Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Érdeklődve hallgatom a találgatásait arról, vajon miért nem tudok nap közben eljönni a könyvtárba. Noha az érdeklődés nem igazán fedezhető fel sápadt vonásaimon. Azokon az általános letargiám ül. Kifejezésem lágy és tökéletesen semmitmondó. Tekintetem régi fénye így különösképp áthatónak tetszik. Persze, az ötletekre nem reagálok. Éppen csak pislogok néhányat. Nem is sejtem azonban, hogy hamarosan újabb találgatásokra fogok okot adni a rellonosnak...
Fejemet finoman oldalra biccentve fogadom elbeszélését a festményalakokkal való kapcsolatáról, és egyáltalán nem hoz zavarba, ahogyan méricskél engem. Teljes mértékben átlátom a különbségeket, mikor van az, hogy egy ember tanulmányoz engem, vagy épp a szemét legelteti rajtam, esetleg egyenesen flörtöl velem. Jelen esetben inkább csak az elsőről van szó, meg talán kicsit a másodikról. Eltekintek a képek felé, ahogy magyaráz róluk, és hirtelen észlelem, hogy az egyik lovagi páncél helyezkedik egy keveset egyenes tartásában, ám helytelenül mozdul, és kiengedi kardját ujjai közül. Na már csak az hiányozna, hogy csörömpölve a földre hulljon mellettünk, amivel nem pusztán a diák bukna le, hanem én is, ahogy itt csevegek Vele az éjszaka közepén.
Egy szempillantás az egész. Úgy termek ott a páncélnál, nem messze tőlünk, mintha teret ugrottam volna, pedig egyszerűen csak ez a sebességem. Mire a lány ráeszmél, hogy nem állok előtte, már kezemben fogom a dőlni készült fegyvert markolatát és a páncélnak nyújtom, amely átveszi és csak bólint egyet hálásan. Biccentek neki, aztán visszanézek Catherinere.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lesütöm kissé a szememet, ahogy a rellonos álmélkodó arcával találom szemben magamat. Egyelőre még nem fogta fel teljesen, mi történt. Mindenesetre nem sétálok vissza hozzá, hadd emésztgesse a dolgot. Kisvártatva végül ráébred, mire mutatnak az összefüggések. Részletesen elém tárja gondolatmenetét, bár ismerném anélkül is, hogy megosztaná velem. Na nem azért, mert a fejébe nézek, hanem mert már az sem szükséges a számomra, hogy pontosan tudjam, ilyenkor mi játszódik le a halandókban. Mindig érdekes tanulmány.
- Az volnék. - bólintok nyugodtan fajom meghatározására a lánynak, aki zavarában és izgalmában tegeződő formára váltott. Megesik. Elég sűrűn megesik. Ahogyan az szintén, hogy a vámpírságomra rájövők nem sikítással és hanyatt-homlok meneküléssel reagálnak, hanem inkább lelkesedéssel és kedélyes csodálattal. Mint Catherine. Így hát nem látom okát, hogy biztosítsam róla, nem fogom bántani. Nem úgy tűnik, mint aki ettől félne. Pedig jogosan félhetne, de jobb, hogy nem teszi, hiszen tényleg nem igazán kell.
- Nem találkoztál még fajtámbelivel? - emelem meg sötét szemöldökömet, ahogy pár lépésre állok a diáktól a sötét folyosón magas, sápadt, üdén szétálló hajú valómban. A feltett kérdésemre tudom ugyan a választ, csak szeretném, ha nem váltana át ez a jelenlegi, békés izgalommal teljes helyzet valami kényelmetlenbe. Ha most folytatnám a hallgatást, vagy hirtelen tovább állnék, az ilyesmikhez vezetne. Tette már párszor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kibontakozunk az ölelésből, és néhány hosszú pillanatig csak fürkésszük egymás tekintetét, majd elhúzódom a férfitól, el a hűtőm felé. Utánam néz, aztán a küszöbön álldogáló Kírára tekint, elmosolyodva és barátságosan rákacsintva. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy Arend és az én természetemben szinte az egyetlen közös pont a békesség. Egyikünk sem az a nyüzsgő, izgő-mozgó, temperamentumos típus. Ám míg Arend alapvetően kedélyes, én letargikus vagyok. Ő uralja a teret, én belesimulok. Ő kapcsolatot létesít, én megadom magam a kapcsolatlétesítésnek. Ő jót derül magán, ha elront valamit, én morgok, fújtatok és az élettől elmegy a kedvem. Ő világos jellegeket és holmikat visel, én az éj színeit hordom. Ő a fény, én a sötét. Mint az étkezőasztal sakktábláján álló fehér és fekete bábuk.
Kiveszem az egyik fémtartályt a hűtőből meg Kírának egy üveg üdítőt, és átsétálok mindezekkel a nappaliba, hogy ott kényelmesen legyünk. Teremtőm int a lánynak, hogy parancsoljon, csak utána. Amint átértünk a másik szobába, leülünk szép sorban a hosszú, bordó kanapéra. Én Atyám baljára. Töltök neki egy pohárka vért, majd Kírának innivalót, végül kiszolgálom magamat. Felhajtjuk a dús, vörös nedűt, és én szokásomhoz híven egy sóhajjal dőlök hátra, kényelmesedek el, átadva magamnak az érzésnek. Arend azonban csak kellemesen szusszan, megnyalogatva száját és előbújt szemfogait. Ezután kényelmesedik el, hátát a támlának vetve, lábait keresztbe téve, úriasan, miközben én hanyag terpeszemben heverészek köztük, hosszú kezeimet combjaimon nyugtatva, egy szál köntösös valómban.
- Igazán örülök, hogy van embered. - közli velem Teremtőm, mire felemelem a fejem, és ráemelem mámoros tekintetem, kissé feljebb húzódva, kiegyenesedve ültömben, és Kírára nézek a másik oldalamon. Lágy vonásokkal, meleg fényű szemekkel pillantok rajta végig. Agyaram visszahúzódott már szépen, ahogy Atyámnak is.
- És? Megelégedésedre szolgál a vámpírod? - emeli meg világos szemöldökét a férfi, derűsen mosolyogva kis beszerzőmre, miközben felénk eső karját vállam mögé veti a kanapén, ezzel jobban kettőnkhöz fordulva. Engem azért nem kérdez, hogy állok Kírához, mert az, hogy az emberemnek fogadtam, az már mindent elmond számára a viszonyulásomról. Meg úgyis látja rajtam. Nem mintha a lányon ne látná, dehát Vele még nem társalgott eddig. Ráadásul, ha Arend semmiről nem beszélgetne, amivel tisztában van, akkor örökké hallgatna.
Érdeklődőn várom magam is Kíra válaszát, mi a véleménye az Ő vámpírjáról. Nem hallottam még rólam nyilatkozni. Különben mondjuk hivatalosan ilyen titulus sem úgy létezik, mint ahogy most mi használjuk. Azonban nálunk egyenlőek a felek, amennyire csak lehetnek, így ha Kíra az emberem, akkor én az Ő vámpírja vagyok. Ez ennyire egyszerű. Bár tudva levő, nem szeretem megcímkézni a kapcsolatokat, a Teremtő és a Gyermeke, valamint a Vámpír és az Embere viszonyának jelentőségét és elnevezésének létjogosultságát soha nem vitatnám el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Állok tovább a folyosó közepén laza terpeszemben, magam mellett lógatva hosszú karjaimat, arcomba lógó tincseim mögül fürkészve a teljesen izgalomba jött lányt. Felém indul és csak mondja és mondja. Míg Ő mozdulatsorok hadát hajtja végre, és az érzelmek egész skálája vonul fel gyermeki arcán, addig én mindössze pislogok egyet olykor, különben meg sem rezdülök. Hagyom a diákot, hogy elárasszon engem kérdéseivel. Végigvárom. Nem tartom hülyének és nem zavar a viselkedése. Tökéletesen érthető, és hozzászoktam már az évszázadok alatt. Amit most Ő előad, az még egészen visszafogott azokhoz képest, amikkel már találkoztam.
- Nem bántottam Tildát. Igyekszem senkit sem bántani. - bólintok, megkezdve válaszadásomat a hosszú kérdéssorra. Mindezt nyugodtan ejtem meg, csöndesen szólva rekedtes hangomon.
- Vérrel táplálkozom, igen, de nem iszom senkiből csak úgy. Előbb az engedélyét kérem. A fajtársaim nagy része nem így tesz. Nem véletlen hát, ha gonosznak mondanak minket. Nem fogom védeni magunkat. - vállalok közösséget a többi vámpírral, annak ellenére, hogy ahogy elmondtam, én sok mindenben eltérek a legtöbbjüktől.
- Nem félek a kereszttől, sem a fokhagymától. Harapás útján iszom az emberekből, igen. A szemfogaim evéskor húzódnak elő, vagy ha az ösztöneim azt diktálják. Nem kell megölnöm azt, akiből táplálkozom. Alapvetően nem is szoktam így tenni. - halkul egy kicsit még jobban hangom, és lesütöm a szemem, hiszen ahogy válaszomból kitűnik, bár nem jellemző rám, öltem már embert. Visszatekintek aztán a lányra.
- Tényleg hideg vagyok. A szívem pedig nem dobog, mivel nem kell pumpálnia bennem a vért, áramlik az ereimben magától. - zárom válaszaim sorát. Úgy hiszem -a sorrendiség igénye nélkül ugyan, de- feleltem minden kérdésére. Fürkészem még pár hosszú pillanatig Catherinet, körbetekintek kicsit a sötét folyosón, aztán lenézek rá ismét.
- Hálás volnék, ha ez a találkozás kettőnk közt maradna. Legalábbis a körülményei. - közlöm Vele lágy hangon. Nem hiszem, hogy nagy gond lenne abból, ha kiderülne, hogy nem annyiból áll a könyvtárlátogatásom, hogy egyenesen odamegyek, aztán dolgom végeztével már hagyom is el az iskola területét, de érdemes nem nagy dobra verni, hogy éjjelente a tanoda folyosóit járom. Mondjuk minden bizonnyal a leányzó nem sokaknak meséli majd el, hogy takarodó után itt kószált. De azért biztos, ami biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Nem, dehogy. Ettől nem kell tartanod. - rázom meg kissé a fejemet arra a felvetésre, hogy esetleg lebuktatnám a kis szabályszegőt a professzorok előtt. Nem egy tilosban járó diákkal akadtam már össze az eddig Bogolyfalván töltött hónapok alatt, ám egyiket sem nyomtam fel közülük. Minek tenném? Eleve nem nagyon értek egyet a takarodóval, mint olyannal. Ezt persze, nem kötöm a rellonos orrára.
- Mondd csak! - biccentek egy aprót, ahogy Catherine udvariasan megérdeklődi tőlem, faggathat-e még egy keveset. Mondjuk elég nagy a kontraszt az iménti kérdésárral, amit rám zúdított, bármiféle finomkodó engedélykérés nélkül. Azonban, ahogy máson sem, ezen sem akadok fenn. Csak várakozón fürkészem.
Egyáltalán semmi bajom vele, ha valaki érdeklődik a fajom iránt vagy akár irántam és ha ennek hangot is ad, nem átallva egy rakat kérdéssel letámadni. Tudom, hogy másoknak mindez milyen különleges -igazából nekem is az mind a mai napig, és igazából kedvem lelem abban, mennyire lázba jönnek tőle. Szeretem a lelkesedést, még ha én magam látszólag nem is gyakorlom. Legalábbis nem úgy, ahogy azt elvárják. Pedig szinte minden felcsigáz, csak éppen a vonásaimban ez meglehetősen lágyan mutatkozik meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Érdekes, hogy a lányban nem jön létre semmilyen összefüggés aközött, amiről kérdez és hogy itt áll velem a kihalt, éjszakai folyosó közepén, holott pontosan tudja, hogy veszélyes ragadozó vagyok, és észre se venné, már a vérét szívhatnám. Nem egyszerűen az az oka ennek, hogy kevés az életösztöne, nagy a kíváncsisága és érdekli a személyem. Nem. A halandók vonzódnak hozzánk. Eredendően. Csalogatjuk Őket a lényünkkel magunkhoz. Ez alapvetően így van, hát még ha szánt szándékkal növeljük kívánatosságunkat egy könnyű prédaelejtés érdekében. Számtalan hasonló jelenség van a természetben, amikor a ragadozók színükkel, illatukkal, megjelenésükkel odavonzzák áldozataikat. Ez hasonló.
- Akadnak, akik szimplán kedvességből teszik, míg sokakat az érdeklődés hajtja, egy részüknek pedig egyszerűen kedvére való. - sorolok fel csöndesen néhány változatot, figyelve közben a lány vonásait. Rengeteg ilyen halandóval találkoztam már, akik meglehetősen értetlenül álltak afelett, miért ajánlják fel magukat nekem embertársaik. Egy részük megmaradt ezen értetlenségben, míg egy jelentős hányaduk végül hamar a karjaimban találta magát, teljesen önszántából.
- Ideje mennem. - jelentem be aztán. Körbetekintek az üres folyosón, a falon sorakozó festményeken, majd ismét lenézek a lányra. Ildomos lesz most elköszönnünk egymástól, mert biztos vagyok benne, hogy valaki kihallgat minket, és egyre inkább olyan témák felé evezünk, amelyeknek elég egyik szájról a másiknak terjedni ahhoz, hogy valamilyen egészen botrányos elmondás kerekedjen belőle.
- További kellemes estét! - biccentek neki, lágy hangon ejtve búcsúmat. Végigpillantok még rajta régi fényű szemeimmel, majd ellépek mellette, és tovahaladok a folyosón sötét, nyurga alakommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kezeimen magam mögött támaszkodva ücsörgök a stégen, hosszú lábaimat lelógatva róla, figyelve a holdfényes víz hullámzását, közben élvezve, ahogy gondolataim kellemesen kavarognak. Néha csaknem megőrülök tőlük, ahogy ilyen kuszán rám törnek, míg máskor jólesően ringatnak. Ahogyan most. Kins meg a ketyere kereskedésünk, a Teremtőm, vacsora Warrenéknél, Kíra, az Edictum és persze a ma éjjeli találkám, Aisha. Csak futólag volt szerencsénk egymáshoz az elmúlt hetekben, ám nemrég küldött egy baglyot. Szóval most itt vagyok.
Hallom, hogy közelít a lány. Szép lassan emelem fel rá tekintetem, mikor mellém ér és rám köszön, aztán odapillantok a nekem hozott ajándékára. Szusszanok egyet, egy hálás-féle bólintással átvéve Tőle a gyümölcsöt. Ha tudná, hányan és hányan elsütötték már ezt. Dehát nem akarom lelombozni. Ráadásul én nem hoztam neki semmit. Nem gondoltam rá, hogy kéne.
- Örülök, hogy nem jelentél meg egy őzzel vagy kutyával a nyakadban. - közlöm szelíd hangon, felvetése kapcsán, miközben fejemmel magam mellé bökök, hogy üljön le Ő is. Még nincs túl hűvös a fadeszkákon heverészni. Mondjuk nekem télen sem lesz az, de ez egy másik kérdés.
Nem állok neki érdeklődni a lánytól, hogy van, vagy mit csinál mostanában. Nem szokásom az ilyesmi. Úgyis megered a nyelve, ha valami kikívánkozik. Addig pedig egyszerű, néma társaságként szolgálok, dobálva kicsit a vérnarancsot, szórakozottan. Kabátom zsebébe csúsztatom végül a gyümölcsöt, lusta pislogással figyelve tovább az éjszakát, miközben szétálló hajamat lágyan fújdogálja a szellő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Miután alkonyatkor felkeltem és magamra vettem köntösömet, leballagtam a konyhába és kivettem a hűtőből egy fémtartályt. Ugyan már nem lenne szükséges itt tartanom készleteimet -hiszen Kíra szerzett olyan mágikus tárolókat, amelyek megőrzik a bennük lévő folyadék minőségét-, már megszoktam, hogy ide nyúlok be értük. A szekrényt különben az emberi fogyasztásra alkalmas ételek miatt bekapcsolva hagytam. Kis beszerzőm elég sokat van nálam, szóval úgy gondoltam, tartok ezt-azt itthon a rágcsákon és konzerveken kívül neki.
Megiszom a kitöltött pohárka vért, élvezem a mámort, majd a sakktáblámhoz lépve mattot adok magamnak, és átvonulok a nappalimba. Most végre rászánom magam, hogy rendbe tegyem a lemezeimet. Az elmúlt napokban, hetekben meglehetősen lefoglalt a Kinseyvel közös boltunk megnyitása. Ilyen kis itthoni ténykedésre nem sok időm maradt. Mert nem volt hozzá kedvem. Most van. Úgyhogy nekilátok. Közben munkazenének felteszek egy Beatles albumot. Ám az örökzöld dallamokba hamarosan egy másik vegyül. Egy ismerős. A házam elől érkezik. Észleltem, hogy valaki ide tart, de hogy még szerenádot is adjon nekem...
Összevonom szemöldökömet, leállítom és félreteszem a tűt a bakelitről, majd elindulok a folyosón, betérve az egyik szobába, ahol kinézek az ablakon, finoman félresöpörve függönyömet. A srác ezt észleli, és felhagy a gitározással. Jön kopogtatni. Ismerős a kölyök. De főleg a gitárja. Neki játszottam a réten. Emlékszem már. Hamarosan az ajtónál vagyok, és kinyitom neki, lenézve rá. Félig arcomba lógó hajú, köntösös, mezítlábas, nyurga valómban állok előtte, és egy árva szót sem szólok, csak nyugodtan figyelem Őt, várva, mit szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lustán pislogok csak lefelé a látogatóra, hallgatva üdvözletét, majd rázok egy komótosat fejemen, ahogy elmondja, reméli, nem ébresztett fel engem. Nem, nem ébresztett fel. Persze, egy szál köntösben vagyok, dehát szoktam így lenni itthon. Kényelmes és itt különben sem zavarok a ledér öltözékemmel senkit. Kírát természetesen főleg nem. A hívatlan látogatók meg magukra vessenek.
Sötét szemöldököm felszökik, ahogy elém tárja, miért jött. Nem kerülgeti a témát a srác, ezt meg kell hagyni. Látom, hogy beles a házamba, de nem zavar. Beengedni mondjuk nem fogom. Igen, meg-megfordulnak itt ilyen-olyan népek, ám azok vagy bajba jutott lánykák és csatak részeg Dwayne Warrenek, vagy kedves és még kedvesebb ismerősök, vagy Kíra, vagy a Teremtőm. A helyes, lelkes, futólag megismert kis zenészpalánták nem tartoznak bele egyik kategóriába sem.
- Mutasd! - adom ki az ukázt rekedt hangomon, most először intézve bármilyen szót hozzá az este folyamán. Mindezt egy buzdító utasítás formájában ejtem meg, majd vállam az ajtófélfának vetem, és kezeimet karba teszem. Végigmérem a verandámon ácsorgó fiút. Halljuk!
Bár volt már példa rá, hogy oktattam ifjakat és kevésbé ifjakat bizonyos dolgokra a történelem folyamán, azonban alapvetően nem szokásom csak úgy gitárleckéket adni annak, aki megkér rá. Viszont érdekel, mit tud a kölyök. Nem csak felkészültségben, hanem hogy mennyire képes eladni magát. Van-e benne annyi alázat felém és a zene felé és annyi önbecsülés saját maga felé, hogy nem égeti itt le magát az éjszaka közepén, az ajtóm előtt, valami gyenge produkcióval. Az előbbi játékából a fejlődéséről és a hozzáértéséről már levontam a következtetéseimet, most azonban nem erre vagyok kíváncsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mindennel tisztában vagyok, amit elmond nekem. Már leszűrtem ezeket az előző találkozás alkalmával. Nem szólok semmit, csak nyugodt vonásokkal figyelem Őt, várva, hogy rákezdjen. Ahogy nekifog, egyből felismerem a számot. Egy pillanatra lesütöm a szemem, majd visszatekintek rá, figyelve, hogyan tartja a gitárt, miként járnak ujjai, és azt, ahogy elmerül a játékban. Kifejezetten hangulatos ez a kis szerenád az esti verandámon.
Mikor befejezi és rögvest kérdezni meg magyarázkodni kezd, megforgatom szemem és fújok egyet. Nem is annyira az érdeklődésre, mint arra, hogy egyből nekiáll felhozni a saját hibáit, csak hogy nehogy én tegyem meg. Dehát nem ezért van itt? Nem a véleményemre kíváncsi? Mindegy, a szusszanással ki is fújom magamból ezt a kis fennakadást. Hallgatom a további csacsogását. Hamar ráébred, hogy nem muszáj ennyit beszélnie. Nem mintha egyébként bajom volna ezzel. Nem zavar, ha valaki mondja és mondja a magáét, csak azért, hogy járjon a szája. Komolyan nincs az ilyesmivel gondom, amíg nem várják el tőlem, hogy hasonlóan tegyek.
- Mindjárt jövök. - jelentem be, visszalépek házamba és becsukom magam mögött az ajtót, aztán alig bő egy perc múlva már nyitom újra, ám immáron felöltözve. Fekete ing, sötét nadrág. A szokásos viseletem. Viszont mezítláb vagyok. Minek vennék cipőt? Csak a verandámra akarok kijönni a sráchoz. Köntösben nem illett volna ezt megtennem, így azonban mindjárt más.
- Egész jó volt. - véleményezem először ilyen tömören az előadását, miközben bezárom magam mögött az ajtót, és indulok verandám széle felé, ahol lazán helyet foglalok, egyik lábam lelógatva róla, a másikat behajlítom, és térdemre vetem karomat. Várom magam mellé a srácot.
- Nem emelném ki a hibáidat, mert mindegyik csak annak tudható be, hogy most kezdtél ezzel foglalkozni. Egyszerűen folytatnod kell a gyakorlást. - vonok vállat, figyelve a fiú meg a gitár kettősét, félig hajam takarásából. Körbetekintek aztán a békés, éjszakai vidéken.
- Tetszik, amit kihoztak az alapomból. - jelentem ki csöndesen az imént meghallgatott számmal kapcsolatban, miközben nyugodtan fürkészem a környéket régi fényű szemeimmel. Nem, nem beszélek félre. Amit mondtam, az pontosan azt jelenti, amit. Tőlem ered a dal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- A tanulás korai fázisában vagy, amikor még a legtöbb rontás egyszerűen a tapasztalatod hiányából adódik. Fejlődnie kell a technikádnak, az utad azonban jó. Nincs gond se a tartásoddal, se a hangszerkezeléssel, se a ritmusérzékeddel, se a zeneiségeddel, se a koncentrációval, se a hozzáállásoddal. Ha ezekkel nincs gond, akkor mondhatjuk, hogy semmi gond nincs. - fejtem ki bőven, hogyan értem azt, amit elmondtam.
- Elég, ha néha megmutatod, mennyit fejlődtél. Nincs szükséged gitárleckékre. Képes vagy autodidakta módon tanulni. - véleményezem a srácot, fürkészve közben gyermeki, lelkes vonásait. Van, aki nem tudja egyedül elsajátítani a fortélyokat. Van, akinek szüksége van rá, hogy mellette legyenek, figyeljék és okítsák. A fiú nem tartozik közéjük. Ahogy mondtam, jó, ha olykor odaáll egy szakértő elé az aktuális tudásával, ám ennyi bőven elég neki. Nem tudom, szavaimból kitűnt-e, hogy ezt a szerepet simán vállalom. Remélem, igen!
- Nem hinném, hogy mindegyikhez. - rázom meg finoman a fejemet a kifakadása nyomán. Persze, tudom, hogy túloz. De különben tény és való, hogy sok olyan szerzemény fűződik hozzám, amely végül meglehetősen nagy sikert aratott, vagy épp egyenesen klasszikussá lett.
Ha jól emlékszem, múltkor is ennek a srácnak említettem egy-két példát arra, milyen alkotások születésében segédkeztem. Igen, már emlékszem, az általam talán legjelentősebb tartott ilyen behatásról, a Szentivánéji álom ihletéséről számoltam be neki. Mondjuk meglehet, nincs tisztában vele, hogy nem árulom ám el ezeket a háttértörténeteket úton-útfélen bárkinek. Nem tudom, mi alapján választom ki, kinek mondom el. Van, akinél csak úgy jön. Mint ennél a srácnál. Különben nem kenyerem sem a kérkedés, és az sem, hogy ezzel némileg talán csorbítsam az említett művészek hírnevét. Nem véletlen járultam hozzá a munkásságukhoz. Nem véletlen adtam oda nekik a saját alkotásaimat, hogy tegyenek velük, amit akarnak. Úgy gondoltam, rászolgáltak és kihozzák belőle a legjobbat. Eddig még nem csalatkoztam. Kiváló példa erre az imént játszott szám is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Úgy terveztem, benézek a Kins&Kensbe, mert az én fürtös hajú társtulajdonosom azt mondta, szándéka szerint ott lesz ma egész éjjel. Nem tudom, a rúnázást gyakorolja-e, vagy valami mással fog szórakozni a ketyerék körül, minden esetre serkentően hat egy másik személy jelenléte, még ha az illető történetesen meg sem szólal. Mint ahogy én szoktam. Ám úgy veszem észre, Kinsey ezt még értékeli is. Igazából ezt a tulajdonságomat elég sokan értékelik.
Hosszú, könnyű lépteimmel haladok hát a macskaköves úton, lefelé a faluban. Sárga, bordó, barna leveleket söpör előttem az esti szellő. Járásomon hamarosan lassítok aztán, mivel egy ismerős illatra, légzésre leszek figyelmes, amely most elég nekikeseredettnek tetszik, a gazdájától igen szokatlan módon. Irányt váltok hát, kisétálok a házak közül, ki a játszótérre, ahol a kis Warren lányt pillantom meg egy padon ücsörögni. Odaballagok hozzá, és egy lépésnyire állok meg tőle, hosszú alakommal fölé magasodva.
- Szia Mina... - köszönök rá szelíden, rekedtes hangomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Pontosan tudom, hogy sírt, hogy szomorú, hogy valamiért nagyon neki van keseredve, hiába törölgeti a könnyeit. Éppen ezért jöttem ide, hiszen megéreztem ezt. Békésen fürkészem Őt, lefelé pislogva rá, miközben feloldódik az iménti ijedelemből és érdeklődik tőlem, mi járatban vagyok erre.
- Igazából ezt főleg én kérdezhetném Tőled. - bólintok, kitérve kissé a válaszadás elől egyelőre, miközben odalépek a padhoz, és helyet foglalok a lányka jobbján. Hátam a támlának vetem, bal kezemet pedig feldobom rá Mina mögé, így felsőtestemmel kissé felé fordulva, ahogy kényelmes terpeszben ülök mellette.
- A boltunkba indultam Kinseyhez, de ráérek. Ő egész éjjel ott lesz. - veszem elejét feleletem közben annak, hogy a kis Warren nekiálljon esetleg azon aggodalmaskodni, nem tart-e fel engem és üzlettársam nem vár-e rám. Sokszor viszik túlzásba a halandók ezt a fajta figyelmességet (vagy ál-figyelmességet), dehát nagy vámpír vagyok már, tudom én, mikor hol lehet és illik lennem.
- Szóval? Te mit csinálsz itt? - kérdezek vissza, ahogy azt már az imént előre vetítettem. Végigpillantok a leánykán és az őszi időjáráshoz képest lenge öltözékén. Biztosan hideg van így neki. Ám nem fogom atyáskodón megjegyezni, hogy így bizony meg fog fázni. Apropó atya... Régen láttam már Mina apját. Mármint ahhoz képest régen, hogy az elmúlt időkben milyen gyakran összefutottunk. Még a házamba is eljött egy-két hete egy kis sörözgetős, vérkortyolgatós lelkizésre a kanapémon. Most viszont már jó pár napja se híre, se hamva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem zavar a vállvonása. Nem veszem magamra, mert a helyén kezelem. Nem nekem szól, hanem a világnak. Mindennek és mindenkinek. Ez a korával jár. Ő most ért el ehhez az időszakhoz a természete, a neveltetése, a környezet hatásainak eredményeként. Némán hallgatom, ahogy megered a nyelve, miközben ráérősen fürkészem arcát barátságos, régi fényű szemeimmel. Olykor lesütöm kissé tekintetemet.
- De. - válaszolom meg először ilyen röviden a kérdését, amikor a szüleivel, a párkapcsolatokkal, a bonyodalmakkal kapcsolatos mondandója végére ért. Pislogok még egy kicsit hosszú combom felé, majd a szemébe nézek tincseim mögül.
- Láttam. És látok. Az a valami köztük még mindig létezik. Ahogyan mondod. Ahogy Léna meg az apád közt szintén. De tudod... ezt csak Ők tudják rendezni. Mind magukban, mind egymás közt. Nyilván, hiába mondom, hogy kár aggódnod ezen. De tényleg fogalmunk sem lehet, mi lesz a vége és ki ki mellett köt ki. A lényeg, hogy Te soha ne feledd, melyikük iránt mit érzel. Azzal foglalkozz! - bólogatok, a lányka arcát figyelve. Nem tudja befolyásolni, milyen jövőt válasszanak a szülei, hiszen még Ők maguk sincsenek tisztában vele, mit akarnak. Talán soha nem is lesznek. Borzalmas, mikor az ember csak figyelheti, miként alakulnak körülötte a dolgok és beleszólása vajmi kevés van. Ezért mondtam most Minának, amit mondtam. Legyen ura annak, aminek ura lehet: önmagának!
Ajkaim finoman elnyílnak és pislogok párat, ahogy aztán a kis Warren felfedi nekem, hogy az apja kórházba került. Picit még jobban felé fordulok, sőt, hűs kezem a vállára simítom, ha már egyszer ott tartom mögötte a támlán. Ez fizikailag nem sokat javít azon, hogy már így is fázik, lelkileg viszont talán felmelegítheti kicsit.
- Krokodilkönny... - ismétlem el nagyon halkan a méreg nevét, miközben finoman összeszűkítem a szememet. Olvastam róla valahol. Mindegy, most úgysem fogom tudni előkotorni az adatot az agyamból. Ezt a technikát még ki kell tanuljam Kinseytől. Szóval egyelőre nem töprengek ezen tovább, majd utána nézek később. Most inkább figyelek tovább a lánykára.
- Oh... - adom ki a megértés hangját a tortás megjegyzéssel kapcsolatban.
- Boldog születésnapot! - suttogom Minának, vállát és hátát simogatva, egész közelről nézve a bús vonalakat csinos arcocskáján. Egy pillanatig hezitálok még, végül odahajolok és nyomok egy puszit a halántékára. Ez nem puszta szülinapi üdvözlet, hanem biztatás és egy kis kedvesség, amire ennek a gyereknek most igazán nagy szüksége van. Szüksége van erre, azonban minden bizonnyal nem csak erre, hanem egy másfajta, komolyabb segítségre... Elgondolkozva sütöm le a szemem, miközben maradok továbbra is közel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem. Nem csak születésnapot, hanem boldogat. Ez kívánság, nem állapotközlés. Azt kívánom, hogy boldog legyen a születésnapja. Hogy esetleg kapjon egy jó hírt az ispotályból, vagy hogy akadjon bármilyen kellemes, apró öröme a mai napon. Ezt kívánom. Egy kis boldogságot. Lehet, azt hiszi, most ilyesmit Ő nem élhet meg az adott körülmények között, ám soha nem tudhatja az ember, mi következik.
Ahogy a lányka hozzám bújik, szusszanok egy csöndeset, és hosszú, hűs kezeimet a hátára, karjára simítom. Lágyan ölelem, hagyva, hogy megnyugodjon kissé a közelemben. Nem igazán mozdulok. Egyedül tenyerem simítja Őt néha, és persze nagy mellkasom jár nyugodt légzésem közben jelentősen, mégis lágyan, újra és újra kiemelve Mina barna üstökét, amely rajta pihen. Nem volna szükséges levegőt vennem, ülhetnék teljesen rezdületlenül, ám békés szuszogásom most kulcsfontosságú ahhoz, hogy elérjem célomat. Hogy csitítsak egy keveset a gyermek lelkének háborgásán.
Pontosan nem tudnám megmondani, meddig maradunk így, de érzem, kell most ez a kis Warrennek. Egy hallgatag ölelés. Megadom hát neki. Végül búcsút veszünk. Nem küldöm haza, nem szórok felé aggódó szavakat. Miután felemelkedtem mellőle, csak nézek még rá lefelé egy hosszú pillanatig, és folytatom utamat a bolt felé, mélyen gondoltaimba merülve...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kezeim zsebembe csúsztatva, kissé lehajtott fejjel, arcomba lógó tincsekkel baktatok a faluban, elmerengve. Bakancsom lazán kötött, szárai hanyagul állnak szanaszét. Hűs szellő fúj, dzsekim mégis nyitva. Dehát én úgysem fázom. Ez a sok ruha mind csak a látszat és a stílus kedvéért van rajtam. Csak az állatok nem ügyelnek a megjelenésükre, részemről pedig fenevad vagyok bár, állat nem. Hiába gondolkodnak rólam sokan eképpen.
Az imént találkoztam Minával. Az apja ispotályban van. Haldoklik. Róluk gondolkozom, miközben hosszú, könnyű lépteimmel ráérősen haladok az utcán a Kins&Kens felé. Éles érzékszerveimnek hála, pontosan képes vagyok felmérni, hányan tartózkodnak körülöttem, hol, és gyakran azt is, kik Ők. A legtöbb falubelit felismerem már a távolból illatról, levegővételről, testi hibákról, egyéb jellegzetességekről. Akad itt nem messze valaki, akit azonban nem ismerek még. Viszont mikor felnézek, előttem két saroknyira mégis egy olyan arcot, alakot látok, amelyhez már volt szerencsém. Megtorpanok és finoman összevonom sötét szemöldökömet. Fejemet oldalra biccentve figyelem a dúdolgató, pörgő, füstölgő, kedélyes halandót, aztán indulok tovább. Felé haladok.
Mindössze néhány méterre állok meg Tőle, és csak lusta pislogással, tanulmányozón nézegetem. Régi fényű, kék szemeim békésen pásztázzák. Sápadt vonásaim szokás szerint simák, mi sem észrevehető rajtuk abból a gondolatárból, ami a fejemben tombol. Hiszen ez az illető kiköpött úgy fest, mint a megkóstolt szöszi a stégről. Mégsem hinném, hogy Ő az. Ha más döntő bizonyítékom nem is volna, a vére illata elárulja. Az nem hazudik. Valamilyen varázsfőzet vagy bűbáj hatása lehet az, aminek tanúja vagyok. Nem szólok semmit, csak méregetem Őt. Az éjbe olvadok sötét, nyurga valómmal. Elgondolkodva, áthatóan figyelem az ál-szőkeséget, míg tova nem táncol az éjszakában...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Egyes éjjeleken nyakamba veszem a nagyvilágot, míg másikakon Kírával vagyok, amíg álomba nem szenderül, én pedig kikászálódom mellőle, és vagy otthon ténykedek valamit, vagy ellátogatok a faluba, ahol biztosan betérek a ketyere kereskedésünkbe, elszórakozni ott egy-két órát, vagy éppen csak beugrani az új adag vérért, ha akad. Meglepően bőkezűek velem a kedves vásárlók. Nem kíséreltem még meg ilyesmit ezelőtt. Mármint hogy a varázslóvilág tagjaitól véradományt kérjek. Pedig pár évtizede motoszkált már a gondolat a fejemben. Azt hiszem, csak a megfelelő alkalomra vártam, ami ennek az üzletnek a beindításával el is érkezett. Hiszen bárkinek, aki nem ódzkodik attól, hogy megcsapolják, minden bizonnyal kecsegtetően hat az ajánlat, hogy eképpen spóroljon egy keveset az anyagiakon. Sokan élnek vele, az én legnagyobb megelégedésemre. Megeshet, hogy hamarosan már egyáltalán nem szorulok rá arra, hogy kórházak vérkészleteit dézsmáljam. Mondanom sem kell, ez igazán pazar lenne.
Ahogy benyitok a boltba, megszólal a kis csengettyű, kedvesen csilingelve egy csöndeset, jelezvén érkezésemet. Már odakintről megláttam az idebent ténykedő Kinseyt, akinek mint máskor sem, most sem köszönök hangosan, pusztán biccentek egyet. A napi rutinunk részévé vált, hogy a másik társaságában legyünk, és hol csak némán bütykölgetjük a ketyeréinket egymás mellett, hol értekezünk egy keveset, hol közösen dolgozunk valamin. Különös és kellemes kapcsolat a miénk. Nem tudunk sokat a másikról, de nem is nagyon kell. Részemről legalábbis soha nem éreztem szükségét annak, hogy kiszedjem a másikból élete fő adatait. Nekem ez annyira nem lényeges, szerintem nem ez dönti el, ismersz-e valakit. Kinsey meg viselkedéselemző lévén úgyis leszűri magának, amit akar. Persze, idővel egyre több dolog kerül napvilágra a beszélgetéseink folyamán, azonban nem törekszünk görcsösen arra, hogy kipipáljuk ezeket a sablon témákat. Inkább egyszerűen élvezzük egymás társaságát és az összhangot kettőnk között. Részemről legalábbis biztosan élvezem. Társtulajdonosomnak pedig talán újdonságként hat, hogy akad valaki, aki hasonlóan nagyra tartja a logikus gondolkodást, valamint akit egyáltalán nem zavar mogorva, cinikus természete.
Miután tehát egy bólintással üdvözöltem Őt, a vevőpulthoz sétálok, amelyen egy közepes méretű, becsomagolt doboz foglal helyet. Adam Kensington részére. Szoktam hozatni ezt-azt magamnak, amit az alkalmazottak átvesznek, és itt hagynak nekem. Ez a szóban forgó is egy ilyen küldemény. Bontogatni kezdem fehér kezeimmel. Sötét hajam arcomba lóg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Társtulajdonosom hiába próbálja a nagy varázsolgatással leplezni kíváncsiságát, amely a csomagommal kapcsolatban támadt fel benne, hiszen fülemben dübörög szívverése, ami bizony arról árulkodik, hogy enyhe izgalomba jött, amint az asztalhoz léptem. Persze, nem fogom jelét adni annak, hogy pontosan tudom, mi játszódhat le benne. Nem szoktam ilyet csinálni. Kellemetlenül érintené ez mindazokat, akik körül vesznek. Főleg ezt a fiatalembert itt nem messze tőlem. Megtartom, elraktározom magamnak felmerülő gondolataimat, ahogyan mindig. A mobilkészülék felett mormogó viselkedéselemző mondjuk pont ellenkezőképpen szokott eljárni: szereti egyből belevágni mások arcába, hogy mennyi mindent állapított meg róluk egy halántékvakarásuk vagy egy kijelentésük nyomán. Részemről ezzel sincsen semmi gondom. Nem előnytelen, ha valaki felhívja rá az emberek figyelmét, hogy miközben görcsösen próbálják megőrizni a kis titkaikat, mennyi mindent mondanak el magukról a puszta létezésükkel.
- Olyasmire készülők, amit már pár éve kerülgetek... - szólok csöndesen, rekedt hangomon, lefelé pislogva a kicsomagolt dobozra, aminek most felnyitom a tetejét, és tartalmára tekintek. Szemem sarkából valamint egyéb érzékszerveimre támaszkodva követem nyomon Kinsey reakcióit.
- Merőben szokatlan, már-már pikáns és igen abszurd ötlet ez a részemről. - fűzöm tovább a szót, egyre csak húzva a férfiú idegeit, mígnem belenyúlok szépen a dobozba, és a szivacsok közül kiemelek egy darabot annak tartalmából.
- Volt már dolgod ilyesmivel? - fordulok társam felé, kezemben egy  feketére festett, rozsdamentes acélból készült, nagyjából 50 cm hosszú, földbe szűrható kerti lámpával, amelyet nem más működtet, mint az izzó fölött, a tetején található... napelem.
Figyelem Kinsey arcát, várva a pillanatot, amikor rájön, minek szólt a kis bevezetőm, mégis miért olyan különleges ez a helyzet. Nagyon figyelek, mert a viselkedéselemző észjárását ismerve, talán a pillanat töredéke elég lesz neki a felismeréshez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Régen jártam már kórházban. Természetesen soha nem amiatt voltam ilyen intézmény vendége, mert nekem lett volna valamilyen nyavalyám. Nekem olyanjaim nincsenek. Ha gondom van, az vagy megoldódik magától, vagy nem oldódik meg sehogy. Hogy ez áldás vagy átok, arról vitatkozhatunk, de a helyzet akkor is ennyire egyszerű. Szóval ha ispotály környékén jártam valaha, az az esetek döntő részében azért volt, hogy vért szerezzek magamnak. Most nem erről van szó. Most a másik eshetőség okán vagyok itt: látogatóba jöttem. Igaz, nem akármilyenbe...
Késő éjjel lévén éppen csak az ügyeletes gyógyítók, ápolók tartózkodnak az épületben, a betegek pedig mélyen vagy épp kevésbé mélyen szunyókálnak. Langaléta alakom komótosan fordul be az egyik folyosóra, azonban most egészen másként festek, mint szoktam. Eleve alig látszom ki öltözékemből, amely nem más, mint egy orvosi ruha. Világos kékes-zöld póló és nadrág, fölötte fehér köpeny, számat fehér maszk fedi, fejemen műtőssapka, hosszú hajam összegumizva lóg ki alóla. Ami rajtam van, nem éppen gyógyítói egyenruha. Egészen pontosan egy varázstalan doktortól szereztem még a hetvenes évek táján. Így tehát meglehetősen ódivatú már, ahogy a kiegészítőként szolgáló sztetoszkóp úgyszintén. De mindez nem probléma, hiszen akadnak orvosok, akik mágusok és muglik közt egyaránt ténykednek, átjárva ide konzultációra, egyeztetésekre, az meg a varázslóknak pont nem fog szemet szúrni, melyik M. D. kollekciót viselem. Arra tehát tökéletesen elég álcám, hogy lazán sétálgathassak az ispotályban így a látogatási idő lejárta után. Egy részről olyan természetesen közlekedem, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy nem volna itt hivatalos dolgom; más részről kihasználom azon képességemet, hogy el tudom jelentékteleníteni kisugárzásomat; harmadrészről pedig... mégis ki volna annyira eszement, hogy leszólítson egy ilyen baljós, fura alakot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kutatón járom a folyosókat. Útbaigazítást nem kérek, hiszen nincs rá szükségem. Hamarosan megérzem a férfi illatát. A maszk nem igazán gátol a szaglásban, ezért hát mélyet lélegzem és megyek szépen az orrom után. Bájital és növénymérgezési osztály. Ez az. Egyik ajtó követi a másikat, mígnem odaérek az elé, amely mögött az illat alapján az aurort lelem. Vagy a vérét egy kádba öntve. Az előbbi változatban reménykedem, és nem hiába, mert ahogy fülelve megállok, rögvest hallom nehéz, keserű lélegzését, szíve lagymatag kalapálását. Fehér kezemet a kilincsre csúsztatom, és belépek.
Egy négyes kórterem, függönyökkel elválasztott ágyakkal, azonban Dwayne egy maga hever benne. Elcsigázottan sétálok beljebb, régi fényű szemeimet a haldoklóra szegezve, miközben elkezdek megszabadulni felesleges ruhadarabjaimtól. Kikötöm a maszkot, leoldom a sapkát, kihúzom a hajgumit, lekapom a sztetoszkópot, lekanyarítom a köpenyt és mindent odarakok egy oldalsó asztalra. A bő műtőspóló és műtősnadrág marad. Megragadom az ágy melletti szék háttámláját, közelebb helyezem Warrenhez, majd helyet foglalok rajta. Hosszú lábaim szétvetem és hanyagul letámasztok rájuk karjaimmal. Lesütött szemmel üldögélek egy darabig, majd felnézek a férfira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Látom a férfin, hogy csak félig van ébren, nem igazán van magánál. Az arckifejezéséből ítélve nem tudatosul benne, hogy valaki a szobába lépett, vagy éppen más valakit képzeleg a helyembe. Némán figyelem Őt, és mélyeket lélegzem, hogy teljes mértékben eszemnél maradjak, noha ez nem egészen könnyű, tekintve, hány helyről vérzik így vagy úgy az ágyon heverő auror. Lustán pislogva nézem, ahogy feltámaszkodik, hogy köpni tudjon, és amint ezután körbetekint, végre meglát engem. Ezzel egy időben viszont alaposan meg is rémül tőlem, és lelöki a tálat. Rezzenéstelenül szemlélem ezt az egész eseménysort, aztán a nem éppen szívderítő tócsát, amit persze nincs kedvem így a padlón hagyni. A következő mozdulatsoraim Dwaynenek úgy tetszhetnek, mintha a szoba egyik végéből a másikban teremnék és cikáznék, helyzetemet változtatva. Legvégül azonban ismét ott ülök az ágya mellett, pontosan úgy, ahogy eddig, csak éppen a padlóról eltűnt a mocsok, a vesetál pedig tisztán került hozzá vissza a párnára.
- Látogatóba jöttem. - felelek végül nyugodt, rekedtes hangomon.
- Pocsékul festesz. - nézek végig rajta, majd tekintek a szemébe, cinkosan elmosolyodva. Ez nem afféle kárörvendő kifejezés az ábrázatomon. Koránt sem. Hanem az a fajta, amely jelzi, nem vagyok hajlandó sajnálkozásba kezdeni az állapotát illetően, és nem fogok nekiállni keseregni, hogy milyen szörnyű ez az egész. Gondolom, teszik ezt eleget a szerettei meg Ő maga. Nekem úgysem stílusom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kicsit összezavarom szerencsétlent a kis takarító akciómmal, ám úgy hiszem, ez semmiség ahhoz képest, amilyen kellemetlenségekben része volt a pár nap alatt, amit itt töltött eddig. Viszonylag hamar helyreáll persze, már amennyire a helyzetében erre képes.
- Igen, mindössze ennyi a gond... - susogom, tovább mosolyogva, ahogy elsorolja, szerinte miért festhet ilyen szörnyen. Szegény Warren van most olyan sápadt, mint én. A légzése fájdalmas, az egész teste verítékben ázik, itt-ott sebes, vagy vérzik, és úgy en bloc borzalmas állapotban van. Akarva-akaratlanul beugrik nekem a pestis, és az, ahogy évszázadokkal ezelőtt haldokoltam benne. Csak nekem nem jutott meleg ágy vagy tiszta ruha, csak az utca mocska és megannyi hörgő, kelésekkel tarkított betegtárs. Félreértés ne essék, egy percig sem gondolom, hogy Dwaynenek örülnie kéne, amiért Őt legalább gyógyítók kezelik és van fedél a feje felett. Ennek ugyanúgy megvannak a kínjai és ugyanolyan rémes. Aki haldoklik, az haldoklik. Itt nincs helye versengésnek.
- Mit mondanak? - bökök fejemmel a folyosó felé, üdén szétálló hajam finoman megrezzen. Mina említette, amit Ővelük közöltek az orvosok, azonban az eltérhet attól, amit a férfi tud. Különben utánaolvastam ám ennek a Krokodilkönnynek, és sajnos jól emlékeztem, miféle főzet ez. Alattomos, kegyetlen és bosszantóan hatásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sajnálom kissé, hogy adja itt nekem az erős, szívós legényt. Előttem semmi szükség rá. Dehát ezt Ő pontosan tudja. Egy ideig csak reménykedem benne, hogy ez eszébe jut, mígnem kijelenti, hogy meg fog halni. Erre vártam. Mármint természetesen nem arra, hogy meghaljon, hanem hogy ellazuljon és ráébredjen, velem nem kell jópofiznia. Nekem nem kell előadnia, hogy minden rendben lesz és hogy meg fog gyógyulni. Hiszen nem ezt érzi. Nem hisz abban, hogy ezt túlélheti. Ez elvileg egy helytálló gondolat. Elvileg...
- Dwayne... - szólítom meg az aurort csöndesen, egészen finom, mégis szilárd hangon, miközben lesütöm szememet, és combjaim közé lógatott kezeimmel szórakozom. Fekete hajam arcom mellett lóg lefelé.
- Tudom, hogy sz*rul vagy, és hogy másra se vágysz, minthogy mindenki hagyjon békén, hadd vergődj kedved szerint, vagy pedig egyenesen arra, hogy akárhogy is, de legyen már vége ennek az egésznek... - vezetem fel együtt érzően, ám koránt sem érzelgősen a továbbiakat, hosszú ujjaimnak magyarázva, mígnem feltekintek ismét az ágyon fekvő betegre, egyenesen a szemébe nézve.
- De kérlek, figyelj most rám egy kicsit! Hallgass meg és semmit ne láss a szavaim mögé, mert semmi mást nem jelentenek, mint azt, amit kimondok. - bólintok nyomatékosan, miközben komolyan fénylő szemekkel figyelem a férfit.
- Megteszed ezt? - emelem meg sötét szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem sok nagyobb félelme van az ágyon fekvő férfinek, mint hogy vámpírrá változtatják. Tudom, hogy hiába kedvel engem, ezt soha nem fogja igazán bevallani, már csak azért sem, mert megvan a véleménye a hozzám hasonló éjlényekről. Tudom. Éppen ezek miatt vágtam neki a mondandómnak úgy, ahogy. Persze, veheti mindezt csak ügyes taktikának, ám remélem, annyira kiismert már, hogy tudja, teljesen nyílt lapokkal játszom.
- Ha úgy akarod, összeszedem a holmimat és magadra hagylak; vagy ha szeretnéd, maradhatok még, beszélgethetünk, vagy csak simán szóval tartalak, hogy lefoglaljam a gondolataidat kicsit... - vonok vállat finoman, vázolva a lehetőségek első csoportját, áthatóan figyelve a nyomorúságos állapotban lévő aurort. Arcomon nyoma sincsen semmiféle viszolygásnak a köpései, a ramaty külseje és a sebei miatt, hiszen nincs is bennem egy szemernyi se. Ennek semmi köze ahhoz, hogy koromból adódóan több életre elég ocsmányságot tapasztaltam már. Nem erről van szó. Már halandóként sem rázott meg az ilyesmi. Eleve a középkorról beszélünk, de különben sem akadtam fenn soha az ilyen helyzeteken.
- Ha pedig úgy akarod... - folytatom az eshetőségek taglalását.
- Meggyógyítalak. - ejtem ki a szót egyszerűen, szinte csak lehelve, majd ráérősen pislogok egyet. Le sem veszem békés tekintetemet Dwayneről. Meghoztam a döntésemet. Talán már akkor megtettem, mikor Minától megtudtam, hogy az apja haldoklik. Lehet, azóta mindössze csak érleltem magamban az elhatározást.
- Adok Neked a véremből, ami kimossa a szervezetedből a mérget. - fejtem ki egy kicsit bővebben, mégis hogyan tervezem végrehajtani ezt, aztán  csak némán figyelem Warrent. Nem állok neki magyarázni meg nyugtatgatni, hogy nem, ezzel nem változtatom Őt vámpírrá és semmi hasonlót nem tervezek. Hiszen ezért tisztáztam az elején, hogy nyugodtan vegye szó szerint, amit mondok. Meggyógyítani akarom, nem átalakítani, sem a szolgámmá tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szólnia se kell, minden rezdülése azt sugallja, hogy nem akar egyedül lenni. Olyan gyámoltalannak, olyan óvni valónak hat így. Mint ilyenkor mindenki. Bennem pedig ezt látva, unos-untalan a segítő szándék üti fel fejét, zsigerből. Nem mondanám magam kifejezetten jó embernek és nincsen hatalmas szívem. Még ha lenne is, úgyse ver. És pontosan ez az. Az én érzelmeim egészen más szinten mozognak. Puszta ösztönök és gondolatok szintjén. Lélekről itt nem kell beszélni. A lényeg, hogy szeretem, ha a dolguk a helyükön vannak. Márpedig a dolgok akkor vannak a helyükön, ha optimálisan működnek. Ha megvívják a maguk küzdelmeit, ám a végén győztesen térhetnek haza és léphetnek tovább. Hogy tehetné meg ezt az, aki meghal? Nyugodjunk bele, mondván: így rendeltetett? Nem. Engem nem ebből a fából faragtak. Persze, hiszem, hogy minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Éppen ezért ülök itt, és ajánlom segítségem a férfinak. Ennek is így kell lennie.
Figyelem a szavaim nyomán elképedő, egészen felélénkülő Warrent, és hebegő kérdéseire mindössze mélyet bólintok. Igen, képes vagyok meggyógyítani Őt. Tudom, nem túl közismert tény, hogy a vérünknek ilyen hatása van. Még a szakértők is inkább csak találgatni szoktak erről, annak tudatában, hogy az áldozataink nyakán ejtett seb hamar beforr. Arról viszont természetesen nem igen vannak ismereteik, mit tesz a vérünk azon kívül, hogy annak segítségével változtatjuk át a halandókat és hogy szolgákat is gyárthatunk belőlük vele. Ilyesmikre bőven akad tanulmányozható példa. De vajon hány halhatatlan volna olyan eszement, hogy a vérével hébe-hóba embereket gyógyítgasson?... Nos, azt hiszem, nem csak emiatt fognak rám csúnyán nézni a fajtársaim, ha valaha ismét találkozom bármelyikükkel.
Türelmes várakozón pislogok Dwaynere. Szívesen felelek neki, ha akad bármilyen kérdése. Állok rendelkezésére. Csak remélni merem, nem lesz olyan ostoba, mint egy ilyen helyzetben igen sokan lennének, és nem fog botor módon meghalni inkább, semmint elfogadja egy éjlény segítő jobbját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak nézzük és nézzük egymást a férfival, akinek a felmerülő gondolatai teljesen jogosak, a végül feltett kérdésére pedig számítottam. Sejtettem, hogy ez fogja leginkább érdekelni. Megértem, hogy nem bízik bennem. Mi oka lenne tenni? Igaz, átmentünk már pár dolgon, és eddig nem kellet csalódnia bennem, ez viszont még édes kevés. Ráadásul pont én akadnék fenn azon, hogy nem bízik bennem, amikor én magam senkiben nem bízom?
- Mert módomban áll és mert kedvem van hozzá. - adom meg őszinte, nyugodt hangú válaszomat. Semmi egyébről nincsen szó. Megtudtam, hogy haldoklik és arra gondoltam, ezen változtathatnék. Így hát eljöttem, hogy megtegyem. Azonban ez csak így jöhetett létre, hogy megkérni senki nem kért rá. Ha a lánya mondjuk megpróbált volna rávenni, hogy segítsek rajta valahogy, akkor valószínűleg most nem lennék itt. Hiszen a vérem azért van, hogy bennem áramolhasson. Hogy engem éltessen. Nem másokat. Nem a Föld lakosságát. Ha pl. be akarnának fogni, hogy a véremből készítsenek gyógyszereket, nem azért állnék ellen vagy válnék köddé, mert félnék a kísérletektől vagy mert irigy volnék, hanem az elv miatt. A vérem az enyém. Sokakból merítettem, ám akkor is az enyém. Én rendelkezem vele és csak engem szolgál. Ha én úgy döntök, kisegítek vele valakit, az az én dolgom. Erre senki nem utasíthat, még csak kéréssel vagy sugallattal sem. Ahhoz túl szabad lény vagyok. Csak úgy ajánlom fel és nyújtom ezt a segítséget bárkinek, ha az az én és csak az én gondolatom. Mint esetünkben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kérdések, amelyeket már ki tudja, hanyadszorra hallok. Mint minden mást azonban, ezt szintén elfogadtam. Elfogadtam az örök körforgást, az ismétlődést. A részemmé vált, és már kifejezetten szokatlan nélküle. Megkedveltem az állandóságot. Kénytelen voltam, hisz én magam is állandó vagyok.
- Áramlik bennem, amolyan csöndes folyóként. - fejezem ki magamat némileg költőien, dehát ennyi engedtessék meg nekem. Elmerengve, fürkészőn figyelem a férfit. Nem taglalom, miért van szükségem a véremre, meg hogy miért nem dobog a szívem, ha egyszer a vérem kering a testemben. Érdekes, hogy egy varázsló ilyen fantáziátlan, ám nem hiszem, hogy pont most tényleg ez érdekelné. Azt hiszem, inkább csak az időt húzza.
Némán figyelem, miként tornássza végül följebb magát, szenvedőn. Lágy fényű tekintetem le sem veszem róla. Akkor sem, mikor elrebegi azt az egyetlen, meggyötört szót, mintegy engedélyt adva. Pislogok még egyet lustán, majd bólintok és felemelkedem ültömből. A férfi fölé magasodok groteszk, műtőruhás alakomal, ágya mellett állva, és ahogy nézek rá lefelé, kitárom ajkaimat, amelyek között kivillannak előhívott szemfogaim. Odaemelem aztán a csuklómat a számhoz, és felhasítom rajta saját húsomat. Szusszanok egyet, majd megsebzett kezemet leengedem Dwaynehez, odanyújtva, kínálva neki.
- Elég pár korty. - susogom ki agyaraim között. Vérem íze bár nem különbözik akárki vérének ízétől, ha valaki megissza, olyan érzése támad, mintha kristálytiszta vizet ihatna végre, napok szomjúsága után. Hiába dús és mélyvörös, az élménye mégis éteri, könnyű, jóleső.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ó, te magasságos...
Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek, ahogy az úr közli, hogyan szereti, ha felszolgálják elé az italát. Csak most őrizzem meg azt az áldott, békés természetemet! Lehet, nem látszik rajtam, ám nem Warren az egyetlen a szobában, akinek a puszta létezés is nehezére esik. Amióta beléptem a kórterembe, a vére illata leng engem körbe és beteg teste svédasztalként kínálja magát. Mégsem csemegézem belőle, eszembe sem jut. Még fogaimat is visszatartottam ezidáig, ami koránt sem olyan könnyű, mint azt előadom. Csak éppen nem szeretek nyafogni, kényeskedni és hisztizni. Az ágyban üldögélő királykisasszonnyal ellentétben...
- Nincsen. - felelem végül csöndesen.
- Sajnálom. - búgom egészen lágyan, miközben feltárom ősi fényű szemeimet, amelyek a helyzettől immáron kissé bódultan csillognak. Pedig ma három pohár vérrel megittam otthon, mielőtt idejöttem. Hiszen tudtam, mi fogad majd. Azonban ahogy itt állok, kivont fogakkal, megsebzett csuklóval a csupa seb férfi fölött, nem vagyok egészen biztos benne, hogy tudom tartani nyugalmamat. Nem fogom bántani Dwaynet, nem erről van szó. Csak ha így folytatja, egy pillanat alatt sarkon fordulok és itt hagyom magára, hogy átgondolja szépen az életét, miközben én megdézsmálom kicsit az itteni vérkészletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Tekintetemmel szinte beleszugerálom a férfiba, hogy hajoljon csak szépen a csuklómra és kezdjen végre inni. Persze, nem alkalmazok delejezést rajta. Ha akarnék se tudnék csak így, hiszen egy idő után már rám sem néz. Gyűjti az erőt és az elszánást. Némán drukkolok.
Végül mindkét kezével megfogja csuklómat, és szájához húzza, vérembe kóstolva. Mélyről fújok egyet, lehunyva szemem egy pillanatra. Hiszen ilyesmit csak pár évtizedente, ha megengedek valakinek. Szóval ez nem egy szokványos élmény az én számomra sem. Feltárom aztán masszív csillogású tekintetemet, és lenézek a magán erőt vett, az életéért a csuklómat ízlelgető aurorra. Egyelőre még nem sokat érezhet a hatásból. Nem megy ez ennyire gyorsan egy ilyen súlyos betegségnél. Egyedül annyit tapasztalhat, hogy a szervezete örömmel fogadja adományomat. Nem fordul fel a gyomra, nem akarja kivetni magából. Eggyé válik vele. A vérévé válik a vérem.
- Jó. - lehelem aztán rekedtes hangomon, mikor úgy gondolom, elegendőt ivott. Tényleg mindössze egy vagy két korty szükséges. Apróbb sérülésekhez untig elég lenne pár csepp, egy haldokló számára viszont ez a megfelelő mennyiség. Várom, hogy Dwayne elengedje a csuklómat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem kell kétszer mondanom. A férfi eltaszítja magától a kezemet, mintha legalábbis tűz forró lenne, és elém tárja véleményét az iménti tapasztalásról. Szóval undorító. Igen, a kellemesen zavarodott légzéséből és az izgatottan kalapáló szívéből pontosan ezt szűrtem le, ahogyan szemei csillogásából úgy szintén. Lenézek csuklómra, amelynek sebét hagytam beforrni abban a pillanatban, amint jeleztem Warrennek, hogy elég lesz. Kellett pár száz év, mire megtanultam szabályozni a regenerálódásomat. Hasznos kis tudás.
Sápadt kezemmel szórakozottan dörzsölöm meg azt a helyet, amiből a férfi az imént kóstolt, közben pedig visszaereszkedem a székre. Hegyes fogaim nem bújtak még vissza. Most már hova siettessem őket? Csuklómról feltekintek Dwaynere, komótosan mérve végig ágyon heverő alakját.
- Beletelhet egy-két órába. - tájékoztatom a lefolyásról, mély hangon szólva, agyaraim közt szűrve ki a szelíd szavakat. Egyelőre még előre dőlve ücsörgök mellette, combjaimon támasztva karjaimat, majd szépen hátradőlök, és hosszú, fehér kezeimet ölembe nyugtatom.
- Hunyhatsz egyet addig... - javaslom neki, hiszen most, hogy a vérem a szervezetébe került, megkezdi ott áldásos tevékenységét, és kimossa belőle a mérget, ami lassacskán felemésztette volna. Egyre jobban lesz, percről perce. Márpedig úgy jóval könnyebb tartalmasan pihenni, ha az ember nem vergődik kínok közt, a haláltusáját vívva.