A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=803964#post803964][b]Déry-Hajnal Bíborka - 2020.04.08. 07:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=804693#post804693][b]Déry-Hajnal András - 2020.04.11. 23:28[/b][/url]

Kellemes nap, kellemes nap után, érződik a tavasz, ébred a táj. Mintha most egy kicsit engedné a természet, hogy beférkőzzön a kellemes tizenpár fok, és nem kell egyből a pár után harmincra ugróval megbirkóznunk. Most minden nyugodt, idilli, mintha nem lenne megannyi szenvedés a világban, mintha isteneink kegyesek volnának. Most, ebben az apró világban, melyet pokrócunk határszéleivel jelölök meg képzeletben, teljes a béke. Kedves ötlet volt Bibitől, hogy ma kint töltsük a napot, kellemes így várni az ünnepet. Egy kicsit nem akarok a rosszról hallani, még az sem zavar, hogy a Kedves izgő-mozgó feje olykor erősebben nyomja a combom, teljesen elmerültem a tőle kapott könyvbe, és szinte monoton simítom haját, mert próbálok olyan lenni, mint a nők, és többfelé figyelni, de sokat ne várjon tőlem, hiszen sikerült olyan könyvet találnia, ami teljesen lenyűgöz. Meglepően hitelesen adja vissza a fáraók korát és a gyilkosság, habár kissé képtelen, annál érdekesebb eshetőségeket vet fel. Talán így történtek, elgondolkodtató, de gondolkodni nem most fogok rajta, hanem majd mikor a diákjaim röpdolgozattól szenvedő sóhajjal lehelik be a terem amúgy békés auráját keserűségükkel.
- Hogy mondod?
A lap aljára érek, ami egyben a fejezet vége is, lehajtva arcom elől a könyvet, tekintetem a nyúlra téved. Szeretem a feleségem, de ő is olyan, mint egy nő. Állat és gyerek mániás, és ha nem éppen a gyermeknemzésre utal finoman, akkor az otthonunkba tartható állatok lehetőségét mérlegeli. Én azonban, nehezen adom be a derekamat bármelyik felé is, noha tudom, hogy a mérlegnek most már illendő volna valamerre billennie. Tudom, hogy nem szép, amit csinálok, és talán előbb egy kutyára kellene igent mondanom, majd egy gyermekre. Ketyeg az a fránya biológiai óra. Önző vagyok.
- Honnan gondolod? Lehet, hogy csak túletették.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=805311#post805311][b]Déry-Hajnal Bíborka - 2020.04.14. 12:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806167#post806167][b]Oshiro Noa - 2020.04.20. 02:38[/b][/url]

Még nem ment le a Nap, de én már azt keresem, hogy merre tudnék éjszakánként gondtalanul csillagászkodni. A fényszennyezés a falu környékén állítólag rendkívül alacsony, még varázslók lakta települések viszonylatában is, hiszen egy alig lakott területről beszélünk. Már csak az egyik csúcsra kellene valamilyen úton-módon felkapaszkodnom, s ha van ott egy tisztás, vagy kisebb magaslat, a távcsöveim egyikét magammal cipelve nekivághatok a kalandnak a következő éjszakákon, ha végre tiszta lesz az ég. Azt hallottam, hogy a tavacska mellett különböző erdei ösvények indulnak, egyikük talán pont oda, már csak azon kell fohászkodjak, hogy ne törjön rám semmilyen varázslény a vizsgálódásom során. Mert azok ellen pálca kéne, az meg nem biztos, hogy vészhelyzetben, védőbűbájok alkalmazásakor jól szuperálna, ezért is jönne jól egy mágikus amulett.
Errefelé még amúgy sem jártam, és ha már felfedezem a terepet e hosszabb sétám során, gondoltam lepihenek a tóparton. Az idő elég jó ahhoz, hogy ne fázzak, de hoztam magammal egy pulcsit, ha hideg lenne. Törökülésbe vágom magam, mintha csak meditálni készülnék - gondolná a laikus. Nincs a hátizsákomban pokróc, se hangulatgyertya, vagy egyéb dekoráció. Borosüveg és pohár helyett egy doboz sört veszek elő. Valljuk be, nem igazán stílusos ez. Egyik kezemmel magam mögött támaszkodom meg a fűben, míg a másikban a nyitóka felszisszentése után a jól megérdemelt nedűmet tartogatom, miután kortyolok belőle néhány jóízűt. Azt hiszem, többször ki fogok ide járni, mert igazán kellemes hely. És nincs is olyan messze a házamtól. Ahhoz már amúgy is megedződtem, hogy napi szinten fel-le járok az iskolából. Habár nagyon mondták, hogy lenne ott lakrészem, nem muszáj a faluban laknom, egyelőre a csillagvizsgáló rendbetételén agyalok, hogy minden tökéletes legyen a tanításhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806479#post806479][b]Lóránt Bence - 2020.04.21. 19:13[/b][/url]

Aztán ennyi. Igen, ennyi. Nekem is annyi lett azonnal, a kapcsolatunknak is, meg neki is, de az most nagyon nem érdekel. Habár egyáltalán nem úgy tűnt, hogy annyira megviselte őt, mint engem, sőt, valószínűleg, neki más az egész. Ott van neki az, akivel majd újra csókot lophat, és én nem kellek oda, sem a közelébe, sem úgy, estére. Sem sehogy... valószínű, hogy az a valaki lesz az, aki majd a jövőben... szóval neki majd megengedi. Persze most már minden kis kirakós a helyére került, nem szeretett, szóval miért is lett volna köztünk még közelebbi testiség? Talán majd legközelebb már én sem leszek ilyen, aki ennyit vár. Most meg sírhatok a testvérem vállán, aki az egyetlen biztos pont az életemben, ő nem fog elárulni. Mondjuk általában nem is hagyom, hogy bármit tehessen, most is ő keresett meg. Meg nem tagadhatom előle a lehetőséget, hogy a bátyját vigasztalja, és a pártján áll. Persze, ez természetes, de nem tudom mi lenne a jó. Az előbb is olyat akartam tenni, amire azt hittem sosem lennék képes. Lehet, nem is tettem volna meg, már nem tudjuk meg.
- Nem tudom - szipogom, és tovább ölelem őt, mintha belé kapaszkodnék, hogy össze ne essek. Ez mondjuk jelenleg így is van, megpróbálok egy kicsit lazítani a szorításon, ő azért ne fulladjon meg. A vigasztalása olyan Emmás, megpróbálja kitalálni a gondolataimat és beleélni magát a helyzetembe. Ugyan minek, szerintem senkivel sem történt még ilyen, szóval mindegy is.
- Gondolom, hogy így volt. Nem, nem ezt érdemlem, de nem tudom, hogy mit érdemlek. Nem vettem észre dolgokat, ő meg nem mondott el semmit akkor sem, meg amikor ellökött magától, akkor sem. Nem tudok ezzel mit kezdeni, csak azt tudom, hogy fáj és... és nem akarok senkivel sem találkozni, meg úgy semmit sem ér semmi - azt sem tudom mit beszélek, letörlöm a könnyeim, majd elengedem őt.
- Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, mert minden dühít, vagy elkeserít... még jó, hogy itt a vizsgaidőszak! - keseredett nevetésem alig-alig mászik elől a torkomon, könnyáztatva mutatja meg csak magát. Sóhajtok egy nagyot lehorgasztott fejjel, nem tudom már mit csináljak. Eszembe jut Babett is egy pillanatra, mosoly fut át az arcom, ez látszódhat a Holdfénynél, de most még ős sem tud felvidítani. Ő és a sörözés emléke, na meg a halé. Épp csak egy pillanatra hoz vissza asz életbe, pedig már azt hittem, hogy onnan könnyebb lesz. Egészen másnap reggelig, amikor is bűntudatom lett, hogy lehet, hogy őt meg én használtam ki.
- Holnap megiszunk valamit? Kezdek fázni - nézek rá, elmosolyodom és megsimítom kedvesen az arcát. Azért jó, hogy van egy tesóm, csak nem tudom kezelni ezt a tesóságot úgy, ahogy kéne. A volt másik felem persze biztosan tudja a sajátjával...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806643#post806643][b]Olsovszky Laura - 2020.04.22. 18:12[/b][/url]

Kaptam egy szabad hétvégét, amivel nem tudok mit kezdeni. Elmondhatatlanul furcsa, hogy nincs itt velem Dani, ahogy a megszokott kis napi rutinunk is hiányzik. Dóra kiadta parancsba, hogy lazítsak egy kicsit, majd ő és anyáék vigyáznak a fiamra. Szerettem volna én is ott lenni, de nem engedték, mondván, nekem is kell egy kis énidő. Mivel egyedül nevelem a kis tököst, így 0-24 munkában vagyok anyaként, napközben pedig boltvezetőként is. Imádom csinálni mindkettőt, de mikor becsukódott az ajtó és a kezdeti pánikon túlvoltam, jóleső érzés uralkodott el rajtam. Csend volt. Összepakoltam, majd kiosztottam a feladatokat, végül egy üveg borral és egy borospohárral felszerelkezve indultam el a tópart felé, akkor most lazítok felkiáltással. Még van egy kis időm, mire teljesen sötét lesz, így a naplementét a tó mellől fogom megnézni. Ilyen már diákkorom óta nem volt. Régi szép emlékek!
A partra érve szembesültem vele, hogy nem csak én gondolkodtam így. Egy szimpatikus helyre lehuppantam, majd egy kis ejtőzés után a bor után nyúltam. Nincs benne dugó, hanem csavaros, így gondoltam én is megbirkózok vele, mint általában. Azonban ez most kifogott rajtam. Hiába csavartam, hiába feszültem neki, meg se mozdult. Éreztem, ahogy egyre idegesebb kezdek lenni, végül arra jutottam, ideje segítséget kérni. A közelben kiszúrtam egy fiatal srácot, aki egyedül volt, így felé vettem az irányt. Remélem nem éppen a randi partnerét várja, mert az elég kellemetlen lenne, ha pont akkor futna be. De a borért vállalom a kockázatot.
- Bocsánat! Tudnál nekem segíteni? - kérdeztem megállva előtte, majd felmutatva az üveget. - Kifogott rajtam. - megvonom vállaim, majd egy kedves mosolyt küldök felé. Őszintén remélem, hogy igent mond, és ha ez megtörténik, akkor odaadom neki az borosüveget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806756#post806756][b]Oshiro Noa - 2020.04.24. 03:17[/b][/url]

Úgy tűnik, nem vagyok egyedül a tóparton iszogatós ötletemmel. Ez nem is csoda, hiszen ma gyönyörű időnk van, a táj pedig pedig mesébe illő. Őszinte leszek, láttam ennél szebbet, mégis kellően csendes és néptelen ahhoz, hogy visszataláljak majd önmagamhoz. Elvégre részben ezért is költöztem ide. Merőben más, mint a korábbi lakhelyem, de úgy gondolom, hogy jót tett ez a fajta, drasztikusnak mondható környezetváltozás.
A távolban felbukkanó nőalak hozzám közel, mégis tisztes távolból, a komfortzónámat megtartva telepszik le. Amennyire hunyorogva ellátok odáig, ő bort hozott. Jobban is illik hozzá. Már csak azt nem értem, hogy mit keres itt egyedül, hiszen rövid időn belül a második egyedülálló nyúl piáért ebben a faluban, úgy látszik ez errefelé jellemző, csak még én nem szoktam meg. Persze most sem tartom kizártnak, hogy vár valakire. Elkapom róla a tekintetemet, és inkább a lassan fodrozódó víztükröt bámulom. Veszek egy mély levegőt, majd hörpintek egyet a doboz tartalmából. Már éppen kedvem támad rágyújtani, mikor észreveszem, hogy az imént megbámult hölgyemény mellettem terem. Ami azt illeti, ez elég váratlanul ér, a meglepődöttség ki is ül az arcomra anélkül, hogy gondolkodnék. Előbb végigmérem őt, aztán az üvegre pillantok, amit felmutat. Nehéz megállnom, hogy ne pattanjak fel meghajolni, annyira hozzászoktam már az üdvözlésekhez, de ha már tegeződünk, és a segítségem kéri, jó fej leszek. Miért is tagadnám meg a piát bárkitől, ha úgy kívánja. Én már csak tudom, mennyire jó tud az lenni.
- Fogd meg a söröm - nyújtom ki felé a karomat, benne a dobozzal, ha pedig cserélünk, akkor a palackot az ölembe véve kezdem csavarni a nyakánál. Izmaim megfeszülnek, arcom bevörösödik az erőlködéstől. Nem vagyok a legizmosabb, de pár pillanat múlva azért megadja magát, innentől könnyedén tekerem le. - Parancsolj. Ezt mind te iszod meg? - adom vissza szerényen mosolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806891#post806891][b]Olsovszky Laura - 2020.04.25. 17:32[/b][/url]

A srác könnyed lazasággal nyújtja felém a sörét, amit lecserél a borosüvegre. Készségesen veszem el a sört tőle, majd próbálom minél kisebb felületen fogni, hogy ne melegedjen még véletlenül se fel a kezemtől. Valamennyire megnyugtat a tény, hogy neki is neki kell feszülnie a dolognak, szóval nem én vagyok túl gyenge. Ez egy kisebb mosolyt is csal arcomra, majd a kérdés hallatán kissé felnevetek.
Először is nagyon szépen köszönöm! – elveszem a borosüveget, majd visszaadom neki a söröset.  - Másodszor pedig, nos úgy terveztem, hogy ha nem is az egészet, de egy részét elfogyasztom ma, és igen, egyedül. - megvonom vállaim, majd a srácra mosolygok. Igaz mosolyom kissé erőtlen, mivel egy kicsit feltépte most a fiú a ragtapaszt. Nem szeretem mikor emlékeztetnek rá, hogy mennyire egyedül vagyok, hogy nincs kivel kijönnöm borozni ide. Ebben az esetben most nem egy barátnőre gondolok, hanem sokkal inkább a férjemre. Annyira hiányzik! A torkomban egy gombóc alakul ki, s ekkor jön el a pillanat, hogy igyak.
 - Nos, akkor jó szórakozást és köszi még egyszer! – –megemelem az üveget a fiú felé, majd pár lépést arrább lépek. A poharat kissé megdöntve kezdem el tölteni bele a bort, majd még mielőtt beleinnék, megszagolom. Kellemes illata van, de már most érződik, hogy testes kis vörös lesz. Az annyira nem a kedvencem, de gyanítom le fog csúszni. Belekortyolok, s nyugtázom, hogy igazam lett. A poharat félig töltöm, majd hogy a gombóc lecsússzon az egészet kiiszom. A vége már nem esik annyira jól, így lehunyom szemeimet is, majd egy újabb adagot töltök magamnak. Ekkor a helyemre pillantok, ahonnan idejöttem, de az menet közben már befoglalták.
-Frankó! –megcsóválom a fejem, majd újabb szabad placc után kezdek keresgélni. Mi az Isten van ma, hogy a fél falu itt dekkol? Értetlenül bámulok körbe, majd körbe is forgok. Mivel normális helyet már csak messzebb találok, így a férfi felé fordulok.
- Vársz valakit? - kérdem, mivel ő igen jó helyet talált magának, olyan feelinges itt a fa tövében. Egy újabb nagy korty csúszik le… a végén még tényleg el fog tűnni egy egész üveg!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807098#post807098][b]Oshiro Noa - 2020.04.28. 00:28[/b][/url]

- Ugyan - szabadkozom, hiszen a kérése semmiség volt számomra. Megszoktam már, hogy segítsek, ha kérik. Valami az arcomra lehet írva, hogy gyakran megtalálnak az emberek, és örülök, hogy ilyen vagy olyan módon, de ebben az országban is kapcsolatba tudok velük kerülni, és nem bélyegeznek meg a külsőm miatt. Mondjuk annyira nem kell tartanom a megkülönböztetéstől, mert amennyire tudom és tapasztalom, az iskola és a környéke számtalan nemzetiségű diákot fogad, sok itt a külföldi. Én pedig félig magyar vagyok. Amint elveszi az üveget, én visszaveszem tőle a sört, s mintha ettől a pár mondatomtól kiszáradtam volna, a számhoz emelve iszok belőle, amíg őt hallgatom.
- Nem vagy semmi. Egészségedre - hümmögök elismerően. Mondjuk, ha legalább két órán keresztül a tóparton tervez ülni, és teszem azt bevágott előtte egy kiadós korai vacsorát, akkor talán nem érzi meg annyira, de van egy olyan feltételezésem, hogy egy üveg a hölgy kezében sok lesz önmagában. - Nincs mit, neked is - köszönnék el, bár hangom egy kissé féltőn cseng, nem akarom őt magára hagyni, márpedig amilyen lendületesen üríti a pohara tartalmát, az abszurd kijelentés nagyon is a valóságot tükrözi. Nem hagyhatom, hogy társaság nélkül maradjon, ha esetleg megérezné a bort. Jól ismerem a mértékeket, magam is szeretem feszegetni a határaimat, és hasonlóan cselekednék, ha nem épp sör lenne nálam. De most másról van szó, ennek lelki oka lehet, ha magamból indulok ki, s nem tévedek...
- Hm? - pillantok a távolba én is, mert nem értem, mi olyan frankó. Az arcáról és az előbb mondottakról ítélve nem hozzá tartozik a csoport, így sejtem, miért teszi fel a kérdést. - Nem ígérem, hogy jó társaság leszek, de majd igyekszem - sóhajtok egyet, ahogy hellyel kínálom magam mellett. Ezt az estémet sem így terveztem, de mindegy, jobb beletörődnöm. Legalább olyan, mintha lenne valakim, bár ez elég fura gondolat. - Szóval... fejszellőztetés? - kérdezem diszkréten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807258#post807258][b]Déry-Hajnal András - 2020.05.01. 09:05[/b][/url]

- Ha jól értem a törekvéseidet...
Kezdek bele a magam okfejtésébe lassú, megfontolt körbejárással, ahogy nézem az ebet, aki élvezi, hogy a feleségem kedvtelve simogatja, és már lelki szemei előtt ott lebeg a megannyi közös játék, ahogy a nő magával viszi az ágyba, és lassan átveszi a férj helyét. Én látom ezt a szemében, ahogy azt is, hogyha nem ez a négylábú lesz, akkor jön majd egy másik meg egy harmadik és lehet, hogy a végén arra kelek, hogy egy németjuhász alatt zsibbad a lábam. Öreg vagyok én már bohócnak, azonban, határozottan úgy érzem, hogy Bíborka most kezd el majd belőlem bohócot csinálni.
- Egy kutyával kezdjük, ártatlanul. Aminek aztán születik legalább négy ki tudja milyen keveréke, szóval lesz öt kutyánk, és az anyai érzések eluralkodásával létrejön a hipp-hopp terhes vagyok eset, nekünk is lesz egy, de az egy gyerek nem elég, legyen testvére, és mire feleszmélek, négy visító-vicsorgó apró emberi lény fog egyszerre hisztériázni hajhúzásért, pattanásért, összetört kontroller miatt és még sorolhatnám.
Borzalmasan rossz a felfogásom emberi szemmel nézve, tudom, de önző emberi lényként nézve az egészet, nagyon is érthető az ódzkodásom attól, hogy akár kettő, akár négy láb betegye a lábát az otthonunkba.
- Szóval eltelik mondjuk öt év, és ez alatt az öt év alatt kettőből felfejlődünk tizenegy tagúvá, mert hát ahány kiskutya, annyi gyerek is kell mellé. Értem.
Hogyan vedd el az ember kedvét attól, hogy akarjon bármit is? Hát így. Pedig szeretem a feleségem, de magamnak szeretem a feleségem, és nem akarom, hogy más átvegye a helyem, hogy másnak is köze legyen hozzá. Azonban, tudom, hogy akarja. Piszok nehéz hetedik házassági évnek nézünk elébe. Sóhajtva nézek hát a nőre, megadóan felemelve a kezem.
- Ha úgysem jön érte a gazdája, úgyis hazavisszük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807272#post807272][b]Olsovszky Laura - 2020.05.01. 14:44[/b][/url]

Kijelentésére, miszerint nem vagyok semmi, csak elmosolyodom. Mondjuk mond valamit, mert ha tényleg ezt mind elfogyasztom egyedül, akkor az igen becses lesz. Jesszus, nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára berúgva. Az biztos, hogy nagyon nagyon régen. Mióta Péter meghalt és ketten maradtunk Danival nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy tényleg lazítsak. Mindig magam elé helyeztem a kisfiamat. Az sem elhanyagolható, hogy Péter halála óta egy állandó feszültség és merevség jellemző rám, amit a külső szemlélő nem láthat, de én érzem. Érzem minden egyes nap minden órájában. Na és a szex… gondolni se merek rá, mert már attól is lelkiismeret furdalásom lesz, pedig már igen csak rám férne. Péter halála óta nem voltam férfival, ami már szerintem rekord is lehetne. Jesszus, hogy jutottam el idáig?!
Szerencsémre nem vár senkit, vagyis arra enged következtetni, hogy helyet foglalhatok, ami pedig arra, hogy neki sincs társasága. Szomorú, mert egyébként egy igen szimpatikus és helyes srác, akiről azt gondolnám, hogy sok barátja van és éli az életét úgy ahogy azt illik.
- Köszönöm! Nos szerintem meg fogjuk oldani a dolgot, ha pedig már nagyon kínos lenne a  szitu, akkor nekem hirtelen valami dolgom lesz és távozok.  – egy mosolyt küldök felé, majd leülök a földre mellé.
- Olyasmi…  Bár talán a lazítás jobb szó lenne, vagyis próbálkozom a lazítással. Egyedül maradtam egész hétvégére. Na és te mit csinálsz itt egyedül? – kérdem tőle egy érdeklődő tekintet kíséretében. Hátamat közben a fának döntöm és jobb lábamat átteszem kinyújtott bal lábamon. Beletúrok hajamba s egy gyors mozdulattal tűröm el a szemembe lógó tincseket. Újra töltök a poharamba és iszok egy kortyot, majd kapcsolok, hogy be se mutatkoztam.
- Egyébként Laura. - nyújtom jobbom a srác felé, aki ránézésre sokkal fiatalabbnak tűnik nálam. Igazából még akár mestertanonc is lehetne a suliban. Érdekes este elé nézünk úgy érzem.
- Ide jársz a Bagolykőbe? - kérdem egy mosoly kíséretében. Lehet nagyon melléfogok most vele, de legalább elindul a kommunikáció.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807744#post807744][b]Oshiro Noa - 2020.05.05. 03:47[/b][/url]

Szerényen mosolyog, pedig azt is várhatnám, hogy elneveti magát a bóknak is felfogható megjegyzésemen. Még mindig jobb, mintha felcsattanna azon, hogy miért gondolom ezt az italmennyiséget soknak. Annál már csak a válaszomon lepődne meg jobban, amikor közölném, hogy jól kitapasztaltam már a mértékeket, még ha ez minden egyes embernél mást és mást jelent. Nálam egy doboz sör van, nála viszont egy üveg bor. Nem utolsó sorban a mértékek különbsége az, ami kellemetlenné teheti, hogy helyet foglal mellettem. De szinte azonnal megfogadom, hogy majd lassan iszom, élvezve a közelgő naplemente fényeit a tavacska víztükrén, az egyre hűlő hőmérséklettől összehúzódva. Így azon túl, hogy kiélvezhetem a nyugalmat, még társaságom is akad, ami nem annyira gyakori, mint azt elsőre gondolnánk, és nem érzem majd magam kényelmetlenül,  hogy esetleg nem lesz mivel elfoglalnom magam. Ha beszélni kell, majd beszélek helyette.
- Ó, igen... A jól bevált praktikák. Akkor is rájöttem volna, ha nem szólsz előre - elvigyorodom, ahogy eszembe jutnak a tipikus lerázós emlékek. Volt párban részem, de szerencsére sikerekből is jutott bőven. A mosoly akkor fagy az arcomra, mikor arra a lányra gondolok, aki az első bulizós korszakom után lépett az életembe, de ma már nem lehet velem. Azóta is, mintha őt keresném ezekben a lázadásokban, mintha visszamehetnék egyetemistának, az eltelt éveket pedig egyszerűen kitörölhetném. Egy sóhaj után azonban visszazökkenek a jelenbe, hiszen nem feledkezhetek meg a társaságomról. - Az is elég jól hangzik. Mármint a lazítás, és nem az egyedül maradós rész... Mondjuk mindkettőnek megvan a szépsége - néha előfordul, hogy belezavarodok a mondataimba, és ez is egy ilyen pillanat. Amíg ő elkényelmesedik a fának támaszkodva, én félig térdelve támaszkodom a fűben. - Kár, hogy nincs kéznél egy lepedő. Bocs, hogy nem készültem semmivel - szomorodom el kissé.
- Noa - fogadom el a kézfogását, hozzá illedelmes meghajlással. A kérdést bár furcsán teszi fel, de nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy maximálisan elbizonytalanodjak. Huszonhat éves múltam, de talán az ázsiai gének válnak ilyenkor az előnyömre, míg máskor különféle rasszista megjegyzéseket kapok. Ez most a jobbik eset. - Mondhatni igen. Esetleg kollégák vagyunk? Ne haragudj, még nem tudtam mindenkit megjegyezni - utalok a tanárságomra, majd iszok a sörömből, s mosolyogva végigmérem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807776#post807776][b]Olsovszky Laura - 2020.05.05. 18:20[/b][/url]

- Hát így talán kevésbé lenne kínos, ha megvalósulna a dolog. - mosolygok rá, s nemes egyszerűséggel vonom meg vállaim. A következő mondata kicsit összegubancolódik, de ennek ellenére értem, hogy mit is szeretne ebből kihozni.
- Őszintén szólva én nem szeretek egyedül lenni, ilyenkor olyan elveszettnek érzem magam.  Sose kellett egyedül lennem, nem tanultam meg, hogy kell azt csinálni. - egy kérlek ne nézz teljesen hülyének  nézés kíséri a mondatokat, melyhez szelíd mosoly is tárul. - Szerencsére a fiam mellett nem sokszor kell egyedül lennem, de most a nagyszülők elrabolták hétvégére. Szóval egyedül leszek 2 napon keresztül. Hogy fogom túlélni!?- utolsó mondatomat már inkább motyogva mondom, leginkább magamnak szánva a kötői kérdést.
Kissé értetlen tekintettel nézek a mellettem ülőre, mivel nem igazán értem, hogy miért is kellett volna készülnie, hiszen ez nem egy előre megbeszélt randi. Ha az lenne akkor sem érzem úgy, hogy a plédről a férfinak kellene gondoskodni.
- Hát pedig nem rossz dolog ebben az időben, ha van egy pléd a földön. Kicsit tartok is tőle, hogy fel fogunk fázni, de majd talán az alkohol melegít. Nincs valami varázslat, ami segítene rajtunk? - lerakom magam mellé az üveget, majd így felszabadult kezemmel megfogom a talajt. Természetesen nem nevezhető melegnek.  Utolsó előtti mondatomon felbuzdulva iszom egy újabb kortyot.  Ahhoz képest, hogy csak most bontottam ki, már a negyede hiányzik is, amit egyelőre még nem érzek, de gyanítom, még egy negyed és már jó kedvem lesz. Mikor fogadja a kézfogást, s közben meg is hajol, arcomra egy mosoly kúszik, ami egy pillanattal később már sehol sincs. Kicsit zavarba jövök a kérdéstől, hogy esetleg kollégák vagyunk-e. Nem kell sokáig gondolkodnom azon, hogy neki valóban van köze az iskolához, csak nem úgy, ahogy azt én gondoltam. Zavaromban még szemeimet is lesütöm, a poharam kezdem alaposan vizsgálgatni.
- Nem vagyunk kollégák… - válaszolom neki, de továbbra sem rá nézve, végül kínomban elnevetem magam. - Én nem éppen tanár bácsinak néztelek… Hány éves vagy? –kérdem nevetés közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807821#post807821][b]Oshiro Noa - 2020.05.06. 15:29[/b][/url]

Nem tudom, de nem is nagyon akarok belegondolni, hogy mennyire lenne kínos a szituáció. Szerintem nagy érvágás lenne, ha faképnél hagyna, függetlenül attól, hogy nem először fordulna elő egy ilyen helyzet. De ahogy nem sokkal később rávilágít, legbelül én sem szeretek egyedül lenni. Legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, hiszen szerintem még így is kevesebb barátra van szükségem az átlagosnál, otthon viszont a macskám segít elűzni a magányt, a tanítás pedig lefoglal, néha még sok is kezd lenni, hogy ennyi évfolyamon jelen vagyok a semmiből. Kezdem megkérdőjelezni, hogy jó vagyok-e tanárnak, és meg fogok-e tudni birkózni a feladattal, amihez jól jönne némi pozitív megerősítés a környezetemtől.
- Pedig nem árt. De nézd a jó oldalát, most sem vagy egyedül - teszem hozzá, de nem kioktatásból, hanem inkább jóindulatúan, mert hát... Ha nagyképűen is hangzik, de nekem valamilyen formában meg kellett tapasztalnom a magányt, és tudom, hogy nem jó érzés. Akit tudok, megóvok ettől a tapasztalástól, hiszen közvetve úgy nőttem fel, hogy azt éreztették, egyedül csak magamra számíthattam. - Fú, próbáld meg értékelni, hogy kicsit pihenhetsz, és magaddal törődhetsz - kissé zavarba jövök attól, hogy gyerek van, valamiért nem számítottam rá. Szerencsés alkat, hogy nem viselte meg úgy a szülés, a férje meg gondolom üzleti úton van. Talán egy tipikus újgazdag falulakóba botlottam éppen. Persze óvatos vagyok a tanácsaimmal, mert megfordul a fejemben, hogy csak hangosan gondolkodik, de talán nem húzom ki nála a gyufát a megjegyzéseimmel. Aztán inkább elhalkulok, és csak a sörivásra koncentrálok.
- Fogalmam sincs - tudom le ennyivel a pléd kérdését. Elhadarom a mondatot, mert nem akarok rajta sokáig rugózni. Nem tudhatja, hogy mennyire béna vagyok pálcás mágiából, de nagyon nem akarom, hogy rávegyen a használatára. Sokszor magammal se hozom, mert minden lényegit meg tudok oldani nélküle, ez meg pont nem az.
- Bácsinak?! Akkor ez még a jobbik eset... Huszonhat vagyok. De jó tudni, hogy ezek szerint letagadhatok pár évet. Mégse viselt meg úgy az élet - kénytelen vagyok felnevetni, ha más nem, kínomban. Mindenesetre tetszik, hogy megtévesztettem. - Akkor gondolom valamelyik üzletben találhatlak meg. Vagy otthon vagy a gyerkőccel? - kérdezgetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=807995#post807995][b]Krushnic Dimitri - 2020.05.08. 10:22[/b][/url]

- Gyere, nem ülünk itt estig, csak szaporán! - kiáltok hátra neki, de közben azért én is nyelem gyorsan a levegőt. A helyzet az, hogy nem igazságos egy tíz évvel fiatalabb kölyökkel járni futni. Nem tesz jót az önérzetemnek. De legalább motivál, hogy jobban hajtsak s majd' kiköpjem a tüdőmet.
Nyúzott AC/DC-s pólóm már csutakos, a napszemüvegemet kizárólag mágia tartja csúszós orromon, s áldom az eszem, hogy a rövidnadrágot választottam a reggel. Villantani tudom így a téli csirkelábaimat, de már csak napok kérdése és újra felveszik nyári barnaságukat. A karjaim már hetek óta sötét kreolok, de csak könyöktől lefele. Mivel nem csak futni, hanem kertészkedni is szoktunk a gyerekkel. Olykor a lányok is besegítenek, de ők még csak két marékkal tömik a sarat a szájukba, úgyhogy Ármin is mindig ott sündörög, hogy mentse meg őket, mielőtt a lapátnyelét keresztben a szájukba dugnák. Pedig én is vigyázok rájuk, igazán, csupán nevelési elveink nem találkoznak mindig. Szerintem egy gyerek akkor gyerek, ha koszos és legalább féltucat horzsolás van a testén.

Úgyhogy sokszor csak kettecskén ültetjük a krumplit Beliánnal, vagy olykor egyedül, én úgyis szeretem. Futni is jövök egyedül, de azért jobban érzem a motivációt és az idő is hamarabb telik, ha nem egyedül kell róni azokat a kilómétereket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808024#post808024][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.08. 16:17[/b][/url]

Kevesebb füst kellene, most érzi. Torka kapar, oldalra fordulva valószínűleg most köpi ki a benyelt apró bogarat, de hamar vissza is fordul, nem kellene azzal nyitnia a napot, hogy akkora hasast vág, mint a nagykabát. Előre bámulva hunyorog a hátára, persze, neki nincs menőn odaillesztett szemüvege, csak egy ujjaitól megfosztott, megszürkült felső, ahhoz passzoló melegítőalsó, ami sok és mindjárt kigyullad, lehet tanulnia kellene az előtte robogótól, hogy kereshet rövidet is, de most már mindegy. Ahogy hátra szól, úgy nyög fel, hát majd mindjárt ad neki ücsörgést. Ahogy anno egyedül, most úgy csatlakozik be hozzá alkalomadtán erre az őrült dologra – mert azt mondják, aki magától fut, az nem normális – vagy épp a földet túrni, Kim mellett a másik inspiráló arra, hogy most már saját kis kertje is van. Még az elején sikerült majdnem rossz szomszédnak lennie, amikor a jobb napjain elengedte magát hangügyileg, aztán szép lassan értette meg, mire kell a csend es a nyugalom, aztán meg milyen jó kávét adni annak, aki nem kéri, csak a táskák a szeme alatt. Kellemes figura, még ha sokfelé is sodorta az élet, másik utcába, mondhatni életbe, nem volt sok alkalma, de be-betoppant, hogy adjanak neki is ásót, ha már pöccintésre neki semmi se megy. A gyerekek ténye se annyira riasztó, de látni rajta, hogy nincs tapasztalata, sőt, ami volt, az is megkopott, de igyekszik. Többek között azért is ritkább, mert kicsik közelében nem tanácsos a farkaskór fura agymenete.
- Bal oldal – vigyorogva idézi fel az egyik filmes elemet, miközben kilövi magát és elhalad mellette, nesze neked ücsörgés, bár ez nem annyira tartható, mint az eddigi, a szúró oldala is jelzi, attól még kellett. Kanyart vesz be, ehhez kénytelen le is lassítani valamelyest, ha nem akar crossmotor módjára az oldalán csúszni. Az rohadt kellemetlen lenne, annyi szent. Belegondolva kicsit fura ez, mert a másik nagyon az elején lépett be a dologba, amikor nem is akart nyitni sem és most szívesen csoszog át, volt, hogy ereje nem volt enni, csak alkotni, így vitt egy nagy adag kaját, ha már a süteményeitől a kuka is ódzkodik. Bezzeg a palacsinta...
- Meghalok! – zihálja, ahogy végleg visszább vesz a tempóból, és tekintetét függeszti egy pillanatra rá. – Lehet... kevesebb nasi... kellene – nyögi, de nem mintha az fenyegetné, hogy pocakot ereszt. Nem. Talán többet kellene időt hagyni a mozgásra, de nem egyszerű, ha havonta kicsit lerobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808031#post808031][b]Olsovszky Laura - 2020.05.08. 18:18[/b][/url]

Nem árt? Nem árt egyedül lenni? Erre gondolt? Én valahogy nem így vélekedek róla, mivel eléggé szociális személyiség vagyok, szeretek emberek között lenni, szeretek ismerkedni, beszélgetni. Arra, hogy most sem vagyok egyedül csak egy mosolyt küldök és biccentek egyet hozzá. Megemelem a poharam, majd iszok egy újabb kortyot, záró akkordként pedig újra eltűröm hajam, mely rendszeresen önálló életre kel, és az arcomban landol.
- Mondjuk mondasz valamit. Ki kéne élveznem, hogy Dani a szüleimnél van és nem nekem kell 24 órába lekötnöm. Tudod elég nehéz tud ez néha lenni, és mindent tűrni idegekkel. Néha erős a késztetés, hogy a földhöz vágjak egy tányért vagy poharat. - egy mosoly kíséretében vázolom neki, de belül annyira nem mosolygok. Már több hónapja vagyok Péter nélkül, már több hónapja kell magamat és Danit is életben tartani. Pedig mikor Péter meghalt legszívesebben bezárkóztam volna egy üres és sötét szobában. De ezt nem tehettem meg, nem mert ott volt Dani, a kisfiam, amiért felelősséget vállaltam már akkor, amikor megfogant.
- Na és te miért vagy itt egyedül? – érdeklődöm, mivel ő alig mesélt eddig bármit is. Sajnos én meg olyan vagyok, mint a nyitott könyv…
Aztán eljutunk a tanár-diák dologig. Felvont szemöldökkel és meglepődött tekintettel mérem végig, mikor megtudom, hogy hány éves. Újra felnevetek, majd majdnem kicsúszik a számon, hogy te most szívatsz, de végül visszanyelem.
- Hát jó pár évet letagadhatsz… Én olyan 20-21-re tippeltem volna, de ez most csúnya beégés lett. Egyébként mit tanítasz? – szabad kezemmel „megvakargatom” tarkómat, majd újra hátra simítom hajam, ami ismét arcom elég vándorolt. Azonban a hirtelen mozdulattól kissé megszédülök és olyan furcsa tompa érzés kerít hatalmába. Azt hiszem most ütött be az egyszerre nagy mennyiségben bevitt alkohol. Ha sokan tudnák, hogy mennyire szeretem ezt az érzést… Ilyenkor teljesen lelazulok, mintha kívülről nézném magam, nem agyalok, sajnos nem is tudok úgy gondolkodni, mint józan állapotomban. Az utóbbit leszámítva azonban szeretem ezt a könnyedséget. Jesszus, mennyire régen éreztem. Fejemet hátra,a fának döntöm és szemeimet is becsukom.
- Mi történt? – kérdem némi fáziskésés után, arra utalva, hogy megviselte az élet. Szemeimet továbbra sem nyitom ki, csak élvezem, hogy még így is kicsit kering a sötétség.
- Nos az antikvitásba találsz meg. Jó is lenne otthon, de egyedül vagyok, így muszáj dolgoznom és közben anyának is lennem. Tudod piszok nehéz tud lenni egyedülálló anyának lenni. – kinyitom szemeim, azonban fejem továbbra is a fának van döntve, s így fordítom Noa felé. - Már arra sem emlékszem, hogy milyen érzés az orgazmus. Jesszus, arra se emlékszem, hogy mikor volt részem utoljára szexben. – csúszik ki számon, de mire észbe kapok már kimondtam. Felnevetek, majd előre dőlök, mindkét lábam felhúzom, és arcomat eltakarom tenyeremmel. Nem tudom, hogy ez most miért és honnan jutott eszembe, de megtörtént.
-Bocsi, nem akarlak ezzel fárasztani! - bocsánatkérően nézek fel rá, de arcomat továbbra is eltakarva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808118#post808118][b]Krushnic Dimitri - 2020.05.09. 20:45[/b][/url]

Elzúg mellettem egy hörgő Belián, befordul balra, s már előre röhögök magamban, mert látom, hogy mindjárt beájul az árokba. Nem a másik kárán való röhögés ez, hanem olyan megmondtamén. De főleg akkor lesz vicces az egész, ha én is borulok utána. Romlott a kondim, mióta elköltöztem, pedig egész nap gyerekek után rohangálok, a nyakamban cipelem őket vagy épp lovacskázunk, mikor kinek mire támad kedve. Egészség-vonalon most is egész jól tolom azért. Nálam a jóféle ebéd nem egyenlő az üres kalóriák halmozásával és a mozgás nélküli élet szürreális scifi-kategória. Nem vagyok én elég chill ahhoz, hogy nyugton üljek. Persze, egy jó komló... na de kell valami, amit ledolgozhatok, ne futkorásszak ennyit fölöslegesen. Az egyetemre már csak úgy szoktam beesni órát tartani, orral előre csúszok ki a kandallóból, be a katedra alá. De még nem panaszkodtak a diákok, legalább kevesebbet fárasztom őket - egyszerűen nincs energiám rá - s néha rájuk hagyom, hogy foglalkozzunk kellemesebb dolgokkal, mint a lecke.

- Persze, fogjad a nasira - vállon lököm, de csak finoman, nehogy tényleg összeessen, aztán lebegtethetem végig a falun hazáig. - Minden bagós a kajára fogja, meg az időre és a nehéz csontokra.
Azt kedvesen figyelmen kívül hagyom, hogy neki tényleg van egy jó oka, hogy ne legyen épp versenyformában. Kinyiffan a havijától, ez érthető.
Lelassulok, majd teljesen sétára fogom - nyilván mind az ő kedvéért, s nem azért, mert öntözőrendszert lehetne üzemeltetni a rajtam lecsorgó verejtékkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808189#post808189][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.10. 14:17[/b][/url]

Egy pillanatra billen ki, ahogy talpa alá kerül, leginkább mégis csak kellemetlen érzés fog maradni, mert a talpát nyomja meg, a futós cipője talpa, amely nem épp olyan, mint azoknak, akik reggelente direkt erre vett cuccokban kocognak, ehhez épp elég vékony volt. Mordul egyet, bár inkább tűnik halálhörgésnek, mint akármi másnak, jogos lesz a megjegyzés, hogy hát nem így kellene talán vagánykodni. Nem egyszerű, belőni mit és mikor szabad, mert érzi ő, hogy mindenre van ereje, aztán elkezdi, és úgy van vele, hogy bár sosem kezdte volna el. Egyelőre össze kell hangolni ezt jobban, vagy elismerni, hogy a másik igenis jobb passzban van, akkor is, amikor ő ereje teljében vágódik ki mellé. Amúgy pedig nem olyan komoly „versengés” és bizonyítási vágy ez. Csak történik, mókás, aztán megy tovább az élet és a téma, mintha eleve csak beszélgetni jöttek volna ki, nem kiköpni a tüdejüket. Kellemesen egyszerű dolog ez, amely lelazítja, nem mintha panaszkodni akarna, sőt, nincs is oka, egy szemernyit sem, azonban nem akarja azt sem, hogy bárki azt gondolja, azért, mert valaki fontosabb került az életébe és nagyon közel, mindenki más megszűnik. Lehet, hogy ezzel sok és nagy gondja volt, hogy nagyon sokat dolgozott, hogy senki se legyen, vagy épp kevesek, mostanra azonban, lehet azt mondani, egészen összeszedte magát. Talán a másik is látja.
Ahogy azt is, hogy kifullad, elfogy az üzemanyag. Az apró lökésre pillant rá, majd felhorkant. Most nem lő ki előre, tartja a tempót, szinte egyszerre szedi a lábait vele, hátha rétes lesz a jutalma.
- Fogom is... - már mindjárt duzzog az arca, és mégsem. Valami vigyorszerű az, meg fintor, de aztán  végül sétára fogják a dolgot és felszusszan. Kell pár kapkodó levegővétel, hogy szóhoz jusson, pólója szélét fogja meg, hogy felhajtva a bőrét villogtassa kicsit, az izzadtságot letörölje arcáról, mielőtt szemét csípi. Csak egy pillanatra, mert már engedi is el, majd simítja hátra kusza tincseit, így fordul végül felé.
- Tényleg nehezek a csontjaim. A hátadra vehetsz és megérzed – próbál komoly lenni, majd elröhögi magát. Még azért kicsit kapkodja a levegőt. - Ez most akkor... döntetlen? - hunyorog egy sort.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808234#post808234][b]Déry-Hajnal Bíborka - 2020.05.11. 10:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808347#post808347][b]Oshiro Noa - 2020.05.12. 18:13[/b][/url]

Nem tudom, nem akarom elképzelni, hogy milyen lehet szülőnek lenni. Mondják, hogy lassan abba a korba lépek, de egyszerűen nem vagyok hajlandó róla tudomást venni. A munkámat választottam, és önmagam. Erre általában büszke szoktam lenni. Csak néha bizonytalanodom el, hogy mit is keresek valójában, és mi lenne a helyes út, amin járnom kell majd. Társaságom szerencsés, hogy nem kellett megtapasztalja az egyedüllétet, de lehet persze, hogy emiatt sok mindent elszalasztott, ami az önmegvalósítással függene össze. Mikor megvillantja előttem az anya-szerep hátulütőit, azért megkönnyebbülten lélegzem fel. Nehéz átéreznem, hogy pontosan milyen lehet neki. Az az érzésem, hogy nem is igazán tudom megérteni, de azért próbálok olyan arcot vágni, mint aki tudná, hogy miről is van szó. Lehajtom a fejem és hümmögök egyet, majd elmosolyodom. Nem akarok több tanácsot adni. Ezt neki kell tudnia, mindenesetre jól hangzik, hogy pihenni is szeretne, és nem hajszolja magát túl.
- Nem lehet egyszerű. Hány éves egyébként? - kérdezem tőle, ahogy tovább iszom a sörömet. Egy pillanatra megáll a szívem a kérdésétől, magam elé meredve gondolkodom annak pontos jelentésén. Véletlenül sem akarom félreérteni, és meg akarok róla bizonyosodni, hogy helyesen értelmeztem a szavait. Eltelik néhány másodpercnyi idő, amíg töprengek a válaszon, aztán megszólalok. - Gondoltam jobb itt, mint a négy fal között. Felfedezem a környéket - vallom be neki, és nem is hazudok nagyot. Csak nem akarom, hogy hülyén jöjjön ki a téma. Mit is mondhatnék erre, hiszen magam se tudom pontosan, mi vezérelt, csak vitt a lábam.
- Oh, hát köszi. Van nálam fiatalabb tanár egyébként, szerintem még külsőre is fiatalabb megjelenéssel. A lényeg, hogy a diákok megtartsák a tiszteletet - magyarázom neki szerényen. Valahol még mindig jó hallani, hogy letagadhatok pár évet, de azért lehetne férfiasabb az arcom. Megtapogatom a borostám, az legalább megnyugtat. Meg az, hogy európai szemmel mindent másképp látnak. - Nem fontos - köszörülöm meg a torkomat. Nem szerenték róla beszélni, mert akkor nagyon sokáig itt ülnénk. Még nem állok rá készen, és sajnáltatni sem akarom magam. Kikapcsolódni jöttem, nem feltépni a sebeket.
Kezdek aggódni miatta, nyilván több alkoholt ivott meg nálam, a nyelve is jobban megered. Irigylem a helyét is, hogy a fának döntheti a fejét. Ha most hirtelen felállna, biztos elszédülne. Jobb, hogy itt vagyok neki. Mintha kísérőtanár lennék. Hallgatom, mert úgy érzem, hogy el kell mondania azt, ami a lelkét nyomja, s ahogy közben naivan kortyolok, úgy félrenyelek, kissé előredőlök és hangosan köhögni kezdek.
- Hát... Átérzem. Vagyis sajnálom, hogy így van. Na de érdekes lehet ez az antikvitás, majd megnézem - próbálom elterelni a témát, miután végre levegőhöz jutok a fuldoklás után. A fejem még mindig vörös, és a könnyeim is meg kell töröljem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808356#post808356][b]Olsovszky Laura - 2020.05.12. 19:28[/b][/url]

Látom rajta, hogy nem igazán tud azonosulni a dologgal. Próbálkozik úgy tenni mintha, de sajnos a szemeiben látszódik, ami belül van. Elmosolyodom rajta és hiába nem diák már, de látszik rajta, hogy még fiatal. A legtöbb férfi ebben a korban még a csajozással van elfoglalva, s igen kevés az olyan, aki komoly párkapcsolatban él vagy éppen már gyermeke is van. A mai társadalomra inkább az a jellemző, hogy később házasodnak – már ha házasodnak – és később vállalnak gyermeket is. Nekem szerencsém volt Péterrel, nagyon egyforma volt az elképzelésünk a jövőről. Lehettünk volna egy tündérmese szereplői is, de végül nem azt dobta a gép.
-  De teljesíthető szerencsére. Lassan kettő, már kész nagyfiú. - egy szelíd és szeretetteljes mosoly jelenik meg arcomon. Mikor a kérdésem után egy kis hatásszünet áll be, értetlenül pillantok rá. Nem értem, hogy mi olyan a kérdésbe, hogy ennyit kelljen töprengeni rajta. Aztán kapok egy olyan sablonos választ, hogy valamiért úgy érzem, nem szeretne magáról beszélni.
- Egyedül lennél a négy fal között? - kérdem oldalra biccentett fejjel, de nem fogok faggatózni, ha nem akar róla beszélni, akkor én azt elfogadom és továbblépek rajta. Végül is egy idegen vagyok számára, akit néhány perce ismert meg. Semmit nem tudunk egymásról, és ha egy nagyobb városban élnénk, akkor még az is lehet, hogy soha többet nem is találkoznánk. Egyébként néha jó tud lenni egy idegenre rázúdítani mindent, akiről tudod, hogy úgyse mondja el senkinek, lehet úgyse látod többet. Mikor a tanárságról beszél én csak mosolyogva hallgatom, és lelkesen bólogatok, mivel teljesen egyet értek az elhangzottakkal. Mikor az arcához nyúl és megtapogatja, csak felkuncogok. Jó-jó értem én, te már férfi vagy… Aztán a mosoly gyorsan el is halványul, mikor a kérdésre csak ennyit felel, hogy nem fontos és megköszörüli torkát. Ebből pedig biztosra veszem, hogy fontos, csak rohadtul nem akar beszélni róla.
- Ha mégis meggondolnád magad, akkor én szívesen meghallgatlak. Hátha még tudok valami okosat is mondani. Ha most nem is, de bármikor máskor szívesen. – közlöm vele talán kicsit halkabban, mint eddig, majd közelebb húzódok hozzá és gyengéden megsimítom karját. Egy bátorító mosolyt küldök még felé, de továbbra se fogom erőltetni, hogy meséljen, ha nem akarja, de szerettem volna, hogy tudja, nekem elmesélheti. Visszahúzódok helyemre, majd onnan folytatom az eszmecserét. Mikor félrenyel és köhögni kezd még inkább belepirulok és jobban próbálom takarni arcom. Jaj Istenem! Mikor közli, hogy átérzi, akkor kikerekedett szemekkel pillantok rá immár kibújva a kezem mögül. Amikor pedig hárítani próbál felnevetek, de olyan igazi jóízűen. Iszok egy kortyot a borból vagyis kettőt, na jó hármat, majd  lendületet veszek és felkelek a földről. Őszintén szólva már igen csak fázik a hátsóm. Azonban ez nem volt egy túl jó ötlet, mivel azzal a lendülettel kezd el picit jobban forogni a föld, a tó, sőt még Noa is. Lehunyom szemeim és szabad kezemmel a fejemhez kapok. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, majd mintha minden a legnagyobb rendbe lenne, úgy fordulok Noa felé.
- Nem értelek… Fiatal, helyes srác vagy, mi az, hogy átérzed? Szerintem kb. minden második lánynak el tudnád csavarni a pici buksiját. - kezemet kinyújtva mutatok végig a tó partján, így utalva az ott üldögélő leányzókra. - Na meg ha nem is akarsz kapcsolatot, attól még szexelni lehet. Jó, nincs nagy tapasztalatom az egyéjszakásokba, de azt mondják az is tud jó lenni. Bár gondolom kicsit másabb élvezetet ad, mintha lenne mögötte érzelem is. - megvonom vállaim, majd iszok egy újabb kortyot. Végül is felnőttek vagyunk, akkor miért is ne beszélhetnénk erről a témáról. - Ja és igen, érdekes tud lenni, ha érdekelnek a régi dolgok… - közlöm vele a pohár fölül, s most az antikvitásra utalva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808359#post808359][b]Krushnic Dimitri - 2020.05.12. 19:55[/b][/url]

Lehet, hogy nem látszik, de tényleg hálás vagyok, hogy van valaki, aki eljár velem futni meg bele lehet rángatni mindenféle ökörségbe. A szociális életem nem a legsívárabb, van Árminom, van ivócimbim, vannak jófej szomszédaim, haverek, kollégák, zöldséges ismerősök a piacról, a macskás néni két számmal odébb, aki évek óta össze akar hozni a lányával (még mindig nem esett le neki). Nem tudok már úgy végigsétálni a falun, hogy ne álljak meg legalább kétszer beszélgetni (még mindig falu nekem, igen). De azért kell még egy lüke.

- Jöjjünk ki holnap is, ha majd tudsz járni egyáltalán. - Elnézem, ahogy törölgeti magát, s nincs szívem varázslattal megszárítani magam. Megszáríthatnám őt is, de nem ez a lényeg. Nem lesz mindig egy mágus mellette. Inkább szenvedjünk együtt. Úgyhogy én is csak rázogatom a pólómat, meg élvezem, ahogy az egész pofám ragacsos lesz a sós verejtéktől. Zuhanyt akarok.

Már majdnem mondok valamit arra, hogy a hátamon cipeljem őt, de végül csak te ugye most viccelsz?-fejjel felvonom rá az egyik szemöldököm. A balt. A jobbot nem tudom.
- Persze-persze, döntetlen - hagyom rá nagyvonalúan, hogy nehogy rosszul aludjon majd emiatt.
- Hallod - kezdek neki, arcomon kigyúlt a villanykörte. Soha nem jelent semmi jót ez az arckifejezés. Azt jelzi, hogy jött egy ötletem. - Kéne valami futóversenyt szervezni, valami jótékonykodós menetet itt a faluban. - Már rögtön ezeregy ötletem támad, a névről, a jótékonyság céljáról, pólók, minden. Jaj. Tudom én, mi lesz ebből. Futóverseny.
Úgy nézek Beliánra vigyorogva, mint aki most fedezte fel Amerikát s örül a fejének. Abszolút meglehet, hogy szar az ötlet és a srác ezt most közölni is fogja velem, de abszolút nem érdekel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808454#post808454][b]Déry-Hajnal András - 2020.05.14. 15:14[/b][/url]

Duzzog. Sóhajtva nézem a hátát, és nem tudom, hogy mit mondhatnék. Csak felvázoltam azt, hogy mi vár ránk. Nem azt mondtam, hogy én ezt nem akarom, sőt, ha jól emlékszem, kifejezetten jeleztem is neki, hogy abban az esetben, ha nem jelentkezik senki, természetesen elvihetjük a dundi dögöt, arról igazán nem én tehetek, hogy van hova hazamennie. Örülne inkább annak, hogy a kutya rendes vacsorát kap és nem a szemetet túrja, de nem. Megint én vagyok a rossz. Sóhajtva nézem őt, és nem tudom, hogy mikor ismer meg már végre, de aggódom, hogy soha. Mintha lenne a fejében egy kialakult kép rólam, egy meglehetősen idilli és talán a harmincas évei elején járó kortársait idéző ábrázolásmód, azonban én nem olyan vagyok, és nem is hiszem, hogy valaha meg fogok változni. Szívem szerint megmondanám neki, hogy azt csinál, amit akar, és lezárnám a hisztériás duzzogó gyerek szenvedéseit, de hát akkor még rosszabb ember lennék a szemében, mint amilyen jelenleg, és ehhez valahogy semmi kedvem.
- Úgy vélem, Bíborka, hogyha egy felelősségteljes tudatában lévő ember akar valamit, amit könnyűszerrel elérhet, akkor a felnőtt ember megcselekszi.
Magamhoz véve a könyvemet, fellapozom, de nem kezdem el olvasni, csupán csak a megfelelő sort kutatom ki a szememmel, mielőtt ténymegállapításaim következő szintjére érnék.
- Vagyis, abban az esetben, ha egy felnőttnek van ideje, energiája és pénze arra, hogy kutyát tartson, akkor a felnőtt elmegy a menhelyre és hazavisz egy kutyát.
Innentől pedig úgy vélem, hogy rajta áll vagy bukik, hogy mit kíván tenni. Ha annyira akarja a kutyát, a lehetőség adott, ahogy a gyereknél is. Nem duzzogni, hanem azt mondani, hogy gyereket akar, kutyát akar. Számolni az értük hozott áldozattal, mert minden ilyen tett áldozatokkal jár. Én nem az apja vagyok, hanem a férje, bármennyire is hihetetlen ez a történet neki, másként működünk és más funkciókat látunk el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808499#post808499][b]Oshiro Noa - 2020.05.15. 03:42[/b][/url]

Szeretném azt hinni, hogy jó férj lettem volna. Olykor előttem van a kép, ahogy a sorsfordító tragédia utáni éveket számolom, hogy igazából most tartanánk a gyerekvállalás kérdésénél. Van munkám, félre fogok tudni tenni a fizetésemből. Szándékosan kisebb házat bérelek, hogy még véletlenül se tudjak azon gondolkodni, vajon elférne benne egy gyerekszoba, vagy sem. De még így is viszonylag nagynak mondható a lakrészem, amiben a napjaimat tengethetem. Felelősségteljesnek gondolom magam. Ha nem dugom homokba éppen a fejem, akkor az vagyok. Önmagam elől ugyan megfutamodom, de másokat nem hagyok cserben. Már azzal gyáva voltam, hogy Japánból ide költöztem. Nem tudtam szembenézni önmagammal, sem a múltammal. Tiszta lap kellett, friss újrakezdés. Azt reméltem, hogy a távolsággal elfeledhetem őt, akit szerettem. De miért is akarnám elfelejteni? Nem ezt érdemli... Örökre haragudnék magamra, ha kitépném őt a szívemből. De akkor hol a helye az életemben a folytatásnak? Mert nem maradhatok így örökké. Csak szenvedek... Meghúzom a sörösdoboz tartalmát, azt kívánva, hogy bárcsak magasabb lenne az alkoholtartalma. Akkor biztosan jobban érezném magam, ha csak egy kicsivel is.
- Le a kalappal, tényleg. Nem vagy semmi - mosolyodom el, ahogy ránézek, közben viszont próbálom visszafojtani a szénsavtól kitörni készülő böfögésem, ami végül sikerül is. Két év. Lassan óvodás lehetne. Biztosan aranyos kölök. - Dehogy! Ott a macskám - nevetek kínomban, de valahol teljesen komolyan gondolom, amint mondok. Úgy hangzom, mintha egy öreg néni lennék, pedig az egyik legjobb dolog az az állat, tök jó hogy minden este hozzám bújik. Na jó, ebből sehogy nem fogok jól kijönni, úgyhogy csak fogom a fejem és várom, hogy vajon mit fog reagálni. Egy kicsit szégyellem magam előtte, de nem szeretnék hazudni neki. Meg úgy senkinek. Engem nem arra neveltek, hogy ne legyek egyenes ember.
- Köszönöm, kedves tőled - mormogom, és kissé meg is hajolok az ajánlatára, de egyelőre nem élek vele. Nincs kedvem felszakítani a sebeket, a negatív gondolatok már most is a fejem fölött kavarognak, és mindent akarok, csak nem kivesézni őket. Zavartan nézem végig, ahogy végigsimít a karomon, de betudom a támogatása kifejezésének. Szeretek én kezdeményezni, ha úgy van, a sajnálkozásomat pedig még sosem használtam fel arra, hogy egy kis szeretetet kapjak másoktól. Próbálom kihúzott testtartással viselni a helyzetet. Érintése mégis gyengéd, még libabőrös is leszek tőle.
- Mindennek megvan az oka - vágom rá ingerülten, mintha kissé megsértődtem volna, pedig nem áll szándékomban durvának hangzani. Fájóak a szavai, mert igazak, és a saját szerencsétlenségemre emlékeztetnek. Kérlelően nézek rá, hogy talán beszélhetünk-e valami másról is... Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ennyire nyíltan beszéljük meg azt, amiről eddig azt hittem, nem ennyire egyértelmű nálam. Megköszörülöm a torkom, majd válaszolok. - Ha már itt tartunk, én se értem, amit mondtál... A férjed nem végzi otthon a dolgát? - kérem őt számon bosszúból. Ez a legdiszkrétebb módja talán, hogy rákérdezzek, náluk vajon miért nem került sor egy ideje szexre, majd oldalasan elfekszem a földön, megtámaszkodva a könyökömmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808539#post808539][b]Olsovszky Laura - 2020.05.15. 15:51[/b][/url]

Amikor meghallom, hogy egy macskával él együtt kissé megdöbbenek. Sajnos akarva akaratlanul fut végig több opció is a fejemben, hogy ennek mégis mi lehet az oka. Aztán rájövök, hogy annyira nem is állunk egymástól messze. Mármint… ha nem lenne Dani, akkor nagy eséllyel én is csak a macskánkkal, Borisszal élnék együtt. Sőt, az is lehet, hogy már nem csak Borisz lenne, hanem  a lakás minden sarkában dorombolna egy kis szőrös.
- A macsekok aranyosak, nekünk is van egy Boriszunk. De kérlek ígérd meg, hogy nem fogsz örökké csak egy macskával élni. - nevetek fel én is, bár míg Noa nevetése nem volt igazán őszinte, addig az enyém igen. Mivel nem nagyon hajlandó mesélni magáról, egyedül van és egy macskával él, így arra tudok következtetni, hogy nem rég szakíthatott a nagy szerelemmel. Természetesen ennél rosszabb opció is megfordul a fejembe, mert miért is ne fordulna, de azt elhessegetem. Ugyebár illedelmesen megköszöni a felajánlást, de nem él vele, így jobbnak látom nem firtatni a dolgot. Mondjuk én sem szeretek beszélni az eddigi életemről, Danit leszámítva, róla bármikor bárkivel bárhol. Mikor hozzá érek szinte fel se fogom, hogy ezzel mennyire belemászok az intim szférájában. Emellett az sem tudatosul, csak mikor már megtettem, hogy az a kultúra melyből ő idecsöppent, teljesen másmilyen, mint amit én ismerem. Igaz sose foglalkoztam mélyrehatóan az ázsiai kultúrával, de ennek ellenére van egy olyan sejtésem, hogy ők ott nem tapizzák csak úgy le az éppen megismert ismeretlent. Rápillantok közben, s arcáról az sugárzik, hogy ő ezt annyira nem értékeli, de nem szítom tovább a tüzet, így nem kérek bocsánatot vagy ilyesmi. Helyette inkább fel”pattanok”, ami hirtelen megkavarja bennem az álló…bort. Egy két mély sóhaj és már nyoma sincs a hirtelen jött kis rosszullétnek. A nemi életünkkel kapcsolatos témát úgy látom még annyira sem értékeli, mint a simogatást. Erre enged következtetni a kissé ingerült, sértődött válasz is. Gratulálok Laura! Csak így tovább, vágd el azt az ágat teljesen, hogy aztán egy jó nagyot ess róla. Szinte már látom lelki szemeim előtt ahogy felpattan, majd hirtelen dolga akad. Ismét csak a kulturális különbségekre tudom fogni a dolgot, de lehet velem és a túlzott nyitottságommal van a baj. Őszintén szólva szerintem a szex egy annyira természetes dolog, hogy sosem értettem, az emberek miért ódzkodnak ettől a témától. Aztán hirtelen visszanyal a fagyi. Lemerevedek egy fél percre, s csak bámulom a földet. Megköszörülöm torkom, s a borosüveg felé lépkedek.
- Hát… – kezdek bele, de nem folytatom, helyette inkább lehajolok és felveszem az üveget. A pohár kicsúszik kezemből, a landoláskor el is törik. Nem foglalkozok vele. A félig teli üveget számhoz emelem és jó nagy kortyokat iszok belőle, vagy hármat… Arcomon egy grimasz fut végig utána, mivel ez a mennyiség nem esett már jól. Kezeimet lelógatom testem mellé, majd Noara pillantok. - Meghalt. - arcom komoly, de szemeimből sugárzik a mély, csontig hatoló fájdalom. Hátat fordítok neki, és a tó felé veszem az irányt, de néhány lépés után megállok. A már narancssárga égboltot kémlelem, s karjaimat összefonom mellkasom előtt, így teljesen elzárkózva a külvilágtól. - Két éve. Még Dani születése előtt.- nem nézek rá, csak meredek magam elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808759#post808759][b]Déry-Hajnal Bíborka - 2020.05.17. 21:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=808967#post808967][b]Oshiro Noa - 2020.05.20. 03:34[/b][/url]

Elfancsalodom, miközben ízlelgetem magamban a szavakat. Újból és újból visszhangzanak a fejemben a mondatok. Lehet, hogy túl sokat ittam a sörből, vagy volt valami a dobozban, mert máskor ennyitől még kutya bajom se szokott lenni. Ehelyett őrlődni kezdek a kijelentésein, s egy kicsit sértésnek is veszem a tanácsát. Ígérjem... meg. Nem tartozok neki semmivel. Továbbra sem ismer, fogalmam sincs, hogy ki ő, fogalma sincs, hogy ki vagyok, és egyáltalán, ez az idegen miért kér tőlem ilyet... Mi rossz van abban, ha egyedül is megtalálhatom a boldogságot, és ebben segítségemre van egy otthoni házi kedvenc? Miért kell mindig ragaszkodni ahhoz, hogy kapcsolatban legyünk valakivel... Mármint próbálok, próbáltam egy ideje, és mégsem az igazi. Vannak vágyaim, nevezhetjük természetes igényeknek, amiket kiélek valamilyen formában, de egy ideje bele se merek gondolni abba, hogy legyen valakim. Elhiszem, hogy a társadalom számára ez nehezen emészthető. A kutatást, a tanári hivatást választottam. Nem tudom, hogy meddig leszek benne boldog, de amikor ilyen visszacsatolásokat kapok, erősnek kell maradnom. Dupla adag alkoholra lenne szükségem, hogy el tudjam viselni szemrebbenés nélkül az erős szavakat. Jobb híján próbálok erős maradni. Összeszorítani a fogamat. Úgy tenni, mintha nem ütne annyira szíven, amit mond.
- Az élet nem mindig kiszámítható. Majd lesz, ami lesz. Ahogy alakul - vonom meg a vállam flegmán. Nem tudom, hányféleképp mondhatnám még el ahhoz, hogy nagyjából megértse, mire akarok utalni. A mindent elsöprő szerelem után ugyancsak derült égből érkezett hozzánk a betegség, majd maradt meg a lassú elmúlás. Nem akarok semmit sem ígérni senkinek.
Érdeklődve figyelem, ahogy viszonylag hirtelen feláll, de úgy tűnik, hogy mindez az egészségének és a józanságának megőrzését szolgálja. Egy kissé el kell takarjam a szemem a vörösen világító égbolt fényei elől, hogy látni tudjam őt. Bennem van a félsz, hogy esetleg megszédül, és akkor el kell kapjam, esetleg rajtam landol, ami hát eléggé félreérthető helyzetet eredményezne. Sajnálom őt, nem akarom megbántani, de ami sok, az sok, így hirtelenjében. A simogatása őszinte volt, kicsit olyan hátsó szándék nélküli, ahogy nagyon régen értek hozzám, valószínűleg ez is felkavarhatta bennem a dolgokat. Önzetlenség, segítőkészség. Egy családanya biztos, hogy nem szedne fel valakit a tóparton, még akkor sem, ha az orgazmusa hiányát teregeti ki nekem mindenfajta szégyenérzet nélkül. Ez valami olyan helyi sajátosság lehet, amit nem érthetek, mert bár félig magyar származású vagyok, ahhoz talán mégsem töltöttem itt elég időt. Ugyanakkor figyelmeztettek, hogy kevésbé homogén közegbe érkezem, jobb vigyáznom a szokások fúziójával. Valamilyen szinten ennek az együttélésnek köze van ahhoz, amit tanulmányozni akarok. A hatásszünet kínos csendje után bombaként robban a szó, amit átérzem, mennyire nehéz lehetett kimondania. Arcom kisimul, majd elvörösödöm. Szégyellem magam, hogy felkaptam a vizet. Csak nézek magam elé, majd rá, de nem is tudok mit mondani. Érzi ezt, és megelőz, ahogy nekem hátat fordítva elmondja.
- Én... Részvétem - hajtom le a fejem, mélyen a föld felé, hogy aztán hosszú másodpercek után eldöntsem a kiürült sörösdobozt, majd felkelve a helyemről megálljak mellette. Szépek a fények, rá viszont még nem merek nézni. Félek, hogy könnyes a szeme. - Nem kéne ennyit innod mára - nyúlok az üvegért, hogy elvegyem tőle, miután megvilágosodom. Szigorúan szólok, talán most először akként, mint egy diákomhoz. - Kérlek ne haragudj rám - hajtom le a fejem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=809101#post809101][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.20. 22:45[/b][/url]

Ahogy elengedi a póló anyagát, úgy mered rá, mintha olyat mondana, ami akkor is lehetetlen, ha a Nap most azonnal leesik a helyéről. Prüszköl is, mint a sértett gyerek, persze, érti ő, mire is célozhat amúgy, de nem, nem kell, mert most nem az van. Furcsamód, valahogy, amikor vele kapcsolatban merült fel a baja, nem rejtette a felmosóvödre alá, csak megtörtént, talán ki se lett mondva, azóta pedig tudott tény. Ő nem veszélyes senkire amúgy se, úgy se, még ha néhány szakirodalom annak is nevezi és ez eleinte, amikor elkezdett a felépülés alatt olvasgatni, igencsak lehúzta.
- Persze, hogy tudok járni, szaladni fogok! - jelenti ki nagy hanggal, pedig az nem olyan biztos, ha az előbbi sprint nem húzza tagjaiba az izomlázat, akkor semmi sem. Mindegy is, megszokta már, hogy néha cukkolja, mint valami fura motiváció, vagy ő viszonozza azt, mintha amúgy évtizedek óta működne ez és a sértettség, mint tény és felbukkanó probléma, sosem létezhetne. Kedveli a másikat, olyasmi figura, akiket mindig is keresett az életben és elült a köreikben, mulatott. Csakhogy, az a figura is már rég a múlté, ő lassabb, komótosabb, többet gondolkodik, mint cselekszik, kivéve ha kijárnak futni vagy másképp levegőzni, de alapvetően akárhogy nézi, egy új személyiség. Nem érdekes, hogy más korosztály, az ő komolysága és a férfi bohémsága egy együttes, egyenlő számra húzzák az egészet.
- Ha nem húzod meg a hátat gazolás közben, holnap is simán lefutlak – még mindig meg akar gyulladni. Egy pillanatra áll meg és hajol le, hogy a nadrág szárait feltűrje lábain. No igen, így, hogy nem fut, már könnyebben marad ott, még ha kreténül is mutatnak, de oda se neki. Sosem érdekelte, hogy néz ki, ezek után sem fogja. Ez már csak ilyen biznisz. Visszaegyenesedve, a szabaddá tett vádlijaival lépked mellette és a pillantására elvigyorodik. Igen. Nem viccel, de nem is ugrik a nyakába. Na, nem olyan ő.
- Hát mert ha azt mondom, én nyertem, mégsem olyan igaz – hümmög párat, automatikusan a zsebébe nyúlva, mert keresi a rohadt bagót, még ha épp még mindig ki akar szakadni a tüdeje és gyújtana rá, de otthon hagyta mert futáshoz nem kell, megdorgálás se kell. Oké. Lehet amúgy is lejjebb kellene róla szoknia...
- Mmmm? - pangásból hozza vissza a hangja, ahogy közben nyelvét rágja. Nem szenved, csak most ezzel üti el az időt, aztán hogy nézi a felvillanyozott tekintetet. Az övé meg egyből kíváncsi, hogy aztán az ő szemöldöke szökkenjen a magasba.
- Aaaaaaaa – emeli meg állát, hogy leesik neki, mit akar. - A valentin nap is jótékony volt és marha sokan licitáltak. Azt mondjuk a suli szervezte, de így is hát... kikerekedett a szemem a végösszegen – szisszen egyet, mert látta az elszámolást és ja. Örült volna annak mindenki. - Amúgy attól függ, mennyi olyan elvetemült van, akik futnak is, de amúgy nem rossz. És mi lenne a jótékonyság alapja? Menhely, árvák, öregek? Mert oké ez Pesten bármire mehet, de itt asszem kicsit már a világ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=809150#post809150][b]Déry-Hajnal András - 2020.05.21. 15:34[/b][/url]

- Nem ezt mondtam.
Mondjuk néha feleslegesnek érzem, hogy megértessem vele, hogy mit szeretnék mondani, mert csak mert nem azonnal akartam, hanem később, van egy "rossz" él ebben a témában. És persze ez alatt magamat értem. És megint, csak mert felvázoltam, hogy hogyan is lenne, én vagyok a rossz, mert nem ott tartok, hogy uccu neki, sipirc haza gyereket csinálni. De tény, hét év telt el, ideje volna engedni. Mert ő ott tart, én pedig az sem kizárt, hogy sosem fogok ott tartani. Nekem - technikailag - bármikor lehet gyerekem, de neki ketyeg az agyában a biológiai óra. Szóval nyilván, megvan az igény, főleg, hogy ebben a faluban, ami már város, tudom, annyi a kisgyerekes meg a terhes, mint égen a csillag. Kell egy neki is. Egy vagy három, igazából ez a szám sosem izgatott. Ha gyerek lesz, legyen annyi, amennyivel jól érzi magát. Nagyon kellene az az első beleegyező lépés, nem?
- Mi baj a stílusommal?
Pillantok le rá, mert nem akarok veszekedni, nem akarok ellenkezni. Én elhiszem, hogy ha gyerekem lesz, akkor úgy leszek én neki a világ közepe, ahogy egykor az apám volt az én világom közepe, és ő olyan lesz, mint anyám nekem, az oltalmazó. Gyereket akar. Rendben. Csak még nem tudom kimondani, hogy rendben. Még vagy egy éjjelen át álmatlanul fogok ezen morfondírozni, de holnap, na majd holnap kimondom, hogy rendben.
- Majd ellensúlyozod, hogy szar szülő vagyok. A mi családunkban ez mindig így ment. Az anyák a lelket ápolták, az apák meg edzették. Ez ilyen. Én is így nevelkedtem, és nem kívánom egyiket sem elkényeztetni és nebántsvirággá tenni.
Méghogy az én stílusom a nem megfelelő, hát komolyan mondom, úgy kiházasítom mindet, hogy az anyjuk majd csak néz. Betöltik a tizenhetet, aztán férjhez mennek, majd megmutatom én neki húsz éven belül, hogy nincs is szar személyiségem. Hát komolyan mondom, az ember a saját feleségében sem bízhat.
- Most, hogy a dundi dög is hazament, nem megyünk mi is? A személyiségem már nem bírja azt, hogy kedvesen mosolyogjak a szomszédainkra, mintha kedvelném őket.
Kedvelek ám mindenkit, csak most ugye meg vagyok sértődve. Nem komolyan, de azért érezze.