Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A kérés egyszerű és egyértelmű, meglepni pedig nem mondhatnám, hogy meglep. Azért végigfuttattam az elmúlt percekben pár lehetőséget, hogy miért áll az ajtómban egy édesanya a totyogójával, és a cuki kisállatokon kívül csak az a morbid, szappanoperába-illő gondolat merült fel bennem, hogy azt akarja bejelenteni, én vagyok a gyerek apja. Ezt aztán persze hamar kizártam, tekintettel arra, hogy még soha életemben nem láttam Elektrát. Persze egy jó szappanoperában ez nem lenne probléma, kiderülne hogy valamilyen bájital hatása alatt álltam, azért nem emlékszem, de no... Az a nagy helyzet, hogy szerencsére elég ritkán valósulnak meg az ilyen agyament forgatókönyvek.
Szórakozottan bólogatok, elraktározva a fejemben a nő nevét, aztán lepillantva a lányára a kérés részletezését is meghallgatom. Bólintok.
- Cicám nincs, bár hátul van pár Kneazle, de kutyusokkal, nyuszikkal és puffskeinnel szolgálhatok éppenséggel - mosolyodom el, majd kérek tőlük egy perc türelmet, amíg visszaszaladok a kunyhóba, hogy elhozzam a nyuszik ketrecének a kulcsát.
- Szerintem talán a nyusziknál lenne érdemes kezdeni - állapítom meg, mert a kutyáim ki tudja merre vannak éppen, illetve a nagyobb termetük miatt is aggódom kicsit, Murci kifejezetten imádja a gyerekeket és rendszeresen lesz a dologból seggrecsücsülés és ehhez kapcsolódóan sírdogálás. A P-betűs részleg (valamiért imádom az egy fajhoz tartozó lényeimet azonos betűvel kezdődő neveken hívni, ne kérdezzétek...) viszont elég békés típus, úgyhogy Momónak tökéletesek lesznek.
- Erre tessék - bökök fejemmel a kunyhó jobb hátsó sarka felé, megforgatom a kezemben a kulcsot, és elindulok előttük, hogy tudjanak jönni utánam, meglesni a nyuszkókat.
- Hány éves vagy? - érdeklődöm meg útközben a kishölgyet, mert az előbbi beszámolója alapján feltételezem tudja, és el is tudja mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Oké, szóval egyelőre úgy teszünk, mintha nem vettem volna észre, hogy az erdőben sétálgatott. Legyen... Egyelőre. Nem tűnik már olyan fiatalnak, így azért sokkal nyugodtabb vagyok ezzel kapcsolatban, mint amikor egy tizennégyéves elsős, aki még egy Alohomora-t sem tud rendesen kivitelezni, gondolja úgy, hogy felderítőútra indul. A gond az, hogy az emberek azt nem értik, hogy alapvetően nem az a baj, ha az erdőbe mennek, hanem hogy általában nulla a helyismeretük, így nem tudják megkülönböztetni az erdő azon pontjait, ahol még biztonsággal járhatnak-kelhetnek, és azokat, ahova viszont nem hogy én, de még a nálamnál sokkal idősebb és képzettebb varázslók sem mennek be szívesen. Ha pedig valami elszaródik, ahhoz sincs elég helyismeretük, hogy tudják, merre meneküljenek. Ez az alapvető gond, és pedzegettem már egyébként az igazgatónál, hogy szeretnék majd olyan rövidebb lénymegfigyelő túraútvonalakat kialakítani a diákoknak, ahol felügyelettel, biztonságosan ismerkedhetnek mindig az erdő azon részeivel, amihez már elég nagyok és képzettek, és amelynek a lényeit legalább a tanóráról már ismerik. Készülőfélben van a projekt, egyelőre a ház körüli lényeket és állatokat próbálom helyrepofozni, amivel pedig majd az előkészítősöket szeretném megismertetni. Elvégre minek vannak itt, ha a legtöbb diák negyedikben úgy tanul az XXXX-es besorolású lényekről, hogy még egy Puffskeint sem látott? Naugye.
Nade visszatérve a kis erődjáró barátomhoz, a Crupok hogyléte felől érdeklődik. Kicsit meglepve nézek rá, hogy ennyiből levette, hogy betegek. Persze nem festenek jól, de az elmúlt két percben nem kakiltak be, ami már haladás, szóval inkább csak fejbe vannak kólintva.
- Elkaptak egy vírust. Kicsit úgy kell elképzelni, mint amikor az ember benyalja a kalicit - magyarázom végül az ismeretlen ismerősnek.
- Már kapják a nekik kikevert főzetet, addig viszont muszáj volt áthozni őket ide, mert ha ráragasztják a többiekre, nagy gondban leszek - fűzöm még hozzá egyszerűen, hogy mit keres a Crupok házikója ennyivel odébb a többi háztáji lényemtől. Franky felkel és Milan felé lépdel, óvatosan körbeszagolgatja, szegény egy kicsit büdös. Fifi csak csücsül tovább, megilletődött, aggódó kiskutyaszemekkel nézve fel rám. Édes kutya, úgy sajnálom őket most. Megvakargatom a buksiját. Reméljük emberre nem fertőző. Az a tapasztalatom, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Picit meg is lepődöm, meg nem is. Mármint na, logikus, hogy Bogolyfalván fog élni. Ez van közel, ennek van értelme. Közben azonban mégis meglep. Egyrészt azért, mert ismerem Őt, tudom, hogy mennyire középszerűnek és rangon alulinak tartja ezt a helyet - ami eleinte számomra sértő volt, mostanra túltettem magam rajta - másrészt pedig az is meglep, hogy eddig nem szólt erről. Miért nem szólt? Beszéltünk rosszabb esetben is kétnaponta, fájt volna beleírni a hülye bagolyba, vagy a Messenger-üzenetbe, hogy "hé, amúgy szomszédok leszünk"? Ez most fura.
- Öh oké - nyögöm ki végül szemöldökráncolva, de ekkor még nem is sejtem, hogy a feketeleves még csak most jön.
- Whaat - csúszik ki a számon a bejelentésére, hogy már meg is ejtette a találkozót az apjával. Oké, that escalated quickly. Most már tényleg kezdek megsértődni, egyébként. Na nem azért, mert előbb ment Vasváryhoz - bár azt sem értem, 23 éve kölcsönösen szarnak egymás fejére, mi viszont tudtommal nem - hanem azért, mert erről sem szólt. Próbára teszi a türelmemet ez a lány, de rendesen.
- És nem akarnál végre tájékoztatni, hogy mégis hogy ment? - kérdezem kicsit ingerülten, mire hozzáteszi, hogy hirtelen felindulás volt, és ma reggel döntötte el. Habár nem erre voltam kíváncsi, hanem hogy mi zajlott le kettejük között, azért valamire ezzel a válasszal is megyek. Kicsit megnyugtat. Ezek szerint nem titkolta előlem napokig, hanem egyszerűen csak ő sem tudta. Elkattant az agya. Oké, ezt ismerem, ezt meg tudom érteni. Bár akkor sem értem, miért nem írt reggel egy üzit azon a rohadt telefonon, de így azért világosabb a helyzet. A közelben becsap egy villám, a másodpercek múlva érkező hangja fülsértően hangos.
- Értem - bólintok a kaktuszos dologra, most már kicsit felengedve, de azért továbbra sem jókedvűen. Kell még egy kis idő, na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Ezt most ugye nem mondod komolyan?!
Egész végig hallgatok, vagy legalábbis próbálkozom értelmes válaszokat adni,de amikor azt mondod értem, na akkor elcsattan valami a fejemben, és érzem, ahogy mind a két halántékom egyszerre kezd el lüktetni, a váratlan fájdalomba pedig belekönnyezik a szemem. Ezt nem hiszem el. Ezt nagyon nem hiszem el. Hogy merészeled életem legfontosabb, legérzelemdúsabb döntését elintézni egy értemmel? Hogyan?!
Nézlek, és nem hiszlek el. Nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént, hogy képes vagy ennyit mondani, és sértett gyerek módjára lerendezni engem ennyivel. Ez a viselkedés egyáltalán nem méltó hozzád Széles Adorján Benedek, és ha továbbra is ezt csinálod, akkor komolyan mondom, hogy én nagyon össze fogok veszni veled.
Nézlek, és nem hiszlek el. Érzem, ahogy az eső egyre közelebb ér, ahogy melletted - na nem szó szerint, hanem ahogy rád nézek - cikázik egy villám, és alig számol az ember nyolcig, már dörren is az ég iszonyatos hangon. A vihar közel van, és be kéne húzódnunk, mert hamarosan az eső eláztat minket, mégsem mozdulok. Pillanatok, vagy percek telnek el, nem tudom, de a felháborodásom nem csillapodik akkor sem, amikor már rendesen érzem, hogy a nedvesedő hajam a testemhez tapad. A vihar hirtelen váltott fokozatot, akkor is így járunk talán, ha nem éppen úgy nézlek téged, mintha éppen megölted volna valamelyik állatod lelkét. Technikailag ezt tetted, csak az én lelkemmel. Érzelmi kötődésem, olyan igazi, csak veled és a kaktuszaimmal van. Anyával volt, de ő elment, és te képes vagy egy ennyire fontos dolgot lerendezni annyival, hogy értem. Csodálatos Benő, gratulálok a teljesítményedhez.
- Akkor bazd meg.
Közlöm teljesen nyugodtan, mintha nem épp az esőben áznánk, és sokkal kardinálisabb dolgokról lenne szó. De ez a nap egy az egyben egy borzalom volt, minden pillanata, és hiába vagy te a napom fénypontja, ez az egy értem, elcseszett mindent. Felkelve szusszanok egyet. Nem maradhatok itt, mert nagyon összevesznénk csak, így visszaindulok a házba, hogy visszavegyem a kaktuszom, még Richárdnál is jobb helyen lesz, mint nálad, aki annyit mond erre, hogy értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Bla-bla-bla.
A szemöldököm a vérnyomásommal együtt száll újra az egekbe, miközben az életemről is lemondva előredőlök, és könyökeimet térdeimen megtámasztva borulok arccal sebhelyes tenyereim közé. Nem tudom, miféle modern felfogású egyetemen okult a gyűrött papírjaim fölé hajoló Vadász kisasszony, hogy van-e a világon Waldorf stílusban működő orvosi egyetem (csak remélni merem, hogy nincs), de hogy nekem kampó, az a napnál is világosabb.
- Még magának kell felkészülnie lelkileg? - kérdezek vissza elhaló hangon, épp csak annyira nyitva szét ujjaimat, hogy kilássak közöttük, és a szemben ülő gyógyító is láthassa a tekintetembe költöző páni félelmet. - Ugye, most csak viccel?
Dermedt csendben ülök, csupán ujjaim rejtekéből figyelem a másikat, és közben olyan gondolatok kapnak lábra a fejemben, mint "Irgalmazz, Merlin", "...utoljára steaket szeretnék enni" és "...de hisz még olyan fiatal vagyok!".
Aztán elnyomok egy sóhajt, leengedem arcom elől a kezem, és visszaegyenesedve a széken, megrendítően komoly tekintettel nézek rá a nőre. Úgy, hogy érezze, ez, amit most mondani fogok, nagyon fontos lesz, életbevágóan fontos, és bár ezzel ellent kell mondanom minden férfiúi ábrándnak, úgy mint hiúság, becsület meg ösztön, ami mind-mind fejvesztve ordít és vörösen villódzó neontáblát lobogtat lelkiszemeim elé, hogy NE TEDD!, én sajnos tudom, hogy nincs visszaút, se mese, se más kibúvó, semmi, de semmi, mostantól ez a nőzet lesz az, aki megpróbál életben tartani, és bizony jobb, ha tud róla:
- Híztam - bököm ki rezignáltan, de azért a hasamat a tőlem telhető legnagyobb erővel húzom be és tartom úgy, hát... úgy-ahogy. A Karácsony... az a kibaszott Karácsony az oka mindennek! Az a rengeteg anyaféle mirinda szelet meg halászlé meg sült oldalas meg ótejóég!, hát mennyit ettem én?!, és még csodálkozom, hogy ez mind még így április végén is érezteti hatását? Dehát így járnak az agglegények, akiknek nem mondja otthon senki, hogy hé már, azért ezt így inkább ne. A tíz kiló az tíz kiló, testvérek között is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem volt feltűnésmentes érkezés. Amint beléptem a kapun, női sikoly hangzott fel, a nyakamba kaptam egy adag vizet is - így némiképp kedvtelenül fáradtam be a Nagyterembe az évnyitóra kicsit később. Taláromon - azért felhúztam, jófiú vagyok - még nem díszelgett címer, de hamarosan megtudtam, hogy a sárkányos, azaz a Rellon házban fogom élni az életem elkövetkezendő pár évét. Pince, ijesztő aura, meg minden. Úgy láttam, mikor az iskola történetét olvastam, hogy jó kviddicsesek, sokszor viszik a kupát, meg hogy nagyjából ugyanaz lehet, mint a Mardekár, csak még annál is radikálisabb. Mindegy, a radikalizmus általában utat talál hozzám, ilyen vagy olyan formában.
Azért a dobverő ott figyelt a zsebemben, mikor leültem a zöldek asztalához, hogy végre nekilássak a kajámnak. Bevallom amúgy, cheateltem egy kicsit, mert mikor a sámánbot filózott, hogy most Eridon vagy Rellon, hosszasan győzködnöm kellett róla, hogy ne holmi hőskomplexusos idióták közé osszon. Ezt nem engedhetem meg magamnak, mondtam neki gondolatban, az imidzsem sokkal fontosabb annál, mint hogy jellememnek tökéletesen megfelelő klubhelyiségben cigizhessek. Amúgy is lehetetlen vállalkozás, hogy mindenkinek beilljen valahova a jelleme, hogy akkor te most eridonos vagy - mekkora faszság már, hogy négy csoportba besorolhatóak az emberek! Utálom a címkéket. Te ilyen vagy! Te olyan! Nem mondom, hogy nem művelem ennek ellenére, hiszen a madaras házat is hőskomplexusos csoportosulásnak könyveltem el, de csak azért, mert egy volt Bagolykős ismerősöm mesélte.
Levágódom tehát az egyik székre, kortyolok egyet a kávémból így vacsi mellé, aztán szedek magamnak. Valamiért mindenki elhúzódott előlem a szomszéd asztalnál, mikor jöttem erre. Nem is értem, miért. Azért biztos volt egy bemutatkozás - ott állok a pódiumon a sámánbottal a kezemben, tetovált arc, minden, kuss van a teremben, és hirtelen - "Rellon". Vicces lesz az első pár hét.
Egy-egy rellonossal azért szóba elegyedem, ha kérdeznek, még azt is elárulom, honnan jöttem a messzi Magyarországra. Alig várom a következő edzésem. Ez az egész ittlét alapból felbassza az idegeimet. A hülye apám miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tetszik az új szerzeményem. Most meghasonulva magamnak, próbálgatom a mugli DSLR-t, kezdek beleszeretni. Nagyszerű segítség nekem, tök jó képeket csinál, és tök máshogy működik, mint bármelyik mágikus kütyü. Oké, nem képes mozgó felvételek készítésére, mármint a mi hagyományaink szerint, de olyan dolgokra képes, hogy tényleg felizgatnak a lehetőségek. Egy állványon pihen most a kicsike, és a közeli szökőkút vizével szemezek és próbálgatom a beállításokat. Egy szép hosszú exponálást szeretnék, megfelelő fényben. Tudom a muglik számítógépekkel még megszerkesztgetik, amit mi varázslattal szoktunk, de most nem érdekel ez a hasonlóság. A törékeny fémtest finoman mozdul gyenge érintésemre is, és a fő utca irányába fotózok. Beállatom a színhőmérsékletet, a blendét és mindent, amit csak kell, majd várom, hogy a nap kibukkanjon a felhők mögül. Hátulról süt a nap majd, így a színek talán intenzívebbek, vagy fakóbbak lesznek. Még nem tudom, de muszáj kattintanom most is, meg majd akkor is. Oké, ezzel meg is vagyunk… már csak a napnak kell megjönnie. Közben átnézek a gépen és meglátok egy szőkét az utcán valahová sietni. Őszintén nem láttam még itt, pedig mostanában elég sokat vagyok errefelé, és azért egy ilyen szépséget nem szoktam nem észre venni. Fókuszállítás, automata mód és csajfotózás. Aaaaa, de jó lenne az arca a képeim közé. Egyértelműen ráállítom a kamerát és figyelem benne, nem tudom, hogy hova megy, de nagyon oda akar érni az arca alapján. Hopp, észrevett, a kis éles szemű. Megvárom, míg odaér, majd kihúzom magam.
- Helló! Csináltam pár képet rólad, kéred? Jobb vagy, mint a szökőkút, meg akiket mostanában láttam. Akár lehetnél az arcmodellem is – kilépek a kamera mögül, nem csak azért, hogy ne törje össze, mire odaér még két lépés múlva, hanem hogy megcsodálhassa a mosolyomat. Hű de jó bőr, öcsém! – De amúgy új vagy itt? Körbevezethetlek, ha gondolod – na, hát ennek ki tudna most már tényleg ellenállni? Bár tény, hogy szívesen körbevezetném sok helyen, például egy fürdőben, egy ágyban, egy asztalon, vagy bármi. Ejj, ki ez a csaj, hogy ennyire rá vagyok gerjedve hirtelen felindulásból?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Amióta rájött, hogy létezik a napszemüveg nevezetű találmány, szinte le se lehet róla imádkozni. Aztán egyik alkalommal megkérdezték, miért hordja sötétedés után is, mire azt felelte: hát nem így kell? Nos, akkor felvilágosították, hogy nem, mert mint az a nevében is benne van, a naptól véd, így hát ha nincs nap, minek viselni? Noha átgondolta és meghányta-vetette magában a dolgot, végül arra jutott, hogy nem érdekli a pórnép véleménye, elvégre ezt majd ő nagyon jól fogja tudni, plusz kifejezetten jól áll neki, úgyhogy rajta lesz. Most is, ahogy a hajnali órákban ismét végigjárta a falut - ilyenkor közlekedhet a legszabadabban, illetve varázsolni is csak ekkor van lehetősége nyilvánosan -, visszafelé már kiütve a menőségi mércét, a sötétet is sötétítve közlekedik, amikor is észreveszi, hogy egy különös szerkezettel nézik. Nem kell sok, hogy megálljon és összevont szemöldökkel, gyanúsan méregesse az ismeretlen férfit, majd meginduljon felé. Ez az a fényképező izé, ami a magazinokba is belevarázsolja a képeket. Ezt onnan tudja, hogy a legutóbbi koreai számban éppen ajánlottak egy hasonló, ámbár teljesen más típust, újfent megfizethetetlen áron.
- Utálom, ha fényképeznek - egy laza mozdulattal veszi le szemüvegét és úgy tesz, mintha eleve ide született volna. Csak semmi feltűnősködés, háborodj fel, mint a legtöbb mai csajszi és akkor nem lógsz ki a sorból. Mondjuk a kíváncsiság rendesen furdalja, hogy festhet ezekben a göncökben. Szigorú szemekkel méregeti a másikat és, bár levonja a következtetést, hogy jól öltözött, nincs többre ideje, mert jön a felajánlás. Hogy mi? Mármint, érti a kérdést, csak nem érti.
- Óóó, már értem! - a felismerés villámcsapásként éri, s ez ki is ül az arcára. Zétény legnagyobb bánatára nagyon nem azt a következtetést vonja le, mint amit kellene, de cserébe minden apró reakció megjelenik arcán. Először a zavar, majd a csodálkozás és a ráébredés. - Te ilyen idegenvezető vagy! Hát ez tök kedves tőled, de most mentem épp egy kört. Vagy van itt látványosság is? - összevonja szemöldökeit, mert ő bizony nem először tette meg a szokásos utat és semmi kirívóval vagy említésre méltóval nem találkozott. Kivéve azt a pizzéria nevezetű helyet, az valami csoda! Nem is tudta, hogy ilyen különös dolgokat esznek a Bermuda szigeteken kívül, de őszintén szólva ezért már megérte kimozdulnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mindenki azt hiszi, hogy az ok, amiért nehéz elém kerülni, annyiból áll, hogy elfoglalt vagyok, és folyamatosan mennek az üzletkötések a tömör faajtó mögött, ami mindennel védve van, ami csak szemnek-szájnak ingere. Sajnálatos módon ezt az elképzelést össze kell, hogy törjem. Nem azért nem jöhetnek hozzám, mert annyira elfoglalt ember lennék, egyszerűen nem vagyok kíváncsi a semmitérő lelkekre, a haszontalan ötleteikkel. Hasznosabban is tudom tölteni az időmet, amit nekem szánt az élet, mintsem zagyvaságokat hallgassak olyan emberektől, akik azt sem tudják, miről beszélnek. Az én időm ehhez túlságosan értékes, így szerény véleményem szerint nem róható fel nekem, hogy nem pazarlom el haszontalan emberekre. Inkább kiolvasok egy jó könyvet, esetleg a nemrég fülembe jutott ellenőrzés körül járnak a gondolataim, de mindig van valami. Unalmas ember vagyok én, mégis mindenki azt hiszi, hogy azzal, ha elém kerül, megválthatja a világot. Nem is különbözünk mi annyira egymástól, én is ugyanúgy gyalogosan közlekedem, ha megtehetem, jólmenő állásom van, kedves és önzetlen vagyok. Látod? Akárcsak te, mégis azt hiszed, hogy más vagyok. Ugyan miben lennék más? Ajkaim szavakat formálnak, a fülemmel hallom meg a dolgokat, a szememmel látom meg a tényeket, amiket elém tárnak.
Mint ahogy Ruben teszi éppen a tébolyának ötletét. Elém tárja, hogy mit szeretne, kivel és hogyan. Agyam pörög körülötte, szemeimet lehunyom, hogy véletlenül se zavarhasson meg senki a gondolkodásban. Igyekszem a kockázatot a legminimálisabbra tenni, az lenne a legjobb, ha szóba sem jönne ez az opció, minthogy van benne kockázat. Márpedig túl sok is van benne, de ezt egyelőre nem köthetem vendégem orrára, akkor oda az egész szórakozásom. Szeretem nézni, ahogy erőlködik, próbálkozik, mert a kegyeimbe akar jutni, pedig talán nem is sejti, hogy mennyire felesleges köröket fut ezzel. Azzal, hogy beengedtem, már egy alapszintű bizalomról indulunk, a lehetőségek tárháza pedig minduntalan nő és nő körülöttünk, ahogy belevetjük magunkat az ittléte érdemi részébe. Csodálatos, van benne fantázia, azonban a kockázatok nagyrésze még így is feszélyez egy minimális szinten, így le kellene redukálnom. Piszkos kékjeim villannak vendégemre, amikor ismét hangja tölti be a szobát. Ajkaim elnyílnak egymástól, alig látható cselekedet, arcomra gonosz vigyor ül. Kezd érdekes lenni az a plusz, amire szükség van, hogy komolyabban elgondolkodjak rajta. Ügyes fiú vagy, Weiss. Nagyon ügyes.
- Bizonyítani szeretnél, hogy elismerjelek – összegzés, semmi más. Arcomra nem ül ki semmi a gonosz vigyoron kívül. – Felajánlod magad nekem, hogy én odaadjam önmagamat, igazából a nevemet. Ördögi kör ez – szabad kezem lendül a levegőbe, azzal egyidőben, hogy lehunyom ismét szemeimet, tenyerem Ruben felé fordul, hogyha egyetlen egy mód van rá, akkor ne szólaljon most meg. Felajánlja magát nekem, hogy úgy használjam, ahogy nekem tetszik, és képes lenne bármit megtenni azért, hogy elismerjem, mint társamat. Bármit. Kezem esik a fotel karfájára, nemrég leküldött utolsó korty whiskymet ízlelgetem, míg végül kinyitom szememet, és ezzel együtt szólal meg ismét. Nagyon ügyes.
- Természetesen – aprót biccentek. – Az ajánlatodat rengeteg kockázat övezi, ami aggodalomra adhat okot, mégis… – kékjeimet fúrom az előttem ülő tekintetébe, ajkaimra halvány mosoly kerül fel, ami abban a pillanatban is foszlik szerte, ahogy elmélyítem a pillantást. Hangom elmélyül, kékjeim hidegséget árasztanak. – Elfogadlak. Mától az én kezem alá dolgozol, Weiss, és nem szeretnék csalódni. Fájna, ha hamar el kellene válnunk egymástól, vagy így, vagy úgy – ugyanazzal a hideg tekintettel dőlök előre, térdeimre támaszkodva állok fel a fotelből. A cigaretta füst tölti be az irodát, könnyed léptekkel sétálok az íróasztalhoz, hogy a fiókot kinyitva egy gyönyörűen megmunkált nyelű kést vegyek elő.
- Választhatsz – ujjammal húzom végig a pengét, majd pillantok fel Rubenre. – Megszeghetetlen eskü vagy vérszerződés – a lehetőség adott, sőt, a levegőben a harmadik opció is fennáll, amely érezhetően kettőnk között lebeg; megköszöni és elsétál. Ne kelljen csalódnom, kérlek. Szépen kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mostanában talán túl sokszor is jut eszembe, hogyha a múltban nem úgy alakul az életem, akkor ma milyen lennék. Mint egy gyerek ülök a bőrfotelok egyikében, szememet lehunyom, fejemet hátra vetem, és csak gondolkodom. A normális gyerekkor biztos sokkal többet segített volna azon, hogy ne olyan legyek mára, mint aki tényleg vagyok. Akkor talán csak Nathan létezne, a megértő és kedves Nathan, aki képes venni fagylaltot annak a gyermeknek, aki leejtette a tér közepén azt, és keservesen sír miatta. Talán. Rengeteg talán, amitől hátamon áll fel a szőr, a borzongás láthatóan fut végig rajtam, szőrszálaim merednek az égre. Gusztustalan gondolatok, az összes időpocsékolás, hallatlan, hogy egyáltalán felmeri ütni a fejét elmémben. Pillantásom vezetem vendégemre, aki a papír fölé görnyedve dolgozik elmélyülten. Vajon, ha időben tudja meg, hogy mindig van választása annak, aki belép ide, akkor is elvállalta volna? Az én nézetemben már akkor nyert ügyem volt, amikor a csuklya lekerült és egy hangja nem volt, a kezdeti megszeppenésen kívül. Még bátor is volt, ahogy elvárásokat támasztott az én embereim felé, pedig még fel sem foghatta igazán akkor, mégis mi történik. A bátorság mögött azonban, bármennyire is fáj bevallanom, a lelkiismeretfurdalása nagyon sok dolgot megnehezíthet, még akkor is, ha már rég serényen dolgozik. Ahogy belőle, úgy belőlem egy apróbb szusszanás szakad fel.
- Jelen helyzetben számos olyan dolog áll fenn, ami érinti a munkámat is – természetesen a mindennapjaim része a kockázatelemzés. Anélkül az ismét a papír fölé görnyedő sem lehetne itt. Latolgattam az esélyeimet, számolgattam, és végül, a tizenkét lehetséges opció közül rá esett a választásom. Aki a tökéletes alanya lehet ennek, a múltjának, vagyis annak köszönhetően, hogy a múltban történt események hatására egy teljesen más ember ül most előttem. Mosolyom őszintén villog arcomon, hiába tudom, hogy a beszélgetésünk ezen szála már rég nem arról szól, ami könnyed csevegésnek lehetne nevezni. Ahogy a többi sem.
- Remek válasz – elismerően biccentek felé egyet, igyekszem nem úgy mosolyogni, mint egy félőrült, akinek a szívéig hatolt a válasz, amit kapott. Pedig így van. Sébastien, ki is vagy te valójában? Elég időm lesz vajon arra, hogy ezt kideríthessem? Mennyi az elég idő? Órák? Napok? Vágyom én ezt? Esetleg szükségem van arra, hogy tudjam? Mindkettő. Merlinre, mindkettő. Vágyom és szükségem is van arra, hogy tudjam ki ő. Nem engedhetem el. Még nem. – Értem, értem. És neki milyen lehetőséget szánnál, ha a kérdés nem túl indiszkrét? Az élethez való joga továbbra is meg van – a könyv kissé megviselt lapjairól emelem tekintetem rá, hogy a választ, amikor elhangzik, egyenesen Sébastien szájából hallhassam és láthassam. Mert látni is akarom. – Mindenről tudunk képet alkotni – vetem oda, majd kékjeimet vezetem vissza a viseletes lapokra. Egyik kezembe fogom könyvemet, míg a másik kezem ujjai fonódnak a pohárra, a karfán pihentetem azt, ajkaimhoz emelem óvatosan. Apró korty, mindent ki kell élvezni. Lassan helyezem vissza eredeti állapotára, tekintetem ide-oda zizeg, ahogy a sorok között jár. Ahogy vendégem mélyül el a rúnák adta csodában, én úgy mélyülök el a véletlen kezembe akadt könyvön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Amúgy nem tudom mi fogott meg benne, talán a járása. Jó, tudom, a nézése, meg a járása, háhá, de tényleg! Olyan... más, máshogy jár, mint a legtöbb csajszi és jól ál neki. Oké a hombár szemüveg takarja az arcát, de nagyon meglepődnék, ha csalódnom kellene. És nem is kell, mert észreveszi, hogy észrevettem, szóval odajön hozzám és csak beközli, hogy utálja, ha fényképezik. Hát nem édes?! De miért érdekelne ez engem? Ja, miután levette a szemüveget már érdekel... kábé bármi, legalábbis gyorsan felkelti a fényképész szemeimet az arca, de így elsőre a teste se csúnya, csak sok a ruha. Az később megoldható.
- Pedig nincs mit szégyelned. Farkas Zétény - nyújtok neki kezet, hátha elfogadja és abból máris lehet következtetni, hogy irodista, vagy földműves. Nyilván nem az utóbbi, ahhoz túl jól néz ki és ha más nem a kinézetéből megél. Talán modell, de ha nem az, még bőven lehet az. Az enyém, természetesen. De ha a fényképezés nem, talán az idegenvezetés szóba jöhet nála. Felnevetek, ahogy rosszul méri fel a nagyságomat a társadalmi rétegrend fokozatai között. De megbocsájtható, végül is rohadt jól néz ki... Kicsit emlékeztet Dashára, mármint a keleties vonásai. Mivel ez a nő, sokkal jobb a fiatal Dashanál, bocs szívem, ez van.
- Az biztos nem vagyok, csak jó fej, jelen pillanatban nagyon is - továbbra sem hazudunk, úgyhogy az igazság formálásával élünk. Egyébként tényleg jó fej vagyok, úgy általában, csak vannak bizonyos esetek, amikor nem megy. De az már nem az én hibám!
- Látványosság? Mire gondolsz pontosan? Egy helyi nevezetességre, vagy egy szép helyre, vagy egy olyanra, ahol lehet valamit csinálni? Mi szél hozott ide Merlin háta mögé? Csak nem tanulni jöttél? - ajánlom fel az opciót, hogy ne kelljen hazudnia... persze, ha igent mond, úgyis belekérdezek, hogy mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Aztán ennyi. Igen, ennyi. Nekem is annyi lett azonnal, a kapcsolatunknak is, meg neki is, de az most nagyon nem érdekel. Habár egyáltalán nem úgy tűnt, hogy annyira megviselte őt, mint engem, sőt, valószínűleg, neki más az egész. Ott van neki az, akivel majd újra csókot lophat, és én nem kellek oda, sem a közelébe, sem úgy, estére. Sem sehogy... valószínű, hogy az a valaki lesz az, aki majd a jövőben... szóval neki majd megengedi. Persze most már minden kis kirakós a helyére került, nem szeretett, szóval miért is lett volna köztünk még közelebbi testiség? Talán majd legközelebb már én sem leszek ilyen, aki ennyit vár. Most meg sírhatok a testvérem vállán, aki az egyetlen biztos pont az életemben, ő nem fog elárulni. Mondjuk általában nem is hagyom, hogy bármit tehessen, most is ő keresett meg. Meg nem tagadhatom előle a lehetőséget, hogy a bátyját vigasztalja, és a pártján áll. Persze, ez természetes, de nem tudom mi lenne a jó. Az előbb is olyat akartam tenni, amire azt hittem sosem lennék képes. Lehet, nem is tettem volna meg, már nem tudjuk meg.
- Nem tudom - szipogom, és tovább ölelem őt, mintha belé kapaszkodnék, hogy össze ne essek. Ez mondjuk jelenleg így is van, megpróbálok egy kicsit lazítani a szorításon, ő azért ne fulladjon meg. A vigasztalása olyan Emmás, megpróbálja kitalálni a gondolataimat és beleélni magát a helyzetembe. Ugyan minek, szerintem senkivel sem történt még ilyen, szóval mindegy is.
- Gondolom, hogy így volt. Nem, nem ezt érdemlem, de nem tudom, hogy mit érdemlek. Nem vettem észre dolgokat, ő meg nem mondott el semmit akkor sem, meg amikor ellökött magától, akkor sem. Nem tudok ezzel mit kezdeni, csak azt tudom, hogy fáj és... és nem akarok senkivel sem találkozni, meg úgy semmit sem ér semmi - azt sem tudom mit beszélek, letörlöm a könnyeim, majd elengedem őt.
- Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, mert minden dühít, vagy elkeserít... még jó, hogy itt a vizsgaidőszak! - keseredett nevetésem alig-alig mászik elől a torkomon, könnyáztatva mutatja meg csak magát. Sóhajtok egy nagyot lehorgasztott fejjel, nem tudom már mit csináljak. Eszembe jut Babett is egy pillanatra, mosoly fut át az arcom, ez látszódhat a Holdfénynél, de most még ős sem tud felvidítani. Ő és a sörözés emléke, na meg a halé. Épp csak egy pillanatra hoz vissza asz életbe, pedig már azt hittem, hogy onnan könnyebb lesz. Egészen másnap reggelig, amikor is bűntudatom lett, hogy lehet, hogy őt meg én használtam ki.
- Holnap megiszunk valamit? Kezdek fázni - nézek rá, elmosolyodom és megsimítom kedvesen az arcát. Azért jó, hogy van egy tesóm, csak nem tudom kezelni ezt a tesóságot úgy, ahogy kéne. A volt másik felem persze biztosan tudja a sajátjával...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Opportunista volna, amiért igent mondott? Amikor a lány megkereste, rögtön érezte, hogy valami megváltozott. Mintha eddig börtönben látogatta volna - egy elég szabad, kellemes, de mégiscsak rácsos cellában -, s most hosszú idő óta először találkoznak újra szabadon. Az a frissesség, az az új lehetőségek érzete rögtön őt is elárasztotta. Általában aurorok között mozog - s ők szinte soha nem éreznek így. Kimerítő köztük lenni. A feltöltődést Ru szokta jelenteni számára, s emiatt nem is állt rá rögtön a dologra. Épp egy otthonülős, nyugodt napot tervezett hat napnyi megfeszített munka után. Aztán megemlítette a lány, hogy miről is van szó. Hallott már erről, a feketepiacon üzérkedők néha bekerülnek a radarjába, bár alapvetően nem ők az a kategória, akik miatt bejár dolgozni. De most nem is kell bemennie. Most csak a lánynak segít találni néhány lényt egy erdőben. Egy hatszázezer hektárnyi erdőben. Épp van egy szabad délutánja, az pont elég lesz.

- Ugye tudod, hogy embereket szoktam megtalálni, nem varázslényeket? Az ő nyomaikat sokkal könnyebb kiszimatolnom.
Figyelmen kívül hagyja a kérdését, mert mit is mondhatna? Karikás szemeivel, elnőtt bozontjával most mondja azt, hogy nem, ő tökéletesen jól van, köszöni szépen? Mindig szüksége van arra, hogy kimozduljon. Ha lehet, a bolygóról. A Holdon manapság nem járnak sokan, az pont jó lenne.
Lepillant a flanel inges karjára, amint végigsimít rajta a lány, s gyorsan felbukkan az arcán egy mosoly, aztán eltűnik. Nem, nem opportunizmus, ha a lánynak nagyobb szüksége van rá. Épp csak neki sem származik hátránya belőle, hogy itt lehet. Mélyen, lassan beszívja az erdő illatait. Teljesen más, mint az otthoni, mégis olyan... meghitt, ismerős. De lehet, hogy ez csak a jelenlévő társaság teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Milyen pompás is lehet ilyenkor a természetben gyönyörködve gyümölcsöt majszolni. Kár, hogy én belerondítok. Dehát én már csak ilyen vagyok. Egyszerűen benyitok a gyengélkedőre és egy alapos körbenézés után ki is szúrom a mi gyógyítónkat.
- Az orvosok nem félnek az almától? - szólok oda neki egy költői kérdéssel, rögvest szellemeskedve, ahogy meglátom, mit falatozik. Közben már baktatok is beljebb jellegzetes, törtető járásommal. Nem várok én semmiféle behívást vagy elém járulást meg semmit. Még azt se, hogy szegény befejezze a falatozva láblógató pihenőjét.
- Kell sorszámot húzni vagy jöhetek? - mutatok magam mögé hüvelykujjammal és körbenézek a nem létező tömegen. Dehát rég jártam már sulis gyengélkedőn, nem tudom, hogy megy ez. Lehet, egy külön váróteremben szoronganak a kedves páciensek, míg a javasúr csemegézik.
- Bújkál bennem valami - árulom el fintorogva, hogy nem iskolai ügyben jöttem, nem érdeklődöm vagy tájékoztatok, hanem gyógyulni szeretnék, ha lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Munka közben az időérzéke teljesen felmondja a szolgálatot. Fogalma sincs, hogy csupán percek vagy órák teltek-e már el azóta, hogy leült az asztalhoz. Az irodában a fény ugyanolyan, nem látszik a nap tánca az égen, nem csiklandozzák a sugarai a helyiségben lévő tárgyakat. Minden ugyanolyan. Egyedül a tagjaiba settenkedő merevség és a hátába kúszó, egyre erősödő fájdalom árulkodik a percek szapora váltakozásáról, na meg a már üressé vált tányérja.
Lassan tolja hátra a széket és az asztallapba támaszkodva áll fel, lassan kiegyenesítve gerincét. Nyel egyet a művelet végén, majd fel se nézve teszi a füle mögé a tollat és a jegyzeteit fogva távolodik el a bútortól. Egyedül a papírlapokra koncentrál, ahogy lassan fel-alá kezd járkálni. Szüksége van egy kis mozgásra, képtelen lenne tovább egy helyben ülni.
Kissé talán a kisugárzása is megváltozik, ahogy lázasan bújja a jegyzeteit, mintha... mintha talált volna valamit? Talán. Talán megvan a séma, az alap, a logika az egész mögött, amire az alkotó ráhúzta az egész művét. Ez mindig a legizgalmasabb és a legijesztőbb rész egyben. Nem ismeri az arcot, a hangot. Nem tudja, hogy férfi-e vagy nő. Idős vagy fiatal. Nem tud róla semmit, de mégis mindent. Ismeri már a gondolkodásmódját. És ez a minden.
- Ahogy én is, gondolom - oda se figyelve ejti ki a szavakat, túlságosan elmerült a munkában. Pár perccel később áll meg és emeli a tekintetét Alfredre. - Miért én? - kérdi, a munka hevétől talán kissé rekedten. Ez a kérdés eddig valahogy fel se merült benne, legalábbis azóta, hogy lekerült róla a csuklya. Pedig... rajta kívül, országszerte vannak szakértők, nagyobb tudással is, mint amit ő képvisel. Tény, hogy tehetséges és folyamatosan fejleszti magát, kutat, a régi idők feljegyzéseit tanulmányozza, hogy minél mélyebben átláthassa azt, amire az egész jövőbeli életét szánja. Miért pont ő?
Rövid ideig fürkészi csak Alfred arcát, de látszik rajta, hogy nincs teljesen jelen a beszélgetésben. Szemei lázasan csillognak, baljának mutatóalja türelmetlenül kopognak a kezében tartott papírok alján. Érzi, hogy nincs messze a megoldástól és a siker eme közelsége kitaszította a kétes érzéseket a tudatából egy időre. Ahogy tekintete újra az eddig boncolgatott rúnákra siklik, a tollat elemeli a füle mögül és szorgosan kezd írni valamit, olyan átszellemülten, mintha csak most jött volna rá az élet értelmére. A felelet is várat így magára kissé.
- Csak van egy olyan érzésem, hogy a te kezedben - mondja, miközben futólag vet egy pillantást Alfredre. Most veszi csak észre, azt a furcsa mosolyt, ami uralja a férfi arcát. Zavartan fordítja el a tekintetét. Nem tudná megmondani pontosan miért, de feszélyezi. Pedig lehetne szemezgetni a miértekből, annyi biztos.
- Akkor helyesbítek. Nem szoktam olyanról véleményt, képet alkotni, amit nem látok teljes egészében - mondja, miközben a kezében lévő lapokat végre visszahelyezi az asztal lapjára. Tenyereire támaszkodva bámul maga elé, majd egy sóhajjal rogy vissza a székbe.
- Készen van... - sóhajtja fásultan. Szíve még mindig hevesen kalapál az izgalomtól, de vállait újfent mázsás súllyal kezdi nyomni az általa szerzett tudás és az ezzel járó felelősség. Tekintetét fáradtan emeli Alfredra, így várja az elkerülhetetlent.
És Damoklész kardja lesújt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A percek némán kúsznak el mellettünk, észre sem veszem őket, mert itt és most, nem nekem kell, hogy kedvezzem az idő. Kivételesen nem is várom el tőle, nem követhetem el azt a botor hibát, hogy lassítsam, pedig nagyon szeretném. Túlságosan is talán. Úgy elmerül a papírlapokba, ahogy én abba, hogy arcát és minden rezdülését figyelem. Minden tollvonását szemmel követem, és az elején tudni akartam mi kerül leírásra a papírra, de most már nem is tűnik olyan fontosnak az a rengeteg minden, ami a papírokon nyugszik. Mert figyelek. Mindenre figyelek, és a könyv olvasgatása erre tökéletes ürügy. A leírt szavak eleinte lekötötték figyelmemet, de ahogy a csend ránk telepedett, és már választ sem vártam egyik megszólalásomra sem, úgy lett egyre érdektelenebb a kezemben tartott könyv, és érdekesebb a görnyedő alak, akit tökéletesen világít meg az iroda lágy fénye. Mindent tudok róla, az elém letett aktában minden egyes szava leírásra került majdnem, mégis többet akarok, de talán, ami a legjobban érdekel, az az, hogy miért nem mondott nemet? Kimondatlanul is ott volt a lehetőségek között, mégsem tette meg, a rábízott feladatba úgy vetette rá magát, mint éhező az első falat elé tett ételre. Révedezésemből ránt ki hangjával, kékjeimet emelem a lapokról rá. Mintha elgondolkodnék fürkészem arcát pár másodpercig.
- Többek között – se több, se kevesebb. Ennyivel kell beérnie, mindazok ellenére, hogy volt már szó a fair játékról. Most már mindegy, hogy ki szerint a játék a fontos, ki szerint a játékban résztvevő személyek, mert jelenleg, nem oszthatok meg vele többet. És talán később sem, hiszen, ha úgy akar innen távozni, hogy senki ne tudja meg, itt járt egyáltalán, és a bélyegem rajta van, akkor felesleges ennél többet tudnia. Olyan párhuzamokat von le mindabból, ami eddig elhangzott, amilyeneket akar. Ezért képes csodálatos dolgokra az emberi agy. Halk sóhajt hallatok, pillantásom esik vissza a könyvre, mikor nekem szegezi a kérdést. Mélyet sóhajtok, lehunyom pilláimat, miközben a könyvet becsukom, és az asztalra csúsztatom. Hátra dőlök, lábamat támasztom meg térdemen, immár szabad kezem ujjai kopognak a karfán, másik kezemmel továbbra is a poharat markolom.
- Mert te jártál a legkevesebb kockázattal – lehunyva tartom szememet, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, de azt továbbra is tartom ujjaim között. Ahogy jobban és jobban belemerült a rúnákba, azzal arányosan indult meg úgy az idő, hogy azt lekövetni nem lehet. Kissé elvesztettem a beszélgetésünk fonalát is, kell pár másodperc, amíg felfogom mire is irányult pontosan a válasza. Szemeimet dörzsölöm meg, mielőtt fejemet előre biccenteném.
- Nem játszom istent, hogy ítéletet osszak mások felett, így a lehetőséget a te kezedbe adom. Ez viszont rajtad múlik – elkapom a kékeket, egy halvány mosolyt eresztek meg. Könnyedén állok fel, közben az asztalon pihenő könyvet veszem magamhoz és lépkedek a robosztus könyvespolchoz. Hónaljamba csapva a kötetet fürkészem a sorokat, hogy megtalálhassam a helyét, vállam felett sandítok hátra Sébastienre. – Dicséretreméltó felfogás, nem minden ember gondolja így – kékjeim rebbennek vissza a polcra, majd elégedetten elvigyorodva csúsztatom be a megfelelő kötetek közé a kezemben lévőt. Éppen hogy elengedem gerincét, amikor vendégem megszólal, én pedig aprót rándulok, észrevehetetlen tán. Azzal a lendülettel nyílik ki a tömör fa ajtó, ami elválaszt minket a külvilágtól, ahogy én felé fordulok. Pár határozott lépéssel termek előtte, a papírlapokat gondolkodás nélkül kapom fel az asztalról, rájuk sem pillantva nyújtom a kezem alá dolgozónak, aki felénk tart.
- Keressetek egy olyat, aki el tudja ezt tüntetni róla bármi áron, a legvégső esetben használjátok az én nevemet, a módszer sem érdekel, hogy éritek el, de mondja meg nekem, ki tette rá. Amíg nem ébred fel, ő haszontalan, vigyétek innen – kékjeim csillogása pillanatok alatt tűnt fel, az eddigi kedves és bátorító mosolynak nyoma sincs, ám megerőltetvén magamat, mégis mosolyogva pillantok vendégemre.
- Elnézést kérek, de így, hogy végeztél, sokkalta sürgősebb lett az ügy – már-már valóban bocsánatkérő mosolyt ejtek meg felé, sőt… valóban annak mondanám. A kanapé felé fordulva követem végig, ahogy a másik kettő cipeli el az ernyedt testet, Sébastien felé fordulok, immár sokkal őszintébb mosollyal ajkaimon. – Sajnálatos módon meg kell várnod, amíg az egyik csapatom visszatér, hogy hazavigyenek. Remélem nem probléma – mindketten tudjuk, hogy teljesen mindegy, hogy probléma-e. Két emberem nélkül innen nem teszi ki a lábát. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha valami baj történne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Bizony, ebben igazad van, ez nehezebb téma - vigyorogtam a lányra, mert úgy tűnt, közös nevezőn voltunk ebben a témában is. Nagyon szimpatikus volt Babett így első benyomásra, ráadásul remek ötlettel rukkolt elő.
- Tényleg megnyertél vele! - kacsintottam rá jókedvűen, végtére is nem kis ötletelés lehetett, mire eljutott idáig. Közben egy elég meglepő kérdéssel állt elő, miután leült mellém a kanapéra, hirtelen összevissza kattogtak a fejemben a gondolatok, mit is mondhatnék neki.
- Hú, hát, hogy meddig tart egy randi, azt így egyszerűen nem lehet meghatározni. Mindegyik randi egyedi, más időtartamú, na, meg persze attól is függ az egész, hogy hogy sikerül - magyaráztam a lánynak, mivel valóban nem lehetett konkrét választ adni erre a kérdésre
- Azzal semmi gond, hogy nem voltál, lesz még rá alkalmad bőven - feleltem neki kedvesen. Nem volt vele semmi baj, aranyosnak tűnt és szerintem bárkit az ujjai közé tudott volna csavarni, csupán még egy adag önbizalom fért volna rá, de bíztam benne, hogy idővel megjön neki az is.
- Szerintem, ha már három óráig kitart az ital, az már korrekt. Esetleg még az öt-hat órás opció is szóba jöhet, mert miért is ne? - válaszoltam neki hasra csapás szerűen. Ez elég korrekt idő lehetett bárki számára, hogy azzá váljon, aki lenni akar vagy csupán eltüntesse azokat a bizonyos szépséghibákat. Bár ez is relatív volt, hogy kinek mi a szép, de ha magát az illetőt zavarta valami magán, ami miatt nem érezte jól magát a bőrében, akkor tényleg hatékony főzetként szolgálna számára, amit most megalkotunk.
- Nos, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy a Százfűlé-főzet alapanyagait felhasználva, illetve valamelyiket kihagyva belőle, hogyan érjük-e majd el a célunkat - emeltem Babettra a tekintetemet komoly arccal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Meg nem tudná mondani, hogy miért, de hitt Alfred szavainak. Botor mód elhitte, hogy számít mindaz, amit mond, hogy adhat és kaphat is választási lehetőséget. Ezért is vetette bele magát teljes gőzzel a munkába. Talán volt egy-egy pillanat, mikor meg is feledkezett a körülményekről. Elfelejtette a kanapén fekvőt, elfelejtette a már szemet bántóan makulátlan irodát, a körülményeket és a következményeket. És mindez nem volt más, csak önámítás. Kifogások, hogy levegőt kapjon, hogy képes legyen legalább arra a rövid időre még tükörbe nézni anélkül, hogy képen akarná törölni saját magát. Pedig elmehetett volna. Mondhatott volna nemet és ezt nem kenheti Alfredre, még ha az alaphelyzetet ő is teremtette meg. Nem szegeztek se pálcát, se kést a torkának. Ő volt az, aki nem járta kellőképp körbe a lehetőségeit időben. És ezzel felelősséget vállalt saját magáért és a megrúnázott tagért is, akinek még a nevét se tudja. Mert már abban a pillanatban köze volt hozzá, amikor lekerült róla a zsák. Hiába kapott volna felejtés átkot, valami nyomasztó érzés akkor is maradt volna utána. A saját tetteiért pedig tud kezeskedni. Nem merte megkockáztatni, hogy egy olyan embert hoznak ide helyette, akinek csakis a saját élete számít, semmi más.
A fáradtság ólomsúlyként nehezedik rá, ahogy lerakja a tollat a kezéből. A támlának hanyatlik és lehunyt szemmel sóhajt, engedi át magát újra a kellemetlen érzéseknek, ami már nem csak elméleti síkon jelenik meg, hanem a papírról gyakorlatban is visszaordítanak rá. Hisz végzett. Az időnek vége, ami a rendelkezésére állt, hogy az összes lehetőséget végigjárhassa és egy mindenkinek kedvező alternatívára hívja fel a figyelmet. Most már minden csakis azon múlik, hogyan tálalja...
Nem veszi észre, hogy nyílik az ajtó, már csak Alfred hangjára lesz figyelmes. Szemei kipattannak és ahogy eljutnak a szavak a tudatáig, kétségbeesés szorítja össze a belsejét. Nem erről volt szó.
- Ne, várj! - mondja, de akármilyen hangerőt is üt meg, valahogy mégis értelmüket vesztve szállnak tova a sürgölődés közepette. Hirtelen mozdulattal löki hátra a széket és áll fel, nem foglalkozva a hátába nyilalló fájdalommal. Pár lépéssel kerüli meg az asztalt, hogy Alfred elé kerüljön. Mindenéből árad a feszültség, gondterhelten néz a férfire, majd a többiekre, a tagra, akiért felelősséget vállalt.
- Nem tudod, hogy mit csinálsz! - már-már kiáltja a szavakat, de mire bármit is tehetne, az ajtó halk puffanással csukódik be. Ennyi. Vége. Kezei remegni kezdenek a felgyülemlett feszültségtől és idegesen sétál az ablak elé. Nem lát, csak néz maga elé, ujjai a hajába siklanak, hol félúton meg is állnak.
- Bolond! - mély, öblös hangja betölti a teret, ahogy ismét a férfi felé fordul. Tekintete sötét, lélegzete szapora. Az idejét se tudja megmondani, hogy mikor volt utoljára ennyire ideges. - Bármi áron?! Most ítélted halálra azt az embert! Védvonal van a kötésrúna körül, nem lehet csak úgy eltávolítani! Túl van töltve, időzített bombát csináltál belőle! Még, hogy nem játszol Istent! - megállíthatatlanul zúdítja a szavakat a másikra, balja ökölbe szorítva remeg mellette. Nem mondja el, hogy mire jutott magával a rúnával kapcsolatban és nem is biztos, hogy más össze tudja rakni mindezt a feljegyzései alapján. Minden bizalmát eljátszotta Alfred. Már csak megvetést érez.
A továbbiakra nem is tud mit reagálni, amúgy is feleslegesnek tartja. Ebbe beleszólása nincsen, ez már rég nem az a helyzet, mikor választási lehetőséggel kínálnák. Hisz kiderült, hogy eddig sem volt neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő