Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Felbosszantom azzal, amit csinálok. Felbosszantom a puszta létezésemmel. Tisztában vagyok vele, hogy a fajtársaim megvetnek és lenéznek engem. Ez nem kölcsönös. Részemről nem táplálok ilyen szélsőséges érzelmeket az irányukba. Egyszerűen nem törődök velük. Tegyék, amit gondolnak és amit az ösztöneik diktálnak, de engem hagyjanak ki belőle és lehetőleg a közelébe ne menjenek mindazoknak a dolgoknak, amelyek hozzám tartoznak, legyen szó emberekről, az otthonomról vagy akár a személyes tárgyaimról.
Némán, semmilyen vonásokkal figyelem csak Őt, ahogy egy költői kérdéssel szánalmasnak nevez és elmondja rólam a hatalmas véleményét. Különben pedig nincsen. Legalábbis nem kötöm az orrára. Ahogy semmi mást sem. Már-már unottan pislogva hallgatom, ahogy kijelenti, marad és ahogy említést tesz egy áldozatról a temetőben. Nem vagyok szuperhős, sem a falu védelmezője. Jó, ez utóbbi szerepet talán néha magamra vállalom, ám ez nem azt jelenti, hogy bárkinek bármi gondja van, én ott termek és megoldom. Nem. Segítek, ha éppen úgy adódik, azonban nem lehet mindenre gondom. Nem ez a természet és a világ rendje. Képesnek kell lennem nyugton maradni és nem megpróbálni mindent megoldani. Igen, én ilyen vámpír vagyok, akinek ez okoz inkább nehézséget. Engem erre tanított, így nevelt a Teremtőm. Arra, hogy az élet szent. Arra, hogy cselekedjek helyesen és legyek hű önmagamhoz. Ennek köszönhető, hogy az én napjaim nem a halandók vérében való fetrengéssel és a szükségleteim közönséges kielégítésével telnek csupán. Engedek bár az ösztöneimnek, kordában tartom őket, így tartom tisztán a tudatom, így maradok meg önmagam. Hogy fástul volnék? Higgye csak azt, ha ez megnyugtatja...
Egy szót sem szólok a lányhoz többet, csak nézem még Őt. Nem hogy a benne kavargó kérdésekre, de még csak azokra se fog tőlem választ kapni, amelyeket fenn hangon hozzám vágott. Nem pocsékolom a szavaimat bárkire. Végigmérem még egyszer a fajtársamat, majd Dwaynere pillantok, akihez idő közben kissé odahúzódtam, és aki a némi lenyugvás után most valamitől ismét teljesen felpörgött. Összevonom kissé szemöldökömet.
- Hagyd... - mondom a férfinak lemondóan, megrázva kissé fejemet, miközben nemes egyszerűséggel hátat fordítok a nőszemélynek, és fehér kezemet az auror vállára teszem, arra biztatva vele, hogy most már tényleg menjünk innen.
- Gyere... - kérem is rá csöndesen, régi fényű szemeimet a játszótér füvén tartva, miközben vontatott, mezítlábas lépteimet az erdő fái felé veszem. Jelenlétem és figyelmem persze lankadatlan. Nem ajánlom a lánynak, hogy utánunk mozduljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Még hogy nem fázik! Persze, pont úgy néz ki. Mindegy, én felhívtam rá a figyelmét, innentől az Ő dolga. Szerencsére hatalmas baja nem lehet egy kis meghűléstől, és talán legközelebb óvatosabb lesz. Na jó, természetesen ezt nem gondolom komolyan. Az emberek általában még a saját kárukon sem tanulnak.
- Nem akarok zavarni. - magyarázom meg, miért álldogálok fölötte változatlanul, mint aki mindjárt lép tovább. Azért, mert így is terveztem. Nyilván azért jött ide egyedül, mert magányra vágyik. Egy kis pihentető alkotásra, kikapcsolni az agyát. Nem akarnám megakadályozni ebben. Teljesen komolyan mondom tehát, amit mondok. Nem azért, hogy meghívassam magam és kikényszerítsem belőle, hogy a végén könyörögjön azért, hogy méltóztassak helyet foglalni.
- Inkább magadra hagylak, ha szeretnéd. - ajánlom neki, teljesen őszintén, nyugodt hangon. Nyílt, békés tekintetemből egyértelműen kiveheti, velem aztán tényleg nem kell udvariaskodnia.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy az vagy, akire gondoltam. - magyarázom meg neki, miért merészkedtem közelebb. Látom és érzem rajta, hogy nincsen a helyzet magaslatán és erőt kell vennie magán ahhoz, hogy ne legyen semennyire sem elutasító. Kedves, hogy megpróbálja, de miattam fölösleges.
- Ha igényled a társaságom, persze, maradhatok. De ha nem, akkor csak kívánjunk további jó éjt egymásnak... - könnyítek egyre inkább a dolgán. Bár a döntés talán nehéz kissé, ezt neki kell kitalálnia. Úgyhogy elnézek a tavacska sötéten hullámzó vize felé, miközben várom, megerősíti-e az iménti invitálást, vagy jó éjt kíván nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Nem bütykölni jöttem a boltba. Azt sokkal jobban szeretem mostanában Kinsszel csinálni. Ha egy ketyerével mégis nélküle akarnék szórakozni, csak eljövök érte az üzletbe és hazaviszem. Jobb nem egyedül fogadnom az éjjel ide betérőket, mert bár társtulajdonosom sem éppen egy kedves személyiség, Ő legalább nem hozza csak úgy a frászt az emberekre a megjelenésével, én viszont szoktam. Úgyhogy kivételes alkalom, hogy egyedül matatok a boltban, az oka viszont rém egyszerű: a véradományokért jöttem. A hátsó szobában áttöltöttem a fémtartályokba, és most rendezgetem őket a vevőpulton a dobozban, amiben haza akarom szállítani őket. Hallom közben, hogy valaki sündörög odakint a kirakat előtt, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget... míg be nem kopog.
- Igen. - mordulom a beengedőnek szánó szót, rekedtes hangomon, amely igazából akár Kinseyé is lehetne, tekintve, hogy eléggé mogorvának és lekezelőnek hathat. Elég az hozzá, hagyom egy kicsit a pakolást és egy kelletlen mozdulattal fordulok félig a bejárati ajtó felé, fehér kezeimet magam mellé lógatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Egy fiatal, vörös srác. Nem láttam még. Köszön és illedelmesen kezdi a mondókáját. Megérdemli, hogy ne ilyen féloldalasan hallgassam végig. Szépen felé fordulok. Szóban nem viszonzom az üdvözletet, a figyelmem az üdvözlet. Fekete szemöldököm finoman összevonom a Matthew név hallatán. Először azért, mert erről nem jut eszembe egy ismerősöm sem, aztán meg azért marad úgy sápadt ábrázatom, mert rájövök, Kinseyről beszél. Mégis ki hívja Őt így? Már éppen mondanám neki, hogy nyugodtan fáradjon beljebb és nézzen csak körbe bátran, amikor magától úgy dönt, hogy mégis marad és kérdezgetni kezd.
- Gyere be... - invitálom csöndesen, és visszafordulok a doboz felé nyurga, sötét alakommal, folytatva a pakolást. Ez a bolt egyben tárlat is, így lett berendezve és úgy gondoltuk, ha bárki itt tartózkodik közülünk, az olyan, mintha nyitvatartási idő lenne. Nem véletlen volt nyitva az ajtó.
- Ő a tulajdonostársam. - javítom így ki a kérdését és egyben felfedem, ki vagyok. Legalábbis a viszonyomat Kinseyvel. Vagyis egy részét. Persze, nem tévedett a fiú, hiszen a viselkedéselemző valóban itt dolgozik, csak hát nem egyszerű alkalmazott, hanem övé a hely a partneremként.
- Pár hónapja a miénk a bolt. - felelem, végezve az utolsó simításokkal, ami a fémtartályok elrendezését illeti, szóval lezárom a dobozt.
- Kihez van szerencsém? - fordulok vissza a vöröshöz, nyugodt, semmilyen hangon kérdezve. Bár úgy tűnik, közeli ismerősök, azért jó volna tudni, ki érdeklődik ennyire Kinsey iránt. Mondjuk olyan szempontból lényegtelen, hogy személyes információkat úgysem adok ki róla senkinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Meglepem a válasszal. Úgy veszem észre rajta, bár ismeri Kinst, sok a hiányosság a tudásában. Ám igazából az, amit leolvasok róla, amikor épp a tulajdonostársamról beszél vagy hall, elég sok mindenre enged következtetnem... Szegény srác, egyik viselkedéselemzőtől esik a másikig. Habár nekem nem hivatásom ez, csak hát van pár száz év tapasztalatom az emberekről, a reakcióikról meg az árulkodó jeleikről. A különbség a bogyori hajú és köztem, hogy én soha nem dörgölöm az észrevételeimet mások orra alá. Nem mintha engem zavarna, mikor Ő megteszi. Valószínűleg ezért vagyunk meg ennyire jól. Engem egy cseppet sem idegesít sem a goromba, lekezelő természete, sem az, hogy a logikus gondolkodást mindennél előrébb valónak tartja. Sőt, igazából ez utóbbi kifejezetten vonzóvá teszi számomra a lényét.
- Adam Kensington. - mutatkozom be a továbbra is nagyon udvarias fiúnak, és nyújtom oda neki nagy, hűs, fehér kezemet, finom eréllyel megrázva az övét, miközben némileg arcomba lógó tincseim mögül figyelem Őt. Elárulja, honnan ismeri Kinseyt. Csak rövidet bólintok rá.
- Mi biztosítjuk, hogy ne tegyen. - felelem egyenletes hangon.
- Itt megbűvölik vagy felrúnázzák őket. - részletezem kicsit a mikéntet, feltárva a vörös előtt, mivel foglalkozik főként az üzletünk a szimpla árusítás mellett. Direkt nem azt mondtam, hogy megbűvöljük és felrúnázzuk, hiszen én ilyesmit nem végzek. Nem tudok. Nem vagyok varázsló. Részemről csak élvezem a saját ketyerebolt előnyeit. Kinseyhez hasonlóan rajongok a technikai vívmányokért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Ahogy a fiú kérdezgetője megindul, csak nézem Őt kifejezéstelen, lágy vonásokkal, és mélyről szusszanok egyet. Hallgatom, mikről érdeklődik, aztán még a válaszom előtt rendezkedni kezdek a vevőpulton, a doboz mellett. Ilosvai úr néha széthagy rajta ezt-azt. Elég szórakozott mesterember.
- Ha megbűvölik, akkor varázstárgy lesz. Mágia hajtja majd, ami egy részről praktikus, hiszen állandóan működhet, más részről viszont egyfajta önálló életre kel, mint minden varázslatos holmi. Szeszélyes is lehet. - kezdem el bársonyos, egyenletes hangomon részletezni, mit takarnak az említett módszerek. Közben pakolok tovább az asztalon.
- Ha felrúnázzák az eszközt, tehát beleégetnek egy ősi jelet, akkor az védelmet ad számára a mágikus térben. Így az energiaszintje mondjuk nem állandó, de egy egyszerű varázslattal -úgymond- feltölthető. - ismertetem a másik eljárást. Azt már nem teszem hozzá, hogy Kinsey ezt próbálja kitanulni éjt-nappallá téve. Nem az én stílusom másokról beszélni, kiadni a dolgaikat. Nem mintha titok lenne, de akkor sem kenyerem, még így sem, hogy a srác ismeri tulajdonostársamat. Igazából így végképp nem. Meg ráadásul már így is többet beszéltem most pár perc alatt, mint néha egész nap. Dehát ha ennél rövidebben felelek, csak újabb kérdéseknek engedtem volna utat. Spóroltam magunknak.
- Nézz körbe, ha gondolod! - biztatom erre a vöröst, visszafordulva felé. Részemről ráérek. Nem sietek sehová. Soha. Mégis hova kéne? Előttem az örökkévalóság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem tetszik, ahogy a lány a Teremtőmmel viselkedik. Érzem, hogy hullámszerűen törnek rá az újabb és újabb felháborodások a legkisebb apróságok miatt. Ez persze egyáltalán nem szokatlan Kírától, és máskor nem zavarna, azonban most az Atyámról van szó. Furcsa, hogy bárki így nézzen rá, vagy így beszéljen Vele, eleve már csak azért, mert egyszerűen a puszta jelenlétével is jó hatással van a környezetére. Kis beszerzőm viszont hozza formáját, és a legalapvetőbb tényezőkre fittyet hányva érez, gondolkozik és cselekszik.
Összevont szemöldökkel nézek le rá magam mellé a hidegnek szánt, ideges kérdésekor, amelybe hamar belebonyolódik és inkább feladja. Feszülten sütöm le a szemem, és várom, a jobbomon ülő férfi hogyan reagál erre. Arend csak szusszanva elmosolyodik, végigpillantva a lányon, ám egyelőre szólni nem szól semmit. Hiszen személyes kérdése nem volt egyéb, mint beszélgetéskezdeményező felvetés, amelyre választ úgy nem is igazán várt. Csak közös témával akart előhozakodni, ami -esetünkben- jómagam vagyok.
- Nekem igen. - bólint végül a replikálásra, áthatóan figyelve a leányzó tekintetét. Válasza nyomán oldalra sandítok rá, lágy vonásokkal, aztán a térdem felé pislogva hallgatom a lány kérdését.
- Egyet sem. Ő az egyedüli Gyermekem. - feleli, rám pillantva közben. Akaratlanul is feljebb emelem erre kissé az államat, ahogy ez a tudat jogtalan büszkeséggel tölt el. Bár sokkal inkább puszta jóérzéssel.
- Nos... - sóhajtja, lesütve kissé a szemét.
- Örülök, hogy megismertelek, Kíra. Köszönöm az italt, Adam. - szól egyikünkhöz, majd másikunkhoz, miközben lehúzza karját mögülem a támláról, ledobja keresztbe vetett lábát a másikról, és láthatóan készül felemelkedni a kanapéról. Próbálok nem túl meglepett és rémült arcot vágni, ahogy búcsúzóra fogja, de szemeim így is elkerekednek kissé, miközben figyelem, ahogy felkel. Követem példáját és felállok, mintha egy láthatatlan erő húzna felfelé. Kikísérem Őt, és miközben szól még pár szót, valahogy különösmód kezdek megnyugodni. Úgy érzem, most nem évtizedekre búcsúzik. Szerintem marad a közelben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Békés csodálattal adózom annak, ahogy a férfiú a mágiát hívja segítségül a lámpa szétszereléséhez, tanulmányozásához. Ha rendelkeznék hasonló mágikus képességgel, úgyszintén alkalmaznám néha ezt a módot. Mondjuk, igazából megtehetném magam is, hogy mondjuk egy pillanat alatt kapom szét a szerkezetet, emberfeletti gyorsaságomnak köszönhetően, ám szeretem a dolgaim nagy részét még a halandókénál is komótosabb tempóban végezni, kiélvezve a részleteket, hiszen... hová sietnék?
Ahogyan Kins szemébe nézek, és meglátom arcán azt a Tőle szokatlan, meleg, barátságos kifejezést, kénytelen vagyok halványan feljebb görbíteni a szám szélét. Ez az egész köztünk egyetlen pillanat az egész, ám ez a pillanat annál jelentősebb, erősebb és kedvesebb.
- Hm. - sütöm le a tekintetemet, elmerengve társam kérdésén, közben megnézve magamnak a napelemes kütyü alkatrészeit, hosszú ujjaim közt forgatva azokat.
- Ezt így nem mondanám. Persze, a rettegett jelző ettől még teljes mértékben megállja a helyét. De inkább csak a hangzatosság kedvéért használtam. - vallom meg, susogva, lágy vonásokkal.
- Inkább félem. Igen, inkább így mondanám. - bólogatok, a szerkezettel babrálva.
- Képzeld el, hogy a napod egy jelentős részében, meghatározott időben nem nézhetsz ki az ablakon és nem léphetsz ki a házadból, mert egészen biztosan tudod, hogy akkor megsérülsz vagy nagy eséllyel meghalsz. És így éled le az életedet. Ebben a tilalomban. - ecsetelem csöndesen, megpróbálva így közelebb hozni az érzést Kinshez. Oldalra sandítok rá.
- Egy idő után megszokod és már nem táplálsz iránta olyan erős érzéseket, mint a gyűlölet vagy a rettegés. A részeddé válik. Elfogadod. De... félni örökké féled. - folytatom lágy hangú magyarázatomat, miközben összeszerelem a darabjaira szedett eszközt.
- Mondjuk nálam még az is hozzá jön, hogy elég rosszul vagyok nappal. Nem biztos, hogy ez minden fajtársamnál így van. Részemről nehezen maradok meg olyankor még a behúzott függönyök és zárt ajtók mögött is. Kifejezetten nyűgös leszek. - teszem azért ezt hozzá a teljesség kedvéért, hiszen biztosra veszem, hogy a viselkedéselemzőt az ilyen momentumok is érdeklik. Hm. Valóban mondhatjuk, hogy beszédes hangulatomban vagyok. Különben ez általában felüti a fejét nálam, ha megfelelő partnerem akad és adott az alkalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

A viselkedéselemző nagyjából jól látja a helyzetet, noha azt -meglepő módon- soha nem tapasztaltam, hogy a szabadságérzetemet megtépázta volna a vámpírrá válásom és az, hogy így nappal nem mehetek sehová. Hiszen a halandóknak meg ezer már korlátja van, ami nekem már rég nincsen. Valamit valamiért. A többi viszont pont úgy van, ahogy Kins mondja. Így hát finoman bólogatok.
- Részemről elég könnyedén fogadtam. - árulom el neki, mikor azt ecseteli, Ő talán nehezen venné az öröklétet. Nekem simán ment. Ehhez persze szükség volt a körülményekre. Arra, hogy pestisben haldokoljak; arra, hogy így a Teremtőm egyben a megmentőm legyen; és arra, hogy a Teremtőm olyan legyen, amilyen és úgy tanítson, ahogyan azt tette.
Átveszem a lámpát a férfiútól és barátságosan csillogó szemekkel bólintok neki a felvetésére a napelemekkel és leleményességünkkel kapcsolatban. Ezek után elrendezem a doboz tartalmát, visszahelyezve a szerkezeteket a helyükre, majd búcsúzom Kinseytől, magára hagyva Őt a boltunkban a gyakorlással és a ketyerékkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Egy egészen leheletnyit bólintok csak a kérdésbe ágyazott elgondolásra, mely szerint tulajdonostársam a rúnázással foglalatoskodik. Igen, így van, de komolyan nem szándékozom Őt kitárgyalni senkinek, ahogy másokat sem szoktam. Még ennyire sem. Ám úgy látom, a vörös megelégszik ezzel a válasszal, úgyhogy mindenki jól jár.
Mikor végeztem a pulton való rendezkedéssel, ráérősen a fiú felé fordulok, és nézem, ahogy tanulmányozza a vitrinek, polcok tartalmát. Láthatóan idegen világ ez a számára, de az a bolt -többek között- pont arra hivatott, hogy valamelyest elérhetővé tegye a varázslóknak a mugli technológia megismerését, amihez máskülönben nem annyira van szerencséjük a saját közegükben.
Csak pislogok egy elcsigázottat, mikor az éjjeli látogató felveti, hogy visszaélt a türelmemmel. Valljuk be, az én türelmemmel igazából nem nehéz így tenni, hiszen túl végtelen ahhoz, hogy idővel ne lépjen át az ember valamiféle képzeletbeli határt, amit mással nem ejthetne meg. Velem viszont igen. Szóval nem hibáztatja ezért senki a srácot. Én biztosan nem.
Udvarias búcsújára egy jelentős biccentéssel felelek csupán. Igazából percek óta nem szólok hozzá, dehát ez nálam elég megszokott, és különben is kibeszéltem már magamból a napi fejadagot az imént. Némán köszönök hát el az említett gesztussal, és figyelem, ahogy távozik. Érzem, ez a távozás talán menekülés is egyben. Nem a lényem elől, hiszen szerintem fogalma sincs róla, mi vagyok, és a sötét valóm sem riasztotta igazán, ahogy észrevettem. Inkább az elől fut, hogy még tovább faggatózzon Kinseyről. De valamiért úgy érzem, erre még majd sor kerül a jövőben. Kár, hogy rossz ajtón kopogtat. Bár igaz, lehetne nálam rosszabb is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Engem persze mit sem befolyásol ez a havas esős, szeles, hideg idő. Szokásos bőrdzsekis, pólós, farmeros, bakancsos együttesemben sétálok ki a kastély kapuján. Nem túl bő a ruhatáram, ezt meg kell hagyni. Alkotórészei viszont mind meglehetősen stílusosak, hozzám illőek és minőségiek. Egy-egy darabomat általában évtizedekig hordom. Na nem egyfolytában, de majdnem.
Ráérősen ballagok a nedves füvön. Az Edictum szerkesztőségében jártam az imént és még eléggé el vagyok gondolkozva az ott történteken. Ennek köszönhetően, habár persze érzékelem, hogy nem vagyok egyedül a réten, nem nagyon veszek egyelőre tudomást a lánykáról, aki nem messze sétálgat.
Akkor nézek csak el a hosszú kabátos diák felé, mikor a közelébe érek. Ahogy zsebre tett kézzel elhaladok mellette, visszapillantok a kastély felé, és eközben lassítok is lépteimen, mígnem megállok és félig visszafordulok a tanoda felé, gyönyörködni benne. Ablakai barátságosan fénylenek. Úgy egészében kellemes látványt nyújt az esti épület. Biztosan nappal is pazar. Mivel fotót és festményt sem láttam róla, így csak elképzelni tudom, ám az ilyesmiben nagy gyakorlatra tettem már szert az évszázadok alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Na mi aztán remek egy páros vagyunk. A társaságát némán, puszta körülöttem sétálgatással ajánlgató lány és én, a szűkszavú, lényegre törő, letargikus éjlény - ahogy egy kedves barátom előszeretettel emleget. Most valahogy úgy leszünk, mint a megállíthatatlan erő és a megrendíthetetlen tárgy. Mindaddig nem fog velünk semmi történni, míg az egyikünk fel nem hagy alapvető habitusával. Bár úgy veszem észre, a lányka valami hasonlót tesz éppen. Nem tűnik olyan fajtának, aki így közel merészkedne. Ő volna tehát a megállíthatatlan erő, ami hajlandó inkább körbekeringeni a megrendíthetetlen tárgyat, semmint hogy neki menne? Igazából valóban körülöttem kószál, úgyhogy ebben lehet valami.
Még jó ideig a kastély hangulatos ablakvilágait csodálom, aztán egészen lassan a navinés diákra vonom régi fényű tekintetemet. Sötét, hosszú tincseim jobb szemem elé omlanak kissé. Sápadt bőrömnek lidércszerű jelleget kölcsönöz a hold sugara, miközben ruhadarabjaim és hajam mintha árnyékból lennének. Hm. A végén még költő leszek, ha nem figyelek oda. Mondjuk igaz, írok néha verseket.
Nem szólok a lánykához, csak áthatóan fürkészem Őt. Mer vajon lépni? Mert látom, hogy akar. Vagy inkább akarná, hogy én tegyem. Ám én nem fogom. Most már csak azért sem, mert érdekel, vajon képes-e túllépni ez a kis halandó a saját, visszafogott természetén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Csak bűvöl engem tovább. Elég kitartó. Nézeget magának, bolyongva körülöttem, és a világon semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy szóba álljon velem. Legalábbis hogy Ő kezdeményezze a beszélgetést. Eltökélten lébecol a közelemben, kendőzetlenül méricskélve. Részemről meg csak állok, zsebembe süllyesztett kezekkel, kinyitott bőrdzsekiben és tanulmányozón figyelem a leányzót, akit egyébként én igenis szépnek találok. Nagyon helyes arca van és kellemes megjelenése. Persze, félreértés ne essék, nem kívántam meg. Túl fiatalka. Nem olyan értelemben tetszik. A vérét mondjuk kívánnám, mint az emberek nagy részéét, ám mivel gyerek, elhessegetem az ilyen gondolatokat, ha esetleg feltörnének bennem. Nem amiatt, amilyen büntetésben részesülnék, ha megcsapolnék egy kiskorút, hanem azért, mert ez egyszerűen nem helyénvaló. Ahogy gyermeket, a kiforratlan, gyámoltalan lelket nem csábítunk el, úgy inni sem iszunk belőle. Ez ilyen egyszerű. Legalábbis a számomra.
Kifejezetten szórakoztat, ahogy a kis boszorkány nagy cselesen stíröl engem, végtelenül amatőr módon álcázva, mennyire érdeklem. Olyannyira felderít ez a dolog, hogy nyugodt arcomra egy lágy, halovány mosoly kúszik, amely azonban nálam egy felér egy széles vigyorral. Különleges fényű szemeimben derű csillog, ahogy figyelem esti társaságomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A körülöttem lődörgő kis boszorkány viszonozza derűs kifejezésemet. Az én mosolyom azonban lassacskán leolvad a számról, ahogy vonásaim ismét semmilyenné simulnak. Szemeim fénye azonban kedélyes marad, így alig észrevehető a változás. Nyílt, figyelő tekintettel méregetem a lányt. Még maradok egy ideig laza, mégis jelentékeny állásomban, aztán kiveszem kezeimet zsebemből, és kilépek, hogy magam is vontatott sétába kezdjek.
Amit csinálunk, lassan leginkább egy groteszk táncra hasonlít az éjszakai réten. Egy tangóra, amit úgy mutatunk be, hogy közben nem hogy egymáshoz sem érünk, de még csak a közvetlenül közelébe sem megyünk a másiknak. Bőséges távolságot tartunk. A gond mindössze annyi, hogy nem csak táncra hasonlít, ami történik, hanem arra is, ahogy a ragadozó becserkészi vacsoráját. Ha valaki szemtanúja volna most mindennek, joggal feltételezhetné, hogy a fenevad -vagyis szerény személyem- nem tesz egyebet, mint hogy játszik még egy kicsit a védtelen áldozattal, mielőtt elragadná. Mindez bennem nem tudatosul, hiszen annyira belefeledkezek az eseményekbe, a naiv diáklány gyermeki, ügyetlenkedő csábosságába.
Pár percig kerülgetjük még egymást, aztán részemről megállok, fejemet oldalra biccentve végigtekintek a hosszú kabátos lányon, aztán könnyű, ráérős, hosszú lépteimet felé veszem. Mozdulataim nem fenyegetőek bár, árnyszerű alakom nem éppen e világi, sokkal inkább kísérteties. Valószínűleg egyenesen nyugtalanító. Mondjuk személye válogatja. Még azt is el tudom képzelni, hogy ennek a kis halandónak kifejezetten hívogató. Egyetlen lépéssel előtte állok meg, és nézek le rá végtelen, átható nyugalommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A játéknak, azt hiszem, vége. Kezdünk komolyabb vizekre evezni. Noha számomra ez is játék lehetne, a halandók innentől már nem élvezik annyira. Mivel pedig én nem vagyok az a fajta, aki élvezné a rettegésüket... jobban mondva, aki ne szólna rá magára, amiért élvezni kezdi a rettegésüket... ezért hát nem közelítek tovább, nem hozom még jobban rá a frászt. Bár valószínűleg innentől kezdve mindegy, mit teszek. Ha nem mozdulok, az ad okot ijedtségre, ha mozdulok, akkor meg az.
Hallom, ahogy a diáklány szíve egyre jobban kalapál a mellkasában. Ereiben buzogva lüktet a vér, ahogy egyszerre fél és óhajt engem. Rettegve kedveli a társaságomat, ha lehet ezt mondani. Békésen, érdeklődőn nézek rá lefelé a sötét rét közepén álldogálva, figyelve helyes, ifjú vonásait. Látszólag az enyémek sem olyan túl sokkal idősebbek az övéinél. Látszólag.
Elpillantok a kastély kedves fényei felé, aztán vissza társaságomra. Kissé oldalvást fordulok, és felé nyújtom behajlított könyökömet, kínálva neki, hogy belém karoljon, egészen úriasan. Barátságos tekintetem türelmes várakozással kémleli Őt. Nagyon kíváncsi vagyok, elfogadja-e néma invitálásomat egy sétára a környéken. Megtehetném, hogy felerősítem vonzó kisugárzásomat, hogy könnyedén velem tartson, azonban egyáltalán nem kenyerem ilyen módon befolyásolni az embereket. Szeretem, ha szabad akaratukból választanak engem vagy éppen tolnak el maguktól. Persze, így is van bennem valami elemi módon csábító a halandók számára, ez azonban az alapvető állapotom. Nem tudok vele mit kezdeni. Arra elég, hogy ne rohanjanak egyből el tőlem és képesek legyenek nyíltan állni hozzám, ahhoz viszont bőven kevés, hogy ez akaratuk ellenére nálam maradjanak.
Nos? Vajon a lány hogy dönt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem félek a felelősségtől. Igazából vajmi kevés dologtól félek. Ez nem feltétlen jó. Persze, sok előnye van, azonban sok mindent veszít így az ember. Bár talán hasonló mértékben nyer is. Nem tudom, ezt még nem álltam neki kiszámítani. Sok más mindent igen. Legalább statisztikát vagy összegzést készítettem róluk. Erről még nem. De ami késik, ugyebár...
A lány elfogadja invitálásom és szépen belém karol. Állok még pár másodpercig, fürkészve Őt, aztán elindulok mellette. Járásom úgy alapvetően  elég ráérős, ezen azonban még inkább lassítok a kis boszorkány kedvéért, hiszen neki nem olyan hosszúak a léptei, mint az enyémek. Szótlanul andalgunk a hűs levegőjű réten. Azt hiszem, a társaságomban a kis halandó még dideregni is elfelejtett. Pedig biztosan fázik. Érzem a testén, hogy egyre csak hűl és hűl. Egyre kevesebb hőt bocsájt ki magából. Ez így nem lesz jó. Néhány perce teljes csöndben ballagunk a környéken, amikor egy pad mellé érve megállok, elhúzom partneremtől könyökömet és leveszem bőrdzsekimet, hogy aztán egy kecses mozdulattal az Ő vállára terítsem. Ha gondolja, belebújhat az ujjába. Ha nem, nem. Így is melegíti.
Visszanyújtom ezután a navinésnek fedetlenné lett, sápadt, hosszú karomat. Felül immáron csak egy mélykék póló takarja vékony felsőtestemet. Nem nagy áldozat a részemről persze, hogy odaadtam neki a bőrkabátomat, lévén, úgysem fázom. Ez inkább csak gesztus szinten szép tőlem. A törődés szintjén. Dehát miért is ne foglalkoznék ezzel a lánnyal? Nekem Ő nem kevesebb és nem is több senki másnál. A kora aztán főleg nem befolyásol. Sem a neme, sem a származása és semmi olyan, amiről nem tehet. Sokkal inkább érdekel, mit kezd mindazzal, ami megadatott neki. Ilyesmivel lehet az én figyelmemet kivívni, kiérdemelni. Márpedig valljuk be, a lányka iménti körülöttem keringése bőven megér egy misét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hogy micsoda?... Igen, még az én műveltnek mondható, sokat megélt, számtalan dolgon elgondolkodott elmémben is ezek az igen egyszerű szavak fordulnak meg elsőként, ahogy a lány most először megszólal. Éreztem rajta, hogy hamarosan mondani fog valamit, így fel voltam készülve rá, hogy fogadnom kell egy közlést, ám erre nem számítottam. Koránt sem hittem, hogy valami unalmas témával fog előállni, ezt viszont nem képzeltem.
Lenézek rá magam mellé. Hosszú, üdén szétálló hajamban néhány esőcsepp csillog. Mélykék pólóm nedvesen rám tapad kissé. Régi fényű tekintetem elmerengve méregeti a diáklány vonásait. Néhányszor lejátszom magamban az iménti mondatát. Fejemben mindannyiszor az Ő hangján csendül fel. "Teher lehet; ennyire felszabadítani a másikban a másikat."
- Miért volna az? - kérdezek rá lágy, rekedtes baritonomon, érdeklődőn fürkészve esti társaságomat. Érdekesmód nem úgy érzem, mintha most nyitottam volna először szóra a számat az este együtt töltött részének folyamán, pedig hát de. Csak alapvetően sem vagyok túl bőbeszédű, talán ezért nem tűnik fel. De inkább azért nem, mert hiába voltunk némák, én tartalmasnak éreztem az eddigi közös perceket. Nem mindig kell ahhoz beszéd. Sőt.
Úgy hiszem, értem, amit mond, csak meglehet, én másként látom. Ezen persze nem volna mit csodálkozni. Egész másfélék vagyunk mi ketten. Mégis valószínűleg jobban hasonlítunk, mint olyanok, akikről ezt előbb feltételeznék. Azt sem értem, miért nem tudna engem egy kandalló mellett üldögélő helyzetben elképzelni a lány. Vagyis értem, csak hát... eléggé téved. Kifejezetten szeretem a meghitt, elcsépelt környezetet. Mondhatni, az a természetes közegem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ez mind igaz. Ez mind tökéletesen így van. A lánynak pedig ki sem kell mondania ezeket a gondolatokat, az én agyam is hasonlókon jár. Mert az az egyetlen, felettébb érdekes mondata remek eszenciájának bizonyult ennek az egész elképzelésnek. Úgyhogy a válaszát teljes mértékben bele tudom helyezni a gondolatkörbe. Pontosan értem tehát, hogy érti.
- Az vagyok. - felelek az ügyesen megfogalmazott felvetés azon változatára, amit a leginkább helyénvalónak érzek és amellyel egyúttal valószínűleg némi betekintést engedek magamba, ami ugyan nem volt kifejezett célom, de gondom sincsen vele. Soha nem zavart semmit sem feltárni magamról. Nincs mit elfednem. Még ha minden titkomat ki is adnám, akkor is rejtélyes maradnék nem csak a halandók, de bárki számára. Nincs miért törnöm magam.
Válaszom hangsúlya és szemem fénye különben egészen más töltetű, mint amit a tartalom megkívánna. Gesztusaim nem csak hogy nyugodtak, szinte már derűsek. Ennek az oka egészen egyszerű: szeretem a magányomat. Nem csak mert kénytelen voltam megszokni, hanem Isten igazából úgy egyébként is.
- Be kell menned. - jelentem be aztán egyszerűen. Nem teszem hozzá, hogy "mert megfázol". Könnyed, törődő hanglejtésem pótolja ki nem mondott szavaimat. Elhúzom a karomat a leányzótól, és leveszem róla a dzsekimet, majd magamra kapom szépen.
- Remélem, még látjuk egymást! - búcsúzom ezzel, igazítva egyet galléromon, mélyen a kis halandó szemébe nézve. Az a nagy helyzet, hogy -bár Ő nem tudhatja- ilyesmit elég ritkán mondok. Ha akarom valaki társaságát, egyszerűen felkeresem, különben meg általában engem keresnek fel az emberek. Néha meg úgy adódik, hogy így összeakadok valakivel. Ilyenkor vagy szimplán elválnak útjaink, vagy véletlenül összehoz még a sors, vagy egyértelművé válik, hogy nekünk még lesz alkalmunk egymáshoz. A jelenlegi helyzet valahol a kettő utolsó közt van. Nem áll szándékomban leegyeztetni a kis boszorkánnyal, mikor futunk össze legközelebb, azonban -őszintén szólva- bánnám, ha többé színét se látnám.
Végigpillantok rajta, zsebre vágom kezeimet, elnézek még a kastély felé, aztán fogom magam, és tovább haladok hosszú, bakancsos lépteimmel arra, amerre eredetileg indultam. Hazafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

A csupa feketébe öltözött, fekete, vállig érő hajú, feketén kihúzott szemű boszorkány a pult mögött állva éppen egy régi rádión dolgozik, egészen elmerülve ténykedésében, mikor a kis csengettyű megszólal az ajtó felett, jelezvén, hogy valaki az üzletbe lépett. Egy szusszanással hagyja abba a varázslást, pálcáját szépen letéve és a megbűvölendő ketyerét félretolva. A boltba toppant lány biccentését hasonló gesztussal viszonozza és hallgatja, mit szeretne. Sápadt arca csaknem rezzenéstelen végig, egyedül szemöldökét húzza fel kissé.
- Milyen anyagok és milyen tárgyak? - teszi fel lényegre törő kérdését a maga sajátos, monoton beszédstílusában, alig nyitva ki a száját közben. Azt már most tudja, hogy ebben a boltban nem fognak tudni segíteni a hölgynek, ám ha elárul pár részletet, hátha tud ajánlani valakit. Ennyi információ minden esetre kevés volt. Miközben Szilvia várja a választ, csak áll a pult mögött egyenes -mondhatni: karót nyelt- tartással, kezeit összefogva tartva annak lapján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Az eladónő a kifejtést követően hosszú-hosszú másodpercekig hallgat, szinte már kínosan. Ő maga persze ezt nem érzi. Nem szokta. Akár még azt is hiheti a Vele szemben álló, hogy éppen azon gondolkozik, miként értesíthetne leggyorsabban egy aurort vagy a törvény bármi nemű emberét. Azonban erről szó sincsen. A gót leányzó éppen végigfuttatja csavaros eszében a lehetőségeket, mindezt teljesen unott arccal.
- Ilyesmivel nem foglalkozunk itt a ketyere kereskedésben és nem is tudok olyanról, aki tenné. - reagál végül színtelen hangján, alapos megfontolást követően tájékoztatva a kedves betértet erről a sajnálatos hírről. Ahogy ezzel megvan, Szilvia csaknem robotikus mozdulattal biccenti oldalra a fejét, így érdeklődve némán, más valamiben állhat-e esetleg a rellonos diák rendelkezésére. Persze, egyáltalán nem sietteti, és nem csak azért, mert minden valószínűség szerint egy nagyobb összeg lapul a zsebében. A zseniális ketyerebűvölőt az anyagiak egészen hidegen hagyják. Mindössze Ilosvai úr mellett magára szedett annyit, hogy ne legyen túl mogorva a vevőkkel és még ha arcán nem is tükröz semmiféle érdeklődést, legalább a mindenféle munkálkodását félreteszi addig, amíg valaki a pult előtt áll, és a figyelmét ez idő alatt csak az illetőnek szenteli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Meglehet, a nívósnak koránt sem mondható máguscsárda szokásos népe eleve nem éppen bizalomgerjesztő, azonban a most betoppanó páros végképp okot ad arra, hogy még ha el is tekint bárki feléjük... vagyis felénk, gyorsan más nézelődni valót keressen magának. Egy auror és egy vámpír. Kell ennél több ahhoz, hogy az ember behúzza fülét-farkát és -ha már itt tartunk- a nyakát is?
Dwayne és én laza jelentőséggel érkezünk meg a helyre, egyenesen az egyik félreesőbb asztal felé véve az irányt, valahová hátra. Nem szeretek bent lenni a sűrűjében és hiába éles érzékeim, jól esik belátnom a teret. Szerintem ezzel társaságom sincsen másképp. Társaságom, aki néhány perce felbukkant a házamnál, hogy elhívjon beülni valahová. Felkaptam a dzsekimet és már indulhattunk is. Átsétáltunk a karácsonyi vásáron idefelé jövet. Noha a mi botlunk is kitelepült egy bódéba, csak futólag szemléltem meg eddig a kínálatot és a látnivalókat. Megeshet, hosszabban tiszteletemet teszem majd valamikor.
Elég az hozzá, miután megérkezünk, a férfi szerez magának italt. Részemről ezt némán várom ki, aztán ledobjuk magunkat a helyünkre, egymással szemben. Kényelmesen hátradőlök, lábaim szétvetem az asztal alatt, kezeimet combjaimra dobom. Körbenézek a csárda terében, aztán tekintetemet Dwaynere engedem. Derűsnek tűnik. Legalább kettőnk közül valaki az. Persze, rajtam nem látni, hogy rossz passzban vagyok. A vonásaim ugyanolyan simák, mint mindig. Talán csak szemeim rezignált fénye árulkodik kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Tegnap meglehetősen nagy utat jártam be. Ellátogattam néhány közeli országba. Az olaszoknál beültem egy hangversenyre, aztán visszafelé Szlovéniában meg-megálltam egy kis városnézésre. Régen jártam arra. Érdekelt, hol mi változott. Úgyhogy a mai napom a nyugalomé. Ilyenkor vagy a házamban kódorgok egész éjjel, vagy azért kimozdulok a faluba. Mivel a tél elérkeztével elég hosszú lett a sötét órák száma, jóval több időm akad, így kevés olyan napom van, mikor végig otthon lennék. Ma sincs ez másként.
Bőrkabátban, mélyszürke pólóban, fekete farmerban, lazán megkötött bakancsban ballagok ki az erdő fái közül, besétálva a Fő utczára. Elpillantok a ketyere kereskedés felé. Sötét van, nincs ott senki. Úgy tűnik, ma Kins sem gyakorolja a rúnázást. Vagy lehet, később jön. Végülis korán van. Még nincs hét óra. Haladok tovább, elnézve a Boglyas tér felé, a karácsonyi vásárba. Most sem vegyülök hosszasan. Éppen csak odaköszönök Ilosvai úrnak a bódénkhoz, aztán megyek tovább, elgondolkozva, amerre a lábam visz.
Hamar az iskola birtokán találom magam. Felnézek a kastély barátságosan fénylő ablakaira és haladok tovább, mígnem megpillantom a fa tetején a házat, amely már régóta izgatja a fantáziámat, és bár már a legtöbb helyet felfedeztem a környéken, erre még nem kerítettem sort. Na majd most!
Érzem és hallom, hogy nincs benne senki, úgyhogy bátran felmegyek a lépcsőn és körbenézek a helyes kis zugban. Úgy látom, nagyon szeretik a tanodabeliek az ilyen puffokat, meg a sok párnát. Többek közt a tetőtérben meg abban az erdei menedékben is ezekkel találkoztam. Mondjuk meg kell hagyni, tényleg hangulatosak.
Noha nem éri a fejem a plafont, elég közel van hozzá, úgyhogy kissé görnyedten sétálok beljebb. Szemügyre veszem a falba vésett feliratokat, elnézelődöm egy darabig, aztán szépen helyet foglalok az egyik puffon. Karijaimat térdeimre dobom, vékony lábaim még így behajlítva is hosszan elnyúlnak tőlem. Szusszanok egyet és magam elé révedek. Nem érzem magamat a helyzet magaslatán a napokban. Ezzel persze nem kell sokat törődni. Mindig ez van. Néhány nap egész kellemes, aztán mélyebben vagyok. Ez már pár száz éve így megy. A környezetem természetesen alig észlel valamit ebből. Talán csak sejtik. Hiszen mindig ilyen hallgatag és merengő vagyok. Édes mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Valaki közeledik. Először csak a nedvesen cuppogó lépteit hallom a sáros földön, aztán beszélni kezd. Összevont szemöldökkel próbálom beazonosítani az idegen nyelvet. Kivételesen ez olyan, amit nem beszélek. Nem európai. Ettől még nagyjából be tudom lőni. Afrikai lehet. Egy-egy szót még meg is értek talán. A hangsúlyból ítélve mindenképpen átkozódás lehet. Átkozódás egy leányzó szájából. A szitkok aztán véget érnek, valahol egészen közel. Pár pillanat múlva kiderül, hogy pontosan a lépcső alján, amelyen most felfelé igyekszik az illető. Finom illata van és fázik. Ezek a legfőbbek, amiket kifinomult érzékeimmel leszűrök belőle. Ráérősen tekintek el az ajtó irányába és várom, hogy felbukkanjon. Most már nem fogom hirtelen elhagyni a házat. Hiszen egyetlen lejárat van. Persze, leugorhatnék akár a fáról, semmi bajom nem lenne, dehát kinek van ahhoz kedve? És egyáltalán minek tenném? Megvárom Őt inkább, aztán majd kiderül, zavarom-e. Addig is próbálok nem ijesztő lenni, bár ez elég nehéz nekem. A legtöbbek számára a puszta létezésem is rémisztő, hát még ha csöndesen ülök egy puffon a sötétben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A kétes alakok főleg az auror miatt hagyják el lapos kúszásban a területet, azon kevesek pedig, akiknek esetleg nincs vaj a fülük mögött... nos Ők nagy részt miattam. Hiába tudja már minden teremtett lélek a faluban, hogy nem igazán kell tőlem jobban tartani, mint akárki mástól, azért az ártatlan lelkek nem szívesen tartózkodnak a közelemben. Kellemetlen érzéseik támadnak tőle. Amit különben teljesen megértek.
Figyelem a sörtől fintorgó Dwaynet, aztán hallgatom kedélyes szavait. Nem úgy tűnik, mint aki teljesen beszámítható lenne. Na nem ettől az egy kortytól. Már a házamnál is láttam rajta, hogy kissé be van bódulva. Amolyan kellemesen. De nem emiatt jókedvű, hanem mindazoktól, amiket felsorol. Lesütöm a szemem egy pillanatra, aztán ismét ránézek.
- Szóval kibékültetek. - vonom le zseniális következtetésemet egy finom bólintással. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Hát legyen. Ugyan soha nem értettem az ilyesmit. Mármint arra gondolok, hogy két ember szakít, aztán megint összejön és a legtöbbek hajlamosak ezt újra és újra megismételni. Valahogy az az érzésem, ezzel a párocskával sem lesz másként. Ellesznek ezzel. Dehát Ők tudják. Vagyis... nem, dehogy tudják. Mégis mikor tudták a halandók, hogy mi kell nekik?
- Vele töltöd az ünnepet? - kapcsolom össze a két témát, ha már szóba hozta a karácsonyt. Fürkészem még Őt egy darabig, majd egyik kezem az asztallapra csúsztatom, csak úgy, aztán körbetekintek a csárdában, ott tartva figyelmemet egy kártyázgató társaságon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy felér a lány a lépcsőn és végre megnézhetem magamnak, az első, amit megállapítok róla gondolatban az az, hogy egyszerűen szemet gyönyörködtető. Pislogok is kettőt, miközben figyelem, ahogy engem észre sem véve kezdi el feltérképezni a helyet, csekély lelkesedéssel. Nem örülök neki, hogy nem látott meg egyből, mert így még jobban meg fog ijedni. Áhá, tessék, már itt is van! Mellkasához kap és hátra hőköl, közben morog valamit. Összevonom kicsit szemöldökömet, ismét azon töprengve, pontosan melyik vidék nyelve lehet ez. Mindeközben, túllépve rémületén, odalejt hozzám és leveti magát mellém. Koránt sem bámulom meg annyira, mint számít rá. Nem vagyok az a fajta. Szelíden szemlélem csupán, ám ez kicsit sem gátol abban, hogy alaposan megnézzem Őt. Lehet azt finoman is.
Szívesen megkérdezném, mi az anyanyelve, azonban úgy hiszem, idővel úgyis kiderül. Vagy nem. Az sem nagy gond. Azonban nem fogom csak így a semmiből erről faggatni. Némileg udvariatlanság lenne. Lehet, sokszor nyers vagyok, de udvariatlan nem. Némán figyelem hát Őt tovább a maga kellemes külsejű, didergő valójában.
- Láttam ott takarókat. - bökök el fejemmel az egyik sarok felé és szólalok meg rekedtes baritonomon a magam ízes angolságával, amiből Kinsey már az első találkozásunk alkalmával leszűrte, hogy londoni vagyok, és ami miatt Dwayne előszeretettel zrikál. Tudom, sznobnak és fennhéjázónak hathat, főleg egy olyan tenyeres-talpas amcsinak, mint az én drága barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Hoznék neki én magam takarót, és ráteríteném a hátára, azonban direkt lekoptattam magamról némileg az ilyen nagyon figyelmes gesztusokat a még ismeretlenekkel szemben. Hogy miért? Egy részről azért, mert ahogy teltek a korok, ezek a megnyilvánulások egyre inkább bizarrak lettek és a legtöbben napjainkban túlzónak találják, vagy éppen a hátsó szándékot keresik. Más felől pedig az emberek hajlamosak rá, hogy feltételezésekbe bocsátkozzanak ezekre a mozzanatokra alapozva és bizalmaskodni kezdjenek. Azt nem szeretem.
Figyelem, ahogy a lány elmegy takaróért és abba burkolózva csatlakozik mellém ismét. Biccentek neki a kis köszönetére. Nem úgy látom rajta, hogy zavarná a társaságom, szóval már egyáltalán nem gondolok rá, hogy hirtelen magára hagyjam. Túl van az első ijedelmen. Most már minden rendben. Gondolom. Végigpillantok még rajta, majd körbenézek a helyen, módosítva ülésem helyzetén. Hosszú lábaimat kinyújtom és bakancsaim száránál keresztezem őket. Fehér kezeimet magam mellé támasztom a puffra.
Engem nem zavar a csend. Egyáltalán nem. Az is beszédes. De tudom, a halandók többségének kellemetlen. Éppen ezért egyáltalán nem gond nekem, ha megtörik, csak én magam ritkán szoktam így tenni. Jólesően elhallgatom az este neszeit, vagy éppen a mellettem ülő leányzó szuszogását, szívverését; lélegzetemmel magamba szívom parfümje és vére illatát; olykor pedig futólag oldalra pillantok rá, néha csak perifériásan szemlélve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Úgy veszem észre, ma esti társaságom még talán értékeli is csöndességemet. Mintha szépen lassan megnyugodna attól, hogy nem erőltetek semmiféle kínos beszélgetést, hanem egyszerűen élvezem azt, ahogy vagyunk egymás mellett. Néhány percen át minden marad így, mígnem a takaróban felmelegedett lány lejjebb csúsztatja magán a puha anyagot, és ezúttal angolul szól hozzám. Kérdez, méghozzá elég konkrétan. Eljátszhatnám, hogy nem tudom, pontosan mit akar ezzel megtudni rólam: a foglalkozásomat? A rangomat? A hobbimat? A titulusomat? Azonban teljesen tisztában vagyok vele, hogy a fajtámat kérdezi. Nem szokásom sem a hülyét adni, sem kerülgetni a témákat, szóval...
- Vámpír. - felelem neki anyanyelvemen, tökéletes nyugalommal. Régi fényű szemeim békésen kémlelik vonásait, érzékeim teste reakcióit kutatják. Remélem, nem uralkodik el rajta a félelem, és látja rajtam, hogy egyáltalán nem áll szándékomban kárt tenni benne; illetve hogy ha ezt mégsem volna képes leolvasni rólam, vagy éppen cselnek, esetleg pillanatnyi állapotnak venné, jobbik esze megsúgja neki, hogy ha bántani akarnám, talán már megtettem volna! Ez persze nem teljesen biztos. Van, aki szeret játszani, szórakozni még az áldozatával, mielőtt lecsapna. Jómagam hosszú éveket dolgoztam azon, hogy leszokjak erről. A vágy persze ott van bennem, dehát az különböztet meg egy szimpla bestiától, hogy uralni vagyok képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Valahol megnyugtat, hogy az emberek nagy része nem találkozott még a fajtámmal. Reményeim szerint azért, mert tényleg ennyire kevesen vannak rajtam kívül. A kevés persze relatív, és valószínűleg nem szép dolog ilyeneket gondolnom, főleg a saját fajtámról, ám minden, amit eddig a hozzám hasonlókkal tapasztaltam, ezt erősítette bennem. Félreértés ne essék, nem örülnék, ha egy se maradna belőlünk. Az viszont mindenképpen előnyös, ha nem vagyunk túl sokan.
Szelíden figyelem, ahogy csokoládébarna kezét felemeli közénk, így téve magának még szembeötlőbbé a kontrasztot. Békésen pislogok a leányzó lenyűgözött arcára, ujjai mellett nézve el felé. Bocsánatkérésére finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi gond nincsen a világon. Már ha nem vesszük figyelembe azt, mennyire illetlenül téved el a tekintetem a nyaka felé és felejtem is ott egy időre. Mikor észbe kapok, gyorsan lesütöm szememet. Ezért nem igazán kéne kimozdulnom, vagy ha meg is teszem, nem kéne sokáig kettesben maradnom senkivel, ha az átlagosnál is lehangoltabb vagyok. Ilyenkor hajlamos vagyok a legalapvetőbb örömforrások felé kacsintgatni. Ennek pedig nem örül. Nem szeretek ilyen végtelenül egyszerű lenni. Lám, sokszor mégis az vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Valahogy az az érzésem, ez a bizonyos újra egymásra találás nem úgy zajlott, hogy szépen leültek és átbeszélték a dolgaikat, hanem egész egyszerűen csak egymás karjaiba borultak és szépen a szőnyeg alá söpörtek mindent. Ez is egy megoldás. Néha jobb, mint az előbbi. Meglátjuk, náluk hogyan válik be.
Érdekes egy ünnepségnek hangzik ez a warreni karácsonyi banzáj. Mondjuk nem is tudom, mire számítottam. Azt hiszem, pontosan valami ilyesmire. Egyetértek Vele abban, hogy ez a nőjének talán sok lenne, főleg, hogy csak most békültek. Véleményemet mindössze úgy adom tudtára, hogy megemelem szemöldököm, lesütöm tekintetem az asztallapra és bólogatok párat.
- Gondolom, ha besötétedett, kerítek valahonnan egy fát, amit feldíszíthetünk Kírával. Este ajándékozunk, talán zenét hallgatunk, nézünk filmet, vagy játszunk valamit. Ilyesmi. Utána meg ágyba bújunk. - vázolom fel a terveimet karácsony estére, amelyek ellen szerintem az én kis beszerzőmnek sem lesz a világon semmi kifogása. Az ünnepi vacsoráról direkt nem teszek említést, hiszen az nekem egyértelműen a lány lesz. Hogy mikor költöm el, az majd még kiderül. Mondjuk ágyba bújás előtt. Vagy inkább közben.
- Vannak évek, amikor kihagyom a komolyabb karácsonyozást. - vonok vállat.
- Gyakran egyáltalán nem állítok fát sem. Azt inkább olyankor szoktam, ha van velem valaki. - fedem fel szokásaimat, az asztalon lévő, ízléstelen díszt piszkálgatva hosszú ujjaimmal. Ha egy magam vagyok szenteste, akkor általában csak meggyújtok egy gyertyát, olvasgatok, zenélek. Majd' hétszáz karácsony után nem feltétlen ragaszkodsz a hagyományokhoz minden alkalommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Felhagyok az asztaldísz babrálásával és a velem szemben ülőre pillantok ismét. Hümmögök egyet a szavai nyomán, és végigtekintek rajta. Az öngyilkosságos részre nem nagyon reagálok. Egy részről ez kissé túl közeli téma nekem, nehezen maradnék elfogulatlan, más részről viszont nagyon lenézőnek hatna, amit mégis mondani akarnék. Már nem a férfira nézve, hanem úgy egyáltalán az emberiségre. Nem tudom ugyanis megérteni, miért hagyják, hogy így rájuk telepedjen egy-egy esemény lelkületének a terhe. Megzakkanni karácsonykor, mert egyedül vagy? Gyűlölni a Valentin napot, amiért Neked nincsen párod? Mintha ezeket az ünnepeket a legtöbben valamiféle parancsként értelmeznék, amelyet, ha nem bírnak teljesíteni, inkább azt választják, hogy kiszállnak ebből az egészből. Fura.
- Talán gyerekként karácsonyoztam utoljára gyerekekkel. - közlöm réveteg hangon, ahogy próbálok visszaemlékezni, volt-e példa erre máskor. Azonban nem jut eszembe egy se. Pedig mintha lett volna ilyen. Megesett már, hogy nagyobb társaságban töltöttem a szentestét, valamilyen bálokon. Ott nyilván voltak kölykök is. Igen, kellett lenniük. Dereng valami. Na mindegy.
- Mina az édesanyjával lesz? - kérdezek rá, ahogyan ez felvillan bennem.