Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Abban mi lenne a kihívás! - kiállt utána, és már indulok is. Egyelőre nem találtam fogás a Dana menekülésében, de szerencsére a pálya behatárolja a cselekedeteit, és először megfigyelem, hogy miket csinál, miközben üldözöm. A hirtelen a föld felé manőver, egy kicsit meghökkent és nagyon remélem, hogy Danának nem lesz semmi baja. Követni kezdem őt és próbálom meglátni azt, hogy merre lehet jól felhozni a seprűt anélkül, hogy becsapódás lenne a vége. Hiszen az, hogy felhúzod, még félsiker, mert jönnek a lelátók. Persze Dana vakmerő, én is, de nem annyira, hogy kockáztassak. Párszor már megjártam, és nem kívánom ezt a sormintát követni egy játék miatt. Szóval kihozom magam a zuhanásból és arra megyek, amerre szerintem érkeznie kellene a szöszke nyanyának. Nem tudom mikor jutott eszembe, hogy nyanyázzam Danát, de nagyon fel tudja húzni magát rajta és nem kell félteni, kapom az áldást. Szóval kihozom  a seprűm, majd ő is, felette vagyok jópár méterrel, és hiába forog nem lát, pont felette repülök. Ha madár lennék, biztos lepottyantanám poénból, persze úgysem találna, de a kép élénken él a szemeim előtt. Szóval itt az idő támadni, így rá is fordulok, hátha továbbra sem vesz észre. Kicsit be is lassít én úgy látom, ami nekem kedvez, és felülről rárepülök és vállon próbálom koccantani a lábammal.
- Megvagy! - kiáltom, biztos vagyok a sikerben. Ha sikerül szuper, ha nem, mehet tovább a macska-egér játék és kapom a megjegyzést. Ilyen az élet. De azért egy próbálkozásnak jó volt, szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egyedül maradtam teljesen. Theory ma visszarepült Franciaországba anyához és Raphaelhez. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy tehette ezt. Ő is ugyanazt élte át, mint én, hát akkor hogy hunyhat szemet mindez felett? Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, felfogni, hogy életem egyik nagyon fontos része cserbenhagyott. Azt hittem, együtt fogjuk átélni ezt a kalandot, de nem. Tévedtem, már megint. A papír csak úgy szakad pennám alatt, olyan erővel karcintom rá a betűket. Írásom rendezetlen, csak úgy, mint érzéseim is. Haragszom. Theory-ra, a világra, de leginkább Raphaelre, mert biztos, hogy az ő keze van ebben a dologban is. Lehet, hogy megfenyegette a húgomat, vagy ajánlott valamit, amire a lány mindig is vágyott. Kinézem belőle. Nem tudok neki megbocsátani ennyi év után sem. Most, hogy sokkal szabadabb ember vagyok, és hogy már sokkal több időm van elgondolkodni a múltamon, úgy érzem, hogy a nyomás alatt szétszakadok. Még most is érzem az érintéseket, a félelmet, amely akkor eluralkodott bennem és az ez utáni undort, ami meghatározta napjaimat.
Rászoktam a naplóírásra, hátha így jobb lesz, ha kiadhatom valaminek, hogy mi is a problémám. Úgy sem mondtam még el sok embernek az igazat, talán ez lesz a legjobb megoldása annak, hogy megszabaduljak a démonjaimtól.
Hátradőlök, fújok egyet. A füzet leesik mellém, ahogy kicsusszan kezeim közül. Miért is csinálom én mindezt? Talán nekem is az lenne a legjobb, ha visszamennék Franciaországba? Talán… talán anya képes hatni Raphaelre, hogy hagyja abba, amit csinál. Nem. Az az ember sosem változik, mindig is az a szörnyeteg lesz, aki volt. Pénzéhes állat. Mindig csak a hasznot látja másokban.
Nem sírok, az nem menne. Próbáltam már régebben, de egy csepp sem csordult le. Úgy látszik még nem dolgoztam fel eléggé a dolgot ahhoz, hogy el tudjam engedni. Vagy csak az a baj, hogy még senkinek sem beszéltem róla anélkül, hogy pánikrohamot kaptam volna. Mit is gondoltam, majd egy könyv segíteni fog, mi? Mekkora egy barom vagyok.
Léptek zaja csapja meg a fülem, pedig azt hittem, teljesen egyedül vagyok. Felriadok, a naplót pedig olyan gyorsan rakom a táskámba, hogy csak úgy porzik a helyiség. Vagy legalább is azt hiszem, hogy elrakom, ám csak a táska mellé sikerül tennem, így mikor azt felemelem, a napló egyszerűen lehull a porba. Én vissza sem nézek, kapucnimat felhúzva és napszemüvegemet a fejembe nyomva indulok ki az ajtón, majd fellökve az épp be siető Benettet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hatalmas fekete ló szemében megértés csillan, ahogy Lorin arcához érinti puha orrát, én pedig elmosolyodom. Megérti. Nagyon helyes, sok dolog vár még rájuk ma, így ez csak jól jöhet, ha kooperatívan szeretném, ha együtt dolgoznának. Csak pár másodpercig nézem őket, majd ahogy a zabla lovam szájába kerül és irányítom lovam kezét, meghúzom a szíjakat, végül a hevedert ismét, majd Lorinra emelem pillantásomat.
- Felőlem lovagolhatsz minden nélkül is – vonom meg vállaimat, de agyam már azon kattog, hogyha ezt szeretné, akkor hova az anyám kínjába tehették a voltizshevedert. Anélkül csak nem engedem el, nem vetemednék rá, kell egy biztos pont a lovon, amibe kapaszkodhat, ha az nem a sörénye. Szerencsére Fredericknek nem áll ki a gerince, hogy esetleg feltörje húgom fenekét, így emiatt sem kell aggódnom, de… hol az a kurva voltizs? Végül csak vállat vonok és ellépek húgomtól, hogy szabadon mozoghasson. Még egyszer leellenőrzöm a hevedert, elégedettet szusszanok, majd Lorinra pillantok.
- De – bólintok egyet. – De amíg én összerakom Stormot – lépek mögé, hogy hónalja alá nyúljak és fellendítsem a hatalmas feketére. – Addig ti sétálgattok kicsit – engedem el húgomat immár a lovon, majd innenső lábát a nyereg elé téve állítom be a kengyelt, hogy utána ugyanezt megtegyem a másik oldalon is. – Így jó? – pillantok fel rá, majd ha igen, kezébe adom a szárat, ha nem, akkor igazgatom még egy kicsit a kengyeleket, és csak utána nyújtom felé a vezető szárakat. Amint megfogja azokat, elindulok az istálló ajtaja felé, hogy kitárjam azt, és nem kell hátra néznem ahhoz, hogy tudjam, Frederick követ. Lassan mozog, óvatosan, mintha lábujjhegyen közlekedne ez a robosztus állat. Elhúzom az ajtót, a hideg levegő berobban az istálló melegségébe, majd lovam előtt állok meg, hogy kezemet orrára tegyem, és fejemet pár másodpercig az övének döntsem.
- Ha balra húzod a szárat, balra megy, ha jobbra, akkor jobbra – állok neki magyarázni húgomnak az alapokat, amik most kellenek csak neki. Nem fogom éppen most kioktatni lovaglásból, ráérünk még arra, hogy megtanulja rendesen, ha egyáltalán megszeretné. – Ha megütögeted a sarkaddal az oldalát, gyorsít; ügetés, majd vágta, de elég ha mondod neki, megérti – szemöldökömet ráncolva szólalok meg újra. – De inkább ne csinálj ilyesmit. Frederick nem hülye, valószínűleg amúgy sem engedelmeskedne, de ne kísértsd a sorsot – mosolyodom el halványan. – Indulhattok – intek nekik egyet, majd mint aki jól végezte dolgát indulok vissza az istállóba, hogy felnyergeljem a másik delikvenst. Storm szinte kirobban az állásból, izgatottan toporog, amíg rárakom a nyerget, majd a kantárt, hogy végül fellendüljek rá. Seggem még nem is éri a nyerget, amikor a ló már elrugaszkodva ront ki az istállóból. Na, már értitek a nevet, ugye? A szárat magam felé húzva igyekszem megálljt parancsolni neki, míg végül pár erőltetett ügetéses kör után sikerül megállnunk Lorinék mellett.
- Oké – szusszanok egyet megpaskolva a ló nyakát. – Mehetünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Reccsen néhány faág a lábam alatt, ahogy gyalogtempóban megközelítem a faházat. Az enyhe időjárás miatt nem öltöztem fel vastagon, a vékonyabb kabátomhoz gondosan a nyakam köré tekertem barna sálamat. Útközben azért áthűlök, hiszen az erdő nyirkos hely, és hosszú út vezet a birtokon keresztül a titkos bunkihoz, vagy mihez. Én sem olyan régóta fedeztem fel, de azóta szívesen járok ide olvasni, alkotni, mert a suli többi terméhez képest ilyenkor senki nem merészkedik ide, pláne sötétedéshez közel. De most még van egy kis időm, és hoztam gyertyákat is, ha szükség lenne rá. Összeszorított fogakkal azzal nyugtatom magam, hogy odabent már nem lesz annyira hideg.
Magányosnak érzem magam, az elmúlt időszak mindent felborított körülöttem. Ritkábban küldök leveleket haza, és a barátaim is elfoglaltak. Jóvá kell tennem Karolánál, hogy nem hívtam el a bálra, és továbbra is aggaszt, amit róla hallottam. Haragszom magamra és bűntudatom van, amiért hagytam magam ehelyett az orromnál fogva vezetni. Ha bátrabb vagyok, a lánnyal lettem volna, ehelyett valami olyasmi történt, aminek nem hiszem, hogy kellett volna. Nehezen alszom a gondolatok miatt, hiszen pontosan emlékszem, hogy miket mondott utánam. Olyan, mintha cserben hagytam volna Theont a tisztáson, pedig nem szoktam csak úgy elfutni. Akkor viszont mentem, mint egy gép, betelt a pohár. Próbálom felidézni, hogy mi lehetett az a félmondat, amit félreértett, és amivel kiválthattam nála a következményt. Megbántottam őt, és magamat okolom a félreértésért, meg hogy megbántottam. Nem szabadott volna megnéznem őt magamnak... Pedig én igyekeztem tartani a távolságot, és ha egy kicsit is engedtem, már megvolt a baj.
Ahogy a felfelé vezető lépcsőkre lépek, a korhadt fa megnyikordul alattam. A korlátnak támaszkodva óvatosan lépkedek fel, nehogy beszakadjon alattam az instabil deszka, de könnyű súlyomnak hála épségben feljutok. Az ajtóban kiviharzik egy furcsa szerzet, kapucniban és napszemüvegben. Nem számítok rá, ezért is ugrom félre ijedtemben, de a szemem sarkából még elkapom a vonásait. Theon az? Szerintem csak azért néz levegőnek, mert haragszik rám. Kellett, hogy lásson... Vagy ennyit számítok neki, hogy már fel se ismer. Akkor kellettem neki valamire, hogy legyen társasága, de túltette magát rajtam.
Görcsbe rándul a gyomrom a gondolattól, hogy őt láthattam az előbb. Bemenekülök a faházba, ledobom magam az egyik babzsákra, amiben az előbb mintha még ültek volna, a táskámat pedig magam mellé rakva előkeresem benne a könyvemet. Meglátok azonban egy füzetet a földön heverve. Remegő ujjakkal a kezembe veszem és belelapozok. Úgy látszik, nincs befejezve, valakinek a naplója lehet, vagy valami jegyzetfüzet. Talán egy kitalált történet, mint amiket én is szoktam írni. Az is elég gáz lenne, ha egyszer elhagynám és valaki más találná meg... A név azonban túl ismerős benne. Theory... És akkor minden összeáll a fejemben. Kapkodva falom a betűket, ki tudja mióta, oda-vissza lapozgatva az időben a bejegyzések között. Az idő megáll számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hiába volt velem jófej Bence és Masa, lehettek kedvesek, de ez nem segített az idegességemen. Rettentően zavart az, hogy nem emlékeztem semmire az előző estéből, hogy feltehetően butaságokat is csináltam, s hogy talán csalódást okoztam másoknak a viselkedésemmel. Még csak azt sem tudtam, hogyan kerültem ebbe a házba, s bár Bence is igyekezett azzal nyugtatni, hogy Márk nem tenne rosszat, ettől függetlenül nem lettem jobban.
Az idegesség morzsolta belsőmet, s amikor visszatért Márk, nem is tudtam tovább ott maradni. Zavarban voltam miatta, meg azért, mert nem értettem, hogy miért is aludtam vele, sőt, saját magamat sem értettem vele kapcsolatban. Éppen ezért, a legegyszerűbbnek az tűnt, ha elmenekülök előlük, vissza a kastélyba, s ott magamra zárom a szobámat.
Sietve menekültem is előlük, ezzel majd fellökve a két fiút, s még Masa hangja sem késztetett maradásra. Az ő szemébe sem tudtam nézni, hisz ki tudja, hogy mit gondolhatott rólam.
A fürdőszoba jelenthette számomra az oltalmat, ott végre kiereszthettem magamból az érzéseimet, s nem kellett véka alá rejteni ijedt könnyeimet. Szörnyű volt és kínos minden belélegzett pillanat, vissza akartam tekerni az időt, hogy lebeszéljem magam arról a vacak ír italról. Miért is kellett nekem kóstolgatnom azokat a löttyöket.
Legjobb lett volna elhoppanálni a helyszínről, mindennél jobban vágytam vissza a kastélyba, távol ettől a családi háztól, ám csak a fürdőszobában döbbentem rá arra, hogy nincs nálam a pálcám, s amúgy sem tudnám kivitelezni ezt az egészet. Ahhoz még nem voltam eléggé gyakorlott varázsló.
- A francba...- csúszott ki számon a szó, s össze is rezzentem, amikor Márk bekopogtatott a fürdőszoba ajtaján. Nem akartam vele találkozni, sem pedig másokkal, de az igazságot csak ő tudhatta. Kicsit tartottam is tőle, s mintha talán még szégyelltem is volna magam a történtekért.
Először el akartam őt zavarni, de rájöttem arra, hogy annak semmi értelme sem lenne,mert ebből a házból máshogy úgy sem távozhatok, csak úgy, ha a bejárati ajtót használom. Az meg odalent volt, nem pedig idefent. Ráadásul még egy Márk is eltorlaszolta az ajtót.
Néhány másodpercig nem szólaltam meg, kellett egy kis idő , hogy rendezzem a gondolataimat, s eltöröljem arcomról a könnyeket. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy sírtam, már így is szörnyen kínos volt ez az egész.
Mély levegőt véve, kicsit összekaptam magam, majd mégis csak kinyitottam Márk előtt az ajtót, de ahogy az kinyílt, hátrébb is húzódtam, s karjaimat védelmezően vontam a testem köré. Fájt a fejem, kicsit még szédültem és nem éreztem jól magam. Sem fizikailag, sem pedig lelkileg.
- Elmondod, hogy mi történt? Mit csináltam?..Mit csináltunk?-kérdeztem halkan, miközben pillantásom Márk tekintetébe fúrtam. Túl akartam lenni ezen az egész beszélgetésen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy kitörtek belőlem az indulatos szavak, úgy utólag arra is rádöbbentem, hogy ezt talán még sem kellett volna mondanom, s valószínűleg megbánthattam vele Benettet. Ez be is bizonyosodott, láttam rajta, hogy rosszul érték a szavaim, ráadásul már ő is sírt, s nekem esett azzal, hogy direkt akartam őt megalázni mások előtt. Erre azért nem számítottam tőle, a vitánk kezdett elmérgesedni, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondhatnék. A csalódottságtól elakadtak a szavaim, nagyon megbántva éreztem magam, s azzal sem tudtam foglalkozni, hogy ki figyel bennünket.
Könnyek áztatták az arcomat, de velem párhuzamosan már Beni se tudta, hogy takarhatná el arcáról a kínt, így elég ostobán festhettünk azoknak, akik épp minket bámultak.
- Nem érdekel, hogy ki min röhög, tőlem fejre is állhatnak, az sem érdekel...- vágtam rá a fiú szavaira, s a fél zsebkendődarabbal próbáltam felitatni a könnyeimet. Soha nem gondoltam azt, hogy egy napon majd pont Beni fog ennyire megbántani, akit olyannyira nagyon megkedveltem. Ő lett a legjobb barátom, s talán éppen ezért fájt annyira az, hogy az utóbbi időben elhanyagolt.
A bocsánatkérése aztán meglepett, mert a történtek után nem számítottam arra, hogy fontos lehetek neki, de annyira őszintének tűnt, hogy már nem bírtam tovább ezt a feszültséget, ami köztünk húzódott.
- Nem tudsz ilyen könnyen te...- szipogva súgtam vissza neki, s tovább szorongattam magamhoz, nem törődve azzal, hogy erről majd ki mit fog pletykálni. Valószínűleg már így is rossz hírem lehetett, már igazán nem érdekelt, hogy ezután mi lesz a téma.
Csak néhány perccel később engedtem ki karjaim közül, miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, s próbáltam rámosolyogni a könny-fátyolos szemeim mögül. Azt viszont nem tudtam elfeledni, hogy otthoni problémákat emlegetett, s mivel továbbra is a barátom volt, úgy éreztem, hogy tudnom kell a gondjairól, hátha tudok neki segíteni. Meg akartam érteni egy kicsit Benit, hogy miért hanyagolt el, meg akartam tudni, hogy milyen problémák terhelték őt, így inkább kérdeztem, majd csöndben, némi döbbenettel hallgattam végig a szavait.
- Ez..nagyon sajnálom Beni, miért nem szóltál? Ajh - szegény fiút nagyon megsajnáltam, s ugyan nem tudhattam, hogy ez milyen fájdalommal jár, próbáltam átérezni a helyzetét. Ismét magamhoz öleltem, hogy így is jelezzem felé baráti támogatásomat, majd a karjába karoltam.
- Ez nem lehet a te hibád Beni, tudod ha egy pár már nem szereti egymást, az soha nem a gyerek hibája. Erről te tényleg nem tehetsz Beni, ne vedd ezt a terhet így a nyakadba, jó? - tekintetébe fúrtam a pillantásom, s meg akartam győzni arról, hogy ez nem az ő felelőssége. Ekkor azonban két alak lépte át a nagyterem ajtaját, s egyikük meg is szólított.  
- Mizu cicca? - ahogy észrevettem a rellonos mestertanoncot, még a hideg is végig futott a hátamon. A szavaiban mintha megült volna némi gúny, s szája szegletében is ott játszott egy gonoszkás vigyor. Kínos volt, mert úgy nagyjából tudtam, hogy ki lehet, de ez az egész kellemetlenül érintett, így inkább nem is reagáltam.
- Gyere Beni, menjünk a KH-ba, beszélni akarok veled. - tovább karoltam a fiút, s ha benne volt, akkor oldalán megindultam a házunk felé, miközben még hátra pillantottam, s nyugtáztam, hogy a tanonc nem követ bennünket.
- Szóval Beni, te tényleg nem lehetsz felelős apád tetteiért. Neki kellett volna őszintének lennie az anyukáddal már az elején. Arról meg nem tehetsz, hogy van benned egy plusz, ami bennük nincs. Mármint...érted, hogy mire gondolok - sietve kijavítottam magam, hogy nehogy úgy érezze, olyan aranyvérű vagyok, aki lenézné a családját, mert erről szó sem volt. Egyszerűen csak nagyon sajnáltam Benit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Olyannyira sietek, hogy nagyon meg sem figyelem, hogy ki mellett viharzok el. Kapucnimat a fejembe húzom, a napszemüveget feljebb tolom orromon és már ott sem vagyok. Még csak az kéne, hogy valakivel diskurzust tartsak. Azonban képtelen vagyok megfeledkezni az aprócska jelzőről, amit a szemem sarkából látok meg, mikor ellököm a srácot. A barna hullámos tincseket.
Már rég a kastély felé tartok, amikor egyszer csak elkap az érzés, hogy én bizony valamit elfelejtettem. Megtorpanok, majd lenézek a cipőmre, hogy be van e kötve, de azzal nincs semmi gond. Átkutatom a zsebeim, de azokban sincs semmi olyan, amihez ragaszkodnék. És ekkor beugrik. Csak sejtem, de már a gondolattól is csomó lesz a gyomromban, hogy elvesztettem azt a hülye füzetet. Leveszem a táskám a hátamról, majd kutatni kezdek benne. Haszontalan papír fecnik, cukros papírok, egy-egy tankönyv, de az amit keresek, bizony nincs itt. Elmormogok néhány jól válogatott francia káromkodást, majd tanakodni kezdek. Vajon hol veszthettem el? Fejemben végigfuttatom a mai napom, de nem kell Sherlocknak lenni ahhoz, hogy leessen, hol is van a füzet; a faházban. Igen, ott, ahova nemrég az a srác ment.
Futni kezdek, majd’ hasra esek, úgy rúgom magam alatt a talajt, ahogy egyre közelebb kerülök az imént elhagyott kis viskóhoz. Az ajtóba érve megállok egy percre, mert azért csak ki kell magam fújni, de amint felemelem testem a térdeimre nehézkedett karjaimról, meglátom a legnagyobb rémálmom. A naplómat egy másik ember kezében. Aki nem más, mint a srác, aki faképnél hagyott a bálon.
- Tedd azt le – közlöm határozottan, hátha közlési módommal megfélemlíthetem, ergo gyorsabban visszaszerezhetem a füzetet. Szemeimből süt a gyűlölet, de valahol ott van benne a félelem is, hisz csak valaki más kezében van az egész életem. Ez pedig egyáltalán nem tetszik. Még mielőtt bármit is tehetne, odarohanok hozzá, majd kitépem a kezei közül a kis könyvecskét. Mellkasomhoz szorítom védelmezően. Butaság, de csak ez a kis nyavalyás, aki tudja minden titkom, még szép, hogy óvom.
Nem várok rá, megfordulok, hogy elinduljak kifelé a helyiségből. A levegő már kezd így is elég kellemetlen lenni, tekintettel, hogy egyikünk sem akarja látni a másikat. Én azért nem, mert csak úgy otthagyott, ő pedig valószínűleg még mindig tart tőlem. Nem is csodálom, néha én is félek magamtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután Marisék elhagyják a szobám én is kénytelen vagyok a fürdőbe zárkózott Karolával foglalkozni. Pedig semmi kedvem nincs hozzá. Gondolom neki sincs sok, mert elég sokáig tart, mire motozást hallok bentről, de mivel nem akarok megint meztelenül rányitni, a fenyegetésem ellenére türelmesen várok.
Amikor végre kinyílik az ajtó megkönnyebbülten eresztem ki a levegőt, bár nem javít a hangulatomon a kérdés áradat, amit rögtön a nyakamba zúdít. Kinyitom a számat, hogy csöndre intsem, de meggondolom magam. Száj becsuk és csak bólintok. Aztán halkan teszem hozzá.
- De ne itt. - Fejemmel a szobám felé intek, és meg is indulok remélve, hogy követ. Ha igen, akkor leülök az ágyamra, és a párnákat közelebb húzom magamhoz. Az egyiket Karolának nyújtom. Bár nem tudom, hogy elfogadja-e vagy örül-e neki, nekem mindenesetre most úgy érzem szükségem van rá. Szóval magamhoz ölelem a sajátomat és ha Karola is elhelyezkedik, akkor a pálcámmal intve becsukom a ajtót, ezzel kivédve, hogy újra elszaladjon, vagy hogy Maris újból ránk törjön. Persze ahogy néztem Bence így is belenézhet mindkettőnk fejébe, de azt majd később rendezem le vele. Nem hiszem, hogy Karoláéban látna bármi értelmeset, amúgy sem.
- Vedd ezt be - nyomom a kezébe az aszpirint, aztán vizet varázsolok a tegnapi pohárba - Ööö... ismered a mugli gyógyszereket? - érdeklődöm még, mert nem is tudom Karoláról, hogy milyen származású, nem ám elkezdi nekem rágni vagy hasonló. A válasza alapján, ha szükséges elmagyarázom, hogyan működik a bogyó aztán kezdődhet a történet mesélés.
- Szóval... nem bírod az alkoholt - kezdem a történetet, a legfontosabb ténnyel, bár ezt nyilván ő is tudja. Aztán ha hagyja, akkor továbbra is csendesen a párnát gyömöszölve, tekergetve, csavargatva, és épp csak fel-felpillantva rá, egy-egy mondat között, megpróbálom elmesélni a tegnap este történteket. Azt a részt, hogy a bárpultban egyszer már azt hittem megcsókol, kihagyom. Ahogy azt is, hogy a szobám ajtajában meg is tette. A rellonosokat viszont megemlítem, mert velük még összefuthat va folyosókon és akkor nem árt, ha képben van. Elmesélem, hogy a könyvek miatt majdnem hagyta magát befűzni, hogy nem hagytam és emiatt haragudott rám amíg el nem magyaráztam. Hogy ezt követően rosszul lett és hányt. Azt hogy rám is, azt kihagyom, mert tudom, hogy nem direkt csinálta. Meg amúgy is. Kellemetlen egy helyzet volt. Elmondom, hogy bár először bealudt, a hányás miatt, jobbnak láttam ha fogat mos, utána viszont nagyon éber lett. A vetkőzést meg a zuhanyzós ötletét egyelőre kihagyom. De azt elmondom, hogy a szobában hátat fordítva vártam, amíg felöltözik, aztán a ruháit a székemre raktam és bár beletelt pár próbálkozásba, végül csak hajlandó volt csendben maradni és aludni. - És azért ide jöttünk, mert azt gondoltam, nem szeretnéd, ha az egész kastély tudná, hogy mit csináltál. Nyilván láttak így is páran... meg majd fecsegnek, de az más, mintha mindenki hozzá tud tenni egy darabot a történethez. Na meg... nem tudom. A szüleid sem örültek volna, ha az éjszaka közepén becsöngetek és te... hát olyan állapotban vagy, amilyenben voltál.
A történet végén felpillantok rá, de tovább gyűröm a párnámat miközben várom, hogy reagáljon valamit. Remélem tudja, hogy tényleg nem csináltam semmi olyat. Khm. Egy kicsit elpirulok. Gyorsan el is fordulok. Remélem betudja annak, hogy ez az egész nem álmaim karácsonya volt és kellemetlenül érzem magam a történtek miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Lovagolni se tudok.
Nem, hogy minden nélkül csináljam. Én nem nagyon vagyok az az amazon-típusú lány, aki aztán megy, mint az őrült, és az sem számít neki, hogy éppen nincs felszerszámozva a ló. Nem. Nekem biztonságot ad, csak nem pártolom, hogy ilyen létezik. Sosem terveztem egyetlen álltra se ráülni, mert nem értem, hogy mi benne a jó. De majd biztos lesz valami, mi miatt azt mondom, hogy hű meg ha, csak egyelőre még sajnálom őt, mert bármennyire is nyugodtan tűri, hogy éppen teleaggatják mindennel, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb dolog az életében. Ennek hangot is adnék, ha lenne rá lehetőségem, de mire észbe kapok, már konkrétan Fredrick hátán ülök. Arra se volt időm, hogy riadalmamban sikítsak, most meg, mikor már a lábamnál matat, és valamit igazít, igazán nem lenne sok értelme annak, hogy elkezdjek sikonyálni, hogy mégis mit csinál, meg, hogy azonnal tegyen le. Nos a sétálgatást valahogy nagyon nem így értettem, és meg kell vallanom, most egy pillanatra nem tudom azt se, hogy mi a jó válasz, csak ülök meredten, és fentről kémlelem az istállót. Oké, ez így nagyon magasan van, de semmi vész, megoldjuk.
- Gondolom. Mármint, igen, jó.
Nem vagyok benne biztos, hogy jó, de nem rossz, szóval akkor lehet, hogy egészen rendben van, nem? Remélem, hogy igen, mert különben oltári nagy bajban leszek, ha ezen múlik az életem. Viszont azt ne kérje tőlem senki, hogy most hirtelen kiderül, hogy díjugrató bajnok vagyok, mert, ahogy haladunk kifelé, még mindig természetellenes merevséggel ülök a lovon, és úgy sejtem, ez újdonsült partneremnek is feltűnik, mert hihetetlen finomsággal halad velem. Azt viszont tudom, hogy többnyire ennél jobb tempóban indulnak el.
- Okos.
Állapítom meg csendesen, majd, ahogy magunkra maradunk és ketten próbálunk meg összecsiszolódni, nyitni próbálok, és bár kapaszkodom, mint akinek az élete múlik rajta - haha, és tényleg -, közben a bal kezemmel megpróbálom megsimogatni a nyakát.
- Menni fog ez, ne aggódj.
Oké, a legfontosabb, hogy ne legyek ennyire merev, érezzem át a ritmust. Mint mikor táncolni tanultam, át kell adnom magam az élvezetnek. Egészen lakul, lazulok, de aztán Denis és a lova gyakorlatilag kirobbannak az istállóból, én meg riadalmamban majdnem leesek. De csak kicsit gyorsabban kapkodom a levegőt. Minden rendben lesz. Csak nyugalom.
- Elég vad.
Talán jobb lett volna, ha mégis inkább együtt megyünk, egy nyugodt állton, mint Fredrick és nem külön, de azért bólintok.
- Persze.
Csak ne legyen baja, csak ne történjen semmi végzetes, mert sosem bocsátják meg nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szívesen beszélgettem Márkkal, de nem tudtam megmagyarázni ennek az okát, egyszerűen csak kellemetlenül érintett az, hogy mellette feküdtem, ráadásul azt hiszem, hogy ez még jó is volt. Éppen ezért voltam összezavarodva, hisz vele kapcsolatban eddig mindig minden olyan bonyolult volt.
- Rendben - mondtam egész halkan, beleegyezően, hisz tényleg nem volt túl jó választás a fürdőszoba ahhoz, hogy beszélgessünk. Még csak leülni sem lehetett normálisan, én meg még mindig szédültem, nem beszélve a fejfájásról, ami még mindig hasogatta az elmémet.
Márkot követve visszasétáltam a hálószobájába, de ahogy az ágyára, s a könyveire futott a tekintetem, mintha bevillant volna egy kósza emlékkép. Létezik az, hogy könyvvel a kezemben táncoltam? Nem, kizárt.
A zavarodottság nem tett jót a lelkemnek, még mindig zaklatott voltam, de ha már hellyel kínált, elfogadtam azt, s tisztes távolságban foglaltam helyet, miközben a felém nyújtott párnát is elvettem. Jó volt a párnába kapaszkodni, kicsit olyan volt, mintha védelmi falat nyújtana a fiúval szemben.
Míg az ajtót bezárta, kínos csend telepedett kettősünkre, csöndben fürkésztem őt, de aztán gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, s feszengve mocorogtam az ágyon, míg kényelmesen nem ültem.
- Ez..mi? - kérdően pillantottam a fiúra, nem igazán ismertem mugli gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, s csak akkor mertem bevenni a tablettát, miután elmagyarázta Márk, hogy mire jó, és hogyan kell használni. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg elmulasztja-e a fejfájásomat, ami abban a percben eléggé meggyötört.
Aztán Márk mesélni kezdett, mondta és mondta, s ahogy mesélte a történteket, úgy olykor mintha egy-két emlékfoszlány is felelevenedett előttem. Néha a döbbenettől szaladt feljebb a szemöldököm, s előfordult az is, hogy a kezemet a szám elé kaptam, mert szörnyülködtem attól, ami történt. S még, ha csak ittam volna...a sztori a rellonosokról, arról hogy majdnem bedőltem egy ostoba szövegnek, s hogy csak Márkon múlt az, hogy most jól vagyok, ledöbbentett. Ahogy az is, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hozhattam őt a rosszullétemmel, emiatt nagyon szégyelltem magam, éreztem is, ahogy kínomban vörösödni kezd az arcom.
- Ajh Merlinre...amiket mondasz....- nem is tudtam, mit mondhatnék hirtelen, nagyon szégyelltem magam a fiú előtt, s ezt ő is észrevehette rajtam a testtartásomból, vagy abból, hogy kínomban gyűrögettem a párna széleit.
- Márk, én ezt rettentően sajnálom, főleg azt, hogy a DÖK-ben ennyire kellemetlen helyzetbe hoztalak. Te jó ég...Mihail biztos nagyon mérges lesz rám. Pedig én nem szoktam így viselkedni - már nem a fiúra voltam mérges, sokkal inkább magamra, rettentően szégyelltem előtte minden tettemet, így bocsánatot is kértem tőle.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem, és ha bármi olyat tettem, akkor ne haragudj rám. Ez annyira kínos...mert így is volt köztünk már konfliktus, és nem akartam, hogy megutálj - csak nem tudtam magam tartani, így el is eredtek előtte a könnyeim, de el is fordítottam a fejem, hogy ne lássa, s talán ezért fel sem tűnt, hogy neki pír borította az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Raphael a nevelőapja lehet, azért nevezheti a nevén. Hamarosan rám is ez vár, ha a szüleim tényleg elválnak. Kíváncsi vagyok, mennyire megy majd könnyen, van akinél évekig pereskednek. Anya szüleitől van a lakás, abba szerintem apának nem lesz sok beleszólása, de mi a helyzet a többivel? Vagy a testvéreimmel... Anya és apa megérdemelnek egy normális kapcsolatot, persze szkeptikus leszek, ha egyszer új párt találnának. Biztos, hogy nem fogok senki mást apának hívni, és bár nagyon jó lenne, ha megváltozna és minden helyrejönne, azért sosem alkottak tökéletes párt, így jobban átlátva a helyzetet. Az iskolába kerülésem óta különösen megy az elvonatkoztatás, nem mintha olyan nehéz lenne azzal, hogy alig lakom velük és csak a múlton tudok rágódni.
Találomra olvasok bele a bejegyzésekbe, különösen a legutolsó irományon időzök el. Mintha egy picit magamra ismernék, legalábbis megnyugtat, hogy másnál se minden fenékig tejfel, de csomó minden értelemszerűen nem világos a történetből, vagy csak egyszerűen nem akarom elhinni a leírtakat. Gyűlölet és undor. Érintések. Gyógyíthatatlannak tűnő sérülések, nyomás az ember vállán. Nem átlagos napokról van ebben beszámoló, és nem a korosztályom klisés problémáival foglalkozik. Valami hihetetlenül ellentmondásos érzéssel szorongatom a kezemben a füzetet, fel sem fogva teljesen, hogy mit teszek, mennyire illetlen vagyok, és mekkora veszélybe sodrom magam. A kíváncsiság túl erős, mert erre a tudásra már régóta szomjaztam. És akármennyire kavarodik fel a gyomrom a szövegtől, én mégis élvezem, ahogy olvasom, és az adrenalinszintem egyre csak emelkedik az izgalomtól.
Durva neszelés az ajtó mögül, aminek a hatására összecsukom a könyvet úgy, hogy néhány lapját véletlenül össze is gyűröm. Beletemetkeztem a titkos naplóba, és nem csak a saját dolgomat hanyagoltam eddig, de még a környezetemre se figyeltem eléggé, hogy meghalljam a vészjósló jeleket. Amikor beront a srác, a füzete még mindig a kezemben van. Előbb az érkezőre, aztán az itt felejtett holmijára pillantok. Gombóc van a torkomban.
- Én... nem tudtam, hogy a tiéd... - ez nem teljesen igaz, de ha ez a hazugság ment meg a fiú haragja elől, akkor muszáj ehhez folyamodnom. - Ne haragudj. Nem esett baja - habogok, a gyenge magyarázkodás azonban nem hiszem, hogy meggyőzi őt arról, hogy pont nálam volt jó helye a gondolatainak, még ha szerintem tényleg szerencsés, hogy nem más valakinek a kezébe került. Dühösen tépi ki a kezemből féltett tulajdonát, amit utána magához is szorít. Tényleg nagy bajba keveredtem...
- Theon - szólok utána rekedten, hátha szóvá tudom tartani, még mielőtt kiviharzana a faházból. - Megértem, ha most mérges vagy - fut végig agyamon a karácsonyi bál, valamint a naplóban leírtak emlékei. Már megint én kavarok be nála, amiért ha jól sejtem, büntetést fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szemeimet elönti a vörös köd, szinte már pattan a szikra, mikor ismét felemelkedem a térdemről és tekintetem fixálódik Benetten. Azon a fiún, aki csak úgy cserben hagyott, mint mindenki más is. A húgom, az anyám, Raphael. Mindenki csak kihasznál engem. Öklömmel beleütök az ajtófélfába mérgemben. Görnyedve indulok el a fiú felé, először lassan, de lépteim fokozatosan gyorsulnak, míg nem ott állok előtte. Pillantásomból süt a megvetés és talán még valamennyi félelem is megtalálható, ahogy fölé magasodom. Szemem körülötti vágások igazán ijesztő külsőt kölcsönöznek nekem. Nem csodálnám, ha Benett most is elfutna. Mert csakis azért menekülhetett el legutóbb is. Mert túl rémisztő lehettem. Akár csak egy szörnyeteg, szuszogó, sebesült vadállat.
Kitépem a kezéből a füzetet. Eleget nézte a haragtól izzó íriszeimet ahhoz, hogy meglazuljon a szorítása a könyv körül. Magamhoz ölelem a füzetet. Akár egy játékát féltő gyerek, úgy állok ott a fiú előtt, aki már mindent tud. A múltam, a jelenem, és a jövőm, minden ebben a papírtömegben van és most valaki más is hozzájutott. Talán jobban járnék, ha megint megfenyegetném. Talán akkor nem szólna róla semmit senkinek, hogy miket talált benne. Mert akárhogy is nézzük, elég ronda dolgokat tartalmaz. Én pedig félek. Attól, hogy valaki kiismer, hogy valaki megtalálja a gyengepontom. Mert ami aznap éjjel történt Raphael és köztem, azt bizony bátran nevezhetem annak.
- Mérges? – Felhorkantok, ahogy még mindig háttal állok a fiúnak. A nevetés hirtelenszerűen tör ki belőlem, éles késként hatolva át a köztünk kialakult csenden. – Mondd, mégis miből gondolod ezt? – Költői kérdés volt, kérem szépen, így nem is várok rá választ, már folytatom is mondanivalómat. – Nem mérges, hanem kibaszottúl pipa vagyok! Mondd csak, izgalmas volt az esti mese, amit olvastál? – Ennél a résznél már megfordultam és minden egyes szót a fiú arcába üvöltök, miközben a könyvről egy percre sem veszem le a kezeimet. Nagyon dühös és mindenek előtt sértett vagyok. Mert most először adta vissza nekem valaki, amit én is csinálok másokkal. Hogy játszadozom az emberekkel, majd eldobom őket. Benett is elhitette velem, hogy egy szép és jó estém lesz vele, erre otthagyott a szarban. Ezért pedig még nagyon meg fog fizetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szerencsére követ és leülni is hajlandó. Látni az arcán, hogy sírt, de nem említem. Amúgy sem tudom mit kell síró lányokkal csinálni. Szóval csak a gyógyszert nyomom a kezébe, aztán kiderült, hogy nem tudja mi az.
- Ezt úgy hívják aspirin. Mugli orvosság. Beveszed, iszol vizet és lenyeled. Nem harapod, nem nyalogatod, mert szörnyű íze van. De elmulasztja a fej fájást. Kell neki egy kis idő... De fél órán belül jobban kéne lenned - magyarázom a lánynak, aztán figyelem, ahogy beveszi. Közben meg azon gondolkozom, hogy mit csinálok, ha véletlen allergiás, de csak nem. Nagyon remélem, hogy nem. Szóval ha túl vagyunk rajta, akkor elmesélem, nagy vonalakban az estét, a kínosabb részektől megkímélve őt. Biztos van olyasmi is, ami kimarad, pedig meg lehetne említeni de a fontosabb részek azért megvannak. Persze látom rajta, hogy nem örül annak, amit mondok, és emiatt kicsit örülök is, hogy kihagyom a még kellemetlenebb részeket, amikor arról kérdezett tetszik-e meg hasonlók. Mert azok annyira nem is fontosak. Tudom ám, hogy józanul eszébe sem jutna semmi ilyesmi. Sőt szerintem pofon is vágna.
- Semmi baj - motyogom halkan és beharapom a számat. - Te se haragudj, jobban kellett volna figyelnem rád - toldom még hozzá, de aztán megint az utálással jön és nem is tudom miért, de dühít, hogy így gondolja.
- Nem utállak. De ezt is mondtam má... - csöndben maradok. Nyelek egy nagyot - Szóval ööö.... ezt már tegnap megtárgyaltuk. Nem utállak. - bár a tárgyalás az túlzás, mert csak kijelentettem, amikor épp rájött a szomorkodás. De akkor hamar túl tette magát raja. Most nem tudom, hogy működik-e a dolog. Sírni kezd én pedig tanácstalanul ülök az ágyon. A párnát gyűröm és lázasan kattognak a kerekek, hogy mi ilyenkor a teendő. A filmekben, könyvekben ölelkezni szoktak, meg hasonlók, de az biztos nem olyasmi, amit most akar. Aztán a párnára nézek, meg a lányra, és akkor jön az ötlet. Párna felkap és puff. Nem ütök vele nagyot, épp csak meglegyintem. Aztán újra. Puff.
- Ne sírj - puff. Puff. - Nem mondom el senkinek - puff. - El is felejthetjük. - puff. - Tisztára mintha Alzheimerünk lenne - puff. Puff-puff. Az utolsó mondatra én elnevetem magam, mert nem tudom hányadszorra mondom neki, hogy felejtsük el. Pedig pontosan tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, egyik találkozásunkat sem. De közben mégis szeretnék úgy tenni, mintha csak egy normális lány és fiú lennénk, akik egy házba járnak. Remélem bele megy a játékba. A párnacsata az jó dolog. És biztos bele tudja ölni ő is a frusztráltságát. Szóval ha belemegy. Hagyom magam elgyepálni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Megrándulok a hangos koppanástól, amit a fiú öklöse kelt az ajtófélfába. A napló nem hazudik, valóban érzelmi viharok tombolnak benne, és a csillapíthatatlan harag a valóságban is testet ölt, ha okot talál rá. Saját magamról nem találtam a füzetében részleteket. Talán jelentéktelen figura vagyok, talán csak nem olvastam át elég tüzetesen. Az idő rövidsége miatt szeretném az utóbbit hinni, de ez inkább az a vágyam is lehet, hogy valakinek fontos legyek. Hátradőlök, amennyire lehetséges, de elfutni nem tudok, ahhoz túl kényelmesen belesüppedtem a babzsákba, a kijáratot pedig elállja a srác. Mi minden miatt lehet mérges? A titkait félti, vagy többről van szó? Haragszom rá, amiért mindent lerombolt bennem a bálon, pedig nagyon jól indult köztünk az újrakezdés. Még hogy tiszta lap... A francokat. Kapott egy második esélyt, de amint kettesben voltam vele, ismét kellemetlen helyzetbe hozott, pedig megígérte, hogy megváltozik.
- Hát... - fújom ki a levegőt, ahogy a megfelelő szavakat próbálom keresni. Nem tudom, mi lenne a jó válasz, de biztos nem a motyogásom. Fülig pirulva húzom össze magam szégyenemben, és csak az üvöltésére tudatosul igazán, hogy mennyire belegázoltam a lelkébe. Pedig én nem vagyok ilyen, vagyis nem ilyen vagyok, vele ellentétben. Megtartom mások titkait, átérzem valakinek a nehéz helyzetét, és a bizalmára törekszem, mert egyébként sincsenek sokan körülöttem, akikre számíthatok. Óriási hiba volt belelapoznom a naplóba.
Nem tudok tovább tétlenül a fotelbe süppedve ülni, ezért felkelek és megállok vele szemben úgy, hogy megtartsam a kettőnk közötti tisztes távolságot, ami azért kell, hogy maradjon valamennyi önbizalmam válaszolni neki. Erőt veszek magamon, és a fejem lehorgasztása helyett a szemébe nézek. A sebhelyek mintha egy fokkal jobban festenének, mint a bálon, de túl messze van hozzám. Azzal, hogy nem a földön ülök, kevésbé érzem magam alárendeltnek.
- Te is tudod, hogy nem esti mese - rázom meg a fejem szomorúan, ahogy nyelek egy nagyot. - Véletlen volt. Tudod, hogy tartom a szám - folytatom a győzködést, hátha sikerül megnyugtatnom valahogy anélkül, hogy nekem támadjon. Összefonom magam előtt a karjaimat és az ablakhoz sétálok, onnan nézek végig a fiún, ahogy továbbra is a naplóját szorongatja. A bálon minden olyan jó volt köztünk, amíg... Pedig ő is hiányzott. Aztán megint itt vagyunk, de most mintha újra a tanulószobában érezném magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még mielőtt bele kezdett volna a mesélésbe, megkaptam tőle azt a mugli gyógyszert. Korábban soha nem hallottam Aspirinról, soha nem is szedtem ilyen gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, hogy mi lesz majd, ha bekapom ezt a tablettát. Az alkoholnak is káros hatásai voltak rám nézve, nagyjából a teljes estémet elfelejtettem, s csak homályosan villantak fel dolgok. Nem akartam ismét emlékezetkiesésben szenvedni, ezért még egy ideig bizonytalanul méricskéltem a tablettát, meg Márkot, s csak akkor vettem be, ha már valóban megnyugtatott arról, hogy ettől nem lesz semmi bajom.
Végül lenyeltem a szert, s ezután következett az igazság. Márk nagyon sok mindent elmesélt, amitől kiborultam, mert soha életemben nem viselkedtem úgy, mint amit mesélt.
Olyannyira lehangolt az igazsággal, hogy nem tudtam tovább magamban tartani az érzéseimet, a feszültség utat tört magának, s bizony eltört a mécses. Sírtam, mert szégyelltem magam, s valamiért rettegtem attól, hogy Márk megutált engem. Nem tudtam magam sem magyarázatot adni ezekre az érzésekre, meg arra se, hogy miért éreztem magam olyan hülyén a társaságában.
- De nem, erről nem te tehetsz...ha te nem vagy, ki tudja, hogy mit műveltem volna. Nekem kellett volna, hogy több eszem legyen, és hallgassak rád...- mondtam lehajtott fejjel, mert tényleg szégyelltem magam előtte, ráadásul a meséjének hála elindultak a fogaskerekek, s ahogy ismételtem magamban a fiú szavait, úgy villantak fel előttem az emlékképek. A pofátlan rellonosok, az a hülye liba a cuba libréjével, a vodkás üveg, a rosszullétem...
- Ne.. - sírtam tovább, próbáltam a kezemmel kivédeni a fiú támadásait, egyáltalán nem volt hangulatom ehhez a párnacsatához, ő azonban ezt még csak észre sem vette. Míg én próbáltam felidézni elmémben a történéseket, ő csak püfölt, és püfölt, mire egyre feszültebb lettem.
- Hagyd már abba Márk - csattantam fel kicsit erélyesebben, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, aztán fel is pattantam az ágyról, s zavartan fordítottam neki hátat, hogy egy kicsit megnyugodhassak, s eltörölhessem arcomról a könnycseppeket.
- És akkor..más nem történt? Akkor azt a csókot csak képzeltem..és véletlenül aludtunk összebújva? - kérdően fordultam felé, mert az emlékeimben felvillant egy csók, de már nem tudtam hová tenni. Lehet, hogy az egészet csak beképzeltem magamnak, mert ezt akartam képzelni? Mégis mi történt velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem tudom, mit tehetnék, mi lenne a helyes. Érzelmek kavarognak bennem; harag, csalódottság, félelem. Dühös vagyok, amiért mindenki a szarban hagy. A húgom, anyám és Benett. Pedig én már azt hittem, hogy minden oké köztünk, erre csak úgy lelépett. Pedig biztos ő is akarta, csak egyszerűen félt. Pont úgy, ahogy most én a titkaim miatt. Már első találkozásunkkor rájöhetett, hogy nem szeretek felfedni magamról semmit, így pedig most hogy életem egyik legnagyobb titkához fért hozzá, csupasznak érzem magam. Ugyanolyan tehetetlen és undorító szörnynek, mint akkor. Biztos ő is így tekint rám. Szinte látom a szemeiben a megvetés, amiért csak úgy odaadtam magam több embernek, kezdve a legváratlanabbal, Raphaellel. Mit is gondoltam, majd Benett lesz az, aki másként néz majd rám? Ugyan, ilyen csak a tündérmesékben létezik, ez pedig a kemény igazság.
- Oh persze! Aztán megint otthagysz magamnak, ugye? – Felhorkantok, elfordulok tőle. Nem akarom látni többet a szemeit. Nem akarom undorítónak érezni magam.
- Szerintem ezt itt zárjuk le. Te és én sem jöhetünk ebből ki jól – leteszem a táskám a földre, majd most már beleteszem a könyvet. Jól becsatolom a hordozót, majd felcsapom a hátamra. Elindulok ismét a kijárat felé.
- Ha van valami ellenvetésed, még most mondd – ezt már higgadtan mondom, de szavaimban nincs semmi különösebb érzelem. Üres az összes, kiégett. Legyőzötten állok, számat elhúzom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nem hagyom ott a poharat, vagy az üveget, ha nem mással foglalkozom - kezdem magyarázni, hogy miért érzem magam hibásnak, de elhallgatok. Beharapom a számat. Miért akarom én védeni őt? - Nyilván. De nem volt... - mármint több esze, de azért még mindig nem gondolom, hogy teljesen igaz ez a helyzet. -  és és... én vagyok az idősebb, felelősséggel tartozom - magyarázom, mert igen. Marisért is mindig felelősnek érzem magam, de ő azért ilyesmit nem csinál. Legalábbis remélem. Előttem még nem csinált. Meg is kötöztem volna.
Karola viszont sírni kezd, én meg jobb ötlet híján párnacsatába kezdek. A próbálkozásaim azonban semmit sem érnek. Pedig vicces vagyok. Biztosan tudom, hogy az vagyok. De nem. Az első nemet nem hallom. A másodikat már igen és le is állok, de addigra már fel is áll és eltávolodik. Tehetetlenségemben újra magamhoz ölelem a párnát.
- De legalább megpróbáltam - motyogom a puha anyagba, mikor felcsendül az újabb kérdés, melynek utolsó szavaira én is felpattannék. - Milyen csó...? - pattannék, mert a bal lábfejem beleakad a takarómban és sikeresen a földre zúgok. Ma már megint. Érzem, hogy vörös leszek és lázasan gondolkozom, hogy mit is mondhatnék erre. Egyáltalán melyikre emlékszik? Amikor én csókoltam meg, már aludt. Igaz? Csak álmában beszélt és... A másikra kell emlékezzen. De azt is letagadhatom.
- Öhm... khm... álmodtad? - pillantok rá, miközben megpróbálok felállni de azért nem zökkenő mentes  a dolog - Amúgy nem tudom... Gondolom fordultunk az éjjel és... - megvonom a vállam. Ha Marissal alszunk, akkor is össze vagyunk gabalyodva bár esélyesebb, hogy az ujjai az orrlyukaimban vannak, mint hogy ölelkezünk. De őszintén szólva az utóbbi kellemesebb volt - Én... én mondtam, hogy az ágy másik oldalán aludj - mondom még mindig zavartan, a párnát gyűrögetve, mert azt még mindig nem engedtem el. Ugyanakkor kerülöm is a lány pillantását. Nem akarok a csókról beszélni. Nem és nem. Ma biztos nem. - Nem történt semmi. - Erősítem meg újra és most én fordulok meg, hogy ne lássa, ahogy esetlegesen megint elvörösödöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mégis miről beszél? Ő szúrta el... Elbizonytalanít, amikor olyanokkal jön, hogy azt hitte, én is akartam azt a dolgot. De nem ismerhet ilyennek, nekem pedig azt nem szabadna elfelejtenem, hogy mielőtt kiszúrt volna a sátraknál, még valami lánnyal enyelgett. Hány áldozat lehet még a kastélyban, akik ugyanúgy szenvednek Theon miatt, mint én? A különleges kisugárzása, amivel mindenkit hiteget. Ha nyugodt, akkor nagyon határozottnak tud lenni, biztonságban éreztem magam mellette akkor is, amikor kinevettek a többiek a tánctéren. Mellém állt és megvédett. Szar érzés tudni, hogy hátsó szándékai voltak. De hol hibáztam? Túl jó vagyok, túl ártatlan... Könnyen megszerezhető áldozat. Egy sovány, hiszékeny, makogó, könyvmoly levitás.
- Veled akartam maradni... - cáfolok rá a feltételezéseire, és nagyon fáj, hogy rám se néz. Érzem, hogy lassan könnybe lábadnak a szemeim, ha így folytatom, de próbálok annyi erőt venni magamon, hogy ne égessem le magam még egyszer. Mély levegőket veszek, hátha jobban fogom magam érezni.
Mintha kést szúrna belém, annyira meglep amit mond. Aprón remegni kezdek, magamban fortyogva, miközben megannyi gondolat cikázik az agyamban. Az emlékeim között kutatok lázasan, hátha találok valamit, amivel menthetem a menthetőt. Nagyon szorul a nyakam körül a hurok. Látom, hogy egy pillanat alatt összepakol és távozásra készen áll a bejáratnál, és nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Többé nem tudnék úgy elmenni a folyosón mellette, hogy ne szorulna össze a torkom, ahogy eddig is rettegtem tőle. De mindvégig magamat hibáztatnám.
- Mit rontottam el?! - szalad ki belőlem kétségbeesetten, elcsukló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miközben magamat hibáztattam, próbálta felvállalni a felelősséget, amit nem is igazán tudtam mire vélni, hisz csakis én felelhettem a saját viselkedésemért. Egy pillanatra döbbenten néztem a fiúra, mert tényleg nem értettem, hogy miért próbál kivédeni, amikor magamra vállaltam az egészet, s mi több, még tőle is bocsánatot kértem.
- Attól még én tehetek róla..- mondtam lógó orral, s mivel a szégyentől sehogy nem tudtam szabadulni, a gyötrő érzések könnyekben törtek ki belőlem. Nem tudtam megnyugodni, mert cikinek éreztem, hogy éppen előtte és vele történt meg mindez. Ha Beni lett volna velem, akkor kevésbé éreztem volna magam ennyire pocsékul, mert ő...mert ő a legjobb barátom volt. Márk viszont...őt hirtelen nem is tudtam hová sorolni, csak azt tudtam vele kapcsolatban, hogy nem kedvelt, s emiatt rémesen éreztem magam.
Olyannyira feszült voltam a történtek miatt, hogy Márk hiába próbálkozott a párnacsatával. Egyáltalán nem sikerült felvidítania, mi több, csak még idegesebb lettem, ráadásul néhány kérdés nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban, s úgy éreztem, hogy meg kell tudnom, mi is történt valójában.
- Hát az, amikor..- éppen visszafordultam felé, hogy választ kapjak, amikor Márk elvágódott a földön minden előjel nélkül.
- Jól vagy? - kérdeztem némi aggodalommal, s még egy lépést is tettem felé, hogy felsegítsem őt a földről, ha szüksége volt rám, segítettem is. Ha nem, akkor csak megvártam, míg újra felegyenesedik. A válasza azonban nem éppen az volt, amire számítottam, s valahol rosszul is érintett.  
- Igen...akkor csak álmodtam - igaz, miért is csókolt volna meg egy idősebb fiú egy olyan lökött lányt, aki még csak azt sem tudta, hogy mikor akarják csőbe húzni. Ostobaság volt azt remélnem, hogy Márk ilyesmit kezdeményezhetett, azt meg pláne, hogy esetleg tetszettem neki. A csalódottság azonnal kiült az arcomra, hirtelen gombóc szorította a torkomat, s rossz volt végig hallgatni azt a közönyösséget, ahogyan az estéről beszélt. Pedig nekem olyan valóságosnak tűnt, de ezek szerint tényleg csak álmodtam az egészet, hogy is lehettem olyan buta, hogy azt higgyem, ez mind igaz lehet.
- Jól van,elsőre is értettem, amúgy is... Öhm...igen, én...felejtsd el, jó? Hülye álom, mert hát...semmi alapja sincs - ahogy ráeszméltem, hogy ostobaság volt felhoznom ezt a témát, sietve próbáltam magam kimenteni a helyzetből, s úgy tenni, mintha nem is estek volna rosszul a szavai. Karjaimat zavartan vontam össze magam előtt, s picit hátrébb lépve tőle, elfordultam az ajtó irányába.
- Vissza kellene mennem...a kastélyba. - mondtam szűkszavúan, nem vágytam másra, csak arra, hogy egyedül lehessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola

Igen ő is tehet róla, de alapból onnan indult az egész, hogy én felelőtlenül magára hagytam, aztán kint hagytam mindent, hogy elérje. Én alapvetően azt képzeltem, hogy az alkoholt majd én intézem, minden mást ő. De persze ezt nem mondtam neki és hát... Most okolom magam, de úgy döntök jelenleg jobb, ha ráhagyom. Talán így legközelebb meggondolja kétszer is, hogy mibe iszik bele.
Azért még elhúzott szájjal, kissé bűnbánóan ücsörgök, egészen addig, amíg csókot nem említ. Megijeszt amikor csókot említ és emiatt sikerül ma már másodszor a földön landolni. Elsőre is fájt, és most sem jobb, de annyira a kérdése hatása alatt vagyok, hogy nem is foglalkozom a dologgal.
A csók. Melyik csók? Lázasan kattognak a fejemben a kereke, de úgysem fogom tudni, melyikre gondol, amíg nem mondja el. A segítő kezet egy pillanatnyi habozás után elfogadom, de amint felállok el is engedem, nem szeretnék emiatt is félreértéseket.
- Élek - felelem a kérdésére, mert amúgy a jól vagyok az nem lenne helyén való. Igaz nem az esés az, amitől görcsbe rándul a gyomrom, bár előbbi sem volt kellemes. - amikor...? - kérdezem, kissé bizonytalanul épp csak rápillantva, aztán megmozgatom kicsit a bal lábfejem. De aztán mielőtt válaszolna gyorsan kijelentem, hogy álmodta. Kissé engem is meglep a dolog, de rettentően félek, hogy utólag is felpofoz - és ha meg is érdemelném, azért mégis csak jobb lenne békében elválni. A gond csak az, hogy a várt megkönnyebbülés nem következik be nála. Sőt egy pillanatig majdnem biztos vagyok benne, hogy csalódott, hogy csak egy álom volt. De aztán inkább elfordulok, mert az egész gondolat menet, csak még zavarba ejtőbb. Az utolsó mondatomat pedig valószínűleg félreérti. Olyan mintha még mindig a csókon járna az agya, pedig én arra értem, hogy más nem történt. De nem is tudom, hogyan kéne ezt jól elmagyarázni. Mindenféle félreértések nélkül. Ajj Maris! Miért gondolod, hogy én ezt meg tudom oldani??
Aztán hirtelen kijelenti, hogy vissza akar menni a kastélyba én meg hirtelen nem is tudom, hogy mit csináljak. Az első gondolatom az, hogy elkapom és megkérem ne menjen, de ezt villámgyorsan elvetem. Helyette ismét leülök az ágyra. Könyökeimet a térdeimre helyezve támasztom meg a fejem a tenyereimben és túrok a hajamba.
- Mi van ha nem álmodtad? - siklik ki belőlem a kérdés, alig hallhatóan, de a szoba csendjében nekem rettentően hangosnak hat. Bűntudatom támad, mert nem szoktam füllenteni, mert nem akartam őt megbántani, és mert biztos vagyok benne, hogy nem kellett volna megtennem az éjjel, de volt egy gyengébb pillanatom, és hagytam a kísértésnek. Most már bánom, de vissza csinálni sem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Módfelett elégedett a helyzettel, még ha valószínűleg a merészségéért otthon lehet, hogy ki is fog kapni. Ördögfióka, hát az egész biztos; fel is mosolyog nagy, széles gesztussal az apjára, miközben az átkarolja. Bizalmasan nekidől a fejsimogatás alatt, de végeredményben Ophelia marad végig figyelmének fő központja. Dominikkal találkozik nap mint nap, az auror nő viszont teljesen új és érdekes jelenség neki.
Ahogy figyelmeztetően megfogják a kezét, visszaszorít, nem túl erősen.
- Igen-igen, az auror a legmenőbb munka az összes közül. Nem is munka, küldetés, megvédeni az embereket a rosszfiúktól, és a néni is ezt csinálja, hogy Ca-pitulatus! és Protego! - Szabad kezével imitál valamiféle pálcamozdulatot mindkettőhöz, amelyek köszönőviszonyban sincsenek természetesen az eredeti elvárt sémával és mozdulatsorral.
- Ha bűnöző lettél volna, apu, akkor most téged is elkapott volna. - A "fontos személyre kellett vigyázni" momentumnál kikerekedneka szemei, és főleg akkor tűnik csak igazán lelkesnek, amikor az is kiderül, hogy ez a fontos személy, akire Ophelia utal az tulajdonképpen ő maga.
- Fontos személy vagyok! - Kihúzza magát nagy vigyorogva és felsandít a férfira maga mellett.
- Ez már majdnem olyan, mintha testőrségem lenne. - Úgy, de úgy ki fog kapni otthon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán senkinek nem meglepő, ha azt mondom, mennyire bennem van az ideg. Százszázalékosan megbízom a lovamban, nem erről van itt szó, de mégis csak a húgom ül rajta, aki életében először ül lovon. Vagy egyáltalán bármilyen állaton, így szerintem érthető, hogy bennem van egy alap félsz, és pontosan ezért nyergelem fel olyan gyorsan Stormot, amennyire csak tudom, hogy végül kirobbanjunk az istállóból. Bah, soha nem fog megváltozni ez a bunkó, még Frederickkel sem volt ennyi gondom csikó korában, mint ezzel a két éves ördögfajzattal. Felbasz amúgy.
- Dehogyis – legyintek egyet Lorin felé, majd elmosolyodom. – Storm csak… fogyatékos. De nem lenne képes ártani neked vagy nekem, egyszerűen kilométer hiánya van mindig – vonom meg vállaimat, miközben ismét megpaskolom a ló nyakát, jobb kezembe fogom a szárat, hogy másik kezemmel Lorin kezéért nyúljak és megfogjam azt. – Majd lehiggad, nyugi – szorítom meg kezét bátorítóan, egy halvány mosolyt is megengedek magamnak, majd végül az istálló felé fordulok. Storm engedelmeskedik, meglepően nyugodtan – lesz ennek még böjtje -, és az istálló ajtaja mellé lépegetve, kissé noszogatva a lovat húzzuk be azt. Ezt nevezem én csapatmunkának. Tökéletesen látom Lorint, ahogy olyan mereven ül a lovon, mindjárt elnevetem magam, de egy visszafojtott mosolyt engedek csak meg, majd visszaügetünk melléjük. Nem tudom, hogy utolsó mondatom vajon kiről szólt leginkább. Lehet Lorinnak címeztem, hogy Frederick hátán aztán valóban nem kell idegesnek lennie, vagy tényleg Stormról volt szó, aki türelmetlenül topog alattam, és győzi kivárni amíg megindulunk. Hát nincs benned semmi empátia, baszod?
- Akkor hajrá – szorítom meg lábammal a lovat, ki készségesen indul meg, Frederick pedig követi, de nekem ez így nem tetszik. Egyáltalán nem tetszik az, hogy a hátam mögött vannak, így kissé jobbra húzva a szárat állítom meg magunkat, hogy besoroljak mögéjük, és egy elégedett sóhajjal mosolyodjak el. Na, így azért sokkal jobb a lelkemnek, hogy látom őket, már csak azért is, mert hátulról Lorin merevsége még viccesebb.
- Engedd el magad – hangom megemelkedik, hogy biztosan meghallja. – Hagyd, hogy Frederick lépései mozgassanak téged is, hidd el, sokkal kényelmesebb lesz – szemöldökeim ráncba szaladnak. – Neked is és neki is – nevetek fel halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mit tehetnék? Annyi minden kavarog a fejemben, hogy egyszerűen képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Kezem meg-meg remeg, legszívesebben megütném, amiért beleütötte az orrát a dolgomba, de mégsem teszem meg. Le kell higgadnom, hisz ezzel csak adom alá a lovat, hogy egy erőszakos idióta vagyok. Ezt pedig nem szeretném. Mély levegőt veszek…. egy, kettő, három és kifúj.  Mérges vagyok, de már közel sem annyira. Inkább most azt mondanám, hogy az előző érzéseimet felváltotta a csalódottság, mert nem sikerült, nos, semmi sem. Azt terveztem, hogy majd csinálok egy egyéjszakás kalandot a srácból, erre meg úgy viselkedek, mint egy idióta és elriasztom magamtól folyton.
- Oh, valóban? És miért? Mert egy szerencsétlen hülye gyerek vagyok, akit megsajnáltál? Kösz, de nem kérek a szánalmadból – kapok így is eleget, teszem hozzá fejben, de nem mondom ki. Így is elég rosszul nézek ki, nem szeretném, ha még rontanék a helyzeten. Ezért inkább megpróbálom lezárni a helyzetet. Szavaim üresen konganak. Összepakolok, füzetem a táskám mélyére rejtem. Ezek után még azt is eltudom képzelni magamról, hogy fogom és elégetem vagy darabokra tépem, hogy még egyszer ilyen elő ne tudjon fordulni. Utálom magam, amiért figyelmetlen voltam és belekeveredtem ebbe a helyzetbe. Pláne, hogy Benett találta meg. Azok után, ami a bálon történt, őt akartam a legkevésbé. És hogy miért? Mert akárhányszor ránézek, saját kudarcomat látom benne. Hogy nem tudtam még egy ilyen kis szarossal sem elbánni, mint amilyen ő. Hát akkor mire vagyok egyáltalán jó? Lépten, nyomon csak falba ütközök.
- Figyelj, nem kell a dráma – beletúrok hajamba, fújok egyet olyan jó szenvedősen, majd tekintetem a fiúra emelem. Mondom ugye én, aki a drámázás koronázatlan királynője, de mindegy. – Ha ennyire azt állítod, hogy valóban nem akartál otthagyni a szarban, akkor bizonyítsd be – azt már nem kötöm a minden lében kanál orrára, hogy mivel, van ő olyan kreatív, hogy kitalál valamit. A táskát fogom és lehajítom a sarokba, míg magamat ledobom az egyik babzsákra és várok. Csodára? Nos, valami olyasmire. Ha a kis hülyének volt annyi vér a pucájában, hogy beleolvasott a naplómban, akkor annyi is lesz, hogy előrukkoljon egy B tervvel. Én pedig unatkozom, nagyon szívesen néznék valami előadást. Bár mondjuk a mostani szenvedése is elég jó. Kárpótol a sajátomért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Percek kérdése és én lehetek a következő, akit megtalál az ütéseivel. Félek, hogy ezúttal ismét egy olyan állapotában fogtam ki, amikor elvesztette az ítélőképességét. Bosszant, hogy ismerem a jó oldalát is, ugyanakkor nem csodálkozom a kiborulásán, hiszen amit lefirkált magának a kis füzetébe, azt valószínűleg soha nem osztotta volna meg másokkal. Én is pipa lennék. Fogalmam sincs, hogyan kezelném nemhogy a napló illetéktelen kézbe kerülését, de még az abban leírtakat se.
- Nem... - vágom rá ösztönösen, ahogy magam elé nézve kétségbeesetten győzködni próbálom őt arról, hogy az én esetemben másról van szó. Előítéletesen kezel, ahogy én őt, amíg nem jött oda hozzám újból. Kár, hogy nem ismer jobban, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondol. - Jól éreztem magam a bálon. Szerintem tök jó volt a tánc, a beszélgetések, meg hogy mellém álltál - apró mosolyra húzódik a szám, ahogy felidézem magam előtt a jelenetet, amikor megvédett mások gúnyolódásától a pultnál és a táncolók között egyaránt.
- Nem ítéllek el azok miatt - bökök a táskája felé, amiben az irományait rejtette el. Attól még nem egy angyal persze, ugyanúgy haragszom rá a nyomulása miatt, meg hogy fizikailag is bántalmazott. Inkább vegyes érzelmek kavarognak bennem, mert a korábbinál másképp látom a dolgokat. Sokkal megértőbb vagyok, de a bőröm is féltem, nem szólhatok vissza akárhogyan.
- Hát jó. Tessék, most veled maradok. Sőt, veled is megyek, ha le akarsz lépni - dacosan lehuppanok a szomszédos babzsákba, a biztonság kedvéért magamhoz húzva a táskámat. Bizonytalan hangom elárulja, hogy nem vagyok valami határozott, hiszen ha megint félelmet kelt bennem, akkor nem biztos, hogy be tudom tartani a szavamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az erőszak jó, de nem mindig vezet megoldáshoz, ezt igazán megtanulhatnám. Most viszont nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam az indulatok és inkább visszafogom magam. Még mindig egy rakás szarnak érzem magam, hisz csak kitudódott az, amire a legjobban figyeltem. Mert nem hiszem, hogy csak az utolsó oldalt olvashatta el, előtte pedig… nos, elég cifra dolgok vannak ahhoz, hogy bárki is egy szegény kisfiút lásson bennem. Én meg ugye ezt nem akarom.
- Oh, szóval nem tartasz egy nagy ribancnak sem egy szánalomra méltó kisfiúnak? Nos, ez új – ízlelgetem a számban ezeknek a mondatoknak az ízét és a hallottakat, melyek Benettől hangzottak el. Ilyenre még nagyon nem volt példa. Elég sok pletyka kering rólam az iskolában és az egyik az, hogy én vagyok a legnagyobb éjjeli pillangó az egész suliban. Igen, szeretem a szexet, de attól még nem kell rögtön rosszra gondolni. Sokan ilyenkor összeköttetésbe hozzák az fateromról hallott hírekkel, és bumm, meg is van a legrosszabb rémálmom. Csodálkozom is, hogy Benett nem riad vissza tőlem. Azonban mikor ránézek, hiába is próbálom odaképzelni, az ő szemeiben semmi megvetést sem látok. Igaz amit mond, tényleg nem ítél el semmi miatt sem.
Lehuppanok a babzsákra, ő pedig mellém, táskáját szorosan átölelve, éppúgy, mint ahogy én pár perccel előbb a könyvecskémmel tettem.
- Csökönyös egy srác vagy te, igaz Benett? – Elmosolyodom, majd a babzsákkal felé fordulok, hogy térdünk majdnem összeér. – Nos, ha ennyire tarod magad, akkor esetleg még a szobámba is elkísérnél, ha én azt mondanám? – Különös mód, most nem megyek bele a személyes terébe, tartom magam. Végtére is így is lehet húzni valaki idegeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nehéz úgy beszélgetnem vele, hogy ne fedjem fel előtte a valódi tudásomat. A rövid idő alatt, amíg a napló a kezemben volt, csak részleteket tudtam átfutni, az izgalomtól pedig fel se fogtam sokszor, hogy mit olvasok. Túl sok információ került a birtokomba, amit még egy levitás elmének is kihívás egyszerre feldolgozni. Nem vagyok képben mindennel, ő viszont azt hiheti, hogy igen. Amíg viszont ez titokban marad előtte, addig sokkal jobban fél tőlem, mint kellene. Ha pedig kimagyarázom magam, a bizalmát úgyse kapom vissza.
- Szerinted tökéletesnek gondollak? Rohadtul nem... De engem nem érdekel, hogy állításod szerint mekkora ribanc vagy - hazudok, hiszen fáj valamiért, hogy így viselkedik a kastélyban, de mégsem emiatt neheztelek rá. - Vannak fura dolgaid, igen. Nem értem, miért kellett úgy viselkedned a tanulószobában - ismerem be neki kissé félénken, és még a csuklómat is felé mutatom, hogy emlékeztessem őt arra a pontra, amire rálépett.
- A bálon pedig valami lánytól pattantál le, és én pont kapóra jöttem. Miért te vagy megsértődve? - szorul össze a torkom, ahogy nagy nehezen fel merem tenni neki a kérdést. Viszont jobb, ha nem húzzuk tovább, mert a tüskék amiket lassan heti szinten belém szúr, már kezdenek elviselhetetlenné válni. Talán az ölemben szorongatott táskától érzem magam biztonságban. Meglazítom a sálamat, majd le is dobom magam mellé, hogy kicsit megkönnyebbüljek. Ő azt hiszi, hogy elítélem, én pedig nem is tudom, hogy mit... Nem tudok szabadulni tőle, újra és újra visszasétálok a csapdájába.
- Oda nem tudlak, mert nem vagyok rellonos - vágok vissza, ahogy összenézve én is elmosolyodom. Átkulcsolom a táskám, közben pedig azon gondolkodom, hogy hol a hiba kettőnk kapcsolatában.