok, végig a takaró sötétben maradva. Még ne vegyen észre. Még nem elég vicces.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=612675#post612675][b]Gwen L. Blake - 2016.08.15. 14:47[/b][/url]

Eddig még nem történt semmi olyasmi, amitől félne kint mászkálni éjszaka. Kóbor kutyákkal találkozott már, de ők nem bántották, szóval semmi különös nem történt. Kuzinja bátyja egyébként is szeretné, ha Gwen megedződne, ezáltal az ilyesmik nála természetes dolgok, a szőke már nem mond rájuk semmit. Nemsokára megérkezik a helyhez, azonban rossz érzés fogja el. Nem törődik vele, biztos egy részeges valaki az, aki nem tudná bántani, főleg, ha járni alig tud, de ez az érzés nem akar alább hagyni, ő mégis elhessegeti. Nem lesz baj, ha tartja ezt a tempót és nem áll szóba senkivel. Mindig ezt mondogatják neki, és ő rendszerint betartja, maximum az állatokhoz intéz pár szót, de az tök természetes. Nem szeretne foglalkozni az érzéssel, majd elmúlik alapon lép még kettőt, aztán megáll egy pillanatra. Ha nem fog hallani semmit, akkor megy tovább és így is van, néma csönd fogadja. Nem akarja elhinni, hogy valaki követi, pedig történt már hasonló eset, csak akkor keresztfia volt az ügy mögött, most viszont nem lehet itt a kiskrapek. Talán jobb lett volna nem ide szervezni ezt a találkozót, egy békésebb hely és időpont sokkal megfelelőbb lett volna, de már mindegy. Órájára pillantva elhúzza a száját, már majdnem negyed órája várat magára. Nem a szégyentől reagál így, hanem az örömtől. Magában felettébb boldog, amiért megint a férfi agyára mehet, aki majd húgához megy panaszkodni Gwen megint milyen volt vele. Komolyan mondom, mint az oviban. Az érzés közben elmúlt, legalábbis már nem érzi úgy, ahogy az előbb, ezért bátrabb léptekkel indul előre. Nemsokára eléri a helyszínt, már nem eshet baja, ott meg nem engedik, hogy bántsák. Szeme sarkából mégis figyeli a háta mögött elterülő utcát, nehogy rosszak legyenek a megérzései.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=613814#post613814][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.23. 20:38[/b][/url]

Féloldalas vigyor jelenik meg ajkaimon, s mikor megtorpan, én is hasonlóképp teszek, hangtalanul dőlök vállammal a hideg falnak. Mikor újra elindul gyorsítok lépteimen, ezúttal némán követem, s mikor mögé érek kinyújtva jobbom rántom be a sötétbe, s jobbommal a torkának szegezem az sötét ébenfát.
- Nem mondta apukád, hogy nem szabad ilyenkor kint járni? - hangom nyugodt és hideg, ugyanakkor halk, közvetlenül a fülébe mormolok. Közben végig feszítve tartom izmaim, nem lepne meg, ha gondolna egyet és a hasamba könyökölne. Még nem szeretném leleplezni magam, a játék csak úgy vicces, ha más is játszik, és ameddig Gwen nem kezd el küzdeni, vagy visszabeszélni, addig semmi értelme. Mert igen, látva az arcát már erre is rájöttem, elvégre az ilyen csinos kis pofikat hamar megjegyzem. Határozottan úgy érzem magam, mint valami sorozatgyilkos, vagy legalább mint egy maffia begyűjtőembere. Felnevetve csóválom meg fejem ahogy elengedem, s oldalra lépve fordulok felé, majd hátrálok ki az utcai lámpa gyér fényébe.
- Komolyan, mit keresel erre? - egyik kezem nadrágom zsebébe dugom, míg másikban továbbra is a pálcát tartom, felkészülve minden eshetőségre. Nem akarok telibe kapni egy átkot csak azért, mert nem voltam elég figyelmes, vagy meggondolt.
- Rosszabb alakok is járnak erre, mint én - csak úgy mellékesen jegyzem meg. Tisztában vagyok, hogy én sem vagyok egy főnyeremény, mert azért léteznek sokkal kedvesebb jobb lények is, de a jelen helyzetben azért én is megteszem. Inkább, mint egy pénzéhes homeless.
- Légyszi most ne támadj vissza az 'és te mit keresel itt', meg a 'semmi közöd' kérdésekkel - bár alapjáraton türelmes ember vagyok, az éjszaka belőlem is a legrosszabbat hozza ki, és így a kellős közepén valahogy kevésbé tudom kontrollálni. Szóval inkább így előre megkérem, hogy ne most akarjon nagylány lenni, mert akkor én is nagyfiú leszek, és annak egyikőnk se fog örülni. Komolyan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=613841#post613841][b]Dr. Köröndi Hajnalka - 2016.08.23. 23:18[/b][/url]

Annak ellenére, hogy alapvetően a szebbik mosolyát vette elő a köszönéshez, egy egyszerű sziát, na meg persze némi homlokráncolást kap válaszul. Értetlenség és cseppnyi felháborodottság keveredik az arcán, ahogy kissé oldalra fordítja fejét.
- Miért nézel rám így? - kérdezi, éles kíváncsisággal a hangjában. Azért, sejteni lehet róla, hogy nem annyira mézes-mázos, mint amilyennek elsőre tűnik. Legalábbis a staff már biztosan tudja, hogy mennyire hárpia tud lenni, ha akar. És igen, hiába fogja vissza magát, borzasztó ideges a hülye kötény, meg az egész teszetosza népség miatt. Erre még a legkedvesebb mosolyára is egy furcsa nézés a válasz! Semmi hízelgő pillantás, semmi csábító mosoly.
A következő kérdésére is kissé lesajnáló, hova tovább, lenéző válasz.
- Tudod, ide alapvetően olyan emberek jelentkeznek, akik nem tudnak főzni - válaszolja, egyik szemöldökét megemelve. Hiszen, miért is jelentkezett volna ide, ha már profi szakács lenne? Azért jött, hogy megtanuljon egészséges recepteket csinálni magának és ne sírja tele a kispárnáját, ha éppen túl lusta megvenni az ebédjét. Vagy hova tovább, egyszer ne főzne rá valaki, bárki, menten éhen halna. Vagy esetleg, a nagy elkeseredésében egy lekváros kenyeret összedobna, aztán hetekig koplalhatna vezeklésképp.
Amikor Adrian felé tartja a kezét, mintha kezet akarna fogni, akkor még magasabbra szaladnak a szemöldökei. Nem, nem éppen ehhez a bánásmódhoz van szokva, és ki tudja. Talán ma sem távozik éhen haza. Azért, hogy most leharaphassa Adrian fejét, még a koplalást is bevállalná.
Ehelyett azonban mosolyt varázsol az arcára. Jó szokása szerint odanyújtja a kezét a másiknak, azonban felülről, kézcsókra emelve, már-már követelve azt. Még hogy kézrázás? Egy ilyen hölggyel, mint ő?
- Hajnalka - árulja el a nevét is, tekintete pedig azt sugallja, hogy ha nem csókolja meg, akkor ma őt tálalja fel a séfnek. Akárhogy is alakul a kis kézpárbaj, visszaveszi a kacsóját. A göndör, szőke fürtöket hátradobja, megigazítja kötényét. Adriant minden bizonnyal megcsapja a meglepően ízléses, édes, fűszeres parfümillat.
A séf felé pillant, megjegyzi az utasításokat, bólogat is hozzá. Amint azonban a főzésbe kellene belekezdenie, hirtelen nagy problémákba ütközik. Azt se tudja, hogyan kezdjen hozzá, az arcára pedig kiül a kétségbeesés, úgy pillant Adrianre.
- Öhm... és most? - kérdezi, most már sokkal bájosabb hangon. Sok rosszat lehet róla mondani, de legalább a büszkesége nem fontosabb neki, mint a segítségkérés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=613857#post613857][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.24. 08:32[/b][/url]

- Már láttalak. Mármint nem itt, máshol - komolyan, nagyon próbálok rájönni, hogy honnan ismerem, de aztán inkább megvonom a vállaim, és felhagyok a keresgéléssel. Az is lehet, hogy csak összetévesztem valaki mással - ami nem szokott megesni velem valami gyakran, de attól még lehetséges.
- Vagy mert elvesztett egy fogadást - sóhajtva csóválom meg fejem, nem azért, hogy éreztessem vele, hogy buta vagy valami, csak, hogy tudassam milyen szomorú tény ez. Itt kell vezekelnem mikor csomó más dolgot is csinálhatnék.
Amikor megemeli szemöldökeit, én is hasonlóképp teszek. Szóval ő egy ilyen nő. Tulajdonképpen nincs bajom az fajtájával, még azt a merész gondolatot is megkockáztatnám, hogy enyhe mértékben kezd tetszeni.
- Ne haragudj - mintha csak megfeledkeztem volna magamról pillantok fel rá, majd finoman veszem ujjaim közé az övéit, s mint valami igazi gentleman, úgy csókolok kezet neki - kevés hölggyel találkozik mostanában az ember - és amúgy tényleg, a hivatalos személyeken kívül, így az utcán, vagy az iskolában kevés olyan emberrel találkozom aki megköveteli a kézcsókot. Talán ő a második. Érdekes, érdekes. Szóval én nagyon szívesen belemegyek a játékba, szeretek játszani. Szeretek ilyet játszani, hogy magam köré édesgessem az embereket.
- Ne haragudj a kellemetlenségért - jaj de kedves vagyok, hát még én sem hiszem el. Elvégre egy bocsánatkérés nem elég, kettő kell ahhoz, hogy aranyosnak, vagy valamire valónak tartson. Kellemetlen lenne úgy kést adni a kezébe, hogy nyakon akar szúrni. Közben felállok, a kis gurulós széket pedig lábammal finoman berúgom a pult alá, amíg a hátamon is megkötöm a kötényt. Igyekszem nem fintorogni az irreálisan sok meg édes parfümre, mert én most ugye úriember vagyok, és az úriemberek nem fintorognak. Meg kell hagyni, egész jól sikerül fenntartanom az arckifejezésem. Kezem kinyújtva veszem el a szeletelőkést, s ameddig a séf elmondja mit kell, megforgatom ujjaim közt, mert az ilyen azért elég jól néz ki.
- Ömm - megfordulok, hogy szemügyre vehessem miből élünk. A halakat felvágták meg megfőzték nekünk, jó, ez jó, elég sok időt töltöttünk volna el, ha nekünk kellett volna lepucolni őket. Elnézést, nekem, a hölgyekkel nem végeztetünk ilyen munkát. Végül kiveszek pár paradicsomot, és az elé rakott deszkára teszem őket - ezeket forrázd le, dobd hideg vízbe, hámozd meg és szeleteld fel - mondanám, hogy ha elakad akkor itt vagyok, de úgy vélem, hogy ez nem olyan sok információ, meg tudja jegyezni, meg úgyis megkérdezi, ha nem érti. Szerintem. Remélem. Jómagam addig teszek olajat a tűzre - haha -, és ameddig az forrósodik, hagymát meg zellert kezdek darabolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=614976#post614976][b]Gwen L. Blake - 2016.08.31. 14:33[/b][/url]

Tényleg nincs félelemérzet a lányban, meggyőződése, hogy senki nem árthat neki ezen az éjszakán, ahogy a többin sem, ezért magabiztos léptekkel halad a hely felé. A következő pillanatban mégis úgy érzi, sikítana egyet, mikor a kezek behúzzák az egyik budapesti sikátorba, majd a pálcát is megpillantja. Jelen pillanatban nincs ellensége, nem tudja, ki szórakozhat vele, de próbál nyugodt maradni, bármennyire is nehezen megy. Ha látja rajta, hogy fél, az rosszabb lesz, aztán meghallja, a srác megszólal és a félelem ahogy jött, úgy tűnik el. Ismeri valahonnan, nem is olyan messziről, az iskola egyik tanulója kapta el, de, hogy miért az nem érti. Ő nem csinált semmi rosszat, az elmúlt pár évben, előtte meg nem tudja milyen viszonyban voltak, mert a hang ismerős számára, az arca mégsem ugrik be. Gondolkozz Gwen, ki lehet az? Mivel nem tudja, ki van mögötte, de nem is ellenséggel van dolga, így nem fogja megtámadni, ha elengedik az elkövetkezendő pár másodpercben, ami nem történik meg. A kérdéssel sem foglalkozik, inkább ide-oda rángatja magát, majd fellélegzik a szabadság hatására. A pálca ugyanúgy rászegeződik, de az nem érdekli, inkább megtámadója arcát veszi figyelembe.
- Gondoltam, hogy egy rellonos az. És nem, apukám nem tanított meg rá - néz Adrian szemébe, majd tekintete a fegyverre suhan. Ő is elővehetné azt, de nincs kedve a minisztériumba menni, leleplezés okán. Kulturáltan is meg tudják beszélni, a szőke így gondolja. A következő mondatra mosolyog egyet, pont egy Adrian-nél rosszabb emberhez indul, azonban ezt nem kell tudnia a fiatalabbnak.
- Én is tudom - válaszolja az egyértelműt, majd az előző kérdésre koncentrál. Nem fog hazudni, ahogy azokat a sem fogja mondani, amiket az előbb felsorolt, annyira nem gyerek már, ahogy a rellonos sem. Mind a ketten felnőttek az évek során.
- Egy közeli helyre tartok. És te? - dobja vissza a kérdést, mert, ha ő megmondta, akkor vissza is kérdezhet, ezzel nincs baj. Remélhetőleg a srác is van annyira érett, hogy rendesen válaszoljon.